2014. február 10. hétfő, 11:32 |
Mihály Böröczki
Éles kép a régmúlt időkből: APÁM, A FOLTOZÓ Drótolt-e lábast, fazekat, edényt, nem emlékszem, de ismertem a fényt, mi szeméből a vasra tükrözött az összehangolt két ütés között, és kezét láttam, ahogyan mulat, megsorjázva a rozsdamart lyukat, és láttam, mikor foltra jót talált, s a lemezvágó olló körbejárt, s ahogy a rozslisztből kovászt kever, és tudta lyukra, foltra mennyi kell, s már árvultak a puha szögecsök, meg-megcsippentve szájszéle között, és láttam, hogy az edény könyörög, így pont oda, s pont akkorát ütött, alul a hajló-üllő féle vas, fölül a smoll, a sohasem nyakas, aztán lassan a folt is megszorult, a széleire kovász domborult, s apám megállt. Meggömbölyült keze, s rásimított – majd összeég vele. Bevégezte. S alig kondult a dél, már abban főtt az öreg krumplihéj.
|
LAST_UPDATED2 |