Ki szeret és párra nem találhat... |
Írta: Jenő |
2014. május 31. szombat, 19:03 |
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 10. A készülő füzetek nyersanyaga-mellékterméke
József Attila NAGYON FÁJ
Kivül-belől leselkedő halál elől (mint lukba megriadt egérke)
amíg hevülsz, az asszonyhoz ugy menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde.
Nemcsak a lágy, meleg öl csal, nemcsak a vágy, de odataszit a muszáj is -
ezért ölel minden, ami asszonyra lel, mig el nem fehérül a száj is.
Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell. Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat.
Nincsen egyéb menedékünk; a kés hegyét bár anyádnak szegezd, te bátor!
És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától.
Nincsen helyem így, élők közt. Zúg a fejem, gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek kezében a csörgő csereg, ha magára hagyottan rázza.
Mit kellene tenni érte és ellene? Nem szégyenlem, ha kitalálom,
hisz kitaszit a világ így is olyat, akit kábít a nap, rettent az álom.
A kultura ugy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben -
de az hol áll, hogy nézze, mint dobál halál s még egyedül kelljen szenvednem?
A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő. Páros kínt enyhíthet alázat.
De énnekem pénzt hoz fájdalmas énekem s hozzám szegődik a gyalázat.
Segítsetek! Ti kisfiuk, a szemetek pattanjon meg ott, ő ahol jár.
Ártatlanok, csizmák alatt sikongjatok és mondjátok neki: Nagyon fáj.
Ti hű ebek, kerék alá kerüljetek s ugassátok neki: Nagyon fáj.
Nők, terhetek viselők, elvetéljetek és sirjátok neki: Nagyon fáj.
Ép emberek, bukjatok, összetörjetek s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
Ti férfiak, egymást megtépve nő miatt, ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
Lovak, bikák, kiket, hogy húzzatok igát, herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.
Néma halak, horgot kapjatok jég alatt és tátogjatok rá: Nagyon fáj.
Elevenek, minden, mi kíntól megremeg, égjen, hol laktok, kert, vadon táj -
s ágya körül, üszkösen, ha elszenderül, vakogjatok velem: Nagyon fáj.
Hallja, mig él. Azt tagadta meg, amit ér. Elvonta puszta kénye végett
kivül-belől menekülő élő elől a legutolsó menedéket.
1936. okt. - nov.
http://www.youtube.com/watch?v=-iNMHgNNtEk
*
AKI TÉNYLEG SZERET, AZ
tapintatos figyelmes diszkrét törődik veled felvidít, megnevettet feltétel nélkül elfogad megvigasztal baráti szívességet tesz gondod viseli terhedből átvállal áldozatot hoz előnyben részesít felemel megszabadít bókol, megszépít meggyógyít figyel és figyelmeztet véd és óv tükröt tart eléd tréfásan mond fájó igazat bármilyét átadja megosztja örömét drukkol és örül sikerednek megkímél társ a bajban időt szán rád bármikor elérhető kérés nélkül ad a legjobbat hozza ki belőled növeli önbizalmad jó dolgot ajánl szükség esetén atyáskodik közvetít kibékít összeismertet érdekedet képviseli helyzetbe hoz nem kér tisztességtelent a legjobbat adja nem visz kísértésbe tiszteletben tartja szokásaimat teljesen megbízik bennem örömmel lát vendégül tudatosítja értékeimet egyengeti utam, pályám kezességet vállal értem gyorsan tájékoztat a javamat szolgálja
*
Ady Endre: Az én mennyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban: „Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda, Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk: Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk: Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba: Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget: Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen: Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett, Hozza vissza Õ: legyen Õ az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom: A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot, Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve, Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván: „Bűn és szenny az élet, Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek
*
Van - vagy nincs nekem Szerelmem, élettársam-házastársam?
Akivel megosztjuk ill. válogatjuk a munkát Akivel jól kiegészítjük egymást Aki kompromisszumokat keres velem Aki velem együtt vállal gyerekeket Aki sok helyre elkísér – és elém jön Aki levágja a hajam, a körmöm Aki előttem sohasem szégyenlős - meztelen Aki felöltöztet és levetkőztet Aki észreveszi rajtam, ha valami bajom van Aki úgy ismer, mint a tenyerét Aki semmiért nem számol fel nekem pénzt Aki alig várja, hogy ismét láthasson Akinek mindig én vagyok az első Akinek nincs külön zsebpénze Aki soha nem hoz zavarba Aki mindenét megosztja velem Aki bármit kölcsön ad Aki feltétlen megbízik benned Aki Isten akaratának médiuma feléd Aki a saját kárára is a javad akarja Aki büszke rád, hogy az élettársa vagy Aki emlékeztet a vállalásaidra Aki nem hagyja rád a hülyeségeidet Aki érti a műveltségi utalásaidat Aki a kedvenc süteményed készíti Aki kiveszi a piszkot a szemedből Aki kiveszi a tüskét a bőrödből Aki dicsérve tud korholni Aki az utcán megvéd, otthon megszid Aki lakásodból otthont varázsol Aki mindig tud új dolgokkal meglepni Aki pofon vág, hogy észhez térjél Aki felráz, ha a veszélyben szenderegsz Aki odaadja a fél veséjét, hogy gyógyulj Aki életét kockáztatva ment ki a bajból Aki megértően elnézi gyengéidet Aki végtelen türelemmel kivárja javulásod Aki mindig ajánl, de semmit nem erőltet Aki hallgat mint a sír a titkaidról Aki a te nevedet is viseli Aki visszafogadja a bűnbánó tékozló társat Aki szavak nélkül is érti a bocsánatkérést Aki megbocsátva elfeledi megbánt vétked Akitől bármi tisztességest kérhetsz Aki velem jön a világ végére is Akivel teljesen egy hulámhosszon vagytok Aki rezonál minden rezdülésedre Aki képes magára vállalni bűneidet Aki soha nem tagadna meg Aki úgy néz rád, aki még lehetsz Aki betartja minden ígéretét Aki összebékít a haragosoddal Aki megvarrja ruhád, kipucolja cipőd Aki meghallgatja gondolatkísérleteidet Aki felkelti az érdeklődésedet Aki odahozza a neked kevert kávét Aki eltemet és meggyászol Akiért nem hanyagolod el magad Aki felmelegíti az ételedet Aki bemelegíti a lakást és az ágyad Aki nem engedi, hogy lejárasd magad Aki elkészíti a fekhelyedet Aki bakot tart, hogy falra mászhass Aki kihúz a gödörből Aki elviseli, ha rossz passzban vagy Aki nem háborgatja a nyugalmad Aki mindig készenlétben áll Aki érti és szereti a humorod Aki megpuszilja a „bibidet” Aki felemel, ha elcsúsztál Aki megmasszírozza a tested Aki izgul, ha vizsgahelyzetben vagy Akiben vakon megbízhatsz Aki cerberusként őrzi a nyugalmad Aki vigyáz a házadra Aki szól, ha valami rosszul áll Aki tudja, hogy mit hova tettél el Akivel fél szavakból értitek egymást Aki piszkosan és részegen is beenged Akivel először osztod meg örömöd-bánatod Akinek minden nap tetszeni akarsz Aki megmossa a hátad Aki ápol, ha betegeskedsz Aki kitalálja rejtett vágyad Aki kimossa a koszos gatyádat Aki betakar, ha elszundikálsz Aki vár, ha hazaérsz Aki rád gondolva főzi a meleg levest
*
Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek
Vagyok: mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény Lidérces, messze fény
De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak
Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének, S lennék valakié Lennék valakié
*
Te nem - feltétlenül és jól - szeretsz engem, Te istenigazából nem - is - az én javamat akarod
Csak a felesleg, maradék időd „áldozod” rám Csak a javamat akarod, és el is veszed Csak abban dicsérsz, amiben te jobb vagy Csak addig kellek, amíg jobbra nem cserélhetsz Csak addig tartasz ki, amíg eltartalak Csak addig vagy velem jóban, míg elv-társ vagyok Csak akkor adsz tanácsot, ha mindig megfogadom Csak akkor állsz ki mellettem, ha nem kockáztatsz Csak akkor értékelsz, ha már elveszítettél Csak akkor keresel, ha neked van rám szükséged Csak akkor törődsz velem, ha kiérdemlem Csak amíg tanítani tudlak, addig hallgatsz meg Csak az fényemben akarsz sütkérezni Csak azért ajándékozol, hogy lekötelezz Csak azért figyelsz: felírd: mi van a rovásomon Csak azért hívsz, mert nincs otthon ezermestered Csak azért mondod meg az igazat, hogy lebunkózz Csak azért ragaszkodsz hozzám: szebbnek tűnj Csak azt akarod, hogy örökre a beteged legyek Csak be akarsz szervezni gyülibe, hálózatba stb. Csak egy részemre van szükséged, az egészre nem Csak egy szadista vagy, aki talált egy mazochistát Csak egy ürügy vagyok neked, hogy kimentődj Csak el akarsz nekem adni eszmét vagy árut Csak életfogytig magadhoz akarsz láncolni Csak fejhető tehénnek/pumpolható baleknak látsz Csak háttered vagyok, hogy villoghass Csak hozzám köt téged a közös ellenségünk Csak ideális partner vagyok áldozathozatalodhoz Csak istenpótlék vagyok, akit „imádhatsz” Csak itt-most kihasználod kiszolgáltatottságom Csak jólneveltségből, tűkön ülve hallgatsz meg Csak kapcarongynak előveszel a talonból Csak kell egy mindenes cseléd, ugráltatható csicska Csak kell valaki, akivel holtodig anyáskodhass Csak kiélvezed, hogy én feltétlenül szeretlek Csak kihasználod, hogy egy jótét lélek vagyok Csak kísérleti alanyod vagyok Csak kíváncsi vagy rá, hogy ki visel el téged Csak közönség kell, aki díjazza szerepléseidet Csak lakomámhoz, s nem betegágyamhoz tülekedsz Csak lassan, kikérdezve és kioktatva segítesz ki Csak magadon akarsz segíteni az én „segítésemmel” Csak megkívántál, s ha ez kielégült: eldobsz Csak négyszemközt dicsérsz, hátam mögött szidsz Csak nem akarsz haragban lenni a szomszéddal Csak rajtam akarod élezni az eszedet Csak rajtam mint próbababával gyakorlatozol Csak samesznak nevelsz, nehogy túltegyek rajtad Csak szeretnél már magadnak gyereket szülni Csak szükséged van egy jó munkaerőre Csak szükséged van rám mártírkodó játszmáidhoz Csak távolról csodálsz, ám közelről nem kedvelsz Csak te tudhatod igazán, hogy mi a jó nekem Csak tudod, hogy jóba kell lenni a főnökkel Csak ugródeszkád vagyok, ahonnan dobbantasz Csak úgy szeretsz, mint ragadozó a prédáját Csak velem akarod bizonyítani a „Jóságodat”… Csak velem akarod igazolni létezésed értelmét Csak zongoracipelőnek tartasz, hogy brillírozhass
*
Arany János Mária! bűneid meg vannak bocsátva
Oh, ne sujtsák a szelid nőt A morál kemény szemöldi, Hogyha női hívatását Méltatlannak is betölti.
Láttam ily nőt esni porba Mivel férjét nem hagyhatta; Elkisérte a nyomorba, El a bűnbe, gyalázatba.
Védangyalkint állt fölötte S míg tehette, védelmezte; Mikor erre gyönge volt már, Hozzáromlott: úgy lőn veszte.
Mint a hű eb - kész urával Elbujdosni, száműzött lesz; Macska ott marad a háznál: Új gazdát nyal, egeret les.
(1877 júl. 22)
*
Kinek miért nincs - több - gyereke?
Okok, indokok - álindokok és ürügyek
szervi meddőség nem termékenyítő hím ivarsejt kioperált méh kasztrált férfi impotenssé tett férfi homoszexuális férfu leszbikus nő szingli, vénlány kifut a korból agglegény ideológia cölibátus a hivatással hozott áldozat lelki meddőség - nagy akarás sikertelen lombikbébi válogatós örökbefogadó lakáshiány létbizonytalanság félted az alakod, a szépséged nem hiszed, hogy lesz még Föld erre a világra nem szülsz nem találod meg a párod állami vagy önkéntes sterilizálás nős ember a szeretőd abortusz követketmények volt már egy halvaszülés első gyereked "szörny" első gyereked korán meghalt első-egyetlen gereked kényezteted az első gyerekkel az apa magadra hagy nem vagy biztos a párodban rettegsz a szüléstől félsz az elszegényedéstől kisgyermekekhez vonzódsz... félsz a felelősségtől nem érzed magad érettnek stb. stb.
*
Szexualitás - szerelmeskedés Zavaró külső és belső tényezők
túl józan vagy túl részeg vagy nincs egy intimitást biztosító hely hallgatóznak vagy lehallgatnak egy szögesdrótkerítés van köztetek féltek, rettegtek a teherbeeséstől nagyon figyelni kell: coitus interruptus fennáll az AIDS fertőzés veszélye máshol már kielégült a szex étvágyad kedvtelenül - házastársi kötelesség csak azért, hogy mással ne csinálja az egyik fél csak a pénzért megy bele teljesítménykényszer alatt illúzióromboló szavak, mozdulatok, pózok jégveremben fagyoskodva zavaró fények, szagok, zajok nagyon akarod jól csinálni ezzel az aktussal akarod visszaszerezni hasmenés, köhögés, szellentés, csuklás stb. titokban, a lebukástól rettegve fél óra van a ráhangolódásra és utójátékra mosdatlanság, gusztustalanság sötétszobában ismeretlen partner nincs köztetek szerelem nem tudsz feloldódni - átadni magad egy nagykönyvből puskázol közben csak fogadásból, dacból mész bele félsz, hogy különben elveszítenéd bármikor rátok nyithatnak közben folyton elemzed, amit csinálsz eleve rettegsz a felsüléstől már a legutóbb is nevetségessé tettek valaki máson akarsz ezzel bosszút állni közben megy egy izgalmas krimi holtfáradt vagy és zúg a fejed illúzióromboló a társ szaga, obszcenitása semmi gyöngédség, semmi figyelem
*
Evés és ivás - zavaró tényezők
kényszertáplálnak - megtömnek csak az van, amit pont a legjobban utálsz versenyezve, szintidőre kell zabálni beleköpnek az amúgy finom levesedbe már jóllaktál, de illendőségből még eszel... be kell tartani a spanyol etikett ezer szabályát melletted gusztustalankodnak, hánynak stb. kinézik a szádból a falatot tudod, hogy más elől eszed el csak titokban, lopva tömheted magadba moslék: úgyis egy helyre megy fejjel lefelé lógatva zaklatnak, lökdösnek vagy sós vagy sótlan az étel ami amúgy édes, az most savanyú (csokoládé) túl drága vagy nem tudod kifizetni megtűrt vagy kinézett vendég vagy nem érzel ízeket, illatokat saját szedésű gombát eszel... félsz, hogy meg akarnak mérgezni egy száguldó autóban szorongva ha most eszel, holnap nem lesz ugyanazt eszed hetek óta végszükség: csak dögöt ehetsz végszükség: kannibalizmus minden órában egy kanállal kapsz mintha rókaként lennél a gólya vendége nyersen vagy agyonfőzve oda nem illű fűszerezés ami forrón jó, az jéghideg büdös a hely, mocskos a szakács piszkos az asztal, az evőeszköz üldöznek és bújkálnod kell nagyon mardos a bűntudat vitából veszekedés lesz az asztalnál a kutya melletted különbet vacsorál stb.
*
A(z) (ön)kínzók emberismerete
alvásmegvonás bizonytalanságban tartás buta és aljas parancsoló bűz dögunalom égetés és fagyasztás elállatiasítás elzsibbasztás értelmetlen munka gerinced megtörése gonosz tréfa hangártalom idegesítés időérzék vesztés ijesztgetés incommunicado ingerszegénység intim tér hiánya izoláció játéktilalom komforthiány koszfészek légszomj megalázó motozás megalázó verés militáris rend monotónia mosdatlanság nyilvánosságba vetés önbecsülésed elvétele összeugrasztás rémisztgetés ridegség rossz szavak rossz-romlott étel sokkolás sorstárstalanság sötétzárka spicliskedésre bírás szellemi alultáplálás szellemi fölény leépítése szeszélyes bánásmód szexnyomor szobatisztátlanság teljesítményhajsza tétlenségre kárhoztatás tömegnyomor uniformizálás stb.
*
Azt gondoltam, eső esik
Azt gondoltam eső esik,
1. Muzsikás - Azt gondoltam, eső esik https://www.youtube.com/watch?v=7lvI8e3vPT4
2. Ripoff Raskolnikov - Azt gondoltam eső esik (Live at Paks) https://www.youtube.com/watch?v=HgwypQ_9_DE
3. Balkán Fanatik https://www.youtube.com/watch?v=133TVjlp0VY
|
LAST_UPDATED2 |