MAGYAR VAGYOK |
2014. május 16. péntek, 09:59 |
MAGYAR VAGYOK
I.
Magyar vagyok, a leginkább kisemmizett, legutolsó helyre szorított, s jelenleg legkevésbé irigylésre méltó európai nemzet sarja. Magyar vagyok, s mégis mosolygok, s hálát adok a Gondviselésnek ezért a gyönyörűséges életért, s ezért a nemes megpróbáltatásért! A reinkarnáció vonulata csapongva húzódik népek, történelmi korok és események között, hogy az Ok és Okozat egyetemes törvényének engedelmeskedve kijelölje a születni vágyó lelkek méltó helyét a földi világban, s meghatározza a legszemélyesebb egyéni élethelyzeteket. Hogyne lenne érthető tehát, ha a világ urai, s a legkülönfélébb „kiválasztott népek" gyűlölik a reinkarnációnak még a gondolatát is, a megvezetett embertömegek pedig ugyanezt racionális nagyképűséggel és vélt önbizalommal hárítják el. Szerencsére azonban ennél többet ellene ember aligha tehet, s ez a rendszer kiválóan működik. De miért is ne sértene korlátolt egzisztenciákat az a gondolat, hogy aki ezen életében rabtartó volt, az legközelebb rabbá válik, hogy a gyilkosból legközelebb áldozat lesz, hogy ennek alapján senki sem teljesen vétlen a saját, esetlegesen erőszakos halálában, s hogy a jövő hazátlan hajléktalanjai jelen pillanatban talán éppen a hazai Országgyűlésben dorbézolnak. Amelyik nép más népek kisemmizésére rendezkedett be, azt legközelebb a Népek Karmája szolganéppé teszi, s ha egy emberlélek bármely kultúra ellen nagyot vét, az legközelebb azon a másik oldalon találhatja magát. Ha pedig az ellenkező neműekkel szemben bármiféle komolyabb sérelmet elkövet, akkor egy következő földi életben esetleg ugyanabba a kultúrába, de ellenkező neműként születik a Földre. Ma már büszkeségre aligha adhat okot, ha valaki esetleg mindezeket „nem hiszi", s életelveit a Sötétség Korában élve, a Sötétséghez igazítja. Fentiek ismeretében azonban teljesen érthető, hogy egyes népek szempontjából, a hatalom birtoklói szempontjából, s politikai, vallási megfontolásból létkérdés, hogy a reinkarnáció elméletét a szélesebb néprétegek elől lehetőség szerint eltagadják, agyonhallgassák, s e kozmológiai szemlélet terjedését minden eszközzel akadályozzák. A reinkarnációs alapelvek figyelembevétele ugyanis olyan szemléletváltozással jár, amely vallásokat buktathat meg, politikai problémákat tehet semmissé, uralkodókat dönthet le a trónjukról, megszüntetheti a rasszizmus felfújt buborékját, s minden tekintetben egyszerűsíthetné az emberi életet. De „a politika nagyurai csak beszélnek a békéről, de nem akarják a békét, csak beszélnek az emberi jogról, de félnek az emberi jogoktól. Mert sem a béke, sem az igazság, sem az emberi jogok nem jövedelmeznek nekik semmit, csak az üzletek jövedelmeznek, és egy szegény kis nép igazsága nem üzlet senkinek" (Wass Albert) Magyar vagyok. S tudom, hogy itt nálunk 1000 éve a létbizonytalanság és a Jogrend a rákkeltő, s mindkettő csak agyafúrt, „nyugati-típusú" intrikával tartható fenn. Tudták ezt Boldogasszony-tudatú, Kötelességrendű őseink is ugyanitt a Kárpát-Hazában, akik 2000-5000-10 000 évvel ezelőtt a saját gyermekeiknek és az összes etnikumoknak csupán egy üres asztalt kellett, hogy mutassanak, s nemes egyszerűséggel a következőket mondták: „No fiam, no etnikum! Itt van ez az asztal, ez a mi nagy-nagy családunk asztala. Ha erre valamit raksz, akkor el is vehetsz arról. Ha nem tettél oda semmit, nincs mit elvenned! De akkor le is út, fel is út"! Mert politikai bohóckodástól függetlenül, ennek lenne a neve: a FELZÁRKÓZTATÁS, amely kultúrákat képes lenne összeboronálni, mivel „Isten a Munkát adta az Embernek örökül" (Magyar Biblia) A Vízözön óta az emberiség teljes története a magasabbrendű és az alacsonyabbrendű ember szakadatlan egymás elleni küzdelméről szól, akik ősi alapelvek szerint a Fény Fiai, ill. (Krisztus szerint) a Sátán Fiai. Minden egyéb elképzeléssel ellentétben azonban az alacsonyabbrendű kultúra mindig az, amelyik lebecsüli, avagy a férfi játékszerének, birtoktárgyának tekinti a Nőt, s erkölcsi tartást és felelősséget nem ismerve, mások eredményeire, kultúrájára igyekszik, jobbára nyers erőt alkalmazva rátelepedni. Eleddig természetesnek tűnt, hogy a magasabbrendű, dolgos kultúrák és az alacsonyabbrendű leigázó kultúrák létküzdelméből rendre az alacsonyabbrendű, primitívebb lelkületű ember került ki győztesen. De ez is csupán az emberlétre jellemző rövidtávú látszat, mivelhogy ilyenformán – ha lassan is –, de valamennyi tömör gonoszság felhígulva szelídülni kénytelen, a magasabbrendű ember pedig e küzdelmek közepette is tisztában van a reinkarnációs, s főként a Krisztusi alapelvekkel. S aki valóban tisztában van ezzel, az az ember nem öl, s oltárokon másokat sohasem fog feláldozni. Kissé visszatekintve a Történetben: volt már Anyajogú az egész világ, de „Anyajogúan", (egyoldalúan) az sem bizonyult jónak. Imádtuk istenként az emberi érzelmeket, (azaz: a 7 ősprincípiumot), bizonnyal sokra mentünk vele. Az össz. emberiség egységesen imádta a 4 szent Világformáló Erőt, ennek előtte pedig a Tüzet, Vizet, Földet és a Levegőt, de helyettünk valahogyan ők sem oldották meg a problémáinkat. Még régebbi korokban léteztünk, mint Fénylények, ennek előtte pedig – eonokon keresztül – mint Hanglények. S így küzdünk olyan szinteket hagyva magunk mögött, amelyekre már csak a bennünket vezérlő szellemi erők emlékezhetnek. De úgy tűnik, építő jellegű, emberi önmagunk felé fordulás nélkül, azaz: befelé fordulásunk nélkül, valahogyan sohasem működtek a dolgok. S máig, amennyiben e belátásnál eszméletlenebb az emberi létezés, ha ez a lélek tipródásán keresztül az Örökös Halálhoz nem is vezet, de a valódi, millió éves emberré válás folyamatának vészes lelassulását okozhatja, amely ilyenformán még az Isteni Tervet is rendkívüli módon hátráltatni képes. A karma lezárását egy-egy fontos kontaktus, kapcsolat, érzelmi teltség megélése, megértése, feldolgozása, önmagunkba fogadása jelenti, ez azonban korántsem azonos a reinkarnációs folyamatok végérvényes befejezésével. A reinkarnáció vonulatának kb. 14 000 évvel ezelőttig könnyű dolga volt, mert csupán a magyari népekkel kapcsolódó lelkülettel és mindenütt ugyanazzal az ősmagyar ősnyelvvel, avagy tudatossággal találkozhatott. De a helyzet ezt követően gyorsan kezdett romlani. Ez időkben a reinkarnáció karmikus okait illetően csekély számú módosítandó élet adódhatott az ember számára, mivel ekkor még csupán azok a Beavatottak kaphattak – hosszú-hosszú tanulást követően – egyéni lelket, akiket e tekintetben az Égiek is elismertek. Mindenki másnak – akkoriban még – törzsszövetség, s nagycsalád-vonzatú csoportlelke volt. A Kevesek, azaz: a Beavatottak esetében az ember által alkotott Életszentségek legfontosabbika: a Belső Csend, már akkor, abban a korai korban is elérhetőnek bizonyult. Amelyikünk pedig a Földre születései alkalmával, azaz: a reinkarnálódásai során a Belső Utat egyszer is megtapasztalta, (hacsak valami egetverő életcsapda maflaságába bele nem csusszan), földi sorstársaira, s erre a Belső Útra a legközelebbi földi életében is bizonnyal rá fog találni. Ugyanehhez a Belső Úthoz tartozik tehát Isten fellelése, s Velejárója; a bűnbocsánat fontosságának megértése, valamint a mindenkor ezzel párosuló Krisztusi Jóváhagyás ill. kijelentés, miszerint az ilyen illetőnek „Hite volt". Mert ez az az Állapot, az a Hit, amely felülemel, meggyógyít, s Örök Életre jogosít, amely nélkül nincs előrelépés, mert nincs hová. Ez pedig nem jelent egyebet, minthogy a Karma lezárását – sok-sok személyes tapasztalást követően –, valójában maga az egykor tévedő ember hajtja végre. Hangsúlyozni érdemes, hogy Krisztus már azokban a régmúlt időkben is jelen volt, s olykor embertestet öltve Földre is született, hiszen az emberi világban az Egyistenhitű Érdek Nélküli szeretetvallás, azaz az ősmagyarok Hite, s a világszerte mindenütt egységes ős-sumér (– ős arámi – ősmagyar) nyelv uralkodott. A helyzet a MU-beli Anyakontinens hullámsírba merülésével (kb. 14 000 évvel ezelőtt) kezdett módosulni, majd a legutóbbi Vízözönt követően (kb. 6800-7000 évvel ezelőtt), az előző emberi faj lecserélésével alapvetően meg is változott. Immár minden emberi testben külön, s önálló lélek lakozik, amely (AKI) felelősséggel tartozik az egyéni EGO erejének valamennyi földi gondolatáért, kimondott szaváért és végrehajtott tettéért. Magyar vagyok. Jelenleg magyar vagyok, aki a Föld-Anya Kárpát-medencei szívcsakrájába született. Nem mindig voltam magyar, de sohasem tettem volna azt, ami mostanában „politikailag korrekt", s amit az emberen kívül állat is csak ritkán tesz; hogy nem egy magyar ember belerondít a saját fészkébe. Pedig csöppnyi odafigyeléssel bármelyikünk rájöhetne, hogy magyar gondolatokkal a nagyvilág eseményei és az emberi történelem viszontagságai könnyebben érthetővé válnak, s magyar szellemben és lelkiséggel élve sokminden a helyére kerülhet. Ettől függetlenül a halál félelmetessége a törekvő ember számára lassan értelmét veszti. Ezért is örömmel tölt el Kahlil Gibran „Prófétája", mely szerint, akárcsak az őseim hite szerint, a halálnak fehér szárnyai vannak, nem pedig feketék. Maga az Átmenet pedig sohasem felesleges, s „Ő megbocsájt minden hajnalon" (Mach Orsolya) Mindazok részére, akik kételkednek a földi életet követő létezésben, bemutatok két kételkedőt, akik egészen másban kételkednek: Két, születés előtt álló magzat beszélget egymással az anyaméh biztonságos melegéből. – Figyelj! –, mondja az egyik. – Te hiszel abban, hogy van élet a születés után? – Nem, nem hiszem! – válaszolja a másik. – Onnan ide még nem jött vissza senki. Lassan szakadozik fel a ködfátyol, amely sokezer esztendeig elválasztotta egymástól az „Odaát" szellemi dimenzióit és a jelenlegi háromdimenziós földi világunkat. Feladatunk volt a Matéria mélységekig történő megismerése, s az Anyag minden irányú birtokba vétele, s ez részünkről olyan sikeresnek bizonyult, hogy ebbe szinte belerokkant a Föld. Soha, de soha nem volt még ennél nagyobb a Feladat, nem történt még ekkora kihívás arra vonatkozóan, hogy a bennünk képződő sátáni hajlamoknak végre méltó módon ellenálljunk. Magyar vagyok, s magyarként furcsa világba születtem. Az idő múlásával körülöttem egyre többen emlékezni fognak az előző földi életeikre, s bármit hoz is a Sors, immár gyanítható, hogy a Fény Fiai által a világnak mindenképpen jobbulnia kell. Ez most még nem az én világom. Mindenütt a földkerekségen a fejem tetején ülnek a Sötét erők és azok kiszolgálói, mert ez most a Sötétség Kora. S mégis, micsoda sajátossága népemnek: a nagyvilág üzletember-régiója, s a pénz urai mindenütt azon derülnek, hogy amíg a többi nép állandóan lázong, a béketűrő magyarok hátán „fát lehet vágni". Nem véletlen ez: Őrizzük a Fényt. Vagyis talán éppen olyan fontos feladatunk, hogy jelenlegi kétségbeesett helyzetünkben, a világban történő szétszórattatásunk közepette hígítsuk, szelídítsük a mindenütt örvénylő gonosz hajlamokat, mint amilyen fontos, hogy becsülettel helytálljunk a Kárpát-Őshazában. Minden helyénvaló tehát, kivéve a kétségbeesést! Ettől függetlenül, az irányított média mérhetetlen mennyiségű és követhetetlen információáradata hatására, jelen elesettnek vélt állapotunkban sok-sok magyar ember – az itthoniak közül – szívesen magára vállalná a fejlettebb nyugati országok átlagos állampolgári életformájának lehetőségeit és életminőségét. Ez azonban immár nem sok Fényt hozna a Kárpát-Hazába, sem a világba, mivelhogy „amit kőbe véstek, az nem garancia az értéke felől". Természetesen az ember sorsát nem az határozza meg, hogy palotába vagy putriba születik-e, s még csak az sem határozhatja meg, hogy sikerül-e jólétbe menekülnie, avagy sem. Jelen nagyvilágban persze sok még a zavar, hogyne lenne hát adott kultúrában a szűkebb környezet mindenütt kihegyezve a másként gondolkodókra, s másként cselekvőkre, akik a társadalom mércéitől eltérni merészelnek? Alapvetően félreértjük a bennünk rejlő ítélkezési hajlam legkiválóbb fékező erejét: a Megbocsátást, s könnyű emiatt tévedésbe zuhanni. Valaha bizonyos, hogy léteztek emberi értékeket felmutató, emberszerető hitvallások, (MU vallása, Yotengrit, ataiszi Istenanya-hit, pártus birodalmi vallás, ősmagyar Tórem hit), de a jelenlegi zsidó, keresztény és iszlám fundamentumok lényege nem éppen ez, márpedig valamennyi másokra erőltetett hit neve: szolgaság. Kettőezer éve próbáljuk megérteni, s talán olykor alkalmazni is, hogy „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel"! Krisztusi figyelmeztetést hordoz ez, hogy „Ne üss vissza"! Puszta fizikai erőt fitogtatni nem bátorság, hanem éppen a berögzült félelem jele, s nem erő, hanem éppen gyengeség. De a megbocsátás nem felejtést jelent, s nem jelenti azt, hogy a vétkesnek nem kellene felelnie a kár-okozásért. Mivel mindezeket gyakorta félreértjük, s a mi országunkban évtizedek óta joggyakorlat a bűnpártolás, a báránybőrbe bújt farkasok gyakorlott kár-okozók, ezek a károk pedig lehetnek „fizikai szintűek", de lehetnek érzelmi, lelki-szellemi-erkölcsi, világfelforgató és elementális erejű károk is. Ezek közül a „fizikai szintűeket" még úgy-ahogy értjük, s vagy kezeljük, vagy nem, az érzelmi, lelki-szellemi-erkölcsi kár-okozással „hivatalból" senki sem foglalkozik, a világfelforgató és elementális kár-okozásra pedig csupán csak utólag, a távoli jövő lesz képes rávilágítani. Tény azonban, hogy nehéz lenne olyasvalakinek kijelentenie, hogy „nem haragszom érte", akinek szüleit, gyermekét, élete párját valakik megölték. S attól még senki nem válna jobb kereszténnyé, ha ezt megfeszülve képes lenne megtenni, de erre talán nincs is szükség. A legteljesebbek és igazán irányadók erre vonatkozóan Jézus szavai: „Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek"! Sokminden van, amit még fel sem foghatunk, s még az egyszerű Megértés is a vandál fokozatoktól Isten Országáig terjedhet, valamennyi fokozaton személyes (!) megtapasztalást igényel, s egyik fokozaton sem könnyű Emberként „három nádszálon" megállni: (igazság, bölcsesség, szeretet; Máté Imre: Yotengrit). Mert „sok van még bennetek, ami ember, és sok van bennetek, ami még nem ember" (Kahlil Gibran: A próféta). Itt és most a legtöbbünk legfeljebb, ha a saját fizikai testével képes létezőként azonosulni, de még ezt sem ismeri olyan alapossággal, ahogyan illene. A földi világot elhagyva elenyészik a fizikai testünk, feloldódik az érzékszervi-érzeti testünk, s az érzelmi teltségünk válik a testünkké, ki milyen széppé avagy rúttá alakította azt a földi élete során. (Itt jön be a mennyország vagy a pokol, de a leglényegesebb, hogy tehát testünk „Odaát" is lesz)! Magyar vagyok, egyre éberebb küldetés-tudattal, s emberemlékezet előtti időktől erre vár az Égi Birodalom. Sajnálom, amiért sok-sok nép a Világtörténelmet és az Igazságot folyamatosan a pillanatnyi érdekeihez igyekszik igazítani, s hogy nézőpontjuk ennyire eltér az enyémtől. De a Mammon fókuszán keresztül bizonyára valóban más a fontossági sorrend és más is a világ. Ismerve a reinkarnáció szigorát, kifejezetten sajnálom azt a politikus réteget, akik nem a nép lehetőségei és létformája között élve próbálnak a trónusaikról KÉP-viselni bennünket, sajnálom az összes „fajvédőt" és rasszizmust gerjesztő „megélhetési hangadót", amiért egyikük sem a gyámolítottjai között éldegélve „küzd" védenceiért, és sajnálom azt a közeli és távoli papi garnitúrát, akik úgy gondolják, hogy Istent kisajátíthatják. Igazi, korszellemnek megfelelő, irányított nagy csapás, hogy pillanatonként embermilliók álldogálnak világszerte hosszú sorokban a Mammon oltárai előtt, (bankok, pénztárak, csekk-befizetés, átutalások, napi pénzügyi tranzakciók), míg a világ templomainak oltárai az egyszerű emberek elől szinte egész nap el vannak zárva. Volt valaha egy poklot nem ismerő, bűn és büntetés nélkül való Érdek Nélküli, Egyistenhitű Szeretetvallás, amely mintegy 50 000 évvel ezelőtt élte fénykorát. (Csicsáky Jenő: MU az emberiség szülőföldje, benne MU vallása). Alapvetése az Arvisurával, Yotengrittel, Magyar Bibliával megegyezik. Jómagam ennek a híve vagyok, mely szerint – az ember földi életét illetően – mindegyikünknek csakis önmagával kell elszámolnia. Hitem szerint mindent szabad, ami nem árt másnak, s ami javamra és minden élő javára válik. (Magyar Biblia, Yotengrit, MU, Arvisura, dr. Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak). Van hit, ahol büszkék arra, hogy a legkisebb fiút eladták a testvérei, de ez nem az én hitem. Mohamed büszke volt a feleségeire, s tisztelte a nőket. Ezt a követői, még az Ő életében, „elfelejtették"! Nő és férfi, a Biblia szerint is, együtt képviselnek egy Egységet. Nálunk magyaroknál ez az EGY-ség oly mértékben a génjeinkbe kódolt „Boldogasszonyi Tudatosság", hogy szinte minden néptől eltérően, nálunk a páros testrészek számítanak EGY egésznek, vagyis egy kéz, láb, szem, fül, vese MAGYARUL csupán félkezű, féllábú, félszemű, félfülű, stb. ragozást kaphat! Ami fent, az lent, s ami lent, az fent: A Nap és Hold az égbolton: ennek a neve: Élet. „Az ártalmas emberek ártalmas égi világot teremtenek, az meg még ártalmasabbá formálja őket" (Máté Imre: Yotengrit). Születésemet követően engem is megkereszteltek, de engem akkor erről valahogyan elfelejtettek megkérdezni. Vagyis ez a megkeresztelés engem semmire sem kötelez, hiszen a hozzájárulásom nélkül történt, hacsak nem emelik törvényerőre, hogy „a hallgatásom beleegyezést jelentett". Jön ám a magyarázat a szülői beleegyezésről, a hagyományokról, a szokásmódokról, az illemtanról, meg hogy engem akkor, ott, úgymond: „felajánlottak". No de eresszük el végre egymást! De egyébként az én hitembe nem fér bele sem az „egyházi átok", sem a főinkvizítor ártalmas szerepköre, sem pedig a tiltott könyvek jegyzéke. S nem igazán értem, ahogyan az itteni papság megveti az „ezotériát", amikor maga a vallási ködösítés, misztikum és homály a legkifejezőbb ezotéria, hiszen a tudomány módszereivel nem igazolható. Ha pedig valami tudományosan nem igazolható, akkor ezoterikus. A saját Hitemet magam szeretném magyarázni, s amint erre megérettem, tanulmányozni fogom a világ fellelhető hitvallásait. Ezek után pedig, az Egy Élő Istent nem kisajátítva, Érdek Nélkül tartozva Hozzá, az egyéb formaságokról majd idejében, szintén magam fogok dönteni. Mert „a hit az ember és teremtője közti dolog, ahová mást nem szabad beengedni"! (Alpaslan Ertüngealp) (török) Kám, Kus, Gilgames, Nimród, Gudea, Turán, Kánaán, Hunor, Magor, Ős-Ten nevei mégis valahogyan jobban illenek hozzám, s olykor felmerül bennem a kétség, mintha az elmúlt néhány évtized válogatott magyar miniszterelnökei, piros nyakkendős gyermekkorukban nem az Egri Csillagok kötelező olvasmányának lelkesítő nemzeti légkörében, s nemes szellemében nőttek volna fel. Az írott emberi történelem elérhető információi szerint eleddig – a hajdani Anyakontinensen kívül – a sumér, szkíta, pártus, arámi, ősmagyar Egyistenhitű, Érdek Nélküli hitvallások voltak azok, akik ritka kivételként, béketűrő módon, engedélyezték a teljes vallásszabadságot. A többi társadalmi berendezkedés mind-mind gyilkolta a más vallásúakat. A Boldogasszony-tudatú népek sohasem tartottak rabszolgákat. Ők azok a világszerte létező magyari népek, akiktől az országaikat az erőszakosok már egytől-egyig elvették. A világban a legtöbb durvaság a személyiség felvállalása nélkül történik, a külső és belső sötétség leple alatt. Persze, hogy a társadalomnak gyakorta szüksége lehet regulázott alakulatokra, (MÁV, tűzoltóság, mentőszolgálat, rendőrség, katonaság), ahol is – nem kétséges –, nem az arcvonások, hanem a tevékenység a lényeges. Mintegy 150 évtől 1500 évre visszamenőleg létezhetett ilyen pozíció Európában, kettő is: az egyik a hóhér volt, a másik az udvari bolond. Erre a nem egészen üdvös örökségre pedig az az érzésem, hogy nálunk már fekete korona is került, mert ha itt valami zavar lenne, s valakik fekete ruhában, fekete álarcban ütnének Téged, azokról még azt sem deríthetnéd ki, hogy milyen nyelven beszélnek. Valamennyi embernek elegendő problémája adódik a földi élete során, hiszen éppen ezek felvállalása érdekében születtünk embertestbe. De egyikünk sem kedveli, ha mások rendezik körénk a problémákat. Nagy kegyelem azonban biztosan tudatában lenni annak, hogy mindegyikünk életében elkövetkezik az idő, amikor is le kell venni a maszkot. S ebben is az a legtitokzatosabb, hogy amikor már levettük a maszkot, s nem itt leszünk már, akkor sem egy gödör mélyén leszünk eltemetve, s nem „örök nyugalom" lesz annak a neve, hiszen „semmi sem állandó, csak a Változás". Magyar őseinknél – leszámítva ezt az „ezeréves" béna „átállást" - az ősi hitünk szerinti „Örök nyugalom" sohasem volt kétséges, habár azt ők is tudták, hogy mindez csupán az illető emlékét és halandó testét illeti meg, mert olyankor a lélek már messze jár. Ősi, kopjafás temetkezések esetén, amikor a kopjafának nyoma sem maradt, s a sírhant sem volt felismerhető, vagy másként fogalmazva: amikorra már az ükunokáknak sem volt emléke arról, hogy kinek a teste hol porlad, akkor szabad volt oda temetni, ahol hely kínálkozott. De még ez a helyhez kötött temetkezési mód is mennyire eltér attól, mint amikor parcellákba szedett, számozott „sírhelyek" ugyanazon helyre temetéses kikotrását írják elő. A magyarság e megfellebbezhetetlen hagyományát – mármint a hajdan volt ősök örök nyugalmát – csupán a sírrablók és a régészek bírálták felül. Sajnálatos-e ,vagy sem, de éppen ezáltal derült ki, hogy az 5000 évvel ezelőtt élt ujgur-magyarok már azokban az ősi időkben fehér ingben, mellényben, díszvarratos feszes csizmában és kalappal a fejükön lettek eltemetve, amikor a „nyugati kultúra" európai népeinek még tán nevük sem volt. Ennyit az ősiségről, (2013-ban). Magyar vagyok. S fogva tart a „Honfoglalás" mások által kreált, mondva csinált „Ezeréves" hamis mítosza, amely a saját földemen, más, „békés" népek közé települt, mihaszna idegenné tett engem. MAGYAR vagyok tehát, hogy Lelkemben szabadon megkezdjem a HON-visszafoglalást.
Forrás és folytatás http://www.szokelajos.extra.hu/magyar-vagyok
|
LAST_UPDATED2 |