Eugéniusz testamentuma XXI.
Boldog-boldogtalan, bölcs-balga
Az aranykor helyett földi pokol
Táltosparipa helyett állatorvosi ló
Emberélet-minőség: Az ön- és társsorsrontás III.
ZSUGORI URAM
Esmérek én egy vént. - Ki az? - Neve nincsen: Régen eladta már aztat is a kincsen; Sőt míg bírt is véle, magában tartotta, Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. - Hol lakik? - Ott látszik, ama kapu megett, Egy ház, mellyet náddal önnönmaga szegett. Van két palotája a Piac-utcába, De azt a rácoknak adta árendába; Maga e kunyhóba éhezvén kucorog, S elméjébe mindég a drágaság forog. Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal, Tisztelvén a maramont örök áldozattal. A bús gond béesett orcájában hever, Mérget kedveltető kincseiből kever. Olly sárgák orcája sovárgó gödrei, Mint aranyjára vert királyok képei: Mint a sírból feljött halott útálsága, Amellyről minden húst a párka lerága. Most is azért sóhajt és dúlfúl magába, Mért nem adhatja az áert árendába. S öszvekalkulálván saját számadását, Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását, Gyász idők! - így kiált, vádolván az eget, - Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget: Ma csak harminc arany jött bé a kasszába, Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába. Azonba melly szörnyű károm következe: - Itt jajgat, s fejére kúcsolódik keze - Melly szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta, Lantornás ablakom ketté szakasztotta! -
Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő, Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.
Csokonai V. Mihály
*
Szellemi gurud kezét csak úgy
mered elengedni, ha ad neked mankókat
*
Csak akkor eszed meg a húsát,
ha te nevelted fel és vágtad le a disznót, a tyúkot…
*
Egy süllyedő hajóroncson
nem tutajt ácsolsz, de oknyomozó riporterkedsz
*
Már el se hiszed, ha valami jó ér:
ez nem te vagy, ez tévedés, ez csak álom
*
Forrófejűséged és jégszívűséged
átlagaként kiköpött langyos ember vagy
*
Nem te akarsz sokfelé megfordulni,
de inkább karosszékből a világot magad körül forgatni
*
Szórekedésed túl jól sikerült meggyógyítani:
azóta kezelhetetlen szájmenésed, szófosásod van
*
Áldott kezű autószerelő lehetnél,
de itt és most csak lopott autók gazdái átkoznak
*
Csóválod a farkad, ha ötöst kapsz,
de nem tudtad, hogy tízből adták ezt
*
Vagy libidód van, vagy potenciád:
„csak” a kettőt nem sikerül valahogy összehoznod
*
A baráti kötelékek védőhálója
nélkül önként vállalsz – szinte semmiért - halálugrást
*
A lakatlan szigeten feleséged
viszi a lejátszót, nálad marad a sok lemez
*
Úgy ügyeskedsz, hogy a szalámi vége,
a bor seprője jusson; így panaszkodhatsz
*
Minden rossz hagyományt átmentesz,
feltámasztasz, őrzöl és – tudat alatt - életben tartasz
*
Jobb ügyhöz méltó buzgalommal
próbálsz fából vaskarikát barkácsolni
*
Az őszinteséget összekevered
a tapintatlansággal, a kegyetlen igazsággal
*
Zsákutcába hajtasz be, de Te
nem fordulsz meg: Te nem hátrálsz meg soha!?
*
Elkerülöd a kis nehézségeket
és szembetalálkozol a szinte legyőzhetetlenekkel
*
Addig-addig üldözöl egy szúnyogot,
hogy összetörsz mindent lakószobádban
*
Nem keresel ingyen felüdülést
egy sétában, felhőjáték-nézésben: „kivagy”
*
Nem a bajt előzöd meg,
hanem a téged előző kocsit: ha törik, ha szakad
*
Csak a felhergelt-felheccelt
csőcselékben érzed a kollektív erőt, bölcsességet
*
Kísérletből fogadást kötsz:
a neked legtaszítóbb lénybe próbálsz beleszeretni
*
Most már leharapnád a nyelved,
de átokszavaid visszavonhatatlanul repülnek
*
Elővigyázatlan voltál:
az ördög tétlenül talált, s gaztettre késszé tett
*
Te győztél ugyan a verekedésben,
de életfogytiglan rokkant-kocsiban ülhetsz
*
Negyvenévesen bakfis-szép akarsz lenni:
el is csúfítod és nevetségessé is teszed magad
*
Úgy „szerettek beléd”, ahogy pont
akkor kinéztél, s így erőlködsz a konzerváláson
*
Szekta- és pártvezérek hangoskodását
hallgatva nem figyelsz a halk szavú „daimonra”
*
Nyugodt vízen kiképezve csoda jó
kormányosnak képzelve magad tengerre szállsz
*
Jó előre végrendelkezel, s vagyonod
zömének örököseként orvosodat jelölöd meg
*
Nem maga az a kis ital, hanem
a lebukástól való félelem sodor közúti balesetbe
*
Az ördög lekötelez „parafenomén” ajándékaival
és benyújtja a vaskos, vastagon fogó ceruzás számlát
*
Szégyelled bevallani, hogy bekakiltál
és így egész nap becsináltan mászkálsz, ténferegsz
*
Komolyan veszel minden vicces ugratást,
s nem tréfával, de sértődéssel felelsz meg rá
*
Minden vágyat elfojtasz vagy kiölsz
magadból, hogy így soha ne érhessen csalódás
*
A szabadosság szül neked
rendetlenséget: kupi van lakodban és lelkedben
*
A kozmetikázott plakátarcokra
nem tudván hasonlítani inkább „elásod magad”
*
A Niagara feletti kötélen menve, táncolva
nem előre és föl, hanem hátra/lefelé nézel és esel
*
Te nem hallgatsz „nyálas” dalokat,
világvég-hangulatú zenével letargiázol
*
Nem elég, hogy beteg vagy, de még
a kedved is hagyod elrontani: így nem javulsz
*
Munkádon nem tudsz játékossággal
könnyíteni, s úgy játszol, mintha dolgoznál
*
Csak egy fogaskereket spórolsz ki,
és váltig nem érted, miért döcög, akadozik a gépezet
*
Egy betegséggel sok orvoshoz
rohangálsz, s mindnek egyszerre követed tanácsát
*
Jobb gazdája vagy vérszívó
bolháidnak, mint házőrződnek, haszonállataidnak
*
Nem tudsz belenyugodni, hogy ma kikaptál:
szidod a bírót, gyalázod ellenfeled, átkozod Fortunát stb.
*
KUGLI
Elmegy a kugli egy este berúgni, mer' Ő az a kugli, ki nincs fából. Hej, aki dolgozik, az meg is szomjazik, Kugli fejében ez így van jól. Ott a zsebében a munkabére, És az az úr, akinek van pénze, Körberajongja az éjszaka lánya És felszabadítja az öntudatát. Elmegy a kugli egy este berúgni, mer' Ő az a kugli, ki nincs fából. Otthon az asszonya sír, mer' az ostoba Kuglira nem hat a kérő szó. Mert akit emberek fellökdösnek, Annak az élete nem tisztul meg, Kell az a kis pia bódulata, Hogy a kuglira jöjjön a boldogság.
https://www.youtube.com/watch?v=hgcEgRej5mA
*
Bánt az emberek hálátlansága:
ugyan kifosztod őket, de utána kicsit adakozol nekik
*
Ha eljutsz a holtpontra,
nem veszel új lendületet, beletörődsz „sorsodba”
*
Mesterséges próbákat eszelsz ki,
hogy teszteld szerelmed, míg el nem hamvad
*
Egy holtbiztos tippért a lóversenyen
elzálogosítod egyetlen lakóházad és árulod a lányod…
*
Példaképed minden elejtett, elhullajtott
szavát összegyűjtöd és szentírásnak veszed
*
Oly sokra tartod magad, hogy már
csak holt költőfejedelmekkel állsz szóba
*
Gúnyos nyilaid célba találnak
és halálra sebzik potenciális barátaidat
*
Minden időd elveszi, hogy
mindenkitől mindenben különbözzél: különcködj
*
Egyszer beadod a derekad, egyre jobban
meggörnyedsz, s már nem tudsz kiegyenesedni
*
Hiába utaztad be keresztül-kasul
a nagyvilágot, magadhoz közelebb nem jutottál
*
Csak kicsit rossz irányba indulsz,
mégis idővel egyre messzebb kerülsz a céltól
*
Nem végzel semmi kétkezi „házi” munkát
– kertészkedést, barkácsolást –, semmit, ami megfogható
*
Versek és regények olvasását nemcsak
haszontalannak, de károsnak, életellenesnek tartod
*
Az ingyen tévé szellemi moslékát
fogyasztod, hogy maradjon pénzed pótszerekre
*
Az ijesztő jövő képével
riogatod magad, ami tetszhalott állapotba merevít
*
Túlteng benned a szolgálatkészség,
és így kapcarongynak ajánlgatod magad
*
Önismeretből tudni akarod, hány
hajszálad van – ezért egyenként téped ki azokat
*
Kegyetlen túlélőtúrává átszervezve
egy laza kirándulásból is „kihozod a maximumot”
*
Olyan alapsebességet veszel fel,
amihez vésztartalékaidat is mozgósítani kell
*
Rettegsz a vákuumtól, pedig ha nem űzöd ki
ördögeidet, nem tudsz Szent lélekkel betöltekezni
*
A hülyének megéri, hogy egy jó
vicc elmondásáért beáldozzon egy barátot
*
Nem akarod észrevenni,
hogy tények ellen hiába hadakozol oly hévvel
*
Teljes erővel rohansz és összeesel –
lassan járva épségben és sokkal tovább értél volna
*
Minden évben tartasz egy olyan
napot, amikor nem csinálsz magadból bohócot
*
Nem törsz ki a hízelgő és
vérszívó rajongók egyre fojtogatóbb gyűrűjéből
*
Olyan vagy mint az a ló,
aki messziről bátornak látszik, pedig csak vak
*
Már csak te nem tudod – nem akarod
tudni –, hogy fűvel-fával csal a hitvesed
*
Amit olcsón adnak, abból jó sokat
veszel, még ha évekre be is spájzolsz vele
*
Bedőlsz a csábító hitelajánlatnak,
nem számolsz kamatot – elárverezik házad
*
Feltupírozott, dramatizált szerelmi
bánatodban kútba ugrasz, pedig ha egyet alszol rá…
*
Életed minden megoldhatatlanságára
van egy kézenfekvő egyen-magyarázat: „rosszul nősültem!”
*
Egész hónapban azért hajtasz,
hogy egy este gazdagnak add ki és érezd magad
*
Neked mindennél fontosabb a létbiztonság
és rend, ezért szabadságod feladva börtönbe „költözöl”
*
Az utcán inkognitóban, sötétített
limuzinban jársz, de pletykalapnak nyilatkozol
*
Senki nem támad, de te mégis
védekezel – így mintegy magad ellen emelsz vádat
*
Nem a terméked, ügyességed, tudásod stb.,
de a saját kényes bőröd viszed nap mint nap vásárra
*
Nem vagy a helyzetek magaslatán:
éppen kritikus pillanatokban mondasz csődöt
*
Semmit nem dobsz ki és minden
kacatot, limlomot hazaviszel, ami az utcán hever
*
Csak egy dologgal, pusztán életkoroddal
próbálod meg „kivívni” a „neked járó” tiszteletet
*
Tekintélyes magán- vagy jogi személyek
tűzik ki életcélod és mégcsak nem is fellebbezel
*
Tóth Árpád
Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg? Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám, A világ minden fényét s melegét Szórva adnám. Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat. Ibolyákkal a téli Riviérát. Vagy legalább egy-egy dús, összebújt, Boldog órát. De most oly nehéz. Most egy sugarat Se tudok hazudni, se lopni. Vergődő és fénytelen harcokon El kell kopni. Az Antikrisztus napjai ezek, Csillog a világ szörnyű arany-szennye. Röhögő senkik, balkörmű gazok Szállnak mennybe. S én lent vergődöm, és nem tudja más, Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek. De légy türelmes. Jön még ideje Szebb zenéknek. Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet, Váró révem, virágos menedékem. Most álarc van rajtam, zord és hideg, De letépem, Vagy szelíden, míg elfutja a könny, Öledbe hajló arcomról lemállik, S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden Mindhalálig.
1927.
*
Engedelmességet fogadtál, s ha megparancsolják,
akkor megölöd jóbarátod, sőt fel is akasztod magad
*
Egyfolytában úton vagy, ki- és bepakolod
„betyárbútorod”, nem tudsz megállapodni, gyökeret verni
*
Úgy vezetsz hamis papírokkal,
hogy a jobb- és balkezed se tudod megkülönböztetni
*
Dögkeselyűként lecsapsz
legkisebb hibádra, felnagyítod és kifigurázod azt
*
Nincs szíved rászólni „túlterhelt”
gyerekedre, inkább te megcsinálsz mindent
*
Ha éppen nem csinálsz valami
közvetlenül hasznosat, már rosszul érzed magad
*
Sokszor és sokáig torzította el
arcod, tekinteted a magyargyűlölet és így maradtál
*
Te nem vagy állatkínzó:
beköltözöl a kutyaházba, ágyadban kedvenced alszik
*
Megcsonkítod magad, hogy koldulhass,
de az emberek adakozás helyett viszolyogva kikerülnek
*
Egy nyomdahibás és diétás
betegeknek szánt szakácskönyvből főzöd napi ebédedet
*
Folyton gyanakszol, ezért állandóan
a vészhívón a kezed: figyeled és számlálod szívverésed
*
Úgy teszel mintha minden
reggel újból meg kellene tanulnod járni és beszélni
*
Hiúságból nem viselsz szemüveget,
és így nem olvas(hat)od el az apró betűs részeket
*
Illumináltan fantasztikus ötleteid vannak,
kijózanodva derül csak ki: azok fabatkát se érnek
*
Részegen végrendelkezel
és írsz alá ingatlan adásvételi szerződést
*
Úgy csereberélsz, ahogy egy kisgyerek
odaadná mindenét egy csillogó golyóért
*
Inkább térdig koptatod a lábad
mintsem hogy rossz időben autód használnád
*
A világításon a végsőkig spórolsz
depressziós hangulatot teremtve, szemedet rontva
*
Kicselezed vagy szabotálod
a közteherviselést, ha sáros és sötét is utcátok
*
Túlköltekezel s csak újabb kölcsönökből
törlesztheted a régit: állandó pénzzavarban vagy
*
Egyedül viseled „nagy lakásod”
terheit, kölcsöntartozását és rezsijét stb.
*
Ha már úgyis kevés a pénzed,
azt legalább elszórod bolondságokra, italra stb.
*
Először kedvenc állataid esznek,
s ha esetleg marad, akkor vacsorázol te is
*
Nem gyógyíttatod munkaundorod,
inkább szép tested árulod, mintha így lelked ép maradna
*
Nem annyira saját szegénységed
nyomaszt, mint inkább mások „érdemtelen” gazdagsága
*
Elzálogosítod pótolhatatlan családi
emléktárgyaidat, de kiváltani nem tudod
*
Úgy akarsz örökifjú maradni,
hogy virágkorodban önkezűleg vetsz véget életednek
*
Csak azért se sajátítod el
az uniform „szépírást”: macskakaparásod van
*
Anyukád már elment, de rád hagyta
szemüvegét: ma is azon keresztül látsz
*
A romlott ételt is sajnálod kidobni:
megeszed akkor is, ha belebetegszel…
*
A betegséget büntetésnek fogod fel,
így ilyenkor még bűnöd után is – „sikeresen” - kutatsz
*
A sok és hosszú távollétek miatt
elidegenednek gyerekeid, pedig értük hajtasz
*
Szerepet tévesztve nagypapaként
ajnározod lurkóidat, akik fejedre csinálnak
*
Jogorvoslatért fordulsz az államhoz,
miközben igazából igazságszolgáltatást vársz el
*
Szántszándékkal okozol magadnak
balesetet: kemény falba vered puha fejed
*
Arra haragszol meg legjobban,
aki mindig feltétlenül és önzetlenül segít
*
Igyekszel megideologizálni áramlopásod,
titkon viszont szégyelled, hogy kivételezel magaddal
*
Egy utált nővel kefélsz, fekszel, eszel stb. –
de csak nyelsz, csak nyelsz, mert ő tart el, tart ki…
*
Annyira biztos vagy sikeredben,
hogy cukkolásként ejtikézel, majd későn hajrázol
*
Azért küzdesz teljes erőbedobással,
amit amúgy erővel se lehetne rád tukmálni
*
Csak a segítőkészségre figyelsz:
kétbalkezes kontár „bütyköli” autód
*
Ha iszol, mindenkit a kebledre ölelsz –
másnap mindenkit megmarsz és elvadítasz magadtól
*
Nem tudod elviselni, hogy párodnak
titka lehet előtted: kiszekírozod belőle
*
Ha elveszett a Hited, ebbe úgy
nyugszol bele, mintha ez a korral járna
*
Európa Kiadó - Romolj meg!
Korbácsolj fel! Kényeztess el! Jöjjön, aminek jönnie kell, Ami most van, elmúlt rég, Rombold le lágyan az emlékét, Alattunk morajlik a város Kicsi és jelentéktelen, Nem tudom, hogy mire várok, De ha meglátom, felismerem. Romolj meg, ostromolj meg, Szelíden, szépen és halkan, Romolj meg, ostromolj meg, Nagyon durván és nagyon lassan... Hiába élni a szakadék szélén, Kezdjük a végén! Kezdjük a végén! Sikíts, karmolj, remeg a testem. Repülni szeretnék, de az ágyamon fekszem. Romolj meg, ostromolj meg, Szelíden, szépen és halkan, Romolj meg, ostromolj meg, Nagyon durván és nagyon lassan... Választani túl késô, Már semmire nincs idô A jövô elôttünk romokban hever, És ha nem akarjuk, nem jön el, Van aki félig és van aki végig, Jól tudom, ez nem álom, Van aki félig és van aki végig, Annyi életem van, ahány halálom... Romolj meg, ostromolj meg, Szelíden, szépen és halkan, Romolj meg, ostromolj meg, Nagyon durván és nagyon lassan...
https://www.youtube.com/watch?v=1pOaF4wQ55o&feature=share
*
Keservesen próbálsz poénosakat
„beköpni”, hogy imponáljál Valakinek
*
Rettegsz az asszonysorstól,
lányként akarsz Élni még és kiélt leszel
*
Nem tudsz árnyaltan és plasztikusan
beszélni, írva se tudod kifejezni magad
*
Gyorsan rászoksz minden rosszra,
életed végéig próbálsz leszokni valamiről
*
Ha egy kereskedő rád sóz valamit,
te úgy érzed, hogy csak a javadat akarja
*
A legkövérebb ügynöktől vásárolsz
fogyókúrás szereket és szaktanácsokat
*
Lélekszakadva menekülsz
egy „üldöződ” elől, aki egy csodás állást ajánlana
*
Már most eldöntöd, hogy
egy év múlva hánykor kelsz fel és mit ebédelsz
*
Nem csapatban játszol: nincs aki
kisegítsen, biztasson, kiegészítsen stb.
*
Pénzért veszel magadnak asszonyt,
érettségit, rangot – annyit is érnek…
*
Hogy levert legyél s lehangolt,
mindent feketére vagy szürkére festesz
*
Azért követsz el valami „bűnt”,
hogy szenzációsan nagyot vezekelhess
*
Életedből folyamatos élő
tévéműsort csinálsz, így mindig szerepet játszol
*
A csókról azt jegyezd meg, hogy
undorítóan összefolyik két ember nyála
*
A legkisebb gondod is nagyobb
annál, hogy mikor és mennyit eszel és alszol
*
Megriadsz az álláslehetőségtől,
így ki sem derülhet alkalmatlanságod
*
Otthonra minek csinosítsd,
öltöztesd magad stb.? – elslamposodsz és meghízol
*
Agytornákkal, fejtörőkkel stb.
nem élesíted eszed s így az végleg eltompul
*
Annyira nem tiszteled meg ember-
társaidat, hogy megriadnak madárijesztő „külsődtől”
*
Egy süketnek magyarázol
hol a logikán, hol a nyelveken változtatva
*
Sehogy nem tudsz belenyugodni,
hogy saját hazájában senki sem próféta
*
Befogadsz és táplálsz egy „kakukkfiókát”,
aki már jóelőre kilökdöste fészkedből kölkeidet
*
Rossz az egyensúlyérzéked:
sokszorosan több a kiadásod, mint a bevételed
*
Emberi protekció után kajtatva
elveszíted fogadókészséged az égi sugallatra
*
Már annyi vermet ástál és csapdát
állítottál, hogy magad is veszélyben vagy
*
Úgy gondolod, hogy rád van írva
minden, s nem is kell soha expressis verbis…
*
Amit te néma tiltakozásnak szántál,
az ehelyett hallgatólagos beleegyezés lett!
*
Mindig visszafogod magad,
soha nem engeded túláradni érzelmeidet
*
Veled mindig megetetik, hogy
majd a mennyben vagy unokádnak jobb életed lesz
*
Rosszul leszel, infarktust kapsz,
ha nem adagoltan tudatják: nagy öröm ér
*
Mintha akkor lennél elemedben,
a legjobbat „alakítva”, ha haragszol rám
*
Nem fújod ki orrodat, így mindenki
szipogásodra figyel s elsikkad mondandód
*
Túl sok feladatot tűzöl ki egy napra,
így nem tudod nyugodtan, napnyugtára befejezni azt
*
Nyugtalanul alszol a párnádba dugott pénzen,
mert az közben csak lazsál, semmit nem dolgozik
*
Farkasként elcsábít a kutyák napi fixe,
későn veszed észre a láncot és a szájkosarat
*
Egyoldalúan képzed magad: IQ-bajnok
vagy ugyan, de nem tudsz elugrani a busz elől
*
Isten teljesíti kérésed:
azt kapod, amit érdemelsz: akasztófakötelet
*
Amit tökrészegen hablatyolsz
vagy „kiokádsz”, azt gondolod őszinteségnek
*
Ellenségednek teszel szívességet,
őszinte beismerő vallomást és elviszed a balhét
*
A boldogság rebbenékeny kék madarát
mindig tovareppenti, hogy nagy zajt csapsz
*
Szégyelled balkezességed, ezért
folyamatos erőszakot teszel magadon
*
Rosszul sáfárkodsz a rád bízott javakkal:
gyarapodás helyett még azt is elveszíted, amid van
*
Az ajándék ló fogát mustrálod
és ócsárlod – nem is kapsz több ajándékot
*
Nem vagy oszthatatlan egység:
hamar kétségbe esel és úgy is maradsz
*
Rá se hederítesz a még őszinte
kisgyerek bekiabálására: „A király meztelen!”
*
Petőfi Sándor
MENNY ÉS FÖLD
Isten hozzád, gyönyörű hazugság,
Eszményképek, ábrándok világa!
Már kezemben tartom ajtód kulcsát,
Még egy perc s örökre zárva lész.
Túl az éjnek fejér szivárványán,
A tejúton túl röpűltem egykor,
S ott az égi magasokban járván
Épitélek, szép tündérvilág.
Ott töltöttem ébren álmodozva
A csapongó ifjuság időit,
Álmaimnak nem volt vége-hossza,
S szebbnél-szebbek voltak álmaim.
De az álom bármi szép, csak álom,
S hogyha ma nem, holnap elmulandó;
Elment, elment pajkos ifjuságom,
Fölkeltett a komoly férfikor.
Isten hozzád, ábrándok világa!
Miért várjak, amíg összeomlasz
S romjaidnak eltemess alája?...
Jobb, leszállnom innen idején.
Le a mennyből, le tehát a földre!
Vígy le, vígy le, képzeményim szárnya,
Mielőtt lebuknám összetörve,
Mint lebukott egykor Phaëton.
Hogy jön e könny szemem pillájára?
Aggalom s bú, hagyjatok, hadd menjek,
Hisz a föld az emberek hazája,
Embereknek csak a föld való;
S ha nem is oly szép ez, mint szeretnők,
Nem is oly rút, mint az ifju véli...
Nincs itt angyal, ámde nincs is ördög,
S ha van itt tél, van kikelet is.
Koltó, 1847. Október
*
Mindennapi és ünnepi tét- és létkérdések
Gondolatébresztő/serkentő vázlatok arról,
Hogy min múlik, min áll vagy bukik boldogságunk,
Teljes értékűnek ítélt és érzett egyszeri életünk.
Csak ez emberi élet lehet ennyire fent vagy lent…!?
Az evés-ivás nem az öröm, de a bánat forrása lesz?
Kivirulunk-e az egészségben, vagy betegeskedünk?
A szerelem megtáltosít, vagy átkozott gyötrelmet okoz?
A szex tiszta gyönyörei helyén kínos nyomor, mocsok…?
A házasság mennyországa helyett mindennapi pokol?
Lesz-e édes otthonunk, s - nem csonka - családunk?
Hivatásunkat gyakoroljuk, vagy bérért rabszolgálunk…
Éltető vagy (ön)gyilkos lesz-e e humorunk stb. stb.
|