Szabad idézetek jegyzéke - 12. Nyomtatás
2013. július 10. szerda, 07:38

Bölcs vagy balga, boldog-boldogtalan

Életképek, lelkivilágok és szellemtörténetek

Korrajz, arckép-életút, életbölcsesség, ars poetica

Szabad idézetek jegyzéke - 12.

Áprily Lajos: Ez nem kastély

Ez nem kastély: fenyőfa-ház,
Felette Isten-szem vigyáz,
Legyen derüs vendége sok,
Nótázó cinke-koldusok,
Vidámító gyerek-sereg,
Poéták, lélek-emberek,
Sziget legyen, védő tető,
A gond után pihentető,
A hangulatnak menedék,
Legyen felette kék az ég –
Ne bántsa tűz, ne verje jég,
Szív és cserép maradjon ép.

(A fotót Kovács Erzsi készítette.
Megosztotta: Szép Magyar Falvak oldalon.
Készült itt: Tákos)

https://www.facebook.com/SzepMagyarFalvak

*

Egyre hangosabban ketyeg

a devizahitelezés időzített bombája

A devizaalapú hitelezés kérdésköre már eddig is jókora indulatokat váltott ki a társadalom népes csoportjaiban. A probléma jól ismert, mondhatni agyonrágott, a felek érvelései köztudottak, mégis a kérdés körül felizzó szenvedélyek lassan kezdenek kilépni medrükből és komoly fenyegetést jelentenek az egész bankrendszerre, de a társadalmi békére és a köznyugalomra is. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a hitelszerződésekbe épített változó tényezők válság utáni aktiválódása és ezáltal a törlesztések mértékének drasztikus emelkedése közvetlenül fenyegeti a népesség legalább 15 %-ának alapvető egzisztenciáját.


További részletek: http://kuruc.info/r/9/114763/#ixzz2YcW94sBY

*

Ángyán József

hatalomtagadókkal és várőrökkel vívja tovább a harcát

FERENCZI ANDRÁS

Nemzet- és turulmentő fiatalok, minden létező párttal szemben álló zöld radikálisok és új kisgazdák bukkantak fel a kormánypártok legnagyobb botrányát kirobbantó, a Fideszből a földtörvény miatt kilépő Ángyán József mellett. Ángyán másfél év tippelgetés után úgy döntött, hogy se az LMP-hez, se a Jobbikhoz nem áll be, hanem önállóan harcol tovább. Kik segítik ebben?

http://www.origo.hu/itthon/20130704-

osszeallitas-az-angyan-jozsefet-tamogato-szervezetekrol.html

*

PS MOZI –

ELŐKERÜLT BOROS TAMÁS VIDEÓVALLOMÁSA –

AZ OLAJBŰNÖZÉS TERMÉSZETE 0

A hosszú nyár reményében igazi forró csemegével kedveskedünk a PestiSrácok.hu olvasóinak, amikor hat részletben közreadjuk Boros Tamás videóvallomását. Az 1998 július 2-án, a fővárosi Aranykéz utcában felrobbantott olajos vállalkozó azután sétált be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra vallomást tenni üzleti ellenfeleire, miután rálőttek házára. Az 1997 január 23-án felvett vallomásból egyelőre közel negyvenöt perc áll rendelkezésünkre, amelyben az olajbűnözés működéséről, korrupt zsarukról és az energolosok nemzetbiztonsági kapcsolatáról beszél egy nyomozó és egy ügyész jelenlétében. Természetesen a PestiSrácok.hu szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal az olajtanú vallomásának igazságtartalmáért, annak kiderítése az igazságszolgáltatás feladata.

SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu

A videófelvétel közreadásával egyébként már régóta adós a sajtó, hiszen számos kópia régóta közkézen forog, miként annak idején ki is szivárgott egy része a televízióknak. Azóta azonban érthetetlen módon az íróasztalok fiókjában hevert…mostanáig. Különösen aktuális azonban most közreadni a felvételeket, amikor sorra érnek be a kilencvenes években történt leszámolások ügyében folyó nyomozások, amelyekben e vallomás is segítséget nyújtott. Még akkor is így van ez, ha Boros Tamás csupán a saját (üzleti és személyes) érdekeit tartotta szem elől, amikor besétált a rendőrségre és vallomást tett. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatának egykori vezetője, Tonhauser László könyvében azt írta Boros Tamás volt az első olyan személy, aki komolyan vette a rendőrség munkájának segítését és a bűnözéssel való szakítás gondolatát. Mások viszont azt mondták a tanúról, hogy egy rendőrspicli, aki pénzért a saját szüleit is elárulta volna. Annak aki megrendelte felrobbantását vélhetőleg az utóbbi gondolat járhatott a fejében… A vallomás előzményeiről már számos írásunk beszámolt, így ezzel nem untatnánk kedves olvasóinkat, aki mégis kíváncsi rá, az itt ésitt és itt találja meg az ide vonatkozó cikkeinket. Arról is írtunk már. hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg megrendelőként Portik Tamást, elkövetőként Jozef Rohácot gyanúsítja a merénylet ügyének nyomozásában, amely hamarosan lezárul.

Videónk első részében Boros az olajbűnözés működésébe enged betekintést. Megtudhatjuk, hogy az illegális olajosok miként szereztek a vámosoktól engedélyeket, mennyi pénz kellett az üzlethez és mennyit lehetett kasszírozni, milyen buktatói voltak az üzletnek. Izgalmas korlelet a kilencvenes évek vadkeletének néhány évéből…

http://pestisracok.hu/ps-mozi-elokerult-boros-tamas-videovallomasa-az-olajbunozes-termeszete/

*

A pszichiáter, mint gyógyszerügynök

http://boldognapot.hu/blog/elarulta-a-betegseg-kitalaloja-hogy-az-adha-figyelemhianyos-hiperaktivitas-zavar-egy-kitalalt-betegseg/

*

Egy úriember a cívisbuszon

Utazgattam ma az egyik Cívisbuszon, a második ajtóval szemközt állva, s rohadozva a nagy melegben. Egyszer csak felszállt Abai Sándor, akiről akkor még senki sem tudta a buszon, hogy ő Abai Sándor, legfeljebb saját maga. Akkor még csak annyit lehetett látni rajta, hogy egy hetvenöt év körüli, ősz hajú, öltönyös úriember. Fehér inge és öltönye is meglehetősen ódivatú volt, de makulátlan tiszta és szépen vasalt. Ápolt, tiszta tekintetű és fiatalos mosolyú volt már akkor is Abai Sándor, amikor ezen paraméterek közül még egyik sem érdekelte a tömegközlekedés monotonitásába merült cíviseket, akik hozzám hasonlóan az autóbuszon rohadoztak.

Abai Sándor nevét onnan lehetett megtudni, hogy amikor az egyik dupla üléshez ért, melyen egy ötven év körüli nő árválkodott, megkérdezte, hogy helyet foglalhat-e mellette. Közvetlenül utána pedig bemutatkozott. Az ötven év körüli nő elámult, hogy egyáltalán ilyesmiben kikérik a véleményét, mert nyilván a beleegyezés és bemutatkozás nélküli melléhuppanás terén voltak gyakori élményei, így hát csak némán intett a fejével, és rohadozott tovább ő is, immár Abai Sándorral az oldalán.

A jelenet nem maradt visszhangtalan a debreceni tömegközlekedés aktuális résztvevőinek körében, gyakorlatilag mindenki Abai Sándort figyelte ekkor, persze csak sandán és nem feltűnően, ahogy az már a cívisek jellemzője. Ennek okán hősünk nem érzékelte eme hirtelen támadt látens népszerűséget, így hát a mellette ülő úrhölgy felé fordult, és beszélgetést kezdeményezett a városszerte tapasztalható útfelbontások és egyéb közlekedési kellemetlenségek tárgykörében.

Kíváncsian vártam, mi lesz az ötven év körüli női hölgy reakciója. Arra tippeltem, hogy vagy nem is méltatja válaszra Abai úr konstruktív felvetését, vagy valami kétszavas válasszal fogja jelezni az öltönyös úriember számára, hogy nem kíván vele kommunikációba bocsátkozni. Csakhogy nem ez történt. Hosszú, összetett mondat formájában érkezett a válasz, ami olyan tónusban hangzott el, hogy Abai úr bízvást remélhette, a további témafelvetései is kedvező fogadtatásra fognak találni.

Innentől kezdve a buszon rohadozó cíviseket nem érdekelte tovább a jelenség. Engem viszont annál inkább. Én álltam a legközelebb a furcsa párhoz, és alig tudtam elnyomni mérsékelten formatervezett arcom mosolyba borulását, ami annak szólt, hogy itten, kérem szépen, most két ember úgy beszélget, mint a békeidőkben. Útfelbontásokról, közlekedési nehézségekről, később időjárásról, általános egészségügyi problémákról, a városvezetők megátalkodottságáról, és még egy sor témáról, amiket nem tudok visszaidézni.

Emberi volt, reményt keltő és szórakoztató. Hogy ne mondjam: nosztalgikus. Nem hittem volna, hogy efféle élmények is érhetik az egyszeri utazót egy ócska cívisbuszon.

Tisztelet Abai Sándornak.

*

Levelem Viktornak

Szia, Viktor! Öcsééém, hogy te milyen szánalmas alak vagy! A „tündérmese” Tündérországában nem mersz kimenni az utcára az emberek közé? Szoknya mögé bújsz? Kiküldöd a feleségedet, hogy fékezze meg a tündérek elszabadult indulatait? Vagy Anikó mára már ennyire hozzászokott a tettlegességhez? Végül is nyár van. Kinek monokini, kinek monokli. A napszemüveg mindent eltakar, míg az előző gyönyörködtet… 

Hááát…, nem a három éved alatt emelkedett elviselhetetlen szintre a svájci frank és az euró? Emlékszel, hányszor figyelmeztettünk? Emlékszel, hogy hányszor próbáltuk meg a szádba rágni, miszerint a kuszaszemű rossz gazdaságpolitikát folytat? Nem emlékszel arra, amikor leírtam neked, hogy az ócsai lakótelep, vagy az árfolyamgát őrültségek? Vagy amikor zsebre vágod az uniós támogatásokat, akkor nem gyomorforgató közvetlenül ezután szabadságharcot folytatni ellenük? 

Vágom, hogy a devizahitelesek maguk is okai a saját sorsuknak, de aki nyolc évig csupán azért hitegette őket felelőtlenül, hogy hatalomra kerülhessen, és azóta nem talált megoldást, sőt rontott a helyzetükön, annak van csak igazán felelőssége a következményekért. Miközben a szoknya mögött nyüszítettél, az jutott még eszembe a híradós képsorokat nézve, hogy bár konkrét ellenállás, vagy ha jobban tetszik erőszak történt a rendőrökkel szemben, mégsem lett senki eljárás alá vonva! Érdekes. Rendkívül érdekes…

Ha persze a volt rendészeti dolgozók tették volna ugyanezt, akkor már aznap listáztátok volna, hogy kitől lehet megvonni a járadékát egészen az öregségi nyugdíjig! Kettős mércével gyanúsítalak? Áááááá, dehogy! Mikor volt ebben az országban kettős mérce?! Mit mikor? Izé: mondjuk tegnap a meleg kisebbség egy napra sem tűzhette ki zászlaját a fővárosi önkormányzat épületére. A székelyek igen. 

Aztán itt van ez a büntetőügy a volt titokvédelmi miniszterrel. Komolyan mondom, nem tudom, hogy mit gondoljak… Van ugye egy köztörvényes cselekmény, jelen esetben a kémkedés, amit elkövet egy volt szocialista miniszter. Eddig értem. De több dolog is van, amit nem értek:

1) Ha köztörvényes egy cselekmény, akkor miért kell azt 80 évre titkosítani? Ettől egy kicsit nekem olyannak tűnik a dolog, mintha nem is lett volna semmiféle balhé, és a zárt tárgyaláson semmi nem hangzott volna el, csak egy kávé után hozott egy ítéletet a bíró, akit valakik megfizettek. Ergo: lehet, hogy a vádlottak valójában ártatlanok?

2) Miért kell titkosítani a „nyolc év néprontó politikusainak” köztörvényes cselekményét? Mi államtitok egy kémkedésben? Miért nem lehet elmondani az embereknek, hogy kiknek dolgozott a volt miniszter? Ezt még konkrét államtitkot képező anyagok megnevezése, vagy tartalmuk részletezése nélkül is meg lehetett volna tenni!

3) Van-e jogorvoslati lehetőségük a vádlottaknak?

4) Most tulajdonképpen a szocik barátaitok, vagy ellenfeleitek? Esetleg ellenségeitek? Miért kérdezem? Azért, mert én nem védeném 80 év titkosítással az ellenfeleim köztörvényes cselekedeteit, hanem nyilvánosságra hoznám a teljes gazemberséget!

5) Netán a választások előtt egy lefizetett bírósággal csináltatok egy koncepciós pert, és az elítéltek tulajdonképpen totál ártatlanok?


6) Ha koncepciós per áldozatai lettek az elítéltek, akkor miből gondolod, hogy ezek után bárki beleül majd a titokvédelmi székbe? S, ha nem lesz titkosszolgálat ezek után, az jó lesz az országnak?

7) Viktor! Nem lehet az egész per mögött az áll, hogy a 2006-tól az alkotmányos rendünk elleni erőszakos szervezkedést elkövetőkről gyűjtöttek adatokat a tegnap elítéltek? Tudod, azokra gondolok, akik a tévénél gépkocsikat gyújtogattak, vagy 2006 őszétől törtek-zúztak, és azok felderítéséről, akik ezeket bujtogatták? Így érthető lenne a 80 éves titkosítás…

8) Kémkedésért 2,5 év?! Ez milyen gyengekezűség? Tán csak nem arról van szó, ha egy egyébként fontos, és éppen ezért 80 évre titkosított ügyben csak ennyit szabott ki a bíró, akkor az azért történhetett, mert egy életfogytiglan esetén az elítélteken nem lett volna fék, és kiszivárogtatták volna az igazságot? Mi a mellékbüntetésük? Esetleg a családjuk felrobbantásával lettek megfenyegetve?

Tudod, azért jutnak eszembe ilyen dolgok, mert zsaru voltam közel negyed évszázadig, és én is folytattam operatív nyomozást, így pontosan tisztában vagyok azzal, hogy miként van lehetőség az operatív eljárást nyilvánossá tenni. Ráadásul úgy, hogy a titkot tartalmazó részek titokban maradnak…

*

J

A HÁROM LEGJOBB DOLOG

Fero bacsi, az öreg palóc mondta egykoron:
- Tudod-e fiam, mi a három legjobb dolog a világon? Hát a pina!
- És a másik kettő?
- Másik két pina.


() Varga B. Tamás ()

*

Evangélium

Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később, elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: "Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa."

Mt 10,1-7

http://www.keresztenymagyarorszag.hu/

*

A Czuczor-Fogarasi szótárból (1862): 

MACZ


(gömbölyű kicsi v. kedves), kecsegtető indulatszó, módositva macza, maczi, maczus, maczkó. 
1) Mondják lovaknak: Macz macz! máskép: ne ne! Nem mindenkor lesz ám macz macz, (közmondás), azaz nem mindenkor fognak édesgetni. Továbbá a kis csikónak: maczi. Ne maczi ne!
2) Kicsinyezve maczus, maczuska, a macskának. Cziczuska, maczuska. 
3) Mint afféle édesgetve kedvező vagy pedig gömbölyű kedves, egyszersmind gyöke a népies nyelven divatos macza (szerető, kedves) szónak. 
4) Némely lágy fák, különösen füzek, és rekettyék barka nevü hajtása, Dunán túl czicza-macza, mivel sima szőrü, és simogatni szokták, mint a cziczát néhutt: maczóka. 
5) A maczat szóban átalakult masz, melyből lett a divatosabb maszat, maszatol, néhutt túl a Dunán pasz, paszat, paszatol.
*MACZA
(macz-a) fn. tt. maczát. Népies köznyelven am. kedves nő, szerető, különösen, kivel valaki tiltott viszonyban él. Olyan mint czucza. Édes maczám. Rokon hozzá a mátka és persa: máde (nőstény).

*

Horn Gyula

Na, egyben állapodjunk meg,

ti hipokrita barmok,

akik minden Horn Gyuláról szóló írásom olvasatán ajvékolni kezdetek:

Az, hogy ti valamiféle fals múltba révedés következtében egy tömeggyilkos hazaáruló bitangot védtek és sirattok, a ti dolgotok. 
Az én dolgom pedig az, hogy a fajtátokat még a Föld színéről is eltakarítsam! 
Hogy szép emléknek látszó árulásaitokról az összes leplet lerántsam!
Hogy a liberális visszarendeződés ábrándjának még az írmagját is kiirtsam minden józanul gondolkodó ember fejéből! 

Ismerem jól a fajtátokat! Azt a nagyképű, iskolázatlan bunkó stílust, amivel egykoron minden ember életét megkeserítettétek! Azt a hozzá nem értést, amivel elherdáltátok közös javainkat. Azt az arroganciát, amivel a másként gondolkodók nézeteit kezeltétek! Azt a sunyi, alattomos szervezkedést, aminek során agy-mosott korcsaitokat pozicionáltátok. Azokat a korcsokat, akik most az országot irányítják. Egyenesen a szakadék felé.

A múlt rendszer utolsó éveiben még fegyveres ellenállásra is volt módom és lehetőségem. Meg is tettem. Hát miben reménykedtek? Hogy majd pont szavakkal nem merek odavágni?

() Varga B. Tamás ()

*

Antiszemita párt anno

Egy magyar természettudós:

a zsidóság tömeges bevándorlása előbb-utóbb teljes kifosztásunkhoz fog vezetni

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=66468

*

Gabriele D`Annunzio

olasz költő és író (1863. március 12. - 1938. március 1.)


Az álmatag égen
a Hold teje csorran:
a lomb a fasorban
hozzá epedez föl
fehéren.

Neszt visz tova fájón
a szél, a tűnő is,
és bőg az ünő is,
párját hívogatja
a tájon.

Az égi úrasszony
jön s véle a vágyak,
hangok, pihe-lágyak
s nem hallja az édes
panasz-szóm.

Hol mámora ringott,
még gödrös a párna,
és nélküle árva,
testvértelenek mind
a bimbók.

De nincs, aki szívem
csókkal telehinti...
Ó szív s szemeim ti,
haljunk meg az éjbe,
szelíden.


Kosztolányi fordítása

*

Részlet Boris Vian:

Tajtékos napok című könyvéből

"– Csinál borjúremeket ma estére? – kérdezte Colin.
– Istenem – sóhajtott Nicolas. – Az úr nem szólt idejében. Más tervem volt.
– Ezer ördög és pokol és cséphadaró! Miért beszél hozzám mindig harmadik személyben? – kérdezte Colin.
– Ha az úr felhatalmaz, hogy kifejtsem indokom, megmondom, hogy véleményem szerint bizonyos bizalmaskodás csak akkor elfogadható, ha az ember hajdan együtt őrizte valakivel a sertést. ez esetben azonban ez nem forog fenn.
– Maga nagyon fenn hordja az orrát, Nicolas – állapította meg Colin.
– Állásomból következik, hogy kevély vagyok, uram – felelte Nicolas –, és ön ezért engem nem hibáztathat.
– Hát persze hogy nem – nyugtatta meg Colin. – De szeretném, ha nem lenne ilyen zárkózott.
– Én őszinte, bár rejtett tisztelettel viseltetem uraságod iránt – felelte Nicolas.
– Ez boldogsággal és büszkeséggel tölt el, Nicolas, és én is nagyon tisztelem magát. Tehát mi lesz ma vacsorára?
– Megint csak ragaszkodom gouffé hagyományaihoz, midőn ezúttal egy déltengeri, pézsmával illatosított portóiban sütött hurkácskát készítendek.
– Melynek titka? – érdeklődött Colin.
– A következő: „Vegyünk egy hurkácskát, és nyúzzuk meg, bárhogy acsarkodik. A bőrét gondosan őrizzük meg.
A hurkácskát tűzdeljük meg vékony szeletekre vágott, kellően meleg vajban lóhalálában megfuttatott homárlábbal, majd ejtsük bele egy jéggel bélelt könnyű kuktába. Tegyük magasabbra a lángot, és az így nyert helyen ízlésesen helyezzünk el lassú tűzön főtt borjúmirigy-karikákat.
Amikor a hurkácska mély hangot hallat, íziben vegyük le a tűzről, és öntsük nyakon jó minőségű portóival.
Piszkáljuk meg platinalapickával. zsírral kenjünk ki egy sütőformát, és tegyük el, nehogy megrozsdásodjon. Tálaláskor készítsünk erőlevest egy zacskó lítium-hidroxidból meg negyed liter friss tejből. Öntsük rá a borjúmirigyre, tálaljuk, és menjünk a fenébe.”

*

Böjte Csaba: tanítsuk meg gyermekeinket nélkülünk is boldogulni!

Kedves Fiatalokkal Foglalkozó Nevelők!
Itt a nyár, nagyon fontos lenne, hogy gyermekeinket szépen munkára fogjuk. Egy tábornál több egyetlen gyereknek sem jár. A házvezetők kötelessége, hogy ha a 14-18 éves fiatalok nem kapnak munkát, akkor keressen nekik. Hihetetlenül romboló az, ha egy felnőtt fiatal csak teng, leng és ha nem keresi meg a maga zsebpénzét. Vannak házaink, ahol szépen, szeretettel befogják a ház körüli munkába is a fiatalokat, még a gyermekeket is és ez a helyes.

http://erdely.ma/publicisztika.php?id=144973

*

Szabad Pszichoanalitikus Egyesület

Budapest előkelő városnegyedében meglepő dolgot találtam. Egy Bentley autó márkajelzését, ami baleset következtében eshetett le, vagy valaki leszedte, majd eldobta / elvesztette. Miközben vizsgálgattam, képzetfutamok vonultak át a tudatomon. „Az autó, aminek néhány nappal ezelőtt ez a tárgy még a része volt, legalább ötször annyit ér, mint amennyi az összes ingó és ingatlan vagyonom értéke együttvéve. Mennyivel magasabb szintű kényelem, biztonság és szépség veheti körül azt, aki egy ilyen autót birtokol, mint engem, aki a nyomornegyedben élek! Egyben mennyire különbözhet az életérzése ennek eredményeképpen. Ha ugyanazon az utcán is sétál, amin én, a mesterszakácsok által készített ételek ízével és otthonának minden fényűzésével eltelve, egészen más alaptónus színezheti át érzelmeit, az észlelésében szerepet játszó érzelmeiig menően. Emlékei közül nem a romos házfalak vagy a szegényemberek megnyilatkozásai kísértenek, hanem mondjuk egy a világkörüli utazásoktól származó élménykör, amely önmaga nagyszerűségén túl alkalmas a szokványos élethelyzetek felemelésére. Hazaviszem a kezemben tartott emblémát olyan, közös összetevőt adva így körülményeinknek, amihez csak a kiváltságosak juthatnak hozzá. Amikor az eddig befutott pályám extrapolálható irányában fog haladni, s a hajléktalanszállón végzem, talán ott is velem lesz, kapaszkodóként egy fájdalmasan távoli életformába.” Nem sokkal ezután azonban megjelent előttem az összefüggéseknek egy az előbbiek ellenpontját képező csoportja. „Hányan vesztették el emberi mivoltukat a kiemelkedő jólétért folytatott harcukban? A világ csodálatosan szép hely, de egyszersmind kegyetlen is, ahol a kellemes tapasztalatok megszerzéséért gyakran a mások és önmagunk tönkretételével kell fizetni. Mivé száradhat az, aki tudatában van a tragédiáknak, amelyeken keresztül vagyonához jutott? Vagy az, akinek észjárását menthetetlenül megragadták a tartozik / követel számítások? Akinek rettegnie kell a bérgyilkosoktól? Vagy aki kitartott szeretőként él ebben a rétegben, miközben bármikor kieshet belőle? Nem, az ilyen embereknél a vásárolt megnyugvás valami egészen alapvető zaklatottságot ellensúlyoz, mégpedig sohasem teljes sikerrel. Lehet, hogy csekély mértékben jutok hozzá a pénzzel megszerezhető boldogsághoz, ám egyelőre még megőriztem intellektuális szabadságom, s az csodálatos élményekhez juttat felfedezéseim által. Elég csak a most talált márkajelzést példának vennem. Aki eredetileg rendelkezett vele, annak talán semmivel sem jelentett többet felületes díszletnél, mellyel berendezkedett ezen a földön. Nálam ugyanez a márkajelzés számos érdekes tanulsággal járt, amelyek élménye éppoly átélhetetlen a gazdagsában tönkrementek számára, amilyen átélhetetlen számomra az ő életformájukból eredő boldogság.” Végül az elképzeléseim tovább differenciálódtak. „A pénz hatalma önmagában kevés ahhoz, hogy valakit teljesen szabaddá tegyen, de a pénz nélkülözése elveheti a szabadság mindenfajta változatát. Mi történne velem, ha éheznem és fagyoskodnom kellene, vagy ha proletár életformára kényszerítve a suttyó segédmunkásokhoz kellene alkalmazkodnom? A külső rabság mellett megőrzött belső szabadság éppoly illuzórikussá válhat, amilyen illúzió az üres kellékként működtetett luxusban keresni a megtisztulást.”

*

Éhség és szomjúság:

a két legfontosabb globalista fegyver

http://idokjelei.hu/2013/07/ehseg-es-szomjusag-a-ket-legfontosabb-globalista-fegyver/

*

Az arany középút újra megtalálása

„Nagy amerikai vizsgálat eredménye szerint a maximálisan beszabályozott családból ugyanannyi deviáns, antiszociális, neurotikus gyerek kerül ki, mint a teljesen szabadon hagyó családból! A többé-kevésbé egészségesek középről jönnek. Persze középen lenni nagyon fárasztó! Ugyanis középen mindig mindenről újra dönteni kell. Minden helyzetről. Mindig jelen kell lenni. Egy kapcsolatot és egy családot illetően a döntő kérdés az, hogy jelen vagyok-e folyamatosan a társam és a gyerekeim életében, vagy rutinból pergetem a dolgot.”
Dr. Vekerdy Tamás - részlet az Érzelmi biztonság című könyvből

*

VOLT IS, LESZ IS


(Avagy: hányós, bebaszós fiatalok az EFOTT-on)

És akkor mi van?
Ha voltál valaha egyetemista, vagy főiskolás, akkor tudhatod, hogy a vizsgaidőszak nem az a kifejezett sétagalopp. A gőzt pedig, ki kell ereszteni valahol.

Úristen, a fiatalok isznak! Háááát… ez a mi időnkben sose volt, igaz-e?
Úristen, ezek liberálisak, mert ujjat ledugva hánynak!
Jah, kérem… aminek ki kell jönni, annak ki kell jönni! Volton, Efotton, Szigeten, és… (úristen, mit mondok majd mindjárt) Magyar Szigeten. Vagy VBT koncerten. Vagy RomEren. Vagy MF Táborban. Vagy sunyi házibulin, anyu és apu pici fiaként, lányaként, a kert végében, a rododendron bokrokra rágyalázva a házi pacalos szusit, vodka-ágyban.

Szóval… oltás helyett csak annyit:

Ha már vadul az ember, azt tegye rendesen! Hogy a föld beleremegjen!
() Varga B. Tamás () 
http://index.indavideo.hu/video/EFOTT

*

Borges: A KÖNYV

Az ember különféle szerszámai között kétségkívül a könyv a legbámulatraméltóbb. A többi mind testének a meghosszabbítása. A mikroszkóp, a távcső a látásé, a telefon a hangé, aztán itt van az eke és a kard, ami az emberi kar meghosszabbítása. Ám a könyv egészen más: a könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása......
....Mikor egy régi könyvet olvasunk, az olyan, mintha mindazt az időt olvasnánk, ami eltelt a könyv megírása óta. Ezért fontos a könyv kultuszának ápolása. Egy könyv tele lehet hibával, lehet, hogy más véleményen vagyunk, mint a szerző, de akkor is van benne valami szent, valami isteni, nem a babonás tiszteletből, hanem a boldogság, a tudás keresésének vágyából következően.

Ennyit szerettem volna ma önöknek elmondani.
(1978. május 24.)
Tóth Éva fordítása

*

A "magas-fenntartású" lányok pestise

Tegnap este azt hittem leesek a székről, miközben egy fiú barátommal beszélgettem egy pubban. Őszinte, késő éjszakai, nem teljesen alkoholmentes beszélgetés volt...a lányokról. Hosszasan taglalta nekem, hogy miért szakított múlt héten a barátnőjével. Voltak oda-vissza vélemények, majd hozzámvágta a végső érvet: "Tudod, túlzottan 'magas-fenntartású' (high maintenance) csaj volt." Én hármat pislogtam és visszakérdeztem: "Hogy mi??!" "Tudod, hát így túl sokat várt el tőlem..." Mint kiderült a lány egy hónap nem hivatalos együttlét után célozgatott, hogy szeretne barátnő státuszba lépni. Meg nem ő hívta meg a fiút az étteremben. És elvárta, hogy kinyissák előtte az ajtót. A szülinapján pedig jól esett neki egy normális ajándék. "Magas-fenntartású" lány lett belőle és lapátra tették.

Utánanéztem ennek a főleg angolszász környezetben használt szónak. Ha "magas-fenntartású" lány vagy, akkor nagyok az elvárásaid (emberek, randik, életszínvonal), elvárod a tiszteletet, odafigyelsz a külsődre, szereted, ha a fiúd a kedvedre tesz, szereted az ajándékokat, szereted ha sok időt és energiát fordítanak rád, túlzottan egyedülálló a személyiséged és évekig tart mire elkészülsz.

Az itteni fiúknál ez a kifejezés, mint valami legális kifogás szájról-szájra jár. A nők pedig rettegnek, nehogy megkapják a szavak pestisét, amely levakarhatatlanul megbélyegzi őket a párválasztás dzsungelében. A fiúk nem akarnak küzdeni, a lányok pedig odadobják magukat minden jöttmentnek. Férfiatlanokká és nőietlenekké válnak, mert az értékesség "Fekete folt" lett a tenyereken.

Szóval majdnem leesetem a székről, aztán kihasználva az alkalmat, hogy a véleményemet kérdezték elmeséltem pár érdekességet a pupákok pupákjának a sörös pohara mellett. A középkorból ered a lovagiasság. Rég nem látott ismerős, igaz? A középkori lovagok virágot ajándékoztak a hölgyeknek, tartották nekik az ajtót, verset írtak, szerenádot adtak, és a lovagi tornákon küzdöttek a hölgyek kegyeiért. A lovagi tornák nem egy szánalmas felszedős dumából és (jó esetben) egy italból álltak, hanem hosszú hónapokig tartó készülésből, erőfeszítésből, tornázásból és veszélyes küzdelmekből.

Számtalan mesét hallgattunk gyerekkorunkban, ahol a királyfi tűzön-vizen átverekszi magát, megküzd a hétfejű sárkánnyal és mindenféle gonosz mágiával, hogy elnyerje a királylány kezét. Tornyokat másznak, mérföldeket utaznak, barátságokat kötnek, különleges ajándékokat visznek magukkal.

Rémlik valami a hittanórákról is? Volt egyszer Jákób, aki tizennégy évig legeltette a birkákat, hogy feleségül vehesse a szerelmét. Az édesapja, Izsák tíz tevét küldött a leendő menyasszonyának, megrakodva ékszerekkel, arannyal, ezüsttel. József, Jézus földi apja, emigrálni kényszerült, miután a felesége terhes lett házasságon kívül. (Hozzáteszem a Szent Szellemtől, de akkoriban ezt nem túl sokan hitték el neki.) Tehát, ki beszél "magas-fenntartású" nőkről manapság?

A lányok annyira félnek ettől a szótól, hogy ellentmondást nem tűrően maguk fizetnek a kávéjukért és az étteremben. Nem engedik, hogy hazakísérjék őket, keményebbnek mutatják magukat a fiúknál. Sokszor egy italra sem kell meghívnod őket és az ágyadba bújnak, és könnyes szemmel mesélik, ha egy fiú végre virágot vett nekik, vagy meghívta őket moziba. Keserűséggel és ostoba jelmondatokkal eltorlaszolják a gyengeségüket. Aztán hiúak lesznek, túl sokat vásárolnak, hogy leplezzék az önbizalomhiányt, eltitkolják, hogy okosak, ostoba kompromisszumokat kötnek, és semmire sem becsülik önmagukat.

A fiúk pedig elfelejtettek küzdeni. Eltunyultak, férfiatlanok. Nem akarnak megvédeni, inkább elfutnak ha bajba kerültél. Ha utazásról beszélsz, kidobnak, mert ahhoz nincs kedvük. Naphosszat heverésznek veled a kanapén és elvárják, hogy körülzsongd őket munka után a vacsorával, de nem tisztelnek annyira, hogy a nyilvánosság előtt felvállaljanak, mint barátnőt. Féltékenyek, de nem eléggé. Macsóskodnak, de harmat gyengék. Mint az elefántbőrön a darázsfullánkok, olyanok az érveik. A fiúk és lányok nem tisztelik egymást, futószalagként kezelik a kapcsolatokat és méricskélik a kapcsolatba beleadott 'önrész' nagyságát.

Egy igazi férfi mellett igazi nő áll, és viszont. Igazi nővé, csak igazi férfi mellett válunk. Olyan mellett, akinek vannak célkitűzései, aki nem ijed meg egy kis munkától. Milyen nővé válunk mellettük? Gondoskodóvá és önfeláldozóvá, szebbé, magabiztosabbá. Tudjátok, a kitüntetett figyelem nem a luxus vacsoráknál kezdődik, hanem amikor a nagypapám kislattyog a garázsba egy újabb kiló lisztért, amikor a nagymamám elszámolta magát sütés közben. Vagy, amikor az anyukám nem tejszínnel főzi a levest, mert apa azt nem szereti. Aztán ott folytatódik, hogy még mindig kézen fogva sétálnak és kuncognak valamin, amit csak ők értenek. Meg ott, hogy közösen küzdve, felépítenek egy életet, gyerekeket nevelnek, vállalkozást igazgatnak, támogatják egymást, és anyatigrisként torkon ragadják a rágalmazókat. Úgy gondolom, hogy amíg azt méricskéljük, hogy a másik "magas-fenntartású" ember-e, addig egy hajszálnyit sem értettük még meg, mit jelent igazi férfiként és nőként élni.

Moira. C xox

*

KÉT TESTBEN EGY LÉLEK

INTERJÚ A KARLOVY VARY FILMFESZTIVÁL NYERTESÉVEL, SZÁSZ JÁNOSSAL

ÍRTA: SURÁNYI VERA - 2013-07-07 ROVAT: KULTÚRA-MŰVÉSZETEK

Szász János A nagy füzet című filmje nyerte a Karlovy Vary filmfesztivál fődíját. Ebből az  alkalomból idézzük januári számunkban megjelent interjúnkat filmjéről, „hallgató szülőkről”, zsidó identitásról.

*

kisebb normál nagyobbRákellenes italpor

Magyar szabadalom! A rákellenes szer italpor formájában kapható

Nem infúzió, hanem tápszer formájában került forgalomba Kulcsár Gyula készítménye.

http://www.femina.hu/egeszseg/rakellenes_italpor

*

Egy városnyival csökkent Maros megye magyar lakossága

Pénteken Matei Ioan, a Maros Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója tette közzé a 2011-es népszámlálás végleges eredményeit. A megye lakossága 2011 októberében 550.846 volt, 30.005-tel kevesebb, mint 2002-ben. Nemzetiségi hovatartozásáról 527.299 személy nyilatkozott. A magyar lakosság száma 2002-höz képest, amikor 228.274-en éltek a megyében, 27.416-tal csökkent, ami egy Segesvár méretű város lakosságával egyenlő létszám.

A statisztikai hivatal által kiadott táblázatból kiderül, hogy a megye lakosságának száma az ötven évvel ezelőtti szintre esett vissza, amikor 561.598 lakost számláltak. A legmagasabb lélekszámot 1992-ben regisztrálták, amikor ez tízezerrel haladta túl a 600.000-ret. Marosvásárhelyen a népszámláláskor 134.290 személy élt, a lélekszámot tekintve Szászrégen következik 33.281 lakossal, majd Segesvár 28.102, Dicső-szentmártonban 22.075, Marosludas 15.328, Szováta 10.385, Radnót 8705, Nyárádtő 6945, Nagysármás 6942, Nyárádszereda 5554 és Erdőszentgyörgy 5166 lakossal. 

A legnagyobb község Marosszentgyörgy 9304, Marosszentkirály 7489, Mezőbánd 6446, Görgényszentimre 6091, Mezőpanit 6033, Mezőcsávás 5964, Nagyernye 5835, Maroskeresztúr 5824, Marosszentanna 5723, Gernyeszeg 5577, Fehéregyháza 5345 lakossal. Érdekes, hogy a nagyközségek lakosainak száma nagyobb, mint az újonnan alakult városoké. Ugyancsak érdekes adat, hogy 276.773 személy (50,2%) él városon, ami magasabb szám, mint az előző népszámláláskor. Az arány ilyen irányú eltolódásához az időközben várossá alakult községek járultak hozzá. Az utóbbi tíz évben rohamosan megnőtt Marosvásárhely peremfalvainak lakossága, ami tulajdonképpen a városi lakosság „terjeszkedésének” is felfogható.


Csökkent a román és a magyar, nőtt a roma lakosság száma

A lakosság zöme ( 54,4%) 25-64 év közötti, de a 15-24 év közötti fiatalok aránya csak 15,1%. Nőtt viszont a nulla és 14 év közöttiek száma, arányuk a lakosság 16,8 százalékát teszi ki. Érdekes, hogy több a 85 év fölötti lakos, mint az előző népszámláláskor, arányuk 1,3 százalék.

A népszámlálás alkalmával a nemzetiség, az anyanyelv és a vallási hovatartozásról való nyilatkozás nem volt kötelező. E három jellemző esetében csak azon személyek adatai kerültek be az adatbázisba, akik nyilatkoztak. E három hovatartozásról nyilatkozó 527.299 személyből 277.372-en románnak (52,6%), 200.858-an magyarnak (38,1), 46.947-en romának (8,9%), 1478-an német nemzetiségűnek (0,3%) vallották magukat. Más nemzetiségű 644 személy él a megyében. A magát románnak valló lakosság száma 32.222-vel csökkent, a magyaroké pedig 27.416-tal. Százalékarányban kifejezve a román lakosság aránya 53,3%-ról 52,6 %-ra, míg a magyar lakosságé 39,1%-ról 38,1%-ra csökkent. A roma lakosság száma viszont a 2002-es népszámláláshoz képest 7 százalékról 8,9 százalékra nőtt.

Ami a felekezeti hovatartozást illeti: 53,5% ortodox, 26,3% református, 9,2% római katolikus, 2,3% unitárius, 2,1% görög katolikus, , 1,8% pünkösdista, 1,7% adventista, 1,3% Jehova tanúja. A többi felekezet egy százalék alatti arányt képvisel.

Aggasztó írástudatlanság: 8498 analfabéta a megyében!

Aggasztó adatok derülnek ki a lakosság iskolázottsági szintjét illetően. A lakosság 44,5%-a alacsonyan iskolázott, azaz csak elemi, általános iskolát, vagy semmilyen iskolát nem végzett. További 43,7% középfokú végzettségű (középiskola, posztliceális iskola, szakiskola) és csak 11,8% végzett főiskolát. És ami a legaggasztóbb: 8498 személy analfabétának vallotta magát. A statisztikai hivatal igazgatója elmondta, hogy ezelőtt tíz évvel 26.000-en vallották be, hogy iskolázatlanok, (akkor az írástudatlanságról nem kellett nyilatkozni), most 16.000-en nyilatkozták, hogy semmilyen iskolát nem végeztek.

A népszámlálási adatok szerint 11.764 személy egy évnél több ideig tartózkodik külföldön. Ez az adat azonban nem valós, hiszen nagyon sok személyt nem tudtak még megkérdezni sem, nemhogy „megszámolni” tekintettel arra, hogy a családból senki sem tartózkodott otthon, s más személytől sem tudtak információhoz jutni.
Maros megyében 21 375 személy nem „vett részt” a népszámlálásban, őket más adatbázisok alapján azonosították (személynyilvántartó hivatal, adóhatóságok, nyugdíj- és egészségügyi pénztár, munkaügyi felügyelőség stb.).

A népszámlálás végleges adatai

a www.recensamantromania.ro

honlapon is megtekinthetők.

Mezey Sarolta
e-nepujasg.ro

*

Már régen összedőlt a spenót legendája

A spenót tulajdonképpen egy tudományos tévedésnek és Popeye figurájának köszönheti népszerűségét. Bár sok kár ebből a tévedésből nem származott, a spenótot évtizedekig messze túlértékelték.

A történet az 1800-as évek végén kezdődött, amikor egy német kémikus sok más leveles zöldséggel együtt a spenót tápanyagtartalmát is megvizsgálta. Az eredmények publikálásakor azonban rosszul másolta át jegyzetfüzetéből a spenót vastartalmára vonatkozó adatot, és az elírt tizedesvessző miatt a valósághoz képest tízszer akkora (3,5 milligramm/100 gramm helyett 35 milligramm/100 g) lett a spenót hivatalos vastartalma. Az értékre szakmai – és szakmán kívüli – körök egyaránt hamar felfigyeltek, így a spenótot viszonylag rövid idő alatt a vaspótlásban ideális „szuperélelmiszernek" kiáltották ki.

Nem meglepő tehát, hogy amikor az 1910-es évek végén először képregény, majd később rajzfilm formájában megjelent Popeye karaktere, a szerzőnek azt javasolták, hogy a tengerész emberfeletti erejét kapja a spenóttól kapja. Popeye figurája így a spenóttal karöltve hódító útjára indult, amelynek köszönhetően hamarosan harmadával nőtt a spenótfogyasztás az USA-ban. 

A tévedésre csak 1937-ben derült fény, amikor valaki ellenőrizte az évtizedekkel azelőtt közzétett számokat. A csorbát azóta is köszörülik: a spenót valódi vastartalmáról és az elírásról az elmúlt évtizedekben rendszeresen jelentek meg publikációk.

Mítosz ide vagy oda, spenótot érdemes rendszeresen fogyasztani: egészséges, változatosan és gyorsan elkészíthető fogásokat varázsolhatunk belőle, bár emberfeletti erőt aligha kapunk tőle. Bár vastartalma jelentős, vannak hozzá hasonló vagy ilyen szempontból még jobb ételek is.

origo.hu

*

A Kínai Nagy fal,

a Föld leghatalmasabb építménye. Az egyetlen, amit a világûrbõl is lehet látni. Megépíttetése különös történet…

Kína 7, egymással harcoló fejedelemségbõl állt. Az egyik kiemelkedett közülük. 25 év alatt, kegyetlenségének, és diplomáciai érzékének köszönhetõen legyõzte a másik hatot, és egységes birodalmat kovácsolt Kínából, amit négy tenger határolt, egységes jogrendszert alakított ki.

Elsõ lépésként "Legfõbb Császárrá" kiáltotta ki magát. Pontosabban Elsõ Császárrá. Nem sokkal ezután összeesküvõk törtek az életére.

Az Elsõ Császár tisztában volt azzal, hogy csak akkor tarthatja fent uralmát, ha gyökeresen szakít az eddigi hagyományokkal, és elveszi alattvalói kedvét a lázadásoktól, összeesküvésektõl.

Az északi földmûvelõk mindig is nomádok voltak. Ezeket letelepedésre kényszeríttette, és megadóztatta. Az összes nagyobb folyót és patakot csatornákkal köttette össze, ezzel megalkotta a világ legnagyobb, belföldi, vízi közlekedési rendszerét. Utakat építtetett, hogy hadserege, és annak fegyverzete, a Birodalom minden részébe gyorsan eljuthasson. Egységessé tette a kocsik méreteit, és azokat is megadóztatta. Az utak felügyeletével, a császár a Birodalom teljes termény, hadsereg és árumozgását nyomon követhette. Minden út a Császári Fõvárosból indult ki.

Nagyratörõ terveihez adókra volt szüksége. Több mint 700.000 embert kényszeríttet arra, hogy lenyûgözõ síremlékét megépítsék. Hitt abban, hogy a sírjában, harci alakzatban elhelyezett több ezer agyagkatona fogja, halála után megvédeni. A korábbi fejedelmek inkább a palotáik biztonságába húzódtak. De ez a császár büszke volt alkotásaira, és mindent a saját szemével akart megnézni. Ezért 5 birodalmi körutat is megtett. Az utolsó közel egy évig tartott. Mindez, a hatalmas (több ezer fõs) kíséret, és a szintén Õt kísérõ hadsereg ellátása miatt, hatalmas költséget jelentett. Ezért felemelte az adókat. Ezért nõtt az elégedetlenség.

A belsõ gondokat tetézték, a határ menti nomád törzsek, akik rendszeres rablótámadásokat szerveztek. A császár attól tartott, hogy a sok támadás miatt elûzik a földmûveseiket, és ekkor nem tudná õket megadóztatni.Gyorsan cselekedett, hogy a birodalma ne hulljon szét. Tömeges áttelepítési programot hajtott végre. Erõszakkal kényszeríttet több mint 120.000 családot, hogy Északról, a ritkábban lakott Déli részekre költözzenek.
Ettõl azonban az Udvari Tudósok elborzadtak. Õk Konfucius nézeteit vallották, hogy az ember ösztönösen jót cselekszik, ezért minden uralkodó a bölcsesség, és a jóság mintaképe kell, hogy legyen. Az erõszakos áttelepítéssel ez pedig nem állt összhangban.

Velük szemben a császár, és legfõbb tanácsadója azt a nézetet vallotta, hogy az ember alapvetõen gonosz, és a rend fenntartásához erõs hatalomra van szükség. Nyilvánvaló volt, hogy a kétféle nézet, sokáig nem férhet meg egymás mellett. A tudósok összeesküvést szõttek a császár ellen, amikor nyilvánosan is kérdõre vonták a császárt, az feldühödött, és azonnal cselekedett.

Háborút indított a "múlt" ellen, és az összes írást elégettette, mert ha megsemmisíti a hivatalos történelmet, akkor kedve szerint írhatja azt újra. Következetesen mindent elpusztíttatott, ami a régi Konfuciusi hagyományokhoz kötõdött. Elfogatta a tudósokat, és elevenen temettette el mind a 460-at, hogy ezzel is megfélemlítse a többi alattvalóját. Ez a nyilvános rémtett az ellenállás elfojtására szolgált.

A császár tisztában volt azzal, hogy az értelmiség kiirtásával csak idõt nyert, az Északról fenyegetõ, ellenségei támadását még nem szüntette meg. Ez ihlette a Nagyfal megépíttetésének a tervét.

Krisztus elõtt 214-ben, legmegbízhatóbb hadvezére, parancsot kapott arra, hogy a már meglévõ Északi, határ menti erõdöket összekösse, és bõvítse, hogy azok egyetlen védõvonallá váljanak.

A fal építésének idejére, több ezer életben maradt tudóst, kényszermunkára ítélt. A legtöbbjük meghalt. A fal, a Világ leghosszabb temetõje lett. A császár legidõsebb fia részvéttel beszélt, a meggyilkolt, Konfucius nézeteit valló tudósokról. Mivel befolyása nõtt, a fal építéséhez számûzte az apja.

A falon, kb. 300.000 ember dolgozott. A hideg, a kimerültség, a betegségek, és az éhezés miatt több ezer ember pusztult el. Testüket a falba temették, azért, hogy szellemük elijessze az Északi Démonokat. A Nagyfalat, ezért a "Könnyek Falának" is hívták.

Elõször 12 méter magas tornyokat építettek, amiket 4 hónapi ostromra elegendõ élelmiszerrel töltöttek meg. Ezeket azután 6 méter magas erõdfalakkal kötötték össze. Mivel a tornyok éppen nyíllövésnyire voltak egymástól, segítségükkel gyorsan tudtak üzenetet küldeni több száz kilométer távolságra is. Egy üzenet 24 óra alatt futott végig a fal teljes hosszán (ez a "csúcs" a telefon feltalálásáig megdöntetlen maradt).

A fal segítségével a hadsereg, és az ellátmány gyorsan eljuthatott a Birodalom egyik végébõl a másikba. A császár, ravasz módon a hadsereggel õriztette a falat, távol tartva a katonák túlnyomó részét a Fõvárostól, nehogy egy esetleges népfölkelés esetében átálljanak a lázadók oldalára.

Miután ellenfeleit legyõzte, a császár a hallhatatlanság megszállottja lett. Kitartóan kereste az Élet Elixírt. Rendszeresen kipróbálta a varázslói, és alkimistái által bemutatott italokat. Egyes kotyvalékok halálos mérgeket (pl. higanyt, és foszfort) is tartalmaztak. Valószínûleg ezek mérgezték meg véletlenül…

A császár legbefolyásosabb tanácsadói tudták, hogy kivégzik õket, ha a számûzött fiú a trónra kerül. Ezért a holtestet gyorsan visszavitték a fõvárosba, hogy mielõbb, a jobban befolyásolható, második fiú közelében legyen apja holteste.

A hosszú utazás alatt, a nyári melegben, nehéz volt eltitkolni, hogy a császár hintójában, annak holtteste fekszik. Ezért erõsszagú, sózott halakat szállító kocsikat rendeltek a császár hintója mögé, hogy ne érzõdjön a bomló tetem bûze. Így érkezett vissza a fõvárosba a halott császár. Tanácsadói, hamis aláírással, a Császár nevében levelet küldtek a számûzött elsõ fiúnak, hogy végezzen magával. A császári parancsnak nem lehetett ellenszegülni. A biztonság kedvéért az összeesküvõk, a levéllel egy kardot is elküldtek.

Az elsõ fiú halála után, a második került hatalomra. Uralkodását véres örökösödési háborúk, parasztfelkelések fémjelezték. A második császár a csatamezõn esett el. Hét évvel késõbb egy másik uralkodócsalád vette át a hatalmat, és megszilárdította a békét Kínában.

Olvass róla itt:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kínai_nagy_fal

*

 

József Attila

REMÉNYTELENÜL

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

LAST_UPDATED2