|
Ifjúsági Magazin/ Veres Pál |
 |
 |
 |
|
Írta: Jenő
|
|
2018. december 30. vasárnap, 09:53 |
Szex,
szerelem,
testiség
a szocializmusban
2012. június 11. 11:56 Tóth Eszter Zsófia – Murai András:
Ha azt mondom Ifjúsági Magazin, azt mondod Veres Pál. Ha azt mondom szexuális tanácsadás, azt mondod „Válogatott magánügyek” - és egyszerre idézzük fel az IM rovatában évtizedekkel ezelőtt olvasott számtalan képtelennek tűnő levelet. Mint közös múlttal rendelkező élményközösség tagjainak, úgy hozza működésbe a 30-as, 40-es generáció emlékezetét az Ifjúsági Magazin, mikor szóba kerül barátaink, ismerőseink körében, hogy készülő kötetünkhöz (Szexualitás a szocialista időszakban) írunk egy fejezetet arról, hogyan ábrázolta a tinikorosztálynak szánt lap a szex, szerelem, testiség témáit.
A Kommunista Ifjúsági Szövetség irányítása alá tartozó Ifjúsági Magazin koncepciója indulásától kezdve, hogy közvetlen kapcsolatot építsen ki a fiatal olvasókkal: az ő leveleik, kérdéseik, hozzászólásuk a folyóirat számainak számos rovatát és oldalát megtöltik. Az előtérbe helyezett és folyamatosan hangsúlyozott társadalmi párbeszéd, valamint a folyóirat nevelő szándéka, a helyes irány megmutatása a szerelem és a szexualitás területére is kiterjed.
Kezdetben a cikkek, hozzászólások és viták a szerelmet és a szexualitást elsősorban mint elvárt viselkedést, követendő magatartásmintát tematizálták. A téma alapvetően két módszerrel került a lapba: olvasói leveleken keresztül, melyre nem csupán az IM, hanem az olvasók is reagálhatnak, sőt, a levelekből gyakran kerekítettek vitát az újságírók. Másrészről az IM munkatársai is felvetettek témákat, (pl. abortusz, vagy illik-e csókolózni nyilvános helyeken), és az erre reflektáló véleményeket csokorba gyűjtve, az ifjúság aktivitását is bizonyítandó, rendszeresen közölték.
Akkor is és most is felmerül persze a kérdés, reálisak-e az olvasói levelek, ki(k) valóban a szerző(k)? Mivel bennünket most a korabeli diskurzusok érdekelnek, nem az a fontos, hogy az olvasó vagy az újságíró tollából született a cikk, hanem az, hogy a lapban megjelent, márpedig a lap következetesen ugyanazt a szerkesztési elvet követte: egymással különböző véleményeket ütköztetett, melyet végül a főszerkesztő a hivatalos elvárásoknak megfelelő cikkben mederbe terelt, összegzett és értékítéletet mondott.
Tiltások és támogatások, helytelenítések és jóváhagyások hatják át a szexualitásra vonatkozó írásokat. Jól mutatja a nevelő szándékot már az első, szerelemről szóló cikksorozat. 1966-ban S. József kiskunfélegyházi olvasóra hivatkozva, aki szerint a szerkesztőségnek „Ámor számára is helyet kell biztosítani” a lapban, cikksorozat indult „Beszéljünk őszintén a szerelemről” címmel. A vitaindítóban hozzászólók szerint a diákszerelem a „szerelmesek belső vonzalma”, „nem cipőpaszta”, amit reklámozni kell, tehát a fiatalok ne csókolózzanak az utcán.
A fiatalon kötött házasságot is meggondolatlanságnak tartották, mert abban az életkorban a felnőtt életre kell készülni és nem a nemiségre koncentrálni. A vitazáróban a főszerkesztő arra a megállapításra jutott, hogy „ a lány vagy a fiú arcvonásai, szeme fénye, hangja izgalmas elektromosságot indukál társában – ez mindenképpen titokzatos jelenség.” Ideális serdülőszerelemnek azt tartották, amely magasabbrendű kézfogással jár együtt: „amikor nem mindegy, miért fogják a fiatalok egymás kezét, és ha együtt haladnak, nem mindegy, merre tart az útjuk”. A főszerkesztő elítélte azt a testi kapcsolatot, amely „igazi vonzalomtól, szerelemtől mentesen, sportos játékossággal, szenvtelen felelőtlenséggel fejlődik ki.” Igaz szerelem esetén is a szexuális kapcsolatot 18 éves koron túl tartották „természetes szükségletnek”.
A cikk folytatása a Múlt-kor magazin nyári számában
ilyen volt:
ilyen lett:
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
Írta: Jenő
|
|
2018. december 30. vasárnap, 09:10 |
A Kádár-korszak puha diktatúrájában elvileg nem létezett prostitúció, pornóújsághoz csak csempészek által lehetett jutni, és a rendszer az Ifjúsági Magazinon keresztül oldotta meg a fiatalok szexuális felvilágosítását, illetve osztotta az észt azzal kapcsolatban, milyen a kommunisták által erkölcsösnek vélt házasság. Szocialista erkölcs ide vagy oda, létezett már a délegyházi nudistastrand, és a magyar fiúk a szabadelvűbb NDK-s lányokon gyakorolták a hódítás tudományát.
Forrás: Fortepan
Abortusz bizottságok
Bár létezett már többféle fogamzásgátló tabletta és gumi óvszer is, mégis nagyon sok nő esett úgy teherbe, hogy nem kívánta megtartani a babát. A Ratkó-korszak teljes tilalma után 1956 június 4-én engedélyezték az állami intézményekhez kötött abortuszt, aminek az lett a következménye, hogy az abortuszok száma igen magas szinten állandósult. 1969-ben például a művi vetélések száma több mint 206 ezer volt, miközben abban az évben csak 154 ezer baba született. 1973-ban az abortuszt a Minisztertanács szigorította, ami azzal járt, hogy aki terhességmegszakításra jelentkezett, annak meg kellett jelennie a rossz hírű abortuszbizottság előtt, ami engedélyezte vagy elutasította a beavatkozást. A párthatározatot a Nők Lapja és az Ifjúsági Magazin is cikkek, riportok sorozatával erősítette meg, amelyekben az abortusz kockázatait elemezték, és elítélően írtak gimnazista lányokról, akik a 6. óra után kórházba rohannak elvetetni a gyereküket. (A korszakban tini lányok nem írathattak fel fogamzásgátló tablettát, többnyire az anyjuk vagy idősebb barátnőjük segítette ki őket - már ha volt bizalmuk hozzájuk...)
Az ideálisnak tartott modern házasság
A 60-70-es években a szocialista közbeszéd a család egységét, a kétszülős, kétkeresős családmodellt propagálta, amelyben a felek egyenrangúak és hűségesek egymáshoz. Elítélően beszéltek viszont az egyszülős családokról, amelyeket degradáló módon "csonka családnak" neveztek. A női lapok igenelítélően nyilatkoztak a hűtlenségről, a szeretőtartásról, lelkesen írtak viszont az olyan házasságokról, ahol a felek különböző társadalmi rétegekből érkeznek a kapcsolatba. Például szerintük a társadalmi egyenlőségre való törekvést szimbolikusan is megjeleníti az olyan házasság, ahol a nő értelmiségi, a férfi pedig munkás.
Bár 1952 után törvény engedélyezte a nőknek, hogy házasságkötés után is megtarthassák lánykori nevüket, gyakran az anyakönyvvezető beszélte rá a menyasszonyokat arra, hogy a korban megszokott XYné változatot válasszák. Egy 1974-e törvény lehetővé tette azt is, hogy valaki a Kovácsné Kis Ilona nevet használja. Ennek ellenére 100 nőből 9 tartotta meg a lánykori nevét, és 30-an választották azt, hogy a férj családi nevéhez kapcsolják a lánykori nevüket.
A korszakban nem nagyon volt jellemző a házasságkötés nélküli együttlakás, ahogy akkoriban hívták: próbaházasság. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a fiatalok nem rendelkeztek önálló lakással, így a szülők jóindulatára kellett támaszkodniuk ebben az ügyben. Az állam pedig különféle intézkedésekkel támogatta a fiatal házasokat: például lakást, lakásépítési támogatást (szocpolt) nagy eséllyel az kaphatott, aki már házasságot kötött. Így aztán nem érte meg házasságkötés nélkül együtt lakni. Már ha lett volna hol...
Forrás: Fortepan
Az Ifjúsági Magazin és a szexuális felvilágosítás
Az Ifjúsági Magazin a KISZ hivatalos lapja volt, így tekinthetjük a hatalom meghosszabbított kezének, amely mégis élen járt a testiségről és a szexualitásról szóló témák megvitatásában. Éppen ezért nem meglepő, hogy a szakértői vélemények, szerkesztői, újságírói megszólalások közös vonása az erkölcsösség. Az újságírók szülő- és tanárhelyettesítő szerepben tetszelegtek, mert úgy vélték, a tizenéveseknek nincs kihez fordulniuk ebben a témában, ezért a lap íróitól kérnek tanácsokat. A puha diktatúrában is tabunak számított sok minden, de a szex nem tartozott ezek közé, sőt kifejezetten támogatták az IM-t, hogy nyugodtan terelgessék a fiatalságot a szocialista erkölcs helyes útjára. Emellett azért a lap odafigyelt a fiatalok igényeire is, és olvasói levelek formájában beemelt olyan témákat is, amelyek foglalkoztatták a tizenéveseket. Nagyon népszerűek voltak a levelezési rovatok, főleg dr. Veres Pál szexuális kérdésekkel foglalkozó rovata. A doktor például szívesen oszlatta el azt a tévhitet, hogy az önkielégítés hátgerincsorvadást okozna, de komoly viták folytak a lap hasábjain arról is, hogy helyes-e az utcán csókolózni, illetve mikor illendő elveszíteni a szüzességét egy lánynak. Egy 1986-os lap például részletes csókolózási tanácsokat közölt, és figyelmeztette a fiatalokat, hogy ne azt képzeljék, hogy "egy asztalhoz rögzített pohárból kell kinyalni a mézet".
 Forrás: http://sztarcafe.com
Prostitúció, ami nincs
Akárcsak a szocialista tömb többi országában, a prostitúció üzletszerű kéjelgésként nálunk is bűncselekménynek számított. A bordélyházakat 1950-ben bezárták, mert a szocialista erkölcsnek megfelelő nőkkel szembeni elvárásokhoz nem illeszkedett a test áruba bocsátása. Ezért alapesetben egy év szabadságvesztést lehetett kapni. Úgy vélték, hogy az a nő, aki prostitúcióra adja a fejét (testét), nem azért teszi, mert erre anyagilag rászorul, hanem lusta dolgozni, cserébe viszont fényes, luxuséletre vágyik. A Nők Lapjában megjelent, prostituáltakkal foglalkozó cikkek azt a kérdést firtatták, miért buktak el ezek a lányok. Az újságírók sokszor azzal érveltek, hogy a "kétes barátok", vagy egy "gaz csábító" és a könnyű élet, szórakozás, jó ruhák, szép külső utáni vágy hajtotta őket arra, hogy a szövőipart felcseréljék az ősi mesterségre.
Forrás: Fortepan
NDK-s lányok a Balatonnál
Az NDK szigorú politikájának köszönhetően állampolgárai csak a szocialista tömbön belül utazhattak, így esett, hogy 1962-ben 11 ezer keletnémet nyaralt a Balatonnál. Ennek következtében a magyar fiúknak bőven volt lehetőségük arra, hogy kapcsolatot létesítsenek a német lányokkal, akikről hamarosan az a kép alakult ki, hogy könnyen kaphatóak. Tény, hogy az NDK-s lányokra kevésbé volt jellemző a prűdség, mint a magyarokra, és valóban lazán viselkedtek a diszkókban. Valutakeretük viszont meglehetősen szűkös volt, így rá voltak szorulva a magyar fiúk italmeghívásaira, akik viszont örömmel vetették rá magukat a nagymellű, szőke frauleinekre. Az pedig már a legendák birodalmába tartozik, hogy azért jöttek össze magyar srácokkal, mert azok jobban teljesítettek az ágyban mint az otthoniak.
Forrás: Tóth Eszter Zsófia - Murai András: Szex és a szocializmus
|
|
|
Ezt ettük a szocialista érában |
|
|
|
|
Írta: Jenő
|
|
2018. december 30. vasárnap, 09:07 |
A gulyáskommunizmus éveire a többség úgy emlékszik vissza mint az olcsó kenyér és a kétforintos krumplislángos időszakára, amikor mindenki kedvére jóllakhatott. Lehet, hogy a Kádár-korszak végére ez tényleg így alakult, ám az 1945 utáni első két évtizedben sokaknak nem jutott sem menyiségében, sem minőségében elegendő élelem az asztalára.
Forrás: Fortepan
A jegyrendszer időszaka
Az 1945-50 közötti időszakra az élelmiszerhiány és az ellátás újraszervezése nyomta rá a bélyegét. A harcok szétzilálták az infrastruktúrát, a helyzetet nehezítette, hogy a németek és az oroszok is kirabolták az országot. Ennek eredménye volt a nagyon komoly élelmiszerhiány, a feketepiac virágzása és a nagyon durva infláció.Egységes jegyrendszert vezettek be, ami például azt is jelentette, hogy a napi kenyér fejadag 20-25 dkg körül mozgott 1946-ban. A napi táplálkozás kalóriaértéke a háború előttinek a felét sem érte el, vagyis a lakosság döntő többsége hiányosan táplálkozott. 1945-ben végeztek egy felmérést a budapesti diákok körében, amiből az derült ki, hogy a reggelijük egy tányér rántott levesből, egy-egy pohár kávéból vagy teából állt. Ebédre feltét nélküli főzeléket, tésztafélét vagy valamiféle krumpliból készült ételt kaptak. A diákok többsége húst, tojást, tejet csak nagyon ritkán fogyasztott. A korabeli újságok ehhez a helyzethez alkalmazkodva látták el praktikus tanácsokkal a háziasszonyokat. Volt olyan újság, amelyik a csalánfőzelék receptjét is közölte.
A negyvenes évek végére a helyzet stabilizálódott, a jegyrendszer átmenetileg megszűnt, 1948-ra a mezőgazdasági termelés megközelítette a háború előtti szintet, ám az államosítások következtében az élelmiszerellátás ismét kaotikussá vált, és általános lett az élelmiszerhiány. A sorbanállás, az élelmiszer beszerzése ismét az hétköznapi élet legfontosabb eseménye lett. A padlássöprések időszakában 800 ezer paraszti családban még a fejadagként szolgáló kenyérgabonát sem hagyták meg.
Az ételeket még a legtöbben otthon készítették, és a főzés időigényes tevékenység volt. Az előkészületek közé tartozott a tűzgyújtás, vízhordás, vízmelegítés.Főzésre a legtöbb helyen még mindig a sparheltet használják.
Forrás: Fortepan
Az emberek reggelire és vacsorára zsíros kenyeret, szalonnát, lekváros kenyeret, lókolbászt ettek. Ahol nagyon nem volt elég élelmiszer, nem volt ritka a cukros kenyér sem. Hús hetente legföljebb egyszer-kétszer került az asztalra, leginkább vasárnap. A Nők Lapja receptjei igazodtak ehhez, és népszerűsítették a rántott párizsi, a zöldségfélékből készült vagdalt vagy a párizsiból készült pörkölt receptjét. A legfontosabb élelmiszer továbbra is a kenyér volt, amit falun még az ötvenes években is nagyon sok helyen otthon sütöttek hetente egyszer. A paraszti háztartásokban ekkor szűnt meg a közös tálból evés hagyománya, és lett rendszeres a villa használata. Az élelmiszerellátás fontos részét képezte az egész korszakban az otthoni disznóvágás. Ezt még a városiak is gyakran igyekeztek megoldani egy vidéki rokon segítségével. A háziasszonyok nagy része - falun és vidéken egyaránt - házi befőtteket készített.
Forrás: Fortepan
Átalakul a háztartás
A mezőgazdaság kollektivizálása jelentősen átalakította a táplálkozási szokásokat. Egyrészt csökkentette azok számát, akik maguk termelik meg a legfontosabb élelmiszereiket, másfelől állandósította egyes termények hiányát. Még a hatvanas években is gyakori hiánycikk volt a hús, a baromfi, a tojás és a tejtermékek. A táplálkozási szokásokat befolyásolták a reklámok is, az emberek szívesen kipróbálták a tévében bemutatott termékeket.
A hatvanas években az emberek többsége már valamiféle állami intézményben dolgozott, az étkeztetésüket napközben az üzemi étkezdékkel igyekeztek biztosítani. A gyerekeket pedig megetették az óvodákban, iskolákban. A falusi háziasszonyok ekkoriban hagytak fel az otthoni kenyérsütéssel, és áttértek a bolti kenyér vásárlására. Az ételek kalóriatartalma a hatvanas években növekedni kezdett,gyakrabban fogyasztottak húst, zsírt, cukrot. A hagyományos ételek továbbra is népszerűek: rendszeresen kerül az asztalra pörkölt, szalonna, tepertő, rántott hús, töltött káposzta, mákkal, lekvárral, túróval ízesített tészták, nudlik, palacsinta, különböző főzelékfélék. A városi és falusi étkezésben is rendszeressé válik a napi háromszori étkezés, ám míg a falusiak főétkezése továbbra is inkább a vacsora, többnyire meleg étel, addig a városiak főétkezése inkább az ebéd, és vacsorára pedig inkább hideg ételt fogyasztanak, vagy megeszik az ebéd maradékát. A falusiak kétharmada rendszeres borfogyasztó, hiszen majdnem mindenkinek van szőlője.
A villanyvilágítás bevezetésével átalakul a konyha is, hozzáférhetővé válnak a konyhai gépek. A falusi házak átépítésével a konyhából kiszorul a kemence, a jégszekrényt pedig felváltja a hűtőszekrény, ami teljesen átalakítja az élelmiszer tárolási szokásokat. A hetvenes években pedig divatba jönnek a hűtőládák, ami lehetővé teszi, hogy a falusi háztartásokban már fagyasztással tárolják a télen levágott disznó maradványait.
Forrás: Fortepan
A gulyáskommunizmus
A 60-as évek végétől a 80-as évek közepéig még mindig vannak hiánycikkek - gondoljunk csak a pult alól kapható banánra! Ám azért ezek már a jóllakottság évei. A háztáji gazdaságból a falusiak többsége pótolni tudja a hiányzó élelmiszereket. A bolti kínálatban megjelennek a konzervek, a gyorsfagyasztott áruk, a bébiételek.Az étrend továbbra is hagyományos maradt, az elfogyasztott ételek mennyisége viszont növekedett.
A gyerekek szívesen ettek reggelire kalácsot, kakaót, tejet, teát, a felnőttek inkább szalonnát, tojást, sajtot, kefirt, túrót, felvágottat reggeliztek. Étteremben csak a magas jövedelműek és a szellemi foglalkozások ebédeltek rendszeresen, atöbbség az üzemi étkezdék menzakajáját ette. A többség otthon vacsorázott, sokan fogyasztottak ilyenkor is meleg ételt.
Az egy főre jutó élelmiszer növekedésével párhuzamban megnőtt a túlsúlyosok száma. A 70-es évek végén az elhízottak számát 3 millió főre becsülték. A táplálkozási szokások konzervatívak maradtak: a lakosság sok zsírt fogyasztott, a hús szinte kizárólag disznóhúst jelentett, hal csak ritkán került az asztalra, és a sütemények tetejét vastagon porcukrozták.
Forrás: Valuch Tibor: Magyar hétköznapok
|
|
NDK-NSzK/balatoni erotika |
|
|
|
|
Írta: Jenő
|
|
2018. december 30. vasárnap, 08:47 |
Az NDK-s lányok hajlandósága, avagy balatoni erotika
Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok 'hajlandóságáról' beszélt az ország férfitársadalma, az ügyeskedők pedig a „Zimmer Frei” mozgalomban utaztak. De miért is lett a Balaton a kelet-németek kedvelt nyaralóhelye és mit köszönhet nekik a Balaton?
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.
Kislánykorom egyik meghatározó élménye volt a Balaton parton az NDK-s turistákkal való vegyülés. A nagymamámnak Balatonfűzfő határában, Tobrukon volt egy kis telke és faháza, amit a család apraja-nagyja szívesen felkeresett nyáron. Nem volt ritka eset, hogy a strandon egyszerűen leszólítottak bennünket az NDK-s családok, fiatalok, hogy adjunk helyet a sátraiknak. Végül évek múlva is visszajáró sátorozós társaság alakult ki, aminek én igen örültem, mert mindig hoztak nekem valamilyen játékot, ajándékot.
Gyerekként még nem igen foglalkoztam ezzel a jelenséggel, csak évekkel később, felnőttként hallottam hihetetlen sztorikat az NDK-s lányok „könnyen kaphatóságáról” az akkoriban huszonéves éveit élő nagybátyámtól. De vajon, hogy kerültek ide a kelet-németek a Balatonra, miért kerestek ad-hoc szállást a strandokon, és honnan eredt ez a híresen laza erkölcs? Ennek próbáltam utánajárni!
Német családegyesítés a magyar tenger partján
Köztudott, hogy a magyar kommunista vezetés a Balatont állította turisztikai céljai középpontjába. Ez nemcsak hazai SZOT-üdültetést jelentett, de azt is, hogy szerették volna itt vendégül látni a keleti-blokk lakóit csakúgy, mint a kapitalista fertőből érkezőket. Így fordulhatott elő, hogy egyazon szállodában egyszerre nyaralhatott egy NSZK-s nyugat-német turista egy lengyel vagy szlovák utazóval. Ez a kettősség különleges lehetőséget adott a Németország kettészakadása miatt kényszerűségből kettévált németeknek a találkozásra.
Fotó: Fortepan/MHSZ
Egy sajtóhír még arról is beszámolt a 60-as években, hogy egy német orvos házaspár nálunk találkozott ismét. Történt ugyanis, hogy 1961-ben, amikor a berlini falat emelték a férj a városban volt egy kongresszuson, viszont a feleség Halléban rekedt. Négy évvel később találkoztak újra, Siófokon, addig csak leveleztek, titkos kódokat alkalmazva. Berlini fedőnéven nyitottak dossziét a férfi és a nő megfigyelésére a somogyi rendőr-főkapitányságon, amiből kiderült, hogy a párocska végül elhidegült egymástól, így nem kellett tartani az illegális disszidálástól.
A Balaton tehát nagyon jól járt azzal az NDK-s rendelkezéssel, mely szerint az 1960-as évektől kezdve a helyi rendőrőrsökön megigényelhető betétlapokkal szabadon utazhattak a kelet-németek a szocialista országokba, így Magyarországra is.
Megnyílik Casanova STASI- ügynök aktája
A KGST-turizmust pedig még a pártok is támogatták: Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda (a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának utazási szervezete) a 70-es évek végén 8 vonatnyi NDK-s fiatalt utaztatott be az országba, főként a Balatonra nyaralni. De nemcsak hivatalosan jöttek a turisták, hanem magánszervezésben vonattal, busszal és kocsival, stoppal egyaránt. Egyrészt az NDK-s családok itt szabadon találkozhattak NSZK-ban élő rokonaikkal, másrészt a fiatalok innen esélyt láttak a nyugatra szökésre, mindemellett pedig imádták a magyar tenger hangulatát. Ezt azonban a STASI, a Német Demokratikus Köztársaság állambiztonságért felelős központi államigazgatási szerve sem nézte jó szemmel. Külön alegységet hoztak létre a balatoni turisták megfigyelésére, és megpróbálták a magyar kollégákat is bevonni a munkába. A magyarok azonban nem szívesen vegzálták az itt tartózkodó nyaralókat, egyedül a tiltott határátlépéseket akadályozták meg. A STASI ezért saját ügynököket küldött a Balatonra, természetesen feleségestől, így például Siófokon egy Casanova fedőnevű szolgált, akinek az volt a feladata, hogy megfigyelje a kelet-németek mennyit olvasnak nyugati lapokat és kikkel érintkeznek. Azt nem tudni, hogy Casanova miről kapta a nevét, talán szívesen vegyült laza erkölcsű honfitársaival, összekötve a szolgálatot a kellemes időtöltéssel.
Természetesen az NDK-s honpolgárok mindig ügyeskedtek, hogy elkerüljék a STASI ügynökök látókörét. Soha nem a lefoglalt szálláson laktak, hanem ad hoc választották ki a nyaralóhelyüket (így virágozhatott a Zimmer Frei „iparág” a balatoni nyaralókban és otthonokban) vagy nyugat-német rokonaik foglalták le saját néven a szállást, ahol a család találkozhatott. A biztonság kedvéért a megérkezésüket követően autóikról még a rendszámtáblát és az országjelzést is leszerelték, majd kocsijukkal garázsban, hátsó udvarokban, vagy bokrok közé tolatva parkoltak.
Fotó: Fortepan/Kováts Lajos
A Balaton volt a fő célpontja a német disszidenseknek
A magyarok nem is bánták a német turisztikai csodát, amit az NDK-NSZK találkozások magukkal hoztak, hiszen ez jelentős bevétellel járt a régió számára. 1965-ben 125 ezer kelet-német tette tiszteletét a Balatonnál, és ez a szám a későbbi években is csak növekedett. Persze azt már nem kockáztattuk meg, hogy a szovjet nagytestvér ránkpirítson, hogy nálunk ki lehet szökni a szocialista blokkból. A magyar rendőrség és határvédelem ezért nagyon komolyan őrizte az osztrák határvonalat, és a ki-be utazgató nyugatiak autóit is árgus szemmel átkutatták. Hiába volt szerelmes egy kelet-német lány egy nyugati fiúba, hiába próbálták a kapcsolatot hivatalos papírokkal igazolni, a határt jogosulatlanul senki nem léphette át. Mások a zöld határon és nyugati autók csomagtartójába bújva próbáltak szerencsét, de egy részüket a magyar határőrök lefülelték. Több tucat olyan NDK-s turistát adtak át szezon végén a STASI-nak, akik tiltott határátlépést próbáltak megvalósítani, de minden igyekezetük ellenére is legalább 5-6-szor annyian sikeresen disszidáltak: 1966-ban például 67 főt fogtak el és 437-et viszont nem tudtak sikeresen feltartóztatni.
Azok a híres NDK-s lányok!
A magyarok nagyon szerették az NDK-s nyaralókat a Balatonon, egyrészt virágzott a magánszállás kiadás, másrészt a fiatalok bátran vegyülhettek a laza erkölcseikről híres kelet-német fiatalokkal. Az akkori fiatal fiúk szívesen utaztak a Balaton partjára az NDK-s lányok kedvéért, ugyanis ők sokkal könnyebben befűzhetőek voltak egy kis etyepetyére, mint a magyar társaik.
De vajon honnan jött ez a laza közerkölcs?Általánosságban elmondható, hogy a fogamzásgátló tabletták megjelenésével Magyarországon és a teljes keleti-blokkban sokkal szabadabb lett a szexuális élet. Mivel a kommunista éra nem igen támogatta a vallási szabályokat, így a gyakori párcserék, a házasság előtti szexuális kapcsolatok világa beköszöntött a szocialista országokba is. Laza életmódjukról különösen híresek voltak a kelet-németek, akiknél történelmi hagyományai voltak a lazább felfogásnak. Egyrészt Berlin és környéke volt a II. Világháború előtt Európa lecsapodárabb városa, ahol a tivornyák, a prostitúció és a drogkereskedelem is virágzott. S bár a kommunista vezetés nem engedte a „kapitalista fertő” továbbélését hivatalosan, ez a hangulat később is rányomta a bélyegét az emberek mindennapi életére: sokan éltek nyílt házasságban, a fiatalok könnyen ismerkedtek és minden európai ország közül nálunk virágzott a legjobban a nudizmus.
Fotó: Fortepan/MHSZ
A közerkölcsöt még a párt sem kívánta ennél jobban megzabolázni, hiszen pont elég tiltástól szenvedtek nap mint nap az emberek, a szex terén viszont szabad utat kaptak. Az NDK- ban 1956 májusától hivatalos rendelet engedte, sőt biztosította a meztelen fürdőzést, még naturista szakszervezeti üdülők is voltak. S a németek hozták be ezt a kultúrát a Balaton partjára is. Bár szakavatott nudisták szerint a meztelen napozásnak több köze van az alkohol-, dohány- és húsmentes értelmiségi életmódhoz, mint a csapodár szexhez, egy biztos, hogy sokan közülük nem vetették meg az alkalmi erotikus élményeket sem
|
|
Bedő J. István |
Posted on 2018. július 19. csütörtök Szerző: olvassbele.com
0