A nevetés, mint politikai fegyver: könyv a Hitler-viccekről

2006. szeptember 27. 10:15

URL: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=14919

A Harmadik Birodalom idején született vicceket elemző szerző szerint tabudöntögető könyve hozzásegítheti a németeket a saját múltjukkal való őszinte szembenézéshez.

Hitler volt a poén

Botrányt kavar a Hitler rajzfilm

Hitler meglátogatja az elmegyógyintézetet, a betegek karlendítéssel köszöntik. Amint elhalad a sor mellett, látja, hogy az egyik ápolt nem szalutál: "Miért nem szalutál, mint a többiek?" - kérdi üvöltve. "Führer, én az elmebajosok ápolója vagyok".

A náci korszakra jellemző humor természetrajzáról szóló könyv ilyen és hasonló tréfákat elemez. A viccek többsége a Harmadik Birodalom kezdetén akár nyíltan is elhangozhatott, a háború végére azonban már életveszélybe sodorta a viccmesélőt. 1944-ben egy Marianne Elise K. nevű lőszergyártót például "rosszindulatú megjegyzései miatt" a háborús erőfeszítés aláásásával vádoltak meg és miután munkatársa feljelentette a hatóságoknál, ki is végezték az alábbi poénért: Hitler és Göring állnak a berlini rádiótorony tetején. Hitler azt mondja, szeretné végre valamivel felüdíteni a berlinieket. "Miért nem ugrasz le?" - kérdi Göring.

A könyv szerzője, Rudolph Herzog német filmes a kortárs vicceken keresztül a hétköznapi ember valós érzéseit kívánta tettenérni, s valójában a mindennapi élet gyakorlatát, a kor hangulatát idézte meg: "A viccek a Harmadik Birodalmat belülről festik le olyan eredetiséggel, amelyet más szóbeli vagy írásbali műfaj rendszerint nélkülöz" - mondta el a 33 éves szerző a Spiegelben, miután 2006 szeptemberében Heil Hitler, das Schwein ist tot! Lachen unter Hitler - Komik und Humor im Dritten Reich című könyve megjelent Németországban.

"A politikai vicc nem jelent aktív ellenállást, viszont a kocsmákban, utcákon elhangzott poénok kieresztették a gőzt, s ez kétségtelenül fontos funkció egy humorérzék nélküli rendszerben" - állítja Herzog. A legtöbb német számára például irritáló lehetett, hogy kihízott nácik ülnek a kormányzat és az üzleti élet vezető állásaiban. Ez önmagában még nem adott okot a lázadásra, ugyanakkor maró gúny céltáblájáva tette a náci elitet: Göring újabb kitüntetést helyezett el a mellkasán levő medálsorba, felirata: folytatás a túloldalon.

Náci vezető gyárlátogatáson kérdezi az üzemvezetőt, hogy vannak-e szocdemek az alkalmazottak között. "Igen, nyolcvan százalék" - érkezik a válasz. "És a katolikus Centrum párt tagjai?" "Húsz százalék" - válaszol az üzemvezető. "Vannak nemzeti szocialisták is?" "Igen, most mindenki náci!"

A Bölcs Paraszt a Földesúrral találkozva a földig hajol, és közben csendesen fingik egyet.

Az ellenállás hétköznapi formái

Hasonlóan ártalmatlan viccek jelezték azt a hétköznapi ellenállást, amely persze nagyon küönbözött a túlélés érdekében mozgósított, kölcsönös biztatáson alapuló, a harmincas évektől kezdve kialakult szenvedélyes német-zsidó humortól: Két zsidó várja a golyó általi kivégzést. Egyszercsak parancsba adják hogy a kivégzés formája akasztás legyen. Az egyik az mondja: "Na, látod, kezd kifogyni a töltényük."

A nácik 1933 és 1934-ben törvénybe iktatták a rendszerkritika tilalmát. A bírósági esetek többnyire pénzbírsággal végződtek, és alkoholos befolyásoltságot állapítottak meg. Az antiszemita viccek egészen más megítélés alá estek, ezeket kifejezetten bátorította a hitleri rendszer. "A zsidó feketehumor azt a célt szolgálta, hogy felmutassa, nevetek, tehát még mindig élek" - magyarázza a szerző, aki naplók, interjúk és a kortárs irodalom feldolgozásával meglepő végkövetkeztetésre jut könyvében.

"A németek a kezdetektől fogva tudatában voltak a náci brutalitásnak. Németországot nem gonosz szellem szállta meg, a nácik nem hipnotizálták a népet a propagandán keresztül. Ha kinevetjük Hitlert, megfosztjuk attól a metafizikai, démoni képességtől, amit a háború utáni apologéták aggattak rá" - nyilatkozta Herzog. "Nem állítható, hogy a németek a propaganda erőtlen áldozataivá váltak volna. Sokan átlátták, hogy mire megy ki a játék, de mindez nem változtatott a tényen, hogy az országot néhány éven belül teljesen beszippantotta a náci bűnök örvénye."

A humor talán még mindig gyógyításra szorul Németországban állapítja meg a szerző: "A zsidó viccek éle és a maró gúny kifejezetten hiánycikk ma Németországban, a zsidó kultúra sok más aspektusával együtt".

A tabuktól a rezsim nevetséges arcáig

A dachaui koncentrációs táborról megnyitásakor 1933-ban született vicc is azt mutatja, hogy az embereknek volt némi fogalmuk arról, hogy pillanatok alatt börtönbe kerülhetnek személyes véleményük szabad kinyilvánításért: Két ember találkozik. `Jó, hogy újra szabadon látlak. Milyen volt a koncentrációs tábor? `Remek! Reggeli az ágyban, kávé vagy kakaó, ebédre leves, hús, és desszert. Délután játék a kávé és a sütemény előtt. Aztán egy kis szundikálás és vacsora után pedig filmeket néztünk` `Ez nagyszerű!` - ámuldozik a másik - `Épp most beszéltem Meyerrel, akit szintén koncentrációs táborba vittek, de ő teljesen mást mesélt.` `Igen, hát emiatt választották ki még egyszer` - bólogat az első.

A nácik által militarizált német társadalom az uniformisok bűvöletében élt. Az egyik korabeli vicc szerint a hadseregnek civil ruhát osztanak, hogy jobban fel lehessen ismerni a katonákat. Sokan idétlennek találták a kinyújtott karral előre tett szalutálást is. Paderborn város meggyőződéses szocdem cirkuszigazgatója például betanította a csimpánzokat, azok viszont minden egyenruhásnak, még a postásnak is karlengetve köszöntek. A cirkuszigazgatót megfenyegették, hogy lemészárolják az állatokat. A náci szervezett társadalom minden aspektusáról vicc született: Egy kislány meséli barátnőjének: "Apám az SA-ban, bátyám az SS-ben, öcsém a Hitler Jugendben szolgál. Anyám a nácik nőszervezében, én pedig a náci leányok csoportjában vagyok." "És van időtök egymásra?"- kérdi a barátnő. "Oh igen, minden évben találkozunk a nürnbergi pártrendezvényen!"

Az újrafelfegyverkezés és a gazdasági stabilitás kiváltotta nemzeti gőg tükröződött az alábbi viccben: "Miért fekete az ég alja? Annyi repülő szállt fel, hogy a madaraknak gyalog kell menniük."

A háború alatt készült komédiák és kabaréjelenetek gyakran élcelődtek Olaszország felkészületlen hadseregén: A náci hadvezetéshez eljut a hír, hogy Mussolini csatlakozik a háborúhoz. "10 egységet fel kell állítanunk!" - mondja az egyik tiszt. "Nem a mi oldalunkon van?" - kérdi a másik. "Ez esetben 20 egységre lesz szükségünk" - hangzott a válasz.

A háború végén a szövetségesek bombázásának megindulásával a nyílt szarkazmus uralkodott el a viccekben is:"Mihez kezdesz a háború után?" - "Végre elmegyek nyaralni és körbejárom Nagy-Németországot!" - "És délután?"A viccmesélés ekkorra egyre veszélyesebbé vált, a "kishitűséget" ugyanis halállal büntették, s már egy viccért is könnyen megvádoltak bárkit. "A sztálingrádi csata után a politikai humor akasztófahumorrá vált, a féktelen marhulás helyett egyszerű szarkazmusok domináltak" - magyarázza Herzog.

Herzog könyve beleillik abba a változási folyamatba, ahogyan a németek több-kevesebb sikerrel megpróbálnak valamit tenni a múlt árnyaltabb és nyilvános feldolgozása érdekében. A háborús generációk után a gyerekek és az unokák korosztályai számára a múlt sokkal távolibb és emiatt sokkal inkább tabuk nélküli is. Herzog szerint minden generációnak újra szembe kell néznie, meg kell kűzdenie a múlttal: "A tabukat megdöntik, s idővel a rezsim nevetséges arca is látható lesz, anélkül, hogy elfelejtenénk az igazit, amely gonosz. Emiatt, meglehet, még mindig túl közel vagyunk."

< Előző		Következő >