Kököjszi és Bobojsza Nyomtatás
MESE ÉS MÍTOSZ - ARCHETÍPUSOK

TÖRÖK SÁNDOR

KÖKÖJSZI ÉS BOBOJSZA

A reális és a mesevilág motivumait megkapó humorral ötvöző ifjúsági művek kiemelkedő darabja Török Sándor 1939-ben megjelent meseregénye. Két főszereplője a törpe világ két illusztris figurája. Alakjuk egy másik művében is felbukkan (Hahó, Öcsi) de elsőként a jelen kötetben tűntek föl. A vékony hangú Kököjszi és a vastag hangú Bobojsza selyemvitorlás, zászlós, lámpásos kis hajójukon, a Szent Kristófon jelennek meg esténként a történetbeli kisfiúnál, s viszik magukkal csodás kalandok felé. Mert a törpék afféle tündéri keresztapaságot vállaltak a történetbeli kisfiú felett. Már megszületése előtt tevékenykedtek, de akkor még kizárólag a szülőkre terjedt ki gondoskodásuk. A kisgyerek megérkezését követően minden percét figyelemmel kísérték, s ahogy nyiladozik Andris értelme, úgy gazdagodnak az élmények is, amelyekben a törpék jóvoltából részesül. A csodálatos hajó elröpíti utasait az Időkirály birodalmába, eljuttatja az Álomboltba az Emlékezés szigetére. A törpék kisgyermekek mellett teljesített szolgálata az évek múlásával lejár; Andrisnak meg kell állnia már a saját lábán, de hála a törpéknek, minden jel arra mutat, hogy ez sikerülni fog. A két felejthetetlen törpe és kisember barátjuk örökszép története minden gyermekolvasójának felejthetetlen élményt nyújt.

 

 

  1. Kb. 315 találat

    1. Kököjszi és Bobojsza 1.rész

      • 5 éve
      • 39 831 megtekintés
      Török Sándor meséjének zenés mesejátékváltozata. Jó szórakozást!
    2. Kököjszi és Bobojsza

      • 5 hónapja
      • 331 megtekintés
      Kököjszi és Bobojsza című zenés mese-hangjáték.
    3. Kököjszi és Bobojsza 2.rész

      • 5 éve
      • 10 229 megtekintés
      Török Sándor meséjének zenés mesejátékváltozata. Jó szórakozást!
    4. Kököjszi és Bobojsza elindulnak a földre és várják Andris születését

      • 10 hónapja
      • 75 megtekintés
      Provided to YouTube by Hungaroton Kököjszi és Bobojsza elindulnak a földre és várják Andris születését · Szacsvay László ...
    5. Kököjszi és Bobojsza - trailer

      • 1 éve
      • 689 megtekintés
      Kököjszi és Bobojsza Utazás az Idő Szigetére Török Sándor regényét színpadra alkalmazta: Tóth Réka Ágnes bemutató: 2015.
    6. Kököjszi és Bobojsza 3.rész

      • 5 éve
      • 10 676 megtekintés
      Török Sándor meséjének zenés mesejátékváltozata. Jó szórakozást!
    7. Kököjszi és Bobojsza 5.rész

      • 5 éve
      • 4 793 megtekintés
      Török Sándor meséjének zenés mesejátékváltozata. Jó szórakozást!
    8. Kököjszi és Bobojsza 6.rész

      • 5 éve
      • 4 723 megtekintés
      Török Sándor meséjének zenés mesejátékváltozata. Jó szórakozást!
    9. Kököjszi és Bobojsza 4.rész

      • 5 éve
      • 6 355 megtekintés
      Török Sándor meséjének zenés mesejátékváltozata. Jó szórakozást!
    10. Kököjszi és Bobojsza (1984)

      • 6 hónapja
      • 67 megtekintés
      Kököjszi és Bobojsza Magyar Diafilmgyártó Vállalat Török Sándor regényét diafilmre alkalmazta Horgas Béla Rajzolta: Vágréti ...
    11. Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza - hangoskönyv

      • 1 hónapja
      • 36 megtekintés
      Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza - hangoskönyv részlet(A csodálatos hajó) Csankó Zoltán előadásában (Kossuth-Mojzer ...
    12. Török Sándor : Kököjszi és Bobojsza újabb kalandozásai- hangoskönyv

      • 1 hónapja
      • 20 megtekintés
      Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza újabb kalandozásai - hangoskönyv részlet (És másnap reggel eltűnt Mari hajcsatja) Csankó ...