Életromlás leltár - 7. |
Írta: Jenő |
2014. május 02. péntek, 10:39 |
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
Élethiány és romlás-rontás leltár - 7.
János felesége kilenc hete fekszik
*
Birizgálod, ingerled az alvó házőrző vérebet
*
Hiába kívánhattál hármat, még jó, ha nem lett rosszabb
*
Nem engeded levágni a kisujjad, inkább odaadod az egész életed
*
Az emberek pazarolják vagy rabolni engedik idejüket
*
Reggel felkapnak egy gondolatot valahogyan kihúzva vele azt a napot
*
Nem szoktatnak szobatisztaságra, vagy pedig rafináltan elveszíttetik azt…
*
Mindig valami vicceset kéne mondani, hogy rád figyeljenek
*
Évekig spórolt külföldi úton vesznek össze végleg a párok, akik ezidáig békésen éltek egymás mellett…
*
Az életet játéknak, a játékot élethalálharcnak veszik
*
Folyton csak tanulnak, de semmit, de semmit nem felejtenek el
*
Kérdések nélkül rágják át magukat könyvhegyeken
*
Hegyek vajúdnak és mindössze egy kis egérke születik
*
A legjobb pandúrokból mind rabló lesz
*
A tyúkokért perre menők legalább disznót veszítenek
*
Savanyúnak mondja a szőlőt, amit itt és most éppen nem ér el
*
Az ördögnek hisz, aki sokat ígér, keveset ad, az is keserű
*
Tökéletes bűncselekményre készülők éppen egy elhajított banánhéjon csúszkálnak
*
A tréfából „Farkas!”-t kiáltóra a veszélyben már egyáltalán nem figyelnek
*
Az egyik héten önkínzó fogyókúra, a másikon meg a mértéktelen zaba
*
Az emberek csak az ügyvédük jelenlétében válaszolnak bármilyen, még oly ártalmatlan kérdésre is
*
Botránynak tartják halandóságunkat, de kora délután felé már unatkoznak
*
Elnyerik „jutalmul” a halhatatlanságot – sehol a kegyelemdöfés!
*
Az emberek besötétítik otthonukat, s bekötik, esetleg ki is szúratják a szemeiket
*
Minden feketére festenek, s mindenkin fekete szemüveg van
*
Ami messziről kicsinek látszik, azt kicsinek is veszik…
*
Sok az olyan „nagy ember”, aki közelebbről egyre kisebb lesz…
*
Azt hiszik, hogy van jóbarátjuk, ezért már nem is keresik azt…
*
Nem tudják, hogy nem vagy rosszul tudnak valami létfontosat
*
Bemagolt sablon szövegek szajkózásával próbálnak udvarolni
*
A legminimálisabb kockázattal akarnák elérni a legnagyobb hasznot…
Sok az „öntörvényű” ember – fittyet hánynak a gravitációra is…
*
Nem ülteti el a magot, hetvenszeres termés helyett elpusztul
*
Nincs bátorság az önvizsgálatra, helyette bűnbakot keresnek
*
Vagy nem foglalkoznak álmaikkal, avagy tényleg szó szerint értik azokat
*
A szent könyvek holt betűihez bilincselve rohasztják el magukat
*
Amíg ő nem halt meg, addig nem hiszi el, hogy ő is halandó lény
*
Vagy kötelességízűvé teszi életét, vagy eléletművészkedi azt
*
Annyira irtózik a trágárságtól, hogy a prüdériába menekül
*
Az egyik ember csapodár, a másik meg kutyahűséggel megvert
*
A nők elirigylik a férfiaktól izmukat, szakállukat, hangjukat, mozgásukat stb.
*
Minden eladó És bárki bármire felbérelhető
*
Kegyetlen tapintatlanság Az őszinteség mint szalonképes szadizmus
*
Tiborc panasza A szükség törvényt bont A nagy rabló ítél a „csirkefogó” felett
*
Vétkesek közt cinkos, aki néma
*
Vakhit - versus: Csak azt hiszi, amit lát, Vagyis azt, amit nem hinni kell
*
Minden nap új vevő, nem kell másnap a szemébe nézni A város mint a bűnözés melegágya
*
Nincs magánkuckó A nyilvánosságba vetve
*
A suszter nem marad a kaptafánál
*
A bőröd viszed vásárra Lehetetlen ép bőrrel megúszni A testi épséged folyamatos kockázata
*
Kényszertársbérlet Egy házban lakni az ellenséggel
*
Csak akkor beszélj, ha kérdeznek A gyerekből kiölt eredendő kíváncsiság
*
Próba-szerencse Vak tyúk is talál szemet
*
Minden végleges lemondás egy kis halál
*
Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka
*
Csonka családok Anyátlan-apátlan nemzedék
*
Éhen és szomjan Kialvatlanul és álmatlanul
*
Akinek nem lehet tanácsot adni, Annak egyáltalán nem lehet segíteni
*
Sírógörcs Halálra csiklandozva Megszakad a nevetésben
*
Hazugságlavina A hazugság rákos burjánzása
*
Trójai faló Kakukktojás
*
Árnyékként követi a páni félelem: Nehogy nevetséges és szánalmas alaknak lássanak
*
A rest kétszer fárad A semmittevés az ördög párnája
*
Prokrusztész ágya ill.: Tovább nyújtózkodsz, mint ameddig a takaród ér
*
Pokoljáró dudássors Hivatás gyakorlásától eltiltva - száműzve
*
Amikor egy ember lesz élet-halál ura, Akinek te kényére-kedvére ki vagy szolgáltatva
*
Menekülttáborok Hontalanok és hajléktalanok
*
Olyan nap nem jő az égre, |
LAST_UPDATED2 |