Az országjáró körút állomásai a lap alján láthatóak.
Kérjük az összehangolók írják be nevüket, elérhetőségüket a járás nevéhez, pl. az első előadás a mórahalmi járásban lesz: név, település, telefonszám, email cím.
Az előadást bárhol meg lehet szervezni a járás területén, az első jelentkező a házigazda.
Fogadalomtétel
Az elmúlt időszakban több mint 10 ezren tettek Fogadalmat és végzik nemzetegyesítő feladatukat.
Ezúttal minden MAGyart szólítunk: EGYségbe, Összefogásra!
Akik fogadalmat tettek illetve vállalták nemzetegyesítő feladatukat, bővebb tájékoztatást kaphatnak munkájukhoz a következő oldalon
EGYETÉRTŐ NYILATKOZAT ide kattintva
Fél év múlva nyáron illetve ősszel az Őszi szünetben összegezzük a tapasztalatokat a Magyarok Országos Találkozóján /MOT/ és meghatározzuk a jövőbeni teendőket.
A nyári MOT ideje:2021. július 1-től - július 11-ig /10 nap/
Ekkor tartjuk Árpád Fejedelem Honmegtartó Győzelmének /1124. évvel ezelőtt/ Ünnepét is.
Az őszi MOT ideje: 2021.október 22-től - november 02-ig /10 nap/
Ekkor tartjuk megemlékezésünket az '56-os és 2006-os Hősökről is.
Helye: A Mátra - pontos helyszín később... /Várjuk olyan települések jelentkezését a Mátrából, akik örömmel lennének a rendezvény házigazdái/
A Nemzetegyesítő Mozgalom /NEM/
Szólítunk minden MAGyart, EGYségbe, Összefogásra!
NEM-et mondunk mindarra, ami az elmúlt időkben rossz volt és IGEN-t mondunk mindarra, ami jó volt.
NEM azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt!
NEM hagyjuk többé, hogy Magyart a Magyarral összeugrasszanak, úszítsanak, megosszanak, politikai, vallási vagy egyéb okból!
Szeretnénk ebben a Hazában Békében, Szeretetben élni, valamennyi Honfitársunkkal összefogni, hiszen őseink az elmúlt évezredekben vérükkel, verejtékükkel védték ezt a gyönyörű országot.
Nekünk folytatni kell ezt a Nemes küldetést, hogy Unokáink is elmondhassák Rólunk!
Megtették, amit megkövetelt a Haza!
NEM érdekel Bennünket, hogy valaki jobboldali vagy baloldali, NEM érdekel, hogy hord-e maszkot vagy sem!
EGY érdekel Bennünket, hajlandó-e önzetlenül cselekedni, tenni, a Családjáért, a Hazájáért?!
"Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!"
(Sajó Sándor)
Ezt valljuk!
A Mozgalom összehangol, olyan mint a jó kovász, amiből az ÉLET lesz...
A KÉTségből az EGYségbe, az ínségből a bőségbe vezeti a MAGyarságot!
Várjuk, már működő közösségek jelentkezését az EGYütt működésre, összehangolásra. Jelentkezés:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Kérjük tapasztalataikkal, ötleteikkel segítsék közös tevékenységünket!
Országjárás - feladat összehangoló előadás, közönségtalálkozó
A járási összehangolók feladata megszervezni az előadás helyszínét és teljes lebonyolítását házigazdaként.
- Az előadások mindenhol 17 órakor kezdődnek.
- A járás valamennyi települését képviselje legalább 1 MAG ember.
- Legyenek ott a soron következő 3 járás házigazdái.
- Hívják meg a járással határos járások összehangolóit, akkor is, ha az már a szomszédos megye járása.
Az előadás vázlata
3x50 perc, közte szünetekkel
17.00 óra: Helyzetelemzés.
Ok-okozati összefüggések elemzése
18.00 óra: Feladatok ismertetése
19.00 óra: Egyéni feladatvállalások.
Fogadalomtétel.
A MAG-HÁZakban a következő feladatokat lehet vállalni:
- Női MiNŐség
- Szaporodás, magzatvédelem, gyermekvédelem, családvédelem.
- Néprajz, népzene, népmese, néptánc felújítása a MAG-HÁZ Mozgalom keretein belül a helyi Kultúrházakban, Faluházakban, Gombolyagházakban heti rendszerességgel közösség teremtő Tánc-Házak szervezése. - Szabad Energia
- Magyar feltalálók, fejlesztők, kutatók, gondolkodók összegyűjtése, munkájuk összehangolása és munkájuk védelme.
- Helyi pénz - Fény-Őrző
- Őseink Hite
- Szent Korona Értékrendjének közvetítése.
- Mágusasszonyok
- Aranyasszonyok
- Öngyógyítás-gyógyítás
- Égi Elöljáróink.
- Földanya. - Magyar Értékrend
- Világ Magyarsága
- Kárpát-Haza
- Járások rendszere
- Önigazgatás - Mag-Házak
- Mag emberek, MAG-HÁzak
- Tizedesi rendszer
- Közösségek szervezése, szerves társadalom, MAG-népe
- MAGyar Közösségek Ősi Hálózata kialakítása - Önellátás
- Önfenntartás
- Önellátó közösségek, önfenntartó falvak találkozója, tapasztalatcsere
- Termelés- feldolgozás-elosztás-értékesítés megszervezése
- Magyarok Piaca házhoz szállítás beindítása
- Nemzeti Futárszolgálat - Önvédelem
- A meglévő önvédelmi közösségek munkájának összehangolása
- Új önvédelmi közösségek, szabadcsapatok alakítása a Haza védelmére
- Banki károsultak védelme
- Otthonvédelem - Hír-Vivő
- Összeszedjük és összehangoljuk a Nemzeti Hírközlésben található és tevékenykedő társainkat: Hungária Tv, Hun Tv, Nemzeti Hírháló, Regélő, stb.
- Leleplezés, felvilágosítás, ébresztés
A Mag-Házak tagjaival:
- Megszervezzük a helyi önellátást, önfenntartást.
- Elindítjuk a helyi termelést, feldolgozást, értékesítést, piacra jutást.
- Elindítjuk a "Vedd a Magyart, védd a Magyart mozgalmat"!
- Elindítjuk a "Kemence építő mozgalmat"!
- Elindítjuk a "Kovászolj kenyeret mozgalmat"!
- Elindítjuk a "Tiszta víz, tiszta só mozgalmat"!
- Elindítjuk a "Minden település fogadjon örökbe egy méhcsaládot mozgalmat"!
- Elindítjuk a "Ha megtermett, szedjük le mozgalmat"!
- Elindítjuk az "Aquaponiát a panelbe mozgalmat"!
- Elindítjuk a "Kéz a kézben, segítsd a rászoruló Magyart mozgalmat"!
- Csatlakozunk és segítjük azon törekvéseket, amelyek segítik a MAGyar embert!
Kéz a kézben - együtt egymásért
Segítség a rászorulóknak
/kérjük a település minden házába eljuttatni szórólap formájában/
- Szeretnénk segíteni Önnek a ház körüli munkákban! Elfogadja! Igen Nem
- Segítünk Önnek a bevásárlásban! Elfogadja? Igen Nem
- Meghívjuk közösségünk heti találkozóira. Elfogadja? Igen Nem
- Sütünk kovászos kenyeret. Kér belőle? Igen Nem
- Meghívjuk, hogy meséljen életéről. Elfogadja? Igen Nem
- Tud valamilyen elfeledett, ősi mesterséget? Bemutatná? Igen Nem
- Segítsünk leszedni a portáján a gyümölcsöket? Igen Nem
- Van kérése, javaslata? Írja le, mondja el...
Szeretettel a Nemzetegyesítő Mozgalom
Magyar vess, jövőre aratunk!
Aki hallja, adja át!
Áldás a Magyarra!
Szeretettel a Nemzetegyesítő Mozgalom!
Az országjárás járásonkénti állomásai
/továbbiakban mindig járás értendő tehát pl. szegedi járás és nem Szeged település stb.../
2021 februári járások | ||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
1
Szeged
|
2
Mórahalom
|
3
Hódmezővásárhely
|
4
Szentes
|
5
|
6
|
7
|
8
Orosháza
|
9
Békéscsaba
|
10
Békés
|
11
Szeghalom
|
12
|
13
|
14
|
15
Püspökladány
|
16
Hajdúszoboszló
|
17
Debrecen
|
18
Hajdúhadház
|
19
|
20
|
21
|
22
Nagykálló
|
23
Baktalórántháza
|
24
Nyíregyháza
|
25
Tiszavasvári
|
26
|
27
|
28
|
2021 márciusi járások | ||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
1
Tokaj
|
2
Szerencs
|
3
Miskolc
|
4
Mezőkövesd
|
5
|
6
|
7
|
8
Tiszafüred
|
9
Kunhegyes
|
10
Szolnok
|
11
Jászberény
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
Aszód
|
17
Nagykáta
|
18
Monor
|
19
Dabas
|
20
|
21
|
22
Kecskemét
|
23
Kiskőrös
|
24
Kalocsa
|
25
Baja
|
26
|
27
|
28
|
29
Mohács
|
30
Bóly
|
31
Pécs
|
2021 áprilisi járások | ||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
29
|
30
|
31
|
1
Komló
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
Bonyhád
|
7
Szekszárd
|
8
Tamási
|
9
Dombóvár
|
10
|
11
|
12
Tab
|
13
Kaposvár
|
14
Nagyatád
|
15
Marcali
|
16
|
17
|
18
|
19
Nagykanizsa
|
20
Keszthely
|
21
Zalaegerszeg
|
22
Zalaszentgrót
|
23
|
24
|
25
|
26
Vasvár
|
27
Körmend
|
28
Szombathely
|
29
Sárvár
|
30
|
2021 májusi járások | ||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
Kapuvár
|
4
Csorna
|
5
Győr
|
6
Pannonhalma
|
7
|
8
|
9
|
10
Pápa
|
11
Veszprém
|
12
Várpalota
|
13
Balatonalmádi
|
14
|
15
|
16
|
17
Polgárd
|
18
Székesfehérvár
|
19
Gárdony
|
20
Bicske
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
Oroszlány
|
26
Tata
|
27
Tatabánya
|
28
Esztergom
|
29
|
30
|
31
Pilisvörösvár
|
2021 júniusi járások | ||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
31
|
1
Budakeszi
|
2
Szentendre
|
3
Vác
|
4
|
5
|
6
|
7
Balassagyarmat
|
8
Pásztó
|
9
Salgótarján
|
10
Bátonyterenye
|
11
|
12
|
13
|
14
Eger
|
15
Füzesabony
|
16
Heves
|
17
Gyöngyös
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
Fél év múlva nyáron illetve ősszel az Őszi szünetben összegezzük a tapasztalatokat a Magyarok Országos Találkozóján /MOT/ és meghatározzuk a jövőbeni teendőket.
A nyári MOT ideje:2021. július 1-től - július 11-ig /10 nap/
Ekkor tartjuk Árpád Fejedelem Honmegtartó Győzelmének /1124. évvel ezelőtt/ Ünnepét is.
Az őszi MOT ideje: 2021.október 22-től - november 02-ig /10 nap/
Ekkor tartjuk megemlékezésünket az '56-os és 2006-os Hősökről is.
Helye: A Mátra - pontos helyszín később... /Várjuk olyan települések jelentkezését a Mátrából, akik örömmel lennének a rendezvény házigazdái/