A természet kalendáriuma |
Az anyaföldből növő fű, fa, virág |
2012. november 21. szerda, 07:20 |
A természet kalendáriuma XXVIII. Id. Plinius írta: „In contemplatione naturae nihil possit videri supervacuum.” Azaz: „A természetben folytatott vizsgálódások során semmi sem tűnhet hiábavalónak.” Így mutatja be Palocsay Rudolf, a legnevesebb erdélyi növénynemesítő, kertjét a november 10-én 90. évébe lépő Katona Szabó István első, még 1955-ben megjelent regényében, a Virágzó életben. Az Új Élet egykori főszerkesztő-helyettese mintha saját sorsát írta volna ebbe a képbe: „Ha a főrügy elfagy, vagy valami baj éri, ezek a kicsi mellékrügyek hajtanak ki. Igaz, ezek nem nőnek olyan gazdagon, mint a főrügyek. De a fának mégis lesz levele abban az évben is… Milyen csodálatos a természet! Mindenre gondol. Vajon honnan tudja a növény, hogy baj is érheti? ...Csak azok a növények maradnak meg, amelyek újból tudnak hajtani.” Aztán vannak gyümölcsfák, akik többé nem hajtanak. Téli zuhanás. Elsóhajtója, Páll Lajos november 9-én költözött örök kertjébe: „Zöld sehol. A moha itt ezüst, a jég drágakő. Tán szállnom kellene, lassú szárnycsapások nélkül. A hajlaton túl várnak a kertek, Szétszórt hírnökei egy őrült vetkőzésnek. ... És föl kell vennem ezt az inget, Viselni a bizonyosságot, Hogy boldog csillagok nem leszünk.” A korondi Páll testvérek külön planétája Áprily Őszi muzsikáját sajogja: „A könyveket elhullatom, egy lesz velem, Antigoné tán. Írt szépségből csak ő marad a havasi külön planétán.” Ezzel a gondolattal indulok felfedezőútra a késő őszi erdőbe. „Látjátok feleim, hogy mik vagyunk? Bizony bíbor és bronz és arany. És örökkévaló szent szépség vagyunk. Ahogy halódunk, hullunk nesztelen: Bizony e világ dőre, esztelen Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.” – írja Halotti beszéd hulló leveleknek című versében Áprily leghűségesebb barátja. Novemberrel búcsúzunk az ősztől. Hadd álljon itt még egy nevezetes novemberi nap: tizenhetedike. 1773-ban ezen a napon született Csokonai Vitéz Mihály. Nem csupán a felvilágosodás nagy magyar költője volt, de szenvedélyes természetkutató s botanikus is. Jól ismerte Linné Károly tanait, lefordította Raff Természet história című művét, mely korának igen nagy népszerűségnek örvendő tudománynépszerűsítő alkotása volt. A botanikában neve elsősorban az általa magyarul elnevezett növényeken keresztül maradt meg. Íme, egy kis csokor e kedves virágnevekből: fülvirág, estike, kankalin. 19. Erzsébeté. Ha megrázza pendelyét, leesik az első hó. Van, hol rigmusba is szedik: „Inget rázott Erzsébet, Lám a világ fehér lett.” Búcsúznánk tehát az ősztől, a fentebb már idézett Reményik Sándorral: „E levelet a hegytetőn találtam, Hóban feküdt, az erdőhöz közel, Fákról hullt gyémántporral beszitáltan. Míg zöld volt, írni rá nem lehetett. De hogy megbarnult, megkeményedett: Az írás felcsillámlik rajta, S tűnődvén, lelkem elsóhajtja: Kellett a dér, a tél, a hóvihar, S a zúzmara, a zordfényű palást, Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar.” Kiss Székely Zoltán e-nepujsag.ro |
LAST_UPDATED2 |