Ugye, hogy nem is olyan könnyű kiolvasni a helynevet? Pontosan ezért kaptam ezt a képeslapot Deák Andreától, ő pedig egy gyűjtő ismerősétől, hogy hátha sikerül megállapítanunk, hol zajlik a szokatlan esemény.

Az említett Frigyes főherceget, a Habsburgok tescheni ágának harmadik, utolsó hercegét Ferenc József 1914. július 11-én nevezte ki maga helyett a Monarchia haderejének legfőbb parancsnokává. Frigyes, miközben a vezérkari főnökre, Hötzendorf tábornokra hagyta a tényleges hadműveleti döntéseket, azt tartotta legfőbb feladatának, hogy személyes jelenlétével bátorítsa a katonákat, ezért szinte állandóan a frontvonalakat járta. A fenti 1915-16-os időszakban elsősorban a keleti frontot, ahol német-osztrák összefogással ekkor folyt az orosz erők visszaszorítása Galícia területéről. Valahol itt kell tehát keressük az említett helységet is, amely nem lehet más, mint a Tarnopoltól nyugatra fekvő Podhajce – a képeslap írásmódja szerint Podhajcze – városka, ma Підгайці Ukrajnában.

„Frigyes főherceg a háboru sujtotta kárpáti vidékeken. Az osztrák-magyar haderő főparancsnoka (×) nemrégen bejárta azokat a Kárpáti helységeket, amelyek legtöbbet szenvedtek a háboruban. Utjában a szegény, nagyobbára földönfutóvá lett lakosság mindenütt szeretettel és bizakodással fogadta a főparancsnokot. Képünkön Frigyes főherceg éppen egy rutén küldöttsége fogad s beszélget a tanítóval, a küldöttség vezetőjével. A főherceg mögött Benigni altábornagy áll. (Jellinek főhadnagy felvétele.)” Tolnai Világlapja, 1915. november 11.


Ezt támasztja alá az is, hogy Podhajce valóban jelentős zsidó település volt. Történetét az 1972-ben kiadott Podhajcei Emlékkönyv foglalja össze, amely angol fordításban a neten is olvasható. Első rabbiját 1602-ben említik, tehát a közösség valószínűleg a 16. században, a nagy askenázi betelepülés időszakában keletkezett. Minthogy Dél-Podóliának ez a része Kamenyec-Podolszk központtal 1667 és 1699 között az oszmán birodalom része volt, zsidósága az itt megtelepülő törökországi szefárdok révén a szmirnai álmessiás, Sabbatai Cvi befolyása alá került, akinek mozgalma éppen ekkor, 1665 és 1676 között élte virágkorát. Podhajce lett a sabbateanizmus galíciai központja, olyannyira, hogy nyomai egészen a holokauszt idejéig fennmaradtak. Az 1700-as évek második felében aztán a sabbateanizmust továbbvivő Jakob Frank mozgalmának is fontos támasza lett. A 18. század elején két nagy Baal Shem, azaz kabbalista orvos és csodatevő, Rabbi Shmuel Yaakov Falk és Rabbi Moshe David is tevékenykedett itt: mindkettőnek sabbateanizmus gyanúja miatt kellett Londonba menekülnie, ahol még évtizedeken át folytatták mesterségüket. Ugyanakkor ebben a szűk régióban élt a legnagyobb Baal Shem, a haszidizmus alapítója és a frankisták esküdt ellensége is, s így a haszidizmus, majd az ezt ellenző misnagdim irányzat is buzgó hívekre talált a városban: úgy tűnik, a podhajcei zsidók mindent buzgón csináltak. Nem csoda, hogy kiemelkedően sok nagy rabbi és Talmud-tudós is született és működött itt. A második világháború előtt a város lakosságának több mint 40%-a, kb. 3000 fő zsidó volt. 1640-ben épült impozáns erődzsinagógájuk és 17. századi eredetű gyönyörű temetőjük máig fennmaradt; a podhajcei haszid közösség New Yorkban és Jeruzsálemben él tovább.


Vajon mikor készülhetett a felvétel? A feliratban jelölt 1915-16-os időszakot minden bizonnyal felére szűkíthetjük. A német-osztrák ellentámadás 1915 szeptemberére tolta vissza az orosz frontot a Riga-Pinszk-Tarnopol vonalra, tehát Podhajce ekkorra került ismét osztrák fennhatóság alá, ám az 1916. júniusában meginduló Bruszilov-offenzíva már néhány hónapon belül ismét visszanyomta a frontot a városon túlra. A legvalószínűbb, hogy a főherceg 1915 őszén látogatta végig a frissen visszafoglalt területeket, s ekkor vonultak ki elébe a podhajcei zsidóság elöljárói is. Aki A Nagy Háború írásban és képbenvagy más forrás alapján pontosabb dátumot tud, mondja!

Update: Deák Tamás kiszámolta, hogy a Steffner Tábori Újság alapján Frigyes főherceg november 4-én még az olasz fronton, októberben pedig Belgrádban tartózkodott, s november 13-án már az elfoglalt oroszországi területekre utazott tovább. A Tolnai Világlapja november 11-i száma tudósítása szerint – a képet lásd feljebb – pedig „nemrégen” látogatta meg a visszafoglalt területeket. Ha a szombati nap lehetőségét kizárjuk, akkor az esemény legvalószínűbb időpontja ilyenformán 1915. november 9.









És vajon miért a Tóra-tekerccsel vonultak ki a hadsereg főparancsnoka elé? Milyen szimbolikus jelentősége lehetett ennek? Bevett szokás volt ez a korban? Annyi bizonyos, hogy Erwin A. Schmiedl Juden in der K. (u.) K. Armee, 1788-1918 (Kismarton: Österreisches Jüdisches Museum, 1989) c. összeállítása két további hasonló felvételt is közöl a galíciai frontról. Várjuk olvasóink hozzáértő kiegészítéseit.

„A zsidó közösség különösen nagy tisztelettel fogadta a k. u. k. csapatokat és elöljárókat. A bécsi Kriegsarchivnak ezen a felvételén a k. u. k. hadsereg legfőbb katolikus tábori püspökét, Emmerich Bjeliket látjuk egy zsidó közösség képviselőivel együt valahol a keleti fronton, a Hofmann-hadtest (később XXV. hadtest) hadműveleti területén.”

„Az osztrák-magyar katonák és a zsidó lakosság viszonya a keleti fronton általában jó volt; a Habsburgokat többnyire a zsidók „védelmezőinek” tekintették. Fent: I. Károly császár egy zsidó közösséget látogat meg Keleten, 1917 k.”

Update: A Yiddish Florilège újabb képet közölt I. Károly császár látogatásáról a keleti fronton. Ezen a kolomeai zsidók viszik ki elé a Tórát. Deák Tamás a Streffleur Katonai Lapjaalapján kimutatta, hogy a látogatásra 1917. augusztus 4-én került sor. Ez valószínűleg a fenti képet is datálja.


Lapzártánk után Deák Tamás néhány további harctéri felvételt is küldött a Tolnai Világlapja korabeli számaiból a központi hadsereg és a galíciai zsidók találkozásáról. Ha a képaláírások kötelezően propagandisztikus hangnemétől eltekintünk is, az orosz megszállás a korabeli zsidó források szerint is valóban nagy csapást jelentett a zsidó lakosságra, s mint Joseph Roth írásaiból tudjuk, az ébredő nacionalizmusok által fenyegetett galíciai zsidóság valóban egyenjogúságának biztosítékát látta a soknemzetiségű osztrák birodalomban.

„Az elhagyott otthon felé. Neu-Sandecbe visszatérő galiciai lengyel zsidó család. Szegény lengyel-zsidók, ők szenvednek a legtöbbet a háboruban. Az oroszok közeledtének hirére futva menekülnek, mert tudják, hogy a kozákok legkevésbé nekik kegyelmeznek meg. De amint hirét veszik, hogy csapataink visszaűzték az oroszokat, sietve felpakolják szükös holmijukat a szekérre, tetejébe ül az egész család s reménykedve, boldogan sietnek vissza az elhagyott fészekbe. Az ő sorsuk bizony nem irigylésreméltó.” Tolnai Világlapja, 1915. január 21.

„Német tisztek csapataik élén bevonulnak egy meghóditott orosz-lengyelországi városba. Képünkön a zsidónegyed utcáján vonulnak végig a német katonák. Az orosz zsidók kiállanak nyomorult házaik elé és örömmel fogadják a győztes csapatokat. Különösen ők, a zsidók örülnek neki, ha városukból kitakarodnak az oroszok, akiktől rengeteget kell szenvedniök. Valóságos megváltás nekik, ha németek szállják meg a várost.” Tolnai Világlapja, 1915. június 3.

„Orosz-lengyelországi romok között. Miután katonáink diadalmasan bevonultak a [volhíniai] városba, melyet a menekülő oroszok alaposan elpusztítottak, tisztjeink arra használták fel a pihenőt, hogy megtekintsék a lerombolt várost. A lengyelzsidó lakosság szeretettel vette körül a tiszteket s végigkalauzolták őket a romvároson.” Tolnai Világlapja, 1915. december 9.