|
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 14. |
 |
 |
 |
|
Írta: Jenő
|
|
2016. szeptember 13. kedd, 06:02 |
|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 14.
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe'-szerbe'
S hány reményem hagyott cserbe'!...
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877 júl. 6)
ARANY JÁNOS
*
Ott is
fejlődést akar láttatni,
ahol ennek nincs értelme,
vagy ahol a változásban
több a veszteség
mint a nyereség…
*
A
szabadidődben
operett-dalokkal
végleg elfeledtetném veled
az állandósult kényszermunkatábori élet
elviselhetetlen, lelkifogyatékosító szenvedéseit.
*
Olcsó
szellemi
kábítószerekkel
repítelek új s újabb
mesterséges paradicsomokba
*
Gyereket
beszélek a hasadba,
elhitetem veled, hogy isten vagy.
De akkor már hiába keresel,
amikor rádzuhan a rideg valóság…
*
Az
ügyeletes
bebeszélőként
elhitetem veled, hogy
ne aggódj:
ügyedet jól képviselik
és neked nincs semmi dolgod…
*
Kevés
tudásmorzsád
feldicsérem, megcsodálom,
hogy ne is akarj
jobban, többet, egészen tudni…
*
Ha
nem leszel
kripto prozelita,
a tudomány
- szerintem –
úgy áll rajtad,
mint tehénen a gatya
(kigójozlak ebből a körből)
*
Írott-íratlan
elemi munkaköri
kötelességem teljesítéséért is
már jutalmat, kitüntetést, címet-rangot,
de legalábbis hátbeveregetést várok…
*
Amit már
nem érek fel
ésszel és szívvel,
az idegesít:
megsemmisítem a művet,
ellehetetlenítem az alkotót
*
Nem
a Gulágra,
vagy a Szilencium
belső önemésztésére,
de amerikai, német
egyetemekre „száműztek”
vendégprofesszornak –
ezt adom elő a passiómnak…
*
Olyan,
kocsmádban a legjobb
filozófus vagy,
aki amatőr focitudására
és gulyáslevesére a legbüszkébb
*
Idejekorán
kényszerpályára,
vakvágányra teszem
a szellemi „vak”,
kiszolgáltatott,
önbeskatulyázó serdülőket…
*
Ex cathedra
ledarálom megírt régi előadásom,
majd ügyesen kibújok
az aktuális kérdések és kérdezők elől
*
Pár bemondás,
aranyköpés, szlogen, szójáték –
mindössze ennyi a titokba tartott ígért életmű,
sehol a várt maradandó Nagy Főmű?
(esetleg egy Balzac-féle „Ismeretlen remekmű”)
*
A
mindenkori
minimális elvárásnak
éppenhogy, de megfelelek:
kis súgással felmondom
az aznapi bemagolt leckét!
Így szereztem nem is egy diplomát…
*
Nem akárki,
de egyenesen Isten nevében
tartom paternalista gyámkodás alatt
az egyre inkább már csak bennem hívő nyájam
*
Embert
akarok-akarnék
teremteni vagy gyártani,
de a végén csak egy
Frankenstein lesz belőle
*
Mindig
„éppenhogycsak”
koncertezhettél?
De azért valahogy
mindig éppen
az íratlan határon
belülre lavíroztál –
holt tűrtek, hol támogattak,
de istenigazából sohasem tiltottak!
*
Tele-
harsogta
a világsajtót:
ha pár havi szilencium sújtotta –
de szalmaszálat se nyújtott
az akkor teljesen elnémítottaknak
*
Álmomból
felkeltve is
magasröptű
magyarázatot adok
Hiroshima,
Nagasaki
és Drezda stb.
indokolt lebombázására
*
Már
havi 200 fixért
viccesen beléd szuggerálom:
te az éhbérnek is örülj,
verd a segged a földhöz…
*
A
tolmács
alázatos,
bár kreatív
szolgálata helyett
szerepet tévesztve
te akarsz
az esemény főszereplője lenni
*
A
politikai,
gazdasági
vagy szellemi gyarmatosítás
naprakész, fazonra szabott
ideológiáját gyártja,
buherálja „fusiban”
*
El-
hallgatja
a bajok öntevékeny
megelőzési lehetőségét
hogy anyagilag-szellemileg
ő profitáljon annak kezeléséből
*
Forradalmár-
szabadságharcos,
vagy tüntető-tiltakozó lenne
ha a nagyasszony,
vagy a kisasszony
ezt neki is megengedné.
Ha….
*
Tanítványaidat
arra használod,
hogy képeid fessék,
vagy a már készekből
újabb másolatokat készítsenek
*
Ha
rossz kritikát
kap legújabb műve
az ős-zseni pályatárstól,
az egyetlen jelentős alapítvány
domináns kurátoraként vág vissza
*
„Egy
csónakban
evezünk!” –
hirdetem
én a fedélzetről
a gályarab prédikátoroknak…
*
A
„ki tudja
milyen veszélyes”
elsőgenerációs értelmiségit
nem avatom be
az zömében íratlan
alapvető „játékszabályokba”
*
Fizetést
és jutalmat
nem azért kap,
ami igazat mond,
hanem azért, amit
„nagy bölcsen”,
cinkos bűnpártolással
elhallgat…!
*
Nem kihívásként,
de aljas orvtámadásként fogja fel,
ha nála szakmailag jobb valaki,
s igyekszik rosszabbnak láttatni
*
*
Zseniális
színházi öltöztető vagy:
a bűnt az erény ruhájába bujtatod
*
Provokátorként
pánikkeltő vaklármát csapok
egy politikai tömegrendezvényen,
hogy könnyen feloszlathassák azt…
*
Miért
ne légy
egy mássággal kísérletező
pl. a legkövetkezetlenebb szülő:
ugyanazt jutalmazd, amit büntetsz is –
lássuk, mi sül ki belőle?
*
Médiumként
kvázi automatikusan írok,
de nem a belső „daimon” az,
aki diktál,
amiről Szókratész beszél,
de a pénz-hírnév démona…
*
Piával
lenyugtatózva magam
végérvényesen alább adom:
végleg beletörődöm
a szellemi segédmunkás funkcióba
*
Személy-
válogató vagy:
hízelgő - elvbarátoknak
tűnő - öreg rókáknak,
s nem igazmondó „ellenségednek”
vagy egy pályakezdő kritikájának adsz hitelt…
*
Nem
érdekel
és nem követem,
hogy találmányomat
kik és milyen katonai
célra használhatják:
lelkük rajta?!
*
Ha
nagyon
nem értesz velem egyet,
akkor bármit megteszek,
hogy gyakorlatilag elhallgatassalak
*
Szólási
és nyomtatási
engedély kérésével
közvetve legitimálom
a diktatúra játékszabályait –
nincs az a helyzet, amikor
polgári engedetlenségre vetemednék…
*
Humorodban
úgy ábrázolod
a cigányt, a zsidót,
a „melegeket” stb.,
hogy a hallgatód ne szerethesse,
de meggyűlölje más honfitársait…
*
Nem
tiltakozol
máshitűek,
másként gondolkozók stb.
kéziratainak, könyveinek
elkobzása, elégetése ellen
*
Nemcsak
együttműködött,
de túlbuzgón kollaborált
az Állami Egyházügyi Hivatal
vagy az ÁVÓ munkatársaival
*
Szorgos
és megbízható
kisiparos vagy
a szellemi bóvli,
az egyszer használatos
tömegcikkek gyártásában
*
Egy
Utópia állam
filozófus fejedelmeként
az embert robotgéppé,
puszta hibaforrássá fokozná le
*
Olyan vagy
az emberekkel,
mint azok a filozófusok,
akik az állatot gépnek gondolva
csak nevettek kínszenvedésén
*
Gyorstalpaló
egyen-tanfolyamokon
közpénzből képzek ki
túlspecializált szakbarbárokat,
hamar elavuló kompetenciájúakat
*
*
Amit
én most
a szakmáról
és a világról
- nem - tudok,
azt zömében
vagy felesleges,
vagy káros megismernetek
*
Akit ma
egekig magasztal,
mennybe meneszt,
azt holnap – egy „égi jelre” –
reflexből durván a sárba tapos
*
Nekem
csak az egész
emberiség a barátom,
de e szomszéd hiába
kopogtat sóért, jó szóért
*
Júdáspénzt
és a sok rivális
pályatárs rossz hírét
szívesen, jó lelkiismerettel
és buzgón költő vagyok
*
A
kemény
pártállami időben is
mertem nyíltan tréfálkozni,
például… …a Patyolattal
*
Napközben
egy kicsit – nagyon –
prostituálódok,
hogy éjszaka
léleknemesítő
zsoltárokat,
szonetteket írjak
*
Ha
a hallgatóság
nem vevő „intellektuális humorára”,
kis buzizásért-cigányozásért
nem megy a szomszédba
*
Az
elfogult drukker
érthető aránytévesztésével
a bolhából elefántot csinál
„a pártatlan közvetítő”
*
A
magyar
közszolgálati rádióban
úgy tudósítok a zsidó-
arab háborúról,
hogy alig, vagy ügyesen leplezetten
nagyon is az én csapatomnak drukkolok
*
A
mérsékelt
nyelvművelő gúnyolója,
aki szabad utat, sőt példát
ad a gátlástalan nyelvrontóknak
*
Nem
vagyok
bolond
kishazánkban
poétának szegődni,
beállok inkább
intellektuális zsoldos
MLM vagy pártkatonának
*
Tiszavirág életű,
de nagyon csinnadrattás
kampányokban,
címlapokon kiemelve
én emelem fel
- jó pénzért -
a cigánykérdés zászlaját
*
Gazdagok,
híresek, hatalmasok
sztárügyvédjeként
áldozok fel
maximum kirendelt
ügyvéd által védetteket
a hivatásom oltárán…
*
Úgy
tanítgatlak
és okosítalak-
butítgatlak,
hogy mindhalálig
az én szellemi mankóim
állandó szükségét érezzed
*
Nekem
is vannak
szilárd elveim:
egy mindenképpen:
az az elvem, hogy
elvetek minden elvet
kutyahűséggel nyalva
kenyéradó gazdim talpát…
*
Ember vagy,
aki Hivatásos
Mizantróp, Embergyűlölő,
ezt az egész emberiséget
Megveted,
minden emberi idegen tőled
*
Folyamatosan és pofátlanul
hamisítasz és hazudsz, de
a hazugság helytelenségét,
azt bármikor bizonyítani tudod…
*
OH NEMZETEM...
Oh nemzetem, oh magyar nemzet,
Ha mondhatnám azt is: te nagy!
Mindent feledsz, mit sem tanultál,
Heves, hiú, könnyelmü vagy.
Mind elhiszed, mit jót magadról
Hizelgőd lármás ajka vall;
Rég lángbeszéd csalt a hinárba,
Most a lelketlen is becsal.
Eszély s nehéz, de biztos munka
Tetszésed' meg nem nyerhetik;
Kortescsiny, zaj és léha tervek,
Ez az miben kedved telik.
A törpe nagyravágyók serge
Mindenre könnyen rá beszél,
S örvény felé evezve gyorsan,
Ajkad mosolyg, szived remél.
Nehéz folyvást szeretni téged,
Még nehezebb szolgálni hűn,
Rögeszmét tartasz bölcseségnek,
S erénynek, ami honfibűn.
A tett a szó árjába fullad,
És a való álmokba vesz:
Már égnek a Sybilla-könyvek,
Oh az utolsó drága lesz!
Nem kértem tőled soha semmit,
Nem áhítok kincset, babért;
Szerettelek, szeretlek sírig,
Ebben találok drága bért.
Oh tűrd el érte, ha kimondom,
Mi nyom, mi fáj, kétségbe dönt;
Mig udvaroncid hízelegnek,
Hived keserü könnyet önt.
1872.
GYULAI PÁL
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 13. |
|
|
|
|
Írta: Jenő
|
|
2016. szeptember 11. vasárnap, 19:45 |
|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 13.
A SZÉCHENYIESKEDŐK.
SATIRA.
Oh Széchenyi, oh halhatlan halott,
Hány szónok és költő megsiratott;
Hány honfiajk sohajtá nevedet,
Egy ország sírt, egy nemzet temetett!
Én elmaradtam, utoljára sírok,
S im óda helyett rímes prózát írok.
Ne botránkozz' meg jámbor olvasó,
Ez nem szeszély vagy' puszta tréfaszó;
Nem én hibám, hogy Pegazusom szárnya
Megtörve és szilaj haragnak árnya
Lelkembe' mindent sötéttel borit,
S hervasztja a dalok virágait.
Nem én hibám, jól tudhatod, hiszen...
De esküszöm rá s egyszersmind hiszem
Szivem fájdalma mély, igaz, őszinte
S idő se' volt alkalmasabb rá szinte,
Míg csak hazánkból egy darabka tart,
Megsiratnunk a legnagyobb magyart.
Miért, hogyan? Nem mély és nagy titok,
Rá minden új nap mind meg annyi ok
Hírlap beszéli, röpirat tanítja,
Csak oly talány, melynek kezedbe' nyitja.
Hát még se' értesz? Nyiltabban beszélek,
Habár bizony, megvallom, kissé félek.
A párbaj immár oly divatba jött
A hírlapírók és költők között,
Hogy nem is író, aki nem vívott -
S eltűr satirát vagy birálatot.
Szóval kegyetlen censorokká lettünk,
S mind két felől csak kard villog felettünk.
Hanem dologra. Most sirassuk őt,
És nem pedig pár évvel ezelőtt!
Mi a halál, a puszta test enyészte,
Mely titeket nagy siralomra készte?
Mi nagy dolog, hogy porhüvelyt cserélt
Oly férfiú, ki századoknak élt,
Ki mindig él, míg lelkesültök érte?
Őt a halál csupán csak akkor érte
Ha már nem értitek, miket beszélt,
Felejtitek: mért küzdött, mit remélt,
Hamisított tant hirdettek felőle
És csúfot űztök minden nap belőle.
Imé pedig - s hejh nem mondok sokat - -
Hazánkban ez a legujabb divat.
Oh hányszor hallom ezt a nagy nevet,
Oh Széchenyi, hány ember emleget!
Szentséges ég, ugyan hát mit vétettél,
Hogy annyi minden zászlójává lettél!
Im egy egy pár úrfi, hogyha meghozat
Külföldi vérből egy pár ló lovat,
Avagy csupán csak egy-két agarat,
Mindjárt Széchenyi nyomdokán halad,
Hírlap beszéli, más utána mondja;
Kinek pedig kissé nagyobbra gondja
S közcélra egy pár száz forintot ad,
(Amint beszéli, kevésből sokat)
Vidékről irják: oh hazám ime,
Mit áldozott megyénk Széchenyie!
Mint szélben a barackfáról virág,
Úgy hull e szó most: nemzetgazdaság.
Aki rossz gazda mind csak erről ír,
Ez a nemzet minden sebére ír.
Esze szüréből amennyit kirázhat,
Csinál naponként tervet akár százat,
Avagy igéri, hogy csinálni fog,
(Nem költemény, nem oly könnyű dolog)
S kinek kevés hozzá a tudománya,
Dicsekszik, - ő Széchenyi tanitványa.
Eközt előáll lármásabb csoport,
Tücsköt-bogárt kérkedve összehord:
Ami csak érzés, mind azon nevet,
Gyülölve gúnyol minden szellemet;
Imádja Mammont, gondja semmi más,
Mint kényelem, kéj, jól evés, ivás;
Kézzel, beszéddel egyaránt hadar,
Hogy semmi sem lesz addig a magyar,
Mig nem csaló, hitetlen és hazug,
Mig eszmékért csak lelkesedni tud.
Ki oly merész, hogy az ilyesmit kétli?
Mindjárt Széchenyi nevével pecsétli.
E zaj különben még nem nagy kereszt,
Inkább beszélni halljuk néha ezt.
De olvasgatni némely hirlapot,
Végig betüzni tiz röpíratot,
És látni ott Széchenyit száz alakban,
Meg-megcsufolva eszme-, tettbe', hangban!
Az egyik, mert hálátlan nemzete
S nem költhet annyit, mennyit kellene,
Vagy dicsősége egy batkát sem ér,
Ahhoz képest, mit tett a nemzetér':
Belé esik hazafi fájdalomba,
S lesz mint a pokróc, durva és goromba.
Rug jobbra-balra, mint a vad lovak,
És közbe-közbe szitkok hangzanak,
Mi tenta tollán és kedélyiben,
Mindent, de mindent nemzetére ken.
Minden szavával mintha mondaná:
Egy ily nemzet nem méltó ő reá,
Mint nem vala a nagy Széchenyire,
Nagy honfi miért is élne itt, mire?
És összevonva nagy szemöldökét,
Meg-megsiratja martyr-életét.
A másik ott nem ilyen gyászvitéz,
Beszélni, küzdeni, vívni, élni kész,
Úgy tűnik föl, mint valamely kométa,
Kiáltja folyvást: ő az új próféta.
A tűzre mind, mit eddig irtatok,
Én épen semmit meg nem hagyhatok,
Híg agyvelőtök mit maig teremtett,
Nem terme itt nagy eszme és okos tett.
Széchenyi is már régen elavult,
Hogy újra éljen, én reám szorult,
Ő csak garádics, én meg a torony.
Ki is kiáltom minden ablakon:
Figyelj oh nemzet rám, az okos szóra,
Im én tudom csak, hányat üt az óra.
Boszant ugyan, hogy gróf még nem vagyok,
S amennyit ő, annyit nem hathatok;
Mert tudni kell, ismerni a magyart,
Még sok, nagyon sok, mit a címre tart.
Azonban eljő majd az én korom,
Hiszem, remélem, érzem, akarom;
Azonban ennyit is beszélni, kérdem,
Cím nélkül, így, nem nagy, és ritka érdem?
S beszél tovább, mit úgy imitt-amott
Széchenyiből csak összelophatott,
Fordítja, rontja, hogy szebb, új legyen,
Gőgjében azt se tudja, mit tegyen.
S ha jobbra, balra szidják, mosolyog,
Azt mondja rá, hogy próféta-dolog.
Van olyan is, ki élelmesebb ember,
Ily nagy szerepben játszni épen nem mer;
Ő csak tanítvány, ildomos, szerény,
Csupán napszámos a jó ügy terén.
Míg élt Széchenyi, ellensége volt,
Más pártnak élt, ott írt és szónokolt,
Hogy hánynak, hányszor, minek kérdni ezt?
Meg-megváltozni sapientis est.
Azonban ennek már sok éve tölt,
Széchenyi meghalt és ő örökölt,
Mindent, de mindent, képét, cimerét,
S amint bevallja, egész szellemét.
Azóta minden, mit leír, kimond,
Bár lenne az még kétszer oly bolond,
Az mind Széchenyi szentelt hagyománya,
Ő egyedűl valódi tanitványa.
Jogos firmája neki van csupán,
A többi egytől egyig charlatán.
Csak ő árulja azt a bűvitalt,
Mely megifjítja újra a magyart,
Nem drága, olcsó, veszteséggel adja,
Csakhogy mit elkölt épen visszakapja.
De rá kiált három-négy hirtelen
E zagyvalékból senki se vegyen;
Ő és Széchenyi! oh minő beszéd
Mi áruljuk Széchenyi szellemét!
Im itt vagyon, jobb, olcsóbb, hozzánk jertek,
Felgyógyulást csupán mitőlünk nyertek.
Szóval: ki csak hont árúl, árverez,
Széchenyi már, avagy Széchenyi lesz.
Egy' a másiktól már sehogy se' tér,
Zajong, kiált, ahogy torkán kifér,
És az egész, Kárpáttól Adriáig,
Egy' szörnyü Dulcamára-zajra válik.
Habár kevés, s kimélő mind e szó,
De így is értsd meg jámbor olvasó;
Hiszen tudod, milyen világon élünk,
Haragva is csak halkan kell beszélnünk.
Bevégzem hát a végtelen panaszt,
Mit elhagyék, gondold utána azt;
S mit még kivánok, nem nagy kérelem,
Egész lelkedből kiálts föl velem
Szivünk fájdalma mély, igaz, őszinte,
Idő se' volt alkalmasabb rá szinte,
Míg csak hazánkból egy darabka tart,
Megsiratnunk a legnagyobb magyart,
Mint most, midőn hamis tan szól felőle,
És csúfot űznek minden nap belőle.
1863
Gyulai Pál
*
Az én
szerénységemre
tényleg illik Goethe mondása:
„Csak a mihaszna szerény!”
*
Testem-lelkem
messzire bűzlik
az önfeldicsérés pacsuli szagától…
*
Bármi áron
hajhászod, illetve gyártod
az egyre óriásibb szenzációt,
a mecénások,
helyesebben:
a szponzorok kegyeinek
gyors – bár rövid – megnyeréséért…
*
A
keserű pirulát
geil sziruppal öntve le
nyomom le a torkodon -
lenyeletem, megetetem
az infantilizált köznéppel
a varangyos békákat…
*
Az a
védő-
ügyvéd vagyok,
aki összejátszik az ügyésszel,
titkot árul a rendőrségnek,
s az ítélet súlyosbításáért fellebbez
*
Önművelésre,
továbbképzésre,
tájékozódásra szánt időben
csak szappanoperák gyorsétkezése közben
leginkább a disznóólban sürög-forog…
*
Elfogadottá
teszed a hazugságot,
ami rákosan burjánzik tovább…
Elhiteted: aki „egy kicsit” nem hazudik,
az hamarosan akár még éhen is halhat…
*
Saját lelki
betegsége miatt
a legsötétebb víziókkal
rémisztget -
ha vonzó-taszító
példáját követnék,
akkor az emberiség
az öngyilkosok klubja lenne
*
Csak
a WC-ben olvasgatok:
malac falfirkát és tegnapi újságokat,
már naplót vagy rendes levelet sem írok,
maximum szellemeskedve esemeseket…
*
Mintha fizetett
gagman lenne,
remek sértést,
gonosz viccet agyal ki
és nem szabadalmaztatja,
de azonnal közkinccsé is teszi
*
Ha
egy műve befut,
itt és most sikeres, sláger is lesz,
akkor nem tud ellenállni a nyomásnak,
s ontja magából az utánérzéseket….
(egy rókáról száz bőrt lenyúzna)
*
Nagybani
adócsalóknak ad
félig-meddig titokban „jótanácsokat”,
segít megtalálni a kiskapukat,
hogy kibújjon a közteherviselésből
*
Úgy tesz, mintha
megválaszolná a kérdést,
miközben megkerüli azt -
vagy „bebizonyítja” a kérdésről,
hogy naiv, értelmetlen, buta stb.
*
Rosszul feltett
kérdést ültet az agyadba,
hogy azon rágódj és kérőddzél holtodig,
álproblémák megoldására pazarold el
igencsak véges emberszellemi energiáid
*
1984
előtti és
utáni történelmet
monopolhelyzetből
a megrendelő igényére
naprakészen átírok,
hamisítok, kitörlök…
*
A
gondnokságomra
bízott kis- és nagykorúakat
szellemileg leépítem,
megerőszakolom, megrontom,
lelkileg és anyagilag is kifosztom,
örökre személyem,
vagy izmusom rabjává teszem!
*
Átvitt
értelemben is
messziről jött emberként
szabados fantáziával jó nagyokat mond,
úgysem tudnak utánajárni,
úgysem tudják ellenőrizni, cáfolni…
*
Annyit
agyaskodok-okoskodok,
hogy nemcsak saját magamat,
de még a rám jó példaként tekintőket is
sikerül elaltatni, passzivitásra kárhoztatni
*
Sokat
segítesz
minden idők
legrosszabb kormányainak,
hogy minél több embert minél tovább
hitegessenek, csapjanak be, verjenek át
*
Csak
képes beszédben
szólok hozzá:
értse, ahogy akarja –
én azért elmondtam a magamét,
s ezzel felmentettem a lelkem…
*
Isteni
tökélyre törekedve
perfekcionizmusára büszke:
sokkal többet radírozna
mint amennyit egyáltalán
leír, végleges formában kiad…
*
Teljesen elégedett,
ha rájött egy igazságra,
ha feltalált valamit,
egy lépést sem hajlandó tenni azért,
hogy ez közkincs is legyen…
*
Ha
nem lehetek
az írók fejedelme,
akkor lesz a fejedelmek bértollnoka
*
Érté-
választásom
ügyesen elrejtve
elhitetetem:
mintha tényekből
bármi, vagy pont
ez az egy dolog
„következ(het)ne”…
*
Előfeltevései
elhallgatásával
vagy elbagatellizálásával
álobjektív légkört teremt
maga és kijelentései, teóriái körül
*
Vagy
azt hirdetem
és tanítom:
egy a lehetséges történelemírás,
vagy azt vallom,
hogy ahány ember,
annyi a történelmi igazság
*
Buzgó
magándetektívként
mint megbízóm meghosszabbított karja
háborgatom magánéleted szent békéjét,
kiszimatolom lelki várad, véderőd gyengéidet!
*
Impresszionista,
benyomásaim megverselő,
ellenőrizhető állítást
nem tartalmazó „kritikámban”
nekem a bírálandó Mű csak ürügy
magam mutogatására,
saját fényezésemre
és legendám építésére
*
Erkölcsi
döntőbíróként
csak az egyik fele(sége)t hallgatja meg,
s ennek alapján hozza meg
megfellebbezhetetlen elmarasztalását
*
A
német nyelvtan
és filozófia szellemével
megerőszakolom,
elsorvasztom a magyart –
azt nem honosítva,
ezt nem megtermékenyítve, megújítva…
*
Ha már
elvesztettem
pályakezdő illúzióimat,
egy héten belül álnéven
pro és kontra több cikket is írok…
*
*
Az
outsider
s magát nyilvánosan
védeni nem tudó
régészt, történészt stb.
személyeskedéssel, diliflepnizéssel
tenném de jure- de facto párbajképtelenné…
*
Az
egyik potya-
kajás és potyapiás
sajtótájékoztatóról a másokra jár,
hogy azután a cégek közleményét
leadja mint saját tudósítását…
*
Nem
mindig
tolakodó,
nem mindig
magát tolja előtérbe –
egy szerepet csak
végső esetben vállalna:
a névtelen hősét
*
Ha nincs
azonnali és
pozitív visszhang,
akkor megsértődve
kvietálok és pecázni járok
*
Ha
nem is tudom,
de mindig teszem:
öncenzúrával már
előre kiherélem művem
*
Nincs szívem
kidobni a léghajómból
„lenyűgöző” nagy tudásom
szellemsírba lehúzó ballasztját
*
Szemérmetlenül,
és szégyentelenül
nagy nyilvánosság előtt
követ el lelki maszturbációt
*
Segítőkész
önkéntes
házimunkásként
az utcára teregetem ki
a konkurencia szennyesét
*
Addig bátran,
leleményesen,
elszántan nyomozok egy ügyben,
amíg be nem szól a lap főszerkesztője:
ez tabu cég, ez tabu párt…
*
Ha már
a nemzethalált jósolta,
nem szeretne tévedni:
rontaná boltját –
most már fut a pénze,
szavahihetősége után
*
A
lelki
hadviselés fegyvereiben
szárazon tartom a puskaport,
és imádkozom:
a rosszisten
tegye indiszponálttá a riválisom
*
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom –
de a másnak is tanulságos
nyílt meggyónás helyett
csak lapulok/mást ócsárolok…
*
A
templomot
szatócsbolttá,
a kultúrházat
rossz kocsmává,
a színházat lebujjá,
a könyvtárat meg
videotékává züllesztem.
*
Örökifjúságot ígérek –
de csak infantilizállak,
nem engedlek felnőni,
kamaszkorod fixálom, hibernállak…
*
Olyan
bölcs rabbi,
vagy guru vagyok,
aki minden kérdésre
rögtön tudja a helyes választ
*
Receptfelíró
automataként
már nem is hisz benne,
hogy az - egész - embert gyógyítja:
csak megkopasztani vagy lerázni akarja
*
Megalkuvásaiba
belecsömörlött
nagyöreg „bölcsként”,
mások tiszta hitébe
rendőrcsizmával és lóval
cinikusan beletapos…
*
A
virágvasárnapi
bevonulás, hozsannázás stb.
nekem,
a korbácsütés, leköpködés
és a megalázó Golgota keresztje
neked
*
A
tudás
édes gyümölcsét élvezném,
ezzel szívesen hencegnék is fűnek-fának:
de a keserű gyökér
és a napi kapálás, metszés stb.
már nem kell…
*
Magam is
úgy látom s láttatom,
hogy a király nem meztelen,
sőt: a legszebb ruha van rajta…
*
Figyelemelterelő
kis bűnöket találok ki:
és teátrálisan nagy bűnbánatot
gyakorlok-gyakoroltatok
*
Fő, hogy
a rendőrségnek
jó legyen a statisztikai mutatója,
egy-két beáldozott kis halat elfogok,
s ezt nagydobra verem
*
Tudom:
kitől függ kinevezésem
és a cég pénze, meg az enyém -
a politikai kurzust kiszolgálva
szelektíven üldözöm a bűnösöket
*
Életfogytiglan
és rendszeresen
az én – neked - drága
lelki segélyemre szorulóvá teszlek
*
„Szerelem”
címszó alatt
csábítási trükkökről
és női praktikákról
vagy csak gyötrelmekről,
sötét vermekről,
és zsákbamacskáról írok…
*
Mint
a női magazin főnöke
cerberusként ügyelek rá,
nemhogy a halál témáját,
de még magát a szót se érintsék
*
Mindig
csak utalok,
célozgatok és sejtelmeskedek –
soha egy határozott,
egy végleges és férfias
Igen vagy Nem!?
*
Olyan vagyok,
mint Karinthy
matekot korrepetáló apukája,
én sem értem azt, amit tanítani akarok –
de a gyereket vágom pofon
*
Mivel
még magadat sem
sikerült meggyőznöd
elveid igazáról,
ezért
szinte üldözöd
az embertársaidat,
hogy győzködd őket
*
Mindentől
ironikus távolságot tartok,
mindentől elhatárolódok,
szerepekben bujkálok,
még tegnapi magammal
sem vállalok azonosságot!
*
Komolyzenei kritikáimat
főleg a bennfenteseknek írom –
egy cseppet sem zavar,
hogy a közszolgálati rádióban beszélek…
*
„Tévesztve” játszom
a hálás nagypapa szerepét -
az apai betöltetlen marad,
a gyerek apai szigor nélkül nő fel
*
Ön-
ismeretemre
jellemző, hogy
fél lábbal is
jelentkezem Tarzannak
és balhézok, ha nem kellek –
de fogyatékos diákom is erre biztatom….
*
Az
iskolám
fennmaradása érdekében
akkor is felveszlek,
ha tudom:
nem erre a pályára születtél,
s talán örökre boldogtalan leszel…
*
Paternalista
tervközgazdászként
és pártpolitikusként
majd én eldöntöm,
mire lesz szüksége a jónépnek
*
Úgy tesz
mint aki nincs
tisztában elemi fogalmakkal:
összekeveri például
a kultúrát a civilizációval,
az erkölcsöt az etikával
és a többi…
*
A NÉPSZERÜSÉG.
SATIRA.
A népszerüség versem tárgya ma:
Erről nem irt magyar költő soha,
Áhítja bár s vadássza mindenképen,
Azaz, hogy nem csupán a költő épen,
Hanem minden művész és szónok, író,
S kiváltkép az uj módi táblabíró.
Mert mind híjába him'zünk-hámozunk.
Mi most is táblabíró nép vagyunk;
Veszhetne minden, - a súly megegye -
Csak meglegyen coffjával a megye.
Előbeszédnek ennyi tán elég,
De valamit kell hozzá tenni még,
Szívemre gondok terhe nehezűl
A népszerűség népszerűtlenül
Tárgyalva, most nem olyan feladat,
Költő, amellyel koszorút arat.
Nem is kívánom, hogy tapsoljatok,
Csak arra kérlek, meghallgassatok;
Türjétek a szegény magyar poétát,
Ha más felé vinné immár a nótát.
Úgy is hizelgés úton-útfelen,
Mint szerb-tövis, kiírtva is terem,
S ha annyi volna a nagy emberünk,
Mennyit naponként folyvást hirdetünk,
S oly sok dicső tulajdon volna bennünk:
A legdicsőbb nemzetnek kéne lennünk!...
Avagy, ha tetszik, ám ne tűrjetek,
Szidjon le rútúl bosszús kedvetek;
Őszinte szívvel, ezt még jobb' szeretném,
Tapsnál a füttyöt szívesebben venném
Akkor bukásom csak sikerre vált,
Mert azt jelenti, satirám talált.
Mondják: a szószék, sajtó hatalom.
Megengedem, de úgy tapasztalom,
Ha megtekintem titkát a dolognak,
Gyakran csupán szolgája hatalomnak.
Két hatalomnak: egyik fenn ragyog,
A más alant sötéten háborog,
De mindeniknek megvan a varázsa,
Hogy szónokot s írót megbabonázza.
Megoldja tollát, nyelvét: mennyi ész,
S mily lángoló, majd őrjöngésbe vész!
Mily gyors a toll, minő harsány a hang,
Légben, papíron nagy dob, nagy harang'.
Hogy' írják és szavalják ékesen,
Amit valóban egyik sem hiszen,
De mások elhiszik, - s ha belesűlnek,
Egy új reményre ismét lelkesűlnek.
A bölcs kevés, de régi bölcseség
Ki csal s kit csalnak, mindig folt elég.
Nagy csődülést látsz nagy komédiára,
Szint' ennek is csak pénz és taps az ára;
Rágalmaznak, hazudnak, hízelegnek,
Emitt a népnek, ott a fejdelemnek.
És mint kufár az útcán szerteszét,
Hogy' ordítják a honnak szent nevét!
Mert végre is ez és az egyre megy,
És oly igaz, mikép az egyszer-egy,
Hogy a népeknek épen úgy megvannak
Kész udvaronci, mint a királyoknak,
És mindenik, - Kliónak régi vádja, -
Imádva mást, csak önmagát imája.
Oh jó magyar nép, édes nemzetem!
Könnyen talán el sem hiszed nekem,
Hogy még te sem vagy ám udvartalan,
És udvaroncid száma számtalan,
Kik hízelegnek kedves gyöngéidnek,
Mert, megbocsáss, hát néked is lehetnek,
Sőt vannak is, ím, egyet közbevetve
Elmondok itt, most sírva, majd nevetve.
Hős vagy csatában, nagyszerű alak,
Csodát mivelni hányszor láttalak,
Füstfellegekben győzelemre szállva,
Dicsőségedben nap fényévé válva!
Szenvedni tudsz, meg is tanulhatál,
Népek közt martyr oly sokszor valál;
Arcodhoz illik az a büszke gyász,
Rablánc szoríthat, de meg nem gyaláz.
Azonba' megvan az a rossz szokásod,
Hogy amidőn már sikerülni látod,
Vagy látni véled, legalább csak félig,
Miért küzdöttél vészen át sok évig
El-elhagy néha jó természeted,
A többit aztán félvállról veszed.
Nagy lakzit ütsz, tivornyázol sokat,
Koppasztod a meg nem lőtt madarat,
Iszol nagyot rá, nem tartasz határt,
Pedig neked kevés bor is megárt.
Emészt a vágy, remény tüzes bora,
Megtántorít csal-álmok mámora;
Könnyen haragszol, dúlakodni vágynál,
Egész világnak gőggel fittyet hánynál,
És hányi-vetve jársz ide s tova,
Csetel-botol szeszélyed rossz lova.
Ki hízeleg, hamar kegyedbe fér,
Annak hiszesz, ki mindent megigér;
Nem tűrsz szabad szót, nem tűrsz ellenmondást,
Nagy hűhóval körűled látni folyvást
Uj-uj csapatban számos udvaroncot,
Lesvén mohón egy-egy darabka koncot,
Füledbe súgnak s távolról se' véled,
Hogy mennyi mindent elhitetnek véled.
És mámorodban ott mosolygva állsz,
Azt sem tudod hamar, hogy mit csinálsz;
Ködében elméd jót-rosszat feled,
S kegyelmesen pazarlod rendjeled.
Hány érdemetlen dolmány mellin ég
Rendcsillagod, magyar népszerűség!
Nem téged szóllak, népem, nemzetem!
E gúnyszavakkal őket illetem.
Te is király vagy, gyönge és erős,
Tanácsadód az érted felelős,
S ha nem szégyelli udvaronccá válni,
Királyokéra miért kiabálni?
Gőgös tribun, ki állsz a forumon,
Megríkató pathosszal ajkadon,
Ha önzésből vadászod nép kegyét:
Más nem vagy, mint hitvány udvarcseléd.
Ha mint irónak pályád legfőbb vágya
Lapodnak mentől több praenumeránsa,
És szája ízén írsz a nagy tömegnek,
És nem sugalmán szíved- és eszednek:
Hogyan hiszed függetlennek magad?
Te is csak bérbe adtad tolladat.
Ha hiúságból kapsz a tapsokon,
Miért nevetsz a rangkórságoson,
Ki egy kis fényért önbecsét felejti,
S elvét, hitét örömmel porba ejti?
Ha néma vagy, hol szólnod kellene;
Vagy a fehér, rá mondod, fekete,
Mivel kíméled népszerű magad':
Az mindenütt csak gyávaság marad.
Ha küzdve tűrni még meg nem tanúltál,
S kivivni gyorsan és mindent akarnál,
Tűzzel-vassal, köny- és vérrel teli,
- A cél az eszközt meg-megszenteli -
Vagy sértve hívén fenséges személyed',
Boszura indít ádáz szenvedélyed,
De mást hirdetsz: szabadságot, hazát,
Ámítva könnyen jámborok hadát:
Dicsérjék bár erélyed' és eszed',
A zsarnoktól tanúltál szerepet.
Oh hiuság, rajongás és önérdek,
És gyávaság, mit legkevésbbé értek!
(Ugyan ki is érthetné egyhamar
Oly hősi népnél, milyen a magyar.)
Hiába festitek be magatok',
Éles tekintet átlát rajtatok.
Nézzétek ott, mily hős, mily dalia,
Küzdött szabadság szent csatáiba';
Sebhely az arcán, bátor és vitéz,
De bátorsága mindjárt oda vész,
Ha hangos éljent, dörgő tapsokat
Nem kaphat annyit, mennyi kell, - sokat.
Mint a szinésznek, taps a levegője,
Egy árva píssz elég lesz, hogy megölje,
S kit meg nem ijjeszt német, muszka hadja,
Lármás jogászság tüstént megriasztja;
Elhallgat, vagy máskép szól, mint akar.
Oh hősök hőse, oh vitéz magyar!
Egy más emitt, derék egy ember szinte.
Becsűletes, tevékeny és őszinte,
Szenvedt honáért s áldoz érte hűn,
És szó ne'kül megadja egyszerűn,
Mit kérsz nevében, mindent, ami kell,
Soh' sem fukar, pénzzel, vagy vérivel.
Egyet ne kérj, csak ezt, egy fényes batkát,
A népszerűség - bármily kis darabját,
Azt meg nem adja, oh az nagy dolog!
És arca lángol, szíve feldobog,
Mindent, de mindent feláldoz honáért,
Sőt még a hont is - népszerű magáért.
Isméred-é a gavallérokat,
A népszerűség kiknél csak divat?
Felöltnek elvet, mint csinos ruhát,
Szeretnek hőn, - nem épen a hazát,
Inkább a karzat bájos hölgyeit,
Értök szavalják szép beszédeik';
Sujtást, sallangot itten sem kimélnek,
Nem gondolkoznak, de mindig beszélnek,
És irnak is, kelendő egy divat,
Sajtónk fejlődik, mind inkább halad,
Drágúl a tinta és a kalamáris,
Tán népszerű lesz még a tudomány is.
Nem látsz bohót vagy épen cselszövőt?
Külön, vagy együtt is vehetni őt,
Az árverésnél ám helyét megállja,
Az elveket mind feljebb licitálja.
Profitja lesz, nyerhet mindegyiken,
A népszerűnél népszerűbb leszen;
Övé a honban minden, ami drága,
Arany idő kél majd varázs nyomába'.
Hány törpe hivság, hóbortos szeszély,
Mely nagy dologról könnyedén beszél;
Hány híg velő, mely nem lát semmi bajt,
Mindent remél, lehetlent vár, ohajt;
Hány léha szív, amelyben semmi hit
S fitogtatón negédli elveit;
Hány csalfaság, cégéres elvtelenség;
Ma jó barát és holnap már ellenség;
Hány ronda érdek, hivatalvágy, éhes,
Irígy kedély, mely csak gyűlölni képes:
Bitolja népszerűség fénypalástját,
Takarva gonddal szennyes inge rongyát!
És jár előttök nagy kortes csapat,
Igéretet, bort és pénzt osztogat,
Utána írók, - ők mindenre telnek, -
Ujongva rájok hymnust énekelnek...
Fáraszt e látvány, megszakad dalom -
Szivembe nyilal éles fájdalom;
Oh mert a gúny gyakran csak könnyek árja,
A szívbe fojtva s ott méregre válva.
1868
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
|
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 12. |
|
|
|
|
Írta: Jenő
|
|
2016. szeptember 10. szombat, 16:09 |
|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 12.
TŰNŐDÉS
Virrasztok árva lámpa mellett,
Olyan nyomasztó a lehellet,
A lég olyan nehéz!
Künn a világ vigalma, zajja,
S a "honfiság" lármás zsivajja
Tompult morajba vész.
Mily felfuvott, önhitt dicsekvés,
Kótya-vetye, koncon veszekvés;
Dobot ver az ima;
Nincs időnk az időre várni,
S mit szánk, szemünk meg bír kívánni,
Mind kell, egyszerre, ma.
Remény, öröm jelzője-é ez? -
Oh félek, inkább vesztet érez,
Ki élni így siet;
Mint a hajósnép örvény szélén,
Már csak néhány percet remélvén,
Élvbe dől - s elsülyed.
S mindezt a költő némán lássa?
Nem volna-é szent hivatása
Mellt szegni ellenök:
"Megállj, korán e lázas eszmék.
Kitartás! A küzdőkre lesz még
Idő, pihenniök."
Hajh, volt - alig egy emberöltő -
Szebb korszakunk, midőn a költő
Zenghetett szózatot;
Betölté égi hivatását
És tisztelék Olymp varázsát
És meghallgattatott.
Oh ti dicsők, kik telve hittel,
Haladtatok szent ihletettel
Az ifjodás terén;
Az éjhomályból fölverétek
Régi dicsőségünk' - s tiétek
Volt a legszebb remény.
Aztán te, pezsgés nemzedéke!
Dalodban harcok lángja ége,
Mely gyújt, hol megjelen:
Buzdítva mást, csatára kelni,
Ágyuk zajában énekelni!
- Tied volt a jelen.
De sőt ti is, kik tört reménnyel
Küzködtetek tiranni kénnyel,
Viselve láncait:
Tudtátok, él, bár csendbe némult,
A nemzet s a megélt dicső múlt
Volt a jövőre: hit.
Volt célotok, mely vont előre;
Szent küzdelem a költő bére,
S ha zenge ajkatok,
Akár csatán, veszélybe híva,
Akár rabláncon, rejtve, tiltva:
Egy nemzet hallgatott.
S megértett és figyelt reátok,
Veletek érze, ti valátok
Testében az ideg.
Mily pálya, így, magasba törni,
Vagy a kétségb'esést kiölni,
S táplálni a hitet.
Ma álmainknak, íme, vége. -
Ha felvillan multunk emléke,
Fáj tőle a jelen:
Fáj a dics, amit elfed a múlt,
Fáj a viszály, mely ím megujult
S megujul szüntelen.
Nem áll magasztos cél előttünk,
Mint szétriadt nyáj tépelődünk,
Megrezzent bármi nesz,
A holnap is már fél-sötétség,
Lépnénk, de visszatart a kétség,
A tett aggályba vesz.
És a költő buzdíthat-é mást?
Ki még nem élt, csupán csalódást,
Hirdethet-é reményt?
Futók ösvényét hogy jelölje?
Az égi láng eltünt előle,
Nem lát semmerre fényt.
S ha szólna is tán, - hangja elhal;
Ki érti, annak biztató dal
Kételyén nem hat át;
Ki meg vakon hisz s ront előre,
Reá zúg a kételkedőre:
"Eladtad a hazát!"
S átok, gyanu, gúny égve terjed, -
Mindig erősebb lángra gerjed
E szenvedély loha
A vész ütött törzs így kiépül? -
Igen, fattyusarj nő tövébül
A fa, félek, soha.
1868
ARANY LÁSZLÓ
*
Örök
engedelmességi
fogadalmat tett
minden felettes
emberi Parancsnak,
éppen csak a nemzetét nem szolgálja –
neki nem a nép üdve a legfőbb törvény….
*
Fűzfapoézisem
- mint minden dilettánsé -
bőven hajt, bőven terem
bugyuta dalszöveget, csacska reklámverset,
kampányrigmusokat, hitbuzgalmi fohászokat…
*
Tizedrangú események
mára már egyedül maradt
tanújaként próbálok az utólag
naggyá felfújt időre több kötetre
felhígítva visszaemlékezni…
*
Egyik ötletét
sem valósítja meg,
mindenbe csak éppen belekap,
nem inspiráló torzókat, töredékeket,
félkész műveket, vázlatot hagy maga után…
*
Soha
nem mondod
végérvényesnek
a műved -
így kedvedre
kimagyarázhatod,
ha valami nagy hibája maradt
*
Annyira
megtetszik
saját alkotása,
hogy a talptól fülig
szerelmes lesz bele…
*
Hamis
alternatívák
csapdájába csalogatom
a gyanútlan szellemi kiskorút:
mintha például a szabadság
és hűség kizárná egymást!
*
Szak-
értelmemmel
és kapcsolataimmal
segédkezet nyújtok
pótolhatatlan műkincsek
rablásához, kilopásához,
értékesítéséhez…
*
Szerencse-
játékot propagál
az életrontó nyomorból
kiemelkedni akarónak -
mert ott ugyan,
általa mismásoltan,
kicsik,
de legalább
matematikailag
egyenlők az esélyek
*
Nomád
értelmiségi voltál,
vagy szerettél volna lenni,
egy csóró – rózsadombi villád
előtt most szolgálati kocsi,
azzal jársz nép közé?
*
A
láthatatlan Istenről
faragott képeket csinál,
szobrot farigcsál,
ereklyét, bóvli
kegytárgyat gyárt,
és mellé még
gyorsmegváltást kínál
*
Műveid
annyira nem
beszélnek magukért,
hogy neked kell/kellene
folyamatosan megmagyarázni,
és mindenfélét „szabadon” bele-
magyarázni…
*
Csalódva
a korrupt
vagy a kényszer-
pályán megkeseredett
kritikusokban, bírálókban,
recenzensekben
magad méltatod,
rangsorolod,
zsűrized
műved!
*
A
növekvő
igényekre,
a fizetőképes keresletre
tekintettel három műszakban,
üzemed bővítve folyósítasz életpótlékokat
*
Szakmai
álindokokra hivatkozva
előre kikövetelt „hálapénz”
szerint manipulálva rangsorolom
az életmentő, életminőség-javító műtétre,
vagy a donorra, a vesére váró betegeket…
*
A
kapitalizmus szelleméhez
igazítom át a protestáns etikát,
hogy a legocsmányabb bűnöket is
a Bibliával takargathassam
*
Legnagyobb
és jó karban tartott
kollekcióm a szégyen-
bélyegzőkből van –
a politikai ellenfeleimet,
a nem brancsbelieket
fáradhatatlanul stigmatizálom…
*
Egzisztenciális félelemből,
karriervágyból, beszariságból
nem korrigálod a főorvost,
ha ő éppen szarvashibát vét is?
*
Mint
elvetélt
bohócdoktor
vagy önjelölt tanatológus
a nekrofiliámat morbid
humorizálgatásban élem ki…
*
Katonás
vezényszavakkal,
a genetikai boszorkánykonyhában
faragok, kovácsolok, gyártok
„új embert”, szupermanust stb.
(majd rám támad Frankenstein)
*
Kollektív amnézia
előidézésével és fenntartásával
a múlt egy – sokaknak ma oly kínos - részét
végképp eltörlöm, elhallgatom, átköltöm stb.…
*
Ő
csak jót
akar neked –
nehogy nagyon
elbízd magad:
először csak
gyászbeszédében
dicséri munkásságod
*
Vendégfogadós,
kocsmáros vagyok,
aki leitatja, kihallgatja, provokálja,
majd végül feljelenti kedves vendégét…
*
Holtbiztos
tippeket adok
- szinte önköltségi áron -
az élet lóversenyén
már teljesen legatyásodottaknak…
*
Amíg
te börtönben
vagy kényszer-
munkatáborban voltál,
addig bíráltalak
és beültem a helyedre
és a villádba,
és ágyadba…
*
Csak
másokat
biztatgattam
a katonai szolgálat
megtagadására,
hogy azután ezt kutathassam,
vagy erre mozgalmat alapítsak stb.
*
Rossz
élő költők
társaságába keveredve
lecsúsztam, elvetéltem, elzüllöttem –
tehetségem áldásból átok lett
úgy magamnak, mint környezetemnek…
*
Csak
olykor
álmomban és részegen
merem mondani az igazat,
a teljeset,
de éberen
vagy kijózanodva
visszavonom, el- és letagadom stb.
*
A
hajóskapitány
a zsebére dönt,
ki kerüljön be
a mentőcsónakba,
persze csak ő utána,
mert ő már a késő
vészjelzés előtt elpucolt!
*
Gyengén muzsikált
az ördög ügyvédje,
az advocatus diaboli
szerepében: a lelkén
szárad, hogy ezért méltatlant
avatnak boldoggá vagy szentté…
*
Nem
stikában,
de még tüntetve is,
a trambulinról vizel
a közös medencébe
*
A
gyermek(ed)nek
minimum kétféle,
sokszor egymásnak
ellentmondó nevelést
adsz illetve adatsz…
*
Csakis
belső használatra,
esetleg rétegműsorban mondasz,
akkor is csak tolvajnyelven, szakzsargonban
fél- vagy részigazságokat…
*
Magad is
haszonélvezője vagy
a kábítószer- vagy
embercsempészetnek,
egy-egy kisebb esetre
látványosan lecsapsz,
feldobod, hogy lássák
éberséged, ügyességed…
*
Piti
csirkefogókra
példát statuáló
súlyos ítéletet szabsz,
a nagy cápákat,
meg hagyod
szabadon ragadozni…
*
Magán-
életemet
hivatásom alá rendelve
érdekházasságot kötök:
a fő, hogy férjem-feleségem
tudjon és tanítson engem angolul stb.
*
Önkéntesen
vállalok „cölibátust”
vagy gyerektelenséget,
a tudomány-művészet stb. oltárán áldozva –
s mire kiderül, hogy ez csak megfutamodás volt…
*
Nemhogy
átmenteném,
de módszeresen kiirtom
a profi fociból a grundfoci
jó szellemiségét, ethoszát
*
Hazafinak
és sportembernek
adom elő magam,
amíg megfizetnek,
kitüntetnek, kiemelnek érte,
de az emberektől addig is testőrök zárnak el…
*
Virtuális-
valóságos menlevelem,
előjogaim-privilégiumaim tudatában
nagyfaszosan vagánykodok,
hogy másokat beugrasszak
*
Csak
a közismert
és velem egy táborbeli
személyiségekkel vagyok
olykor-olykor szolidáris,
a nálam ismeretlenebb
üldözött kollegákkal
miért is lennék,
mi jó származik nekem ebből?
*
A
nem
kényes témákban
szinte tobzódom a
„szólásszabadságban”
azt a látszatot keltve:
én itt most bármi
másról is így beszélnék…
*
Mikor
a lábam lógatom,
mikor a tengert úszom át:
ez utóbbit én nem a nyílt vízen,
de egy luxushajó medencéjében…
*
Nem
látjátok,
hogy
szenvedek:
önmagam
a végsőkig
súlytalanítva
elviselhetetlenül
könnyűvé teszem
szellemi létezésem…
*
Akár
Rómát is
felgyújt(at)om,
vagy embert is ölök-öletek,
ha mint művésznek
új élmény kell
főművem megírásához
*
Nem
becsületes
megtaláló:
eltulajdonítja
mások értékeit,
majd vagy eltünteti,
vagy részeket átvesz,
az egészet átfesti…
*
Mindig
csak magam
vagy a nálam
gyengébbet ajánlom,
sosem a nálam nem rosszabbat,
pláne nem a nálam jobbat…
*
Meghirdetem
nektek az elvi harcot,
majd egy luxuskocsin
még időben elviharzok…
*
Amíg
én nem
kerülök
politikai fogolyként
börtönbe, fegyházba,
nem tiltakozok,
nem protestálok
a börtönviszonyok miatt
*
Eltitkolja
vagy meghamisítja,
önkényesen szelektálja
a közérdekű adatokat –
félretájékoztatja-vezeti a közösséget!
*
Mindent
meg tudsz magyarázni –
még az elégtelen bizonyítványt is,
tudod, hogyan kell a szerecsent mosdatni…
*
Bárkiről
bebizonyítom:
nem vállalja-
vállalta identitását,
mert igazából, „a lelke mélyén”
homoszexuális, leszbikus…
*
Pont azokat
a gátlásokat oldom,
amik az emberállatot
kultúrlénnyé teszik –
az elsőgenerációs értelmiségi ifjakban
fixálom a görcsöket, erősítem a gátlásokat…
*
Misztifikálom
a művészalkatot,
hogy elvegyem
a próbálkozó kedved,
túlhangsúlyozom
a tehetség szerepét
a kutató-feltaláló
vagy más alkotó pályán…
*
Nekem
mindennél fontosabb,
hogy tanítványaim, ill.
iskolámnak diákjai legyenek,
ezért az antitalentumokat is hitegetem,
és kilátásaik megszépítésével kábítom, csábítom
*
Ha
lehet:
kancsukával,
az erő pozíciójából,
ha nem: butítással,
bolondítással, rémisztgetéssel
erőltetett menetben hajtom
az elbirkásított nyájat
rögeszményeim, rém-
álmaim megvalósítása felé…
*
Összerakhatatlan-
összeegyeztethetetlen
fragmentumokra töröm szét
az egy és oszthatatlan embert
és annak egy egész kisvilágát,
hiszen „Minden egész eltörött”,
ugye?
*
Tudósi
vagy gyógyítói-
terapeuta minőségemben
a mindent látó isteni szemnek
képzelem, képzelgem magam
*
Obszcén tekintete
bárkit-bármit levetkőztet
a csúnya meztelen
naturális „tényigazságokra” –
képes vagyok
úgy leírni magát a csókot,
hogy egy életre
megundorodjál
megízlelésétől…
*
A
hazai pálya
előnyeivel és
biztos hatalmi pozícióból
kezdeményezek és folytatok
kötetlen és laza „beszélgetést”,
ún. eszmecserét…
*
Sors
nyiss nekem tért:
ha nem használhatok,
legalább nagyot ártsak
az emberiségnek –
így is fennmaradt
hírhedté váló nevem,
ugye?
*
Azon
a címen,
hogy az elitnek
életformákkal
kell kísérleteznie,
élem a bohém,
hedonista aranyifjúság
tüntetően életellenes „életét”
*
Inkább
szerepjátékként
mint
komoly őszinteséggel,
mint
a megtéréshez vivő
termékeny megbánásként
kéjelegve pocskondiázom,
mocskolom magam szügyig
*
A HUNOK HARCA
Sietős munkája lehet a világnak,
Mindenki farag, fúr, kalapál, fut-fárad;
Sürög-forog a nép az egész föld hátán,
Éhes tömegekben ide-oda árad;
Csak te, jó magyarom, te maradsz a régi,
Bomolhat a világ, oda sem nézsz néki,
Ha veszély nincs rajtad, ha tatár nem kerget,
Bizony a gyors tettvágy most sem igen sürget,
Verseny heve nem bánt, munkavágy nem sarkal,
Mit bánod akárki akárhova nyargal;
Sőt nyugodalmadban tán észre se vetted,
Micsoda ellenség leskődik mögötted.
Hogy verne le tollal, tiporna le pörrel
Hős Eduard Kattner, vitéz Franz von Lőher,
Hogy költi holt híred, hogy lesi a veszted,
Iszonyún fölborzolt tollal hogy ijesztget,
S huhogja, - fölülvén a kakasülőre:
"Haldoklik a magyar, miénk lesz a bőre."
De nem úgy, hős baglyok, még ne olyan fönnyen!
Az ilyen népirtás nem megy olyan könnyen.
Bár ontana tintát Lech-etek és Spree-tek,
Százszor keserűbbé sürülne epétek,
Bár, mint stymphalidák tollainak szála,
Valahány tollatok csupa nyillá válna,
S vaskos csataménné vessző-paripátok:
Ti ugyan nyugtunkból föl se zavarnátok.
Más harcot is éltünk, más szelet is láttunk,
Más nép volt ősötök, kikkel szemközt álltunk,
Mert régi viszály ez: faj vivja faj ellen,
Örökölt adáz harc, kiegyenlíthetlen.
Száz ivadék jő-megy, löki egymást sírba,
E küzdelem átka van róla megírva:
Változik alakban, de nem fogy erőben,
Nincs kezdete multban, sem vége jövőben;
Eredete titkát senki föl nem nyitja,
Ezer meg ezer év rétege borítja;
S hol a hagyományok fénye is kialszik,
A puszta homályból, a levegő égből
Harsona-zaj, kürtszó, hadi lárma hallszik.
(...)
http://mek.oszk.hu/00500/00599/00599.htm#4
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 11. |
|
|
|
|
Írta: Jenő
|
|
2016. szeptember 10. szombat, 06:18 |
|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 11.
A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
Petőfi Sándor
Pest, 1847. január
*
Gondolatolvasó
vagy más paranormális képességem
a gondolat-rendőrállam szolgálatában,
vagy más rossz ügyben kamatoztatom
*
Ugyan
csak egy
idegen nyelvben,
de abban tényleg perfekt vagyok:
a fontoskodó és bennfenteskedő
szakmai tolvajnyelvben…
*
Csak
a vita kedvéért vitázók,
vagy pankrátorok vagyunk:
úgy teszünk, mintha
itt és most „vérre menően” vitáznánk
*
Magasröptű
eszmecserét folytatunk,
de senkit se ragad magával,
mert kiszaglik belőle,
hogy nincs személyes tétje,
nekünk nem létkérdés…
*
El
ugyan
nem adtam,
de sajnos már
régesrég elittam
józan paraszti eszem –
az értelmiségi másik
útja nem járható?!
*
A
rám bízott
vagy véletlenül
hozzám került
szellemi hagyatékot
gondatlanul és hűtlenül kezelem,
megcsonkítom, elrejtem, kisajátítom stb.
*
Nemhogy
a feltárással
és kezelési
javaslatokkal
csökkenteném,
de elfedezésével
vagy álterápiákkal
még magam is növelem a bajt…
*
Negyedszerre
is megtagadnám,
meg én, Jézust,
csakhogy mentsem
a nekem oly becses irhám…
*
A
rivális
kutatókat
és paradigmákat
igyekszem elhallgattatni,
dilettáns áltudósként,
kontár amatőrként stb.
stigmatizál(tat)ni,
csakhogy mentsem
kiépült állásom és életművem…
*
Drágább
rongy életem,
életművem,
sőt a hús a kenyéren,
a hab a tortámon
mint a személyem,
a szakmám hitele,
a tudomány és
a hazám becsülete…
*
A
szellemi
emberekkel,
a szellemi javakkal
és erőforrásokkal
esztelenül vagy
gonoszul bánok:
pazarolok,
rablógazdálkodok,
tékozlok…
*
Radikális vagyok:
a gyökerénél ragadom meg a dolgokat –
kulturálisan gyökértelenné teszlek,
egy identitászavaros konzumideótává…
*
Én
jöjjek rá
az igazságra,
enyém legyen a dicsőség,
vagy inkább soha
ebben a büdös életben
ne derüljön ki!
*
Kamaszos
lázadásban fixálódva
mindent megkérdőjelezek –
mintha a nyílt vízen
akarnám átépíteni
az egyetlen hajónkat…
*
A
császárnak
szorgosan törlesztek,
nincs jelentős hátralékom.
Az istennek nem adózok,
vagy a csak a maradékot adom
(ha a császár ezért nem neheztel).
*
A
bizonytalan
és megfoghatatlan
szellemi égi lajtorja helyett
a nagyonis kézzelfogható
- és mérhető előnyökkel kecsegtető -
szamárlétrán kapaszkodok „felfelé”
*
Példámmal is
szubjektív önmegvalósításra,
és nem objektív feladatvállalásra buzdítok
*
Tekintélyemmel
csúnyán visszaélve
ígéretes pályákon futó vonatokat
lassítok le, állítok meg, terelek el,
vagy töröm a pályát végleg ketté
*
Gyenge pontjaid,
kísérthetőséged
ismerve és kihasználva
vesztőhelyre csallak,
hátha megfertőz
a játékszenvedély-betegség
*
Válóperes
bírónőként
haraggal és
elfogultsággal
kisemmizem és
gyerektelenítem
az eleve hibásnak ítélt ex férjet
*
Nemcsak
a modorosságokat,
a felhígítást, a ripacskodást stb.
de magát a magyar nótát s a cigányzenét,
magát ezt a hungarikumot figurázom ki
*
Úgy tájékoztatok
– az amúgy létező -
kullancsveszélyről,
hogy mindörökre erdőkerülőkké
és, mondjuk, plázalátogatóvá teszlek…
*
Először csak
megélhetési kényszerből
ír reklámot, programot, beszédeket stb.,
de addig-addig foglalkozik vele,
míg kezd azonosulni vele és hinni benne
*
Egy
darabig
rúgkapáltál,
tiltakoztál a
túsz helyzeted ellen,
míg előbb beletörődtél
és a végén meg is ideologizáltad…
*
Saját
gyávaságod
és kialkudott
kedvezményeid mentve-féltve:
elhatárolódva bírálod
a zsarnokság kritikusát,
mint megveszekedett bajkeverőt…
*
Nem hiszi:
e hazug rendszernek
még életében vége lehet -
így nem szolidáris
az ellenzéki mozgalmakkal,
nyíltan azután végképp nem, sőt…
*
Mimóza
szektavezérként
egyre allergiásabb vagyok
a belső bírálatokra,
de a nem tőlem induló
kezdeményezésre is…
*
A
Süket
és Korrupt
Hivataltól várom,
hogy méltasson, laudációt írjon
és végre valami rangot adjon
az úgynevezett szellemi életben…
*
Királyi
sasnak születtem,
őstehetség, vadzseni
voltam - ma csak piaci
legyek után kapkodok
és kalapozok…
*
Úgy
adaptálom
színpadra stb.
a nagy alapműveket,
hogy se katarzist nem kelt,
se a könyvhöz vissza nem vezet
*
Túl-
reagálva
közvetve
óhatatlanul is
kapitális baromságokat vagy
silányságokat is „reklámozok”
*
Próbálok
jelentős
- főleg kortárs –
műveket lesajnálni,
„lefikázni”,
vagy a teljes
visszhangtalanságba süllyeszteni.
*
Mérnöki
pontossággal
tervezném a társadalmat is,
mint egy olyan házat,
amiben én úgyse fogok lakni…
*
Állatokról
festek ellenségképet:
ne legyen társuk, tanítójuk,
és hogy ne érezzenek együtt velük,
csak egyék vagy kártevőként irtsák őket
*
Korunk
kulturális népbetegségei,
fertőző rossz szellemei ellen
juszt se adom be időben és jól
a hatékony szellemi védőoltásokat
*
Biztos,
ami biztos:
hátha mégsincs
Isten vagy nem gondviselő -
a valláserkölcs védelmében
mindenki mellé csőszt is állítanék…
*
„Tudományos vizsgálat” címen
fondorlatosan közreműködök
az adatbehajtásban-beszolgáltatásban,
a rekvirálásban vagy lopásban…
*
Előre
borítékolva
biankó aláírom,
majd magamévá teszem
a kis- és nagyfőnökök,
kultúrpolitikusok
aznapra rendelt
„igazságát”,
„evangéliumát”…
*
Nem
vagyok
maradi,
hajt engem
a korszellem:
akár gatyámat
letolva is versenyzek
a szponzorok szeszélyes kegyeiért
*
Olyannyira
fontos ma nekem
a tévés megmutatkozás,
hogy bármilyen feltétellel vállalom
a fellépést, a közreműködést
*
Egészségeseket
is hibernál, nehogy
túlnőjék és lepipálják -
a maga nemében páratlan
szellemi jégkorszakalkotó,
mumifikáló…
*
Egy soha
ki nem ürített
óriási lelki szemétláda,
köpőcsésze,
akit elér és leteper
a segítők szakmai betegsége:
a kiégés stb.
*
Az
olykor
vagy sokszor
a szinte néma
segélykiáltásokat
vagy meg se hallom,
vagy még le is halkítom,
elhallgattatom
*
Csak azért
árultam el én Jézust,
hogy véghezvihesse
a megváltás művét…
*
Cáfolható
kijelentések
megtétele elől
trükkösen bujkálok holtomiglan
a buja szóvirágok között és alatt!
*
Sikerrel
elkezdem
és véghezviszem
diákjaim iskolai életének
teljes sikerélménytelenítését –
kapnak kárpótlásul bőven kudarcélményt…
*
Holt betűk
holt tengerének özönvízével
és mellékes vagy álinformációkkal
árasztom el védtelen szülőhazámat…
*
Közterületen
éktelenkedő óriás-
plakátjaimmal
másodpercenként
követek el vizuális erőszakot.
*
Rossz
taktikát adó
és a csapategységet
bomlasztó mesteredző
aki csapatát folyton megvereti,
akinél a tehetségek elkallódnak…
*
A
csapatkapitány,
aki rossz példát
mutatva jár elől:
züllik, a pályán balhézik,
félgőzzel játszik,
az újoncot leégeti stb.
*
Gügyögve
helyezem játékpolcodra
a krampuszkásított a kisördögöt,
előkészítve rá: sose vedd komolyan
a Sátánt, a gonosz szellemet!!
*
Megvilágosodok:
belátom a Sátán
valóságos működését,
s előtte, mint evilágunk
teljhatalmú ura előtt
feltétlen kapitulációt ajánlok
*
Nem hiszem
és nem fogadom el,
hogy egy kívülállónak olyan ötlete lehet,
ami kopernikuszi fordulatot hoz a szakmában,
amikor én évtizedek óta gürizek, gányolok stb.!
*
Bujtatott
fajelméletet képviselek
és kvázi eugenikát propagálok
ahelyett, hogy a sokféleségben rejlő
számos-számtalan előnyt emlegetném…
*
Nemcsak művet,
de embert is első-
és másodosztályúra oszt:
közvetlen vagy közvetett apologétája
az informális kasztrendnek
*
Hamis
képet festve
gyűlöletet keltesz
minden gazdag iránt,
vagy rózsaszínű szemüvegen át
fested le a szegény élet örömeit
*
Azért értékes,
mert ritka nagy
szemétségekre képes,
amihez nemcsak talentum,
de annak forgatása is szükséges
*
Beszervezés
és zsarolás nélkül is,
önként és kéjjel
a népnyúzó,
léleknyomorító diktatúra
direkt-indirekt megideologizálója voltam…
*
Transzparensre tett
szexuális forradalmárkodásom
főleg tüntető paráznaságaimban,
önpusztító kicsapongásokban áll…
*
Úgy néztem
másokra mindig,
ahogy hülyegyerekre nézni illik,
és – láss csodát - ez a hitem, jóslatom
valósággá válik, beteljesül…!
*
Háztájilag
vagy
nagyüzemben
inflálom a leírt-
kimondott szó értékét -
végső soron rombolom
az embernek oly létfontos
dolgok értékét!
*
Előbb
besározod,
bemocskolod
a kiválasztott szavakat,
majd ezekkel a szavakkal
sározod be a kijelölt
prédaembereket…
*
Katasztrófa-
elhárítóként
már alig várom,
hogy végre bevessenek,
akár magam is előidézem a bajt,
hogy azután én hősködhessek!?
*
Magányos
farkas leszel,
emberkerülő
és embergyűlölő,
és kórósan féltékeny
mizantróp,
aki minden
potenciális társat
elmar maga mellől…
*
HA FÉRFI VAGY, LÉGY FÉRFI...
Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele...
Azért ne hagyd magad!
Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne szád hirdesse ezt,
Minden Demosthenesnél
Szebben beszél a tett.
Építs vagy ronts, mint a vihar,
S hallgass, ha műved kész,
Mint a vihar, ha megtevé
Munkáját, elenyész.
Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.
Ha férfi vagy, légy férfi,
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
"Koldusbot és függetlenség!"
Ez légyen jelszavad.
Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd.
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.
Pest, 1847. január
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
