Törőcsik Attila:
A magyar népdalok szövegvilága - Bordalok, ivónóták
Adjon isten eleget, A pohárnak feneket, Hogy ihassunk eleget! Adjon isten még többet, Vegye el a feneket, Hogy ihassunk még többet! Magyarbükkös (Alsó-Fehér)
A bordal ősi lírai műfaj, amelyet a népköltészet is ismer. Eredetileg olyan dal, amelyet ivás közben énekeltek, s amely a bort, a borivást magasztalta. Mint lírai műfaj: ivás közbeni éneklésre való, ill. a bort, mámort magasztaló dal. Hangulatát a bormámor adja, ezért leginkább bortermelő és borfogyasztó országokban fejlődött ki, és rendesen ivás közben éneklik. Egy nép borivási szokásai jellemzik kultúráját is. A mértékletes borfogyasztás közösségi esemény, erősíti az együvé tartozás élményét, mindez kapcsolódik valamilyen művészettel is (bordalok, köszöntők, ódák). A magyarság őstörténetével egyidős a bor tisztelete és persze fogyasztása, melyet bizonyít, hogy ókori kínai források már említik, miszerint a hunok és velük rokon népek különösen tiszteltek egy bizonyos szent hegyet, amit Bor-Tengrinek neveztek. A régi nomád vándorló törzsek ezen a szent helyen is áldozatokat mutattak be, s a bor, amellyel ezt végrehajthatták, a rituáléval szorosan összefonódva, egy idő után már magát az italt is jelenthette. Bár a vándorlások során sok ősi szó megkopott, a tengri, (ősi isten szó) mindenesetre néhány magyar kifejezésben még ma is megtalálható, pl a tan, tanulni, tenger szavainkban. Arab források szerint a magyarok földjei jó minőségűek, s szántóik, szőlőik vannak. Ez azért is érdekes, mert amikor ezt leírták a magyarok valószínűleg Levédiában, illetve Etelközben tartózkodtak, tehát a nomadizálás mellett már egyértelműen letelepült gazdálkodást is folytattunk és feltételezhető, hogy a szőlőművelés is ide tartozott. A mai napig benne van a nyelvünkben és hagyományunkban az a régi vallásunkra utaló gesztus, miszerint komolyabb munkák, szerződések, családi események után, mintegy megköszönve az égiek segítségét „áldomást iszunk”. Ez a régi szép magyar szokás bizonyosan az áldás ősi szavunkból származik. Hasonlóan a borhoz kapcsolódik a keleti lovas népeknél szokásos vérszerződés rítusa is. Az ókori rómaiak pannóniai ábrázolásában már feltűnik a szőlőlevél és a fürt, mint díszítő motívum, melyet bizonyára nem otthonról hoztak magukkal, hanem az itt telepes szőlők ihlethették ezt az ornamentikát. A honfoglaló magyarok tehát már találhattak itt szőlőterületeket, és értéküket is ismerték. Elődeink a Kárpát-medence minden zugában meghonosították a szőlőtermesztést, így nem maradt olyan csücske a térségnek, ahol ne lett volna a finom nedűből. Az Árpád-házi királyok alatt már virágzott a szőlőtermesztés, és az itt élő emberek megélhetésének fő forrásává vált. A szüret mindig is a legnagyobb ünnep volt a szőlőművelő, bortermelő emberek életében. A bordalok és a mulatónóták alkalomhoz kötődnek, és ezek eléggé változatosak. A legkülönbözőbb társas összejöveteleken születnek és hangzanak el, például névnapokon, disznótorban, kocsmai mulatozáson, lakodalomban, szüreten, pincézéskor vagy csak egyszerű poharazáskor. A bordalok szövegvilága szívesen olvaszt magába általános reflexiókat, mint szerelmi, baráti, hazafi-érzést, melyeket a bor élesztő tüze s a vidám társaság fokoz, gondolatmenete csapongó és szeszélyes. A népdalok tartalmukban sokszor kötődnek egy-egy helyszínhez, ezért szívesen emlegetik a pincét, a kocsmát, vagy a csárdát. A kocsmárosné (csárdásné) kiemelt szerepet kap a dalokban. Ha bemegyek a kustányi csárdába, Eszem, iszom kedvem szerint rovásra. Elégséges hitelem van ott nékem; Megfizetek, becsületem nem sértem. Szép csárdásné, nekem pirosat hozzon, Az áráról semmit se gondolkozzon! Eladom a kifliszarvu tehenet! Bor árárul mégis teszek elege Felsőkustány (Zala m.) Voltam a szekszárdi pincében Voltam a szekszárdi pincében, Jó bort ittam a közepébe, Megtanultam szépen dano, dano, danolni, A rózsámmal szépen mulatni. A girhai rongyos pince A girhai rongyos pince, Ritkának van jó teteje. Galambomnál voltam benne, Utoljára szombat este. A bírónak nincs csizmája, Mert beitta a kocsmába. Egye meg fene a lábát, Mért itta be a csizmáját? Az aradi hegyek alatt Van egy forrás tilos alatt, Aki abból egyszer iszik, Babájától elbúcsúzik. Én is abból egyszer ittam, A babámtól elbúcsúztam. Elbúcsúztam én szegénytől, Mint az elmúlt esztendőtől. A pilisi likpince A pilisi likpincének Ritkának van teteje, Ritkának van teteje, De jó bor, igen jó bor van benne, A babámmal ittam benne. A pilisi likpincénél Kiszáradt a csutora, Kiszáradt a csutora, De azért itt-ott maradt benne, Elvásott a fogam tőle. A bordalok szívesen és sokszor szembeállítják a munkát az ivással: Addig iszom a csárdába, Mig egy lovam lösz a hámba. Fakót fogom a lógóra; Keressön borravalóra! Még azt mondják, korhely vagyok, Hogy dolgozni nem akarok. Dolgozom én, mikor illik, Mikor pénzöm fogyatkozik. Ormánság (Baranya m.) Vasárnap bort inni Vasárnap bort inni, Hétfőn nem dolgozni; Hej, kedden lefeküdni, Szeredán felkelni; Csütörtökön írni, Pénteken számolni, Hej, szombaton kérdezni: – Mit fogunk dolgozni? Alsóbalog (Gömör) Az ivás nem eshet meg a bor, az ital dicsérete nélkül, különösen, amikor már a jókedv egyre inkább emelkedik: Bor, bor, bor, De jó ez a piros bor! Asszony is iszik belőle, Félre áll a kontya tőlle. Nagyszalonta (Bihar megye) A bordicsérőt a társaságban az itató- és koccintónóta követi, melybe sokszor a jelenlevők nevét is beleszövik. Máskor meg jeles mondásokkal biztatják azokat, akik valamiért húzódnak az ivástól: Adott Isten szekeret, Szekerembe kereket, Poharamba feneket, Abból iszom eleget. A doktor is azt mondja, Hogy a vizet ne igyam, Mert a vízben béka van, Életemnek vége van. Mohács (Baranya m.) A túlzott borfogyasztás eredménye a részegség, majd a kínzó másnaposság. Ahogy napjainkban, úgy eleink sem mindig ismerték a mértéket, ezért a rendszeres italozás idővel meghozta eredményét, a borvirágot. Kimentem én a szöllőbe, Kapát vittem a kezembe; Felakasztottam a fára, Bort ittam a rovására. Még azt mondják az emberek, Hogy az orrom bortul veres. Mért veres a liba orra, Mikor sose mártja borba? Bort ittam én, boros vagyok; Hazamennék, de nem tudok. Aki tudja, mért nem mondja: Merre van az országutja? Azt mondják rám az asszonyok, Hogy a bortul ingadozok. Ingadozik a nádszál is, Pedig csak a viztül ázik. Tálya (Zemplén m.) Azt mondják, hogy boros vagyok Azt mondják, hogy boros vagyok, Mert én olyan veres vagyok. Veres a libának orra, Pedig bele se mártja a borba. Azt mondják, hogy részeg vagyok, Hogy oly könnyen ingadozok. A nádszál is ingadozik, Pedig csak az mindig vizet iszik. A borivást azonban nem minden esetben méltányolják a családtagok, kiváltképpen az asszonyok. Az ivás mámora azonban bátorságot (vakmerőséget) is szülhet, ilyenkor a borivó férfi hajlamos arra, hogy megmutassa, hogy ki az úr a háznál. Ezek a típusú italozó-civakodó népdalok jellemzője, hogy az asszonyka sem hagyja szó nélkül ura kicsapongását, valamiképpen reflektál a kissé illuminált házastársa hőbörgéseire. Én elmentem a kocsmába Én elmentem a kocsmába magamat múlatni Utánam jött kis angyalom hazapirongatni. Muzsikának szép a hangja, kis angyalom, gyere haza, De csak úgy, ha lehet, de csak úgy, ha lehet. Gyere haza édes párom, gyere, szépen kérlek. Jó vacsorára, vetett ágyra várlak haza téged! Muzsikának szép a hangja, ej te asszony, menj el haza, Addig, míg ki nem kapsz, addig, míg ki nem kapsz! Asszony, asszony, ki a házból! Asszony, asszony, ki a házból! Most jövök a korcsomáról. Tálat, csiprot, fazekokot, Mind fejedbe borogatom! Ember, ember ki a házbó(l)! Most jövök a fonóházbó(l). Guzsaly talpa a fejedbe, Orsó hegye a szemedbe! Gyergyószentmiklós (Csík) Ihatnám én, de nincs mit Ihatnám én, de nincs mit; Borért kűnnék, de nincs kit. Beteg az én angyalom, Mégis elmegy, ha mondom. A szép asszony messzi lát, Borért küldje az urát. Míg az ura borért megy, Szeretője hozzá megy. Szentlászló (Verőce) De sorolhatnánk tovább a koccintókat, az itatókat, a pap-, leány- és asszonycsúfolókat, a kocsmai verekedésről szólókat, hogy az igazi ivók még a sírba is magukkal viszik az üveget. Az alábbi nóta a betyárdalok irányába visz, hiszen róluk azt őrizte meg a hagyomány, miszerint nagyon kedvelték az italt, a cigányt és a szépasszonyt: Mikor a betyárok Világbú kimulnak: Gazdag kocsmárosok Kúdulásra jutnak. De a szép asszonyok Mind lerongyollanak; Hegedüs cigányok Hazaballaghatnak. Szaján (Torontál m.) A legtöbb bordalt ott ismerik, ahol sok bor terem. Minden jelentősebb borvidéknek megvan a jellegzetes dalkincse, melyekben nem maradhat ki az utalás a hely értékeiről. Badacsony Badacsonyi szőlőhegyen két szál vessző. Szél fújja fujdogálja, harmat hajdigálja Hol a tyúknak a fia, talán mind fel kapdosta Csűr ide, csűr oda, kass ki bárány, kass oda. Marót Áldott maróti bor, de jó vagy, jó valál, Még a szagodtól is irtózik a halál. Bárcsak a sivatag homokos hegyeken, Támadna ily forrás, csak egy is, ha több nem. Mohi Hej, a mohi hegy borának száz forint az ára, Ha a magyar bankó folyna, annyit adnék rája Ha én megválthatnám a Kossuth bankóját, Mindjárt megölelném galambom derekát Végezetül említsük meg azt is, hogy talán nincs nemzeti himnusz a világon, a magyaron kívül, amely azért mond köszönetet Istennek, mert borral és bőséggel ellátta az országot. Kölcsey költeményében ott szerepelnek ezek a sorok is" Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél". Szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: Törőcsik Attila
|