Kies ősz |
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai |
2013. október 07. hétfő, 06:03 |
Arany János: Kies ősz
Még nem hallom a pacsirtát, Mely tavaszról zengve hírt ád S égbe fúrja énekét; A nap, a föld édes-ketten Nem mulatnak önfeledten, Váltva csókjok melegét. Ősz ez! ősz ez!... mindhiába Tűz virágot gyér hajába, Színli csalfán a tavaszt; A mezőt bárhogy ruházza: Szebb időnek rémes váza - Közte sárgul a haraszt. Zöld az erdők lombja bátor, Fénylik este a mennysátor: Van hiány már fönn és lenn; Csillag és lomb egyre ritka: Őszi hullás fájó titka: Rezgi által csöndesen. Hasztalan, hogy új virágba Borul ismét a fa ága, S új szerelmet ünnepel: Kit vidítson meddő éke? Egy fuvallás... azzal vége: Váltja szemfödő lepel. Óh, ne bizzunk e varázsra: Kész anyag gyűl hervadásra, Az enyészet gazdagul, Fű-fa zöldje azér' hajt csak Hogy, mit sírva megsóhajtsak, Több legyen majd, ha lehull * * * Mit remegsz? él, bár lekötve Szunnyad olykor téli nedve, Természetben nincs halál; Nyúgalom csak mély alélta, - Mindig új az ősi példa - Ami rég volt, most is áll. És ha jő sugár, mely csábit S el-elrugja csalvirágit: Termő-elve ép marad; Legjavából nem fecsérel, - S mely gyümölcsöt ápol, érlel. Ád az Isten új nyarat! 1860 A fénykép készítője: Kozma Andrea |