Láttam, olvastam, hallgattam

Link ajánló 24.

ADY ENDRE

A DUNA VALLOMÁSA

Megtudtam, hogy titkokat rejteget

A mi Dunánk, ez a vén róka,

Mikről talán sohase álmodott

Az ősi barlang-tüzek óta

Ez a közönyös Európa.

.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Titkait az árnyas Dunának.

Magyar földön ravasz a vén kujon,

Hisz látott ő búsabb csodákat.

De akkor pletyka-kedve támadt.

.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:

Tavasz volt és ő csacska-részeg.

Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

Budapestre fitymálva nézett

S gúnyos nótákat fütyörészett.

.

Talán Szent Margit híres szigetén

Állott velem részegen szóba.

(Ma is félve kalimpál a szivem

S hajh, már régen késik e nóta.

Ugye, Iszter, vén folyam-róka?)

.

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.

Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.

Olyan volt, mint egy iszákos zseni.

Alig mert nézni a szemembe

S én vallattam keményen, egyre.

.

»No, vén korhely, láttál egy-két csodát,

Mióta ezt a tájat mossa

Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,

Mely az öreg árnyakat hozza.

Gyónjál nekem, vén falurossza.«

.

»Mindig ilyen bal volt itt a világ?

Eredendő bűn, lanyha vétek,

Hideglelés, vergődés, könny, aszály?

A Duna-parton sohse éltek

Boldog, erős, kacagó népek?«

.

S halk mormolással kezdte a mesét

A vén Duna. Igaz az átok,

Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:

Mióta ő zúgva kivágott,

Boldog népet itt sohse látott.

.

A Duna-táj bús villámháritó,

Fél-emberek, fél-nemzetecskék

Számára készült szégyen-kaloda.

Ahol a szárnyakat lenyesték

S ahol halottasak az esték.

.

»Sohse lesz másként, így rendeltetett«,

Mormolta a vén Duna habja.

S boldogtalan kis országok között

Kinyujtózott a vén mihaszna

És elrohant tőlem kacagva.

*

József Attila

A DUNÁNÁL

1

A rakodópart alsó kövén ültem,

néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

Alig hallottam, sorsomba merülten,

hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.

Mintha szivemből folyt volna tova,

zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,

reszel, kalapál, vályogot vet, ás,

úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el

minden hullám és minden mozdulás.

S mint édesanyám, ringatott, mesélt

s mosta a város minden szennyesét.

.

És elkezdett az eső cseperészni,

de mintha mindegy volna, el is állt.

És mégis, mint aki barlangból nézi

a hosszú esőt - néztem a határt:

egykedvü, örök eső módra hullt,

szintelenül, mi tarka volt, a mult.

.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,

másra gondoló anyának ölén

a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen

és nevetgéltek a habok felém.

Az idő árján úgy remegtek ők,

mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve

nézem, amit meglátok hirtelen.

Egy pillanat s kész az idő egésze,

mit száz ezer ős szemlélget velem.

.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,

öltek, öleltek, tették, ami kell.

S ők látják azt, az anyagba leszálltak,

mit én nem látok, ha vallani kell.

.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

Enyém a mult és övék a jelen.

Verset irunk - ők fogják ceruzámat

s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,

félig román, vagy tán egészen az.

Anyám szájából édes volt az étel,

apám szájából szép volt az igaz.

Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

Elszomorodom néha emiatt -

ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,

ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;

gyenge létemre így vagyok erős,

ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,

mert az őssejtig vagyok minden ős -

az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:

apám- s anyámmá válok boldogon,

s apám, anyám maga is ketté oszlik

s én lelkes Eggyé így szaporodom!

.

A világ vagyok - minden, ami volt, van:

a sok nemzedék, mely egymásra tör.

A honfoglalók győznek velem holtan

s a meghódoltak kínja meggyötör.

Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -

török, tatár, tót, román kavarog

e szívben, mely e multnak már adósa

szelíd jövővel - mai magyarok!

.

... Én dolgozni akarok. Elegendő

harc, hogy a multat be kell vallani.

A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,

egymást ölelik lágy hullámai.

A harcot, amelyet őseink vivtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. június

*

Fővárosi kaszinók

a 19. században

________________

NOVÁK BÉLA

http://epa.oszk.hu/00000/00003/00033/novak.html

Az első: a Nemzeti Kaszinó

A hazai kaszinók számára mintául szolgáló klubok őshazája Anglia volt, ahol már a 16. században kialakultak a klubok csírái: a vendéglőkben rendszeresen találkozó, számláikat közösen kifizető asztaltársaságok. A "club one's resources" kifejezés mindmáig a közös célra történő pénzgyűjtést jelenti. Ezek a kompániák nem csak szórakozni gyűltek egybe, de sokszor üzleteket is kötöttek, a találkozásnak teret adó vendéglők és kocsmák pedig raktárként és árubemutató teremként is működtek. A 18. század második felére aztán ezekből az üzletelő, szórakozó asztaltársaságokból alakult ki a híres angol klubélet, amelyben minden társadalmi réteg megtalálta a maga helyét a törzskocsmától az előkelő klubig.

Amikor Széchenyi István első ízben járt a szigetországban, vendéglátói természetesen az utóbbiakba, a zártkörű klubok világába vezették be. Itteni élményei ösztönözték arra, hogy itthon is valami hasonlóval kísérletezzék. Már az 1825-ös pozsonyi országgyűlés idején egyfajta "magánkaszinót" rendezett be gróf Károlyi Györgygyel közösen fenntartott szálláshelyén, ahol élénk társadalmi élet zajlott. Ennek a gyűlhelynek állandóvá tételén kezdett el fáradozni 1826 végén.

Segítőtársaival részvényívet köröztek, amelyben 100 forintos befizetéseket gyűjtöttek egy "valódi" kaszinó létrehozására. Az aláíróknak Széchenyi személyesen küldött szét egyforma szövegű leveleket, melyben a "lófuttatás idejére", 1827. június 10-ére, a pesti Dorottya utcai Vogel-házba hívja őket a kaszinó megalapítására. Ebből a levélből tudható, hogy a szétküldés idején, 1827 áprilisában, már 164 aláírás gyűlt össze, és még 36-ra volt remény, úgyhogy 200 taggal való indulásra számíthattak.

Azonban csak 46 fő jött el, aminek az oka a még mindig tartó országgyűlés lehetett. Az összegyűltek Brudern József elnöklete alatt így is kimondták a kaszinó megalapítását, amelynek ekkor "Pesti Casino" volt a neve. A szabályzat kidolgozása céljából tízfős bizottságot hoztak létre, ebben helyet kapott, mások mellett, Wesselényi Miklós, Döbrentei Gábor mint jegyző és természetesen az ötletadó Széchenyi. Ő szorgalmazta, hogy az igazgatóság három tagja közül egy háromévenként cserélődjön, ugyanígy a 24 tagú választmány évenként rotálódjon 1/3-os megújulással. Mindezzel azt kívánta elérni, hogy kortársai közül minél többen szerezzenek egy intézményben vezetői tapasztalatot.

Széchenyi céljairól az alakuló ülésen így nyilatkozott: "... hogy a Londoni, Párisi, Gráczi, Prágai s több casinok példáján, a mi Hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetettebb díszes összegyülekező hely, melyen főbb és előkelőbb s jobb nevelésűek, eszes, értelmes férfiak a társasági rendek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai ujságokat, mint amilyeneket rendszerént a kávéházakban találni lehet, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos írásokat olvassanak. Magokat pedig üres óráikban illendően mulathassák, vagy ha történnék, hogy ezutánra több magyar főúri házak az esztendőnek egy részét itten Pesten töltenék, ezek közül azok, akik külön házat nem tartanak, a Casinoban egyúttal kények szerint való vendéglőt is lelhessenek és így azt, amit az életnek gyönyörűbbé tehetésére nézve idegenben bőven feltalálnak, nálunk hazánkban is lassankint mindinkább pótolva leljék s ez által folyvást többen és többen ide szokjanak."

Széchenyi tehát nem egyszerűen valamiféle zártkörű társaság megalapításán fáradozott. Azt szerette volna, ha az arisztokrácia, melyet ő továbbra is az ország vezető erejének tartott, nemcsak egymással érintkezne rendszeresen, hanem a nem arisztokrata, esetleg még csak nem is nemesi származású értelmiséggel is. Ebből az érintkezésből pedig a nemzet számára hasznos eszmecsere alakulna ki.

Ám az arisztokrácia többsége a teleket Bécsben töltötte, a nyarakat pedig külföldön, illetve vidéki birtokain. Ahhoz, hogy az év egy részében - a fejleszteni kívánt - Pesten tartózkodjanak, megfelelő színvonalú időtöltésükről (szórakozásukról és kényelmükről) is gondoskodni kellene: ez a kaszinó egyik feladata. Minthogy lapok előfizetésével, illetve könyvek vásárlásával, a kultúra és a tudományos élet újdonságaival is megismertetheti a tagokat, így akár elősegítheti egy új mecénási réteg kialakulását.

A magyar nyelv terjesztésére is alkalmas fórum lehet a kaszinó, hiszen itt a magyar a "hivatalos nyelv". (E téren az arisztokráciának sok pótolnivalója volt.)

A fent említett célok közül az első megvalósítását segítette elő a szabályzat 5. paragrafusa amely kimondta: "A Casino tagja lehet minden tisztességes, művelt magaviseletű, feddhetetlen jellemű önálló férfi, ha casinoi tagul az alább meghatározott módon a szükséges szavazattöbbséggel felvétetik. Politika pártszínezet és osztálykülönbség a tagok felvételénél vagy kirekesztésénél mérvadó nem lehet."

A szabályok rögzítették továbbá a felvétel módját: valamely tag az igazgatósághoz benyújtott írásos ajánlása után a jelölt nevét kifüggesztették a hirdetőtáblára, hogy akinek kifogásolnivalója van, az megtehesse észrevételeit. Amennyiben nem merült fel kifogás, a választmány kétharmados többséggel választhatta meg az illetőt. A felvételi, illetve a kizárási procedúra golyóvetés útján történt, a szavazók egyenként léptek abba a szobába, ahol két láda állt, itt szándékaik szerint az igent vagy a nemet jelentő ládába vetették a részükre kiosztott csontgolyókat. Innen származik a korabeli szóhasználatban sokszor alkalmazott "kigolyózás" szavunk.

A kaszinó taglétszáma az évtizedek során folyamatosan emelkedett, amíg a század végére elérte a 750 fő körüli számot, és itt állandósult. A kaszinóban már a kezdetektől fogva élénk társasági élet zajlott, számos bált is rendeztek, vasárnaponként tartott zenedélutánjaik pedig városszerte elismertek voltak. A könyvtár a számos felajánlásnak köszönhetően szépen gyarapodott. Ezen kívül más irányú tevékenységet is folytattak, például segítettek a tagoknak boraikat értékesíteni: minden tag beküldhette lepecsételt palackokban a borát a kaszinó pincéjébe, így lehetőség nyílt arra, hogy megismerjék egymás termését és akár üzletet is köthessenek. A kaszinóban természetesen számos informális találkozóra került sor, politikai, üzleti döntések születtek a falai között. Ám erről szemérmesen hallgattak a közvélemény előtt. A tagság előnyei közé tartozott, hogy a kaszinó a szabadidő kellemes eltöltésén kívül, fontos találkozók számára diszkrét helyszínül is szolgált. A korabeli sajtó rendszeresen beszámolt a kaszinóban megrendezett hangversenyekről, bálokról, de a hétköznapok rejtve maradtak a nagyközönség előtt. Mindez odáig ment, hogy később, amikor az újságok már fényképeket is közöltek a kaszinóról szóló beszámolókban, a belső terekről készült felvételeken csak a személyzetet láthatjuk, a tagokat nem.

Nemzeti Kaszinó első éveiben elhelyezkedési gondokkal küzdött. A megalakulást követő években, a Vogel-házban működtek, innen 1830-ban költöztek a szintén a Dorottya utcában lévő házba, amelyet a Kereskedők Egyesületétől béreltek. Ekkor vették fel egyébként a Nemzeti Casino nevet, hogy megkülönböztessék magukat az ugyancsak e házban létező Kereskedő Kaszinótól. Majd néhány évig ismét a Vogel- ház adott otthont a kaszinónak, hogy 1859-től elfoglalhassák végleges lakhelyüket, a Hatvani- és a Szép utca sarkán álló, Cziráky-palotát, melyet eleinte béreltek, és csak 1871-ben került a kaszinó tulajdonába.

A Nemzeti Kaszinóról már az alakulást követő években azt terjesztették, hogy zárt arisztokrata klub, ahova egyszerű halandónak lehetetlen bejutnia. A későbbi években ez a nézet általánosan elfogadottá vált. Erről a kérdésről Bölöny József így ír egyik a kaszinóval foglalkozó cikkében:

"Az 1878-ban elhunyt kaszinótagok közül 3 gróf volt, 3 báró és 8 fő nem tartozott az arisztokraták közé. A tagok névsorában többek között a következők szerepeknek: Brüll Miksa, Falk Miksa, Hirschler Ignác, Grosz Lajos, Harkányi (eredetileg: Koppély) Frigyes és Károly, Moskovicz Mór, Ulmann Sándor, Vámbéry (korábban: Bamberger) Ármin, Wahrmann Mór, Weisz Bernát, Wodiáner Albert, Béla és Móric, (tagja volt a kaszinónak Jókai és Klapka is). A 730 tagból 367 fő, tehát több mint a fele nem volt arisztokrata! A most felsoroltak pedig nem, vagy akkor még nem nevezhetők "iparbáróknak" de kivétel nélkül zsidó származásúak voltak."

(…)

*

Makkai Sándor

A gyülekezeti missziói munka mai értelme és feladatai

Régóta tapasztaljuk, hogy a missziói munka, értelmezése körül különböző bizonytalanságok és eltérő vélemények jelentkeznek. Ez az elvi határozatlanság feltétlenül károsan hat ki a gyakorlati missziói tevékenységre is. Meggyőződésem szerint a baj oka abban van, hogy hiányzik az egyházi élet ekklésiasztikai szemlélete, mely az egyházat élő organizmusként látja a maga élettevékenységeinek sajátos különbözőségében és egységében. Csakis ebből következik az az általánosan hangoztatott szólam, hogy a hivatalos egyház és a missziói munka nem férhet össze egymással. Holott itt ugyanannak az élő valóságnak két tevékenységéről van szó, amelyek, akár az emberi, test különböző szervei, sajátosan működnek, de mégis, bár egymással fel nem cserélhetők, együtt biztosítják az életet. Az egyház, mivel isteni fejből és emberi tagokból áll s nem e világból ugyan, de ebben a világban van, kénytelen a valóságos földi körülmények és helyzetek között gondoskodni a maga önfenntartásáról s erre szolgálnak külső, önfenntartó tevékenységei: a kormányzás, igazgatás, anyagi önellátás, melyeknek végzésére hivatalokat és intézményeket létesít.

De az egyház nyilván nem ezekért van, hanem ezek csak eszközei, bár a földi viszonyok közt nélkülözhetetlen eszközei annak, hogy tulajdonképpeni, tartalmi rendeltetését, azt, amiért alapíttatott és létezik, gyakorolhassa és végbevihesse. Ez pedig nem más és nem egyéb, nem több és nem kevesebb, mint az Ige szolgálata. Erre szolgálnak az egyház belső, tartalmi tevékenységei: istentisztelet, nevelés, misszió.

http://mek.oszk.hu/10900/10976/#

*

Sebestyén Márta

Fújnak a fellegek

Somogy

http://www.youtube.com/watch?v=QbyvRODrL64

*

Óriási a nyomor Magyarországon

A jövedelmi egyenlőtlenségek is tovább nőnek

168 Óra Online írása

Sokkoló becslés - Négymillióan a létminimum alatt Magyarországon? A KSH előző évi adatai alátámasztják Ferge Zsuzsa elképesztő számítását - írta a Népszabadság.

Sokkoló becslést tett közzé Ferge Zsuzsa szociológus egy nemrég megjelent írásában. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének felkérésére írt cikkben a szociológus azt írja: közel négymillióan élnek a létminimum alatt. Ez első hallásra sokkolónak tűnik, de a szakembereket nem érhette meglepetésként: utolsó létminimum-számítását 2010-ben tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal, s a számított értékek alapján a lakosság 37 százaléka, azaz 3,7 millió ember él létminimum alatt. (Ez egy főre vetítve 2010-ben átlagosan 64 ezer forint volt.)

A szociológus szerint a létminimum alatt élők száma az elmúlt másfél év szegényedési tendenciái alapján 2012-ben már elérheti a négymilliót. Ferge Zsuzsa rámutat: a létminimum alatt a 2000-es évek elején hárommillióan, az évtized közepén pedig már 3,2 millióan éltek. Vagyis az elmúlt néhány évben hétszázezer emberrel bővült a relatív nélkülözők aránya. Nagyon fontos tisztázni ugyanis: a létminimum nem jelent minden esetben szegénységet - írta a Népszabadság.

A KSH a létminimum összegét úgy határozza meg, hogy "az biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését", azaz valamivel a léthatár fölött van. E számítás azonban arra mindenképpen alkalmas, hogy világosan jelezze: egyre lejjebb csúsznak a középosztályhoz tartozó családok, a szegénység mélyül. Ferge Zsuzsa szerint a számok azt is mutatják, "hogy a középosztálynak is mind nagyobb része küzd elemi megélhetési gondokkal".

Nagyobb, mint azt az ország forrásai indokolnák

"Kivezették a gáz- és közműtámogatások jelentős részét. Legalább egymillió ember a 16 százalékos egységes adókulcs, az adójóváírás megszüntetése és a reálbérek csökkenése miatt ténylegesen kevesebbet visz haza, mint egy éve. Ezek között az alacsony jövedelmű emberek között vannak pedagógusok, portások, ápolónők, vagyis olyan emberek, akik korábban még valahogy meg tudtak kapaszkodni" - így a szociológus, aki cikkében azt is leírja, a havi húszezer forint alatt élők száma 600 ezer körüli. Megállapítja, hogy "a mélyszegénység és a nyomor nagyobb, mint amit az ország forrásai indokolnának".

- Megdöbbentő, de nem meglepő - Márton Izabella így értékelte Ferge Zsuzsa számítását. A Magyar Szegénységellenes Hálózat vezetője kiemeli, semmilyen kormányzati vízió nem rajzolódik ki, miként lehetne ennek a négymillió embernek a helyzetén javítani. - A hivatalos létminimum 78 ezer forint, amelyhez képest az egy-két tízezer forintos segélyösszegek brutálisan messze vannak. Még a 47 ezer forintos közmunkabér is: hol van az a létminimum összegéhez képest? A közmunka még a létminimum szintjére sem emel, mindössze a dolgozó szegények számát növeli - fogalmaz, hozzátéve: a mutatók romlását az is fokozza, hogy sem a családi pótlék, sem a segélyek összegei nem emelkedtek 2008 óta. Sőt az aktív korban lévő, de a munka világából tartósan kiszorult emberek segélye 28 500-ról 22 800 forintra csökkent.

Lecsúszik a középosztály

Havas Gábor szociológus is azt mondta a Népszabadságnak: a létminimum alatt élők száma a középosztály csúszása miatt növekszik.

- A közszolgálatban dolgozók, így a pedagógusok egy részének jelentősen csökkent a jövedelme. Ez főleg amiatt van így, mert kivezették az adójóváírást, és sok helyen zárolták az oktatásra fordítható pénzek egy részét is. Így sok pedagógus már egyáltalán nem részesül a korábban megkapott béren kívüli juttatásokból, túlóra-kifizetésekből - mondja, hozzátéve: a rokkantnyugdíjazást felülvizsgáló kormányintézkedés következtében is sokan véglegesen elszegényednek.

Felidézi egy 55 éves férfi történetét, akinek 35 év munkaviszony után súlyos betegsége miatt korábban rokkantnyugdíjat állapítottak meg, havi kilencvenezer forint volt. A betegségéről annyit, hogy a végbelét a hasfalára kellett kivezetni, az állapota folyamatos gyógyászati segédeszközt, úgynevezett sztómazsákot is igényel. Az új orvosszakértői minősítés alapján elvették a nyugdíját, és most harminc-egynéhányezer forintos járadékot kap, mindeközben az általa használt gyógyászati segédeszköz ára az állami támogatás drasztikus csökkentése miatt megdrágult. - Ezek egyedi példák, de összeáll belőlük a létminimum alatt élők számának ijesztő gyarapodása - fogalmaz Havas Gábor.

A jövedelmi egyenlőtlenségek is tovább nőnek

Amellett hogy egyre többen csúsznak létminimum alá, az elmúlt egy-három évben a jövedelmi egyenlőtlenségek is tovább nőnek.

Krémer Balázs szociológus, a Beszélő című folyóirat aktuális számában megdöbbentő adatokat közöl az egyre mélyülő egyenlőtlenségekről, az állami újraelosztás igazságtalanságáról. "2009-ről 2010-re a háztartások egy főre jutó jövedelme évi 910 ezer forintról 940 ezerre nőtt, ezen belül a legszegényebb egytized egy főre jutó háztartási jövedelme bruttó 12 ezer, nettó 9 ezer forinttal csökkent - ez minden igazságossági elvnek ellentmond! -, míg a leggazdagabb egytized egy főre jutó bruttó jövedelme 98 ezerrel, nettó jövedelme az adóváltozások hatására 314 ezer (!) forinttal nőtt" - írja Krémer, hozzátéve, ez az igazságtalanság abban is megmutatkozik, mekkora arányt képeznek a szociális jövedelmek a legszegényebbek és a leggazdagabbak jövedelmeiben.

"Az alsó és felső decilis adatait összevetve az látszik, hogy a legmagasabb jövedelmű háztartási decilisben egy főre vetítve átlagosan évi 303 ezer forinttal magasabb összegben kapnak szociális juttatásokat, mint a legalsó decilisben, vagyis mintegy 2,5-szer több jut fent a szociális jövedelmekből egy főre, mint lent - számolja a szociológus a KSH-adatokból.

Lenne rá megoldás

A szegénység újratermelődésének egyik fékezője lehetne a közoktatás szelektivitásának csökkentése. Az új köznevelési és szakképzési törvény épp az ellenkező irányba tolja az oktatási rendszert. Egy másik, a szegénységet mérséklő eszköz lehetne a szociális szolgáltatások megerősítése, amely a bajba jutott családokat segíthetné krízishelyzetben. Takács Imre szociológus, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke azt mondta a NOL-nak: az a társadalmi csoport, a középosztály alsó része, ahová a szociális munkások, segítő szakemberek zöme tartozik, megállíthatatlanul szegényedik.

A cafeteria elvonása, az adójóváírás kivezetése, az adóváltozások hátrányosan érintették őket. Egy a közelmúltban tartott konferencián arról számolt be a segítő szakmában dolgozó szakemberek egy része, hogy többen maguk is adósságcsapdába kerültek, folyamatos gondot okoz számukra a megélhetés. Takács Imre szerint ez a helyzet súlyosbodott tavaly óta.

A családsegítők kliensforgalmán is érezhető a gazdasági válság mélyülése. Megjelentek olyan diplomás emberek, akik letagadják a végzettségüket csak azért, hogy árufeltöltői munkát kaphassanak. Többen azért jönnek a családsegítőbe, hogy önkéntes munkát végezhessenek, mert harminc nap munkában töltött időt fel kell mutatniuk a segélyhez. Közülük számosan azt tervezik: a perspektívátlanság miatt külföldre mennek.

Külföldre mennének a fiatalok

A Tárki fölmérése szerint az elmúlt húsz évben soha nem volt olyan magas a külföldre készülők aránya, mint 2012-ben. Ma csaknem minden ötödik magyar felnőtt, a megkérdezettek 19 százaléka tervezi, hogy rövidebb vagy hosszú távon külföldön vállalna munkát, vagy véglegesen kivándorolna. Sík Endre szociológus, a Tárki Zrt. munkatársa úgy nyilatkozott: a korábbi felméréseikből is az derült ki, hogy a külföldi munkavállalást vagy letelepedést tervezők leginkább a fiatalok köréből kerülnek ki. Később természetesen nem mindegyikük váltja valóra ezt az álmát. A képzettség szempontjából a gimnáziumot végzettek körében nagyobb azok aránya, akik nem találják itthon a helyüket, és a munkanélküliség is határozottan abba az irányba orientálja az embereket, hogy elmenjenek, mondta a szociológus - írta a Nol.hu.

Kapcsolódó cikkek

A szegénység igazi arca: megélni 29 ezer forintból

Szociális katasztrófa: a rangsor végén szerepel Magyarország

"A napjainkat jellemző nyomor, a munkanélküliség, a kilátástalanság mindehhez előkészíti talajt"

Fizikailag bántalmaznak kilakoltatásuknak ellenszegülő embereket

Miről álmodik egy cigánygyerek?

www.nemzetihirhalo.hu

*

Az idei, őszi Leleplező tartalomjegyzéke

Tőke Péter: Non-profit bankokat javaslunk

Peter Doyle kirobbantotta az IMF botrányát. A hitel-kapitalizmus és az ortodox-világ a bukás előtt. 50 %-os magyar tulajdonú pénzintézetek kellenek

Daniel Estulin: Európai Krízis - Ki mozgatja a madzagokat?

A rendszer összeomlott, meghalt

Niall Fergusson: Csalással gyanúsíthatóak a világ kormányai

A híres skót gazdaságtörténész szerint a fiatalokra kifizethetetlen adóssághegyek várnak - és nem csak az államadóssággal van gond.

Tőke Péter: Orbán Viktor 3 év börtönt kaphatna?

Megdöbbentő mi történt minisztrerelnökünk kitunő tusványosi beszédével? Elkenték, ,,méregtelenítették"? Jövőre ilyen előadásért az új BTK. Börtönbüntetés járna, ugyanis ha ön is elolvassa, a manipulálatlan teljes Orbán-beszédet azt tapasztalhatja, hogy több helyen is az EU ellen lázit, vagyis olyasmiket mond, ami a magyar nemzet igazsága

Nouriel Roubini professzor véleménye: Fél éven belül felbomlik az eurózóna?

Drábik János: Banki kaszinózás, pilóta játék és sok trükk a betétesek, a pénzpiac fosztogatására

A pénzhatalmi világelit magánháborúja az európai országok ellen

Tőke Péter: Világbéke vs. világháború. Támadás még októberben, vagy 2013 tavaszáig halogatják

Részletek a Világbéke vs. világháború c. őszi könyvünkből. Keresztülhúzta a támadást sürgetők terveit Putyin váratlan izraeli látogatása és titkos megállapodása, Irán felkészülése és fenyegetése, majd a szíriai demokratikus ,,felszabadítás" megtorpanása, a bulgáriai turistabusz-terrortámadás és Hillary Clinton térségbeli szervezkedése

Drábik János: Kiszivárogtak Putyin és Netanjahu megállapodásának titkos részletei

Virág András: Az elmúlt száz év háborús logikája

Dr. Ilkei Csaba: Internálótáborok Magyarországon - Kistarcsától Recskig II.

Az ,,ellenséges" e-sajtóból

A Neményi-net a magyarok és a magyarság dolgai más szemszögből - Kertész Imre az Alaptantervben

Tallózás a III. Negyedév aktuális információiból 89

Budai Kulcsár János: Az ember válsága 102

Stoffán György: "Büdös, de jól érzi magát"

Mándoki Andor: Elcsalt magyar gazdaság

Jobbik rovat

Leleplező-Népszabadság-HVG: Demján javasolt alapja nemzeti Marshall-terv?

Szigorú Orbán-kritika a VOSZ-találkozóról. A javasolt hazai 2000 milliárdos befektetési alap álom-e vagy van realitása?

Mihálffy Balázs: Az iszlámosodástól a rabszolgaságig

Tudósítása a malii puccs helyszínéről, a világhatalmi játékról

Tőke Péter: A lakosság elleni háború új technikái

Kész a csodakém, a robot-szúnyog - DNS-t vesz, nyomkövetőt olt be - Diktatúra épül - Vegyi fegyvereket hordozó drónok Amerika felett - Feltörték az emberi RFID-azonosítókat

Mindent tudni akarnak rólunk

Válogatás az Idők jelei-Pillantás a jövőbe portál Nagy Testvér figyel anyagaiból

Bogár László: 242 milliárd dollárt síboltak ki a magyarok

Ez már olyan, mint Afrika mondja az ismert jobboldali közgazdász a The Guardien elemzése nyomán

Julius Mohácsi rovata a természetgyógyászatról

Dr. Joel D. Wallach 1991-ben Nóbel-díjra jelölt (USA) orvos érdekes moszkvai előadása szerint válogatott ételekkel, ásványokkal jóval hosszabb életuek lehetünk

Népszabadság online, Baka F. Zoltán Kovács Árpád interjúja IMF-megállapodás csak jövő tavasszal?

Mihálffy Balázs: MPILO - Könyv az ENSZ-katonák visszaéléseiről,az arany- és gyémántügyletekről VIII. Rész

A Korán magyarra fordítójának fekete sorozata

Drábik János: Mit kell tenni a magyar nemzet fennmaradásáért?

A Magyarok VIII. Világkongresszusának a nemzet stratégiáját megfogalmazó szenzációs, másfél órás előadása meghatározza, ki tartozik a magyarságsághoz és milyen lehet a jövője. Érdemes elolvasni, mert a mocskolódóinkra, belső ellenfeleink tetteire is rávilágít, és utat mutat, miként lehetnek a kárpát-medencei lelki közösség egyenrangú, megbecsült tagjai a már itt élő etnikumok

Vajó Sándor: Lapzártáig ott voltam a ,,Cigánygyilkosságok" tárgyalásán VIII.

A gyilkos fegyverek, s ami hozzájuk kötődhet - újabb részletek a bíróságtól

Szlimák Hajnalka: Gyilkos technológiák A GLOBÁLIS ÖSSZEOMLÁS JELEI (3. rész)

Látogatás Zámbó Kornél festőművésznél

*

Nagy Magyarország

VÖRÖS POKOL

Terror, szadizmus, halál – a recski internálótábor története

Bank Barbara

+

Az ÁVH kezelésében lévő táborok

Bank Barbara

+

Magyar Szibéria – Kényszermunkatáborok a Hortobágyon (1950-1953)

Zsákai Piroska

+

„Falra borsó, falra…” – Zsákai Piroska visszaemlékezése

Bank Barbara

+

Némi „demokrácia”, némi „igazságszolgáltatás” – A népbíróságok a „népi demokrácia” éveiben (1945–1950)

Vincze Gábor

+

„Magukkal nem kell elszámolnunk…” – interjú Tasnádi Frigyessel

Bank Barbara

+

A magyarüldözés szolgálatában – A csehszlovákiai népbíróságok történetéből (1945–1948)

Vadkerty Katalin

+

Felvidéki pillanatképek – Bártfa

Fazekas Krisztina

+

Sávba zárva – A nyugati határsáv elzárt települései

Bazsó Bálint

+

Végső küzdelem Erdélyért

Ravasz István

+

A tordai csata

Ravasz István

+

Szabó Ervin, az ideológus

Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány

+

Farkasok közt farkastörvények – Koszta István új könyvének recenziója

Éhn László

+

Az én kedvenc történelmi hősöm

Döbrentei Kornél

http://varmegyehaz.hu/voros-pokol

*

Wittner Mária is elutasította a kiskunmajsai '56-os múzeum támogatását

2012-09-16. 07:26 Kuruc.info

Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának kiegészítő ajánlásaként az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága szeptember 11-én (kedden) tárgyalta Magyarország 2013. évi költségvetéséről szóló T/7655. sz. törvényjavaslat módosító javaslatait és kiegészítéseit.

Így került a Lukács Tamás (KDNP) vezette Emberi jogi bizottság elé Dúró Dóra, Farkas Gergely és Novák Előd (mindhárom Jobbik) kiegészítő javaslata, melynek értelmében az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális alapítványokra, közalapítványokra szánt keretéből a jövő évben 50 millió forinttal támogatná a magyar állam a Pongrátz Gergely 56-os Közhasznú Alapítványt. Ez az alapítvány működteti Kiskunmajsán Magyarország legismertebb és leglátogatottabb 1956-os múzeumát, melyről a költségvetés elkészítésekor az MSZP-hez hasonlóan a Fidesz is mindig megfeledkezik. A múzeum mellett egy kápolna és egy ifjúsági tábor is található, melyek támogatása ugyancsak kiemelten fontos lenne. A tábor téliesítése biztosíthatná a programok számának növelését, de támogatás hiányában ezek nem tudnak megvalósulni.

Gaudi-Nagy Tamás azzal a kéréssel fordult a bizottság elsősorban kormánypárti tagjaihoz, hogy támogassák a jobbikos képviselők kiegészítő javaslatát. A Jobbik-frakció jogvédő képviselője a szavazás előtt külön kéréssel fordult a Fidesz 1956-os halálraítélt országgyűlési képviselőjéhez, Wittner Máriához. ,,Marika néni szavazatára, támogatására mindenképpen számítok, de természetesen remélem, hogy más képviselőtársaimat is sikerült meggyőznöm" - mondta Gaudi. Majd mikor sor került a szavazásra, a Corvin köz legendás parancsnokáról elnevezett, az 1956-os szabadságharc legszívósabb ellenállási gócpontját bemutató múzeum állami támogatását a jobbikos képviselők szavazatán kívül (Gaudi Nagy Tamás és Zagyva Gyula) mindenki - beleértve Wittner Máriát is - leszavazta.

Valahogy így múlik el egy világ dicsősége.

Csak érdekességként: a Terrorelhárítási Központ (TEK) az előirányzottak szerint jövőre évi 13 milliárd 410 millió 500 ezer forintból nevettet minket...

Kapcsolódó:

- Az '56-os halálraítélt korábban sem szavazta meg a múzeum támogatását

- Wittner Mária sem szavazta meg a Károlyi-szobor és a szovjet emlékmű eltávolítását

- Wittner is leszavazta a komcsik kizárását a közéletből

- Wittner is megtapsolta a Hornt éltető Orbánt

*

Jancsi és Juliska

Egy nagy erdő szélén élt egy szegény ember a feleségével és két gyermekével. A fiút Jancsinak hívták, a leányt pedig Juliskának. Nemigen volt mit aprítaniuk a tejbe, s egyszer, amikor nagy lett a drágaság az országban, az apa még a mindennapi kenyérre valót sem tudta megkeresni. Amint egy este az ágyban a sorsán rágódott, és hánykolódott a gondoktól, felsóhajtott, és így szólt a feleségéhez:

- Mi lesz velünk? Hogyan tápláljuk szegény gyermekeinket, amikor magunknak sincs már semmink?

- Tudod mit, apjuk - felelt az asszony -, holnap reggel kivisszük őket az erdőbe, annak is a legsűrűjébe, ott aztán mindkettejüknek adunk utoljára még egy darabka kenyeret, aztán dolgunkra megyünk, és magukra hagyjuk őket. Nem fognak hazatalálni, s így megszabadulunk tőlük.

- Nem úgy van az, te asszony - felelt a favágó -, már én ilyet nem teszek, hogyan is vehetném a szívemre, hogy egyedül hagyjam az erdőben a gyermekeimet; jönnének a vadállatok, és ízekre szaggatnák őket!

- Ó, te bolond, - szólt az asszony - emígy meg mind a négyen éhen veszünk, akár gyalulhatod is a koporsódeszkákat. - És addig nem hagyta békén a férjét, mígnem az végül kötélnek állt.

A két gyermek sem tudott elaludni az éhségtől, így meghallották, mit mondott mostohaanyjuk az apjuknak. Juliska keserves könnyeket sírt, és azt mondta Jancsikának:

- Most aztán végünk van!

Jancsi vigasztalta húgocskáját, mondván: - Ne sírj, Juliska, nyugodtan alhatsz, majd csak segít rajtunk a jó Isten.

Reggel jó korán jött az asszony, s kizavarta a gyermekeket az ágyból. Megkapták a darab kenyerüket. Az erdő felé menet Jancsi szétmorzsolta zsebében a kenyeret, meg-megállt, és egy-egy morzsát a földre szórt.

- Jancsi, miért maradsz el, mit bámészkodol?" - szólt reá az apja. - Szedd a lábadat!

- Csak a tubicámat nézem, ahogy ott ül a tetőn, és istenhozzádot mond nekem.

Csakhogy Jancsi mindannyiszor egy-egy morzsát hajított az útra. Az asszony jó mélyre vezette a gyermekeket az erdőbe, olyan helyre, ahol még soha életükben nem jártak.

Féltek ott a rengeteg közepén, mert úgy hallották, hogy egy boszorkány is lakik a sűrűben.

Ott aztán jókora tüzet raktak, és az asszony azt mondta:

- Maradjatok itt veszteg, ti gyermekek, és ha elfáradtok, szunyókálhattok is egy kicsit; mi most megyünk az erdőbe fát vágni, majd napszálltakor, ha készen leszünk, eljövünk és hazaviszünk benneteket.

Amikor eljött a délidő, Juliska megosztotta kenyerét Jancsival, aki a magáét elszórta volt az úton. Aztán elaludtak, és leszállt az este, de senki sem jött a szegény gyermekekért. Késő éjszaka volt már, amikor felébredtek, hanem Jancsi vigasztalta húgocskáját, mondván:

- Csak várd ki, Juliska, míg feljön a hold, majd akkor meglátjuk a kenyérmorzsákat, amelyeket elszórtam, azok majd mutatják az utat hazafelé.

Amikor fölkelt a hold, ők is elindultak volna, de nem találtak semmiféle morzsát, mert azokat fölcsipegette az a sok-sok madár, akik röpdöstek erdőn és mezőn. Lopva hátra-hátra pillantottak. A sötét árnyak ijesztőnek tűntek.

Mentek-mendegéltek egész éjjel s még egy álló nap reggeltől estelig, de nem tudtak az erdőből kivergődni. Majd elepedtek az éhségtől, mert mást sem ettek, mint azt a néhány bogyót, amit a bokrokon találtak. És mert annyira elfáradtak, hogy a lábuk se vitte már őket, lefeküdtek egy fa tövébe, elmondották esti imádságukat és elaludtak.

Mármost reájuk virradt a harmadik reggel azóta, hogy elhagyták a szülői házat. Megint elindultak, de mind mélyebbre tévedtek a vadonban, és úgy voltak már, hogy ott kell veszniök, hacsak nem találnak hamar segítségre. Délben pedig megpillantottak egy ágon egy szép hófehér madárkát, és az oly csodálatosan énekelt, hogy szinte földbe gyökeredzett a lábuk, úgy hallgatták. Amikor dala végéhez ért a madár, meglibbentette szárnyát, és elröppent előttük, ők meg mentek utána, mígnem egy házikóhoz értek. Amikor egészen közel mentek, akkor látták, hogy a házikónak kenyérből van a fala, kalácsból a teteje, ablaka pedig csillogó cukorból.

- Nosza, lássunk neki! Én a tetőből eszem, te pedig, Juliska, egyél az ablakból, az jó édesnek tűnik - mondta Jancsi. Aztán felágaskodott, és belekóstolt a tetőbe, miközben Juliska az ablakot majszolgatta.

Egyszer csak egy vékony, sipákoló hang szólt a szobából:

- Recsegés-ropogás...

Mitől ropog ez a ház?

A gyermekek meg így feleltek:

- A széltől, a széltől,

az égi legénytől!

És folytatták a lakmározást. Egyszer csak kitárult az ajtó, és botjára támaszkodva egy vénséges vén banya botorkált ki rajta.

- Mi szél hozott errefelé benneteket? Kerüljetek beljebb, nem bánjátok meg!

A boszi nagyon szerette a gyerekeket. Nem ám úgy, ahogy édesapátok és édesanyátok titeket, hanem ropogós, finom falatként - ebédre, vacsorára. A boszorkányos vénasszony minden földi jót tett a gyerekek elé: tejet, cukros palacsintát, almát, diót... De csak mutatta a nyájasságot, valójában ízig-vérig gonosz boszi volt, azért építette kenyérből a házikóját, hogy odacsalogassa a kicsinyeket, felhizlalja, majd megegye őket.

Amikor Jancsi és Juliska már csak karnyújtásnyira volt a boszorkánytól, akkor a banya kajánul felvihogott és károgó hangján rikkantotta:

- Megkaparintottalak benneteket, innen nem menekültök!

Csontos kezeivel betuszkolta Jancsit egy ketrecbe, Juliskával vizet hozatott, hogy finomabbnál finomabb ebéddel hizlalja a legénykét. Míg Jancsi a pompás falatokat ette, addig Juliskának csak a maradék jutott.

De éles eszű volt ám ez a Jancsi legény! Amikor a banya arra kérte, hogy mutassa ujját, hogy lássa mennyit hízott, akkor az első ebédből maradt csirkecsontot nyújtotta a gonosz asszonyságnak. Dühöngött is a némber, hogy mennyire nem hízik ez a fiúcska. Jancsi még egy hónap múltán is sovány maradt, ezért a banya dühében úgy határozott, hogy megeszi.

- Juliska! Hozzál szaporán vizet, akár kövéredik, akár ilyen sovány marad ez a gyerek, nem várok tovább: holnap levágom és megeszem!

Juliska sírva fakadt:

- Édes jó Istenkém! Segíts meg minket! Bárcsak felfaltak volna az erdőben a vadak, akkor legalább együtt pusztultunk volna el!

- Ne siránkozz! - rivallt rá a banya. - Kenyeret is sütünk! Már begyújtottam a kemencét!

És így is volt. Az öregasszony a kemence ajtajához lökdöste Juliskát:

- Mássz be! Nézd meg, elég meleg van-e odabent, betolhatom-e már a kenyeret?

Csakhogy Juliska sejtette, hogy a banya őt akarja megsütni, és azt mondta:

- Nem tudom, hogyan másszam be!

- Te buta liba! - szidta ekképp a boszorka. - Elég nagy a kemence szája, magam is beférnék!

Odacsoszogott és bedugta fejét a kemencébe. Juliska ekkor nagyot lökött rajta. A banya bezuhant a kemencébe. A kislány rácsapta a kemenceajtót és jó erősen bereteszelte.

Hiába jajveszékelt a boszorka, sorsát nem kerülhette el: bennégett a kemencében, ahová Jancsit és Juliskát szánta. A kicsi lány azonnal testvéréhez szaladt és kinyitotta ketrecét.

- Megszabadultunk testvérkém! Odalett a boszorkány!

Ahogy a banya utolsó porcikája is megsemmisült, láss csodát! A kertben lévő mézeskalács-figurák egytől-egyig megelevenedtek és táncra perdültek! Mind kisgyermekek voltak, akiket elvarázsolt a vénasszony!

Jancsi könnyedén kiszökkent a ketrecből és kishúgával bement a mézeskalács-kunyhóba. Szemük-szájuk tátva maradt a csodálkozástól: ezernyi kis skatulyát találtak telis-tele gyöngyökkel, drágakövekkel.

- Ezek szebbek, mint a kavicsok! - kiáltott Jancsi, és dugig töltötte zsebeit a drágakövekkel. Juliska sem volt rest, és a köténye zsebébe ő is pakolt néhány marékkal.

- Most aztán iszkiri haza! - kiáltotta Jancsi, és elindultak az erdő felé. Mentek, mentek hazafelé, egyre ismerősebb lett a táj, a madarak is vígan daloltak, míg egyszer csak feltűnt az atyai ház. Futásnak eredtek, berontottak a szobába, s apjuk nyakába ugrottak. Édesapjuk teljesen megőszült, hiszen nem volt nyugalma, amióta magukra hagyta gyermekeit. Furdalta a lelkiismeret. Juliska kötényéből, Jancsi meg zsebeiből kirázta a kincseket.

- Nézd, édesapa! Ezeket találtuk! - kiáltották.

És meg is szűnt minden gond. Boldogan és örömben éltek, amíg meg nem haltak.

www.abbcenter.com/mese

+

Mosonyi Aliz: Jancsi és Juliska

Pagony Klasszikusok, Pagony – PxB, 2007

http://konyves.blog.hu/2008/12/02/egylevegos_mese

*

Karády Viktor - Nagy Péter Tibor

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon

Tartalom

ELŐSZÓ

KARÁDY VIKTOR

AZ ÉRTELMISÉG KIALAKULÁSÁNAK KEZDETEI MAGYARORSZÁGON A 19. SZÁZADBAN

Közelítések a fogalomhoz

Utalások az előtörténethez

A reformkortól a dualizmusig

Az értelmiségi kompetenciák társadalmi tőkésítése

Irodalom

KARÁDY VIKTOR

AZ ERDÉLYI DIÁKOK PEREGRINÁCIÓJA A KÉSEI DUALIZMUS IDEJÉN. (ESETTANULMÁNY A FELEKEZETI EGYENLŐTLENSÉGEKRŐL ÉS AZ ELITKÉPZÉSRŐL)

Felekezeti egyenlőtlenségek az értelmiségi szakmákban

Peregrinációs stratégiák

A külföldi tanulmányok választott szakirányai

Konklúziók

KARÁDY VIKTOR

A KOLOZSVÁRI EGYETEM ORVOSHALLGATÓINAK TÁRSADALMI KIVÁLASZTÁSA (1872-1918)

A kolozsvári orvosi kar benépesülése és a diákság felekezeti és nemzetiségi összetétele

A környezeti kiválasztás paradigmái: születési régió, lakhely, középiskola

Rétegszerkezet és társadalmi kiválasztás

KARÁDY VIKTOR

A HALLGATÓK PÁLYÁJÁNAK SZAKMAI JELLEMZŐI A KOLOZSVÁRI EGYETEM ORVOSI KARÁN (1872-1918)

A középiskolai felkészülés körülményei

Az érettségi kora mint az előképzettségi kitűnőség mércéje

Az egyetemi tanulmányok néhány jellemzője

Az ösztöndíjak vagy a támogatott tanulmányi mobilitás rendszere

KARÁDY VIKTOR

A DIPLOMÁS ÉRTELMISÉG 'NÉPI' REKRUTÁCIÓJÁNAK ALAKULÁSA 1945 ELŐTT ÉS UTÁN

NAGY PÉTER TIBOR

AZ EGYETEMI DIPLOMÁSOK A MAGYAR TÁRSADALOMBAN 1930-BAN ÉS 2000-BEN

I. Diplomások a társadalmi hierarchiában

Milyen munkakörre készít elő az egyetem?

Mennyiben determinál urbanizáltabb létre az egyetem?

Hogyan függ össze a poszt-humboldti arculat a nemi szerepekkel?

II. Az "igazán független" változók

Hogyan alakítja az egyes felekezeti csoportok arculatát az egyetem?

Hogyan alakítja át az első és második generációsság szempontjából az értelmiség arculatát az egyetem?

Irodalom

NAGY PÉTER TIBOR

A DIPLOMÁSOK ÉS AZ ÁLTALUK BETÖLTÖTT FOGLALKOZÁSOK

A probléma

Státuszinkonzisztencia tíz és negyven évvel ezelőtt

Egy specifikusabb számítás

Életút vizsgálat - idősor nélkül

Továbbfejlesztési irányok

Irodalomjegyzék

NAGY PÉTER TIBOR

EGY ELITKUTATÁS REKRUTÁCIÓS DILEMMÁI

Elitkiválasztás alrendszerenként

Elitkiválasztás a tudáskánon bázisán - tankönyvek és kézikönyvek

Elitkiválasztás a tudáskánon bázisán - lexikonok és encyclopediák

A tényleges lexikonok, enciklopédiák

Az elitrekrutáció idősávja és térbeli kiterjedése

Irodalom

KARÁDY VIKTOR

A BÖLCSÉSZKAROK OKTATÓI ÉS AZ EGYETEMI PIAC SZERKEZETE A DUALISTA KORBAN (1867-1918)

NAGY PÉTER TIBOR

A FELSŐOKTATÁSI ELIT KUTATÁSA

I. Négy kutatási terv

II. A felsőoktatók, mint a felsőoktatáspolitikai tér szereplői

III. Elnevezések, címek, pozíciók és fokozatok rendszere

Irodalom

NAGY PÉTER TIBOR

A TUDOMÁNYOS FOKOZAT BIRTOKOSAI A KÁDÁR KORSZAKBAN

A kutatás kerete

A kandidátussá válók száma az időtengelyen

A kandidátusi fokozatszerzés nemi és származási egyenlőtlenségei

Irodalomjegyzék

Előszó

...

A kötet végig különbözőképp meghatározott értelmiségi csoportokat vesz górcső alá a 19. századi kezdetektől, amikor - a reformkorban - magát a fogalmat is bevezették a honi írástudó nyilvánosságba, egészen a jelenkorig. Meggyőződésünk szerint ugyanis a társadalomtörténet-írás és honi szociológia kiterjedt gyakorlata, mely éles cezúrát von az 1949 előtt és után működő szakértelmiség bemutatása közé nem minden esetben helyes: több tanulmányunk kísérli meg a rendszerváltásokon átívelő értelmiségtörténet bemutatását. A főbb vizsgált csoportok sorába tartoznak a kolozsvári magyar egyetem medikusai a kettős monarchia korában, a bölcsész és természettudományi karok tanári kara ugyanakkor, a diplomás népesség és a tudományos fokozatott szerzettek a szocialista korban és azután, a lexikonok névanyagában szereplő 'kanonizált' értelmiségi csúcselit vagy a külföldi egyetemi peregrinációban résztvevő honi diákság.

A változatos elemzési szempontok felölelik a társadalmiszakmai, regionális, felekezeti és etnikai kiválasztás mechanizmusait, az értelmiségi pályakép alakulását, a szakválasztás logikáját különböző eredet vagy háttér tényezők szerint, a diplomázás szintje és a foglalkozás közötti státusz-megfelelés illetve 'inkonzisztencia' kérdéskörét. Valóságos vörös vonalként szövi át ezeket a tanulmányokat a magyar társadalomnak az előző rendszerben részben tabusított, részben csak 'kényes'-ként elkönyvelt s mint ilyen gyakran még máig sem megfelelő tudományos objektivitás igényével tárgyalt kérdése, a történelmileg kialakult s Európában egyedülálló vallási megosztottság problémája, melyet itt is igyekeztünk fontosságának megfelelő súllyal értelmezni.

http://mek.oszk.hu/10900/10983/#

*

Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 19. szám · / · Figyelő · / · Disputa

Schöpflin Aladár: Irodalom és iskola.

Tanárok, látom, disputálnak, hogy miképpen és mily mértékben adjanak helyet a mai élő irodalomnak az iskolában. Mintha kissé meg is volnának akadva a dologgal: az egyik azt mondja, az egész mai irodalom az önképzőkörbe való, tessék ott olvasni és magyarázni a mai írók műveit. A másik azt mondja: ez nem jó lesz, mert akkor az önképzőkörben az egész évben csak erről lesz szó, tehát de facto többet fognak a fiúk erről hallani és beszélni, mint az egész régi irodalomról. Remélhetőleg majd elintézik az ügyet a maguk körében, az iskola, a tanár, a diák szempontjából. De talán nem lesz hiábavaló megnézni kicsit az irodalom, az író szempontjából is. Elvégre arról van szó, hogy a leendő olvasóközönség, a mai diák micsoda előkészülettel, micsoda tanult elfogultságokkal fogja majd nézni a mai magyar irodalmi produkcióit.

Az írónak csak egy érdeke lehet az iskolával szemben: hogy mennél kevesebbet foglalkozzék vele, sőt lehetőleg egyáltalán ne foglalkozzék vele. Az iskolai irodalomtanítással szükségszerűen vele jár, hogy elfogulttá teszi a tanulót: olyan ítéleteket szuggerál neki, amelyek nem az ő ítéletei, mert nem belőle magából nőttek ki, hanem a tanár vagy a tankönyv, az iskola tekintélye oltotta bele s ezek a készen kapott ítéletek az esetek túlnyomó számában megnehezítik, hogy közte mint olvasó és az író között az az önkéntelen, közvetlen viszony keletkezzék, amely minden irodalmi mű igazi hatásának és megértésének alapföltétele, amely nélkül nem tudja szabadon, minden idegen közvetítéstől függetlenül átengedni szemét, fülét, agyát az írónak.

A régi irodalom alkotásainál ez nem olyan nagy baj. A régi írók műveiről szóló értékítéletek és értelmezések kitűnő elméktől erednek és mielőtt az iskolában meggyökeresedtek volna, az irodalmi közvélekedés szentesítette őket, az pedig nem szokott nagyot tévedni. Ha aztán ezeket átveszi az ifjúság, csak egy általános érvényű hagyománynak lett részese, amelyen keresztül, ha van az intelligens olvasásra tehetsége, még mindig eljuthat a saját ítéletéig.

A mai íróról s műveiről nincs és nem is lehet ilyen szentesített hagyomány s különösen a mi viszonyaink közt hiányzik az a közvélekedés is, amely előre jelezhetné, legalább nagyjában, milyen lesz az a hagyomány. Ítéletek, magyarázatok, értékelések még forrnak az aktuális irodalmi élet üstjében és ember legyen, aki ebben a kavargásban meg tudja látni, mi benne a nemes érc és mi marad alul salaknak. Ha minden irodalomtanár megannyi biztos ítéletű, megbízható ízlésű és elfogulatlan befogadó képességű kritikai szellem volna, akkor talán rájuk lehetne bízni, hogy a fiatal elmék tájékoztatói legyenek abban a meg nem szűnő hullámzásban, ami a mindenkori élő irodalmat teszi. Talán nem sértem meg az irodalomtanárok tiszteletreméltó gárdáját, ha azt mondom, hogy legfeljebb csekély töredékük ilyen nagyszabású kritikai szellem, hiszen az ilyen egyáltalában nagyon ritka, jó ha kettő-három akad egy generációban. Ebből most már nem következhetik egyéb, mint hogy olyan nézetek, ítéletek és megállapítások szerepelnek érvényesek gyanánt az iskolák túlnyomó részében, melyek meg nem értésből, elfogultságokból és jóhiszemű tévedésekből szövődnek és semmi esetre sem léphetnek fel az általános érvényűség követelményével. Aki megnézte néhány irodalomtörténeti tankönyv utolsó fejezetét, amelyben a legújabb irodalom van összefoglalva, az tudja azt is, milyen tanácstalanul állnak még máskülönben jóravaló képzettségű irodalomtanárok is a mai írókkal szemben. Márpedig az ilyen nem használ az irodalomnak, de még többet árt az iskola tekintélyének. Mert ha az a fiú kikerül az életbe, részesévé lesz a közvélekedésnek, saját ízlésre és ítéletre tesz szert, mit fog gondolni az iskoláról általában, amelyben hamis fogalmakat csepegtettek bele?

Csakhogy az iskolai irodalomtanításnak nemcsak az a feladata, hogy hozzáférhetővé tegye a múlt irodalmi kincseit, hanem az is, hogy általában az irodalom, elsősorban tehát a mindenkori aktuális irodalom megértésére képesítse az intelligens emberek jövendő nemzedékét. Hogy cselekedje ezt, ha nem beszél a mai irodalomról?

Igyekezzék mennél több intelligens olvasót nevelni. Intelligensen olvasni nem olyan könnyű dolog, nem is mindenki képes rá, sőt aránytalanul kevés ember képes rá - én titokban azt hiszem, hogy intelligens olvasónak éppúgy születni kell, mint költőnek. Annyira intelligens olvasó azonban minden józan eszű, máskülönben művelt, vagy művelődésre képes emberből válhatik, hogy meg tudja különböztetni a kóficsot az igazán becses dologtól és szívesebben nyúljon az igazi író könyvéhez, mint a vásári fércelményhez, mely éppen az olvasó olvasásbeli intelligenciájának hiányára spekulál. Hogy valaki ilyen intelligens átlagolvasó lehessen, ahhoz nem az kell, hogy az iskolában hallotta légyen a tanár úr magánvéleményét Móricz Zsigmondról vagy Molnár Ferencről, hanem az, hogy életében legalább egy írónak egy művét a maga velejében megértette légyen, hogy igazán szívből megérezte legyen, mi abban a műben az igazán szép és hogy egyáltalában miért szép az a mű. Akinek csak egyetlen könyv is ilyen belső élményévé vált, az mindjárt több megértő képességgel fog olvasni minden művet, annak számára megnyílt az irodalmi gyönyörködés kapuja. Ilyen célra alighanem alkalmasabb egy régi mű, mert a tanár megértető munkájában több támasztékot talál a hagyományban.

És nevelje a tanár tanulóit az irodalom szeretetére, irodalmi érdeklődésre. Erre van szüksége a mindenkori irodalomnak, nem pedig arra, hogy munkásait a tanórákon dicsérjék vag korholják. Mennél több és mennél intelligensebb és megértőbb olvasó - ez kell az irodalomnak s ebben a tekintetben éppen nálunk van széles tere az iskola jószándékú munkájának, mert a mi irodalmunknak, amióta egyáltalán megvan, mindig az volt s ma is az egyik legfőbb baja, hogy az olvasóközönség megértő- és befogadóképessége nem ér fel a számára termő irodalom színvonaláig, hogy az író vajmi ritkán érezhette és érezheti azt a titokzatos, de mindig biztosan megérezhető fluidumot, mely az olvasó megértéséből feléje árad és amelynél hathatósabb ösztökéje az alkotóképességnek nincs.

*

Elmenék én a városba

.

Elmenék én a városba, piros gyöngyöt vettem,

Azt én hazavittem, asztalomra tettem.

Híjj uramnak ingem, kincsem feleségem!

Nem hílak én téged teljes életemben!

Mert az apám házát nagyobb urak járták,

Őket sem uraltam téged sem urallak.

.

Elmenék én a városba, piros ruhát vettem,

Azt én hazavittem, asztalomra tettem.

Híjj uramnak ingem, kincsem feleségem!

Nem hílak én téged teljes életemben!

Mert az apám házát nagyobb urak járták,

Őket sem uraltam téged sem urallak.

.

Elmenék én az erdőbe, somfa pácát vágtam,

Azt én hazavittem, ajtóm után tettem.

Híjj uramnak ingem, kincsem feleségem!

Nem hílak én téged teljes életemben!

Mert az apám házát nagyobb urak járták,

Őket sem uraltam téged sem urallak.

.

Elévettem én a pácát, ütni-vágni kezdtem.

Uram vagy, uram vagy teljes életemben!

Uram vagy, uram vagy egész életemben!

Magyar népdalok és tánczene Moldvából.

Érsek Csaba Sándor "Bengő" - ének

Kelemen István "Pityu" - hegedű, kobza

Csibi Szabolcs "Szabi" - koboz, furulya