MOGY 2018/Szilaj Csikó Nyomtatás
Írta: Jenő   
2017. szeptember 13. szerda, 06:19
"Olümposzi magasságokból letekintve a bankárok a "világegyetem urainak" hívták magukat, akik az általuk szolgált istenség hatalmát képesek irányítani, hogy azzal a tömegek számára vagyonokat teremtsenek vagy semmisítsenek meg, hogy szó szerint hegyeket mozgassanak meg, erdőket tegyenek a föld színével egyenlővé, vizek folyásirányát változtassák meg, nemzetek emelkedését és bukását okozzák. De a pénz szeszélyes istenségnek bizonyult! Amikor ezeket a sorokat írom, úgy néz ki, hogy a pénzügyi papság által bevetett egyre hisztérikusabb szertartások is hasztalanna k bizonyulnak, hogy megbékítsék Pénz istenséget. Mint egy hanyatló vallás papsága, egyre nagyobb áldozatokat várnak el követőiktől, akik eközben szerencsétlenségükért hol a bűnt (kapzsi bankárok, felelőtlen fogyasztók), hol az istenség (a pénzügyi piacok) szeszélyeit okolják. De néhányan már magukat a papokat hibáztatják." - Charles Eisentein


MOGY 2018

MOGY 20182017 Szeptember 30-án, 10 órai kezdettel, Négyesi Erika tanyáján, Fischerbócsán, Vukics Ferenc vezetésével elindul a 2018. évi MOGY szervezése.

Elsősorban a Magyarok Országos Gyűlése érdekében tenni, teremteni vágyó magyar embereket várjuk. Azokat, akik nem e témában kívánnak együttműködni, más formában szeretnének tenni a hazáért, arra kérjük, egy más időpontban találkozzunk!

A rendezvény "családi összejövetel jellegű", (önellátó). Lehet sütni, főzni, sátorozni, akár péntektől - vasárnapig.

Négyesi Erika elérhetősége: 06 20 221 3470

Kérjük, értesítsétek mindazokat, akikre számítani lehet a munkában!

Köszönjük!
Megosztások mehetnek!


MOGY 2012

Kapcsolódó:

MOGYMagyarok Országos Gyűléséért Egyesület - MOGY (facebook.com
A rendezvény célja, hogy egybegyűjtse a pártoskodás nélkül nemzetben gondolkodó magyar közösségeket és elegendő erőt és hitet adjon a résztvevőknek a további tettek megvalósításához. A jószándékú magyar emberek találkozásával hozzá szeretnénk járulni ahhoz, hogy az egyének megérezzék a közösségalkotás és a mindennapi kapcsolati tőke fontosságát


 

 

A  TÁRSADALMI  ÖNSZERVEZŐDÉS HONLAPJA

 

http://www.szilajcsiko.hu/