Keresztury Dezső: Beszélgetés Csontváryról
A.: Ütődött volt; másként mért utasította volna a kabinettirodát - igazán röhögni kell - «Királyt napra kitenni!», s miért táviratozta volna a főpolgármesternek: «A bécsi gyorssal érkezem!»?
B.: Ilymódon Petőfi is talán bolond lett volna, mert hitte: lángelme ő s híre örökös leszen; s csak nagzási hóbortba esett civil lett volna, mert verssel vett elégtételt a hadügyminiszteren?
A.: De hogyha festőinas lett volna, s nem angyal szózatára nagy «mester» hirtelen; és bárcsak végül magát ne ábrázolta volna honfoglalóként tevén, frakkban, cilinderesen!
B.: És ha a szellem soha senkit meg nem szállt volna? Dávid nem birkózott tán az angyallal? S melyen Prométeusz kínlódott, a szikla nem állt volna, láng nélkül bolyong az ember, magától idegen.
A.: Téged is - sznobok közé - helyedre kellett volna tennem: futóbolondot magasztalsz itt nekem, a normálisnak, aki ha - a többség ilyen - nem volna, mit ér a rend, a gyár s a mező mit terem?
B.: Lennék bolond s sznob is, ha mellettem nem volna a nyíltszívű s szemű sereg, mely ha névtelen álmát e látomásban meg nem találta volna, hírdethetnék híresnek: nem nézne feléje sem.
A.: Ez az egész humbug talán jobb sorsra jutott volna, ha nem lép közbe egy másik gyagya, aki, nem sejtve mit tesz, mindenét fel nem áldozta volna, hogy ez a sok rossz vászon jó ponyva legyen.
B.: Így jó, hogy megmaradt mind; csodák-csodája: itt van, ragyog, őrülten bár, tán századokon át; leköpték s fényesebb lett, meghalt s feltámadt: itt van; s túlélheti - bár élné! - Libanon cédrusát.
|