Payday Loans

Keresés

Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai

ferenczy krtnc

Tisztelt olvasók!

KÉREK MINDENKIT,

HA MÓDJÁBAN ÁLL, AKKOR TÁMOGASSA A HONLAPOT!

BÁRMELY KIS ÖSSZEG  - MORÁLISAN IS - SOKAT SZÁMÍT,

ÉS AMÚGY IS SOK KICSI SOKRA MEGY

 


Telefon: 06-20-222-01-58 (mobil) - telefon: 387-37-16 (vezetékes)

Postacím: 1037 Bp. Solymárvölgyi út 43. BUDAPEST - ÓBUDA III. ker.

(Számlaszámom a Raiffeisen Banknál: 12010367-01201963-00100001)

 

A honlapot az elmúlt évben

több mint félmillióan látogatták meg...!

Ne fogadjuk el azt az elvet,

hogy "aki mindenkit szolgál, azt senki sem fizeti"!

Ha a helyzet jelentősen nem változik,

akkor júniustól szünet vagy beszüntetés következik...

A működéshez minimum havi 48 ezer forint kellene.

A - végső? - visszaszámlálás állása,

illetve: technikai okok miatt most egy pár nap szünet következik,

amit a bepirosított számokkal jelöltem ki

(a sors hozta így, de talán ez sem véletlenül most van,

hisz az elmúlt években még vasárnapok is alig maradtak ki...)

 

<< Május >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 B
E Z Á R Á S !?
2014

diogenesz_m_3

Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt.

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban

Fénykép: Aki ma ilyen jelenetet lát, kérem azonnal jelezze!

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió



APÁM, A FOLTOZÓ PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 10. hétfő, 11:32

Mihály Böröczki

Éles kép a régmúlt időkből:

APÁM, A FOLTOZÓ

Drótolt-e lábast, fazekat, edényt,
nem emlékszem, de ismertem a fényt,
mi szeméből a vasra tükrözött
az összehangolt két ütés között,
és kezét láttam, ahogyan mulat,
megsorjázva a rozsdamart lyukat,
és láttam, mikor foltra jót talált,
s a lemezvágó olló körbejárt,
s ahogy a rozslisztből kovászt kever,
és tudta lyukra, foltra mennyi kell,
s már árvultak a puha szögecsök,
meg-megcsippentve szájszéle között,
és láttam, hogy az edény könyörög,
így pont oda, s pont akkorát ütött,
alul a hajló-üllő féle vas,
fölül a smoll, a sohasem nyakas,
aztán lassan a folt is megszorult,
a széleire kovász domborult,
s apám megállt. Meggömbölyült keze,
s rásimított – majd összeég vele.
Bevégezte. S alig kondult a dél,
már abban főtt az öreg krumplihéj.


LAST_UPDATED2
 
Szociáldemokraták? PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 10. hétfő, 13:01

Szociáldemokraták? Csak zsidó veszteségeket ismernek, mást nem, Istent, hazát pedig legkevésbé

2014. február 09.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

sinek250.jpgAmint jeleztük, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja maroknyi csoportja, Schmuck Andorral az élen, megemlékezést tartott a holocaust budapesti áldozatairól a budavári kitörés emléknapján, amelyen ilyetén kiderült, hogy a sokak számára még ma is a kommunisták ellenlábasaként, a „tisztességes baloldal” pártjaként szereplő képviselőik most sem tagadták meg önmagukat. Csak zsidó veszteségeket ismernek, mást nem, Istent, hazát pedig legkevésbé. Ahogyan ez hajdanában is volt.

Elég ehhez fellapoznunk eleink velük foglalkozó írásait. Itt van mindjárt Gálócsy Árpád (1864-1934) kohómérnök, aki 1923-ban Közérdekű Levelek címmel megindított kiadványsorozatában az alábbi példával szemléltette a kommunisták és szociáldemokraták fegyverbarátságát: 

„Eszembe jut egy barátom elbeszélése. A régi jó időkben Debrecenben, mikor még a Piac utcán végeláthatatlan sorokban állottak a mézeskalácsos sátrak, észrevette, hogy a Kisúj utca sarkán két suszterinas nagyban főz valami tervet. Aztán az egyik, karján az inget vállig feltűrve, megindul egy mézeskalácsos sátor felé, a másik teljesen idegenül néhány lépéssel utána. Az első fiú ártatlan képpel kérdezi az asztal mögött ülő kofát, reámutatva egy hatalmas edényre: „Ugye néni, ebben méz van?” Ebben a pillanatban odaugrik a másik és a mutató kart könyökig belenyomja a mézbe és azzal elszalad. Társa kirántva kezét a mézből, „megállj gazember, majd adok én neked!” csatakiáltással, mézes kezét az égre emelve, utána iramodik. A jámbor kofa még utána is kiált: „Verd el jól a csirkefogót!” A fiúk után menő barátom aztán a Városház mögötti sarkon viszontlátta mind a két fiút. Békés együttértéssel együtt nyalták a mézet.

Együtt bizony, s miközben folyvást a kisemmizett munkásoknak nagyobb bért és földet követelnek, a nemzeti hagyományainkkal és magával a vallással, az Istennel való leszámolást is hirdetik. Amiért is Perlaky Lajos (1895-1959) hitoktató-plébános így fogalmazott könyvében(Élettémák, 1941):

„Ami bennünket a vörös kalapács táborától elválaszt, az nem a több munkabér kérdése, mi nem azért állunk velük szöges ellentétben, mert a munkások jogait és javait keresik, hanem mert a hitetlenség elvi bázisán állnak, mert össze akarnak a vörös kalapáccsal olyan értékeket is zúzni, amik egyedül teszik az emberi életet emberi életté - végül mert eszközeik kereszténytelenek: a forradalom, gyújtogatás, terror!”

Mindez pedig egyenesen következik programjukból, amely köntörfalazás nélkül hirdeti az ateizmust. Müller Lajos (1874-1945) jezsuita népfelvilágosító kötetében (Lehet-e keresztény hívő szociáldemokrata?,1921) mind szociáldemokrata, mind kommunista forrásokból egyértelműen azt igazolta, hogy mindkét tábor végső soron a vallás elhalását, az Egyház felszámolását akarja, sőt követeli foggal-körömmel:

„A szociáldemokrácia istentagadó. Egyik alapítójuk, Engels azt mondja: „Istennel végeztünk!”, Bebel pedig: „A mennyországot átengedjük az angyaloknak meg a verebeknek.” A német Országházban 1881-ben hivatalosan bejelenti, hogy a szociáldemokrácia lényegében istentagadó. A szociáldemokratának tehát nincs Istene, de nem is lehet, ha elveihez ragaszkodni akar: az a három zsidó ugyanis, aki a szociáldemokráciát kigondolta, olyan alapra fektette, amelyen nincs helye az Istennek Történelmi tény, hogy alapvetői zsidók voltak, vezérei többnyire ma is azok. A zsidók gyűlölete feszítette meg Krisztust, nem csoda, ha a zsidók által vezetett szociáldemokrácia egyik fő jellemvonása a Krisztus-gyűlölet és az egyházüldözés: „Mi tagadunk és támadunk minden hitcikkelyt” – hangzik egyik vezéremberük, Pernerstorfer ajkáról a linzi pártgyűlésen. Egy nemzetközi szociáldemokrata gyűlésen Genfben 1877-ben nagy tetszés kíséretében ez hangzott el: „Nagy élvezettel fogjuk szemlélni a papok haláltusáját, az utcák árkaiba dobjuk őket, ott fognak éhen pusztulni lassan és rettentően! Ez legyen a mi bosszúnk, ezért az élvezetes látványért egy ital bor mellett szívesen mondunk le mennyei jussunkról. Mit is beszélek mennyországról? Az nekünk nem kell! Amit mi követelünk, az a pokol mindazon élvezetekkel, amelyek azt megelőzik!””

Az 1789-es francia forradalomból Voltaire vonulatát követve a szociáldemokrácia a kommunizmussal karöltve hirdeti a vallás magánügynek nyilvánítását, az egyház és állam szétválasztását, ami után célja, hogy „1. el kell venni az egyház összes javait, jövedelmeit, ez mind köztulajdon lesz, egyúttal 2. minden iskola állami lesz, melyben tilos a vallásoktatás, 3. tilos az egyházi élet minden külső megnyilatkozása (például a körmenet), 4. az egyház belső élete csak állami ellenőrzés mellett engedtetik meg, 5. a templomot az állam bizonyos díjért bizonyos időre istentisztelet céljaira át is engedheti, de más órákban profán célra (hangverseny, mozi) is bérbe adhatja, 6. világi pap semmi iskolában sem taníthat, a szerzetesrendek pedig eltöröltetnek.”

Ami azonban a legsúlyosabb, fogalmaz Müller, hogy az embert mind a kommunisták, mind a szociáldemokraták csak egy vegetatív, boldogságát csupán fizikai ösztöneinek korlátlan kiélésében megtaláló lénynek tartják:

„A szociáldemokrácia szétrombolja a családi tűzhelyet, elrabolja a szülőtől gyermekét. Az emberben csak fejlettebb állatot lát, éppen azért önmagához teljesen következetesen nem ismer szabad akaratot, sem lelkiismeretet, sem erkölcsi törvényt. Az embernek, akárcsak az állatnak, minden szabad, amire csak az ösztöne viszi. Bebel szerint „az erkölcs nem más, mint szokás”: ahol tehát szokásba jön az embergyilkosság, házasságtörés, ott ez mind erkölcsös dolog. Ugyanő mondja, hogy „az ember állati szükségletei ugyanazon színvonalon állnak, mint a szellemi, lelki szükségletei, s ha azokat ki nem elégíti, a legkártékonyabb lesz az ember lelkére, testére”, továbbá, hogy „a házasság magánegyezmény, amelyet minden hivatalos személy (pap vagy anyakönyvvezető) beleavatkozása nélkül kell megkötni: az ember nemi dolgai éppúgy teljesen magánügyek, mint többi ösztönének kielégítése, azért is ebbe senkinek beleszólása nincs!Ha tehát két egyén, kik egymással szövetkeztek, már tovább nem akarnak együtt élni – csalódtak egymásban vagy nem vonzódnak többé egymáshoz –, akkor maga az erkölcs tiltja ezen természetellenes, éppen ezért erkölcstelen együttélést.”

A mindezeket tehát bevallottan hirdető szociáldemokraták azonban nem tanultak a történelemből, fentebbi céljaik kiteregetésével való sorozatos öngóljaikból, így 1920 után is aktivizálták nálunk magukat. Erről Nyisztor Zoltán (1893-1979) pápai prelátus írásában (Az ősellenség. Magyar Kultúra, 1936. október 5.) ekként számolt be:

„Bizonyos, hogy ez a rég megtorpant s az utolsó időben már csak a nyomorúságos haldokló életét élő magyar szociáldemokrácia új agitációba és szinte eszeveszett nyílt harcba kezdett. Budapest házait éjszakánkint a párt és a Népszava verbuváló röpiratai lepik el s a magyar falvak portáin kéretlenül és ingyen, de pontos címzéssel százával és ezrével kopogtatnak újra a Népszava fertelmes lapjai. A sztrájkok politikai bujtogatásra napirenden vannak s a bányavidékeken s ipari centrumokban már-már úgy viselkednek, mintha törvényesen elismert üzemi tanácsok vagy biztosok volnának. Egyes szervezeteikben és frakcióikban már nyíltan folyik a kommunista bujtogatás és szervezkedés s a magyar munkásság keserves filléreiből erőszakkal adót szednek és vonnak le a spanyol düledező vörös uralom támogatására és megerősítésére.Tűrhetetlen és minősíthetetlen viselkedésük koronájaként pedig együttérzésükről biztosító szimpátia-táviratot küldtek a világtörténelem egyik legembertelenebb vérengzése felidézőjének és megrendezőjének: a madridi kormánynak.”

Korántsem állt egyedül mindezek miatt a pártjuk „hatásági betiltását” és „társadalmi eltiprását” követelő konklúziójával:

„Úgy gondoljuk, hogy mindezzel betelhetett már a pohár! A folytonos provokációkra és támadásokra egyöntetű és hatalmas ellentámadással kell felelnie a magyar polgári társadalomnak, amelynek jelszava és célja nem lehet más, mint a munkás szakszervezetek teljes függetlenítése és a szociáldemokrata párt hatósági megtiltása és társadalmi eltiprása. A meggondolásnak és a könyörületnek nincs többé helye, hacsak nem akarjuk egy elvetemült támadó életét kímélni a saját, gyökerében és végzetesen megtámadott életünkkel szemben. Nincs érv, melyet a kímélet mellett fel lehetne hozni és minden érv világnézeti, nemzeti, sőt még általános emberi szempontból is a teljes felszámolás mellett int.”

Ami persze, ismert okokból, azóta sem következett be, annál inkább viszont Mindszenty József hercegprímás likvidálása ikonjuk, Kéthly Anna helyeslésével, s most ismét csak ellenszenvük kinyilvánítása nemzeti hőseink iránt. Sapienti sat!

 
Óda a magyar nyelvhez PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 10. hétfő, 09:17

 

Faludy György

 

Óda a magyar nyelvhez

Kéri Pálnak

Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.

Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.

Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.

Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
s búzavirágkék.

Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
lóg az ereszről.

Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
könnyű harangszó.

Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
messze mutatna?

És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?

Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.

(Páris, 1940)

 

Anyanyelvünk szépségét dicsértük

Ezt a verset Párisban írtam, méghozzá abban az időben, amikor a németek 1940 nyárelején már feltartóztathatatlanul közeledtek a város felé. A vers megírásának ötletét egy kis bisztróban, a Boule d’Ore-ban kaptam barátomtól, a nálam közel dupla idős Kéri Páltól. Kéri Pál a század elején neves magyar újságíró, híres, példátlanul bátor riporter és közismert szerető volt, akit Budapest, sőt Bécs és Róma legszebb női adtak egymásnak kézről kézre, pontosabban combról combra. A húszas évek elejétől Kéri emigrációban élt Bécsben, Pozsonyban, majd Párisban. Én is emigráns voltam ugyanott, másfél esztendeje.
Anyanyelvünk szépségét dicsértük nagy lelkesedéssel. Ugyanekkor tudtuk, hogy ábrándunk, mégha tizenkét millió személy is osztja, merőben individuális, hiszen minden nemzet fia tulajdon nyelvét tekinti legszebbnek a világon. Majd Kéri elkezdett szólni a tárgyeset t-jének és a ragok kapcsolásának semmi törvénnyel meg nem határozható szabálytalanságáról. Mikor ez ellen tiltakoztam, néhány tucat példát sorolt fel. „Tűz-tüzet,” mondta, „szűz-szüzet, de bűz-bűzt. Vagy dél-délben, tél-télen, és cél-célba. Vagy sár-sarat, nyár-nyarat, de gyár-gyárat, zár-zárat, és kár-kárt. Vagy tő-tövet, kő-követ, cső-csövet, de nő-nőt, vő-vőt és hő-hőt, de inkább hevet – nyári hevet.” A továbbiakban elmondta: nem ismer francia verset a francia, angol költeményt az angol nyelvről. Mi magyarok viszont többet törődünk önmagunkkal, mint mások, amiért van versünk a magyar nyelvről Endrődy Sándortól. Sajnálatos módon szónokias és hencegősen üres poéma. „Írj jobbat. Nem esik nehezedre,” bíztatott. Ezért ajánlottam néki az Ódát. Néhány nap múlva – úgy emlékszem, május 31-én délután szállodai szobámban, négy vagy hat sor kivételével, megírtam az egész verset. Mikor írni ültem, feleségem mellé bejött Ács Hellén, egy munkácsi kommunista nő, aki arról kezdett szónokolni: ne féljen, Sztálin minden bizonnyal hadat üzen a napokban Hitlernek, hogy megmentse Franciaországot. Miután láttam, hogy ilyen idiotizmus hallatán verset írni nem tudok, kirúgtam a nőt szobánkból. Feleségem is vele ment, inkább irgalomból, mint egyetértésből. (Ács Hellén egy évvel később részt vett a francia ellenállásban és hősiesen viselkedett. 1946-ban, Budapesten láttam újra, mikor férjével, egy fiatal francia kommunista katonával a szovjet Paradicsomba igyekeztek. Próbáltam lebeszélni őket, de kiröhögtek. Munkácsra érkezésük után letartóztatták őket és eltűntek.)
Mikor egyedül maradtam, nekiláttam a munkának. Annak ellenére, hogy Párisban nyomott volt mindenki a nácik közeledése miatt és nem tudtam, mi lesz a sorsom, a verstől felderültem. Biztonság kedvéért először az utolsó versszakot írtam meg, hogy tudjam, merrefelé kell tartanom. Aztán kezdtem elölről. Rendesen körülbelül el szoktam képzelni, mit akarok megírni, noha megesik, hogy mást gondolok ki munka közben. Ezúttal ugyan tudtam, miről akarok (vagy inkább: miről kell) írnom, de nem határoztam el, mit. Mondanivalóm sorra, automatikusan és rendkívül könnyen jött. Merem mondani, hogy élvezettel és rendkívül könnyen írtam a verset, alkonytól talán éjfélig. Nem vettem észre, hogy feleségem közben hazajött. Aztán csodálkoztam, mert leírhatatlan fáradságot éreztem, majdnem összeestem. Feleségemnek sikerült Brie sajtot, kenyeret és egy üveg vörösbort kerítenie, úgyhogy vacsorázni ültünk. A vers csak hét esztendővel később jelenhetett meg, Őszi harmat után című verseskönyvemben. Érdekes módon viszont néhány hónappal később napvilágot látott a budapesti, szociáldemokrata Népszavában. A cenzor akkoriban a kiszedett lapot, az ólomszedést cenzúrázta, vagyis kivétette az ólmot. A 12 versszakból 8-at meghagyott, 4-et kidobott. Azaz a vers úgy jelent meg, hogy a szövegben négy nagy fehér folt volt. A Kádár korszak alatti (sőt fölötti) emigrációm idején szinte meghatódva gondoltam erre. Mert a Horthy időkben, ha ugyan megcenzúrázva, de a Népszavában sok minden megjelenhetett tőlem. Kádár idején, 1956-tól 1988-ig semmi. Ha pedig postán küldtem Angliában vagy Észak-Amerikában megjelent magyar vagy angol nyelvű könyvet itthoni barátaimnak, vagy ismerősök hozták poggyászukban, azt elkobozták. Mint ahogy később megtudtam, nem égették el, hanem méregdrágán árulták. Így a belbiztonságiak lettek könyvárusaim.

* * *

 

Kéri Pál (Bp., 1882. ápr. 5. – New York, 1961. febr. 8.)újságíró. Az Estnél kezdte pályafutását, és mint politikai riporter hamarosan országos nevet szerzett. Károlyi Mihály bizalmas környezetéhez tartozott, tevékeny szerepe volt az okt.-i polgári demokratikus forradalomban. Az ellenforradalom (?) győzelme után kapcsolatba hozták a Tisza-gyilkossággal. 1921-ben halálra ítélték, az SZU azonban 1922-ben kicserélte. Moszkvából még abban az évben Bécsbe ment és részt vett a Bécsi Magyar Újság szerkesztésében. 1924-ben a szociáldemokrata Arbeiter Zeitung munkatársa. Bécsből Grazba került, az ottani Volkswille c. lapot szerk. 1934-ben Prágába, majd a hitleri megszállás elől menekülve Párizsba ment. A háború alatt kalandos úton Spanyolo.-on és Portugálián át az USA-ba menekült. – M. Gas, Tank und Flugzeug; Krieg der Zukunft. – Friede der Zukunft (Leipzig–Wien, 1931); Soldat der Revolution, Koloman Wallisch (Prag, 1934). – Szi. Major Ottó: Égi és földi háború (r., Bp., 1959).

kiemelés tőlem - N.J.

 

MAGYAR


ÉLETRAJZI


LEXIKON


1000–1990 

Javított, átdolgozott kiadás
Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes

LAST_UPDATED2
 
A szoborromboló Faludy PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 10. hétfő, 09:43
Szélsőbalos gyász: meghalt a szoborromboló Faludy

 


Életének 96. évében elhunyt Faludy György költő, műfordító, író - tudatta a szélsőséges, keresztényellenes költő felesége szombaton reggel. Faludy lakásbotránya mellett liberális szoborrombolóként vált hírhedtté. Prohászka Ottokár szobrát 58 éve döntötték le "szabadelvűek", köztük Faludy György. A balliberálisok kedvence negyven évvel később vallotta be ocsmány tettét. Meglehet, egy napon majd Faludy szobrát döntik le, ha lesz neki.

Magyarország apostola száznegyvennyolc éve született, s e jeles nap alkalmat adhat arra, hogy Prohászka Ottokár római katolikus püspök szobra a méltó megbecsülés jeleként visszakerüljön a budapesti Károlyi-kertbe. A fővárosi közgyűlésben helyet foglaló MIÉP-es képviselők már több alkalommal szorgalmazták a szoborállítást, de a szociálliberálisok részéről nem találtak megértő fülekre.

Prohászka Ottokár püspök szobrát 1947 áprilisában döntötték le Károlyi Mihály kérésére "szabadelvű" fiatalok, köztük Faludy György is.

Mint ismert, Prohászka Ottokár tette újra széles körben elfogadottá az egyházat Magyarországon. Barlay Ö. Szabolcs pap, tanár és történész a szobor ledöntésének történetét összefoglaló tanulmányából kiderül, hogy 1947. április 26-án az éj leple alatt döntötték le Prohászka szobrát, amelynek következtében a fej levált a törzsről. Miután a tettesek jól végezték Károlyi óhajára tett dolgukat, továbbálltak, s a másnap vasárnapi misére igyekvők szörnyülködve tapasztalták a gyalázatot.

Megindult a hívek zarándoklása, s Mindszenty József bíboros bátorította a helyszínen a riadt embereket. A kommunisták burkoltan támogatták az aljas bűncselekményt, s csak a közvélemény megtévesztésére szolgált látszólagos felháborodásuk, hiszen ekkor már javában folytak a kommunista aktivisták szobordöntögető akciói. Az ÁVO nyomozást indított, de ígérete ellenére a tettesek és az indítékok leplezetlenül maradtak negyven évig, amikor is Faludy György beismerte, hogy az elkövetők között volt, társairól azonban nem tett említést.

A szobrot ledöntése után öt nappal elszállíttatták és megjavíttatták, majd négy hónappal később a kommunista polgármester levelet írt Witz Béla érseki helynöknek, hogy vegye át, s kikötötte, hogy azt kizárólag egyházi területen helyezzék el. Prohászka ugyanis hatalmas népszerűségnek örvendett, s függetlenül attól, hogy ki, milyen vallási felekezethez tartozott, mind többen mentek egyházhűségüket kifejezendő a kötelekkel, rudakkal, vassodronyokkal eltávolított alkotás talapzatához.

A választások utáni időszakban az egyházi és világi közéleti főszereplőkre bebörtönzés vagy internálás várt, így a szobor további sorsa ismeretlen volt egészen 1977-ig. Ekkor értesítették Kisberk Imre székesfehérvári megyéspüspököt, hogy a bronzszobor a kiscelli múzeum raktárában található, s kérték, hogy Prohászka halálának ötvenedik évfordulója alkalmából Székesfehérvárott állítsák fel. Kisberk püspök Lékai László bíboros érsekhez fordult, majd három éven keresztül nem történt semmi előrelépés az elhelyezés ügyében.

A székesfehérvári Prohászka-gyűjtemény munkatársai 1980 szeptemberében kérték Szakos Gyula megyéspüspököt, sürgesse a bíborosnál a szoborkérés rendezését, hogy az a katolikus egyházé lehessen. Több mint két év tárgyalásai után végül 1982. május 25-én született meg a megállapodás, de a szobor csak 1984-ben került a székesfehérvári Vasútvidéki Plébánia udvarába, melynek templomában Prohászka Ottokár nyugszik.

Az 1934. június 17-én ünnepi keretek között felavatott, Trianon előtti Magyarország apostolát ábrázoló szobor alkotója Fülöp Elemér erdélyi származású szobrászművész. A szobor eredetileg több elemből állt, amelynek részei Budapest ostromakor rongálódtak meg (ezeket 1950-ben beolvasztották), s épségben egyedül a püspök kelyhet nyújtó alakja maradt meg. A szoborkompozíción Prohászka püspök tehát jobb kezében kelyhet tart, s balját szívéhez szorítva Hungaria térdeplő alakja felé fordul, amint a fiatal női alakban ábrázolt Magyarország tőle kér segítséget, hogy fel tudja emelni a lábánál lerogyó, Nagy-Magyarország körvonalaihoz hasonlító összeroskadó férfit, aki kiejtette kezéből a magyar címert.

Barlay Ö. Szabolcs leírása szerint a szobor talapzatának hátsó oldalán elhelyeztek egy domborművet, amely az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga megalapítását örökíttette meg. Az alapítók között Prohászka is feltűnt, s ez ugyancsak bántotta a baloldaliak szemét. Olyannyira zavarta ez a nemzeti jelképektől iszonyodókat, hogy a Polgármesteri Hivatal 1945-ben el is távolítatta a kőtalapzatról.

Prohászka Ottokár 1858. október 10-én született Nyitrán, 1875-ben az esztergomi bencés gimnáziumban érettségizett kitüntetéssel. Az esztergomi főegyházmegye kispapjaként Rómában, a jezsuiták egyetemén, a Gregoriánán folytatta teológiai tanulmányait. Nagy hatást gyakorolt rá XIII. Leó pápa polgári világot megértő és abba illeszkedő egyházkormányzata. Pappá 1881-ben szentelték, egy évvel később pedig a teológiai doktorává avatták a Gregoriánán.

Hazatérte után esztergomi munkásságát a papnevelés és irodalmi tevékenység jellemezte. Az érseki teológiai főiskolán 1884-től tanított, majd 1888-tól a dogmatika professzora volt. Tudományos munkásságának elismeréseként 1904-ben elnyerte a pesti egyetemen az ágazatos hittan (dogmatika) tanszéket, ahol alig két évig volt professzor, idegen volt számára az egyetemi légkör. I. Ferenc József király 1905. október 17-én nevezte ki székesfehérvári megyéspüspöknek, X. Pius december 24-én szentelte püspökké, de ezután is folytatta közírói és tudományos munkásságát. Az 1907-ben megjelent Modern katolicizmus című kötet Prohászka alapműve, amely összefoglalja a katolikus reneszánsz, az aggiornamento programját, és amelyben fellelhetők a jóval későbbi (1962-65) II. Vatikáni zsinat egyes gondolatai, noha a zsinat össz-szellemisége meglehetősen távo,t áll a püspökétől. A korabeli egyház kritikája mellett lényegi mondanivalója: az egyház beillesztése az átalakuló, modern világba. Ennek teológiai-filozófiai, kulturális, szociális és politikai aspektusait fejti ki tömören - írja Gergely Jenő a Századformáló magyarok című könyvében.

Az esztergomi Magyar Sion című folyóiratban 1897-ben tett közzé mérföldkőnek számító tanulmányt, amelyben kifejtette, hogy az egyház konzervativizmusa nem jelenthet mást, mint a történeti alapokon álló, szerves fejlődést, szemben a romboló liberalizmussal. Így fogalmazott: Ha a haladás vezércsillaga alá áll az egyház: akkor fő feladata megismerni a kort és szükségleteit, hiányait és fő bajait; fő feladat fölismerni az irányt, mely utat nyit a haladásra, fölismerni az eszméket, melyek uralkodnak, melyek megértek a történelmi fejlődés izzó napsugarai alatt, hogy érett gyümölcsként áldásos intézményekben hasznára váljanak az emberiségnek. Mi pedig a mai kor megért, ragyogó eszméje? Merre felé tart a világ haladása? Ezt az eszmét, ezt az irányt egy szóval jellemezhetem, ez a szó: gyerünk a néphez. A demokrácia, ez képezi a kor ragyogó eszméjét.
Prohászka szerint az egyház nem kapaszkodhat a rendiség fönnmaradt törmelékeibe, és nem sorakozhat hív zsoldosként az arisztokráciának zászlai alá.

Prohászka Ottokár részt vett a Katolikus Néppárt megalakításában, amely azonban az 1896-os választásokon megbukott. Egyik alapító-főszerkesztője volt az 1895. végétől megjelent Esztergom című politikai hetilapnak, 1910 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémián megtartotta székfoglalóját, amely Az intellektualizmus túlhajtásai címmel jelent meg. Ugyanez esztendő karácsonyán az egyházat szintén kényesen érintő kérdéssel felvetette, vajon az jól gazdálkodik-e nagybirtokaival, továbbá dialógust szorgalmazott a protestánsok és a katolikusok között. Az ilyen megnyilvánulásai miatt három írását is indexre tették, elmarasztalták modernizmus vétkében.

Székesfehérvár képviselőjeként 1920-ban keresztényszocialista programmal lett az első nemzetgyűlés tagja. A keresztény és a kisgazdapártból létrehozott kormánypárt elnökévé választották, de csalódott a keresztény kurzusban, s 1922-ben lemondott, s visszavonultan élt Székesfehérvárott. Naplójában így ír erről: Keresztény kurzus kereszténység és keresztények nélkül!

1927. április 1-jén, a virágvasárnap előtti pénteken este a templomi szószéken kapott agyvérzést, s másnap elhunyt. A 40-es évek elején kezdeményezték a XX. század magyar katolicizmusának legnagyobb alakjának boldoggá avatását, de ezt az index miatt sem a Szentszék, sem pedig Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás nem támogatta.

G. Németh Éva


További részletek: http://kuruc.info/r/1/5322/#ixzz2suHufIp8
 
SZOCSI 2014. PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 07. péntek, 16:47

Varga B. Tamás

.
AZ OROSZOK RÓLUNK

Na, és akkor itt van ez a bejegyzés. Eddig is sokan osztottátok, holnapra még többen fogjátok. Miszerint az orosz szpíker a felvonuló magyar olimpiai csapatot úgy mutatta be, mint hősies nép nagy fiait és leányait, akik…

Ez nagyon szép. Köszönjük, szpíker! De tényleg!

És akkor már csak egy hangyafosnyi zavart érzek az Erőben. Mert értem én, hogy minden szó jó, amit mások rólunk mondanak. De a magam részéről a következőket szeretném hallani, nem egy szpíkertől, hanem, teszem azt egy hivatalos, orosz diplomáciai közlésben:

„A magyarok megérdemlik - akár fosszilis energiahordozók formájában is - azt a nagy összegű kárpótlást, ami annak a nagyarányú kárnak az ellentételezése lenne, amit mi okoztunk nekik a következőkkel:

- Több százezer magyar katonának a Genfi Egyezmény előírásaival szöges ellentétben álló fogva tartása (lásd: hadifogolytáborok helyett haláltáborok és munkatáborok)
- Több százezer magyar embernek a II. Világháború utáni elhurcolása munkatáborokba és haláltáborokba
- Több tízezer magyar nő (öregek, fiatalok, kisgyermekek) csoportosan elkövetett megerőszakolása, s egy részüknek brutális kegyetlenséggel történő meggyilkolása
- Több tízezer – moszkvai parancsra - bebörtönzött, megkínzott, vagy kivégzett magyar hazafi, valamint családtagjaiknak kitelepítése, vagyonuk elkobzása 
- A volt szovjet laktanyák felelőtlen üzemeltetése következtében fellépett, helyrehozhatatlan környezeti károk (pl. veszélyes anyagok élő környezetbe juttatása, stb.)
- Az országukban évtizedekig illegálisan tárolt, hatalmas mennyiségű sugárzó anyag nem szakszerű tárolása következtében kialakult genetikai-, és egyéb megbetegedések
- A Kárpátalján élő magyarok életének ellehetetlenítése (pl. erőszakos beolvasztásukra tett kísérletek, a magyar nyelv használatának betiltása, a magyar nyelvű irodalom elkobzása és megsemmisítése, stb.)
- A magyar természeti kincsek (urániumérc, bauxit, stb.) jóval a világpiaci ár alatt történő átvétele, kvázi ezek elrablása
- A kiváló hozamú és minőségű, exportképes, őshonos magyar haszonnövények kiirtása, és azoknak rossz minőségű, silány szovjet hibridekkel való helyettesítése
- stb.

Mi, oroszok tisztelgünk a magyar nép hősies helytállása előtt, amelyet az elnyomásnak azokban az éveiben tettek, amikor akaratunkat rájuk erőltetve uralkodtunk felettük.
Mindamellett kérjük a magyar nép bocsánatát a sérelmükre elkövetett bűneinkért!”



Na! Egy ilyenben benne lennék!
(Ti meg osszátok a szpíker szavait!)
() Varga B. Tamás ()

LAST_UPDATED2
 
Szántai Lajos előadása: PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 09. vasárnap, 18:20
Szántai Lajos

előadása:




Mesék.

  • A házasodni akaró királyfiu 524534.
  • A szegény ember és a zenészek 543546.
  • A tizenkét koronás hattyu és a csihán inget fonó testvérkéjük 430435.
  • Átkozott rucza 467489.
  • Borsszemvitéz és szép Julia, a ki erdőt ződít és füvet virágoztat 435467.
  • Disznóficzkó 394412.
  • Fából faragott Péter 371379.
  • Hajnal, vacsora és éjféle 489511.
  • Hamujutka Jancsi 413430.
  • Király Derzsa 521524.
  • Nád Péter 379394.
  • Szüz Mária és keresztleánya 511521.
  • Világ két szép népje 534543.

 



MAGYAR
NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY

 

UJ FOLYAM

A KISFALUDY-TÁRSASÁG MEGBIZÁSÁBÓL

SZERKESZTI

VARGHA GYULA

VII. KÖTET

BUDAPEST

AZ ATHENAEUM RÉSZV.-TÁRSULAT TULAJDONA

1905


SZÉKELYFÖLDI GYÜJTÉS

GYÜJTÖTTE ÉS SZERKESZTETTE

MAILAND OSZKÁR

BUDAPEST

AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNY-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA

1905

Budapest, Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.

 


BEVEZETÉS.

I.

A »Kisfaludy-Társaság« három ízben (1901, 1902 és 1903-ban) bízott meg a székely népdalok és néphagyományok gyűjtésével, hogy így a székely népléleknek még föl nem jegyzett, már-már veszendő, naiv megnyilatkozásaiból megmenthessük azt, a mi még megmenthető.

Mert a meghamisítatlan néplélekben gyökeredző népdal, népmese vész, pusztul. A művelődés nyomában járó új eszmék, új irányok, új törekvések átalakítják a népet s a néplélek individualitása rohamosan olvad fel a civilisatiónak mindent egybeolvasztó kohójában.

A siker kevés reményével, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdtem meg a gyűjtést, mert éreztem, hogy a székely népköltészet egykor oly virágzó mezején, a melyben egynéhány lelkes gyűjtő a világ népköltészetének legszebb termékeit gyűjtötte össze, én leszek talán az utolsók egyike (adja az ég, hogy ne így legyen!), a ki még újat találhatok.VI.

Törekvésemet siker kísérte. Már az első évben annyit gyűjthettem össze, hogy a Kisfaludy-Társaság, jelentésem tudomásul vétele után megbízott, hogy az 1902. év nyarán is folytassam a gyűjtést. Ezt követte a harmadik megbizatás, s ma már egy jó kötetre való anyag áll a Kisfaludy-Társaság rendelkezésére.

Mivel a gyűjtésre csak a nyári szünidőket használhattam fel, természetesen oly területeket kellett kiválasztanom, a melyekben a nép, megegyező külső ethnographiai arczulat mellett, az ethos termékeiben is közösséget tüntet fel, hogy így a gyűjtött anyag, midőn képét adja a vidékek népköltészetének, egyszersmind a jövő gyűjtőjének, ethnologusának is irányító, vezető tanulságokkal szolgáljon.

Mert sajnosan tapasztaljuk, hogy a régi Erdély magyar népe gyakran még ugyanazon megye területén is oly elütő ethnographiai sajátságok letéteményese, melyek egy egységes kép kidomborítását rendkívül megnehezítik. A vidékenkint zárkozott, önálló vagy külső befolyás által nagyon is érintett fejlődés, a századokon át megújuló viharok, melyek a haza e legveszélyezettebb határszélére dobott csekély magyarságot is súlyosan érintik, a szomszédos vagy ugyanazon területen lakó népek befolyása mind oly tényezők, melyek mintegy megszaggatták azt a területileg is összefüggő egységet, melyben a székelységnek egykor e vidéken laknia kellett.

Hisz a régi Erdély bármely vidékén is gyűjtsünk, VII.sehol sem menekülhetünk attól a gondolattól, vajjon e vagy ama jelenség, vonás nem az oláh vagy esetleg a szász nép útján került-e a magyar nép eszmekörébe. Mert igen gyakran idegen, nem magyar hang üti meg fülünket, érinti lelkünket s kétkedve állunk meg, hogy eleven magyar érzékünk itélőszéke elé vigyük azt, a mit sem historiai, sem ethnographiai tudásunkkal el nem dönthetünk.

Az oláh nép által leginkább befolyásolt vidékeket utaztam be tervszerűen azzal a szándékkal, hogy megtudjam: van-e az oláhságnak lényeges, a nép lelkét megtámadó befolyása a székely népre? És ha van, – és a százados érintkezés következményeképen lennie kell – vajjon ez a lényegtelen külsőségekben vagy már a lényeges, a nép benső valóját is megtámadó hatásokban jelentkezik-e? De tudnunk kell főleg azt, hogy a székelység mily ellenállást tanusít e befolyásokkal szemben. Megfoghatatlan, még eddig ki nem mutatott, csak hatásaiban érezhető befolyás ez, mely a székelység szellemi termékeiben lépten-nyomon felüti fejét, eredetiségéből ugyan nem vetkőztet ki, de aprólékos vonásokban beszinleli magát a nép lelkének termékeibe s nyomán haladva érezzük – ha mindenütt nem is tudjuk kimutatni, – hogy itt egy lassú, hatásaiban csak az éles megfigyelő által észrevehető átalakulási folyamat megy végbe, mely eredményeiben, ha szilárd ellenállásra nem talál, a nép érzületét is megtámadja: lappangva, de ijesztő következetességgel.VIII.

A közös területen lakó vagy egymással szomszédos s így sűrű érintkezésre kényszerített nem egyfaju népek történelmében nem egyedülálló átalakulási folyamat ez; a létért való küzdelem nagy époszában csak egy epizód, melyben minden külső nagyobb rázkodtatás nélkül vetkőznek ki faji jellegükből, olvadnak be, sőt tünnek el embertömegek a történelem szinteréről.

Az idegen befolyás kérdését, nemcsak nemzeti, de ethnographiai tekintetben is igen fontosnak tartom, ezért a népköltészet és néphagyományok gyűjtése során tett tapasztalataim alapján e helyen megkisértem e kérdést bár egy pár sugárral megvilágítani.

II.

Tanulmányútam megkezdésekor azért is féltem a sikertelenségtől, mert azt hittem, nem gyűjthetek olyat és annyit, hogy a Kisfaludy-Társaságnak e gyűjtéshez fűzött reményeit megvalósíthassam. Hisz egy idegen ajkú nép nagy tömegei közt élő gyér magyarság népköltésének gyűjtéséről volt szó. Kételyek merülhettek fel bennem: vajjon e befolyásolt vidékeken a magyar nép lelke közvetlen megnyilatkozásaiban megtartotta-e a magyar jelleg fővonásait?

A mitől tartottam, nem következett be; mert daczára, hogy az oláh befolyás nem egy nyomára IX.akadtam, most is eleven a székely nép lelkében a népdal iránti érzék s ha közvetlen kitörő érzelmei őseredeti lényegökben, a művelődés hatása folytán is, megfogyatkoztak, a népköltészet nem bő, de elevenen buzgó forrása nem egy gyöngyöt dob felszínre. Pedig érzületének tisztasága sok megpróbáltatásnak van kitéve. A székely számottevő része, mondhatni csak lélekben, gondolatban lakik szülőföldjén. A kenyérkereset rákényszeríti az idegen felkeresésére. Egy része katonáskodik, másik tutajával evez le Szegedig, fiatalságának egy számottevő része szolgálatban van elszórva a szomszédos megyék, sőt távoleső vidékek városaiban. De nem csekély azok száma is, a kik gyékény, kosár, posztó, szőnyeg és fehérnemű árúval bolyongnak széles e hazában szanaszét. Ezek közül nem egy, ösztönözve a szerzési vágytól, külföldre is eljut.

Szétforgácsolt e nép teste. Csoda-e ha egységét féltjük? Más, kisebb ellenállási képességgel megáldott nép régen beolvadt volna az oláhságba, vagy az idegenségben maradt fiait siratná megfogyva, megtörötten. Ettől megmentették a székely népet az erőteljes egyéni jellemvonások s a szülőföldhöz való szívós ragaszkodás. – Mert a székely nép értelmes, intelligens, erőteljes nép. Művelődésre nagy hajlama lévén, igen fogékony a külső benyomások iránt, de mivel határozottan kifejezett, a szenvedések, nélkülözések által meg nem törhető egyénisége van, a külső benyomásokat nem tartja meg úgy, X.ahogy átveszi, hanem lelke lényegéhez idomítja, lelke kohában átalakítja.

A székelység által lakott terület nagy része nem tejjel, mézzel tele Kánaán, hanem vadon: őserdők vadonja. A havas szöréből élő székely nehéz munkával, sok veszélynek kitéve szerzi meg mindennapiját. A küzdelem megedzte lelkét, testét a szenvedésekre, megszilárdítá kitartását. Talán a kéteszüségről szóló szállóige is abban leli magyarázatát, hogy míg más könnyebb viszonyok között élő ember egy észszel is beéri, a székelynek kettőre volt szüksége, hogy nehéz életviszonyai között boldogúlhasson.

Földje kevés, épen ezért földéhes; görcsösen ragaszkodik minden barázdához, ezért aztán perlekedő és nem hagyja jussát, hisz oly kevés az, hogy a legnagyobb erőmegfeszítéssel is meg kell tartania utódjainak. Ha saját érdeke nincs koczkán vagy fölöslege van, talán az altruistikus érzelmektől sem idegen, de saját érdekét mindig szem előtt tartja, megvédi, ha kell még az egyenes úttól eltérve is. Szándékában meg nem ingatható, okoskodó s okoskodásának eredményeitől még józanabb érvek által sem tántorítható el. Szülőföldjét határtalanul szereti. Távol szülőföldjétől állandó összeköttetést tart fenn a falubeliekkel s mihelyt egy kis pénzre tett szert, hazatér, hogy ismételve megpróbálkozzék, hátha otthon is megélhet. Ily tulajdonságok mellett lehet-e félteni a népet az idegen befolyás túlsúlyától?XI.

Egy másik aggályom az volt, hogy kevés olyat fogok találni, mi ismert ne volna. Hisz oly sokan és oly sokat gyűjtöttek már! Tartottam attól is, hogy a művelődés által nem csekély mértékben befolyásolt nép, az újabb műdalok befolyása alatt, elidegenedett az egyszerű lelke közvetlen érzelmeit kifejező népdaltól. Tény, hogy a művelődés befolyása, a kisdedóvodák és iskolák hatása megérzik a nép költészetén. Az eleven érzék, a közvetlenség kopik, fakul; új eszmék, új tanok furakodnak be a nép lelkébe, melyek a meg-megújuló generatiók fejlődési fokozatán át a nép eszejárását átalakítják. Az őseredeti vonások, a népnek szívós megtartási képessége mellett is, az új impressiók által háttérbe szorítva, elmosódnak, vagy ha nem, legalább is elhalványulnak. Az új tudás új eszmehalmazzal tölti meg a nép lelkét, melynek gyakran meg nem értett s így zilált tömkelegében elmosódik az ősi, tisztán ki nem jegeczedik az új s végeredményben sejtelmét kelti egy oly időnek, midőn a nép lelkéből önkényt fakadó, a közvetlenség zománczában csillogó, meg nem fertőztetett, a lelket megkapó, mert örökszép népköltészetről talán nem is beszélhetünk. Ez az idő még messze van, de előre veti árnyékát. Jelek mutatják, hogy a haladás szele nem haladt el nyom nélkül e nép feje felett.

De ennek a végeredményeiben ijesztő képpel rémítő átalakulásnak talán csak a kezdeténél vagyunk. A művelődés járulékai, – mert lényegről XII.még alig beszélhetünk – ezer szálakon furakodnak be a nép lelkületébe. A nép gondolkodásmódja, életfelfogása ezek által lehet infitiált, de lelke mélyében, még ott él a traditió; érzelmi köre, vágyai, reményei odasimulnak ahhoz a röghöz, mely számára minden szépnek, jónak, nemesnek forrása. A gyermekkor emlékei, első szerelmének színhelye, a falu meséi, mondái, dalai, oly varázserővel tartják fogva a nép leányának, fiának lelkét, hogy a külső benyomások nem képesek azon erőt venni.

A székely nép sokat olvas. Majdnem minden faluból kerül ki egy-egy tudós ember: pap, tanító, jogász. Ezek tanuló korukban sok új nótával, sok új műdallal tértek haza. Ezek útján ismeri a nép Csokonait, Kisfaludy Sándort, Petőfit, Aranyt stb. De csodálatos, hogy ezeknek befolyása a népdalban alig érezhető. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a nép költője lelkének közvetlen kitörő hangulatával nem illeszkedik be a neki idegen eszmekörbe. A szűk látkörben mozgó hagyományos eszmék, a szűkkörű megfigyelések szülte, a nép lelkének jellemző vonásait visszatükröző hangulatok, mondhatni oly távol állanak még a legnépiesebb műköltő lelkének megnyilatkozásaitól, hogy a népköltő bár érzi, hogy ezek szépek, meg is tanulja őket, de lelkét dalra nem ihletik, a népköltészetet át nem alakítják. Sajátos azonban, – de csak eltünő jelenségként említem fel, – hogy az újabban divatba jött Dankó-féle nóták mily népszerűségnek örvendenek a székelység XIII.között. Majdnem minden dalos ifjú, leány kínált vele. Pedig ezek (Eltörött a hegedűm… Göre Gábor nótái) idegenszerű vonatkozásaikkal, erőltetett helyzeteikkel oly messze állanak a székely nép lelkületétől, mint akár a svéd vagy portugál népdalok. Szolgálatból jött leányok, legények terjesztik ezeket. A nép felkapja, énekli őket, de megtartani nem fogja. A dallam talán, mert behizelgő, népies, megmarad a népnél, de évek mulva, ha még dalolja, más szöveggel fogja ezeket dalolni.

A nép nem vesz át minden dalt, a mi a faluba kerül. Többször katonaviselt emberektől jegyeztem fel oly dalokat, melyeket a Dunántúl vagy a Tisza-mentén énekelnek. Ezeket azonban csak az illető tudta s dicsekedve dalolta, de a falu népe nem vette át tőle, mert oly képzetek, oly helyzetek fordultak elő bennük, melyek e nép lelkének idegenek.

A reminiscentiák imitt-amott nyomot hagynak a népköltészetben. De lehet ez másként? Az ifjú leány városban szolgál, uraságoknál. A kisasszony, úriasszony zongorán játszsza az újabbnál újabb műnépdalokat. Egy-egy sor megkapja lelkét, érzelme húrjait érinti; a dal új dalra inspirálja, melyben a hallott új dal egy-egy sora előfordul s alapeszméje, alaphangja lesz az új versnek.

A ponyváról szedett füzetek is megfordulnak a nép kezén. Ezekből is egyet-mást átvesz, de sohasem tartja meg úgy a mint átvette, hanem átalakítja: kihagy belőle, told hozzá vagy a községben XIV.közszájon forgó népdalokhoz idomítja, hasonló alakú dalba beilleszti.

Ily befolyásokkal kell számolnia a gyűjtőnek, ha munkáját kritikával akarja végezni.

III.

A gyűjtést Udvarhelymegye éjszaki részén kezdtem meg, oly vidéken, mely az idegen befolyástól talán legkevésbbé érintett. Hisz ez classicus földje a székely népköltészetnek. Itt gyűjtötte Kriza a világirodalom legszebb népdalait, itt születtek azok a népdalok, melyek a régi Erdély magyarságának ajkán még most is élnek s a nép lelkéből sarjadzott közvetlenségüknél fogva a magyar népköltészetre még most is termékenyítőleg hatnak.

Ismernem kellett e tiszta székely vidék népköltészetének jelen állását, hogy átmenve a már idegen elemek által befolyásolt területekre (Kis-Küküllőmente, Nyárádmente, Maros felső folyásának vidéke, Mezőség, fel az Aranyosig) megállapíthassam, elkülöníthessem azon vonásokat, melyek a székelység népköltészetére átalakítólag hatottak és hatnak jelenben is.

1901-ben Etéden kezdve gyűjtöttem Martonoson, Tarcsafalván, Tordátfalván, Kobát-Demeterfalván, Szent-Mihályon, Malomfalván, Szent-Léleken, Diafalván és Oroszhegyen. Innen visszatérve folytattam XV.gyűjtéseimet Farkaslakától fel Korondon át Szovátáig. Szovátán találkoztam itt nyaraló, a székelységet talán legjobban ismerő jeles elbeszélőnkkel Petelei Istvánnal, a ki szándékaimban megerősített, biztatott s jóakaró tanácsaival látott el. Szovátán töltöttem hosszabb időt s innen utaztam be a Kis-Küküllő mentét (Sóváradtól Gyalakutáig.). Közben gyakran rándultam át Parajdra, a hol sok becses adat birtokába jutottam. Parajdon nem mulasztottam el a Rapsonnéra vonatkozó hagyományok kutatását. Itt egy pár, e mondát kiegészítő részletet jegyeztem fel.

Rapsonnénak volt egy leánya: Ilona, kit Elemér szeretett. Az ördög elment Elemérhez s így szólt: »Ne hidd, hogy Ilona szeret, lesd meg csak és megládd, hogy megcsal, mert mással enyeleg. Ha nem hiszed, megmutatom.« Ilona holdkóros volt s minden éjjel fennsétált a meredek hegy tetején. Egy éjjel az ördög kihívja Elemért a szikla tövébe, hogy Ilonát meglessék. Mikor oda megérkeznek, Ilona már fennsétált a sziklán. Ekkor az ördög leventévé változik, felszökik a sziklára s Ilonával enyelegni kezd. Elemér haragosan rákiált Ilonára; ez felébred, lezuhan a szikláról, hogy holtan terüljön el a szikla tövében zöldelő gyepen. Elemér ekkor észreveszi, hogy az ördög rászedte; felrohan a sziklára s leugrik a mélységbe.

A bűvös hatalom, melylyel a nép képzelete Rapsonné várát most is körülveszi, maig sem vesztette XVI.el hatását. Több parajdi leány ment ki a Kis-Fényes kőhöz. Az egyik leány vitatkozott a többivel s ráült egy kőre, mondván: »Ha hazudok, váljak kővé.« Menten kővé változott. Esküre feltartott újjal most is ott látható.

Az ördög, nem régen, szép sípszóval becsalt egy juhászt a hegybe, ott megtöltötte kalapját aranynyal, de mikorra a juhász a hegyből kijött, nyáját nem találta meg s az arany göröngygyé változott.

A Kis-Küküllő mentéről a Nyárád völgyére tértem át. E völgyön az oláh befolyás már feltünő. A nép ethnographiai arczulata székely, de nyelve sajátosan átalakult. A zárt »ë« iránti érzék kiveszett. Sajátos az »a«-nak »o« ejtése, mely sajátság átmegy a Maros-menti magyarságon fel az Aranyosig. (Pl. óra helyett ara; »oda« helyett »ada« – »molnár« helyett »malnár« – olvas helyett – »alvas« stb.)

E völgy népének költészete tősgyökeres magyar, akár a székelység legérintetlenebb vidékén. Itt azonban azon szomorú meggyőződésre jutottam, hogy e vidék népe a magyar dalok egy részét oláh dallamra énekli. Már Szováta környékén megütötte fülemet egy-egy idegenszerű dallam, de azt hittem, hogy ez a nép dalainak amúgy is hasonló voltából származó egyezés. Hiszen ha a nép dallamának keletkezését megfigyeljük, lehetséges az, hogy hasonló külső befolyások mellett (Erdőzugás, patakcsobogás, tilinkózengés, harangszó, madárdal) a nép dallamai XVII.is hasonlókká alakulnak. Hasonló hangulatot keltő külső befolyások talán hasonló dallamra késztik a nép fiának lelkét.

Az oláh és magyar verselési alak, versszerkezet sok vonásban hasonlít egymáshoz. Ez rákészti a népet a dallam kölcsönzésére. A dallam átvétele azonban nemcsak a faluban történhetik. A katonáskodás szenvedései lélekben szorosabban egymáshoz fűzik a magyar és oláh legényt s így ha eszmét ritkán – mert egymás nyelvét nem értik annyira – de dallamot kölcsönöznek egymástól. Mert e dallamátvétel kölcsönös. Az oláh legény és leány is dalolja az oláh szöveget magyar dallammal. De a míg az oláh dallamnak a székelységnél való elterjedése sajnos következetességgel majdnem mindenütt észlelhető, addig az, hogy az oláh magyar dallamra énekli az oláh szöveget, – eddigi tapasztalataim szerint – csak ritkán előforduló jelenség. A nép soha sem felejti el, soha sem dobja el régi dallamait, de ujakat vesz át, mert tetszetősek, behizelgők. Az átvétel teljesen öntudatlan, bizonyítja ezt a következő eset. Szent-Gericzén megnéztem a tánczot. A czigány oláh tánczdalokat játszott s a fiatalság vígan járta az oláh tánczokat. Megbotránkozva kérdeztem a birót, a ki tősgyökeres székely ember s avval dicsekedett, hogy 60 éve daczára, mikor jó kedve van, még most is tánczol: »Miért engedi meg, hogy a czigány oláh nótákat, tánczokat húzzon?« – A biró megbotránkozott s váltig erősítette, XVIII.hogy ezek nem oláh tánczdalok s ennek bizonyítására tanukat is hivott fel. Nem volt kivel beszélnem, mert talán a nemzeti önérzetet sértettem volna, ha állításomhoz szigoruan ragaszkodom. Csak a később húzott magyar nótára lejtett, helyesebben ropott táncznak az előbbitől elütő sajátosságaira figyelmeztettem a bírót, a ki belátta, hogy ez bizony más táncz s megigérte, hogy ezután csak ilyen tánczot enged meg. A muzsikus-czigány szerepel itt mint az idegen dallam terjesztője, mert úgy az oláh, mint a magyar vasárnapi táncz alkalmával ugyanazon egy pár betanult nótát játszsza el válogatás nélkül.

A Nyárad mentéről a Maros középfolyása mellett fekvő magyar, de fölös számú oláhsággal vegyesen lakott községekre mentem át (Székely-Kocsárd, Földvár, Felvincz, Magyar-Décse, Miriszló, Csombord, Lőrinczréve, Magyar-Lapád, Kis-Solymos). E vidéken még szembeötlőbb a nép külső ethnographiai arczulatának átalakulása. A székely kapunak, a nép faragóművészete e legtypikusabb megnyilatkozásának még nyomát is alig találjuk; az építkezés magyar jellege elmosódott. A nyelv is több új, az ősi nyelvérzék kiveszéséről, vagy idegen hatásról tanuskodó jelenséget dob felszínre. Így az o helyett már következetesebben használja az »a«-t. A mesemondó így beszél: »Hát lelkem kirájam, aggyan nekem mast egy kacsit és négy lavat és egy kacsist, hagy vigyem haza a feleségem az én országamba XIX.hol az ördögök kirájja lakatt«.1) E vidék vegyes népe már jól érti egymás nyelvét. A fiatalabb generatio gyakran egyaránt beszéli a magyar és oláh nyelvet, de a mi még sajátságosabb, egyaránt énekel magyarul és oláhul. Egy 20 éves oláh leány ajkáról jegyeztem fel következő két szöveggel ugyanazon dallamra énekelt népdalt.

Vágják az erdei útat,
Viszik a magyar fiúkat.
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény magyar legényeket.
Állj meg, rózsám, kérdjelek meg:
Ha elvisznek, hol kaplak meg?
Galiczia közepébe.
Egy kaszárnya van építve.

Oláh szöveg:

Ta?a calea păduri?
Vagják utját erdőnek
Acum se duc feciori?
Most mennek a legények.
Sta? bădită, se t’entreb;
Állj meg kedves kérdjelek meg:
D? te duce unde te v?d
Hogyha elmészsz, hol látlak meg.
XX.In casa orasului,
A városházában,
In curtea impăratului.
A császár udvarában.

Ki van zárva az a feltevés, hogy itt egyszerű fordításról van szó. Az alapeszme, az alak ugyanaz, de úgy az oláh, mint a magyar abban az egy pár elütő vonásban, ráüti e versre saját egyénisége bélyegét. Hogy melyik nép dalolta e dalt először, azt nehéz eldönteni, de ezen egy példa is meggyőz arról, hogy e népek kölcsönöznek egymástól eszmét is s felvilágosít a kölcsönzés vagy átvétel mikéntje felől is.

A Maros mentéről az Aranyos völgyére mentem át azon szándékkal, hogy Tordától kiindulva nyugatnak azon határvonalig hatolok be a hegyek közé, a hol már a tiszta oláhság kezdődik. De itt már kifogytam az időből s így csak Szentmihályfalván, Várfalván és Rákoson gyűjthettem.

1902-ben a gyűjtést ismét Szovátán kezdtem meg. Tettem ezt, mivel itt két kiváló mesemondóra akadtam, a kiket a nagy munka idején lehetetlen volt hosszabb időre lekötnöm. Ezektől ez évben több mesét reméltem s reményemben nem csalódtam. Különben is Szováta és Parajd egyike az ethnologiai szempontból legérdekesebb vidékeknek. Fekvése teszi azzá, mert itt halad át a Székely-Udvarhelyről Maros-Vásárhelyre vezető országút, ide torkollik a Kisküküllőmegyét végigszelő főút. Parajd pedig XXI.a gyergyói főút végpontja. Itt találkozott és találkozik mai napig is négy székely megye népe, sót hordva gyékényfedelű szekerén szanaszét. Nyaranta pedig a közel és távoli vidék földmívelő népe is Szovátán keres enyhet csúzos bántalmai ellen. – Ezektől különböző vidékekről származó népdalokat jegyeztem fel. Szovátáról Kelementelkén át Maros-Vásárhelyre mentem, majd Tompa, Nyárád-Szereda és Nyárád-Szentannán gyűjtöttem. Innen lejöve a Maros mentén Alsó-Fehérmegye nyugati részét utaztam be. Maros-Ujvártól kezdve gyűjtöttem Nagylakon, Maros-Csucsón, Czintoson, Maros-Ludoson, majd Magyar-Bükkösön. Legérdekesebb e vidéken Magyar-Bükkös és Ozd népe. Magyar-Bükkös népe jobbágy volt s ez a nép költészetén meg is látszik. Szükszavuság, zárkózottság jellemzik e vidék népét, ellentétben a szókimondó, merész sokszor hányaveti törzsszékelységgel. De épen a zárkózott, nyomott viszonyok között való fejlődés, egy bensőség- és közvetlenségben párját ritkító népköltészet forrása lett.

Még ez év őszén, az ujonczok bevonulásakor (október első napjaiban) lementem Balavásárra, innen Kis-Kend, Nagy-Kenden, Egrestőn át Szent-Demeterre. Majd Balavásártól kiindulva csatlakoztam a vasuton utazó ujonczokhoz s elkisértem őket Küküllőszegig. Ez alkalommal sok katonadal birtokába jutottam.

1903-ban ott folytattam a gyűjtést, a hol előző évben félbenhagytam. Udvarhelymegyében a XXII.Szent-Demeterrel határos Bordoson kezdtem meg a gyűjtést s innen Véczke, Magyar-Zsákod, Szent-Erzsébet és Kis-Solymoson át Székely-Kereszturra, majd Székelyudvarhelyre jutottam. Később Háromszékben Előpatak vidékén gyűjtöttem és azon szándékkal, hogy az Erdővidéket is beutazom, Homorod-Hévizre mentem le, de itt már kifogytam az időből. Közben kiegészítettem gyűjtésemet Balavásáron és Szovátán is.

Gyűjtésközben oly vidékek népdalainak birtokába is jutottam, a hol meg nem fordulhattam, mert Déván és az útba ejtett városokban is kikérdeztem a szolgalegényeket, szolgáló leányokat s így is sok érdekes dolgot jegyeztem fel.

Miként az előzőkből kitűnik, az általam beutazott vidék népköltészete, daczára a sokféle befolyás- és egyik-másik beszivárgott idegen vonásnak alaphangban és érzületben tiszta székely.

Ha valamely vidék népdalait gyűjtöm, természetesen csak oly népdalt keresek, mely e vidéken termett, mely a tanulmányozott nép lelke mikéntjét tárja elém. De gyűjtésközben épen a sokszerűség gyors egymásutánjában feltűnik a különbség egyik-másik népdal alaphangja között s figyelmeztet, hogy óvatossággal kell a népdalok hovatartozandóságának elbirálásában eljárni.

A Duna-Tisza közéről, a Tisza mellékéről, sőt a Dunántúlról is igen sok népdal kerül be a székelység közé. Ezekben többnyire nincs oly vonás, melyből XXIII.megitélhető volna, hogy nem a székelység között termettek, de a székely jellemének, lelki tulajdonságainak meg nem felelő helyzetek útján s a már ismert népdalokkal való összehasonlítás alapján eldönthetjük, hogy ezek nem e nép lelkéből nőttek. Ezeket nem vettem fel gyűjteményembe. A népdalok gyűjtése közben egy-egy erőltetett, nem a közvetlen érzelmet visszatükröző hang érinti fülünket. Kezdetben arra gondolunk, hogy az ilyfajta verseket valamely gyengébb tehetségű népköltő csinálta. Később rájövünk, hogy a rossz népköltő még oly rossz költeményére is ráüti naiv lelke bélyegét. Itt tehát a népiest utánzó gyenge tákolmányról van szó. A tanulók, kántorok, papok belekontárkodnak a nép dolgába; verseket faragnak s a nép, talán tekintélyi érvektől indíttatva, átveszi, eltanulja őket. Ilyen úgynevezett népdal igen sok van Kriza János, Erdélyi János, sőt még az Arany-Gyulai-féle gyűjteményben is. Eleven kritikai érzékkel könnyen felismerhetők, mert abból a zománczból, melyet a nép von dalaira, mintha lepattant volna egy rész.

De mivel itt a szigoru határt meg nem vonhatjuk s az ily dalokban is itt-amott felcsillan a nép eredeti eszmemenete: gyűjteményemben »Kétes eredetű népdalok« czím alatt mintaképen felveszek egynéhányat.

Az eddig megjelent népdalgyűjteményekben előforduló dalok változatait csak akkor veszem fel e gyűjteménybe, ha az általam feljegyzett dal alapeszméje, XXIV.szerkezete az eddig közlött népdaltól egészen elütő s az egyezés egy, vagy egy pár sorra terjed.

Hogy oly népdalt ne vegyek fel, a mely valamely népdalgyűjteményben már megjelent, már tanulmányútam megkezdése előtt, most a szerkesztés közben pedig ismételten áttanulmányoztam az összes hozzáférhetővé vált magyar népdalgyűjteményeket. Hogy azonban ily óriási népdaltömeg mellett a tévedés nincs kizárva, az természetes.

De ne téveszsze meg a szives olvasót, ha imitt-amott egy versszakot kezdő sorban vagy sorokban ismert gondolat üti meg fülét. A magyar népdal egyik lényege a számtalan »szálló gondolat« (talán jobb mint a »szálló ige« kifejezés), melyek ugyanazon alakban vagy sokszerű változatban előfordulnak úgy az alföldi vagy dunántuli, mint a palócz vagy székely népdalban. Egy-egy gondolat közvetlensége, melegsége vagy megkapó festőisége megkapja a nép lelkét, ajkról ajkra száll s a népköltő lelkében mindig visszhangra talál. Ez öntudatlanul elsajátítja, változtatja, hozzáfűzi gondolatait vagy belefűzi egy új népdalba. E classicus rövidséggel egy-egy egész érzelemvilágot visszatükröztető gondolatokhoz fűzödnek a magyar népköltészet legszebb dalai.

A gyűjtött népdalokban, épen mert a beutazott vidék egyöntetű nyelvjárást nem tüntet fel, nem jeleztem mindenütt a kiejtést. A nép is következetlen a kiejtésben s azt is tapasztaltam, hogy ott is, a hol a közbeszédben határozottan szinezett XXV.nyelvjárással is beszél, a költemények elmondásánál már következetlen; talán mert illendőbbnek tartja a költeményekben »uribb« nyelvet használni s a »parasztos« beszédet mellőzni, vagy egyes vidékeken azért, mert olvasottsága önkénytelenül az irodalmi nyelv használatára készti.

A gondolat oly gazdagon, az érzelem oly sokszerűen jut a nép dalaiban kifejezésre, hogy rendezésük fölötte nehéz; mégis a nagyobb csoportokon belül is igyekeztem a dalokat alapgondolat szerint rendezni.

Így a szerelmi dalokban a megismerkedést, a megszeretést, a szerelemre késztést daloló költeményektől kezdve, a szerelemről való felfogás, a szerelem megnyilatkozásának módja, a szeretett lény ecsetelése, a féltékenység, csalódás, elválás mind oly különböző hangulatot lehelő költeményekben jutnak kifejezésre, hogy ezeket, ha nem is élesen elválasztó vonalakkal, de az alaphangot színező bizonyossággal elkülöníthetjük.

A katonadalokat is oly módon rendeztem, hogy a czédulahuzásról, sorozásról, behivásról szóló dalokat a csoport élére tettem; ezeket követik a szerető és anya bánatát, az elválást, a katonai szenvedéseket, szabadságolást, hazatérést ecsetelő dalok.

Szóval, a hol tehettem, ily módon rendeztem a dalokat, mert meg vagyok győződve, hogy – ha csekély számú népdalnál nem is – de egy nagyobb gyűjteményben a rendezés fontos tanulságokkal járhat.XXVI.

Így válik a népdal néppsychologiai tanulmányok alapjává, midőn bizonyos benső kapcsolatokat érzékeltető folytonosságban állítja szemünk elé a nép lelke megnyilatkozásainak különböző phasisait.

Végül egy nehány népmesét is csatolok e gyűjteményhez. Ezeket minden kihagyás, toldás vagy átalakítás nélkül úgy közlöm, miként a mesélő ajkáról feljegyeztem, mert ha az ősi felfogás, hit és nyelvezet ezen legfontosabb forrásain változtatunk, önmagunkat csaljuk meg.

Híven az elvhez a tájszólást is megtartottam s lehetőleg jelzem.

Ne ütközzünk meg azonban azon, ha e mesék valamelyikében egy-egy ismert s más magyar mesében is előforduló vonással találkozunk. Lehet egyik-másik typus vagy mesehelyzet ismert, de van e mesékben sok eredeti, új felfogás; szerkezetük pedig jellemző, sajátos.

Ennyit tartottam szükségesnek tájékoztatóul e kötet élére iktatni. A mit végeztem, lelkem és erőm legjavának odaadásával végeztem, hálás elismeréssel azok iránt, a kik e tevékenységre módot nyujtottak.

Déva, 1904. május hó 8-án.

 

Mailand Oszkár.

 

LAST_UPDATED2
 
Kallós Zoltán énekel PDF Nyomtatás E-mail
2011. december 04. vasárnap, 08:46

kalls_zoltn

Fordulj kedves lovam napszentület felé

fordulj kedves lovam napszentület felé
úgyse jövünk többet soha visszafelé
messze földre megyek elbujdosok innet
szép szülőhazámat nem látom meg többet

fúdd el jó szél fúdd el hosszú útnak porát
hosszú útnak porát fakó lovam nyomát
jó ló volt a fakó jó a viselete
áldja meg az isten aki felnevelte

porladozik csontja fekete főd nyomja
az én bús szívem is csak a bú rongálja
árva vagyok árva mint réten a tarló
kinek ékességét elvette a sarló

az idegen földön olyan beteg vagyok
szomszédim házáig alig elámbolygok
szomszédim azt mondják talán meg is halok
én is azt gondolom meg sem is maradok

idegen országban idegen emberek
járok az utcákon senkit nem ismerek
szólanék hozzájuk de ők nem értenek
ezen az én szívem de nagyon kesereg

http://www.youtube.com/watch?v=HSQYWOOSvVM


*

kadarkataballadaja

Kallós Zoltán kedves dalai

1. szeret vize martján

szeret vize martján
felnőtt liliomszál
nem szereti helyét
el akar bujdosni

ki kell onnan venni
új helybe kell tenni
új helybe kőkertbe
szemem elejibe

hátha megfoganik
nekem szerencsémre
nekem szerencsémre
másnak bosszújára

de nem az a virág
ki a kertbe virág
hanem az a virág
ki utcákon sétál

boldog az az apa
ki kertecskét kertel
boldog az az anya
ki virágot ültet

másnak nem magának
más ember fiának
gyönyörűségére
maga magzatának
van borom pálinkám es ihahahaha 
van borom pálinkám es ihahahaha
van kék szemű lyányom es ihahahaha
sej-haj libabőr jajaj jaj-jaj
tátim hozta klézséből jajaj libabőr

táncoltasd meg máriskát
ád az anyja pálinkát

nekem nem kell pálinka
nekem kell a máriska

édes vérem testvérem
érted buzog a vérem

érted bizony nem csoda
mert szép vagy mint a rózsa
idegen földre ne siess 
idegen földre ne siess
amíg hazádba megélhetsz
ne menj messze földre lakni
míg hazádba meg tudsz élni

idegennek jövevénynek
nincsen becsüje szegénynek
idegen vagy jövevény vagy
nincsen becsüd ha szegény vagy

elbujdosom megpróbálom
ha elveszek sem lesz károm
engem úgy sincs ki sajnáljon
ki értem könnyet hullasson

én elmegyek közületek
mert köztetek nem élhetek
valahára visszatérek
még kapjak meg belőletek

édes rózsám vígy el veled
ne hadd elmaradjak tőled
mert ha elmaradok tőled
megszakad a szívem érted

elvinnélek de nem lehet
mert idegen földre megyek
mert az utak nagyok hosszak
s a vizek es megáradtak

ne menj rózsám kételegve
arra nagy idegen földre
ha le találsz betegedni
ki fogja gondod viselni

ki tud szívem reád nézni
egy-két szóval megbiztatni
vagy egy falást enned adni
egy csepp vízzel megkínálni

2. bujdosik egy árva madár

bujdosik egy árva madár
minden háztetőre leszáll
mindig csak azt csirikolja
nem leszünk egymásé soha

milyen madár az a madár
ki kertembe szólani jár
csak szépen szól de le nem száll
futok utána meg nem vár

várj meg madár még megvárnál
szíved rejtekébe zárnál
mint drága kincset tartanál
társadnak megmarasztanál

hess ki madár a kertemből
ne pusztíts ki mindenemből
mindenből kipusztítottál
kerti rózsám nélkül hagytál

kesereg egy árva madár
ki ott fenn a fellegen jár
hát az olyan árva mint én
hogy ne keseregne szegény

te kismadár hogy tudsz élni
mikor nem is tudsz beszélni
ládd én mennyiket beszélek
mégis rózsám nelkül élek
tegnap a gyimesbe jártam 
tegnap a gyimesbe jártam
bolondgombát vacsoráztam
úgy megbolondultam tőle
megszerettem aki főzte

ha szerettem el is vettem
jaj de jó életet éltem
sokszor mondtam én azóta
nem is volt az bolondgomba

fejik a fekete kecskét
verik a barna menyecskét
ott hadd üssék az ódalát
ne szeresse a más urát

ember ember meg tudsz verni
egy pár csizmát nem tudsz venni
lábam kibújt a csizmából
mint a csürke a tojásból

asszony asszony ki a házból
most jövök a korcsomából
tálat csiprot fazakakot
mind fejedre borogatok

ember ember ki a házból
most jövök a fonóházból
guzsaly talpa a fejedbe
orsó hegye a szemedbe


3. erdő felől dörög az ég

erdő felől dörög az ég
mondd ki rózsám szeretsz e még
ha nem szeretsz azt is mondd ki
ha nem szeretsz azt is mondd ki
bátran ha kérdez valaki
bátran ha kérdez valaki

felkelt már a hajnalcsillag
kelj fel rózsám mert megvirradt
dehogy kelek még hajnal sincs
dehogy kelek még hajnal sincs
szerelmünknek még vége sincs
szerelmünknek még vége sincs

nincs magasabb a nagy égnél
nincs nagyobb a szerelemnél
mer akit a szerelem fog
mer akit a szerelem fog
nem kell annak semmi dolog
nem kell annak semmi dolog
uccu fekete retek 
uccu fekete retek
barna kislányt szeretek
aj-ra-ra...

de hazudik a retek
mer én szőkét szeretek

kék a szemed nem fekete
ki a fene ne szeretne


4. fenn a hegyen erdő szélén menyek el

fenn a hegyen erdő szélén menyek el
az erdőben fülemile énekel
panaszolja bús panaszát csendesen
borulj a vállamra édes kedvesem

kis koromba árvaságra jutottam
életemen de sokat szomorkodtam
megtanultam hogy kell tűrni szenvedni
azt is tudom hogy kell szívből szenvedni

árva vagyok még a nap sem süt rejám
árva vagyok mert nincsen édesanyám
árvaságom még az ég is siratja
sötét felleg ki a napot borítja
piros az ostorom nyele nem sárga 
piros az ostorom nyele nem sárga
a nyelébe numera van rávágva
én vágtam rá azt a jeles numerát
ölelem a babám karcsú derekát

amit világéletembe kerestem
mind az ügyes menyecskékre költöttem
vettem nekik alsó-felső rokolyát
jaj de sokszor felhajtottam az alját

piritusból csinálják a pálinkát
azér nem lát rajtam senki jó ruhát
ha csinálnák édes tejből ecetből
a kocsmáros nem élne a zsebemből
ha csinálnák édes tejből ecetből
az a huncut nem élne a zsebemből

5. nem ismertem az örömet

nem ismertem az örömet
azt se tudom milyen lehet
nem ismertem az örömet
azt se tudom milyen lehet
a bánatot jól ismerem
mer az itt van mindig velem
a bánatot jól ismerem
mer az itt van mindig velem

elosztották a bánatot
ott se vótam mégis jutott
ha még egyszer elosztanák
talán mind is nekem adnák

feljött a nap elhaladott
búval kapott búval hagyott
bús anyának bús gyermeke
én vagyok annak egyike

este napszentület után
könnyemmel áztatom párnám
nem virradok örömömre
nem sötétülök kedvemre

minden nap feljötte előtt
könnyemmel megmosdom előbb
mosdóvízre nincsen gondom
mer a könnyembe megmosdom
6. fordulj kedves lovam napszentület felé 
fordulj kedves lovam napszentület felé
úgyse jövünk többet soha visszafelé
messze földre megyek elbujdosok innet
szép szülőhazámat nem látom meg többet

fúdd el jó szél fúdd el hosszú útnak porát
hosszú útnak porát fakó lovam nyomát
jó ló volt a fakó jó a viselete
áldja meg az isten aki felnevelte

porladozik csontja fekete főd nyomja
az én bús szívem is csak a bú rongálja
árva vagyok árva mint réten a tarló
kinek ékességét elvette a sarló

az idegen földön olyan beteg vagyok
szomszédim házáig alig elámbolygok
szomszédim azt mondják talán meg is halok
én is azt gondolom meg sem is maradok

idegen országban idegen emberek
járok az utcákon senkit nem ismerek
szólanék hozzájuk de ők nem értenek
ezen az én szívem de nagyon kesereg

7. száraz a bokor a tetőn

száraz a bokor a tetőn
elhagylak régi szeretőm
elhagynálak de sajnállak
mondd meg rózsám mit csináljak
gyere rózsám béküljünk meg
mi egymásnak engedjünk meg
mindig voltak kik így jártak
mind megengedtek egymásnak

megfújnak azok a szelek
kibe rózsám szerettelek
de még azok is megfújnak
kibe el kell felejtselek
bánom amit cselekedtem
amit veled elbeszéltem
nem beszéltem a rosszakat
csak a jó igazságokat

amér én mindig dúdolok
csak mutatom hogy víg vagyok
sír a szemem kacag a szám
most fáj a szívem igazán
azt gondoltam eső esik
pedig a szemem könnyezik
az én szemem sűrű felhő
onnan ver engem az eső

én is voltam mikor voltam
virágok közt virág voltam
de rossz kertészre akadtam
keze alatt elhervadtam
a szerelem szívet éget
ki nem hiszi próbálja meg
én nem hittem próbát tettem
s azzal magam elvesztettem
hogyha tudtad hogy nem szeretsz 
hogyha tudtad hogy nem szeretsz
hogy nem szeretsz szívedből
mért csaltad ki az álmot a szememből
hagytál volna békét a szerelemnek
jobb lett volna az én árva fejemnek

édesanyám vót az oka vót az oka mindennek
mért nem adott engem a szeretőmnek
adott vóna engemet oda annak
kit a szívem kiválasztott magának
válaszúti sűrű berek 
válaszúti sűrű berek
a szeretőm ott kesereg
tudod babám mit fogadtál
mikor velem kezet fogtál

mind azt mondtad hogy elveszel
ha beszántol ha bevetel
bészántottál bévetettél
engem el is felejtettél

bánat bánat hol születtél
talán a fellegből estél
bánat olyan mint az enyém
nincsen a föld kerekségén

kinek panaszoljam magam
kinek mondjam a bánatam
kinek mondjam ki hallgat meg
engemet ki vigasztal meg

megmondanám a virágnak
de jaz megmondja az ágnak
nem mondom én csak a fődnek
mer az nem mondja senkinek

fekete főd neked mondom
te légy az én vigasztalóm
hallgassál meg vigasztalj meg
árva szívem nyugtassad meg
esik eső szakad szakad 
esik eső szakad szakad
hidd el rózsám hogy itt hagylak
látod rózsám hogy nyergelek
mégsem hiszed hogy elmenyek

lovam lába indulóba
magam pedig búcsúzóba
vess utánam egy pillantást
többet úgysem látjuk egymást

keseredik az az anya
kinek két fia katona
egyik tüzér másik huszár
bécsi kaszárnyában sétál
bécsi kaszárnya repedj
édes fiam szabadulj meg

szabadulnék de nem lehet
szabadulnék de nem lehet
szabadságom el van zárva
német császár ládájába

elveszett a láda kulcsa
meg se szabadulok soha
katona az én életem
sirat engem a kedvesem

sirat engem a madár is
földre lehajlik az ág is
nem bánd édes virágom 
nem bánd édes virágom
hogy így élem világom
éljed te is nem bánom
tiszta szívből kívánom
tiszta szívből szeretetből
éljed te is jókedvedből

az én szívem olyan víg
mind a kinek háza íg
az én szemem olyan kerek
ahányat lát annyit szeret
de a szívem olyan igaz
ezer közül egyet választ

túl a hegyen egy faluba
gyászol engem egy viola
violának nincsen szagja
szeretőmnek nincsen anyja
aki volt is megtagadta
mért szeret engem a lánya

hosszú szárú tulipánt
engem a szerelem bánt
nincsen nagyobb gyötrelem
mint a titkos szerelem
mer aki azt próbálja
nincs egy boldog órája


8. három levele vagyon a lóherének

három levele vagyon a lóherének
három szeretője van a magyar legénynek
a negyedik nem számosan szőke
az csalta meg az én szívemet örökre

de szépen úszik a vadruca a vízen
de szépen legelész a ménes a réten
szépen szól a csengő a nyakába
megszabadulok én babám nem sokára

ha megszabadulok meg is házasodok
azt veszek el akit én akarok
te meg babám keress más szeretőt
mért is vártad meg ezt a három esztendőt


9. hallod-e te szelidecske

hallod-e te szelidecske
leány vagy-e vagy menyecske
nem vagyok én szelídecske
sem leány de sem menyecske
mer én kerti virág vagyok
a harmatért maj meghalok
mer én kerti virág vagyok
a harmatért maj meghalok

ha te virág vagy a kertbe
én meg harmat vagyok benne
este a virágra szállok
reggelig rajta úszkálok
hozd fel isten azt a napot
hogy süsse fel a harmatot
a füvekről a harmatot
a szívemről a bánatot

kinek nincs kedve itt lakni
menjen mennyországba lakni
építsen az égre házat
ott nem éri semmi bánat
építsen az ég szélére 
ott nem éri semmiféle
építsen az égre házat
ott nem éri semmi bánat
ha én gólya madár volnék 
ha én gólya madár volnék
túl a tengereken szállnék
ott imádkoznám hazámér
hazámban a szép rózsámér

ha én levelet írhatnék
arany pecsét alatt írnék
a szívemet belétenném
hozzád rózsám elküldeném

most akadtam egy csurgóra
a csurgóba egy leányra
kinek annyit ér a szája
színaranyból van a lába

mézből van a nyeldeklője
ezüstből a beszélője
szeme kökény foga gyémánt
az inge aranypaszománt

addig élek amíg élek
amíg bennem zeng a lélek
aj-ra-ra...

zeng a lélek zeng a szó
zeng a szerelem ajtó
aj-ra-ra...

addig élek amíg élek
amíg bennem zeng a lélek
zeng a lélek zeng a szó
zeng a szerelem ajtó


http://www.youtube.com/watch?v=Ic2hfb1zaww

&list=PLF94B83EC6FF94BFB

LAST_UPDATED2
 
Kallós Zoltán útjai PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 09. vasárnap, 09:58

A Mezőségtől Moldváig: Kallós Zoltán útjai

Írta: dobray

Kallos.jpg

„Most táncházat akartok, aztán meg Erdélyt?” (Securitate)

Kallós Zoltán néprajzkutató 1926-ban született Válaszúton. Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában, Gyimesben és Csángóföldön is gyűjtötte a népzenét. Csángóföldre azután is ellátogatott, hogy a román állam megtiltotta neki, hogy oda menjen. Családjának birtokait elkobozták a kommunisták, a rendszerváltás után azonban visszaszerezte azokat. A válaszúti Bánffy-kastéllyal szembeni családi kúriájában kiállítást rendezett be egyedülálló gyűjteményéből. 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely a szórványban született gyermekek taníttatását segíti. Birtokán kollégiumot épített a diákok számára. Itt tartják minden nyáron a mezőségi néptánc tábort is. Kallós Zoltán 87 éves.

Legfőbb ideje volt tehát, hogy sűrű, tartalmas életéről kifaggassa valaki. Ablonczy Bálint (Heti Válasz) és Korniss Péter fotográfus közös munkája nyomán most jelent meg interjúkötet a Kossuth-díjas kutatóval.

mezosegtolmoldvaig.jpgA kötetben Kallós vall a gyerekkoráról, egy számunkra ismeretlen világról, a nemzetiségileg vegyes közép-erdélyi tájegység, Mezőség északi részéről. Itt együtt élnek az összességében többségi románok a szórványmagyarsággal – akik azonban egyes településeken mégiscsak lokális többséget alkotnak –, valamint a cigányokkal. Így aztán sokaknak három, de legalábbis két nyelv áll rendelkezésére kiskorától kezdve. Később ki is derül, hogy Kallósnak a kolozsvári egyetemen milyen jól jött a tudományos életben való megragadáshoz a cigány nyelvtudása: az egyik professzor nem igazán tudott dalokat gyűjteni a cigányoknál, mivel azok nem bíztak meg benne, mert nem tudott cigányul. Így hát keresett valakit, aki segítene neki, s így akadt a fiatal Kallósra. A könyvből megtudhatjuk azt is, hogyan tartották számon a családok, hogy ki melyik faluból jött, honnan származik, s milyen házasodási rendek voltak szokásban, amelyeket nem volt ildomos felrúgni.

Olyan tipikus kelet-európai epizódokról is olvashatunk, hogy Kallós Zoltán édesapja harmadmagával alkotta az őskommunista pártsejtet, amiért a kommunista időkben mégsem voltak neki hálásak az elvtársak, sőt, odalett a családi birtok. Kallós Zoltán aztán elkerült tanítónak sokfelé, többek közt Csángóföldre is, így különösen érdekes dolgokat mesél az ottani szokásokról. És persze számos történethez kapcsolódik egy-egy vers, népdal, ballada, mint emlék.

Szóba kerülnek az állambiztonsággal és a nacionalista-kommunista állam hatóságaival megesett, nem éppen kellemes kalandok is:

„Jöttek volna beszerelni hozzánk valamilyen lehallgatókészüléket, csak nem számítottak arra, hogy otthon találnak. Hazaértem ugyanis egy moldvai gyűjtőútról éjszaka, lefeküdtem aludni, még édesanyám sem tudott rólam. Jött volna be a tömbbizalmi, nagyon meglepődött, amikor meglátott. Kérdezte, miért nem mentem dolgozni, mondtam, én itthon dolgozom. Az utca túloldalán itt állt a belügyes kocsi. Be is jött az illető és megbüntetett, mert az egészségügyi könyvemből kiderült, rég nem voltam vérvizsgálaton. El akart küldeni orvoshoz, mondtam, nem megyek, inkább kifizetem a büntetést.”

„Volt olyan is, hogy Bákóban bementem a piacra. Amikor le akartam szállni a buszról, hátraszólt a sofőr, hogy hátul blokkolva van az ajtó. Leszálltam elől, már vár a rendőr, kísért a Szekuritátére. Kizsebeltek, leírták a címeket, mindent. De a táncházasokat is behívatták, kérdezték tőlük, mit éreznek, amikor ezeket a dalokat éneklik. Ezért én eleinte nem is jártam táncházakba, nem akartam provokálni, a fiatalokat nehéz helyzetbe hozni. Emlékszem, egyszer behívatták Szalay Zoltánt (ő később, 1990 után a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes első igazgatója lett), Panek Kati népdalénekes-színésznővel vártuk, hogy mi lesz. Zoli jött, mesélte, hogy a szekus tiszt azt mondta neki: most táncházat akartok, aztán meg Erdélyt.”

Nem maradhatnak ki a tudományos gyűjtőmunka részletei sem. Ennek kapcsán a történelemről is szeret beszélni Zoltán bácsi: „Van egy jó példám arra, hogy a román nemzetállamnak milyen régi, tudatos politikája az asszimiláció. Szamosújváron a Monarchia idején létezett egy görögkatolikus román újság, A család barátja. Megvan nekem valahol egy 1884-ben megjelent, »Moldvában a magyar nyelvről« című cikk. A szerző leírja, hogy egyes moldvai falvakban az asszonyok még jó napot sem tudnak románul köszönni. Ezért az újság követeli, hogy a csángó gyerekeket állami internátusokba vigyék, mert így biztosan megtanulnak románul. A szöveg minden további nélkül megjelenhetett az akkori Magyarországon, semmilyen következménye nem lett. Ennyit az elnyomásról” – meséli Kallós a kötetben, amely egyébként gyorsan, könnyen olvasható mű, s szinte akár a zsebünkbe is elfér.

kallosmuzeum.jpg

Minden jó, ha a vége jó: ma Kallós Zoltánnak a kolozsvári háza és válaszúti birtoka áll a rendelkezésére. Utóbbit úgy kapta vissza, hogy annak idején elfelejtették átvezetni a telekkönyvre az új tulajdonost. Így a rendszerváltás után, amikor a birtok visszaszerezhetősége felől kutakodott Kallós, és megtalálta a papírokat, amelyen feketén-fehéren a szülei neve állt; csak elvándorolt a bíróságra, ami, mit tehetett mást, kimondta, hogy márpedig a kúria és a birtok az övé. Kallós begyalogolt az épületbe, és közölte a téesszel, hogy ez bizony az övé. Így ma páratlan gyűjteményét tekinthetjük meg a kúriában, amely mellett a szórványkollégium működik. A válaszúti főút felett, a birtokról nézelődve pedig megpillanthatjuk a szomszéd falut, Bonchidát és Bánffy Miklós kastélyának romjait.

szorvanykolesz.jpg

A könyvet megíró Ablonczy Bálint, a Heti Válasz szerkesztője és a Mandiner-előd UFi és Reakció közösségének alapembere így vall a kötet születéséről: „A könyv tulajdonképpen egy szerencsés találkozás eredménye. A Helikon kiadó életútinterjút akart Kallós Zoltánnal, s ehhez kerestek egy újságírót, akinek van bizonyos néprajzi-történelmi előképzettsége, ismeri az erdélyi viszonyokat és persze Kallós Zoltán munkásságát. Némi szerénytelenséggel képesnek éreztem magam a feladatra. Kallós Zoltán munkái megvoltak otthon: hallgattam az általa gyűjtött dalokat tartalmazó bakelitlemezeket (ó, ifjúság kék madara!), olvastam könyveit. A Balladák könyvének 1972-es kiadását akkor édesapámnak dedikálta, majd negyven évvel később nekem is... Mivel néptáncoltam és zenéltem is, pontosan tudtam, hogy mit jelent személye és munkája a magyar táncházmozgalomnak. És végül az egyetemen is tanultunk róla. Így hát nagy várakozással készültem a munkára, s remélem, az olvasó is úgy élvezi majd a könyvet, ahogy én a több napon át tartó válaszúti életútinterjút Kallós Zoltánnal. Külön megtiszteltetés, hogy a képanyagot Korniss Péter munkáiból válogatta a kiadó, aki már akkor járta Erdélyt és fényképezte Kallós Zoltánt is, amikor még meg sem születtem.”

Ablonczy Bálint-Korniss Péter: A Mezőségtől Moldváig. Kallós Zoltán útjai. Helikon, 2013

 
Jókai Mór: Rab Ráby PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 06. csütörtök, 16:27

Jókai Mór: Rab Ráby



Első fejezet és mintegy elöljáró beszéd 
(Melnec foliamattiaaban elewadatic, 100 eztendewnec elewtte mileteen formaivv aabrazatia wala az io Pest-Buda waarossaanac, es mű ocnaal fogwa nem lacozaanac ez helienn procatoroc?)


Első fejezet 
(Mellben leiratic edj wigh züreti mulattchaag, az holott neemellec hegedülnec, maasoc penigh hegedültetnec, es edjebb bolondsagoc müweltetnec wala.)


Második fejezet 
(Kiben leiratnac soc jeless urasaghoc, edj azzonizemeellel edjedembenn; nem különbenn edj konihamesternec az eö zaamadaasa, a mi chodalatrameelto leezen!)


Harmadik fejezet 
(Mellnec summaia ez haarom zavacbann vagion kifeiezwe: „canis tota mater”.)


Negyedik fejezet 
(Megtvdivc az reeghi ioo welaaghbann mill ercevlchevs magawiselettel dichecedeec vala egi iool newelth falvssi aarthatlansaagh, ees hogi woltaceepen mi oca wala az dombon aalloo embernec, hogy az ev newe legien „Gievngievm Misca”)


Ötödik fejezet 
(Leiratic egi magistratvs, mell mindenecbenn az zegeen neepnec az ev iavaat vgi tecinti wala, minth az magaeet, zoo leezen contribvitocrvl ees eigebb Isten chapaasairvl, weegezetre penigh az kiss laadaarvl, megh az nagi laadaarvl, az micbenn nem tudatic hogi mi wagion?)


Hatodik fejezet 
(Mell nem zool egieebrewl, mint eepen chac az i betew fevlevtti pvnctvmochcaarvl.)


Hetedik fejezet 
(Az mellnec svmmaaiaabol az niaaiass olwasoo nem fog megtvdni semmit.)


Nyolcadik fejezet 
(Mellben elevfordol egi madaarieztev, ees bezeelgetees leezen az dinnieecrevl ees egieeb cvcvrbitaceacrol)


Kilencedik fejezet 
(Mell nem akkeeppen veegzevdic, mint a mikeeppen kezdevdic wala.)


Tizedik fejezet 
(Mellben elmondatic, mi oknaal fogva kell mindeneknec akkeeppen lenni, az mikeeppen wadnac, ees nem penigh azonkeeppen, az mikeeppen lehetneenec.)


Tizenegyedik fejezet 
(Mellben kimagiaraaztatic, millen naghi kevlevmbseegh leegien ioo baraatoc ees az ellenseegec kevzevtt.)


Tizenkettedik fejezet 
(Kiben gengeen tvdtvl adatic, hogi meeg az kinchneel is wagion nagiobb kinch, mellel emberecnec ziweet meg lehessen weztegetni.)


Tizenharmadik fejezet 
(Laatni fogivc, hogi az zeepseegwel paarosvlt ezesseeg mill kemeen wezedelem azokra neezwe, az kiknec genge ziwevk wagion.)


Tizennegyedik fejezet 
(Megvagion irwa; hogi „Ne maazz az faara, nem esel le rola!”– ees meeg iss socac wadnac akkic felmaaznac az faara.)


Tizenötödik fejezet 
(Laatni fogiuc, hogian lehet chinaalni az elefaantból zvniogoth?)


Tizenhatodik fejezet 
(Soc niomorvsaagos dolgoc wadnac, az mellecnec ugi kell lenni, de azonban egi wigh teurteeneth is wagion, mellnec kimenetele zomorusaaghoss leezen.)


Tizenhetedik fejezet 
(Ennec az ember maga sem tvdhatia, hogi mi lez az weege?)


Tizennyolcadik fejezet 
(Mellbenn elev adatic, hogi nem az Komaaromi fazikasnac az kalháia volt az elsev, a mi nem tarthatott evrevkkee.)


Tizenkilencedik fejezet 
(Mikeepen zokoth wala dvellaalni az Gievngievm Misca?)


Huszadik fejezet 
(Az kinec kewees wagion, attol elweetetic, az kinec sok wagion, annak meg tevbb adatic.)


Huszonegyedik fejezet 
(Kibevl megtudivc, hogi nem ioo nagi vrakwal egy taalbvl cheressnieet enni, kiwaaltkeeppen, ha azoc az nagi vrac paraztoc.)


Huszonkettedik fejezet 
(Millen wala az feheerwaari waasaar ees az nemessi reoccupatio annac ideieebenn?)


Huszonharmadik fejezet 
(Mellbenn ollateen dolgoc leznec, a miket ember ki nem tudna fvndaalni ha meg nem lettec wolna.)


Huszonnegyedik fejezet 
(Kibenn meglaatandivc, millen nagi wezedelem, ha az ember wizet iszic.)


Huszonötödik fejezet 
(Mellbenn ember meghghilkoltatic, aneelkevl, hogi ember meghghilkolnaa wala.)


Huszonhatodik fejezet 
(Mellben kezdevdic az „Rab Raaby”.)


Huszonhetedik fejezet 
(Mellbenn leiratic egi nagion waalogatott taarsasaag ees annac az ev visselth dolghai.)


Huszonnyolcadik fejezet 
(Kibenn leiratic az rabok traficája, mi modonn evk az welaggal corespondealnac vala.)


Huszonkilencedik fejezet 
(Kibevl meghtvdivc, hogi mi hatalmasabb az chaazaar zawaanaal?)


Harmincadik fejezet 
(Kiben leiratic mikeeppen mvlatnac az zegeen raboc a tevmlevtzbenn.)


Harmincegyedik fejezet 
(Mikeeppen bvsvl wala az siralmass tevmlevtzbenn egi bizonioss tekintetess vr?)


Harminckettedik fejezet

Harmincharmadik fejezet 
(Folytataasa ees variatiója az wizontagsaagocnak.)


Harminenegyedik fejezet 
(Egi seregeeli madaarnac, ees egi kiss egeernec az tevrteenete.)


Harmincötödik fejezet 
(Bolondnaal bolondabb dolgoc tevrteennec az fevldevnn, miket ember ki nem gondolhatna, ha emberenn megh nem esstec volna.)


Harminchatodik fejezet 
(Megismertetic ar hiress haramia wezeer, Willaam Pista, hogi ki leegien?)


Harminchetedik fejezet 
(Nem tevrteenic megh minden mulattsaag neelkewl.)


Harmincnyolcadik fejezet 
(Mellben meglaativc leezen az controlor foliossoot.)


Harminckilencedik fejezet 
(Kibenn nagion tanvlsaagoss, azonbann nagion vnalmass dolgoc leznec elbezeelve, az kiket elolwashat, kinec ideie wagion ees maas dolga ninchen.)


Negyvenedik fejezet 
(Mellben gonozvl iaarattatic egi bizonios ispion.)


Negyvenegyedik fejezet 
(Kiben meghfeitetic, mieert zoolnak az prewchkevc olian nagion mindevnn ziwatar keovzeledic?)


Negyvenkettedik fejezet 
(Kiben meglatiuc, millen hatalmass aallat az cethal; de mindazonaaltal, ha zaarazfevldre kerewl, magaawal iss iool tehetetlen.)


Negyvenharmadik fejezet 
(Kibenn bebizonittatic, hogi megh az XVIII-ik seculumban anno Domini iss tevrteennec wala chvdaac az welaagonn.)


Negyvennegyedik fejezet 
(Kibeol megtanvlivc, hogi mi leegien az az neheez wass?)


Negyvenötödik fejezet 
(Romanticus historia fog taamadni ebbevl.)


Negyvenhatodik fejezet 
(Kibenn nagion soc newetni waloo dolgoc levznec.)


Negyvenhetedik fejezet 
(Mellben elmondatic, hogian zeliditic meg a wad elefaanthot.)


Negyvennyolcadik fejezet 
(Az utolsoo leweel és a tinta, melylyel megirodott wala.)


Negyvenkilencedik fejezet 
(Kibenn kevwetkezic az legeerzeekeniebb chapaass az rab feieere.)


Ötvenedik fejezet 
(Egi nagi vrnac az ev tragoediaia elmondatic.)


Ötvenegyedik fejezet 
(Mi tevrteent wala az titokteliess felsev zobaabann?)


Ötvenkettedik fejezet 
(Az halaal-iteeleth!)


Ötvenharmadik fejezet 
(Mellben weegre walahaara nagi nehezenn weege wettetic ezen siralmass historianac.)


Történelmi befejezés

IFJÚSÁGI ÁTDOLGOZÁS

Ráby Mátyás viszontagságai. Jókai Mór: Rab Ráby című munkájából a serdültebb ifjúság számára átalakítva. Átdolgozta: Bródy Sándor. Bp. 1894. Singer és Wolfner 275 l.

Bródy tizenkilenc fejezetre rövidítette a művet, hűen követve a cselekmény fonalát. Az eléggé sikerültnek mondható átdolgozás (Bródy hasonló munkáiról l. még a jelen kritikai kiadás 22. k. 393-96. Margócsy József, ill. a jelen kritikai kiadás 24. k. 315-16. Oltványi Ambrus megjegyzéseit) a szentendrei láda históriájával indul, innen tér át a bécsi eseményekre. Elhagyja azonban Fruzsinka számos kalandját s a fejezeteket bevezető archaizáló összefoglalásokat, valamint a latin szövegrészeket. A végkicsengés optimista, a felébredő Ráby „két szerető, hüséges szem…” pillantásával találkozik, s aTörténelmi befejezés ily, módon elmarad.

RÁDIÓJÁTÉK

A regényt rádiójáték-változatban is feldolgozták. A Magyar Rádió 1955. ápr. 20-án mutatta be, A császár álruhájacímmel. Ezt az adást megismételték 1962. jan. 21-én. A regényt rádióra alkalmazta Munkácsy Magdolna. Rendezte: Képessy József. A főbb szerepeket a következők alakították: Ráby Mátyás-Szakátss Miklós; Leányváry János – Apáthi Imre, Dancsó Marci – Molnár Tibor, Komisszárius – Egri István, Szolgabíró – Kovács Károly, Tárhalmy főjegyző – Tímár József, Alispán – Dénes György, A Helytartótanács elnöke – Szendrő József, Császári megbízott – Greguss Zoltán, Francia tábornok – Horváth Jenő, Őrnagy – Kamarás Gyula.

FILMVÁLTOZAT

1965. január 28-án mutatták be a Rab Ráby c. játékfilmet, amelyet Jókai regényéből és az Önéletírásx-ból Barabás Tibor írt filmre, illetőleg az ő filmnovellája alapján a forgatókönyvet Deme Gábor és Hintsch György készítette. Rendező: Hintsch György. A főbb szerepek alakítói: Ráby Mátyás – Kálmán György, II. József –  Páger Antal, Niczky gróf – Balázs Samu, Tárhalmy főjegyző – Kovács Károly, Mariska, a leánya – Meszléry Judit, Dacsó Marci – Szirtes Ádám.

A film eredetileg a Televízió részére készült, ez a mű egész stílusát meghatározta. Egyik-másik bírálatban ezt meg is tárgyalták. A cselekmény sok helyen inkább az Önéletírástx, mint a regényt követi, így elsősorban abban, hogy Fruzsinka alakja és a vele kapcsolatos mellékcselekmény teljesen hiányzik belőle. Tárhalmy és leánya, továbbá Dacsó Marci viszont Jókai leleménye nyomán jelennek meg benne, ha a főjegyző nem is jut olyan szerephez, mint Jókainál. A filmbírálatok általában elégedettek Hintsch György produkciójával, hibáit csak futólag említik, mélyebb elemzési módszereket egyáltalán nem mutatnak. Csak néhány kritika foglalkozik a regény és a film összevetésével, vagy a történetfelfogás alakulásának vizsgálatával.

A Magyar Nemzet 1965. jan. 28-i számában Vilcsek Anna megállapította: „A filmváltozatban Rábyról és történetéről lefoszlott a romantikus máz. Szenvedélyes dráma bontakozott ki: egy ember harca az igazságért és egy országé, amely Ráby korában több igazságot várhatott az osztrák császártól, mint saját uralkodó osztályától…  A nép érdeke látszólag szemben áll a nemzet érdekével. Azok látják így, akik a nemzet érdekeit saját anyagi érdekeikkel azonosítják.” Miután így Vilcsek Anna egyetértésének ad hangot a film leegyszerűsítő történetfelfogását illetően; megállapítja, hogy a filmváltozat magán viseli a televízió igényeit, stílusjegyeit. „Ezért nincsenek látványos nagyjelenetek, ezért jut szerephez a dialógus, s a kendőzetlen emberi arc…”

Szombathelyi Ervin a Népszavában (1965. jan. 28.) Ráby alakjával foglalkozik írása elején. Megállapítja, hogy a népért küzdő magányos lázadó nemcsak a megye uraival, hanem a hűbéri igában szenvedő parasztokkal is szembekerül. Így a regény, de a film is, Jókainak kevésbé ismert írói arculatát idézi, nem a romantikus gesztusok, hanem a társadalmi környezet és a főhős benső világa jutnak nagy szerephez benne. Észreveszi a kritikus, hogy a regény és az emlékirat felfogásával ellentétben a filmtörténet Rábyt a kalapos király feltétlen hívének tünteti fel, ám ezt jóváhagyja, sőt a konfliktus szempontjából szerencsésnek is mondja: „Világosabb így az összeütközés értelme és iránya.” Hiányolja azonban a mozgalmasságot, amely Jókai művét annyira betölti. Elsietettnek tartja a befejező jelenetben szereplő francia tábornoknak váratlanul gyors feloldódását. A szereplők közül a többi bírálathoz hasonlóan, itt is Kálmán György és Páger Antal kapják a legtöbb elismerést.

Az Élet és Irodalom 1965. jan. 30-i számában Abody Béla tollából olvashatunk ismertetést. Abody megemlíti, hogy a történelem ellentmondásossága hiányzik a filmből – úgy látszik szándékosan. A film életre hívói „… a lényeges tendenciakedvéért lemondtak a lényegtelenebb, de mégiscsak motiváló tényekről.” A továbbiakban a kritikus azt hangsúlyozza, hogy a nép és a vezetők közé ékelődő rosszindulatú és önző hivatalnokréteg leleplezése még a mai alapvetően megváltozott történelmi körülmények között sem nevezhető időszerűtlennek, bár a mához-szólás igénye a filmből csak töredékesen érezhető ki.

A Film Színház Muzsika 1965. jan. 29-i számában G. P. jelzéssel (Geszty Pál) közöltek bírálatot, amely bevezető soraiban a történelmi filmek látványos, kalandos produkcióvá süllyedésével foglalkozik. A továbbiakban megállapítja, hogy a Rab Ráby elkerülte ezt a zsákutcát s a ma számára is van fontos tanulsága. Kiemeli Kálmán György alakítását, különösen fokozatos reménytelenné válását érzi igen plasztikusnak. „Tompított, szinte észrevétlen gesztusok jellemzik játékát, sikeresen elkerüli a kísértő s mindent elrontó, ,hazaffyas’ pátoszt, a mártír pózt, a harsányságot.” Páger játékát meggyőzőnek tartja, noha más színészek pl. Major Tamás, Darvas Iván (Németh László, ill. Szomory Dezső történelmi drámáinak címszereplői) megtörtebb, arisztokratikusabb személyiségnek mutatták be a reformer Habsburgot.

A Népszabadság Tamás Istvántól hozott recenziót 1965. febr. 4-i számában. A szerző drámainak tartja a feldolgozást, szerinte a forgatókönyv: „érzékenyen követi Jókai regényének hangulati tónusát, finom kézzel javít is a logikáján itt-ott.” Kálmán György alakítását az elmúlt évek magyar filmjeinek legjobb teljesítményei közé sorolja. Cikkének utolsó harmadában Tamás István kitér a Rab Ráby jelentőségére is s megjegyzi, hogy benne Jókai „az öregedő költőtől szokatlan bátorsággal ábrázolta történelmünk nagy korszakát”.

Nagy Miklós A legújabb Jókai filmek c. cikke (Kritika, 1965. július, 60-62.) több vonatkozásban erősen vitathatónak ítéli Hintsch György produkciójának megoldásait: „II. Józsefet… minduntalan csak reformernak és humanistának látjuk, központosító birodalmi politikájának alapvető tévedéséről jelzést is alig kapunk… A nemesi ellenállás számára… nincs bocsánat a forgatókönyvírók szemében… Ráby Mátyás emlékiratainak ez egyoldalú szemléletéhez kár volt visszatérni azután, hogy a Jókai regény olyan találóan és dialektikusan vázolta fel a korszak fő ellentmondását… A nemesi ellenállás torzító leegyszerűsítése a szereplőgárdát is elszürkítette …” (A bíráló megemlíti, Barabás Tibor eredeti filmnovellája még mentes volt e történelmi ferdítésektől.) A továbbiakban Nagy Miklós dicsérően említi a film sodró ritmusát és időnkénti emelkedett dialógusait, kitér Ráby Mátyás újfajta felfogására is. Ugyanis a főalak itt nyugalomra vágyó, az élethez ragaszkodó, alapvetően nem heroikus jellemként mutatkozik be. [Ez a beállítás Hintsch Györgytől származik, aki koncepcióját már forgatás közben kifejtette, vö. Esti Hírlap, 1964. aug. 1-i számában közzétett nyilatkozatát.] A cikkíró úgy találja, hogy az ilyen szemlélet elfogadható és nincs szöges ellentétben Jókai írói szándékaival. Noha Szentendréről a megfilmesítés nem ad plasztikus képet, egyes jeleneteiben a montázs és képkivágás igen erős érzelmi hatást tud közvetíteni.


*

Jókai Mór regényét rádióra alkalmazta: Lipták Gábor

Szereplők:
Ráby Mátyás - Lukács Sándor,
Zabváry prefektus - Miklósy György,
Fruzsinka, a húga - Voith Ági,
Laskóy Bálint táblabíró - Győrffy György,
Kasznár - Agárdy Gábor,
Petray Péter szolgabíró - Buss Gyula,
Rotheisel Ábrahám - Gera Zoltán,
Gyöngyöm Miska - Uri István

Közreműködik: Gyalog Ödön és Váradi Balogh László
Szerkesztő: Vágó Péter
Zenei szerkesztő: Gebauer Mária
Rendező: Cserés Miklós dr. (1976)
Adás: hétköznap 13:06 Kossuth Rádió



 




LAST_UPDATED2
 
Miklós György (1960-2014) PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 09. vasárnap, 08:57
Dr. Miklós György (1960-2014)

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 2014. január 21-én, életének 54. évében elhunyt  Dr. Miklós György főiskolai tanár a Tomori Pál Főiskola oktatója. Egy nagy tudású, remek ember távozott most közülünk, távozása pótolhatatlan veszteséget jelent.


Színes életútja és elért eredményei több oldalt is megtölthetnének, jelen megemlékezésben életútjának legfontosabb állomásait emeljük ki.

Dr. Miklós György 1960-ban született Pásztón, egyetemi tanulmányait az ELTE történelem-filozófia szakán 1985-ben fejezte be.  1998-ban doktorált a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Mielőtt 2004-ben Kalocsára költözött, körbeutazta a Kárpát-medencét, számos neves felsőoktatási intézményben oktatott, és tudományos munkájával erősítette az intézményeket. Tanított a Dunaújvárosi Főiskolán, a Testnevelési Egyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Vitéz János Rk. Tanítóképző Főiskolán, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, és végül a Tomori Pál Főiskolán, amelynek alapító tagja volt.

Társadalomtudományi szakember, egyetemi oktató és főiskolai tanár. Több mint harmincévnyi oktatói-tudományos pályafutás és  több ezer hallgató, akik elmondhatják, hogy egy remek ember tanította Őket.

Azonban nem csupán a tanítványai számára adott át hasznos vagy éppen a világ dolgait jobban megérteni segítendő tudást, hanem mindenkinek, aki körülvette: családjának, barátainak, kollégáinak. Mindig volt egy történet, egy adat vagy egy adalék a tarsolyában, amivel tudásunkat gazdagította.


Sajnos hosszú ideje nem örvendhetett egészségnek, számos komoly betegsége gyakran hátráltatta és lassította alkotó- és kutatómunkájában. Számtalan alkalommal sikerült a betegségei támadásait leküzdenie, de 2014. január 21-én sajnos elfogyott az ereje a harc folytatásához.


Szeretnénk kifejezni legmélyebb együttérzésünket és részvétünket a családjának, különösen feleségének és kisfiának.

LAST_UPDATED2
 
Életútinterjú Miklós Györggyel PDF Nyomtatás E-mail
2011. április 27. szerda, 14:41

demszky orokzold

„Ha Demszkyről százötven jelentést nem írtam, akkor egyet se.”
Nagy-Csere Áron

Életútinterjú Miklós Györggyel

A Betekintő előző számában hosszabb bevezetőt közöltem a Miklós Györggyel készült életútinterjúhoz. Abból a szövegből talán érdemes megismételni a következő életrajzi elemeket. Miklós György a kalocsai Tomori Pál Főiskola Bölcsészettudományi Tanszékének tanára, filozófiatörténetet, történelmet és társadalomtudományokat oktat. Állambiztonsági kapcsolatáról árulkodó 6-os kartonja szerint 1979-ben „hazafias alapon” szervezte be titkos megbízottnak (tmb) a BM III/III-2-a alosztálya (személy szerint Cirkos Tibor) Hódmezővásárhelyen, ahol úgynevezett előfelvételisként kötelező sorkatonai szolgálatát töltötte. Kezdetben „egyetemi ifjúságvédelmi vonalon” foglalkoztatták. Feladatául szabták, hogy figyelje az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatóit (elsősorban filozófia és történelem szakos évfolyamtársait), és hogy jelentsen róluk.
A „Fehér Pál” fedőnéven jelentéseket író Miklós György 1981-ben a BM III/III-6-a alosztály kötelékébe került, 1985-ben pedig Cirkos Tibor helyett Tóth Endre lett a tartótisztje. Egészen 1989 végéig (1989 szeptemberétől „Vígh Pál” fedőnéven) az úgynevezett demokratikus ellenzék tagjairól és rendezvényeiről tájékoztatta az állambiztonsági szerveket. Miklós Györgynek nem maradt meg sem a beszervezési dossziéja (B-dosszié), sem a szerinte igencsak vaskos, jelentéseit tartalmazó munkadossziéja (M-dosszié), mivel azokat tartótisztje 1989 végén vagy 1990 elején megsemmisítette. Állambiztonsági „munkaadója” (Bajnai Gyula) utolsó találkozásuk alkalmával legalábbis ezt mondta Miklósnak. „Fehér Pál” fennmaradt ügynöki jelentései az úgynevezett repülő egyetem megfigyelésére nyitott objektumdossziékban olvashatóak.
A 109 perces interjú 2010. október 28-án délelőtt készült a kalocsai Tomori Pál Főiskola egyik termében. Beszélgetésünk hatszemközt zajlott, mivel Miklós György ragaszkodott felesége jelenlétéhez, aki ugyan már tudott férje ügynöki tevékenységéről, de csak ekkor hallotta először annak részletes történetét. Miklós a lehető legszélesebb nyilvánosságot kérte, ezért néhány, a szövegben jelzett mondat kivételével hozzájárult a teljes beszélgetés internetes közléséhez, amit ezúton is köszönök neki.
Egy interjú sohasem lehet tökéletes. Az interjúalany néha teljesen váratlan helyzetekbe hozhatja még a legfelkészültebb készítőket is, hát még az olyan tapasztalatlanokat, mint amilyen én vagyok. Miklós György, akivel pedig hetekkel korábban, és közvetlenül az interjú előtt is tisztáztam, hogy hosszú élettörténeti elbeszélést várok tőle, legnagyobb meglepetésemre mindössze két perc után befejezettnek nyilvánította főnarratíváját. Később is többször előfordult, hogy elakadt, és arra kért, hogy kérdezzem. A gyakorlatban tehát nem mindig könnyű betartani a módszertani előírásokat, minden bizonnyal nincsen „minta-interjúalany”, sőt megkockáztatom, hogy „minta-interjúkészítő” sincs. Hiába az alapos módszertani felkészülés, a mindennapi kommunikációs sémáktól roppant nehéz szabadulni. Én is több alkalommal megszegtem a narratív életútinterjú készítésének legfontosabb követelményét, a hallgatás parancsát. Egy interjút minden hibánál elölről kezdeni (horribile dictu úgy szerkeszteni a gépelt szöveget, hogy a hibáknak ne maradjon nyomuk) azonban igencsak bajos dolog volna, ezért a lelkiismeretes készítő inkább vállalja tévedéseit, és eltűri a szakemberek jogos bíráló megjegyzéseit.
Az interjú hosszát és jellegét nagyban befolyásolta, hogy a teljes közlés szándékával készült. Az interjú résztvevői akaratlanul is az elképzelt mintaolvasó elvárásainak, illetve egy állambiztonsági témájú folyóirat esetében relevánsnak gondolt kívánalmaknak akartak megfelelni, ezért az életútinterjú narratív utánakérdezéses szakasza sajátos hibriddé vált, és inkább az ügynöki tevékenységre vonatkozó konkrét kérdések burjánzottak el, míg az elbeszélő életének számos lényeges eleme teljesen elsikkadt.
Vállalkozásom annyiban szokatlan, hogy folyóiratban ritkán szoktak életútinterjúkat teljes terjedelemben, és főként szerkesztés nélkül közölni. Kovács Éva szerint a szerkesztéshez való ragaszkodás mögött „az a kutatói meggyőződés húzódik, hogy a nagyobb nyilvánosság számára a nyersanyagnál »fogyaszthatóbb« szövegkorpuszt kell létrehozni. Nem ritka az sem, hogy a kutató esztétikai elvárásai alapján úgy ítéli meg, hogy a nyersanyag önmagában »nem elég szép«, és ezért szerkeszti át a legépelt szöveget.” Kovács szerint a másodlagos elemzés lehetetlenné válik, ha már az elsődleges rögzítést is szerkesztési szempontok befolyásolják, ezért arra a következtetésre jut, hogy „a szerkesztés az élettörténeti interjú halála”.
Módszertani megfontolásokat figyelembe véve szöveghűen (fonetikusan), stilizálás és szerkesztés nélkül közlöm az interjút, amivel persze cseppet sem könnyítem meg az olvasó dolgát. A hangfelvétel alapján gépelt szöveg ugyanis emiatt számtalan pongyola megfogalmazást, szóismétlést, nyelvhelyességi hibát is tartalmaz. Szokatlan lehet tehát az olvasói szemnek a „gyomlálatlan” szöveg, de az élőbeszéd már csak ilyen. Bizonyára kevés olyan ember van, aki élőszóban is képes precíz, kerek egész mondatokban fogalmazni, akár órákon keresztül. Az volt a célom, hogy minél inkább megőrizzem az élőbeszéd jellegzetességeit, de a leírt szöveg természetesen így sem adhatja vissza az élőszó és a metakommunikatív jelzések sokszínűségét, ez leginkább videointerjúval volna lehetséges.
A központozás külön problémát jelentett a gépeléskor, hiszen az már maga is egyfajta értelmezés. Éppen ezért vannak olyanok, akik szerint vesszőt és pontot csak ott kell használni, ahol az interjúalany hanghordozása egyértelműen tagolja a szöveget. Mások a jobb olvashatóság kedvéért ragaszkodnak a helyesírásnak megfelelő központozáshoz. Én egyfajta kevert módszert próbáltam alkalmazni.
Az interjú jelen formában történő közlésével az is célunk, hogy megmutassuk, milyen formában szándékozzuk archiválni az általunk a jövőben készítendő interjúkat. Az interjú teljes hanganyagát az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a kutatók kutatási engedély birtokában hallgathatják meg, vagy olvashatják a papír alapú gépelt szöveget, és saját szempontjaik szerint elemezhetik azt.

http://www.betekinto.hu/2011_1_nagy_csere

demszky-gergenyi

LAST_UPDATED2
 
Miklós György: Kapcsolatom az állambiztonsággal PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 29. csütörtök, 09:35

pionir

Miklós György:

Kapcsolatom az állambiztonsággal



1979. július végén, egyetemi előfelvételis sorkatonai szolgálatom letelte előtt három nappal Cirkos Tibor főhadnagy (a BRFK III/III Csoportfőnökségéről) a hódmezővásárhelyi laktanyában, - igen udvarias hangon – ajánlatot tett, hogy dolgozzak az állambiztonságnak, mint informátor.

Én akkor ezt visszautasítottam. Majd a leszerelésem után bő egy héttel felhívott otthon telefonon és indítványozta, hogy találkozzunk egy presszóban, ahol megismételte ajánlatát.

Én másodszor is visszautasítottam, például azért, mert nem óhajtottam egyetemi társaimról jelenteni.

Erre ő régi kínai nagykövetségi kapcsolataimat említette, mondván ebből még nagy bajom lehet. (Gimnázium 3. és 4. osztályában rendszeresen járkáltam be a kínai nagykövetségre, puszta érdeklődésből, ahol igen szívélyes ismeretséget kötöttem Hszü „főtanácsos elvtárssal”. Magyarul hibátlanul beszélt, mivel az ötvenes években ide járt a BME-re.)

Cirkos azt mondta, hogy nem folytathatom a még meg sem kezdett egyetemi tanulmányaimat; Ez az információ el fog jutni Hermann István professzorhoz, az ELTE BTK Filozófia tanszékcsoport vezetőjéhez és akkor „megnézhetem magam”. Egyben felajánlotta, hogy tud nekem segíteni, ha én is „segítek nekik”. Nagyon megijedtem, és igent mondtam a beszervezési „ajánlatra”. Ő erre elővett egy A/4-es írógéppapírt és lediktálta nekem a beszervezési nyilatkozatot.

Ritkán kellett találkoznom Cirkossal, mindig valami nyilvános helyen. Elkezdődtek a jelentéseim írásai, de tartóm nem volt velük egyáltalán megelégedve. Több alkalommal nyilvánosan a jelenlétemben összetépte a papírt, mondván „ezek hülyeségek”.

Elmondta, hogy milyen természetű dolgokról írjak és milyenekről ne. Én komolyan igyekeztem neki megfelelni, de ő továbbra sem volt velem megelégedve. Hiába próbáltam a „lelkére beszélni”, hogy az én évfolyamtársaim főleg a tanulással, de inkább a csajozással vannak elfoglalva, ő csak nevetett, hogy ő ezt nálam jobban tudja.

Egyik alkalommal – meglepő módon - azzal állított be a találkozónkra, amely mindig valami nyilvános hely volt, hogy nem kell többet jelentenem, mert sem ő, sem a főnökei semmi hasznát nem veszik a jelentéseimnek.

Nagyon megkönnyebbültem és továbbra is bizonygattam, hogy „hidd el nem is volt miről jelentenem”, majd „kihasználva” az alkalmat, azt mondtam neki, hogy a jövőben sem akarok az egyetemi társakról és a többi barátomról jelenteni.(jellemző akkori naivitásomra, hogy meg sem fordult a fejemben a kapcsolat megszakítása. Egyszerűen nem mertem nemet mondani. Valószínűleg a régi kínai ügyeimtől tartottam, de ennek már 30 éve és nem emlékszem minden részletre.)

Majd ezek után Cirkos előállt egy újabb ajánlattal: Mondta, hogy megbeszélte a főnökeivel hogy én „egy nagyon rendes srác vagyok” és sem ő, sem a főnökei nem akarnak elveszíteni.

Arra az elhatározásra jutottak, hogy a demokratikus ellenzék figyelésére állítanak rá.

Őszintén megmondom, ezt akkor én megtiszteltetésnek éreztem, lehet, hogy ilyen sokra tartanak?

Azt el kell, hogy mondjam, hogy az ellenzék megfigyelése éveken keresztül nekem semmiféle lelkiismereti problémát nem okozott. Több okból sem.

Jelentenem kell, ez megmásíthatatlan tény. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik, vagy egyáltalán nincs tisztában a történésekkel, nem ismeri az állambiztonság könyörtelen logikáját.

Vadidegen emberekről kell jelentenem, az összejövetelekről kellett „tudósítanom”, tehát olyan sokat nem árthatok, (a Szabad Európa úgyis bemondja másnap). Utólag ne rója fel bűnömül senki, de az ellenzéket igen nagyképű, öntelt figuráknak tartottam.(sok olyan, az egyetemről ismert alakkal találkoztam ott, akiket a barátaimmal egyöntetűen igen beképzelt emberkéknek tartottunk, akik a szellemiek területén nem igen jeleskedtek, de az egyetemen és a különböző összejöveteleken igen harsány hangadók voltak). Végül azt is elmondom, hogy igen erőteljesen hatottak rám Cirkos szavai, aki a demokratikus ellenzéket „bohóckodásnak”nevezte, „az egészet Aczél György mozgatja a háttérből, de közben minket is dróton rángat.”- szokta volt igen gyakran mondogatni.

Hogy miért hittem neki?

Azért, mert ez az ember segített megoldani igen sok magánéleti problémámat. Bátran fordulhattam hozzá bizalommal, sokszor segített. A személyes találkozókon nemcsak a feladataimról volt szó, hanem igen bőven a személyes dolgaimról is. Sokszor úgy tekintettem rá, mintha a bátyám lenne. (tudvalévő, egyedüli gyerek vagyok).

Először Rajk László Galamb utcai szamizdat butikjába kellett eljárnom, majd alkalmanként Nagy Jenő lakására és a Hétfői Szabadegyetem előadásaira.

Az eltelt évek során sokszor elgondolkodtam azon, hogy a beszervezésnél miért esett rám a választásuk. Úgy hiszem ezt sikerült kinyomoznom. A társasházban ahol laktunk, a mellettünk lévő lépcsőházban lakott egy jogász végzettségű ember. Katonai szolgálatom alatt, amikor itthon voltam szabadságon sokszor áthívott, hogy beszélgessünk el a jövőmről, az elképzeléseimről, terveimről. Igen szívélyes és közvetlen volt és gyakran érdeklődött politikai nézeteim felől is. Én bizalommal voltam iránta és kendőzetlenül beszéltem neki a katonaságnál uralkodó áldatlan állapotokról, a bunkó tisztekről és altisztekről. Továbbá részletesen beszámoltam neki a kínai követséggel fenntartott réginek mondható kapcsolataimról is.(Azt elfelejtettem mondani, hogy a gimnáziumi KISZ agit. prop. titkárságról pont azért mondattak le, mert kiderültek kínai kapcsolataim. Nem volt nehéz kinyomozni, mert a követségtől kapott brosúrákat és propaganda kiadványokat fűnek-fának osztogattam.)

Visszatérve a szomszédunkra kiderült róla, hogy nem is a SZOT-nál dolgozik jogászként, hanem a BM-ben. Erről én személyesen is meggyőződtem valamelyik március 15-én, amikor láttam, hogy parancsokat osztogatott az egyenruhás rendőröknek az utcán.

Az eltelt évek alatt rendszertelenül, hol gyakrabban vagy ritkábban jártam különböző ellenzéki összejövetelekre és lassanként kezdtem magamévá tenni az ott hallottakat.

Közben igen sok ellenzékivel kötöttem személyes ismeretséget. Szépen lassan a szamizdatok hatása alá kerültem. Egyre bátrabban vásároltam a kiadványokból nemcsak magamnak és az állambiztonságnak, hanem a barátaimnak, egyetemi évfolyamtársaimnak is. Ismeretségeim révén, a nyugati magyar és nem magyar emigráció külföldön kiadott könyvei is egyre gyarapodóbb mértékben tartoztak szellemi táplálékaim közé. Sikerült őket becsempéztetnem az országba, például sportolók segítségével (édesapám az ország egyik ismert sportvezetője volt éveken keresztül, természetesen őt is bevontam a dolgaimba).

Tudtam, éreztem, hogy nem vagyok szabad, de ezekkel az „akciókkal” legalább az autonóm ember látszatát sikerült fenntartanom és magammal elhitetnem.

Majd a Tűzoltó utcai SZETA rendezvényekre jártam, végül a Szilágyi Sándor által szervezett Hétfői Szabadegyetemre.

Hála Istennek, Cirkos nem ragaszkodott hozzá, hogy gyakran és rendszeresen találkozzunk, előfordult igen sűrűn, hogy fél évig nem is láttuk egymást.

Közben egyre „bátrabb” lettem, majd 1984 késő őszén megszületett az elhatározásom, hogy „kiszállok”. De sajnos a rám mindig is jellemző módon ezt a tettet, valamifajta „kurucos” akció keretében próbáltam kivitelezni.

Egyetemi évfolyamtársaimmal és akkori barátnőmmel kis, amatőr irodalmi kört szerveztünk és főleg humoros, szatirikus jeleneteket adtunk elő, (a barátnőm lakásán), illetve tartottunk ugyanilyen témában előadásokat, olvasgattuk, adtuk vettük a szamizdatokat stb. Itt mondom el, hogy nem volt közöttünk egyetlen ügynök sem; ez kiderült az 1985-ös őrizetbevételünk alkalmával is, mert a BM-esek nem tudtak rólunk semmit, teljesen meg voltak lepve, pedig már két éve „működtünk”.(Különösen az én akkori és egykori tartótisztjeimet „taglózta le” a hír, hogy működik egy ilyen csoport, aminek én is aktív tagja vagyok. Utóbb kiderült, azt mondták rólam, hogy „áruló” lettem.)

Az 1985-ös országgyűlési választások idején az egyik barátunk egy vidéki kisvárosban röplap akcióba kezdett, mire bevitték a megyei ÁVÓ-ra és csúnyán összeverték.

Soha nem nehezteltünk rá ezért, de mivel nem bírta a kínzásokat, szépen sorban elmondta a neveinket. Egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy sorjában beszállítottak minket az V. kerületi RK-ra.

A vidékről érkezett nyomozókat Orosz Gyula fhdgy. vezette, aki akkor a Heves-megyei III/1-es osztály munkatársa volt.(lásd napjainkban Dr. Orosz Gyula r. ezredes, rendőrségi főtanácsos. Nemrég magas kormánykitüntetést kapott.) A második alkalommal Egerben Dr. Szövényi György őrnagy hallgatott ki. A kihallgatáson fizikai kényszert nem alkalmaztak, de a lelki gyötrés az annál fájdalmasabb volt. A BTK-t dugdosták az orrom alá és többször is felolvastatták velem, hogy ezért a ténykedésemért kettőtől nyolc évig tartó börtönbüntetést kaphatok. „Tudja maga mit jelent az, ha bedugják évekre büdös lábú cigányok közé?” Jó fél napon át álltam a sarat, végül kiböktem, hogy én nekik dolgozom. Erre ők azt mondták, hogy most ne örüljek, mert ez inkább ront a helyzetemen, mert „annál nagyobb a felelősség”.

Rövidesen megjelent a kihallgatásomon Tóth Endre szds. A második tartótisztem, akinek Cirkos egy jó fél éve átadott, de azóta nem találkoztam sem vele, sem Cirkossal.

Tóth Endre, az 1956-ban a Lenin-körúton meglincselt ÁVH-s százados, Tóth Ferenc fia.

Megírattak velem egy papírt, egy második beszervezési nyilatkozatot.(Utóbb megtudtam, ez teljesen szabálytalan volt, ki kellett volna, hogy zárjanak a hálózatból. Továbbá a 6-os kartonomon a második beszervezésemnek nincs semmi nyoma; sem Tóth Endre, sem Bajnai Gyula neve nem szerepel rajta, kizárólag Cirkos Tiboré.) Ezért a ténykedésemért „államellenes izgatás” címen rendőrhatósági figyelmeztetésben részesültem. „Most bizonyítanod kell!”- mondta Tóth. Itt mondom el, hogy barátaimra továbbra sem kellett jelentenem (!), hanem rögtön, szinte frissiben kiküldtek Nagy Jenő lakására. Ezután a Molnár Tamás vezette INCONNU művészcsoport rendezvényeire jártam az óbudai Lajos utcába. Majd kis idő múlva Demszky Gábor lakásán működő szamizdat butikot látogattam minden hétfőn.

Jó néhányszor „kifakadtam” Tóth előtt, hogy elég volt nem csinálom tovább, mire ő azonnal kész volt a válasszal: „Jól van b… dmeg, de akkor ’ leveszem rólad a kezem’, elkapnak a fakabátok, és akkor neked, meg a barátaidnak annyi! Semmivel sem csináltál sem te, sem a barátnőd kevesebbet, mint a Laci barátotok, aki hónapokig volt előzetesben, és lehet, hogy az ügynek lesz folytatása is, hiszen még nincs lezárva; és úgy néz ki, hogy más vidéki városokba is elnyúlnak a szálak.”

1985 őszén idézést kaptam a Fővárosi Hadkiegészítő Parancsnokságtól, hogy néhány nap múlva meg kell náluk jelennem „adategyeztetés” címén. Tudtam, hogy katonai szolgálatom második fele még hátra van, ezért időben, gyanútlanul megjelentem a megjelölt helyszínen. A legnagyobb megdöbbenésemre két igen rosszarcú, bulldogfejű ember fogadott, akik közölték, hogy a Belügyminisztérium Állambiztonsági Osztályáról jöttek. Előadták, hogy katonai szolgálatom második részét, ha akarom, akkor a kerepestarcsai BM. Tartalékos Tisztképzőjében tölthetem le, ami összehasonlíthatatlanul jobb körülményeket biztosít, mint egy átlag laktanya. „Ne izguljak, mert csupa megbízható marxista elvtárs körébe fogok kerülni.” (Én éppen ettől izgultam, pontosabban, rettegtem a legjobban!) Ezek után SZT. állományba kerülök majd, és állást is tudnak szerezni. Ajánlatukat felháborodottan utasítottam vissza és kirohantam a szobából. Másnap találkoztam Tóthtal és kérdőre vontam:”mi van, ti szórakoztok velem?”

Égre-földre esküdözött, hogy ő most hall először erről a dologról.

Ezek után történt még valami, aminek semmi köze nem volt a BM-hez.

Kirúgtak az állásomból, a Nemzetközi Előkészítő Intézetből, ahol tanárként dolgoztam 1986-ban, „ellenzéki és szocializmus ellenes magatartásom”miatt. Az OM Marxizmus-Leninizmus Oktatási Főosztálya megtiltotta, hogy Budapesten a felsőoktatásban munkát vállaljak. Kirúgásom hírén a Tóth jókat röhögött, mondván „így jár az, aki hülyeségeket beszél.”, de ez legalább egy jó ajánlólevél lesz a számomra, hogy az ellenzék „belső köreibe”fogadjon. S végül így kerültem a dunaújvárosi főiskolára.

Az ellenzék persze nem fogadott a „belső köreibe”; és én magam az ismert álláspontom okán sem törekedtem erre.

1987 tavaszán Tóth átadott Bajnai Gyula hadnagynak, aki akkor a III/III-6-os osztály munkatársa volt (Tóth a III/III-4-es osztályon dolgozott). Bajnai ezredesi rendfokozattal a BRFK-n előbb felderítési, majd bűnügyi helyettesként tevékenykedet. Három éve ment nyugdíjba. Itt mondom el, hogy munkálkodásomért nem rendszeresen kaptam pénzjutalmat, „Fizetéskiegészítés” címen, alkalmanként, Karácsonykor, Húsvétkor, vagy akkor, amikor a tartótisztem főnökével kellett találkoznom (természetesen a tartóm jelenlétében).

Rendszeresen is kaptam anyagi természetű juttatást, de azzal a pénzzel szigorúan el kellett számolnom, mert szamizdat vásárlásra adták a BM számára.

1987 novemberében vagy decemberében vidéki lakásomon felkeresett Bajnai és osztályvezetője Jávor Miklós alezredes. Azzal az ajánlattal érkeztek, hogy van egy vezetői beosztással járó álláslehetőség a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában. Én ettől nagyon megijedtem és szinte gondolkodás nélkül nemet mondtam. Ők azt mondták, hogy jó lenne, ha igent mondanék, mert egyrészt ilyen állást nem lehet visszautasítani, épeszű ember ilyet nem tehet, ők sem véletlenül közlik velem ezt személyesen a lakásomon, másrészt még a „bruttósítás” előtt el kell, hogy foglaljam a helyem. A fizetésemet a BM-től is kapnám. Ezért a munkáért, elmondásuk szerint a BM-től is fizetés jár. Én továbbra is makacsul kitartottam a „nem” mellett. Ők erre azt mondták, hogy teljesen hülye vagyok, majd eltávoztak.(Hülye vagy b…dmeg, lehozom ide a főnökömet, ő személyesen „rimánkodik” neked, és te visszautasítod?!- hányta a szememre később Bajnai.)

1988 májusában vagy júniusában munkahelyemen felhívott Bajnai, hogy most azonnal adjak fel két expressz, ajánlott levelet az ELTE Jogi Karának személyzeti vezetője és a Bibó Szakkollégium igazgatója címére, mert a kollégiumban most üresedett meg egy nevelő tanári állás. Én örömmel tettem eleget kérésének,- mivel tanári állásról volt szó és én magamat mindig is annak tekintettem - sőt egy-két nap múlva személyesen is elmentem a szakkollégiumba, de mint kiderült az állásról már lekéstem.

Az 1989-es esztendőben végre „leszálltak” rólam, gyakorlatilag megszakadt a kapcsolatom az ÁB-vel. Kb. kéthavonta találkoztam tartómmal egy sörözőben és beszélgettünk. Már nem ragaszkodtak az írásos jelentésekhez.(Úgy emlékszem egyszer kért meg a tartóm, hogy számoljak be arról, hogy a lakhelyemen a pártok hogyan készülnek a jövőre esedékes országgyűlési választásokra. Én erre elővettem Dunaújváros napilapjait a főiskolai könyvtárban és kiírtam belőlük a választási előkészületeket.) Egyszer azonban változás történt. 1989 szeptemberében vidéki lakhelyemen megkeresett Bajnai (mondván, tartok-e otthon szamizdatokat, s miután meglátta, hogy a rengeteg szamizdat ott sorakozik a polcomon, megnyugodott, mert így szerinte „csökken a lebukásom veszélye”), és azt kérdezte, hogy tudok-e arról valamit, hogy a FIDESZ és az SZDSZ egy „árnyék-politikai rendőrség” felállítását tervezi? Ez engem teljesen megdöbbentett, mert most hallottam az egészről először. Majd azt is elmondta, hogy a BM-ben most nagy a kapkodás, hogy ezt az állítólagos akciót kivédjék. Például megváltoztatják az ügynökök fedőnevét.(Akkor változtatták meg az én fedőnevemet is „Fehér Pál”-ról ,”Vígh Pál”-ra, és nem előbb, mint ahogy azt egy történész lejegyezte.)

A Duna-gate botrány kirobbanása idején kétségbeesetten kerestem meg Bajnait, aki azt mondta, hogy kár izgulnod, mert egyrészt úgysem derül ki a neved, másrészt senkiről nem jelentettél semmi rosszat, nem voltál egy „rosszindulatú pali”. (ezt annak a történésznek üzenem, aki egy „különlegesen rosszindulatú ügynökként” aposztrofált egyik írásában)

1989 telén megkeresett munkahelyemen Dr. Magyar Elemér, aki ügyészi minőségében vett részt az 1985-ös kihallgatásomon és ezek után megundorodva saját hivatásától, az én ügyem kapcsán határozta el, hogy”kiszáll” az ügyészi munkából, s jövendő életét a „védtelenek ügyének kívánja szentelni”, mint ügyvéd. Már Elemér társaságában kerestem meg 90 tavaszán Kőszeg Ferencet, akinek apró részletességgel beszámoltam az egész ügynöki tevékenységemről.(akkor még friss volt minden, sok mindenre emlékeztem). Találkozásunkból egy interjú is született, lásd Magyar Elemér:Beszélgetés egy volt állambiztonsági ügynökkel, Beszélő 1990 valamelyik áprilisi vagy májusi szám. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy mostani „vallomásom” nem valamiféle „hirtelen megvilágosodás”terméke, hanem a BM-es kapcsolataim megszakítása után közvetlenül készültem erre. Még a látszatát is szeretném elkerülni, hogy az ÁVÓ-hoz tartozom, illetve tartoztam. Semmiféle közösséget nem vállalok velük, hiszen akkor hallgatásommal a cinkosuk lennék. Nem vagyok hajlandó saját osztályom és osztályos társaim árulója lenni!

A 90-es évek végén, Tar Sándor lelepleződése után, összeszedtem minden erőmet és sorra megkerestem a „megfigyeltjeimet” szemükbe néztem és bocsánatot kértem tőlük. Természetesen mindent vállalok, minden jelentésemet, amit az ellenzékről írtam; ezeknek a száma minden bizonnyal több százra tehető; nem tudom pontosan, mert a B, és az M-dossziémat valószínűleg ledarálták.

Ezúton is megkövetem Nagy Jenőt, Demszky Gábort, Szilágyi Sándort, Kenedi Jánost, Kőszeg Ferencet, Molnár Tamást, Hodosán Rózát, Rajk Lászlót, néhai Krassó Györgyöt.

El kívánom még mondani, hogy történészként, filozófusként a titkosszolgálati ügyek érdekelnek, valamint a Kádár-korszak eszmetörténete. Ilyen területeken folytatok kutatómunkát, immár több éve.

Hozzáteszem, hogy az egészségi állapotom, javarészt az állambiztonságnak köszönhetően teljesen tönkrement; már volt egy veseátültetésem és most egy második előtt állok, heti 4 alkalommal dialízis kezelésre járok és volt másfél éve egy szívbillentyű műtétem is a pécsi szívcentrumban. Papp Lajos professzor operált, akinek elmeséltem az egész ügynökhistóriámat. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy eloszlassak egy nagyon súlyos legendát, illetve tévhitet: Tudniillik azt, hogy következmények nélkül lehetett „nem”-et mondani az ügynöki munkára. Napjainkban sok újságíró és magukat komoly történészeknek valló emberek terjesztik igen széles körben ezt az orbitális hülyeséget. Először is: hogyan nevezheti magát a titkosszolgálati ügyek szakértőjének az a történész vagy újságíró, aki azt képzeli, hogy az állambiztonság valakit „csak úgy” elenged?! Az állambiztonság nem adott módot a választásra, nem kínálta fel a „vagy-vagy” lehetőségét. Könyörtelenül adott parancsot, embertelenül zsarolt és börtönnel, az iskolából, vagy a munkahelyről való kirúgatással fenyegetett! (Legalábbis engem. Más ügynökök nevében nem tudok nyilatkozni.)

Másodszor: Papp Lajos professzor (akit túlzás és szerénytelenség nélkül atyai barátomnak nevezhetek), elmondta, hogy az én szívbetegségem már nagyon régi keletű, tulajdonképpen tinédzser éveimtől datálódik; igen ám, de akkor még nem volt semmi nyoma, illetve jele! (mindez természetesen látszott a szívem állapotán, s ezt a világhírű szívgyógyász, a műtét során rögtön észrevette). Ha ügynöki éveim alatt kaptam volna egy szívrohamot, (ennek már akkor megvolt minden esélye), akkor az „jó” lett volna, mert az azt követő alapos kardiológiai vizsgálat szívelégtelenséget állapított volna meg. És ezzel a papírral „kiszállhattam volna” (de így, és csakis így!!!), hiszen az ÁB sem merte volna vállalni a további felelősséget sorsom esetleges rosszabbra fordulása miatt.

Többet elmondani ezekről a dolgokról nem kívánok, illetve nem tudok.

LAST_UPDATED2
 
A FÜVES EMBER PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 08. szombat, 10:44

medvehagyma2

  1. Bükkszentkereszt,VII.Gyógynövénynapok - 2013.július 20.-21.

    Szabó Gyuri bácsi - a bükki füvesember előadása a Gyógynövénynapokon - ,lánya,Lopes-Szabó Zsuzsa bevezetőjével. A kép az ...
    • HD
  2. A bükki füves ember

    • lapifilm által
    • 11 hónapja
    • 15 695 megtekintés
    Szabó Gyuri bácsi tartott előadást a gyógynövényekről Kiskunfélegyházán. Az érdeklődésből is egyértelműen kitűnt, hogy egyre ...
    • HD
  3. A parlagfű, mint rákgyógyszer? - A bükki Fűvesember előadása Győrben - 2012. november 6.

    • nyugathir által
    • 1 éve
    • 93 749 megtekintés
    Szabó Gyuri bácsi, a "Bükki Fűvesember" a szív-és érrendszeri betegségektől kezdve, a legkülönfélébb belsőszervi panaszokon ...
  4. A ' FÜVESEMBER' - Szabó György előadása a Szent Korona Szabadegyetem nyílt napján

    ÁLMOS KÜLDETÉSE III. - "..Zeng a mező, zúg az erdő" 2011. november 27. Az ősi magyar népi gyógyászat címmel tartott Gyuri ...
  5. Gyuri bácsi a légúti betegségekről beszél

    Folytatódik a Gyuri bácsi-videók sora. Ezúttal a légutak betegségéről beszél a füvesember. Elmondja, mely gyógynövényekkel ...
    • HD
  6. Sátoraljaújhelyen A bükki füvesember: Szabó György (2013.10.22.)

    Szabó György a bükki füvesember 2013.október 22-én Sátoraljaújhelyen tartott előadást a gyógynövények hatásairól, mely ...
  7. Szabó Gyuri bácsi előadása (1. rész)

    Dabason járt Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember. A Kossuth Művelődési Központban tartott előadást április 25-én. Akkora
LAST_UPDATED2
 
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Következő > Utolsó >>