|
Áldott vagy Te
Áldott vagy Te az asszonyok között, kinek szívét szaggatva járja át a fájdalom, hogy elveszik, akit imádsz, a férfit, az ácsnak fiát, a teremtőt, a csodákat tevőt, halászok és pásztorok mesterét, ki a pusztába ment, árva tanyák népe közé, nyírségi sivatag kísértőivel szembeszállani, kenyérré változtatni a sziket, ki felkereste a szántóvetőt, szelíd barmai közt jászolra ült, bölcsek és öregek jöttek köré, hallgatták mezítlábas kisdedek, - s visszaadta a vakoknak a fényt, süketeket tanított hallani, szavára a bénák fagyott keze felemelkedett s ökölbe szorult, akit a nép várt és akitől új országot vártak, új törvényeket, csodákat, nagy-nagy megvendégelést.
Áldott vagy Te az asszonyok között. Kezed virágát tördeli a kín, könnyeid súlyos kalásza pereg, mert elvették azt, akit te szeretsz, a fiadat, szerelmed, férjedet, - csúfolják Pilátus-itéletek: kétségek, vádak, bogozott gyanúk töviseiből fonnak koronát feje köré, simító tenyerét átüti a robotok vasszege, keresztre vonják csürhe bajai, kezét, lábát, reccsenő tagjait töri a törtetés, tülekedés s végül kegyetlen átdöfik szivét a csalódások dárdahegyei, s ajkaihoz keserű ecetet nyújtanak fel csúfoló vigaszul.
Áldott vagy Te az asszonyok között, ki megváltást szültél és új hitet, ki erőt adtál nékem - szólani, csodatevő erőt adtál nekem, s nagy, térítő, hegymozdító hitet. Áldott vagy Te az asszonyok között, ki most is itt sírsz kínjaim előtt, míg sírok nyílnak, úgy remeg a föld, mindenki elhagy, elfut, csak Te nem! Bizony, íme a test megtöretett, meghurcoltatott, megaláztatott, a szellem, a megváltó akarat de keservesen elítéltetett! S megvert vagy Te az asszonyok között, mert anyaságod gyümölcse lehullt!
|