Egy fiú sokféleképp veszítheti el az édesapját. Van, hogy az apa meghal. Vagy elhagyja a családot. Lehet, hogy a munkája miatt állandóan távol van. Vagy egyszerűen csak közömbös marad a gyerekével kapcsolatos dolgok iránt. Dániel egy Csernus doktoros mondattal kezdett bemutatkozásként: van ugyan apám, de mégis árva vagyok. Emocionális árva. Mert az apám nem volt hiteles sem férfiként, sem apaként a számomra.
Dánielnek egy munkamániás, otthon alig lévő apa jutott… Magas pozícióban lévő, nagy tudású, fontos ember. Egy olyan apa, aki távolságtartó, a hibázást nem tűri, feloldozást soha nem ad, és az „érzelgősséget” sem viseli.
Dánielben kettős kép élt róla. Szerinte volt az apjának egy külvilág számára fenntartott arca, és volt neki egy otthoni. A külvilágban az apját tisztelték és elismerték. Népszerű volt, jó humorú, sokoldalú, segítőkész, és ami a legfontosabb: elérhető! Otthon viszont egy megromlott házasság néma mártírját, egy álló háború megkeseredett katonáját látta Dani, aki inkább él a munkájának és a hobbijainak, minthogy a családjával legyen.
Apa és fia ráadásul más anyagból voltak összegyúrva… Dani lágyabb karakter volt, és más dolgok érdekelték volna. Apja sajnos nem tudta figyelembe venni fia (a sajátjától eltérő) személyiségét: túlterhelte őt, teljesíthetetlenül magas követelményeket várt el tőle.
Soha nem lehetett neki megfelelni…
Ösztönzés helyett mindig csak azt kérdezte Danitól, hogy miért nem tudja még ezt, vagy azt. Elért eredményeinek sem tudott örülni, mert fia szerinte mindig csak sántikálva futott a követelmények után. Dániel érezte apja csalódottságát; bűntudata volt és szégyellte magát. Lázadni viszont nem mert, nehogy végképp elveszítse az atyai áldást.
Iskola-, továbbtanulás-, és sportágválasztásban mindent az apa szava határozott meg. Danit nem arra buzdította, hogy találja meg a maga útját, hanem az általa kijelölt utat kellett választania. Az ő törvényei szerint kellett mindent játszani – középút nem létezett. A domináns apa mellett Dániel elnyomottnak érezte magát, alig volt önbizalma, és nem tanult meg hinni önmagában. Mivel állandóan azt a visszajelzést kapta, hogy amit ő szeretne, amire ő vágyik, az suta, ostoba és haszontalan, így egy idő múlva már fel sem ismerte a saját vágyait.
Visszahúzódó, óvatos, „diplomatikus”, és végtelenül magányos gyerekké vált ebben a közegben. Kamaszként viszont váltott, és zajos kompenzálási formát talált belső bizonytalanságaira: tréfamester lett, ügyeletes bohóckodó, az a jó arc, aki mindig tréfával üti el a feszültséggel járó helyzeteket.
35 éves korára pánikrohamok és álmatlanság jelezték Daninak, hogy valami gond van. Ekkor kért tőlem segítséget. Hiába szerették a kollégái, és a barátai, hiába volt rendkívül népszerű a lányok közt, mélyen belül, ő mégis érezte a belső hiányosságait. És ezen a töretlennek tűnő jó kedvével sem tudott már egy idő után úrrá lenni.
Minden fiúnak éreznie kell, hogy apja méltányolja, sőt nagyra becsüli őt. Ha nem érezte egy férfi szeretetét, hogy szerethette volna magát férfiként? Jó apaminta nélkül Dániel nem találta meg a férfiasságot önmagában, nem voltak belső erőforrásai.
Az apa elvesztése férfiseb. Ez várt Dánielnél gyógyulásra.
Fel kellett ismernie, hogy élete mennyi területén kompenzál (válaszként az apai dominanciára). Hogy hiába kap másoktól elismerést és dicséretet, azt gyanakodva, bizalmatlanul szemléli, és lebecsüli.
Hogy nem csak önmagát tartja kevésre, hanem másokat is keményen bírál, kritizál.
Hogy életét az örökös erőfeszítés határozza meg, de az eredményeit mégsem tudja élvezni.
Hogy mennyire áthatja őt a szégyen, az értéktelenség, valamint az elfojtott harag és bosszúvágy.
Dániel felismerte és elfogadta, hogy nem a saját életét kell feláldoznia apja elismeréséért küzdve – hanem elengednie azt a szükségletét, hogy apja elfogadja őt. És meg kellett keresni a saját útját. Atyai áldás nélkül.
Bíró Rita life coach
www.izekesivek.hu