„Europeana 1989” Nyomtatás
2014. szeptember 05. péntek, 06:59

 

EUROPEANA_PAPIER_FIRMOWY_HEADER.jpg

OSA logo_300dpi_100cm

Tisztelt Nagy Úr,

Az Europeana, Európa digitális könyvtára, múzeuma és archívuma elindította az „Europeana 1989” elnevezésű programot, amelynek célja, hogy a huszonötödik évfordulóra egy közös, mindenki számára elérhető digitális archívumba gyűjtse a volt szocialista országokban 1989-ben végbement politikai és társadalmi változásokhoz kapcsolódó személyes tapasztalatokat, történeteket, illetve azok képi és tárgyi emlékeit.

Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Csehország és Németország után idén Magyarországon is sor kerül e magántörténetek összegyűjtésére. Az OSA Archívum eddig már két városban, Szegeden és Sopronban szervezett gyűjtőnapokat, komoly helyi partnerek, a Szegedi Egyetemi Könyvtár, illetve a Soproni Múzeum közreműködésével. Ezekre a rendezvényekre a majd száz résztvevő több száz fotót, dokumentumot, plakátot, történetet, és emléktárgyat hozott el, amelyeket a program munkatársai a helyszínen digitalizáltak. A digitális másolatokat később feltöltötték az Europeana 1989 honlapján található archívumba. Az eredeti tárgyak természetesen tulajdonosaiknál maradtak.

Egykor talán majd úgy fogják emlegetni az 1989-90-ben bekövetkezett változásokat, mint a 19. századi, országokon átívelő forradalmi hullámot. És nekünk, akik ott voltunk, minél többet meg kell mutatni ebből az időszakból az utánunk jövő generációknak” – mondta Rajk László, az Europeana 1989 magyar nagykövete.

Ön, mint a korszak eseményeinek aktív résztvevője, bizonyára rendelkezik olyan történettel, tárgyi emlékkel, amelyet érdemes lenne megismertetni másokkal is. Kérjük, hozza el ezeket a budapesti gyűjtőnapokra 2014. szeptember 5-én és 6-án az OSA Archívumba!

Üdvözlettel,

Szilágyi Csaba

OSA Archívum/Europeana 1989 projektvezető


*

 

Kedves Csilla,

köszönöm a megkeresést,

de - most - nem tudok a kérésnek eleget tenni...

1. mert későn is kaptam...

2. nincs 2000 forintom közlekedésre

3. majd' minden dolgom elvitték a 16 házkutatáskor

(és azóta sem kaptam vissza semmit)

4. Rajk Laci idézett szavait nem tudnám igazolni, sőt...

üdvözlettel: (Nagy) Jenő