Magyar Katolikus Lexikon > A > áldozócsütörtök

áldozócsütörtök, áldozónap (lat. Ascensio Domini, 'Urunk mennybemenetele'): 1. az Úr Krisztus →mennybemenetelének ünnepe, húsvét után a 40. nap. Az ősegyház a 4. sz-ig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünnepelte. 350 u. egyre több helyen a Szentírásból ismert húsvét utáni 40. napra került. Szt Ágoston már ap. hagyománynak tudja. A 7. sz: vigiliát, a 12. sz-tól 1955-ig oktávát csatoltak hozzá. Ugyancsak a 12. sz-tól körmenettel is ünnepelték. 1570-1970: az evang. után eloltották és elvitték a szentélyből a →húsvéti gyertyát. 1918-ig a →húsvéti szentáldozás határnapja volt; ebből ered az egyedülálló, magyar ~ név. - 2. Az ünnep lit. hagyományai közé tartozott Krisztus mennybemenetelének tp. megjelenítése. 18. sz. adatok szerint a sárospataki plébtp-ban a prédikáció után a mennybe menő Krisztust ábrázoló szobrot kötéllel a magasba húzták, ahol angyalszobrok várták égő gyertyákkal. Ezt követően ajándékokat szórtak alá a híveknek. E szokásnak a Felvidék ném. nyelvterületein a cipszerek éskrikehájok között is ismeretesek párhuzamai; a reform. előtti előfordulásáról és a gyermekek megajándékozásáról Bod Péter ostorozó szavai tanúskodnak. - Ugyancsak kk. gyökerei vannak az ~i határjárásnak, körmenetnek, s a jó termést célzó vallásos színezetű hagyományoknak. Ezzel függött össze az ezen a napon tartott →kenyérszentelés is. Az ~i hagyomány egyes prot. vidékeken is fönnmaradt. Az unit. Torockón a 19. sz-ban ezen a napon a nép a Székelytő tetejére vonult és örömtüzet gyújtott. - Számos hiedelem függ össze a napnak az évi sztáldozásban betöltött szerepével is. ~ neve a moldvai csángóknál iszpász, az erdélyieknél áldozó. - Gyüd, Mátraverebély, Radna búcsújáró helyeknek a →keresztjáró napokat követően ~ az évkezdő nagy ünnepe, s az alábbi tp-ok búcsúnapja: Egri egyhm.: Baktalórántháza (1519), Szihalom (1758), Emőd (1774), Balmazújváros (1786), Mándok (1814), Felsőnyárád (1864), Portelek (1890). - Erdélyi egyhm.: Vingárd, Uzon, Kiskapus, Székelytamásfalva, Kézdialmás, Kézdivásárhely (kpna), Magyarfenes, Mocs (1783), Dés (kpna a Rózsahegyen), Nyárádremete. -Esztergomi egyhm.: Barsfüss (kpna), Farkashida, Hont (1775), Kéménd, Alsópél, Letkés (1811), Szomolány (kpna). - Győri egyhm.: Fertőrákos (1777), Felszopor (Újkér), Szilsárkány (1745 e.), Felsőrámóc. - Kalocsai egyhm.: Regőce (Ridjica, 1817). - Kassai egyhm.: Véke (kk), Ormező (1763), Tarcal, Komaróc, Szakácsi (1858), Felsőlászlófalva (1902), Vilmány (1906), Opálhegy (1934). - Pécsi egyhm.: Gyulaj (1752), Szekszárd (1805), Nagybicsérd (1837), Szakcs (szőlőbeli kpna). - Rozsnyói egyhm.: Ipolytarnóc (1688, új tp-ának titulusa: Krisztus király), Kecső, Vereskő (1825), Béna (1896). - Szatmári egyhm.: Szatmárnémeti (székesegyház), Máramarossziget, Nagykároly (kpna), Nagyszöllős (1791), Putkahelmec, Krasznaterebes (1838). -Szombathelyi egyhm.: Bagonya, Nagykölked (1897). - Váci egyhm.: Kecskemét (főtp., 1772), Apostag (1776), Forráskút (1931). - Veszprémi egyhm.: Apácatorna, Bolhás, Galambok, Gige (kpna), Gyúgy, Köveskál, Magyarszerdahely (szőlőbeli kpna), Mosdós, Pakod, Péterhida (kpna) Sand, Sümeg (plébtp.), Szabadhidvég, Szilasbalhás, Törökkopány (kpna a szőlőhegyen). - Számos kk. egyh-unk, ktorunk Salvator titulusa igazában ~! Így a bencés Szekszárd (1061), Kapornak (12. sz.), Lekér (1340), a pálos Batina (Kiskőszeg, 1334), továbbá Derzs (1393), az újkorban Pozsony (jezsuiták, 1672), Bazin (kapucinusok, 1674), Léva (ferencesek, 1677). A búcsút a kk-ban még ~ön tartották, de a 15. sz-tól Urunk színeváltozása ünnepén is. Ezt az áttételt elsősorban a szalvatoriánus rtart szorgalmazta. **

Pallas I:328. - Radó 1961:1262. - Bálint 1976:326.

A MENNYBEMENETEL JELENTŐSÉGE

Alapige:Mk 16,19-20; ApCsel 1,9-11

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged, dicsőséges megváltónk, Jézus Krisztus. Köszönjük ezen a napon, hogy nemcsak eljöttél utánunk a mennyből, hanem visszamentél a mennybe. Köszönjük, hogy ez nem azt jelenti, hogy magunkra hagytál minket, mert megígérted, hogy minden napon velünk vagy a világ végezetéig.

Köszönjük, Úr Jézus, hogy akik benned hiszünk, ezt olyan sokféleképpen tapasztalhatjuk is. Köszönjük, ha ma is beszélhettünk veled, hiszen te hallótávon belül vagy. Köszönjük, ha tapasztalhatjuk erődet, szeretetedet, hatalmadat, egészen valóságos jelenlétedet.

Bocsásd meg valahányszor elsodródunk tőled, és köszönjük, ha Szentlelked ezt jelzi nekünk, és nem érezzük jól magunkat tőled távol. Kérünk, engedj közel most magadhoz.

Köszönjük, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, te ott vagy közöttük, és mi most ezért jöttünk ide. Téged keresünk, tőled szeretnénk világosságot adó, biztató, leleplező, feloldozó igét hallani. Veled szeretnénk találkozni. Veled szorosabb közösségben továbbmenni az utunkon. Segíts minket ebben.

Kérünk, vedd el a fáradtságunkat, a szétszórtságunkat. Csendesíts le bennünk mindent, ami még zakatol. Adj külsőképpen is csendet, és ajándékozz meg útmutató, életet támasztó, bennünk az új életet erősítő, tápláló igével, ami tőled származik. Hadd tudjunk azzal a boldog hálaadással és bizonyossággal továbbmenni, hogy te vagy itt, te szóltál hozzánk, veled folytathatjuk az utunkat.

Ámen.

Igehirdetés

Így történt az Úr Jézus mennybemenetele. Feltámadása után negyven napig még együtt volt tanítványaival, akkor elment velük Jeruzsálem határába, egészen Betánia közelébe, ahogy Lukács írja ezt, s miközben beszélt hozzájuk, így, ahogy olvastuk, egyszer csak látták, hogy felemelkedik, és egy pillanat alatt egy felhő eltakarta Őt. Ők meg néztek mindenfelé, főleg fölfelé, de nem látták. És azóta emberi szem nem látta Jézust. Akik mindenféle látomásokra hivatkoznak, azok csalásnak az áldozatai lettek. Ő megmondta, hogy legközelebb akkor látjuk meg, amikor majd dicsőséges második eljövetelekor megjelenik nagy hatalommal, akkor viszont minden szem látni fogja Őt.

Erre az Ő második eljövetelére utalnak itt ezek az angyalok, akik a tanítványokat tétovaságukból ezzel térítik magukhoz: "Miért álltok itt az ég felé nézve? Az a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe."

Arra összpontosítsunk, amit a Biblia hangsúlyosan tanít, hogy Jézus mennybemenetelének ugyanolyan üdvtörténeti jelentősége van, mint az Ő testetöltésének vagy feltámadásának. Ennek az eseménynek a fontossága talán azért kap kisebb hangsúlyt, mert az emléknapja hétköznapra esik és nem vasárnapra, mint a húsvét vagy a pünkösd.

Ma Jézus mennybemenetelének erről a jelentőségéről szeretnék szólni az ige alapján, mégpedig úgy, hogy mi ennek a jelentősége a múltra, a jelenre és a jövőnkre nézve.

Egész röviden elmondom a lényeget. A múltra nézve az a jelentősége, hogy Jézus érettünk volt itt, a jelenre nézve, hogy velünk van most is, és a jövőnkre nézve, hogy vele lesznek a benne hívők mindörökké. Érettünk volt itt, velünk van most is, hiszen megígérte és tapasztaljuk is, és a jövőnkre nézve azt ígérte, hogy akik benne mindvégig hisznek, azok vele lesznek az örökkévalóságban. Ezek nem elvont teológiai kijelentések, hanem nagyon is gyakorlati következményei vannak ennek minden hívő ember életére nézve.

1. Mit jelent az, hogy érettünk volt itt?

Mindaz, amit Jézus emberi testében cselekedett és tanított, érettünk történt. Mennybemenetele pedig annak a bizonyítéka, hogy azt, ami végett otthagyta a mennyet és eljött ide utánunk, ami végett magára vette a mi emberi testünket, azt Ő tökéletesen elvégezte. Amire múlhatatlanul szükségünk volt és csak Ő tudta megtenni értünk, azt Ő megtette. Mi volt ez?

Elmondta nekünk, hogy valójában kicsoda Isten. Megtudtuk tőle, hogy mit tettünk Isten ellen és ezzel önmagunk ellen is. Megmutatta, hogyan lehet ezt jóvátenni, és hogyan kerülhetünk vissza Isten közelébe. Megtanított arra, sőt elénk élte, hogy milyen az az életet, amit elveszítettünk és visszanyerhetünk. Egészen más, mint az, amit Isten nélkül él valaki.

Azt olvassuk a Szentírásban, hogy Jézus tökéletes váltságot szerzett nekünk kínhalála és feltámadása által. Amikor mennybemenetele előtt számot adott az Atyának az elvégzett munkáról, jelenti, hogy senki sem veszett el azok közül, akiket reá bízott.

Talán a Zsidókhoz írt levélnek ez a rendkívül tömör mondata mutatja, hogy Jézus érettünk volt itt. "Egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket." (Zsid 10,14). Itt semminek nincs híja, egyetlen áldozat elég volt ehhez. Nem kell, és nem lehet megismételni. Örökre, egyszer és mindenkorra elvégezte azt, ami végett, ami célból jött. Tökéletesekké tette azokat, akik Őbenne hisznek, és ezek megszenteltek, mert az Ő szentségét adja nekik. Erre csak Jézus volt képes, egyedül az Ő áldozatát fogadta el a mindenható igazságos Isten érvényes elégtételként a mi bűneinkért. Egyedül az Ő áldozata elég a legelvetemültebb bűnös számára is bocsánatnak. De ez elég mindenkinek, minden benne hívőnek.

Ez azt jelenti, hogy mivel Jézus értünk volt itt, és erre a pecsétet éppen az Ő mennybemenetele ütötte rá (majd látni fogjuk, miért), ebből az következik, hogy minden benne hívő bizonyos abban, hogy Őérte Istentől bocsánatot kap a bűneire.

Sok olyan emberrel beszélgetek, akikben időnként felriad a lelkiismeret, akik nem tudnak mit kezdeni a múltjukkal. Ráveti árnyékát a múltjuk a jelenükre, és hiába menekülnek, és próbálják csinált, pénzen vett örömökkel valahogy enyhíteni a lelkiismeretfurdalást, követi őket a bűnük, mint mindenkit az árnyéka.

Amikor ezek az emberek megértik, és hittel komolyan veszik, hogy elég nekik is az a kegyelem, amit Jézus emberré lételével, szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával megszerzett nekünk, akkor nem lehet elmondani szavakkal azt a változást, ami bekövetkezik egy bocsánatot nyert bűnös hívő ember életében. Hogy a múltját nyugodtan elfeledheti, és mindazt, amit egyszer Istennek megvallott, a háta mögé vetheti. És ha bármikor jön a vádló, mert a Biblia az ördögöt így is nevezi, és emlékezteti a bűneire, hálát adhat Istennek azért, hogy azok már nincsenek. Azokra bocsánatot kapott.

Mivel Jézus értünk volt itt, lehet újra kezdeni, le lehet zárni egy szakaszt, és egészen újat kezdeni vele. Ezt tette Ő lehetővé számunkra, és sokan átéltük azt a boldogságot, amit ez életünkben legelőször jelentett, és minden hívő ember ebből él folyamatosan, hogy újra és újra odakényszerülünk a kegyelem királyi székéhez, kérhetünk és kapunk bocsánatot. Ezért hagyta ott Jézus a mennyet, ezért alázta meg magát, és volt engedelmes egészen a kereszthalálig.

Nekünk tudnunk kell a Szentírásból, és ez a mennybemenetel jelentősége, hogy Jézus mennybemenetek éppen úgy, mint feltámadása, arra utal, hogy Isten igent mondott mindarra, amit Jézus értünk tett. Isten azt érvényesnek tekinti. Jézus valóban győzött, noha úgy tűnt, hogy legyőzték és keresztre feszíthették, de Ő a győztes, aki, ahogy a Szentírás mondja: lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat. A kereszten diadalt aratott rajtuk. (Kol 2,15).

Igaz az, amit a mennyi hírnök mond a Jelenések könyve szerint: "Győzött a Júda törzséből való oroszlán." De anélkül, hogy képzavart követnénk el, egy egészen másik kép is, és annak a mondanivalója is igaz: "Az Isten Báránya magára vette a világ bűnét." Igaz az a szép ének, amit ádventben, karácsonykor sokszor szoktunk énekelni: "Ma Paradicsom kapuját ismét megnyitotta, kérub nem állja ajtaját, ezért minden áldja." Ezek nem üres képek, nem a bajba került bűnös ember álmodozásai, hanem Jézus mennybemenetele a pecsét azon, hogy mindez megtörtént, mindez értünk történt, és Isten ezt érvényesnek tekinti.

Éppen ezért Jézus mennybemenetelének az is célja, hogy a megváltó Krisztusba vetett hitünket erősítse. Egészen bizonyosak legyünk abban, hogy csak azért mehetett vissza a mennybe, ez a szokatlan, egyedülálló, példátlan esemény csak vele történhetett meg, mert Ő valóban az, akinek mondta magát. Ő valóban a mennyből jött, a mindenható Atya Isten küldöttjeként és képviselőjeként, és ebben a küldetésben járt. Ezt tökéletesen elvégezte, és ezek után visszament eredeti létformájába, a mennybe.

Mi ebben a bizonyosságban élhetünk: Jézus győzött, elvégezte azt, ami végett jött, és aki benne hisz, az valóban megkapja mindazt, amit Ő nekünk visszaszerzett, az valóban életet, örök életet kap, mert Jézus érettünk volt itt a földön.

2. Mit jelent a jelenre nézve az Ő mennybemenetele?

Azt, amit Ő nagyon hangsúlyozott éppen mennybemenetelekor, hogy ez nem azt jelenti, hogy kimegy ebből a világból, eltávozik tőlünk, hogy magukra hagyja a benne hívőket. Ellenkezőleg. Az, hogy Ő visszalépett eredeti létformájába, és nem kötik többé a tér és idő korlátai, azt jelenti, hogy egyidejűleg újra mindenütt jelen lehet. Amíg a mi emberi testünkben itt volt, egyidejűleg Ő is csak egy helyen lehetett. Ezért mondta búslakodó tanítványainak, amikor búcsúzott tőlük: jobb nektek, ha én elmegyek. (Jn 16,7).

Nem értették, hogyan lenne az jobb. Az jobb, ha itt maradsz velünk. De ha ott maradt volna, akkor csak velük maradt volna, vagy csak azzal a néhány emberrel, akivel éppen együtt volt. Az Ő mennybemenetele pedig lehetővé tette, hogy ezen az egész földön mindenütt, sőt az egész világon, az egész kozmoszban egyidejűleg mindenütt jelen legyen. És ha mi itt imádkozunk, az ugyanúgy eljut hozzá, és arra ugyanúgy válaszol, mint ha a föld túlsó részén, valami számunkra teljesen ismeretlen nyelven valaki szintén hozzá kiált hittel. Ezért jobb nekünk, hogy Ő elment.

Velünk marad Jézus. Ezért fontos az a megkülönböztetés, amire nem tudom, felfigyeltünk-e alapigénkben. Az a megkülönböztetés, amit a mi gyönyörű magyar nyelvünk pontosan érzékeltet: Más az ég, és más a menny. Az ég fizikai, ha tetszik csillagászati fogalom. A menny lelki, szellemi fogalom. Jézus nem az égbe ment fel, tehát nem valahol a világűrben tűnt el, vagy ott trónol valahol a csillagok felett és között, hanem Ő a mennybe ment fel.

Így olvastuk itt, és a mennyei követek, az angyalok erre felhívják az égbe néző tanítványok figyelmét. "Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." Aki ezt nem érti, annak hamis képzetei lehetnek arról, hol van most Jézus.

Emlékszem, amikor Gagarin visszatért a földre, amitől akkor még nem is olyan nagyon távolodott el, és nagy eredmény volt, hogy visszatérhetett, akkor nagy szalagcímekben jelent meg: most már tudjuk, hogy nincs Isten és nincs mennyország, mert az űrhajó nem találkozott vele.

Ilyet csak az mond, aki nem ismeri a Szentírást, nem tudja, mit jelent a menny, hol van az, és mi a különbség az ég és a menny között. Az az űrhajó eltávolodott egy kicsit a földtől, és a világűrnek nagyon kicsi részét bejárta. De nem ott van a menny, és nem ott vagy annál egy kicsit messzebb, kicsit "feljebb" van az Úr Jézus, hanem Ő ennek a világnak a látható részéből, ahova eljött értünk, visszalépett a láthatatlan részébe.

A Szentírás erről világosan beszél. A Szentírás világképe más, mint az ókori világkép. A Biblia első mondata már arra utal, hogy Isten mintegy két szférát teremtett, amikor a valóságot megteremtette. Az anyagi részét, a láthatókat, amit öt érzékszervünkkel valamennyire megismerhetünk, és a szellemi részét, a láthatatlanokat, amit a hitünk érzékszervével érzékelünk valóságnak. De az ugyanúgy a valóság része, mint az anyagi rész, csak azt hit nélkül nem lehet érzékelni. Jézus ebbe a világba lépett vissza, amikor felment a mennybe.

A valóságnak ez a két része együtt létezik. Ezért mondta Ő azt, hogy ahol ketten vagy hárman miattam jöttök össze, ott vagyok közöttük. Ezért mondta, hogy ahol az Ő igéje hangzik, ott megtörténhet bármikor a csoda, hogy aki titeket hallgat - mondja a tanítványoknak - engem hall meg. Ezért ígérte mennybemenetelekor, hogy én pedig tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

A láthatatlan világ felette van a látható tér és idő korlátainak, de ugyanolyan valóságos.

Ezért olvastuk itt a Márk evangéliumában, és ezért nemcsak egy helyről olvastam most az igét: "Jézus miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, az Isten jobbjára ült. Ők pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel."

Hát ezt hogyan tette, mikor felment a mennybe és a tanítványok meg itt maradtak a földön? Itt hirdetik az igét, és a mennybe ment Úr Jézus együtt munkálkodik velük, és megerősíti az igét azáltal, hogy az emberi szívekbe bejut, embereket átformál, újjáteremt? Végső soron kiderül, hogy a mennybement Jézus a végső alanya az igehirdetésnek. Ezek csak elmondják, de ami történik, azt nem mi végezzük, hanem azt Ő végzi. Ennyire valóságosan itt maradt, itt van? Ennyire valóságosan. Úgy, ahogy Ő azt előre világosan megmondta, csak ezt mindig nehezen értjük meg, és hisszük el, mint ahogyan a feltámadását is előre megmondta, de senki sem várta, hogy feltámadjon. Ilyen hitetlenek vagyunk. De komolyan számolhatunk az Ő jelenlétével.

Hívő emberek, imádkozó, neki engedelmeskedő emberek folyamatosan tapasztalják, hogy mit jelent az Ő jelenlétében élni. Mit jelent az Ő védelmét élvezni. Mit jelent az, hogy csakugyan tanácsol. Hogyan történik az, hogy sokszor az utolsó pillanatban visszaránt valami engedetlenségtől, bűntől. Hogy megbátorítja a nyúlszívűt is. Hogy valami olyat mond, és olyat tesz, ami tőle nem telt volna ki. De Jézus vezeti, viszi, tanácsolja, óvja, védi, beszél hozzánk, és mi beszélhetünk vele. Hányan vagyunk itt, akik ma is beszéltünk vele, és biztos, hogy nem a levegőbe beszéltünk, hanem a mi jelenlevő Urunknak mondtuk el azt, ami a szívünkben volt. Óriási kiváltságuk ez a hívőknek: Jézus jelenlétében élni.

És ez nem a mi elképzelésünk, hogy valahogy vigasztaljuk magunkat ebben a kietlen, rideg, veszélyekkel teli világban, ezt Ő ígérte meg, és amit Ő megígér, az mindig igaz. Ő sem el nem felejti, sem meg nem másítja. Sem valótlant nem mondott soha senkinek.

És ez a jelenlevő Jézus azzal a teljhatalommal, amiről szintén beszélt mennybemenetelekor, hogy "neki adatott minden hatalom mennyen és földön", uralkodik.

Szokták kérdezni emberek, hogy mit csinál most Jézus? Két dolgot biztosan tudunk róla: uralkodik és az Ő teljhatalmát mindig a javunkra használja. Jézusnak hatalma van minden és mindenki felett. Ezt sem vesszük komolyan. Ez is olyan nagyotmondásnak tűnik. Pedig Őneki ugyanúgy hatalma van ma is, mint amikor a földön itt járt, a természet erői felett, a betegségek felett, a halál felett, az ördög hatalma felett, és minden ember, benne hívő és nem hívő felett egyaránt. Ő ezt a hatalmát mindig valami jóra használja.

Mennyivel kevesebb aggodalom lenne bennünk, ha komolyan számolnánk ezzel. Jézusban hinni egyebek közt azt is jelenti, hogy komolyan vesszük, hogy az övé minden hatalom és az Ő hatalmát mindig a benne hívők javára használja. Még ha megpróbál minket, akkor is a javunkat munkálja.

A másik, amit tudunk biztosan: imádkozik értünk. Csak egy erre vonatkozó igét hadd olvassak: "... A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, esedezik is érettünk." (Róm 8,34). Együtt említi az uralkodást és az érettünk való imádkozást. Mert ez, hogy az Isten jobbján van, nem helyet jelent, hanem funkciót. Az Isten jobbján lenni az ókori kifejezések használata értelmében azt jelenti, hogy azonos a hatalma Istennel. Isteni teljhatalma van, és így cselekszik, így tartja szemmel az övéit, és ezzel a hatalommal veszi őket körül. Ugyanakkor szüntelenül esedezik érettük. A legfelsőbb fórum, a mindenható teremtő és gondviselő Atya Isten előtt hordoz minket.

Sokszor gondoltam arra, hogy ha senki nem lenne, aki imádkozik értünk ezen a földön, akkor is folyamatos könyörgés hangzik a legfelsőbb helyen, a megváltó Jézus szívéből és ajkáról. Legyen áldott érte az Ő neve!

Jézusban hinni jelenti, hogy soha nem felejtjük el, hogy érettünk volt itt, és mit végzett el érettünk, és állandóan ebben a bizonyosságban élünk, hogy Ő jelen van, szemmel tart minket. Nincs a világon olyan hely, amire elmondhatnánk, hogy az Isten háta mögötti hely, mert minden a mi Urunk szeme előtt, színe előtt zajlik. Mi is ott vagyunk. Ott történnek a bűneink, ezért Ő azokat látja. De ott fenyegetnek a veszélyek, ezért tud megőrizni mindentől. Aki ebben a bizonyosságban él, annak ez békességet ad, biztonságot ad. Az tudja, hogy soha egyetlen pillanatra sem vagyunk egyedül.

3. Mit jelent Jézus mennybemenetelének a ténye a jövőnkre nézve?

Azt, amit itt az angyalok mondtak, hogy ahogy láttátok őt eltűnni, felmenni a mennybe, úgy fog majd egyszer feltűnni. Most egy felhő eltakarta, s pillanat alatt eltűnt, akkor pedig a felhőkön jelenik meg nagy hatalommal és dicsőséggel. Ítéletet hirdet azok felett, akik Őt visszautasították, és magához veszi azokat, akik az Ő jelenlétében éltek, benne bíztak és hittek. Hiszen ezt is előre, részletesen megmondta: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek. Elmegyek, helyet készítek nektek. Az én Atyám házában sok lakóhely van, és majd egyszer eljövök, magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok ti is ott legyetek." Ez a hívő előtt a jövő perspektívája. Ott leszünk, ahol Jézus van. (Jn 14,1-3).

Már most is ott lehetünk az Ő közvetlen közelében, csak most nem látjuk. Most hitben járunk, de egyszer majd látásban. Meg fogjuk Őt látni úgy, amint van, és magához veszi a benne hívőket az Ő dicsőségébe. Akkor megszűnik mindaz, ami itt most rossz, nehéz, és kiteljesedik mindaz, amit már itt a benne hívőknek jelent Jézus jelenléte, mindaz, ami igaz, szép és jó.

Hogy mi vár ott a hívőkre, ez leírhatatlan. Különös az, hogy a szentírók még a Szentlélek vezetése mellett is küzdenek, hogy valahogy érzékeltessék azt, amit Isten kijelent nekünk arról, ami azokra vár, akik Jézushoz mindvégig ragaszkodnak. A Jelenések könyvének a különös kifejezései: üvegtenger, aranyváros, valahogy próbálja megközelíteni azt a kifejezhetetlen valóságot, amit Jézus készített a benne hívőknek.

Nemcsak ezért, de ezért is érdemes nekünk minden körülmények között mindvégig ragaszkodni a mi Urunkhoz, akárki és akármi akarna elszakítani itt tőle. Ezért fontos, hogy kitartsunk a nehézségek között is, hogy vállaljuk a vele való közösségért járó szenvedéseket is, hiszen már most is olyan sokat jelent, hogy vele a hit által közösségben lehetünk, mennyivel több lesz ez majd, amikor kiteljesedik ez a közösség.

A Biblia azt mondja, hogy Jézus mennybemenetelével új korszak kezdődött, ami az Ő második eljöveteléig tart. Ez a hitnek a korszaka. Hinni ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy komolyan vesszük mindazt, amit Jézus értünk tett. Tudatosan az Ő jelenlétében élünk folyamatosan mindazzal együtt, amit ez jelent. Nagy reménységgel és bizonyossággal várjuk azt, amikor majd meglátjuk Őt színről színre, amikor magához veszi a benne hívőket. Amikor tényleg megszabadulunk mindattól, ami itt rossz, és kiteljesedik a számunkra mindaz, amit Ő elkészített. Addig pedig vegyük komolyan, amit tanítványaitól búcsúzva mondott nekik: "E világon nyomorúságtok lesz, de bízzatok! Én legyőztem a világot." És addig is, amíg színről színre meglátjuk Őt, vegyük komolyan, hogy velünk van minden napon a világ végezetéig.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy mindezt csakugyan nem mi találtuk ki és nem mások, hanem fontosnak tartottad, hogy részletesen szólj nekünk ezekről a dolgokról, hogy legyen hitünk benned, hogy könnyebb legyen bíznunk benned, és rád bíznunk magunkat.

Bocsásd meg, hogy mégis olyan sokféle kételkedés, bizonytalanság, kishitűség, sokszor egyenesen hitetlenség van bennünk. Megvalljuk ezt neked és megtagadjuk. Kinyitjuk a szívünket, és kérünk, segíts, hogy minden erre vonatkozó ígéretedet, ezeknek a tényeknek a leírását komolyan tudjuk venni, és ez bizalmat, békességet, reménységet támasszon a szívünkben.

Segíts minket különösen jelenlétedben élni. Soha nem akarunk elbújni előled. Semmit nem szeretnénk a hátad mögött gondolni, mondani vagy cselekedni. Szeretnék megszabadulni félelmeinktől is, hiszen akit te szemmel tartasz, és aki minden helyzetben számíthat a védelmedre, annak semmi oka nincs félnie, de minden oka meg van arra, hogy ne féljen.

Segíts el minket erre a szabadságra és erősítsd meg bennünk ezt a reménységet is, ami szintén a te ígéreteidre épülhet.

Köszönjük ezt a mai ünnepet, köszönjük ennek az evangéliumát, örömhírét. Kérünk, segíts megőrizni ezt a szívünkben és bátoríts minket Szentlelkeddel, hogy másoknak is tovább tudjuk ezt adni.

Ámen