Életunalom-űző |
Feldmár András: „Nem önzőség kilépni a szarból!”Még több megosztás ▾
Miért ragadunk bele egy olyan környezetbe, ahol nekünk nem jó, ahol bántanak? Miért nem bírunk felkerekedni, és megkeresni azokat az embereket, akik szeretnek és elfogadnak minket? Miért hajítjuk kukába az életünket, és miért hagyjuk, hogy testünket felfalja egy pusztító betegség? Miért olyan nehéz megpróbálni szeretni az életet? Feldmár András budapesti előadás-sorozatának utolsó napján ezekkel a kérdésekkel szembesített.
Ha ma este odaülne az ágyad szélére a halál, mit mondanál neki? Hasonló történt azzal íróval is, akinél rákot diagnosztizáltak, nem sok időt jósoltak neki az orvosok. Ebben az íróban azonban tudatosult valami: mielőtt meghal, még van valami, amit meg akar tenni, szeretné befejezni a könyvét. Mindennél jobban vágyott erre, és lánya segítségét kérte, hogy segítse őt munkájában. Amikor elkezdték írni a könyvet, a rák egyszerűen eltűnt, a férfi vágya, akarata és a lányával való kapcsolata segítette őt, felülkerekedett a betegségen. A könyvet sok hónap munka után befejezték, nyomdába került, kiadták – a férfi pedig újra kézhez kapta a diagnózist: a rák visszatért, a kaszás pedig heteken belül eljött érte. Az történt, hogy az író alkut kötött a halállal: „Előbb megírom a könyvet, aztán elvihetsz!” Megegyeztek. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Aki bánt, nyomaszt, visszahúz, zsarol, az miért változna meg? Miért várok arra, hogy megváltozzon? Miért remélem, hogy minden jobb lesz, és nem bánt többé? Erre nagyon kicsi az esély! Nem érdemes várni, az idő rohan, útra kell kelni, és megkeresni azokat az embereket, akik szeretnek és elfogadnak. Rá kell eszmélni: abban a környezetben, ahol azon dolgoznak, hogy ne jöjjünk rá arra, hogy szabad választásunk van, és azért vállalunk felelősséget, amiért mi akarunk, ott az elnyomásunkon munkálkodnak. Ott zsarnokság van, ott nem vesznek minket komolyan. Meg kell érteni: akit bántanak, azt azért bántják, mert rossz ember mellett, rossz környezetben van, senkit sem azért bántanak, mert ő rossz! Aki engedi, hogy bántsák, azzal valószínű, hogy valamikor történt valami, egy trauma, ami azt okozta, hogy az illető megtanulta, elhitte, hogy nincs joga, ereje, hogy szabad legyen! Szerezd vissza az életed! Ahány ember, annyi körülmény, annyi akadály, hogy megtalálja a mélybe száműzött életkedvét. Sokan mondják, nem tudják, mit tegyenek, nem tudják, hogyan kell élvezni az életet – sokszor azonban nem is akarják ezt igazán, mert nem tudják, mi az az akarat. Lehet, hogy gyermekként annyira nyomták őket hátulról, hogy nemhogy előre menni, elindulni, de inkább hátrálni, fékezni tanultak meg. Felnőttként ezekből az emberekből hiányzik a motiváció, megtanulták, hogy apu és anyu tudják, mi a helyes irány. Aztán ott a súlyos megfelelési vágy, az elérhetetlen ideák, a bűntudat, amelyek – úgy hisszük – mindenek felett állnak, elnyomhatatlan zsarnokként irányítják a döntéseket. Ezeket el kell engedni, ki kell nevetni, meg kell ölni, és tudatosítani: Senki más nem fontos, csakis én, minden ember kívül van, én vagyok az egyetlen, akiért felelős vagyok, mert csakis és kizárólag én tudhatom, hogy mit érzek, mi jó nekem. És ez nem önzőség. Nem önzőség kilépni a szarból. Ha valami szar, akkor miért maradnánk benne? Persze a szart már ismerjük, de rengeteg hely van a világban, ahol aranyat is lehet találni – miért tapicskolnánk hát tovább a kakiban? El kell indulni, méghozzá mélységes hálával a szívünkben, örülnünk kell annak, hogy élünk. Az idő szorít! |