2014. június 14. szombat, 07:01 |

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 26.
A készülő füzetek nyersanyaga-mellékterméke

ADY ENDRE
AZ ÖREG KÚNNÉ
Tíz gyermeket hozott világra, Küzdésre, búra, de vitézül, Szalmás tetőjü kunyhójában Az öreg Kúnné halni készül.
Benn az ember göthöl a padkán, Tüdőjének, mint a rossz sípnak, Meg-megcsuszik lélekző hangja. Künn vad, téli szelek sivítnak.
Két elviselt, nyomorult ember Nézi egymást kínnal, haraggal S meglegyinti a szalmás kunyhót Szárnyával az ős végzet-angyal.
Sohse örültek s itt maradtak, Gyermek-haduk fut elszéledve Szerte e szomorú világban S ím, kiszáradt életük nedve.
Kunyhó, olaj-mécs, munka, éhség, Gyermek, rongy, szégyen és a többi S végül a legnagyobb parancs jött: Tessék a tüdőt kiköhögni.
Az öreg Kún a multra gondol, Eszébe jut a lakodalma. Ölni szeretne. A mécs pislog S a vénasszony ránevet halva.
*
Latinovits Zoltán - A szívemmel látlak
https://www.youtube.com/watch?v=Thn3F70b36w
*
Ady Endre
Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet.
(elmondja: Latinovits Zoltán)
https://www.youtube.com/watch?v=WlTOGfs823s
*

A’ Vének.
A’ vén hegedűs minden nap egy nótát felejt.
A’ mit von is, azt is roszszúl vonnya.
Meszsze lát.[1]
Régtűl fogva gondolkodik immár.
Vén dög. – Vén kuvasz.
Még a’ bodza fának is jó napot mond.[2]
Inába van immár a’ lotyogó nadrág.
Meg ette immáron kenyerének javát.
Keveset hagyott hátra.
Eleget próbállya, a’ tű fokot még se talállya.
Néha a’ vén aszszonnak is piszenik.[3]
Vén szatyor. – Őszbe csavarodott.
Vén leánnak mindenkor kurta a’ farsang.
Egygyik lába a’ koporsóban vagyon immár.
Vén csoroszlya, kopott ösztök.
A’ leg jobb futót is el éri az öregség.
A’ málét se rághattya. – Pép az étke.
Nehéz az öregnek a’ frisset el járni.
Nehéz vén aszszonnak a’ koncba harapni.
Liszt malomba őrlött.
Ki nem kéván meg vénűlni, akaszsza fel magát.
A’ fáradt ökör erősebben rakogattya lábát.
Testtéhez is aszúlt halhatatlan lelke.
Vén bocskor. – Hantos hátú.
A’ vén ökör mélyebben hágdossa a’ sarat.
Hattyú Apátúl, galamb anyátúl származott.
Vén csaúz. – Vén lőcs.
A’ vén kecske is meg nyallya a’ sót.
A’ világnak régiségével vetekedik.
Szájjában két foga tartya az istrázsát.
Ráncos bőre (mint a’ szalonna) töpörödött.
Vén suba. – Vén bunda. – Vén borotva.
A’ vén bába az Manó ördögnek hadnagygya.
Ádám atyánknak első szülött gyermeke.
Tar szürke.
Régen van ő immár dög rovásra meccve.
Másodszor gyermek.
A’ vén fa sokkal nagyobb árnyékot vet.
Nem ezen a’ világon; hanem a’ másikon élt.[4]
Csöszög, de nem jár.
Már hold a’ nappal egészszen öszsze ment.[5]
Vén kofa. – Deres ló.
Ráncos béle egészszen öszsze fonnyadott.
Zsellért fogadhatna bővűlt nadrágjába.
Az ősz haj meg sárgúlt.
Az ősz haj duda zaj; de a’ ránc már nem tánc.[6]
Függ az ülep. – Fogatlan gereblye.
Vén embernek bor a’ levesse; kása a’ sűlttye.
Utólsó lábon jár.
Nincs utálatosabb, mint élni kezdő vén.
Meg őszűlt a’ hajja minden böcsűlettel.
Töpörtő orcájú. – Ráncsos pofa.
Nem minden ag róka kerűli el a’ csávát.
Fehér gyólcs. – Vén szerszám.
Fejérűl nyáron se akar el menni a’ hó.
Csügg a’ feje bal felé.
A’ nyulat (ag lovon) néha agyon verik.
A’ görbűlt ag nőnek, ag ő regéje is.
Búgyor a’ világ, szatyor a’ vén aszszony.[7]
Hörög már a’ mellye.
A’ vén szakácsné is meg főzi a’ jó levet.
Sokat parancsol.[8]
Elég egy öreg ember a’ háznál.
Egy vén aszszony sok is a’ háznál.
Három lábon jár.
Régen volt az, mikor az annya’ emlőjét szopta.
Nem birhattya már farát.
Volt valaha annak egyenes dereka.
Fogai el koptak.
Ki nem akarja: hogy feje őszűllyön; vágassa le.
Elég nyavala a’ vénség.
Nehéz a’ vén rókát tőrbe keríteni.
Régen volt ő fiatal.
Szinte annyi borjú bőrt adnak el, mint ökör bőrt.
El kopott. – Vén heveder.
A’ vén szolgának a’ szó is vereség.
Öregek vezérlik a’ hadat.
Nehéz a’ vén Aszszont szépnek le festeni.
El érte a’ sok péntek.
Vénebb ő a’ két esztendős malacnál.
Korpát a’ vén ebre vesztegetni nagy kár.
Sok szombatot élt.
Három lábra, egy pár szemre szorúlt.
Vén kupak. – Vén lajtorja.
Nincs oly meg aggott vén róka, mely tőrbe ne kerűllyön.
Nem ráncos a’ nyelve.
Holló volt ez előtt, már most hattyúvá vált.
Öregszik a’ legény.
Ag ebnek, vén szolgának semmi böcscse.
Holtomiglan holtáiglan.[9]
Régen visele maga’ bőrébűl csizmát.
Csúf dolog ha a’ vénnek esze későn érik.
Csötlik, botlik.
Mihelyt botlik, mindgyárt esik.
Régen pödöríti immár súgáros bajúszszát.
A’ vén leány mindenre későn érkezik.
Ő se mái ember.
Éppenséggel oly vén, mint az ország’ úttya.
E’ század előtt született.
Bűdös immár annak, mind tüdeje májja.
A’ szöszt is pösznek mondgya.
Olybá tarthattya, mint ha zsebében volna.[10]
El bomlott galiba.
Sok karácsonyi szilvát emísztett meg nálunk.
Vén gunyhó. – Vén dada.
Ő is le felé jár immár a’ högyön.
A’ vén farkast a’ bárány is neveti meszszirűl.
Tudgya: mikor veszett Belgrád.
Erre közelebb; amarra hamarébb.[11]
Ásó, kapa, címere.
Sokszor meg ette már a’ Húsvéti báránt.
A’ temető kertnek érdemes virága.
Nem meszsze van immár a’ sírnak szélétűl.
Vén paróka. – Aba posztó.
Nem győzi testtye a’ lélek’ parancscsát.
Vannak már leányának is számos unokái.
Avas szalonna. – Száraz fa.
Nincsen oly vén kutya az egész városban.
Rongyollott köpönyeg.
Vénség terhe alatt előre horgasúlt.
Többet űl már otthon, mint a’ kertbe ki jár.
Kezén a’ kesztyű útra indúl.[12]
Reszketnek az inak.
Régen volt az, midőn Pünkösdi király volt.
Régen el múlt a’ Pünkösdi királyság.
Attúl is félt; hogy árnyékában meg botlik.
Gömbölyű lett, mint a’ csiga.
Minden vétek el alszik a’ vénben csupán a’ fösvénség ébred fel.
Ó bornak, és ó leánnak nem egy áron icéje.
Arra jutott: hogy maga árnyékának is köszön.
Leánya is vén aszszony.
Nincs oly öreg, ki tovább ne kévánnyon élni.
Nagy üdőrűl emlékezik.
El felejtette eddég az acél levest.[13]
Nehezen hal meg az öreg ember: mert az élethez nagyon hozzá szokott.
Se haraphat, se rughat.
Hitét a’ vén ember ritkán cseréli meg.
Odvas törsök. – Vén határ kő.
Árendába adta fogait.
A’ vén leány a’ rózsán se igen kap immár.
A’ Fodor, akár Ménta; elég hogy banya virág.
El únta a’ frisset, csak a’ lassút járja.
Ki az öreget meg nem böcsüli, jele annak: hogy öreg lenni nem akar.
Roszabb a’ vén aszszont, mint a’ vén kutyát ingerleni.
Jó immár ő néki a’ banya virág is.
A’ vén ló (ha meg nem eheti is az abrakot) leg alább meg röhögi.
A’ vén falusi mester is végtére ki kotlik a’ tanitásbúl.
Ám-rád.[14]
Az életet inkább szereti az öreg, mint a’ fiatal.
A’ kriptának kúlcsát keresi.
Pokolba se veszik bé: mivel fogai nincsenek.
Vén palánta kész káposzta.
A’ vén darázs (ha meg nem haraphattya is már az érett gyümölcset) leg alább meg dongja.
A’ vén kutya ebűl szokott meg őszűlni.
A’ szamár (az annyának hasában is) ősz.
Régen el koptatta fiatal fogait.
Régen volt hajadon.
Acél pennának is el kopik a’ foga.
Böcsüld meg az ősz szakált.
Nem mind tudós, kinek Pápa szem az orrán.
Le áldozott a’ nap.
Estte felé van.
Nem megy többé oda, a’ hová az Angyalok se járnak.[15]
Gyakran el üt immár a’ tű’ foka mellett.
Le alkonyodott a’ nap.
A’ vén ember mindenben lasú, csak a’ koporsóhoz járásában gyors.
Sokáig élni (és meg nem vénhedni) mesterség.
Le szállot a’ nap.
Ha életének annyi esztendei lennének, mennyi haj szálai vannak a’ fején; úgy teccene: mint ha mái napon születtetett volna.
Már körösztűl fordúlt mellyében a’ lélek.
Kopasz a’ mező.
A’ vénet vinyegével is agyon üthetni.
Elűlt a’ veréb.
Úntig be éri három singnyi főlddel.
Az élőnek vagy nincs, vagy ritkán van főldgye; de a’ hóltnak mindenkor elegendő vagyon.
Fejébe sűlt a’ párta.
Nem jádzik már többé felest és feletlent.[16]
A’ vén leány (ha férjhez megyen) egybe vén aszszony lesz belőlle.
Sok szomorú társsai vannak a’ vénnek.
Kölletlen vendég a’ vénség.
A’ harangozásnak pénzzét látni ki szemébűl.
El nyelte a’ horgot.
Az abrosz is végtére szöszszé válik.
Nem diósdi már a’ játék.
Ki a’ mát meg adta, holnapot nem ígért.
Cinterem virág a’ fején.
Kevés napok után bele hal a’ főldbe.
Oda a’ fiatal piros.[17]
Soha nem áll fiatalabb korában.
Szem hegygyel lát, fűl hegygyel hall.
Futó szemmel tekint immár életére.
Halál előtt immár le tett süveggel áll.
Csak a’ van még hátra: hogy szájjába rágjál.
Jól meg kenték (a’ sír felé) két kerekét.
Lába is a’ temető felé áll.
Ásóra, kapára nem soká fog várakozni.
Nyomában a’ halál éles kaszájával.
Vékony a’ reménség a’ hoszszú életre.
A’ halál kezére adták.
Feslik immár a’ hárs.
Előre meg fútták immár a’ készűlőt.
Semmiben nem vásik immár annak foga.
Szemmel tartya a’ halál.
Kezet adott immár a’ halál’ verbunknak.
Szent igaz: el megyünk.
Mint ha kést ütnének szívébe, ha előtte a’ halált emlegetik.
Nem sok küszöböt fog ezután koptatni.
Mindenkor fülel, ha nem neki húzzák é meg a’ lélek harangot.
Ki kopott a’ sátoros ünnepekbűl.
A’ cinterem felé fordúlt imár rúdgya.
Abban töri fejét, hogy nyújcsa életét.
Könyv nélkűl tudgya azt: hogy meg kell halnia.
Magába szállott; el hiszi: hogy örökké nem él.
El kell menni az Úr dolgára.
A’ vén aszszony (ha nem egyébb is), elég tőlle, hogy (másoknak ki mentekben) lakat a’ háznál.
Lába se jó másra, csak diót hajtani.
Nem remélhet sokat a’ vén.
Maga a’ vénség elég betegség.
Esik esső, nyől a’ sár. A’ vén leány már mit vár. Úton éri az a’ kár. Bé foglallya a’ nagy zár.
Már a’ biróságbúl is ki aggott.
A’ vén birka el éli a’ téli takarmányt, kikeletkor hal meg.
Vén embernek kása a’ pecsenyéje, bor a’ patikája.
Vén mészáros kutya (ha meg nem foghattya is a’ báránt) leg alább meg nyallya.
Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások
*

Az öregek
Az öregekről mondok mesét,
gyermekek, hallgassatok ide!
Egyszer egy obsitos katona megy, mendegél hazafelé, s amint megy egy falun keresztül, látja, hogy kint ül a kapuban egy ősz öregember, s bőg keservesen, hogy csak úgy zengett a falu belé. Kérdi az obsitos:
- Ugyan bizony miért sír kend, öregapám?
- Jaj, hogyne sírnék, édes fiam, mikor megvert az édesapám.
- Ne mondja kend! Hiszen kend is van legalább százesztendős, csak nem él az édesapja?
- Hát, ha nem hiszed, fiam, eredj, menj be az udvarba. Nézd meg, éppen fát vág az apám!
Bemegy az obsitos, s hát csakugyan ott van egy még öregebb ember, s vágja a fát, hogy egy legény sem vághatta volna különben.
Köszönti az obsitos:
- Adjon isten jó napot, öregapám! Ugyan bizony hogy volt lelke megverni a fiát?
- Hát hogyne vertem volna meg, mikor nem fogadott szót a nagyapjának!
- Ne te, ne, mit beszél kend?! Hát még az apja is él kendnek?
- Hogyne élne! Eredj csak be a házba, ott ül a góc alatt, s pipázik. Nézd meg, ha nem hiszed!
Bemegy az obsitos. S hát csakugyan ott ül az öregember a góc alatt. Nagy füstöket eresztget a pipájából, s morgolódik az unokájára, hogy így, meg úgy, csak még egyszer ne fogadjon szót neki, majd hátraköti a sarkát.
Köszönti az obsitos az öregembert, s kérdi:
- Ugyan bizony, öreg apámuram, hány esztendős lehet kigyelmed?
- Hej, édes fiam, azt én nem tudom. Hanem menj el a paphoz, aki keresztelt. Az majd megnézi a matrikulában.
- De már, öregapám, ne tréfáljon, csak nem él még az a pap is, aki kendet keresztelte?
- De biz' Isten, Krisztus úgy segéljen, él biz' az, fiam. Ha nem hiszed, nézd meg! Bizonyosan otthon találod, mindig olvassa a Bibliát.
Elmegy az obsitos a paphoz. Hát az csakugyan ott ül az asztalnál. Előtte az öreg Biblia. A szemén egy nagy okuláré, s babukol, olvasgat belőle.
- Szerencsés jó napot kívánok, tisztelendő szentatyám!
- Hozott Isten, édes fiam! Hát mi jóban jársz? Talán bizony páros életre készülsz?
- Nem készülök én most, tisztelendő szentatyám, hanem azt szeretném megtudni, hogy ez s ez az öregember hány esztendős lehet?
- Biz' azt én, édes fiam, könyv nélkül nem tudom, hanem mindjárt megnézem a matrikulában.
Feláll a pap. Megy a könyves tékához, hogy kivegye a matrikulát.
Azám! A téka be volt zárva.
- Na, édes fiam - mondá a pap -, erősen sajnálom, de a matrikulát elé nem vehetem, mert nincs itthon a kulcs. Magával vitte az édesanyám a szőlőbe!
Ha a papnak az anyja a kulcsot el nem vitte volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Itt a vége, fuss el véle!
*

"Weöres Sándor verseiben
még mindig csörgedezik valami a magyar ritmusból,
ő egyike annak a kevés magyar költőnek,
aki sejti, hogy a magyar versnek
nem szabad elszakítani a szálait,
ami a magyar muzsikához köti.
Még nem ismertem, mikor egy újságban,
gondolom, a Pesti Hírlapban
megjelent az Öregek, az ő arcképével,
akkor még diák volt, diáksapkás képe volt ott.
A vers mindjárt megkapott,
mert ritkán hallani ilyen őszinte érzést,
és főleg fiatal embertől,
az öregek iránti szánalmat."
(Kodály Zoltán)
*

Weöres Sándor: Öregek
Kodály Zoltán mesternek
Oly árvák ők mind, az öregek. Az ablakból néha elnézem őket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednek hazafelé - vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek a napsugárban - vagy téli estén, kályha mellett hogyan alusznak jóizüen - nyujtott tenyérrel a templom előtt úgy állanak búsan, csüggeteg, mint hervadt őszi levelek a sárga porban. És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: "Jó napot, bácsi." A nyári Nap, a téli hó, őszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az ő fülükbe: "Élet-katlanban régi étek, élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek, téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni..." Olyanok ők, mint ki utazni készül és már csomagol. És néha, hogyha agg kezük játszik egy szőke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé. És rabok ők már, egykedvű, álmos leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bűne, baja, bánata - hetven nehéz évtől leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát: "No gyere, tedd le."
*

Hatvan fölött
Kommentár W. S. Öregek című verséhez
Hatvan fölött az ember hajnali ötkor ébred, és a piszkosszürke fényben,
bombatölcsérek és csorba tűzfalak között,
egy romváros utcáin tántorog,
s kézzel kizsarolt gyönyörének mocska pecsételi ősz ágyékát…
Hatvan fölött az ember a bélpoklosok kereplőjét pörgeti
egy all star csontzenekarnak szolgáltatva ritmusalapot.
Hatvan fölött az ember nem indul lakókocsiján a mennybe üdvözülni,
s a gondoskodó államról is tudja azt, hogy kedvenc szófordulatai
a „főbelövendő” s a „helyben fölkoncoltatik”.
Hatvan fölött az idő fundamentalista szelleme
pokolgépet rejt életfontosságú szerveinkbe,
hogy így robbantsa ránk a javíthatatlan világot,
s merénylete nyomán nem is marad belőlünk más, csak élni akarásunk őrült versei
és utódainkon vigyorgó, sárga koponyáink.
Orbán Ottó
*

Sánta Ferenc:
Sokan voltunk
Már harmadik hónapja éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy marék, két falás, másnapig semmi. Négyen gyerekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk. Apám már nem járt napszámba, élet után. Eleget próbálta. Sok volt a szegény, kevés a gazda, neki nem jutott. Ült egész nap a kis vékán a kályha mellett. Nagynéha odajött hozzánk, és mesébe fogott. De amilyen hirtelen jött, olyan váratlanul abba is hagyta. Ilyenkor így szólt: „Majd holnap elmondom a többit.” – Azzal ment vissza a maga gondolatához. Sohasem mondta végig. Nem is bántuk. Akkorákat hallgatott mesemondás közben, hogy jobb volt, ha megül a helyén.
Nagy dolog az éhség. Aki nem volt benne, el sem gondolhatja. Mikor megkaptuk a marék puliszkát, és behabzsoltuk úgy forrójában, ahogyan volt, ugrottunk le az ágyról, ölbe vettük a nagy lapító deszkát, amin anyám szétvagdosta a porciókat, és ki ujjal, ki bicskával, lekapartuk róla, amit találtunk, és ettünk. Pedig több volt közötte a szálka, mint az étel. Ilyen éhségben minden száj számít. Minél több van belőle, annál nagyobb a baj. Mi pedig voltunk elegen.
Egy este történt, hogy nagyapám, aki már túl volt a hetven éven vagy már a hetvenötön is, nem ette meg a maga adagját, hanem odahozta az ágyunkhoz. Nagy, ráncos kezével szétszórta közöttünk, s mi kaptunk rajta, mint a csirkék. El sem gondolhattuk, s így szóval sem mondtuk, hogy mi lelte, hogy eladja a magáét. Néztünk nagy csodálkozó szemekkel; és ettünk. Csak apám szólalt meg. Felnézett beesett, szürke szemével nagyapámra. Aztán elfordította magát a kemence tüze felé, és azt mondta: – Azt bizony jól teszi. – Én gondoltam is, hogy igen, mert ha kevés is volt, jólesett a váratlan falat, de egyebet nem. Nagyapám tovább kapargatta tenyeréről a puliszkamorzsát, és mintha csak magának mondaná, csendesen odaszólt.
– Gondolod, Ferkó?
– Én igen! – válaszolta apám.
Anyám leejtette a nagy mosdótálat, és arra ráfigyeltünk. Nézett megijedt arccal a beszélőkre, hol apámra, hol nagyapámra, mintha maga nem is lett volna. Aztán találkozott apám szemével, és lassan elfordult, mint amikor nem asszonydologba üti a fejét. Nagyapám végigtörölte a kezét a nadrágján. Utána igazítani kezdte fejünk alatt a vánkost. De olyan gonddal és lassúsággal, mintha pesztra volna, vagy legalábbis asszony. A keze még a fejünk alatt volt, de már fordult, és indult apám felé. Mikor a kályhához ért, lehajolt, és elkezdte törni az ágat. Egyenként, szépen sorba rakosgatta őket, s hogy végzett vele, azt mondta apámnak.
– Jövőre próbáld meg a Kácsa András földjét negyedében. Másként úgysem adja. Jó föld a Fehér Martok, s addigra a Ferikét is használhatod.
Apám nem nézett rá, valamit vett a foga közé, és rágott.
– S amit a Tótos Jani mond, azt is gondold meg. Vigyétek a borvizet a városba. Három esztendő alatt lovatok lehet.
Apám csak hallgatott. Régi zsémbe ez már nagyapámnak. A borvíz meg a Fehér Martok. Máskor apám végig sem engedte mondani, de most hallgatta, és azt sem tudtuk, hogy hova legyünk a csodálkozástól. Nagyapám is gondolhatta, hogy hiába beszél, mert felállt, s rátette a kezét apám vállára.
– Hát akkor, ne késlekedjünk, Ferkó, hallod-e, fiam?
Apám felállott, megrázta magát egy kicsit, s mintha anyámnak mondta volna, odanézett.
– Hát készüljön. A többit majd én elrendezem.
Akkor láttam, hogy anyám már ott áll az ajtóban, és sírt, mintha temetésen volna, és hogy apám felállott, nyúlt az akasztóra, adta a kabátját meg a kucsmát. De mintha adta volna, nem is. Olyan volt, mint mikor tudja, megverik, ha nem úgy tesz. Apám csak vállára vetette a kabátját, pedig nem volt szokása, és vissza sem nézett, úgy ment ki az ajtón.
Én már nagyobbacska voltam, és néztem, mi ez a nagy szótlanság. Addig néztem, míg nagyapámat nem éreztem magam mellett.
– Aztán... hallod-e! Azt a fészket, amit mutattam a Bálványos oldalában, leszeded-e te?
Nézett rám, s olyan volt, mintha sírna.
– S azt a parittyának való szép bodzaágat levágod-e te?
Néztem, és nem tudtam, hogy hova gondoljak.
– Aztán tavaszon azt a szép, erős rókát, amit megmutattam, kifüstölöd-e? Te, Ferike, te?
Néztem, és nem tudtam, könnyezik-e. Anyámra pillantottam, de nem találtam a szemét. Odafordultam nagyapámhoz.
– Magának mi baja van, nagyapó?
De nem nézett már rám. A furulyát fogta, amit a párnám alól húzott ki, és annak lyukacskáit tapogatta, simogatta, mintha nem is ő csinálta volna. Szájához is emelte, de alighogy beléfújt, letette. Odament anyámhoz.
– Add azt a változót, te, Anna.
Eddig is furcsa volt minden, de most már nem tudtam sem apámat, sem anyámat, sem nagyapámat, hova tegyem. Mert anyám kinyitotta a nagyládát, és adta sorjában a tisztát. Gatyát, inget, harisnyát. S olyan szépen adta, nem mintha parancsolnák, hanem mint nekünk, gyerekeknek, ha templomba öltöztetett. Nagyapám felvette mind. Az arcát is megkente egy kicsinyke vízzel, és leült az asztalhoz. Olyan volt, mintha vendégségben volna. Nem nézett se le, se föl, csak ült ott magának, két kezét az ölébe engedte, szipákolt egyszer-kétszer, s csak olyankor mozdult, ha megtörölte az orrát a keze fejével. Még anyámra sem nézett, s még rám sem.
Anyám vizet tett fel a nagy fazékba, pedig már megvolt a puliszka, meg is ettük – s rakta alája a tüzet, hogy főjön. Csak azt, hogy minek, azt nem tudtam. Mert apám a szemét kiverte volna, ha csinál még a puliszkából. Így szokta mondani, ha anyám megsajnált minket, s lopva adni akart még.
Mikor apám megérkezett, még mindig azt csinálták, mind a ketten, anyám is meg nagyapám is. Az egyik vendégnek mutatta magát, a másik meg főzte neki a meleg vizet. Hogy apám nem jár egyenes úton, mindjárt láttam. Tyúk volt a hóna alatt, szép nagy kendermagos, a kezében pedig pálinka. Azt meg csak hitelbe kérhette, s nem tudom, ki lehetett az a bolond, aki adott neki. A tyúkot anyám kezébe adta, a pálinkát meg nagyapám elé. Levette kabátját, s úgy ült le az asztalhoz, mint aki éjszakától dolgozott. Pedig egész nap csak melegítette magát.
Amíg kész lett a tyúk, hallgattak. Apám a körmeit vagdosta a bicskával, nagyapám meg ivott.
Olyan szag áradt a fazék felől, hogy nyál gyűlt a szájam sarkára, bökdöstük egymást a pokróc alatt, igazítottuk a lábainkat, hogy legyen helye a lábasnak. Aztán nem kaptunk egy falatot sem. Nagyapám ette meg egymaga, mind az utolsó szálig. Tekintett felénk, és egyszer adni akart. De apám úgy megfogta a kezét, mintha haragosa volna.
– Őköt csak hagyja, egye meg, mert ez mind a magáé.
Ha nem lett volna minden, amit csináltak, olyan bolond és értelmetlen, mint még soha, biztosan elsírtam volna magam. De a nagy meglepődöttségtől most még azt sem tudtam. Bámultam, hogy eszik nagyapám, hogy szaggatja ujjaival a húst, s csak akkor vettem le róla a szemem, mikor láttam, apám rám néz. Verés volt a szemében, nagy verés. A csöndességben, ami megülte a házat, csak nagyapám szuszogása és csámcsogása hallatszott. Mind megette, mind egy szálig.
Anyám az asztalt kezdte takarítani, s nagyapám meg sem várta, hogy végezzen vele, felállt, vette a lájbiját, kabátját, fejszéjét. Apám ott állt mögötte olyan megnyúlt arccal, mint a pap előtt áll az ember. Hirtelen mintha félne, hogy becsukják előtte, az ajtóhoz ment nagyapám. Kinyitotta, már félig kint is volt, amikor megcsendesedett és visszafordult. Olyan szégyenlősen, vagy mint ahogy a siratóban szokták, igazítani kezdte a bajuszát. Most már mégiscsak úgy láttam, sír egy kicsit. Anyámra nézett, s onnan rám. Anyám hozzám jött. Felöltöztetett, apám hagyta, s ez sem volt még soha.
Kimentünk a setétbe. Csillagos, nagy éjszaka volt. Kegyetlenül hideg, mintha a levegő is megfagyott volna. Apám hajadonfővel állt, én a bátyám papucsában, és megfeledkeztem arról is, hogy fázzam. Néztem a nagy csuda dolgot, s valami sírás feszült a torkomban, mint amikor nagy baj van, a ház ég vagy megvernek. El nem vettem szemem a nagyapám alakjáról. Ott állt a tornác lépcsőjén. Egyik kezét a zsebében hagyta, a másikkal fogta erősen a fejszéjét úgy, mint amikor medvétől tart az ember. Éppen úgy. Éppen olyan is volt. Apám sem mozdult. Valahová elnézett, pedig nem sokat láthatott. Nagy soká nagyapám szólt bele a csöndbe.
– Holnap reggel gyertek ki, mert mindent otthagyok.
Apám csak a fejét mozdította az ég felé, mintha a csillagokat számolná. Nagyapám beakasztotta a fejszét a karjába, s elköszönt.
– Isten áldjon benneteket, fiam!
Apám megmozdult, lenézett a földre, és úgy mondta, mintha annak beszélne.
– Isten áldja.
S mikor nagyapám elindult, nagyon csendesen utánaszólt.
– Aztán vigyázzon magára.
Én csak néztem nagyapám után, ahogy ment át az úton a sikátor felé, és akartam kiáltani neki, hogy el sem köszönt, s Isten áldja. Már szaladni is akartam, mikor éppen megállt. Topogott egy kicsit, de mégiscsak megfordult. Alig lehetett hallani a hangját.
– A Ferikét... Hadd jöjjön sze... el velem egy kicsinykét!
Mintha akkor vett volna észre, úgy rám nézett apám kucsmától a nagycipőig.
– Eredj nagyapádhoz!
Ott állt egy helyben, s ahogy odaértem hozzá, megfogta a kezem. Úgy vitt, mint mikor málnázni mentünk, s útközben mondta a szép meséket, tanítgatott erre-arra, tojást szedni, mézt találni, bakszakállt s más füvet keresni. De most nem szólt. Nagy lassan lépegetett, meg-megszorította a kezemet, mint olyankor szokta, ha nagyot mondott a mesében. Én botladoztam mellette, mert őt néztem, és nem tudtam, hogy bolond-e, vagy ki bántotta, s akartam mondani, ne csinálja, mert nekem sírni kell mindjárt. A kerítésnél megállt. Lekuporodott hozzá. Nézegetett egy darabig, aztán megköpdösött háromszor egymás után keresztre, ahogyan az újszülöttet vagy a kicsi beteg gyereket szokták, hogy ne fogjon rajta soha semmi rossz. Meg is csókolt, amit soha nem tett, és csúnya rekedt hangon azt mondta.
– Menj be, s mondd meg anyádnak, ügyeljen rád, mert engem többet nem látsz!
Olyan gyorsan felállott, mintha szólították volna. Többet nem is nézett rám, s mire észbe kaptam, csak épp hogy láttam a nagy hóban, ami közben eleredt, hogy megy, és elvész a fák között, mert ott volt mindjárt az erdő.
Apám még ott állt, ahol hagytam. Ugyanúgy nézte az eget, és beküldött egyedül.
A kisebbek aludtak, anyám nem volt a szobában. Leültem a nagyapám helyére, és hogy bejött apám, megkérdeztem, mert tovább már nem tarthattam magamban – nagyapám mikor jön vissza?
– Ő akkor, amikor te nem kérdezed! – mondta, és nagyon mérges volt. Húzta a szemét, járkált fel s alá, mint láncolt medve a botos ember kezén. Megfogott ezt, azt, le is tette mindjárt, míg végül leült a vékára. Elkezdte nézni a tüzet. Mikor anyám behozta az ágat, elkezdte rakni rá. Csak rakta, rakta. Akkora tűznek, hogy olyant még nem láttam a kemencében. A lángja kicsapdosott a fejin, az ajtaján is úgy fújta ki magát, mint az istennyila, úgy forogtak, pattogtak a szikrái, mint a pokol tüze. És ropogott, nyöszörgött az egész alkotmány. Ő meg ott ült, és rakta olyan félelmetes arccal, hogy gondoltam, pisszenni sem volna jó, mert biztosan agyonütne.
Valaki topogott az ajtóban, anyám kiment fogadni, és Csűrös Ignáccal jött vissza. Kelemen nagyapjával, az én nagyapám komájával.
– Jó estét!
– Adjon Isten – fogadta apám, de nem mozdult, csak a kályha ajtaját csukta be. Anyám széket törölt, s Ignác bá' botjára támaszkodva leült. Nem szólt hozzá senki, pedig láttam, erősen beszélni akar. Mozgolódott, köszörülte a torkát, pislogott kis öreg szemeivel, és hogy sokáig senki sem firtatta, megszólalt.
– Hát apád hol van?
Apám most nem nézett rá.
– Láthatja, hogy nincs bent.
Ignác bá' elővette a dohányát, de mintha elfelejtette volna, mit akar, nem gyújtott rá. Körülnézett. Ránk is, anyám arcára is, végül a kicsi székre, ahol meglátta nagyapám levetett ciháját. Nyugtatta rajta egy darabig a szemét, elkezdte bocskorát piszkálni nagy, horgas botjával, s fel sem nézve megkérdezte.
– Aztán igaz-e, hogy elment?
Apám felkapta a fejét.
– Hová? – kérdezte, és nézett Ignác bá'-nak a szeme közé.
– Fel a Büdösbe – válaszolt az.
Akkorát lökött a szívem, mintha megütötték volna. Olyan száraz lett a torkom, mintha most hirtelen beléfúttak volna. Olyan forró lett a takaró, mintha tüzes vas volna.
Jaj, a Büdös. Aki csak belészippent, mind megfullad egy sorban. Onnan élő fia ki nem jön. Ha madár belérepül, ki nem száll, mert meghal. Nagyapám is meghal. Csak vigyázzon, baja ne essék, apám is mondta, mikor utánaszólt. Pedig nem jön vissza. Hát éppenséggel oda ment, és apám akarta, anyám is hagyta, hacsak nem ők küldték. Jaj, édes Istenem, nagyapám! S utána sem mennek, nem is akarnak, én sem tudok. Volt már egy hónapja, hogy más mesélte, és azt mondta, ez a rendje. Csak azt nem tudtam, hogy így csinálják, és így készítik. És éppen a nagyapámnak. Jaj, jó Istenem, merre tart már? Az Uzonkán biztosan túl van. Biztos a fenyőpadján is. Farkasos vidék, baja ne essék, le ne üsse egy is közülük. Elöntött a sírás, csuda gyáva módon, de apám meg ne lássa, úgy vigyáztam.
Apám Ignác bácsit nézte.
– Maga azt honnan tudja?
– Áron mondta, a fiam. Beszélik, hogy kocsmában voltál pálinkáért. Tyúkot is láttak nálad.
– Az igaz – válaszolta apám, s már megint olyan volt, mint az előbb. Még a kályhaajtót is kinyitotta, hogy lássa a tüzet.
– Rég ment-e el?
Apám nem beszélt többet. Észre sem vette Csűrös Ignácot. Anyám szólt, de alig jött hang a torkára.
– Úgy fertályórája megvan.
Ignác bá' bólintott rá, felállt, és elindult. A kinyitott ajtónál visszafordult, mireánk nézett, és azt kérdezte anyámtól.
– Őköt megcsókolta-e?
– Egyet se – mondta anyám, s kötényével a szemét kezdte törölgetni.
Mikor anyám visszajött, leült, és elkezdett varrni. Apámnak újból erősen jött a baja, mert lángoltatta a tüzet jobban, mint előbb. Nem szólhattam, és nem is szóltam. Úgy aludtam el a nagy sírásban.
Reggel apám keltett fel. Olyan volt, mintha le sem feküdt volna.
– Készülj, mert megyünk az erdőre favágni.
Igaza volt, mert egy szem fa sem volt a háznál, mind elégette az éjjel. Délig fát vágtunk, az én eszemben nagyapám járt, az apáméban nem tudom, mi, de egyszer sem ütött meg, pedig az ujjamba is belevágtam.
Mikor azt mondta, mehetünk, én nekifordultam az ösvénynek hazafelé. De visszaparancsolt: „Nem arra, te!” És nekivágtunk a köves partnak, fel a Büdös felé. Kiabált a szívem, mint a vészben meghúzott harang. Lépkedtem apám nyomában. Ő nem fogta a kezem, mint nagyapám szokta volt.
A barlang szájában megtaláltunk mindent. Szép sorjában rakva ing, gatya, kabát, a nagyapám holmija. Legfelül a kucsmája, lenyomtatva egy nagy kővel. A fejszéjét elvitte magával. Olyan kicsi, semmi volt az a rakás ruha, mintha nem is a nagyapámé volna. Mintha bele sem férne egy ember.
Apám lehajolt, és elkezdett sorba adogatni mindent a karomra. Mikor a kucsmát adta volna, valami kiesett belőle, kigurult messzire a hóba, s mi megnéztük: egyik combja volt a tyúknak. Nem tudtam mozdulni érte. Apám vette fel. Méregette a kezében, s utána olyan gyöngéden, szelíden, mint valami kis madárfiókot, becsúsztatta a tarisznyámba. Közel lépett hozzám. Még sohasem tette, s most úgy a keze fejével végigsimította az arcomat.
– Majd otthon megeszed – szólt –, mert most fagyott.
Nem gondolt arra, s nem is mondta, hogy többen vagyunk otthon testvérek, mert tudta, én voltam nagyapám szíve kedvese.
Lejjebb, a barlang feneke felé még egy holmi feketéllett. Megismertem. A Csűrös Ignácé volt. Azért még nem jött senki, s talán ezután sem jön majd, mert még így is látszott, lyuk lyuk hátán, egy garast sem adna érte senki.
*

Kosztolányi Dezső
Intés az öregebbek tiszteletére
Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt, akár utcaseprők, akár miniszterek. Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek, mint a papok s az iskolai olvasókönyvek. De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is évek veszedelmén törékeny szívverésteket ezen az embernek ellenséges földgolyón, s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek, hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel, s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon, míg váratlanul éltetek állanak, időtől koszorúzva, mint a csodák, mint akik háborúból jönnek, egyenesen, mint a zászlórúdak, s egyszerre kibontják, hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.
*

Reményik Sándor
Végrendelet
Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre, Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton: Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek, Leszek sehol - és mindenütt leszek.
*

Kosztolányi Dezső
Öreganyó.
Karszékben trónolsz, s nagy barna, bámuló szemed nehézkesen és furcsa fénnyel reánk mered.
Redő-gyűrűs, fekete arcod mindíg nyugodt, mindíg komor, mint a halottak tiszta képe, mint egy szobor.
Tipegve járkálunk körötted, tűnik év évre, percre perc, s te egyiptomi gráciával csak integetsz.
Száraz bőrödből, kék eredből a boldog ősz nyugalma száll. Nem győz terajtad már az élet, sem a halál.
Elébed állok, s néha mintha az idő szárnya csapna rám. Bámullak tágranyílt szemekkel, öreganyám.
*
 Sík Sándor A legszebb művészet A legszebb művészet tudod mi, Derült szívvel megöregedni. Pihenni, hol tenni vágyol, Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol. Nem lenni bús, reménye vesztett, Csendben viselni el a keresztet, Irigység nélkül nézni végig Mások erős, tevékeny éltit. Kezed letenni ölbe S hagyni, hogy gondod más viselje. Ahol segíteni tudtál régen, Bevallani nyugodtan, szépen, Hogy erre most már nincs erőd. Nem vagy olyan, mint azelőtt. S járni amellett szép vidáman, Istentől rád szabott igában. De ezt a békét honnan vesszük? Onnan, ha ezt erősen hisszük, Hogy teher, amit vinni kell, Az égi honra készít fel. Ez csak a végső simítás A régi szíven, semmi más. Ez old fel minden köteléket, Ha a világ még fogna téged. Az Úr nem szűnik meg tanítani, Ezért kell sok harcot vívni, Idősen is, míg csendesen a szív az Úrban megpihen és kész vagy az Ő kezéből venni, hogy minden Ő S te sem vagy semmi. S akkor lelked kegyelmes atyja A legszebb munkát is megadja. Kezed imára kulcsolod ez mindennél dicsőbb dolog. Áldást kérsz szeretteidre Körülötted nagyra és kicsinyre. S ha majd munkád betellett, S a végső óra elközelgett, Engedsz az égi szent hívásnak, Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak. Sík Sándor
(1889. január 20. - 1963. szeptember 28.)
*

Fekete István:
Alkony
Először melege lett, aztán megszédült.
Öregesen járt a havas tóparton és a vidravasakat nézegette, amikor meglódult előtte a víz; feketén feléje örvénylett, aztán elszaladt tőle és zsongó, száraz szelek simogatták borzongó halántékát.
Körülnézett: mi ez? - A színek szürke árnyékokká váltak. A messze erdő fái felágaskodtak, a zsombékok között fekete formátlan alakok szaladgáltak. Kezét kinyújtotta valami támasz után, aztán leült a hóra.
- Mi van velem?
Felnézett az égre, mely tisztán, kéken világított az alkony felé járó délutánban és csak a nyugovóra hajló nap előtt parádéztak kis felhőbárányok. Fehérek, lágyak, hidegek.
A nap pirosan hullott le a hátuk mögött, a bárányok meg jöttek-jöttek térdig vérben járva, tompán bégetve...
Aztán a vérből fekete lápvíz lett, mely elnyelte a fehér falkát és ő a szorongó sötétségben csak a kolomp halk kondulásait hallotta néha.
- Haza kellene menni - gondolta, de jó volt nem mozdulni. Zsibbadó meleg fogta el és megint kivilágosodott. Nem is nappali, nem is éjszakai. Olyan tompa fény, mintha távoli, nagy tüzek derengenének az égről és ebben a lázas világosságban régholt feleségét látta jönni, ebédhordó kosarával a nyári gyalogúton, békés mosolyával kedves arcán. Az asszony megállt az egyik fordulónál és intett neki...
- Hívsz Mariska? Jól van. Tudom... és indulni akart feléje, de mire felkelt, már megint nappal lett, késő, téli délután. Hideg, alkonyatbahajló. - Menni, menni - dünnyögte magában. - Öreg lábaim csak még hazáig... - Alig roppant a hó a súlytalan, lázasszemű öregember alatt. A tóparti házacska nehezen ballagott feléje.
- Menni, menni öreg lábak - susogott - csak hazáig menni, utoljára menni...
A nádfedeles ház vízen épült. Mondják, valamikor malom volt, rég elmorzsolt időkben. Vörösfenyő-cölöpökön épült, de aztán ismeretlen vizek fakadtak körülötte, eliszaposodott a környék és vadászház lett belőle. A partról gyaloghíd járt be a házba, hol az öreg erdész lakott. Már rég egyedül, most utóbb segítséggel, mert erdőt is, vizet is vigyázni kellett, orvvadásztól, orvhalásztól.
A gyaloghíd alig dobbant lépései alatt.
Csendesen nyílt az ajtó. A tűzhelyen még parázs világított a déli tűzrakásból és amikor betette az ajtót, az öreg cölöplábak körül meg-megloccsant a víz s az ablakon beszivárgott a téli este.
Puskáját felakasztotta, kalapját mellé. Levetette a kopott ködment is, aztán tuskót tett a hunyorgó parázsra, mert úgy érezte: fázik.
A parázs belemart a száraz fába, melyből zümmögő lángok lobbantak fel. De akkor már leült fekvőhelye végére és nézte a tüzet, a világosságot, mely betöltötte a kis szobát.
- Menni, menni, elmenni messze, túl a vizeken, túl az erdőkön. Hívott a feleségem...
A vizek is ezt locsogták az évszázados cölöpökhöz verődve és a szél is bekiáltotta a kéményen az üzenetet.
Szeme ide-oda járt a kis szobában. Megállt egy fényképen, egy öreg fegyveren, egy kitömött madáron. A múltban járó emlékekre odavillant egy pillanatra a világosság; az öregember keze megrándult, mintha valakit, vagy valamit megsimogatott volna, ami még van, de ki tudja meddig.
A tűzhelyről néha sziporkák, apró csillagok pattantak ki és aludtak el röptükben s a víz odakünt csobbant, mint nyáron, ha játékos halak ugranak szitakötők után.
És nőtt, feketedett, öregedett az este.
Az öregember lefeküdt. Hideg borzongás rázta és attól félt, elalszik ültében, pedig szemei nyitva voltak. A tűz is apróbb lángokkal birkózott a homállyal és a zugokban újra árnyékok nőttek, és emlékek.
Innét temették az asszonyt és innét váltak útnak a gyerekek is. Régmúlt sírások csuklottak fel, rég elfakult nevetések szálltak. Halk simogató szavak susogtak és a kis cipőcskék topogtak: mintha járni tanulna valaki... Zene is zendült egy pillantásig, lakodalmas lárma, aztán elkapta a szél a hangokat s újra csak a víz csobogott feketén, mélyen.
Elpergett az idő.
Dobogott künn a feljáróhíd. A másik erdész érkezett haza. Rokon az is. A fiát szerette volna utódnak, az erdők és vizek szeretetében, de az, az örökös Úr alázatos szolgája: pap lett. Egy gondolatnyira jutott csak eszébe, hogy ő mást akart, de aztán elengedte magától szomorú büszkeséggel. Most itt káplán a faluban és ha néha meglátogatja öreg apját, szótlanul hallgatnak. Az öreg fa és a fiatal hajtás, mely után rügyek már nem fakadnak.
Döngött a híd, elhallgatott a víz és elszállt a csend; amikor ajtót nyitott a másik, megállt egy pillanatra, mert nem látta, van-e valaki a szobában, de a levegőben ott lovagolt a gyász és ezt megérezte.
Felugrott a láng a lámpában és a rémek kitódultak az ablakon, de arcukat odanyomták kívülről, az üvegre.
- Öreg bátyám! - döbbent ki belőle. - Orvosért menjek?
A beteg szemeiben lassan, pillogva visszatért a fény és fakó hangon szólt:
- Ne menj, fiam. Majd később... A papért... A fiamért... Most veled van még pár szavam.
A fiatalember odaült az ágy mellé, lehajtotta fejét és a homályba nézett, ahol már újra terpeszkedett az örök szín: a feketeség.
- Amim van, itt a szobában: a tied. A puskák, hálók, minden. Adjátok rám az új ruhámat, tegyetek a fejem alá cserfalevelest és tölgyfából legyen a koporsóm, mert tisztességgel akarok a fődbe menni. Ha kemény voltam hozzád néha, ne szálljon utánam haragod. Ember lettél a kezem alatt.
A fiatalember szeme sarkába odaszaladt a könny és megfogta a haldokló hideg kezeit: - Édes jó Bátyám, minek ezt mondani? - Az öreg szemek már újra messze révedeztek.
- Most aztán eredj... a fiamért... áldozni akarok. Eldobogott a lépés künn a hídon.
Aztán megint beszélgetni kezdett a víz, huhogott a szél a kéményben s a tűzhelyen zümmögni kezdtek apró kékes lángok.
Szaladt a vadász az éjszakában.
Csikorgott a hó az árokparton, mind erősebben suhogott a szél és amikor a faluba érkezett, már harsogva csapkodta a nyitva hagyott padlásablakokat.
A parókián sötét volt. Körüljárta a házat, benézett az egyik ablakon, ahonnét alig sugárnyi fényesség esett a hóra. Ott ült a fiatal pap. Amikor megkoccant az üveg, becsukta könyvét és nyugodt léptekkel ment az ablak felé.
A szél bezúdult a szobába, a fény meg kiugrott a feketeségbe, széles árkot vágva, melynek nincsenek partjai s az árok fenekén ott állt a hírhozó.
Mozgott a szája, de a hangokat elkapta a szél, ám az is lehet, hogy nem is mondott semmit.
A pap szelíd tekintetéből először az ijedtség lobbant fel, aztán pillanatnyi csendesség után gondolatai elrohantak a tóparti kis házhoz, majd megint a könnyesarcú emberre nézett, aki közelebb hajolt:
- Apád uradhoz... hozzátok az Úr testét...
Aztán visszahúzódott az árnyékba. Mire megint az ablakba nézett, nem állt már ott senki. A lámpás lángja fel-fellobbant, a szél terelgette az ablakszárnyakat, aztán, mintha szólt volna valaki:
- Fuvarost keress és várj a templomnál.
Újra nekiugrott a sötétségnek.
A templom körül babonás csend hallgatódzott és csak akkor vette észre, hogy hull a hó, amikor a szánkó megállt az ajtó előtt. A kocsis lámpát gyújtott és az arasznyi világosságban sűrűn szántottak libegő, nagy pelyhek.
Benézett a templomajtón. Kongó, fekete csend tátogott, csak messze-messze libegett valami véres világosság, aztán eltűnt az is és halk lépések hozták belülről a pap fehér arcát. Bő gallérja alatt a mellén összefogva hozta a cibóriumot, amelyhez odahajtotta fejét.
A fuvaros megemelte kalapját, az erdész keresztet vetett. A szán megindult lobogó lámpásával, amelynek világossága felvillant és ellobbant a házak alvó ablakszemeiben.
A pap összeroskadva ült és úgy érezte, egész életének minden útját most járja meg visszafelé... Aztán egyedül marad.
- Uram, fogj körül erős kezeddel, hogy a pap hivatásába ne szóljon a gyermek...
Eszébe jutott, hogy nem régen jött ezen az úton apjával karácsonyi vakációra. Az öreg, csendes büszkeséggel hozta haza fiát, ő pedig a vén szálfa mellett mindig kicsinek, gyámoltalannak, gyermeknek érezte magát... És most ő lett az erős, a nagyobb, a támasz, a fa, melyet körülnyaldosnak a szomorúság hullámai.
- Édes jó Apám! Lám eddig te voltál a bíró s most én hallgatom meg gyónásod. - Megint melléhez hajolt. - Erősíts meg, Uram!
Felnézett a fekete égre és homlokára, mint hűs kéz simogatása, odahulltak nagy, fehér hópelyhek.
A lámpás fényességének kévéjében bokrok nőttek, meg fák. Fehér karácsonyfák, hószoknyás cserjék, melyek felbukkantak s a szán mögé szaladtak.
Aztán halkan, régi szavakkal el kezdett beszélgetni a víz. A ház ablakából gyenge fény esett a hullámokra és a híd dobogva szólt rájuk, hogy csituljanak oktalan locsogásukkal.
A pap szemében lázas aszály szívta fel a könnyeket, amikor a régi, kedves helyen a haldoklóhoz közeledett és úgy érezte, az ismerős falak összeborulnak és megsimogatják. Torkában egy kéz már útra engedte a sírást, amikor megszólalt az őregember: - Dicsértessék az Úr Jézus!
A hangok elszálltak és nyomukban világosság lett. Békés csend. Az öreg arcon az útrakészülés derűs megbékélése és a pap úgy érezte, most is a száradó, eres kéz mutatta meg az utat a gyermeknek...
Amikor szelíden megcsókolta a keresztet, a fiú száján, mint a sírás buggyant ki: - Ego te absolvo.
A drága arc fölé hajolt és nézte-nézte, amikor áldozás után imádkozott. Szemeik összekapcsolódtak.
- Istenem - gondolta az apa, - mintha az édesanyja nézne rám... Az ő szemei. Aztán mintha a fiú arca eltűnt volna, megint a felesége állt a szoba közepén s régi, lágy mozdulattal hívogatta...
- Elbocsátott már a fiad, Kedvesem, megyek már...
A pap összeroskadt az ágy mellett és vállait megrázta a zokogás.
Aztán csend lett a szobában.
A vizek felett köd lett az éjszakából. A hullámok széthordták a hírt a kóborló patakoknak, azok meg elmondták az álmos reggelnek, mely most érkezett az erdőn túlról, ahol a felhők késleltették.
Így aztán megtudta mindenki, hogy gyászt dobol a harkály az erdőn, mert a lélekharang kongása nem ér el odáig.
Forrás: Fekete István: Öreg utakon SINGER ÉS WOLFNER IRODALMI INTÉZET Budapest, 1941.

*
Arany János
VISSZATEKINTÉS
Én is éltem... vagy nem élet Születésen kezdeni, És egynehány tized évet Jól-rosszul leküzdeni?
Én is éltem... az a sajka Engem is hányt, ringatott, Melyen kiteszi a dajka A csecsemő magzatot.
Első nap is oly borultan Hajola reám az ég! S hogy nevetni megtanultam, Sírni immár jól tudék;
Sohase birám teljébe' Örömeim poharát; Az ifjuság szép kertébe Vas korláton néztem át.
Félve nyúltam egyszer-máskor Egy rózsát szakasztani: Késő volt - a rázkodáskor Mind lehulltak szirmai.
Keresém a boldogságot, Egy nem ismert idegent: Jártam érte a világot - S kerülém ha megjelent.
Vágytam a függetlenségre, Mégis hordám láncomat, Nehogy a küzdés elvégre Súlyosbitsa sorsomat:
Mint a vadnak, mely hálóit El ugyan nem tépheti, De magát, míg hánykolódik, Jobban behömpölygeti.
Álmaim is voltak, voltak... Óh, én ifju álmaim! Rég eltüntek, szétfoszoltak, Mint köd a szél szárnyain.
Az az ábránd - elenyészett; Az a légvár - füstgomoly; Az a remény, az az érzet, Az a világ - nincs sehol! –
Nem valék erős meghalni, Mikor halnom lehetett: Nem vagyok erős hurcolni E rámszakadt életet.
Ki veszi le vállaimról... De megálljunk, ne, - ne még! Súlyos a teher, de imhol Egy sugár előttem ég.
Szende fényü szép szövetnek, - Mely egyetlen-egy vigasz, - Szerelemnek, szeretetnek Holdvilága! te vagy az.
Elkisérsz-e? oh, kisérj el - Nincs az messze - síromig; S fátyolozd be derüs éjjel Aki majd ott álmodik!
(1852)

|
LAST_UPDATED2 |
Állami díjas és dotált fenegyerekek... |
|
|
|
2014. június 14. szombat, 21:55 |

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK– 27.
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek
Reményik Sándor: Míg állt a vár... Míg állt a vár, míg állt a palota: Ó könnyű volt beszélni! Fölényes arccal állani oda S ormától fundamentomáig mérni Az ősök építette templomot. Míg állt a vár: ó könnyű volt beszélni! Lazítni itt is, ott is egy-egy téglát, Míg a boltívek roskataggá lettek, S a dómpillérek ernyedtek és bénák. Most minden rom. A földdel egyenlővé tétetett. Nincs fundamentom és nincsen orom. Csak fű a rom felett S a fű közt egy-egy csöndes nefelejcs. Cassandra hangja zokogásba fulladt. A száraz szemekből a könnyek árja Csöppenként indult: millió imádság, Az Istenbe, az örök óceánba. A fagyos ajkak tüzes ajkak lettek, Mintha a szívét az ajkára tenné: A gőgje alázattá változott, És a fölénye: őrült szerelemmé! Állok a fű közt, a romok felett, A nefelejcsek kicsi, kék fejét Simogatja kezem. Míg álltál: értetlenül néztelek, Most rádismerve nézlek, réveteg S imádlak romjaidban, - nemzetem! 1921. május
*
”az, hogy magyar nem faj,
nem vér, hanem a lélek dolga.
Nem a vér alakította ki a magyar lelket
s hozta létre így a magyar fajt,
hanem ellenkezőleg,
a magyar lélek hatott a vérre
s most és minden időben az a magyar faj,
amit a magyar lélek áthatott.
Mindenki olyan mértékben magyar,
amekkora mértékben
magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül...”
K.S,
*
Pajzán népdal
Hejehuja, pengő karika
Kanásznénak félre a likja
Csiszeg-csoszog konyhaajtóba
Míg a bojtár jól meg búbolja.
Sárga csizma pi-piros má-mándli
Megveszekedtél-e vagy mi-mi-mi
Tyuha-ide-tyuha-jó tyuha-jó
Lösz a fene soha jó, soha jó.
Zöld ágat eszik a kiskecske,
Vörös bort iszik a menyecske.
Mikor velem dolgát végezi
Távolról az urát csak neve-neve-neveti.
Térden állva szopik a bárány,
Hanyatt dűlve mulat a leány.
Mikor a közepin beszúrok
Akkor mondja, hej, te huncut, de tudod.
Volt neköm egy kecském, tudod-e
Kertbe rekesztöttem, láttad-e
Megette a farkas, tudod-e
Csak a likát hagyta, fújod, fújod, fújod-e.
*

Kép
Képes
Képtelen
Elképzel
Képzelőerő
Képzelő erőtlen
Elképzelhetetlen
Elképed
Képen vág
A képes fele
Képzés - képesített
Képesség
Képíró – képfestő
Fényképész
Költői kép
Arckép
Igazolványkép
Önkép – világkép
Leképez
Képviselő
Képmutogató
Képeket vág
Mozgó kép
Előkép
Álomkép
Emberkép – istenkép
Stb.
*

Summás
(lat. summa ’összeg’)
a mezei munkás egy önálló újkori típusa,
nagybirtokra csoportosan (summásbandában) elszegődött
vándor idénymunkás,
aki kapálást (elsősorban cukorrépa, kukorica, burgonya)
és más, vegyes mezei munkát
(aratás, takarmánynövények betakarítása stb.)
végzett pénzért, terményrészért
és élelmezés (kommenció) fejében.
Kialakult általánosabb gyakorlat szerint
a készpénzt havonta
(innen a summás régi elnevezése:
hónapos, hónapszámos, havi béres),
a terményrészt végelszámoláskor,
az élelemjárandóságot pedig
részben hetenként, részben havonként kapta.
Mindezt a bandaközösen kereste;
rendszerint a summásgazda vette át,
s maguk között a munkában töltött idő arányában,
továbbá a munkaerő minősítése szerint osztották fel:
a zsákolást és egyéb nehéz testi munkát is végző
felnőtt férfiak voltak az egészkezesek
(más néven: egészrészes, teljes vagy I. osztályú munkások),
a nők, serdülők és idősebbek pedig a félkezesek
(félrészes, félmunkás, II. osztályú munkás);
ez utóbbiak a teljes kereset felét, harmadát,
olykor csak negyedét kaphatták,
még ha az időszak nagyobb részében
a férfiakkal egyenlő értékű munkát végeztek is. –
Elsősorban
az ezer holdon felüli nagybirtokon alkalmazták őket
az intenzívebb növénykultúrák meghonosodása után;
voltaképpen cselédpótló idénymunkások,
akik azonban nem napszámban,
hanem huzamosabb időre: 1–6, ritkábban 8 hónapra
(szórványos esetekben volt ún. téli summás is),
tehát tavasztól őszig szegődtek el.
A summás kemény fegyelem alatt,
hajszás munkában kereste kenyerét,
otthonában viszont
szinte tétlenül próbálta átvészelni a telet.
Az időbéres summások
nem és kor szerint összetett,
de lokálisan egységes
bandaszervezetekben éltek és dolgoztak,
magukkal vitték szigorú paraszti erkölcseiket,
megtartották viseletüket és folklórjukat is,
a vándorélet lassan éreztette csak hatását. –
A summásmunka a 19. sz. második felében alakult ki.
A summásjárás időszakában
kb. 30 000 főre tehetjük a teljes létszámot,
zömük Borsod (Mezőkövesd, Tard, Szentistván),
Nyitra és Trencsén megyéből származik,
nem sokkal kevesebb a hevesi summások száma sem,
de a történelmi Mo. számos megyéjében
(Bács-Bodrog, Békés, Csongrád, Vas és Zala)
megtaláljuk őket,
köztük szlovákokat (Nyitra)
és kárpátukránokat (Nagyberezna) is.
A nagybirtokok 1945-ös felosztása
vetett véget ennek az életformának,
1948-ban volt az utolsó említésre méltó summásjárás.
(még: agrárproletár, summásmunka). –

*
"....a magyar kultúrát,
észjárást és világszemléletet
a parasztság őrizte csak meg,
de közben elmaradt európai műveltsége.
A gimnáziumokban, főiskolákon, egyetemeken
tanuló ifjúság
teljesen a germán kultúra vonzásába került
és így a középosztály elszakadt a néptől,
gyökértelen értelmiséget alkot...”
K.S.
*
A hobó ˙
(angolul: hobo) kifejezés
egy Egyesült Államokbeli vándormunkást jelent.
A kifejezés olyan embert jelöl,
akinek nincs stabil szállása, az országot járja
és alkalmi munkákból él.
A hobók általában gyalog
vagy tehervonatokon potyázva utazták át az országot.
A hobót az különbözteti meg a csavargótól,
hogy a hobó hajlandó dolgozni, s ezért is utazik.
A szubkultúra „virágzása”
a 19. század végén és a 20. század elején volt,
olyan periódusokban,
mikor gazdasági válság volt az országban
és kevés munkahely.
Sok ember indult el
szaktudást nem igénylő alkalmi munkát keresni,
ami többnyire aratás vagy gyümölcsszedés volt.
Számuk
főleg a nagy gazdasági válságidején
ugrott meg nagymértékben.
Később már nem a megélhetés,
hanem a kalandvágy és a szabadságvágy hajtotta a hobókat.
Az életmód életfilozófia lett.
A hobó szó eredete vitatott.
Egyesek a „Hoe Boy” kifejezésből származtatják:
a hoe angolul kapát jelent,
melyet a mezőgazdaságból megélő hobó magával hordott.
A kapa nyeléhez kötötték a batyujukat,
amiben az összes vagyonuk volt.
Mások különböző köszönési formák
összevont formáiból származtatják:
„Ho, boy!”, vagy a „Ho, beau!”-ból,
mely egy gyakori köszönési forma volt vasutasoknál.
Mivel a hobók általában vasúton utaztak,
sok elmélet itt keresi a szó eredetét.
*
Magyar megoldás
"Azt a feltevésemet,
hogy minden kísérlet,
mely földünkön és történelmünkben
ellenállt a feladatok magyar megoldási módjának,
csak veszteglést, visszafejlődést, kárt, pusztulást,
betegséget és tetszhalált eredményezhetett,
jó gyümölcsöt nem termett sohasem s ezután sem teremhet..."
"Azt azonban,
hogy igazi halált nem okozott
sem eddig s ezután sem okozhat,
mert hálá Istennek,
a magyar passzív rezisztenciának
van mégis egy aktív,
erőszakos-végeszakasztó szempillantása,
nem mertem még tudományos igazságként hirdetni,
itt említem csak, mint gyanításomat és feltevésemet.
Mert van ilyen minden után pontot tevő lelkiállapot.
A csömör."
"Tűr, tűr az objektív és primitív
ázsiai jellegű társaslélek sokáig,
még mindíg tűr, sokszor úgy tetszik a végletekig tűr,
de egyszer csak végképp megcsömörlik.
Akkor aztán mindennek vége.
Egyelőre képtelen új szellemi táplálékfelvételre,
a legutoljára beleerőltetett adag talán vissza is jön belőle,
ki kell kurálnia magát, bőjtöl, diétázik
s csak azután lehet belediktálni kívülről valamit,
ha egy darabig a maga életét élhette és erőre kapott..."
"...sem erőszakoskodásra,
sem pesszimizmusra
nincs szükségünk, tehát okunk sincs.
Ezen a földön,
ebben a sorsközösségben
csak magyar élet lehetséges,
ha pedig a mi magunk magyarsága telítődnék
a kívánatosnál nagyobb mértékben idegen elemmel,
legfeljebb elfog bennünket a csömör,
s megint megúsztuk egy kis szenvedéssel..."
Karácsony Sándor

*

„Hobó”
Élet – ars poetica – életmű
Egy
művésznek,
tudósnak,
bölcselőnek
mindig meg kell őriznie
azt a szellemi szabadságát,
hogy kimondhassa,
ha a király meztelen...
ha elfogadja,
neadjisten keresi
a hatalom kegyeit,
az alkotóként is kiheréli...
nagyon vigyáznia kell,
hogy kitől és milyen
díjakat, támogatásokat stb.
fogad el...
nincs ingyen ajándék,
minden ajándék elfogadás lekötelez...
a mecénás téged támogat,
a szponzor meg irányít, befolyásol...
nem szeretem,
ha valaki a fenegyerek pózában tetszeleg,
miközben többnyire csak műbalhéi voltak,
amikkel közvetve a népszerűségét növelték...
hogy azt higgyük,
ő a mi emberünk...
ismerős ez a politikából,
gondoljunk csak Demszky Gáborra…
A Fidesz szponzorálta
legutóbbi - tévés! - koncertjén
Balázs Fecó Radics Béla képét vetítette ki...!?
Ő hamarabb jutott Dönci sorsára...
Az érdekes,
ha valaki előadja az üldözöttet,
és közben évtizedek óta klubja van,
. most éppen Óbudán -,
és most is fizetett tagja
a "Nemzeti Színháznak",
és 12 milliót kap csak úgy...
Dönci
(Balaton, Európa Kiadó)
meg szinte éhen halt,
nem kapott lehetőséget,
és itt maradt három kisgyerek...
Nekem Hobó
mindig hamisan csengett...
egy ideig
az Oly sokáig voltunk lent...
számai jelentettek kivételt.
Káder apuka,
A Kossuth téren 56-ban lövető,
Földes László lázadó gyereke,
aki azért a mi kutyánk kölyke
stb.
Amúgy
érdekes.,
hogy mégis
létrejöhetnek nagy művek
amúgy magát teljesen korrumpáló szerzőtől is...!?
Jókai Mórt
egyszer maga Ferenc József
húzta ki a szarból,
a teljes anyagi csődből!!!!!
Sok műnél
meg nem is ismerjük az alkotót
(s talán jobb is, mert nem befolyásol...)
Hrabal
pl. vállalta, hogy besúgó lesz,
és nem vonult külső-belső emigrációba...
Így mi
feltehetően jobban jártunk,
de a lelki poklokat neki kellett megjárnia...
Kicsit hasonló Tar Sándor,
szociografikus író ismert esete is...

*
Salto mortale
(magyarul: halálugrás)
Ki – rejtett - védőháló felett, ki anélkül…
*
Opera-operett
Kis János és Nagy Jenő
– párhuzamos életrajzok
Engem a nyolcvanas években
Megfosztottak állásomtól, megélhetésemtől,
Az útlevelemtől, a magánéletem szentségétől,
Házkutattak, kifosztottak, előállítottak,
Fogdáztattak, megfélemlítettek, zsaroltak,
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek stb.,
Miközben az „illegális” ellenzék vezetőjének,
- ami a Hálózatból puccsal lett SZDSZ-é is lett -,
Tulajdonképpen még rendőri ügye sem volt…
Ő az SzDSz elnöke, egyetemi tanár lett,
Én meg szabadúszó – de inkább vízóra leolvasó…
*

Ki kell rúgni a hámfából
Ha sört iszom, részëg vagyok tölle, de tölle,
Szid az asszony, nem törődöm vélle, vélle.
Hazamegyek, lefekszem melléje, melléje,
Itt a hátam, beszélgessen vélle, vélle.
Ijaha, haha, csuhajja, haha,
Nem lëhet az ember fából,
Ki kell rugni / Néha kirúg a hámfából.
Illegő ja billegője, volt a fene soha jó!
Itt a bor és itt pálinka, itt mulat a részeg banda.
Bor, pálinka, gólya orra, koppantója, egyenes görbe fakerék,
Ó, de szép, millyen szép ez a háromlábú szék!
*
Lélek
Lelkes
Lélektelen
Lélekölő
Kétlelkű
Lélekharang
Jólelkű – rosszlelkű
Szívvel-lélekkel
Lelkem, galambocskám
Holt lelkek
Lélekvándorlás
Lélek és lélegzet
Lelketlen ember
Lélek és élet
Lelkes állat
Lelkület
Lélekhalász
Nagylelkű – nagy lélek
Fellelkesít, feltüzel
A lélek halhatatlansága
Szentlélek – Szent Szellem
*
Nem sokaság, hanem.
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Berzsenyi
*

"...Semmi sem könnyebb,
mint azonnal felismerhetni,
ki a magyar és kicsoda nem az.
De nem fontos megállapítani,
ki az és ki nem az,
mert a dolog természete szerint
nem érdemes itt nem magyarnak lenni.
Annak, ami nem-magyar,
nálunk mindig csak jelenje lehetséges,
jövője nincs..."
Karácsony Sándor
*
Szentháromság
És a kimaradt negyedik, az Anyaisten
Babba Mária, Szűz Mária – Mária országa
*
Pál apostoltól Erdő Péterig
Az ún. zsidó-kereszténység
Ha valamit nem tudsz legyőzni, állj az élére
A zsidó Ótestamentum istene nem Jézus istene
Madarat tolláról, embert istenképéről ismerni meg
Ha egy népnek meghamisítják istenképét, vége van
(Bővebben: lásd Tóth Ferenc előadásait, könyvét)
*

Szól
Beszól
Leszól
Elszólja magát
Összeszólalkozik
Mindenbe beleszól
Megszólja a társát
A pártközpont odaszól
*

Tiszta
Tisztátalan
Nem szobatiszta
Tisztába kell tenni
Tisztaságmániás
Piszkos kezű
Mocskos gondolat
Koszfészek
Lerondít
Piszkol
Sároz – sárdobáló
Fekete seggű – befeketítő
Nem tiszta – nem szertelen
*
Beszél
Félrebeszél
Magában beszél
Hülyeségeket beszél
Feleslegesen beszél
Néma – németül beszél
Mindent kibeszél
Bebeszéli magának
Beszéddel fáraszt
Rébeszélő-gép
*
Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére,
Pedig a rétes nagyon jó,
Katonának az való
*
Magyar-szlovák
Ajándék lónak nem nézem a fogát
Szuvenyír nyihaha ne kukacska protku
*

Fegyver
Kétélű kard
Ekevasból kard
A kapanyél is elsül
Szúró, vágó, ütő, lövő
Kis- és nagyhatósugarú
Titkos fegyver - ~raktár
Meztelenül fegyveresek ellen
Ki fegyvert ragad, fegyver által vész el
*
VIRÁGÉNEK
Ellopták szívemet, jól érzem, Aki ellopta is, esmérem. Tied vagyok, rabod vagyok, megkötözött foglyod vagyok, édesem. Szerencsés és kedves tolvaj vagy, De ha már megloptál, el se hagyj! Tied vagyok, rabod vagyok, megkötözött foglyod vagyok, édesem. Egy szép virágszálra akadtam, Mézre, nem méregre találtam. Tied vagyok, rabod vagyok, megkötözött foglyod vagyok, édesem. Szánj meg hát, gyönyörű violám, Én szeretlek, szeress, szép rózsám! Tied vagyok, rabod vagyok, megkötözött foglyod vagyok, édesem.
https://www.youtube.com/watch?v=8PsHgKObWNg |
LAST_UPDATED2 |
Az ördögi körök rossz végtelenje |
|
|
|
2014. június 15. vasárnap, 14:31 |

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása 28.
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek

Juhász Gyula
Botond apánk Bizáncban
Botond apánk zömök, konok magyar volt,
Turáni vére még lobogva lángolt,
Országokon által vígan barangolt.
Szerette a színes, hímes világot,
Bár napkelet volt ringató bölcsője,
De lelke dús és bús Nyugatra pártolt.
A németet rajongva vágta, ölte
S a Rajna nektárját buzgón kiitta.
Temérdek szolgát küldözött előre.
Nótásszavú volt s barna arcú szittya,
Kemény kaland volt néki ez az élet
És lángborát mély áhítattal itta.
Megtette, amit egyszer eltökéllett,
Asszonyt ölelni és ellent levágni:
Így jó a világ és így szép az élet!
Szeretett ő nagy messze földre járni,
A Dómok drága kincsét megcsodálta
(És nem röstelte az iszákba vágni.)
De vérét sem kímélte vad csatákba.
Az unalom: csak ez volt öldösője,
Az unalom a halál nyirkos ágya.
Darumadár nem vár a kora őszre,
Botond apánk is fényes Délre tartott,
A harc turulja szállongott fölötte.
Meglátogatta a pompás Bizancot,
Hol isten a császár, a népe szolga,
Vágyott kalandot, tornát, harci sarcot.
De zárva volt az aranyszárnyú porta
S a kurjantását nem hallotta senki,
De bárdcsapását minden meghallotta!
Bement bosszús Botond, nem félt bemenni,
Szemét az új, szűz csudákon feledte,
Bizanc a minden és a többi semmi!
Itt selymesebb a színes szoknya selyme,
Aranyosabb a glória a képen,
Itt szebb a nőtest és a férfielme.
Hej, ez a Bizanc az elveszett éden,
Botond apánkat a hideg kirázta
Csodát csodáló gyermek gyönyörében.
Mit vinne el a büszke, dús Bizancból?
Nem aranyat, az Nyugaton is sárga,
Nem boritalt, az Keleten is lángol.
Egy sugarat egy asszony mosolyából.
*
J
A farkas
sétál az erdőben.
Egyszer csak elszáll a feje felett a nyuszika
és elordítja magát:
- Farkas koma, kérsz egy pofont?
Aztán száll tovább a medve felé, mikor odaér neki is leordítja:
- Medvekoma, kérsz egy pofont?
- Igen!
- Akkor menj az erdő végére, én is ott kaptam....
+
J
A nyuszika
ül az erdő szélén és reszeli a körmét.
Arra jön a medve s megkérdi:
- Hát te meg mit csinálsz, nyuszika?
- Hegyezem a körmeimet,
s ha majd jön az oroszlán széttépem darabokra.
Nem sokkal később befut a farkas is,
és ő is megkérdezi nyuszikát:
- Mit csinálsz, nyuszika?
- Hegyezem a körmeim,
és ha jön majd az oroszlán jól széttépem..
Rövid várakozás után arra jön az oroszlán,
és megkérdezi:
- Mit csinálsz, nyuszika?
- Reszelgetem a körmeim és hülyeségeket beszélek.
*
Regressus infinitivus
Miértek végtelen regresszusa?
Miért kelsz fel, miért eszel, miért dolgozol?
Azért élsz, hogy egyél? Azért eszek, hogy éljek?
Ez meg ördögi körnek látszik…
Miért akarsz élni, életben maradni?
Van egy végső válasz, ami megkérdőjelezhetetlen,
Ami mindennek a sziklaszilárd alapja?
*
Kiben mennyire bízzál?
Bízd a kecskére a káposztát,
A riválisodra életed nagy szerelmét,
Féltékeny pályatársadra a hagyatékodat,
A piramisjáték szervezőre spórolt pénzed,
És a veled barátkozó spiclire a féltett titkodat!
*
Mi minden – ne – legyen az a hely,
amit te az otthonoddá varázsolnál:
- Bolondokháza
- Átjáróház
- Szeretetotthon
- Éjjeli menedékhely
- Siralomház
- Dologház
- Fogda, börtön
- Kórház, elfekvő
- Átmeneti szállás
- Vendégház, hotel
- Laktanya
- Tömegszállás
- Szülőotthon – halottasház
- Menedékház – kulcsos ház
*
Perspektíva
Illúzió és szemmérték
Ami messzebb van, az kicsinek látszik.
A szemed elé tett kezed nem nagyobb a hegynél.
Ha a szemed ezt nem tanulja meg, elpusztulsz.
Ahogy akkor is, ha nem tudod megbecsülni,
Hogy milyen sebességgel közelít feléd az autó.
*
J
Utánzó majom
Éjszaka átvág a púpos a temetőn,
egyszer csak eléugrik egy kis törpe,
s megkérdi a púpost:
- Mi van a hátadon púpos?
- Egy púp
- Kell az neked?
- Nem.
A púpos hirtelen felegyenesedik,
s boldogan sétál keresztül városon.
Szembejön vele a sánta,
akinek elmeséli mi történt.
A sánta fejvesztve rohan a temetőbe,
elé is odaugrik a törpe.
- Mi van a hátadon te sánta.
- Semmi...
- Akkor nesze itt egy púp!
+
J
Utazó varázsló
érkezik a városba,
s elsőként a sánta
és a pösze kerül sorra.
Beküldi őket a varázsló egy sátorba,
hókusz-pókuszol egy kicsit, majd elkiáltja magát:
- Sánta dobd el a botod!
Kirepül a bot, hatalmas durranás, majd egy hang:
- A szánta eleszett.
*
Érzéki csalódás
Amikor sokszor teszteled a kezeddel,
Hogy elég meleg-e a fürdővíz,
Majd csudálkozol,
Hogy miért sivalkodik a gyerek.
Ilyenkor tudnod kell,
Hogy te a vizet hidegebbnek érzed...
Ahogy tudod, hogy nem görbe a ceruza,
Amit az imént tettél bele egy pohár vízbe.
*
Tűz és víz
Mekkora a kontraszt:
Ficánkolsz mint hal a vízben
Vagy agonizálsz mint partravetett hal,
(akit a Segítő visszarakás helyett vigasztal)
*
Mű-fajtalankodó
Találd meg éltető közeged, műfajod,
Különben életfogytig úgy jársz
Mint a nyúllal versenyfutó teknőc,
Vagy a vízben vergődő, fuldokló nyúl…
*

Főúr
A logika és grammatika előtt
Még a császárnak is meg kell hajolnia,
Máskülönben ki értené, hogy mit parancsol,
S hogy azok ne legyenek ellentmondóak,
Egymást kioltóak…
*
Logika
Tautológiák.
Semmitmondás
Körbenforgó okoskodások.
A magyarázandóval „magyarázni”…
Semmiről semmit nem állítani.
Ugyanarról ellentmondó állítást tenni.
Helytelenül következtetni…
Az axiómákat próbálni bizonyítani.
*
Ördögi kör.
Miért iszom? Mert bánatos vagyok.
Miért bánkódom? Mert sokat iszok…
(Kis herceg)
*
J
Két rendőr elhatározza,
hogy megtanul valami újat,
ne mondhassák róluk állandóan azt,
hogy ok semmire sem képesek.
Hosszas vita után elhatározzák,
hogy megtanulnak járni a vízen,
hiszen azt úgyse tudja senki más.
Több éves gyakorlás után
büszkén sétálnak a Margithíd alatt,
mikor egyszer csak egy hangot hallanak a hídról:
- Nézd a barmokat, még úszni se tudnak.

*
Potenciazavar
Képes vagyok természetes erekcióra,
A nő illata és más erotikus kisugárzása
Fel is gerjeszti a vágyam, s Ő is akarja,
De mégsem jön létre ma ez a nemi aktus,
Mert a gátlásoldó alkohol impotensé tett…
*
Oldószer
A részegség oldja a gátlásokat?
Így könnyíti, hogy végre szerelmet valljak.
De a roham előtt kapott rumadag után
Vadidegen családapákat miszlikre kaszabolok…
*
Agresszív kismalac
beszorul a kamionjával a híd alá.
Meglátja a rendőr és odasétál:
- Mi van, Malacka, beszorultál?
- NEM, B*ZMEG, HÍDAT SZÁLLÍTOK!!!
*
Agresszív kismalac áthajt a piroson.
Megállítja a rendőr:
- Kismalac, ez a piros lámpa 5000 forintodba kerül.
- Drága, NEM KELL!
*
Hit és tudás.
Hiszem, ha látom?
Ha látom, akkor nem kell abban hinnem!
A látomásom, vízióm megvalósíthatóságában igen.
Ha érzem, hogy forró az étel,
Azt érzem és nem tudom –
Azt tudni vélhetem, hogy nem jó így megenni…
*
Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.
(J.A. – 1936.)
*
Opinion leader
Aki a legnagyobb, legmagasabb
És a legerősebb, s ezt fitogtatja is,
Az lesz az óvodában a véleményvezér,
Mindenben ő mondja ki az utolsó szót

*
Véglegesen
Ha egyszer begörnyedtél,
Már soha többet nem tudsz felegyenesedni?
Ami már nem javulhat – örülj, ha nem romlik…!
*
Nap nem tisztelő
A Napba nézel, hogy láss,
A Naphoz közel repülsz viaszszárnyaiddal
A Napon égeted magad, napszúrást kapsz…
A Napot akarod pótolni villanykörtékkel
Sötétkamrákban kívánsz életerőre kapni
*
Fordítva
Az évben
egyszer volt
egy fordított nap,
az iskolában, hálószobában stb. –
Majd egyszer csak minden így maradt,
és az egyszeri kivételből szabály lett…!?
*

Miét értékelhetsz
a másik emberben?
A jó humorát
A segítőkészségét
A megelőlegezett bizalmát
Az odaadó gondoskodását
A tapintatát, a diszkrécióját
A jó modorát
Az eszét
A nagylelkűségét
Az igazságérzetét
A szerénységét
A közvetlenségét, nyíltságát
Az egyenességét, tisztaszívűségét
A jószándékú kritikáját (a tükrét)
A jó megjelenését, esztétikumát
A karakán kiállását
A szakértelmét, hozzáértését
A figyelmességét
Az empatikus érdeklődését
A kedvességét, a melegségét
Az áldozathozatalait (időt szán rád)
A jól tájékozottságát
A vendégszeretetét
A megbízhatóságát
Az együttműködési készségét
Az megértő elnézését
Az engedékenységét, kompromisszumkészségét
A meg nem alkuvását
Stb.
*
FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA
Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.
„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, huzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”
Bekopognak az ablakon:
„Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”
„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”
Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.
Petőfi Sándor
(Szatmár, 1847. augusztus.

*
Milyen nap van ma?
Késve ébredek
Kapkodás a reggel
Rosszul sül el a viccem
Félreért és berág a szomszéd
Elkezd kaparni a torkom
Bedöglik a mosógép
Kibicsaklik a lábam
Kicsúszik minden a kezem közül
Indiszponált vagyok, pedig döntenem kell
Sok olyat mondok, amit magam is megbánok
Ingerült leszek, és kötekedő- sokakat megbántok
Leginkább magamra haragszok, de ezt jól titkolom
Elmulasztom a legjobb békülési, ismerkedési alkalmat
Meghallom, amit a hátam mögött suttognak
Biztos, hogy engem csíp el a közlekedési rendőr
Nem tudom lerázni az energiavámpír ismerőst
Átvernek a boltban, romlott ételt viszek haza
Kiderül a gyerekről egy iskolai disznóság
Tévedésből kikapcsolják a villanyomat
Semmit nem tudok befejezni: frusztrál…
Belealszom egy bűn rossz, unalmas meccs nézésébe
Kedvesem is mindenen felkapja a vizet és duzzog…
Minden és mindenki összeesküszik ellenem
Ma négy évre újraválasztják a népirtó jó kormányt
*
Hibáztatás
Bűnbakot keresek-találok
És mégis bűntudatos vagyok,
mégse haragudhatnék másra:
bajaimat én okozom magamnak,
nem akárkiből lesz „áldozat”…
*
Reményik Sándor
Jóakarat
"Én jót akartam, - s minden rosszra vált..."
Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés,
Mellyel a szív magának ád halált,
S önnön hajába markol szaggatón
A Kétségbeesés?!
"Én jót akartam.
Zephirt vetettem, - és vihart arattam. -
Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! -
S az megindult alattam,
Mint a horkanó paripa, vadul.
Egy tégla nem tetszett a templomfalban,
Megmozgattam, - s a templom összedőlt.
Én jót akartam"
Mikor eljő az ítéletnek napja,
A végső nap
S a maga jussát minden szív kikapja,
Mikor a Bíró rátekint merőn:
Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
Egy hópehely a másik serpenyőn;
Lángtengerek közt keskeny tejfolyó,
Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
Jóakarat - elég lesz ez a szó?...
*
Jó napom volt
Jó lábbal keltem fel
Korán és frissen ébredtem
Már korán reggel rámsütött a Nap
Már előző este letisztult a mai forgatókönyv
Egész nap tagjaimban bizsergett kedvesem ölelése
Eltaláltam, hogy mi lenne a jó reggeli muzsika
Megmelengette szívem unokáim fényképe
Élvezettel kortyoltam a kávét, fújtam a pipafüstöt
Jó volt azt éreznem, nem éltem/élek hiába
Tele voltam nagy és még nagyobb tervekkel
Folyamatosan hálát adtam Istennek kegyelmi ajándékaiért
Elejét tudtam venni minden veszekedésnek
Pompás volt az uzsonna: a kefir házikenyérrel…
Röptében elcsíptem az elém reppenő ihletett ötleteket
Írásban is vissza tudtam adni, amit elgondoltam
Visszaigazolódott: jó nyomon vagyok a Lényeg felé
Magamat is felvidítottam, amikor kiskutyám vakargattam
Az életlendület túlvitt az apró nehézségeken
Frappáns kedves válaszokat írtam a leveleimre
Sikerült kizárnom a külső zavaró körülményeket
Csúcsformában magamból a legjobbat tudtam adni
Felemelt az érzés: itt állok, és nem tehetek másként
Csak úgy érdeklődtem rég látott öreg barátom hogylétéről
Élveztem, hogy ilyen flottul készítem a honlapot
Elégedettséggel töltött el a nap kötelességének teljesítése
Csak pár lépés a kertig, és számban a ropogós cseresznye
Örömömre szolgált, hogy
Elégedettséggel töltött el
Büszke voltam rá
Megerősödött hitem
Leülepedett s rendeződött bennem a meghallgatott előadás
Milyen csodás jó széllel jó irányba tartani!
Stb.
*

Ösztönző példa
Kohn fia, Rahel
rosszul tanul az iskolában.
Az apja megfenyegeti,
hogy ha továbbra is rosszul tanul,
átíratja a Piaristákhoz.
Rahel nem veszi komolyan a fenyegetést,
továbbra sem szaggatja az istrángot,
az apja viszont beváltja az ígéretét.
Hát lássatok csodát!
Rahel év végén
színötös bizonyítvánnyal jön haza a Piaristáktól.
Kérdezi is tőle az apja, hogy ez hogyan lehetséges.
Mire a gyerek:
- Tudod, apu, ketten vagyunk zsidók az osztályban,
a másik a tábla fölött keresztre van feszítve.
Itt nem babra megy a játék!!!
*

Többről szó se lehet
Én nem bánom azt,
Hogyha nagy-néha hazakísér,
Nem bánom azt sem,
Ha lopva a kezemhez ér.
Elnézem azt is,
Ha átfogja derekam,
De többről szó se lehet!
Én nem bánom azt,
Hogyha vesz néha mozijegyet,
Szünetben majszoljuk
Együtt a sósperecet.
Nem bánom azt sem,
Ha film helyett engem néz,
De többről szó se lehet!
Ha tánc közben jobban átkarol,
Nem szólok érte még,
Csak ha túlságosan forrón udvarol,
Akkor azt mondom, hogy most már elég!
Ne gondolja azt,
Hogy egy lánnyal ma mindent lehet,
Más lesz a helyzet,
Ha megkéri a kezemet,
Akkor tán kaphat majd
Tőlem egy csókot is,
De többről szó se lehet!
De többről szó se lehet!
A többit a mamával
Beszélje meg!
https://www.youtube.com/watch?v=B5Ua15D9f30
+
Egy témába vágó másik régi dal:
Kovács Erzsi - Nem szabad elsietni
https://www.youtube.com/watch?v=wz8y-3lsfZg
*
Humorosnak szánt Mondások
1.Akasztott embert még az ág is húzza.
2.Ahány ház, annyi szopás.
3.Jön még kutyára másik kutya.
4.Nem esik messze a vak a botjától.
5.Jó pap holtig él.
6.Kicsi a bors, de le van szarva.
7.A kefir sem fenékig tejfel.
8.Öntsünk tiszta vizet a lapok közé.
9.Aki mer az nyer; aki merít az nyerít.
10.Hazug embert könnyebb utolérni, ha sánta.
11.Szegény ember vízzel gőz.
12.Sok lúd sokat szarik.
13.Madarat tolláról, zoknit szagáról.
14.A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen.
15.Sok pohárnak sok az alja.
16.Öregember nem vénasszony.
17.Akit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!
18.Nyelvében él a nemzet, de a nyelvével még senki sem nemzett!
19.Inkább legyem az orrom borvirágos, mint a fogam vízköves!
20.Ha csókol az anyósod, hunyd le a szemed és gondolj arra, hogy Krisztus is
szenvedett!
21.Az embert a gondolkodás tette állattá.
22.A szemérem világítás dolga.
23.Sok jó ember kis helyen is be tud rúgni.
24.Aki fél az alkoholmérgezéstől, az ne igyon mérgezett alkoholt!

|
LAST_UPDATED2 |
Ha szerit teheti, szemed’ is ki lopja. |
|
|
|
2014. június 16. hétfő, 21:00 |

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 29.
A készülő füzetek nyersanyaga-mellékterméke
Arany János
A RÉGI PANASZ
"Eh! mi gondod a jövőre?
Eh! a múlttal mi közöd?
Könnyel a múlt sirja dombját
S a reménynek száraz lombját
Hasztalan mit öntözöd?
Századoknak bűne, átka
Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb
Honfitársid kebele?..."
Oh, tudom; de bánatomban
Meg nem enyhít társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
Az egész nagy árvaság.
Sőt azáltal súlyosb részem,
Hogy míg a tett melege
Más sebét enyhőbbé tészi:
Ő, szegény, csak kínját érzi -
A lant méla gyermeke.
Hogy reméltünk! s mint csalódánk!
És magunkban mekkorát!...
Hisz csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;
Így bukásunk lelki vád.
Mennyi seprő a pezsgésben,
S mily kevés bor!... Volt elég,
Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,
Nehogy más elkapja még.
Mennyi szájhős! mennyi lárma!
S egyre sűlyedt a naszád;
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,
Tudni bölcsen, a hazát.
Vagy nekünk már így is, úgy is
Minden módon veszni kell?
Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erőszak elsodorjon?...
Vagy itt-benn rohadni el?
(1877 júl. 26)

Ilyen vagytok ti/vagyunk mi,
kedves jó- és rosszismerőseim…
KORUNK EMBERE/ÁLLATORVOSI LOVA - I.
Aki a szart aranynak nevezi: a gödörben berendezkedik
Aki sok aranyból könnyedén még több szart csinál
Akinek világjárása kimerül a katasztrófaturizmusban
Aki hol gyáva nyúl, hol meg vakmerő, mint a vak ló
Aki részegen vesz fel hitelt, de józanul szerelmes
Aki nyárspolgárságát különcködéssel kompenzálja
Aki drága patkányméreggel táplálja, hizlalja magát
Aki a gyerek kegyetlenségére épít, s belőlük képez katonát
Aki a gyerekei közé veti a viszály magvát, hogy uralkodhasson
Aki a gyermekszülés után már főként, vagy kizárólag: anya
Aki a hatalmát megtartaná, de a felelősséget megosztaná
Aki a hátországból küld rohamra, a biztos halálba mást
Aki a házassággal sorvadni hagyja minden egyéb kapcsolatait
Aki a húsevőt legyilkosozza - saját gyerekeinek ízlésdiktátora
Aki a jó borának semmilyen vagy csak rossz cégért készít
Aki a jó és a rossz harcában az örök semleges akar maradni
Aki a jóért a világvégére is elmegy, a rosszat házhoz hívja
Aki a jót saját érdemének, a rosszat sorsának tudja be
Aki a kákán is csomót keres, az élő fába is beleköt
Aki a kapcsolatukat féltve, nem mond ki életmentő igazságot
Aki a kecskére bízza a káposztát, pedofílra a gyerekét
Aki a kiadás-bevétel nyilvántartásával tart/dob kapcsolatot
Aki a kicsire nem ad, a nagy meg nem számít: gaz-igaz
Aki a király bolondja privilégiumait féltékenyen őrzi
Aki a kis tüzet még nem oltja, a nagyot már nem tudja
Aki a könnyebb ellenállás irányában apróra váltja talentumát
Aki a könyvből lesve, puskázva udvarol, bókol és csókol
Aki a laikusok véleménye után fut - aki mérvadókéra sem ad
Aki a legbiztosabb módon szeretné a legnagyobb hasznot?
Aki a legelsőként a legnagyobbat rúgja a döglött oroszlánba
Aki a leginkább a zavarosban szeretne halászni - zavart kelt
Aki a leginkább hátulról, vagy övön alul szeret ütni…
Aki a legjobban érti, legkevésbé élvezi a zenét, a humort stb.
Aki a legősibb mesterséget űzi - ő ettől nem lesz kevesebb?
Aki a levert magas léc után játszi könnyen átléphetőre teszi
Aki a mamahotelban vészeli át a legszebb „felnőtt” éveit
Aki a más szemében a szálkát is, magáéban a gerendát se
Aki a másik ember legsötétebb oldalára építi szélhámosságát
Aki a másik ember gyengéinek jó ismeretét kamatoztatja
Aki a másikra - „a békesség kedvéért” - ráhagyja hülyeségét
Aki a megalkuvást ésszerű kompromisszumnak álcázza
Aki a megmérettetéseknél könnyűnek találtatik
Aki a megrendeléstől függően hol pandúr, hol betyár
Aki a mennyiséggel próbálja pótolni a minőséget
Aki a Mestert mindenhova követi- az örök kárhozatba is
Aki a mindennapok bliccelős csatáiban őrlődik és kopik el
Aki a mocskos pohárba önt újból tiszta vizet, és nem érti…
Aki a mosdóvízzel együtt a gyereket is kiönti
Aki a nem szabadidős önmagával nem vállal azonosságot
Aki a nyájemberségtől taszítva a különcködésnél köt ki
Aki a nyelvi korlátai miatt nem tudja elmondani, mi bántja
Aki a nyílt vízen építené át a hajóját
Aki a rajta esett legkisebb sérelemért is várja a bosszúalkalmat
Aki a rendelt keskeny ösvény helyett: széles úton a szakadékba
Aki a romokban csak pusztulást, s nem az új ház esélyét látja
Aki a rongáláson keresztül fejezi ki, vezeti le dühét: vandál
Aki a rossz alapra épített házat próbálja toldozni, foltozni…
Aki a rossz híreket várja, gyártja és rémhíreket kéjjel terjeszt
Aki a rozzantnak látszó gebébe nem lát bele táltosparipát
Aki a rövid karját-kardját nem meri megtoldani egy lépéssel
Aki a sikert a magáénak tartja, a kudarcot rád hárítja
Aki a sok és felesleges ugatásával el is árulja, hogy nem harap
Aki a sosemvolt múltban, vagy a képzelt jövőben „él’
Aki a süllyedő hajóról gyereke előtt kincsesládát ment
Aki a szabályokat nem ismerve él a költői szabadsággal
Aki a szájából segget csinál
Aki a szakmai féltékenysége miatt nem forgatja talentumát
Aki a szálkát látja a másik, a gerendát nem a saját szemében
Aki a szenvedélybetegségére büszke munkaalkoholista
Aki a szenvedés aranyfedezete nélkül forgalmazza pénzét
Aki a szópárbajban érv helyett személyeskedik, övön alul üt
Aki a szükségállapotban hasznosat utána is életben tartja
Aki a szükséges lépéseket elmulasztva a kegyelem hazardőre
Aki a szülei szavát szentírásnak veszi, majd hülyeségnek
Aki a szülői felelősségtől menekülve sterilizáltatja magát
Aki a társa gyengéit lesi, s azt karikírozva felnagyítja
Aki a társával egymást frigiddé, illetve impotenssé teszik
Aki a tautológiát „állít”- vagy a bizonyítandóval bizonyít
Aki a tékozló fiú: kifenegyerekeskedve magát hazatér apucihoz
Aki a teljességre vágyik: egyszerre akar férfi és nő is lenni
Aki a tengert szeretné látni - a pocsolyában nem gyönyörködik
Aki a ténykérdéseken hosszasan vitatkozik
Aki a Teremtőt átkozza halandóságáért, de utána unatkozik
Aki a tévéből tudja meg, hogy milyen idő van lakóhelyén
Aki a tisztító bűnvallás helyett ön-szerecsenmosdató
Aki a topmodell trükk-képéhez hasonlítgatja asszonykáját
Aki a tökéletes társra vár, s nem tudja szeretni a kis hibákat
Aki a tudóstól várja, hogy meghatározza az ő élete értelmét
Aki a turisztikai hivatal reklámfilmjeiből ismeri az országot
Aki a tűzzel játszik vagy tüzet gyújt, hogy majd vitézkedhessen
Aki a válságaiban sosem látja a jobb folytatás esélyét
Aki a válságban nem látja az előző állapotnál jobb kiutat
Aki a veszett róka szelídségét a földi paradicsom jelének veszi
Aki a vészkor elmúltával is fenntartaná a szükségállapotot
Aki a zanzákból véli ismerni a Regényt, dugásból a Nőt

*

Boldogság
'A férfi'
Szeretem ernyős szemedet, etető puha kezedet, mellém simuló testedet, csókolnám minden részedet. Ha minket földbe letesznek, Ott is majd téged szeretlek, őszi záporral mosdatlak, vadszőlő-lombbal csókollak. 'A nő' Hidd el, ha egyszer meghalunk, föl a felhőbe suhanunk. Vének leszünk és ráncosak, de szívünkben virágosak. Nagy felhő-hintánk csupa láng, alattunk sürög a világ, gurul a labda, sül a fánk, mosolyog hetven unokánk.
Szerző: Weöres Sándor
*

A hírvágy
Ne kívánd azt,
amit általában hírnévnek, dicsőségnek neveznek:
mert a híres emberek kirakatban tarkállanak,
mint egy halom sütemény s a kíváncsiság
légy-felhőként lepi és mocskolja őket;
hírnév nem dicsőség,
hanem nyomorúság és megaláztatás.
Ne kívánd azt,
amit általában örök hírnévnek,
halhatatlanságnak neveznek:
mert semmit sem érsz vele,
ha emléked holtod után is megmarad
a jövő nemzedékek emlékezetében,
mint összeszáradt múmia a piramisban.
Amit a nagy emberek halhatatlanságnak mondanak,
nem örök élet,
még csak nem is örök emlékezetesség,
hanem pár-száz vagy pár ezer évvel
későbbre halasztódó feledés.
Figyeld e lassúbb feledésre jutottakat:
szikkadt, porosodó változatlanságuk mily félelmetes.
Királyi csend az övék, arany és ezüst kripta-csend.
Nem az életük,
hanem a haláluk nyúlik évszázadokra, vagy évtizedekre.
Dicsőségedet és halhatatlanságodat
ne embertársaidtól reméld,
mert benned van, vagy benned nincsen.
Az európai ember nem akar akkora lenni,
hogy létének teljes lehetőségét betöltse,
csak mint egy jókora világítótorony,
mely eltűnik az éjszakában.
Ne elégedj meg a mérhetővel,
csupán a teljes nagyságra törekedj.
WEÖRES SÁNDOR
*

A BOLDOGSÁGRÓL
GNÓMÁK 1 - 4.
A kis jércét nem irígylem én, amikor kapar az udvar szemetén. Irígylem a kotlóst: lázban, egyedül az áthevülő tojásokon ül s a változás titka körülkerengi. A boldogság útszéli szemét, szedhet eleget, ki lenyújtja kezét, az érlelő kínt kell megérdemelni. A gondolat itt, ott, mindenütt élő szövetet bont és sebet üt. Ha sokallod mennyi rajta a seb, fuss, mint a háromlábu eb, fuss vissza, míg nem késő visszamenni. A boldogság útszéli szemét, szedhet eleget, ki lenyújtja kezét, az érlelő kínt kell megérdemelni.
Weöres Sándor
*

Magyar példabeszédek
és jeles mondások – 48.
Tolvajok.
Csak alig volt:
hogy (még annya’ méhében)
föl nem akadott a’ köldök zsinorra.
A’ meg jegyzett júhbúl el viszen a’ farkas.
Pengeti bilincscsét.
Reszket szög a’ falban, ha a’ házba bé jő.
Szurkos kezű kolompárnak fia.
Harmadik úccárúl is meg ugattyák az ebek.
Ötön vesz a’ vásárban.[1]
A’ mit két szeme lát, két keze ott’ nem hagygya.
Eb keze látta, Eb szeme vette Akaszszák fel a’ ki keresi.
Pénz nélkűl vásárol.
A’ tolvaj olvasatlan is el viszi a’ pénzt.
Ha templomot keres is; akasztófára talál.
Vármegyének háza lakó palótája.
Ha láttyák; tréfa. Ha nem láttyák; valóság.
Holló természetű.
Ugrik a’ szíve, ha a’ csikót láttya.
Enyves kezű Tímár.
Egybe fel veszi, a’ mi láb alatt van.
Heveri az alsó tömlöcöt.
Két lába is akasztófának formájára mered.
Nagy körmű. – Bicskás.[2]
Ha lehetne, szemével is lopna.
A’ város házánál vasas katona.
Cigánosan veszi a’ lovat.
Ha távúl esik is tőlle, magához szívja az akasztó.
Homlokán az akasztófa anyai jegy.
El csipi, a’ mire talál.
A’ leg nagyobb tolvajnak leg több a’ neve.
Semmit helyén nem hágy.
A’ paszamán nem illik úgy a’ nadrágra, mint tolvaj a’ fára.
Ha szerit teheti, szemed’ is ki lopja.
El hajtotta a’ marhát.
Mint ha csak most esett vólna le az akasztófárúl.
Még álmában is keríti a’ marhát.
Attúl fél az erdőben: ne hogy magátúl is fel akadgyon a’ fán.
Semmi meg nem maradhat szemétűl, és kezétűl.
Oda a’ vese; de itt a’ szaga.
Úgy meg érdemli az akasztófát; mint szűz leány a’ koszorút.
Viszszá is lopják a’ tolvajtúl.[3]
A’ jó tolvaj a’ gyáva tolvajt meg lopja.[4]
Ki egyszer lop; osztán tolvajkodik.
Fel fogta a’ lovat.
Az első akasztófa néki készűlt.
A’ hüvösre tették.
Kerteletlen virág tolvaj kézre kerűl.
A’ hoszszú tömlöcnek akasztófa vége.
Ott kuruttyol a’ hűvösön.
Mi atyánk Isten bárány láb.
Loptam is, nem is; csak a’ híre nagy.
Füle meccett tolvaj.[5]
Ritka vásár tolvaj nélkűl.
Kegyes tolvajnak hegyes nyárs a’ farába.
Egy fa se teccik senkinek: hogy reá akadgyon.
Lajtorján vitték a’ sírba.
Mennél irgalmasabban bánnak a’ tolvajjal, ő annál kegyetlenebb.
Mennyi molnár, annyi tolvaj.
Elég van a’ rováson.

Tolvajnak igazsága inában vagyon.
Más keresménnyén hízik.
Ki a’ singet el lopta, a’ rőföt is nála keresik.
Jó tolvajbúl válik a’ jó haramja.
Nem nézi farkas a’ billeget.
Nem méltó a’ tolvaj: hogy a’ földön járjon.
Ragadozó farkas.[6]
Almának is a’ szépét kötik fel.
Ki egy tűt lop; ökröt is próbál.
Nem gondol a’ farkas bárányok’ számával.
Még a’ tolvajt rajta kapták, sok károkat tészen.
Akasztófán rották le a’ rovást.
Orgazda.[7]
Hol a’ kolompot talállyák, ott keresik az ökröt is.
Fiatal korában tanúllya az orgazda.
Bátor ember volt; maga ment a’ halálra.
Kicsin korában kezdi a’ tolvaj is.
Szem nyitva nézte halálát.
Körmös bojtorján.[8]
A’ város’ költségén takaríttatott el.[9]
Az akasztófa senkit se hí; mindent magához fogad.
Fényes nappal lopja ki istállóbúl a’ lovat.
Bé illik a’ hóhér palotájába.
Nem hal vizbe, kinek fel kell akadni.
Szemed előtt meg lop.
Akaszszák fel a’ cserfa tetejére.
Más embernek vér-ejtékjét nyallya.
Holttig való kenyér a’ tolvajság.
Meg érdemli a’ kötelet.[10]
Ha a’ tolvajnak százszor meg engednek;
még is száz egygyedikszer az akasztófára kerűl.
Az egerek is el szaporodnak, ha el nem vesztetnek.
Nem ott keres, a’ hol nincs; hanem a’ hol van.
Nehezen ereszti el az akasztófa prédáját.
Mint a’ zsáknak, meg kötötték a’ torkát.
Ország világ láttára fel magasztaltatott.
Az ólta szaporodnak a’ tolvajok, miólta nem akasztatnak.
A’ hó’ hátán nyomozták, meg is kapták.
Nehéz ott’ lopni, hol a’ gazda orgazda.
Az orgazdát nagyobbra böcsüllik egy singgel.
Ragadós a’ keze, mint a’ lép.
Hoszszú újjú. – Ágasra való.
Tolvaj a’ tolvajnak nem hiszen.
Szokott kvártéllya a’ tömlöc.
Az oltárrúl is le lopná.
Más búzáját is csepli.
Füléhez méri a’ paszamántot.[11]
Ripsz rapsz; csak az én zsákom tellyék.
Nem igaz járatbéli ember.
Ott’ is talál, a’ hol senki se vesztett el valamit.
Az ötödik: ne ölly, szóll az orvosoknak. A’ hetedik: ne lopj a’ prókátoroknak.
Ott is arat, a’ hol nem vetett.
Egy fára három tolvaj is fel fér.
Egy bagoj se szereti a’ nap fént.
Akár lopjon, akár a’ zsákot tarcsa, egy tolvajság.
Édesebb az alma, ha a’ pásztor ott’ nincs.
Utánna hordották a’ fa darabokat.
Addég lesznek tolvajok, még marhák.
Segícs Uram, hat ökörik.
Örömest hozzá nyúl a’ nem találtthoz.
Mas’ zsebében kotoráz.
Korpája sincs; még is lisztet árúl.
Nem mindent visz el mindenkor a’ tolvaj.[12]
Ott’is ás, a’ hová semmit se tett.
Jó harapó fogó.
A’ Cigány a’ billegzet lóra is fel űl.
Cigány kereset.
A’ hal se akad fel a’ horogra, ha nem lop.
Más szekrénnyére szokott.
Nyomába akadtak a’ szalma hordónak.
Tolvajt kiáltottak ellene.
A’ hol leg több a’ róka; leg kevesebb a’ nyúl.
A’ halaknak csukák a’ farkassaik.
Hogy bátrabban lopjon, szomszéd házat gyújt fel.
Szél kerekedik, alig ha nem akasztottak.
Egy főld között van.
Ég főld között jártattya a’ szellő.
A’ szabó is (csak a’ molnárra nézve) lop.
Más ember’ vérét szívja mint a’ pióca.
Ki a’ másét lopja, magájét kémélli.
Ott kapar a’ hol szemre talál.
Ott csavarog, a’ hol valamit érez.
Néha meg esik: hogy a’ nagy tolvajok
viszik a’ tömlöcbe a’ kissebb lopókat.[13]
Ne szánd a’ tolvajt; ha keréken látod is.
Ki jószágot lop, kész az életnek el lopássára is.
Akkor lop a’ macska, mikor nincs mit önnie.
Nem azért akasztyák fel a’ tolvajt: mert lopott;
hanem azért: mert nem tudta jól el rejteni.
Le sütött szeme is árúllya a’ tolvajt.
Szeretnénk a’ pockot is, ha nem lopna.
Annyátúl tanúllya egerészést a’ kis macska.
Tolvajnak, fia lopó.
Ha Jancsi lop, bizonyosan János fel akad.
Ha mennyi tolvajok vannak,
mind egyszerre egy egy ágasra fel akadnának,
fával nem győznék magokat.
Árt a’ gazdának, ki a’ tolvajt szánnya.
Ki a’ tolvajokat védelmezi, maga nagyobb tolvaj.
Többet emíszt el a’ tolvaj; mint a’ mit meg eszik.
A’ madarak köztt is vagyon tolvaj holló.
Mennyi Cigány, annyi lopó.
Csonttyához forrott a’ tolvajság.
A’ lopott barmokat,
de a’ szabadokat nehezen felejti el a’ tolvaj.
Apjárúl semmi se maradt,
maga se keresett semmit;
még is dús gazdag.
Tolvaj gűzű.[14]
Meg fogja, ha lehet, szomszédgya tehenét.
Meg feji (ha lehet) akár ki’ tehenét.
Nem láttam meg jobbúlt tolvajt.
Herceg (a’ tolvajok között), a’ ki leg főbb.
Némely tolvajoknak sokáig fáj nyers fejök.
Meg lopja (ha lehet) az Isten koporsóját is.
Ki mennél többet lop, annál hamarébb fel akad.
Vannak tolvajok, kik kevéssel érik be, ha már sokat loptanak.
A’ leg élesebb szemű tolvajnak is szemét, ki lopja utóllyára a’ varjú.
Ha valakit fel akasztanak, csak a’ varjú mondgya feje fölött: hogy kár.
Leg szemesebbnek kell lenni a’ tolvajnak.
Ha tizenkét tolvajt akasztanak fel egyszerre;
a’ tizenharmadik még se fél.[15]
Vannak vak tolvajok is.[16]
Illik a’ kender hám a’ tolvaj’ nyakára.
Fél a’ gonosz tolvaj nyakára valótúl.
A’ tolvajnak elsőben kezét, lábát
azért kötözik meg:
hogy azután torkkához
(ha mindgyárt csiklandós is) bátrabban férhessenek.
Ebnek se köll a’ tolvaj, ha a’ fán meg száríttyák.
Sódora se jó a’ hízott tolvajnak.
Leg jobb olyan aszszont el venni,
kinek Urát fel akasztották:
mert második Urának soha szemére nem veheti:
hogy nálánál jobb volt az első.
Egy hegyes túróért fel nem akasztyák az embert.
A’ mit a’ lopásra el léptél; nehéz viszszá lépni.
Leg hamarébb nyakon kapják a’ tolvajt.
Fejesnek kell lenni annak is, kit fel akasztanak.
Másén tanúl a’ tolvaj.
Más kárán tanúl a’ tolvaj.
El lopná az Isten palásttyát is.
Az ezüst Angyalokat szállni taníttya.
A’ szárnyatlan ezüst szenteket is el szárnyaltattya.
Az esztelen és tolvaj között a’ külömbség:
hogy az esztelen maga’ kárán;
a’ tolvaj pedig másnak kárán tanúl.
Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások

*

Székely vicc
Székely bácsika
Pestre utazik a rokonokhoz látogatóba,
és a fiára bízza a gazdaságot
arra az időre, amíg távol lesz.
Ahogy visszatér,
a fia már várja a lovaskocsival a vasútállomáson.
Elindulnak haza, és beszélgetni kezdenek.
Azt mondja az öreg:
- Minden rendben volt, fiam?
- Igen apám.
- Semmi baj nem történt?
- Semmi apám.
Az öreget nem hagyja nyugodni a dolog,
és tovább faggatózik:
- De tényleg semmi baj sem történt?
- Hát... Eltört a villa nyele.
- Eltört a villa nyele? Hogyan tört el a villa nyele?
- Hát, mikor vittem a kutyát elásni...
- Miért, megdöglött a kutya?
- Igen.
- Hogy történt?
- Letaposták a lovak és a tehenek...
- Letaposták? Hogy-hogy letaposták?
- Megriadtak, amikor kigyulladt az istálló.
- Kigyulladt az istálló!? Mitől gyulladt volna ki az istálló!?
- Hát apám, átfújta a szél a zsarátnokot a nagyházról...
- Hát az is leégett!?
- Igen, de a macska a hibás.
- Már hogy lenne a macska a hibás?
- Felborította a gyertyákat,
amikor ravataloztuk a nagymamát.
- Meghalt a nagymama??! Dehát...
- Akkor ütötte meg a guta, Isten nyugosztalja,
amikor édesanyám megszökött a postással...
- Megszökött a postással?!
Hát akkor minden rendben van fiam.
- Hát ezt mondtam én is.
*

TÓTH ÁRPÁD
ÁLARCOSAN
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

|
LAST_UPDATED2 |
Kutya is megvesz a jólélésben |
|
|
|
2014. június 17. kedd, 16:02 |

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 30.
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek
Tudod, hogy nincs bocsánat
Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat. Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed. Hogy bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz, ne hódolj és ne hódits, ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél s hiába könyörögtél. Hamis tanúvá lettél saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten, embert, ha nincsen isten. S romlott kölkökre leltél pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak, fizetett pártfogóknak s lásd, soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s igy nem szerethetsz. Most hát a töltött fegyvert szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet s még remélj hű szerelmet, hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned.
1937. júl. - aug.
*
Bűn
Hiba, vétek és bűn
A bűn és az elkövető bűnös
Bűnös tett – bűnös mulasztás
Bocsánatos és halálos bűn
Bűntudat
Bűnbeismerés
Bűnbánat
Bűnvallás
Fülbegyónás – nyílt megvallás
Bűnbocsánat
Eredendő bűn
Emberiség elleni bűn
El nem évülő bűncselekmény
Bűn és bűnhődés
Büntető hatalom
Büntető bíráskodás
Büntető törvénykönyv
Szabálysértés – vétség – bűn
Bűncselekmény – minősítés, fokozat
Büntetett előélet
Büntetés-végrehajtás
Visszaesés – bűnismétlés
Büntetés és jutalom
Bűnre csábító – kísértő
Bűnrészesség
Bűntanya
Bűntárs – cinkos
Stb.
*
Juhász Gyula
A tékozló fiú
A fiú:
Véres a lábam. Tüske marta.
Hajam zilált. Künn járt viharba.
Szemem vörös. Villámba nézett.
Szívem törött. Megvert az élet.
Az ajkamat száz csók égette.
A lelkemet száz pók mérgezte.
Atyám, te jó, öreg, te áldott,
Fiad vagyok, a visszapártolt.
A testvér:
Én mindig a te fiad voltam
Atyám, én soha nem ujjongtam.
Én nem daloltam, nem öleltem,
Én ittmaradtam a közelben.
Ő bűnös, ő koldús, ő gyönge,
Ő elbukott, vesszen örökre!
Az atya:
Öreg volnék, de érzem én még
A régi lángok égetését,
A boromat kiittam én is,
Volt vágyam és ujjongtam én is.
Ez a fiú a vérem vére,
A szomorúság lőn a bére,
Az átok fogta, vihar verte,
Az életet sírván szerette.
Kelj föl, ez a nap áldott szombat,
Fonnyadt karommal átkarollak.
Ne sírj, a sorsnak lelke nincsen,
Balcsillag ég a szíveinkben!
Szárnynak ólom, dér a virágnak
És a gyönyörnek bére bánat!
Egy itt a vétek: élni merni
És egy a vígasz itt: a semmi!

*
Szóvégződések - rímek
-OG
A patak csobog
A tűz lobog
A szív dobog
Az asszony dohog
A gyomor korog
A férj morog
Az öreg csoszog
Az úrhölgy kocog
A kisded csacsog
A szerelmes szem ragyog
A rossz tanuló dadog
A mama kedvence fanyalog
Stb.
*
Kutya
Alany-állítmány
A kutya lohol
A kutya csahol
A kutya vonít
A kutya szűköl
A kutya piszkít
A kutya harap
A kutya kutyálkodik
A kutya ül – fekszik
A kutya elkóborol
A kutya vicsorog
A kutya irigykedik
A kutya ugrabugrál
A kutya őriz
A kutya éhezik
A kutya megvész
Stb.
*

Kutyamondások
Irigy kutya, bújj a lukba
A kutyaugatás nem hallik az égig
A kutya ugat a karaván halad
Hazug embert hamarabb utolérik, mint…
Sokat hízelkedik a kutya de nem hisznek neki.
Kis kutya, nagy kutya nem ugat hiába.
Kutya van a kertben.
Kertben, azaz közel van a kutya, azaz a veszedelem.
A koncot el nem ejti nyálazatlan a kutya.
A koncot a kutya fiának se adja.
Kutya koncért a prédikációt is elhagyja.
Nem csak egy tarka kutya van a világon.
Annyi, mint a kurta/tarka kutya.
Ugat a kutya, de a szél elhordja.
Láncolt kutya csak azt marja, ki hozzá közelít.
Vén kutya ebül szokott megőszülni.
Legjobb kutya, melynek szeme legutoljára nyílik.
Kutya is melegednék a tűznél, ha orrát nem féltené.
Ki kutya, a templomból!
Akár fehér, akár fekete, elég hogy kutya.
Akkor a mi kutyánk még kutyó volt.
Kutyából nem lesz szalonna.
Kutya után ugat a kutyó.
Kutya is megvesz a jólélésben.
Konczon vesznek össze a kutyák.
Hadd morogjon kutya, csak meg ne harapjon.
Őrizkedjél az alvó kutyától.
Soha nem pirul meg a kutya.
Kutyaábrázatból nem válik orcza.
Hányszor kellene megpirulni a kutyának,
ha orcája volna.
Kutya se ugatja.
Senki se szól róla; teljesen feledtetik.
Más is van még a faluba, Mégsem ugati a kutya.
Népd.
a) Kutya is megugatja.
Kutya is meghugyozza.
Azt, kinek zsebében egy krajcár sincs.
Kutyának sem kell.
Atyjafia a kutyának.
Ha kend ember, más se kutya.
Jobb az élő kutya a holt oroszlánnál.
Jó ő; csak a kutyák rosszak: hogy rég meg nem ették.
Kutya nem hagyja el az ugatást.
A mely kutyát éri a kő, az rivanik el.
Sok kutya nyúlhalál.
Német: Viele Hunde sind des Haasen Tod.
Kutyát fogni.
A kutya csak kutya, ha tízszer átússza is a Dunát.
Elbeszél órákig a kutya farkáról.
Az ám! a kutya farka. D.
Ritka kutya bolha nélkül.
Kár a kutya szőrét megaranyfüstözni.
Ha egyszer
a kutya megkóstolta a marhabelet,
a húst sem hagyja abba.
Latin: Periculosum est canem intestina gustasse.
Fehér kutya, nyakas eb.
Fekete kutya, tarka eb, mind egy ördög. D.
A mely kutyát meg akarnak ölni,
veszett nevét költik.
A mely kutyának veszett nevét költik,
el kell annak veszni.
Pad alá szokott kutyának
ha fejét asztalra vonod is,
a pad alá rántja.
Vadászkutyának derce is jó.
Ha a kutya bőrére eleve innának, elkevélyednék.
Kutyát is kár kiverni a házból.
Ha kutyára hagynák, egy legyecske se lenne a világon.
Kutyának kutyó a fia, kecskének gedő.
A kutya, ha meg nem eszi is,
legalább körülheveri a dögöt.
Rossz kutya mellett a jó is eltanul.
Nem tartós cövek a kutyafark.
Kis kutya nagy konc.
Az se kutya.
Szép volna, ha kutyák megbékülhetnének.
Kutyát vertek ezen a helyen.
Kártyások között a vesztő szokta mondani.
Veszett kutyaharapás másvilágra talpalás.
Sebes kutya futtában.
Félénk kutyának hasa alatt farka.
Kutyagyomornak pacal a foltja.
Feltartja fejét, mint szállási kutya,
mikor a tejes fazékon megütötték orrát
Heves kutya vak kölykeit hányja.
Szűköl, mint a sarokba szorított kutya.
Föléledt benne a kutyavér.
Bekapta, mint kutya a legyet.
Csavarog, mint falusi kutya nagy városban.
Fáradt vagyok, mint a kutya.
Fázik, mint a kutya.
Oda könyököl, mint kutya a garádjára.
Irigy, mint a kutya.
Megszorul,t mint kutya a karó közt.
Karó közé szorult, mint a kutya.
Feláll, mint a kutyafark.
Olybá veszem, mint a kutyaugatást.
Minden embert megugat mint az éhes kutya.
Kapkodja, mint kutya a legyet.
Leforrózták, mint a kutyát.
Úgy vannak együtt, mint kutya a macskával.
Szereti, mint kutya a macskát.
Reszket, mint kutya az ajtó előtt.
Megszokta ,mint kutya a tengelynyalást.
Kutyabaja.
Kutyaszorító.
Rá várják a kutyaporcióra.
Lesz kutyalakzi.
a) Megbánta mint a mely kutya kilencet fiadzott.
b) Kutya is a dombra sz..ik.
c) Ha kutyával játszol, bot legyen kezedben.
d) Kutya is haragszik az orráért.
e) Kutyának se jó az első fia.
f) Kutya se teszi be maga után az ajtót.
aa) Nem kapja el kenyerét a kutya.
bb) Ha a kutya megvész, elhagyja a házat.
cc) Halál kutyái ugatnak ki belőle.
dd) Megderekalták mint a kan kutyát.
ee) Utoljára kutya sem fél a botos bálványtól.
ff) Egyik kutya, másik eb. (Lásd: eb.)
A mely kuvasz
egyszer általuszta a Dunát,
nem fél többé a viztől.
Örvvel erős a kuvasz.
Szalonna nem leszen kuvaszból.
a) Fekszik, mint kuvasz a szénán.
Erdélyi János: Magyar közmondások könyve

*
Statisztika
A mennyiség és minőség
Mit hányszor és minőképpen?
Levegővétel éjjel/nappal
Szívdobbanás – napi/évi
Megtett lépések száma, hossza
Hányszor, mennyit és mit ettél
Hányszor és meddig ölelkeztél
Mennyi pénzt kerestél – átlagban
Hány szót használtál, és hányszor
Hányféle és mekkora jót tettél, és hányszor
Mennyi és mekkora bűnt követtél el, visszaesve
Stb
*
Viszockij:
Ballada a szerelemről A nagy özönvíz után, amikor A tenger a partok mögé visszatért, A hátráló áradat habjai közül A Szerelem csendben földre szállt. Egy időre szétolvadt a térben, És elidőzött a végtelenségben. Néhány különc – vannak még ilyenek- Teljes mellel szívja be ezt a bódító elegyet, Nem várnak sem jutalmat, sem büntetést, - És amikor már azt hiszik, hogy ezt szabadon tehetik, Egy napon, nagy hirtelen megértik, Ugyanúgy zihálnak, mint mások is. De tudnod kell: Az érzés, mint a hajó, Hosszan lebeg, míg fel nem ismered, Hogy a "Szeretni" ugyanaz, Mint "Lélegezni" és "Létezni". Lesz még sok kétség, s bolyongás: Hisz a Szerelem földje hatalmas föld! Lovagjait – próbatétel gyanánt- Egyre szigorúbb mércével méri majd, Közéjük áll, szétválaszt, Elveszi nyugalmuk, és álmukat… De visszatéríteni az őrülteket nem lehet- Már fizetni is hajlandók: Bármi árat -életüket kockáztatva is- megadnak, Hogy megőrizzék, és ne engedjék széttépni Azt a láthatatlan varázsszálat, Amit a szerelem feszített közéjük. A friss szél megrészegítette fejük, Megrogytak térdeik, halálukból támadtak fel, - Mert ha nem szerettél - Sem nem éltél, sem nem lélegeztél! Sokat örökre megfojtott a szerelem, Bárhogy hívod, el nem érheted őket, Számlájukon rémhír és üres beszéd, De ez a számla vérbe áztatott. Mi azonban gyertyát gyújtunk azokért, akik Meghaltak az ismeretlen szerelemért… Lelkük virágok közt kószál majd, Hangjuk egy ritmusba olvad, s Az öröklétet együtt lélegzik be majd, Találkoznak, és – egy mély sóhaj után- Valahol, egy törékeny folyótorkolatnál Átkelnek az univerzum keskeny hídján. A szerelmeseknek nászágyat vetek- Énekeljenek csak ébren és álmukban is! Lélegzek, hát Szeretek! Szeretek, hát Létezek! Baka István fordítása
*

Ilyen vagytok ti/vagyunk mi,
kedves jó- és rosszismerőseim…
KORUNK EMBERE/ÁLLATORVOSI LOVA - II.
Aki addig evez Élete tengerén, míg ki nem köt a Bánat szigetén
Aki addig hajszolta-halmozta élvezeteit: belecsömörlött
Aki addig Jézus barátja, amíg le nem fogják, el nem ítélik
Aki addig keresi a halhatatlanság titkát, míg lepereg élete
Aki addig kíméli és menti magát: újszerű állapotban rohad
Aki addig nem segít, amíg a másik nem tér át az ő hitére
Aki addig nem vall színt, míg nem tudni, ki lesz a győztes
Aki addig piszkálódik, kötekedik, míg ki nem húzza a gyufát
Aki addig söpri a szőnyeg alá a szemetet, míg elbukik
Aki addig várja anyasága ideális feltételei alakulását, míg késő
Aki addig-addig válogat, míg hoppon marad
Aki ágyúval lő a verébre - romba dönt még néhány lakóházat is
Aki ágyúval lő a verébre, s vele elpusztítja az öreg diófát is
Aki ahova lép, ott fű többet nem terem
Aki ahova lép, ott fű többet nem terem - az írmag is kipusztul
Aki ajtófélfa ember - sehol sincs se bent, se kint - küszöbön
Aki akkor sem eszik húst, ha ez megmenthetné házasságát
Aki aktív: minél jobban feszeleg, annál szorosabb a bilincs
Aki alacsony tűrésküszöbű: egy légy kihozza béketűréséből
Aki alattomban él az erejével, ártani-rontani ő is tud…
Aki áldozatból tettestárs lesz, mert szégyenérzetből falaz
Aki állva hal meg: rangon alulinak találva lehajolni az eperért
Aki amíg rosszul van, mindent megfogad - de hamar felejti…
Aki amikor szülhetne, még nem akar, amikor akar, már…
Aki ámul és bámul, mint Csipike: nélküle is működik az erdő…
Aki anyja szoknyája mögé bújik, ha legény kell a gátra
Aki annyira a földöz ragad: nem látja Ikarosz szárnyalását
Aki annyira bízik anyjában, hogy ő választhat neki párt
Aki annyira bolond: nem az örökkévalóságra rendezkedik be
Aki annyira gyáva, hogy se hazája, se otthona
Aki annyira gyűlöli ex-szerelmét: még az ördöggel is összefog
Aki annyira imádja magát: nekiáll a lelki klón gyártásnak
Aki annyira nem karakteres, hogy még elrettentő példa se lesz
Aki annyira önellátó, hogy önmaga bírája és dicsérője
Aki annyira szemérmes koldus, hogy titokban éhen hal
Aki annyira szeretné magát megmutatni: exhibicionista
Aki annyira tiszteli az anyját: őt sohasem előzheti meg társa
Aki annyira titokban áll ellen: megtévesztésből karriert csinál
Aki annyira törvénytisztelő, hogy szombaton nem gyógyít
Aki annyira zsugori, hogy még magát is sanyargatja
Aki annyit és addig issza kedvenc kakaóját, míg látni se bírja
Aki arra bazíroz, hogy kilakoltatásod után olcsóbb lesz a házad
Aki arra büszke, amit a szerencsének köszönhet
Aki árulásért cserébe kér mentességet, büntetlenséget…
Aki ásításával és cinizmusával demoralizálja a fiúkat
Aki átlép az összeesetten, nem veszi el ő a mentősök munkáját
Aki az a leggyengébb szem, ahol elszakad a lánc
Aki az állomásfőnöktől kér cigit, a bakternak köszöni a tüzet
Aki az általa egyoldalúan képzelt életekből összemazsolázna..
Aki az amúgy is nehéz kezdetet folyton csak halogatja
Aki az egész emberiséged megveti, s legvégén legfőként magát
Aki az Égre köpköd, s az visszahull az arcába
Aki az egyik szavával agyonüti a másikat
Aki az egyszeri kegyelmi ajándékra jogot akar formálni
Aki az élelmét megtermelő paraszt nevét sértésként használja
Aki az eleve elrendelést önfelmentő fatalizmusnak tartja
Aki az ellenségtől kér tanácsot: milyen taktikát kövessen?
Aki az első nagy bűnt már jóvátehetetlennek érez - neki annyi
Aki az emberiség barátja, de hidegen hagyja szenvedő hitvese
Aki az ételével mérgezi magát, fogaival ássa ki a sírját
Aki az imát elhadarja, de az étkezésből rítust csinál
Aki az irgalmatlanul előadott igazsággal szűkíti baráti körét
Aki az irgalom nélküli „igazsággal” barátokat veszít
Aki az orránál alig lát tovább
Aki az öngőgjében fuldokol - nincs benne teremtményi alázat
Aki az öregeket csak illemből hallgatja - egyik fülén be…
Aki az örömrontásban és ünneprontásban a leleményes
Aki az ünnep közeledtével csak annak megúszására gondol
Aki azért mozgalmárkodik, mert nem szeret hazamenni
Aki azért szül gyereket, hogy az eltartsa/hamar sírba vigye
Aki azért tetteti magát butának, hogy legyen, aki elveszi
Aki azt a csónakot fúrja ki, amin ő maga is evez, utazik
Aki azt a hajót süllyeszti el, amin ő is utazik
Aki azt a sebet tépi fel és mélyíti, ami még be sem hegedt
Aki azt a titkot is megőrzi, amit elárulva életet menthetne…
Aki azt hiszi, hogy a lélekölő kényszermunka is nemesíthet
Aki azt hiszi, hogy az élete kész átverés, de ő nincs beavatva
Aki azt hiszi, hogy bérlete lehet a szerencséhez
Aki azt hiszi, hogy felnőve semmit nem veszít, csak nyer hozzá
Aki azt hiszi, hogy majd nyugdíjban hegedül és képeket fest…
Aki azt hiszi, hogy üdvözül, ha szétosztja mindenét
Aki azt hiszi, hogy van isten háta mögött, ahol senki sem látja
Aki azt hiszi: a kárörvendőnek örömtelibb az élete
Aki azt hiszi: a szükséges feltétel egyben az elégséges is
Aki azt hiszi: amiről önként lemond, az könnyen visszajön
Aki azt hiszi: barátja csak igazat, ellensége csak hamisat szól
Aki azt hiszi: pont olyan forrón eszik a kását, ahogy azt főzik!
Aki azt hitte, hogy a háza felépülésével otthona is lesz
Aki azt kívánja, bárcsak mindig csak csokoládét ehetne
Aki azt nézi és erősíti, ami elválaszt, s nem ami összeköt
Aki azt szeretné, ha minden esetre lenne szabály vagy ukáz
Aki azt tanítaná, amit maga se tud - orvosi tanácsot adó beteg
Aki azt várja, hogy a sült galamb repüljön a szájába
Aki azzal áltatja magát: őt ez a kor nem érti meg, de az utókor
Aki azzal büszkélkedik, amiben neki semmi érdeme sincsen
*

J
Harmonikus élet
- Gyerekek, ki tudna mondani egy példát a harmonikus házaséletre? - kérdezi a tanárnő. Móricka jelentkezik: - Az én nagyszüleim harmonikusan élnek. A nagypapa horkol, a nagymama meg süket.
J
Idős házaspárok közös nyelve: Nagypapa kinyitotta az egyik szekrény ajtaját, és keresgélni kezdett a polcokon. A nagymama megkérdezte: - Mit keresel? - Semmit! - Az nem ott van, hanem az ágy alatt!
J
Ifjú pár veszekedése
Édesanyám, megvolt az első komoly veszekedés közöttünk!- mondja az ifjú feleség anyjának. - Ne keseregj leányom, minden házasságban előfordul az ilyesmi. - Jó, jó, de mit csináljak a hullájával?
J
Kis testvér
- Tudod, hogy kistestvéred lesz? - kérdezi a szomszéd néni a kislánytól. A kislány boldogan rohan haza, és megkérdezi: - Anyu, hol van a kistestvérem? - Itt a hasamban. A kislány szomorúan megy vissza a szomszédba. - Nem lesz kistestvérem - mondja -, az anyu megette.
J
Skót karácsony
A skót kisfiú megkérdezi az apjától: - Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt? - Parketta, kisfiam, parketta...
J
Friss házasok beszélgetnek: - Szeretsz drágám? - Szeretlek. - Imádsz? - Imádlak. - Mire gondolsz? - Arra, amire Te... - Király, akkor hozz egy üveggel nekem is!
J
A hosszú házasság titka
Egy műsorba meghívtak egy házaspárt, néni is, bácsi is 100 éves volt. A műsorvezető - a bácsihoz fordulva - nem hagyta ki az ilyenkor szokásos kérdést: - Bácsi, maga szerint mi a hosszú élet titka? Mire az: - Tudja, amikor a feleségemmel összeházasodtunk, már vagy 75 éve, megegyeztünk, hogy ha elkezdünk veszekedni, nem folytatjuk tovább, hanem az egyikünk kimegy a házból. Hosszú életemet annak tulajdonítom, hogy rengeteget voltam friss levegőn!
J
Párbeszéd
Két ember beszélget: - Pontosan rád illik egy közmondás. - Melyik? - Akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá. - De hisz nekem nincs hivatalom. - Na látod, éppen ezért találó.
J
Kérdés
- Tudod-e, fiam, miért teremtette az Úr először Ádámot és csak azután Évát? - Igen, Tiszteletes úr - válaszolja Pistike -, mert a Jóisten is tudta, hogy nem jó asszonnyal kezdeni!
Egy kérdés női szemmel
- Tudod-e fiam, miért teremtette az Úr először Ádámot és csak azután Évát? - Igen, Tiszteletes úr - válaszolja Pistike -, mert minden mestermű előtt kell egy piszkozat is.
J
Szegények
- Mi bizonyítja, hogy az Isten szereti a szegényeket? - Sokat teremtett belőlük.
J
A teremtés
Isten megteremtette a férfit, és megpihent. Majd Isten megteremtette a nőt, és azóta senki sem pihen.
J
Isten felesége
Pistike megkérdezi az apját: - Apuci! Van az Istennek felesége? - Dehogy van - feleli a papa -, hiszen akkor nem lenne mindenható.
Ádám és Éva
Hárman állnak egy Ádám és Éva kiűzetését ábrázoló festmény előtt: egy angol, egy francia és egy orosz. - Nézzék ezt az elegáns, tartózkodó kifejezést az arcukon - mondja az angol. - Teljesen biztos, hogy Ádám és Éva angol volt. - Ugyan, nézzék, milyen szépek. Emellett teljesen meztelenek, így biztos, hogy mindketten franciák voltak - így a francia. - Önök tévednek. Nézzék meg jobban a képet! - mondja az orosz. - Nincsen ruhájuk, egyetlen ételük van, az alma. Ennek ellenére azt hiszik, hogy ez a Paradicsom, így biztos, hogy oroszok!
J
Utoljára a nő
- Miért teremtette isten utoljára a nőt? - Nehogy beleszóljon a teremtésbe.
J
Egy kis pihenő
No Kati néni, hogy vagyunk? – kérdi a lelkész.
- Nagyon lassan, tiszteletes úr.
- Mi a baj?
- Hát sok a dolog, az embernek alig van nyugodalma. Ha az a kis templomi alvásom nem volna, nem is tudom hová lennék.
J
Szeretet és humor
Szeretettel és humorral kell élni az életet.
A szeretet a megértéshez,
a humor pedig az elviseléshez kell.

*
Népdalok versei
Addig babám szerettelek, addig babám szerettelek, Míg igaznak ismertelek hateha. De hazugságba értelek, de hazugságba értelek, örökre meggyűlöltelek hateha. Zöld a kökény, zöld a fa, zöld a kökény, zöld a fa, Sokat sírtam alatta, de alatta. Sírtam biz’ én nem volt mér’, sírtam biz’ én nem volt mér’ A régi szeretőmér’ hateha. Kelj fel, rózsám, mert megvirrad, kelj fel, rózsám, mert megvirrad, Mert feljött a hajnalcsillag hateha. Kelj fel, rózsám, mert megvirrad, kelj fel, rózsám, mert megvirrad, Mert feljött a hajnalcsillag hateha. Más azt tudja az enyém vagy, más azt tudja az enyém vagy De én biza’ tudom, nem vagy hateha.
https://www.youtube.com/watch?v=BkCQ8QCWLA0 *** Szomorú fűz a levelét pergeti, Esti szellő játszadozva kergeti, A szívem is széltől űzött, széltől űzött falevél Csak szellő volt, amit nekem ígértél. Simogatja arcomat az őszi szél, Hallgatja, hogy sóhajtásom mit beszél, Aztán vígan kergeti, kergeti a levelet Jól tudja, hogy te sem sajnálsz engemet. *** Nem ver meg engem az Isten Nem ver meg engem az Isten, Hogy szeretőt mást kerestem Hogy szeretőt mást kerestem. Keress Te is mást magadnak Keress Te is mást magadnak, Éljed világodat vele Áldjon meg az Isten vele! Iskolába nem járattak Iskolába nem járattak, Olvasni sem tanítottak Olvasni sem tanítottak. De szemedből kiolvasom De szemedből kiolvasom, Hogy szívedbe bánat vagyon Hogy szívedbe bánat vagyon.

|
LAST_UPDATED2 |
Koldusbot és függetlenség |
|
|
|
2014. június 18. szerda, 19:34 |

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 31.
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek

Szegény legény búnak bátyja, búnak bátyja, Kinek nincsen jó barátja, jó barátja, Két garasát úgy keresi S azt is a kocsmába viszi, hateha. Jaj, Istenem adj egy csudát, adj egy csudát, A bankóból hullass boglyát, hullass boglyát, Ott hadd szedjen minden legény Hogy ne legyen egy se szegény, hateha. Páros vadgalamb szállott le a Tiszára, Egy ideig rá se néztem a leányra, Amióta odaszállott Nyugodalmat nem találok, hateha.
* * *

Az én életminőségem 2011-ben
Szegény – szegényebb – nyomorgó
Rákosi rendszer?
Szerintem
még ma is élő
az egyik sarkpontja,
az új forint bevezetésekor megállapított bérek, amik azóta csak nominálisan változtak - De akkor az élelmiszer olcsó, hatósági áras volt, ahogy a víz, az áram, a gáz, a lakbér, a közlekedés, s az iskola, a kultúra, a könyv stb. is szinte ingyenes.
Azóta nagyot fordult a világ,
de nem úgy a keresetek reálértéke. Nem a bérminimum, a létminimum, az átlagbér stb.
Nem az öregkori minimális nyugdíj. És persze az a szociális segély sem, Ami ma nálam most 48 ezer forint kettőnkre. * Alábbiakban
arról írok pár megjegyzést, hogy ebből mi mindenre – nem – futja…
(Majd azt is ki fogom számolni, megsaccolom, hogy ami ma pl. egy értelmiségi fogyasztói kosara, Az 2011-ben egy főre mennyi jövedelmet jelentene) * Mindez a honlap jövőjéhez is kapcsolódik, Ezért is nyújtok betekintést mindennapjaimba, Hogy megértessem: bizonytalan ez a jövő. Egyelőre még megyeget csökkentett kínálattal, De évvégén a tárhelyet is meg kellene újítani stb. Így lehet, hogy át kell térnem az egyszerű blogra… * Hosszabb távon nagy segítsége lenne, Ha működhetne egy olyan adomány rendszer, Ami elektronikusan átutalhatóvá tesz pénzt, A sok kicsi sokra megy alapon… De ez még nincs – a banki átutalás más nagyságrend. * Önmagában is érdekes átgondolni, Hogy mi minden tartozik itt és most Egy ilyen és ilyen életformát véve alapul A létminimumhoz, a társadalmi minimumhoz, Mik az alapszükségletek, s mik az „extrák”… * Talán nem véletlen, Hogy nem hallunk mostanában ilyen adatokat!
Pedig biztosan készülnek ilyen felmérések stb.
Az lenne az igazi nagy „rendszerváltozás”, Ha mindenkit állampolgári jogon megilletne, Hogy megkapja a havi létminimumát, A fedelet, a meleget és a betevő falatot stb., És akinek még munkája is van, Az meg kétszázezertől kereshetne a csillagos égig…
Akkor nem vándorolna ki ennyi szakember,
Lenne hazai vásárlóerő, születne elég gyerek stb. (És ez nem fantazmagória, ez politikai akarat, népakarat stb. kérdése!!!) * Az én helyzetem persze
sok szempontból speciális, De azért sok általánosítható van benne, Ezért sem gondolom, hogy magánügyem lenne. És a politikai pikantériája miatt sem. Hiszen az ellenzék egyik vezetője voltam, Aki 89 után nem lépett politikai pályára, S még a mai napig sincs se állása, se nyugdíja stb. Csak elrettentő példaként tartanak életben? (Erről bővebben az Orbánhoz írott levélben)  * * * SZEGÉNYSÉG ÉS/VAGY NYOMOR A szegények életére amúgy is jellemző, Hogy átlátható, áttetsző, transzparens, Belelátni a zsebükbe, a fazekukba stb., Akkor meg miért ne mutatnám be én magam, Hogy itt és most miből és hogyan élünk, Mert épp a jóakaróim nem nagyon tudják… * Mélyszegényen Nem gondolhatsz olyasmik megvételére, Amivel hosszabb távon sokat spórolhatnál (és nem tudod megvenni akciósan a kerékpárt) * Nincs szabadon felhasználható pénz, Ami valahogy tőkésíthető, fialtatható lehetne (részvény, állampapír, kölcsön, csendestárs stb.) * Több fényt! Világítástechnika – csillárok, asztali lámpák Zseblámpák, kerékpár-világítás – körték, elemek (szemrontó félhomály a kényszerspórolás miatt) * Függönyök, lakástextíliák, szőnyegek Van, amit kaptunk, van, amit házilag készítettünk * Kaptunk már
Ajándékba kávéfőzőt, De mikrohullámú sütőt is, Amit viszont elvi okból leselejteztünk… * Poharak, tányérok, evőeszközök stb. Ezek túlnyomó része kapott, ritkán vett * A törülközők, az ágyneműk, a fehérneműk Vajon meddig bírják a kopást, a mosást? Meddig lehet ruháinkat toldozni, foltozni? * Papír zsebkendő, WC papír, Tisztálkodás, mosás-mosogatás, takarítószerek Ezen nehéz, vagy nem érdemes spórolni… * Ha foci után betérek a kocsmába, Én itthonról igyekszem pogácsát vinni, Hogy ellentételezzem az egyoldalú meghívást (és Lajos bácsinak se tudok fizetni egy pohár sört, Hogy húzza el a nótámat, s ne kelljen lopnia stb.) * A tévédíjat eltörölték, De a kicsit is nagyobb választékért fizetni kell. (Moziban már vagy 10-15 éve nem voltunk…) * Fogyasztói kosarunkat ha összeállítanám, Akkor mennyi lenne a társadalmi minimumunk? * Fiam segítsége nélkül télen fagyoskodnánk És nem lenne elegendő cukrunk, lisztünk stb. * Ha elfogy a készpénz, Akkor személyi kölcsönt kell felvenni (persze családtagtól, ismerőstől kamatmentesen) * Nincs független jövedelmünk Nincs kiadható lakásunk, bérbe adott földünk stb. Ahogy nincsenek szerzői jogdíjaim, Vagy kitüntetés után járó havi apanázs stb. * Befőzés Jó dolog a házi lekvár, De ehhez egyszerre kell kifizetni, előre Úgy a gyümölcsöt, mint a cukrot (ahogy a téli hagymát is, Amit egy ismerőstől vásárolunk baráti áron) * Váratlan kiadás Ez az egyik nagy mumus… (Jaj, csak el ne romoljon valami!) * Egy-egy amatőr rock együttes koncertje, Pl. épp ma, amikor ezt írom egy „Beatles”
* Még jó, hogy nem járok orvoshoz, Pláne nem maszekhoz, És nem szedek gyógyszert (Isten kegyelméből) * Még jó, hogy pipázok, Ami a legolcsóbb dohányzás – Ez heti ötszázból kijön (de a feleségem cigarettázik…) * De jó lenne kikapcsolódni, feltöltődni, Pl. itt a közelben a Házirét nevű tónál, Ahol horgászni is lehetne, Ha lenne felszerelésem, engedélyem, És hozzá napijegyre párezer forintom… (pedig ez a szegényebbek sportja…) * A kerékpáromra nemrég Ajándékba kaptam első-hátsó világítást… (és már ezért sem életveszélyes este sem) * Eljárok focizni, hetenként kétszer, De már az iskola salakos pályája sincs ingyen, S nincs focicipő, kapuskesztyű, sportszemüveg.. * A szemész TB-re van, ami a segéllyel jár, de az új szemüveg minimum 15 ezer lenne (tavaly „SZTK” keretest vettem retró divatból….) * Ajándék - felköszöntés Egy minőségi bor, pláne pezsgő közel ezer… (pedig ez a feleségem kedvenc itala) * A használt ruha hagyján, De más kitaposott cipőjébe járni… * Időfaló – lenne - az olcsóbb boltok felkutatása De a nagyobb bevásárláshoz messzibb kerekezek * A fénymásolást is házilag kéne megoldani, De e használtan vett gép már nagyon döglődik… * Izgulhatok, hogy ne szakadjon el a gitárhúr (a gitáromat egy barátom újította, húrozta fel) * Egy másik haver meglepett Egy kínai, de működő gitárhangolóval * Vonatjegyek –vasúti resti Miből utazhatnék le vidéki ismerős „elv-társaimhoz”… (pedig de nagyon lementem volna pl.Sitkére, ahova egy diakónus barátom költözött gyerekeivel) * Házhozszállítás Pizza-rendeléssel sem tudok időt megtakarítani (sem az étrendemet változatosabbá tenni) * Mindent „magad ura, ha szolgád nincs” alapon * Művészpártolás Már eszembe se jut, hogy pl. festményt vehetnék * Ajándékba kapott, turkált ruhák és cipők * A nagy mumus a tél lett: hideg „otthon” fél évig? Pedig nekem itt van a „munkahelyem” * A mosógépem is baráti alapon javítják * Új bútorra, szőnyegre gondolni se merünk A lakásunk eklektikusan van berendezve… (a könyvespolcok egy része csináltatott, annak is nagyobb fele anyagárban..) * Fogorvos-fogtechnikus már luxus lenne… (Modor Ádám testvére készített egy protézist, Úgy érezte, tartozik ezzel öccse emlékének..) * Megfontolandó, hogy társaságot hívjak házamba (de azért ezt szoktunk, Kiadós levesre és házilag készített süteményre) * Hol vannak már azok az idők, Amikor még tortát, süteményt, fagylaltot Cukrászdában fogyasztottunk, ill. hozattunk * Nem rendelhetek lábamra cipőt, De újat is már nagyon régen vettem, Még focicipőm sincs, csak kapott kínai tornacipő * Semmilyen biztosításom sincs * Jótékony célra nem adakozhatok (bár aluljárós zenésznek adta már ötvenest…) * Újság, folyóirat: csak, ha a neten olvasható * Nincs vendégszobánk, De sok jó ember kis helyen elfér… * Taxin nem jöhetek haza éjszaka Éjszakai buszok nem járnak felénk… * Fizetős konferencia stb. szóba se jöhet (Pedig pl. a múltkor a „Helyi pénz” érdekelt) * Nem futja kávéházi, kisvendéglős összejövetelre (Egy ideig jártam a Makk Hetesbe, filozófus körbe, De „szerencsére” hamar kigolyóztak…) * Nem vehetek CD-t, DVD-t Se magamnak, se ajándékba * Szamizdat Nincs pénz kispéldányszámú kiadványra (Többszázezer forintot kellene megelőlegezni, És talán csak elajándékozni tudnám, Vagy szemérmesen koldulni velük…) * Örökösen szívességekre, alamizsnára utalva * Házkarbantartásra nem hívhatok szakembert (Egy régi ismerősünk szokott olykor jönni, Egy tál meleg ételért és jelképes összegért) * Messzibb utazásra nem gondolhatok * A BKV-ra és a vonatra ritkán telik Marad a bliccelés vagy a kalauz korrumpálása? * Könyvtári beiratkozási is már számottevő költség * Elavult a számítógép, ócska a monitor (Jaj, csak húzza még egy ideig!) * A nyomtatóm is alamizsna Nincs festék a nyomtatóba – a papír is drága * Nem tudok egy szkennert kigazdálkodni * Egy kisautót sem tudok fenntartani (bezzeg az ellenzéki időkben volt Moszkvicsom…) * Nem futja tartalék szemüvegre, Pedig már az egyetlen is cserére érett (karcos, a keret lestrapált, a dioptria változott) * Nem vehetek igénybe természetgyógyászt * Szakmai egészségügyi ártalmak – A sok ülés miatt előálló hátfájásra Milyen jó lenne egy-egy profi masszázs (a körzeti orvos javaslata, de beutaló nélkül) * Nincs könyvtárszobám, Legtöbb könyvem egy hátsó sufniban * Nem vehetek új könyvet, Se hangtalant, se hangosat * Alkalmanként sincs bejárónőnk (magad uram, ha szolgád nincsen) * Nem telik hangversenyre, színházra, mozira (bár nemrég elvittek egy BlackBird koncertre) * Bajosan tudom az internetet kigazdálkodni (pedig ezt mi vállaltuk – a gázszámla a fiaméké) * A számítógépeimet mindig kaptam, A monitor lehetne szemkímélőbb, de ez van… * Nagyon meggondolom, kit hívok mobil telefonon (már lassan az SMS-t is, aminek ingyen kéne lenni) * Nem járhatok fizetős strandra, fürdőbe (de a Dunára vagy a bányatavakba igen) (folyt. köv.!?) -------------------------------------------
* * *

Egy gazdag asszonynak egyetlen leánya
férjhez akar menni, anyja nem engedi.
Anyám, a jó anyám kiskertbe engedj ki,
kiskertbe engedj ki, virágim nézzem meg.
Virágim, virágim mind elhervadjatok,
hadd tudja jó anyám, hogy engem gyászoltok.
Anyám, a jó anyám szobámba engedj be,
szobámba engedj be, ruháim nézzem meg.
Ruháim, ruháim, mind elrohadjatok,
hadd tudja jó anyám, hogy engem gyászoltok.
Amerre én járok még a fák is sírnak.
Gyenge ágaikról zöld levelek hullnak.
Hulljatok levelek, rejtsetek el engem.
Miért átkoztam én meg egyetlen gyermekem.
* * *

Szegények - magyar mondások
Meg ütötte erszénnyét a’ lapos menykő.
Szegény ember csupa vizzel főz.
Jeget eszik, vizet iszik, lapuval takaródzik.
Ringy rongy.[1]
Több tetve, mint pénze.
Ma is csak akkora árnyéka, mint tegnap.
Más’ szekere’ farkán ül.
Mindenhez látó, semmivel bíró földes Ur.
Madár húsú.
A’ teremtett ég alatt lasnak sincsen.
Szegény az ördög: mert nincs lelke.
Meztelen, mint a’ kis újam.
Tetű vár.
Hátán háza, kebelében kenyere, mint a’ csigának.
Árva, mint a’ le hullott levél.
Lelke sincs, hanem párája.
Nyert benne, mint Bertók a’ csíkban.[2]
Minden zsírját ki szívták.
Ebestül macskástul oda lett a’ gazda.
Se háza; se tüze.
A’ tetűnek leg alább hajléka, ennek semmije.
Árva leány haja.
Arra jutott; hogy szitáját is süveggel foltozza.
Teste lelke. – Torkig adós.
Suba gallérjánál több se maradott.
Arra jutott: hogy azt se tudja: hová hajtsa fejét.
Szegény pára. – Széllel él.
Mindenből (még a’ Holdból is) ki kopott.
Össze bújnak, mint a’ szegény ember malacai.
Se gyűszűje, se tűje. – Se ökre, se szamara.
Úgy van: mint szegény legény a’ gazdag városban.
Nincs a’ szegénynek féltő marhája.
Szegény egér, melynek csak egy luka van.
Se felesége, se gyermeke.
Kinek mesze nincs, sárral tapaszt.
Egér sincs házánál, mert morzsára se találhatna.
Kinek lova nincs, Bécsbe is gyalog jár.
Se írja szegénynek, se szelencéje.
Alamizsnán szeme.[3]
A’ mezítelent nem foszthatni meg.
Fót a’ fótot éri.
Avítt szűrjén fót hátán a’ fót.
Hátrább halad, mint a’ rák.
Koldus táskára szorult.
Tengődik: mint Toldi Miklós lova a’ szemeten.
Rosszabb a’ koldusnál.
Eleget élt a’ szegény, ha hamar oda lett is.
Csontja bőre.
Olyan, mint kit a’ koporsóból ki vonnak.
Heted szaka se lakik egyet a’ hasával.
Egy pénz árra sót nem köthetni üngébe.
Alig van háti bőre, az is már kopasz.
A’ koldusnak még maga’ apja se barátja.
Gerincéjéhez száradott a’ hasa.
A’ szegény néha (étele helyett) aluszik.
Nem igen cifrát rezel.
Néki is sorban háza, mint más szegénynek.
Tűz sincs konyhájában.
Sajt és kenyér, két tál étel a’ szegénynél.
Más konyháján élődik.
Hét macska
egy egeret meg nem foghatna lukas gatyájában.
Teste lelke, és a’ sodró fája.
Volt, de el költ.
Alig takarhatja bé hitvány mindenkéjét.
Faggyas, mint a’ rák.
Mint madár az ágon hol itt’ hol amott.
A’ duda szél bátrabban nyargalódzik.
A’ hideg lukba fúj.
Soha nem füstölög kéménye.
Ne csúfolódjék a’ koldus, ha szegény.
Ikrás, mint az ökör.
Úgy sétál, mint a’ kárvallott Görög az üres boltban.
Leány ágra szorul.
A’ házakat kerülgeti.[4]
Barát garas.[5]
Bé esett, mint a’ kis kesztyű.
Tejes, mint a’ szúnyog.
Alá nő a’ szegény, mint az ökör fark.
Isten’ földjén lakik.
Kevéssel éri bé.[6]
Szegény legény nem nagy Úr.
Másnak keze lába.
Jaj nékem egyedül senki se hegedül.
Sós levet se ehetik.
Tökmagot se ehetik kényére.
Végy el engem kincsem
Kilenc üngöm készen Újja héjja, gallér héjja Egy csöpp allya sincsen.
Se hazája, se országa, se városa.
A’ mint az Urak felírták, úgy kell meg lenni.
Elő hasú gazda.
Egyik lába mezítelen
A’ másikon semmi sincsen.
Nyomorultabb a’ nyúlnál.[7]
Nem fél a’ Német: hogy gatyáját el lopják.
Minden héjján van, ki pénz héjján van.
Mankóval segíti lábait.
Senki se irigyli a’ pad alatt.
Egy pénz ő nála forint.
Ott’ szakad le a’ jég, ahol leg vékonyabb.
Mostani vagy is tegnapi gazda.
Annyi a’ földje: hogy körösztűl ugorhattya.
Körül belől semmije sincs.
Akár ide, akár amoda néz; ürességet lát.
Test-véretlen lependék.
Oly szegény, mint a’ templomba szorult egér.
A’ szegény embernek szerencséje is szegény.
Ki áll bocskorából a’ lába.
Nemes ember volna,
ha földjét el nem hordották volna a’ Fazekasok.
A’ szűrben termett tetű sokkal jobban csíp;
mint a’ róka torkos mentében neveltetett.
Üres mind szekrénye, mind erszénye.
A’ réz is kelő pénz nála.
Nem élhetünk mindnyájan úri módon.
Se pénze, se posztója, nadrágja sincs.
A’ hol semmi sincs, ott a’ Bíró se vehet el valamit.
Drága ma a’ pénz.
Hitvány koldus, ki egy házat el nem tud kerülni.
Eb szőlő se terem kertjében.
Ott’ vész a’ szegény, a’ hol úrrá akar lenni.
Nagy a’ gulya ráncában.
Az árnyékból is alig ehet valamit.[8]
Néha a’ szegénység dicsőséges.[9]
Addig kereste
őseinek nemességöket,
még ásóra, és kapára talált.
Kinek semmije sincs, attól vette, kinek nem volt.
Rongyos szűr a’ nyakában.
Itt’ a’ tél, jaj kinek nincs fűteni valója.
Gallérja is alig maradott.
A’ remény levest kiki fel adhatja a’ szegénynek.
Mindenütt szegény, a’ ki szegény.
Könnyű a’ szegényen kockázni.
Könnyű a’ szegényt ki nevetni, de nehéz meg ruházni.
Szegény embernek kevés pártfogója.
Nem tudja; kihez vigye ügyét.
Könnyű a’ szegényt reménnyel táplálni.
Mind a’ két felé sántít.
Nem is él; hanem a’ szegénységgel bajlódik.
Nem hízik a’ pofája.
Laci konyhája.[10]
A’ sok ígéret nem teszi gazdaggá a’ szegényt.
Ki nem telel a’ maga kenyerén.
Ígéri uraság, meg adni emberség.
A’ szegényt nem hajtogatja más, hanem a’ has.
A’ szegénységet el nem titkolhatni.
Mint vas szög a’ zsákból, úgy szegénység a’ házból.
Se födele, se háza. – Házi koldus.
Oldal bordáját is meg lehet olvasni.
Kapor se terem kertjében.
Kapcája is rongyos.
Nem sokat erezget két oldala közé.
Maga se keresett, apjáról se maradt valami.
Szegény a’ száraz földön is el alszik.
Nem mindenkor gyalázat a’ szegénység.[11]
Kinek jövedelme két forint napjára,
és hármat költ
(ha vak is) által láthatja:
hogy koldusságra szorul.
A’ szegénynek nincs miről adózni.
Szegény a’ koldus, ha bár neve király is.
Lehet a’ gazdagból is szegény, és viszont.
Ha a’ gyékényt alóla el rántják, meztelen farán ül.
Oldalán kamarája, mint a’ Baranyi embernek.[12]
Ebek konyháján élődik.
Holmiját a’ szegény könnyen számba szedi.
Szénán is álmodozhatik a’ szegény.
Hideg konyha, üres tál. Sok vendéget nem talál.
A’ szolga nem Úr.
Szegényt az ág is húzza.[13]
Az ő Jószága a’ kolduséval határos.[14]
A’ koldus soha se kerül, akár hol koldul.
Árkon kívül högy mester.
Szegényből lett gazdagot, az ördög se tűrheti.
Pénz nélkül kerüli meg a’ vásárt.
Fűzfa paripán nyargal, még is gyalog jár.
Minden jószágát elkótyavetyélték.
Csak keszegekkel fordul föl néki a’ piac.
Nincsenen veszi a’ semmin adottat.
Szegény ember hamar meg olvashatja malacait.
Tele erszénye pókhálóval.
Ember pénz nélkül, vak bot nélkül.
Egy hibázik a’ szegényben.
Avval kötözgeti sebét, a’ mivel lehet.
Orvosság nála a’ lapú is.
Szegény háztól ösztövér bárány.
Szegény Úrnak galambház a’ mészár széke.
Farához száradt a’ gyékény.
Többször jön szobájába a’ napfény, mint a’ kenyér.
Talpalatnyi földje sincs.
Az embernek oldalán is ki fakad a’ szegénység.
Hátán bótya, mint a’ csipkés Tótnak.
A’ szegény (Húsvét napján is) fekete Vasárnapot ül.
Kötelet se vehet: hogy magát fel akassza.
Anyaszült meztelen.
Árnyékot se vét.
Embert a’ nyomorúság és árnyék, soha el nem hagyják.
A’ szegénynek se pénze, se hitele.
Késő a’ kolbászt akkor kémélleni, midőn el fogyott.
A’ hol semmi sincs, ott’ ne keress.
A’ kevély szegényt a’ Manó is csudálva nézi.
Szegény a’ szegényt hamar ki csúfolja.
Senki se irigyli a’ szegénynek sorsát.
A’ szegényért is meg halt Krisztus.
Városnak határán kívül, ő Bíró.
Ott parancsol, a’ hol nem fogadják szavát.
Holta előtt bőrét is el adta.
Kinek mesze nincs fehér földdel meszel.
Istennek háta megett lakik.
Szegényen élni, ’s gazdagon halni, esztelenség.
Minő a’ kalap, olyan a’ köszönet.
Nincs Budának mérője.
Kopjája szalmából vagyon.
El fogy a’ vagyon, ha nem keresnek reája.
Én is voltam két pénzzel a’ vásáron;
de nem adtak érte három pénzt.
Fakó kocsi, kender hám. Nemes ember, szűr dolmány.
Nincs oly Nagy Úr, ki meg nem szorul.
Szegény háztól málé.
Kutya is a’ szegényt hamar meg ugatja.
Nálok a’ kenyeret Pitának nevezik.
Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások

* * *

SZEGÉNYSÉG, NYOMOR, LÉTMINIMUM
Gondolatok, mondások, életképek, szótárak
Lépcsőházat takarítva keresed üres kenyered
Lemondasz az utcai fagyi nyalásról
Nem adhatsz a kalapozó gitárosnak
Az egyszeri koncert megfizethetetlen
Elérhetetlen lesz a Balaton is
Egyszer libacombot enni?
Ritkán eheted a kedvenc ételed
Záráskor mész a piacra alkudni
Nem mersz vendégeket hívni
A nyomor naponta veszélyezteti a házi békét
Drága a fogorvos – pláne a fogpótlás
Sokáig hordod a szemüveged – nincs tartalék
Sokat kell kölcsön kéregetni - kunyerálni
Buhera – sok szükségmegoldás
Nem tudsz szakembert hívni, ha elromlik valami
Vendégségben te vagy a szegény rokon
Magad uram, ha szolgád nincs
Diszkont vadászatra megy el az időd
Muszáj az olcsót venni – híg a leve
Össze nem illő, lestrapált bútorok
Azt a zenét hallgatod, amit a rádió lead
Csak a tévében láthatsz filmeket
Se a kánikula, se a hideg elől nem menekülhetsz
Ingyenélőnek tartanak
Potyaleső leszel
Abban jársz, amit más levetett
Be kell érned tablettás borral
Korgó gyomorral „filózhatsz”
Vagy bliccelsz, vagy begubózol
Ha nem lopsz, nem eszel gyümölcsöt
Vészhelyzetre semmi tartalék
Nem tudod kiváltani az orvosságot
Befizetetlen csekkek halmozódnak
Sok Damoklész kard a fejed felett
Nem jut tartalék szemüvegre
Veszélyes helyeken fürdesz
Sokáig szívod a leégett pipádat
Nem csak a vécére mész gyalog
Zaccból főzöd ki a „kávéd”
A cipőt még ragasztod, lábadra kötözöd
A főváros sok ingyencirkuszt rendez
A kannás bor is megadja az illúziót – a fejfájás elmúlik
A lomtalanításból bebútorozod kis lakod
A lomtalanításkor vadászol kidobott cipőkre
A pékbolt illata ingyen élvezhető
A pipázás olcsó és elveszi az étvágyat
A segélyhívások ingyen vannak
A sok ígéret nem teszi gazdaggá szegényt
A stadionba a magas fákról kukucskálj be
A szegény Húsvét napján is fekete vasárnapot ül
A szegény, ha kevély, az ördög is neveti
A szegényt a kutya is megugatja
A szegényt mindenki kerüli
A vizet többször is használod
A zoknit is többször megstoppolod
Add el olcsón a munkaerőd
Amit lopsz, azért nem kell fizetni
Antikvárban sem járok böngészni
Ásol egy gödröt és abba esővizet gyűjtesz: medence
Az elromló háztartási gépeket javíttasd meg
Az olcsóbb turkálókból vagy ruha adomány
Bízd istenre az igazságszolgáltatást – ő nem kér pénzt
Bliccelek: 300 Ft/jármű
Bőrét is lehúznák a szegénynek
Bús mint télen a szegény
Citrom helyett citrompótló
Csak egy szobát fűtesz
Csak magadat fűtöd
Csinálj mindent magad
Csináltass évi egy szemüveget
Egy cipő jó papucsnak és focicsukának is
Egy kártyával egy évig hívható vagy
Egy kis luxus: borozás, ajándék, program
Egyél csigákat – szedjél eső után
Egyenlítsd ki tartozásod: szemét, víz, csatorna
Eleget élt a szegény, ha korán meghalt
Falatját a szegény nyállal ereszti fel
Fizesd ki a televízió csomagodat (kábel stb.)
Fizesd ki a villanyszámládat
Fizess vezetékes és mobil telefont
Fizetős sportot ne űzz – gombfocizz vagy az úttesten...
Gazdag hízik, szegény fázik
Gyomirtót, permetezőt nem venni
Ha elmennék színházba, vacsorázni, és taxival haza...
Ha elromlik a mobil, a rádió, a tévé vagy a cirkó
Ha fáj a fogad, húzd ki magad
Ha fizetni kell a részleteket, törleszteni adósságot
Ha napi fél doboz cigit szívsz el (havi 9 ezer)
Ha nincs fogad, egyél pépes ételt
Ha nincs személyid, bujkálj
Ha szegény vagy, ne táncolj
Ha van eltartottad vagy támogatásra szoruló szülő...
Házi testápolás, "gyógyfürdő", hobbisport
Idén sem nyaralok a Balatonon
Ingyenes programfüzet: megnézem, milyen filmet nem nézek
Jaj az olyan szegénynek, aki gazdagot vesz el
Járj el fogorvoshoz, nőgyógyászhoz stb.
Járj gyalog, van időd – milliomos -, soká érsz
Kapcsold be lakásodba az internetet
Kellenek mosogató és mosószerek
Kérd el a konyhamaradékot, mondd, hogy kutyakaja
Kérj kölcsön és ne add vissza
Kéthavonta se veszek egy új könyvet
Ki szegénybe bízik, nádra támaszkodik
Kinek szegény sorsa, eleven megholt az
Kiszedegeted az eldobált félpizzákat
Kótyavetyéld el értékeidet
Könnyebb a szegényt kicsúfolni mint felruházni
Kukucskálj be a rácson át a strandra
Lakásod és házad tartsd karban
Lángossütő előtt felgyorsítom lépteim
Legalább cipőből vegyél egy pár jót-jobbat
Legalább egy kerékpárt tarts karban
Legalább nem kell adakoznod
Magad uram, ha szolgád nincs: hordár
Mi mindent lehet elfüstölni
Minden nap egyél és igyál valamit + vendéglátás
Mindenből a legolcsóbbat
Mindig valami bibéje van a szegény embernek
Mit tudsz adni a kutyádnak enni
Ne adj ajándékot, mondj jókívánságot
Ne bántsd a szegényt, szúrd ki a szemét
Ne hagyd el lakásod, pláne az országot
Ne sminkeld magad
Ne ugorj be egy fröccsre a kocsmába
Ne veszítsd el az okmányaidat
Nehéz a szegény legénynek becsület kapni
Nehéz a szegénynek tisztre hágni
Nem étkezek vendéglőben
Nem fordulok analitikusomhoz
Nem járok uszodába
Nem nyalok fagyit: 150,- Ft
Nem síelek se Ausztriában, se itthon
Nem vagy bekötve a rendőrségre – kutyaőr
Nem veszel fehérneműt
Nézd azt, amit földön ingyen sugároz (MTV, RTL, TV2)
Nincs nagyobb bolond mint a szegény
Nincs rosszabb a szegény zsidónál
Olcsó húsnak híg a leve
Olcsó magyar pipadohány – kapadohány
Oldd meg a téli fűtést (október vége-április eleje)
Olykor cserélni kell a fehérneműt, ágyneműt
Potyázz kiállítás megnyitókon, konferencia büfékben
Reklámújságok újrafelhasználása
Résen vagy az önkiszolgáló étteremben
Sántaságot, szegénységet senki el nem tagadhat
Senki sem barátja a szegénynek
Sok bűn oka a szegénység
Sokat spórolsz, ha nem harcolsz igazadért
Spórolási tanácsadó kezdőknek
Szedj gombát – kockáztass
Szegény ajándéka drága
Szegény ember étele helyett is aluszik
Szegény ember vízzel főz
Szegény embernek szerencséje is szegény
Szegény embert az ág is húzza
Szegény fog madarat, de a gazdag eszi meg
Szegény mindenütt láb alatt van
Szegény sors az , amelynek nincs irigye
Szegénynek szegény a barátja
Szegénység és öregség két nagy teher
Szerelj minden magad: vizet, gázt, villanyt
Tedd a zaciba, hátha majd egyszer kiváltod
Úgy teszel mintha tettél volna a perselybe
Uszadék fa és erdei rőzsegyűjtés
Váltsd ki az orvosságokat
Vannak ingyen látogatható múzeumok
Várj, hátha meghív valaki
Végy el engem te szegény, ketten leszünk szegények
Vegyél egy BKV stb. Bérletet
Vegyél növényeket a lakásba és a kertbe
Vegyél olcsó húst, ha híg is a leve
Vegyél sok olcsó lottószelvényt, sokat nyerhetsz vele
Virágmagvak, palánták, szobanövények se

* * *

Arany János KOLDUS-ÉNEK  Küszöbről küszöbre járok, hol be, hol ki... Ne üzenjetek, hogy nincsen itthon senki, Ne uszítsátok az ebet, hogy letépjen, Annyi kezem nincsen, hogy magamat védjen Szegény honvéd jövök, kérni egy falatot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik; Versectől Szolnokig, Izsaszegtől Vácig. Ott maradt a jobbkéz, mankót hordoz a bal, Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal: Oh, e rongyokat már hogy is nem hagytam ott! - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Ne pirongassatok, hogy koldulni szégyen, Koldusbotom miatt más piruljon, én nem! Ha tisztét mindenki tette volna, mint én, Falatomhoz e sós könnyet nem vegyítném: Sántán is, bénán is, töltenék víg napot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Mennyi drága erő, és mennyi nemes vér! Hozzáfoghatót a történet nem ösmér. Mi haszna! az erőt ásta benső féreg: Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek; Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Egy szelet kenyérkét, alamizsna fillért...! Valami pénz csak kell, s nem tagadom, hogy mért: Majd, ha eltikkadtam,... a déli nap éget, Kocsmaházba térek egy ital bor végett; Jó hely az, legalább nyujt egy kemény padot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Megitél a világ, hogy részeges vagyok, Pedig, ha én iszom, hej! van arra nagy ok: Magam sorsa is bánt... de az mind csak semmi, Megszokná az ember végre föl se venni: Más seb az, amelyre nem lelek balzsamot!... - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul, Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul; "Húzd rá cigány, mondom, egy keservest, ingyen", És a cigány húzza, áldja meg az Isten; Könnye pergi át a barna ábrázatot... - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Nyomorú egy élet... magamért nem bánnám, Ha a holnapot már hozzá nem számlálnám; Ám e szakadt könyvet ti csak foltozzátok: Majd olvas belőle egykor unokátok Dicsőségetekről egy-két igaz lapot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem, Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem. Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban, Korántsem gyanítva, milyen igazam van: Oh, ha megtaláltok egykor az útfélen, Adjatok egy szűk sirt hazám szent földjében. (1850)

|
LAST_UPDATED2 |
Feltámadtam a világ ellen |
|
|
|
2014. június 19. csütörtök, 16:05 |

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 32.
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek

Szelíden, mint a szél
Szőkén szelíden, mint a szél Feltámadtam a világ ellen, dúdolva szálltam, ténferegtem, nem álltam meg-nem is siettem, port rúgtam, ragyogtam a mennyben cirógatott minden levél.
Szőkén szelíden, mint a szél minden levéllel paroláztam, utamba álltak annyi százan fák, erdők, velük nem vitáztam: -fölényesen, legyintve szálltam ágaik közt, szép suhanásban, merre idő vonzott s a tér.
Szőkén szelíden, mint a szél nem erőszak és akarat által ahogy a sas körözve szárnyal: fény, magasság sodort magával, szinte elébem jött a cél.
Szőkén szelíden, mint a szél, a dolgok nyáját terelgettem, erdőt, mezőt is siettettem, s a tüzet-égjen hevesebben, ostort ráztam vetésekben.
-így fordult minden vélem szemben, a fű, levél, kalász is engem tagad , belémköt, hogyha lebben a létet magam ellen szítom én.
Szőkén, szelíden, mint a szél, nem lehetett sebezni engem: ki bántott-azt vállon öleltem, értve-szánva úgy megszerettem, hogy állt ott megszégyenítettem és szálltam én sebezhetetlen: -fényt tükrözök csak, sár nem ér.
Szőkén, szelíden , mint szél, jöttömben csendes diadal van, sebet hűsít fényes nyugalmam, golyó, szurony, kín sűrű rajban süvített át, s nem fogott rajtam, s mibe naponkint belehaltam attól leszek elpusztíthatatlan, s szelíden győzök, mint a szél.
Váci Mihály
*
Csak a gügyögést, csacsogást
vagy az artikulátlan üvöltést értik
*
Elrontják a szemmértéked:
nem tudod megbecsülni a távot, a sebességet
*
Mint elefánt a porcelánboltban:
élettársad mindent borít, tör és zúz
*
Még nyaraláskor az üdülőben is
katonai szellemi házirend érvényes
*
Egy dilettáns
hangyaszorgalommal kornyikál, hegedül a szomszédban
*
Agyament koreográfusok
diktálják mozgásunkat, testtartásunkat
*
Már csak egy nő marad a világon,
de kiderül: „töke van a menyasszonynak!”
*
Van ételválaszték-váladék:
kaki, fika, fülzsír, gennyes váladék, vér stb.
*
Megtiltanak-meggátolnak mindent,
amihez csak egy iciri-piciri kedved is lenne
*
Potyára mész, potyára vársz
és potyára gürcölsz végkimerülésig
*
Nem akadtál senkire,
akinek elegendő türelme lett volna hozzád
*
Ha focista vagy,
akkor mindenképpen valamelyik lábadat törik el
*
Hangosan dobog, zakatol a szíved –
füledbe bömbölnek gyomorhangjaid
*
Minden szutykos, ragacsos,
olajos, frissen festett, nyálkás stb.
*
Ha úri kedvük úgy tartja,
kilógatnak a 100. Emeletről
*
Horribilis kölcsönökből
kontárok gányolják össze első-utolsó házad
*
A túlparton vár a kedves,
de a folyóban hemzsegnek a krokodilok
*
A napi betevő falatért
kikent, kiszagosított „múmiákkal” pásztorórán
*
Egy nyirkos, sötét és hideg
földalatti veremben bújtatva évekig
*
Reggel, délben és este:
krumpli a menü, s holnap ismét ugyanaz
Már mindent láttál,
már mindent tudsz:
neked már nincs új a nap alatt
*
Diszharmónia van
az emberek gondolatai, szavai, írása és tettei között
*
De ronda pálya:
sótlan fapofákat kell nap mint nap megnevettetni
*
Nem tudsz általánosítani:
minden tárgy és eset teljesen új, egyedi
*
Menthetetlenül elveszel a részletekben:
nem látod a fáktól az erdőt, a lényeget
*
Mindig úgy érzed magad.
mint az, aki pánikba esik Duna-átúszás közben
*
Nem bizonyulhatsz férfinak
se a csatában, se a munkában, se a szerelemben
*
Meghaltál mielőtt
érezhetted volna egy lény feltétlen szeretetét
*
Te mindig csak kérsz, kéregetsz, rimánkodsz,
de soha senkinek nem adhatsz semmit, de semmit
*
Egy kirakhatatlan öreg rokon
unalmában összeugrasztja a családtagokat
*
A gyilkos rutin és a vak megszokás
tartja „életben” az emberi társadalmat
*
A világ egy nagy kolostor,
lakóik tetteit a kazuisztika részletességével regulázzák
*
Akit éjszaka imádva magamhoz láncoltam,
az reggelre hirtelen gyűlölt idegenné válik…
*
Nincs beszélgetés,
mely ne egy „ki kit győz le” játszma lenne
*

Jókívánságok
Isten éltessen!
Sok boldogságot!
Jó egészséget, jó étvágyat!
Istenadta jó napot kívánok!
Bányászoknak: Jó szerencsét!
Vizsgázóknak: Kéz- és lábtörést
Vadászoknak: Szart a tarisznyádba!
*
A víz felett
Folyamatosan taposni lefelé
Csak úgy elterülni és lebegni a vízen
Segédeszköz – úszóöv, mentőmellény
Tutaj, fatörzs, csónak, gumimatrac, hajó
Repkedni a víz felett, mint a szitakötő
Futkosni a vízen, mint madarak, pókok
A vízen járni, mint Jézus Krisztus
*

KORUNK EMBERE/
ÁLLATORVOSI LOVA – III.
Aki bagatellizálja a bűnét - majd a sors dramatizálja azt!
Aki bagóért megóvhatta volna, most vagyona se állítja vissza
Aki balhitével mozgat hegyeket, de hiába vagy károdra
Aki barátja bizalmas gyónásával másnap rohan spicliskedni
Aki bármi megtehet azzal, aki nincs vele - mert az ellened van
Aki bármire felbérelhető, ha az neki nem kockázatos
Aki bármit elhisz, csak azt nem: állattól, gyerektől tanulhat
Aki be nem tartható szabállyal gyárt alkalmazotti bűntudatot
Aki beáll a szemmel verve meztelenül vessző-futtatatók közé
Aki bedől a látszatnak, s nem az amúgy táltos gebét választja
Aki beéri félmegoldással - ló helyett a szamár is jó
Aki beéri uraságtól levetett kultúrjavakkal, életformával
Aki befejezi a rombolást - a jégeső már úgyis elverte a nagyját
Aki befogadja az övéit a fészekből kilökdöső kakukkfiókát
Aki behódoló, meghunyászkodó - az erősebbhez dörgölődző
Aki békeközvetítőként mindkét felet magára haragítja
Aki beleharap a segítő kézbe, vagy berántja a verembe
Aki belerokkan abba, hogy folyton mosoly erőltet az arcára
Aki belterjes gyülekezeti életben aggodalmaskodik üdvéért
Aki belülről akar bomlasztani: beépül-beszerveződik a Rendbe
Aki benne van abban a százban, akit az egy bolond csinál
Aki beszédében mindent, s így semmit se hangsúlyoz
Aki betegesen kíváncsi, s hamar megöregszik
Aki birkaként hagyja magát nyírni, vágóhídra hajtani
Aki birkatürelmes - a hátából szíjat lehet hasogatni
Aki biszexualitással akarja növelni esélyét a párkapcsolatra
Aki bizton tart a pokolba anyja jószándékkal kövezett útján
Aki biztonságba helyezi, elássa a pénzét - de így nem terem!
Aki bűntudatos: nem tud anyjának mindent viszonozni
Aki csak a feleslegből, csak lassan és kioktatva ad
Aki csak a halálos ágyán jön rá, hogy más életét élte
Aki csak a házasságkötés után vallott be: betegség, nagy múlt
Aki csak a hízelgő „baráttól” veszi komolyan véleményét
Aki csak a hosszú üdülésen döbben rá: férje nem szellemi társ
Aki csak a kisujját nyújtja az ördögnek - dugja konnektorba
Aki csak a lebukás szégyenétől félve tartja be a normákat
Aki csak a lelkében könnyűbúvárkodó zenét hallgatja
Aki csak a másikra tartja kötelezőnek a házastársi hűséget
Aki csak a szétszórtság és a vasfegyelem közül választhat…
Aki csak a vita kedvéért vitázik - ha győz, átállva kezdi újra
Aki csak addig nős, amíg a nászút és a mézeshetek tartanak
Aki csak addig nyomozza az igazságot, míg rá jó fényt vet
Aki csak addig udvarol és bókol, amíg el nem ejti a prédát
Aki csak akasztott ember nem volt, talpa alatt fütyülne a szél
Aki csak akkor csodálja meg lábát, amikor amputálhatják
Aki csak akkor hisz istenben, ha éppen jól megy dolga
Aki csak akkor ír naplót vagy zongorázik, ha ez piacképes
Aki csak akkor kér külső segítséget, amikor már túl késő
Aki csak akkor méretteti meg magát, ha biztos a győzelemben
Aki csak akkor tud könnyezni, ha sokáig sok hagymát pucol?
Aki csak akkor tud táncolni, ha a kályhától indulhat
Aki csak álnévvel és arc nélkül mer nyilatkozni, kommentálni
Aki csak annyit lát a világból, amit autóból vezetés közben…
Aki csak azért dicsér fel kollegákat, hogy duplán visszakapja
Aki csak azért jelentkezik a felhívásra: rá ne számítsanak
Aki csak azért marad hűséges, mert fél a lebukástól
Aki csak azt az egy arcot látja, aki nem figyel, nem nevet…
Aki csak azt tartja értéknek, ami pénzben kvantifikálható
Aki csak egy átutazó turista a hazájában, szülőföldjén
Aki csak egyszer ül részegen vagy álmosan a volán mögé
Aki csak enni szereti a betűket - tészta formában…
Aki csak halálos ágyán jön rá: rossz párt és hivatást választott
Aki csak kész ételeket és aktusra előkészített nőt fogyaszt
Aki csak látszólag beszélget - nem kíváncsi: értik és reagálnak?
Aki csak lelkét tartja tisztán, testét, ruháját, lakát már nem
Aki csak néz ki a fejéből, de nem látja: nem minden arany…
Aki csak olyat ajándékoz, ami naponta az ő jóságát hirdeti
Aki csak olyat kérdez, amire a tanára biztosan tud válaszolni
Aki csak operettet néz, ahol fix a happy end és nincs katarzis
Aki csak sodródik az árral, akit csak vonszol a sors
Aki csak távolodva ifjúkori álmaitól, egyre többet iszik
Aki csak teleszart gödröt és szemétdombot hagy hátra
Aki csak ugatja a tudományt - így tartja magától távol…
Aki csak úgy tud figyelmet kelteni, ha őrültséget csinál…
Aki csinál valami őrültséged, hogy ismerten vegyék könyvét
Aki csírájában fojtja el a virágot - bimbót tör, liliomot tipor
Aki csodálkozik, hogy többnyire neki kell alkalmazkodnia…
Aki csodálkozik: a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki!
Aki csodás metamorfózison megy át: néptribunból pártkatona
Aki csúnya szavak nélkül, iróniával tud elevenbe vágni
Aki csupa olyat ígér, aminek betartása nem tőle függ
*

Vadász viccek
1.
Az idős vadász meséli afrikai vadászélményeit. - Egyszercsak előjött egy antilop, felemeltem a puskámat és lőttem. - Aztán előjött egy leopárd. Felemeltem a puskám és lőttem. - Később megjelent egy oroszlán. Felemeltem a puskám és lőttem. - Jaj beszartam. - Nem csoda, ilyen sok élmény után - mondja valaki a hallgatóságból. - Nem akkor, hanem most, mondja az idős vadász.
2.
Két vadász beszélget: - Kollega, kit gyászolsz ? - A feleségemet. - De én még tegnap találkoztam vele. - Igen, de este elvágta az ujját főzés közben! - Abba még nem lehet belehalni! - De én lelőttem, hogy ne szenvedjen szegény!
3.
- Lehet, hogy ma éjjel nagy vihar lesz - mondja a vadász a feleségének. - Ha időben jössz haza, drágám, akkor nem - nyugtatja meg az asszony.
4.
Az igazgató vadászik.
Egy nyúl szalad a puskacső elé,mire megszólal az igazgató: - Neked is ütött az utolsó órád, megírhatod a végrendeletedet! Céloz, lő, de nem találja el. A nyúl továbbszalad. - Már fut is a közjegyzőhöz - bólint a mellette álló rendész. - Holnap ünneplem a bádoglakodalmamat. - Bádog ? Ilyet még nem hallottam! - Igen. Holnap lesz öt éve, hogy egyfolytában konzervet eszem.
5.
- Mit csinál a kanos vadász a rókával? - Meghúzza a ravaszt!
6.
A szőke megkapja a vadászengedélyt, büszkén mutogatja a férjének. Rögtön ki is szeretné próbálni, hiába kérleli a férje, hogy várjon még vele. Elindul a szőke vadászni, a férje azért biztos, ami biztos titokban követi. El is dördül egy lövés, majd hatalmas veszekedést hall a férj: - Nézze hölgyem, nem vitakozom tovább magával. Legyen ez szarvas, rendben van, csak engedje meg, hogy levegyem róla a nyerget!
7.
Megy a vadász az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve: - Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz. A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve: - Ejnye vadász, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz. Hát a vadász megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idő múlva sértetlenül előjön a medve a vállát porolva: - Vadász, vadász te szopni jársz ide...
8.
- Az én kutyám a legokosabb a világon - dicsekszik egyik vadász a másiknak. - Látom. Valahányszor felemeled a puskát, rögtön elbújik egy fa mögé.
9.
A nagy vadász élménybeszámolót tart.
Azt meséli, hogy milyen nehéz az oroszlánt becserkészni. Ő is többórás hason csúszás után tudta csak megközelíteni. De aztán elővette a vadászkését és levágta a farkát! - Miért nem a fejét nyisszantotta le ?
- Mert azt már valaki előttem levágta .
10.
Az afrikai vadász meséli az unokájának: - Emlékszem, egyszer puska nélkül egy szál késsel a kezemben nyolc felbőszült, éhes oroszlánnal kellett szembeszállnom. Az életem volt a tét. - De nagyapó, pár éve még csak hármat mondtál! - Mert akkor még túl kicsi voltál ahhoz, hogy megtudd a véres igazságot.
11.
Séta közben
a plébános találkozik az egyik falubéli gazdával, aki nagyon szeret vadászni. Megkérdezi tőle, mi újság, van-e sok vad idén. A gazda így szól: - Van elég. Ma reggel is küldtem egy nyulat a plébános úrnak. - Nagyon köszönöm! - hálálkodik a plébános. - Itt ez a tíz forint, adja oda a kisfiának. Amikor a plébános hazaér, érdeklődik a nyúl felől. - Semmit sem küldtek - válaszol a szakácsnője. Másnap a plébános előveszi a gazdát: - Na, mi van a nyúllal? - Hogyan? - kérdezi csodálkozva. - Jaj, az a szemtelen! A temető mellett láttam a nyulat, és azt mondtam neki, hogy menjen el azonnal a plébános úrhoz! Odaküldtem. Hát nem ment oda! Ez igazán nem szép tőle!
12.
Vadászat közben,
néhány turista az erdőben talál egy kupac szart. Fogalmuk sincs, hogy ki a tulajdonosa, ezért megkérdezik az öreg erdészt, hátha ő megmondja: - Hát ez kérem, emberszar, pontosabban férfiszar. - De ezt honnan tudja? - Hát kérem, ha állat csinálta volna, akkor sok pici darabka egymás után lenne, mivel, hogy az állat közben mozog. Az asszonynép pedig ideges, ha ezt teszi, épp ezért kapkodja a fejét, cikcakkos lesz a szar. Viszont a férfiember mindig nyugodtan végzi a dolgát, nem fészkelődik, még a pipát sem veszi ki a szájából. Ezért a rakás szinte egy szabályos kúp lesz...Azonkívül azért is biztos, hogy ez férfiszar, mert én szartam egy órával ezelőtt...
13.
Két vadász ballag az erdőben.
Az egyikük a vállán viszi a zsákmányt egy medvét.
Kis idő múlva megszólal: - Figyelj csak koma! Leteszem egy kicsit, elfáradtam, behúzódnék ide a bokorba, addig vigyázz a medvére! Miután elvégezte a dolgát cserélnek, s tovább folytatják az útjukat. Fél óra gyaloglás után a másikuk is megszólal: - Figyelj csak koma! Leteszem egy kicsit, én is elfáradtam, behúzódnék ide a bokorba, addig vigyázz a medvére! Mire visszaér látja, hogy ott a komája a medve meg sehol. - Te hol a medve? - Milyen medve? - Nem emlékszel, reggel együtt indultunk vadászni? - Hát már hogyne emlékeznék! - Lőttünk is egy medvét. - Így volt. - Egy darabig te vitted a medvét, de elfáradtál így cseréltünk... - Pontosan. - Utána én is elfáradtam, meg hát a dolog is szólított és te vigyáztál a zsákmányra. - Igen, emlékszem. - Mire visszajöttem a medve eltűnt. Hol a medve? - Milyen medve?
14.
Vadászboltban: - Van terepszínű nadrágjuk? - Van, de nem találjuk.
15.
Egy idős vadász meséli a vadászélményét,
miközben minden mondat után emeli a poharát,
hogy na erre igyunk... - Egyszercsak kiugrott elém egy vaddisznó. Na erre igyunk. - Hol is tartottunk ? - Hogy kiugrott eléd egy vaddisznó, mondják a többiek. - És akkor felemeltem a puskámat. Na erre igyunk. - Hol is tartottunk ? - Hogy felemelted a puskádat, mondják a többiek. - És akkor lelőttem. Na erre igyunk. - Hol is tartottunk ? - Hogy lelőtted. - És akkor felemeltem, a vállaimra raktam a lábait. Na erre igyunk. - Hol is tartottunk ? - Hogy vállaidra raktad a lábait, modják a többiek. - És akkor adtam neki. (Kezével félreérthetetlen dugattyúzó mozdulatokat mutat).
16.
Az idős lord meséli a vadészélményeit: - Fiatal koromban két szenvedélyem volt: a vadászat és a nők. - És mire vadásztál ? - Hát nőkre.
17.
Miért nem vadásznak a nőkre? - Mert csak tenyérnyi prém van rajtuk, az is lyukas.
18.
Két vadász cserkészik az erdőben, s egyszer csak elszáll a fejük felett egy sárkányrepülő. Egyikük villámgyorsan vállához emeli a fegyverét, céloz és tüzel. - Milyen madár volt ez, komám ? - kérdi a társa. - Fogalmam sincs róla. De az biztos, hogy az embert azonnal elengedte.
19.
Az idős vadász meséli afrikai vadászélményeit. - Afrikában lőttem 16 zsiráfot, 6 elefántot és 8 noplizt. - Mit, kérdezi a hallgatóság. - Nopliz-t, feleli a vadász, kicsi fekete, felteszi a kezét és azt mondja, hogy no please.
*
Fonó zenekar
- Mezőségi dalszöveggel
Három fehér kendőt veszek, Ha felveszem, fehér leszek, ájna... Fehér leszek, mint a hattyú, Nem ölel meg minden fattyú, ájna... Három sárga kendőt veszek, Ha felveszem, sárga leszek, ájna... Sárga leszek, mint a halál, Elrepülök, mint a madár, ájna... Három piros kendőt veszek, Ha felveszem, piros leszek, ájna... Piros leszek, mint a rózsa, Rám illik a babám csókja, ájna... Túl a vízen van egy malom, Túl a vízen van egy malom, Bánatot őrölnek azon. Nékem is van egy bánatom, Nékem is van egy bánatom, Oda viszem, lejártatom, Oda viszem, lejártatom. Ajna...
Mondta nékem édesanyám, Mondta nékem édesanyám, Ország- világ lesz a hazám, Csipkebokor lesz szállásom, Csipkebokor lesz szállásom, Ott se lesz megmaradásom, Ott se lesz megmaradásom. Ajna... A múlt nyáron nem volt eső, nem is termett szép szerető. Ájnáná... Irigyeim sokan vannak, mint a kutyák, úgy ugatnak. Adok nekik víg napokat, hadd ugassák ki magukat. Ájnáná... Azt gondoltad régi babám megcsaltál, Pedig engem meg se szomorítottál. Megcsaltad te régi babám, régi babám magadat, Kivel cserélted fel a galambodat. Megcsaltad te régi babám, régi babám magadat, Kivel cserélted fel a galambodat. Tavaszi szél meghajlítja az ágat, Gyenge szívem meghasítja a bánat. Megválásod nem annyira, nem annyira sajnálom Csak, hogy eddig szerettelek azt bánom Megválásod nem annyira, nem annyira sajnálom, Csak, hogy eddig szerettelek azt bánom. Keserű víz nem hittem, hogy édes lész, Régi babám nem hittem, hogy csalfa lész. Csalfasággal csaltad meg a csaltad meg a szívemet A Jóisten borítsa rád az eget! Csalfasággal csaltad meg a, csaltad meg a szívemet, A Jóisten borítsa rád az eget! Fehér fuszulykavirág, Ne jöjj hozzám napvilág! Gyere hozzám sötétbe, Hagy üljek az öledbe! Ha te tudnád, amit én, Ki babája vagyok én, Te is sírnál nem csak én, Keservesebben, mint én. Télen nagy a hó, Nyáron nagy a sár, Bolond aki télen-nyáron A lányokhoz jár. Bolond aki télen-nyáron A lányokhoz jár. Aj-la-la... Mer' én a lányokhoz járok, Selyem paplan alatt hálok, Mégis szeretnek a lányok csuhajja! Szegény vagyok én, Szélről lakom én, A házamnak nincs teteje, Elhordta a szél. A házamnak nincs teteje, Elhordta a szél. Aj-la-la... Házunk előtt jégverem, Benne van a szerelem, aj la... Kinyitani nem merem, Mer kirepül a szerelem, aj la... Palatkai templom előtt Megfogadtam Isten előtt, aj la... Hogy nem tartok több szeretőt, Csak minden ujjamra kettőt, aj la... Jaj Istenem, jaj annak Kinek csókot nem adnak, aj la... Nekem bizony adnának, Öten-hatan kínálnak, aj la...
https://www.youtube.com/watch?v=A25L2-wRPXU

|
LAST_UPDATED2 |
Életképek |
|
| | |