Fizessük az adósságát...!? |
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai |
2013. február 05. kedd, 07:59 |
PETŐFI SÁNDOR
MIT NEM BESZÉL AZ A NÉMET...
Mit nem beszél az a német, Az istennyila ütné meg! Azt követeli a svábság: Fizessük az adósságát.
Ha csináltad, fizesd is ki, Ha a nyelved öltöd is ki, Ha meggebedsz is beléje, Ebugatta himpellére!...
Ha pediglen nem fizetünk, Aszondja, hogy jaj minekünk, Háborút küld a magyarra, Országunkat elfoglalja.
Foglalod a kurvanyádat, De nem ám a mi hazánkat!... Hadat nekünk ők izennek, Kik egy nyúlra heten mennek.
Lassan, német, húzd meg magad, Könnyen emberedre akadsz; Ha el nem férsz a bőrödbe', Majd kihúzunk mi belőle!
Itt voltatok csókolózni, Mostan jöttök hadakozni? Jól van hát, jól van, jőjetek, Majd elválik, ki bánja meg.
Azt a jó tanácsot adom, Jőjetek nagy falábakon, Hogy hosszúkat léphessetek, Mert megkergetünk bennetek.
Fegyverre nem is méltatunk, Mint a kutyát, kibotozunk, Úgy kiverünk, jobban se' kell, Még a pipánk sem alszik el!
Pest, 1848. május
+
PETŐFI SÁNDOR FEKETE-PIROS DAL
Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt, Lejárt az ideje! Más szín illeti most a magyar nemzetet: Piros és fekete. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében, Erős vihar támad, Mindenfelől jőnek és megostromolják A habok hazámat, Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Készül az ellenség; és mi készülünk-e? Mit csinál a kormány? Ahelytt, hogy őrködnék, mélyen, mélyen alszik Fönn a haza tornyán. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant Vígadunk, dőzsölünk, Mintha mind a három isten nem gondolna Mással, csak mivelünk. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor! Akkor is így tettünk, Terített asztalnál telt poharak körül Bút és bajt feledtünk. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Mohács, Mohács!... tarka lepke, gondtalanság Röpködött előttünk, Azt űztük, pedig már a török oroszlán Elbődült mögöttünk. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Hol lesz az új Mohács? hol megint húszezer Magyar vitéz vész el, Mérföldekre nyúló rónát borítva el Kiomló vérével. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Hol lesz az új Mohács? ahol megint lemegy Majd a haza napja, S háromszáz évig vagy talán soha többé Arcát nem mutatja! Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Pest, 1848. május
+
PETŐFI SÁNDOR MIÉRT KISÉRSZ...
Miért kisérsz minden lépten-nyomon, Te munkás hazaszeretet? Éjjel-nappal mért mutatod nekem Gonddal borított képedet? Örökké itt vagy, itt vagy énvelem, Ugy is látlak, ha behunyom szemem.
Tudom, kevés, mit a honért tevék, De megtevém, amennyi telt, Van, akinek nagyobb az ereje, S mégis kevesebbet mivelt; Kérlek, fordítsd el tőlem képedet Csak egy időre, hazaszeretet!
Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok! Itt a tavasz, virít a föld, Virágillat s a zengő madarak Dala eget-földet betölt, Arany felhők, e nyájas szellemek, Fejem fölött vidáman lengenek.
Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok! A költészetnek istene Olyan kegyes hozzám; iránta én Hálátlanságba essem-e? Ott vesztegelni hagyjam lantomat, Míg a bútól majd húrja szétszakad?
Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok! Van ifjuságom s kedvesem, Gyöngyökbe foglalt órákkal kinál Az ifjuság s a szerelem, És minden óra, mit el nem vevék, Egy elpazarlott örök üdvösség.
Hah, mennyi tündér együtt: ifjuság, Tavasz, költészet, szerelem! El hagyjam őket tőlem szállani? Utánok vágyva nyúl kezem... Jertek hozzám... nyujtsátok karotok... Öleljetek meg, tietek vagyok!
Pest, 1848. május
+
|
LAST_UPDATED2 |