Munkaszolgálat |
2014. november 02. vasárnap, 08:37 |
Örkény István TANULJUNK IDEGEN NYELVEKET! Nem tudok németül. Budgyonnij és Alexajevka közt egy csomó löveget kellett föltolni egy dombra, mert kerékagyig besüllyedtek a sárba. Amikor harmadszor került rám a sor, és körülbelül a felpart közepe táján elkezdett visszafelé csúszni a dögnehéz tábori ágyú, úgy tettem, mintha szükségre akarnék menni, és leléptem. Tudtam az irányt a körletünk felé. Átvágtam egy óriási napraforgótáblán, aztán kiértem a tarlóra. A zsíros, fekete föld úgy tapadt a bakancsomra, mint a búvárok ólomnehezéke, amellyel a tengerfenékre szállnak. Azt hiszem, húsz percig mehettem, amikor egyenesen beleszaladtam egy magyar szakaszvezetőbe és egy németbe, akiről nem tudtam, mi lehetett, mert nem ismertem a német rendfokozatokat. Már ahhoz is őrületes balszerencse kellett, hogy pont beléjük szaladjak, mert teljesen sík volt a terep. A szakaszvezető állt, a német, szétterpesztett térddel, egy kis tábori széken ült. A szakaszvezető dohányzott, a német evett. Egy fogpasztástubus formájú tubusból kenősajtot nyomott egy szelet kenyérre, és csak a szemével intett, hogy álljak meg. - Was sucht er hier? - kérdezte. - Mit keres itt? - fordította a szakaszvezető. Mondtam, elvesztettem az alakulatomat. - Er hat seine Einheit verloren - mondta a szakaszvezető. - Warum ohne Waffe? - Hol a puskája? - kérdezte a szakaszvezető. Mondtam, hogy munkaszolgálatos vagyok. - Jude - mondta a szakaszvezető. Ezt még én is megértettem. Megmagyaráztam, hogy nem vagyok zsidó, hanem mint a Népszava győri terjesztőjét egy különleges munkásszázadhoz hívtak be. - Was? - kérdezte a német. - Jude - mondta a szakaszvezető. A német felállt. Leverte zubbonyáról a morzsát. - Ich werde ihn erschiessen - mondta. - Magát a Feldwebel úr most agyon fogja lőni - fordította a szakaszvezető. Éreztem, hogy elönt a verejték, és kavarogni kezd a gyomrom. A német rácsavarta a kenősajtos tubusra a kupakot, és elővette puskáját. Talán, ha beszélek németül, meg tudom neki magyarázni, hogy nem viselek sárga karszalagot, tehát nem is lehetek zsidó, és akkor minden másképpen történik. - Er soll zehn Schritte weiter gehen. - Menjen tíz lépéssel tovább - mondta a szakaszvezető. Mentem tíz lépést. Közben bokáig süllyedtem a sárba. - Gut. - Jól van. Megálltam. A Feldwebel rám fogta a puskát. Csak arra emlékszem, hogy egyszerre irtózatos nehéz lett a fejem, és majdnem szétrobbantak a beleim. A Feldwebel leeresztette a puskát. - Was ist sein letzter Wunsch? - kérdezte. - Mi az utolsó kívánsága? - kérdezte a szakaszvezető. Mondtam, nagydolgozni szeretnék. - Er will scheissen - fordította a szakaszvezető. - Gut. - Jó. Amíg dolgomat végeztem, a Feldwebel súlyban tartotta a puskát. Mihelyt fölálltam, fölemelte. - Fertig? - kérdezte. - Kész? Mondtam, kész. - Fertig - jelentette a szakaszvezető. A Feldwebel puskája nyilván felfele hordott, mert a köldöktájamra célzott. Körülbelül egy vagy másfél percig álltam így. Aztán, továbbra is rám célozva, azt mondta a Feldwebel: - Er soll hupfen. - Békaugrás - fordította a szakaszvezető. A békaugrás után kúszás következett. A kúszás után tizenöt fekvőtámasz. Utoljára azt mondta a Feldwebel, hogy hátra arc. Hátraarcot csináltam. - Stechschritt! - Díszlépés! - tolmácsolta a szakaszvezető. - Marsch! - mondta a Feldwebel. - Menet, indulj! - fordította a szakaszvezető. Elindultam. Járni is alig lehetett, nemhogy díszlépést kivágni. Röpködtek a sárgombócok a fejem felett. Csak őrületes lassúsággal tudtam haladni, és közben éreztem, hogy a Feldwebel a hátam közepére célzott. Még most is meg tudnám mutatni a pontot, ahová a puska csöve irányult. Ha nincs az a sár, csak öt percig tartott volna rettegésem. Így azonban talán egy félóra is elmúlt, míg hasra mertem feküdni és visszanézni. Olaszul se tudok: sajnos, nincs nyelvérzékem. Tavaly, amikor egy tíznapos Ibusz-társasutazással Riminiben nyaraltam, egy este, a Regina Palace nevű luxusszálló előtt felismertem a Feldwebelt. Nem volt szerencsém. Ha egy fél perccel előbb érek oda, agyonverem; így azonban ő észre se vett engem. Többedmagával fölszállt egy üvegtetejű, piros autóbuszra, mialatt én kellő nyelvtudás híján, csak magyarul ordítozhattam: - Ne induljanak el! Szállítsák le azt a fasiszta disznót! A portás, egy nálam fél fejjel magasabb, színes bőrű szudáni, megfenyegetett az ujjával, és intett, hogy hordjam el magam. Még neki sem magyarázhattam el, mi történt, habár ő talán az olaszon kívül franciául és angolul is tudott. Én azonban, sajnos, a magyaron kívül semmiféle más nyelven nem beszélek.
|