Népesedési Hírlevél Nyomtatás
2012. december 02. vasárnap, 13:36
nagycsaldosok

Népesedési Hírlevél


Csak bevándorlókkal tudjuk finanszírozni a nyugdíjakat?

2012. november 20.
HRportal
Legalább havi 10 ezer forintot kell félretenniük a mai átlagkereső pályakezdőknek, hogy nyugdíjas éveikben is a mai életszínvonalukon élhessenek. Mire ők elérik a nyugdíjkorhatárt, a népességfogyás miatt már egy nyugdíjas jut egy aktív dolgozóra, így teljesen ellehetetlenül a hazai nyugdíjrendszer. Szakértők szerint ezt nem várják meg a kormányok, inkább kinyitják a határokat a bevándorlók előtt.

A teljes írás itt olvasható:
http://www.hrportal.hu/hr/csak-bevandorlokkal-tudjuk-finanszirozni-a-nyugdijakat-20121120.html

Vélemény:

"Semmi kétségem nincs afelől, hogy a politikusok, széttárt karok mellett, ezt az utat fogják mutatni a népnek és hogy az, erre az útra minden erkölcsi gátlás, minden vívódás nélkül rá is fog lépni. Hiszen voltaképpen már eddig is erről volt szó. A jövőt előbb feltálalták a fogyasztani, jólétben élni kívánó népnek és az a "kannibál menüt" saját gyermekeit jó étvággyal el is fogyasztotta. Mikor a megrabolt jövő sorra elkezdte teremni a csődöket, a népnek akkor se jutott eszébe magába nézni, hanem átkozott mindenki mást (cigányt, zsidót, szabadkőművest stb.) és püfölte tovább az asztalt. Vajon miért vállalná a nép most, sokkal rosszabb feltételek mellett a megmaradásért a sokkal nagyobb áldozatot? "Hol az a kannibalizmusra idomított nép, amelyik képes uralkodni az étvágyán?" Még ebben az évszázadban el fogunk tűnni a Föld színéről. Már hallom is erre: "Na, és?"

István

A gyerekszegénységi ráta kiugróan magas

2012. november 24. 
NOL
Növekvő szegénység és egyenlőtlenség, különösen a gyerekek körében, alacsony foglalkoztatottság és rossz egészségi állapot az ötven felettieknél – egyebek mellett ezekre hívták fel a figyelmet a Tárki és a Friedrich Ebert Alapítvány közös konferenciáján, ahol azokat a kutatási eredményeket mutatták be, amelyek hamarosan megjelennek a Társadalmi riport 2012 című kötetben.

A teljes írás itt olvasható: http://nol.hu/belfold/20121124-novekvo_egyenlotlensegek


Kultúrharc helyett gyermektámogatást

2012. november 27.
Metazin
A konzervatív demográfus szerint a családalapítási hajlandóság és a gyerekvállalási kedv hanyatlása nemcsak a vallásos tradicionalistáknak fáj, hanem súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel is jár. A családalapítási kedv ösztönzéséhez nem ideológiai harcra, hanem szociális támogatásra és a gazdasági kilátások javulására van szükség.

A teljes írás itt olvasható: http://www.metazin.hu/node/2640/print


Benkő Ágota: Ez egy örökség, amit tovább kell vinnünk

2012. november 28. 
csaladhalo.hu
A Népesedési Kerekasztal új koordinátorával beszélgettünk

A Népesedési Kerekasztal új vezetője idén május óta Benkő Ágota, aki eddigi civil tevékenységei nyomán méltó folytatója lehet az elkezdett munkának. Vele beszélgettünk a Kerekasztalról és még sok minden másról. A beszélgetés baráti hangnemben folyt, hiszen már régen ismerjük egymást.

A teljes írás itt olvasható:


A szórványban fogy a leggyorsabban a magyar Erdélyben – AUDIÓ

2012. november 29. 
Erdély Ma
A szórványban szenvedte el a legnagyobb veszteséget az erdélyi magyarság, a tömbmagyar vidékeke, a Székelyföldön, a Partiumban és Közép-Erdélyben jóval kisebb a fogyás.

Minél alacsonyabb volt a magyar nemzetiségűek aránya egy adott településen Romániában, annál nagyobb volt a számbeli csökkenés.

Horváth István szociológus a magyar népesség arányának alakulásáról beszélt Kurta Kingának, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársának. 

A teljes írás itt olvasható:



Fogyatkozik a vajdasági magyarság

2012. december 1.
Magyar Szó
Badis Róbert: A népességfogyás oka az alacsony gyermekvállalási kedv, az elvándorlás és az asszimiláció

A teljes írás itt olvasható: http://www.magyarszo.rs/fex.page:2012-12-01_Fogyatkozik_a_vajdasagi_magyarsag.xhtml


A diplomás nők későn szülnek, de aztán belejönnek

2012. december 2. 
NOL
A diplomás nők előbb vállalnak második gyermeket, mint az érettségizettek, utóbbiakat az általános iskolai végzettségűek is megelőzik e tekintetben - számolt be kutatásainak eredményeiről Bartus Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének egyetemi docense és igazgató-helyettese.

A teljes írás itt olvasható: http://nol.hu/belfold/a_diplomas_nok_keson_szulnek__de_aztan_belejonnek


Kedves olvasók, kedves barátaim! Köszönöm a Hírlevél megjelenéséhez nyújtott közreműködéseteket. Amennyiben a jövő héten is érdekes, népesedéssel összefüggő cikkre bukkantok, kérlek benneteket, hogy vagy a cikket, vagy a kivonatát vagy a linkjét vagy azt, hogy mikor és hol olvastátok, küldjétek meg nekem a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre, hogy következő Hírlevél számban mások is olvashassák. A Hírlevélben szubjektív hangvételű írások megjelenítésére is módot adunk. 

Köszönettel: Járdi Attila
user_12185805_1207730976593_box
LAST_UPDATED2