Hunhír publicisztika |
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC |
Attól, hogy szabadulni kíván kínos ügyvezetőjétől a Mazsihisz, változik negatív megítélése?2014. szeptember 08. 15:32Mert ez a kérdés, nem pedig az, hogy a közismert múltú Schwezoff Dávid az aranyborjúnak éppen melyik féltekén ül. Úgy látszik, olyan a Síp utca világa, mint a néhai pártkádereké volt. Mindegy, hogy Virág vagy Pelikán elvtársnak hívták. Merkel sem tudja, hány az óra: mindent megtesz, hogy „esélye se legyen” a mindent túlélők bírálatának2014. szeptember 07. 10:03Merthogy a helyzet ugyebár tűrhetetlen hazájában is. Hallatlan ugyanis, hogy az izraeli ármádia gázai bevetése elleni közelmúltbeli tüntetések „antiszemita felhangot kaptak”. Most még csak verbális, de ha hagyja, potenciális antiszemitizmus fog dühöngeni a Rajna partján. Igen, úgy tűnik, Merkel sem tudja, hány az óra: mindent megtesz, hogy „esélye se legyen” a mindent túlélők bírálatának. A kommunisták még a Miatyánkot is meghamisítják2014. szeptember 06. 08:24Igen, nem tévedés, nem paródia a cím. A Néphazugság tegnap arról adott hírt, hogy a venezuelai szocialista pártkongresszuson egyik elvtársuk nevére cserélték fel Isten nevét. Persze ebben az akolban a szemfényvesztésnek sehol sincsen határa. Olyan ez, mint nálunk az, hogy van az MSzP-nek „hívő tagozata” is. Bizonyítván, hogy a kommunizmusban bármilyen aberráció lehetséges. Ez aztán a porhintés: ne a zsidók hitközségeit, hanem „jogvédő szerveit” érje kritika az antiszemitizmus fokozásáért2014. szeptember 05. 19:01Ha van politikai öngól, akkor most annak tanúi lehetünk. Éspedig hazánkban. Ahol ugye tombol az antiszemitizmus. Merthogy a címadó mondat üzenete a csak kicsit tájékozottabbak számára is világos. Két bűnös közül csak az egyik feleljen mindenért szurokfeketeként, míg a másik igazságosztó színében tündököljön – hófehérként. Merthogy minden eddigi nyilatkozatánál árulkodóbban erről szólt Köves Slomó rabbi a Néphazugság mai számában. Idézzük szóról szóra legfontosabb bekezdését! Hiába fényezik Gyurcsányt, süllyesztőbe fog kerülni!2014. szeptember 04. 13:50Oda bizony. A Néphazugság tegnapi számában Felcsuti Péter bankszakember „megkerülhetetlen politikus”-nak nevezte. Ami igaz is lenne, de csak imígyen: „megkerülhetetlenül bukásra ítélt” politikus. Balféltekén tűrhetetlen a nyugatimádat megkérdőjelezése2014. szeptember 03. 17:21Amint tegnap mi is jeleztük, végre megértük, tankönyv hirdeti, hogy vessünk véget a nyugatimádatnak. Ki is verte ez a biztosítékot balféltekén. Még aznap este az ATV megszólaltatta a Magyartanárok Egyesületének elnökét, aki szerint tankönyvben egy ilyen szöveg tűrhetetlen. Mindenesetre reméljük, nem minden magyartanárnak az. Végre megértük: tankönyv hirdeti, hogy vessünk véget a nyugatimádatnak!2014. szeptember 02. 13:08Kiverte a biztosítékot a balféltekén a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó hetedikes irodalomkönyve, amely a liberális bóvlik silányságára hívja fel nebulóink figyelmét, tekintettel arra, hogy „ma még nem az igazságosabb társadalom és az igényesebb kultúra iránti igény érvényesül sok embernél, hanem elsősorban a fogyasztási szokások átvétele”. Ez persze igencsak finom fogalmazás, de legalább elmozdulás a holtpontról. Nagy a gáz Brüsszelben: nem a szakértelem, hanem a mutyizás számít ott egyedül2014. szeptember 01. 12:47Tökéletesen ez a konklúziója Pócs Balázs tegnapi, Néphazugságban megjelent hírcikkének, ami egyben elismerése portálunk megannyi elemzése helytállóságának is. A glóbuszt pókhálóként bevonó hatalmi körük haláltáncot járnak úgyszólván mindenki felett. Munka, becsület, tisztesség? Meglehetősen archaikus fogalmak számukra. Felháborító: nem a világhatalom, hanem a nemzetállam az ellenség2014. augusztus 31. 18:21A közismerten nemzetállam-ellenesek előtt semmi sem szent, arroganciájukban nem ismernek határokat. Mindenfelé kinyújtják csápjaikat. Így Erdélybe is, ahol Markó Béla más sem tesz éjt nappallá téve, mint hogy arról győzködje ottani véreinket, nem a világhatalom, hanem a nemzetállam az ellenség. Nemcsak Erdély, minden visszatérhet, ha akarjuk2014. augusztus 30. 09:24Hetvennégy éve, 1940. augusztus 30-án szentesíttetett az Észak-Erdélyt és Székelyföldet anyaországunknak ítélő második bécsi döntés. Amire emlékezve mind az öröm, mind a fájdalom könnyei meggyűlnek. Legalábbis mindazokban, akiknek ma is fáj Trianon. Semmi sem szent a balféltekén, legkevésbé a nemzeti érdek2014. augusztus 29. 17:06Úgy tűnik, elég csak egyszer elindulni a lejtőn, amin aztán nincsen megállás. Erről szól ugyanis a balfélteke egész története. Semmi sem szent rajta. Tagad mindent, ami természetünkből való. S mindezt úgy teszi, mintha a megtestesült igazságosztó volna. Ismét rendbe hoznak egy zsidó temetőt – no de miért állami bukszából?2014. augusztus 28. 13:28Nem, vannak esetek, amikor azokra nincsen józan magyarázat. Amilyen a mostani is. Merthogy van ugyanis elég elhagyatott magyar honvédsír Kárpátokon innen és túl. Mégis miért, hogy azok helyreállítására valahogy nem nyílik meg az állam bukszája? |