MÓRA FERENC
A DIDERGŐ KIRÁLY

Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
"Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!"

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
"Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?"
Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot.
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
"Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!"

"Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed."
"Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám" - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok arany kolomp.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt!
"Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!"
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya.
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!"

Nyöszörög a fűtő: "Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!"

Nekibúsult erre a didergő király,
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
"Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!"

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába:
"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!"

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása:

"Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!"
Megfordul a király: "Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak,
Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!" -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
"Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik;
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?"

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
"Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Bíborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyem főkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője!"

Most már meg a kislány mondta azt, hogy "ácsi!
Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!"
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
"Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!"

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
"Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,
Fussatok a hordót csapra ütögetni,
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy Meseországban..."

*

Heroikus pótcselekvő
Hátad mögött volt az Isten,
S te mégis megkerülted érte a Földet…

*

Egyet lépsz előre, kettőt hátra
Nem lépsz hátra, hogy lendületből ugorj
Egy forgó hengeren „jársz”, így végülis helyben
Ha lassan jártál volna, tovább értél volna…

*

Minden évben egyszer fordított nap volt,
De azután – nem vették észre? – így maradt,
S azóta a nyúl visz a puskát, s az asszonyon a nadrág

*

Csak az kap kölcsönt vagy hitelt,
Aki hitelt érdemlően be tudja bizonyítani,
Hogy az égadta világon semmi szüksége sincs rá

*

Anti-iskolák
Éppen azokat a tantárgyakat
utáltatják meg, azoktól veszik el a keved
az iskolákban,
amikhez magolni se kell,
csak a józan eszed használni,
s amikre amúgy életfogytig szükséged lenne:
logika, filozófia, nyelvtan, testnevelés, ének stb.

*

Matek és filozófia mumus
Már a kicsit nagyobb gyerekek se kérdeznek,
Mert félnek, hogy kórusban hangosan kinevetik őket,
Így mindenki csendben ül, s úgy tesz, mintha értené…

*

Egyeseknek kétszer jobbnak kell lenniük,
Hogy legalább fele annyi esélyük legyen,
Mint ugyanarra az állásra stb. pályázó társaknak

*

Számkivetés

Akik szóvá teszik, hogy a király meztelen,
Azokat örökre száműzik a hazájuktól,
Elvágják az élettő gyökereiktől –
Mások meg maguk önként emigrálnak,
Mintha magukat akarnák büntetni…

*

Mint Petőfi Apostolát,
Minden szegény árvát egy mesterségre tanítanak,
A kolduláséra,
Amihez el is csúfítják, le is soványítják/betegítik stb.

*

A szemérmes koldusok éhen halnak,
A pofátlan koldus-maffiózok pedig aratnak

*

Pofozó-bábu
Csak akkor tanulhat a tehetséges gyerek,
Ha az úrfiak mellett vállalja ezt a szerepet:
Helyettük is ő kap ki, őt szidják le stb.
(s közben titkon ellesheti a tudnivalókat)

*

Nekik az a bátorságpróba,
Hogy ki tud nagyobbat rúgni a döglött oroszlánba

*

Hiánygazdaság
Mindenért és hosszan sorban állni,
S nem tudni, hogy mire elfogynak előled,
Marad-e még valami maradék,
Vagy csak a pult alól plusz kenőpénzért…

*

Néhány család élhet, a többi nézhet:
Az élethiány-beteg emberek napi pótléka:
A tévében, magazinokban stb. kukkolhatnak…

*

Minden van – de minden fordítva van
Így a beszéd, a zene és a film is hátulról megy előre.
Az emberek is öregen születnek, s csecsemőként végzik…

*

Beoltanak erőszakmentességgel
Tétlenül nézed végig javaid elorzását
És kedvesed meggyalázását, gyereked megrontását

*

Nemcsak az iható vizet,
De a szívható jó levegőt is pénzért árulják,
Mintha mindenki lélegeztető gépre lenne kapcsolva

*

Az asszonyt egyre jobban verik,
míg a pénzt egyre kevésbé számolják

*

Minden jó, ha a vége jó,
De itt a nagy nevetés sírásba torkollik…

*

Az egyik a pusztába kiáltja szavát,
A másik meg a falra hányja a borsót,
A harmadikon meg szájzár, szájkosár,
A negyediknek meg kivágták a nyelvét…

*

Itt úgy takarékoskodnak,
Hogy előbb a már rohadó almát eszik,
S így végülis sohasem esznek ép gyümölcsöt

*

Mindenhez engedély kell
Még az engedélykéréshez is…

*

Az emberek egy olyan istenben hisznek,
Aki akkor is segít, ha magukon nem segítenek,
S így nem is kell szárazon tartaniuk a puskaport

*

Amiről nem tudnak, az nem hiányzik nekik:
Így azután nem is akarnak semmiről sem tudni,
Hogy semmilyem hiányérzet ne kínozza őket…

*

Az élet fenntartásának eszközei
Egyre fontosabbak lesznek,
A végén magát az életet teszik eszközükké…

*

Mindig az újabbat tartják jobbnak –
Művészetben, zenében és bölcseletben is…

*

A látni vágyók a Napba néznek

*

Egy kikapcsolhatatlan néprádió szól,
Nemcsak szól, de egyenesen bömböl
Köztereken és a munkahelyeken, magánlakásokban,
Ami ontja és szórja a népbutító agitációt-propagandát,
S a szünetben gagyi prűd vagy trágár dalokat sugároz….

*

A jobblétre derülést
Itt összetévesztik a szenderüléssel

*

Mintha mindenki házi őrizetben lenne
Olyan magas kerítés veszi körül a bunkereket,
S olyan erős és szigorú az őrség, a beléptetés stb. stb.

*

A beismerő vallomás perdöntő,
Sőt: ha megvan, más bizonyíték nem kell,
Az már elegendő akár a halálos ítélethez is,
S érdektelen, hogy kínvallatással csikarták-e ki

*

A király parancsára és belső gyávaságból is
Az országban összetörnek minden igazmondó tükröt

*

Azok kiabálnak, akiknek a háza ég
A bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű

*

Itt örök a háborúskodás
És olyan hadviselés folyik,
Amelyben nem ejtenek foglyot,
de a likvidálás előtt még kínvallatják…

*

Kóma
Retteghetsz attól, nehogy kórházba kerülj,
Mert ott a gyógykezelés leple alatt
Kivehetik, kicserélhetik ép részeidet….

*

Pártalanul – pártában

Nagyon szomorúak a párkeresők,
Mert nagyon kicsinylik a választékot:
Az emberek fele másnemű,
Többmillárdnak a nyelvét sem értik,
És akik már meghaltak vagy meg se születtek,
Akik korban nem passzolnak, vagy már elkeltek,
Akiket sose láttak, akiknek meg pont ők nem kellenek:
Hogy lehet így megtalálni azt az egy igazit…

*

Agglegény, vénlány

Úgy vannak az emberek a szerelemmel,
Mint az az egyszeri horgász,
Aki a lábát a vízbe lógatva akar halat fogni,
S csak panaszkodik balszerencséjére,
De szégyelli elmondani a részleteket,
Hisz biztos tudnia kellene a módját…
(így azután besavanyodott, megkeseredett

*

Minden alkalom csak egyszeri:
Most vagy soha (többet még egyszer) –
Ha erről lemaradtál, akkor végleg kiestél…

*

Mogyorófa virág/világ

Itt az emberek szeretnek sokat ígérni,
Rögtön be is söpörik az érte járó hálát,
De mindebből nagyon keveset adnak meg,
Ráadásul abban sincs köszönet…

*

Titanic

Az egész világ egy nagy hajó,
Amelyen minden rendben van,
Sőt: bált tartanak, muzsikára mulatnak,
Csak éppen a hajó jéghegynek ütközött,
Süllyed és a vészjeleket sem adták le…

*

A tanár és a rendőr
Előbb üt, később kérdez
(mondva, hogy ők megelőlegezik,
Később majd úgyis rászolgálnak,
Illetve hogy biztos elkövettek valamit…)

*

Ahol tilos a testi fenyítés,
Ott sokszor még rosszabb a helyzet,
Egy – esetleg nem nyilvános – pofon helyett
A lelki megalázás és kínzás fortélyait vetik be,
Ami nem nyolc napon belül gyógyul,
S amiről nem is lehet látleletet vetetni…

*

Ezen a bolygón
Senki nem tanít semmit,
Mindenki a maga kárán tanul,
S mindennek a titkát el kell lesni,
De ezt is titkolnia kell, hogy meg ne büntessék…

*

A térítőknek nagy a hite:
Meggyőznék az oroszlánt,
Ne egye meg a misszionáriust,
Legyen inkább vegetáriánus…

*

Itt senki nem bízik senkiben
Mindenki mindent maga csinál
Nem osztják meg a munkát,
S nem működnek együtt:
Mintha Robinzonok lennének

*

Radnóti Miklós
TÖREDÉK

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1944. május 19.