Miként reagáljunk,

ha lefasisztáznak, lenáciznak,

lenyilasoznak, leantiszemitáznak bennünket?

Valaha sokáig töprengtem rajta, ma már azonban nem, miként reagáljak, ha a fentebbi címkékkel illetnek tevékenységeim irányultsága miatt? S bizonyára nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, illő lenne mindnyájunknak kialakítanunk a címbeli kérdésre azonnal alkalmazható, történelmileg, világnézetileg egyként hiteles választ. Ennek elősegítésére tárom olvasóim elé megfontolásul az enyémet.

Sokak szerint persze az a legokosabb, ha egyáltalán nem reagálunk semmit, ha „nem ütjük le a labdát”. Mások szerint pedig, ha rögvest kikérjük magunknak az efféle minősítéseket. Akadnak aztán, akik kínosan vigyáznak, mikor mit, hol mondjanak, s kizárólag rejtjelezett, kódoltkifejezéseket alkalmaznak, mert abból „csak nem lehet baj”, vagyis elkerülik azt, hogy „rájuk süssék” e négy szó bármelyikét, így nem kell attól tartaniuk, hogy megbélyegzésül akár egzisztenciájukat is elveszítsék.

Quid est veritas, mi az igazság, merül fel a pilátusi kérdés. Ami engem illet, nem tartozom a fentebbi három válaszkategória képviselői közé. Miért? Mert tapasztalatom szerint azok, akik a négy, oly sokak által egyértelműen negatívnak ítélt fogalom mögött álló világnézeti tartalmat igyekszenek minél tüzetesebben megvizsgálni, s eldönteni, hogy az megfelel-e a saját meggyőződésüknek, azoknak figyelembe kell venniük egyet s mást, s nem pedig azzal foglalkozniuk, „mit szólnak mások” ehhez.

Mindenekelőtt meg kell, meg kellene ismerniük a néhai olasz fasizmus, a német nemzetiszocializmus és annak magyar gyakorlata, a hungarizmus ideológiáját és annak képviselőit. De persze nem az elmúlt évtizedek koponyazsugorító marxista-leninista történelemszemlélete, hanem elsősorban ezen ideológiák egykori meghatározó alakjai művei alapján. Nem azért, hogy azután mindjárt eldöntsék, teljesen azonosulnak-e velük vagy sem, hanem hogy egyáltalán ténylegesen megismerjék őket.

Nos, ha ez már megtörtént, akkor nem is lesz olyan nehéz az őket netán érő négy kifejezésre reagálniuk. Ugyanis a mögöttük álló ideológiáknak egykor megfelelő szervezeti keretük volt. Párt vagy mozgalom. Ma egyikük mögött sem állnak ilyenek, vagy nem olyanok, amelyek eszmei kidolgozottságukban vagy tömeghatásukban az egykoriakhoz hasonlók lennének. Vagyis atartalom és forma Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás által oly világosan tanított egysége nélkülözhetetlenségéről van szó itt is.

Mint például a vallás és egyház esetén. A kettő csak együtt tud ténylegesen létezni. Vagyis mindebből az következik, hogy ha lefasisztázzák, elég annyit felelnie: nem az, csak lehetne, ha olasz lenne, s akkor is csak akkor, ha létezne az egykor mögötte álló mozgalom. Ugyanez a helyzet a nemzetiszocializmus és a hungarizmus esetében is. Ha valaki maradéktalanul azonosul velük, akkor sem mondhatja, hogy az, mert nincsen azok céljai megvalósítására hivatott szervezetük, amihez tartozhatna.

Legfeljebb szimpatizálhat velük. De a végére hagytuk a desszertet. A negyedik kifejezést. Azantiszemitát. Ilyenkor legjobb, ha visszakérdezünk: „Mégis mit ért szemitizmuson és mit antiszemitizmuson?” E kérdésre a reá kapott választól függően reagálhatunk aztán. Így megjegyezhetjük, hogy antiszemitizmuson mi nem az előre elvárt kliséket értjük (zsidóirtás, zsidóverés, kocsmai rigmusok hangoztatása), hanem a zsidó politikai-gazdasági vezető körök hatalmának kordában tartását és tartatását.

Ettől ugyanis még nem lesz valaki feltétlenül fasiszta, nemzetiszocialista vagy hungarista. E fogalom ugyanis úgyszólván az emberi nem történetével egyidős, szóval történelmi koroktól és rendszerektől függetlenül létező. Ilyetén a minket eleve ezekkel megbélyegezni szándékozókat könnyedén sarokba szoríthatjuk. Legfeljebb még hozzátehetjük: Nincs miről beszélgetnünk. Maguktól, híven Andics, Rákosi és Révai elvtársakhoz, amúgy is minden tőlük elhajló megkapja előbb-utóbb e négy jelzőt.”

Mindezeket felismerve ma már nem töprengek hát azon, miként reagáljak, ha a fentebbi címkékkel illetnek tevékenységeim irányultsága miatt? S bizonyára nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, illő lenne mindnyájunknak kialakítani a címbeli kérdésre azonnal alkalmazható, történelmileg, világnézetileg egyként hiteles választ. Ennek elősegítésére tártam olvasóim elé megfontolásul az enyémet.