Avagy mitől boldog a 21. századi ember?
A lét elviselhetetlen könnyűsége – elbűvölő és találó Milan Kundera egyik legismertebb regényének címe és bizony kellő figyelmeztetés lehetne a modern embernek. Ugyanis minden nappal nehezebb lesz gátat szabni annak a kényelem-imádatnak, amitől a boldogságunkat reméljük.
Az emberi Sors – egy emlék a múltból?
Betegségek, nehézségek, kiszámíthatatlanság, tragédiák, magány, rászorultság, nélkülözés, korlátozottság. Bizony ezek is benne lehetnek az emberi Sorsban. Ahogy benne van az önfeláldozás, a másokért élés, az önzetlen segítés, a lemondások és az egyszerű élet önkéntes vállalása. A legszebb művészi alkotások mind a Sors „tartozékaihoz” nyúlnak, ha „igazi” emberi életet akarnak ábrázolni. Az önzetlenség azonban lassan kihal korunk egocentrikus világában, a saját érdekeinkről eszünkben sincs lemondani a másik ember vagy a közösség javára, az önfeláldozásra pedig csak legyintünk. Ma már azt se tudjuk, mi fán terem, száműztük a mesék birodalmába. A lemondásokat, betegségeket, nehézségeket első számú, üldözendő, kiiktatandó sőt kiírtandó ellenségnek kiáltottuk ki. „Sorstalanítunk”, mert a sors nehéz, fáradságos és macerás. A boldogságot egyre inkább egy könnyű és kényelmes élettől reméljük.
Modern Éden
Természetesen szó sincs arról, hogy elődeink örömujjongással fogadták életük kihívásait, de az emberi élet normális velejárójának tekintették.
Tény, nem is igen volt más választásuk. Nekünk azonban eddig soha nem látott lehetőség adatott, hogy erőteljesen beleszóljunk a természet rendjébe és befolyásoljuk életünk eseményeit. Mi, mai Ádámok és Évák igazán az Édenkertben érezhetjük magunkat, annyi kísértésnek vagyunk kitéve. Nem lennél-e boldogabb, ha sose lennél beteg? Ha csak garantáltan egészséges és tehetséges gyerekeid születnének? Ha még szebbé változtatnád az arcod, a tested? Ha csábos, szexi ajkad lenne? Ha hatvan évesen is úgy élhetnél, mintha húsz lennél? És mivel meggyőződésünk, hogy a boldogságunk akadálya egy beteg vagy fogyatékos gyerek; hogy boldogabbak lennénk, ha szebb lenne az arcunk és nagyobb a mellünk, ha a testünk nem öregedne meg és pénzben sem szűkölködnénk – gondolkodás nélkül igent mondunk. Ma a tudomány lehetővé teszi, hogy a spermabankból „megrendeljük” a gyereket és a DNS-vizsgálattal kiszűrt, esetleg sérült magzattól ideje korán megváljunk. Az arc-és testátszabások mindennaposak lettek. A hormonkészítmények – borzalmas mellékhatásuk ellenére – hódítanak. Ma a nők elenyésző százaléka készül a boldog nagymamakorra. Legtöbbjük inkább nyugdíjasan is miniszoknyát húz és erőlködik, hogy legalább egy picit természetesen tudjon mosolyogni a felvarrt ráncoktól a többkiló smink alatt. Agyonhajtjuk magunkat egy még nagyobb, szebb és kényelmesebb házért. Mindezt nyilván azért tesszük, mert azt reméljük, így életünk végre boldog lesz.
Mi a TE boldogságlistád?
Ha igaz, hogy a sorstalanítással boldogságot nyerünk, akkor minden gazdag, gond nélküli, jó testű férfi és nő boldog.
Hogy ez nem igaz? Hogy sokszor velük vannak tele a magánrendelők? Hogy soha nem volt annyi neurotikus, depressziós, öngyilkos, drogos, alkoholfüggő, munkamániás, pánikbeteg, rákos mint ma, a kényelmes létet élők között?
Hogy sokan közülük egyszercsak kimondják a lelküket emésztő igazi okot: értelmetlen, üres az életük. Hogy az anyagi gondtalanság, a szép mell, a dráma nélküli élet nem boldogít. Csak fogyasztanak, hajtanak, aggódnak a testük és a pénzük miatt. Ez a lét síkja, nem több a vegetálásnál. Ám az a valóban ördögi ebben, hogy minél inkább csak a múlandó dolgokra koncentrálunk, annál inkább rettegünk a hervadástól, a végtől, a veszteségtől, az elmúlástól.
A Sors, mint esély
A Sors olyan, mint egy iskola, mindig megtanít valamire. De nem értelmetlen egy tananyag nélküli iskola? A betegség arra int, hogy valamit nem jól teszünk (evés, mozgás, gondolkodás, érzés), tehát változtatnunk kell. A beteg gyermek átformálja a szülő jellemét. Ha viszonzás nélkül segítünk, a lélek ráeszmél, hogy képes az áldozathozatalra, az önkorlátozásra, a lemondásra. Az önérdek meghaladása egy boldogságbomba, olyan energiákat és hormonokat szabadít fel az emberben, hogy képes titánként küzdeni.
„Ők az életnek, az európaiak az életmódnak tudnak örülni”
Így fogalmazta meg egy magyar pap a legnagyobb különbséget az andoki emberek (Dél-Amerika) és mi közöttünk. Valóban, a ma is csodálatra méltó és titokzatos dél-amerikai erődvárosokat, Naptemplomokat, kőmonolitokat, az egyiptomi piramisokat, a babiloni zigguratokat, az indiai és tibeti misztikus tanításokat, tudást, bölcseletet, vallásokat olyan kultúrák hagyták ránk, akik messze meghaladták a mi mai primér anyagi szintű tudásunkat és életformánkat. Mi volt nekik, ami nekünk nem? Hogy lehet, hogy nehezebb, kényelmetlenebb életforma mellett is teljesebb életet éltek?
Téridőbe zárva
Ez nem egy új sci-film címe, hanem az a szűk tér, amiben a mai ember a modern boldogságot keresi. Egyelőre úgy tűnik, itt, a fizikai világban, az anyagban, testben, megszerzett tárgyakban, vagyonban, gondnélküli könnyed kényelemben nem leljük.
A sorstalanítás sikertelen módszernek látszik. Bármennyire megváltozott az életmódunk, bármennyire azt hisszük, nincs közünk Istenhez, kozmoszhoz, holmi láthatatlan erőkhöz, lélekhez, eszmékhez, ideákhoz, hithez, az emberi történelem azt mutatja, akik boldogok, azoknak mindehhez közük volt és van. Mi sem spórolhatjuk meg az évezredes nagy kérdést: milyen kapcsolat létezik közöttem és a világmindenség között? Amikor a válasz megérkezik – és mindenkinek megérkezik, aki kérdez – végtelen boldogságot érzünk. Egy új, hatalmas világ tárul ki előttünk, amiben nem lesz kérdés, hogy megtaláltuk, amit kerestünk.
“Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkül e
Nemes láng, amely úgy hevit.”
(Petőfi Sándor)