Önismereti tükör – 5. |
EMBERÉLET-MINŐSÉG ABC BALGA ÉS BOLDOGTALAN LELKEK SZABAD ÖTLETEK JEGYZÉKE – MO. XXI.
Önismereti tükör – 5.rész
Váci Mihály Nem elég!
*
Szájhős Addig mondasz egyre nagyobbakat, Amíg a szavadon nem fognak: Hic Rhodus, hic salta
*
Remete Abban a pózban tetszelegsz, mintha önkéntes lennél, Aki elvonult a világ zajától istennel meghitten társalogni, De csak egy szerencsétlen magányos, társtalan flótás vagy
*
Blöffölő Nagyokat mondasz, majd elpukkan a léggömb, S legközelebb már senki sem ad hitelt szavadnak
*
Épületes balgaság Azt hitted, ha felépül egyszer végre a házatok, akkor ezzel magától az otthonotok is megteremtődik
*
Azt kéred a jó tündértől, hogy minden kívánságod teljesüljön: és úgy is lesz…
*
Azt követeled, ami ki nem érdemelhető: ajándék, kegyelem (pl. szívesség, hála, szimpátia stb.)
*
Hasonmás Azt választod hivatásnak, hogy mások kívül-belül hiteles dublőre légy
*
Kipróbálhatatlan Azzal áltatod-altatod magad, hogy egy helyen boldog lennél: az egykori Atlantiszon
*
Balhited is hegyeket mozgat: fölöslegesen, károsan beavatkozva a természetbe (megiszod a levét a folyószabályozásnak, lecsapolásnak)
*
Bánt az emberek hálátlansága: ugyan kifosztottad őket, de utána kicsit adakoztál nekik
*
Bárhova mész, rögtön a menekülési útvonalat keresed, félszívvel jöttél ide, ezért a kijárat mellé állsz
*
Hírnévkór Bármire képes lennél azért, hogy öt percig csak rólad beszéljen a világ
*
Kiközösítés-fóbia Bármiről lemondasz, mindent lenyelsz, csakhogy legalább egy csoporthoz tartozhass
*
Renováló – testátépítő Beadod magad nyersanyagként egy szépségüzembe: S vagyont költesz rá - X. Y. sztár klónja akarsz lenni
*
Biztosra fogadó Beállsz az ellendrukkereid táborába és nagy tétben fogadsz saját magad ellen…
*
Bebizonyítandó, hogy nem gyengék idegeid, befizetsz egy „live horror show”-ba
*
Gyenge matekos Bedőlsz a csábító hitelajánlatnak, nem számolsz kamatot – elárverezik házad
*
Rendrakó Beengeded anyukád rendet rakni, selejtezni – azóta nem találsz semmit
*
Beéred olcsó vigasszal: savanyúnak mondod azt a szőlőt, amit nem érsz el
*
Kígyómelengető Befogadsz és táplálsz egy „kakukkfiókát”, akik kilökdösik fészkedből a saját kölkeidet
*
Látatlanban Bekötött szemmel akarsz tájékozódni, s így darázs- vagy viperafészekbe nyúlsz
*
Bekötött szemmel hagyod bevinni magad az erdőbe, ahol magadra hagynak
*
Étvágyelvevő Naturalista részletességgel belegondolsz, hogy hol és hogyan készül ez az állati váladék, a tej és …
*
Beleharapsz a segítséget nyújtó kézbe, majd siránkozol az emberi közönyről
*
Belekényszeríted magad a szigorú és csak büntető stb. rendőrködő apa szerepébe
*
Beszállsz egy kocsmai tömegverekedésbe, s méltatlankodsz a lovagiasság, a fair play hiánya miatt
*
Bajmaximalizáló Beszorítod a sarokba a kutyát, s meglepődsz, hogy oroszlánként ugrik rád
*
A saját farkába harapó kígyó
*
Jó beteg Betartod az orvosi utasítást, „csak” az orvosságot túladagolod: önmérgezel (vagy akkor is szeded, ha érzed, hogy ártalmas)
*
Betartom a szokás, az illem, az erkölcs és jog szabályait, hogyan lehetséges akkor: mégsem vagyok boldog?!
*
Ahol a kincsed, ott a szíved Betegesen félsz, hogy meglopnak: non stop pénzed számolod, el- és kiásod
*
Emberkert Birtokod egy nagy szafariparknak rendezed be, ahol te élsz ketrecekben, az állatok meg a szabadban
*
Lódító-hantázó többet sejtetsz, mint amid van, s rettegsz az igazság pillanatától
*
Nem tudja, tanítja Boldog házasságok közvetítője, terapeutája, titkai tudója: több rossz kapcsolat és csúnya válás után elmagányosodva
*
Aránytévesztő Bolhából elefántot csinálsz: kis botlásod nem bocsánatos, halálos bűnné nagyítod
*
Veréb mondja bagolynak, hogy nagyfejű
*
A jó testvér Amikor a három sündisznó eltévedt és ázott-fázott, akkor jött egy jótündér, s mindegyikük kívánhatott egyet: az első kettő hazarepült, a harmadik visszasírta őket ide…
*
Hülye ötleteid vannak: a nyílt tengeren fogsz hozzá hajód átépítéséhez
*
Búvár Kundként a külső fogytán belső ellenséget keres és talál és furkál
*
Vétkes szépítgető Bűneid eufemizmusokkal bagatellizálod: pl. Az ordas hazugság=füllentés, lódítás, tévedés, elhallgatás
*
Hazug alak Nem mondasz semmi valótlant, De elhallgatsz minden lényeges odavágó tudnivalót
*
Immunis és infantilis Büntethetőség alóli mentességet szerzel, de elfelejted: ennek a gondnokság alá vétel az ára
*
Büszkén vallod, hogy te sose komolyodsz meg s eljátszod, elszórakozod a ritka jó alkalmakat
*
Önkizáró Csácsogásoddal csak terhére vagy a társaságnak - többet nem is hívnak
*
„Hős” Csak a botránykrónikákba kerül be neved mint krakéler „párbajhősnek”
*
A felhergelt-felheccelt csőcselékben érezni véled a kollektív erőt, bölcsességet
*
Demokrata Mindenki mindenről titkosan szavazhat, S a többség így mindenről dönt – az igazságról is…
*
Akarod akarni? Csak a karod kéne kinyújtanod szíved választottjáért, de te további „isteni jelre” vársz
*
Bagatell Csak a poszt abortusz szindrómával kínlódva jössz rá, hogy mennyire nem egy „kis rutin műtétbe” mentél bele
*
Mekk mester Csak a nagy segítőkészségre figyelsz: eközben egy kétbalkezes kontár „bütyköli” autód
*
Exkluzív Csak akkor becsülsz valamit, ha abból igen keveseknek van és lehet (veszel pl. egy festményt, s azt eldugod, elásod stb.)
*
Bizalmatlan Csak akkor eszed meg a húsát, ha te nevelted fel és vágtad le a disznót
*
Empirista Csak annak hiszel, amit látsz: azt meg elég látni (kivéve a zsiráfot…)
*
Szalmaláng Csak az amputáció megúszása utáni napokban tudsz örülni, hogy földig ér a lábad
*
Mozgalmár Csak azért futkosol és nyüzsögsz, fontoskodsz, mert nincs hívó otthonod, vagy nagyon nincs rendben
*
Szabadkézi levél Csak azért se sajátítod el az uniform „szépírást”: macskakaparásod van – ezt elemzi a címzett „grafológus”
*
Felvágásból Csak azért gürizel, spórolsz és utazol egzotikus helyre, hogy eldicsekedhess vele, s szaporítsad irigyeid számát
*
Csak azért vagy olyan nyugodt, mert fel se fogtad, milyen nagy bajban vagy
*
Tekintélyelvű Csak egy dologgal, pusztán életkoroddal próbálod meg „kivívni” a tiszteletet
*
Rész és egész Csak egy fogaskereket spórolsz ki, s nem érted, miért döcög a gépezet
*
Ön-fegyelmezetlen Csak egy kis játékos birkózásnak indult, de durva véres közelharcként érkezett meg (nem tudott a határon megálljt parancsolni magának)
*
Torzonborz Folyton dúl-fúl, mérgelődik, igazság bunkóval csapkod, Képtelen rá, hogy olykor-olykor tréfával üsse el a dolgot
*
Rá nem látó – távolság nem tartó Akit a gondterheltsége belenyom a mocsárba, Mert képtelen a humor magaslatáról rálátni helyzetére
*
Mimóza Akinek papírja van lelki túlérzékenységéről, S menten rosszullétet produkál, ha bármi rosszallás éri
*
Pirománia Csak egy kis tüzet raksz, lábbal eltaposhatót, de a szelet nem kalkulálod be
*
Szelet vet és vihart arat
*
Istent ugráltató Csak egyszer műveled meg kerted, majd „istenre bízod” mintha vadon lenne
*
Csak egyszer ülsz részegen a volánhoz, de akkor gerincet és lelket is törsz
*
Csak fejni akarod a juhnyájad, de még a legelőre se hajtod ki reggel
*
Ál-gondűző Csak itallal akarod elűzni gondod, de az bumerángként visszatér a kijózanodás reggelén
*
Nem – jól - extrapolál Csak kicsit rossz irányba indulsz, mégis egyre messzebb kerülsz a céltól
*
Nem nézted meg az anyját, mielőtt elvetted a lányát
*
Up to date man Csak az éppen futó kortárs bölcsekre figyelsz, hisz ők nyilván aktuálisabbak Platónnál, Epiktétosznál
*
Aki a kishitűségét nagyképűséggel orvosolná
*
Kárörvendő Csak más kárának örülsz, de azon mégis bánkódsz, hogy nincs kivel megosztani
*
Zéró összegű játék Csak más rovására szeretsz nyerni, de idegesít, ha ezzel más is így van
*
Eszközszentesítő Csalással próbálsz versenyt nyerni, s csodálkozol, ha diszkvalifikálnak
*
Részletekben elvesző A magát elaprózó – tehetségét aprópénzre váltó
*
Rajt-cél verség Mindig rosszul akarsz járni
*
Változást szeretnél, csak neked ne kelljen változni
*
A mostoha piros almája Élelmiszernek kinéző vegyületek Nem mások, titokban vagy kényszerrel „étetnek”, De te magad önként veszel magadhoz, magadba mérget
*
Konkvisztádor Aki a keresztet maga elé emelve pusztítja az indiánt, azt állítva róla, hogy keresztény emberré nem tehető, miközben épp ő az, vesztére, aki még szakrális rendben élt
*
Csatákat még csak-csak nyersz, de a háborút azt mindig elveszíted
*
Trehány, slampos Aki rosszul veri be a patkószeget, Ami miatt egy ló elesett, miatta a lovas is, És így a csata, majd végül a háború is elveszett
*
Önizoláló Csak csípsz, rúgsz, karmolsz és harapsz: így gyorsan és biztosan mindenkit elvadítasz magadtól
*
Akkor kezd kutat ásni, amikor már szomjas
*
Akkor fizetsz az orvosnak, ha beteg vagy Ha egészségesen tart, azért nem jár neki semmi
*
Olyan orvos keze alá teszed magad, Aki kigyógyít a náthából, de tüdőgyulladást okoz
*
Abszolút-relatív érték Csóválod a farkad, ha ötöst kapsz, de nem tudtad, hogy tízből adták ezt
*
Csúf nevetéssel ítéled más fogyatkozását; de megdöbbensz, ha a te vétkeidet is nagydobra verik
*
Világrendfordító Nem szégyenled, de még dicsekszel is bűneiddel - mintha valaki azzal büszkélkedne, milyen nagy beteg
*
Direkt rontod a sorsod, hogy a sok szenvedésből igazgyöngyöt „izzadj ki”
*
Önkigúnyoló Dögkeselyűként lecsapsz legkisebb hibádra, felnagyítod és kifigurázod azt
*
Álprobléma-megoldó Drága időd nagy részét arra áldozod, hogy szellemi gumicsontokon rágódsz
*
Vitamániás Drága időtöket önismétlődően ízléskérdéseken vitatkozva fecsérlitek el
*
Drágakő, csiszolt gyémánt lehettél volna, de korán szürke hamuvá égtél ki
*
Agresszív kismalac Dühös vagy az irgalmas szamaritánusra, hogy miért „késett” segítségnyújtásával
*
Tóték Édes otthonod „átvarázsolod” keserves dologházzá: isten hozta, őrnagy úr!
*
Frigiditás Edzel a jégkorszakra: kihűtöd lakásod, ételed, fürdővized, ágyad és szíved
*
Túlélő Minden napra bemagolod a leckét, Amit már másnap se tudnál felidézni… (s majd a pálcához nyúl az Élet Tanár Úr)
*
Ég ugyan a föld a talpad alatt vagy a házad, viszont közben gyönyörű szép virágoskertet varázsoltál
*
Kivagyiság Egész hónapban azért hajtasz, hogy egy este gazdagnak add ki és érezd magad
*
Beszámozva – arctalanul Lemondasz a családi és kereszt- és becenevedről Nem adsz nevet az állatodnak, se a lakóházadnak
*
Cinikus Egy aranyköpésen élsz: „csak a kísértésnek nem tudok ellenállni…”
*
Vesztő taktika Egy kialakuló-romló betegséggel sok orvoshoz rohangálsz, s mindnek követed tanácsát
*
Egy csónakban evezel az élet tengerén, míg csak ki nem kötsz a bánat szigetén
*
Ökör-makacs Egy dologban vagy „konzekvens”, örök következetes: hibáid megismétlésében
*
Elvből elvtelen Egy elved neked is van: az elvtelenség – szélkakas és kaméleon vagy
*
Jókai Mór: A Szózat leforditva gyászmagyarra (Kakas Márton)
*
Arany János HASADNAK RENDÜLETLENÜL
Hasadnak rendületlenűl Ez a föld, melyen annyiszor Szabadság! itten hordozák (1880 körül.) |
LAST_UPDATED2 |