József Attila
VIGASZ
Ne hadd el magad, öregem, bőröd ne bízd kereskedőre, ki elád felhőt az egen s a földön telket vesz belőle. Inkább segít a kutya szőre a teríthető betegen, semhogy magát miértünk törje, aki sorsunktól idegen.
Magának rág mind, aki rág, a fogacskák azért fogannak. S mert éhes rongy vagy, a fogát elkoldulhatod-e a kannak? Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak, ki fűtve lakik öt szobát, falain havas tájak vannak, meztelen nők meg almafák?
Hihetsz-e? Szagos kis dorong édes szivarja s míg mi morgunk, ő langyos vízben ül s borong, hogy óh, mi mennyire nyomorgunk! Ha pincéjébe szenet hordunk, egy pakli „balkánt” is kibont! Szivére veszi terhünk, gondunk. Vállára venni nem bolond...
Bús jószág, ne vetéld magad! Együtt vágunk a jeges télnek. A jégből csak lucsok fakad, de hű társ - éhezők kísérnek. S ha most a tyúkszemünkre lépnek, hogy lábunk cipőnkbe dagad, rajtad is mult. Lásd, harc az élet, ne tékozold bizalmadat.
1933. október 19.
|