Kitiltották a magyar zászlót a szolnoki sportcsarnokból az izraeliek elleni kosármeccsen 2013-02-19 23:58:15 hunikum.info EuroChallange kupameccset játszott a Szolnoki Olaj KK kosárlabda csapata az izraeli Hapoel Holon ellen, amely mérkőzésen példa nélküli eset történt: sem a csoport drapikat, sem a székely, sem a magyar zászlót nem vihették be a Szolnok szurkolói a Tiszaligeti Sportcsarnokba.
Amikor a döntés komolysága nyilvánvalóvá vált, a hazai ultrák három szurkolói csoportja egységesen elhagyta a mérkőzés színhelyét, amely így síri csöndben zajlott. Ez Szolnokon teljesen szokatlan. A magyar bajnok fanatikusai minden mérkőzésen félelmetes atmoszférát teremtenek a katlanban, ki is emelte ezt eddig minden ide látogató külföldi sztárcsapat edzője a Crvena Zvezdától a Partizan Belgrádig.
Ma viszont másként történt: tilos volt Szolnokon magyarnak lenni.
Milyen világ az, amikor Magyarországon tiltják a magyar zászlót? Milyen (magyar?) emberek azok, akik - ha igaz a hír, hogy a vendégcsapat kérésére - ebben partnerek voltak?
Tisztában vannak-e a döntéshozó szolgalelkűek azzal, hogy ilyet senki sem követelhet? Tudják-e azt, hogy a mérkőzés színhelye MAGYARORSZÁG, s ha igen, akkor azt is, hogy ez itt nem egy 93 ezer négyzetkilométer területű földkupac, hanem a HAZÁNK? És tudják-e, hogy tiltásuk egyoldalú, mert sehol a világon nem rendelkeznek úgy, hogy nemzeti zászlókat sportmérkőzésre nem lehet bevinni? Tudják-e, hogy az Ajax Amszterdam futballcsapatának a mérkőzésein szinte több az izraeli zászló, mint a klubcsapaté?
És mi indokolta a hírek szerinti dupla erősségű rendőri jelenlétet, amit a szurkolói honlap is megerősített: "a biztonsági emberek és a rendőrök minimum dupla létszámmal voltak kint. A lelátókon is a közönség között, sőt még a VIP páholyban is állt rendőr. A csarnok mögött meg kb. 50 TEK-es várta a fejleményeket. Az izraeliek biztonsági főnöke meg folyamatosan a vendég kispad mögötti szurkolókat figyelte."
A mérkőzést egyébként az Olaj nyerte, mi magyarok, viszont hatalmas vereséget szenvedtünk.
Hunyadi János, Szondi György, Batthyány Lajos forog a sírjában.
p.s.:
Ilyen is volt nemrég a hivatalos magyar zászló...
LAST_UPDATED2
Az első gólya
2013. február 18. hétfő, 19:18
Petőfi Sándor: A gólya
Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.
Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.
Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.
És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.
Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -
Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.
Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.
Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -
Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.
Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.
És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.
Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.
Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.
Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!
Szalonta, 1847. június 1 - 10.
*
Megérkezett hétfő reggelre az első gólya az országba,
ezúttal is a Veszprém megyei Tüskevár községbe. :)
Természeti szépségei mellett e főváros melletti hegységet számos érdekes történet vagy épp misztikusabb felvetés teszi vonzóvá. A régmúltból áthagyományozódva hazánk egyik legmágikusabb, legtitokzatosabb táját tiszteljük ma is a Pilisben.
A Dalai Láma néhány évvel ezelőtti látogatása óta tudjuk, van itt valami egészen rendkívüli, ami nem csupán kis hazánknak jelent sokat, hanem az egész Földnek: rendkívül erős energiamezők elhelyezkedése jellemzi.
A furcsa, kozmikus hely a magyar nép történelmében is jelentős szerepet töltött be, egyes nézetek szerint az Árpád-kori Ős-Buda is ezen a területen helyezkedett el, és az egyetlen magyar - 1250-es - alapítású szerzetesrend tagjai is itt emeltek kolostort maguknak. Ezért újabbnál újabb romokat, maradványokat fedeznek fel, a legújabb feltételezések szerint pedig a hegyek három piramist rejtenek.
A 90-es évek közepén megjelent Robert Bauvall: Orion rejtély című könyve. Az íróról annyit kell tudni, hogy annak a Graham Hancocknak a csapatába tartozik, aki a világon az egyik legnagyobb név az emberiség őstörténet-kutatásában. (Jel és pecsét, Istenek kézjegyei)
Bauvall arra jött rá, hogy azt egyiptomi gízai fennsíkon található piramisokat az Orion csillagkép mintájára építették. Ez akkor nagy vihart kavart a világban, évekig tiltakoztak ellene, de 2000 közepére már odáig jutottak az egyiptológusok, hogy - ugyan még kétkedve - de megemlítették tudományos írásokban.
Ez a könyv teljesen lenyűgözött. Nekem, aki Egyiptom-őrült voltam, mindent megmagyarázott. Egyébként teljesen egyértelműen látható, hogy fedésben van a kettő, de az egyiptomi mitológia, a csillagmítosz is kell a megértéséhez.
Évtizedek óta tudjuk, hogy ezekbe a piramisokba nem temetkeztek. Ez magyarázza meg, hogy itt épp nem a halál utáni, hanem az előtte levő időszakról, az életről volt szó. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, ezek a piramisok beavató szerkezetek voltak, általuk csillag-energiákhoz lehetett hozzájutni. Egyfajta magasabb rezgésszámot idéztek elő abban a személyben, akit oda befektettek. Természetesen itt nem egyszerű alattvalókról, hanem uralkodókról volt szó. Miért kellett beavatni az uralkodókat? A hercegeket vagy a királyfiakat, ez a beavatás alakította olyan személlyé, akiből szakrális uralkodó lehet. Hogy képesek legyenek isteni energiákat befogadni. Ezekhez különböző szertartásokra volt szükség.
Honnan indult a Pilis-rejtély? 1998-ban én már rengeteget járkáltam a Pilisben. Túráztunk, Dobogókőre, a Rám-hegyre, mértük az energiákat. Szent-György vonalakat találtunk mindenhol. Ennyi Szent-György vonal a világon nincs sehol, mint amennyi a Pilisben. 98.08.08-án a Velencei tónál nyaraltunk, és a pákozdi Pogánykőhöz kirándultunk. A Pogánykő ezredéves áldozóhelynek, ősi kultuszhelynek számít. Nem is vettük észre, de véletlenül ufókat fotóztunk. Csak egy héttel később, amikor előhívtuk a fotókat, akkor derült ki.
Én állok fenn a Pogánykő tetején a fejem felett az égen a két idegen "űrhajó". Ez a pillanat volt az, ahonnan a Pilis-rejtély ügy indulását számítom. Mintha minden felgyorsult volna ezt követően. Nem sokkal ezután ültünk az asztalnál, előttünk a Pilis térkép nyitva feküdt. Ahogy bámultam a térképet, egyszer csak egy részlet kiugrik a szemem elé. A három hegy Dobogókőnél. Hát ennek a három hegynek épp olyan a fekvése, mint a három piramisnak felülnézetből. Melyik három? A Magashegy, a Rám-hegy és az Árpádvár.
Eddig is néztük a térképet, csak soha nem tűnt fel. Gyorsan összekötöttem őket, a szögeket is pontosan bemértem, majd ezt követően összevetettem az egyiptomi három nagy piramissal őket. Minden tökéletesen egyezett.
Három hegy egyezik a három piramissal, a három piramis meg a csillagkép három pontjával. A kör szépen bezárul, a csillagkép a Pilis három hegyével is fedésben van. Mit jelent nekünk ez a csillagkép, amit az egyiptomiak Osirisszal, a mai kor Orionnal, a magyar őshagyomány Nimród királyunkkal azonosít? Ebből indul el az én Pilis-kutatásom, ami Pilis-rejtély címen fut. A címe az Orion-rejtélyre utal vissza, hiszen alaplökést ez a könyv adta. Rájöttem, ezen a szálon kell elindulni és nagyon hamar összeállt a teljes csillagképi rendszer. Vajon mit akar ez az egész jelenteni? Miért pont a Pilisben, ezen az egykor elzárt területen van, mit jelent a csillagkép? Hamarosan összeállt egy a történelemmel is összefüggésbe hozott rendszer. Aztán persze ez bővült tovább, előkerültek a rejtélyes - Nazca-vonalszerű - ábrák a Pilisben, amelyek szintén az őstörténetünk, őshagyományunk nagyon fontos területeire figyelmeztetnek bennünket.
Egészen pontosan a Pilisnek létezik három gúla alakú, mesterségesnek tűnő csúcsa, az úgynevezett Pilis-hármas: az Árpád-vár, a Rám-hegy és a Magas-hegy. Elhelyezkedésük is különleges, hiszen az Orion csillagkép méretarányos leképezésének is tekinthetők, és ahogy az egyiptomi piramisok esetében, a legkisebb csúcs itt is a leghalványabb csillagot jelenti.
A piramisok nyomában
A Képes Krónika III. István és Imre királyok koronázását megörökítő rajzainak háttérében abszurd módon piramisok láthatók, holott azok a magyar néphez nem kapcsolható építmények. Ám miért pont a Pilisben kellene ezeket keresni? Amennyiben elfogadjuk azt az elméletet, miszerint az Árpád-ház Ős-Budán székelt, akkor a koronázási helyszínek egyértelműen itt lehettek.
A pálos rend a kolostorait kivétel nélkül a Dobogó nevű szakrális települések közelében építette fel - Dobogókő, Dobogó-tető, Dobogó-bérc -, a Pilis-hármas környékén pedig számos kolostormaradvány található, melyek közül négy mértani pontossággal megfelel az Orion többi csillagának. Az elmélet szerint a piramisok a terület alatt húzódó járatok által a kolostorokkal lehettek összeköttetésben.
A pálosok fő céljuknak a pogány értékek megőrzését tekintették, így pedig titok övezi apiramisok feladatát, hiszen egy csillagkép ilyen pontos leképezéséhez magas szintű csillagászati és mérnöki tudásra volt szükség. Vajon spirituális célokra használták az építményeket, vagy a pogány értékek őrzői voltak? Semir Osmanagić, a boszniai piramisok kutatója szerint a Balkán és a Kárpátok térsége olyan ősi kultúra hordozója, melynek ezen pontok is szerves részét képezhetik. Bár egyelőre csak önkéntes kutatók próbálják megfejteni a gúla alakú csúcsok rejtélyét, sokak szerint a jövőben komolyabb vizsgálatok kezdődhetnek meg.
Túrák a környéken
Bár a kirándulók egy része szerint a különleges építmények körvonalai ma is kivehetők, ez nem mindenki számára egyértelmű, ugyanakkor a Rám-hegyen rábukkanhatsz egy megdöbbentően szabályos, gúla alakú romra, mely a téma kutatói szerint alátámaszthatja a piramisok elméletét.
Ha pedig a Pilisben barangoltok, a gúlák kutatása mellett mást is érdemes megnézni, hiszen szebbnél szebb természeti kincseket rejtenek a túraútvonalak. Ha érdeklődsz az ezotéria iránt, a Dalai Láma által megszentelt Dobogókő biztos magával ragad, ha az aktívabb túrákat szereted, a Rám-szakadék állít megfelelő kihívás elé, a Holdvilág-árok pedig szokatlan természeti formáival gyönyörködtet.
Kőkápolna a Pilisben
Az ország egyik legszebb panorámája a legmagasabb csúcsról, a Prédikálószékről tárul eléd, melyet Dobogókőről is megközelíthetsz, vagy egy kalandosabb útvonalon, a Rám-szakadék felől. Innen ráláthatsz a Dunakanyarra, Visegrádra és a Börzsöny vonulataira is.
De akármelyik úti célt választod is, a Pilis mindenképpen változatos, gyönyörű látványt tár eléd ma is.
A Végtelenség láthatatlan örök folyama érint meg mindig, ha anyát látok.
Isten gyümölcsfája ő. Őreá száll virágul a Végtelenségből jött lélek.
Az ő szíve véréből sző magának testet.
Mindig érzem, hogy Isten megbízottja ő.
Az Ég szivárványa le hogy ér, női vállat érint.
GÁRDONYI GÉZA
Családháló
Hogyan legyünk boldogtalan anyák?
Íme a tíz legfontosabb szabály, amit ha betartunk, garantáltan boldogtalan anyák lehetünk!
Broczky Károly: Anya gyermekével
Ha valaki boldogtalan anya szeretne lenni, nem kell mást tennie, csak követni az alábbi – pontokba szedett – használati utasítást.
1. Akarjunk mindent most, azonnal!
Ez az egyik jelmondata korunknak, és ez az a mondat, ami annyi elégedetlenséget szül. Mivel termékek milliárdjai vesznek bennünket körül, amelyek az sugallják, hogy jobbá teszik életünket, mindent azonnal akarunk és lehetőleg minél többet. Pedig jól látható, hogy senki nem lesz boldogabb még egy telefontól, számítógéptől, egy negyvenedik pár cipőtől vagy egy sokadik felesleges terméktől. A lényeg az, hogy a gyártók meggazdagodjanak. Sajnos ez a fajta gondolkodás az anyasággal kapcsolatos értékrendet is megfertőzte. Azt tanuljuk, hogy egyszerre építhetünk karriert, lehetünk csodás anyák és háziasszonyok az egyre nagyobb és nagyobb házunkban, miközben remekül kijövünk férjünkkel, fizikailag tökéletes formában vagyunk, jól értünk a pénzspóroláshoz. Mindezt EGYSZERRE. És ha mindez mégsem megy, akkor is csak fogyasztunk, fogyasztunk, hogy megvigasztaljuk magunkat és megoldódjanak a problémáink. Lehet találgatni, vajon ki jár jól ezzel.
2. Hasonlítsuk magunkat más anyákhoz (a sajátunkat is beleértve)!
Minden anya egyedi verzióját képviseli az anyaságnak. Nem csupán egyetlen jó módja van a gyermeknevelésnek. De ahogy a saját testünket modellek photoshop által tökéletesített képeihez hasonlítjuk, és hagyjuk, hogy magunkról alkotott képünk összetörjön, úgy mérjük össze magunkat más anyákkal, akikről a magunkban alkotott kép köszönő viszonyban sincs a valósággal, mégis tökéletesen elégedetlenné válunk saját anyai teljesítményünkkel kapcsolatban.
3. Hagyjuk, hogy a házunk állapota határozza meg elégedettségünk mértékét!
Mindenki szereti, ha tiszta és rendes a háza. Ha azonban csak akkor érezzük magunkat elégedettnek, ha minden derékszögben áll minden szobában, akkor baj van. Főként, ha gyerekek mellett igyekszünk mindig tökéletes rendet tartani. Ha pedig örökké bocsánatot kérünk, amikor valaki váratlanul beállít és káosz van, az olyan, mintha azt mondanánk: „Bocsánat, hogy látnia kell, hogy mi ebben a házban élünk!” Nem egy kirakatházban kell laknunk, hanem az otthonunkban.
4. Engedjük másoknak, hogy prioritásokat szabjanak meg helyettünk!
Valahányszor besétálunk egy boltba, kinyitunk egy magazint vagy bekapcsoljuk a tévét, olyan üzenetek ömlenek ránk, amelyek egytől egyig azt akarják megszabni, mi az, ami számít.
5. Építsünk meg nem történt eseményekre!
Az életünk során megtapasztalt szomorúságok nagy része mögött nem valódi történések állnak, hanem olyan dolgokkal kapcsolatosak, amelyek megtörténhetnek (és nem tudunk megjósolni), vagy máshogy kellett volna történniük (és nem tudjuk megváltoztatni).
6. Legyünk mártírok!
Gyakran teszünk úgy, mintha saját igényeink semmik lennének családunk véget nem érő követeléseivel szemben. A „nem tudok elmenni abba a buliba, nekem kell itthon maradnom a kicsivel” és hasonló mondatok pontosan ezt a fajta hozzáállást erősítik, miközben egyre távolabb kerülünk attól, amit valójában szeretnénk.
7. Döntsünk bűntudattól vezérelve!
Gyakran mondunk igent elkötelezettségünktől vezérelve, mivel azt tanultuk, hogy saját személyes egyensúlyunk kevésbé számít, mint mások elvárásai (vagy az, amit mások elvárásainak tartunk). Védjük meg magunkat ettől a fajta gondolkodásmódtól, hiszen nem önzőségről van szó, csupán józan észről!
8. Maradjunk elszigetelve a függetlenség jegyében!
Noha sok helyről az az üzenet érkezik, hogy egy anya álljon meg a saját lábán minden körülmények között, ez is egy korunk nagy tévedései közül. A „nekem nincs szükségem segítségre” hozzáállástól nem leszünk erősebbek, de gyengébbek sem, ha időnként megkérünk valakit arra, hogy segítsen. A nők a világ kezdete óta segítik egymást a gyermeknevelést illetően. Csakhogy annyira bezárkózunk, hogy lassan már elfelejtjük, mennyire alapvető fontosságú egy jó beszélgetés, ami egy anyát megerősít, elismer vagy támogat.
9. Higgyük azt, hogy boldogabbak lennénk, ha…
„Boldogabb leszek, ha a gyerekeket nem kell már pelenkázni.” „Boldogabb leszek, ha több lesz a havi bevételünk.” „Boldogabb leszek, ha új mosógépet kapok, ha a férjem hazajön a munkából, ha felújítják a konyhámat.” Valóban? Biztos ez? Még azt sem tudjuk, mit hoz a következő perc, honnan tudhatnánk, hogy boldogabbak leszünk valamikor a jövőben? A boldogság elodázása valamiféle feltételezett, jövőben bekövetkező dologért semmi másra nem jó, csak arra, hogy megfosszuk magunkat az éppen az adott pillanatban elérhető és élvezhető boldogságtól.
10. A „hogy vagy?” kérdésre válaszoljuk azt, hogy „elfoglaltan.”
Csakhogy: az, hogy valaki elfoglalt, nem jelenti azt, hogy az illető kiteljesedett, értékes vagy fontos. Az életben megtapasztalt dolgoknak ugyanis nem a mennyisége, hanem a minősége ad értéket. Bármilyen elfoglaltak vagyunk, úgy érezzük, még mindig nem tettünk eleget? Akkor gondolkodjunk el azon, mennyi mindent teszünk és hogy ez bőven elég.
Mindszenty hercegprímásunkra emlékezve álljon itt Adriányi Gábor egyháztörténész műve, (A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1938-1978 – A Mindszenty-ügy. Budapest, 2004. Kairosz Kiadó) befejezése (211-213. old.).
„1. A Vatikán elismerte Magyarországon azt az egyházra rendkívül hátrányos helyzetet, hogy az egyház az Államegyházügyi Hivatal és az állambiztonsági szervek teljes ellenőrzése alatt áll. Ezzel a magatartással azonban tolerálta egyúttal a hivatalos pártpolitikát is, amely minden egyház és vallás felszámolására törekedett.
2. A vatikáni politika félreállította azokat az egyháziakat, akik felvették a küzdelmet, és kizárólag a kormány embereivel és a hatóságok által beszervezett egyházi ügynökökkel tárgyalt.
3. A vatikáni politika azt sugallta, hogy az ellenállás céltalan és értelmetlen, a hozott áldozatokat leértékelte, ami természetesen elkeseredést váltott ki a legjobb hívekben és papokban kül- és belföldön vallási hovatartozásra való tekintet nélkül.
4. A vatikáni politika túlértékelte a püspökök szerepét. Tudása és információi ellenére elfogadott a püspöki kinevezéseknél olyan állami javaslatokat, személyeket, akik politikailag és erkölcsileg kompromittálva voltak.
5. A Vatikán tolerálta a békepapok bomlasztó tevékenységét és kifogásolható életvitelét, 1971-ben pedig felmentette a név szerint kiközösített papokat anélkül, hogy a kiközösítés okától, a politikai szerepvállalástól megváltak volna és – előírás szerint – bűnbánatot tartottak volna.
6. A Vatikán nem tiltakozott nyilvánosan sem Nyugaton, sem Keleten a továbbfolytatandó egyházüldözés ellen, ezáltal – főként Nyugaton – szinte megtévesztette a közvéleményt.
7. A Vatikán keleti politikája feláldozta az egyház hű fiát, Mindszenty bíborost, aki ennek a politikának az útjában állt. 1964-ben ugyanis egy „aidmémoire”-ban, majd VI. Pál pápa 1971-ben személyesen is garantálta Péter János külügyminiszternek, hogy amennyiben Mindszenty bíboros kiutazhat Magyarországról,
a./ ő egyszer s mindenkorra rehabilitáció nélkül hagyja el az országot, b./ semmit sem tesz, mond, ír, ami a Népköztársaság érdekeit sérti, c./ nem avatkozik bele a magyar egyház ügyeibe, d./ két éven belül meg lesz fosztva esztergomi érsekségétől, amennyiben nem hajlandó lemondani, e./ és egy ellenőrzött helyen – kolostorban – tartózkodik.
Miközben a budapesti tárgyalások során a Szentszék 1971-ben jegyzőkönyvben biztosította Mindszentyt teljes szabadságáról Nyugaton, a fenti garanciákat előtte elhallgatta. Ezekről a magyar prímás csak tizenöt hónappal később, Bécsben értesült.
Végkövetkeztetés: Ezek a tények a Vatikánnak egy olyan nem őszinte – mondjuk ki nyíltan hazug – keleti politikájáról tesznek tanúbizonyságot, amilyenre a pápai diplomácia egész történetében nincs példa.”
LAST_UPDATED2
Kondor Béla
2013. február 17. vasárnap, 08:58
Kondor Béla
(Pestlőrinc, 1931. február 17. – Budapest, 1972. december 12.) kétszeres Munkácsy-díjas magyar festőművész, grafikus, költő. Sokoldalú személyiségként a grafika és a festészet mellett verset és prózát is írt, a fényképezésben új utakat keresett, orgonán is játszott.
Kondor művészete szakított az 1950-es évekre jellemző leíró grafikával. Festészetében nagy szerepe volt az erőteljes vonalaknak és a műveit erőteljesen átható szenvedélyes belső átélésnek. „Boschig, Dürerig visszamenőleg izgatta minden előzmény, amely a szuggesztívebb közlést szolgálhatta, és hatalmas képzelőerővel, bravúros technikával fejezte ki egy illúziókat vesztett és illúzióktól menekvő nemzedék rend utáni vágyát”.
Kompozícióiban az alkotás minden része sajátos jelentést hordoz és ezek szimbólumrendszeren keresztül kapcsolódnak egymáshoz. Legtöbb álmát, gondolatát, vívódását rézlemezekbe karcolta, a rézkarctechnikának már a főiskola elvégzésekor kiváló mestere volt. Rézkarcain az egyik fő motívum a repülőgép, amelynek modelljeit gyakran maga is elkészítette. A repülőgép szárnyainak ősét Ikarus hordta vállain. Kondor Bélánál a repülőgép szárnyai a térben vagy gondolatban való emberi szárnyalást szimbolizálják.
Élete utolsó éveiben műtermében levő pálcikákból készített repülőgép-szerkezeteit fényképezte (Csend és Katasztrófa sorozatok).
Halála után számos emlékkiállításon mutatták be műveit hazánkban és külföldön, műveit több közgyűjtemény, köztük a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a Kiscelli Múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum őrzi. Életében kevés festményt és grafikát vásároltak tőle a közgyűjtemények, többnyire könyv- és lapillusztrációkból biztosította megélhetését.
Verseit költő kortársai, köztük Nagy László, Jékely Zoltán, Pilinszky János és Csukás István is elismerték, egyetlen megjelent kötetét mégis csak mint a képzőművész melléktermékét fogadta a korabeli kritika.
Előttünk már hamvassá vált az út És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek, - Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szívembe visszatér, És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek!
LAST_UPDATED2
ÖREGEK
2013. február 16. szombat, 07:46
Weöres Sándor:
Öregek
"Weöres Sándor verseiben még mindig csörgedezik valami a magyar ritmusból, ő egyike annak a kevés magyar költőnek, aki sejti, hogy a magyar versnek nem szabad elszakítani a szálait, ami a magyar muzsikához köti. Még nem ismertem, mikor egy újságban, gondolom, a Pesti Hírlapban megjelent az Öregek, az ő arcképével, akkor még diák volt, diáksapkás képe volt ott. A vers mindjárt megkapott, mert ritkán hallani ilyen őszinte érzést, és főleg fiatal embertől, az öregek iránti szánalmat."
Az ablakból néha elnézem őket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednek hazafelé -- vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek a napsugárban -- vagy téli estén, kályha mellett hogyan alusznak jóízüen -- nyujtott tenyérrel a templom előtt úgy állnak búsan, csüggeteg, mint hervadt őszi levelek a sárga porban. És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: "Jónapot, bácsi."
A nyári Nap, a téli hó, őszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az ő fülükbe: "Élet-katlanban régi étek, élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek, téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni..."
Olyanok ők, mint ki utazni készül és már csomagol.
És néha, hogyha agg kezük játszik egy szőke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé.
És rabok ők már, egykedvü, álmos, leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bűne, baja, bánata -- hetven nehéz évtől leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát:
"No gyere, tedd le."
LAST_UPDATED2
ELÉG!
2013. február 15. péntek, 16:29
LAST_UPDATED2
Hitler, eine Karriere
2013. február 15. péntek, 12:25
Egy karrier története - egy letiltott dokumentumfilm Adolf Hitlerről
Német dokumentumfilm - eredeti címe: Hitler, eine Karriere (1981)
Az alább látható filmet először 1981-ben mutatták be Németországban, és rögtön nagy vitákat váltott ki, mivel szakított az addig megszokott klisékkel, és megpróbált egy tárgyilagosabb képet adni Hitler élettörténetéről. Természetesen ezen film kísérőszövege is negatív fényben állítja be az egykori német vezért és kancellárt, de mindent egybevetve nagyon hasznos információkkal szolgál Hitler megítéléséhez.
Legfőbb erőssége, hogy a kitűnően összevágott eredeti filmfelvételek mellett sok filmrészletet láthatunk Hitler legjelentősebb beszédeiről - ezek ismerete nélkül szinte lehetetlen megismerni az egykori Führer sikereinek titkát, amelyeket javarészt zseniális szónoki képességeinek köszönhetett. Bár a film elkészítése óta immár három évtized elmúlt, még mindig ezt a dokumentumfilmet tekinthetjük az egyik legjobb összeállításnak, amit Hitler életéről a második világháború után készítettek.
A film elkészítését Joachim C. Fest, az azóta már elhunyt német történész irányította, akinek Hitlerről írt vaskos életrajza mindmáig az egyik legjobban sikerült és legtöbbet olvasott könyvnek számít.
A magyar változat hűen adja vissza az eredeti német kísérőszöveget, és Hitler beszédeinek feliratozott fordítása is kitűnően sikerült, nem is beszélve a film feljavított, és valóban remeknek mondható minőségéről.
A filmet Magyarországon eddig csak egyetlen egyszer vetítette le 1992-ben az akkori M2-es tévécsatorna, de azóta soha nem volt látható sehol (forrásaink szerint azért, mert nem "kellően" polkorrekt) - most egy kedves olvasónk jóvoltából újra elérhető.
Akit érdekel Adolf Hitler élete és a Harmadik Birodalom máig meghamisított története, annak ezen film megtekintése nemcsak ajánlott, hanem egyszerűen kötelező!
Ma ismert alföldi kemencéink kialakulása a 15. század második felében kezdődött el. Természetesen már korábban is használtak - ezt támasztja alá a szó eredete is; még a "honfoglalás" előtti időkre is visszavezethető. "Honfoglaló" őseink jurtaszerű sátrakban és földbe mélyített veremházakban laktak. Ez utóbbiaknak elmaradhatatlan velejárója volt a sarokba épített, kissé a földbe nyúló tűzterű kemence. Ezeket a kemencéket az általunk tárgyalt típusoktól elsősorban a fűtés iránya különböztette meg. A korai kemencék ugyanis mind belülről fűthetőek voltak, azaz a szájuk abba a helyiségbe nyílt, amelyet fűtöttek. Az ilyen szobák természetszerűleg füstösek voltak, mivel a kemencék semmilyen kürtővel nem rendelkeztek. A füstmentes szobák kialakítása a kályhás fűtés elterjedésével vált lehetővé. A kályhákat kezdettől fogva kívülről fűtötték, vagyis szájuk a szomszéd helyiség felé nyílt, testük teljesen zárt volt, így használatuk a fűtött szoba levegőjét nem szennyezte. A magyar falvakban a 15. század közepétől jelennek meg az első kályhás házak, először a nemesek, majd a parasztok használatában. A 16. század eleji török betörések következtében elpusztult falvakban a lakóházak zöme már füstmentes szobával és kályhafűtéssel volt ellátva. A fejlődés nem mindenütt egyszerre következett be. Először csak az ország központi, alföldi területein, valamint a Dunántúl keleti vidékein jelenik meg ez a nagy jelentőségű újítás, majd a 17-18. században a Dunántúl többi részén is általánossá válik. Az első kályhák felületét mai utódaikkal ellentétesen nem borította teljes egészében csempe. A tűzhely falát sárból készítették, amelybe sűrűbben vagy ritkábban bögre alakú szemeket helyeztek. Az ilyen fűtőtest hasonlított a mai kemencéhez, de a kályhához is. Végső soron a kettő keverékeként fogható fel, ezért megjelölésére a néprajzi munkákban a bögreszemes kemence elnevezés honosodott meg. "Kályha" szavunk kezdetben nem az egész tűzhelyet, csak annak bögre, illetve tál alakú csempéit jelentette. Ezért korabeli forrásokban a leggyakrabban a kályhás kemence vagy ennek változatai fordulnak elő. A régészeti ásatások tapasztalatai szerint a bögreszemes kemencék mellett már korábban is előfordultak csempe nélküli sárkemencék, de jelentős előtörésük és általánossá válásuk a 18. század folyamán megy végbe. Az átalakulással egy időben eltűnnek a szemes kályhák; utolsó hírmondóik a 19. század elejéig élnek. A változás az ország körülményekre vezethetők vissza. A török hódoltság idején a népesség és a településhálózat jelentős része elpusztul, vele együtt visszafejlődik a kályhacsempéket gyártó fazekasipar is. Az általános elszegényedés nem kedvez a kályacsempék alkalmazásának, ezért a tüzelők fejlődési iránya a kályhaszemek elhagyásával formálódik, megtartva a kívülről fűthetőség vívmányát. Az új, kívülfűtős szobai kemencék használata is változott. Korábban a bögreszemes kemencék mellett a konyhák hátsó falán túlnyúló sütőkemencéket is alkalmaztak, amelyek feladata a nyári sütés volt. Ezek háttérbe szorultak, a szobai kemencék vették át szerepüket, amely így a sütés-főzés funkciójával egészült ki. A 18. századi változások érintik a kemencék formáját is. Ekkor honosodik meg a padkák alkalmazása a szobában és a konyhában egyaránt - ez vezet a kemencék földön fekvő tűzterének felemelkedéséhez. A kemence falát vessző- vagy nádvázra sárból építik fel, a készítési módnak megfelelően alakítva a korábban használatos kályhaformákat. Ekkor fejlődik ki és válik népszerűvé a boglya alakú kemence is, amely az egyik legelterjedtebb forma a 19-20. században. A török hódoltság utáni gazdasági és társadalmi fellendülés nyomán tehát változások állnak be az alföldi ház, vagy ahogyan a néprajzi szakirodalom nevezi: a középmagyar ház fejlődésében. Az épületek lakórésze kívülfűtős kemencével felszerelt szobából és szabad kéményes, oldal- és középpadkával ellátott konyhából áll. Ez a háztípus a 19. században nagy hatást gyakorolt a környező vidékek népi építészetére. Északon a belülfűtős, kürtős kemencés háztípust szorította vissza, keleten a kandallós tüzelők elterjedését csökkentette, míg nyugaton behatolt a Dunántúli kályhás vidékeire is. Az alföldihez hasonló fejlődés zajlott le a Kisalföldön is, ahol a kemencék kályhákkal párhuzamosan fordulnak elő, rendszerint úgy, hogy a szegényebbek a kemencéket, a módosabbak a kályhákat részesítik előnyben. Nem volt jellemző ez a különbség az Alföld építkezésére, ahol a boglyakemencét egyaránt, lényeges eltérések nélkül használta a mezővárosi polgár, a falusi zsellér vagy a tanyasi gazda. A 19. század második felében indul hódító útjára a magyar parasztházakban a takaréktűzhely. Sárból, vályogból vagy téglából készül, és a konyhában vagy a szobában helyezik el. Leggyakrabban a kemence ajtó felöli oldala mellé építik, de előfordul, hogy kuckó előtti részen kap helyet. Használata nem szünteti meg a kemencéket, mivel a kenyérsütés miatt azokra továbbra is szükség van. A múlt század vége felé kezdett gyakoribbá válni a padka nélküli kemence. Előnyét abban látták, hogy a melegedők nem piszkolták úgy össze, meszelését nem rugdosták le, mint a padkásokét. Emellett a szobában is több hely maradt. Gyakran a meglévő kemencék padkáját is lefaragták, kihordták, az újakat pedig a legtöbb esetben már padka nélkül építették. Az öregek és a szegények azonban még sokáig ragaszkodtak a megszokott ülőhelyükhöz. Újabb változás a kemence formájában a 20. század folyamán következik be. Építési anyagként ekkor kezd elterjedni a tégla, melyből nehezen rakhatók a megszokott kerek formák, ezért a leegyszerűsített, szögletes, úgynevezett sifon kemencék terjednek el. A szögletes alak nem mindenütt jelenti az újabb eredetet; a Duna-Tisza közén ilyenek régebben is épültek. A 19. század végén a hagyományos lakáskultúra bomlásnak indul. A változások elsősorban a tüzelőberendezéseket érintik, amelyek közül a legtovább a boglyakemencéket használták. Ennek magyarázatát több fontos körülményben látják a kutatók. Egyik lényeges momentum, hogy a szabad kéményes füstelvezetést felváltó zárt kémények elterjedésével a kemence kezelését és a kürtős füstelvezetést sikerült műszakilag jól összehangolni, a kemence külső fűtését és egyben a konyha füstmentességét egyidejűleg megoldani. A másik okra már utaltunk: tudni illik a fűtés mellett a kemencében házilag sütötték a kenyeret - és erről még hosszú ideig nem mondhatott le a paraszti lakosság. A kemencék megtartását segítette elő a kis fűtőértékű, de nagy mennyiségben rendelkezésre álló tüzelőanyag (szalma, nád stb.), amelynek hasznosítására a búbos kemencék voltak a legalkalmasabbak. Lassú háttérbe szorulásuk azonban előbb-utóbb kikerülhetetlenné vált. A 20-as évektől a városi, polgári lakóházakban hagytak fel használatukkal, majd a 30-40-as években a középparaszti rétegek lakásaiból is kiszorultak. Végső eltűnésüket siettette a mezőgazdaság átszervezése is, amelynek során a korábban bőségesen rendelkezésre álló fűtőanyagok (szalma, nád, kóró stb.) már csak nehezen voltak beszerezhetők. Hozzájárult ehhez a gyári kenyér elterjedése és vele párhuzamosan az otthoni kenyérsütés megszűnése. A funkciójukat vesztett kemencéket a legtöbb helyen terjedelmességük miatt lebontották, de sok alföldi településen még fellelhetők utolsó példányaik. Idős tulajdonosaik megszokásból, szeretetből ragaszkodnak hozzájuk. Összefoglalva tehát: mai búbós vagy boglyakemencéink a 15-16. századi bögreszemes kemencékből alakultak ki. E "kályhaősök" két jelentős újítást hordoztak: oldalukat csempékkel rakták ki fűtésük kívülről történt. Ez utóbbit és a hozzá tartozó füstmentes lakószobát tartotta meg a fejlődés az Alföldön és a hozzá tartozó területeken. Szabadon álló kemencéink története változatos képet mutat. Egyes korszakokban jelentős szerepet töltenek be a paraszti háztartásokban, máskor szerepük elhalványul, háttérbe szorul. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az udvari kemencék valamilyen módon kapcsolatban vannak a lakóház tüzelőberendezésével. Szabadon álló a kemencék a régészeti leletek tanúsága szerint nagy számban fordultak elő Árpád-kori falvainkban. A feltárások alapján feltételezhetjük, hogy minden veremházhoz, legalább egy ilyen kemence csatlakozott. A külső kemencék rendszerint nagyobbak voltak, mint belső társaik. Tűzterük a talajszint alá nyúlt le, ezért szájuk elé süllyesztett előteret ástak. A kemencék között három típust lehetett megkülönböztetni. Az egyik fajtát sütésre-főzésre használták, aljába hőszigetelés gyanánt cserépdarabokat tapasztottak. Szárításra, pörkölésre szolgálhattak azok a kemencék, amelyeknek tűztere alá szalma illetve gazréteget terítettek. A harmadik csoportba a füstölő kemencék tartoztak. Ezek feneke tapasztás nélküli, egyenetlen volt, és az előbbi kettőnél jóval nagyobb átmérővel készült. A kemencékben talált hamuból megállapították, hogy sütő és aszaló változataikat fával fűtötték, még a füstölésre használtakat szalmaszerű, könnyen égő anyagokkal. A késő középkorban a szabadban álló kemencék száma csökkent. Érthető ez, hiszen a lakóházak két belső kemencével is rendelkeztek, ezért nem volt szükség különálló sütőkemencékre. Kecskemét környéki falvak régészeti ásatásaiból tudjuk, hogy szabadban álló kemencéjük csak azoknak a házaknak volt, amelyek nem rendelkeztek konyhai sütőkemencével. A szabadon álló kemencék előnye az volt, hogy nyári időszakban nem melegítették fel a lakást, ha sütöttek-főztek bennük. télen viszont a belső kemencéket használták, mert így védve voltak az időjárás viszontagságaitól, és a sütéskor keletkezett meleg a szobát is felfűtötte. Ezért a külső kemencéket csak időszakosan, jobbára nyáron használták. A kemencék alját a korábbi gyakorlattal ellentétben már nem süllyesztették a földbe, hanem a talaj szintjére vagy alacsonyabb padkára építették. A tűztér oldala sárból készült, melyet vessző - vagy nádvázra tapasztottak fel, majd az egészet kiégették. A 17-18. századi külső kemencékről kevesebbet tudunk. Meglétükről a mezővárosok vagy földbirtokosok építkezési rendelkezései árulkodnak, amelyekben a kemencék tűzbiztos tetővel történő ellátását szorgalmazták. A 19. században a külső kemencék szerepe lényegesen nem módosult; kiegészítő sütőhelyekként használták őket. Jelentőségük a 19. század végén, még inkábba a 20. század első felében nő meg, mikor a szobai kemencék lassú visszaszorulása megkezdődik. Az átalakított lakóházak udvarán a kenyérsütést, de gyakran a húsfüstőlést is a külső kemencékben végzik. A századforduló tájékán az ország egyes területein élt az a gyakorlat, hogy a falu szélén közös használatú kemencéket építettek. Ezekben a sütés meghatározott rend szerint történt, karbantartásukra általában tavasszal került sor. Ilyen kemenceegyüttesek a Szigetköz, a Csallóköz és az Ormánság falvaiban fordultak elő.
Kép:Búbos kemence az átányi tájház szobájában (Heves megye).
