Kneszl Beáta Carmen tavaly február 4-én önként vonult be a pszichiátriára, mert elmondása szerint olyan kritikus állapotba került, hogy kis híján kárt tett magában. A kórházban derült ki, hogy az elmúlt évtizedek összes öngyilkossági kísérlete, tehetetlensége és lelki gyötrelme, a „többé nem süt ki a nap” általános érzése abból ered, hogy a magyar lakosság 1,5-2%-ához hasonlóan ő is borderline személyiségzavarban szenved. Bea a túlélés érdekében Én, a megbélyegzett címmel írt könyvet a borderline-ról, amivel nem mellesleg a sorstársaknak és a hozzátartozóknak szeretne segíteni. Bea a könyv megjelenése előtt kereste meg a betegség legnevesebb hazai szakértőjét, a korábban OPNI-s, ma magánpraxist vezető Keresztes Zoltán pszichiátert, akivel a jövő év elejétől csoportos terápiás foglalkozásokat indítanak azoknak, akik borderline személyiségzavarban szenvednek.
hvg.hu: Ha jól tudom, elképesztően manipulatívak a borderline-szindrómás betegek, ezért a pszichiáterek nagy része menekül előlük. Ez igaz?
Keresztes Zoltán: A borderline-szindrómások manipulációja, amit természetesen nem használhatunk negatív előjellel, leginkább egy kisgyerekéhez hasonlítható. Mivel egy borderline képtelen arra, hogy hosszú távon, következetesen küzdjön célokért, elkezd infantilis eszközöket alkalmazni. Miután nem tudja kivárni, hogy megvalósuljon az, amit szeretne, akárcsak egy kisgyerek, aranyoskodással vagy épp követelőzéssel, zsarolással próbálja a számára kedvező helyzetet elérni. Tipikus példa, hogy egy pszichiátriai osztályon a borderline beteg folyton kedvezményeket kér. Hiába szegte meg a szabályokat korábban ezerszer, fűt-fát megígér, majd jön ilyen szövegekkel, szó szerint idézve az egyik volt betegemet: „dokikám, engedj már ki, nem lehetsz ennyire szararc, mibe’ fáj neked megírni azt a rohadt papírt, vár kint a csaj!”
hvg.hu: És végül a doki lesz a „szararc”, akit támadni kezd a betege, miután nem engedte ki. Jól gondolom?
K.Z.: Igen. És ki szereti folyton azt átélni, hogy ő a szar alak? Az orvos is ember. Például az egyik betegem nem naponta, hanem hétvégente szedi a gyógyszereit. Amikor mindezt szóvá teszem neki, azzal jön, hogy most miért kötekedek vele, hiszen ő beviszi a kellő mennyiséget. A vége tehát mindig ugyanaz: a borderline folyton olyan helyzeteket generál maga körül, amiben semmi és senki nem jó. Ezért sem kedvelik őket az orvosok, mert leginkább azt élik meg, hogy sehogy sem tudnak hatni rájuk.
Kneszl Beáta Carmen: Ez abból jön egyébként, hogy egy borderline belülről folyton azt éli meg, hogy ő sem jó, ő sem tud megfelelni soha senkinek. Egyébként tényleg hihetetlenül erőszakosak tudunk lenni. Nálam is előfordult, hogy egy nap alatt, nem túlzok, hatvanszor is felhívtam az orvosomat, aki egyébként nem Keresztes doktor úr, hozzá nem jártam terápiára.
K.Z.: A Bea által említett telefonálós példa azért is beszédes, mert a borderline-hoz nagyfokú belső szétesettség társul, ami beleszól a terápiás kezelésbe is. Egy borderline többnyire képtelen bármiféle állandóságot elviselni, így a megbeszélt időpontokat sem igazán tudja tartani. Ha neki kedd és csütörtök van beírva, akkor tuti szerdán és pénteken akar jönni, stb. Aztán ki sem fordult az ajtón, már csörög a telefon, mert ő most valami nagyon fontosat akar mondani. Ezen túl minden applikáción és platformon kapom tőlük a kilométer hosszúságú üzeneteket. Szinte mindig mindent úgy szeretnének, ahogy a pillanatnyi szeszélyük diktálja.
hvg.hu: Nem véletlen, hogy a borderline-t viszonylag későn különítették el önálló személyiségzavarként, terápiát pedig még nehezebben találtak: mivel sok a közös jegy, a skizofrénia egy bizonyos típusának tartották. A borderline miben más, mint a skizofrénia?
K.Z.: Valamikor a 40-es években született meg a gondolat, hogy a borderline egy bizonyos típusú skizofrénia, majd a 70-es évek elején határozták meg külön diagnosztikus egységként. A borderline-ok valóban produkálnak skizofrén tüneteket, csak sokkal rövidebb ideig. Továbbá ők nem hallucinálnak, és ha vannak is bizarr tematikájú téves eszméik, ezek nem vezetik a kórképet. Ami viszont nagyon tipikus, hogy egy borderline-t ki lehet hozni a sodrából, ha feltesszük neki azt a kérdést, hogy "maga kicsoda?”.
hvg.hu: Ennek mi az oka?
K.Z.: A problémát identitásdiffúzióként írja le a szakirodalom, ami azt jelenti, hogy a beteg nincs tisztában az identitásával, nincs rá kész narratívája. A-héten ilyen, B-héten olyan: miközben az egyik identitásával maradéktalanul azonosul, addig a másik nem érvényes.
hvg.hu: Tudna erre a praxisából példát mondani?
K.Z.: Az egyik páciensem például 3 hétig iszonyatos mennyiségű kottával és gitárral járt a rendelésre, hiszen ő zenész lesz, majd a következő 3 hét során hihetetlen mennyiségű kézirattal érkezett, mert akkor már író volt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy hova tűnt a gitár, visszakérdezett: „milyen gitár?”. De volt olyan is, akinek minden egyes buli előtt 3-4 nappal ki kellett találnia, és a tükör előtt begyakorolnia, hogy ő ki lesz.
hvg.hu: Ilyenkor hogyan építenek egészséges identitást a betegnek?
K.Z.: Otto Kernberg pszichiáter nevéhez fűződik egy bizonyos TFP (Transference focused psychotherapy) nevű eljárás. Ez arra az indulatáttételes viszonyra utal, amely mindig létrejön a páciens és a terapeuta között. Már Freud is megfigyelte, hogy a páciensek nem egyszer hajlamosak úgy viselkedni a terapeutájukkal, mintha az anyjuk vagy az apjuk lenne. A TFP is ezekkel a viszonyelemekkel dolgozik. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy terapeutaként elkezdem az itt és mostban gyökerező dolgokat interpretálni, megfogalmazni és visszaadni. „Milyen érdekes, hogy ennél a szónál hirtelen elnézett mellettem, mi ez a feszültségingadozás?” – ilyeneket szoktam mondani. A másik, amit alkalmazok, az a Péter Fónagy-féle mentalizáció, amely abból indul ki, hogy a borderline betegek feszültségtűrése minimális, az érzelmeiket pedig nem tudják azonosítani, így a hiperérzékenységüket és a bennük kavargó érzelmi zűrzavart pillanatok alatt valamilyen testi izébe fordítják. Így a mentalizáció során arra tanítjuk őket, hogy az érzelmeiket és a feszültségüket miképp tudják érzelmi, mentális síkon tartani.
hvg.hu: Pontosan mit kell a „valamilyen testi izé” alatt érteni?
K.Z.: Ez bármi lehet az önvagdosástól kezdve az ajtócsapkodásig. A rendelőmben azért kell rendszeresen visszatennem az ajtót és újraüvegeztetnem a betört ablakot, mert egy borderline úgy gondolja, ha jól bevágja az ajtót, mögötte marad, ami miatt rossz neki. De ez olyannyira nem így működik, hogy ki se lépett a rendelőből, már beszól az utcán valakinek, hogy „ne nézzél már, baszd meg!”
K.B.C.: Én többnyire a kocsiban szoktam ordítani, és folyton dudálok. Csodálkozom is, hogy eddig még senki sem akart megverni.
hvg.hu: Hol lehet meghúzni a határokat? Hiszen minden borderline ember hiperérzékeny, de nem minden hiperérzékeny ember borderline.
K.Z.: Az önmagában nem baj, ha valaki nagyon érzékeny, a kérdés mindig az, hogy mi van mögötte. A borderline személyiség mögül például hiányzik a koherens szelf, ezért az énhatárai képlékenyek. A borderline azért szól be az utcán, mert azt éli meg, hogy az, aki véletlenül ránéz, akar tőle valamit. Az ilyen típusú túlzó, paranoid reakciók mögött mindig valamilyen hirtelen beinduló, irreális énvédelem van.
hvg.hu: Beszéljünk egy kicsit a betegség keletkezéstörténetéről! Mitől lesz valaki borderline?
K.Z.: Feltehetőleg nincs genetikai alapja. Azt viszont biztonsággal kijelenthetjük, hogy az a fogyasztói és nárcisztikus világ, amelyben ma élünk, tökéletes táptalaja a személyiségzavarok kialakulásának. Azt is tudjuk, hogy a borderline gyereket kitermelő családoknál komoly gondok vannak családtagok érzelmi összehangoltságával. A széthangoltság pedig az esetek jelentős részében azt eredményezi, hogy a gyerek például nem tudja letapogatni, hogy a szülei valójában mit gondolnak róla.
K.B.C.: Én azért lettem borderline-os, mert gyerekkoromban folyton ment a minősítgetés és a bezzeg a szomszéd gyereke-típusú hasonlítgatás. Egy borderline-nak örökké versenyeznie kell az egész világgal, mert mindenki szebb, jobb és okosabb nála. A mai napig, még 37 évesen is a kelleténél jóval többször fog el a kétely, hogy biztos megcsal a párom, mert nem vagyok elég jó neki.
hvg.hu: A család érzelmi széthangoltsága pontosan miben nyilvánul meg?
K.Z.: Szülőként nem a kicsi gyereknek egy-egy érzelmére, hanem a benne lévő érzelmi hullámzásra kellene ráhangolódnunk, ugyanis egy babában, egy kicsi gyerekben a komfort- és diszkomfortérzés gyors ütemben váltogatja egymást. Egy szülő, aki figyel, előbb-utóbb gond nélkül ráérez erre és megtanulja, hogy a gyerekének épp mire van szüksége. Ezen túl a ráhangoltság valami olyasmit is jelent, hogy a szülő a gyerek érdekében rövidebb-hosszabb ideig képes félretenni a saját dolgait.
hvg.hu: „Mi nem is ilyennek neveltünk, kicsinek olyan aranyos voltál, a te korodban ezt már igazán tudnod kellene.” Ha jól értem, az ilyen típusú üzenetek mantrázása a borderline kialakulásának záloga?
K.Z.: Igen, ha túlzásba visszük ezeket a típusú üzeneteket. Például egy másfél éves gyerek még nem tud késleltetni, az ő fejében hiányzik a gyurma a türelemhez, így természetes, hogy mást sem csinál, mint ugráltat, és folyton lóg a szülein. A borderline gyereket kinevelő családban ilyenkor a szülő leszidja a gyereket, hogy rossz és türelmetlen. Amikor egy család életében sok ilyen történik, a gyerek önértékelési rendszere megsérül, a gyerek elkezd a megfelelés érdekében szerepet játszani. A borderline családokban tehát leginkább ott csúszik el a dolog, hogy a szülők vagy lemaradnak, vagy előreszaladnak a gyerek életkori sajátosságaihoz képest, és eszerint minősítenek. Az is nagyon tipikus náluk, hogy a dolgoknak nincs következménye.
hvg.hu: A borderline személyiségzavar általában hány éves kor körül jelenik meg?
K.Z.: A személyiségzavarok megjelenése mára 10-15 évvel korábbra tolódott. Pályám kezdetén, 25 évvel ezelőtt még az volt a protokoll, hogy 21, de inkább 25 éves kor alatt nem adunk ki diagnózist személyiségzavarról. Ma viszont szépen fejlett borderline-nal jönnek már 15 évesen: addigra már tuti össze van vagdosva a karja, a karja, a combja, az oldala, a hasa, a háta, a lába, a válla, már evett pengét vagy elnyomott pár csikket a nemiszervén.
hvg.hu: Az önsértés és a szuicid hajlamok miből jönnek a borderline kórképben?
K.Z.: Ilyenkor hirtelen jön a késztetés: pillanatok alatt cselekszenek. Az önsértésükben az a „jó” számukra, hogy időlegesen lehozza őket arról az érzelmi űrről, amelyben léteznek. Mivel a fájdalmuknak nincs narratívája, nem elbeszélhető, azért szükségük van valamilyen nagyon konkrét strukturált tevékenységre, és hozzá egy definiált érzésre.
K.B.C.: Én szerencsére „csak” a hajamat vagdostam világ életemben, és abban, amit a doktor úr mondott, ilyenkor az is benne van, hogy egy borderline úgy érzi, hogy meg kell bosszulni ennek a rohadt világnak minden fájdalmát – ez van egy borderline-ban.
K.Z.: A düh valóban egy nagyon általános borderline érzés, a bosszú pedig végső soron mindig a hülye apámnak és a hülye anyámnak szól.
hvg.hu: Terápiával milyen mértékű gyógyulás érhető el a borderline-oknál?
K.Z.: 25 évvel ezelőtt, mikor rezidensként kezdtem a pályát, a borderline-t nagyon súlyos, gyógyíthatatlan csapásnak tartották, ám ez ma már nem érvényes. Egyes kutatások ma akár már 10%-nál is magasabb spontán javulási rátáról beszélnek, ami jellemzően 40 éves kor körül kezdődik, de nem tudjuk, mi indítja el. Feltéve, ha addig nem lesznek öngyilkosok.
hvg.hu: Mikor járunk el helyesen, ha borderline tüneteket produkáló van a környezetünkben?
K.Z.: Akkor, ha szakemberhez irányítjuk. Nem egyszer tudnak a borderline-ok olyan helyzeteket generálni, hogy időlegesen zárt, védett közegbe kell kerülniük. Egyébként azt gyorsán hozzá kell tenni, hogy a borderline spektrumzavar, a tünetek súlyossága rendkívül széles skálán mozog: nem produkálja minden borderline az összes eddig említett tünetet. A szélső érték egy nagyon nehezen hozzáférhető, együttműködésre képtelen figura.
K.B.C.: Szerintem a testvérem csinálta jól, aki sosem vádolt, és mindig az volt a jelszava, hogy „ebből valahogy majd csak kijövünk.” Nekem amúgy azt mondta a kezelőorvosom: az intelligenciától függ, hogy egy borderline beteg mennyire tanulja meg azonosítani a benne lévő furcsaságokat, mennyire érti meg a betegsége természetét. Ez azért szokott menni a borderline betegeknek, mert többnyire intelligens, olvasott, magasan kvalifikált emberek. Egyébként szerintem nincs teljes gyógyulás, maximum a szenvedés intenzitása csökken. Elvileg valamennyire gyógyult borderline-ként a mai napig nehezen választom külön a valós problémát az általam képzelttől. Egy borderline sosem tudhatja, hogy épp paranoid-e vagy sem. Ha túléljük, én azt gondolom, lehet teljes életet élni a betegséggel. Az például sokat segít, hogy a borderline-nak van egy jó nagy adag szórakoztató faktora is. A barátaim sokszor mondják, azért bírják elviselnie a hisztijeimet, mert sokkal többször vagyok vicces. A borderline az örök bohóc, egy szomorú bohóc.