SZÉCSI MARGIT Eszem a gesztenyét
I.
Volt egy város, világváros, ott éldegélt egy gitáros. Este, ha sütött a hold, a cirkuszba bandukolt, muzsikált a vadaknak, morgó tigriscsapatnak, medvének és majomnak, számtantudós bagolynak. S halljatok csudát! Ahogy muzsikált, megszelidült minden állat! Tigrisek mint barikák ugranak tűz-karikát, kötélen hegedül a majom, táncol a medve, számol a bagoly, tapsol a közönség, boldog a cirkuszigazgató: ó - ó - ó! príma a produkció! Fiatalember, figyelem, fizetését fölemelem, csak jöjjön holnap meg holnapután és azután meg azután a cirkuszba, gitározni, ó! mert ez príma produkció.
A gitáros hazatért, és zenélt, és zenélt, majd elolvasott egy mesét, és aludni tért.
És szólt reggel: - Ó, egek, a pénzemmel mit tegyek? Legjobb, ha bevásárolni megyek: egy rend ruhát, egy gitárhúrt, egy karikát! - De nem vett ruhát, se gitárhúrt, se karikát, mert Gitáros Fülöp módfölött imádta a gesztenyét, s minthogy minden utcasarkon öreg-öreg nénikék sütötték a gesztenyét, stanicliba teszik főleg, úgy kínálják a vevőnek, ki lett a legjobb vevő? Hát ő! Egy stanicli, két stanicli, tömi tele a zsebét, de ez nem elég! Fér még a gitárba, veszek még! S hogy a pénze elfogyott, kurjantott nagyot: - Boldog vagyok, eszem a gesztenyét!
És így, nap-nap után a gitáros vidám, este a cirkuszban gitároz, nappal várja a város, a sok-sok gesztenye, tudod-e? Dagad a zsebe, ünnepli őt a városi nép, ő meg abrakol, s kurjogat: - Eszem a gesztenyét!
Benn, a város főterén, a gitáros ott tanyázott, gesztenyézett, fabrikált gesztenyéből egy pipát, s íme, jönnek a vagányok! Kis vagány meg nagy vagány, ifjú vagány, vén vagány, nyakkendősek, lakkcipősök, beretváltan piperkőcök. A gitárost közrefogják, közrefogják, szorongatják: - Fülöp, te balek, most mit csináljunk veled? A gesztenyét add ide, ha nem adod, agyonütünk, tudod-e?
De szólt Fülöp: - A szátok mint a tülök, de a hasatok háj-tok, gyönge legények, fütyülök rátok! Gesztenyét nem esztek, csak ha vesztek!
Felel a fővagány: - Megbocsáss, Fülöp, én egész évben a dutyiban ülök, s ha szabadlábon vagyok, a kasszában csalok, vizet öntök a tejbe, úgy küldöm helybe, elcsalok a vevőtől bármit, például a szalámit, s ha zsákmányol e sanda vagány-banda: kiveszem a zsákmányból a részem, még sincs pénzem!
Szól a gitáros: - Ebül szerzett pénz ebül vész! Ebül jött kincs volt-nincs! Viszed a zaciba, az árát meg ráköltöd a pacira, verseny-paripára!
Felel a fővagány: - Megbocsáss, Fülöp, lóversenyre nem járok, mert meghülök. Csak a kártyát szeretem, kavarom és keverem, a kártyát, a piros ászt, tökkirályt meg zöld vadászt, arra megy el a pénzem egészen! Fülöp, kártyázz velünk, addig innen el nem megyünk!
Fülöp mondja: - Kártyát elő! Ott az erő, ahol a nyerő! Kártyázzunk, de ne pénzbe, kártyázzunk gesztenyébe!
Ugranak a vagányok, vetik le a kabátot, eladják, az árát meg a gesztenyés-nénikének odadják, kapnak érte száz stanicli gesztenyét! A sok vagány egyszerre lecsücsül a flaszterre kabátjukat sem bánják, úgy keverik a kártyát! Három éjjel, három nap Fülöppel így játszanak. Már a kártya is kifárad, foszladozik, szakadozik, álmosak a négy királyok, félrebillen koronájuk, a zöld ászon alszik a szüretelő, a makk ászon fázik a melegedő, tüze kialudt, a négy vadász nem vadászik, fázik! S nézze meg az ember! Fülöp nyer!
Szól a fővagány: - Fülöp! A méregtől kékülök meg zöldülök! Se kabát, se gesztenye! Bosszút állunk, hiszed-e?
Szól a gitáros: - Mármost elmehettek, rajtatok nevet a város! Férfi, asszony, kisgyerek lesajnál benneteket, vagányoktól Fülöp se remeg! Most a cirkuszba megyek, teli hassal, teli zsebbel - az élet szép! Eszem a gesztenyét!
II.
A gitáros a cirkuszba ért, kiállt a porondra, és zenélt, és zenélt, majd hazatért. S lássatok csúf csudát! Amíg ő a cirkuszban muzsikált, lakását kirámolták a vagányok! Nem hagytak, csak egy ágyat! Az ágyon egy fölirat volt: "Fülöp, te bolond! Miénk a vagyon!"
Szólott Fülöp: - Ezt már mégse hagyom! Micsoda szégyen! Üres a lakásom, az erszényem! Oda a sok holmi! Nincs mese: vissza kell rabolni!
Meg is tette, amit mondott. Amíg a téren ültek a vagányok, ő munkához látott, betört a vagány-tanyára, onnan mindent hazahordott, s fölírta a falra: "Bolondok!"
Azzal a gitáros hazatért, rendbetette a lakást, és zenélt, és zenélt, még elolvasott egy mesét, és aludni tért. De elaludni nem tudott, s szólott: - Nem titok, amig én a cirkuszban játszom, üres a lakásom, ezért tudnak kirabolni, kár lelakatolni, úgyis odalesz a holmi, amíg egyedül élek! S kiáltott Fülöp: - Legfeljebb megnősülök, majd ő, a feleségem, a drága, vigyáz a házra, amíg a cirkuszban játszom, állatokkal komázom! Lesz gesztenyénk, lesz pénzünk, ej-haj, vidáman élünk!
Hát a szomszéd leánya, a drága, épp arra sétikált, s szólt a gitáros: - Legkivált maga tetszik nekem, maga drága! Szánjon meg, ne legyek árva! Ha nekem szépen köszönne, s hozzám feleségül jönne, elvenném, és soha meg nem verném! Ugye, hogy szeret? A maga fejecskéje olyan szép, kerek, akár a síma, barna gesztenye! Hát hozzám jön, ugye?
A kislány nem mondott nemet, sőt, igent integetett, hát összeházasodtak szépen, sétáltak kéz-a-kézben, majd, hogy fölkelt a hold, Fülöp a cirkuszba elbandukolt, és zenélt, és zenélt, aztán hazatért, és várta a lakás meg a feleség. És egy nap, ó, csoda! Már ott sírt a baba, nem egy baba, de három! S szólt Fülöp: - Nem is csodálom, nahát! hogy ezek a babák akár a festett képek, oly szépek, pozsgásak és kövérek, a fejecskéjük szép kerek, a frizurájuk oly remek, mint a barna gesztenyehéj, az arcuk piros meg fehér, ó, be szép ez, be szép ez - olyanok, mint te, édes! És szól a feleség: - Micsoda beszéd! Szemük akár a csillag, s micsoda szépen sírnak! Értenek a zenéhez! Olyanok, mint te, édes!
S így szórakoznak ketten a három kisgyerekkel, ringatnak és etetnek, dajkálnak és nevetnek, s szól a feleség: - Ó, az a remek főleg, a babák gyorsan nőnek, nézd, már a fekvést unják, az ágyat odahagyják, hiszed-e, ha mondom: tegnap már ott ültek a polcon, s ha az ajtót bezárom: ablakban mind a három, föl a tűzhelyre másznak, fazékból lakomáznak, ugrálnak és gurulnak, még a levesbe hullnak!
Szól Fülöp: - Ez világos, nem értesz a babákhoz! Nyomd meg a babaorrot, vigyázva mint a gombot, s meglásd: lecsücsül a baba, ide vagy amoda, vigyorog, örül! Hát ez a titka, kérlek, a gyereknevelésnek!
Meg is nyomja a három kis orrot, leül a három kis baba, nincsen hiba! A feleség boldog, s szól: - Fülöp gitáros, vár ránk a város, kell a mozgás a gyereknek, sétálni őket elengedd! én itthon nem ülök, gyerünk sétálni, Fülöp!
Indul férj, feleség meg a csemeték, sétálni a térre, hát ott a gesztenyés-néne! Fülöp, a bukszát nyisd ki! Kell a gesztenye, öt stanicli! s ha ez se elég: vegyél még! Vásárol a gitáros, ünnepli őket a város, ők meg boldogok szörnyüképp, a férj, a feleség meg a csemeték, abrakolnak és kurjogatnak: - Az élet szép! Esszük a gesztenyét!
III.
Jaj, de a vagányok napra nap ülnek az árkádok alatt a téren, búsulnak hosszú orral, mind szörnyű bosszút forral, s szól a fővagány: - Ugye, nem vagyok gügye, mégse tudom kitalálni, mint kéne bosszút állni! Kérlek ezért, barátom, te kedves al-vagányom, lődöző orvvadászom, állj a Fülöpnél lesbe, Fülöpöt puffogasd le, Fülöpöt, feleségét, három csemetéjét!
Szól az orvvadász: - Vezér, vigyázz! Ilyen tett mellőzendő, mivel ez büntetendő, jobb nekem állni itten, mint ülni a sitten, nem is akarok lógni - mást kell kigondolni! Amíg Fülöp játszik, cirkuszban a párducokkal cicázik, az ajtaját vegyük le, a folyóhoz vigyük le, ráültetjük a mamát, a három babát, szörnyű puskámmal én leszek a kisérő legény, leviszem a családot élve messzi vidékre, s elúszik a család, a nő, a babák, nahát! Fülöp meg nem találja, hiába a gitárja, a nagy tudománya! Úszik az ajtó, akár a teknő, s e bűntett bár büntetendő, de a tettes nem lelendő!
És így történt. Az ajtót betörték, s hiába a jaj: a család elúszott, haj! S a fővagány ceruzát fogott, s fölírta a falra: "Fülöp, te bolond! Vagányokon mulatsz jót? Most elvisszük az ajtót, se ajtód, se családod, csak a gitárod! Na, látod?"
Közben a gitáros a cirkuszba ért, a porondra kiállt, és zenélt, és zenélt. S az állatok: a párduc, a majom, a boa, táncoltak szépen, mint még soha. A tigris elegánsan átugrott a parázson, sárga szemét a gitárosra szegezte, amíg az zenélt, s a bagoly számolt, kivont és összeadott, a közönségtől ötöst kapott, a kedves nézőknek a párduc egy puszit dobott, tapsol a közönség, boldog a cirkuszigazgató: ó - ó - ó! príma a produkció! Fiatalember, figyelem, fizetését fölemelem, kell a családnak a jövedelem, csak jöjjön holnap meg holnapután és azután meg azután a cirkuszba, gitározni, ó! mert ez príma produkció.
S gitáros Fülöp hazatért, s majd elvesztette az eszét, hogy látja a szörnyű bajt - ó, oda az ajtó! oda az asszony, a babák! az egész család! Sír a Fülöp: - Jaj, édes feleségem! Jaj, én egyetlenem! sőt hármam, tehát négyem! Micsoda szégyen! Jaj, hol keresselek! Főleg hogy kövesselek a fekete vizen! Hiszen nem mehetek úszni az árba - belemegy a víz a gitárba!
S rohan a városba a gitáros, de nem érdekli a város, a vagányokhoz beront, egy teljes falat lebont, az ajtót a hátára veszi, a fekete folyóra viszi, és szól Fülöp: - Most az ajtóra ülök, s az ajtó, mint a tutaj elúsztat, haj! Nem távozom örökre, csupán utazom a családom után, reszkessetek, vagányok, rajtatok bosszút állok, visszajön még a gitáros - agyő most, világváros!
IV.
Úszik a nagy ajtó, mint a tutaj, ringatózik, ringatózik, hajhó, a nagy fehér ajtó, a fekete éjszakában, hajnalban, piros homályban, napvilágban, napsugárban, úszik a fekete árban. Fülöp lehasal rája, hátán a gitárja, úgy néz a fekete árba. Bámul vízi-virágot, víz alatti virágot, tarka pontyot, pici rákot. Kérdezi a halakat: - Ej, ti halak! Három baba-gyerekem, feleségem hol lelem? - De a hal nem tud szólni, a vízből nem szól ki, csak uszonnyal mutatja, hogy: - Arra! arra!
Úszik a nagy ajtó, mint a tutaj, ringatózik, ringatózik, hajhó, a nagy fehér ajtó. Fülöp kormányoz, tekinget, szörnyű sziklákat kerülget, örvénybe pöndörül, onnan is kikerül, három napja úszik! Fülöp hasa korog, Fülöp morog: - Micsoda dolog! Még éhen halok! - Hát a parton hirtelen felnő egy sárga gesztenye-erdő, susog a levele: - Fülöp, a tutajt kösd ki, gyere be, van itt gesztenye, csak nincs, aki egye! Kiszáll Fülöp a partra, gitárját odahagyja, fut az erdőbe, tömi a zsebét, tömi a száját, eszi nyersen a gesztenyét. Jaj, kilyukad a zsebe, leesik három gesztenye, s ahogy lekoppan a földre, három gyerek lesz belőle! Kiált Fülöp: - Ez remek! Megvan a három gyerek! Mind az enyém ez, úgy látszik, már csak az anyjuk hiányzik. Fiúk, hol van a mama?
Nem szól a három baba, Fülöpöt kézen fogják, a sárga erdőbe vonják, ott aztán nekiesnek, csipkedik, mint a szedret. Szól Fülöp: - Ej, a babák, de rosszak lettek, nahát! majd megjavítom őket! - Vigyázva, mint a gombot, megnyomja a három kis orrot, s nem működnek az orrok! Nem nevet a három baba, sőt inkább dörmög, komisz, akár az ördög, Fülöp fülét cibálják, tépik haját, ruháját, s kiált Fülöp: - Ó, megrémülök, egek! Hiszen ezek mű-gyerekek! Varázslat ez, de rémes, e három rém kivégez! Ó, jaj, futok a bajtól, utazom tovább az ajtón!
Ér a folyóhoz loholva, az ajtót vízre tolja, kormányoz és vezérel! Sebesen, mint a motolla evez a két kezével, s a három mű-gyerek a partról fenyeget, majd összetöpörödnek, kicsire kicsinyülnek, egész meg-gesztenyülnek, összemennek a fák, csoda ez, csoda! Erdő és három mű-baba volt-nincs, oda van, oda! S szól Fülöp: - Elvégre, bár össze vagyok tépve, de megvan a gitár, fel, útra! A család vár!
Úszik a nagy ajtó, mint a tutaj, ringatózik, ringatózik, hajhó, a nagy fehér ajtó. S egyszerre az ajtó-tutaj megreccsen, jaj! Úgy recseg, mintha élne, uramfia, mintha beszélne! És sóhajt Fülöp: - Ó, jaj, az ajtó, ahol ülök, az ajtó, mint az ember, beszél! Ó, jaj, Fülöp fél! És szól az ajtó: - Fülöp, te igen sóhajtó! Ne félj, mert jót akarok, titkot tudok! Tudok én sokat, kihallgattam a vagányokat, tudom, hogy a családot hova rabolta az álnok orvvadász - Fülöp, vigyázz! Holnap reggelre kelve a nyúlvilágba érünk, ott a nyuszik, szegények, az orvvadásztól félnek, úgy félnek, alig élnek, nem is nevezik másnak: hívják Nagy Szőrvadásznak, neki hódolnak, előtte térdre hullnak, már egész megbutulnak. Mérkőzz meg a vadásszal! De nem győzöd le mással: győzöd csak a gitárral!
Múlik az éj, felkel a nap, kiköt a gitáros a fűzek alatt. Hátán fekete gitárja, úgy vonul be Nyúlvilágba. Nyúlvilágban szép az élet, mivel ott csak nyulak élnek. Nyúlvilágban a diákok világos, hogy nyúldiákok, az iskola: nyúliskola, nem marad a nyúl ostoba, tanulnak mesterséget, ácsok lesznek, szabók, pékek, botanikát is tanulnak: fű-harapni kivonulnak, épít meleg földi fészket a hős építőnyúl-részleg. Komoly tudós lesz a nyúl, mire mindent kitanul, övé akkor a nyúlélet! s ez nem unalmas, de vigalmas, egész éjjel lakodalmas, nappal nyúlfű-gyűjtögetés, éjjel nyúltánc, billegetős. Öreg nyulak sem búsulnak: öreg nyúltárssal nyuszúlnak, poharaznak harmatot, bal kezükkel hosszú fülüket fogják, jobb kezükkel eszik a nyúlfű-tortát, táncolnak a kisnyulak, remek a hangulat!
Így volt ez, kérem, régen! Más ma a nyúlvilág, más, csupa sírás! Mióta eljött a Nagy Szőrvadász, oda a hangulat, ma már a nyúl nem mulat, lődöz a Szőrvadász, hullnak a nyulak! A nyúlszőrből végül nagy szőrszobor készül, s ők maguk építik, a nyulak! Mert a nyúlszőr drága, kell a Szőrvadásznak az ára, kell kártyára, sörre meg borra! S nyúlapó, nyúlanyó szőre nyúlcsemetéstül beépül a szoborba! S a nyulak megbutulnak, előtte térdre hullnak, hódolnak a szobornak!
Fülöp hátán a gitárja, úgy vonul be Nyúlvilágba. Ámul Fülöp: - Mennyi nyuszi! Nyuszi tarka! Nyuszi szöszi! Nyuszi-tanár, nyuszi-diák, nyuszi-szabók, csizmadiák, nyuszi-költők, nyuszi-pékek, félek, bizony rájuklépek! De itt csuda bús a nyúl, füle mindnek lekonyúl. Ugyan megszólítom őket! Mondja ön, tisztelt nyúl úr! Miért bánatos a nyúl? Füle konyul, úgy búsul! Mondja el hát magyarul, avagy tótul, avagy húnul, avagy panaszkodjék nyúlul - minden nyelvet megért már, kinek hátán a gitár!
Szót se szól a nyúl úr, fülével a könnyét törli, zokogva mutat a szoborra. S kiált Fülöp: - Jaj, elhülök! Micsoda szőr-szörnyeteg! Kezében szörnyű szőr-tülök, azazhogy szőr-kürt - - úgye, e szobor sokáig épült? Mint a hóember, kövér, magas, az égig fölér, s az ára, ó, megvan egy millió, nos: akkor Nyúlvilág milliomos! Hát mért nem adjátok el, bolondok! Szobornak miért hódoltok?
A nyuszinép felel: - Fülöp, maradj veszteg, a szőr-szobor bennünket esz meg, s megesz téged, ahogy megette a feleséged, három fiad, sorban - ott ülnek a szőr-gyomorban!
Felkiált Fülöp: - Jaj, édes feleségem! Felelj nékem: éltek-e ott a szőrben?
Kiszól a feleség: - Fülöp, minek a beszéd? Mi itt ülünk, egészen meggörbülünk, a Szőrvadász örökre ide börtönözött be! Jaj, fili-füli-fülöpünk! Szabadíts ki Fülöp, mert megfulok!
Felkiált Fülöp: - Ily gaztettet nem türök! Elő a bicskát, elő! Meghal e nagyevő, nyúlevő, emberevő!
Azzal a bicskát rántja, a szőrbe belevágja, s nem bomlik a szőr-bálvány, kemény, akár a márvány! De a szőr-kürtöt fogja, szörnyű szájához kapja, szörnyű szőr-hangon kürtöl, szörnyű gazdáját hívja!
Hallja a vadász a kürtszót, a zöld erdőben hallja, felugrik, töltényt kapkod, veti a puskát vállra, szalad a Nyúlvilágba, már messziről kiáltja: - Jaj, a szobor, a drága! Megölöm, aki bántja! Legyen az akár Fülöp: szivébe golyót lövök!
De ó, de ó! a puska hiábavaló! Csuda! A puska kuka! Mert íme, szól a gitár: Fülöp muzsikál! Hét húron zenél, s halljatok csodát: a Nagy Szőrvadász fél! Remeg a keze, térde, táncot jár a zenére, elhajít puskát, töltényt önként, inget, kabátot, úgy járja a táncot, a büntető-táncot, úgy esedezik: - Fülöp, jaj, megsülök, oly forró ez a tánc! Hagy abba a zenét, Fülöp, hadd menekülök! - Muzsikál Fülöp, muzsikál, táncol az orvvadász szőrvadász vagány, menekülne, de merre? Űzi a gitár! Táncol a nagy folyóhoz, bokázik a vízig, be a habokba táncol, elúszik! Kisérik a halak a víz alatt, nevetik: - Meg se állsz Dutyi-országig, te vadász!
Fülöp meg visszatér Nyúlvilág főterére, veszi a gitárt kézbe, áll a szobor elébe, s szól: - Hej, te nagyevő, nyúlevő, emberevő, te igen magas, te igen kerek - végzek veled!
Azzal rácsap a húrra, megszólal a gitár, s halljatok csodát! A szobor táncot jár! Szőr-kürtje lehull, feje legurul, kezei leválnak, hasa lehuppan, hát a nagy szőr-lábak még így is táncot járnak, táncol a fej, a kürt, a láb, a kéz, a has, külön-külön, majd szétgombolyodik, s még így is táncol minden szál szőr! De most már elég! Bújik ki a szőrből gyerek, feleség!
Boldog a gitáros: - Jaj, édes nejem! Élsz, egyetlenem! Ide hozzám, ide, ide gyerekek! Hát a papát már meg se ismeritek? Hogy megnőttetek mind a hárman! s megöregedtem én, lám, ekkora a szakállam! De megvagyunk mind, ez a fő! Most a folyóhoz, utazunk haza, vár a cirkusz, a város, Nyúlvilág, már agyő!
És elkísérték őket a nyulak, a nyúl-csizmadiák pedig varrtak nekik lábbelit, a nyúlszabó ruhát remekelt, nyúlpékek nyúlkenyeret sütöttek, kereket, nyúlköltő nyúlverset költött, s a költő, a szabó, a csizmadia, a pék, az egész nyúlnép búcsúzott, Fülöpék meg az ajtóra ültek, s az ajtó a folyón fölfele úszott, s ők a városba visszakerültek.
S azóta boldog a gitáros, ünnepeli a város, minden délelőtt sétálni viszi a nőt, a három gyereket. Nem járnak egyedül! Mögöttük a majom hegedül, utána táncol a medve, röpül a bagoly, pórázon a párduc, a tigris, szelídek itt is, mert Fülöp muzsikál, szól a gitár! Nyomukban vonul a város, népszerű a gitáros! Kiérnek a térre, ahol süt a gesztenyés-néne, dagad a Fülöp zsebe, teli a buksza, mindenkinek jut gesztenye! Éljenzi a városi nép, a család meg a feleség, ő meg kiált: - Vivát! Amíg világ a világ, eszem a gesztenyét!
*
Szécsi Margit
Költő a Holdban
Összegyűjtött versek
2014, január 8.
MEGZENÉSÍTVE
|