2014. március 31. hétfő, 21:46 |
Kölcsey Ferenc
RÉGI VÁRBAN Bús düledékeiden, ó Husztnak vára megállék, Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, szakadott a fal, s a visszanyögő hang A szirt erdeje közt zúg vala lábam alatt. S hév kebelem dobogott, s e könny, mely forra szememben, Titkosan omladozó szent Haza, néked ömölt. 1825. május
*
Huszt
Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
Cseke, 1831. december 29.
|
LAST_UPDATED2 |