Célszemély és/vagy ügynök? |
Jövőrontó közelmúlt |
Rév István a belső elhárítás hálójában Célszemély vagy áldozat volt-e a történész, akit a III/I. főcsoportfőnökség „további feldolgozásra” átadott a III/III-as ügyosztálynak
A Magyar Fórum című havilap októberi számában K. I. Rév Istvánra vonatkozóan figyelemre méltó információt hozott nyilvánosságra. A szerző előrebocsátja: „…a titkosrendőrség folyamatos működéséhez elengedhetetlen volt az ügynöki hálózat állandó frissítése, az új generációk megjelenésével a fiatalítás is napirendre került. Ilyen személyként találkozunk a történészként, álneves szamizdatszerzőként és a Soros Egyetem (CEU) vezető munkatársaként elhíresült Rév Istvánnal is az „Összetartók” dosszié 5. kötetében a 19. lapon: „Értesítem Osztályvezető Elvtársat, hogy Szabó Lajossal történt megbeszélés alapján átadjuk időlegesen Rév István (Budapest, 1951 január 17. Anyja: Földes Ilona) magyar állampolgárt további feldolgozásra. Rév személyével perspektivikus célból foglalkoztunk, feladatai végrehajtása után munkájára igényt tartunk. Meglévő anyagainkat megküldjük (…). Melléklet 19 lap.” „Az értesítés 1974. december 30-án kelt Budapesten, szerzője Tóth Endre r. alezr. osztályvezető. Így adja-veszi a III/I. csoportfőnökség 1-es osztálya a III/III-4. osztálynak a tehetséges hálózati személyt. Tehetségét, rátermettségét később fényes tudományos karrierje és dollárban folyósított jelenlegi fizetése is igazolja” – írja a K. I. monogram mögött rejtőzködő szerző a Magyar Fórumban. Egyetértünk. Ezzel kellett volna kezdenie a szerzőnek. És csak akkor kellett volna lerántania a leplet a neves közszereplő ügynöki múltjáról, amikor megtalálta a dokumentumokat, és azok valóban terhelők Rév Istvánra nézve. Ha pedig nem talált Révre terhelő dokumentumokat, akkor inkább csendben kellett volna maradnia. Vagy éppen azt tárni fel, hogy Révet milyen módszerekkel figyelték meg, milyen fondorlatos módon akarták beszervezni ügynöknek, ehhez talán a „célszemély” történész is segítséget tudott volna adni. Terhelő dokumentum az interneten Az egyetlen levélből álló terhelő dokumentum mindazonáltal felkerült az internetre, a Magyar ATV jobboldali Sajtóklubjában részletekbe menően taglalták Rév „terhelt” múltját. Nem tudjuk, hogy az Élet és Irodalomban megjelent Rágalom, az tény című írását tartja-e Rév a megfelelő válasznak a megfelelő helyen, ám a történész válaszaival nemhogy eloszlatta volna, inkább megerősítette kétségeinket. Írásából ugyanis kiderül: a nyilvánosságra hozott dokumentumot ismerte. Két évvel ezelőtt kérte ki a Történeti Hivatalból a rá vonatkozó dokumentumokat. „Ugyanis megfigyelt célszemély voltam” – oszlatná el Rév István a számára leginkább fontosnak számító ÉS olvasóinak a kételyeit. „A rólam megfigyeltként ott lévő iratokon kívül ezt az egyetlen, szintén a – más célból történő – megfigyelésemmel foglalkozó belső levelet kaptam kézhez.” Rév szerint a közölt irat azt állítja, hogy a titkosszolgálatok megfigyelték őt, mégpedig azért, hogy eldöntsék, használható lehet-e számukra. A hírszerzéssel foglalkozó (III/I.) csoportfőnökség úgy ítélhette meg, hogy a belső elhárítással foglalkozó (III/III.) szervezet talán nagyobb hasznát veszi – állítja Rév, a történész. A III/I-es csoportfőnökségen a hírszerzés mellett 1972-től többek között értékeléssel, kiképzéssel (!), személyi ügyekkel, operatív összeköttetés szervezésével, az emigráns szervezetekben bomlasztással foglalkoztak. A III/III. belső reakcióelhárító csoportfőnökség 4. osztálya a kulturális területen végzett elhárítást, ezen belül is a „B” önálló osztály feladata az elemzés, értékelés volt. (Kiszely Gábor: Állambiztonság 1956–1990.) Mi ezt készséggel el is hinnénk Rév Istvánnak. Mert vele együtt mi is úgy gondoljuk, hogy „a rosszul vagy tisztességtelenül használt információ a tények meghamisításához, emberek meghurcolásához vezethet”. Ezért újból felhívtuk Rév Istvánt telefonon, elmondtuk, hogy olvastuk a kételyek eloszlatását célzó írását, elmondtuk azt is, hogy ilyen kényes kérdésben mi is az alapos feltáró munka hívei vagyunk, ezért kértük, árulja el, megismerhette-e a 19 oldalas dokumentumcsomagot. Rév ekkor hirtelen elköszönt, és letette a telefont. A Belügyminisztérium hírszerzéssel foglalkozó csoportfőnöksége által összeállított 19 oldalból álló – vélhetően Révre vonatkozó – információkat (feltéve, ha elfogadjuk Rév állítását, hogy ő csak célszemély volt) 1974. december 30-án küldték meg a belső elhárításnak azzal, hogy „amennyiben az elvtársak igénylik, további segítséget is nyújtanak”. Sőt, azt is kérte a III/I. osztályvezetője, hogy a III/III-4-es kollegája „Rév munkájáról tájékoztatni szíveskedjen”. A szigorúan titkos levelet nem tudta értelmezni számunkra „J. et.” sem, aki a levél jobb felső sarkában lévő kézzel írott feljegyzés szerint az ügyet megbeszélte 1975. január 7. után egy olvashatatlan aláírású vezetővel a III/III-4-nél. J. elvtárs esküje A III/III-as főcsoportfőnökségen hosszan munkálkodhattak a kölcsönadott Rév anyagának „további feldolgozásán”, avagy a történész beszervezésének kísérletein, ugyanis a paksamétát csak 1976. december 2-án küldték vissza 4/8–1469. számú átirattal. Egyetértünk Rév Istvánnal. Lássuk hát, mit tudunk róla! Rév egyik aláírója volt a Charta 77 dokumentumnak. 1989 előtt a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem tanára volt. A rendszerváltozás hajnalán, 1989. augusztus elején mint a Szabad Demokraták Szövetségének tagja, Bauer Tamással, Kis Jánossal, Soós Károly Attilával és Tardos Mártonnal közösen jegyzik azt a francia Liberationban közölt cikket, amelyben a nyugati kormányok szemére vetik, hogy a hetvenes évek közepétől „sokszor felületes elbírálással osztották a kölcsönöket. A sztálinista tervgazdálkodás ezekből a hitelekből meg nem térülő képtelen beruházásokba fogott. A cikk szerzői azt kérték a Nyugattól, hogy nagyarányú tőkeberuházásokkal segítse felszámolni az állami tulajdon túlsúlyát, hogy nyugati típusú vegyesgazdaság jöhessen létre. „Cserébe követeljék, hogy a magyar kormány biztosítson még nagyobb kedvezményeket a külföldi befektetőknek, és kérje felvételét az EK-ba” – írják Révék a Liberationban. Érvelésük szerint „mindez kölcsönösen előnyös lenne a magyar gazdaságnak, a lakosságnak, a nyugati befektetőknek és a kormányoknak is”. Rév István 1973. március 15-én Bereznay András egykori évfolyamtársa elmondása szerint „az ünnepléstől teljesen függetlenül saját dolga után sietett”, amikor belekeveredett az eseményekbe (a rendőrök gumibottal verték szét az ünneplőket), és mint járókelőtől vették el a személyi igazolványát. A személyit azután a rendőrség adta vissza egy kihallgatáson, ezt a szokását a hatóság a nyolcvanas években sem vetkőzte le. Az 1973-as tüntetés után sokan kerültek börtönbe, és mint azt egy hasonló sorsra jutott volt fizikushallgatótól megtudtuk: a rács mögött igen sok egykori márciusi ifjút szoros kötelékbe vonta a belső elhárítás. A bátor kádergyerekek Sőt, mint elmondta, politikáról könnyebben tudott beszélgetni azokkal az egyetemi társaival, akik káderszülők gyerekei voltak. Főleg azért, mert ők nem voltak olyan félénkek, mint mások az egyetemen. Így velük több esélye volt a gondolatcserének – mondja Bereznay. Vélhetően azért, mert tudták, őket emiatt nem érheti bántódás, tudták, ha kell, a szülők megvédik őket. A kádergyerekek kisebb kockázatot vállaltak, ha kritizálni merték a fennálló rendszert, ráadásul nagy részük valójában nem számított a rendszer ellenségének, ők valójában meggyőződésből, jobbító szándékból kritizálták azt. Rév István apja egyébként a párt legfölső köreihez tartozott, az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt. Márpedig ha valakik tudták, miben áll a besúgóhálózatot működtető rendszer természete, hát ők tudták, így bajosan lehetett beszervezni gyerekeiket az elhárításhoz – szögezte le kérdésünkre a ma Angliában élő Bereznay András. Rév István a 90-es években több vitatott publikációt tett közzé. Az egyik ilyen nagyívű írása éppen a Kenedi János által a rendszerváltozás előtti besúgóhálózat működéséről szóló könyvét kritizálta. A történész tényferdítését éppen Bereznay András vette rossz néven, és igazította helyre Révet a Beszélő tavalyi július– augusztusi öszszevont számában. Egy évvel korábban az Ellenforradalom címmel közölt tanulmány miatt támadta meg a történészt Boross Péter, otrombasággal vádolva meg, mert két büntetőjogilag rehabilitált tábornokot „háborús bűnösnek” ír le, és „fasiszta” minősítéssel illet. |