Szabad idézetek jegyzéke - 13. Nyomtatás
2013. július 18. csütörtök, 11:56

445px-tindi_lantos_szigetvr

Bölcs vagy balga, boldog-boldogtalan

Életképek, lelkivilágok és szellemtörténetek

Korrajz, arckép-életút, életbölcsesség, ars poetica

 

Szabad idézetek jegyzéke - 13.

 

Tinói Lantos Sebestyén

Tudjátok magyarok

(Ghymes)

Gm Dm Gm C Csus4 C
Sírva veszíköl most szegény Magyarország,
Gm Dm-F Dm C A
Mert tőle távozék hangosság, vigasság,
Dm C-F Gm C
Belőle kikele sok fénös gazdagság,
B F Gm Gm7
És fogságba esik egynéhány uraság.

Bolondság tőletök fejenkín' magyarok,
Terek álnok hitit meg nem gondoljátok,
Maga csak tőlem es sokszor hallottátok,
Sok fejedelmeket mind csaltak, tudjátok.

Tudjátok, magyarok, hírösök valátok,
Míg nagy szeretettel egymást hallgatátok,
De mihelt köztetök ti meghasonlátok,
Ottan országtokban, ím, mint pusztulátok.

Tanácsot sokáig, kérlek, ne tartsatok,
Ha ez két víz között ti lakni akartok,
Mert ha csak hallgattok, szömben ti nem vívtok,
Félök, hogy sokáig itt nem uralkodtok.

La-la-la....

http://www.gitar.abbcenter.com/?id=126137&cim=1

*

 

cellovolde

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:

Ne gondoljátok,

hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak!

Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot.

Azért jöttem,

hogy szembeállítsam a fiút apjával,

a leányt anyjával és a menyet anyósával.

Saját háza népe lesz az ember ellensége.

Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem,

az nem méltó hozzám.

Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem,

az nem méltó hozzám.

Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem,

az nem méltó hozzám.

Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt;

de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.

Aki titeket befogad, engem fogad be;

aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.

Aki prófétát fogad be azért, mert próféta,

az a próféta jutalmát kapja.

Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember,

az az igaznak jutalmában részesül.

Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni

egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom –

bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma.

Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását,

továbbindult, hogy tanítson,

és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.

Mt 10,34-11,1

http://www.keresztenymagyarorszag.hu/

*

 

cellovolde

Mit teszel az igazsággal

„Ha ugyan valóban megmaradtok a hitben jól megalapozva, megingathatatlanul, és el nem távozva a reménységtől, amelyet az evangéliom ébresztett tibennetek;”(Kol 1:23 Budai)

Miután felfedezted az igazságot, van négy dolog, amit meg kell tenned vele:

Hidd el. Kolossé 1:23 mondja, „Ha ugyan valóban megmaradtok a hitben jól megalapozva, megingathatatlanul, és el nem távozva a reménységtől, amelyet az evangéliom ébresztett tibennetek” (Budai). A Biblia elmondja, hogy higgyünk az igazságban és álljunk meg szilárdan abban.

Tedd meg. Az igazság nem valamiféle intellektuális gyakorlat. Olyas valami, amit meg kell tenned. Gyakorold. Alkalmazd. Éld meg. Fogadj szót neki. Mielőtt bármi új igazságot tanulnál, miért nem kezded el tenni először azt, amelyiket már ismered? A Biblia beszél a Filippi 3:16 arról, hogy „amire eljutottunk, aszerint járjunk.” (HNT)

Állj ki érte. A Biblia azt mondja, hogy nekünk mindig ki kell állnunk az igazságért. (2 Kor. 13:8) Ne szégyelld magad ebben a posztmodern világban, amikor azt mondják, hogy ez nem igazán számít. Azért áll ki az igazságért. A Biblia arra a felelősségünkre hívja fel a figyelmet, hogy soha ne álljunk szemben az igazsággal, de mindig álljunk ki érte. Szükségünk van az igazság embereire ebben a relatív korban.

Terjeszd. A 3 Ján.1:8 alapján „Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársakká legyünk az igazságban.”(HNT) Ez mit jelent? Azt, hogy fel kell ismerned, hogy Isten hol dolgozik és csatlakoznod kell oda. Ez annyit jelent, hogy mész, ha Ő azt mondja és szolgálod ott, ahol Ő ezt kéri tőled. Amerre a gyülekezeted kirándul, ott kell segítened? Mi az a szolgálat, amire Isten téged hív? Engedelmeskedj Istennek ebben és így segíthetsz terjeszteni az igazságot.

„Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot.” Tit. 2:7 (HNT)

Őszinte leszek veled: Sok dolog van a Bibliában, amit nem értek. Sok olyan is, amik kényelmetlenek a számomra. A tény azonban az, hogy ez az igazság. Ez mindig vezetni fog engem, bármerre kell is mennem, és elmondja, hogy mi a helyes.

Most már te is tudod. Mit kezdesz ezzel?

Szeretnéd elimádkozni ezt az imádságot?

„ Istenem, én ma átléptem egy határvonalat. Jézus Krisztus, hinni akarok benned, aki az út az igazság és az élet vagy. Tudni szeretném az igazságot ami így szabaddá is tesz engem. Hinni akarom. Meg is akarom tenni. Fel akarom vállalni. Terjeszteni akarom az igazságot. Itt vagyok. A szavamat adom neked. A Te nevedben imádkozom. Ámen.” 

http://www.keresztenymagyarorszag.hu/forum/103

*

cellovolde

Mikro- és makrokozmosz

Az ősi táltos hitvilág szerint minden porszemben,

amin megcsillan a fény, egy külön világ található.

Eszerint

a holografikus univerzum elmélet

és a húrelmélet sem mond újat.

Fontos azonban a fény központú gondolkodás tanítása. Tovább: http://vilagbiztonsag.hu/keptar/thumbnails.php?album=1723

*

cellovolde

Somogy megye - Szenna - Múzeum falu.

Direkt írtam, hogy Múzeum falu (hivatalosan: Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény), mert a egyedülállóan egy élő falu egy utcája alkotja a Szabadtéri múzeum házait, ezek a házak a falu utcájában eredetileg is meglévő házak, szépen felújítva. Nézzétek meg a képen lévő ház gyönyörű, szinte fésült fedését, ma már a mindennapokban ilyet látni kivételes lehetőség!

Egy külön csoda a "Falu" központjában lévő református templom, a lenyűgöző festett fatáblás mennyezetével.

A régi idők faluképét idéző együttest a település központjában, a ma is működő műemlék református templom körül alakították ki. Az 1785-ben népi barokk stílusban épült templom belső berendezését Nagyváthy János asztalosmester készítette. A festett karzatok, a padok mellvédei, a mennyezeti kazetták a reneszánsz óta fennmaradt szép míves mesterség legszebb motívumait őrzik.

A skanzen kialakítását a templom teljes helyreállításával kezdték 1973-ban, majd a mellette álló paplakot újították fel, és alakították át gondnoki lakássá és fogadóhelyiséggé.

A település immár külföldön is ismert nevezetessége a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, az 1982-ben Európa Nostra díjjal elismert falumúzeum.

Jelenleg öt különböző típusú portát láthatunk itt teljesen berendezve, minden apró részletével együtt.

Képalbumom: http://www.kastelyok-utazas.hu/

Webalbum/Magyar/Megyek/Somogy-megye/

Szenna/Muzeumfalu/index.html

*

 

cellovolde

Vannak emberek,

akik mindig csak okos és helyénvaló dolgokat mondanak,

és az ember mégis érzi, hogy ostobák.

Anton Pavlovics Csehov
orosz író
1860. január 29. — 1904. július 15.

*

 

cellovolde

KILAKOLTATÁS

Kalmár Attila írta:

"Ezúton szeretném még egyszer megköszönni mindenki segítségét, aki megosztotta,aki felhívott,és legfőképp akik eljöttek, segítettek abban,hogy a kilakoltatás megálljon.
Csak néhány ember, akik ebben szervesen részt vettek, a teljesség hiánya nélkül:
Jakabné Somodi Veronika nélkül nem jött volna létre az, ami itt ma,és az elmúlt napokban végbement. Ő volt, akitől az e-mail-okat küldtem, akinél szkeneltem, és aki hajnalok hajnalán, éjnek évadján a segítségét ajánlotta,hogy tudjak lépni. Tőle indult a dolog eszerinti érdemi része. Továbbiakban Fodor Sándor, akivel napi telefonkapcsolatban vagyok,voltam, akinek az e-mailokat küldtem, és segített elindítani a lavinát. Mint jeleztem, a teljesség igényessége nélkül, Mackóné Kruspier Csilla, Harsányi Imréné, Müller Tihamér, Farkas József, Laczkó Éva, Papp Péter, Stancsik Zoltán, Balla Éva, Rákóczi Ferenc, Kruchió Sándor, Faragó Tamás, Tatár József,és még sokan mások,akik támogattak. Ezentúl Köszönöm Magyari Nellinek, Kovácsné Matiny Eszternek, és mindenkinek, aki segít, és eddig segített!!... 2 hetet kaptunk, ami nem tűnik sok időnek, ennek ellenére mégis nagyon sok követ lehet egy ilyen elszánt,és hozzáértő csapattal megmozgatni, mint akik az elmúlt napokban, ma,és a továbbiakban segítettek, segítenek ! Még egyszer Nagyon Köszönöm mindenki segítségét!!
Adjon az Isten Mindannyiótoknak Szebb Jövőt, kitartást, és erőt a továbbiakban, hogy még sokat tudjatok tenni a hozzám hasonló helyzetbe került embereken !!!!"

+

A Győzelem útja = Összefogás, együttműködés!
A július 15-én megakadályozott gyöngyösi kilakoltatásról! 

Ismét egy újabb példa erősíti azt az alapigazságot, hogy ha odafigyelünk a nehéz helyzet lévő emberekre, családokra, és csak egy kicsit is hozzáteszünk – számukra nehezen, vagy egyáltalán nem megoldható - problémájuk megoldásának rendezéséhez, akkor csoda dolgokra vagyunk képesek. 

2013. július 11-én, csütörtök este jutott többek tudomására, hogy egy gyöngyösi család rendkívül nehéz helyzetbe került, 15-én 10 órakor karhatalmi segédlettel akarják őket kilakoltatni otthonukból. A 6 éves kisgyermeket nevelő fiatal pár néhány évvel ezelőtt 3 millió forintos devizahitelt vett fel, és beindult a - sajnos egyre inkább ismert - folyamat. A család az emelkedő törlesztő részleteket egyre nehezebben tudta fizetni, ennek következtében elmaradtak a rezsiköltségükkel, ami viszont azt eredményezte, hogy az egyik szolgáltató 110.000 forintos közüzemi követelését végrehajtásra küldte. A „hitelező” AXA bank azonnal felmondta a szerződést, a lavina megindult, végső következmény a családi ingatlan elárverezése volt, amit egy magánszemély lakottan 3 millió forintért vett meg, miközben 6 millió Ft-ot ért. Mindezek ellenére a család jelenleg 9 millió forinttal tartozik. Az ügy eljutott az utolsó stádiumba, a kilakoltatás hétfő 10 óra volt kijelölve. 
A lakáskiürítés csak azért nem következett be, mert országszerte mozdultak azok a segítőkész emberek, akik ilyen rövid idő alatt is tudtak, mertek tenni a rászoruló honfitársaik érdekében. 
A gyöngyösi otthonvédők elküldték az elérhetőségeket, Soltvadkerten, (Kiskun kaláka) áttekintették az ügy hátterét, hogy a segítség iránya meglegyen. Nyíregyházán (Devizahitelesek Mentőöve) megírták a bírósági keresetet a végrehajtás megszüntetésére, belefoglalva a legfrissebb állapotot, a Kúria Július 4-e utáni állásfoglalása utáni helyzetet. Kecelen rendezték az iratokat (Koppány - Otthonvédők Dél-alföld és a Radikális Bankellenes Csoport) mely iratokat vasárnap még igen fontos észrevételekkel segített Pap Péter hatvani otthonvédő barátunk, aki a helyi médiát is mozgósította. Hétfőn reggel 8 órakor a Gyöngyösi Járásíróság előtt voltunk Nyíregyházi, Keceli, Hatvani, Budapesti otthonvédők, akik a megírt keresetet kívántuk (volna) beadni, de újabb nehézséggel szembesültek: bírósági szünnap volt. Elmentünk a végrehajtóhoz, és tájékoztattuk a frissen kialakult jogi helyzetről, aki ezután egyeztetett a végrehajtás kérővel. A kilakoltatás a kitűzött időpont előtt 15 perccel el lett halasztva, a kirendelt karhatalmat, és a gyámhatóságot (amely a család 6 éves gyermekének intézetben való elhelyezése miatt érkezett volna) visszarendelték. A lakás előtt eközben minden eshetőségre készen felsorakozott egy elszánt csapat, amely az utolsó utáni lehetőségre is felkészült. Ha a jogi út bedugul, kezdődhet a küzdelem egymásért, Önmagunkért is, a család védelmében, de erre most nem volt szükség. A család nem lett szétszakítva, nem vált hajléktalanná, és minden bizonnyal elég idő adódott arra, hogy az utolsó jogi lehetőségeket kihasználjuk (a precedens példák alapján minden bizonnyal sikerrel.) Ha ez sem segítene, ott vagyunk újra, és ha kell, a család védelmében kiállunk fizikailag is.

Tatár József
Otthonvédelmi Tanács
szóvivő

*

 

cellovolde

Trükk

A szegény zsidó asszony elmegy a rabbihoz:
- Rabbi adj tanácsot! Férjhez kellene adnom a lányomat, de nincs pénzem. Mit tegyek?
- Kérjetek kölcsön elegáns ruhákat, ékszereket, s így felöltözve utazzatok fel a fővárosba. Ott menjetek be egy elegáns ékszerboltba. Nézelődés és válogatás közben tegyetek úgy, mintha valamit zsebre vágnátok, és siessetek ki az üzletből. A főnök utánatok rohan majd, és rendőrt hív. Megmotoztat benneteket, de persze nem talál semmit. Most következel te! Felháborodottan tiltakozol, bírósággal fenyegetőzöl. Az ékszerész, hogy elkerülje a botrányt fizetni fog, amennyit kérsz! Minden úgy történt, ahogy a rabbi jósolta.


Híre ment a furfangos tanácsnak a faluban.

Nemsokára felkereste a rabbit egy másik szegény asszony:
- Nekem is van egy lányom, nekem sincs pénzem a kiházasítására. Mit tanácsolsz?
- Te is utazz fel a fővárosba a lányoddal, szépen kiöltözve. Menjetek be ugyanahhoz az ékszerészhez. De ti ne imitáljátok a lopást, hanem valóban hozzatok el egy értékes ékszert...
Az asszony és a lánya úgy tettek, ahogy a rabbi kitanította őket. Zsebre vágtak egy drága gyöngysort, és kisiettek a boltból. A segéd utánuk akart rohanni, de a főnök visszafogta:
- Kétszer nem dőlök be ugyanannak a trükknek. Hagyd őket futni!

*

 

cellovolde

RUBIK KOCKA

Tudjátok-e, ki adta nekem életem első bűvös kockáját?
Személyesen, maga ifj. Rubik Ernő! 

Na, jó, ez így nem teljesen igaz, mert anyukámnak adta, és anyukám adta nekem, de elmondom, hogyan történt.

Nagy nap volt az a nap az őrhalmi Hazafias Népfront MGTSZ életében, amikor Rubik Ernő meglátogatta a téesz irodát. Tárgyalásra jött. A téma: épüljön kockagyár Őrhalomban. Illetve az őrhalmi téesz balassagyarmati mellék-üzemágában.
Mindenki nagyon boldog volt, mindenki nagyon készséges volt. Egészen addig a pillanatig, amíg Rubik el nem mondta, hogy mennyi kockát kéne gyártani: úgy évi 5 milliót.

A téeszelnök a fejét csóválva mondta:

- Rubik elvtárs, az nem megy. Mi évi 50 ezerre gondoltunk.

Hát így esett, hogy Rubik eztán a licence eladására gondolt. Érdekes „véletlen”, hogy a Matchbox Inc. termelési részlegénél senkiben nem merült fel, hogy ne a felvevő piac méretéhez, hanem a jelenlegi gyártási kapacitáshoz méretezzék a tervet.

Én pedig egészen pontosan tegnap este tudtam meg anyukámtól, hogy a kocka kitől származik. Anyukám már évtizedek óta nem könyvel a téesz irodán. A kocka pedig… el lett vetve. A szemétbe. 
De elmondhatom, hogy volt egy kockám Rubik Ernőtől. És mivel nem tudtam, mekkora érték, simán elherdáltam. 
() Varga B. Tamás ()

*

 

cellovolde
Szabad Pszichoanalitikus Egyesület

Ezt a bejátszást érdemes végignézned. Elképesztő, hogy értelmiségiek mennyire el tudnak szakadni a valóságtól, akár a saját szakterületükön is. Engem az itt hirdetett médiaiskola emlékeztetett arra az emberre, aki Svédországban élt, elmondása alapján valamiféle szakmai tudással is rendelkezhetett a vizuális megjelenítési módszerekkel kapcsolatban, s mindemellett teljességgel irreális kritikát fogalmazott meg azzal szemben, ahogyan néhány Észak-Európában és Magyarországon készült fényképet értelmeztem. Igaz, a valóságtól való elszakadás nemcsak értelmiségiekre jellemző, de az értelmiségieknél ehhez a felületes intellektualizmus társul és egyfajta sznobizmus, ami abban nyilvánul meg, hogy a közvéleménytől különböző véleményüket szükségképpen bölcsebbnek képzelik a közvélemény ítéleteinél. Ahogyan valaki megjegyezte az ebben az iskolában egy doktori végzettségű oktató által tanított esztétika tantárgy kapcsán: "Esztétika a Budapest TV-nél? Na ne röhögtessetek!". Feltételezem, hogy a médiaiskola feladata részben az volt, hogy a bejátszásban látható műsorvezető nő a látványos amatörizmusával szemben professzionálisnak mutathassa magát tanítványai előtt, részben pedig az, hogy olyan munkatársakat találjon magának a csatornájához, akik kellően jelentéktelenek képességeinek kiemeléséhez.

http://www.youtube.com/watch?v=t_

Zv2-fLMAo&feature=c4-overview&list=

UU8-rJhlx6nDKhcg6uBYDKAA

*

 

cellovolde

SPÓROLOK NEKTEK

Íme, Szepesi Niki botránykönyvének kivonatolt változata.

Elmentünk edzőtáborba, ahol hamarabb benedvesedtem, mint a medence. Aztán ott úgy megcsináltak, mint ikeás szerviz-csapat a Sjörkenmörgen ülőgarnitúrát. Akkor vált világossá számomra, hogy minden imbuszkulccsal kompatibilis vagyok, és még élvezem is. 

Na! Most, hogy ezen túlestetek, nyugodtan elővehettek egy Mikszáthot, vagy egy Fekete Istvánt. 
() Varga B. Tamás ()

*

 

cellovolde

J

Egy férfi eltéved a hőlégballonjával.

Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá:
- Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
A nő a földön így felel:
- Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
- Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi.
- Az vagyok - feleli a nő - Honnan tudta?
A hőlégballonos férfi így válaszol:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban.
A nő erre így vélekedik:
- Maga pedig szerintem politikus.
- Igen, - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta?
A nő azt feleli:
- Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én tehetek róla!:-)

*

 

cellovolde

A teve fohásza.

Monoton 
üget a süppedô homokon 
a sivatag lova, 
a tétova teve 
tova. 
Hátán rezegve 
mozog a 
rozoga 
kúp 
alakú púp. 
A helyzete nem szerencsés. 
Apró szemcsés 
homokkal telve 
a füle, a nyelve. 
Sóvár szemekkel kutat 
kutat. 
Még öt-hat nap 
kullog baktat. 
Az itató tava távol, 
s oly rettentô messze még az oázis. 
Erre utal az alábbi fohász is:

- Tevék ura! 
Te tevél tevévé engem eleve, 
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje. 
Te terved veté a tevevedelô tavat tavaly távol, 
de tévednél, vélvén, 
vén híved neved feledve 
elvetemedve 
vádol. 
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova, 
mivel levet - vert vederbe 
feltekerve - nem vedelve 
lett betelve 
a te tevéd szenvedelme. 
Te nevedbe 
legyen eme 
neveletlen tevetetem 
eltemetve!

S evezzevel ava teve 
levelkévét kivilevelhevelteve.


Romhányi József

*

 

cellovolde

Puzsér Robi

Mostanában kétféle vádat kapok az arcomba rendszeresen és alaptalanul. Az egyik az, hogy celeb volnék vagy mi, a másik meg az, hogy én szerkesztem a Magyar Gyökérhatározót. A celebséget nem tagadom, hiszen öt évnyi rádióműsor-szerkesztéssel és -vezetéssel meg három kulturális tárgyú könyvvel a hátam mögött erre a jelzőre bőven rászolgáltam. Valahol büszke vagyok, hogy egy olyan választékos ízlésű társadalomban élhetek, ahol ez a teljesítmény kevés ahhoz, hogy teljes jogú értelmiséginek tekintsenek.

A Magyar Gyökérhatározóval kapcsolatos sejtetéseket is lépten-nyomon hárítom, de meg kell vallanom, hogy ez egy hízelgő feltételezés. A kritika műfaján itthon annyira sokan és olyan bestiálisan tesznek erőszakot, hogy üdítő látni, ahogy néhány hónap alatt a semmiből kinő egy húszezres facebook-közösség. Csak összehasonlításképpen: az indexes Varga Attila és az általa szerkesztett felület, a kommersz ízlés fétisének nyomorúságos kirakata, a comment:com majd' három év alatt tizenötezerig jutott. Szóval úgy áll a helyzet, hogy a kék sarokban ott áll Spiritual, aki egy huszonéves srác egy szaros internet-előfizetéssel meg egy laptoppal, a piros sarokban pedig Varga pénzzel, paripával, fegyverrel és szerkesztőséggel, Magyarország legnagyobb hírportáljának nyilvánosságával a háta mögött, de még ebben a számháborúban is kiütéssel győz a minőség, az ízlés, a tartalom, az érdemi kritika és az igényesség, röviden: a Magyar Gyökérhatározó.

Sikerének magyarázata, hogy képes meghaladni az internetes fikakultúrát, amelynek lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan elmosódnak. A fikakultúra nem képvisel semmit, csakis azt az állítást, hogy minden szar. Ezzel szemben Spiritualék valós szellemi, esztétikai és erkölcsi igénnyel fordulnak a közélet és a kultúra gyalázatos szereplői felé. Nem azért vesznek a szájukra valakit, mert megtehetik, hanem azért, mert az a nyilvános szerepével azt busásan kiérdemelte.

Spiritual és a Magyar Gyökérhatározó mellett pedig ott van Dancsó és a Videómánia valamint Szirmai és a Hollywood Hírügynökség, jelezve, hogy a helyzet távolról sem reménytelen. Dancsó elsősorban a hazai filmgyártás szennyes vizein hajózva szedi ízeire rendkívüli szellemességgel a magyar vizuális kultúra számos többszázmilliós szemetjét, míg Szirmai a premierfilmek régióját uralja tagadhatatlanul kifinomult ízléssel, valamint kényszeresen korrekt pro- és kontra-érveléssel. Ők a kritika új generációja, és abban bízom, hogy ez a mezőny az évek folyamán csak bővűlni fog.

Folytatnám a fenti fiatalok fényezését, de sajnos indulnom kell egy fotózásra. A meztelen seggem lesz a 2014-es év naptár-különlegessége. Így toljuk mi, celebek.

*

 

cellovolde

ZENÉSZVICC

Az apuka úgy dönt, hogy beíratja zeneiskolába a kisfiát. Fogja a gyereket, és elballag vele az iskolába, ahol az igazgató fogadja őket.

- Tessék mondani, igazgató úr, milyen hangszereken lehet maguknál tanulni?
- Nos, a skála nagyon széles. Ön mire gondol?
- Mondjuk hegedülni? Azt meddig tart megtanulni?
- Nézze, 7-8 év, napi 8 óra gyakorlás odahaza, és a kisfia egész elfogadhatóan hegedül majd.
- Fú, az nagyon sok! Nem tudna esetleg valami olyasmit, ami kevesebb idő alatt megvan?
- Dehogynem! It van például, a zongora. 4-5 év, és nagyon szépen fog klimpírozni a kis lurkó!
- Fú, hát ezt is sokallom egy picit. Valami más?
- Nos… talán a furulya. 2 év alatt a hangszer minden csínját-bínját elsajátíthatja a kisfia.
- Na, ez már jobban hangzik, de… egy kicsikét még ez is sok.
- Akkor önöknek a dobot ajánlom.
- Na! És az hány év tanulás?
- Az helyben megvárható.
() Varga B. Tamás ()

*

 

cellovolde

Így vernek át

a termékbemutatókon:

újabb trükkökkel próbálkoznak

http://jozanparaszt.info/cikkek/

parasztvakitok/igy-vernek-at-a-termekbemutatokon-

ujabb-trukkokkel-probalkoznak.html

*

 

cellovolde

PR

Szeretném leszögezni, hogy az alább olvasható, hozzám néhány napja eljuttatott naplórészlet bármilyen hitelesnek is tűnik, én azt gondolom, hogy csakis egy ügyes hamisítvány lehet. A hazai showbusiness humortalanul hebegő dögkeselyűjéből, a beteg gyerekekkel és haldoklókkal szórakoztató Hajdú Péterből ugyanis nem tudom kinézni, hogy képes legyen néhány nap alatt egy ilyen terjedelmű szöveget papírra vetni. Álljon tehát itt egy tudományos-fantasztikus irodalmi kísérlet, melynek ismeretlen szerzője érdekfeszítően demonstrálja, hogyan gondolkodna Mr. Frizbi egy olyan párhuzamos univerzumban, melyben képes lenne rá:

június 25.

Kata ma kapta meg az új névjegykártyáját. Azt mondta, hogy tetszik neki az aranyszegély meg az "ügyvezető igazgató" elnevezés, de a "tekintetes hercegné" megszólítást mindenáron a neve mellé akarja biggyeszteni. Türelmetlen a kis drága. Csütörtökre egyeztettem egy talit Habony Árpival, remélem, megmutatja az új Mercedes terepjáróját. 44 miller volt, azt mondja. Fogadok, hogy legalább akkora élmény vezetni, mint a Miniszterelnök Úrnak a tanácsot megadni vagy jól megcsapni pár visszapofázó nyugdíjast. Árpinak már mind megvolt. A vénember meg a vénasszony miatt meg még jogerősen el is ítélték. Végre egy igazi példakép.

június 26.

Castingoltam ma pár áttétes daganatost, de valahogy nem volt elég dráma a sztorijukban. A haldoklás vagy a rák az ma már kevés, legalább gyerekek volnának vagy ismert emberek, az biztos, hogy megdobná a nézettséget. Elcseszett idő. Ahogy a trafikpályázatom is. Főműsoridőben nyalom ki a miniszterelnöknek a seggét, erre van pofájuk szart se adni. Rohadt nehezen mosom le magamról a büdös szocialista pedigrémet. Ezt tuti, hogy szóba hozom az Árpinak, ő biztos megért. Kommunikációs lángelme. Ül a 44 millás Mercedes terepjárójában (nekem is kell egy olyan), és kurva lazán kitalál szuper dolgokat, mint például plebejus politika (azt mondja, hogy ez a proletárdiktatúrának az orbáni megfelelője, hát zseniális), meg gazdasági szabadságharc, meg még ezernyi fasza dolgot, amit aztán jól beszopnak az emberek. Én is mondogattam a Mesterházy-nak meg a többi szoci spanomnak (amikor még velük barátkoztam), hogy natúrba lopni, az nem pálya, kell valami fasza fedősztori, de azok szartak rá. A Fidesznek nem csak étvágya, de stílusa is van. Ha egyszer politikus leszek, akkor tutira fideszesként indulok majd el. Vagy szociként. Vagy csinálok egy pártot a Schoberttel. Azt zabálnák az emberek, mint az update-burgert!

június 27.

Elvitt óriáskerekezni az Árpi! Egészen szuper volt! Mondott egy csomó dolgot, de alig emlékszem valamire, annyira izgatott voltam. A Mercedes egészen szuper! 44 millió volt! Állítom, hogy nem is sok pénz érte. Abban maradtunk, hogy a következő békemenetben én is részt veszek. Ha a gazdasági szabadságharcot ilyen 44 milliós terepjárókból kell vívni, akkor ezek a fideszes srácok tényleg győzni fognak. Nekik drukkolok. Jó kezekben van a kormány. Mármint a Mercedes kormánya. Ha-ha-ha! Nagyon vicces vagyok.

Gyorsan felidézem az Árpi tanácsait. Volt néhány zseniális ötlete a következő Orbán-interjúmhoz. Állatos kérdések. Kutya vagy macska, cápa vagy tigris? Ezek nagyon jók. És kicsit belemenni abba, hogy a Miniszterelnök Úr mennyire fáradhatatlan. Igen. Ez tökéletes. És mennyire puritán. Ennek a szónak még után kell nézetnem.

Beszélt valamit az RTL-ről meg a TV2-ről, de nem sokra emlékszem. A 44 millás Mercedesre és az óriáskerekezésre gondoltam. Nagyon mosolygott közben. Lehet, hogy én leszek a TV2 elnöke? Vagy megkapom a közmédiát? Basszus, legközelebb jobban oda kell figyelnem. Biztos nagy terveik vannak velem. Bennem nem fognak csalódni.

június 28.

Az a mocskos bulvármédia! Beleavatkoznak az ember életébe és nem tisztelik a magánszféráját. A HVG meg valami atlatszo.hu lehozott egy fényképet a tegnapi találkozónkról. Pedig a Habony nem is közszereplő!!! Csak a Miniszterelnök Úrnak az egyik legfőbb bizalmasa. Igaz, hogy gyakran feltűnik a Miniszterelnök Úr facebook-oldalára feltöltött fényképeken, igaz, hogy sokat nyilatkozik a Kapócs Zsókával folytatott viszonyáról, meg az is igaz, hogy rendszeresen látni fontos állami és pártfunkcikkal tárgyalni, de nem közszereplő! Mit olyan nehéz ebben megérteni? Az a közszereplő, akit mi annak mondunk, az árulhat cigarettát, akinek mi megengedjük, és az kap földet, akit mi kiválasztunk.

Mi vagyunk az új elit. A Szaniszlótól a Habonyig, a Hajdútól a Bencsikig. A Miniszterelnök Úr és a szép, 44 millás Mercedes iránti szeretet, de úgy is mondhatom, hogy a jó és választékos ízlés tart minket össze. Hajrá Fidesz! Hajrá édes, drága hazám, te sokat szenvedett, te csodás, büszke Magyarország!

http://atlatszo.blog.hu/2013/07/13/

puzser_robert_hajdu_peter_titkos_naploja#more5402766

+

http://jozanparaszt.info/cikkek/

bulvarszivattyu/video-ilyen-luxuspalotaban-el-

hajdu-peter-es-sarka-kata.html

*

 

cellovolde

A MISKOLCI MÁV RENDELŐBEN

KIELÉGÜLETLEN RIBANCNAK NEVEZTÉK

A GYERMEKÉNEK SEGÍTSÉGET KÉRŐ ANYUKÁT!!!

Móri Marietta vagyok, székesfehérvári két gyermekes anyuka. Jelenleg épp Miskolcon nyaralok két gyermekemmel és barátnőm, Szabó Bernadett családjával. 15óra után, strandon észrevettük, hogy barátnőm legkisebb fiacskájának hónaljába kullancs ment. A strandon az egészségügyi szolgálatot ellátó alkalmazottak a megfelelő eszköz hiányában nem boldogultak a 1,5éves kisfiú kullancsával, és végül azt tanácsolták, hogy menjünk át a szomszédos rendelőintézetbe. Úgy ahogy voltunk, mezítláb, fürdőruhába siettünk át a rendelőbe, hiszen megijedtünk, féltettük a fiúcskát. A MÁV RENDELŐbe a felújítás miatt egy gyógyszertáron keresztül lehetett bejutni. 15:40-kor léptünk be a rendelőintézetbe. Előadtuk panaszunkat a betegirányítást ellátó, Kovács Angelika nevű hölgynek, és segítséget kértünk tőle, hiszen a rendelőintézetben a járóbeteg ellátás keretein belül sebészet és bőrgyógyászat is található. Legnagyobb megdöbbenésünkre a betegirányító hölgy emelt hangon jelezte, hogy itt ilyennel nem foglalkoznak. Mondtuk neki, hogy nem idevalósiak vagyunk, nem tudjuk hol van az orvosi ügyelet, és segítségét kértük. A hölgy továbbra is megtagadta a segítséget, és nem volt hajlandó sem útba igazítani, sem az ügyelet elérhetőségét, címét megadni, sem bármilyen információval szolgálni, hogy hová is mehetnénk. Majd idővel megjelent egy biztonsági őr is, aki bekapcsolódott a vitába és válogatott szitkokat vágott a hozzánk. Voltunk KURVÁK, KIELÉGÜLETLEN RIBANCOK, AKIKNEK MEG KÉNE MÁR MAGUKAT BASZATNIUK, és útbaigazítás gyanánt annyit kaptunk, hogy MENJÜNK A KURVA ANYÁNKBA. Többszöri kérésünk ellenére a betegjogi képviselő elérhetőségét sem voltak hajlandóak megadni! Miután egyre többször emlegettük, hogy nekik kötelességük megadni a betegjogi képviselő, illetve a főnökük elérhetőségét a biztonsági őr kis híján nekünk jött! Az csaknem verekedésbe torkolló veszekedéstől az 1,5éves kisfiú szinte sokkos állapotban sírva remegett a kezünkben! Lényegében ki lettünk hajítva a járóbeteg rendeléssel foglalkozó VASÚTEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET, közismert nevén MÁVRENDELŐ Miskolci központjából rendelési időben!
A rendelőintézetet mindhárman bőgve hagytuk el. Kifelé menet, gyógyszertáron keresztül a gyógyszertáros megállított minket, hogy mi történt, miért sírunk. Elmeséltük mi történt. Ő előhívta hátulról a gyógyszerészt aki bevezetett minket a gyógyszertár hátsó részébe, és többszöri próbálkozás után végül a harmadik eszközzel tudta eltávolítani a kullancsot a kisfiúból. 
Ezúton is nagyon szépen köszönjük a gyógyszerész segítőkészségét, és emberségét, hogy ellenben a betegirányítást végző hölggyel ő segített egy ellátásra szoruló aprócska gyereknek.

Ahhoz képest, hogy a MISKOLCI MÁV RENDELŐ honlapján a leírásban ilyen szavak kapnak helyet, mint "kultúrált környezet", "családias hangulat" és "betegközpontú ellátásszervezés", GYALÁZATOS módon kezelték a kisgyermekes anyuka segítségkérését!!!
GRATULÁLUNK A VEZETŐSÉGNEK AZ ALKALMAZOTTAIK BETEGEKHEZ VALÓ HOZZÁÁLLÁSÁHOZ!

*

 

cellovolde

PR

A legszigorúbb objektivitás szellemében kell megállapítanom, hogy az a médiahack, amit Bede Márton Balaton Sound-tudósítás címén elővezet, valóban lenyűgöző. Csütörtök óta, tíz-húsz percenként posztolva kifogástalanul autentikus módon hozza ennek a mélységesen ostoba, proli party-degenerációnak valamennyi nyomorúságos toposzát, sajátos nyelvezetét, sekélyes érzésvilágát és minden hitványságát. Legyártotta ennek az igénytelen és kritikátlan karakternek a lefegyverzően élethű prototípusát, az élmény legfőbb forrása pedig az, hogy az olvasóinak a nagy része nem jön rá, hogy az a kilúgozott agyú, söpredék, fesztiválsuttyó geci kurvára nem a Bede, hanem olyasvalaki, akit a Bede a valóságban mélységesen megvet, és figuráz ki az alábbi link nyomán penge pontosságú profizmussal, hihetetlen hitelességgel és kérlelhetetlen kreativitással. A csávó kétségtelenül egy önelégült fasz, ez minden megnyilatkozásából kiviláglik, de az tagadhatatlan, hogy ez a Balaton Soundról gyártott holmi baszott erős. Respect!

http://444.hu/2013/07/11/eloben-a-balaton-soundrol/

*

 

cellovolde

Kritizálta a nácikat, Hitler kivégeztette

BBC History / Győrffy Iván

2013. július 13., szombat 07:50 | 

Hetven évvel ezelőtt, 1943. július 13-án végezték ki Kurt Huber filozófiaprofesszort, akinek mindössze annyi volt a vétke, hogy röplapokban fogalmazta meg a náci hatalommal kapcsolatos kritikáját, és ellenállásra hívta fel a németeket.

http://index.hu/tudomany/tortenelem/

2013/07/13/hitler_kivegeztet_egy_filozofust/

+

http://index.hu/tudomany/tortenelem/

2013/07/13/filozofusok_a_nacik_zsoldjaban/

*

 

cellovolde

Tovább gyarapodik a budakalászi gyógynövény-génbank

A nyár derekán botanikusok indulnak országjáró gyűjtőtúrákra, hogy tovább gyarapítsák a jelenleg hozzávetően 2000 féle növény magvait őrző budakalászi gyógynövény-génbank élő tárházát.

http://www.veddamagyart.info/tudomany/

6535-tovabb-gyarapodik-budakalaszi-gyogynoveny-genbank

*

 

cellovolde

TE MELYIK VAGY?

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. 
Belefáradt az állandó eredménytelen harcba.
Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát.
Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében. 

Édesapja szakács volt. Kézenfogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. 
Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. 
Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. 
A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 
20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe.

Ezután megkérdezte lányától: 

- Kedvesem, mit látsz itt? 
- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta a lány.

Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. 
Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. 
Ekkor arra kérte őt, hogy kóstolja meg a kávét. 

A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte: 
-Mit jelentenek mindezek, apám? 

Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. 
Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre: 
A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált. 
A tojások erősen megkeményedtek. 
Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet. 

-Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa. 

Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre? 
Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét? 
A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul,
azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? 
Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved? 
Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet. 

Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.

*

 

cellovolde

Bogár László

"Az egész média rendszere azért döntő fontosságú az emberiség létezésében, mert a mai ember a tudásait és információit döntő részben már nem saját tapasztalatból szerzi, hanem mindent a médián keresztül kap, és egy idő után el is hiszi, meg van győződve róla, úgy tűnik fel neki, mint hogyha ez a saját információja lenne.
http://www.VilagHelyzete.com/
Az ember csak azokat az információkat engedi be (mert ez így gazdaságos), amelyeket már megszokott, amelyek illeszkednek ahhoz az értelmezési kerethez, ami már kialakult benne. 

De ha már azt az értelmezési keretet is ez a globális média alakította ki, akkor értelemszerűen ezt követően az emberek már csak ezt fogadják be. Ennek az oka az, hogy a demokratikus rendszerek választópolgára 90%-ban ma már korlátlanul manipulálható személyekből áll, mert az értelmezési keretét már ez a média alakította ki, és gyakorlatilag tetszés szerint változtathatja.

Időnként változtatja is, merthogy azt a látszatot kell kelteni, hogy különböző politikai erők győznek (hiszen a demokrácia arról ismerszik meg, hogy ez állandóan változik), és ezért ez az egész globális média gyakorlatilag szinte korlátlanul tudja manipulálni az embereket. 

És hogy emögött milyen felfoghatatlan anyagi erőforrások húzódnak meg, azt nem kell különösebben részletezni, mert a világot meghatározó tőkestruktúrák (elsősorban a pénzhatalmi, illetve energetikai cégek) értelemszerűen olyan csillagászati profitokkal rendelkeznek, amelynek segítségével nem olyan nehéz létrehozni ezt a sajtó-struktúrát." 

https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD

*

 

cellovolde

Zelk Zoltán:
Párbeszéd 

- Honnét, szomszéd?
- Ahol voltam, onnét!
- Mit evett?
- Eleget!
- Mi jót?
- Hernyót!
- Hány volt?
- Egy volt!
- És még?
- Kukacot!
- Mennyit?
- Hatot!
- Hát még?
- Legyet!
- Hányat?
- Hetet!
- Mást még?
- Pondrót!
- Sok volt?
- Nyolc volt!
- Jó volt?
- Jó volt! 

Illusztráció: http://www.flickr.com/

*

 

cellovolde

“A legnagyobb gondolkodók érdeme éppen abban áll, hogy a meglévő könyvektől és szájhagyományoktól függetlenül azt fejezték ki, amit ők gondoltak, és nem azt, amit a korábban éltek vagy a körülöttük lévők gondoltak. Éppen ezért mindegyikünk kötelessége lesni és elcsípni azokat a tiszta gondolatokat, melyek szikrához hasonlóan időről időre felvillannak és fellángolnak a tudatunkban. Ezek a belső megvilágosodások mindegyikünk számára sokkal nagyobb jelentőségűek, mint a tengernyi költő bölcs elmélkedései és tanulmányai.”

(Ralph Waldo Emerson)

*

 

cellovolde

Horgászparadicsom

http://www.haziretito.hu/

*

 

cellovolde

A biogazda legeltet, nem használ műtrágyát és nem pazarol

agy szakértelmet, felkészültséget és odafigyelést igényel a biogazdálkodás, hogy ezáltal egészséges élelmiszerek kerüljenek a fogyasztók asztalára.

http://veddamagyart.info/eletmod/6528-

a-biogazda-legeltet-nem-hasznal-mutragyat-es-nem-pazarol

*

 

cellovolde

A Nap és bolygói

Írta: Csabai László

, lerúgom cipőmet, lehányom ruhám, iszom egy hideg teát (ez visszatérő toposz) és felkiáltok a kedvesnek. Nem jön válasz. Felmegyek, benézek a szobákba: üres mindegyik. Felhívom a mobilját, ki van kapcsolva. Megszeppenek. Lenn mozgolódás. Hazajöttek a gyerekek, lerúgják a cipőt, lehányják a ruhát, szörpöt isznak és felkiáltanak anyának. Nem jön válasz. Megszeppennek. Egymásra nézünk.

A nappaliban ülünk.

– Szülői a gimnáziumban – mondja a kicsi.

– Nem. Szülői nálunk, a Gárdonyiban – mondja a nagy.

– Talán mindkettő – mondom én.

Hallgatunk.

– Foci? – kérdezem végre, mert most megváltás lenne kikocsikázni a nyírszőlősi iskola tornaterméhez, pedig tudom, hétfőn sosincs edzés.

Valószínűtlen ez a terjeszkedő üresség, ez az elgyengülés, mintha kihúzták volna vezetékünket a konnektorból. A nagyobbik felemeli a táskát, de még a tankönyv kivételéig sem jut el, visszaejti a földre. A kicsi rajzlapot kerít, az első vonalnál megáll. Megint nézzük egymást és hallgatunk.

– Lehet, benézett a turiba – mondja a kicsi.

– Vagy a kisboltba – mondja a nagy.

Elkezdjük szerbe-számba venni, hol lehet. Ezzel elmegy egy negyedóra. Akkor megint hallgatunk.

– Paprikás krumplit gondolt vacsorára – mondja a kicsi.

– Csak holnapra, mára van maradék – mondja a nagy.

Megpróbálunk visszaemlékezni mit mondott a vacsorával kapcsolatban, majd általában, mit mondott, gyűjtjük róla az emlékeket. A percek ólomlábakon vánszorognak.

Fél hét körül végre dobogás a teraszon. Benyit. Ki van akadva, mert a nagy csak négyest kapott angolból, mert kupleráj van megint, mert biztos nem tanultam velük, mert azt sem tudja, hol áll a feje, mert még nem írta meg turisztikából másnapra az óravázlatot…

Mi pedig lassan magunkhoz térünk ernyedtségünkből, nekilátunk feladatunknak, elkezdünk élni.

*

 

cellovolde

OLTÁSBOTRÁNY

http://idokjelei.hu/2013/07/

ujabb-hivatalos-hazugsagokon-alapulo-nem-hivatalos-oltasbotrany/

*

 

cellovolde

HORVÁTH ÁDÁM

Nyuggerisztán örökös és nagybecsű tanítómestere, a Balázs Béla-, Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas kiváló művész, Horváth Ádám, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének lovagja, élete főművének, a Szomszédoknak alább megtekinthető részletével ad mélydiagnózist a hazai hétköznapokról. Az elhangzó dialógusnak a valóság melletti kérlelhetetlen tanúságtétele és a biztos kezű színészvezetés egyaránt a lélekemelő élmény forrásaiként szolgálnak. Ez az a kulturális alap, melyen ma biztosan megvetve lábunkat végre normálisan tudunk beszélni a nyugdíjrendszer esetleges igazságtalanságairól. Ha szóba kerül az, hogy nyugdíjas, nem hetvenezer éves, botra görnyedve botorkáló aggastyánok meg negyven évet ledolgozott, csirkefarháton nyomorgó ősöregek jutnak kapásból az eszünkbe, hiszen jól tudjuk, hogy a hárommillió nyugdíjasból mindössze félmilliónak van meg a negyvenéves szolgálati ideje, ahogy azzal is tisztában vagyunk, hogy közülük hétszázezren még csak a negyedik vagy ötödik X-üket tapossák. Köszönjük meg Horváth Ádámnak ezt a pótolhatatlan társadalmi útravalót, nem elfelejtkezve a jelenet szereplőinek Marlon Brando és Elizabeth Taylor legnagyszerűbb pillanatait idéző alakításairól!

https://www.youtube.com/watch?v=Y0Zarqya5fg

*

 

cellovolde

Romhányi József: Sírfeliratok

Zebra:
Egy tévedés áldozata vagyok. 
Az elefánt átkelt rajtam gyalog. 

Seregély:
Elhunytam, mert az idén 
sörét nôtt a venyigén. 
Szüretkor a puskák 
rám szórták a mustját. 

Hangya:
Kinek járandója csak egy apró morzsa, 
ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa. 

Nerc:
Hogy lenyúztak, ó, én árva, 
elvittek az operába! 
Lógott ott még hód, nyest, menyét. 
O, hogy utálom a zenét! 

Gödény:
Ha volna sírkövem, megtudnád belôle, 
azért nincs, mert azt is elittam elôre. 

Egy sáska a hadból:
Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska? 
...Várnom kell az esti névsorolvasásra. 

Vakondok:
Feltemettek. Az se tudom, kicsodák. 
Most felülrôl szagolom az ibolyát. 


Cerkóf:
Azt hittem, hogy a kókusz még éretlen. 
Tévedtem. 

Hülye tyúk:
Csábos voltam csitri jérce koromtól. 
Az érckakas rám ugrott a toronyból. 

Galamb:
Dörgedelmes intelmembôl tanulj, hogyha tudsz: 
Az ágyúcsô égnek mered, mégsem galambdúc. 

Lajhár:
Lustább voltam én, mint mások. 
Pihengettem. De ez már sok!

*

 

cellovolde

Elbutít a rendszertelen alvás

Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét – mutatta ki egy brit kutatás. Az alváshiány felboríthatja a test természetes életritmusát, és ronthatja a tanulási képességeket.

*

 

cellovolde

Ha felnövök székely leszek

Gyermekkori álma vált valóra a magyarországi születésű Sipos Bettinek, amikor vette a bátorságot, és maga mögött hagyva budapesti tévés munkáját, Székelyföldre költözött. Az itt megélt tapasztalatairól, különbségekről és értékekről beszélgettünk, arra keresve a választ, hogy miért érdemes Székelyföldön élni

http://erdely.ma/publicisztika.php?id=

145109&cim=ha_felnovok_szekely_leszek

*

 

cellovolde

Fejlődést ne kívülről várj! –

Minden betegségnek célja van életünkben

Mindenki gondolkodjon el a saját életében történt dolgokon, tekintsünk befelé, és előbb-utóbb megoldást találunk. Ne kívülről várjuk a segítséget – kezdte előadását a Csíkszeredában tevékenykedő, kínai orvoslással foglalkozó dr. Guzrány Ferenc a Képes vagyok rá előadás-sorozaton, június utolsó hetében Sepsiszentgyörgyön.

Van egy saját (tanító)mesterünk, aki bennünk lakik, csak figyelnünk kell a belső történéseinkre, kívánságainkra, rezgéseinkre. A lényeg, hogy a látott tárgy, a nézés és a néző maga eggyé váljon, és akkor megoldásra lelünk önmagunkban. A körülöttünk levő dolgokat, rosszat és jót egyaránt mi vonzzuk be az életünkbe, éppen ezért próbáljunk meg a jó dolgokra koncentrálni inkább. 

„Volt egy ismerősöm, aki azt mondta, ő soha nem vesz autót, mert fél, hogy balesetezik. És nem vett. Az autó pedig a járdán ütötte el” – mesélte Guzrány példaként arra, hogy ne féljünk. A félelem a legnagyobb ellenségünk az életünkben. Mindenki meg kell találja azt a számára megfelelő módszert, amivel le tudja győzni a félelmét – mondta a csíkszeredai orvos, aki ő maga is 18 évnyi súlyos epilepsziás szenvedés után talált rá az akupunktúrás gyógyításra. Öt éven át kezelte saját felelősségére önmagát, és hitt a gyógyulás erejében, amely idő múltával be is következett.


Hosszú tanulási és képzési folyamatok után, jelenleg is Csíkszeredában kezel és gyógyít a hagyományos kínai orvoslás módszereivel. Többek közt 52 epilepsziás beteg végleges gyógyulásáról számolhat be. Módszerei között az akupunktúra, akupresszúra, köpölyözés, moxibustió, gyógynövény-receptek, pakolás, kínai masszázs, kínai jóga, dietétika, Feng-Shui, Qi-qong, légzésterápia és a Tai-Qi említhető. 

„A betegség nem elkerülendő, legyőzendő állapot többé, hanem egy áldás. Mert a betegségnek nemcsak oka, hanem célja is van! S hogy mi lenne az? Megmenti az életünket, lehetőséget adva a súlyos érzelmi megrázkódtatás feltárására, majd feloldására. Értékes időt nyerünk, amelyet felhasználhatunk az önvizsgálatra, megkereshetjük alapkonfliktusainkat, szükségleteinket (hiszen minden egyes konfliktus egy ki nem elégített szükségletből származik), és a szükségletek mélyén meghúzódó félelmeinket. Ezeket aztán felszínre hozva, kezelve, feloldva nagyon értékes lépést tehetünk személyes fejlődésünkben. Ez nem jelent kevesebbet, minthogy nemcsak visszaszerezhetjük, hanem növelhetjük is egészségünket. És ez az igazi érték” – vallja a kínai orvoslással foglalkozó Guzrány.

Amilyennek látjuk a világot, pont olyanok vagyunk mi is, manipuláljuk gondolatainkat, és akkor nagy változások következhetnek be. Guzrány szerint betegségeink kilencven százalékát mi magunk vonzzuk be, mi „csináljuk” magunknak.

Vetési Júlia
Székely Hírmondó

*

 

cellovolde

AZ ÁRULÁS KORA

Az árulás kora:

egy 1958-as könyv az emberiség ellen indított vegyi támadásról

http://naturahirek.hu/az-arulas-kora-egy-

1958-as-konyv-az-emberiseg-ellen-inditott-vegyi-tamadasrol

*

 

cellovolde

2013. Magyarország.

"Elképzelni sem tudom, hogy mire elég a 49 ezer forint –meditál az egyik falu háziorvosa. – Ha egy gyerek megfázik, a gyógyszer belekerül 5-6 ezer forintba. Volt, akinek titokban én adtam kölcsön, hogy váltsa ki a gyógyszert. A gyermeket nevelő közmunkások egyöntetűen azt felelik a „mire elég a 49 ezer forint?” kérdésre, hogy: a túlélésre. Azokat kérdeztem.. akik – a két háború közti kifejezéssel élve – tisztes szegénységben élnek. Szavaikból az derül ki, hogy egy családtag ételére-italára átlagosan 12-17 ezer forint jut havonta. Akinek van kertje, annak kicsit több, hisz megtermelik 6-12 hónapra a krumplit, a hagymát, a zöldségeket, a gyümölcsöt, a tojást és a húst. Tegyük hozzá, hogy a kert se hoz többet tisztán havi 2-3 ezer forintnál, mert pénzbe kerül a mag, a permetezőszer, a kapálógép benzinje, a vásárolt naposcsibe és malac, a táp, az állatorvos, és a spájzolt értékek ósdi hűtőládája zabálja az áramot."

http://nol.hu/belfold/20130706-a_kozmunkas_beszelne_istennel

*

 

cellovolde

NAPENERGIA

http://utajovobe.eu/hirek/energetika/3591-

 

brutalis-rekorddal-sokkol-a-nemet-napenergia-termeles

*

 

cellovolde

A fájdalmas anya balladája


Kosáryné Réz Lola, A föld ködében, Kráter Kiadó, Pomáz, 2012

A 2011-ben indult, sok olvasót vonzó Kosáryné Réz Lola Regénytár legutóbbi kötete – bár prózai alkotás – az írónő kevésbé ismert arcát, a költőit is megmutatja nekünk. A megrendítő, misztériumjátékhoz (sőt, helyenként a danse macabre, a haláltánc középkori műfajához is!) hasonlító szöveg egy mindenórás fiatalasszony, Rozálka filmszerűen lepergő rémálmának „forgatókönyve.” A fiatalasszony boldogan éldegél derék férjével, Péterrel, „valahol Európában”, valahol Közép-Európában, talán éppen Kosáryné szülőföldjén, a Felvidéken, az első világháborút követő években. Ám, ahogy a szülés időpontja közeledik, úgy keríti hatalmába Rozálkát a félelem. Először a minden idők minden asszonyainak életét megkeserítő nagybetűs Pók, Por és Füst, a sziszifuszi háztartási munka jelképei dalolnak kajánul a fülébe:

„Az asszony a miénk,
Az asszony a mi rabunk,
Ő harcolna velünk, 
De mi erősebbek vagyunk.

Ő kerget, üldöz minket,
Mi itt jövünk megint,
És meg nem szabadulhat
Régi átok szerint…”

A terhes asszonyka félelmeit, rosszérzését csak fokozzák a férfiakból kiábrándult bába – itt a feminista Kosáry Réz Lola szólal meg – keserű szavai: „A férfiak… Beleütik mindenbe az orrukat. Részekre szedik mindazt, ami egyszerű és érthető volt az asszonyok kezében… Amíg a férfiak nem tettek mást, csak verekedtek, szántottak, vetettek, arattak, vasat vertek és fát fűrészeltek, prédikáltak, vagy gyermeket nemzettek, jó volt minden. De ez nekik nem volt elég. Semmi sem volt nekik úgy jó, ahogyan az isten megteremtette, mindent másképpen akarnak csinálni, és ami a legfontosabb, azt nem értik.” E baljós nyitányok után Rozálka, a Halállal történt első, riasztó találkozása után, mintegy félálomban, útra kel. Álom és ébrenlét közti állapotában meglátja a jövőt, fájdalmas anyasága, mater dolorosa-sorsa évtizedeit, amikor gyermekét az újra és újra támadó haláltól, láztól, korhellyé durvult apától és a világ kísértéseitől újabb és újabb áldozatok árán kell megmentenie. Egyetlen megmaradt fiát, akinek hét testvérét kellett eltemetnie. Az is nyilvánvaló jelkép, hogy Rozálka – egy nyugodt szakácsnői állás-közjátékot kivéve – egész nyomorult életében csak mos és mos. Mossa családja és mossa idegenek szennyesét, egy huszadik század eleji Ágnes asszony konokságával. 
Tudjuk, az anyaság minden országban és minden történelmi korszakban sok áldozattal, egyre fakuló fiatalsággal, számtalan lemondással, s a gyermekek felnövekedését követően sokszor még több csalódással, fájdalommal jár. Mindezek a veszteségek (természetesen ne feledkezzünk meg azért az anyaság-adta örömteli élményekről, ezeket az írónő is bele-beleszövi azért az alapvetően balladaian komor történésekbe!) megsokszorozódnak egy olyan, alapvetően nehézsorsú nép esetében, amilyen a miénk. Ahogyan az asszony lelkében visszhangzó dal mondja:

Völgy ölében, föld ködében
Sem mennyország, sem pokol,
Bánatfák, örömcserjék közt
Visz a sorsunk valahol.
Mind acsargunk, mind verekszünk,
Egymásnak mind vermet ás,
Egymást fojtjuk – ez az élet,
S azt sem tudjuk, van-e más,
Nincs előttünk semmi más:
Völgy ölében, föld ködében
Versengés és rohanás.”

Ez a kis dal akár a kíméletlen, keresztyéni értékektől egyre távolodó máról is szólhatna. A föld ködében – e fájdalmasan igaz verssorok ellenére – sem válik a reménytelenség könyvévé. A rémálmából felébredő Rozálka utolsó látomása, a regény záró sorai, mégis életet, mégis folytatást és jövőt ígérnek: „Aztán egyszerre csak halk csengettyűszó hallatszott, és a derengő hajnalhasadásban, rózsaszínű fényben egy kicsi kis angyalruhás gyermek jött előrenyújtott kézzel, téveteg lépésekkel, az ablakban égő gyertyafény elé.” Ez a kép, a regény elején érzékletes szépséggel leírt, a segítségre szorulóknak kezét nyújtó Megváltó-portréval (még ha az egy vándor-piktor festménye volt is!) kiegészülve, mintegy keretbe foglalja az asszony kálváriáját, s egyben határt szab a fájdalmaknak, a gyásznak, a félelmeknek, enyhíti a riasztó álombéli történések tragikumát. A befejezés tehát olyan emberséges, annyira Isten- és emberszeretetet sugárzó, mint Kosáryné Réz Lola ugyancsak „feltámasztásra” méltó meséié és meseregényeié. Aki pedig felnőttes-huszonegyedik századias finnyássággal elutasítja e felnőtt létünkből sem kizárható, lélekgyógyító műfaj mai létjogosultságát, annak idézzük Hans Christian Andersen szavait: „A mese nem hal meg soha.”
Petrőczi Éva

*

 

cellovolde

ÖREG HUSZÁR

Öreg huszár vagyok, kérem alássan.
Alám már nem ád lovat az Isten.
Harcoltam hazámért száz csatában,
Lányom sosem volt, s már fiam sincsen.
Elvitte a vész, ahogy lábamat a gránát.
Jézusom, de csata volt! A pusztán át
Üldöztük az ellent fene módon.

Öreg huszár vagyok. Kardom a komódon,
Kezem is remeg már jobbára.
Hangom senki se méltatja füle botjára,
Termetem rég nem bámulják a menyecskék;

Szegény komámat is múlt héten temették…
Ő is huszár volt, akárcsak én.
Öreg huszárok voltunk, s kérdem én 
Kinek kellünk mi, ki akar minket?
Versezet, dal nem őrzi tetteinket.

Senki lettem, semmire kellő.
Ha van nagysád, három szem tepertő,
Vagy negyed krajcárja rám, ma még élnék.

Nézze csak? Eladom! Vitézségi érmék,
Én kaptam száz csatáért, mikor még
Azt hittem, fiam is huszár leszen.
Öreg vagyok, se fiam, se erőm.
Nekem, nagysád, a múltam a temetőm.
Kardom komódon, csákóm kereveten.

Ha lenne reám csak néhány jó szava,
Hát elmondaná, meghallgatnám csendben.
S utána elmennék meghalni, haza.
() Varga B. Tamás ()

*

 

cellovolde

SZERDA

A hétfővel kezdődő naptári hét 3. napja. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A SZERDA szónak semmi a köze a sztreda szláv szóhoz. Az a SZERDA torzója. A SZER gyök szorzati, vagyis ismétlődést jelent. A SZERDA szó RD párosa a legerősebb R, és a mindkét véglet és középállapot kifejezésére képes D hang (vád – véd, de) szövetsége. Ha megfigyeljük azokat a szavakat, melyeknek értelemalakítói, első ránézésre látható, hogy nem szívderítő, kellemes kifejezések, inkább szigorúak. Egyik része mozgást leíró, és ez némileg kivétel: fürdő, fordul, gördül, perdül stb. Másik része erőteljes tömeget vagy tömegmozgást leíró: borda (hajó), csorda, dalárda, erdő, horda, hordó, irdatlan. Ugyanakkor erőteljes, akár szoros határok közti állapotra is utal a korda, szurdok, zárda szavakban. Vannak harcot sejtetők: bárd, dárda, kard stb. Esetleg ragadozó durvaságot, gepárd, ordít, ördög, párduc és mások. Valaha SZERDAi napon ejtették SZERét, sorát a SZERTArtásoknak, vagyis SZERTArtó nap volt. Ebből a szóból ered t > d hangváltással a SZERDA megnevezése. A SZERTArtások kötelező érvényűek lehettek, és valószínű, nem lelkileg felemelő tartalommal telítettek. Ezt az RD páros jelenléte igazolja a moRD, zoRD szavakban. A CzF Szótár szerint: „a szláv sztreda, ezen szótól: sztred, mely tulajdonképen közepsőt jelent, minthogy a hét nap között, vasárnaptól számitva, a szerda közép helyet foglal.” Ha így van, egészségükre váljon a szlávoknak, de a SZERDA megnevezés nem tőlük származik hanem a magyar nyelvből örökölték, épp, mint a csetire szavukat a csütörtökből, mivel kialakulásuk okára itt lehet magyarázatot adni. 

Kolumbán Sándor

*

 

cellovolde
Varga B. Tamás

.
A GANAJTÚRÓ BOGÁR PALOTÁJA

Egy napon a kopár
Pusztán a ganajtúró bogár
Szarból várat épített magának,
S elnevezte ganéjpalotának.
Hogy pedig termei
Üresen ne bűzölögjenek, 
Isteni ötlete támadt:
Feltölti azt belé valókkal.
Nosza, levelet írt, vagy tucatot, nem párat,
Tele csínnyel, keccsel, bókkal.
Címzettnek írt lótetűt, férget, gilisztát,
S minden jótét pondrót, 
Kik a trágya levét isszák,
Majd ünnepi lakomát főzött szarból. 
S a húgy-cuvée sem hiányzott az asztalról.

Aztán várt, várt, egyre várt, mindhiába.
Sosem teljesült a vágya. 
Mert nem fogta fel szegényke ésszel:
Hogy minden trágyaszagú féreg
Önmagáról sokkal többet képzel.
() Varga B. Tamás ()

LAST_UPDATED2