Kapunyitási pánik Nyomtatás


Kapunyitási pánik - tétovázás a küszöbön

Minden életkorban kihívásokon és buktatókon kell átverekednünk magunkat, a nehézségek pedig mintha meghatványozódnának, valahányszor mérföldkőhöz érkezünk. Egyik életszakaszból sem vezet zökkenőmentes átmenet a másikba, sőt, keveseknek sikerül krízis nélkül abszolválni egy korszakváltást – nem hiába él a köztudatban önálló kifejezésként az élet közepi válság, vagy újabban a kapunyitási pánik, melyek az életút nagy vízválasztói.

Ambíció helyett reménytelenség

A kapunyitási pánik az elmúlt években gyűrűzött be a szakmai fórumokra és a médiába. Általában felsőfokú képzésből, felsőoktatásból kilépő vagy néhány éve dolgozó fiatalok esnek áldozatul e ’kórnak’, amely depresszív, szorongásos tünetekben, például negatív hangulatban, enerváltságban, ingerlékenységben, álmatlanságban jut kifejeződésre. A korábban lelkes, terveket szövő hallgató vagy a fiatal, agilis munkaerő egyik hétről a másikra nem jár be az óráira, hanyagolja a szakdolgozatírást vagy táppénzre megy mindenféle ürüggyel, és az ágyból is csak szükség esetén kel fel.

A depresszív hangulat okai után tapogatózva – az életkoron kívül – egy momentum figyelmeztethet, hogy a háttérben kapunyitási probléma bújik meg: a jövőképet félelmek, kételyek és reménytelenség uralják célok és elvárások helyett. A nagybetűs élet kapujában álló huszonéves nem látja maga előtt a távlatokat, vagy olyan lehetőségeket, amelyekért megéri elindulni. Esetleg pár év munka után jutott arra a következtetésre, hogy nem érdemes.

Szülők, tanárok, szakember keresik a választ, vajon mi váltja ki az Y-generáció tagjainál a válságtüneteket.

Y generációs sajátosságok


A mai huszonévesek pszichoszociális érettsége gyakran nem felel meg ’felnőtt’ státuszuknak. A felsőfokú tanulmányok az autonómia előszobája helyett megnyújtott moratóriumi időszakul szolgálnak. Az önálló jövedelem megteremtésének követelményét általában az oklevél megszerzéséhez kötik, a két élethelyzet között viszont nincs átmenet, hiszen a felelősségvállalásról nem tartanak sem kurzust, sem tanfolyamot. A szülők és az egyetem óvó karjaihoz szokott fiatalokon egyre jobban eluralkodik a félelem, amikor közeledik az idő, hogy elvesztik ezt a védelmet, és saját magukról kell gondoskodniuk.

Az instabil gazdasági környezet sem tesz jót a diplomázási kedvnek. Sok hallgató a hosszú hónapok óta hiába munkát kereső pályakezdő ismerőseit látva úgy dönt, még egy szemesztert ellavíroz az alma materban, hátha valamelyest javul a világgazdasági helyzet. E döntéssel legalább annyit nyer, hogy egy újabb félévig eliminálja azt az egyre erősödő, bénító szorongást, hogy mi lesz, ha az egyetem kapuján túl nem várja semmi? Ha a nagybetűs Életben nem lesz számára hely? Az elhúzódó felsőfokú tanulmányok nem a munkakedv hiányát jelzik, hanem hogy a hallgatók nem látják a munkaerőpiacon a lehetőségeket, hogy melyik út vezet céljuk megvalósításához, és félelemből megragadnak a keresés időszakában.

Egy esetleges krízishelyzet szempontjából különösen azok veszélyeztetettek, akik felsőfokú tanulmányaik során jönnek rá, hogy nem a megfelelő szakon kötöttek ki. A túl hamar, az életközeli tapasztalatok megszerzése előtt megtörtént pályaválasztás és a viszonylag kevés későbbi módosítási lehetőség elkedvetlenedésbe torkollhat, ha a fiatalban ’menet közben’ egy a tanulmányaitól teljesen eltérő pályakép fogalmazódik meg.

Mások irreális elvárásokkal vágnak neki a munka világának: már a kezdetekkor vezetői, középvezetői pozíciókba álmodják magukat a ranglétra alja helyett. Ráadásul a laza óraszerkezettel működő egyetemek nem készítenek fel a fix munkaidőre sem; a korábbi gondtalan életvitel könnyen örömtelen mókuskerékké változik. A már munkába állt pályakezdők egy része néhány év után torpan meg: a dolgos hétköznapok, esetleg túlhajszoltság, monotónia hatására kiégnek, motiválatlanná, depresszióssá, a jövőt illetően szkeptikussá, akár cinikussá válnak. Nem tudják áthidalni a korábbi, önmegvalósítással kapcsolatos terveik és a reális karrierkilátások közötti szakadékot.

Talajtalanság


Az egyéni, helyzetbeli sajátosságoktól függetlenül – kinél mennyire fejeződött be a szülőkről való leválás, mennyire elégedett pályaválasztásával, kirajzolódik-e előtte egy vonzó karrierút – mindenki szembesül szorongással a produktív életszakaszba való belépéskor. A talajtalanság érzése annak belátása, hogy a világunkat, a szabályokkal, intézményekkel és minden momentumával együtt mi magunk építjük fel. Az egzisztenciális pszichológia szerint az ember egyik alapvető félelme, hogy az ő nyakába szakadt a világ megteremtése. A talajtalanság szorongás felerősödhet, ha túl nagy a bizonytalanság, nem körvonalazódnak a keretek, vagy olyan vélekedések társulnak mellé, hogy az építkezés leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik.

Búcsú a gyermekkortól

Egyik szakaszból a másikba lépve magunk mögött hagyjuk a régi szokásokat, nézeteket, és újakat alakítunk ki helyettük. A régi keretek elvesztése, mint minden veszteség, gyászreakciót indít be. A fiatalság felhőtlen éveinek vége, helyettük a felnőttkor és a teremtés időszakának beköszönte sem mentes az elmúlás fájdalmától. A szomorúság, depresszív hangulat minden korszak lezárulásának természetes velejárója, kísérője, általában magától elmúlik néhány hónap alatt, és legtöbbször nem is igényli szakember segítségét. 

A kapunyitási krízis nem diagnózist érdemel, hanem türelmet, empátiát, támogatást, amíg a jövőképpel küszködő fiatalnak sikerül talajt fogni, félelmeit kisöpri a remény, és elindul egy olyan vágányon, amelyen képes lesz gyarapodni. A család, szűkebb közösség szerepe kulcsfontosságú a pozitív fejlődés szempontjából: egyrészt bátorítással, másrészt a szociális háló megmozgatásával sokat tehetnek azért, hogy egy bizakodó, életképes gyermek hagyja el a családi fészket.

Felhasznált irodalom:
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia. Animula, 2006
Puskás Vajda Zsuzsa: Felsőoktatásban tanuló fiatalok problémái, útkeresése, pályafejlődése a 21. század kezdetén Magyarországon. FETA Könyvek 2., Budapest, 2007

- See more at: http://www.onlinepszichologia.hu/hirek/kapunyitasi-panik-tetovazas-a-kuszobon#sthash.qi0rHuhc.dpuf