A "VITÉZ HADNAGY" KÉZIRATÁBAN FENNMARADT VERSEK
BEFED EZ A KÉK ÉG...
(Az első változat)
Tartozunk őrizni életünket, valameddig lehet tisztességgel, arra nézve, hogy hazánknak többet szolgálhassunk. De viszont a dicsősségnek törvénye az, hogy kévánjuk a halált, mikor életünk tovább tisztességes nem lehet. Azt mondja a török: Ja deulet basuma ia güzgün desüme, azaz: Avagy holló hasamra avagy tisztesség fejemre. Azért ne irtozzunk se a haláltul, se annak formájától. Es temetésünkről is mihaszna sopánkodnunk? Sok vitéz embereknek holló gyomra volt koporsója, annál inkább fenmaradt a nevek. Coelo tegitur qui non habet urnam, et undique and Superos tantundem est via.
Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,
Tisztességes legyen csak órám utolsó.
Akár farkas, akár emészszen meg holló,
Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.
Nem mondhatni egy országot boldogtalannak, az ki sok időkön által és sokáig hervadhatatlanul állott virágjában, és már alább kezdett szállani, mert ez a vége az világi dolgoknak; és nem mondhatjuk boldogtalanságnak azt, hogy ennek ez világi törvénynek alája vettetett, holott minden más is ugy vagyon: hanem boldogtalannak mondhatjuk azt az embert, a ki a maga országának leszállásában és esetiben születtetik és nem virágjában. Azért ehez is szerencse kell.
[AZ IDŐ ÉS HÖRNÉV]
(A kézirat végére illesztett epigrammaciklus)
AZ IDŐ SZÁRNYON JÁR...
Az idő szárnyon jár,
Soha semmit nem vár,
És foly, mint erős folyás;
Visszá soha sem tér,
Mindent a' földre vér,
Mindeneken hatalmas;
Ő gazdagot, szegént
Öszveront egy szerint,
Nincs néki ellenállás.
Csak egy van, időtűl
S az ő erejétűl
Aki békével marad;
Nem fél kaszájátol,
Nem sebes szárnyátol,
Üdő rajta elolvad:
Az tündöklő hirnév,
Mely dicsősségre rév,
Az mindenkor megmarad.
NEM IROM PENNÁVAL...
Nem irom pennával,
Fekete téntával,
De szablyám élivel,
Ellenség vérivel,
Az én örök hiremet.
BEFED EZ A KÉK ÉG...
Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,
Órám tisztességes csak légyen utolsó.
Akár farkas, akár emésszen meg holló:
Mindenütt felyül ég, a' föld lészen alsó.