Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

 

ABCD

 

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 8.

A készülő füzetek nyersanyaga-mellékterméke

Buda Ferenc:

Rigmusok a századra, századvégre

 

Egemen műfények másznak,

műmicsodák planétáznak.

Lövöldöznek. Rakétáznak.

Vadludak harmonikáznak.

Ősök, ükök, tűnt elődök

titkain most eltűnődök.

Mélán nyomukba szegődök.

Egyszer magam is ledőlök.

*

Földünk kérge egyet pattan –

két kontinens összecsattan,

s ki tegnap még ült a padban,

ma már gyilkol lankadatlan.

Majd: ürül a lövészárok.

Hurkot vetnek a határok.

Mindenfelől jönnek rátok,

mohóbbak, mint a tatárok.

Ha gyalázat, hát gyalázat –

van rá annyi magyarázat!

Ez a század ilyen század –

mint egy birsalmát, lerázat.

*

Egyik felől: vér a sebben.

Másik felől: kéz a zsebben,

hadar egyre sebesebben

s hazudik, szeme sem rebben,

nem ismeri, mi a szégyen,

nincs benne csöppnyi szemérem,

köpi csak a szót ledéren –

nagykutya lesz, még megérem.

*

Úrral szegény nem komázhat,

Ha esik, hát bőrig ázhat:

alanyi joga, hogy fázhat.

Ki védtelen, nem pofázhat.

Ha gyalázat, hát gyalázat –

mindre akad magyarázat.

Ez a század ilyen század –

mint egy szem diót, lerázat.

*

Festett maszkok, mosoly-mázak.

Letapossák, aki lázad.

Szétdúlják a szülőházad?

Vájd ki szemed, varrd be szájad,

s ím: a csörtetők hadában,

idolok vak udvarában,

zengő-bongó utcabálban

ázunk tapsviharkabátban.

*

Bitang szőlő. Benne rókák.

Tar fejeken prém-parókák.

Zengzetes ódai strófák

mögött sorban – a bitófák.

Ilyen század hát e század:

ördögökkel paroláztat,

könnyben úsztat, vérben áztat –

a tied is rajta szárad.

*

Venyigeláng: forradalom –

rátalpal egy Birodalom.

Félkoporsó fekvőpadom.

Mindenható a Hatalom:

belesandít életedbe,

belerondít ételedbe,

belelapoz leveledbe,

belekukkant a beledbe.

Ha gyalázat, hát gyalázat –

mindenre van magyarázat.

Ez a század ilyen század –

akár egy makkot, leráznak.

Rögvest megérjük a százat.

Fel ne szökjön – mérd a lázad,

ám mint az eb, ha vadászhat,

nyulak nyomán nyargalászhat,

loholj, csaholj, el ne hallgass!

– Szabadhídvég, nem Tilalmas! -

S ha az etikád rugalmas,

dolgod lesz majd diadalmas.

*

Lám csak, lám: való a látszat –

friss hősöket nemz a század.

Félre innét, bölcs alázat –

aki mar, csak az kaszálhat.

Szólj, philosoph, tudsz-e jobbat?

S míg a Föld magmáig rothad,

szörfdeszkáin ím a jognak

újgazdagék plébojognak.

*

Malmot nem hajt a kanális,

az IC nem vicinális.

Kvarcórám még ha megáll is,

cifferblattja digitális.

Ibrány, Kunhegyes vagy Párizs –

interneten ott vagy máris.

Minden transznacionális,

sőt: globális – legalább is.

*

Mér´ vagy mán úgy megkukulva?

Csóró igric, csapja a húrba!

Tökmindegy, hogy mollba´, dúrba´ –

az a menő, aki kurva!

S ha gyalázat? Hát gyalázat!

Mire nincs itt magyarázat?

Ez a század ilyen század –

mint egy nyúlbogyót, lerázhat.

*

Jól sejtem? Jövő a mában

rejtőzik, mint füst a fában,

vagy: fenyőszál a csírában –

remény az idő falában.

Szültek kiket garmadában,

hátha nem éltek hiában.

Magot a szérű porában –

hagyj utódot a világban.

*

Három dolog van,

ami után nem vágyakozom:

a melegített leves, a kiengesztelt barát

és a szakállas asszony.

Mátyás gyakori szavajárása. 

Galeotti.

 

*

 

S ne kérj az égtől többet, mint adott.
Van annyi, mennyi kell, s ha ez kevés,
Kevés lesz a föld minden kincse is.
A vízikórság szomját el nem oltja
Minden Dunáknak s tengereknek árja;
S az ép gyomornak egy pohár elég.

Berzsenyi

 

*

 

J

A fele - sem - tréfa

Múlt hónapban világméretű felmérést indított az ENSZ.

Egy kérdés volt:

"Kérem, mondja meg őszinte véleményét arra nézve,

hogyan lehetne megoldani az élelmiszerhiányt a világ többi részén?"

A felmérés nagy kudarccal végződött!

Afrikában nem tudták, mit jelent az "élelmiszer".

Kelet-Európában nem tudták, mit jelent az "őszintén".

Nyugat-Európában nem tudták, mit jelent a "hiány".

Kínában nem tudták, mit jelent a "vélemény".

Közel-Keleten nem tudták, mit jelent a "megoldás".

Dél-Amerikában nem tudták mit jelent a "kérem".

Az USA-ban pedig nem tudták, mit jelent a "világ többi része".

 

*

 

Két farkas.

 

Egy este az öreg cherokee indián

mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról,

ami minden emberben zajlik.

Azt mondta:

' Fiam, a csata két farkas között zajlik,

akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük a Rossz. -

A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság,

erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság,

hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.

Másikuk a Jó. -

Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség,

jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit. '

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra,

majd megkérdezte nagyapját:

' És melyik farkas győz? '

Az öreg indián mosolyogva válaszolt:

' Az, amelyiket eteted. '

 

*

 

Istenhez két ember jut közel:

az alázatos, aki bármilyen értelmi fokon álljon is,

szívesen hajt fejet,

vagy pedig az, akiben elég képesség van arra,

hogy meglássa az igazságot még akkor is, ha az ellenére van.

PASCAL

 

*

 

Életbátorság: próba-szerencse

Ha az okosság a tapasztalaton nyugszik,

melyiket illeti meg inkább az okos elnevezés:

a bölcset,

aki részint szemérmetességből,

részint félelemből semmihez sem fog,

vagy a balgát,

akit sem a szemérmetesség, mert ezt nem ismeri,

sem a veszély, mert ez eszébe se juthat,

vissza nem rettent semmitől?

A bölcs a régi könyvek közt merül el,

ahonnan csak merő szőrszálhasogatást tanul,

ellenben a balgatag azzal, hogy mindent megpróbál,

ha nem csalódom, valódi boldogságra tesz szert.

 

*

 

Hármaskötél

 

Sokkal jobb dolga van a kettőnek, mint az egynek.

Mert ha elesnek is, az egyik felemeli társát.

Jaj, pedig az egyedülvalónak,

ha elesik, nincsen, aki felemelje.

Hogyha együtt feküsznek ketten, megmelegszenek.

Az egyedülvaló, pedig mi módon melegedhet meg?

Ha az egyiket megtámadja is valaki,

ketten ellene állhatnak annak,

és a hármas kötél nem hamar szakad el.

 

*

Minden nemzetnek,

mely életre való, megvan saját jelleme,

melybül ha kirángatják, kicsigázzák,

nem lesz belőle egyéb,

mint Schiller szerint kilombikált törköly. [...]

Csak buta

vagy

az igen sok tudomány által

kificamlott eszű képzelgő

ringathatja magát

azon csalfa aberrációban,

mihez képest nemzeteket úgy lehetne

egybekeverni és összeolvasztani,

mint a spanyol elkészíti olla potridáját,

és a tűz közelében elolvad a zsír.

Egyedül némi legmagosb fokra kiképzett egyéniségek

veszthetik el a nemzetiségüket

egy bizonyos pontig anélkül,

hogy ezáltal becsükben csorba támadna.

Így például az egészen kiképzett

magyar, angol, francia, német, muszka közt

alig lesz valami nemzetiségi különbség;

míg bizonyos lángeszűek

megszűnnek valami nemzetnek sajátjai lenni,

de az egész emberi nem kincseivé válnak.

És ez helyes,

mert ezek alkotják azon kapcsot,

mely nemzeteket egybenfüggő láncolatba fűz.

 

(Széchenyi István:

Nagy Magyar Szatíra)

 

*

 

Petőfi Sándor

Magyarország

 

Te sem termettél ám szakácsnak.

Magyarország, édes hazám!

A sűlt egy részét nyersen hagynád,

S elégetnéd más oldalán.

Míg egyfelől boldog lakóid

Megfúlnak a bőség miatt:

Hát másfelől meg éhhalállal

Megy sírba sok szegény fiad.

 

Eperjes, 1845. április

 

*

Szegények.

Magyar közmondások

 

Meg ütötte erszénnyét a’ lapos menykő.

Szegény ember csupa vizzel főz.

Jeget eszik, vizet iszik, lapuval takaródzik.

Ringy rongy.[1]

Több tetve, mint pénze.

Ma is csak akkora árnyéka, mint tegnap.

Más’ szekere’ farkán űl.

Mindenhez látó, semmivel bíró földes Ur.

Madár húsú.

A’ teremtett ég alatt lasnak sincsen.

Szegény az ördög: mert nincs lelke.

Meztelen, mint a’ kis újam.

Tetű vár.

Hátán háza, kebelében kenyere, mint a’ csigának.

Árva, mint a’ le húllott levél.

Lelke sincs, hanem párája.

Nyert benne, mint Bertók a’ csíkban.[2]

Minden zsírját ki szívták.

Ebestűl macskástúl oda lett a’ gazda.

Se háza; se tüze.

A’ tetűnek leg alább hajléka, ennek semmie.

Árva leány hajja.

Arra jutott; hogy szitáját is süveggel fóltozza.

Testte lelke. – Torkig adós.

Suba gallérjánál több se maradott.

Arra jutott: hogy azt se tudgya: hová hajcsa fejét.

Szegény pára. – Széllel él.

Mindenbűl (még a’ hóldbúl is) ki kopott.

Öszsze bújnak, mint a’ szegény ember malaccai.

Se gyűszűje, se tűje. – Se ökre, se szamara.

Úgy van: mint szegény legény a’ gazdag városban.

Nincs a’ szegénnek féltő marhája.

Szegény egér, melynek csak egy luka van.

Se felesége, se gyermeke.

Kinek mesze nincs, sárral tapaszt.

Egér sincs házánál, mert morzsára se találhatna.

Kinek lova nincs, Bécsbe is gyalog jár.

Se írja szegénnek, se szelencéje.

Alamizsnán szeme.[3]

A’ mezítelent nem foszthatni meg.

Fót a’ fótot éri.

Avít szűrjén fót hátán a’ fót.

Hátrább halad, mint a’ rák.

Koldús táskára szorúlt.

Tengődik: mint Toldi Miklós lova a’ szemeten.

Rosszabb a’ koldusnál.

Eleget élt a’ szegény, ha hamar oda lett is.

Csontya bőre.

Olyan, mint kit a’ koporsóbúl ki vonnak.

Heted szaka se lakik egygyet a’ hasával.

Egy pénz árra sót nem köthetni üngébe.

Alig van háti bőre, az is már kopasz.

A’ koldúsnak még maga’ apja se baráttya.

Gerincéjéhez száradott a’ hasa.

A’ szegény néha (étele helyett) aluszik.

Nem igen cifrát rezel.

Néki is sorban házza, mint más szegénnek.

Tűz sincs konyhájában.

Sajt és kenyér, két tál étel a’ szegénynél.

Más konyháján élődik.

Hét macska egy egeret meg nem foghatna lukas gatyájában.

Teste lelke, és a’ sodró fája.

Volt, de el kőlt.

Alig takarhattya bé hitván mindenkéjét.

Fagygyas, mint a’ rák.

Mint madár az ágon hol itt’ hol amott.

A’ duda szél bátrabban nyargalódzik.

A’ hideg lukba fúj.

Soha nem füstölög kéménnye.

Ne csúfolódgyék a’ koldús, ha szegény.

Ikrás, mint az ökör.

Úgy sétál, mint a’ kárvallott Görög az üres bótban.

Leány ágra szorúl.

A’ házakat kerűlgeti.[4]

Barát garas.[5]

Bé esett, mint a’ kis kesztyű.

Tejes, mint a’ szúnyog.

Alá nyől a’ szegény, mint az ökör fark.

Isten’ főldgyén lakik.

Kevéssel éri bé.[6]

Szegény legény nem nagy Úr.

Másnak keze lába.

Jaj nékem egyedűl senki se hegedűl.

Sós levet se ehetik.

Tök magot se ehetik kénnyére.

Végy el engem kincsem 
Kilenc üngöm készen 
Újja héjja, gallér héjja 
Egy csöpp allya sincsen.

Se hazája, se országa, se várossa.

A’ mint az Urak fel írták, úgy kell meg lenni.

Elő hasú gazda.

Egygyik lába mezitelen 
A’ másikon semmi sincsen.

Nyomorúltabb a’ nyúlnál.[7]

Nem fél a’ Német: hogy gatyáját el lopják.

Minden héjján van, ki pénz héjján van.

Mankóval segíti lábait.

Senki se irígyli a’ pad alatt.

Egy pénz ő nálla forint.

Ott’ szakad le a’ jég, ahhol leg vékonyabb.

Mostani vagy is tegnapi gazda.

Annyi a’ főldgye: hogy körösztűl ugorhattya.

Körűl belől semmie sincs.

Akár ide, akár amoda néz; ürességet lát.

Test-véretlen lependék.

Oly szegény, mint a’ templomba szorúlt egér.

A’ szegény embernek szerencséje is szegény.

Ki áll bocskorábúl a’ lába.

Nemes ember volna, ha főldgyét el nem hordották volna a’ Fazekasok.

A’ szűrben termett tetű sokkal jobban csíp; mint a’ róka torkos mentében neveltetett.

Üres mind szekrénnye, mind erszénnye.

A’ réz is kelő pénz nálla.

Nem élhetünk mindnyájan úri módon.

Se pénzze, se posztója, nadrágja sincs.

A’ hol semmi sincs, ott a’ Bíró se vehett el valamit.

Drága ma a’ pénz.

Hitván koldús, ki egy házat el nem tud kerűlni.

Eb szőllő se terem kertyében.

Ott’ vész a’ szegény, a’ hol úrrá akar lenni.

Nagy a’ gulya ránccában.

Az árnyékbúl is alig ehet valamit.[8]

Néha a’ szegénség dicsőséges.[9]

Addég kereste őseinek nemességjöket, még ásóra, és kapára talált.

Kinek semmie sincs, attúl vette, kinek nem volt.

Rongyos szűr a’ nyakában.

Itt’ a’ tél, jaj kinek nincs fűteni valója.

Gallérja is alig maradott.

A’ remén levest kiki fel adhattya a’ szegénnek.

Mindenütt szegény, a’ ki szegény.

Könnyű a’ szegényen kockázni.

Könnyű a’ szegént ki nevetni, de nehéz meg ruházni.

Szegény embernek kevés pártfogója.

Nem tudgya; kihez vigye ügyét.

Könnyű a’ szegényt reménnyel táplálni.

Mind a’ két felé sántít.

Nem is él; hanem a’ szegénséggel bajlódik.

Nem hízik a’ pofája.

Laci konyhája.[10]

A’ sok ígéret nem teszi gazdaggá a’ szegényt.

Ki nem telel a’ maga kenyerén.

Ígéri uraság, meg adni emberség.

A’ szegént nem hajtogattya más, hanem a’ has.

A’ szegénséget el nem titkolhatni.

Mint vas szög a’ zsákbúl, úgy szegénség a’ házbúl.

Se födele, se háza. – Házi koldús.

Oldal bordáját is meg lehet olvasni.

Kapor se terem kertyében.

Kapcája is rongyos.

Nem sokat erezget két oldala közé.

Maga se keresett, apjárúl se maradt valami.

Szegény a’ száraz főldön is el alszik.

Nem mindenkor gyalázat a’ szegénség.[11]

Kinek jövedelme két forint napjára,

és hármat kőlt (ha vak is) által láthattya:

hogy koldússágra szorúl.

A’ szegénnek nincs mirűl adózni.

Szegény a’ koldus, ha bár neve király is.

Lehet a’ gazdagbúl is szegény, és viszont.

Ha a’ gyéként alólla el rántyák, meztelen farán űl.

Oldalán kamarája, mint a’ Baranyi embernek.[12]

Ebek konyháján élődik.

Holmiát a’ szegény könnyen számba szedi.

Szénán is álmadozhatik a’ szegény.

Hideg konyha, üres tál. 
Sok vendéget nem talál.

A’ szolga nem Úr.

Szegént az ág is húzza.[13]

Az ő Jószága a’ koldúséval határos.[14]

A’ koldus soha se kerűl, akár hol koldúl.

Árkon kívűl högy mester.

Szegénybűl lett gazdagot, az ördög se tűrheti.

Pénz nélkűl kerűli meg a’ vásárt.

Fűzfa paripán nyargal, még is gyalog jár.

Minden jószágát el kótya vetyélték.

Csak keszegekkel fordúl föl néki a’ piac.

Nincsenen veszi a’ semmin adottat.

Szegény ember hamar meg olvashattya malaccait.

Tele erszénnye pók hállóval.

Ember pénz nélkűl, vak bot nélkűl.

Egy hibázik a’ szegényben.

Avval kötözgeti sebét, a’ mivel lehet.

Orvosság nála a’ lapú is.

Szegény háztúl ösztövér bárány.

Szegény Úrnak galamb ház a’ mészár székje.

Farához száradt a’ gyékény.

Többször jön szobájába a’ napfény, mint a’ kenyér.

Talp alatnyi földgye sincs.

Az embernek oldalán is ki fakad a’ szegénség.

Hátán bótya, mint a’ csipkés Tótnak.

A’ szegény (Húsvét napján is) fekete Vasárnapot űl.

Kötelet se vehet: hogy magát fel akaszsza.

Anya szűltt meztelen.

Árnyékot se vét.

Embert a’ nyomorúság és árnyék, soha el nem hagygyák.

A’ szegénnek se pénzze, se hitele.

Késő a’ kolbászt akkor kémélleni, midőn el fogyott.

A’ hol semmi sincs, ott’ ne keress.

A’ kevély szegént a’ Manó is csudálva nézi.

Szegén a’ szegént hamar ki csúfollya.

Senki se írígyli a’ szegénnek sorssát.

A’ szegényért is meg halt Krisztus.

Városnak határán kívűl, ő Bíró.

Ott parancsoll, a’ hol nem fogadgyák szavát.

Holtta előtt bőrét is el adta.

Kinek mesze nincs fehér főlddel meszel.

Istennek háta megett lakik.

Szegényen élni, ’s gazdagon halni, esztelenség.

Minő a’ kalap, olyan a’ köszönet.

Nincs Budának mérője.

Kopiája szalmábúl vagyon.

El fogy a’ vagyon, ha nem keresnek reája.

Én is voltam két pénzzel a’ vásáron;

de nem adtak értte három pénzt.

Fakó kocsi, kender hám. Nemes ember, szűr dolmány.

Nincs oly Nagy Úr, ki meg nem szorúl.

Szegény háztúl málé.

Kutya is a’ szegént hamar meg ugattya.

Nálok a’ kenyeret Pitának nevezik.

 

*

József Attila

MONDD, MIT ÉRLEL...

Mondd, mit érlel annak a sorsa,
akinek nem jut kapanyél;
kinek bajszán nem billeg morzsa,
ki setét gondok közt henyél;
ültetne krumplit harmadába
s nincs szabad föld egy kapa se,
s csomókban hull a hajaszála
s nem veszi észre maga se?

Mondd, mit érlel annak a sorsa,
akinek öt holdja terem;
lompos tyúkja kárál a torsra
s gondjai fészke a verem;
s igája nem zörög, sem ökre
nem bőg elnyújtva - nincs neki -
s mélyéről párolog a bögre,
ha kis családját eteti?

Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki maga él, maga keres;
levesének nincs sava-borsa,
hitelt nem ád a fűszeres;
egy tört széke van, hogy begyújtson,
repedt kályháján macska ül,
ritmust lóbál az ajtókulcson,
néz, néz, s lefekszik egyedül?

Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki családjáért dolgozik;
veszekszenek, kié a torzsa,
és csak a nagy lány néz mozit;
a nő mindíg mos - lucsok holtja -
szájíze mint a főzelék
s a szigor a lámpát ha eloltja,
csend fülel, motoz a setét?

Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki a gyár körül őgyeleg;
helyén a kapszlit nő kapdossa
s elfakult fejű kisgyerek;
s a palánkon hiába néz át,
hiába cipel kosarat,
szatyrot, - ha elalszik, fölrázzák
s lebukik, hogyha fosztogat?

Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki sót mér, krumplit, kenyeret,
hozomra, újságpapirosba
s nem söpri le a mérleget;
s ritkás fény közt morogva rámol
- az adó hosszú, nagy a bér -
s mi haszna sincs, hiába számol
többet a petróleumért?

S mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki költő s fél és így dalol;
felesége a padlót mossa
s ő másolás után lohol;
neve, ha van, csak áruvédjegy,
mint akármely mosóporé,
s élete, ha van élte még egy,
a proletár utókoré?!

1932. január

 

 

*

 

Ér

Érés

Éretlenség

Érintés

Érinthetetlenség

Érv

Érvényesség

Értés

Értelem

Érzés

Érzékeny

Érzéketlen

Érzelem

Érintő

Értől az óceánig

Érvágás

Érme

Érdem

Érdemrend

Ér – érkezik, elér

Nem ér

Stb.

 

*

Jellemrajzok

A haszonlesés

 

A haszonlesés tisztességtelen haszonra irányuló vágy.

Haszonleső az az ember,

aki lakomavendégeinek nem szolgáltat fel elég kenyeret;

kölcsönt a nála megszállt idegentől kunyerál;

ha szétoszt valamit, úgy véli,

hogy "az osztónak igazság szerint két rész jár",

s ezt azon nyomban ki is porciózza magának;

ha bort árusít, még a barátjának is vizezetten adja;

színházba csak akkor indul, de akkor a fiait is viszi,

mikor a színház bérlői már ingyen beengedik;

ha hivatalos kiküldetésben van,

a várostól kapott útiköltséget otthon hagyja,

és követtársaitól kér kölcsön;

kísérő rabszolgájával több poggyászt cipeltet,

mint amennyit elbír,

és a többieknél szűkmarkúbban adagolja neki az ételt;

a vendégeket megillető ajándékokból

kiköveteli a maga részét, és eladja;

a fürdőben kenekedve ráförmed a rabszolgára:

"Avas olajat vásároltál, fickó!",

és a szomszédjáéval kenekedik;

ha emberei az utcán néhány bronzgarast találtak,

nem átall részt követelni belőle, mondván,

hogy "Hermész ajándéka köztulajdon";

ha köpenyét tisztítóba adja,

és ismerősétől vesz kölcsön egyet,

hosszú napokig húzza-halasztja az időt,

míg csak vissza nem követelik.

És folytathatjuk tovább:

saját kezűleg méri ki háza népe fejadagját,

de aprócska és ráadásul horpadt fenekű mérőedénnyel,

s még jócskán le is csap belőle;

áron alul vásárol valamit a barátjától,

aki abban a hiszemben van, hogy jó vásárt csinált,

ő pedig busás haszonnal ad rajta túl;

ha harminc mina adósságot fizet vissza,

természetesen elsinkófál egy négydrakhmást;

ha fiai betegség miatt nem mennek iskolába,

a hiányzásukkal arányos összeget levonja a tandíjból,

s Anthesztérión[41] hónapban, mikor olyan sok az ünnep,

egyáltalán nem küldi őket tanulni,

hogy ne kelljen a teljes tandíjat lerónia;

ha rabszolgájától beszedi a bérleti díjat,

a bronzpénz átváltási költségét is ráhárítja,

s ugyanígy tesz intézőjével is, valahányszor elszámol vele;

ha phratriatársait[42] vendégeli,

rabszolgái számára is követel

a közösen vett élelmiszerekből,

az asztalról lekerülő félig megevett sárgarépákat

pedig leltárba veszi,

hogy a felszolgáló személyzet el ne csenhesse;

ha ismerőseivel utazik együtt,

ő is amazok szolgáit dolgoztatja,

a sajátjait viszont bérmunkásnak szegődteti el,

s még be sem fizeti bérüket a közös kasszába;

ha pikniket tartanak nála,

csak természetes,

hogy suttyomban felszámítja

az általa adott fát, lencsét, ecetet, sót és lámpaolajat is;

ha barátainak egyike nősül,

vagy a leányát készül férjhez adni,

jó előre elutazik, hogy ne kelljen nászajándékot küldenie;

és ismerőseitől csupa olyan holmit kér kölcsön,

amit többé nem követelnek,

s még ha adnák,

akkor sem igen szoktak visszavenni.

 

THEOPHRASZTOSZ

*

Csokonai Vitéz Mihály

ZSUGORI URAM

 

Esmérek én egy vént. – Ki az? – Neve nincsen:
Régen eladta már aztat is a kincsen;
Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,
Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. –
Hol lakik? – Ott látszik, ama kapu megett,
Egy ház, mellyet náddal önnönmaga szegett.
Van két palotája a Piac-utcába,
De azt a rácoknak adta árendába;
Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,
S elméjébe mindég a drágaság forog.
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
Tisztelvén a mammont örök áldozattal.
A bús gond béesett orcájában hever,
Mérget kedveltető kincseiből kever.
Olly sárgák orcája sovárgó gödrei,
Mint aranyjára vert királyok képei:
Mint a sírból feljött halott útálsága,
Amellyről minden húst a párka lerága. 
Most is azért sóhajt és dúlfúl magába,
Mért nem adhatja az áert árendába.
S öszvekalkulálván saját számadását,
Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását,
Gyász idők! – így kiált, vádolván az eget, –
Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget:
Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,
Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.
Azonba melly szörnyű károm következe: –
Itt jajgat, s fejére kúcsolódik keze –
Melly szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,
Lantornás ablakom ketté szakasztotta! –

Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,
Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.