Kabaré tegnap és ma Nyomtatás
HUMOR DIMENZIÓ - HUMOR DIMENZIÓ - GÖRBE TÜKÖR - A NEVETŐ EMBER
2014. július 23. szerda, 06:56

komlos and hofi

Kabaré tegnap és ma

 

A százesztendős magyar kabaré voltaképp százhat éves. Az első magyar nyelvű előadást 1901. november 16-án mutatták be a Tarka Színpadon, a Nagymező utca 17.-ben. Szereplőiről azt írta Molnár Ferenc, hogy "a magyarság ügyének veszedelmes őrpontra küldött katonái" voltak. Alkotói-írói között elképesztően nagy nevek: Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc, Heltai Jenő, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Kemény Simon, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza, Szép Ernő, Harsányi Zsolt. Zeneszerzői többek között: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó s a világhírű magyar operett majd minden képviselője. Reinitz Béla pedig Ady verseinek megzenésítésével vált halhatatlanná. Alig egy-két éves pangás után, 1907-ben a kabarét egy jelentéktelen kis vidéki színész, Kondor Ernő teremtette újjá a Teréz körút 28.-ban, a Bobonnière-ben. Vezéregyénisége hamarosan Nagy Endre lett. Kabarétörténeti érdeme a konferanszié magyar jellegzetességeinek kialakítása. Az alkotók között még ott tevékenykednek a nagy írók és költők, de lassan kibontakoznak a kifejezetten kabaréírásra szakosodott tehetségek is (Vadnai László, Vaszary János). Még ugyanebben az évben nyit a Kedélyes Színház, a Modern Színház cabaret, az Intim Színház. Majd Medgyaszay Vilma veszi át a Bonbonniére irányítását Nagy Endrétől, s új elemet hoz a magyar kabaréba. Francia mintára egyenrangúsítja a dalt, a sanzont a szöveggel. Kodály és Bartók népszerűsítése fő törekvéseinek része. Munkatársai között a kabaré megannyi nagy alakja: Kőváry Gyula, Vidor Ferike, Herczeg Jenő, Békeffi László. Az 1901 és 1944 közötti kabaré fő jellemzője volt a dal, a jelenet, a napról napra változó, mindig aktuális konferansz, a kulturális események szatirizálása, a műsorvezető és a közönség közti szoros kapcsolat, a beszólások/vitatkozások, a közismert alakok személyeskedő cikizése. Mindez családias hangulatban, mindig ellenzéki szerepkörben. Soha nem bántották a gyöngét, az elesettet, az elnyomottat, és semmiképpen sem a magyar indentitást. Ezt az ellenzékiséget Békeffi László fejlesztette tökélyre a harmincas évek legvégén, a negyvenes évek elején, szatirizálva a nácizmust mint földrésznyi uralkodó erőt. A magyar kabaré egyik lényeges alkotóeleme – a néző és a konferanszié társalgásában az éppen aktuális hatalom szatirikus bírálata, az emberi gyarlóságok kigúnyolása – sajnos elszállt az éterbe, mivel rögtönzés volt. Negyven-ötven évvel később szem- és fültanúktól hallottunk valamit belőlük. E kabaréhagyomány morzsái 1945 után még föllelhetők voltak a Váci utcai Kedves eszpresszóban, ahol is Türk Berta, a "kisrott", vagyis Rott Sándor komikus művész felesége idézte meg a múltat 1948-ig, ’49-ig, politikai aktualitásokkal is átszőve német, francia magyar dalait. És persze a vendégekkel vitatkozott, beszélgetett a napi politikáról. Velem is. Volt miről. Nemcsak a kabaré táplálkozott az operettből, az operett is kamatoztatta a kabaré szokásait. Tanúja voltam, hogy Latabár Kálmán valamelyik operett-előadáson bejött a színpadra, táncos-komikus mozdulatokkal ugrálva, kezében autókormánnyal, azt hol jobbra, hol balra rántva; arról humorizált, hogy van kormány, de nincs autó. A hatalomra jutott kommunistákat és Rákosit cikizte. Szilenciumra ítélték. 1944 után a magyar kabaré története romeltakarítással folytatódott. És 1945. március 27-én a Szájkosár nélkül című műsorral. A háború előtt kiforrott kabarészínészek vitték a prímet, legföljebb az operettből kölcsönöztek táncos-komikust vagy dívát, szubrettet. A frivol, finom erotika mindig tartozéka volt a kabarénak, ezt a kirobbanóan erotikus "nőstényszépség", Déri Sári testesítette meg akkortájt az operettben és a kabaréban. Olykor nem is finoman. A kommunista prüdéria azonban az erotika árnyékát is kiirtotta mindenünnen, holott a francia és a magyar kabaré fontos alkotóelemei közé tartozott 1948 előtt. Az 1945 utáni kabaré meghatározó egyénise volt hosszabb-rövidebb ideig Nóti Károly, Kellér Dezső, Tabi László, Király Dezső, Darvas Szilárd, Gádor Béla, többek közt. Az aktualitás, a rögtönzés, a frivolság elsorvadt, helyébe az artistamutatványok és a varieté-számok nyomultak be. Megszűnt a meghitt, családias jelleg, helyette Kellér honosította meg a sejtető, félig kimondott célzások kabaréját, a függönybe kapaszkodó néma pózok beszédét. A hatvanas évek második felében pedig Sándor György találta ki az asszociációs módszert, a közönség fantáziáját megmozgatva, a ki nem mondott, sejtetett, hatalomellenes szatírát. Ezzel pótolta a rögtönzött együttműködést néző és komikus között. A fordulat évével államosították a kabarét, uniformizálták, és szőrőstül-bőrőstül az elnyomó hatalom propagandaeszközévé alacsonyították. A sok önszorgalmú kutya ügyködése ellenére sok kiváló tehetség bontakozott ki, nemritkán a hatalom talpnyalói között is. Nádasi László, Békeffi István, Litványi Károly, Darvas Szilárd, Fejér István, Fényes Szabolcs, Pártos Jenő, Szenes Iván, Szilágyi György, és a "rímhányó" Romhányi József. Alfonzó a cirkuszok atmoszféráját hozta a kabaré világába, s fölsorolhatatlanok azok a komikusok, akik színházban, operettben és kabaréban egyaránt nagyszerűt alkottak a nyomasztó körülmények ellenére. Az uniformizált kabarénak megvoltak a megengedett témái. Ilyenek voltak a "patyolat"- és a "közért"-témák. A magyar múltat, a jelképeket, a nemzeti identitást természetesen szabad volt kigúnyolni. De azt is csak 1957 után. Amikor is a kabaré fő terepe a rádió, majd a tévé lett. Az e médiumokon kívül működő szűkebb körű kabaré jellegét érzékelteti elnevezésük, amelyben a "pódium", a "varieté" és a "revű" dominál. A hatvanas években az állam a konszolidáció egyik eszközének tekintette a kabarét. Központi vezetőségű szintre emelték a szilveszteri kabarék ellenőrzését. Róna Viktor ugyan még megpróbált becsempészni hatalombíráló, "szocialista" kritikát a rádiókabaréba, de 1969-ben bevetették ellene Marton Frigyest, minden komikus művészet legnagyobb farnyalóját, és a nevettetés komisszárját, Komlós János volt ávéhás tisztet. Róna hamarosan disszidált. Komlós pedig beszervezte a propaganda eszköztárába a műfaj legeslegtehetségesebbjét, Hofi Gézát, akit Sas József igyekezett ugyan fölülmúlni, de ez csak a kommunista hatalomgyakorlók kiszolgálásában sikerült neki. Máig is. A kabaré 1990-es privatizációja azt jelentette, hogy a korábban pártfüggő szórakoztatóiparosok ott folytatták, ahol abba sem hagyták. Vagyis MSZMP-propagandistákból MSZP- és SZDSZ-szóvivőkké "nemesedtek." Máskülönben az 1967-ben alakult Mikroszkóp Színpad hű tükre volt a Kádár-korszak propagandisztikus manipulációinak. Egyfelől a kirakatpolitika része volt, mert azt a látszatot keltette a külföldről hazalátogatók előtt, hogy e honban szabad a szatirikus kritika, és mert a száznyolcvan férőhelyes színházban Komlós ravasz kritizálást folytatott a szűk közönség előtt. Másfelől biztonsági szelepként működött. 1990 után pedig a baloldali pártok propagandista adatbankjává alakult át, a rendkívül ügyes Sas József vezérletével. Visszatekintve az elmúlt hatvan esztendőre, látható, hogy a klasszikus színpadokról átrándult művészek, Major Tamás, Gobbi Hilda, Bárdy György, Psota Irén, Schubert Éva, a kis Kabos, Rátonyi Róbert, Feleki Kamill, Kazal László, Tahi Tóth László, Kibédy Ervin, Szendrő József, Raksányi Gellért, Gellei Kornél magasra emelték a nevettetés művészetét. A kabaré történetét összegezve elmondhatjuk, hogy 1945 után a magyar kabaré a tehetségek és a hatalom egyenlőtlen küzdelmének színtere volt. - See more at: http://archivum.magyarhirlap.hu/ahogy_tetszik/

kabare_tegnap_es_ma.html#sthash.8ZILFNhv.dpuf