A Mindennapi Pszichológia 
2016. 01. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

• Érett személyiség kerestetik

  Mikor is beszélhetünk hát érett, felnőtt személyiségről? Számos hosszabb-rövidebb „tulajdonságlista” létezik. Az érettség-listákat tanulmányozva többféle hiányérzetünk is támad: ki képes ennyi pozitívum kifejlesztésére, ennyi kritériumnak való hiánytalan megfelelésre? Valamiféle ideális lény ködlik elő, s ez sokunkat inkább letörheti: ugyan mikor s hogyan is lennénk képesek egy ilyen dicsfénnyel övezett alakot akár csak megközelíteni is? Továbbmenve: a legtöbb listában megjelennek ugyan a realitás, a tolerancia, az etika, mások elfogadásának és megértésének szempontjai, mégis felmerül a specialitás szempontja: miben, milyen téren fontos a személy érettsége?

• Céltalan hajósnak miért nem kedvez a szél?

  Nem mindegy, hogy passzív, védtelen és kiszolgáltatott személyek vagyunk, akik csupán elszenvedik a körülöttük zajló történéseket, s ezáltal válunk az időjárás, a gazdaság, vagy éppen a politikai döntések áldozatává. E passzív, áldozati léttel szemben aktív, irányító szerepet is választhatunk, hiszen képesek vagyunk arra, hogy saját életünk nagyszínpadának főszereplői, s ne csupán annak kellékesei legyünk! Az irányítás és a kontroll átvételének egyik legelső állomását a saját tetteinkért való felelősségvállalás jelenti… A főszerep eljátszásához, tehát az aktív, irányító, döntéshozó pozíció betöltéséhez a felelősségvállaláson túl célok is szükségesek, ezek jelölik ki, hova tartunk, mit akarunk az élet különböző területein megvalósítani.

• Elbeszélünk egymás mellett? – Hatékony párkapcsolati kommunikáció

  Vajon mi lenne, ha a külső problémák mellett a belső konfliktusokat is oldani próbálnánk? Ehhez a legfontosabb lépés – különösen éveken átívelő kapcsolati zavarok esetén –, felismerni játszmánk szimmetrikus vagy komplementer jellegét, benne saját szerepünkkel, kommunikációs típusainkkal. Úgy viselkedünk, mint a sérült gyerek, aki mindig valami fájdalmat hány a másik szemére? Büntető szülőként párunk hibáit keressük? Túlvédő szülőként a saját gondoskodásunk jelmezébe bújva fojtogatjuk párunk önálló életét? Szabad gyerekként csak játszunk egymással? Vagy kilépünk ezekből, és felnőttként állunk szenvedélyes, intim, elköteleződött, és bajban igenis racionális kapcsolatban?

• Játsszon vagy ne játsszon?

  Tíz év – tízezer óra. Ennyi intenzív felkészülésre van szükség ahhoz, hogy valaki egy bizonyos területen kiemelkedő eredményeket érjen el. Vagyis aki igazán sikeres akar lenni, idejének nagy részét a fejlődésének és munkájának kell szentelnie. Ennek tükrében (is) érthető, hogy a korai kezdésnek hatalmas előnyei vannak – éveket „verhet rá” társaira, aki kisgyerekkorban kezdi a tudatos felkészülést… Mindez csillogóan, de talán ijesztően is hangzik. Egyrészt jó tudni, hogy a módszeres, megfeszített munkának megvan az eredménye – másfelől viszont felmerül, vajon boldog lesz-e az a gyerek, akinek a szülei így megtervezik az életét? Hol van a szabadság, a játék? Mi jelenti az önmegvalósítást?

• „Vékonybőrű nárcisz” – avagy a konfliktuskerülő

  A vékonybőrű nárcisztikus úgy igyekszik fenntartani önértékelését, hogy elkerüli a veszélyes helyzeteket, s intenzíven figyeli a többi embert, hogy rájöjjön, miként is kell viselkednie… Az ilyen ember szinte állandó készenléti állapotban van, paranoid módon figyel és résen van, hogy mikor csapnak le rá. A világ számára kettéhasadt: vannak a „jó emberek”, akiktől a biztonságot várja, és vannak a fenyegető, kiszámíthatatlan „rosszak”. Mindezek hátterében a megalázástól és megszégyenüléstől való félelem áll. Ösztönösen kezd működni és gondolkodni, számára a kiút kizárólag a menekülés – azaz minden olyan helyzet, amiben a másik ember őt kellemetlen helyzetbe hozhatja, veszélyes.