Szántai Lajos előadása: Nyomtatás
2014. február 09. vasárnap, 18:20
Szántai Lajos

előadása:




Mesék.

  • A házasodni akaró királyfiu 524534.
  • A szegény ember és a zenészek 543546.
  • A tizenkét koronás hattyu és a csihán inget fonó testvérkéjük 430435.
  • Átkozott rucza 467489.
  • Borsszemvitéz és szép Julia, a ki erdőt ződít és füvet virágoztat 435467.
  • Disznóficzkó 394412.
  • Fából faragott Péter 371379.
  • Hajnal, vacsora és éjféle 489511.
  • Hamujutka Jancsi 413430.
  • Király Derzsa 521524.
  • Nád Péter 379394.
  • Szüz Mária és keresztleánya 511521.
  • Világ két szép népje 534543.

 



MAGYAR
NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY

 

UJ FOLYAM

A KISFALUDY-TÁRSASÁG MEGBIZÁSÁBÓL

SZERKESZTI

VARGHA GYULA

VII. KÖTET

BUDAPEST

AZ ATHENAEUM RÉSZV.-TÁRSULAT TULAJDONA

1905


SZÉKELYFÖLDI GYÜJTÉS

GYÜJTÖTTE ÉS SZERKESZTETTE

MAILAND OSZKÁR

BUDAPEST

AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNY-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA

1905

Budapest, Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.

 


BEVEZETÉS.

I.

A »Kisfaludy-Társaság« három ízben (1901, 1902 és 1903-ban) bízott meg a székely népdalok és néphagyományok gyűjtésével, hogy így a székely népléleknek még föl nem jegyzett, már-már veszendő, naiv megnyilatkozásaiból megmenthessük azt, a mi még megmenthető.

Mert a meghamisítatlan néplélekben gyökeredző népdal, népmese vész, pusztul. A művelődés nyomában járó új eszmék, új irányok, új törekvések átalakítják a népet s a néplélek individualitása rohamosan olvad fel a civilisatiónak mindent egybeolvasztó kohójában.

A siker kevés reményével, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdtem meg a gyűjtést, mert éreztem, hogy a székely népköltészet egykor oly virágzó mezején, a melyben egynéhány lelkes gyűjtő a világ népköltészetének legszebb termékeit gyűjtötte össze, én leszek talán az utolsók egyike (adja az ég, hogy ne így legyen!), a ki még újat találhatok.VI.

Törekvésemet siker kísérte. Már az első évben annyit gyűjthettem össze, hogy a Kisfaludy-Társaság, jelentésem tudomásul vétele után megbízott, hogy az 1902. év nyarán is folytassam a gyűjtést. Ezt követte a harmadik megbizatás, s ma már egy jó kötetre való anyag áll a Kisfaludy-Társaság rendelkezésére.

Mivel a gyűjtésre csak a nyári szünidőket használhattam fel, természetesen oly területeket kellett kiválasztanom, a melyekben a nép, megegyező külső ethnographiai arczulat mellett, az ethos termékeiben is közösséget tüntet fel, hogy így a gyűjtött anyag, midőn képét adja a vidékek népköltészetének, egyszersmind a jövő gyűjtőjének, ethnologusának is irányító, vezető tanulságokkal szolgáljon.

Mert sajnosan tapasztaljuk, hogy a régi Erdély magyar népe gyakran még ugyanazon megye területén is oly elütő ethnographiai sajátságok letéteményese, melyek egy egységes kép kidomborítását rendkívül megnehezítik. A vidékenkint zárkozott, önálló vagy külső befolyás által nagyon is érintett fejlődés, a századokon át megújuló viharok, melyek a haza e legveszélyezettebb határszélére dobott csekély magyarságot is súlyosan érintik, a szomszédos vagy ugyanazon területen lakó népek befolyása mind oly tényezők, melyek mintegy megszaggatták azt a területileg is összefüggő egységet, melyben a székelységnek egykor e vidéken laknia kellett.

Hisz a régi Erdély bármely vidékén is gyűjtsünk, VII.sehol sem menekülhetünk attól a gondolattól, vajjon e vagy ama jelenség, vonás nem az oláh vagy esetleg a szász nép útján került-e a magyar nép eszmekörébe. Mert igen gyakran idegen, nem magyar hang üti meg fülünket, érinti lelkünket s kétkedve állunk meg, hogy eleven magyar érzékünk itélőszéke elé vigyük azt, a mit sem historiai, sem ethnographiai tudásunkkal el nem dönthetünk.

Az oláh nép által leginkább befolyásolt vidékeket utaztam be tervszerűen azzal a szándékkal, hogy megtudjam: van-e az oláhságnak lényeges, a nép lelkét megtámadó befolyása a székely népre? És ha van, – és a százados érintkezés következményeképen lennie kell – vajjon ez a lényegtelen külsőségekben vagy már a lényeges, a nép benső valóját is megtámadó hatásokban jelentkezik-e? De tudnunk kell főleg azt, hogy a székelység mily ellenállást tanusít e befolyásokkal szemben. Megfoghatatlan, még eddig ki nem mutatott, csak hatásaiban érezhető befolyás ez, mely a székelység szellemi termékeiben lépten-nyomon felüti fejét, eredetiségéből ugyan nem vetkőztet ki, de aprólékos vonásokban beszinleli magát a nép lelkének termékeibe s nyomán haladva érezzük – ha mindenütt nem is tudjuk kimutatni, – hogy itt egy lassú, hatásaiban csak az éles megfigyelő által észrevehető átalakulási folyamat megy végbe, mely eredményeiben, ha szilárd ellenállásra nem talál, a nép érzületét is megtámadja: lappangva, de ijesztő következetességgel.VIII.

A közös területen lakó vagy egymással szomszédos s így sűrű érintkezésre kényszerített nem egyfaju népek történelmében nem egyedülálló átalakulási folyamat ez; a létért való küzdelem nagy époszában csak egy epizód, melyben minden külső nagyobb rázkodtatás nélkül vetkőznek ki faji jellegükből, olvadnak be, sőt tünnek el embertömegek a történelem szinteréről.

Az idegen befolyás kérdését, nemcsak nemzeti, de ethnographiai tekintetben is igen fontosnak tartom, ezért a népköltészet és néphagyományok gyűjtése során tett tapasztalataim alapján e helyen megkisértem e kérdést bár egy pár sugárral megvilágítani.

II.

Tanulmányútam megkezdésekor azért is féltem a sikertelenségtől, mert azt hittem, nem gyűjthetek olyat és annyit, hogy a Kisfaludy-Társaságnak e gyűjtéshez fűzött reményeit megvalósíthassam. Hisz egy idegen ajkú nép nagy tömegei közt élő gyér magyarság népköltésének gyűjtéséről volt szó. Kételyek merülhettek fel bennem: vajjon e befolyásolt vidékeken a magyar nép lelke közvetlen megnyilatkozásaiban megtartotta-e a magyar jelleg fővonásait?

A mitől tartottam, nem következett be; mert daczára, hogy az oláh befolyás nem egy nyomára IX.akadtam, most is eleven a székely nép lelkében a népdal iránti érzék s ha közvetlen kitörő érzelmei őseredeti lényegökben, a művelődés hatása folytán is, megfogyatkoztak, a népköltészet nem bő, de elevenen buzgó forrása nem egy gyöngyöt dob felszínre. Pedig érzületének tisztasága sok megpróbáltatásnak van kitéve. A székely számottevő része, mondhatni csak lélekben, gondolatban lakik szülőföldjén. A kenyérkereset rákényszeríti az idegen felkeresésére. Egy része katonáskodik, másik tutajával evez le Szegedig, fiatalságának egy számottevő része szolgálatban van elszórva a szomszédos megyék, sőt távoleső vidékek városaiban. De nem csekély azok száma is, a kik gyékény, kosár, posztó, szőnyeg és fehérnemű árúval bolyongnak széles e hazában szanaszét. Ezek közül nem egy, ösztönözve a szerzési vágytól, külföldre is eljut.

Szétforgácsolt e nép teste. Csoda-e ha egységét féltjük? Más, kisebb ellenállási képességgel megáldott nép régen beolvadt volna az oláhságba, vagy az idegenségben maradt fiait siratná megfogyva, megtörötten. Ettől megmentették a székely népet az erőteljes egyéni jellemvonások s a szülőföldhöz való szívós ragaszkodás. – Mert a székely nép értelmes, intelligens, erőteljes nép. Művelődésre nagy hajlama lévén, igen fogékony a külső benyomások iránt, de mivel határozottan kifejezett, a szenvedések, nélkülözések által meg nem törhető egyénisége van, a külső benyomásokat nem tartja meg úgy, X.ahogy átveszi, hanem lelke lényegéhez idomítja, lelke kohában átalakítja.

A székelység által lakott terület nagy része nem tejjel, mézzel tele Kánaán, hanem vadon: őserdők vadonja. A havas szöréből élő székely nehéz munkával, sok veszélynek kitéve szerzi meg mindennapiját. A küzdelem megedzte lelkét, testét a szenvedésekre, megszilárdítá kitartását. Talán a kéteszüségről szóló szállóige is abban leli magyarázatát, hogy míg más könnyebb viszonyok között élő ember egy észszel is beéri, a székelynek kettőre volt szüksége, hogy nehéz életviszonyai között boldogúlhasson.

Földje kevés, épen ezért földéhes; görcsösen ragaszkodik minden barázdához, ezért aztán perlekedő és nem hagyja jussát, hisz oly kevés az, hogy a legnagyobb erőmegfeszítéssel is meg kell tartania utódjainak. Ha saját érdeke nincs koczkán vagy fölöslege van, talán az altruistikus érzelmektől sem idegen, de saját érdekét mindig szem előtt tartja, megvédi, ha kell még az egyenes úttól eltérve is. Szándékában meg nem ingatható, okoskodó s okoskodásának eredményeitől még józanabb érvek által sem tántorítható el. Szülőföldjét határtalanul szereti. Távol szülőföldjétől állandó összeköttetést tart fenn a falubeliekkel s mihelyt egy kis pénzre tett szert, hazatér, hogy ismételve megpróbálkozzék, hátha otthon is megélhet. Ily tulajdonságok mellett lehet-e félteni a népet az idegen befolyás túlsúlyától?XI.

Egy másik aggályom az volt, hogy kevés olyat fogok találni, mi ismert ne volna. Hisz oly sokan és oly sokat gyűjtöttek már! Tartottam attól is, hogy a művelődés által nem csekély mértékben befolyásolt nép, az újabb műdalok befolyása alatt, elidegenedett az egyszerű lelke közvetlen érzelmeit kifejező népdaltól. Tény, hogy a művelődés befolyása, a kisdedóvodák és iskolák hatása megérzik a nép költészetén. Az eleven érzék, a közvetlenség kopik, fakul; új eszmék, új tanok furakodnak be a nép lelkébe, melyek a meg-megújuló generatiók fejlődési fokozatán át a nép eszejárását átalakítják. Az őseredeti vonások, a népnek szívós megtartási képessége mellett is, az új impressiók által háttérbe szorítva, elmosódnak, vagy ha nem, legalább is elhalványulnak. Az új tudás új eszmehalmazzal tölti meg a nép lelkét, melynek gyakran meg nem értett s így zilált tömkelegében elmosódik az ősi, tisztán ki nem jegeczedik az új s végeredményben sejtelmét kelti egy oly időnek, midőn a nép lelkéből önkényt fakadó, a közvetlenség zománczában csillogó, meg nem fertőztetett, a lelket megkapó, mert örökszép népköltészetről talán nem is beszélhetünk. Ez az idő még messze van, de előre veti árnyékát. Jelek mutatják, hogy a haladás szele nem haladt el nyom nélkül e nép feje felett.

De ennek a végeredményeiben ijesztő képpel rémítő átalakulásnak talán csak a kezdeténél vagyunk. A művelődés járulékai, – mert lényegről XII.még alig beszélhetünk – ezer szálakon furakodnak be a nép lelkületébe. A nép gondolkodásmódja, életfelfogása ezek által lehet infitiált, de lelke mélyében, még ott él a traditió; érzelmi köre, vágyai, reményei odasimulnak ahhoz a röghöz, mely számára minden szépnek, jónak, nemesnek forrása. A gyermekkor emlékei, első szerelmének színhelye, a falu meséi, mondái, dalai, oly varázserővel tartják fogva a nép leányának, fiának lelkét, hogy a külső benyomások nem képesek azon erőt venni.

A székely nép sokat olvas. Majdnem minden faluból kerül ki egy-egy tudós ember: pap, tanító, jogász. Ezek tanuló korukban sok új nótával, sok új műdallal tértek haza. Ezek útján ismeri a nép Csokonait, Kisfaludy Sándort, Petőfit, Aranyt stb. De csodálatos, hogy ezeknek befolyása a népdalban alig érezhető. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a nép költője lelkének közvetlen kitörő hangulatával nem illeszkedik be a neki idegen eszmekörbe. A szűk látkörben mozgó hagyományos eszmék, a szűkkörű megfigyelések szülte, a nép lelkének jellemző vonásait visszatükröző hangulatok, mondhatni oly távol állanak még a legnépiesebb műköltő lelkének megnyilatkozásaitól, hogy a népköltő bár érzi, hogy ezek szépek, meg is tanulja őket, de lelkét dalra nem ihletik, a népköltészetet át nem alakítják. Sajátos azonban, – de csak eltünő jelenségként említem fel, – hogy az újabban divatba jött Dankó-féle nóták mily népszerűségnek örvendenek a székelység XIII.között. Majdnem minden dalos ifjú, leány kínált vele. Pedig ezek (Eltörött a hegedűm… Göre Gábor nótái) idegenszerű vonatkozásaikkal, erőltetett helyzeteikkel oly messze állanak a székely nép lelkületétől, mint akár a svéd vagy portugál népdalok. Szolgálatból jött leányok, legények terjesztik ezeket. A nép felkapja, énekli őket, de megtartani nem fogja. A dallam talán, mert behizelgő, népies, megmarad a népnél, de évek mulva, ha még dalolja, más szöveggel fogja ezeket dalolni.

A nép nem vesz át minden dalt, a mi a faluba kerül. Többször katonaviselt emberektől jegyeztem fel oly dalokat, melyeket a Dunántúl vagy a Tisza-mentén énekelnek. Ezeket azonban csak az illető tudta s dicsekedve dalolta, de a falu népe nem vette át tőle, mert oly képzetek, oly helyzetek fordultak elő bennük, melyek e nép lelkének idegenek.

A reminiscentiák imitt-amott nyomot hagynak a népköltészetben. De lehet ez másként? Az ifjú leány városban szolgál, uraságoknál. A kisasszony, úriasszony zongorán játszsza az újabbnál újabb műnépdalokat. Egy-egy sor megkapja lelkét, érzelme húrjait érinti; a dal új dalra inspirálja, melyben a hallott új dal egy-egy sora előfordul s alapeszméje, alaphangja lesz az új versnek.

A ponyváról szedett füzetek is megfordulnak a nép kezén. Ezekből is egyet-mást átvesz, de sohasem tartja meg úgy a mint átvette, hanem átalakítja: kihagy belőle, told hozzá vagy a községben XIV.közszájon forgó népdalokhoz idomítja, hasonló alakú dalba beilleszti.

Ily befolyásokkal kell számolnia a gyűjtőnek, ha munkáját kritikával akarja végezni.

III.

A gyűjtést Udvarhelymegye éjszaki részén kezdtem meg, oly vidéken, mely az idegen befolyástól talán legkevésbbé érintett. Hisz ez classicus földje a székely népköltészetnek. Itt gyűjtötte Kriza a világirodalom legszebb népdalait, itt születtek azok a népdalok, melyek a régi Erdély magyarságának ajkán még most is élnek s a nép lelkéből sarjadzott közvetlenségüknél fogva a magyar népköltészetre még most is termékenyítőleg hatnak.

Ismernem kellett e tiszta székely vidék népköltészetének jelen állását, hogy átmenve a már idegen elemek által befolyásolt területekre (Kis-Küküllőmente, Nyárádmente, Maros felső folyásának vidéke, Mezőség, fel az Aranyosig) megállapíthassam, elkülöníthessem azon vonásokat, melyek a székelység népköltészetére átalakítólag hatottak és hatnak jelenben is.

1901-ben Etéden kezdve gyűjtöttem Martonoson, Tarcsafalván, Tordátfalván, Kobát-Demeterfalván, Szent-Mihályon, Malomfalván, Szent-Léleken, Diafalván és Oroszhegyen. Innen visszatérve folytattam XV.gyűjtéseimet Farkaslakától fel Korondon át Szovátáig. Szovátán találkoztam itt nyaraló, a székelységet talán legjobban ismerő jeles elbeszélőnkkel Petelei Istvánnal, a ki szándékaimban megerősített, biztatott s jóakaró tanácsaival látott el. Szovátán töltöttem hosszabb időt s innen utaztam be a Kis-Küküllő mentét (Sóváradtól Gyalakutáig.). Közben gyakran rándultam át Parajdra, a hol sok becses adat birtokába jutottam. Parajdon nem mulasztottam el a Rapsonnéra vonatkozó hagyományok kutatását. Itt egy pár, e mondát kiegészítő részletet jegyeztem fel.

Rapsonnénak volt egy leánya: Ilona, kit Elemér szeretett. Az ördög elment Elemérhez s így szólt: »Ne hidd, hogy Ilona szeret, lesd meg csak és megládd, hogy megcsal, mert mással enyeleg. Ha nem hiszed, megmutatom.« Ilona holdkóros volt s minden éjjel fennsétált a meredek hegy tetején. Egy éjjel az ördög kihívja Elemért a szikla tövébe, hogy Ilonát meglessék. Mikor oda megérkeznek, Ilona már fennsétált a sziklán. Ekkor az ördög leventévé változik, felszökik a sziklára s Ilonával enyelegni kezd. Elemér haragosan rákiált Ilonára; ez felébred, lezuhan a szikláról, hogy holtan terüljön el a szikla tövében zöldelő gyepen. Elemér ekkor észreveszi, hogy az ördög rászedte; felrohan a sziklára s leugrik a mélységbe.

A bűvös hatalom, melylyel a nép képzelete Rapsonné várát most is körülveszi, maig sem vesztette XVI.el hatását. Több parajdi leány ment ki a Kis-Fényes kőhöz. Az egyik leány vitatkozott a többivel s ráült egy kőre, mondván: »Ha hazudok, váljak kővé.« Menten kővé változott. Esküre feltartott újjal most is ott látható.

Az ördög, nem régen, szép sípszóval becsalt egy juhászt a hegybe, ott megtöltötte kalapját aranynyal, de mikorra a juhász a hegyből kijött, nyáját nem találta meg s az arany göröngygyé változott.

A Kis-Küküllő mentéről a Nyárád völgyére tértem át. E völgyön az oláh befolyás már feltünő. A nép ethnographiai arczulata székely, de nyelve sajátosan átalakult. A zárt »ë« iránti érzék kiveszett. Sajátos az »a«-nak »o« ejtése, mely sajátság átmegy a Maros-menti magyarságon fel az Aranyosig. (Pl. óra helyett ara; »oda« helyett »ada« – »molnár« helyett »malnár« – olvas helyett – »alvas« stb.)

E völgy népének költészete tősgyökeres magyar, akár a székelység legérintetlenebb vidékén. Itt azonban azon szomorú meggyőződésre jutottam, hogy e vidék népe a magyar dalok egy részét oláh dallamra énekli. Már Szováta környékén megütötte fülemet egy-egy idegenszerű dallam, de azt hittem, hogy ez a nép dalainak amúgy is hasonló voltából származó egyezés. Hiszen ha a nép dallamának keletkezését megfigyeljük, lehetséges az, hogy hasonló külső befolyások mellett (Erdőzugás, patakcsobogás, tilinkózengés, harangszó, madárdal) a nép dallamai XVII.is hasonlókká alakulnak. Hasonló hangulatot keltő külső befolyások talán hasonló dallamra késztik a nép fiának lelkét.

Az oláh és magyar verselési alak, versszerkezet sok vonásban hasonlít egymáshoz. Ez rákészti a népet a dallam kölcsönzésére. A dallam átvétele azonban nemcsak a faluban történhetik. A katonáskodás szenvedései lélekben szorosabban egymáshoz fűzik a magyar és oláh legényt s így ha eszmét ritkán – mert egymás nyelvét nem értik annyira – de dallamot kölcsönöznek egymástól. Mert e dallamátvétel kölcsönös. Az oláh legény és leány is dalolja az oláh szöveget magyar dallammal. De a míg az oláh dallamnak a székelységnél való elterjedése sajnos következetességgel majdnem mindenütt észlelhető, addig az, hogy az oláh magyar dallamra énekli az oláh szöveget, – eddigi tapasztalataim szerint – csak ritkán előforduló jelenség. A nép soha sem felejti el, soha sem dobja el régi dallamait, de ujakat vesz át, mert tetszetősek, behizelgők. Az átvétel teljesen öntudatlan, bizonyítja ezt a következő eset. Szent-Gericzén megnéztem a tánczot. A czigány oláh tánczdalokat játszott s a fiatalság vígan járta az oláh tánczokat. Megbotránkozva kérdeztem a birót, a ki tősgyökeres székely ember s avval dicsekedett, hogy 60 éve daczára, mikor jó kedve van, még most is tánczol: »Miért engedi meg, hogy a czigány oláh nótákat, tánczokat húzzon?« – A biró megbotránkozott s váltig erősítette, XVIII.hogy ezek nem oláh tánczdalok s ennek bizonyítására tanukat is hivott fel. Nem volt kivel beszélnem, mert talán a nemzeti önérzetet sértettem volna, ha állításomhoz szigoruan ragaszkodom. Csak a később húzott magyar nótára lejtett, helyesebben ropott táncznak az előbbitől elütő sajátosságaira figyelmeztettem a bírót, a ki belátta, hogy ez bizony más táncz s megigérte, hogy ezután csak ilyen tánczot enged meg. A muzsikus-czigány szerepel itt mint az idegen dallam terjesztője, mert úgy az oláh, mint a magyar vasárnapi táncz alkalmával ugyanazon egy pár betanult nótát játszsza el válogatás nélkül.

A Nyárad mentéről a Maros középfolyása mellett fekvő magyar, de fölös számú oláhsággal vegyesen lakott községekre mentem át (Székely-Kocsárd, Földvár, Felvincz, Magyar-Décse, Miriszló, Csombord, Lőrinczréve, Magyar-Lapád, Kis-Solymos). E vidéken még szembeötlőbb a nép külső ethnographiai arczulatának átalakulása. A székely kapunak, a nép faragóművészete e legtypikusabb megnyilatkozásának még nyomát is alig találjuk; az építkezés magyar jellege elmosódott. A nyelv is több új, az ősi nyelvérzék kiveszéséről, vagy idegen hatásról tanuskodó jelenséget dob felszínre. Így az o helyett már következetesebben használja az »a«-t. A mesemondó így beszél: »Hát lelkem kirájam, aggyan nekem mast egy kacsit és négy lavat és egy kacsist, hagy vigyem haza a feleségem az én országamba XIX.hol az ördögök kirájja lakatt«.1) E vidék vegyes népe már jól érti egymás nyelvét. A fiatalabb generatio gyakran egyaránt beszéli a magyar és oláh nyelvet, de a mi még sajátságosabb, egyaránt énekel magyarul és oláhul. Egy 20 éves oláh leány ajkáról jegyeztem fel következő két szöveggel ugyanazon dallamra énekelt népdalt.

Vágják az erdei útat,
Viszik a magyar fiúkat.
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény magyar legényeket.
Állj meg, rózsám, kérdjelek meg:
Ha elvisznek, hol kaplak meg?
Galiczia közepébe.
Egy kaszárnya van építve.

Oláh szöveg:

Ta?a calea păduri?
Vagják utját erdőnek
Acum se duc feciori?
Most mennek a legények.
Sta? bădită, se t’entreb;
Állj meg kedves kérdjelek meg:
D? te duce unde te v?d
Hogyha elmészsz, hol látlak meg.
XX.In casa orasului,
A városházában,
In curtea impăratului.
A császár udvarában.

Ki van zárva az a feltevés, hogy itt egyszerű fordításról van szó. Az alapeszme, az alak ugyanaz, de úgy az oláh, mint a magyar abban az egy pár elütő vonásban, ráüti e versre saját egyénisége bélyegét. Hogy melyik nép dalolta e dalt először, azt nehéz eldönteni, de ezen egy példa is meggyőz arról, hogy e népek kölcsönöznek egymástól eszmét is s felvilágosít a kölcsönzés vagy átvétel mikéntje felől is.

A Maros mentéről az Aranyos völgyére mentem át azon szándékkal, hogy Tordától kiindulva nyugatnak azon határvonalig hatolok be a hegyek közé, a hol már a tiszta oláhság kezdődik. De itt már kifogytam az időből s így csak Szentmihályfalván, Várfalván és Rákoson gyűjthettem.

1902-ben a gyűjtést ismét Szovátán kezdtem meg. Tettem ezt, mivel itt két kiváló mesemondóra akadtam, a kiket a nagy munka idején lehetetlen volt hosszabb időre lekötnöm. Ezektől ez évben több mesét reméltem s reményemben nem csalódtam. Különben is Szováta és Parajd egyike az ethnologiai szempontból legérdekesebb vidékeknek. Fekvése teszi azzá, mert itt halad át a Székely-Udvarhelyről Maros-Vásárhelyre vezető országút, ide torkollik a Kisküküllőmegyét végigszelő főút. Parajd pedig XXI.a gyergyói főút végpontja. Itt találkozott és találkozik mai napig is négy székely megye népe, sót hordva gyékényfedelű szekerén szanaszét. Nyaranta pedig a közel és távoli vidék földmívelő népe is Szovátán keres enyhet csúzos bántalmai ellen. – Ezektől különböző vidékekről származó népdalokat jegyeztem fel. Szovátáról Kelementelkén át Maros-Vásárhelyre mentem, majd Tompa, Nyárád-Szereda és Nyárád-Szentannán gyűjtöttem. Innen lejöve a Maros mentén Alsó-Fehérmegye nyugati részét utaztam be. Maros-Ujvártól kezdve gyűjtöttem Nagylakon, Maros-Csucsón, Czintoson, Maros-Ludoson, majd Magyar-Bükkösön. Legérdekesebb e vidéken Magyar-Bükkös és Ozd népe. Magyar-Bükkös népe jobbágy volt s ez a nép költészetén meg is látszik. Szükszavuság, zárkózottság jellemzik e vidék népét, ellentétben a szókimondó, merész sokszor hányaveti törzsszékelységgel. De épen a zárkózott, nyomott viszonyok között való fejlődés, egy bensőség- és közvetlenségben párját ritkító népköltészet forrása lett.

Még ez év őszén, az ujonczok bevonulásakor (október első napjaiban) lementem Balavásárra, innen Kis-Kend, Nagy-Kenden, Egrestőn át Szent-Demeterre. Majd Balavásártól kiindulva csatlakoztam a vasuton utazó ujonczokhoz s elkisértem őket Küküllőszegig. Ez alkalommal sok katonadal birtokába jutottam.

1903-ban ott folytattam a gyűjtést, a hol előző évben félbenhagytam. Udvarhelymegyében a XXII.Szent-Demeterrel határos Bordoson kezdtem meg a gyűjtést s innen Véczke, Magyar-Zsákod, Szent-Erzsébet és Kis-Solymoson át Székely-Kereszturra, majd Székelyudvarhelyre jutottam. Később Háromszékben Előpatak vidékén gyűjtöttem és azon szándékkal, hogy az Erdővidéket is beutazom, Homorod-Hévizre mentem le, de itt már kifogytam az időből. Közben kiegészítettem gyűjtésemet Balavásáron és Szovátán is.

Gyűjtésközben oly vidékek népdalainak birtokába is jutottam, a hol meg nem fordulhattam, mert Déván és az útba ejtett városokban is kikérdeztem a szolgalegényeket, szolgáló leányokat s így is sok érdekes dolgot jegyeztem fel.

Miként az előzőkből kitűnik, az általam beutazott vidék népköltészete, daczára a sokféle befolyás- és egyik-másik beszivárgott idegen vonásnak alaphangban és érzületben tiszta székely.

Ha valamely vidék népdalait gyűjtöm, természetesen csak oly népdalt keresek, mely e vidéken termett, mely a tanulmányozott nép lelke mikéntjét tárja elém. De gyűjtésközben épen a sokszerűség gyors egymásutánjában feltűnik a különbség egyik-másik népdal alaphangja között s figyelmeztet, hogy óvatossággal kell a népdalok hovatartozandóságának elbirálásában eljárni.

A Duna-Tisza közéről, a Tisza mellékéről, sőt a Dunántúlról is igen sok népdal kerül be a székelység közé. Ezekben többnyire nincs oly vonás, melyből XXIII.megitélhető volna, hogy nem a székelység között termettek, de a székely jellemének, lelki tulajdonságainak meg nem felelő helyzetek útján s a már ismert népdalokkal való összehasonlítás alapján eldönthetjük, hogy ezek nem e nép lelkéből nőttek. Ezeket nem vettem fel gyűjteményembe. A népdalok gyűjtése közben egy-egy erőltetett, nem a közvetlen érzelmet visszatükröző hang érinti fülünket. Kezdetben arra gondolunk, hogy az ilyfajta verseket valamely gyengébb tehetségű népköltő csinálta. Később rájövünk, hogy a rossz népköltő még oly rossz költeményére is ráüti naiv lelke bélyegét. Itt tehát a népiest utánzó gyenge tákolmányról van szó. A tanulók, kántorok, papok belekontárkodnak a nép dolgába; verseket faragnak s a nép, talán tekintélyi érvektől indíttatva, átveszi, eltanulja őket. Ilyen úgynevezett népdal igen sok van Kriza János, Erdélyi János, sőt még az Arany-Gyulai-féle gyűjteményben is. Eleven kritikai érzékkel könnyen felismerhetők, mert abból a zománczból, melyet a nép von dalaira, mintha lepattant volna egy rész.

De mivel itt a szigoru határt meg nem vonhatjuk s az ily dalokban is itt-amott felcsillan a nép eredeti eszmemenete: gyűjteményemben »Kétes eredetű népdalok« czím alatt mintaképen felveszek egynéhányat.

Az eddig megjelent népdalgyűjteményekben előforduló dalok változatait csak akkor veszem fel e gyűjteménybe, ha az általam feljegyzett dal alapeszméje, XXIV.szerkezete az eddig közlött népdaltól egészen elütő s az egyezés egy, vagy egy pár sorra terjed.

Hogy oly népdalt ne vegyek fel, a mely valamely népdalgyűjteményben már megjelent, már tanulmányútam megkezdése előtt, most a szerkesztés közben pedig ismételten áttanulmányoztam az összes hozzáférhetővé vált magyar népdalgyűjteményeket. Hogy azonban ily óriási népdaltömeg mellett a tévedés nincs kizárva, az természetes.

De ne téveszsze meg a szives olvasót, ha imitt-amott egy versszakot kezdő sorban vagy sorokban ismert gondolat üti meg fülét. A magyar népdal egyik lényege a számtalan »szálló gondolat« (talán jobb mint a »szálló ige« kifejezés), melyek ugyanazon alakban vagy sokszerű változatban előfordulnak úgy az alföldi vagy dunántuli, mint a palócz vagy székely népdalban. Egy-egy gondolat közvetlensége, melegsége vagy megkapó festőisége megkapja a nép lelkét, ajkról ajkra száll s a népköltő lelkében mindig visszhangra talál. Ez öntudatlanul elsajátítja, változtatja, hozzáfűzi gondolatait vagy belefűzi egy új népdalba. E classicus rövidséggel egy-egy egész érzelemvilágot visszatükröztető gondolatokhoz fűzödnek a magyar népköltészet legszebb dalai.

A gyűjtött népdalokban, épen mert a beutazott vidék egyöntetű nyelvjárást nem tüntet fel, nem jeleztem mindenütt a kiejtést. A nép is következetlen a kiejtésben s azt is tapasztaltam, hogy ott is, a hol a közbeszédben határozottan szinezett XXV.nyelvjárással is beszél, a költemények elmondásánál már következetlen; talán mert illendőbbnek tartja a költeményekben »uribb« nyelvet használni s a »parasztos« beszédet mellőzni, vagy egyes vidékeken azért, mert olvasottsága önkénytelenül az irodalmi nyelv használatára készti.

A gondolat oly gazdagon, az érzelem oly sokszerűen jut a nép dalaiban kifejezésre, hogy rendezésük fölötte nehéz; mégis a nagyobb csoportokon belül is igyekeztem a dalokat alapgondolat szerint rendezni.

Így a szerelmi dalokban a megismerkedést, a megszeretést, a szerelemre késztést daloló költeményektől kezdve, a szerelemről való felfogás, a szerelem megnyilatkozásának módja, a szeretett lény ecsetelése, a féltékenység, csalódás, elválás mind oly különböző hangulatot lehelő költeményekben jutnak kifejezésre, hogy ezeket, ha nem is élesen elválasztó vonalakkal, de az alaphangot színező bizonyossággal elkülöníthetjük.

A katonadalokat is oly módon rendeztem, hogy a czédulahuzásról, sorozásról, behivásról szóló dalokat a csoport élére tettem; ezeket követik a szerető és anya bánatát, az elválást, a katonai szenvedéseket, szabadságolást, hazatérést ecsetelő dalok.

Szóval, a hol tehettem, ily módon rendeztem a dalokat, mert meg vagyok győződve, hogy – ha csekély számú népdalnál nem is – de egy nagyobb gyűjteményben a rendezés fontos tanulságokkal járhat.XXVI.

Így válik a népdal néppsychologiai tanulmányok alapjává, midőn bizonyos benső kapcsolatokat érzékeltető folytonosságban állítja szemünk elé a nép lelke megnyilatkozásainak különböző phasisait.

Végül egy nehány népmesét is csatolok e gyűjteményhez. Ezeket minden kihagyás, toldás vagy átalakítás nélkül úgy közlöm, miként a mesélő ajkáról feljegyeztem, mert ha az ősi felfogás, hit és nyelvezet ezen legfontosabb forrásain változtatunk, önmagunkat csaljuk meg.

Híven az elvhez a tájszólást is megtartottam s lehetőleg jelzem.

Ne ütközzünk meg azonban azon, ha e mesék valamelyikében egy-egy ismert s más magyar mesében is előforduló vonással találkozunk. Lehet egyik-másik typus vagy mesehelyzet ismert, de van e mesékben sok eredeti, új felfogás; szerkezetük pedig jellemző, sajátos.

Ennyit tartottam szükségesnek tájékoztatóul e kötet élére iktatni. A mit végeztem, lelkem és erőm legjavának odaadásával végeztem, hálás elismeréssel azok iránt, a kik e tevékenységre módot nyujtottak.

Déva, 1904. május hó 8-án.

 

Mailand Oszkár.

 

LAST_UPDATED2