|
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 15. |
 |
 |
 |
|
Írta: Jenő
|
|
2016. szeptember 18. vasárnap, 19:23 |
|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 15.
Hermann Hesse: Könyvek
Az embert boldoggá tenni e világ
összes könyve sem tudja,
titkon ezek terelnek mégis
bennünket vissza önmagunkba.
Itt megtalálunk mindent, ami kell:
Napot, Holdat és csillagot,
hiszen a fény, ami után törekszünk,
bennünk magunkban ragyog.
A bölcsesség, amit oly sokáig
a könyvtárakban kerestünk,
minden lapról felfénylik most, hogy
azok egyek lettek velünk.
(Kálnoky, László)
.JPG)
*
Ha
akármiért,
mondjuk pl.
sikkasztásért
üldöznek engem,
akkor nekem hétszentség,
hogy a zsidóságom stb.
mártírja vagyok
*
Sohasem
vonulok vissza,
nem töltekezem,
mindig csak „leadó
üzemmódban” nyüzsgök
*
Feltalálod
a spanyolviaszkot
vagy a meleg vizet,
s rögtön az emberiség jótevőjének
próbálod feltüntetni,
s kitüntettetni magad…
*
A
polihisztor vagy,
aki mindig mindent
mindenkinél jobban tud,
amit ő nem tud,
azt nem is érdemes,
vagy még nem lehet tudni
*
Lejárt
szavatosságú,
kis- és nagyhibás,
elavult szellemi terméket
exportból visszamaradottként
nagyban is végkiárusítok
*
Áskálódással, intrikával,
a viszály szellemének idézésével
áthidalhatatlanná mélyíti el
a generációk, iskolák, irányzatok
közötti éket-szakadékot
*
A
jó édes szülőanyám
se ismerne már ma rám,
annyira asszimilálódtam
az uralkodó szellemi „elithez”,
átvettem minden
allűrt, babonát, rossz szokást
és végleg kettétört ifjonti
világmegváltó lendületem…
*
Jézus,
Petőfi és Gandhi
szellemét, igazságát
lepelben, sírban, exhumált
csontban, porban stb. keresgélem
jobb ügyhöz méltó szorgalommal…
*
Mindent
tudni akarok
kezelt „lelki betegemről” –
én titokzatos-titkolózó
kisistenként őrzöm inkognitóm
*
Olyan jó volt
az indító lökést adó
diák önképzőköröm,
hogy megvénülve is még
mindig ott produkálnám magam.
*
Betegesen
irtózom, iszonyodom
„elidegenedni”:
eltárgyiasulni,
valami művet
kezemből végleg kiadni..
*
Már csak
az esti kártyaparti
vagy egy focimeccs
hoz igazán izgalomba,
a napi tanárkodásom
nyűgös unott rutin,
de már arra a pár
évtizedre nem váltok…
*
Amilyen szenvedéllyel
drukkol, lelkendezik egy gólért,
úgy már régóta semmi másért,
se istenért, se hazáért, se másért
*
Mindent
hangsúlyozottan
amatőrként,
csak játékból űzök,
és így persze
„ahhoz képest”
nem is vagyok
olyan rossz benne
*
Nem,
én azután
tényleg nem vagyok
maximalista:
nekem a „nem rossz”,
a mértéket éppen megütő,
az már elég jó
*
Hosszú távon,
véglegesnek is
el akarom fogadtatni
a szellemi áthidaló
szükségmegoldásokat,
a magyar buherákat
*
Leborulok
a „heroikus”
szellemi pótcselekvések előtt,
s még magam is fényezem:
én ismertem fel hősiességüket
*
Szerepem
én önként vállaltam,
de csak egy ideig –
bármikor kiszállok,
ha túl terhes: „nem ér a nevem!”
*
Szerzetesi alázattal
és áldozatos odaszánással
éjt nappallá téve másolgatom
és osztogatom a saját műveimet…
*
Csak
a pénz
primitív nyelvére
lefordítva értem,
ha a jogi stb. nyelvben
eszmei értéket és a kárt említenek
*
A
multik
és világcégek
megrendelését kiszolgálva
tudományosan, laboratóriumban
„klinikailag tesztelek”…
*
Semmi destrukció –
én soha nem rombolom
az önsorsrontó balhiedelmeket,
az álboldogságos káros illúziókat
*
Táp-
talajt
adva és
locsolgatva
növesztem
a gyilkos ösztönöket
palackból kiengedő
mítoszok palántáit…
*
Permanensen
hiszterizálom a közhangulatot,
hogy ne is lehessen
józanul, logikusan vitatkozni
*
A
„Nagy-
magyarország
mennyország…”
-féle eszmékkel
„szubjektíve vagy objektíve”:
de biztosan háborút készítek elő
*
A
kasztosodás
mellett és ellen
arányt tévesztve érvelve
örökre befagyasztom
a társadalmi munkamegosztást…
*
Nemhogy segítem,
de inkább gátlom,
hogy észleld a társadalom
„láthatatlan” kasztosodást
*
Én akarom
megrendezni
saját temetésem
s megírni, a nekrológot,
megtartani a gyászbeszédet…
*
Nem
a köznép,
az ún. kisemberek első,
de a közhatalom utolsó
embere, szóvivője vagy
*
Ha
bajban van a haza,
lapul mint szar a fűben,
de ha bajban van a Főnök,
nem késlekedik segíteni
*
Ha
megfizetnek,
tévé-show műsorokban
nagy átéléssel
játszom el „az utca emberét”
(akit csak más tévéműsorból ismerek)
*
Kiművelt,
sőt dörzsölt
emberfőként
nemcsak ismeri,
de tanítja is
a félelemkeltés fortélyait
*
Mint
szellemi-lelki
„alma mater”
csalfa, vak és hiú
reményeket táplál(tat)ok…
*
A
gazemberek
utolsó mentsváraiba,
a „hazaffyságba”
vagy az antiszemitázásba
húzódom vissza
*
Saját
szellemileg
képzetlen és így
védtelen népemre
eresztem vagy egyenesen
uszítom ordas eszmék hadát
*
Ha
bárki
belerúghat
a nemzet napszámosába
akkor én meg diákjaimat
gyötröm, alázom, kínzom…
*
A
gaz
gazdag embereket
feltétlenül kiszolgálva
kiszolgáltatom prédául
az igaz és becsületes szegényeket
*
Szellemi
fölénnyel
gyengéket alázok -
a kutyámba én is
beletörlöm a lábam
*
A
Diplomám
engem arra kötelez,
hogy csak fanyalogjak,
leszóljak és ócsároljak, becsméreljek stb.
*
A
boldogság
eszményét
eleve gyanússá teszem,
helyette az „értelmes élet”
perspektíváját kínálom -
értelmiségiként
a rezignáció,
a nosztalgia
az attitűdöm
*
Ha már
neki annyira
nem sikerült,
lehetetlennek tartja,
s illúziónak állítva
mindenkit lebeszél
a boldogságkereséséről
*
A plebsznek
a kegyelemkenyér
mellé cirkuszt, vagy
„a disznó a pocsolyában”
olcsó-ócska örömeit kínálom…
*
A
Nyugatosokat,
de főleg Adyt
vakon követem,
igaz: csak a három-
szavas címadásban
s a lumpolásban
*
Kurátor vagy,
akinek elfogult,
rossz döntését
még csak meg sem
kell nyilvánosan indokolnia
*
Megállj!-t
„parancsolok”
vagy erősen sugalmazok,
mintha már itt lenne az a
bizonyos Kánaán…
*
Saját
érdekében
akarja veled is elhitetni:
az MLM rendszer boldoggá
s nem szegény magányossá rabbá tesz…
*
Meg-
rendelésre
jó alibit és
meggyőző
mentségeket kínál –
raktárra előre is legyárt
*
Nagy
Szellemek
fényében sütkérezem –
és idegen tollakkal ékeskedem…
*
Kieszelem
a trójai falovat
- a televíziót, internetet stb. -,
amit majd te cipelsz be
saját féltve őrzött házadba, váradba
*
Rábírlak,
hogy önként
„vesd le” és tedd lomtárba
a szokásaidat, „szubkultúrádat”,
a táncod, a tájszólásodat stb.
*
Megnehezítem,
hogy megismerd
a családi-nemzeti történelmed,
és őseidre büszkén élj és halj, és
hagyományaid gyökere tápláljon
*
Gyönyörű
hattyú mivoltod
előtted elrejtve
rút kiskacsák közé
teszlek és annak nevellek,
azzá „varázsollak át”…
*
Szinte
a semmiből
gyártok, kreálok
ügyeletes zsenit, sztárt -
menedzselem, futtatom,
majd mehet-eshet-dobom
a süllyesztőbe…
*
Az
én
elévül-
hetetlen érdemem,
ha felépül a beteg ,
pokoli balszerencse
és az ő durva hibája,
ha leépül…
*
Lehet,
hogy rólam
mintázta Karinthy
a függetlenségmániás,
inkább munkakerülő figurát…
*
Pósa Lajos
Verje meg az Isten
Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja.
Szabadságunk fáját
Fosztja, – fosztogatja,
Leveleit, virágait
A viharnak adja.
Verje meg az Isten,
Nem egyszer, de százszor,
Ki magyar létére
Idegenhez pártol.
Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.
Verje meg az Isten
Minden kis dolgába,
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája;
Mást érez és mást mond
Talpnyaló nyelvével,
Háromszínű lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.
Verje meg az Isten,
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.
Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Júdásszerű két kezének
Tüzes ostorával!
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 16. |
|
|
|
|
Írta: Jenő
|
|
2016. szeptember 16. péntek, 19:49 |
|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 16.
Illyés Gyula:
Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez
"Az ünnepelt 80. születésnapján
a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző."
"Föllendül azonnal a karmester-pálca
s megzendül – nem a zenekar,
hanem ami van körben temető;
megzendül ami van (ó s fiatal!)
síri mező,
majtényi, mohácsi, muhi mező,
anyádért, apádért,
esendő hazádért,
ami volt sírba és sárba vesző,
ami volt hősvértől pirosult gyásztér,
egri üszök és drégelyi várfok,
onnan tör elő,
amit hallani vártok –
e zenekari mélyből árad elő,
de nem a jaj,
rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj,
hanem az erő,
az a gyökérmélyű erő,
az a múlt-táplálta erő, mely érted
száll harcba, jövő:
örökös élet.
Ezt, ezt kereste ő
és ezt találta,
kezében a pálca:
vasvessző, mely a temetőt veri
a marsallbot, ha szólnak ütegei;
ezt rendezi ő,
az elszánt, a konok,
akinek a sírok üregei
dobok, dobok,
ezt hozza ő,
búval, de hittel is tele,
ezzel jön ő,
a hangok s lelkek megváltó mestere.
Karmester, nemcsak ezt a kart
vezényled, jól tudod,
hanem egy népet, a magyart,
villanjon homlokod;
akinek hangszekrénye lett
vártömlöc, temető
s kéz-intésedre égre kelt
a poklot-szenvedő;
ki a jajból sajtoltad a dalt,
búból az örömet,
vereségből a diadalt –:
családod, sereged,
éneklő kórusod vagyunk
s ki nem dalol, az is
tudja már, szívós karnagyunk,
mi helyes, mi hamis;
mert egybe álltunk általad
s az is, ki nem dalol,
érzi a Lét, a Rend szabad
összhangját valahol."
*
Semmi ügyért
nem „áldozom fel” magam,
én inkább életművészként veszek el…
*
Szennylapom
nem mindig kelendő árujához
rákbeteg gyerekek segítése ügyét kapcsolom
*
A
kereszténység
márkaneve alatt
kellemesen bizsergető,
lebutítottan hedonista
életfilozófiát kínálgatok
*
Vissza-
él a tudása
adta hatalommal
vagy gondatlan:
orvosság helyett
mérget kever és „javall”…
*
Művészi,
színészi képességemmel
és más képzettségemmel
belülről bomlasztani
más pártokba
befurakodok, infiltrálódok
(pl.: anno a kriptokommunista)
*
Ő
olyan okos:
még barátja ügyének
is használ besúgásával…
„És még mindig jobban járt,
hogy én és nem más jelentett róla!”
*
Dal-
szövegek
előbírálati
bizottságosdis kiherélését,
vadcsikók kezes mutatványos
lóvá idomítását vállalom!
*
Nekem
csak előfutáraim
és epigonjaim vannak,
méltó utódot egyet se
látok, pláne nem képzek
*
Nincs szívem
- pláne nem kilenc évig –
várni és selejtezni:
minden egyes szavam, rajzom
egyből kőbe, gránitba vésem
*
A
birkaiskola
mestereként
nem bünteted,
de még jutalmazod is
a legnagyobb lógósokat
és a vad szamarakat
*
Koncepció nélkül,
de hangyaszorgalommal
mindenfelé és mindent keresek,
gyűjtögetem az „adatokat”
*
Kegyetlenül
ráborítom a bilit
a jó eséllyel bűntudatos
drága – jegyet vásárló –
színházi közönségemre…
*
Miért
legyek pont én
tisztességes értelmiségi,
hisz engem is kiterítenek úgyis…!
*
Civil kurázsis
kezdeményezéseket
szétaggodalmaskodok,
szétokoskodok, szétzilálok
*
Az
a kritikus
és kultúrpolitikus,
vagy az szeretne lenni,
aki pontosan előírja,
miként alkossanak remekműveket
*
A
szcientológia,
az agykontroll stb.
apostolaként
ígér gyors, olcsó
és szenvedésmentes
megváltást és
tuti boldogságot
*
Saját házi
oltáromon
családomból
élő-égő ember-
áldozatokat mutatok be
*
Nem
élvezem, s
ezt másnak se ajánlom,
de mindenkinél jobban
érteni vélem a műalkotásokat
*
Engem
nem lehet,
nem is hagyom kiiktatni
az isten és az egyszerű laikusok
közötti kapcsolatból
*
Érződik
s éreztetem:
csak megélhetési
kényszerből végzem
a nevelői, pártfogói,
börtöntanári és lelkészi
munkát, hivatást
*
Gerontológusi
karrierem sikeressége érdekében
szegényházba dugom és ottfelejtem szüleimet
*
Tanári
és osztályfőnöki
hatalma teljes tudatában
úgy tesz, mintha vitatkozna
a neki alárendelt diákjaival
*
*
Megalázó-
megszégyenítő
kínzások és büntetések,
pl. nők meztelen vessző-
futásának értelmi szerzője
*
Sok
közpénzt költve
szervez olyan társadalomkutatást,
aminek a végeredménye
az elején borítékolható lett volna…
*
Addig és úgy
kutatja az ún. közvéleményt,
míg „igazolja” előfeltevését,
a megrendelő elvárását
*
A
kegyetlen
szakmai soviniszta
matek tanár
csak kudarcélményt okoz,
leselejtez, korrepetáltat és megutáltat…
*
Az
a riporter,
műsorvezető vagyok,
aki kőkeményen feszeget
borítékolt álkérdéseket…
*
Előbb
meghallgatod
a politikai vagy
lelki vezetődet,
majd magadévá téve
kialakítod az önálló
„egyéni véleményed”
*
Minél
kevésbé
van meggyőződve
üdvössége módjáról,
annál vehemensebben,
agresszívebben agitál mellette
*
Közömbösen
sorsára hagyom
a jogsértett kisembert,
de országos botrányt csapok
egy komolyzenei tévécsatorna ügyében…
*
Saját
s közösséged
zsidós fóbiáit
ki nem gyógyítva
nem disztingválsz:
fasiszta csőcselékezel
utcai tüntetőket
*
Szerinte
a „bennszülött”,
„őshonos” magyarok
nem képesek kimagasló
szellemi teljesítményre
*
Se
boldogan élni,
se boldogan meg-
halni nem tanított,
halálának tragikomikuma
bizonyság az ő életének
hiábavalóságára…
*
Márvánnyal
és a formával
de főleg a meg-
rendelővel küszködve
szenvedsz, őszülsz,
megrokkansz, belepusztulsz…
*
Hiábavaló volt?
Elkészül el a Nagy Mű –
az itt megy a zúzdába,
te meg most a süllyesztőbe…
*
Megalázóan
kevés a honorárium –
méltánytalan, hogy
ingyen dolgozol,
sőt: olykor még
neked kell(ene) fizetni…
*
Szavaid hitelének
biztos aranyfedezete van:
szenvedéstörténeted, passiód…
*
Jót és
jól szólnál
és tényleg szólsz is,
csakhogy visszhangtalanul,
a pusztába kiáltod…
*
Olyannyira
világítanál a sötétben,
mint két végéről égő-fogyó gyertya…
*
Szülőfölded
javát akarva
igazadhoz ragaszkodva
leszel „A nép ellensége”
(Ibsen)
*
A
többségért
kitartóan „lobbizva”
nemcsak kisebbségben,
de teljesen magadra maradsz…
*
Ki más vállalná
a közutált kisebbség
ügyvivője, védője
hálátlan szerepét?
*
A
bulvársajtó
szabad prédájaként
indul családod ellen
a hajtóvadászat…
*
Még maga
a názáreti Jézus Krisztus
sem lehetett próféta a hazájában…!?
*
A
vissz-
hangtalanság
közönyébe fullasztnak –
még negatív válasz, vissz-
hang, reagálás sincsen
*
Ha
– nyíltan –
a király fejére
olvasod a bűneit,
ő – titokban – fejed
veheti, vagy eltetet láb alól…
*
Naponként
vakon ugrasz fejest
ismeretlen – mély
vagy sekély – vizekbe
*
Nehéz,
veszélyes küldetésed
teljesítésénél csak annak
elszabotálása lenne neked nehezebb…
*
Nyílt ön-
élveboncolásod,
viviszekciód
részvétlenül figyeli
a bámész és kandi tömeg…
*
*
Szamizdatosként
kerülnek mint a pestisest,
vagy diliház karanténba zárnak,
vagy kitoloncolnak, deportálnak…
*
Monopol-
helyzetben levő
állampárt-kritikusok
árgus szemekkel,
nagyítóval lesnek
hibáidra, és dög-
keselyűként csapnak le,
ha valamit is elrontasz…
*
A
jog
szerint
fel kellene
mentened
egy ártatlan gyermek
elvetemült kéjgyilkosát,
és a még nagyobb bűnösök
még eléd sem állnak…
*
Halált
megvető
bátorsággal
repkedsz, mint
Daidalosz és Ikarosz –
de ez a kutyát se érdekli…
*
Füledbe
forró ólmot öntenek,
s leszel az új, az énekes Vazul…
(vagy a megsüketült Beethoven)
*
Egy
kihalófélben
levő és rokontalan
kis nép szigorú nyelvi
börtönébe záródtál…
*
Zseniális
szójátékaid,
jó pesti, budai,
vidéki humorod
elvileg örökre
lefordíthatatlanok maradnak…
*
Szakmai ártalom:
addig, oly sokáig
és oly átéléssel alakította
a rá szabott intrikus szerepeket,
míg magánemberként is úgy maradt
*
Ércnél
maradandóbbnak
szánt és sikerült műved
WC papírra kell írnod –
s szükségben elhasználják…
*
Ahogyan Szókratész,
„az ifjúság megrontójaként”
ő is méregpoharat kap…
*
Mihelyst
bajba kerülsz,
a legígéretesebb tanítványod
tagad meg először, háromszor…
*
Leghamarabb
akkor ismernek el,
amikor már a halálos ágyadon fekszel,
s ezzel még az utolsókat rúgják beléd…
*
Vagy
meg sem értik,
fel se fogják a műved,
vagy – akár szándékkal –
teljesen félremagyarázzák…
*
Hivatásodnál fogva
túl sok titkot bíztak rád,
s te retteghetsz a kifecsegéstől,
hát még a kínvallatástól…
*
Épater le bourgeois!
Te megbotránkoztatod a nyárspolgárt,
ő meg piti, buta és aljas bosszút áll rajtad…
*
Ha
se orvos,
se jogász,
de bölcsész akarsz lenni:
szüleid „kitagadhatnak”,
a diáknyomor az osztályrészed
*
Neked kell
lerombolni
a hamis illúziókat,
amiért bármi mást,
csak pont köszönetet ne várj…
*
„Különc”
s hopp-kopp
életmódod miatt
még saját gyerekeid
elvételével is fenyegethetnek…
*
Platón
a barátod,
de esetleg elveszítheted,
mert a teljes igazságból
még az ő kedvéért se engedhetsz…
*
A
világ
más táján
szent dalnok
lett volna belőle -
a Hortobágy elvetélt,
káromkodó-fütyörésző poétája…
*
Neki kell
Antigonéként
eltemetnie a halott testvért,
olykor-sokszor akár élete és
szerelme boldogsága árán is…
*
Könyv-heti
sátorban toporogsz,
és „Nagyon fáj”:
nem veszi senki
a vérrel írt köteted!
*
Non
profit
szellemi
vállalkozása
dotáció híján
csak veszteséget „termel”
*
Illyés Gyula
Bartók
„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!
Azt! Földre hullt
pohár fölcsattanó
szitok-szavát, fűrész foga közé szorult
reszelő sikongató
jaját tanulja hegedű
s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű
a bearanyozott, a fennen
finom, elzárt zeneteremben,
míg nincs a jaj-sötét szívekben!
„Hangzavart”! Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz,
hogy van, van lelke még
a „nép”-nek, él a „nép”
s hangot ad! Egymásra csikorított
vasnak s kőnek szitok-
változatait bár a zongora
s a torok fölhangolt húrjaira,
ha így adatik csak vallania
a létnek a maga zord igazát,
mert épp e „hangzavar”,
e pokolzajt zavaró harci jaj
kiált
harmóniát!
Mert éppen ez a jaj kiált
mennyi hazugul szép éneken át –
a sorshoz, hogy harmóniát,
rendet, igazit vagy belevész a világ;
belevész a világ, ha nem
a nép szólal újra – fölségesen!
Szikár, szigorú zenész, hű magyar
(mint annyi társaid közt – „hírhedett”)
volt törvény abban, hogy éppen e nép
lelke mélyéből, ahová leszálltál,
hogy épp e mélység még szűk bányatorka
hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl
a hideg-rideg óriás terembe,
melynek csillárjai a csillagok?
Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
húz a fülembe;
anyánk a halott – a búcsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el – ki meri siratni
verkli futamokkal?
Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni!
S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk.
Mert növeli, ki elfödi a bajt.
Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!
Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
te bennünket növesztel, azzal,
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.
Ez – ez vigasztal!
Beh más beszéd ez!
Emberi, nem hamis!
A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
a kétségbeeséshez.
Köszönet érte,
az erőért a győzelem-vevéshez
a poklon is.
Ím, a vég, mely előre visz.
Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
Picasso kétorrú hajadonai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,
csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,
példamutató nagy ikerpár,
zene csak, zene csak, zene,
a bányamély ős hevével tele,
a „nép jövő dalával” álmodó
s diadalára ápoló,
úgy szabadító, hogy a börtön
falát is földig romboló,
az ígért üdvért, itt e földön,
káromlással imádkozó,
oltárdöntéssel áldozó,
sebezve gyógyulást hozó,
jó meghallóit eleve
egy jobb világba emelő zene –
Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;
ki muzsikád ujjaival
tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,
ahol a baj
s beh különös, beh üdvös írt adsz
azzal, hogy a jaj
siralmát, ami fakadna belőlünk,
de nem fakadhat, mi helyettünk
– kik szív-némaságra születtünk –
kizenged ideged húrjaival!
1955
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
|
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 15. |
|
|
|
|
Írta: Jenő
|
|
2016. szeptember 16. péntek, 08:37 |
|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 15.
KOZMOPOLITA KÖLTÉSZET
Nem szégyellem, nem is bánom,
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem "két világ" csodája -
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.
Ám terjessze a hatalmos
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, -
Mert kivágyni: kész halál.
Vagy kevés itt a dicsőség,
S a nemzettel sírba lejt?
Kis-szerű az oly elsőség,
Amit a szomszéd se sejt?
Nincs erőnkhöz méltó verseny?
Dalra itthon tárgy elég?
Nem férünk a kontinensen
Albion is kéne még?...
Légy, ha birsz, te "világ-költő!"
Rázd fel a rest nyugatot:
Nekem áldott az a bölcső,
Mely magyarrá ringatott;
Onnan kezdve, ezer szállal
Köt hazámhoz tartalék:
Puszta elvont ideállal
Inkább nem is dallanék.
S hol vevéd gyász tévedésed.
Hogy faját s a nemzeti
Bélyeget, mit az rávésett,
A nagy költő megveti?
Hisz forgattam, a javából,
Én is egypárt valaha;
Mind tükör volt: egymagából
Tűnt nekem föl nép, s haza.
És ne gondold, hogy kihalnak
Sujtott népek hirtelen,
Amig össze-zeng a dalnok
S a nemzeti érzelem.
Tán veszélyt, vagy annak látszót
Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
Épen akkor hagyni el!?
Oh, ha méltóbb s új kobozzal
A megifjodott hazát
Zönghetném még Homérosszal;
Ne csak mindig panaszát!
De legyek, ha veszni sorsa,
Húnyó nép közt Osszián,
Inkább, hogysem dalok korcsa
Közönyös harmóniám!
Arany János
(1877 aug. 8)
*
Ha
akármiért,
mondjuk pl.
sikkasztásért
üldöznek engem,
akkor nekem hétszentség,
hogy a zsidóságom stb.
mártírja vagyok
*
Sohasem
vonulok vissza,
nem töltekezem,
mindig csak „leadó
üzemmódban” nyüzsgök
*
Feltalálod
a spanyolviaszkot
vagy a meleg vizet,
s rögtön az emberiség jótevőjének
próbálod feltüntetni,
s kitüntettetni magad…
*
A
poli-
hisztor vagy,
aki mindig mindent
mindenkinél jobban tud,
amit ő nem tud,
azt nem is érdemes,
vagy még nem lehet tudni
*
Lejárt
szavatosságú,
kis- és nagyhibás,
elavult szellemi terméket
exportból visszamaradottként
nagyban is vég-ki-árusítok
*
Áskálódással, intrikával,
a viszály szellemének idézésével
áthidalhatatlanná mélyíti el
a generációk, iskolák, irányzatok
közötti éket-szakadékot
*
A
jó édes
szülőanyám
se ismerne már ma rám,
annyira asszimilálódtam
az uralkodó szellemi „elithez”,
átvettem minden
allűrt, babonát, rossz szokást
és végleg kettétört ifjonti
világmegváltó lendületem…
*
Jézus,
Petőfi és Gandhi
szellemét, igazságát
lepelben, sírban, exhumált
csontban, porban stb. keresgélem
jobb ügyhöz méltó szorgalommal…
*
Mindent
tudni akarok
kezelt „lelki betegemről” –
én titokzatos-titkolózó
kisistenként őrzöm inkognitóm
*
Olyan jó volt
az indító lökést adó
diák önképzőköröm,
hogy megvénülve is még
mindig ott produkálnám magam.
*
Betegesen
irtózom és
iszonyodom
„elidegenedni”:
eltárgyiasulni,
valami művet
kezemből végleg kiadni..
*
Már
csak
az esti
kártyaparti
vagy egy focimeccs
hoz igazán izgalomba,
a napi tanárkodásom
nyűgös unott rutin,
de már arra a pár
évtizedre nem váltok…
*
Amilyen
szenvedéllyel
drukkol a csapatának,
lelkendezik egy gólért,
úgy már régóta semmi másért,
se istenért, se hazáért, se másért
*
Mindent
hangsúlyozottan
amatőrként,
csak játékból űzök,
és így persze
„ahhoz képest”
nem is vagyok
olyan rossz benne
*
Nem,
én azután
tényleg nem vagyok
maximalista:
nekem a „nem rossz”,
a mértéket éppen megütő,
az már elég jó
*
Hosszú távon,
véglegesnek is
el akarom fogadtatni
a szellemi áthidaló
szükségmegoldásokat,
a magyar buherákat
*
Leborulok
a „heroikus”
szellemi pótcselekvések előtt,
s még magam is fényezem:
én ismertem fel hősiességüket
*
Szerepem
én önként vállaltam,
de csak egy ideig –
bármikor kiszállok,
ha túl terhes: „nem ér a nevem!”
*
Szerzetesi alázattal
és áldozatos odaszánással
éjt nappallá téve másolgatom
és osztogatom a saját műveimet…
*
Csak
a pénz
primitív nyelvére
lefordítva értem,
ha a jogi stb. nyelvben
eszmei értéket és a kárt említenek
*
A
multik
és világcégek
megrendelését kiszolgálva
tudományosan, laboratóriumban
„klinikailag tesztelek”…
*
Semmi destrukció –
én soha nem rombolom
az önsorsrontó balhiedelmeket,
az álboldogságos káros illúziókat
*
Táp-
talajt
adva és
locsolgatva
növesztem
a gyilkos ösztönöket
palackból kiengedő
mítoszok palántáit…
*
Permanensen
hiszterizálom a közhangulatot,
hogy ne is lehessen
józanul, logikusan vitatkozni
*
A
„Nagy-
magyarország
mennyország…”
-féle eszmékkel
„szubjektíve vagy objektíve”:
de biztosan háborút készítek elő
*
A
kasztosodás
mellett és ellen
arányt tévesztve érvelve
örökre befagyasztom
a társadalmi munkamegosztást…
*
Nemhogy segítem,
de inkább gátlom,
hogy észleld a társadalom
„láthatatlan” kasztosodást
*
Én akarom
megrendezni
saját temetésem
s megírni, a nekrológot,
megtartani a gyászbeszédet…
*
Nem
a köznép,
az ún. kisemberek első,
de a közhatalom utolsó
embere, szóvivője vagy
*
Ha
bajban van a haza,
lapul mint szar a fűben,
de ha bajban van a Főnök,
nem késlekedik segíteni
*
Ha
megfizetnek,
tévé-show műsorokban
nagy átéléssel
játszom el „az utca emberét”
(akit csak más tévéműsorból ismerek)
*
Kiművelt,
sőt dörzsölt
emberfőként
nemcsak ismeri,
de tanítja is
a félelemkeltés fortélyait
*
Mint
szellemi-lelki
„alma mater”
csalfa, vak és hiú
reményeket táplál(tat)ok…
*
A
gazemberek
utolsó mentsváraiba,
a „hazaffyságba”
vagy az antiszemitázásba
húzódom vissza
*
Saját
szellemileg
képzetlen és így
védtelen népemre
eresztem vagy egyenesen
uszítom ordas eszmék hadát
*
Ha
bárki
belerúghat
a nemzet napszámosába
akkor én meg diákjaimat
gyötröm, alázom, kínzom…
*
A
gaz
gazdag embereket
feltétlenül kiszolgálva
kiszolgáltatom prédául
az igaz és becsületes szegényeket
*
Szellemi
fölénnyel
gyengéket alázok -
a kutyámba én is
beletörlöm a lábam
*
A
Diplomám
engem arra kötelez,
hogy csak fanyalogjak,
leszóljak és ócsároljak, becsméreljek stb.
*
A
boldogság
eszményét
eleve gyanússá teszem,
helyette az „értelmes élet”
perspektíváját kínálom -
értelmiségiként
a rezignáció,
a nosztalgia
az attitűdöm
*
Ha már
neki annyira
nem sikerült,
lehetetlennek tartja,
s illúziónak állítva
mindenkit lebeszél
a boldogságkereséséről
*
A plebsznek
a kegyelemkenyér
mellé cirkuszt, vagy
„a disznó a pocsolyában”
olcsó-ócska örömeit kínálom…
*
A
Nyugatosokat,
de főleg Adyt
vakon követem,
igaz: csak a három-
szavas címadásban
s a lumpolásban
*
Kurátor vagy,
akinek elfogult,
rossz döntését
még csak meg sem
kell nyilvánosan indokolnia
*
Megállj!-t
„parancsolok”
vagy erősen sugalmazok,
mintha már itt lenne az a
bizonyos Kánaán…
*
Saját
érdekében
akarja veled is elhitetni:
az MLM rendszer boldoggá
s nem szegény magányossá rabbá tesz…
*
Meg-
rendelésre
jó alibit és
meggyőző
mentségeket kínál –
raktárra előre is legyárt
*
Nagy
Szellemek
fényében sütkérezem –
és idegen tollakkal ékeskedem…
*
Kieszelem
a trójai falovat
- a televíziót, internetet stb. -,
amit majd te cipelsz be
saját féltve őrzött házadba, váradba
*
Rábírlak,
hogy önként
„vesd le” és tedd lomtárba
a szokásaidat, „szubkultúrádat”,
a táncod, a tájszólásodat stb.
*
Megnehezítem,
hogy megismerd
a családi-nemzeti történelmed,
és őseidre büszkén élj és halj, és
hagyományaid gyökere tápláljon
*
Gyönyörű
hattyú mivoltod
előtted elrejtve
rút kiskacsák közé
teszlek és annak nevellek,
azzá „varázsollak át”…
*
Szinte
a semmiből
gyártok, kreálok
ügyeletes zsenit, sztárt -
menedzselem, futtatom,
majd mehet-eshet-dobom
a süllyesztőbe…
*
Az
én
elévül-
hetetlen érdemem,
ha felépül a beteg ,
pokoli balszerencse
és az ő durva hibája,
ha leépül…
*
Lehet,
hogy rólam
mintázta Karinthy
a függetlenségmániás,
inkább munkakerülő figurát…
*
BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMONDHOZ
Szerkesztő Ur! tisztelt báró!
Lapjában egy hazajáró
Lélek kísért: tudja-é?
Ki sohajtoz: mind szemét, a-
Mit firkál mai poéta;
Verse rongyos, maga éh.
Nem tud rímet, nem tud nyelvet,
A legjobb is mindent elvet,
Ami mérték és szabály.
S bár sort-sor után apróz, a
Verse mégis csupa próza,
Nem honolván rajta báj.
E jó kísértet méltán bus,
Rossz biz itt trochéus, jámbus;
De ha nem sűl el ma már!
Legalább csak volna ím e
Poétáknak olyan ríme,
Mint: issza már és: sz...!
"Csitt rabláncok csörgési, csitt!
Ne visítsatok egy kicsit -"
Ez a magas ideál;
Toldott rím, mozaik munka,
Hanem ettől minálunk a
Legjobb is, hajh! messze áll.
Vagy ha csak, mint Csokonay
(Bár Kovács, ama pátkai
Irta ezt is) zengenék:
"Mivel homlokomra Liza
Rózsakoszorút tászliza -"
Úgy is volna ebben ék.
Hajh! ne várd most, te pedánt agg,
Hogy a rímben egynehán' tag
Összecsengjen végtelen;
Mikor törvényt holmi rossz szab:
Hogy a kelleténél hosszabb
S mesterkélt rim éktelen.
A bizony, mert el nem érik
- Magas szőlő, lassan érik -
Akad mentség, ok, vagy más;
S tovább kullog az így szóló:
"Acerbam sumere nolo -
Orra tőle fokhagymás.
Pap-ot, bab-ot egybe tűr e;
Szállítsd inkább egy betűre,
Vagy kettőre e hadat:
Kar-om, bont-om; ez elég lesz,
Ennyit úgy-e megeléglesz?
Szivességből nagy adat.
Görbe-törpe, körbe-törve,
Mindez rímnek puszta örve,
Hátul egy rossz e betű.
Nem ér semmit: csontom - ponton,
Törpe - epe; ez már bon ton,
Ez már csengőbb öntetű.
Tanulnának Kölcseynktől
És már régibb bölcseyinktől
"Phidias amit farag -"
Hogy rímelnek! ecce! íme!...
(A manóba! nincs is ríme):
"Berovátkolt kődarab -"
Ah ő is botlott ezúttal!
És most e hibára útal
Hitvány majmok ezere.
Azt sem veszi fontolatra,
Hogy rímelt a "Mondolat"-ra
Kölcsey és Szemere.
Tanulhat, ki akar, abból,
Mert van ott rím, két darabból
S rímelő szentencia;
Van substantivum, hogy: mérték,
S rá magát az igét mérték,
Ez ám a kadencia!
És van ott több régi csínus
Tordán termett leonínus,
Alkáji rend, distikhon!
Ez egyszer az ízes konyha!
Ilyet nem főztök bizony, ha
Meggebedtek is tik hon.
És van ott egy hosszu ének
Hangzatából csupa é-nek,
Az a kunsztstuck egyszer ám!
A sok é a fület marja, s
Néhai professzor Varjas
Áldja zengő citerám.
Ah, de mindez kaviár ma.
Mindenütt e próza lárma;
Nektár helyen csalmatok!
Nem ügyeltek lábra s tagra:
Ami rímel szarvas -...
Az legyen jutalmatok!
Arany János
(1865)
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 14. |
|
|
|
|
Írta: Jenő
|
|
2016. szeptember 13. kedd, 06:02 |
|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 14.
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe'-szerbe'
S hány reményem hagyott cserbe'!...
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877 júl. 6)
ARANY JÁNOS
*
Ott is
fejlődést akar láttatni,
ahol ennek nincs értelme,
vagy ahol a változásban
több a veszteség
mint a nyereség…
*
A
szabadidődben
operett-dalokkal
végleg elfeledtetném veled
az állandósult kényszermunkatábori élet
elviselhetetlen, lelkifogyatékosító szenvedéseit.
*
Olcsó
szellemi
kábítószerekkel
repítelek új s újabb
mesterséges paradicsomokba
*
Gyereket
beszélek a hasadba,
elhitetem veled, hogy isten vagy.
De akkor már hiába keresel,
amikor rádzuhan a rideg valóság…
*
Az
ügyeletes
bebeszélőként
elhitetem veled, hogy
ne aggódj:
ügyedet jól képviselik
és neked nincs semmi dolgod…
*
Kevés
tudásmorzsád
feldicsérem, megcsodálom,
hogy ne is akarj
jobban, többet, egészen tudni…
*
Ha
nem leszel
kripto prozelita,
a tudomány
- szerintem –
úgy áll rajtad,
mint tehénen a gatya
(kigójozlak ebből a körből)
*
Írott-íratlan
elemi munkaköri
kötelességem teljesítéséért is
már jutalmat, kitüntetést, címet-rangot,
de legalábbis hátbeveregetést várok…
*
Amit már
nem érek fel
ésszel és szívvel,
az idegesít:
megsemmisítem a művet,
ellehetetlenítem az alkotót
*
Nem
a Gulágra,
vagy a Szilencium
belső önemésztésére,
de amerikai, német
egyetemekre „száműztek”
vendégprofesszornak –
ezt adom elő a passiómnak…
*
Olyan,
kocsmádban a legjobb
filozófus vagy,
aki amatőr focitudására
és gulyáslevesére a legbüszkébb
*
Idejekorán
kényszerpályára,
vakvágányra teszem
a szellemi „vak”,
kiszolgáltatott,
önbeskatulyázó serdülőket…
*
Ex cathedra
ledarálom megírt régi előadásom,
majd ügyesen kibújok
az aktuális kérdések és kérdezők elől
*
Pár bemondás,
aranyköpés, szlogen, szójáték –
mindössze ennyi a titokba tartott ígért életmű,
sehol a várt maradandó Nagy Főmű?
(esetleg egy Balzac-féle „Ismeretlen remekmű”)
*
A
mindenkori
minimális elvárásnak
éppenhogy, de megfelelek:
kis súgással felmondom
az aznapi bemagolt leckét!
Így szereztem nem is egy diplomát…
*
Nem akárki,
de egyenesen Isten nevében
tartom paternalista gyámkodás alatt
az egyre inkább már csak bennem hívő nyájam
*
Embert
akarok-akarnék
teremteni vagy gyártani,
de a végén csak egy
Frankenstein lesz belőle
*
Mindig
„éppenhogycsak”
koncertezhettél?
De azért valahogy
mindig éppen
az íratlan határon
belülre lavíroztál –
holt tűrtek, hol támogattak,
de istenigazából sohasem tiltottak!
*
Tele-
harsogta
a világsajtót:
ha pár havi szilencium sújtotta –
de szalmaszálat se nyújtott
az akkor teljesen elnémítottaknak
*
Álmomból
felkeltve is
magasröptű
magyarázatot adok
Hiroshima,
Nagasaki
és Drezda stb.
indokolt lebombázására
*
Már
havi 200 fixért
viccesen beléd szuggerálom:
te az éhbérnek is örülj,
verd a segged a földhöz…
*
A
tolmács
alázatos,
bár kreatív
szolgálata helyett
szerepet tévesztve
te akarsz
az esemény főszereplője lenni
*
A
politikai,
gazdasági
vagy szellemi gyarmatosítás
naprakész, fazonra szabott
ideológiáját gyártja,
buherálja „fusiban”
*
El-
hallgatja
a bajok öntevékeny
megelőzési lehetőségét
hogy anyagilag-szellemileg
ő profitáljon annak kezeléséből
*
Forradalmár-
szabadságharcos,
vagy tüntető-tiltakozó lenne
ha a nagyasszony,
vagy a kisasszony
ezt neki is megengedné.
Ha….
*
Tanítványaidat
arra használod,
hogy képeid fessék,
vagy a már készekből
újabb másolatokat készítsenek
*
Ha
rossz kritikát
kap legújabb műve
az ős-zseni pályatárstól,
az egyetlen jelentős alapítvány
domináns kurátoraként vág vissza
*
„Egy
csónakban
evezünk!” –
hirdetem
én a fedélzetről
a gályarab prédikátoroknak…
*
A
„ki tudja
milyen veszélyes”
elsőgenerációs értelmiségit
nem avatom be
az zömében íratlan
alapvető „játékszabályokba”
*
Fizetést
és jutalmat
nem azért kap,
ami igazat mond,
hanem azért, amit
„nagy bölcsen”,
cinkos bűnpártolással
elhallgat…!
*
Nem kihívásként,
de aljas orvtámadásként fogja fel,
ha nála szakmailag jobb valaki,
s igyekszik rosszabbnak láttatni
*
*
Zseniális
színházi öltöztető vagy:
a bűnt az erény ruhájába bujtatod
*
Provokátorként
pánikkeltő vaklármát csapok
egy politikai tömegrendezvényen,
hogy könnyen feloszlathassák azt…
*
Miért
ne légy
egy mássággal kísérletező
pl. a legkövetkezetlenebb szülő:
ugyanazt jutalmazd, amit büntetsz is –
lássuk, mi sül ki belőle?
*
Médiumként
kvázi automatikusan írok,
de nem a belső „daimon” az,
aki diktál,
amiről Szókratész beszél,
de a pénz-hírnév démona…
*
Piával
lenyugtatózva magam
végérvényesen alább adom:
végleg beletörődöm
a szellemi segédmunkás funkcióba
*
Személy-
válogató vagy:
hízelgő - elvbarátoknak
tűnő - öreg rókáknak,
s nem igazmondó „ellenségednek”
vagy egy pályakezdő kritikájának adsz hitelt…
*
Nem
érdekel
és nem követem,
hogy találmányomat
kik és milyen katonai
célra használhatják:
lelkük rajta?!
*
Ha
nagyon
nem értesz velem egyet,
akkor bármit megteszek,
hogy gyakorlatilag elhallgatassalak
*
Szólási
és nyomtatási
engedély kérésével
közvetve legitimálom
a diktatúra játékszabályait –
nincs az a helyzet, amikor
polgári engedetlenségre vetemednék…
*
Humorodban
úgy ábrázolod
a cigányt, a zsidót,
a „melegeket” stb.,
hogy a hallgatód ne szerethesse,
de meggyűlölje más honfitársait…
*
Nem
tiltakozol
máshitűek,
másként gondolkozók stb.
kéziratainak, könyveinek
elkobzása, elégetése ellen
*
Nemcsak
együttműködött,
de túlbuzgón kollaborált
az Állami Egyházügyi Hivatal
vagy az ÁVÓ munkatársaival
*
Szorgos
és megbízható
kisiparos vagy
a szellemi bóvli,
az egyszer használatos
tömegcikkek gyártásában
*
Egy
Utópia állam
filozófus fejedelmeként
az embert robotgéppé,
puszta hibaforrássá fokozná le
*
Olyan vagy
az emberekkel,
mint azok a filozófusok,
akik az állatot gépnek gondolva
csak nevettek kínszenvedésén
*
Gyorstalpaló
egyen-tanfolyamokon
közpénzből képzek ki
túlspecializált szakbarbárokat,
hamar elavuló kompetenciájúakat
*
*
Amit
én most
a szakmáról
és a világról
- nem - tudok,
azt zömében
vagy felesleges,
vagy káros megismernetek
*
Akit ma
egekig magasztal,
mennybe meneszt,
azt holnap – egy „égi jelre” –
reflexből durván a sárba tapos
*
Nekem
csak az egész
emberiség a barátom,
de e szomszéd hiába
kopogtat sóért, jó szóért
*
Júdáspénzt
és a sok rivális
pályatárs rossz hírét
szívesen, jó lelkiismerettel
és buzgón költő vagyok
*
A
kemény
pártállami időben is
mertem nyíltan tréfálkozni,
például… …a Patyolattal
*
Napközben
egy kicsit – nagyon –
prostituálódok,
hogy éjszaka
léleknemesítő
zsoltárokat,
szonetteket írjak
*
Ha
a hallgatóság
nem vevő „intellektuális humorára”,
kis buzizásért-cigányozásért
nem megy a szomszédba
*
Az
elfogult drukker
érthető aránytévesztésével
a bolhából elefántot csinál
„a pártatlan közvetítő”
*
A
magyar
közszolgálati rádióban
úgy tudósítok a zsidó-
arab háborúról,
hogy alig, vagy ügyesen leplezetten
nagyon is az én csapatomnak drukkolok
*
A
mérsékelt
nyelvművelő gúnyolója,
aki szabad utat, sőt példát
ad a gátlástalan nyelvrontóknak
*
Nem
vagyok
bolond
kishazánkban
poétának szegődni,
beállok inkább
intellektuális zsoldos
MLM vagy pártkatonának
*
Tiszavirág életű,
de nagyon csinnadrattás
kampányokban,
címlapokon kiemelve
én emelem fel
- jó pénzért -
a cigánykérdés zászlaját
*
Gazdagok,
híresek, hatalmasok
sztárügyvédjeként
áldozok fel
maximum kirendelt
ügyvéd által védetteket
a hivatásom oltárán…
*
Úgy
tanítgatlak
és okosítalak-
butítgatlak,
hogy mindhalálig
az én szellemi mankóim
állandó szükségét érezzed
*
Nekem
is vannak
szilárd elveim:
egy mindenképpen:
az az elvem, hogy
elvetek minden elvet
kutyahűséggel nyalva
kenyéradó gazdim talpát…
*
Ember vagy,
aki Hivatásos
Mizantróp, Embergyűlölő,
ezt az egész emberiséget
Megveted,
minden emberi idegen tőled
*
Folyamatosan és pofátlanul
hamisítasz és hazudsz, de
a hazugság helytelenségét,
azt bármikor bizonyítani tudod…
*
OH NEMZETEM...
Oh nemzetem, oh magyar nemzet,
Ha mondhatnám azt is: te nagy!
Mindent feledsz, mit sem tanultál,
Heves, hiú, könnyelmü vagy.
Mind elhiszed, mit jót magadról
Hizelgőd lármás ajka vall;
Rég lángbeszéd csalt a hinárba,
Most a lelketlen is becsal.
Eszély s nehéz, de biztos munka
Tetszésed' meg nem nyerhetik;
Kortescsiny, zaj és léha tervek,
Ez az miben kedved telik.
A törpe nagyravágyók serge
Mindenre könnyen rá beszél,
S örvény felé evezve gyorsan,
Ajkad mosolyg, szived remél.
Nehéz folyvást szeretni téged,
Még nehezebb szolgálni hűn,
Rögeszmét tartasz bölcseségnek,
S erénynek, ami honfibűn.
A tett a szó árjába fullad,
És a való álmokba vesz:
Már égnek a Sybilla-könyvek,
Oh az utolsó drága lesz!
Nem kértem tőled soha semmit,
Nem áhítok kincset, babért;
Szerettelek, szeretlek sírig,
Ebben találok drága bért.
Oh tűrd el érte, ha kimondom,
Mi nyom, mi fáj, kétségbe dönt;
Mig udvaroncid hízelegnek,
Hived keserü könnyet önt.
1872.
GYULAI PÁL
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
