AZ IDŐSEK NAPJA |
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai |
2013. október 02. szerda, 09:14 |
OKTÓBER 1. AZ IDŐSEK NAPJA „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.” Sütő András
* József Attila: Majd megöregszel Majd megöregszel és bánni fogod, Hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma. A lelkiismeret majd bekopog S nem lesz emlék, melyben magadra hagyna. Lesz vén ebed s az melléd települ. Nappal pihensz majd, széken szunyókálva, Mert éjjel félni fogsz majd egyedül. Árnyak ütnek a rezgő anyókára. Az öreg kutya néha majd nyafog, De a szobában csend lesz, csupa rend lesz; Ha nem valaki hiányozni fog A múltból ahhoz a magányos csendhez. Majd tipegsz: s ha eleget totyogott Rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben Áll ifjú képed. Hozzá motyogod: "Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem." "Mit is tehettem volna?" - kérdezed, De fogatlan szád már nem válaszolhat; S ki a nap előtt lehunyod szemed, Alig várod, hogy feljöjjön, a holdat. Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy, Mint a csikó, hogy a hámot levesse. S a félelem tűnődik, nem a vágy, A fejedben: Szeress-e, ne szeress-e. Magadban döntöd el. Én fájlalom, Hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e. Mert elfárad bennem a fájdalom,
Elalszik, mint a gyermek s én is véle. |
LAST_UPDATED2 |