Tibeti mesék Ladakhból

A füvesember

Egyszer régen egy országban élt egy füvesember. Volt néhány gyereke, akiknek etetése, itatása, ruháztatása nagyon sokba került. Az apa a hegyekben fuféleségeket gyujtött, ezt árulta a piacon. A kapott pénzbol tartotta fenn családját.
Egy napon egy állami hivatalnok ellenorzokörutat tartott a városban. Látva a füvesember szenvedésselteli munkáját, megsajnálta ot, kerek ötven ezüstpénzt ajándékozott neki, és elment. A füvesember vett két ökröt, hogy legyen mire málháznia a sok begyujtött füvet. Továbbra is úgy élt, mint eddig. Néhány év múlva az államhivatalnok újra ellátogatott a városba ellenorzokörútjára. A füvesember helyzetét most is hasonlónak látta, száz ezüstpénzt ajándékozott neki és elment. A füvesember most négy ökröt vett, s továbbra is szegényen élt. Újabb évek teltek el, az államhivatalnok a megszokott körútját járta, megállapította, hogy a helyzet mit sem változott.
"Bár én segítettem, mégsem állt be változás" - gondolta. Egyetlen fillért adott csupán és elment. A füvesember a pénzt egy ládába dobta, és ott is hagyta.
Történt egy napon, hogy egy halász horgot akart venni a piacon, hiányzott azonban egy fillér a horog árához, így nem tudta megvenni. Lám milyen értékes is egyetlen fillér! Elindult, hátha sikerül valahol megszerezni a hiányzó pénzt. Így jutott el a füvesember házához.
"Nekem van egy fillérem"- gondolta a füvesember.
- Járj szerencsével - mondta a halásznak, és odaadta a fillért.
- Mivel leköteleztél, adok neked egy halat - köszönte meg a halász és elment.
Amikor a füvesember kiszedte a hal beleit, egy jókora drágakore bukkant a hal gyomrában. Egy napon és egy éjszakán át immádkozott, hálát adva az isteneknek szerencséjéért. Nagyon gazdag ember lett.
Amikor a hivatalnok újra a városba látogatott, a füvesember meghívta magához és gazdagon megvendégelte. A hivatalnok erosen elcsodálkozott a gazdagság láttán, s annak okát tudakolta. A füvesember elmesélte neki történetét, amit oszinte örömmel hallgatott.
Ok ketten barátok lettek.

A két furfangos kereskedő

Valamikor régen egy keleti kereskedő gyapjúval üzletelt, egy nyugati pedig vajjal.
Egyszer találkoztak egy városban.
Az egyik azt mondta:
- Én keleti kereskedő vagyok és gyapjúval üzletelek.
- Én nyugati kereskedő vagyok és vajjal üzletelek - mondta a másik.
Aztán tanakodni kezdtek:
- Nekem vajam van, neked gyapjúd, cseréljük el.
Így is tettek.
Azt kérdezed, miért? Mert ők ketten kereskedők voltak. A vajárus is ravaszkodni akart és a gyapjúárus is. A vajárus ezt gondolta:
"nekem csak vajam van, és ha megszerzem a gyapjút, nagy haszonra teszek szert."
A gyapjúárus pedig ezt gondolta:
"nekem csak gyapjúm van, és ha megszerzem érte a vajat, nagy haszonra teszek szert."
Előre örült mindkettő. Aztán a vaj és a gyapjú gazdát cserélt, hazamentek és azt gondolták jókora haszonhoz jutottak.
Néhány nap múlva a gyapjúárus anyja így szólt:
- Fiam, a vajnak amit hoztál ürülékszaga van. Nézzük meg mi van a zsákban!
Fölvágták hát a zsákot, és valóban, a bőrzsákban nem más volt, csak emberi ürülék.
A gyapjúárus nagyon rosszul járt.
Közben a vajárus is hazavitte a gyapjút. Megnézte a csomagot, és csak akkor látta meg, hogy abban a várt gyapjú helyett szétvagdosott kötelek, gyapjúszövetfoszlányok és más effélék voltak.
Bizony a vajárust is rászedték.
Egy napon újra találkoztak. A gyapjúárus így szólt:
- Te csaló, nyugati kereskedő, a vaj amit adtál, nem valódi vaj volt!
- De a te gyapjúd se volt valódi!
Ezzel a dolgot meg is beszélték. Azt mondja a nyugati kereskedő:
- Egy országban Ba-ba király meghalt, már el is temették. Utazzunk oda! Te fölásod a sírt, és ott vársz engem, én pedig elmegyek a várba, és azt mondom, én vagyok Ba-ba király fia, engem illet az örökség. Ha az emberek nem hiszik el , akkor én a sír elé vezetem őket és megkérdezem: "Ba-ba király, én a te fiad vagyok-e?". A sírban akkor már te leszel, és azt mondod: "Igen". Ami örökséget kapok, azon fele-fele arányban elosztozunk.
A keleti kereskedő beleegyezett. Elmentek hát a sírhoz, fölnyitották, és a keleti kereskedő belefeküdt. A nyugati kereskedő pedig elment a várba.
- Én vagyok Ba-ba király fia, az örökség engem illet - mondta az új királynak.
- Nekem nem volt bátyám - mondta a király. Aztán megkérdezte tanácsosait és az alattvalókat is.
- Te vagy Ba-ba király fia, téged illet az örökség - mondták az új királynak.
- Ő nem apám fia!
Akkor minden alattvaló, élükön a királlyal, Ba-ba király sírjához vonult. A nyugati kereskedő túlvilági hangon szólt:
- Nagyságos Ba-ba király! Én a te fiad vagyok-e?
A sírban már a keleti kereskedő volt, ezért a föld alól a túlvilági hang így szólt:
- Igen, igen. Te az én fiam vagy, tiéd kell legyen a váram és az örökség is!
Az új király, a tanácsosok és a nép is nagyon megrémült. Mivel a nyugati kereskedő Ba-ba király fiává vált, az örökséget, ahogy illik, neki adták.
A nyugati kereskedő ezt gondolta:
"ha a keleti kereskedőt kiszabadítom a föld alól, neki kell adnom a fele kincset. Inkább a föld alatt hagyom, és enyém marad az egész ország."
A keleti kereskedő lassan megértette, hogy nem akarják őt kiszabadítani. Erősen keresni kezdte, hogyan tudna a sírból kijutni. Végül sikerült is kijutnia. Elindult, hogy megkeresse a nyugati kereskedőt. Amaz már messziről észrevette jöttét. Egyik csizmáját a porba dobta, és elszaladt. A keleti kereskedő megtalálta a csizmát, s mivel neki nem volt, gondolta fölveszi.
"de ennek nincs párja, nem érek vele semmit"- jutott eszébe. Otthagyta, és továbbindult a nyugati keresdkedő felkutatására. Ahogy mendegélt újra talált egy fél pár csizmát.
"ha az előzőre vigyáztam volna, most már tudnám használni"- gondolta, és visszafordult, hogy megkeresse a csizma párját. De közben a nyugati kereskedő is visszament és elvitte azt. A keleti kereskedő egy fél pár csizmát cipelve keresgélt, de nem találta meg az eldobott fél párat. Elgondolkozott:
"ez a nyugati kereskedő megint rászedett"
Továbbindult, hogy megkeresse a nyugati kereskedőt. Nemsokára egy faluba ért, ahol rengeteg emberi tetemet látott. A hullák között feküdt a nyugati kereskedő is, elmaszkírozva. A keleti kereskedő eltöprengett:
"honnan tudhatnám meg, hogy a sok hulla között van-e a nyugati kereskedő?"
Fogott egy nagy követ, és sorban rádobta mindegyik hulla fejére. Amikor a nyugati kereskedőhöz ért, az gyorsan megszólalt:
- Megfogtál, megfogtál, csak ne dobd a fejemre a követ!
Végre megtalálta hát. A kincset ugyan szétosztották egymás közt, de mindkettőjük fejében az járt, hogy nem jól van ez így. Két nap múlva váltak el, s közben a nyugati kereskedő sok aranyat lopott a másiktól.
Aztán a keleti kereskedő fölkereste a nyugatit, hogy visszakapja az aranyat. Az már messziről látta érkezését, azt mondta a feleségének:
- Amikor ő az ajtó elé ér, sírjál és mondd azt, hogy meghaltam.
Így is történt. Amikor a keleti kereskedő az ajtó elé ért, és bekiáltott, a feleség sírva panaszolta el, hogy férje meghalt.
- Mikor halt meg? - kérdezte az.
- Ma reggel, pedig tegnap még semmi baja sem volt.
Akkor a keleti kereskedő fogta a hullát, fölrakta egy tüskebokorra, azon húzgálta majd egy tüskét szúrt a szemébe. A nyugati kereskedő nem bírta elviselni a fájdalmat, s kihúzta a tüskét a szeméből. Akkor a keleti kereskedő megbizonyosodott róla, hogy még él. Talpra segítette és azt mondta:
- Te háromszor vetted el az én részemet az aranyból. Most meg kell osztoznunk!
Szét is osztották az aranyat és békében hazamentek.

A nyúl és a teknősbéka

A nyúl füvet eszegetve éldegélt a réten. Egyszer találkozott egy nagy teknősbékával és igencsak megijedt tőle. Megszólította:
- Neked nagyon nagy a fejed, a szemed és a hasad, és tele vagy ráncokkal - mondta őszintén.
A teknősbéka meghallgatta és így felelt:
- A nagy fejem és szemem régmúlt cselekedeteim gyümölcse . A hasam azért nagy, mert sokat eszek, a sok ráncot pedig hajlott koromnak köszönhetem. De te csak a más hibáit veszed észre, a saját, szamárhoz hasonló nagy füleidet nem?
A nyúl reszketett a félelemtől, meg akarta nézni saját füleit, de nem látta.
- Mi van a füleimben- kérdezte
- Mindkét füledbe méreg van kenve. Egy napon a füleid okozzák halálodat, ebben ne is kételkedj!- mondta a teknősbéka.
A nyúl félt korábbi cselekedeteinek következményeitől, szíve megtelt bánattal és várakozással.
Aztán egy napon elment a teknősbékához. Tisztelettel köszöntötte, és nagyon alázatosan így szólt:
- Kérlek, tisztítsd meg méreggel bekent füleimet!
- Dugd be a tó partjáról a füleidet ide a vízbe, és én majd kimosom belőlük a mérget!
A nyúl a tó partjáról két fülét a vízbe dugta. A teknősbéka csak erre várt. Megfogta a nyúl füleit, behúzta a tóba és megölte.