A szellemi/lelki hatalommal vissza-élni

A szellem és lélek hatalma javunkra vagy ártalmunkra

Ebben a részben azokról a társadalmi szerepekről szólunk,

az egymondatos gondolatébresztő, vitaprovokáló formában,

amelyeket ma az értelmiségi, az intelligencia, az írástudó stb.

néven szoktunk nevezni, s amihez leginkább az árulás szó társul...

De a leghitványabb mesterség eredendően a legszebb hivatás:

a táltos, a sámán, a pap, a tanító, a gyógyító, a nevelő stb.

nélkül sehol se, illetve nagy bajban lennénk, és maradnánk.

Ahogy a tudós, a művész és a bölcselő is az emberiség jótevői.

Mármint ha betöltik hivatásukat, teljesítik küldetésüket...

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.

Igen, igen. Nagyon vonzóak ezek az alkotó, segítő pályák,

csak ne felejtsük el, hogy épp ezért nagyobb nehézséggel is járnak,

hisz ki ne ismerné a próféták, költők, tudósok, papok és filozófusok

viszontagságos pályafutását, olykor egészen a vértanúságig...

Aki többet tud használni, az nagyobbat tud ártani is,

a rossz szülő, a rossz doktor, a rossz tanár, a rossz lelkész stb.

"istencsapás", illetve a Jóisten óvja meg a családot/nemzetet tőlük,

a többre hivatott embert az ördög is jobban, sokszor sikerrel kísérti...

Számba kell vennünk az írástudók vétkeit, bűneit, árulásait,

hogy magunkat is védjük, s az ő megtérésüket is elősegítsük...

A szó tág értelmében mindenki értelmiségi,

hisz a legtöbbünk pl. szülőként neveli és oktatja gyermekeit.

És egyben egy kicsit a papja, orvosa, pszichiátere stb. is neki.

De egyben tényleges hatalma is van felette, mert büntetheti.

Mert lényeges, sorsát befolyásoló döntéseket hoz róla - érte..

És milyen hatalma van a törvényhozónak, bírónak, politikusnak?

Ahogy minden vezetőnek, és minden mecénásnak, szponzornak stb.,

vagyis a pénz, a hatalom és hírnév birtokosainak.

Ezt az aspektust is ebben a részben fogom elemezgetni...

Egy rövid, kicsit ötletszerű felsorolás

az ismertebb "segítő" hivatásokról, foglalkozásokról:

szülő, nagyszülő, tanító, gyógyszerész, prédikátor, mesemondó, költő,

orvos, ápoló, jogtanácsos, lelki tanácsadó, kutató, könyvtáros, színész,

irodalmár, képzőművész, edző, rendező, újságíró, könyvkiadó, divattervező,

közvéleménykutató, szociológus, közgazdász, politológus, műsorvezető,

óvodapedagógus, védőnő, szociális munkás stb. stb.

Arany János

RENDÜLETLENÜL

Hallottad a szót: „rendületlenül -”
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!

Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát...
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!

Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi...
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!

Van - fájdalom! - kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!...
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont gyakran oly nehéz: -
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon -
De kishitűvé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont - ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad...
És - kebleden be-vérző honfiseb -
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!

Hallottad a szót: „rendületlenül?”
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon!

(1860.)

Képtalálat a következőre: „arany jános tambura”

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 10.

Írta: Jenő
2016. szeptember 08. csütörtök, 20:49
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 10. EGY IFJÚ EMLÉKKÖNYVÉBE. Szólj, tégy, törekedj', hass, Világra ne hallgass, Ha dicsér, ha gyaláz; Mit tartasz igaznak, Szolgálj híven annak, S csak erre vigyázz. Bús harc ez az élet, De vídoran éled, Ha győzzük a bajt; Állj bátran a gátra Mert gyáva, ki hátra Fordulva sohajt. S mégis ha csalódva, Szerencse se' volna Sokára hived: Új kedvvel, erénnyel, Hű régi reménnyel, Tápláld a hited'. Az elvhez a hűség Örök kötelesség, S ha messze a cél, Enyhítsen önérzet: Bár kebeled vérzett, Az eszme - az él. 1893 OH HA KI TUDNÁM FEJEZNI... Oh ha ki tudnám fejezni, Ami küzd, forr, zajong bennem Egy chaoszszá folyna össze Ész és szív az emberekben, És fölötte ott lebegne Új teremtő hatalom; Más nap a felhőtlen égen, Más föld a hullámokon. Oh ha ki tudnám fejezni Metsző gúnyját haragomnak: Minden víg húr megszakadna, Hol a bűn és gőg tobzódnak S a vad lélek, kegyetlen szív Megátkozná önmagát; Elfeledne mosolyogni Csalfa nő, hűtlen barát. Oh ha ki tudnám fejezni Mikor néha szivem örvend Élni vágynék az öngyilkos S mosolyogva áldna Istent; A szenvedő reménypárnán Álmodoznék s a szegény Tündér szigethez evezne Nyomorának tengerén. Oh ha ki tudnám fejezni Kéjét, kínját szerelmemnek: Mint a tengeren, hol mélység És magasság ölelkeznek; A vihar fölvetne minden Gyöngyöt a szív mélyirűl S kiderűlne minden csillag, Ha a vész elcsöndesül. Oh ha ki tudnám fejezni Mindazt, amit hazám szenvedt: Olthatatlan, győzhetetlen Lelkesűlne ez a nemzet, És a zsarnok, nem védhetné Szivét hármas ércpaizs, Félelmében, bánatában Reszketne is, sírna is. Vagyok egy uj Memnon szobra. Melyre napsugár soh' sem száll; Lettem régi Niobévá, Kinek kínja csak kővé vál', Egy sírkő - jaj, mennyi eszme, Mennyi érzés nyugszik ott, Rajta az sem lesz felírva Szenvedett-e a halott! 1853 GYULAI PÁL * Lankadatlanul mosom el a normálist a perverztől elválasztó olykor tényleg keskeny, de mégis meglevő és létfontosságú határt… * Fajsúlyosabb, de egy súlycsoportban levő riválisom szisztematikusan kerülöm, letagadom vagy ellehetetlenítem, diszkvalifikáltatom. * Én vagyok a tiszta, naiv, idealista de jövőbemutató lelkesedéseteket rutinos cinizmussal lehűtő, lehidegzuhanyozó túltapasztalt nagyöreg léhűtő… * Leszólom, lesajnálom, másra alkalmatlannak mondom tudományunk népszerűsítésére egyedül vállalkozó kollegám * Örök öreg, vén diákként erkölcsi munkanélküli vagyok. Ezt fedezni, időhúzásból halmozom végzettségeim számát… * Túlélem magam: nem a csúcson hagyom abba, még gépre kötve, szenilisen is foglalom a helyet a fiatalok elől… * Messzire világító toronyként, a rá irányuló közfigyelemben naponként ad rossz tanácsot, sőt példát az elkurvulásra és önsorsrontásra * Kolduló szerzetes jelmezében, tulajdonképpen besurranó szívtolvaj s lélekkufár, egy Tartuffe vagyok * Ismerem a hatáskeltés eszközeit, technikáját – Így jól megélek lélek- és emberismeretemből: szélhámosságom arat a hiszékeny balekok között… * Kreatívan hozzájárulok az itt és most élő nők elcsúfításához: aktuális szépségeszmény diktálással, divatterror egyenruhába bújtatással… * Olyan színésznőket futtatok, olyan manökeneket preferálok hogy könnyen és sokáig elmegy a fiatal, önértékelésében bizonytalan fiúk-lányok kis önbizalma is * Elveszettnek, és talajvesztett szerencsétlennek érzem magam, ha a hűségesküt letéve nem tartozom legalább egy szakmai klikkhez… * Fakó teóriáim skatulyáiba gyömöszölgetném be a lét zöldellő fáit – inkább a katonát szabom a ruhához, megspórolva a szellemi erőfeszítéseket… * Úgy tanítalak drágán, sokat buktatva autót vezetni, hogy te évekig küszködhetsz a rossz beidegződésekkel * Beavatom tanítványom a szakma fortélyaiba, titkaiba, de csak úgy és annyira, hogy önállósulva ne nőhessen a fejemre * Hazaárulási és élethűtlenségi pereimet még „sztárügyvéddel” is mind sorra elveszíteném, ha egyszer a Nagy Ítélőmester elé kell majd állni… * Igen művelt, érzékeny és szellemes társalgó vagy – csak épp Hetéra Eszmeralda, a művelt konzumnő (Doktor Faustus) * Nekem a családom és szeretteim, a közeli hozzám tartozók köre puszta életnyersanyag, kísérleti terep, legjobb esetben kiszolgáló személyzet * „Ifjúsági változat” jeligére vagy mottóval időzített szellemi bombák naprakész hatástalanítását vállalom * Szemérem- érzés és vallási érzület? Dafke nem érdekel. Az obszcén, sértő „performance” pár percre híressé tehet… * Csak azért nem vizelek bele trambulinról a fekete zongorába, mert „ezek” a bunkó agyvérszegény lakótelepiek ezt úgyse értenék meg… * Istennek se látná be: nem erre a szellemi pályára termett! Inkább végigkínlódja, vért pisilve átvészeli, vagy frivolan ellébecolja a tanulóévtizedeket… * Az értelmiségi pálya összes lelki, anyagi, életformabeli, társadalmi előnyeit élvezném, de a róla erkölcsileg leválaszthatatlan terheket hetykén ledobom vézna vállaimról… * Mert féltem a vértől s a szagtól, irtóztam az idegen testtől, nem lettem orvos, csak doktor – aki ha nem tudja, akkor hát tanítja… * Élet- krízisben percdíjasan adagolom jóelőre legyártott, sablonként talált, mindenkire, s így senkire sem passzoló egyen-tanácsaimat * Csak annyira okosítalak ki, csak annyi infót csepegtetek, hogy engem holtodiglan csodálhass, de el ne szakíthasd a köldökzsinórt… * A megmérettetéseket és a próbatételeket nagy ívben kerülöm el, hogy ki ne derüljön a turpisság * Egy kis hókuszpókusz, varázsige, csodaszer – de holnap már bottal üthetik lábam nyomát, nincs garancia, jótállás, nincs felelősségvállalás…. * Nagy szenvedés- történetét tartva maga elé, és mögé bújva kér egyedi mentelmi jogot: az ő alkotását ne bírálják („túl szigorúan”) – mint amikor épp meghalt az anyja az épp felelő diáknak… * Elmenekülök és minél mélyebben beásom magam egy kiválasztott speciális, „egzotikus” téma részterületére * Családi okokra vagy érdemeire hivatkozva követeli, kibulizza, kisírja, hogy kegyelemből elnéző legyen az opponense, a recenzense * KÖLTŐ ÉS KRITIKUS. Fel-felkiált sok költő és művész: A kritikához nem kell semmi ész, Rossz szív csupán vagy megromlott kedély; Alkoss előbb, hadd lássuk, úgy beszélj, Ki másra képtelen, gáncsol, dohog: A kritika haszontalan dolog. Oh jó urak, mindezt én nem hiszem, Bár mit beszéltek, érzem, van szivem, Mely lángol, ég, örűl, fáj, szenved, érez, S azért gyűlöl, mivel szeretni képes; Eszem is van annyi, hogy hamar belátja, A kritikusnak költő nem barátja, Csak úgy, ha dicsér és hibát fedez, S bírája helyett udvaronca lesz. EGY KÉPVISELŐ EMLÉKKÖNYVÉBE. Jobban tudunk meghalni a hazáért, Mint élni érte, hűn, eszélyesen. A hős pályája csillogóbb nekünk Az államférfi bölcs küzdelminél; A szónoklat oly könnyen hat reánk S nem ismerjük becsét a néma tettnek. Vaj' megtanuljuk-é még valaha, Hogy élni tudunk híven a hazáért? Avagy lassanként azt is elfeledjük, Hogy tudjunk érte halni, hogy ha kell? 1869 GYULAI PÁL * Órákat tud arról mesélni, hogy egyszer réged nehezen adták ki művét, a társadalmi amnéziát tartósítva, a feketelistákat nem említve * Amíg ő az ellenkultúráját kiherélve bemegy a Táncdalfesztiválra stb., karakán, fenegyerek pályatársaira a mellőzés, a letiltás, a száműzetés stb. vár… * Ha itt és most legény kell a gátra, akkor is önkímélő gyáván dolgozatom lábjegyzeteivel bíbelődök * Gerontokratikus egyetemi-akadémiai intézet élén az ígéretes tudóspalántákat parkoló pályára vagy külhonba irányítom… * Díszítő- és csomagoló- művésznek sem utolsó vagyok: kidekorálva, felcicomázva „eladom” a Nagy Semmit * A szakmai komolyság uralkodó elvárásait kielégítve, túlteljesítve emberi fogyasztásra alkalmatlan vaskos könyvet írok „a filozófiáról”… * Világgá kürtölöm: itt van már a Kánaán, a történelem vége, pedig a csendes többség szellemi alultápláltságban, és emberi méltatlanságban csak kóvályog a börtönben… * Mindent megteszek azért, hogy lehetőleg ki se derüljön: művem mennyire kelendő, kik olvassák és ki – nem - értik * Amit a legjobban tudok: mikor mire kell hivatkozni, hogy jól jöjjek ki hol a nézettségi mutatókra, hol a meg nem értett zseniségre… * Munka- időben és túlórázva hamis illúziókat keltek, hogy belépődért élethazugságaid babusgatva elringassalak… * Rámenős, trükkös és invenciózus ügynökként rábeszéllek: ne Istenben, élettársadban, barátodban, csakis a biztosítómban, az én bankomban bízz! * A magam módján én is nem mindennapi csodát művelek: csodagyerekből hülyegyereket, igavonó barmot, robotot és alattvalót fejlesztek * Törékeny, érzékeny és már sebzett emberi lelkek között én vagyok az otromba behemót, az elefánt a porcelánboltban * Képes vagyok szinte bárkiből rövid úton beteget, lelki beteget vagy gyógy- pedagógiai esetet csinálni * Meg- szeppent riportalanyt hívok műsoromba, akit profin zavarba hozok, leégetek vagy nem vagyok kíváncsi rá és ügyére, s csak ürügy nekem az önmutogatásaimra… * A nagy és örök igazságbombákat még detonáció előtt közhelyesítésükkel, bagatellizálásukkal sikeresen dedós játék- szerré hatástalanítom * Oly nagy becsben tartom az értékes könyveket, hogy gondosan el is zárom, nehogy bajuk essék * Egalitárius vagyok: éljen az egyenlőség minden előtt: mindenkit egy szintre hozok, jobban, pontosabban mondva: húzok le * Újoncokat, inasokat, kezdőket véletlenül sem hozok jó, csak kedvszegő rossz, kínos helyzetbe: égetés, blamálás, cikizés, megszégyenítés… * Az ördög patikájával lelkileg megbetegítelek: sátáni gúnykacaj, önbizalom rombolás, identitászavarás, nevetségessé tétel… * Otthonosan mozogván a szellemvilágban ezt a tudásom arra használom, hogy romboljam a jó és építsem a rossz csapatszellemet… * Közös képviselőként összeugrasztom lakótársaim. például: a folyosó közfalára szégyenlistát teszek ki… * Kizsarolom belőled és meg is írom helyetted a magadra/családodra terhelő – hamis - beismerő vallomásodat * Olyan mesterien dodonai a jóslatom, hogy mindenképpen be fog válni: legalábbis nekem - én kasszírozok, te meg értsd, ahogy akarod (ha akarod vemhes, ha akarod, nem) * Mintha mindig ugyanazt a régi lemezt tenném fel, s még az is folyton elakadna… Na, erre táncoljatok ma! * Nem az igazam, de a tanszékem, szinekúrám védem foggal-körömmel, az utolsó töltényig, árnyékbokszolva, bérgyilkost fogadva… * Szabadon – értsd: önkényesen - rostálgatom a tényeket, de az én – rugalmas – véleményem: az szent, sérthetetlen… Talán magam is eleve csalhatatlan vagyok? * Ha engem egyszer valakik valahol valamivel becsaptak, akkor minden fórumon, agórán egyetemes bizalmatlanságot hirdetek * LETHE PARTJÁN. Hatvan évnél többet éltem, Sok betölt, mit nem reméltem, Kevés abból, mire vágytam, Most fekszem halálos ágyban. Még egy nap, talán utolsó, Aztán elfed a koporsó, Aztán hamar elfelednek, - Én is mindent hadd feledjek! Mintha Lethe vizét innám, Enyhe szender száll, borúl rám, Világ képe elhalványúl S mint a függöny ha aláhull, Szinpad dísze meg nem látszik, Senki immár rajt' nem játszik, Szív nem búsúl, szív nem örvend: Úgy vesz környűl pusztaság, csend. Nem hallok panaszszót, átkot, Melyet elnyomott kiáltott; Ártatlannak síró jajját, A gonosznak vad kacajját; Szegény, gazdag bősz küzdelmét, Ősvitájok durva nyelvét; Szeretők közt bús sohajtást, Megsebezve folyton egymást, Siralmát a megcsalottnak, Néma vádját a halottnak; Lármáját a sok nyeglének, És amely, mint sellő-ének, Örvényt készít szívnek, észnek, Csalfa hangját tettetésnek. Nem látom rút érdek harcát, Szenvedélyek torzúlt arcát; Tettet a végzetből nőve; Bűnt, erényt egymásba szőve; Balga reményt, mely sikert vár, Küzdést, melynek kincs az oltár, S hova hő vágyak vezetnek, Unalmát az élvezetnek; Hiuságot száz alakban, S mely, mint szent tűz, fel-fellobban, Buzgalmát nemes sziveknek, Áldozatját a hiveknek. Mily édes mindent feledni, Elfáradva megpihenni! Nyugtomat hol feltalálom, Szállt reám, szállj, örök álom!... Mégis, mégis mit hallok? Neszt, Gyermekimnek hangja ébreszt; Mégis, mégis, ím ott látom Újra egy-két hű barátom'; Álom oszlik, keblem éled, Visszahív megint az élet, S fel-feltűnik hazám képe Hajnal vagy alkony ködébe', Vaj' melyik? Hogy' tudhatnám én, Régi rajtunk e kétes fény: Hányszor hittünk hajnalfénybe' És sülyedtünk vészes éjbe, És kétségbe hányszor estünk S hajnallá vált borus estünk. Oh magyar! meg nem bűnhődted Még se multad', sem jövődet S jelen harcát amint vívod, A Nemesist ki-kihívod. Nem elég a hont szeretni, Tudni kell mit, mikor tenni Érte folyvást, nem hühóval, Hegyke tűzzel, léha szóval, De szilárdan és eszéllyel. Szembe szállva száz veszéllyel... Mért innál ábránd borából? Ébredj, ébredj mámorából Öntudatra, önérzetre: Ne bízd sorsod' véletlenre! 1892
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 9.

Írta: Jenő
2016. szeptember 07. szerda, 19:34
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 9. Illyés Gyula Haza, a magasban Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni – bátrabb új hont a mult időkben fürkészni, mint a jövendőben –? Mi gondom! – áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál. Csak nézelődöm, járok, élek, fegyvert szereztem, bűv-igéket. Már meg is osztom, ha elmondom, milyen e biztos, titkos otthon. Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, köréd varázskör teremtődik. Ha új tatárhad, ha kufárhad özönli el a tiszta tájat, ha útaink megcsavarodnak, mint giliszta, ha rátapodnak: te mondd magadban, behunyt szemmel, csak mondd a szókat, miktől egyszer futó homokok, népek, házak Magyarországgá összeálltak. Dühöngő folyók kezesedtek, konok bércek – ezt ne felejtsed, ha megyünk büszke szájjal vissza, mint várainkba, titkainkba. Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet, nem ölhet, mi csak ölne minket, mormolj magadra varázsinget, kiáltsd az éjbe Berzsenyinket. Míg a szabad mezőkön jártál, szedd össze, pajtás, amit láttál, mit szívvel, ésszel zsákmányoltál, vidám vitáknál, leányoknál. Mint Noé a bárkába egykor, hozz fajtát minden gondolatból, ábrándok árvult szerepét is, álmaid állatseregét is. Lapuljanak bár ezredévig némán, mint visszhang, ha nem kérdik, szavaid annál meglepőbbet dörögnek majd a kérdezőknek. Figyelj hát és tanuld a példát, a messzehangzóan is némát. Karolva könyvem kebelemre, nevetve nézek ellenemre. Mert ha sehol is: otthon állok, mert az a való, mit én látok, akkor is, ha mint délibábot, fordítva látom a világot. Igy maradok meg hírvivőnek őrzeni kincses temetőket. Homlokon lőhetnek, ha tetszik, mi ott fészkel, égbemenekszik. * Az a „varázsló” Cipolla vagyok, aki a mindenkori Mariót gonoszul hipnotizálná - a Gonosz szolgálatába szegődve kamatoztatom rendkívüli adottságaimat * Ügyesen meggátolom vagy éppenséggel lehetetlennek mondom az elit- és a tömegkultúra szakadékának áthidalását * Eljátszom a szókimondást privilegizáló s levezető szelepként működő udvari bolond hálás és fixen jól fizető szerepét * Karosszék vagy terep- antropológusként, vagy mint naiv szótár- készítő vagy misszionárius: előkészítem a gazdasági és a szellemi gyarmatosítást * Szándékosan boldogtalanítom magam és így szeretteim körét, emberáldozatokat hozok a Szellem oltárán, hiszen így lehetek termékeny nagy alkotó! * Ridegen vagy álszenteskedve, magam alá rendelem a hozzám-tartozókat: mindenki csak eszköz a még meg nem értett Nagy Célomhoz… * Velem lehet és érdemes tárgyalni! Nemcsak a piacon engedek a negyvennyolcból: szakmai, sőt erkölcsi dolgokban is megalkudok - büszkén „kompromisszumkészségemre”… * Mintha janicsárokat nevelnék az elrabolt keresztény gyerekekből… * Meztelenek ellen állig fegyverben vívom úgymond fair play szócsatáimat, szellemi párbajom – s még a játék- szabályokat is én diktálom! * Parafenomén vagyok: szinte gyereket tudok beszélni a hasadba, vagy olyan hasbeszélő vagyok, aki a hasára ütve hantázik, lódít, füllent… * Mások ötleteit és műveit pofátlanul, nyíltan einstandolom, vagy titkon, suttyomban, orvul plagizálom, lenyúlom * Újság(íróságom) csak fedőtevékenység: mint kém vakond várom a hívó parancsot, amikor riasztják az alvó ügynököket… * Se jót, se jól nem alkotok: de büdös a munka - mégsem lennék újra derék szántóvető, vagy lakatosinas * Ha Krisztus ma közöttünk járna, szólóban virágszőnyeggel fogadnám, de ma is elsőként kiáltanám a kórussal: Feszítsd meg! * Le- eretnekezem, leszektásozom tetszhalott, múzealizálódó, lefáradt és életidegen egyházam lelkes, újító reformáló ébresztgetőit! * A leégéstől rettegve olyan légkört teremtek, hogy ne is merj mást kérdezni, mint amire rég kész a válaszom * Mint a Gazdi pulikutyája és vezérkosa: nyájba terelek és elbirkásítok, kopasztok, majd a vágóhídra hajtok * Az iróniával, a gyilkos gúnnyal lemészárolom, csírájában elfojtom a rivális életképes gondolatcsecsemőket * Egyszer s mindenkorra betöröm az ifjak vadcsikó lelkét: ne fickándozzanak , hajtsák járomba fejük, s még szemellenzőt is rájuk * Arany- ketrecemből szajkóként szórakoztatom a szörnyen unatkozó vagy világfájdalomban szenvelgő publikumom * Egy hiú remény éltet és áltat: ez az irdatlan betűmennyiség előbb-utóbb majdcsak minőség lesz… * Tudásommal visszaélve annyira megszégyenítlek és elbizonytalanítalak, hogy még azt se tudd: fiú vagy, vagy lány! * Privatizáltam és továbbműködtetek egy pártállami szellemi sterilizáló-kiherélő műhelyt (ami mára kétpárt-diktatúra konformmá vedlett) * „Holt nyelveken”, titkosírással stb. értekezem a lélek halhatatlanságáról, az emberi boldogságról – úgysem tudnak, vagy mernek visszakérdezni, a kollegák meg a viszonosságot várva rám hagyják… * Addig van jó sorom, míg nem értenek – különben kiderülne: blöffölök, szélhámoskodok, csalok… * Reményik Sándor: Vagy-vagy Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély. Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél. Vagy az Úristen, – vagy az emberek. Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg. Vagy a csúcsok nagy, edző hidege, Vagy egy asszony simogató keze. Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan, Jaj, csak ne felemásan, felemásan! * Én állítom magamról: Nagy Ellenálló voltam, mások: „csak” a Gonosz kísértéseinek engedtem * A védtelen kisebbségek rovására nagy hangon és durván viccelődök, hogy a kocsmában népszerű legyek (de előtte azért jól körülnézek…) * Magamat a végletekig elaprózom csakhogy címeimet, funkcióimat halmozhassam – s ha ezeket koporsómba teszik, más már nem marad utánam.. * Szegényes a fantáziám, béna a gondolkodásom még a tévedéseimben is terméketlen és érdektelen… * A bűn- bakra mindig meglévő igényt még fel is erősítem, majd fizető megrendelésre ki is elégítem, tálcán kínálom.. * A mindenkori Szókratészeket az ifjúság megrontásával vádolom, az írástudókat farizeusnak nevező Jézust rendőrkézre adom * Szellemi képességem és bátorságom állat- és emberheccben, s már nem gyerekes gonosz csínyekben, ugratásban élem ki * Úgy figurázom ki az egyház és a papok ballépéseit, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket, az istenhitet is kiöntsétek * Mindig a könnyebb ellenállás felé haladsz, nem abból indulsz ki, hogy miből van hiány, hogy mire van égető szükség - hanem hogy Te itt és most mivel tudnál nagyot dobni… * Kiszolgáltatott gyerekeket fanatizálsz, örök üdvösséget ígérsz és örök kárhozattal fenyegetsz, ha valaki nem vesz lelkesen részt például egy keresztes hadjáratban * Bárkinek bármily „önéletrajzot” megírok, átkozmetikázok – önbecsapásban folyamatosan átképzek és gyakorlatoztatok… * Van, amit nagyon tudok, amire nagyon szenzibilis vagyok: hogy itt és most milyen hamis illúziókba ringatózna nyájas olvasóm * Egy szavadba, és sok forintodba kerül: olyan hamis portrét festek rólad, amilyennek te szeretnéd látni magad * A te kérdéseid vagy sugalmazók, vagy álkérdések, vagy rosszak, vagy pszeudo „költői kérdések”, vagy félrevezetők, vagy érdektelenek stb. * Minden élethelyzetben mintha titkos ügynök lennék: leselkedek, hallgatózok, „kémkedek”, holmidban és lelkedben turkálok és vájkálok… * Nemcsak külsőm vézna – elég egy beígért tasli: akár még anyámra is rögtön bármi terhelőt rávallok! * Pletykás vénasszonyoktól, vagy az ellenérdekű, bőbeszédű féltől szerzem be a leghitelesebb információimat * Egy férfi se akart lefeküdni veled: ezért a szüzesség, az önmegtartóztatás szentségét hirdeted, és mindenfelé vizslató szemmel „paráznaságot érsz tetten”… * Elromlott házasságod megjavítása helyett, a nyitott házasságok üdvözítő voltát zenged - arról viszont már mélyen hallgatsz, amikor épp ez teszi végleg tönkre (házas)életed. * Én voltam az első renegát, aki a komfortérzését fokozandó Rodostóban a muszlim hitre tért át * Gazdasági, jobblétre vágyó kivándorló volt, de saját legendát kreálva politikai menedékjogot követelt magának, de az igazi üldözötteket kintről sem segítette… * Öncélúan tobzódó önsanyargatásommal, mint annak idején Oszlopos Simeon, sokakat én magam riasztok el az istenhittől * Az előnyök szédelgő felnagyításával, a hátrányok kicsinyítésével csallak lépre – mire már fel- világosodnál, már nincs kiutad… * Irgalmatlan papként a misére sietve lelki elsősegélynyújtás nélkül, szó nélkül robogok mellőled tovább * El se vetem reggel a magot, s nem viselem gondját, ha nem halálbiztos már az esti, de legalábbis a másnap reggeli szüretelés * Testi, de főleg lelki korbáccsal és mézesmadzaggal a világcirkuszban vagy lélekidomár, oroszlánt késztetve-kényszerítve pitizésre * Az emberek jótevője is lehettem volna, de gyenge vásári mutatványossá, egy trükköző Zampanóvá züllöttem el * Nekem teljesen mindegy, hogy legjobb tanítványom híres és zseniális, hős pandúr vagy hírhedt betyár, haramia lesz? * Az elmebajtársak megszokott körében teánkat, borunkat hörpintgetve kedélyesen és langy unalomban ön-agyon-ülésezve ajnározzuk magunkat * A napi babra aprómunka, a pepecselés undora miatt közkincseinket legszívesebben a feledés feneketlen kútjába dobnám * Szelektíven hallok, szántszándékkal „hallucinálok”. és sokszor úgy csinálok mintha a külső súgás belső hang lett volna * A mindenkori Hatalommal, annak legitimitásától függetlenül személyre szóló titkos különbékét, egy magán-megállapodást kötök… * De jure vagy de facto utazó kulturális követként hamisan rossz képet festve módszeresen járatom le „hazámat” * Inkább maradsz felesleges, sőt: parazita ún. szabadúszó, egy „szellemi segédmunkás”, csakhogy a kulturális főváros, az ország vízfejének nyüzsgésben maradhass… * Még soha nem éreztem – szakmai – alázatot, de már hallottam róla és a legjobban én definiálom… * ÁBRÁNYI EMIL LAKÁJOK DALA Be nagyszerű annak a sorsa, Akit táplál nagyúri kéz! Nem küzd a létért! Kényelemben Hallgatja, hogy' sír künn a vész! Puhán vetett, jó, meleg ágyban A takaró füléig ér!... Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér! Hideglelősként dideregjek? Éhezzem, mint erdei vad? Csupán azért, hogy elmondhassák; "Nézzétek! Független! Szabad!?" Nem! A kegyetlen koplalásnál A kegy falatja többet ér!... Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér! Mily kellemes, könnyű mulatság Szolgálni a nagy urakat! Egy kis hajlongás, kis hizelgés, S a jutalom csak úgy szakad! Mit árt az, hogyha rosz kedvükben Megrúgnak néha? Csigavér! Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér! Csak egyszer él az ember! És ezt Koplalva, fázva, élje le? Rossz társaság a büszkeség, ha Koldustarisznya jár vele. Ej! a busás borravalónál Nincs finomabb, szebb pályabér! Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér! Vígan hörpintem uraságom' Borával töltött nagy kupám! Éljen a függés! A szabadság Zsiványoknak való csupán! Koplaljon a bölcs és a költő, Az én szám enni, inni kér! Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér!
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 8.

Írta: Jenő
2016. szeptember 06. kedd, 20:40
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 8. A léleklátó Úgy jár itt az emberek között, mint ki messzi nagy hegyekről jött Arcán a mindenttudók mosolyával bölcs-szelíden néz szembe a világgal Keresztül lát álarcon, jelmezen. Előtte minden ember meztelen Minden titok mélyébe belelát és mosolyogva mindent megbocsájt Mert minden mögött, ami emberi, a rejtett összefüggést keresi A titokzatos aranyfonalat, mely valahol a mélységben halad s túl emberen és sorsokon felül egy fenséges titokban elmerül Hányszor gondolta már, hogy megtalálta! De beleveszett újra a homályba, és nem maradt más, csak a vak zavar, az örvény, amely sorsokat kavar, a rontás, amely lelkeket emészt, és bánatot lát csak és szenvedést, és embert, hitványt, pőrét, aljasat, ki rothadást rejt rongyai alatt. Csak nézi, nézi tehetetlenül, míg minden bánat benne összegyűl s úgy áll a roppant súly alatt,hajolva, akárha költő, vagy próféta volna. Wass Albert 1947 * Logikai, szónoki tudásod és hipnotikus-szuggesztív erőd rossz ügyek szolgálatában veted latba – a köznapi erkölcsi maxima téged nem korlátoz… * A langyos vagy, a nyegle és frivol, akit kiköp az Úr, vagy az elmaszatolós, az ál-béketeremtő, a viták élét letompító, a párbeszédet kiherélő * Az emberek életproblémáira magas honoráriumért az uniform látszat- megoldások tömkelegét ontom, miközben a választékbőség látszatát keltem…. * Köz- pénzekből támogatva lelki útravalót is adok: a „Kaparj kurta, neked is jut” szellemiségű igazságokat * Démonizálom, ördögi lényegűnek tartom a szellemi-politikai ellenfelet, majd árulónak minősítek az ilyen ellenséggel szóba állót * Ha bele- döglik is szerelmem, barátom, családom, még életemben szeretnék művemmel sikert aratni … * Nem tudok tüntetően hallgatni, sem látszatot elviselni, nehogy akár egy napig vagy egy óráig is butának, műveletlennek, avatatlannak stb. nézzenek * Erősebb fél szemmel mindig az idézettségi, nézettségi és eladási indexeimet nézem, s ezek maximalizálására török… * Csak a kísértésnek nem tudok ellenállni, s ha hiúságomnak hízelegnek – másnak igen… * Hideg- háborús hős vagyok, mellemen a virtuális plecsnik, és itt számomra nincs „tiltott fegyver”, meg nem engedett eszköz.. * A köz- és magánéleti hidegháborúban vagyok elememben – és ötletdús gazdag arzenált gyártok, kínálok, propagálok és használok * Szellemi hontalan csavargóként minden alja szellemi hóhérmunkát elvállalok * Vidékről kerültem fel: a provokátor- besúgó állása lehetett és lett a karrier ugródeszkája * Bárki bármely nótáját elhúzom, ha a homlokomra tapaszt egy bankót, nem érdekel, kinek a lelkébe taposok, ahogy az se, hogy én magam mire tartom… * Kis magyar Jónásként ügyesen, leleményesen bujkálok az kínos elhívás, a hálátlan küldetés elől * „Pál- fordulásaim” valahogy mindig közelebb visznek a húsosfazékhoz * Nagy hűhót csapok semmiért: a hegy vajúdik, de csak egérke születik… * Rá- termettségem- felkészültségem hiányát feltétlen „hűségem”, megbízhatóságom pótolja * Hosszú Emigrációmból „hazalátogatva” mindent jobban tudva mindenbe nagyokosan beledumálok * Gazdasági célzatú kivándorlásomhoz annak idején politikai üldöztetést kreáltam – és ma már magam is hiszem, így mesélem… (vagy a titkosszolgálat dobott át ügynöknek) * Úri huncutok bőven termő bamba diófájává nevelgetem a védtelen kis gyerekcsemetét * Még a kevés maradék igazgyöngyeimet is két kézzel szórom emberdisznók, disznó emberek elé.. * „Menekülő- művészként” bújok ki emberi- polgári, sőt szakmaerkölcsi írott és íratlan kötelességeim alól * Engem a szellemi nemesség semmire nem kötelez, legfeljebb előjogokat próbálok vindikálni magamnak * Szellemi életem-halálom az életművészkedés egy igen rafinált formája, megkomponált napokban művi finomságokat nassolok… * Nincs az az isten, aki engem elveimtől (értsd: rögeszméimtől) valaha is eltántorítana * Annyira nem akarok dogmatikus, doktriner lenni, hogy elvetek mindent elvet: és élek a „pragmatizmusnak” * Reményik Sándor Írjad poéta Írjad poéta! Ha csügged a lelked, Nehezül a szárnyad, Ha rajtad a kétely Zsibbasztón elárad: Írjad csakazértis! Ne kérdezd; mi célból? Ne kérdezd: mi végre? Nem tudod te, hol vár, Éppen terád hol vár, Egy lélek ínsége. Egy lélek éhsége, Egy szív szomjúsága: Megenyhül a lelked Egy rebbenésére, Egy színes szavára. Írjad poéta, Írjad csakazértis! Nem tudod te, mit tesz A szavad hatalma, Hova mindenüvé Vagyon bejáratja, Ismeretlen ajtók Nyílanak meg néki, Hova nem is szántad, Oda fog betérni. Nő a jelentése, Mint a folyam, árad, Távol szerelmeket Himbál, hajókáztat, Ismeretlen partok Intenek feléje, Szélvészként belekap Vitorlák vásznába Lobogók selymébe. Szertezúg, szétárad Világ minden táján, Míg te nem is sejted Magányod szomorú, Szép Szent-Ilonáján. Írjad poéta, Írjad csakazértis * Időm, energiám és istenadta tehetségem pihent aggyal kispekulált botrányhősködésre fecsérlem el * Fantázia- dús szájhős vagyok mint Rumcájsz, vagy egy gyenge kiadású Münchausen báró * Szarnak, bajnak nem vagyok gazdája – ha előkerül, az enyémet is másra kenem * Egy esetben biztos, hogy önként jelentkezem: ha intellektuális spicli munkára keresnek… (de azért az ellenszolgáltatás se bánt meg) * A gazdátlan remekmű vagy hőstett hallatán lélekszakadva rohanok, hogy elsőként vállaljam * Nem okoz lelkifurdalást idegen tollakkal ékeskedni, a tollak tulajdonosát igyekszem elhallgatni, eltüntetni, rágalmazni… * Előszeretettel bírálom olyan alkotók „fércműveit”, akit szilenciumra, börtönre, száműzetésre ítéltek * Frigid és elnémult múzsámtól, bár titkolni igyekszem, már hosszú évek óta külön hálok * Szellemi prostituáltként útlevélért, szinekúráért, címért, rangért, pozícióért stb. az alapon felül még extra szolgáltatást is nyújtok * Ha voltak és vannak is szigorú elveim, egyszer – ugye – lehetek én is engedékeny: például kurátorként, különösen, ha itt kéz kezet mos… * A kultúrának lökött koncon nem marakszunk – kis pankráció, majd egymás között békésen mutyizunk * Minden nehéz munkát átvállalok: megírom művemről a kritikát, magammal az interjút * Boldog vagyok: nekem a munkám a hobbim: a szennyárral úszók mestere és élsportolója… * A rossz hagyományt követve: mint sok más stréber tanítvány, kannibálként lassan, de biztosan én is felfalom mesterem * Kivonulok, de előbb „óvatlanul” a világra szabadítom a palackba zárt rossz szellemeket * Gyermekinek mondott beteges kíváncsiságom miatt nyitom ki rátok Pandora szelencéjét * Magamat kis- istennek képzelve blazírt pofával kísérletezgetek emberrel, természettel * Ha a szesztől vagy a hatalmamtól megmámorosodok, szép új világot teremtve átalakítanám az emberi természetet * A falra festem az ördögöt, s magam is meglepődök, hogy az tényleg megjelenik * Én kétéltű ember vagyok: fényes nappal besúgó, sötét éjszaka forradalmár * Hagyom, hogy építgesd a légváraidat, én majd jövök s beszedem a magas lakbért * Humánusan ölök testet és lelkeket: illemtudóan, elegánsan és lehetőleg érzéstelenítéssel * Lelki megalázást és kínvallatást - akár a pedagógus álöltözetében is - szakszerűen, invenciózusan, örömmel végzek * Nem vagyok maradi – én haladok a korral: intellektuális hírszerző zsoldosként, ipari kémként hűségesen bárkit kiszolgálok… * Szőr- szálhasogatásra, terméketlen, akadémikus „vitára „ mindig teljes harckészültségben állok * Kicsire nem adok, a nagy meg nem számít: nekem mindegy, hogy keresztény vagy keresztyén… * „Hegemón” marxista-leninista esti „egyetemeken” - és helyi gyorstalpalókon - adtam és vettem órákat * A „sereg” politikai tisztjeként „hajtottam végre „ politikai-ideológiai indoktrinációt, ha olykor le is maradtam egy brosúrával * Jótékonysági rendezvényeken állok elő másutt előadhatatlan produkcióval, hogy legalább még így bekerüljek a hírekbe (de azért „önköltségemet” is vastag cerkával írom). * Előre megfontolt szándékkal bűnszövetségben rontom meg a magyar ifjakat , rombolom és deformálom még képlékeny ízlésüket * Kultúr- misszionáriusként járom a falvakat: a gagyi és a ripacskodás csimborasszóját adja haknibrigádom a védtelen gyermek- közönségnek, akiket időhúzásból még „be is vonok” a műsorba… * Biztosítási bonyodalmaktól való félelmemben inkább nem adok ott és akkor elsősegélyt, magamat biztosítom be… * Eredeti műveket diákkorom óta alig, recenziót, kivonatot, zanzát néha olvasok – mindent másod- vagy harmadkézből, már interpretáltan, félkész ételként veszek * Csak áltekintélyek és komoly nevű intézmények mögé bújva állok ki preparált „párbajokra” – persze hazai pályán, saját közönség előtt… * Nem vagyok hiú: névtelenségbe burkolózva denunciállak, jelentelek fel a Nagy Főnöknél vagy indítom útjára a suttogó propagandát… * Többféle programnak vagyok és lennék az értelmi szerzője: de leginkább a gyengék- védtelenek elleni pogromoknak, hecckampányoknak… * A monopol- helyzetből fakadó nyugalommal végzem a kanonizálásokat és az apokriffé, kismesterré, selejtté nyilvánítást: én mondom meg: mi az érték, mi a minőség stb. * Materialista vagyok, de abból is az a fajta, aki még dicsekszik is ostoba babonás hiedelmeivel * Mindent csak imitálok, úgy teszek „mintha” - s e mentalitást személyes találkozón és médián keresztül szándékosan terjesztem: továbbfertőzöm az immun-gyengéket… * Minden művet, alkotót és kulturális jelenséget rögtön kész stigmás skatulyákba gyömöszölök – a leírásba már belecsempészve az értékelést megkímélve ettől a laikus nagyközönséget… * Hol optimista, hol pesszimista vagyok, de egy mindig állandó, biztos: mindkettőből mindig kincstári * Ha a cipésznek nem tetszik a mázolmányom, akkor megszégyenítve a kaptafához kussoltatom * Nem csak a suszter véleményét kérdem, de naponként konzultálok vele a festői stílusomról, és a végső szót mindig vele mondatom ki, így fedezem le magam, mint a nép művészét… * Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal Van már kenyerem, borom is van, Van gyermekem és feleségem. Szivem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem. Van kertem, a kertre rogyó fák Suttogva hajolnak utamra, És benn a dió, mogyoró, mák Terhétöl öregbül a kamra. Van egyszerü, jó takaróm is, Telefonom, úti böröndöm, Van jó-szívü jót-akaróm is S nem kell kegyekért könyörögnöm, Nem többet az egykori köd-kép, Részegje a ködnek, a könnynek, Ha néha magam köszönök még, Már sokszor előre köszönnek. Van villanyom, izzik a villany, Tárcám van igaz szinezüstből, Tollam, ceruzám vigan illan, Szájamban öreg pipa füstöl. Fürdő van, üdíteni testem, Langy téa, beteg idegemnek. Ha járok a bús Budapesten, Nem tudnak egész idegennek. Mit eldalolok, az a bánat Könnyekbe borít nem egy orcát, És énekes, ifju fiának Vall engem a vén Magyarország. De néha megállok az éjen, Gyötrödve, halálba hanyatlón, Úgy ásom a kincset a mélyen, A kincset, a régit, a padlón, Mint lázbeteg, aki feleszmél, Álmát hüvelyezve, zavartan, Kezem kotorászva keresgél, Hogy jaj! valaha mit akartam, Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, A kincs, amiért porig égtem. Itthon vagyok itt e világban S már nem vagyok otthon az égben.
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 7.

Írta: Jenő
2016. szeptember 05. hétfő, 19:24
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 7. Petőfi Sándor SZÍNÉSZDAL Minden müvészetek Fején a korona: A mi művészetünk, Ellen ki mondana? Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk. Csak árny, amit teremt A költőképzelet; Mi adjuk meg neki A lelket, életet. Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk. Miénk a hatalom Az emberszív felett: Idézni egyaránt Mosolyt vagy könnyeket. Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk. Apostolok vagyunk Az erkölcs mezején. Apostoli szavunk Téged kiált: erény! Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk. De amit színpadon A népnek hirdetünk, Ne hazudtolja meg A cselekedetünk. Ha meg nem tesszük azt, Ami föladatunk: Akkor gyalázat ránk, Szinészek nem vagyunk! Pest, 1844. szeptember * Nemzeti eleinkre, őseinkre, nagyjainkra katartikus és egyben tettre doppingoló, kötelező ünnepi megemlékezést tartunk * Az ismétlődés ellenszerét kínáljuk: felidézzük-elemezzük nemzeti tragédiáinkat – de a jó példákat is soroljuk… * Meg- őrzöd a hajdani vízi világ emlékeit: ez a majdani feltámasztás mai egyetlen esélye, reménye… * Ha nem is ért egyet vele, de m i n d e n t megtesz, hogy ellenfele kifejthesse nézetét… (ő egy tényleg szabadelvű szellem) * Magános közvádlóként lépünk fel a jog hálójából kieső közbűnök ellen… * Siker- élményekhez juttatjuk a legfrusztráltabb, leszakadt, kudarcoktól letargiás diákokat is * Nevet és jelképet adunk a szellemi kezdeményezéseknek, és keresztszülőként óvjuk is őket * A nép joga morogni, de mi már hangosan tiltakozunk minden Justizmord ellen * Ha egy zsidó barátom sincs, és amúgy velem csak rosszat tettek volna, még akkor se engedem ki a gonosz szellemet a palackból! * Mind zárt, mind nyílt körben egyértelműen elhatárolódunk a nyílt-burkolt zsidózóktól, cigányozóktól! * Nem akarjuk a közönségünk jóindulatát sanda vagy nyílt cigányellenességgel megnyerni * Szóvá tesszük, ha valaki leantiszemitázza stb. az őt ért kedvezőtlen szakmai bírálat tevőt… * Bűnöket és ördögi szellemiségeket teszünk gyűlöletessé és undorítóvá, taszítóvá (mint ami sokszor nemcsak a Talmudból, de az Ószövetségből árad) * Istenkép festők is vagyunk – és leleplezzük a hamisítványokat, melyekkel népünket akarják szellemi szolgasorba döntve lassan, de biztosan kiirtani… * Segítünk a Holocaust és Gulág túlélőinek másnak-maguknak is megbocsátani: vagyis ép lélekkel élni * Taníts és nevelj az ember rendeltetésszerű használatára, úgy a teremtményi alázatára mint az istengyermeki büszkeségre! * Fülbemászóan muzsikálva hamis illúziókba ringatlak, miközben már javában süllyed a Föld-Titanic… * Én voltam és vagyok az első és legbuzgóbb, aki a követ dobja a házasságtörő vétkes asszonyra * Igyekszem minél magasabbra felverni cinkos hallgatásom nem kicsi kikiáltási árát: senki többet harmadszor? * Hajmeresztő, lélegzetelállító „halálugrásom” láthatatlan dupla védőháló felett mutatom be – és besöpröm a lóvét és az elismerést… * Lankadatlanul rakosgatok másokra elviselhetetlen lelki terheket – míg magam lerázom mint kutya a vizet… * A szegény ijedős jónép riogatására, - rendelésre vagy passzióból - Mumust kreálok vagy előjátszok… * Amiben tényleg verhetetlen híresség vagyok, az a profi önigazolás, igazoló jelentések írása – az önéletírásokról, memoárokról nem is szólva… * Piszlicsáré gondjaimmal, magánproblémáimmal a médiumokban bőgöm tele a Nagy Panaszkönyvet – visszaélve a közfigyelembe kerüléssel… * Nem tudok más mint eldalolni, eldanolászni saját közérdektelen, privát fájdalmam s örömem * Szellemi alkimistaságom arra használom, hogy aranyból is szart csináljak-csináltassak, a szart aranynak nevezzem-neveztessem… * Ha illetékes helyen biztosítanak róla, vagy csak megszagolom, hogy szabad a préda, akkor ki-kilövöldözöm gyilkos gúnyom nyílvesszőit... * Szellemi eledelnek látszó valamiként álproblémák gumi- csontjait lököm (f)elétek: eszitek vagy nem eszitek, nem kaptok mást… * Petőfi Sándor LEVÉL EGY SZÍNÉSZ BARÁTOMHOZ Jut még eszedbe a fiú? kivel Együtt cepelted a vándorbotot, Mely koldusbotnak is beillenék, Midőn a sorsnak fényes kedve nincs; És ez nem éppen olyan ritkaság Szinészre nézve, mint boldogtalan Magyar hazánkban a hű honfigond. - Lásd, én reátok még emlékezem, És elfeledni nem fogom soha A jót s roszat, mely ott közöttetek Mult napjaimnak osztályrésze volt. Előttem áll a délután, midőn A színészetbe béavattatám. Barangolék föl és le céltalan A nagy hazának minden tájain. Tarisznyámban, mit hátamon vivék, Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher, De a nyomor, mint ólom, megnyomott. Könnyíte rajt a víg könnyelmüség, Mely útaimban hű társam vala. Ekkép juték egy nyári délután Egy kis városba; fáradt lábaim A fogadóban megpihentenek. - Vendégszobája egyik oldalán Helyet szerényen színpad foglala. Mire való is már a fényüzés?... Azon tünődtem épen: kérjek-e Ebédet vagy se? hát ha majd sovány Zsebem bicskája szépen benntörik? Az ajtót ekkor megnyitá egy ur; Volt bennem annyi emberismeret, Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész. Fején kalapja nagybecsű vala, Mert Elizéus prófétával az Rokonságban volt... tudnillik: kopasz. Kabátja új, a nadrág régi rongy, És lábát csizma helytt cipő födé, Alkalmasint amelyben szerepelt. "Thalia papja?" kérdém. - "Az vagyok; Talán ön is?" - "Még eddig nem." - "Tehát Jövőben? fölség..." - "Azt sem mondhatom." Vágtam szavába; ámde ő rohant, S vezette gyorsan az igazgatót. Fehér köpenyben az igazgató Jött üdvezelni engem nyájasan: "Isten hozá önt, tisztelt honfitárs! Lesz hát szerencsénk önhöz, édes ur? Imádja úgye a müvészetet? Ah, jóbarátom, isteni is az! S önnek szeméből olvasom ki, hogy Szinészetünknek egykor hőse lesz, És kürtölendik bámult nagy nevét A két hazának minden ajkai... Ebédelt már ön? itt az ételek Fölötte drágák, s ami több: rosszak. Az ispán urtól őzcombot kapánk, A káposztából is van maradék - Ha meghivásom nem méltóztatik Elútasítni: jó ebédje lesz." Igy ostromolt a jó igazgató, Forgatva nyelve könnyü kerekét. Én nem rossz kedvvel engedék neki. Menék ebédre, és ebéd után Beiktatának ünnepélyesen A társaságba - nem kutatva: mi Valék, deák-e vagy csizmadia? Másnap fölléptem a Peleskei Notáriusban. Hősleg működém Három szerepben, minthogy összesen A társaságnak csak hat tagja volt. - Egy ideig csak elvalék velök; Faluzgatánk jó- s balszerencse közt. De a barátság végre megszakadt, Mert én utáltam a nyegléskedést, A sok "utószor"-t, a görögtüzet, S tudj' a manó, mily csábitásokat. A társaság is végre szétoszolt Egymást érő bel- s külviszály miatt; S én újra jártam széles e hazát, Mignem keblébe vett más társaság. Mit ottan, itt is azt tapasztalám, S tapasztalásom nem volt olyatén, Mely kedvre hozta volna lelkemet. Kenyért keresni színészek leszünk, Nem a művészet szent szerelmiből, S haladni nincsen semmi ösztönünk. "Pártolj, közönség, és majd haladunk," Mond a szinész: és az meg így felel: "Haladjatok, majd aztán pártolunk;" És végre mind a kettő elmarad. Nem is hiszem, hogy a szinészetet Becsülni fogják, míg ez befogad Minden bitangot, gaz sehonnait, Kik a világnak söpredékei, S itten keresnek biztos menhelyet. Barátom, ez fájt énnekem s neked, Ez keseríte minket annyira. Az isten adja, hogy minél előbb Akképpen álljon szinmüvészetünk, Amint valóban kéne állnia. Pest, 1844. szeptember * Szereplési viszketegségből, fontoskodásból vagy polgárpukkasztásból vaklármámmal tompítom az emberek veszélyérzetét… * Hamis- gyöngyért, pszeudo kincsért trambulinról pöcegödörbe ugratok fejest rászedett balekokkal * Én győzlek meg, én veszlek rá, hogy a legértékesebb kincseidet szarért-húgyért elkótyavetyéld * Tan- folyamokon jó sok pénzért tanítom be a jelentkezőket, hogy miként kell kiénekelni a sajtot az emberek szájából… * Olcsó János provokátorként vagy magánbosszúból, magánszorgalomból bármely csőcselék vezér-hangadójának felcsapok * Mint a munka hőse, mint sztahanovista buzgón verem a csalánt, de szigorúan csak a mások érzékeny farkával * Dög- keselyűként körözök, lesek és lecsapok a Célszemély legkisebb botlására is (vagy gyűjtöm a terhelő ál-adatokat) * A szekér- táborom beltagjai ballépését észre sem veszem, vagy bagatellizálom, az ellenséges tábor lakóiét viszont fifikusan dramatizálom * Vagy fennhangon fröcsögve buzizok, amiért oly hálásak a hetero-szex nyomorgók, vagy a homo-erotika apoteózisát zengem… (bár otthon veréssel kúrálom leszbisedő nőmet) * Vagy rögtön a piaci keresletre dolgozol. vagy csak magadnak alkotsz: „Ezek még a zongorába hugyozást se értenék!” * Nagy eszem, és nagyon pihent agyam kegyetlen. otromba tréfák kiötlésére használom – (ügyelve persze: az áldozat védtelen legyen…) * * Kis bunkeremből, a háttérből és név nélkül - ismerve, hogy mire heccelhető a csőcselék - lankadatlan igyekezettel uszítok és bujtogatok * Letagadott, elrejtett óriás elődök vállán cirkuszi törpeként „magasodok” és ágálok… * Ha a bolha potyautasként felmászik egy nagy hegy tetejére, nagyobbnak hiszi és állítja magát a völgyben álló elefántnál * Legnagyobb szellemi teljesítményem: egy mestermű. Jobban mondva: egy összetéveszthetően „élethű” utánzat, hamisítás * A rágalmazás felső tagozatában és magasiskolájában a fizetőképes keresletet tanítom, magas, nem csak középiskolás fokon… * Sötét- kamrámban, boszorkány. konyhámban az emberi negatívból a lehető legrosszabbat hívom elő és azt fixálom * Ellen- drukker irigy kutyaként vagy féltékeny kiskakasként a szemétdombomról ugatva harsognálak, kukorékolnálak túl * Cseppet sem zavar szerepeim játszásában, hogy közben más „kisemberek” keményen dolgoznak helyettem * A szart pofátlanul aranynak nevezem: és addig s oly szuggesztíven mondogatom, míg a csendes többség el is hiszi * Megtagadom az igazra-szépre éhes gyermekektől a mindennapi szellemi betevő falatot és életvizet * A leg- egyszerűbb ügyeket is addig- addig bonyolítom, hogy a beavatott haszon- élvezőkön kívül lehetőleg még az isten se értse * Fehér, szürke és fekete maffiák agytrösztjében olykor névvel, de sokkal inkább anonimitásban maradva, szaktanácsot adogatok-osztogatok… * Csodaszép, de elvileg-gyakorlatilag számonkérhetetlen ígérettel tömi be azt a sok-sokmillió szegény panaszos nagy szájat… * Az egész világot buzgón térítgetem, - ha lehet, akkor vödörben halászva - de csak hogy szektavezérem „tanítványa”, feltétlen híve, odaadó elszánt rajongója legyen * Nem figyelmeztetlek, hogy a hátad mögött áll Isten, inkább arra bátorítalak, hogy kerüld meg érte a Földet * Ártatlan és gyanútlan járókelőket halálosan fenyegetek, rémisztgetek: ha nem leszel „hívő”, - értsd: a vallási csoportom tagja – akkor véged, az örök kárhozat vár… * Vagy meghagy önmérgező élethazugságodban, vagy, ahogy a Vadkacsa felvilágosítója - beavatkozva életedbe – úgy teremt krízist, hogy rosszabbul jössz ki belőle… * Feledtetni, hogy szégyellek magamnak segítséget kérni másokat erőszakosan térítek – mindezt segítségnyújtás címén s ezért még forró hálát is várva! * Több embert távolítottam el telve jószándékkal a Jó Istentől, mint ahányat akár a legördögibb elme is valaha tudna… * Istenhitem annyira magán- ügynek tekintem, hogy még kínvallatással sem lehet soha egy-egy nyilvános tanúbizonyságra rávenni * Elesett és gyökértelen flótásokat verbuválok a nekem jól jövedelmező „üdvhadseregembe” * Csóró sameszként nem engedhetem meg magamnak a szókimondás, az őszinteség drága mulatságát… (később már nem hiányzik ez a veszélyes luxus) * Én magamnak jót főzök – a plebsz az ingyen konyhán fogyassza a moslékot: eszi vagy nem eszi, nem kap mást * Aki más véleményen van, pláne ha más paradigmát követ, azt ellehetetleníted – stigmatizálod: az áltudós, naiv, outsider, sarlatán stb. * Ki- használod a monopolhelyzeted, vélemény-hatalmaddal visszaélve a csillagot is lehazudod az égről * Isteni jósorom kegyelmi ajándékát úgy mutatom, úgy prezentálom mintha sok áldozattal és szorgalommal szerzett érdem lenne * Te egész népedet tekinted kiskorúnak, s így abban is tartod, helyettük adva beleegyezést, módszeresen gátolod felnőtté válásukat * Az arany középutat „összekeverem” a középszerűség rémuralmával * Az én nomád értelmiséginek aposztrofált utam valahogy mindig a hatalomhoz, a húsosfazékhoz visz közelebb… * A te kezed nem véres, te senkit nem öltél meg, te csak bujtogattál, s csak a vérbosszú hagyományát éltetted? * Műveim hatása dekadens frivol sznobok efemer lelki felizgulása, merevedése és ejakulációja * Petőfi Sándor SZOMORÚ ÉJ Éjfél lesz, és én mégsem alhatom, Mert gondomat el nem altathatom. Mi fog történni vélem s a hazával? E kettős kérdés tépi lelkemet. Ah, nem érem be a magam bajával, Még te is gyötresz, hazaszeretet! Ez hát a költő sorsa, mindig ez, Hogy örök vészű tengeren evez? S mit ér, ha őt a haragos habokból Mentő sajkával partra is tevék, Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból, Kik ott maradtak a hajóba’ még? Apám, apám, mért is taníttatál, Miért az eke mellett nem hagyál? A könyvet szép, de csalfa tündér lakja; Ha fölnyitod, megkapja szívedet, És fölvisz a legragyogóbb csillagra, De le nem hoz... a magasból levet. Inkább a napba, mint a könyvbe nézz. A napvilágtól szemed fénye vész. Nem így a könyvvel; oly világ van ebben, Mely erősíti még szemeidet, S közel hoz mindent... s minden vajmi szebben Tünik föl, hogyha távol nézheted. Miért tanultam? mért nem maradék Földmívelő, aminek szánt az ég? Nem tölteném most kínos virrasztással A végtelenbe nyúló éjszakát; Lelkem fölött az álom víg dallással Madár módjára ringatná magát. Volnék földmíves, vagy volnék juhász! Ki messze, kint a pusztákon tanyáz, S mig ellegelget kolompolva nyája, Ő hűs bokorba vészi bé magát, S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja Saját kedvéért a kis furulyát. Vasárnap tisztát venni hazajár, Hol a szerelmes lyányka várja már. A lyányka jó, friss, szereti a dolgot, S oly szép, mint a megszületett tavasz; Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog, Hiszi tehát, hogy a világ is az. Pest, 1847. január
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 6.

Írta: Jenő
2016. szeptember 04. vasárnap, 07:04
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 6. Mécs László: Vád- és védőbeszéd Én, Mécs, Isten szavának trombitája s mint költő, élő lelkiismeret: szétkürtölöm most minden égi tájra, hogy vannak züllött ifjú emberek, kikből nem lesz se szent, se honfi hős! S e fiúkért valaki felelős! A kis királyfit rajongástul égve nagy mesterek védték a bűn elől, grófok, bárók s a pápa őszentsége is érdeklődött hogyléte felől – s ezekre nem vigyázott lelki csősz! E fiúkért valaki felelős! E fiúknak nem volt gyerekszobájuk, hol mese-forrást rejtnek a zsaluk, lakásuk volt egy rossz szagú muszáj-lyuk, hol több család csókolt, pörölt, aludt! Vagy ólban nőttek s rájuk tőrt az ősz. E fiúkért valaki felelős! Vagy műhelyekben, forgáccsal, csirizzel kavart habarcs volt álom-malterük. Az ételükben ember-jóság-ízzel nem találkoztak, bár az ég derűt szült, mert Istennel viselős! E fiúkért valaki felelős! Pofozta őket mester, gazda, béres s rugdalta a kikent, kifent segéd: sokszor volt lelkük s hátuk alja véres, bőrük tetveknek vacsora s ebéd. A csontjuk vitriolos s nem velős. E fiúkért valaki felelős! Csak ezt hallották mindég: „te gazember”, s ha többen voltak, akkor: „csőcselék”, irigy ebek a dús koncokkal szemben s a háborúban ágyútöltelék! Üvöltni kell, bár közhely, ismerős: e fiúkért valaki felelős! Nem tudnak semmit ők a Bibliáról s hogy van Madách, Faust, lélek-asztagok! S csak annyit tudnak az Isten fiáról, hogy elítélt minden gaz gazdagot! Kinél szurony s arany van: az erős! E fiúkért valaki felelős! Rothasztó testi-lelki rossz koszokból nem hámozta ki senki kincsüket s zenghet a jóság száz angyal-torokból, fülük az ég szavára már süket. Szívük gennyes, szemük nézése bősz. E fiúkért valaki felelős! Ezeknek az lesz majd a messiásuk, ki forradalmat, pénzt és nőt ígér, a Múlt hulláján tánc lesz, kurjongatásuk világ-lángok között a Holdig ér. Jön a Halál, a mindent elnyelős: ítélet lesz s valaki felelős! Forrás: Legyen világosság, 1933 * Hitelesen tudósítunk minden „csata frontjáról”, ahol ember küzd a minőségi életéért * Nagy idők kis-nagy tanújaként akkor is igazat kell írjál, ha ezzel önmagad jelented fel… * Száraz tényekkel és/vagy „nyálas” érzelmes mesével, szociálisan érzékenyítsed a még-már kőszívűeket! * Ha felesküdtem a gyógyításra, elmegyek falura, de lepratelepre, járványkórházba is, de a szülő-tápláló hazámat csak tanulás végett hagyom el… * Kiállunk a lincs hangulatú, pogromra hergelt csőcselék elé, hogy lenyugtassuk, lebeszéljük… * Nekünk kell a rossz híreket közölni, empatikusan tapintatosan és egyben vigaszt is nyújtva… * Protest song énekes előadó - egy szál gitárral is felvillanyozod, feltüzeled a még oly dermedt publikumot… * Egy öngyilkosságra készülő, vagy azzal fenyegetőző ismeretlen embernek telefonon is próbálj segíteni beszűkült tudatállapotában… * Nem helyette döntünk, de megtiszteltetésnek vesszük, ha más felnőtt tanácsot kér tőlünk, amit szabaddá téve megfogadhat… * Ha alkalmas vagy rá, te légy a csoporthangadó, te légy az érdeket artikuláló és azt korrekten, ügyesen képviselő! * A családot közelről ismerő orvosként megelőzöd, illetve már csírájában fojtod el a bajokat… * A család életmódját- lelkületét figyelve tervezed-építed kívül és belül a házukat (otthonteremtésük színhelyét) * Bátorítjuk és szorongásaitól mentesítjük a várandós, a másállapotú kismamát, de be nem csapva, nem gyerekként kezelve őt! * Nem tukmálsz rá senkire életcélokat, de javasolsz, vagy kifogásolsz eszközöket… * Ne röstellj a bulvár- sajtótól is tanulni: olvasóbarát tipográfiát, címadást, humort stb. * Szerep- repertoárjukat bővítve új életdimenziókat tárok fel beszűkült életű honfitársaim előtt! * Elmesélve, magyarázva vagy ábrázolva, transzparens élet- példámmal tüntetve kedvet csinálok: légy egy kutyus gazdija ! (és sokat fogsz tanulni tőle, és sok jó dologra nevel rá téged) * Folyamatosan keresve-kutatva közkinccsé tesszük, amit végül találunk: az öröm kristálytiszta, ki nem apadó forrásait… * Mint egy Indiana Jones: légy te is itt és most egy személyben tudós professzor és bátor, vagány kalandhős * Meg- tanítunk úgy nézni minden újszülöttedre mint egy leendő új Messiásra! * Felfedeztetjük- kicsiszoltatjuk veled rejtett értékeidet, „csodagyerekségedet”, a benned rejlő gyémántot… * Öröm- zenét játszunk, de tudunk szenvedni is érte, mert az a végső cél. hogy a közönség élvezze… * Felrázzuk és gyógyítgatjuk a kollektív amnéziában szenvedő társadalmunkat * Előbb tudatosítjuk betegséged, abnormalitásod, hogy te is rádöbbenj, és akarj is gyógyulni, változni, egészséges lenni! * Köz- érdekű adatokat nem engedsz elrejteni, meghamisítani vagy titkosítani * Nyíltan vagy rejtve újból neked szegezzük a felszólítást: Ismerd meg magadat és változtasd meg éltedet! * Sajó Sándor: Magyarnak születtem Magyarnak születtem. Bölcsőm puha fája, Édesanyám keble azzá ringatott; Érzés ez: hatalmas, mint a tenger árja, S mint gyöngyöző vízcsöpp, oly tisztán ragyog. Napfényben a vízcsöpp szivárványszínt játszik, Éppúgy ez az érzés szívem rejtekén: Lelkes büszkeségtől könnyhullató gyászig Ezer változatját mind átérzem én. Magyarnak születtem. Óh e kiváltságban Arcomon az érzés büszkébbre pirul: Nemzeti létünkben ami fénysugár van, Mind lelkembe árad multak ormirul! Fenséges küzdelmek szárnyaló csodái, Dicsőséges hősök, véres viharok! Rajtatok hevülni, titeket csodálni- Van-e gyönyör ennél szentebb és nagyobb? Magyarnak születtem. Keblembe hordom Tünt századainknak fájó örökét: Kedvembe' ha víg is, van valami zordon, Mint sorsunkba' mindig valami sötét... Tűnő reményeinket úgy siratjuk egyre, Mint a megcsalt szív a hűtlen szeretőt, S mintha jövendőnkön mindig gyász lebegne, Melyet egy bús végzet titkos keze szőtt... Magyarnak születtem. Szeretem e földet Büszke szegénységben, bús gyönyörrel én; Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet,- Nincs hivatás, szentebb, e föld kerekén! Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat,- Ezt a csodás érzést hogy is értené! Óh de honszerelmem gyűlöletre lázad, Ha rút árulás tör idegen felé... Magyarnak születtem. Gyűlölt ellenségem, Aki köztünk él bár, mégsem él velünk; Idegen bolygóként jár a magyar égen S fennen vigad, míg mi némán szenvedünk; Gúny neki érzésink tiszta szentegyháza, Lelkén szennyes érdek, bűnös vágy hevül, S féltett eszményinket gyáván meggyalázva Él magyar kenyéren s ah! büntetlenül... Magyarnak születtem. Áldom ezt a sorsot: Dicsőség, szegénység égi végzetét; De jött-mentnél jobban gyűlölöm a korcsot, Aki megtagadja magyar nemzetét! Honát pazarolva bolyong a világon, Itthon léha gőg van szívén és szaván,- Bús haragom üszkét a szemébe vágom: Félre innen hitvány, ez az én hazám! Magyarnak születtem. Szeretve, gyűlölve Virrasztom a nemzet jogos álmait, Érte buzdolok föl búra vagy örömre, Érte gyúl szívemben a kétség s a hit; Érte száll fohászom az Ég trónusához: Adjon a magyarnak lelkes nagy erőt, Hitvallása légyen: hűség a hazához És szeresse bölcsen, férfitettel őt! Magyarnak születtem! Ünnepnapon szőtted Számomra e sorsot népek Istene! Honszerelmem lángját fölgyújtom előtted, Ítéld meg: hiúság nem gyúl-e vele. És ha van még árnyék ezen a szerelmen, Óh világosítsd meg vágyó lelkemet: Taníts meg, és Uram, milyennek kell lennem, Hogy igazabb, hívebb, jobb magyar legyek! * A mű- alkotáson keresztül sugározó szabadító üzenetünk: másokat is boldogítva éld tisztán s teljesen, vagyis boldogan éltedet! * Figyelmeztess a rejtve ketyegő időzített bombákra és az ördögien jól álcázott egyéni vagy társadalmi csapdákra * Pofozkodás és kényszerítő eszközök, gumibot nélkül harcolunk a fatalisták, a rémhírterjesztők, a pánikkeltők, a világvég-várók ellen * Elmagyarázzuk: mit jelent egy embernek pozitív-negatív szabadságjoggal, illetve szociális joggal rendelkezni, és mit azzal élni vagy visszaélni * „Alternatív”, ősrégit folytató-újító kultúrádat, életformád a te szemedben is egyenértékesítjük: így kishitűséged egyre csökken, önbizalmad egyre nő * Önként és minél nagyobb nyilvánosság előtt tisztogasd a közéletet a korrupció rákfenéjétől…! * Napi- renden tartod a kérdést: hogyan lehet a korrupció lehetőségét minimalizálni? * Felkérés nélkül is átvilágítjuk a politikust, a bírót, a kurátort, a közpénzosztót… * Meg- vesztegethetetlen légy, így és ezért érdemel hitelt „tiszta kéz” követelésed is…! * Nem titkolva „szubjektivitásunk”: fikarcnyit sem engedünk az objektív igazság mércéjéből… * Akkor nem vállaljuk el a médiaszereplést, ha csak gúzsba kötve és úgy táncikálhatunk, ahogy ők fütyülnek * Történelmi kutatásod következtetése nem szakmai, akadémikus belügy, de mai állásfoglalás rázós társadalmi ügyekben, hisz már eleve innen tetted fel a kérdést, aminek megválaszolása szinte létkérdésed lett! * Úgy tudd tanítani „a történelmet”, hogy ne múzeumba, panoptikumba vezess, hogy érdeklődést kelts és érzékenyen érints… * Öncenzúránk olykor indokolt, de nem engedjük másnak, hogy kiherélje mondanivalónkat – csak az igazat, a teljes igazat mondjuk! * Mi vagyunk az étel és az élet sava-borsa: a megbolondítók, a boszorkányok, a garabonciások, a megtáltosítók, a világ varázstalanítását akadályozók! * Tisztázva a félreértéseket, keresve és megtalálva a lényegi közös alapot, oldjuk, megszüntetjük a világvallások, és a felekezetek közötti sokszor, legtöbbször, mindig mondvacsinált ellentéteket! * A világ- vallások, felekezetek sokszínű kavalkádjában megkeressük-megnevezzük az ökumenét, a közös lényeget! * Nem hagyjuk, hogy az embereket megosszák és szembeállítsák, egymás ellen kijátsszák, leuralják annak a választásuknak alapján, hogy melyik a kedvenc csapatuk, zenekaruk, pártjuk, vallásuk stb. * Minket inkább azért fizessenek, ha egészség van – mi ne a betegeinkből éljünk… * Átélhető- izgalmas ”tanmeséket” mondok és írok, adok tovább, hogy lehetőleg más kárán tanulj * Szellemi utaztató - nagyvilági kitekintést s így összehasonlítási alapot adj: hogyan élnek mások máshol? * Idegenvezető, aki megvédi országát, mint saját szüleit és gyerekét a hamis vádaktól, rágalmaktól – és azt a legjobb színben tünteti fel… * Olyan távoli-rejtett helyekről adok hiteles élménybeszámolót, ahova anyagi, nyelvi stb. korlátok miatt más nemigen jut el… * Megmutatjuk, milyen volt rég s elképzeljük, hogy mivé lehetne ma itt a gyermekbarát életiskola * Fejlesztjük arányérzékedet, hogy például eltaláld a jogos önvédelem mértékét (esetleg önvédelmi sportot ajánlunk és arra ki is képzünk…) * Megtanítunk létfontos disztinkciókra: pl. barát vagy ellenség, elképzelt vagy reális-e egy veszély? * Vicceket gyártunk, módosítunk és terjesztünk a helyi és országos kiskirályok nevetségessé tételére… …egy hatékony szellemi fegyvert adva a nép kezébe! * Minden utunk felfedező, tanulmányi s zarándokút is egyben, éppen úgy magunk mint mások épülésére * Ellen- példámmal is tüntetve nehezményezem, hogy feleslegesként, sőt károsként leírják a mai öregeket * Éberen őrködünk nemcsak a természeti, de a társadalmi diverzitáson, sokszínűségen, sokféleségen is (ami messze nem azt jelenti, hogy szabad utat nyitunk a devianciának, perverziónak) * Az autók, újságok, politikusok stb. látszatsokfélesége mögött kimutatjuk lényegi azonosságukat * Ingyen adom nem olcsó vigaszom – és nem bagatellizálom el lélek- és életölő bánatokat * Észre- vetetjük a társadalmi és lelki bilincseket, hogy levetessük azt - tanítgatjuk a kibújást, a „szabaduló-művészkedést”… * Menekülő- művészek vagyunk, de nem csak egy cirkuszi mutatványként… …példát mutatunk rá, hogy kell kiszabadulni a szellemi-lelki bilincsekből! * Öncélúan vagy maga- mutogatásból nem, de az ügyért akár még „fakírok” is leszünk? (vagy önsanyargató erdei, pusztai remeték) * Bűvész trükkjeinket nem misztifikáljuk – de tudatjuk, hogy van, ami nem tanítható * Belelátjuk az ormótlan kőtömbbe a szobrot és lefaragjuk a felesleget * Addig várunk rejtőzködve a lápban, míg végre lencsevégre kapjuk a ritka madarat * Erkölcs- csőszködésre nem, de becsületbíráskodásra igen: erre szívesen vállalkozunk, ha így megelőzhető egy konfliktus beláthatatlan eszkalációja! * Idegenben vezetünk és tolmácsolunk, tájékoztatunk és igényt keltünk, híven bemutatjuk az ott élők más, sokszor megszívlelendő szokásait * Dalokat, rigmusokat és „versikéket” szerzünk, mellyel szép álomba ringatod kisdeded… * Elhúzzuk a talpalávalót, a bénát is feltámasztva - betanítva a lépéseket, a koreográfiát, de hogy akár rögtönözhessél is… * Kiénekeltetjük és kitáncoltatjuk belőled az örömed-bánatod, feszültséged, szorongásod, hogy végre hivatást s párt találjál… * Szellemes vetélkedők kitalálásával- szervezésével agyakat tornáztatunk, önművelésre ösztönzünk * Reményik Sándor Az Ige Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhitattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul. Úgy beszéljen ki-ki magyarul, Mintha imádkozna, Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna! És aki költő, az legyen király, És pap és próféta és soha más. Nem illik daróc főpapi talárhoz, S királyi nyelvhez koldus-dadogás. Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, Ki borát issza: Élet borát issza, Előre néz s csak néha-néha vissza - S a kelyhet többé nem engedi el!
LAST_UPDATED2