Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai

bruegel_pieter_icarus_-_hi_res

Tisztelt ifjú és szépkorú olvasók!

Mindenkit üdvözlök, aki jóhiszeműen a honlapra "tévedt",

s csak remélni merem, hogy visszatérő vendég lesz nálunk.

Elég vonzónak találja az ingyenes és bő szellemi kínálatot,

és lesz elegendő, elég nagy lelki bátorsága szembenézni

jobbítandó önmagával és a pusztuló nemzet sorskérdéseivel...

diogenesz_m_3

Üdvözlettel: Nagy Jenő (1952-)

Elérhetőségem: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Országok rongya! könyvtár a neved,

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e

A könyvek által a világ elébb?

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit

Agyunk az ihlett órákban teremt.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,

És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,

S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,

Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt

Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt.

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió

http://www.kubinyitamas.hu/

A kitartott, aki "eszméinek" él...

2012. április 11. szerda, 07:21

nevsky_prospekt_by_repin

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

ABCD

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 25.

A készülő füzetek nyersanyaga-mellékterméke

Kosztolányi Dezső

Forradalmár

Itt jár közöttünk. Áldott, szende lélek.

Nagyon szelíd. Krisztus-szakálla rojtos

gubancba lóg. Véres, meleg szívét

künn a kabátján hordja, láthatólag,

mint futtatáson lóverseny-jegyet.

Fáj néki ez a "szörnyű Ázsia",

e "drága ország", melyet tönkretesznek

s nem engedik, hogy ő tehesse tönkre.

Ifjúkorában elvett egy csunya,

kicsiny leányt s egy szép nagy bankbetétet.

Azóta ez kitartja s ő egészen

"eszméinek élhet". De mégse boldog.

A termetét kissé rövidre szabták,

orrát piszére, szűkre homlokát.

Egyenlőséget kíván mindenütt,

egy nagy fölosztást, abban a reményben,

hogy néki is jut ekkor egy derék,

délceg gerinc, egy főúri sasorr,

s az agy-tőkésektől egy kis velőcske.

A célja nem kisebb és nem nagyobb, mint:

az Emberiséget megváltani.

Csak ezt imádja. Mit neki család,

mit gyermek és mit árva asszonya,

olyan goromba véle, mint a pokróc

s az anyja is padlásszobába kuksol,

míg ő utazgat és habot zabál.

Az Emberiség szent barátja ő.

Ha hallja, hogy egy konferencián

az Emberiség tyúkszemére hágtak,

vagy egy kicsit náthás, szívére gyászt köt

s nem bír aludni, olyan izgatott.

Úgy látszik, ők ketten megértik egymást.

Az Emberiség végtelen szerény,

nem nyit be hozzá, nem kér tőle pénzt,

cipőt, meleg ruhát, mint Péter és Pál,

s így véle ő békésen éldegél.

Örök szerelme nem is fogy soha.

A koldusoknak, kik feléje nyújtják

sovány kezük, sosem ad alamizsnát,

de mindegyikkel szívesen kezet fog,

mint ember az emberrel. Ez az elve.

És közbe készül a leszámolásra.

Mikor vasárnap lengenek a burzsuj

erdők s virulnak a burzsuj virágok

és hektikás, kis dijnokok söröznek

és nénikék, nyugdíjas özvegyek,

akik egész héten padlót suroltak,

kávéjukat kevergetik s fiucskák

és kisleányok ünnepi ruhában

sóskifliket rágcsálnak és az úton

léggömböket eregetnek kacagva,

ő zordonan szemléli dőzsölésük

és a barátját meglökve így szól:

"Itt vér fog folyni nemsokára, vér".

Mert amikép ábrándozol te arról,

hogy egykor a saját szőlődben ülsz,

vagy olvasol egy csöndes este, ő úgy

játszik magában vérrel, lámpavassal,

parasztkaszákkal, rémekkel, halálos

társasjátékot és feketelistát

vezet, amelybe mindenkit beír,

hullát szagol és csöndesen akasztat.

Nem gyűlöletből, ám, "történeti

szükségességből." Közveszélyes őrült.

Nem önveszélyes. Hisz magának ő

sohasem árt. Ez minden érdeme.

Máskép vele a fene se törődik

és ez dühíti egyre jobban. Egyszer

volt boldog. A korzón utánament

szelíden egy angyali detektív,

mint ápoló a mániás után,

hogy egy kicsit vigyázzon életére,

hogy meg ne üsse oktalan fejét.

Ekkor kitört, tombolva hátrafordult,

botrányt csapott és Isten, emberek

előtt a művelt és szabad világhoz,

a csillagokhoz föllebezve vérben

forgó szemekkel és tág orrlikakkal

ekkép kiáltott: "Ez reakció!"

Matrjoska baba

Mindig előkerül egy olyan, de kisebb

Mintha egy embert egyszerre láthatnák több életkorban,

De tudjuk jól, hogy nem csak a méret, de a jelleg is változik

(Sok felnőttről el sem tudom képzelni, milyen volt gyerekként,

Vagy mintha nem is lett volna az, vagy koravénen született)

„Kritikus tömeg”

Ha egyszer disznónak neveznek, kikéred magadnak

Ha sokszor sokan mondják: egyik füleden be, a másikon ki

Ha milliók milliószor, akkor meg elkezdesz röfögni…

Hitelek

A létfontos bizalom előleg

És a hitel a sarki fűszeresnél,

ami kisegít a hét-, a hónap végén…

És a jelzálog hitel Damoklész kardja,

Amivel földönfutó, nincstelen lehetsz

(amit a keresztény szellemiségű jogrend tiltott,

amíg a kufár erők – átmenetileg? – nem győzték le…)

A szegény ember*

Legfőbb erénye az önmegtartóztatás

(Amikor nem kapsz kalácsot, csak tanácsot)

*Egyik nagy kedvencem ebben a főtémában:

Márai Sándor: Szegények iskolája

http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/A-Szegenyek-Iskolaja-18963/

Visszhang

Fellépés – visszajelzés

Meg- vagy kitapsolnak?

A füttyszó mint elismerés – kifütyülés

Hátba veregetés vagy elverés

Ajándék tojás vagy záptojás dobás?

Kapsz e méltányos kritikát, vagy lebunkóznak

A legrosszabb, amikor méltatlanul agyonhallgatnak

(ennél még egy botrány is jobb lenne…?)

Az utcai zenélés

A kíntornás

Mint szemérmes koldulás – kalapozás

A verklis ember régen a házak udvarában

Nem wurlitzer a verkli, szívből kell tekerni

Katonabanda vasárnap délelőtt a főtéren….

Gitáros srácok, lányok az aluljárókban

Szellőztetés és huzat

Büdös és nyirkos lakás

Szuterén és barlanglakás

Bezzeg a hajléktalan a padon,

Az ha akar, ha nem, friss levegőt szív

Reductio ad absurdum

Visszavezetni a lehetetlenségekig

A bizonyítandó tételből olyasmi is következik,

Ami nyilvánvaló-evidens módon lehetetlen…

Szabad választás

Minden felnőtt polgárnak egy szavazata van,

A koldusnak is és a milliárdosnak is éppen úgy,

De akit így a már eleve leszűkített kínálatból választ

(hisz ahhoz már sok pénz kell, hogy sikerrel kampányolj)

Az is szabad mandátummal rendelkezik, a párt katonája,

Akit köt a frakciófegyelem, aki nem hívható vissza,

S a párvezetést megintcsak a kormány, a végrehajtó-,

Illetve a háttérhatalmak befolyásolják…

Egy gazdag asszonynak egyetlen leánya

férjhez akar menni, anyja nem engedi.

Anyám, a jó anyám kiskertbe engedj ki,

kiskertbe engedj ki, virágim nézzem meg.

Virágim, virágim mind elhervadjatok,

hadd tudja jó anyám, hogy engem gyászoltok.

Anyám, a jó anyám szobámba engedj be,

szobámba engedj be, ruháim nézzem meg.

Ruháim, ruháim, mind elrohadjatok,

hadd tudja jó anyám, hogy engem gyászoltok.

Amerre én járok még a fák is sírnak.

Gyenge ágaikról zöld levelek hullnak.

Hulljatok levelek, rejtsetek el engem.

Miért átkoztam én meg egyetlen gyermekem.

Sportfogadás

Ami elvileg nem szerencsejáték,

Mert ismerni lehet/kell a küzdő feleket,

A pillanatnyi formát, a helyezést, a körülményeket stb.

Csak amennyire a szerencse a sportban is tényező.

De te abban a jó hiszemben vagy és fogadsz,

Hogy minden a szorítóban, a pályán dől el,,,

Anno legálisan csak a totó volt hetente egyszer,

12-13 hazai és külföldi mérkőzéssel,

És persze a külön világ, a lovi, a lóversenyzés, az ügető.

Ma már minden nap mindenre lehet fogadni,

S előre tudod, hogy feltett pénzed hányszorosa a nyeremény…

Mese a 12 találatról

c. magyar film,

1956.

Anno a totóban sem voltak fix nyeremények,

A telitalálat összege is attól függött,

Hányan játszottak és hánynak volt 10, 11, 12 találata

(ahogy ez a lottónál a mai napig is így van,

persze a bank mindig nyer, nem lehet robbantani…)

Abban a filmben több ember is sorsfordító döntést hoz,

Mivel azt hiszi, hogy viszonylag sok pénzt fog nyert…

https://www.youtube.com/watch?v=inQ80KJf3AM

Becsengetünk és elfutunk

A foci háza táján...

Oknyomozó, tényfeltáró magazin

Az aktuális rész ismertetője:

A két provokatív újságíró:

Novák Tamás és Skrabski Fruzsina,

ebben a hónapban a foci háza táján sepregetnek.

A bundabotrányok hátterét tárják fel

és ezúttal becsengetnek, de nem futnak el.

Felgöngyölítik a maffiaszálakat

és Kutasi Róbert halálának rejtélyét is.

Láthatunk könnyező focistákat, megrendült edzőket

és üvöltő szurkolókat.

AA Biszku-film két rendezője:

Novák Tamás és Skrabski Fruzsina tényfeltáró műsora.

Locsolóvers 2012.

Nadrágomban kisdoktori,

Törzsanyag van benne,

Hogyha én azt elővenném,

... Nagy röhögés lenne.

Doktorival érkeztem,

kurva nagyot vétkeztem.

Okos vagyok, szép és laza,

Lemondok és húzok haza.

A divide et impera sikere,

vagy a magyar megosztottság.

Többen megkérdezték tőlem,

hogy mi okból kellene demonstrálni most?

Rovat: Bene Gábor

http://www.nemzetihirhalo.hu/

index.php?lap=public&iro=beneg&cikk=3#cikk

EGY POKOL VÍZIÓ – I.

A börtönben a homokos cellafőnök köcsöge

Előtted erőszakolják meg hitvesed, lányod

Kómában tartva kioperálják ép szerveidet

A láncdohányosok a csikket arcodon nyomják el

Kiderül a nagy szerelmedről, hogy spicli

Összekötöznek egy bomló holttesttel

Mézzel bekenve félig beásva a sivatagba

A végrehajtás-kilakoltatás Damoklész kardja alatt

Életveszélyessé nyilvánított épületben alszol

Egy tivornyázó, kötekedő család a szomszéd

A kannibálok megtömnek, mint egy libát

Tenyésznek és enyésznek a birka iskolák

Megutáltatják veled kedvenc ételed és hobbid

Minden hangszóróból csak Lagzi Lajcsi szól

Terített asztal mellett éheztetnek

A bűnbakot népítélettel meglincselik

Csak egy munkaadó van, s ha ott elvágtad magad

A gyógyszergyárak gyártják az „élelmiszert” is…

Zsákbamacska, mi van a tányérodban

A kínjában érett paradicsom rohadt uborka ízű

Nem lehet fűre lépni, minden le van betonozva

Kirakhatatlan vendégek kiesznek vagyonodból

Valaki szótlanul, árnyékként követ

Sosem tudhatod, hogy hova helyeznek holnap

Amiért ma dicsérnek, azért holnap szidnak

Ha betartod a szabályokat, éhen halsz

A közoktatás lebutítja és hülyegyerekesíti a diákot

Tanár és diák egymás engesztelhetetlen ellenségei

Videón kiadják hálószoba kudarcaid történetét

Indiszkréten kiteregetik családi szennyesed

Családi-baráti körökbe éket vernek

Hidegháborús uszítók járják a köztereket

A mélyszegényeket naponta kipellengérezik

A hazaárulókat kitüntetik + kegydíj

A névtelen feljelentőket titkon jutalmazzák

Hejehuja, pengő karika

Kanásznénak félre a likja

Csiszeg-csoszog konyhaajtóba

Míg a bojtár jól meg búbolja.

Sárga csizma pi-piros má-mándli

Megveszekedtél-e vagy mi-mi-mi

Tyuha-ide-tyuha-jó tyuha-jó

Lösz a fene soha jó, soha jó.

Zöld ágat eszik a kiskecske,

Vörös bort iszik a menyecske.

Mikor velem dolgát végezi

Távolról az urát csak neve-neve-neveti.

Térden állva szopik a bárány,

Hanyatt dűlve mulat a leány.

Mikor a közepin beszúrok

Akkor mondja, hej, te huncut, de tudod.

Volt neköm egy kecském, tudod-e

Kertbe rekesztöttem, láttad-e

Megette a farkas, tudod-e

Csak a likát hagyta, fújod, fújod, fújod-e.

Tanmese

AZ EU-s mentőcsomagról

Rhodos. Esik az eső, és az utcák olyan üresek,

mintha kisöpörték volna őket.

Ezekben az időkben a dolgok rosszul mennek,

mindenkinek tartozása van és hitelekből él.

Egy napon egy gazdag német turista érkezik a szigetre

és megáll egy kis hotelnél.

Mondja a tulajdonosnak, hogy szívesen megnézné

a hotelben található szobákat

és aztán ha megfelel valamelyik, kibérelné egy éjszakára.

Kaucióként kérnek tőle 100 eurót amit le tesz a pultra,

a tulajdonos pedig átad neki egy pár szobakulcsot.

Ezek után:

1.) Amikor a látogató felmegy lépcsőn,

a tulaj fogja a pénzt és rohan a szomszédos henteshez,

hogy kifizesse a tartozását.

2.) A hentes fogja a 100 eurót

és szalad a paraszthoz kifizetni a tartozását.

3.) A paraszt felkapja a pénzt

és rohan a szövetkezeti raktárba a tartozását rendezni.

4.) Az ott lévő ember rohan a pénzzel gyorsan a kocsmába

és rendezi a tartozását.

5.) A kocsmáros odacsúsztatja a pénzt a kocsmában ülő kurvának,

akinek a szolgáltatásait ebben az ínséges időben hitelben vette igénybe.

6.) A kurva elteszi a pénzt és szalad a hotelbe,

hogy kifizethesse az elmaradt szobabérleti díjakat.

7.) A hotel tulajdonosa visszateszi a pénzt a pultra.

Ebben a pillanatban a turista visszaérkezik a hotel halljába

és közli, hogy sajnos egyik szoba sem felel meg neki.

Fogja a 100 eurót és elhagyja Rhodost.

Tanulságok :

Senki nem termelt semmit.

Senki nem keresett semmit.

Minden résztvevő rendezte a tartozását és optimistán tekint a jövőbe.

Ilyen egyszerűen működik AZ EU-s mentőcsomag is…

Közreadta: Reiner Péter

Jó bor kell a magyarnak

Széna abrak a lónak

Dugó kell a hordónak

Uccu puska a nyúlnak

Míg a hírit elviszik

Hogy a magyar bort iszik

Pedig a terüngettét

Nem itta meg az eszét

Ha megitta jól tette

Talán megérdemlötte

Hopp kincsem galambom

Nincsen gatyamadzagom

Mert egy szajha az éjjel

Fogával rágta széjjel

Mert egy szajha az éjjel

Fogával rágta széjjel

Teréz anya és az (ön)gyilkos terrorista

A jóistenhit és a balhit hegyeket mozgat!

A legnagyszerűbb csodálatraméltó dolgokat

És a legszörnyűbb aljasságokat is

A hit nevében és attól fűtve követték el…

Közhelyszótár:

Bölcs és józan

A magyar nép gyakori jelzői,

leginkább akkor és azoktól,

amikor és akik becsapják és megkárosítják.

E beszédmód jellegzetes technikai eleme,

hogy a konformizmust, a szolgalelkűséget,

a tanult tehetetlenséget

kvázi nemzeti karakterjegy gyanánt erényként állítja be.

A magyar ember azáltal, hogy

nem szervezkedik, nem sztrájkol, nem áll ki a jogaiért,

nem bojkottálja

az extra profit érdekében gyárakat bezáró cég termékeit,

nem követeli

az idegen tőke megadóztatását,

az arányos közteherviselést,

nem pereli munkaadóját vagy a hivatalt,

ha az jogait vagy érdekeit sérti,

nem védi vizeit, földjeit, levegőjét, stb.

nem elnyomott vagy kellő öntudat híján levő,

hanem éppen ellenkezőleg:

„bölcs”, „józanul gondolkodó”, „belátó”,

sőt: „felnőtt gondolkodású”.

A magyar ember „reálisan látja a dolgokat”,

vagyis azért tűr mindent,

mert „tisztában van vele, mi az ország érdeke”.

Igen régi panel,

ehhez hasonló érvelést találunk az 1920-as években is,

a titkos választójog megvonásának magyarázataként:

a magyar ember azért szavaz nyíltan,

mert egyenes jellemétől idegen a titkolódzás.

(Ld. még jövő és belátás.)

Közhelyszótár:

Demagógia

A méltányosság és igazságérzet

megnyilvánulásának stigmatizálására

és a közbeszédből való kirekesztésére

szolgáló fogalom.

Gyakorta járul hozzá a „felelőtlen” jelző.

Funkciója, hogy

negligálja, sőt ignorálja,

azaz eleve föl sem vethetővé tegye

mindazon alapvető társadalmi problémákat és morális kérdéseket,

melyek az ún. „normális demokráciákban”

mindennaposak és magától értetődőek.

(Így pl. a növekvő egyenlőtlenséget,

a politikusi elit számonkérhetőségét,

az etika kívánalmát a politikában,

a lecsúszott társadalmi rétegek érdekvédelmének hiányát, stb.)

Hatásmechanizmusa:

e problémák fölvetésének demagógiaként való beállítása révén

nem csupán az elitek hibái és bűnei,

de a rajtuk való fölháborodás is

komolytalanná, kvázi illegitimmé válik.

(Ld. még populizmus)

Szerencse és szerencsétlenség

Egy kínai példázat egy szegény parasztról mesél,

aki kicsiny földjét öreg, kiszolgált lovával művelte

és ebből tartotta el, úgy-ahogy, magát és egyetlen fiát.

Egy nap azonban elszökött a lova.

Eljött minden szomszédja

és sajnálatukat fejezték ki a szerencsétlenség miatt.

De a paraszt nyugodt maradt és ezt válaszolta:

"Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?"

A következő héten visszatért a lova s tíz vadlovat hozott magával.

Újra eljöttek szomszédjai és gratuláltak szerencséjéhez.

A paraszt viszont megfontoltan így felelt:

"Honnan tudjátok, hogy ez szerencse?"

A fia befogta a lovakat és a legvadabbon kilovagolt.

De a vad ló ledobta és a fiú eltörte a lábát.

Minden szomszéd eljött és siránkoztak a szerencsétlenség fölött.

De a paraszt most is nyugodt maradt és ezt mondta:

"Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?"

Nemsokára háború tört ki és minden fiatalt besoroztak.

Csak a paraszt fia maradhatott otthon a törött lábával.

kínai elbeszélés

Hajnal Anna

Akit szeretsz

Akit szeretsz sebezhetetlen?

akit szeretsz az halhatatlan?

akit magadnak választottál

azt megpróbálod szakadatlan.

Annak oroszlán szívet adjál,

hogy rettentésedet megállja.

kedvenced elcsuklott fejére

súlyos kezedet tedd vigyázva!

Mégse görbüljön haja szála.

A három szita

Izgatottan, szinte futva érkezik valaki a bölcs Szókratészhez.

"Szókratész,

el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki..."

"Várj!" szakítja félbe Szókratész.

"Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán?" "

A három szitán?" kérdezte az csodálkozva.

"Igen, a három szitán.

Az első szita az igazság.

Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz,

hogy valóban igaz-e?"

"Nem, csak úgy hallottam."

"De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén.

Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?"

"Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert..."

A bölcs újra félbeszakítja:

"Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd:

használ-e nekem valamit,

ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?"

"Éppenséggel haszna sem igen van."

"Akkor", mosolygott a bölcs,

"ha az, amit mesélni akarsz,

se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos,

felejtsd el és ne terheld azzal se magadat se engem."

Ajándékok,

amelyek nem kerülnek semmibe

- egy jó szót szólni

- egy beteget felvidítani

- valakinek kezet nyújtani

- óvatosan csukni be az ajtót

- apróságoknak örülni

- mindenért hálásnak lenni

- jó tanácsot adni

- egy levél megírásával örömet szerezni

- apró túlzásokon nem rágódni

- jogos panaszt nem melegíteni fel újra

- nem tenni szóvá, ha a másik hibázik

- nem elutasításnak venni, ha háttérbe szorulunk

- levert hangulatot nem venni komolyan

- nem sértődni meg egy félresikerült szón

- megtalálni az elismerő, dicsérő szót a jóra

- együtt érző szó a megalázottnak

- egy-egy tréfás szó a gyermekeknek

- becsületesen elismerni az elkövetett helytelenséget

- örülni a holnapi napnak

- bizonyos dolgokra aludni egyet

- mindenre rászánni a kellő időt és gondot

- és: mindenkihez szeretettel lenni.

Agresszív kismalac

részegen bicajozik haza, egyszer csak eldől.

Arra megy a jótündér:

- Jaj, kismalac, megütötted magad?

- Kuss, mindig így szállok le!

A SZÜLŐK ÁLTAL TETT MEGFIGYELÉSEK

Minél később fekszel le,

a gyerekek másnap annál korábban ébrednek fel.

Ahhoz, hogy egy gyerek tiszta legyen,

valami másnak kell bekoszolódnia.

A játékok bármekkora teret képesek kitölteni.

Minél nehezebb egy ételt elkészíteni,

a gyereknek annál kevésbé fog ízleni

Egyedül a te gyereked nem tud viselkedni.

Ha egy cipő éppen jó méretű,

akkor ez a legdrágább darab az egész cipőboltban.

A legbiztosabb módja annak,

hogy gyereked valamit megtegyen,

ha megtiltod neki.

A legjobb falatok mindig a szőnyegen végzik.

Amint kiérsz az autópályára,

a gyereknek egyből WC-re kell mennie.

Egy gyerek számára mindig az a legvonzóbb,

amitől baja eshet.

MINT

Olyan vagy, mint a lépcsőház. Sötét és korlátolt.

Olyan vagy, mint a cseresznyemag. Kicsi és köpnivaló.

Olyan vagy, mint a sivatag. Homokos és műveletlen.

Olyan vagy, mint az őszibarack. Szőrös és ütődött.

A holnap érdeklődés hiányában elmarad

(Aki utoljára hagyja el a Földet, oltsa le a villanyt!)

ATYÁM, ÖLTEM –

Beszélgetés a hitről Rózsa –

Flores Eduardo forradalmárral

Rodek Ilona

http://www.terasz.hu/lyukasora/index.php?id=tekintet&page=cikk&cikk_id=5414&rovat_id

Könnyebb egy medvének

Tű fokán elbújni,

Mint két igaz szeretőnek

(Ej, de) Egymástól megválni.

Mikor két igaz szív

Egymástól megválik,

A havasi édes méz es

(Ej, de) Keserűvé válik.

Elment az én rózsám

Idegen országba.

Ha elment es meggyászolom

Fekete bársonba.

Délig feketébe,

Délután veresbe,

Este napszentület után

Őtözök feherbe.

Ülök paripámra,

A jó lovam hátára,

S úgy menyek el én utána,

(Ej, de) Nagy Törökországba.

Vágják az erdei utat,

Viszik a magyar fiúkat.

Viszik, viszik szegényeket,

Szegény magyar legényeket.

Állj meg rózsám, kérdjelek meg,

Ha elvisznek, hadd kaplak meg.

Gyere ki Galíciába,

Ott megkapsz egy kaszárnyába.

Galícia közepébe,

Két kaszárnya van egy végbe.

Odaviszik szegényeket,

Szegény magyar legényeket.

Kihajolnak az ablakon,

Rózsa nyílik csákójukon.

Rózsa nyílik, szegfű hajlik,

Édesanyám szava hallik.

Mit érek én a szavával,

Nem beszélhetek magával.

Mit érek, ha szavát hallom,

Ha anyámat nem láthatom.

Nézz ki rózsám az ablakodon,

Most visznek ki a faluból.

Vess utánam egy pillantást,

Többet úgysem látjuk egymást.

***

El kell menni, nincs mit tenni,

Füzest el kell felejteni.

Jön október a betyár hónap,

El kell masírozni.

Anyám, anyám, édesanyám,

Szedje össze minden ruhám!

Zárja bele a ládába,

Mert én nem leszek gazdája.

Engem anyám úgy szeretett,

Bölcsőbe tett, úgy rengetett.

Fehér rongyba takargatott,

Mégis katonának adott.

Katonának el kell menni,

A rózsámat itt kell hagyni.

Édes rózsám, csak azt bánom.

Hogy tetőled meg kell válnom.

LAST_UPDATED2

Johann Heinrich Wilhelm Tischbein (1751-1829)

2014. június 12. csütörtök, 15:31

Boldogfalván megolcsult a pálinka...

2012. április 12. csütörtök, 08:56

korhinta

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

ABCD

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 26.

A készülő füzetek nyersanyaga-mellékterméke

PAJZÁN NÉPDAL

Bonchidai menyecskék

Boncidai menyecskék ugrálnak, mint a kecskék,

Szeretőjük mindig más, az uruk csak ráadás. Ájná...

Boncidai híd alatt lányok sütik a halat,

Papírosba csavarják, a legénynek úgy adják.

Boncidai híd alatt leány a legény alatt,

Azért mászott alája, viszketett a szoknyája.

Boncidai piacon almát árul egy asszony,

Lehajolt a kosárba, kilátszott a bokája.

Boncidai templomtorony,beleakadt az ostorom,

Gyere, rózsám, akaszd ki, hogy a fene törjön ki.

Viszik, viszik a szilvát, válogatják a javát,

Én is ettem belőle, szerelmes lettem tőle.

Ne nézz reám, ne, ne, ne, mert nem vagyok a fene,

Nem akarlak megenni, csak a szemed kivenni.

Leesett a pap az ágyról, lejött a bőr a hátáról,

Úgy kell neki, mért cicázott, mért nem inkább zsolozsmázott.

Ha a leány gatyát mos, akkor bizony nem álmos,

Csodálkozik felőle, hol az ütő belőle.

A szép asszony, a galád, vízért küldi az urát,

Míg az ura vízért jár, a komája nála hál.

Édes uram, be jó kend, be jó vizet hozott kend,

Hozzon kend még máskor es, üljön kend még többet es.

Az én uram kászoni, be kéne borítani,

Beborítom uramat, várom a galambomat.

Az én uram kászoni, a pálinkát szereti,

Szeretőm is olyan volt, hét országban híre volt.

Húzzad, édes muzsikásom, mer' én néked megszolgálom,

Vaj aratok, vaj kapálok, vaj egy éjjel véled hálok.

http://www.youtube.com/watch?v=UqUVzA8CBI4

Minden Férfi mellett egy Asszony áll

aki a biztatója és a vigasztalója

aki a buja szeretője

aki a háztartásvezetője

aki a hitének erősítője

aki a konyha tündére

aki a társalkodónője

aki a vendéglátást szervezi

aki ápolja, ha rászorul

aki az élő lelkiismerete

aki az eszmecseretársa

aki az ihletadó múzsája

aki bármiben bármikor kisegíti

aki betakarja, ha elszenderedik

aki büszke rá, dicsekszik vele

aki ellenőriz és számonkér

aki elnézi, megérti gyengéit

aki eltűri hűtlenkedéseit

aki elviseli a rossz kedvét

aki emlékeztet és tervez

aki érti és érzi a humorát

aki feltétlen szereti, ha lerokkan is

aki felvidítja és mosolyt csal arcára

aki foggal-körömmel harcol érte

aki gondozza a kertet

aki gyengéden simogatja testét-lelkét

aki időt, energiát, életet áldoz rá

aki igazmondó és irgalmas vele

aki imádkozik érte és vele

aki kedvességekkel lepi meg

aki kimossa a ruháit

aki kis dolgokban tud engedni

aki kiszínezi és hosszabbítja az életét

aki legfőképpen neki akar tetszeni

aki megelőzi a betegséget

aki megérzi, mikor mire van szüksége

aki megosztja vele örömét-bánatát

aki megszépíti a házát, kertjét

aki mocskosan, részegen is fogadja

aki naponta hálát ad érte Istennek

aki nem engedi, hogy eladja a lelkét

aki nem faggatja titkairól

aki neveli a gyerekeket

aki oldja rossz gátlásait, görcseit

aki otthont teremt a lakásukból

aki öltözködési tanácsokat ad

aki rugalmasan osztja meg vele a munkát

aki szárnyakat ad jogos vágyainak

aki szívesen engedi el a férfiklubba

aki szóval/házipatikával csillapítja a fájdalmát

aki szüli közös gyermeküket

aki tapintatos és diszkrét

aki távol tartja a zaklatókat

aki tiszta, takaros és rendes

aki tud nagystílűen ünnepelni

aki tud titkot tartani, nem pletykás

aki tudja, mikor kell egyedül hagyni

aki türelmes rossz szokásaival

aki úgy néz fel rá, amilyen (lehetne)

aki vele együtt nélkülöz, nyomorog

aki vele és róla álmodik

aki visszavárja a frontról, a börtönből

akinek az emberek között Ő az első

akinek az ölébe hajthatja a fejét

akinek van fix keresete

akivel együtt énekel, táncol és mulat

(lehet folytatni a sort…!)

milicek milicek

átkozott legyetek

gyenge karjaimra

vasat ne tegyetek

mert ha vasat tesztek

örökös rab leszek

hogyha szíjat tesztek

szabad madár leszek

szabad a madárnak

ágról ágra szállni

csak nékem nem szabad

a babámhoz járni

szabad oda járni

nem szabad ott hálni

rossz az édesanyja

szokott rá vigyázni

A giccs

A ~ a boldogság művészete?

„Nincs melódia,

ami gyönyörűbb, felemelőbb és meghatóbb,

mint egy nagyszerű giccs,

ha időszerű lesz bennünk valamiért"

(Santa Lucia – Rejtő Jenő)

Mégis hunczut a német, – ha ánglius is.

»Mégis hunczut a német,

Hogy a fene enné meg…«

(A szomoru emlékezetü Bach-korszakban

szigoruan meg volt tiltva olyan dolog,

ami magyar hazafias szinezetü volt.

Ez időből maradt fenn e nóta is.

Ez időtájban szigoruan megtiltatott e nóta huzatása

s midőn egy alkalommal az egyszeri czigányt

ezért felelősségre vonták,

hogy miként merészel ily uj nótát huzni,

– ő a dologról mit sem akarván tudni,

kérdé, hogy melyik légyen az a bizonyos uj nóta? –

Az a »mégis hunczut a német« – válaszolták neki.

– »Régi nóta ázs már« – teins-tekintetes-nagyságos uram –

csókolom kezsit-lábát – válaszolt a füstös találóan.)

gyufaszálból csináltatok egy kocsit szekeret

belefogok kilenc pipét három csóré egeret

arra hajtok amerre a nap lejár

amerre a kisangyalom sírva jár - galambom

rég megmondtam csalfa ne légy sej de csalfa ne légy

magassarkú cipőt ne végy sej de cipőt ne végy

magassarkú sárga cipőt vettél

a világ csalfája lettél - galambom

Csodás átváltozások: plusz-mínusz

angyalkából házisárkány

a hatalomtól eltorzuló jellem

szellemes udvarlóból unalmas férj

kiváncsi gyerekből iskolakerülő diák

hamvas szűzből büdös kurva

csendes Tiszából őrült, ki letépte láncát

aki leittasodva kivetkőzik magából

megszállott lesz, akiből az ördög beszél

megkínozva, hogy még anyád sem ismer rád

janicsárrá lett népi értelmiségi

a háborúban a lélek sötét oldala dominál

gyáva nyusziból bátor oroszlán

szép csecsemőből gnóm, koravén törpe

ronda lárvából tündérszép pillangó

anarchista diákvezérből technokrata

hőbörgő hőzöngőből konformista kispolgár

rablóból pandúr – pandúrból rabló

pálfordulás: pl. üldözőből üldözött

nagy megtérések: latorból üdvözült

rajongóból cinikus

bálványimádóból gyűlölő

csodagyerekből tucatember

élsportolóból dagadt vagy rokkant

haramiavezérből papucsférj

remetéből mozgalmár

Epikureusok

"Amikor azt állítjuk,

hogy a végcél a gyönyör,

nem a kicsapongók gyönyöreiről beszélünk

és nem az élvhajhászásban rejlő gyönyörökről,

ahogy egyesek magyarázzák –

vagy tudatlanságukban,

vagy mert nem értenek egyet velünk,

vagy mert helytelenül értelmezik a kérdést -,

hanem arról, hogy

testünk ne érezzen fájdalmat,

lelkünk pedig zavart."

(Epikurosz)

boldogfalván megolcsult a pálinka

egy decinek ötven bani az ára

gyertek ide fiúk lányok igyatok

itt a jó bor reggelig mulassatok

ez a kislány ha benéz a tükörbe

de megkérdi az anyját jól vagyok-e kifestve

jól vagy lányom mert nem látszik a festék

most a cigánybálba te leszel a legelsébb

Magánzárka

Te sem tudhatsz semmit,

Rólad se mennek hírek a hozzátartozóknak

(előszeretettel alkalmazták azt az eljárást a komcsik,

hogy elrettentésül és kegyetlenül kollektíven büntessenek,

hisz mi más az, ha a családot őrjítő bizonytalanságban tartják)

rozsa-sandor-tomlocben-betyarok-betyarvilag-utonallok

Betyárbecsület

Véd- és dacszövetségben

„Helytelenül értelmezett bajtársiasság,

mely szerint nem szabad egymást elárulni.”

(A Wikiszótár fura meghatározása)

A betyárbecsület,

fontos volt a betyároknak,

még ha nem is híresztelték úton-útfélen.

Fontos volt, mert csak az volt nekik.

Rózsa Sándorról, és Vidróckiról is vannak leírások,

hogy amikor becsületszavát adta,

azt be is tartotta, sőt be is tartatta (!).

Persze a betyárbecsület már csak olyan,

hogy a vége csak valami csibészség lett.

Íme egy ékes példája a lenti történet!

Egy csodás történet

Fejes Nagy Mihály lókötő betyár

a szegedi várbörtönben raboskodott,

amikor megtudta, hogy gyermeke született.

Fejes kihallgatásra jelentkezett,

és 3 nap szabadságot kért,

hogy megnézhesse újszülött gyermekét, no meg az asszonyt.

Az ügyész nem akarta elengedni a betyárt,

de az csak hajtogatta, hogy a megadott időben újra itt lesz.

„majd megtudja méltóságod mi a betyárbecsület!”

Az ügyész végül elengedte,

és a betyár láss csodát harmadnap visszatért a börtönbe.

A negyedik nap az ügyész kapott egy levelet

a tömlöcbe visszazárt Fejen Nagy Mihálytól:

„ Most már tudja Kegyelmed mi a betyárbecsület,

tudja meg hát azt is milyen a betyárszeretet!”

Futott az ügyész a betyár cellájához,

de annak már hűlt helye volt ott,

a lókötő feltörte a celláját, s megszökött!

http://www.betyarvilag.eoldal.hu

Maradt az emberekben betyárbecsület?

http://www.borsonline.hu/news.php?

maradt-az-emberekben-betyarbecsulet-&hid=49875

Gengszterek és betyárbecsület

http://www.magyarszo.com/fex.page:2008-05-10_Gengszterek_es_betyarbecsulet.xhtml

három hordó borom van borom van

mind a három csapon van csapon van

béfekszem a csipegő csap alá

a babám a hasam alá a sötétben

mind azt mondják ez se szép az se szép

akinek a szeme kék szeme kék

lám az enyém tiszta kökény fekete

ki a fene szeretne de szeretne

jaj istenem add nekem add nekem

de igazán szeretem szeretem

mert ha nékem nem adod nem adod

bizony isten felakasztom magamot

mert ha nékem nem adod nem adod

fölakasztom magamot a sötétben

Világjáró

El mernél még indulni ma,

Egy szál ruhában egy kis motyóval,

De pénz, bankkártya stb. nélkül,

Hogy körbejárd a Földet,

Vagy csak Európát vagy Ázsiát?

Bízva az adományokban, az autóstopban,

S hogy tudsz dolgozni, mersz koldulni?

Látszólagos ellentétek egybetartozása?!

adni és kapni

alázat és büszkeség

álom és való

barát és ellenség

bűn és erény

elveszíteni és megtalálni

érdem és kegyelem

férfi és nő

gyengeség és erő

halál és újjászületés

hűség és szabadság

igazság és irgalom

imádat és gyűlölet

individuum és kollektívum

Isten és Sátán

múlt és jövő

patrióta és kozmopolita

pillanat és örökkévalóság

semmi és minden

szent és profán

szív és ész

szörnyeteg és szépség

test és lélek

veszteség és nyereség

Fedőszöveg – pszeudo társalgás

A szegény ránéz a gazdagra, s ezt gondolja:

"Jaj, de gazdag vagy te".

A gazdag ránéz a szegényre, s ezt gondolja:

"Jaj, de szegény vagy te".

A szegény belül,

a lelke mélyén így kiált a gazdag felé,

teljes meggyőződéssel:

"Adj pénzt, adj pénzt".

A gazdag belül, a lelke mélyén,

így kiált a szegény felé, éppoly meggyőződéssel:

"Nem adok, nem adok".

Minthogy erről nem beszélhetnek,

társalgásuk folyton elakad.

(Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó)

Jöjjön ki Óbudára,

egy jó túrós csuszára!

A kerthelyiségben sramli szól,

és ott lehet csak inni jól!

Az abrosz tarkabarka,

és rajta jó kadarka,

és már az első csók után,

meglátja, de jó lesz kint Óbudán!

Az emberi beszéd és írás formái (s így tartalmai)

tizenkét pont & aforizma & bordal & életbölcsesség

sírvers & grafitti & értelmező szótár & bökvers

haláltánc & képvers & krónika & jegyzőkönyv

locsolóversike & vőfélyrigmusok & jeremiáda

ballada & vicc & napló & parainesis & szociográfia

szabálykönyv & nyílt levél & sirató & köszöntő

áldás és átok & apológia & útleírás & találós kérdés

vezércikk & hirdetés & használati utasítás & vallomás

jövendölés & vádbeszéd & himnusz & anekdota

családregény & szatíra & prédikáció & eskü, fogadalom

székfoglaló & szlogen & reklám & paródia & életrajz

állásinterjú & nekrológ & novella & nyilatkozat

példabeszéd & röpirat & eposz & szónoklat & recenzió

receptkönyv & csasztuska & ítélet & fabula & vitairat

üzenet & tanúvallomás & szózat & forgatókönyv

epigramma & csúfoló & beadvány & kérvény

altató & bohózat & dicsőítés & epilógus & feljelentés

esszé & tudósítás & riport & igazoló jelentés

apológia & kommentár

Emberi-polgári szabadságjogaimból

szabad egyesülés

szabad életstílus

szabad gyermeknemzés

szabad gyermeknevelés

szabad gyülekezés

szabad iskolaválasztás

szabad kereskedés

szabad költözés

szabad kutatás

szabad munkavállalás

szabad művészkedés

szabad orvosválasztás

szabad öngyilkosság…

szabad párválasztás

szabad piaci verseny

szabad politikai választás

szabad sajtó

szabad szólás

szabad tanítás

szabad tüntetés

szabad utazás

szabad vállalkozás

szabad vallásgyakorlás

(szabad önsorsrontás…?)

Szabálydzsungel

Legjobb törvény legrosszabb erkölcsökből származik.

(A legrosszabb államnak legtöbb törvényre van szüksége.)

Minden asszony életében jön egy pillanat,

És úgy szeretne olyat tenni, amit nem szabad.

A férjében mindenáron csak hibát keres.

Ha jön egy másik, aki szebben súgja, hogy szeress!

Ismeretlen vágyak fénye táncol a szemén,

S a lelkében harcot vív a bűn és az erény.

Minden asszony életében jön egy pillanat,

De boldog ő csak akkor lesz, ha mégis hű marad!

A boldogságot nem adják ingyen.

Azért dolgozni kell.

Vigyázz, ha egyszer megszereted

Egy kalandért ne veszítsd el!

(Szenes Iván dalszöveg)

A törvény ismerete

A törvény nem ismerete nem ment fel a felelősség alól,

Ha már felnőtt ember vagy, akkor tudnod kell a BTK-t,

Mégha ebből soha senki nem vizsgáztatott le…

Tudnod kell, hogy a lopást, a testi és becsületsértést stb.

az állam bünteti: nyilvánosan rosszalja és hátrányt okoz.

A természettörvények figyelmen kívül hagyása, áthágása

magában hordja a „büntetést”,

az ok-okozati következményt:

sérülés, égés, betegség, halál…

Ha az erkölcsi szabályokat sérted meg,

akkor a közösség is megró, de a lelkiismereted is kínoz.

Ha a szellemvilág törvényeit illetően vagy tudatlan,

Annak úgy iszod meg a levét, hogy balgán boldogtalan leszel

Mindig igazat mondani?

Akkor is, ha ezzel elárulsz, beköpsz valakit?

Akkor is, ha ezzel elrontasz egy meglepetés szervezést?

Akkor is, ha ez az őszinteség szalonképes szadizmus?

Akkor is, ha te nem is tudod mi a teljes igazság?

Akkor is, ha az ellenséged faggat, netán vallat?

Akkor is, ha a kegyes hazugság a kérdező javára válna?

István napi köszöntő

hajnalodj meg és virradj meg

kelj fel istván neved napja

hány csillag ragyog az égen

annyi jót adjon az isten

kívánjuk

hány csepp víz van a tengerben

annyi jót adjon az isten

bú ne szálljon a szívedre

kívánjuk

Szakmai ártalom

Milyen lehet egy nyomozó otthon vagy a baráti körben,

Amikor hozzá van szokva, hogy neki mindenki hazudik,

(Hisz ha igaz a cinikus mondás:

Amiért rád bizonyítva 4 év, az beismerő vallomással 6…)

Ezért állandóan gyanakszik, s nem veheti magától értetődőnek,

Hogy alapesetben, ha nem viccelnek, pókereznek, konspirálnak,

Akkor a körön belüli emberek egymással őszinték

Rudolf Steiner a demokráciáról...

"A nagytőkének sikerült elérnie,

hogy a demokrácia

a legcsodálatosabb és a leghatékonyabb eszközzé váljon

az emberiség egészének kizsákmányolására.

Általában azt képzeljük, hogy a tőkések, a hatalom

ellene van a demokráciának és szemben állnak azzal.

De ez egy tévedés.

Ugyanis a éppen ellenkezőleg

a nagytőke és a pénzemberek irányítják

és tudatosan támogatják azt,

mert ez a demokrácia adja a felszínt,

ami mögé el tudják rejteni a valóságot,

az emberek kizsákmányolását.

Ebben egyben megtalálják az önvédelem legjobb eszközeit is

a társadalom és a tömegek ellenállásával szemben."

"Ma az emberek egy olyan csoportja a hangadó,

amely uralni akarja a Földet

a mozgékony kapitalista gazdaság eszközeivel.

E csoport a tőle függő embercsoportokat

a gazdasági eszközök révén kapcsolja össze és szervezi meg. ...

Mivel az említett csoportot az anglo-amerikai világon belül találni,

a jelenlegi hatalmi konstelláció csak alárendelt pillanat,

amely minden valódi szembenállást és érdeket elfed. ...

Csak az alábbi alternatíva lehetséges.

Vagy leleplezi az ember a hazugságot,

amellyel a Nyugatnak dolgoznia kell, ha boldogulni akar,

és azt mondja:

az anglo-amerikai machinátorok egy áramlat hordozói,

amelynek gyökerei

a francia forradalmat megelőző impulzusban rejlenek,

amely a kapitalizmus eszközeivel

világuralmat akar megvalósítani,

s amely számára a forradalmi impulzusok

csupán jelszóul szolgálnak, ami mögé elbújnak;

vagy átengedi az ember a világuralmat

az anglo-amerikai világon belüli okkult csoportnak."

"Egy szó mint száz,

aljas és undorító a magyar "elit"

1945 óta,

a választó és választott nép sajátos szimbiózisa:

ha kicsit megkaparjuk a hivatalos életrajzokat,

rögtön kibuknak az elképesztő kapcsolatok,

a felvett nevek mögötti valóságos múlt,

és az a szemfényvesztés,

mellyel az országrontók

szabályosan elosztották magukat jobbra és balra,

minden pártba és mozgalomba,

hogy soha ne lehessen őket

tetten érni, leleplezni, megbüntetni, vagy legalább kérdőre vonni."

(Szentmihályi Szabó Péter: Kár volt a szóért)

Szőnyi Bartalos Mária

AZ ARANYKOR KÜSZÖBÉN

"Ne féljetek, mert nincs mitől!"

Mi, akik itt állunk egy csapatban

az Aranykor küszöbén;

mi, akik nem élünk már Vaskorban

a pénzetek tengelyén;

mi, akik tudjuk jól: látatlanban

nincs már mi jól látható,

mert van jó szemünk és van jó fülünk;

tudjuk már mi hallható.

Mi, átléptünk a nihil pénzein

és hitünket mutatják írásaink,

normáinkban vannak értékeink,

mint egy szeretet-tengely körül

forgunk még kevesen együtt,

de egyre többen leszünk

nélkületek ti, pénzimádó senkik.

Mi, akik itt állunk egy csapatban

Az Aranykor küszöbén,

nem vagyunk eladók és nem vagyunk

vevők, de adóvevők vagyunk

a Szeretetre, mint a Fény, a Nap,

a Levegő, s a Földet átölelő

SZEM.

Látjátok-e Ti, művészek azt, amit

mi látunk, és láttunk már rég'?

Az Ember a lelkében fontos

és nem a pénzéhes vég.

Ne add nekem a pénzed még hitelbe sem,

mert, mint galamb elszáll veled együtt...

Megérintem szép lelked. Nem kérek érte

mást, csak szeretetet, te érinthetetlen

Ember, aki átlépsz az Aranykor küszöbén

észrevétlenül, jóságoddal, magyar hiteddel.

József Attila sem volt naiv, bár sokan

azt gondolták róla, mint rólunk ma.

Csakhogy mi, már az Aranykor küszöbén

állunk, és előre már csak egy lépés van...

Nem tudom, hogy neki volt könnyebb,

vagy nekünk lesz nehezebb megtenni

azt, az egy lépésünket az Aranykor küszöbén

állva, mint jóért várva, s nem tudom azt sem,

hogy csak álljunk, mint szamár a hegyen,

és várjunk a sült galambra netán,

de azt tudom, hogy lesz egy pillanat,

amit az érzésünk diktál,

és lehet, hogy csak

megnyílik előttünk egy pénztelen világ...

Lehet, hogy hozzánk jön az Aranykor

s nem mi megyünk hozzá.

Talán szintén erre várt József Attila,

csak türelmetlen volt,

és előbb lépett, mint érzett vagy gondolkodott?

Lehet, hogy nem is kellett volna lépnie

sínekre soha és menni sehova...

Nekünk türelmeseknek fontos lennünk,

mint a Magoknak, hogy szaporulataink

is Magokat hozzanak és virágozzanak

az Aranykor küszöbén.

Nehéz lesz kivárni?

Igen, nehéz.

Mégis, türelmesen várjunk még,

önzetlenül, szeretetet adva a szeretetért.

Komárom-Szőny, 2012. április 11.

LAST_UPDATED2

Jó az öreg a háznál...

2014. június 14. szombat, 07:01

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

ABCD

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 26.

A készülő füzetek nyersanyaga-mellékterméke

ADY ENDRE

AZ ÖREG KÚNNÉ

Tíz gyermeket hozott világra,
Küzdésre, búra, de vitézül,
Szalmás tetőjü kunyhójában
Az öreg Kúnné halni készül.

Benn az ember göthöl a padkán,
Tüdőjének, mint a rossz sípnak,
Meg-megcsuszik lélekző hangja.
Künn vad, téli szelek sivítnak.

Két elviselt, nyomorult ember
Nézi egymást kínnal, haraggal
S meglegyinti a szalmás kunyhót
Szárnyával az ős végzet-angyal.

Sohse örültek s itt maradtak,
Gyermek-haduk fut elszéledve
Szerte e szomorú világban
S ím, kiszáradt életük nedve.

Kunyhó, olaj-mécs, munka, éhség,
Gyermek, rongy, szégyen és a többi
S végül a legnagyobb parancs jött:
Tessék a tüdőt kiköhögni.

Az öreg Kún a multra gondol,
Eszébe jut a lakodalma.
Ölni szeretne. A mécs pislog
S a vénasszony ránevet halva.

Latinovits Zoltán - A szívemmel látlak

https://www.youtube.com/watch?v=Thn3F70b36w

Ady Endre

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

(elmondja: Latinovits Zoltán)

https://www.youtube.com/watch?v=WlTOGfs823s

A’ Vének.

A’ vén hegedűs minden nap egy nótát felejt.

A’ mit von is, azt is roszszúl vonnya.

Meszsze lát.[1]

Régtűl fogva gondolkodik immár.

Vén dög. – Vén kuvasz.

Még a’ bodza fának is jó napot mond.[2]

Inába van immár a’ lotyogó nadrág.

Meg ette immáron kenyerének javát.

Keveset hagyott hátra.

Eleget próbállya, a’ tű fokot még se talállya.

Néha a’ vén aszszonnak is piszenik.[3]

Vén szatyor. – Őszbe csavarodott.

Vén leánnak mindenkor kurta a’ farsang.

Egygyik lába a’ koporsóban vagyon immár.

Vén csoroszlya, kopott ösztök.

A’ leg jobb futót is el éri az öregség.

A’ málét se rághattya. – Pép az étke.

Nehéz az öregnek a’ frisset el járni.

Nehéz vén aszszonnak a’ koncba harapni.

Liszt malomba őrlött.

Ki nem kéván meg vénűlni, akaszsza fel magát.

A’ fáradt ökör erősebben rakogattya lábát.

Testtéhez is aszúlt halhatatlan lelke.

Vén bocskor. – Hantos hátú.

A’ vén ökör mélyebben hágdossa a’ sarat.

Hattyú Apátúl, galamb anyátúl származott.

Vén csaúz. – Vén lőcs.

A’ vén kecske is meg nyallya a’ sót.

A’ világnak régiségével vetekedik.

Szájjában két foga tartya az istrázsát.

Ráncos bőre (mint a’ szalonna) töpörödött.

Vén suba. – Vén bunda. – Vén borotva.

A’ vén bába az Manó ördögnek hadnagygya.

Ádám atyánknak első szülött gyermeke.

Tar szürke.

Régen van ő immár dög rovásra meccve.

Másodszor gyermek.

A’ vén fa sokkal nagyobb árnyékot vet.

Nem ezen a’ világon; hanem a’ másikon élt.[4]

Csöszög, de nem jár.

Már hold a’ nappal egészszen öszsze ment.[5]

Vén kofa. – Deres ló.

Ráncos béle egészszen öszsze fonnyadott.

Zsellért fogadhatna bővűlt nadrágjába.

Az ősz haj meg sárgúlt.

Az ősz haj duda zaj; de a’ ránc már nem tánc.[6]

Függ az ülep. – Fogatlan gereblye.

Vén embernek bor a’ levesse; kása a’ sűlttye.

Utólsó lábon jár.

Nincs utálatosabb, mint élni kezdő vén.

Meg őszűlt a’ hajja minden böcsűlettel.

Töpörtő orcájú. – Ráncsos pofa.

Nem minden ag róka kerűli el a’ csávát.

Fehér gyólcs. – Vén szerszám.

Fejérűl nyáron se akar el menni a’ hó.

Csügg a’ feje bal felé.

A’ nyulat (ag lovon) néha agyon verik.

A’ görbűlt ag nőnek, ag ő regéje is.

Búgyor a’ világ, szatyor a’ vén aszszony.[7]

Hörög már a’ mellye.

A’ vén szakácsné is meg főzi a’ jó levet.

Sokat parancsol.[8]

Elég egy öreg ember a’ háznál.

Egy vén aszszony sok is a’ háznál.

Három lábon jár.

Régen volt az, mikor az annya’ emlőjét szopta.

Nem birhattya már farát.

Volt valaha annak egyenes dereka.

Fogai el koptak.

Ki nem akarja: hogy feje őszűllyön; vágassa le.

Elég nyavala a’ vénség.

Nehéz a’ vén rókát tőrbe keríteni.

Régen volt ő fiatal.

Szinte annyi borjú bőrt adnak el, mint ökör bőrt.

El kopott. – Vén heveder.

A’ vén szolgának a’ szó is vereség.

Öregek vezérlik a’ hadat.

Nehéz a’ vén Aszszont szépnek le festeni.

El érte a’ sok péntek.

Vénebb ő a’ két esztendős malacnál.

Korpát a’ vén ebre vesztegetni nagy kár.

Sok szombatot élt.

Három lábra, egy pár szemre szorúlt.

Vén kupak. – Vén lajtorja.

Nincs oly meg aggott vén róka, mely tőrbe ne kerűllyön.

Nem ráncos a’ nyelve.

Holló volt ez előtt, már most hattyúvá vált.

Öregszik a’ legény.

Ag ebnek, vén szolgának semmi böcscse.

Holtomiglan holtáiglan.[9]

Régen visele maga’ bőrébűl csizmát.

Csúf dolog ha a’ vénnek esze későn érik.

Csötlik, botlik.

Mihelyt botlik, mindgyárt esik.

Régen pödöríti immár súgáros bajúszszát.

A’ vén leány mindenre későn érkezik.

Ő se mái ember.

Éppenséggel oly vén, mint az ország’ úttya.

E’ század előtt született.

Bűdös immár annak, mind tüdeje májja.

A’ szöszt is pösznek mondgya.

Olybá tarthattya, mint ha zsebében volna.[10]

El bomlott galiba.

Sok karácsonyi szilvát emísztett meg nálunk.

Vén gunyhó. – Vén dada.

Ő is le felé jár immár a’ högyön.

A’ vén farkast a’ bárány is neveti meszszirűl.

Tudgya: mikor veszett Belgrád.

Erre közelebb; amarra hamarébb.[11]

Ásó, kapa, címere.

Sokszor meg ette már a’ Húsvéti báránt.

A’ temető kertnek érdemes virága.

Nem meszsze van immár a’ sírnak szélétűl.

Vén paróka. – Aba posztó.

Nem győzi testtye a’ lélek’ parancscsát.

Vannak már leányának is számos unokái.

Avas szalonna. – Száraz fa.

Nincsen oly vén kutya az egész városban.

Rongyollott köpönyeg.

Vénség terhe alatt előre horgasúlt.

Többet űl már otthon, mint a’ kertbe ki jár.

Kezén a’ kesztyű útra indúl.[12]

Reszketnek az inak.

Régen volt az, midőn Pünkösdi király volt.

Régen el múlt a’ Pünkösdi királyság.

Attúl is félt; hogy árnyékában meg botlik.

Gömbölyű lett, mint a’ csiga.

Minden vétek el alszik a’ vénben csupán a’ fösvénség ébred fel.

Ó bornak, és ó leánnak nem egy áron icéje.

Arra jutott: hogy maga árnyékának is köszön.

Leánya is vén aszszony.

Nincs oly öreg, ki tovább ne kévánnyon élni.

Nagy üdőrűl emlékezik.

El felejtette eddég az acél levest.[13]

Nehezen hal meg az öreg ember: mert az élethez nagyon hozzá szokott.

Se haraphat, se rughat.

Hitét a’ vén ember ritkán cseréli meg.

Odvas törsök. – Vén határ kő.

Árendába adta fogait.

A’ vén leány a’ rózsán se igen kap immár.

A’ Fodor, akár Ménta; elég hogy banya virág.

El únta a’ frisset, csak a’ lassút járja.

Ki az öreget meg nem böcsüli, jele annak: hogy öreg lenni nem akar.

Roszabb a’ vén aszszont, mint a’ vén kutyát ingerleni.

Jó immár ő néki a’ banya virág is.

A’ vén ló (ha meg nem eheti is az abrakot) leg alább meg röhögi.

A’ vén falusi mester is végtére ki kotlik a’ tanitásbúl.

Ám-rád.[14]

Az életet inkább szereti az öreg, mint a’ fiatal.

A’ kriptának kúlcsát keresi.

Pokolba se veszik bé: mivel fogai nincsenek.

Vén palánta kész káposzta.

A’ vén darázs (ha meg nem haraphattya is már az érett gyümölcset) leg alább meg dongja.

A’ vén kutya ebűl szokott meg őszűlni.

A’ szamár (az annyának hasában is) ősz.

Régen el koptatta fiatal fogait.

Régen volt hajadon.

Acél pennának is el kopik a’ foga.

Böcsüld meg az ősz szakált.

Nem mind tudós, kinek Pápa szem az orrán.

Le áldozott a’ nap.

Estte felé van.

Nem megy többé oda, a’ hová az Angyalok se járnak.[15]

Gyakran el üt immár a’ tű’ foka mellett.

Le alkonyodott a’ nap.

A’ vén ember mindenben lasú, csak a’ koporsóhoz járásában gyors.

Sokáig élni (és meg nem vénhedni) mesterség.

Le szállot a’ nap.

Ha életének annyi esztendei lennének, mennyi haj szálai vannak a’ fején; úgy teccene: mint ha mái napon születtetett volna.

Már körösztűl fordúlt mellyében a’ lélek.

Kopasz a’ mező.

A’ vénet vinyegével is agyon üthetni.

Elűlt a’ veréb.

Úntig be éri három singnyi főlddel.

Az élőnek vagy nincs, vagy ritkán van főldgye; de a’ hóltnak mindenkor elegendő vagyon.

Fejébe sűlt a’ párta.

Nem jádzik már többé felest és feletlent.[16]

A’ vén leány (ha férjhez megyen) egybe vén aszszony lesz belőlle.

Sok szomorú társsai vannak a’ vénnek.

Kölletlen vendég a’ vénség.

A’ harangozásnak pénzzét látni ki szemébűl.

El nyelte a’ horgot.

Az abrosz is végtére szöszszé válik.

Nem diósdi már a’ játék.

Ki a’ mát meg adta, holnapot nem ígért.

Cinterem virág a’ fején.

Kevés napok után bele hal a’ főldbe.

Oda a’ fiatal piros.[17]

Soha nem áll fiatalabb korában.

Szem hegygyel lát, fűl hegygyel hall.

Futó szemmel tekint immár életére.

Halál előtt immár le tett süveggel áll.

Csak a’ van még hátra: hogy szájjába rágjál.

Jól meg kenték (a’ sír felé) két kerekét.

Lába is a’ temető felé áll.

Ásóra, kapára nem soká fog várakozni.

Nyomában a’ halál éles kaszájával.

Vékony a’ reménség a’ hoszszú életre.

A’ halál kezére adták.

Feslik immár a’ hárs.

Előre meg fútták immár a’ készűlőt.

Semmiben nem vásik immár annak foga.

Szemmel tartya a’ halál.

Kezet adott immár a’ halál’ verbunknak.

Szent igaz: el megyünk.

Mint ha kést ütnének szívébe, ha előtte a’ halált emlegetik.

Nem sok küszöböt fog ezután koptatni.

Mindenkor fülel, ha nem neki húzzák é meg a’ lélek harangot.

Ki kopott a’ sátoros ünnepekbűl.

A’ cinterem felé fordúlt imár rúdgya.

Abban töri fejét, hogy nyújcsa életét.

Könyv nélkűl tudgya azt: hogy meg kell halnia.

Magába szállott; el hiszi: hogy örökké nem él.

El kell menni az Úr dolgára.

A’ vén aszszony (ha nem egyébb is), elég tőlle, hogy (másoknak ki mentekben) lakat a’ háznál.

Lába se jó másra, csak diót hajtani.

Nem remélhet sokat a’ vén.

Maga a’ vénség elég betegség.

Esik esső, nyől a’ sár.
A’ vén leány már mit vár.
Úton éri az a’ kár.
Bé foglallya a’ nagy zár.

Már a’ biróságbúl is ki aggott.

A’ vén birka el éli a’ téli takarmányt, kikeletkor hal meg.

Vén embernek kása a’ pecsenyéje, bor a’ patikája.

Vén mészáros kutya (ha meg nem foghattya is a’ báránt) leg alább meg nyallya.

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Az öregek

Az öregekről mondok mesét,

gyermekek, hallgassatok ide!

Egyszer egy obsitos katona megy, mendegél hazafelé, s amint megy egy falun keresztül, látja, hogy kint ül a kapuban egy ősz öregember, s bőg keservesen, hogy csak úgy zengett a falu belé. Kérdi az obsitos:

- Ugyan bizony miért sír kend, öregapám?

- Jaj, hogyne sírnék, édes fiam, mikor megvert az édesapám.

- Ne mondja kend! Hiszen kend is van legalább százesztendős, csak nem él az édesapja?

- Hát, ha nem hiszed, fiam, eredj, menj be az udvarba. Nézd meg, éppen fát vág az apám!

Bemegy az obsitos, s hát csakugyan ott van egy még öregebb ember, s vágja a fát, hogy egy legény sem vághatta volna különben.

Köszönti az obsitos:

- Adjon isten jó napot, öregapám! Ugyan bizony hogy volt lelke megverni a fiát?

- Hát hogyne vertem volna meg, mikor nem fogadott szót a nagyapjának!

- Ne te, ne, mit beszél kend?! Hát még az apja is él kendnek?

- Hogyne élne! Eredj csak be a házba, ott ül a góc alatt, s pipázik. Nézd meg, ha nem hiszed!

Bemegy az obsitos. S hát csakugyan ott ül az öregember a góc alatt. Nagy füstöket eresztget a pipájából, s morgolódik az unokájára, hogy így, meg úgy, csak még egyszer ne fogadjon szót neki, majd hátraköti a sarkát.

Köszönti az obsitos az öregembert, s kérdi:

- Ugyan bizony, öreg apámuram, hány esztendős lehet kigyelmed?

- Hej, édes fiam, azt én nem tudom. Hanem menj el a paphoz, aki keresztelt. Az majd megnézi a matrikulában.

- De már, öregapám, ne tréfáljon, csak nem él még az a pap is, aki kendet keresztelte?

- De biz' Isten, Krisztus úgy segéljen, él biz' az, fiam. Ha nem hiszed, nézd meg! Bizonyosan otthon találod, mindig olvassa a Bibliát.

Elmegy az obsitos a paphoz. Hát az csakugyan ott ül az asztalnál. Előtte az öreg Biblia. A szemén egy nagy okuláré, s babukol, olvasgat belőle.

- Szerencsés jó napot kívánok, tisztelendő szentatyám!

- Hozott Isten, édes fiam! Hát mi jóban jársz? Talán bizony páros életre készülsz?

- Nem készülök én most, tisztelendő szentatyám, hanem azt szeretném megtudni, hogy ez s ez az öregember hány esztendős lehet?

- Biz' azt én, édes fiam, könyv nélkül nem tudom, hanem mindjárt megnézem a matrikulában.

Feláll a pap. Megy a könyves tékához, hogy kivegye a matrikulát.

Azám! A téka be volt zárva.

- Na, édes fiam - mondá a pap -, erősen sajnálom, de a matrikulát elé nem vehetem, mert nincs itthon a kulcs. Magával vitte az édesanyám a szőlőbe!

Ha a papnak az anyja a kulcsot el nem vitte volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Itt a vége, fuss el véle!

"Weöres Sándor verseiben

még mindig csörgedezik valami a magyar ritmusból,

ő egyike annak a kevés magyar költőnek,

aki sejti, hogy a magyar versnek

nem szabad elszakítani a szálait,

ami a magyar muzsikához köti.

Még nem ismertem, mikor egy újságban,

gondolom, a Pesti Hírlapban

megjelent az Öregek, az ő arcképével,

akkor még diák volt, diáksapkás képe volt ott.

A vers mindjárt megkapott,

mert ritkán hallani ilyen őszinte érzést,

és főleg fiatal embertől,

az öregek iránti szánalmat."

(Kodály Zoltán)

Weöres Sándor: Öregek

Kodály Zoltán mesternek

Oly árvák ők mind, az öregek.
Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé -
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban -
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóizüen -
nyujtott tenyérrel a templom előtt
úgy állanak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.

És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
"Jó napot, bácsi."

A nyári Nap,
a téli hó,
őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
"Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téged megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni..."

Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.

És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre,
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.

És rabok ők már,
egykedvű, álmos leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata -
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:

"No gyere, tedd le."

Hatvan fölött

Kommentár W. S. Öregek című verséhez

Hatvan fölött az ember hajnali ötkor ébred, és a piszkosszürke fényben,

bombatölcsérek és csorba tűzfalak között,

egy romváros utcáin tántorog,

s kézzel kizsarolt gyönyörének mocska pecsételi ősz ágyékát…

Hatvan fölött az ember a bélpoklosok kereplőjét pörgeti

egy all star csontzenekarnak szolgáltatva ritmusalapot.

Hatvan fölött az ember nem indul lakókocsiján a mennybe üdvözülni,

s a gondoskodó államról is tudja azt, hogy kedvenc szófordulatai

a „főbelövendő” s a „helyben fölkoncoltatik”.

Hatvan fölött az idő fundamentalista szelleme

pokolgépet rejt életfontosságú szerveinkbe,

hogy így robbantsa ránk a javíthatatlan világot,

s merénylete nyomán nem is marad belőlünk más, csak élni akarásunk őrült versei

és utódainkon vigyorgó, sárga koponyáink.

Orbán Ottó

Sánta Ferenc:

Sokan voltunk

Már harmadik hónapja éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy marék, két falás, másnapig semmi. Négyen gyerekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk. Apám már nem járt napszámba, élet után. Eleget próbálta. Sok volt a szegény, kevés a gazda, neki nem jutott. Ült egész nap a kis vékán a kályha mellett. Nagynéha odajött hozzánk, és mesébe fogott. De amilyen hirtelen jött, olyan váratlanul abba is hagyta. Ilyenkor így szólt: „Majd holnap elmondom a többit.” – Azzal ment vissza a maga gondolatához. Sohasem mondta végig. Nem is bántuk. Akkorákat hallgatott mesemondás közben, hogy jobb volt, ha megül a helyén.

Nagy dolog az éhség. Aki nem volt benne, el sem gondolhatja. Mikor megkaptuk a marék puliszkát, és behabzsoltuk úgy forrójában, ahogyan volt, ugrottunk le az ágyról, ölbe vettük a nagy lapító deszkát, amin anyám szétvagdosta a porciókat, és ki ujjal, ki bicskával, lekapartuk róla, amit találtunk, és ettünk. Pedig több volt közötte a szálka, mint az étel. Ilyen éhségben minden száj számít. Minél több van belőle, annál nagyobb a baj. Mi pedig voltunk elegen.

Egy este történt, hogy nagyapám, aki már túl volt a hetven éven vagy már a hetvenötön is, nem ette meg a maga adagját, hanem odahozta az ágyunkhoz. Nagy, ráncos kezével szétszórta közöttünk, s mi kaptunk rajta, mint a csirkék. El sem gondolhattuk, s így szóval sem mondtuk, hogy mi lelte, hogy eladja a magáét. Néztünk nagy csodálkozó szemekkel; és ettünk. Csak apám szólalt meg. Felnézett beesett, szürke szemével nagyapámra. Aztán elfordította magát a kemence tüze felé, és azt mondta: – Azt bizony jól teszi. – Én gondoltam is, hogy igen, mert ha kevés is volt, jólesett a váratlan falat, de egyebet nem. Nagyapám tovább kapargatta tenyeréről a puliszkamorzsát, és mintha csak magának mondaná, csendesen odaszólt.

– Gondolod, Ferkó?

– Én igen! – válaszolta apám.

Anyám leejtette a nagy mosdótálat, és arra ráfigyeltünk. Nézett megijedt arccal a beszélőkre, hol apámra, hol nagyapámra, mintha maga nem is lett volna. Aztán találkozott apám szemével, és lassan elfordult, mint amikor nem asszonydologba üti a fejét. Nagyapám végigtörölte a kezét a nadrágján. Utána igazítani kezdte fejünk alatt a vánkost. De olyan gonddal és lassúsággal, mintha pesztra volna, vagy legalábbis asszony. A keze még a fejünk alatt volt, de már fordult, és indult apám felé. Mikor a kályhához ért, lehajolt, és elkezdte törni az ágat. Egyenként, szépen sorba rakosgatta őket, s hogy végzett vele, azt mondta apámnak.

– Jövőre próbáld meg a Kácsa András földjét negyedében. Másként úgysem adja. Jó föld a Fehér Martok, s addigra a Ferikét is használhatod.

Apám nem nézett rá, valamit vett a foga közé, és rágott.

– S amit a Tótos Jani mond, azt is gondold meg. Vigyétek a borvizet a városba. Három esztendő alatt lovatok lehet.

Apám csak hallgatott. Régi zsémbe ez már nagyapámnak. A borvíz meg a Fehér Martok. Máskor apám végig sem engedte mondani, de most hallgatta, és azt sem tudtuk, hogy hova legyünk a csodálkozástól. Nagyapám is gondolhatta, hogy hiába beszél, mert felállt, s rátette a kezét apám vállára.

– Hát akkor, ne késlekedjünk, Ferkó, hallod-e, fiam?

Apám felállott, megrázta magát egy kicsit, s mintha anyámnak mondta volna, odanézett.

– Hát készüljön. A többit majd én elrendezem.

Akkor láttam, hogy anyám már ott áll az ajtóban, és sírt, mintha temetésen volna, és hogy apám felállott, nyúlt az akasztóra, adta a kabátját meg a kucsmát. De mintha adta volna, nem is. Olyan volt, mint mikor tudja, megverik, ha nem úgy tesz. Apám csak vállára vetette a kabátját, pedig nem volt szokása, és vissza sem nézett, úgy ment ki az ajtón.

Én már nagyobbacska voltam, és néztem, mi ez a nagy szótlanság. Addig néztem, míg nagyapámat nem éreztem magam mellett.

– Aztán... hallod-e! Azt a fészket, amit mutattam a Bálványos oldalában, leszeded-e te?

Nézett rám, s olyan volt, mintha sírna.

– S azt a parittyának való szép bodzaágat levágod-e te?

Néztem, és nem tudtam, hogy hova gondoljak.

– Aztán tavaszon azt a szép, erős rókát, amit megmutattam, kifüstölöd-e? Te, Ferike, te?

Néztem, és nem tudtam, könnyezik-e. Anyámra pillantottam, de nem találtam a szemét. Odafordultam nagyapámhoz.

– Magának mi baja van, nagyapó?

De nem nézett már rám. A furulyát fogta, amit a párnám alól húzott ki, és annak lyukacskáit tapogatta, simogatta, mintha nem is ő csinálta volna. Szájához is emelte, de alighogy beléfújt, letette. Odament anyámhoz.

– Add azt a változót, te, Anna.

Eddig is furcsa volt minden, de most már nem tudtam sem apámat, sem anyámat, sem nagyapámat, hova tegyem. Mert anyám kinyitotta a nagyládát, és adta sorjában a tisztát. Gatyát, inget, harisnyát. S olyan szépen adta, nem mintha parancsolnák, hanem mint nekünk, gyerekeknek, ha templomba öltöztetett. Nagyapám felvette mind. Az arcát is megkente egy kicsinyke vízzel, és leült az asztalhoz. Olyan volt, mintha vendégségben volna. Nem nézett se le, se föl, csak ült ott magának, két kezét az ölébe engedte, szipákolt egyszer-kétszer, s csak olyankor mozdult, ha megtörölte az orrát a keze fejével. Még anyámra sem nézett, s még rám sem.

Anyám vizet tett fel a nagy fazékba, pedig már megvolt a puliszka, meg is ettük – s rakta alája a tüzet, hogy főjön. Csak azt, hogy minek, azt nem tudtam. Mert apám a szemét kiverte volna, ha csinál még a puliszkából. Így szokta mondani, ha anyám megsajnált minket, s lopva adni akart még.

Mikor apám megérkezett, még mindig azt csinálták, mind a ketten, anyám is meg nagyapám is. Az egyik vendégnek mutatta magát, a másik meg főzte neki a meleg vizet. Hogy apám nem jár egyenes úton, mindjárt láttam. Tyúk volt a hóna alatt, szép nagy kendermagos, a kezében pedig pálinka. Azt meg csak hitelbe kérhette, s nem tudom, ki lehetett az a bolond, aki adott neki. A tyúkot anyám kezébe adta, a pálinkát meg nagyapám elé. Levette kabátját, s úgy ült le az asztalhoz, mint aki éjszakától dolgozott. Pedig egész nap csak melegítette magát.

Amíg kész lett a tyúk, hallgattak. Apám a körmeit vagdosta a bicskával, nagyapám meg ivott.

Olyan szag áradt a fazék felől, hogy nyál gyűlt a szájam sarkára, bökdöstük egymást a pokróc alatt, igazítottuk a lábainkat, hogy legyen helye a lábasnak. Aztán nem kaptunk egy falatot sem. Nagyapám ette meg egymaga, mind az utolsó szálig. Tekintett felénk, és egyszer adni akart. De apám úgy megfogta a kezét, mintha haragosa volna.

– Őköt csak hagyja, egye meg, mert ez mind a magáé.

Ha nem lett volna minden, amit csináltak, olyan bolond és értelmetlen, mint még soha, biztosan elsírtam volna magam. De a nagy meglepődöttségtől most még azt sem tudtam. Bámultam, hogy eszik nagyapám, hogy szaggatja ujjaival a húst, s csak akkor vettem le róla a szemem, mikor láttam, apám rám néz. Verés volt a szemében, nagy verés. A csöndességben, ami megülte a házat, csak nagyapám szuszogása és csámcsogása hallatszott. Mind megette, mind egy szálig.

Anyám az asztalt kezdte takarítani, s nagyapám meg sem várta, hogy végezzen vele, felállt, vette a lájbiját, kabátját, fejszéjét. Apám ott állt mögötte olyan megnyúlt arccal, mint a pap előtt áll az ember. Hirtelen mintha félne, hogy becsukják előtte, az ajtóhoz ment nagyapám. Kinyitotta, már félig kint is volt, amikor megcsendesedett és visszafordult. Olyan szégyenlősen, vagy mint ahogy a siratóban szokták, igazítani kezdte a bajuszát. Most már mégiscsak úgy láttam, sír egy kicsit. Anyámra nézett, s onnan rám. Anyám hozzám jött. Felöltöztetett, apám hagyta, s ez sem volt még soha.

Kimentünk a setétbe. Csillagos, nagy éjszaka volt. Kegyetlenül hideg, mintha a levegő is megfagyott volna. Apám hajadonfővel állt, én a bátyám papucsában, és megfeledkeztem arról is, hogy fázzam. Néztem a nagy csuda dolgot, s valami sírás feszült a torkomban, mint amikor nagy baj van, a ház ég vagy megvernek. El nem vettem szemem a nagyapám alakjáról. Ott állt a tornác lépcsőjén. Egyik kezét a zsebében hagyta, a másikkal fogta erősen a fejszéjét úgy, mint amikor medvétől tart az ember. Éppen úgy. Éppen olyan is volt. Apám sem mozdult. Valahová elnézett, pedig nem sokat láthatott. Nagy soká nagyapám szólt bele a csöndbe.

– Holnap reggel gyertek ki, mert mindent otthagyok.

Apám csak a fejét mozdította az ég felé, mintha a csillagokat számolná. Nagyapám beakasztotta a fejszét a karjába, s elköszönt.

– Isten áldjon benneteket, fiam!

Apám megmozdult, lenézett a földre, és úgy mondta, mintha annak beszélne.

– Isten áldja.

S mikor nagyapám elindult, nagyon csendesen utánaszólt.

– Aztán vigyázzon magára.

Én csak néztem nagyapám után, ahogy ment át az úton a sikátor felé, és akartam kiáltani neki, hogy el sem köszönt, s Isten áldja. Már szaladni is akartam, mikor éppen megállt. Topogott egy kicsit, de mégiscsak megfordult. Alig lehetett hallani a hangját.

– A Ferikét... Hadd jöjjön sze... el velem egy kicsinykét!

Mintha akkor vett volna észre, úgy rám nézett apám kucsmától a nagycipőig.

– Eredj nagyapádhoz!

Ott állt egy helyben, s ahogy odaértem hozzá, megfogta a kezem. Úgy vitt, mint mikor málnázni mentünk, s útközben mondta a szép meséket, tanítgatott erre-arra, tojást szedni, mézt találni, bakszakállt s más füvet keresni. De most nem szólt. Nagy lassan lépegetett, meg-megszorította a kezemet, mint olyankor szokta, ha nagyot mondott a mesében. Én botladoztam mellette, mert őt néztem, és nem tudtam, hogy bolond-e, vagy ki bántotta, s akartam mondani, ne csinálja, mert nekem sírni kell mindjárt. A kerítésnél megállt. Lekuporodott hozzá. Nézegetett egy darabig, aztán megköpdösött háromszor egymás után keresztre, ahogyan az újszülöttet vagy a kicsi beteg gyereket szokták, hogy ne fogjon rajta soha semmi rossz. Meg is csókolt, amit soha nem tett, és csúnya rekedt hangon azt mondta.

– Menj be, s mondd meg anyádnak, ügyeljen rád, mert engem többet nem látsz!

Olyan gyorsan felállott, mintha szólították volna. Többet nem is nézett rám, s mire észbe kaptam, csak épp hogy láttam a nagy hóban, ami közben eleredt, hogy megy, és elvész a fák között, mert ott volt mindjárt az erdő.

Apám még ott állt, ahol hagytam. Ugyanúgy nézte az eget, és beküldött egyedül.

A kisebbek aludtak, anyám nem volt a szobában. Leültem a nagyapám helyére, és hogy bejött apám, megkérdeztem, mert tovább már nem tarthattam magamban – nagyapám mikor jön vissza?

– Ő akkor, amikor te nem kérdezed! – mondta, és nagyon mérges volt. Húzta a szemét, járkált fel s alá, mint láncolt medve a botos ember kezén. Megfogott ezt, azt, le is tette mindjárt, míg végül leült a vékára. Elkezdte nézni a tüzet. Mikor anyám behozta az ágat, elkezdte rakni rá. Csak rakta, rakta. Akkora tűznek, hogy olyant még nem láttam a kemencében. A lángja kicsapdosott a fejin, az ajtaján is úgy fújta ki magát, mint az istennyila, úgy forogtak, pattogtak a szikrái, mint a pokol tüze. És ropogott, nyöszörgött az egész alkotmány. Ő meg ott ült, és rakta olyan félelmetes arccal, hogy gondoltam, pisszenni sem volna jó, mert biztosan agyonütne.

Valaki topogott az ajtóban, anyám kiment fogadni, és Csűrös Ignáccal jött vissza. Kelemen nagyapjával, az én nagyapám komájával.

– Jó estét!

– Adjon Isten – fogadta apám, de nem mozdult, csak a kályha ajtaját csukta be. Anyám széket törölt, s Ignác bá' botjára támaszkodva leült. Nem szólt hozzá senki, pedig láttam, erősen beszélni akar. Mozgolódott, köszörülte a torkát, pislogott kis öreg szemeivel, és hogy sokáig senki sem firtatta, megszólalt.

– Hát apád hol van?

Apám most nem nézett rá.

– Láthatja, hogy nincs bent.

Ignác bá' elővette a dohányát, de mintha elfelejtette volna, mit akar, nem gyújtott rá. Körülnézett. Ránk is, anyám arcára is, végül a kicsi székre, ahol meglátta nagyapám levetett ciháját. Nyugtatta rajta egy darabig a szemét, elkezdte bocskorát piszkálni nagy, horgas botjával, s fel sem nézve megkérdezte.

– Aztán igaz-e, hogy elment?

Apám felkapta a fejét.

– Hová? – kérdezte, és nézett Ignác bá'-nak a szeme közé.

– Fel a Büdösbe – válaszolt az.

Akkorát lökött a szívem, mintha megütötték volna. Olyan száraz lett a torkom, mintha most hirtelen beléfúttak volna. Olyan forró lett a takaró, mintha tüzes vas volna.

Jaj, a Büdös. Aki csak belészippent, mind megfullad egy sorban. Onnan élő fia ki nem jön. Ha madár belérepül, ki nem száll, mert meghal. Nagyapám is meghal. Csak vigyázzon, baja ne essék, apám is mondta, mikor utánaszólt. Pedig nem jön vissza. Hát éppenséggel oda ment, és apám akarta, anyám is hagyta, hacsak nem ők küldték. Jaj, édes Istenem, nagyapám! S utána sem mennek, nem is akarnak, én sem tudok. Volt már egy hónapja, hogy más mesélte, és azt mondta, ez a rendje. Csak azt nem tudtam, hogy így csinálják, és így készítik. És éppen a nagyapámnak. Jaj, jó Istenem, merre tart már? Az Uzonkán biztosan túl van. Biztos a fenyőpadján is. Farkasos vidék, baja ne essék, le ne üsse egy is közülük. Elöntött a sírás, csuda gyáva módon, de apám meg ne lássa, úgy vigyáztam.

Apám Ignác bácsit nézte.

– Maga azt honnan tudja?

– Áron mondta, a fiam. Beszélik, hogy kocsmában voltál pálinkáért. Tyúkot is láttak nálad.

– Az igaz – válaszolta apám, s már megint olyan volt, mint az előbb. Még a kályhaajtót is kinyitotta, hogy lássa a tüzet.

– Rég ment-e el?

Apám nem beszélt többet. Észre sem vette Csűrös Ignácot. Anyám szólt, de alig jött hang a torkára.

– Úgy fertályórája megvan.

Ignác bá' bólintott rá, felállt, és elindult. A kinyitott ajtónál visszafordult, mireánk nézett, és azt kérdezte anyámtól.

– Őköt megcsókolta-e?

– Egyet se – mondta anyám, s kötényével a szemét kezdte törölgetni.

Mikor anyám visszajött, leült, és elkezdett varrni. Apámnak újból erősen jött a baja, mert lángoltatta a tüzet jobban, mint előbb. Nem szólhattam, és nem is szóltam. Úgy aludtam el a nagy sírásban.

Reggel apám keltett fel. Olyan volt, mintha le sem feküdt volna.

– Készülj, mert megyünk az erdőre favágni.

Igaza volt, mert egy szem fa sem volt a háznál, mind elégette az éjjel. Délig fát vágtunk, az én eszemben nagyapám járt, az apáméban nem tudom, mi, de egyszer sem ütött meg, pedig az ujjamba is belevágtam.

Mikor azt mondta, mehetünk, én nekifordultam az ösvénynek hazafelé. De visszaparancsolt: „Nem arra, te!” És nekivágtunk a köves partnak, fel a Büdös felé. Kiabált a szívem, mint a vészben meghúzott harang. Lépkedtem apám nyomában. Ő nem fogta a kezem, mint nagyapám szokta volt.

A barlang szájában megtaláltunk mindent. Szép sorjában rakva ing, gatya, kabát, a nagyapám holmija. Legfelül a kucsmája, lenyomtatva egy nagy kővel. A fejszéjét elvitte magával. Olyan kicsi, semmi volt az a rakás ruha, mintha nem is a nagyapámé volna. Mintha bele sem férne egy ember.

Apám lehajolt, és elkezdett sorba adogatni mindent a karomra. Mikor a kucsmát adta volna, valami kiesett belőle, kigurult messzire a hóba, s mi megnéztük: egyik combja volt a tyúknak. Nem tudtam mozdulni érte. Apám vette fel. Méregette a kezében, s utána olyan gyöngéden, szelíden, mint valami kis madárfiókot, becsúsztatta a tarisznyámba. Közel lépett hozzám. Még sohasem tette, s most úgy a keze fejével végigsimította az arcomat.

– Majd otthon megeszed – szólt –, mert most fagyott.

Nem gondolt arra, s nem is mondta, hogy többen vagyunk otthon testvérek, mert tudta, én voltam nagyapám szíve kedvese.

Lejjebb, a barlang feneke felé még egy holmi feketéllett. Megismertem. A Csűrös Ignácé volt. Azért még nem jött senki, s talán ezután sem jön majd, mert még így is látszott, lyuk lyuk hátán, egy garast sem adna érte senki.

Kosztolányi Dezső

Intés az öregebbek tiszteletére

Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.
De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
évek veszedelmén törékeny szívverésteket
ezen az embernek ellenséges földgolyón,
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel,
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
míg váratlanul éltetek állanak, időtől koszorúzva,
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
egyenesen, mint a zászlórúdak, s egyszerre kibontják,
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.

Reményik Sándor

Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Kosztolányi Dezső

Öreganyó.

Karszékben trónolsz,
s nagy barna, bámuló szemed
nehézkesen és furcsa fénnyel
reánk mered.

Redő-gyűrűs, fekete arcod
mindíg nyugodt, mindíg komor,
mint a halottak tiszta képe,
mint egy szobor.

Tipegve járkálunk körötted,
tűnik év évre, percre perc,
s te egyiptomi gráciával
csak integetsz.

Száraz bőrödből, kék eredből
a boldog ősz nyugalma száll.
Nem győz terajtad már az élet,
sem a halál.

Elébed állok, s néha mintha
az idő szárnya csapna rám.
Bámullak tágranyílt szemekkel,
öreganyám.

Sík Sándor
A legszebb művészet

A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reménye vesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.

S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít fel.

Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.

Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő
S te sem vagy semmi.
S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja.

Kezed imára kulcsolod
ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre
Körülötted nagyra és kicsinyre.
S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak.

Sík Sándor

(1889. január 20. - 1963. szeptember 28.)

Fekete István:

Alkony

Először melege lett, aztán megszédült.

Öregesen járt a havas tóparton és a vidravasakat nézegette, amikor meglódult előtte a víz; feketén feléje örvénylett, aztán elszaladt tőle és zsongó, száraz szelek simogatták borzongó halántékát.

Körülnézett: mi ez? - A színek szürke árnyékokká váltak. A messze erdő fái felágaskodtak, a zsombékok között fekete formátlan alakok szaladgáltak. Kezét kinyújtotta valami támasz után, aztán leült a hóra.

- Mi van velem?

Felnézett az égre, mely tisztán, kéken világított az alkony felé járó délutánban és csak a nyugovóra hajló nap előtt parádéztak kis felhőbárányok. Fehérek, lágyak, hidegek.

A nap pirosan hullott le a hátuk mögött, a bárányok meg jöttek-jöttek térdig vérben járva, tompán bégetve...

Aztán a vérből fekete lápvíz lett, mely elnyelte a fehér falkát és ő a szorongó sötétségben csak a kolomp halk kondulásait hallotta néha.

- Haza kellene menni - gondolta, de jó volt nem mozdulni. Zsibbadó meleg fogta el és megint kivilágosodott. Nem is nappali, nem is éjszakai. Olyan tompa fény, mintha távoli, nagy tüzek derengenének az égről és ebben a lázas világosságban régholt feleségét látta jönni, ebédhordó kosarával a nyári gyalogúton, békés mosolyával kedves arcán. Az asszony megállt az egyik fordulónál és intett neki...

- Hívsz Mariska? Jól van. Tudom... és indulni akart feléje, de mire felkelt, már megint nappal lett, késő, téli délután. Hideg, alkonyatbahajló. - Menni, menni - dünnyögte magában. - Öreg lábaim csak még hazáig... - Alig roppant a hó a súlytalan, lázasszemű öregember alatt. A tóparti házacska nehezen ballagott feléje.

- Menni, menni öreg lábak - susogott - csak hazáig menni, utoljára menni...

A nádfedeles ház vízen épült. Mondják, valamikor malom volt, rég elmorzsolt időkben. Vörösfenyő-cölöpökön épült, de aztán ismeretlen vizek fakadtak körülötte, eliszaposodott a környék és vadászház lett belőle. A partról gyaloghíd járt be a házba, hol az öreg erdész lakott. Már rég egyedül, most utóbb segítséggel, mert erdőt is, vizet is vigyázni kellett, orvvadásztól, orvhalásztól.

A gyaloghíd alig dobbant lépései alatt.

Csendesen nyílt az ajtó. A tűzhelyen még parázs világított a déli tűzrakásból és amikor betette az ajtót, az öreg cölöplábak körül meg-megloccsant a víz s az ablakon beszivárgott a téli este.

Puskáját felakasztotta, kalapját mellé. Levetette a kopott ködment is, aztán tuskót tett a hunyorgó parázsra, mert úgy érezte: fázik.

A parázs belemart a száraz fába, melyből zümmögő lángok lobbantak fel. De akkor már leült fekvőhelye végére és nézte a tüzet, a világosságot, mely betöltötte a kis szobát.

- Menni, menni, elmenni messze, túl a vizeken, túl az erdőkön. Hívott a feleségem...

A vizek is ezt locsogták az évszázados cölöpökhöz verődve és a szél is bekiáltotta a kéményen az üzenetet.

Szeme ide-oda járt a kis szobában. Megállt egy fényképen, egy öreg fegyveren, egy kitömött madáron. A múltban járó emlékekre odavillant egy pillanatra a világosság; az öregember keze megrándult, mintha valakit, vagy valamit megsimogatott volna, ami még van, de ki tudja meddig.

A tűzhelyről néha sziporkák, apró csillagok pattantak ki és aludtak el röptükben s a víz odakünt csobbant, mint nyáron, ha játékos halak ugranak szitakötők után.

És nőtt, feketedett, öregedett az este.

Az öregember lefeküdt. Hideg borzongás rázta és attól félt, elalszik ültében, pedig szemei nyitva voltak. A tűz is apróbb lángokkal birkózott a homállyal és a zugokban újra árnyékok nőttek, és emlékek.

Innét temették az asszonyt és innét váltak útnak a gyerekek is. Régmúlt sírások csuklottak fel, rég elfakult nevetések szálltak. Halk simogató szavak susogtak és a kis cipőcskék topogtak: mintha járni tanulna valaki... Zene is zendült egy pillantásig, lakodalmas lárma, aztán elkapta a szél a hangokat s újra csak a víz csobogott feketén, mélyen.

Elpergett az idő.

Dobogott künn a feljáróhíd. A másik erdész érkezett haza. Rokon az is. A fiát szerette volna utódnak, az erdők és vizek szeretetében, de az, az örökös Úr alázatos szolgája: pap lett. Egy gondolatnyira jutott csak eszébe, hogy ő mást akart, de aztán elengedte magától szomorú büszkeséggel. Most itt káplán a faluban és ha néha meglátogatja öreg apját, szótlanul hallgatnak. Az öreg fa és a fiatal hajtás, mely után rügyek már nem fakadnak.

Döngött a híd, elhallgatott a víz és elszállt a csend; amikor ajtót nyitott a másik, megállt egy pillanatra, mert nem látta, van-e valaki a szobában, de a levegőben ott lovagolt a gyász és ezt megérezte.

Felugrott a láng a lámpában és a rémek kitódultak az ablakon, de arcukat odanyomták kívülről, az üvegre.

- Öreg bátyám! - döbbent ki belőle. - Orvosért menjek?

A beteg szemeiben lassan, pillogva visszatért a fény és fakó hangon szólt:

- Ne menj, fiam. Majd később... A papért... A fiamért... Most veled van még pár szavam.

A fiatalember odaült az ágy mellé, lehajtotta fejét és a homályba nézett, ahol már újra terpeszkedett az örök szín: a feketeség.

- Amim van, itt a szobában: a tied. A puskák, hálók, minden. Adjátok rám az új ruhámat, tegyetek a fejem alá cserfalevelest és tölgyfából legyen a koporsóm, mert tisztességgel akarok a fődbe menni. Ha kemény voltam hozzád néha, ne szálljon utánam haragod. Ember lettél a kezem alatt.

A fiatalember szeme sarkába odaszaladt a könny és megfogta a haldokló hideg kezeit: - Édes jó Bátyám, minek ezt mondani? - Az öreg szemek már újra messze révedeztek.

- Most aztán eredj... a fiamért... áldozni akarok. Eldobogott a lépés künn a hídon.

Aztán megint beszélgetni kezdett a víz, huhogott a szél a kéményben s a tűzhelyen zümmögni kezdtek apró kékes lángok.

Szaladt a vadász az éjszakában.

Csikorgott a hó az árokparton, mind erősebben suhogott a szél és amikor a faluba érkezett, már harsogva csapkodta a nyitva hagyott padlásablakokat.

A parókián sötét volt. Körüljárta a házat, benézett az egyik ablakon, ahonnét alig sugárnyi fényesség esett a hóra. Ott ült a fiatal pap. Amikor megkoccant az üveg, becsukta könyvét és nyugodt léptekkel ment az ablak felé.

A szél bezúdult a szobába, a fény meg kiugrott a feketeségbe, széles árkot vágva, melynek nincsenek partjai s az árok fenekén ott állt a hírhozó.

Mozgott a szája, de a hangokat elkapta a szél, ám az is lehet, hogy nem is mondott semmit.

A pap szelíd tekintetéből először az ijedtség lobbant fel, aztán pillanatnyi csendesség után gondolatai elrohantak a tóparti kis házhoz, majd megint a könnyesarcú emberre nézett, aki közelebb hajolt:

- Apád uradhoz... hozzátok az Úr testét...

Aztán visszahúzódott az árnyékba. Mire megint az ablakba nézett, nem állt már ott senki. A lámpás lángja fel-fellobbant, a szél terelgette az ablakszárnyakat, aztán, mintha szólt volna valaki:

- Fuvarost keress és várj a templomnál.

Újra nekiugrott a sötétségnek.

A templom körül babonás csend hallgatódzott és csak akkor vette észre, hogy hull a hó, amikor a szánkó megállt az ajtó előtt. A kocsis lámpát gyújtott és az arasznyi világosságban sűrűn szántottak libegő, nagy pelyhek.

Benézett a templomajtón. Kongó, fekete csend tátogott, csak messze-messze libegett valami véres világosság, aztán eltűnt az is és halk lépések hozták belülről a pap fehér arcát. Bő gallérja alatt a mellén összefogva hozta a cibóriumot, amelyhez odahajtotta fejét.

A fuvaros megemelte kalapját, az erdész keresztet vetett. A szán megindult lobogó lámpásával, amelynek világossága felvillant és ellobbant a házak alvó ablakszemeiben.

A pap összeroskadva ült és úgy érezte, egész életének minden útját most járja meg visszafelé... Aztán egyedül marad.

- Uram, fogj körül erős kezeddel, hogy a pap hivatásába ne szóljon a gyermek...

Eszébe jutott, hogy nem régen jött ezen az úton apjával karácsonyi vakációra. Az öreg, csendes büszkeséggel hozta haza fiát, ő pedig a vén szálfa mellett mindig kicsinek, gyámoltalannak, gyermeknek érezte magát... És most ő lett az erős, a nagyobb, a támasz, a fa, melyet körülnyaldosnak a szomorúság hullámai.

- Édes jó Apám! Lám eddig te voltál a bíró s most én hallgatom meg gyónásod. - Megint melléhez hajolt. - Erősíts meg, Uram!

Felnézett a fekete égre és homlokára, mint hűs kéz simogatása, odahulltak nagy, fehér hópelyhek.

A lámpás fényességének kévéjében bokrok nőttek, meg fák. Fehér karácsonyfák, hószoknyás cserjék, melyek felbukkantak s a szán mögé szaladtak.

Aztán halkan, régi szavakkal el kezdett beszélgetni a víz. A ház ablakából gyenge fény esett a hullámokra és a híd dobogva szólt rájuk, hogy csituljanak oktalan locsogásukkal.

A pap szemében lázas aszály szívta fel a könnyeket, amikor a régi, kedves helyen a haldoklóhoz közeledett és úgy érezte, az ismerős falak összeborulnak és megsimogatják. Torkában egy kéz már útra engedte a sírást, amikor megszólalt az őregember: - Dicsértessék az Úr Jézus!

A hangok elszálltak és nyomukban világosság lett. Békés csend. Az öreg arcon az útrakészülés derűs megbékélése és a pap úgy érezte, most is a száradó, eres kéz mutatta meg az utat a gyermeknek...

Amikor szelíden megcsókolta a keresztet, a fiú száján, mint a sírás buggyant ki: - Ego te absolvo.

A drága arc fölé hajolt és nézte-nézte, amikor áldozás után imádkozott. Szemeik összekapcsolódtak.

- Istenem - gondolta az apa, - mintha az édesanyja nézne rám... Az ő szemei. Aztán mintha a fiú arca eltűnt volna, megint a felesége állt a szoba közepén s régi, lágy mozdulattal hívogatta...

- Elbocsátott már a fiad, Kedvesem, megyek már...

A pap összeroskadt az ágy mellett és vállait megrázta a zokogás.

Aztán csend lett a szobában.

A vizek felett köd lett az éjszakából. A hullámok széthordták a hírt a kóborló patakoknak, azok meg elmondták az álmos reggelnek, mely most érkezett az erdőn túlról, ahol a felhők késleltették.

Így aztán megtudta mindenki, hogy gyászt dobol a harkály az erdőn, mert a lélekharang kongása nem ér el odáig.

Forrás: Fekete István: Öreg utakon
SINGER ÉS WOLFNER IRODALMI INTÉZET
Budapest, 1941.

Arany János

VISSZATEKINTÉS

Én is éltem... vagy nem élet
Születésen kezdeni,
És egynehány tized évet
Jól-rosszul leküzdeni?

Én is éltem... az a sajka
Engem is hányt, ringatott,
Melyen kiteszi a dajka
A csecsemő magzatot.

Első nap is oly borultan
Hajola reám az ég!
S hogy nevetni megtanultam,
Sírni immár jól tudék;

Sohase birám teljébe'
Örömeim poharát;
Az ifjuság szép kertébe
Vas korláton néztem át.

Félve nyúltam egyszer-máskor
Egy rózsát szakasztani:
Késő volt - a rázkodáskor
Mind lehulltak szirmai.

Keresém a boldogságot,
Egy nem ismert idegent:
Jártam érte a világot -
S kerülém ha megjelent.

Vágytam a függetlenségre,
Mégis hordám láncomat,
Nehogy a küzdés elvégre
Súlyosbitsa sorsomat:

Mint a vadnak, mely hálóit
El ugyan nem tépheti,
De magát, míg hánykolódik,
Jobban behömpölygeti.

Álmaim is voltak, voltak...
Óh, én ifju álmaim!
Rég eltüntek, szétfoszoltak,
Mint köd a szél szárnyain.

Az az ábránd - elenyészett;
Az a légvár - füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ - nincs sehol! –

Nem valék erős meghalni,
Mikor halnom lehetett:
Nem vagyok erős hurcolni
E rámszakadt életet.

Ki veszi le vállaimról...
De megálljunk, ne, - ne még!
Súlyos a teher, de imhol
Egy sugár előttem ég.

Szende fényü szép szövetnek, -
Mely egyetlen-egy vigasz, -
Szerelemnek, szeretetnek
Holdvilága! te vagy az.

Elkisérsz-e? oh, kisérj el -
Nincs az messze - síromig;
S fátyolozd be derüs éjjel
Aki majd ott álmodik!

(1852)

LAST_UPDATED2

Állami díjas és dotált fenegyerekek...

2014. június 14. szombat, 21:55

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

ABCD

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK– 27.

Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek

Reményik Sándor: Míg állt a vár...

Míg állt a vár, míg állt a palota:
Ó könnyű volt beszélni!
Fölényes arccal állani oda
S ormától fundamentomáig mérni
Az ősök építette templomot.
Míg állt a vár: ó könnyű volt beszélni!
Lazítni itt is, ott is egy-egy téglát,
Míg a boltívek roskataggá lettek,
S a dómpillérek ernyedtek és bénák.

Most minden rom.
A földdel egyenlővé tétetett.
Nincs fundamentom és nincsen orom.
Csak fű a rom felett
S a fű közt egy-egy csöndes nefelejcs.

Cassandra hangja zokogásba fulladt.
A száraz szemekből a könnyek árja
Csöppenként indult: millió imádság,
Az Istenbe, az örök óceánba.
A fagyos ajkak tüzes ajkak lettek,
Mintha a szívét az ajkára tenné:
A gőgje alázattá változott,
És a fölénye: őrült szerelemmé!

Állok a fű közt, a romok felett,
A nefelejcsek kicsi, kék fejét
Simogatja kezem.
Míg álltál: értetlenül néztelek,
Most rádismerve nézlek, réveteg
S imádlak romjaidban, - nemzetem!

1921. május

”az, hogy magyar nem faj,

nem vér, hanem a lélek dolga.

Nem a vér alakította ki a magyar lelket

s hozta létre így a magyar fajt,

hanem ellenkezőleg,

a magyar lélek hatott a vérre

s most és minden időben az a magyar faj,

amit a magyar lélek áthatott.

Mindenki olyan mértékben magyar,

amekkora mértékben

magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül...”

K.S,

Pajzán népdal

Hejehuja, pengő karika

Kanásznénak félre a likja

Csiszeg-csoszog konyhaajtóba

Míg a bojtár jól meg búbolja.

Sárga csizma pi-piros má-mándli

Megveszekedtél-e vagy mi-mi-mi

Tyuha-ide-tyuha-jó tyuha-jó

Lösz a fene soha jó, soha jó.

Zöld ágat eszik a kiskecske,

Vörös bort iszik a menyecske.

Mikor velem dolgát végezi

Távolról az urát csak neve-neve-neveti.

Térden állva szopik a bárány,

Hanyatt dűlve mulat a leány.

Mikor a közepin beszúrok

Akkor mondja, hej, te huncut, de tudod.

Volt neköm egy kecském, tudod-e

Kertbe rekesztöttem, láttad-e

Megette a farkas, tudod-e

Csak a likát hagyta, fújod, fújod, fújod-e.

Kép

Képes

Képtelen

Elképzel

Képzelőerő

Képzelő erőtlen

Elképzelhetetlen

Elképed

Képen vág

A képes fele

Képzés - képesített

Képesség

Képíró – képfestő

Fényképész

Költői kép

Arckép

Igazolványkép

Önkép – világkép

Leképez

Képviselő

Képmutogató

Képeket vág

Mozgó kép

Előkép

Álomkép

Emberkép – istenkép

Stb.

Summás

(lat. summa ’összeg’)

a mezei munkás egy önálló újkori típusa,

nagybirtokra csoportosan (summásbandában) elszegődött

vándor idénymunkás,

aki kapálást (elsősorban cukorrépa, kukorica, burgonya)

és más, vegyes mezei munkát

(aratás, takarmánynövények betakarítása stb.)

végzett pénzért, terményrészért

és élelmezés (kommenció) fejében.

Kialakult általánosabb gyakorlat szerint

a készpénzt havonta

(innen a summás régi elnevezése:

hónapos, hónapszámos, havi béres),

a terményrészt végelszámoláskor,

az élelemjárandóságot pedig

részben hetenként, részben havonként kapta.

Mindezt a bandaközösen kereste;

rendszerint a summásgazda vette át,

s maguk között a munkában töltött idő arányában,

továbbá a munkaerő minősítése szerint osztották fel:

a zsákolást és egyéb nehéz testi munkát is végző

felnőtt férfiak voltak az egészkezesek

(más néven: egészrészes, teljes vagy I. osztályú munkások),

a nők, serdülők és idősebbek pedig a félkezesek

(félrészes, félmunkás, II. osztályú munkás);

ez utóbbiak a teljes kereset felét, harmadát,

olykor csak negyedét kaphatták,

még ha az időszak nagyobb részében

a férfiakkal egyenlő értékű munkát végeztek is. –

Elsősorban

az ezer holdon felüli nagybirtokon alkalmazták őket

az intenzívebb növénykultúrák meghonosodása után;

voltaképpen cselédpótló idénymunkások,

akik azonban nem napszámban,

hanem huzamosabb időre: 1–6, ritkábban 8 hónapra

(szórványos esetekben volt ún. téli summás is),

tehát tavasztól őszig szegődtek el.

A summás kemény fegyelem alatt,

hajszás munkában kereste kenyerét,

otthonában viszont

szinte tétlenül próbálta átvészelni a telet.

Az időbéres summások

nem és kor szerint összetett,

de lokálisan egységes

bandaszervezetekben éltek és dolgoztak,

magukkal vitték szigorú paraszti erkölcseiket,

megtartották viseletüket és folklórjukat is,

a vándorélet lassan éreztette csak hatását. –

A summásmunka a 19. sz. második felében alakult ki.

A summásjárás időszakában

kb. 30 000 főre tehetjük a teljes létszámot,

zömük Borsod (Mezőkövesd, Tard, Szentistván),

Nyitra és Trencsén megyéből származik,

nem sokkal kevesebb a hevesi summások száma sem,

de a történelmi Mo. számos megyéjében

(Bács-Bodrog, Békés, Csongrád, Vas és Zala)

megtaláljuk őket,

köztük szlovákokat (Nyitra)

és kárpátukránokat (Nagyberezna) is.

A nagybirtokok 1945-ös felosztása

vetett véget ennek az életformának,

1948-ban volt az utolsó említésre méltó summásjárás.

(még: agrárproletár, summásmunka). –

"....a magyar kultúrát,

észjárást és világszemléletet

a parasztság őrizte csak meg,

de közben elmaradt európai műveltsége.

A gimnáziumokban, főiskolákon, egyetemeken

tanuló ifjúság

teljesen a germán kultúra vonzásába került

és így a középosztály elszakadt a néptől,

gyökértelen értelmiséget alkot...”

K.S.

A hobó ˙

(angolul: hobo) kifejezés

egy Egyesült Államokbeli vándormunkást jelent.

A kifejezés olyan embert jelöl,

akinek nincs stabil szállása, az országot járja

és alkalmi munkákból él.

A hobók általában gyalog

vagy tehervonatokon potyázva utazták át az országot.

A hobót az különbözteti meg a csavargótól,

hogy a hobó hajlandó dolgozni, s ezért is utazik.

A szubkultúra „virágzása”

a 19. század végén és a 20. század elején volt,

olyan periódusokban,

mikor gazdasági válság volt az országban

és kevés munkahely.

Sok ember indult el

szaktudást nem igénylő alkalmi munkát keresni,

ami többnyire aratás vagy gyümölcsszedés volt.

Számuk

főleg a nagy gazdasági válságidején

ugrott meg nagymértékben.

Később már nem a megélhetés,

hanem a kalandvágy és a szabadságvágy hajtotta a hobókat.

Az életmód életfilozófia lett.

A hobó szó eredete vitatott.

Egyesek a „Hoe Boy” kifejezésből származtatják:

a hoe angolul kapát jelent,

melyet a mezőgazdaságból megélő hobó magával hordott.

A kapa nyeléhez kötötték a batyujukat,

amiben az összes vagyonuk volt.

Mások különböző köszönési formák

összevont formáiból származtatják:

„Ho, boy!”, vagy a „Ho, beau!”-ból,

mely egy gyakori köszönési forma volt vasutasoknál.

Mivel a hobók általában vasúton utaztak,

sok elmélet itt keresi a szó eredetét.

Magyar megoldás

"Azt a feltevésemet,

hogy minden kísérlet,

mely földünkön és történelmünkben

ellenállt a feladatok magyar megoldási módjának,

csak veszteglést, visszafejlődést, kárt, pusztulást,

betegséget és tetszhalált eredményezhetett,

jó gyümölcsöt nem termett sohasem s ezután sem teremhet..."

"Azt azonban,

hogy igazi halált nem okozott

sem eddig s ezután sem okozhat,

mert hálá Istennek,

a magyar passzív rezisztenciának

van mégis egy aktív,

erőszakos-végeszakasztó szempillantása,

nem mertem még tudományos igazságként hirdetni,

itt említem csak, mint gyanításomat és feltevésemet.

Mert van ilyen minden után pontot tevő lelkiállapot.

A csömör."

"Tűr, tűr az objektív és primitív

ázsiai jellegű társaslélek sokáig,

még mindíg tűr, sokszor úgy tetszik a végletekig tűr,

de egyszer csak végképp megcsömörlik.

Akkor aztán mindennek vége.

Egyelőre képtelen új szellemi táplálékfelvételre,

a legutoljára beleerőltetett adag talán vissza is jön belőle,

ki kell kurálnia magát, bőjtöl, diétázik

s csak azután lehet belediktálni kívülről valamit,

ha egy darabig a maga életét élhette és erőre kapott..."

"...sem erőszakoskodásra,

sem pesszimizmusra

nincs szükségünk, tehát okunk sincs.

Ezen a földön,

ebben a sorsközösségben

csak magyar élet lehetséges,

ha pedig a mi magunk magyarsága telítődnék

a kívánatosnál nagyobb mértékben idegen elemmel,

legfeljebb elfog bennünket a csömör,

s megint megúsztuk egy kis szenvedéssel..."

Karácsony Sándor

„Hobó”

Élet – ars poetica – életmű

Egy

művésznek,

tudósnak,

bölcselőnek

mindig meg kell őriznie

azt a szellemi szabadságát,

hogy kimondhassa,

ha a király meztelen...

ha elfogadja,

neadjisten keresi

a hatalom kegyeit,

az alkotóként is kiheréli...

nagyon vigyáznia kell,

hogy kitől és milyen

díjakat, támogatásokat stb.

fogad el...

nincs ingyen ajándék,

minden ajándék elfogadás lekötelez...

a mecénás téged támogat,

a szponzor meg irányít, befolyásol...

nem szeretem,

ha valaki a fenegyerek pózában tetszeleg,

miközben többnyire csak műbalhéi voltak,

amikkel közvetve a népszerűségét növelték...

hogy azt higgyük,

ő a mi emberünk...

ismerős ez a politikából,

gondoljunk csak Demszky Gáborra…

A Fidesz szponzorálta

legutóbbi - tévés! - koncertjén

Balázs Fecó Radics Béla képét vetítette ki...!?

Ő hamarabb jutott Dönci sorsára...

Az érdekes,

ha valaki előadja az üldözöttet,

és közben évtizedek óta klubja van,

. most éppen Óbudán -,

és most is fizetett tagja

a "Nemzeti Színháznak",

és 12 milliót kap csak úgy...

Dönci

(Balaton, Európa Kiadó)

meg szinte éhen halt,

nem kapott lehetőséget,

és itt maradt három kisgyerek...

Nekem Hobó

mindig hamisan csengett...

egy ideig

az Oly sokáig voltunk lent...

számai jelentettek kivételt.

Káder apuka,

A Kossuth téren 56-ban lövető,

Földes László lázadó gyereke,

aki azért a mi kutyánk kölyke

stb.

Amúgy

érdekes.,

hogy mégis

létrejöhetnek nagy művek

amúgy magát teljesen korrumpáló szerzőtől is...!?

Jókai Mórt

egyszer maga Ferenc József

húzta ki a szarból,

a teljes anyagi csődből!!!!!

Sok műnél

meg nem is ismerjük az alkotót

(s talán jobb is, mert nem befolyásol...)

Hrabal

pl. vállalta, hogy besúgó lesz,

és nem vonult külső-belső emigrációba...

Így mi

feltehetően jobban jártunk,

de a lelki poklokat neki kellett megjárnia...

Kicsit hasonló Tar Sándor,

szociografikus író ismert esete is...

Salto mortale

(magyarul: halálugrás)

Ki – rejtett - védőháló felett, ki anélkül…

Opera-operett

Kis János és Nagy Jenő

– párhuzamos életrajzok

Engem a nyolcvanas években

Megfosztottak állásomtól, megélhetésemtől,

Az útlevelemtől, a magánéletem szentségétől,

Házkutattak, kifosztottak, előállítottak,

Fogdáztattak, megfélemlítettek, zsaroltak,

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek stb.,

Miközben az „illegális” ellenzék vezetőjének,

- ami a Hálózatból puccsal lett SZDSZ-é is lett -,

Tulajdonképpen még rendőri ügye sem volt…

Ő az SzDSz elnöke, egyetemi tanár lett,

Én meg szabadúszó – de inkább vízóra leolvasó…

Ki kell rúgni a hámfából

Ha sört iszom, részëg vagyok tölle, de tölle,

Szid az asszony, nem törődöm vélle, vélle.

Hazamegyek, lefekszem melléje, melléje,

Itt a hátam, beszélgessen vélle, vélle.

Ijaha, haha, csuhajja, haha,

Nem lëhet az ember fából,

Ki kell rugni / Néha kirúg a hámfából.

Illegő ja billegője, volt a fene soha jó!

Itt a bor és itt pálinka, itt mulat a részeg banda.

Bor, pálinka, gólya orra, koppantója, egyenes görbe fakerék,

Ó, de szép, millyen szép ez a háromlábú szék!

Lélek

Lelkes

Lélektelen

Lélekölő

Kétlelkű

Lélekharang

Jólelkű – rosszlelkű

Szívvel-lélekkel

Lelkem, galambocskám

Holt lelkek

Lélekvándorlás

Lélek és lélegzet

Lelketlen ember

Lélek és élet

Lelkes állat

Lelkület

Lélekhalász

Nagylelkű – nagy lélek

Fellelkesít, feltüzel

A lélek halhatatlansága

Szentlélek – Szent Szellem

Nem sokaság, hanem.

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.

Berzsenyi

"...Semmi sem könnyebb,

mint azonnal felismerhetni,

ki a magyar és kicsoda nem az.

De nem fontos megállapítani,

ki az és ki nem az,

mert a dolog természete szerint

nem érdemes itt nem magyarnak lenni.

Annak, ami nem-magyar,

nálunk mindig csak jelenje lehetséges,

jövője nincs..."

Karácsony Sándor

Szentháromság

És a kimaradt negyedik, az Anyaisten

Babba Mária, Szűz Mária – Mária országa

Pál apostoltól Erdő Péterig

Az ún. zsidó-kereszténység

Ha valamit nem tudsz legyőzni, állj az élére

A zsidó Ótestamentum istene nem Jézus istene

Madarat tolláról, embert istenképéről ismerni meg

Ha egy népnek meghamisítják istenképét, vége van

(Bővebben: lásd Tóth Ferenc előadásait, könyvét)

Szól

Beszól

Leszól

Elszólja magát

Összeszólalkozik

Mindenbe beleszól

Megszólja a társát

A pártközpont odaszól

Tiszta

Tisztátalan

Nem szobatiszta

Tisztába kell tenni

Tisztaságmániás

Piszkos kezű

Mocskos gondolat

Koszfészek

Lerondít

Piszkol

Sároz – sárdobáló

Fekete seggű – befeketítő

Nem tiszta – nem szertelen

Beszél

Félrebeszél

Magában beszél

Hülyeségeket beszél

Feleslegesen beszél

Néma – németül beszél

Mindent kibeszél

Bebeszéli magának

Beszéddel fáraszt

Rébeszélő-gép

Aki nem lép egyszerre,

Nem kap rétest estére,

Pedig a rétes nagyon jó,

Katonának az való

Magyar-szlovák

Ajándék lónak nem nézem a fogát

Szuvenyír nyihaha ne kukacska protku

Fegyver

Kétélű kard

Ekevasból kard

A kapanyél is elsül

Szúró, vágó, ütő, lövő

Kis- és nagyhatósugarú

Titkos fegyver - ~raktár

Meztelenül fegyveresek ellen

Ki fegyvert ragad, fegyver által vész el

VIRÁGÉNEK

Ellopták szívemet, jól érzem,
Aki ellopta is, esmérem.
Tied vagyok, rabod vagyok,
megkötözött foglyod vagyok,
édesem.

Szerencsés és kedves tolvaj vagy,
De ha már megloptál, el se hagyj!
Tied vagyok, rabod vagyok,
megkötözött foglyod vagyok,
édesem.

Egy szép virágszálra akadtam,
Mézre, nem méregre találtam.
Tied vagyok, rabod vagyok,
megkötözött foglyod vagyok,
édesem.

Szánj meg hát, gyönyörű violám,
Én szeretlek, szeress, szép rózsám!
Tied vagyok, rabod vagyok,
megkötözött foglyod vagyok,
édesem.

https://www.youtube.com/watch?v=8PsHgKObWNg

LAST_UPDATED2

Az ördögi körök rossz végtelenje

2014. június 15. vasárnap, 14:31

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása 28.

ABCD

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK

Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek

Juhász Gyula

Botond apánk Bizáncban

Botond apánk zömök, konok magyar volt,

Turáni vére még lobogva lángolt,

Országokon által vígan barangolt.

Szerette a színes, hímes világot,

Bár napkelet volt ringató bölcsője,

De lelke dús és bús Nyugatra pártolt.

A németet rajongva vágta, ölte

S a Rajna nektárját buzgón kiitta.

Temérdek szolgát küldözött előre.

Nótásszavú volt s barna arcú szittya,

Kemény kaland volt néki ez az élet

És lángborát mély áhítattal itta.

Megtette, amit egyszer eltökéllett,

Asszonyt ölelni és ellent levágni:

Így jó a világ és így szép az élet!

Szeretett ő nagy messze földre járni,

A Dómok drága kincsét megcsodálta

(És nem röstelte az iszákba vágni.)

De vérét sem kímélte vad csatákba.

Az unalom: csak ez volt öldösője,

Az unalom a halál nyirkos ágya.

Darumadár nem vár a kora őszre,

Botond apánk is fényes Délre tartott,

A harc turulja szállongott fölötte.

Meglátogatta a pompás Bizancot,

Hol isten a császár, a népe szolga,

Vágyott kalandot, tornát, harci sarcot.

De zárva volt az aranyszárnyú porta

S a kurjantását nem hallotta senki,

De bárdcsapását minden meghallotta!

Bement bosszús Botond, nem félt bemenni,

Szemét az új, szűz csudákon feledte,

Bizanc a minden és a többi semmi!

Itt selymesebb a színes szoknya selyme,

Aranyosabb a glória a képen,

Itt szebb a nőtest és a férfielme.

Hej, ez a Bizanc az elveszett éden,

Botond apánkat a hideg kirázta

Csodát csodáló gyermek gyönyörében.

Mit vinne el a büszke, dús Bizancból?

Nem aranyat, az Nyugaton is sárga,

Nem boritalt, az Keleten is lángol.

Egy sugarat egy asszony mosolyából.

A farkas

sétál az erdőben.

Egyszer csak elszáll a feje felett a nyuszika

és elordítja magát:

- Farkas koma, kérsz egy pofont?

Aztán száll tovább a medve felé, mikor odaér neki is leordítja:

- Medvekoma, kérsz egy pofont?

- Igen!

- Akkor menj az erdő végére, én is ott kaptam....

A nyuszika

ül az erdő szélén és reszeli a körmét.

Arra jön a medve s megkérdi:

- Hát te meg mit csinálsz, nyuszika?

- Hegyezem a körmeimet,

s ha majd jön az oroszlán széttépem darabokra.

Nem sokkal később befut a farkas is,

és ő is megkérdezi nyuszikát:

- Mit csinálsz, nyuszika?

- Hegyezem a körmeim,

és ha jön majd az oroszlán jól széttépem..

Rövid várakozás után arra jön az oroszlán,

és megkérdezi:

- Mit csinálsz, nyuszika?

- Reszelgetem a körmeim és hülyeségeket beszélek.

Regressus infinitivus

Miértek végtelen regresszusa?

Miért kelsz fel, miért eszel, miért dolgozol?

Azért élsz, hogy egyél? Azért eszek, hogy éljek?

Ez meg ördögi körnek látszik…

Miért akarsz élni, életben maradni?

Van egy végső válasz, ami megkérdőjelezhetetlen,

Ami mindennek a sziklaszilárd alapja?

Kiben mennyire bízzál?

Bízd a kecskére a káposztát,

A riválisodra életed nagy szerelmét,

Féltékeny pályatársadra a hagyatékodat,

A piramisjáték szervezőre spórolt pénzed,

És a veled barátkozó spiclire a féltett titkodat!

Mi minden – ne – legyen az a hely,

amit te az otthonoddá varázsolnál:

Bolondokháza
Átjáróház
Szeretetotthon
Éjjeli menedékhely
Siralomház
Dologház
Fogda, börtön
Kórház, elfekvő
Átmeneti szállás
Vendégház, hotel
Laktanya
Tömegszállás
Szülőotthon – halottasház
Menedékház – kulcsos ház

Perspektíva

Illúzió és szemmérték

Ami messzebb van, az kicsinek látszik.

A szemed elé tett kezed nem nagyobb a hegynél.

Ha a szemed ezt nem tanulja meg, elpusztulsz.

Ahogy akkor is, ha nem tudod megbecsülni,

Hogy milyen sebességgel közelít feléd az autó.

Utánzó majom

Éjszaka átvág a púpos a temetőn,

egyszer csak eléugrik egy kis törpe,

s megkérdi a púpost:

- Mi van a hátadon púpos?

- Egy púp

- Kell az neked?

- Nem.

A púpos hirtelen felegyenesedik,

s boldogan sétál keresztül városon.

Szembejön vele a sánta,

akinek elmeséli mi történt.

A sánta fejvesztve rohan a temetőbe,

elé is odaugrik a törpe.

- Mi van a hátadon te sánta.

- Semmi...

- Akkor nesze itt egy púp!

Utazó varázsló

érkezik a városba,

s elsőként a sánta

és a pösze kerül sorra.

Beküldi őket a varázsló egy sátorba,

hókusz-pókuszol egy kicsit, majd elkiáltja magát:

- Sánta dobd el a botod!

Kirepül a bot, hatalmas durranás, majd egy hang:

- A szánta eleszett.

Érzéki csalódás

Amikor sokszor teszteled a kezeddel,

Hogy elég meleg-e a fürdővíz,

Majd csudálkozol,

Hogy miért sivalkodik a gyerek.

Ilyenkor tudnod kell,

Hogy te a vizet hidegebbnek érzed...

Ahogy tudod, hogy nem görbe a ceruza,

Amit az imént tettél bele egy pohár vízbe.

Tűz és víz

Mekkora a kontraszt:

Ficánkolsz mint hal a vízben

Vagy agonizálsz mint partravetett hal,

(akit a Segítő visszarakás helyett vigasztal)

Mű-fajtalankodó

Találd meg éltető közeged, műfajod,

Különben életfogytig úgy jársz

Mint a nyúllal versenyfutó teknőc,

Vagy a vízben vergődő, fuldokló nyúl…

Főúr

A logika és grammatika előtt

Még a császárnak is meg kell hajolnia,

Máskülönben ki értené, hogy mit parancsol,

S hogy azok ne legyenek ellentmondóak,

Egymást kioltóak…

Logika

Tautológiák.

Semmitmondás

Körbenforgó okoskodások.

A magyarázandóval „magyarázni”…

Semmiről semmit nem állítani.

Ugyanarról ellentmondó állítást tenni.

Helytelenül következtetni…

Az axiómákat próbálni bizonyítani.

Ördögi kör.

Miért iszom? Mert bánatos vagyok.

Miért bánkódom? Mert sokat iszok…

(Kis herceg)

Két rendőr elhatározza,

hogy megtanul valami újat,

ne mondhassák róluk állandóan azt,

hogy ok semmire sem képesek.

Hosszas vita után elhatározzák,

hogy megtanulnak járni a vízen,

hiszen azt úgyse tudja senki más.

Több éves gyakorlás után

büszkén sétálnak a Margithíd alatt,

mikor egyszer csak egy hangot hallanak a hídról:

- Nézd a barmokat, még úszni se tudnak.

Potenciazavar

Képes vagyok természetes erekcióra,

A nő illata és más erotikus kisugárzása

Fel is gerjeszti a vágyam, s Ő is akarja,

De mégsem jön létre ma ez a nemi aktus,

Mert a gátlásoldó alkohol impotensé tett…

Oldószer

A részegség oldja a gátlásokat?

Így könnyíti, hogy végre szerelmet valljak.

De a roham előtt kapott rumadag után

Vadidegen családapákat miszlikre kaszabolok…

Agresszív kismalac

beszorul a kamionjával a híd alá.

Meglátja a rendőr és odasétál:

- Mi van, Malacka, beszorultál?

- NEM, B*ZMEG, HÍDAT SZÁLLÍTOK!!!

Agresszív kismalac áthajt a piroson.

Megállítja a rendőr:

- Kismalac, ez a piros lámpa 5000 forintodba kerül.

- Drága, NEM KELL!

Hit és tudás.

Hiszem, ha látom?

Ha látom, akkor nem kell abban hinnem!

A látomásom, vízióm megvalósíthatóságában igen.

Ha érzem, hogy forró az étel,

Azt érzem és nem tudom –

Azt tudni vélhetem, hogy nem jó így megenni…

Ne légy szeles.

Bár a munkádon más keres –

dolgozni csak pontosan, szépen,

ahogy a csillag megy az égen,

úgy érdemes.

(J.A. – 1936.)

Opinion leader

Aki a legnagyobb, legmagasabb

És a legerősebb, s ezt fitogtatja is,

Az lesz az óvodában a véleményvezér,

Mindenben ő mondja ki az utolsó szót

Véglegesen

Ha egyszer begörnyedtél,

Már soha többet nem tudsz felegyenesedni?

Ami már nem javulhat – örülj, ha nem romlik…!

Nap nem tisztelő

A Napba nézel, hogy láss,

A Naphoz közel repülsz viaszszárnyaiddal

A Napon égeted magad, napszúrást kapsz…

A Napot akarod pótolni villanykörtékkel

Sötétkamrákban kívánsz életerőre kapni

Fordítva

Az évben

egyszer volt

egy fordított nap,

az iskolában, hálószobában stb. –

Majd egyszer csak minden így maradt,

és az egyszeri kivételből szabály lett…!?

Miét értékelhetsz

a másik emberben?

A jó humorát

A segítőkészségét

A megelőlegezett bizalmát

Az odaadó gondoskodását

A tapintatát, a diszkrécióját

A jó modorát

Az eszét

A nagylelkűségét

Az igazságérzetét

A szerénységét

A közvetlenségét, nyíltságát

Az egyenességét, tisztaszívűségét

A jószándékú kritikáját (a tükrét)

A jó megjelenését, esztétikumát

A karakán kiállását

A szakértelmét, hozzáértését

A figyelmességét

Az empatikus érdeklődését

A kedvességét, a melegségét

Az áldozathozatalait (időt szán rád)

A jól tájékozottságát

A vendégszeretetét

A megbízhatóságát

Az együttműködési készségét

Az megértő elnézését

Az engedékenységét, kompromisszumkészségét

A meg nem alkuvását

Stb.

FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA

Falu végén kurta kocsma,

Oda rúg ki a Szamosra,

Meg is látná magát benne,

Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,

A világ lecsendesedik,

Pihen a komp, kikötötték,

Benne hallgat a sötétség.

De a kocsma bezzeg hangos!

Munkálódik a cimbalmos,

A legények kurjogatnak,

Szinte reng belé az ablak.

„Kocsmárosné, aranyvirág,

Ide a legjobbik borát,

Vén legyen, mint a nagyapám,

És tüzes, mint ifju babám!

Húzd rá cigány, huzzad jobban,

Táncolni való kedvem van,

Eltáncolom a pénzemet,

Kitáncolom a lelkemet!”

Bekopognak az ablakon:

„Ne zugjatok olyan nagyon,

Azt üzeni az uraság,

Mert lefeküdt, alunni vágy.”

„Ördög bújjék az uradba,

Te pedig menj a pokolba!...

Húzd rá, cigány, csak azért is,

Ha mindjárt az ingemért is!”

Megint jőnek, kopogtatnak:

„Csendesebben vigadjanak,

Isten áldja meg kendteket,

Szegény édesanyám beteg.”

Feleletet egyik sem ad,

Kihörpentik boraikat,

Végét vetik a zenének

S hazamennek a legények.

Petőfi Sándor

(Szatmár, 1847. augusztus.

Milyen nap van ma?

Késve ébredek

Kapkodás a reggel

Rosszul sül el a viccem

Félreért és berág a szomszéd

Elkezd kaparni a torkom

Bedöglik a mosógép

Kibicsaklik a lábam

Kicsúszik minden a kezem közül

Indiszponált vagyok, pedig döntenem kell

Sok olyat mondok, amit magam is megbánok

Ingerült leszek, és kötekedő- sokakat megbántok

Leginkább magamra haragszok, de ezt jól titkolom

Elmulasztom a legjobb békülési, ismerkedési alkalmat

Meghallom, amit a hátam mögött suttognak

Biztos, hogy engem csíp el a közlekedési rendőr

Nem tudom lerázni az energiavámpír ismerőst

Átvernek a boltban, romlott ételt viszek haza

Kiderül a gyerekről egy iskolai disznóság

Tévedésből kikapcsolják a villanyomat

Semmit nem tudok befejezni: frusztrál…

Belealszom egy bűn rossz, unalmas meccs nézésébe

Kedvesem is mindenen felkapja a vizet és duzzog…

Minden és mindenki összeesküszik ellenem

Ma négy évre újraválasztják a népirtó jó kormányt

Hibáztatás

Bűnbakot keresek-találok

És mégis bűntudatos vagyok,

mégse haragudhatnék másra:

bajaimat én okozom magamnak,

nem akárkiből lesz „áldozat”…

Reményik Sándor

Jóakarat

"Én jót akartam, - s minden rosszra vált..."

Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés,

Mellyel a szív magának ád halált,

S önnön hajába markol szaggatón

A Kétségbeesés?!

"Én jót akartam.

Zephirt vetettem, - és vihart arattam. -

Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! -

S az megindult alattam,

Mint a horkanó paripa, vadul.

Egy tégla nem tetszett a templomfalban,

Megmozgattam, - s a templom összedőlt.

Én jót akartam"

Mikor eljő az ítéletnek napja,

A végső nap

S a maga jussát minden szív kikapja,

Mikor a Bíró rátekint merőn:

Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,

Egy hópehely a másik serpenyőn;

Lángtengerek közt keskeny tejfolyó,

Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:

Jóakarat - elég lesz ez a szó?...

Jó napom volt

Jó lábbal keltem fel

Korán és frissen ébredtem

Már korán reggel rámsütött a Nap

Már előző este letisztult a mai forgatókönyv

Egész nap tagjaimban bizsergett kedvesem ölelése

Eltaláltam, hogy mi lenne a jó reggeli muzsika

Megmelengette szívem unokáim fényképe

Élvezettel kortyoltam a kávét, fújtam a pipafüstöt

Jó volt azt éreznem, nem éltem/élek hiába

Tele voltam nagy és még nagyobb tervekkel

Folyamatosan hálát adtam Istennek kegyelmi ajándékaiért

Elejét tudtam venni minden veszekedésnek

Pompás volt az uzsonna: a kefir házikenyérrel…

Röptében elcsíptem az elém reppenő ihletett ötleteket

Írásban is vissza tudtam adni, amit elgondoltam

Visszaigazolódott: jó nyomon vagyok a Lényeg felé

Magamat is felvidítottam, amikor kiskutyám vakargattam

Az életlendület túlvitt az apró nehézségeken

Frappáns kedves válaszokat írtam a leveleimre

Sikerült kizárnom a külső zavaró körülményeket

Csúcsformában magamból a legjobbat tudtam adni

Felemelt az érzés: itt állok, és nem tehetek másként

Csak úgy érdeklődtem rég látott öreg barátom hogylétéről

Élveztem, hogy ilyen flottul készítem a honlapot

Elégedettséggel töltött el a nap kötelességének teljesítése

Csak pár lépés a kertig, és számban a ropogós cseresznye

Örömömre szolgált, hogy

Elégedettséggel töltött el

Büszke voltam rá

Megerősödött hitem

Leülepedett s rendeződött bennem a meghallgatott előadás

Milyen csodás jó széllel jó irányba tartani!

Stb.

Ösztönző példa

Kohn fia, Rahel

rosszul tanul az iskolában.

Az apja megfenyegeti,

hogy ha továbbra is rosszul tanul,

átíratja a Piaristákhoz.

Rahel nem veszi komolyan a fenyegetést,

továbbra sem szaggatja az istrángot,

az apja viszont beváltja az ígéretét.

Hát lássatok csodát!

Rahel év végén

színötös bizonyítvánnyal jön haza a Piaristáktól.

Kérdezi is tőle az apja, hogy ez hogyan lehetséges.

Mire a gyerek:

- Tudod, apu, ketten vagyunk zsidók az osztályban,

a másik a tábla fölött keresztre van feszítve.

Itt nem babra megy a játék!!!

Többről szó se lehet

Én nem bánom azt,

Hogyha nagy-néha hazakísér,

Nem bánom azt sem,

Ha lopva a kezemhez ér.

Elnézem azt is,

Ha átfogja derekam,

De többről szó se lehet!

Én nem bánom azt,

Hogyha vesz néha mozijegyet,

Szünetben majszoljuk

Együtt a sósperecet.

Nem bánom azt sem,

Ha film helyett engem néz,

De többről szó se lehet!

Ha tánc közben jobban átkarol,

Nem szólok érte még,

Csak ha túlságosan forrón udvarol,

Akkor azt mondom, hogy most már elég!

Ne gondolja azt,

Hogy egy lánnyal ma mindent lehet,

Más lesz a helyzet,

Ha megkéri a kezemet,

Akkor tán kaphat majd

Tőlem egy csókot is,

De többről szó se lehet!

A többit a mamával

Beszélje meg!

https://www.youtube.com/watch?v=B5Ua15D9f30

Egy témába vágó másik régi dal:

Kovács Erzsi - Nem szabad elsietni

https://www.youtube.com/watch?v=wz8y-3lsfZg

Humorosnak szánt Mondások

1.Akasztott embert még az ág is húzza.

2.Ahány ház, annyi szopás.

3.Jön még kutyára másik kutya.

4.Nem esik messze a vak a botjától.

5.Jó pap holtig él.

6.Kicsi a bors, de le van szarva.

7.A kefir sem fenékig tejfel.

8.Öntsünk tiszta vizet a lapok közé.

9.Aki mer az nyer; aki merít az nyerít.

10.Hazug embert könnyebb utolérni, ha sánta.

11.Szegény ember vízzel gőz.

12.Sok lúd sokat szarik.

13.Madarat tolláról, zoknit szagáról.

14.A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen.

15.Sok pohárnak sok az alja.

16.Öregember nem vénasszony.

17.Akit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!

18.Nyelvében él a nemzet, de a nyelvével még senki sem nemzett!

19.Inkább legyem az orrom borvirágos, mint a fogam vízköves!

20.Ha csókol az anyósod, hunyd le a szemed és gondolj arra, hogy Krisztus is

szenvedett!

21.Az embert a gondolkodás tette állattá.

22.A szemérem világítás dolga.

23.Sok jó ember kis helyen is be tud rúgni.

24.Aki fél az alkoholmérgezéstől, az ne igyon mérgezett alkoholt!

LAST_UPDATED2

Ha szerit teheti, szemed’ is ki lopja.

2014. június 16. hétfő, 21:00

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

ABCD

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 29.

A készülő füzetek nyersanyaga-mellékterméke

Arany János

A RÉGI PANASZ

"Eh! mi gondod a jövőre?

Eh! a múlttal mi közöd?

Könnyel a múlt sirja dombját

S a reménynek száraz lombját

Hasztalan mit öntözöd?

Századoknak bűne, átka

Mind csak téged terhel-e?

Nem talán még sokkal érzőbb,

Nem talán még sokkal vérzőbb

Honfitársid kebele?..."

Oh, tudom; de bánatomban

Meg nem enyhít társaság;

Mint szülétlen több gyerekre

Osztatlan száll s mindegyikre

Az egész nagy árvaság.

Sőt azáltal súlyosb részem,

Hogy míg a tett melege

Más sebét enyhőbbé tészi:

Ő, szegény, csak kínját érzi -

A lant méla gyermeke.

Hogy reméltünk! s mint csalódánk!

És magunkban mekkorát!...

Hisz csak egy pontot kerestünk:

Megtalálva, onnan estünk;

Így bukásunk lelki vád.

Mennyi seprő a pezsgésben,

S mily kevés bor!... Volt elég,

Kit nagy honszerelme vonzott

Megragadni minden koncot,

Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhős! mennyi lárma!

S egyre sűlyedt a naszád;

Nem elég csak emlegetni:

Tudni is kell jól szeretni,

Tudni bölcsen, a hazát.

Vagy nekünk már így is, úgy is

Minden módon veszni kell?

Egy világ hogy ránk omoljon?

Kül-erőszak elsodorjon?...

Vagy itt-benn rohadni el?

(1877 júl. 26)

Ilyen vagytok ti/vagyunk mi,

kedves jó- és rosszismerőseim…

KORUNK EMBERE/ÁLLATORVOSI LOVA - I.

Aki a szart aranynak nevezi: a gödörben berendezkedik

Aki sok aranyból könnyedén még több szart csinál

Akinek világjárása kimerül a katasztrófaturizmusban

Aki hol gyáva nyúl, hol meg vakmerő, mint a vak ló

Aki részegen vesz fel hitelt, de józanul szerelmes

Aki nyárspolgárságát különcködéssel kompenzálja

Aki drága patkányméreggel táplálja, hizlalja magát

Aki a gyerek kegyetlenségére épít, s belőlük képez katonát

Aki a gyerekei közé veti a viszály magvát, hogy uralkodhasson

Aki a gyermekszülés után már főként, vagy kizárólag: anya

Aki a hatalmát megtartaná, de a felelősséget megosztaná

Aki a hátországból küld rohamra, a biztos halálba mást

Aki a házassággal sorvadni hagyja minden egyéb kapcsolatait

Aki a húsevőt legyilkosozza - saját gyerekeinek ízlésdiktátora

Aki a jó borának semmilyen vagy csak rossz cégért készít

Aki a jó és a rossz harcában az örök semleges akar maradni

Aki a jóért a világvégére is elmegy, a rosszat házhoz hívja

Aki a jót saját érdemének, a rosszat sorsának tudja be

Aki a kákán is csomót keres, az élő fába is beleköt

Aki a kapcsolatukat féltve, nem mond ki életmentő igazságot

Aki a kecskére bízza a káposztát, pedofílra a gyerekét

Aki a kiadás-bevétel nyilvántartásával tart/dob kapcsolatot

Aki a kicsire nem ad, a nagy meg nem számít: gaz-igaz

Aki a király bolondja privilégiumait féltékenyen őrzi

Aki a kis tüzet még nem oltja, a nagyot már nem tudja

Aki a könnyebb ellenállás irányában apróra váltja talentumát

Aki a könyvből lesve, puskázva udvarol, bókol és csókol

Aki a laikusok véleménye után fut - aki mérvadókéra sem ad

Aki a legbiztosabb módon szeretné a legnagyobb hasznot?

Aki a legelsőként a legnagyobbat rúgja a döglött oroszlánba

Aki a leginkább a zavarosban szeretne halászni - zavart kelt

Aki a leginkább hátulról, vagy övön alul szeret ütni…

Aki a legjobban érti, legkevésbé élvezi a zenét, a humort stb.

Aki a legősibb mesterséget űzi - ő ettől nem lesz kevesebb?

Aki a levert magas léc után játszi könnyen átléphetőre teszi

Aki a mamahotelban vészeli át a legszebb „felnőtt” éveit

Aki a más szemében a szálkát is, magáéban a gerendát se

Aki a másik ember legsötétebb oldalára építi szélhámosságát

Aki a másik ember gyengéinek jó ismeretét kamatoztatja

Aki a másikra - „a békesség kedvéért” - ráhagyja hülyeségét

Aki a megalkuvást ésszerű kompromisszumnak álcázza

Aki a megmérettetéseknél könnyűnek találtatik

Aki a megrendeléstől függően hol pandúr, hol betyár

Aki a mennyiséggel próbálja pótolni a minőséget

Aki a Mestert mindenhova követi- az örök kárhozatba is

Aki a mindennapok bliccelős csatáiban őrlődik és kopik el

Aki a mocskos pohárba önt újból tiszta vizet, és nem érti…

Aki a mosdóvízzel együtt a gyereket is kiönti

Aki a nem szabadidős önmagával nem vállal azonosságot

Aki a nyájemberségtől taszítva a különcködésnél köt ki

Aki a nyelvi korlátai miatt nem tudja elmondani, mi bántja

Aki a nyílt vízen építené át a hajóját

Aki a rajta esett legkisebb sérelemért is várja a bosszúalkalmat

Aki a rendelt keskeny ösvény helyett: széles úton a szakadékba

Aki a romokban csak pusztulást, s nem az új ház esélyét látja

Aki a rongáláson keresztül fejezi ki, vezeti le dühét: vandál

Aki a rossz alapra épített házat próbálja toldozni, foltozni…

Aki a rossz híreket várja, gyártja és rémhíreket kéjjel terjeszt

Aki a rozzantnak látszó gebébe nem lát bele táltosparipát

Aki a rövid karját-kardját nem meri megtoldani egy lépéssel

Aki a sikert a magáénak tartja, a kudarcot rád hárítja

Aki a sok és felesleges ugatásával el is árulja, hogy nem harap

Aki a sosemvolt múltban, vagy a képzelt jövőben „él’

Aki a süllyedő hajóról gyereke előtt kincsesládát ment

Aki a szabályokat nem ismerve él a költői szabadsággal

Aki a szájából segget csinál

Aki a szakmai féltékenysége miatt nem forgatja talentumát

Aki a szálkát látja a másik, a gerendát nem a saját szemében

Aki a szenvedélybetegségére büszke munkaalkoholista

Aki a szenvedés aranyfedezete nélkül forgalmazza pénzét

Aki a szópárbajban érv helyett személyeskedik, övön alul üt

Aki a szükségállapotban hasznosat utána is életben tartja

Aki a szükséges lépéseket elmulasztva a kegyelem hazardőre

Aki a szülei szavát szentírásnak veszi, majd hülyeségnek

Aki a szülői felelősségtől menekülve sterilizáltatja magát

Aki a társa gyengéit lesi, s azt karikírozva felnagyítja

Aki a társával egymást frigiddé, illetve impotenssé teszik

Aki a tautológiát „állít”- vagy a bizonyítandóval bizonyít

Aki a tékozló fiú: kifenegyerekeskedve magát hazatér apucihoz

Aki a teljességre vágyik: egyszerre akar férfi és nő is lenni

Aki a tengert szeretné látni - a pocsolyában nem gyönyörködik

Aki a ténykérdéseken hosszasan vitatkozik

Aki a Teremtőt átkozza halandóságáért, de utána unatkozik

Aki a tévéből tudja meg, hogy milyen idő van lakóhelyén

Aki a tisztító bűnvallás helyett ön-szerecsenmosdató

Aki a topmodell trükk-képéhez hasonlítgatja asszonykáját

Aki a tökéletes társra vár, s nem tudja szeretni a kis hibákat

Aki a tudóstól várja, hogy meghatározza az ő élete értelmét

Aki a turisztikai hivatal reklámfilmjeiből ismeri az országot

Aki a tűzzel játszik vagy tüzet gyújt, hogy majd vitézkedhessen

Aki a válságaiban sosem látja a jobb folytatás esélyét

Aki a válságban nem látja az előző állapotnál jobb kiutat

Aki a veszett róka szelídségét a földi paradicsom jelének veszi

Aki a vészkor elmúltával is fenntartaná a szükségállapotot

Aki a zanzákból véli ismerni a Regényt, dugásból a Nőt

Boldogság

'A férfi'

Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.

'A nő'
Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

Szerző: Weöres Sándor

A hírvágy

Ne kívánd azt,

amit általában hírnévnek, dicsőségnek neveznek:

mert a híres emberek kirakatban tarkállanak,

mint egy halom sütemény s a kíváncsiság

légy-felhőként lepi és mocskolja őket;

hírnév nem dicsőség,

hanem nyomorúság és megaláztatás.

Ne kívánd azt,

amit általában örök hírnévnek,

halhatatlanságnak neveznek:

mert semmit sem érsz vele,

ha emléked holtod után is megmarad

a jövő nemzedékek emlékezetében,

mint összeszáradt múmia a piramisban.

Amit a nagy emberek halhatatlanságnak mondanak,

nem örök élet,

még csak nem is örök emlékezetesség,

hanem pár-száz vagy pár ezer évvel

későbbre halasztódó feledés.

Figyeld e lassúbb feledésre jutottakat:

szikkadt, porosodó változatlanságuk mily félelmetes.

Királyi csend az övék, arany és ezüst kripta-csend.

Nem az életük,

hanem a haláluk nyúlik évszázadokra, vagy évtizedekre.

Dicsőségedet és halhatatlanságodat

ne embertársaidtól reméld,

mert benned van, vagy benned nincsen.

Az európai ember nem akar akkora lenni,

hogy létének teljes lehetőségét betöltse,

csak mint egy jókora világítótorony,

mely eltűnik az éjszakában.

Ne elégedj meg a mérhetővel,

csupán a teljes nagyságra törekedj.

WEÖRES SÁNDOR

A BOLDOGSÁGRÓL

GNÓMÁK 1 - 4.

A kis jércét nem irígylem én,
amikor kapar az udvar szemetén.
Irígylem a kotlóst: lázban, egyedül
az áthevülő tojásokon ül
s a változás titka körülkerengi.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.

A gondolat itt, ott, mindenütt
élő szövetet bont és sebet üt.
Ha sokallod mennyi rajta a seb,
fuss, mint a háromlábu eb,
fuss vissza, míg nem késő visszamenni.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.

Weöres Sándor

Magyar példabeszédek

és jeles mondások – 48.

Tolvajok.

Csak alig volt:

hogy (még annya’ méhében)

föl nem akadott a’ köldök zsinorra.

A’ meg jegyzett júhbúl el viszen a’ farkas.

Pengeti bilincscsét.

Reszket szög a’ falban, ha a’ házba bé jő.

Szurkos kezű kolompárnak fia.

Harmadik úccárúl is meg ugattyák az ebek.

Ötön vesz a’ vásárban.[1]

A’ mit két szeme lát, két keze ott’ nem hagygya.

Eb keze látta,
Eb szeme vette
Akaszszák fel a’ ki keresi.

Pénz nélkűl vásárol.

A’ tolvaj olvasatlan is el viszi a’ pénzt.

Ha templomot keres is; akasztófára talál.

Vármegyének háza lakó palótája.

Ha láttyák; tréfa. Ha nem láttyák; valóság.

Holló természetű.

Ugrik a’ szíve, ha a’ csikót láttya.

Enyves kezű Tímár.

Egybe fel veszi, a’ mi láb alatt van.

Heveri az alsó tömlöcöt.

Két lába is akasztófának formájára mered.

Nagy körmű. – Bicskás.[2]

Ha lehetne, szemével is lopna.

A’ város házánál vasas katona.

Cigánosan veszi a’ lovat.

Ha távúl esik is tőlle, magához szívja az akasztó.

Homlokán az akasztófa anyai jegy.

El csipi, a’ mire talál.

A’ leg nagyobb tolvajnak leg több a’ neve.

Semmit helyén nem hágy.

A’ paszamán nem illik úgy a’ nadrágra, mint tolvaj a’ fára.

Ha szerit teheti, szemed’ is ki lopja.

El hajtotta a’ marhát.

Mint ha csak most esett vólna le az akasztófárúl.

Még álmában is keríti a’ marhát.

Attúl fél az erdőben: ne hogy magátúl is fel akadgyon a’ fán.

Semmi meg nem maradhat szemétűl, és kezétűl.

Oda a’ vese; de itt a’ szaga.

Úgy meg érdemli az akasztófát; mint szűz leány a’ koszorút.

Viszszá is lopják a’ tolvajtúl.[3]

A’ jó tolvaj a’ gyáva tolvajt meg lopja.[4]

Ki egyszer lop; osztán tolvajkodik.

Fel fogta a’ lovat.

Az első akasztófa néki készűlt.

A’ hüvösre tették.

Kerteletlen virág tolvaj kézre kerűl.

A’ hoszszú tömlöcnek akasztófa vége.

Ott kuruttyol a’ hűvösön.

Mi atyánk Isten bárány láb.

Loptam is, nem is; csak a’ híre nagy.

Füle meccett tolvaj.[5]

Ritka vásár tolvaj nélkűl.

Kegyes tolvajnak hegyes nyárs a’ farába.

Egy fa se teccik senkinek: hogy reá akadgyon.

Lajtorján vitték a’ sírba.

Mennél irgalmasabban bánnak a’ tolvajjal, ő annál kegyetlenebb.

Mennyi molnár, annyi tolvaj.

Elég van a’ rováson.

Tolvajnak igazsága inában vagyon.

Más keresménnyén hízik.

Ki a’ singet el lopta, a’ rőföt is nála keresik.

Jó tolvajbúl válik a’ jó haramja.

Nem nézi farkas a’ billeget.

Nem méltó a’ tolvaj: hogy a’ földön járjon.

Ragadozó farkas.[6]

Almának is a’ szépét kötik fel.

Ki egy tűt lop; ökröt is próbál.

Nem gondol a’ farkas bárányok’ számával.

Még a’ tolvajt rajta kapták, sok károkat tészen.

Akasztófán rották le a’ rovást.

Orgazda.[7]

Hol a’ kolompot talállyák, ott keresik az ökröt is.

Fiatal korában tanúllya az orgazda.

Bátor ember volt; maga ment a’ halálra.

Kicsin korában kezdi a’ tolvaj is.

Szem nyitva nézte halálát.

Körmös bojtorján.[8]

A’ város’ költségén takaríttatott el.[9]

Az akasztófa senkit se hí; mindent magához fogad.

Fényes nappal lopja ki istállóbúl a’ lovat.

Bé illik a’ hóhér palotájába.

Nem hal vizbe, kinek fel kell akadni.

Szemed előtt meg lop.

Akaszszák fel a’ cserfa tetejére.

Más embernek vér-ejtékjét nyallya.

Holttig való kenyér a’ tolvajság.

Meg érdemli a’ kötelet.[10]

Ha a’ tolvajnak százszor meg engednek;

még is száz egygyedikszer az akasztófára kerűl.

Az egerek is el szaporodnak, ha el nem vesztetnek.

Nem ott keres, a’ hol nincs; hanem a’ hol van.

Nehezen ereszti el az akasztófa prédáját.

Mint a’ zsáknak, meg kötötték a’ torkát.

Ország világ láttára fel magasztaltatott.

Az ólta szaporodnak a’ tolvajok, miólta nem akasztatnak.

A’ hó’ hátán nyomozták, meg is kapták.

Nehéz ott’ lopni, hol a’ gazda orgazda.

Az orgazdát nagyobbra böcsüllik egy singgel.

Ragadós a’ keze, mint a’ lép.

Hoszszú újjú. – Ágasra való.

Tolvaj a’ tolvajnak nem hiszen.

Szokott kvártéllya a’ tömlöc.

Az oltárrúl is le lopná.

Más búzáját is csepli.

Füléhez méri a’ paszamántot.[11]

Ripsz rapsz; csak az én zsákom tellyék.

Nem igaz járatbéli ember.

Ott’ is talál, a’ hol senki se vesztett el valamit.

Az ötödik: ne ölly, szóll az orvosoknak.
A’ hetedik: ne lopj a’ prókátoroknak.

Ott is arat, a’ hol nem vetett.

Egy fára három tolvaj is fel fér.

Egy bagoj se szereti a’ nap fént.

Akár lopjon, akár a’ zsákot tarcsa, egy tolvajság.

Édesebb az alma, ha a’ pásztor ott’ nincs.

Utánna hordották a’ fa darabokat.

Addég lesznek tolvajok, még marhák.

Segícs Uram, hat ökörik.

Örömest hozzá nyúl a’ nem találtthoz.

Mas’ zsebében kotoráz.

Korpája sincs; még is lisztet árúl.

Nem mindent visz el mindenkor a’ tolvaj.[12]

Ott’is ás, a’ hová semmit se tett.

Jó harapó fogó.

A’ Cigány a’ billegzet lóra is fel űl.

Cigány kereset.

A’ hal se akad fel a’ horogra, ha nem lop.

Más szekrénnyére szokott.

Nyomába akadtak a’ szalma hordónak.

Tolvajt kiáltottak ellene.

A’ hol leg több a’ róka; leg kevesebb a’ nyúl.

A’ halaknak csukák a’ farkassaik.

Hogy bátrabban lopjon, szomszéd házat gyújt fel.

Szél kerekedik, alig ha nem akasztottak.

Egy főld között van.

Ég főld között jártattya a’ szellő.

A’ szabó is (csak a’ molnárra nézve) lop.

Más ember’ vérét szívja mint a’ pióca.

Ki a’ másét lopja, magájét kémélli.

Ott kapar a’ hol szemre talál.

Ott csavarog, a’ hol valamit érez.

Néha meg esik: hogy a’ nagy tolvajok

viszik a’ tömlöcbe a’ kissebb lopókat.[13]

Ne szánd a’ tolvajt; ha keréken látod is.

Ki jószágot lop, kész az életnek el lopássára is.

Akkor lop a’ macska, mikor nincs mit önnie.

Nem azért akasztyák fel a’ tolvajt: mert lopott;

hanem azért: mert nem tudta jól el rejteni.

Le sütött szeme is árúllya a’ tolvajt.

Szeretnénk a’ pockot is, ha nem lopna.

Annyátúl tanúllya egerészést a’ kis macska.

Tolvajnak, fia lopó.

Ha Jancsi lop, bizonyosan János fel akad.

Ha mennyi tolvajok vannak,

mind egyszerre egy egy ágasra fel akadnának,

fával nem győznék magokat.

Árt a’ gazdának, ki a’ tolvajt szánnya.

Ki a’ tolvajokat védelmezi, maga nagyobb tolvaj.

Többet emíszt el a’ tolvaj; mint a’ mit meg eszik.

A’ madarak köztt is vagyon tolvaj holló.

Mennyi Cigány, annyi lopó.

Csonttyához forrott a’ tolvajság.

A’ lopott barmokat,

de a’ szabadokat nehezen felejti el a’ tolvaj.

Apjárúl semmi se maradt,

maga se keresett semmit;

még is dús gazdag.

Tolvaj gűzű.[14]

Meg fogja, ha lehet, szomszédgya tehenét.

Meg feji (ha lehet) akár ki’ tehenét.

Nem láttam meg jobbúlt tolvajt.

Herceg (a’ tolvajok között), a’ ki leg főbb.

Némely tolvajoknak sokáig fáj nyers fejök.

Meg lopja (ha lehet) az Isten koporsóját is.

Ki mennél többet lop, annál hamarébb fel akad.

Vannak tolvajok, kik kevéssel érik be, ha már sokat loptanak.

A’ leg élesebb szemű tolvajnak is szemét, ki lopja utóllyára a’ varjú.

Ha valakit fel akasztanak, csak a’ varjú mondgya feje fölött: hogy kár.

Leg szemesebbnek kell lenni a’ tolvajnak.

Ha tizenkét tolvajt akasztanak fel egyszerre;

a’ tizenharmadik még se fél.[15]

Vannak vak tolvajok is.[16]

Illik a’ kender hám a’ tolvaj’ nyakára.

Fél a’ gonosz tolvaj nyakára valótúl.

A’ tolvajnak elsőben kezét, lábát

azért kötözik meg:

hogy azután torkkához

(ha mindgyárt csiklandós is) bátrabban férhessenek.

Ebnek se köll a’ tolvaj, ha a’ fán meg száríttyák.

Sódora se jó a’ hízott tolvajnak.

Leg jobb olyan aszszont el venni,

kinek Urát fel akasztották:

mert második Urának soha szemére nem veheti:

hogy nálánál jobb volt az első.

Egy hegyes túróért fel nem akasztyák az embert.

A’ mit a’ lopásra el léptél; nehéz viszszá lépni.

Leg hamarébb nyakon kapják a’ tolvajt.

Fejesnek kell lenni annak is, kit fel akasztanak.

Másén tanúl a’ tolvaj.

Más kárán tanúl a’ tolvaj.

El lopná az Isten palásttyát is.

Az ezüst Angyalokat szállni taníttya.

A’ szárnyatlan ezüst szenteket is el szárnyaltattya.

Az esztelen és tolvaj között a’ külömbség:

hogy az esztelen maga’ kárán;

a’ tolvaj pedig másnak kárán tanúl.

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Székely vicc

Székely bácsika

Pestre utazik a rokonokhoz látogatóba,

és a fiára bízza a gazdaságot

arra az időre, amíg távol lesz.

Ahogy visszatér,

a fia már várja a lovaskocsival a vasútállomáson.

Elindulnak haza, és beszélgetni kezdenek.

Azt mondja az öreg:

- Minden rendben volt, fiam?

- Igen apám.

- Semmi baj nem történt?

- Semmi apám.

Az öreget nem hagyja nyugodni a dolog,

és tovább faggatózik:

- De tényleg semmi baj sem történt?

- Hát... Eltört a villa nyele.

- Eltört a villa nyele? Hogyan tört el a villa nyele?

- Hát, mikor vittem a kutyát elásni...

- Miért, megdöglött a kutya?

- Igen.

- Hogy történt?

- Letaposták a lovak és a tehenek...

- Letaposták? Hogy-hogy letaposták?

- Megriadtak, amikor kigyulladt az istálló.

- Kigyulladt az istálló!? Mitől gyulladt volna ki az istálló!?

- Hát apám, átfújta a szél a zsarátnokot a nagyházról...

- Hát az is leégett!?

- Igen, de a macska a hibás.

- Már hogy lenne a macska a hibás?

- Felborította a gyertyákat,

amikor ravataloztuk a nagymamát.

- Meghalt a nagymama??! Dehát...

- Akkor ütötte meg a guta, Isten nyugosztalja,

amikor édesanyám megszökött a postással...

- Megszökött a postással?!

Hát akkor minden rendben van fiam.

- Hát ezt mondtam én is.

TÓTH ÁRPÁD

ÁLARCOSAN

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?

Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,

A világ minden fényét s melegét

Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.

Ibolyákkal a téli Riviérát.

Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,

Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat

Se tudok hazudni, se lopni.

Vergődő és fénytelen harcokon

El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,

Csillog a világ szörnyű arany-szennye.

Röhögő senkik, balkörmű gazok

Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,

Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.

De légy türelmes. Jön még ideje

Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,

Váró révem, virágos menedékem.

Most álarc van rajtam, zord és hideg,

De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,

Öledbe hajló arcomról lemállik,

S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden

Mindhalálig.

LAST_UPDATED2

Kutya is megvesz a jólélésben

2014. június 17. kedd, 16:02

pumi1

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

ABCD

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 30.

Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek

Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

1937. júl. - aug.

Bűn

Hiba, vétek és bűn

A bűn és az elkövető bűnös

Bűnös tett – bűnös mulasztás

Bocsánatos és halálos bűn

Bűntudat

Bűnbeismerés

Bűnbánat

Bűnvallás

Fülbegyónás – nyílt megvallás

Bűnbocsánat

Eredendő bűn

Emberiség elleni bűn

El nem évülő bűncselekmény

Bűn és bűnhődés

Büntető hatalom

Büntető bíráskodás

Büntető törvénykönyv

Szabálysértés – vétség – bűn

Bűncselekmény – minősítés, fokozat

Büntetett előélet

Büntetés-végrehajtás

Visszaesés – bűnismétlés

Büntetés és jutalom

Bűnre csábító – kísértő

Bűnrészesség

Bűntanya

Bűntárs – cinkos

Stb.

Juhász Gyula

A tékozló fiú

A fiú:

Véres a lábam. Tüske marta.

Hajam zilált. Künn járt viharba.

Szemem vörös. Villámba nézett.

Szívem törött. Megvert az élet.

Az ajkamat száz csók égette.

A lelkemet száz pók mérgezte.

Atyám, te jó, öreg, te áldott,

Fiad vagyok, a visszapártolt.

A testvér:

Én mindig a te fiad voltam

Atyám, én soha nem ujjongtam.

Én nem daloltam, nem öleltem,

Én ittmaradtam a közelben.

Ő bűnös, ő koldús, ő gyönge,

Ő elbukott, vesszen örökre!

Az atya:

Öreg volnék, de érzem én még

A régi lángok égetését,

A boromat kiittam én is,

Volt vágyam és ujjongtam én is.

Ez a fiú a vérem vére,

A szomorúság lőn a bére,

Az átok fogta, vihar verte,

Az életet sírván szerette.

Kelj föl, ez a nap áldott szombat,

Fonnyadt karommal átkarollak.

Ne sírj, a sorsnak lelke nincsen,

Balcsillag ég a szíveinkben!

Szárnynak ólom, dér a virágnak

És a gyönyörnek bére bánat!

Egy itt a vétek: élni merni

És egy a vígasz itt: a semmi!

tkozl2

Szóvégződések - rímek

-OG

A patak csobog

A tűz lobog

A szív dobog

Az asszony dohog

A gyomor korog

A férj morog

Az öreg csoszog

Az úrhölgy kocog

A kisded csacsog

A szerelmes szem ragyog

A rossz tanuló dadog

A mama kedvence fanyalog

Stb.

Kutya

Alany-állítmány

A kutya lohol

A kutya csahol

A kutya vonít

A kutya szűköl

A kutya piszkít

A kutya harap

A kutya kutyálkodik

A kutya ül – fekszik

A kutya elkóborol

A kutya vicsorog

A kutya irigykedik

A kutya ugrabugrál

A kutya őriz

A kutya éhezik

A kutya megvész

Stb.

kutyafuti

Kutyamondások

Irigy kutya, bújj a lukba

A kutyaugatás nem hallik az égig

A kutya ugat a karaván halad

Hazug embert hamarabb utolérik, mint…

Sokat hízelkedik a kutya de nem hisznek neki.

Kis kutya, nagy kutya nem ugat hiába.

Kutya van a kertben.

Kertben, azaz közel van a kutya, azaz a veszedelem.

A koncot el nem ejti nyálazatlan a kutya.

A koncot a kutya fiának se adja.

Kutya koncért a prédikációt is elhagyja.

Nem csak egy tarka kutya van a világon.

Annyi, mint a kurta/tarka kutya.

Ugat a kutya, de a szél elhordja.

Láncolt kutya csak azt marja, ki hozzá közelít.

Vén kutya ebül szokott megőszülni.

Legjobb kutya, melynek szeme legutoljára nyílik.

Kutya is melegednék a tűznél, ha orrát nem féltené.

Ki kutya, a templomból!

Akár fehér, akár fekete, elég hogy kutya.

Akkor a mi kutyánk még kutyó volt.

Kutyából nem lesz szalonna.

Kutya után ugat a kutyó.

Kutya is megvesz a jólélésben.

Konczon vesznek össze a kutyák.

Hadd morogjon kutya, csak meg ne harapjon.

Őrizkedjél az alvó kutyától.

Soha nem pirul meg a kutya.

Kutyaábrázatból nem válik orcza.

Hányszor kellene megpirulni a kutyának,

ha orcája volna.

Kutya se ugatja.

Senki se szól róla; teljesen feledtetik.

Más is van még a faluba,
Mégsem ugati a kutya.

Népd.

a) Kutya is megugatja.

Kutya is meghugyozza.

Azt, kinek zsebében egy krajcár sincs.

Kutyának sem kell.

Atyjafia a kutyának.

Ha kend ember, más se kutya.

Jobb az élő kutya a holt oroszlánnál.

Jó ő; csak a kutyák rosszak: hogy rég meg nem ették.

Kutya nem hagyja el az ugatást.

A mely kutyát éri a kő, az rivanik el.

Sok kutya nyúlhalál.

Német: Viele Hunde sind des Haasen Tod.

Kutyát fogni.

A kutya csak kutya, ha tízszer átússza is a Dunát.

Elbeszél órákig a kutya farkáról.

Az ám! a kutya farka. D.

Ritka kutya bolha nélkül.

Kár a kutya szőrét megaranyfüstözni.

Ha egyszer

a kutya megkóstolta a marhabelet,

a húst sem hagyja abba.

Latin: Periculosum est canem intestina gustasse.

Fehér kutya, nyakas eb.

Fekete kutya, tarka eb, mind egy ördög. D.

A mely kutyát meg akarnak ölni,

veszett nevét költik.

A mely kutyának veszett nevét költik,

el kell annak veszni.

Pad alá szokott kutyának

ha fejét asztalra vonod is,

a pad alá rántja.

Vadászkutyának derce is jó.

Ha a kutya bőrére eleve innának, elkevélyednék.

Kutyát is kár kiverni a házból.

Ha kutyára hagynák, egy legyecske se lenne a világon.

Kutyának kutyó a fia, kecskének gedő.

A kutya, ha meg nem eszi is,

legalább körülheveri a dögöt.

Rossz kutya mellett a jó is eltanul.

Nem tartós cövek a kutyafark.

Kis kutya nagy konc.

Az se kutya.

Szép volna, ha kutyák megbékülhetnének.

Kutyát vertek ezen a helyen.

Kártyások között a vesztő szokta mondani.

Veszett kutyaharapás másvilágra talpalás.

Sebes kutya futtában.

Félénk kutyának hasa alatt farka.

Kutyagyomornak pacal a foltja.

Feltartja fejét, mint szállási kutya,

mikor a tejes fazékon megütötték orrát

Heves kutya vak kölykeit hányja.

Szűköl, mint a sarokba szorított kutya.

Föléledt benne a kutyavér.

Bekapta, mint kutya a legyet.

Csavarog, mint falusi kutya nagy városban.

Fáradt vagyok, mint a kutya.

Fázik, mint a kutya.

Oda könyököl, mint kutya a garádjára.

Irigy, mint a kutya.

Megszorul,t mint kutya a karó közt.

Karó közé szorult, mint a kutya.

Feláll, mint a kutyafark.

Olybá veszem, mint a kutyaugatást.

Minden embert megugat mint az éhes kutya.

Kapkodja, mint kutya a legyet.

Leforrózták, mint a kutyát.

Úgy vannak együtt, mint kutya a macskával.

Szereti, mint kutya a macskát.

Reszket, mint kutya az ajtó előtt.

Megszokta ,mint kutya a tengelynyalást.

Kutyabaja.

Kutyaszorító.

Rá várják a kutyaporcióra.

Lesz kutyalakzi.

a) Megbánta mint a mely kutya kilencet fiadzott.

b) Kutya is a dombra sz..ik.

c) Ha kutyával játszol, bot legyen kezedben.

d) Kutya is haragszik az orráért.

e) Kutyának se jó az első fia.

f) Kutya se teszi be maga után az ajtót.

aa) Nem kapja el kenyerét a kutya.

bb) Ha a kutya megvész, elhagyja a házat.

cc) Halál kutyái ugatnak ki belőle.

dd) Megderekalták mint a kan kutyát.

ee) Utoljára kutya sem fél a botos bálványtól.

ff) Egyik kutya, másik eb. (Lásd: eb.)

A mely kuvasz

egyszer általuszta a Dunát,

nem fél többé a viztől.

Örvvel erős a kuvasz.

Szalonna nem leszen kuvaszból.

a) Fekszik, mint kuvasz a szénán.

Erdélyi János: Magyar közmondások könyve

egyszer_volt_bud_n_kutyav_s_r_

Statisztika

A mennyiség és minőség

Mit hányszor és minőképpen?

Levegővétel éjjel/nappal

Szívdobbanás – napi/évi

Megtett lépések száma, hossza

Hányszor, mennyit és mit ettél

Hányszor és meddig ölelkeztél

Mennyi pénzt kerestél – átlagban

Hány szót használtál, és hányszor

Hányféle és mekkora jót tettél, és hányszor

Mennyi és mekkora bűnt követtél el, visszaesve

Stb

Viszockij:

Ballada a szerelemről

A nagy özönvíz után, amikor
A tenger a partok mögé visszatért,
A hátráló áradat habjai közül
A Szerelem csendben földre szállt.
Egy időre szétolvadt a térben,
És elidőzött a végtelenségben.

Néhány különc – vannak még ilyenek-
Teljes mellel szívja be ezt a bódító elegyet,
Nem várnak sem jutalmat, sem büntetést, -
És amikor már azt hiszik, hogy ezt szabadon tehetik,
Egy napon, nagy hirtelen megértik,
Ugyanúgy zihálnak, mint mások is.

De tudnod kell: Az érzés, mint a hajó,
Hosszan lebeg, míg fel nem ismered,
Hogy a "Szeretni" ugyanaz,
Mint "Lélegezni" és "Létezni".

Lesz még sok kétség, s bolyongás:
Hisz a Szerelem földje hatalmas föld!
Lovagjait – próbatétel gyanánt-
Egyre szigorúbb mércével méri majd,
Közéjük áll, szétválaszt,
Elveszi nyugalmuk, és álmukat…

De visszatéríteni az őrülteket nem lehet-
Már fizetni is hajlandók:
Bármi árat -életüket kockáztatva is- megadnak,
Hogy megőrizzék, és ne engedjék széttépni
Azt a láthatatlan varázsszálat,
Amit a szerelem feszített közéjük.

A friss szél megrészegítette fejük,
Megrogytak térdeik, halálukból támadtak fel, -
Mert ha nem szerettél -
Sem nem éltél, sem nem lélegeztél!

Sokat örökre megfojtott a szerelem,
Bárhogy hívod, el nem érheted őket,
Számlájukon rémhír és üres beszéd,
De ez a számla vérbe áztatott.
Mi azonban gyertyát gyújtunk azokért, akik
Meghaltak az ismeretlen szerelemért…

Lelkük virágok közt kószál majd,
Hangjuk egy ritmusba olvad, s
Az öröklétet együtt lélegzik be majd,
Találkoznak, és – egy mély sóhaj után-
Valahol, egy törékeny folyótorkolatnál
Átkelnek az univerzum keskeny hídján.

A szerelmeseknek nászágyat vetek-
Énekeljenek csak ébren és álmukban is!
Lélegzek, hát Szeretek!
Szeretek, hát Létezek!

Baka István fordítása

hitetlen tamas

Ilyen vagytok ti/vagyunk mi,

kedves jó- és rosszismerőseim…

KORUNK EMBERE/ÁLLATORVOSI LOVA - II.

Aki addig evez Élete tengerén, míg ki nem köt a Bánat szigetén

Aki addig hajszolta-halmozta élvezeteit: belecsömörlött

Aki addig Jézus barátja, amíg le nem fogják, el nem ítélik

Aki addig keresi a halhatatlanság titkát, míg lepereg élete

Aki addig kíméli és menti magát: újszerű állapotban rohad

Aki addig nem segít, amíg a másik nem tér át az ő hitére

Aki addig nem vall színt, míg nem tudni, ki lesz a győztes

Aki addig piszkálódik, kötekedik, míg ki nem húzza a gyufát

Aki addig söpri a szőnyeg alá a szemetet, míg elbukik

Aki addig várja anyasága ideális feltételei alakulását, míg késő

Aki addig-addig válogat, míg hoppon marad

Aki ágyúval lő a verébre - romba dönt még néhány lakóházat is

Aki ágyúval lő a verébre, s vele elpusztítja az öreg diófát is

Aki ahova lép, ott fű többet nem terem

Aki ahova lép, ott fű többet nem terem - az írmag is kipusztul

Aki ajtófélfa ember - sehol sincs se bent, se kint - küszöbön

Aki akkor sem eszik húst, ha ez megmenthetné házasságát

Aki aktív: minél jobban feszeleg, annál szorosabb a bilincs

Aki alacsony tűrésküszöbű: egy légy kihozza béketűréséből

Aki alattomban él az erejével, ártani-rontani ő is tud…

Aki áldozatból tettestárs lesz, mert szégyenérzetből falaz

Aki állva hal meg: rangon alulinak találva lehajolni az eperért

Aki amíg rosszul van, mindent megfogad - de hamar felejti…

Aki amikor szülhetne, még nem akar, amikor akar, már…

Aki ámul és bámul, mint Csipike: nélküle is működik az erdő…

Aki anyja szoknyája mögé bújik, ha legény kell a gátra

Aki annyira a földöz ragad: nem látja Ikarosz szárnyalását

Aki annyira bízik anyjában, hogy ő választhat neki párt

Aki annyira bolond: nem az örökkévalóságra rendezkedik be

Aki annyira gyáva, hogy se hazája, se otthona

Aki annyira gyűlöli ex-szerelmét: még az ördöggel is összefog

Aki annyira imádja magát: nekiáll a lelki klón gyártásnak

Aki annyira nem karakteres, hogy még elrettentő példa se lesz

Aki annyira önellátó, hogy önmaga bírája és dicsérője

Aki annyira szemérmes koldus, hogy titokban éhen hal

Aki annyira szeretné magát megmutatni: exhibicionista

Aki annyira tiszteli az anyját: őt sohasem előzheti meg társa

Aki annyira titokban áll ellen: megtévesztésből karriert csinál

Aki annyira törvénytisztelő, hogy szombaton nem gyógyít

Aki annyira zsugori, hogy még magát is sanyargatja

Aki annyit és addig issza kedvenc kakaóját, míg látni se bírja

Aki arra bazíroz, hogy kilakoltatásod után olcsóbb lesz a házad

Aki arra büszke, amit a szerencsének köszönhet

Aki árulásért cserébe kér mentességet, büntetlenséget…

Aki ásításával és cinizmusával demoralizálja a fiúkat

Aki átlép az összeesetten, nem veszi el ő a mentősök munkáját

Aki az a leggyengébb szem, ahol elszakad a lánc

Aki az állomásfőnöktől kér cigit, a bakternak köszöni a tüzet

Aki az általa egyoldalúan képzelt életekből összemazsolázna..

Aki az amúgy is nehéz kezdetet folyton csak halogatja

Aki az egész emberiséged megveti, s legvégén legfőként magát

Aki az Égre köpköd, s az visszahull az arcába

Aki az egyik szavával agyonüti a másikat

Aki az egyszeri kegyelmi ajándékra jogot akar formálni

Aki az élelmét megtermelő paraszt nevét sértésként használja

Aki az eleve elrendelést önfelmentő fatalizmusnak tartja

Aki az ellenségtől kér tanácsot: milyen taktikát kövessen?

Aki az első nagy bűnt már jóvátehetetlennek érez - neki annyi

Aki az emberiség barátja, de hidegen hagyja szenvedő hitvese

Aki az ételével mérgezi magát, fogaival ássa ki a sírját

Aki az imát elhadarja, de az étkezésből rítust csinál

Aki az irgalmatlanul előadott igazsággal szűkíti baráti körét

Aki az irgalom nélküli „igazsággal” barátokat veszít

Aki az orránál alig lát tovább

Aki az öngőgjében fuldokol - nincs benne teremtményi alázat

Aki az öregeket csak illemből hallgatja - egyik fülén be…

Aki az örömrontásban és ünneprontásban a leleményes

Aki az ünnep közeledtével csak annak megúszására gondol

Aki azért mozgalmárkodik, mert nem szeret hazamenni

Aki azért szül gyereket, hogy az eltartsa/hamar sírba vigye

Aki azért tetteti magát butának, hogy legyen, aki elveszi

Aki azt a csónakot fúrja ki, amin ő maga is evez, utazik

Aki azt a hajót süllyeszti el, amin ő is utazik

Aki azt a sebet tépi fel és mélyíti, ami még be sem hegedt

Aki azt a titkot is megőrzi, amit elárulva életet menthetne…

Aki azt hiszi, hogy a lélekölő kényszermunka is nemesíthet

Aki azt hiszi, hogy az élete kész átverés, de ő nincs beavatva

Aki azt hiszi, hogy bérlete lehet a szerencséhez

Aki azt hiszi, hogy felnőve semmit nem veszít, csak nyer hozzá

Aki azt hiszi, hogy majd nyugdíjban hegedül és képeket fest…

Aki azt hiszi, hogy üdvözül, ha szétosztja mindenét

Aki azt hiszi, hogy van isten háta mögött, ahol senki sem látja

Aki azt hiszi: a kárörvendőnek örömtelibb az élete

Aki azt hiszi: a szükséges feltétel egyben az elégséges is

Aki azt hiszi: amiről önként lemond, az könnyen visszajön

Aki azt hiszi: barátja csak igazat, ellensége csak hamisat szól

Aki azt hiszi: pont olyan forrón eszik a kását, ahogy azt főzik!

Aki azt hitte, hogy a háza felépülésével otthona is lesz

Aki azt kívánja, bárcsak mindig csak csokoládét ehetne

Aki azt nézi és erősíti, ami elválaszt, s nem ami összeköt

Aki azt szeretné, ha minden esetre lenne szabály vagy ukáz

Aki azt tanítaná, amit maga se tud - orvosi tanácsot adó beteg

Aki azt várja, hogy a sült galamb repüljön a szájába

Aki azzal áltatja magát: őt ez a kor nem érti meg, de az utókor

Aki azzal büszkélkedik, amiben neki semmi érdeme sincsen

hazi aldas

Harmonikus élet

- Gyerekek, ki tudna mondani egy példát a harmonikus házaséletre? - kérdezi a tanárnő.
Móricka jelentkezik:
- Az én nagyszüleim harmonikusan élnek. A nagypapa horkol, a nagymama meg süket.

Idős házaspárok közös nyelve:
Nagypapa kinyitotta az egyik szekrény ajtaját, és keresgélni kezdett a polcokon. A nagymama megkérdezte:
- Mit keresel?
- Semmit!
- Az nem ott van, hanem az ágy alatt!

Ifjú pár veszekedése

Édesanyám, megvolt az első komoly veszekedés közöttünk!- mondja az ifjú feleség anyjának.
- Ne keseregj leányom, minden házasságban előfordul az ilyesmi.
- Jó, jó, de mit csináljak a hullájával?

Kis testvér

- Tudod, hogy kistestvéred lesz? - kérdezi a szomszéd néni a kislánytól.
A kislány boldogan rohan haza, és megkérdezi:
- Anyu, hol van a kistestvérem?
- Itt a hasamban.
A kislány szomorúan megy vissza a szomszédba.
- Nem lesz kistestvérem - mondja -, az anyu megette.

Skót karácsony

A skót kisfiú megkérdezi az apjától:
- Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt?
- Parketta, kisfiam, parketta...

Friss házasok beszélgetnek:
- Szeretsz drágám?
- Szeretlek.
- Imádsz?
- Imádlak.
- Mire gondolsz?
- Arra, amire Te...
- Király, akkor hozz egy üveggel nekem is!

A hosszú házasság titka

Egy műsorba meghívtak egy házaspárt, néni is, bácsi is 100 éves volt. A műsorvezető - a bácsihoz fordulva - nem hagyta ki az ilyenkor szokásos kérdést:
- Bácsi, maga szerint mi a hosszú élet titka?
Mire az:
- Tudja, amikor a feleségemmel összeházasodtunk, már vagy 75 éve, megegyeztünk, hogy ha elkezdünk veszekedni, nem folytatjuk tovább, hanem az egyikünk kimegy a házból. Hosszú életemet annak tulajdonítom, hogy rengeteget voltam friss levegőn!

Párbeszéd

Két ember beszélget:
- Pontosan rád illik egy közmondás.
- Melyik?
- Akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá.
- De hisz nekem nincs hivatalom.
- Na látod, éppen ezért találó.

Kérdés

- Tudod-e, fiam, miért teremtette az Úr először Ádámot és csak azután Évát?
- Igen, Tiszteletes úr - válaszolja Pistike -, mert a Jóisten is tudta, hogy nem jó asszonnyal kezdeni!

Egy kérdés női szemmel

- Tudod-e fiam, miért teremtette az Úr először Ádámot és csak azután Évát?
- Igen, Tiszteletes úr - válaszolja Pistike -, mert minden mestermű előtt kell egy piszkozat is.

Szegények

- Mi bizonyítja, hogy az Isten szereti a szegényeket?
- Sokat teremtett belőlük.

A teremtés

Isten megteremtette a férfit, és megpihent.
Majd Isten megteremtette a nőt, és azóta senki sem pihen.

Isten felesége

Pistike megkérdezi az apját:
- Apuci! Van az Istennek felesége?
- Dehogy van - feleli a papa -, hiszen akkor nem lenne mindenható.

Ádám és Éva

Hárman állnak egy Ádám és Éva kiűzetését ábrázoló festmény előtt: egy angol, egy francia és egy orosz.
- Nézzék ezt az elegáns, tartózkodó kifejezést az arcukon - mondja az angol. - Teljesen biztos, hogy Ádám és Éva angol volt.
- Ugyan, nézzék, milyen szépek. Emellett teljesen meztelenek, így biztos, hogy mindketten franciák voltak - így a francia.
- Önök tévednek. Nézzék meg jobban a képet! - mondja az orosz. - Nincsen ruhájuk, egyetlen ételük van, az alma. Ennek ellenére azt hiszik, hogy ez a Paradicsom, így biztos, hogy oroszok!

Utoljára a nő

- Miért teremtette isten utoljára a nőt?
- Nehogy beleszóljon a teremtésbe.

Egy kis pihenő

No Kati néni, hogy vagyunk? – kérdi a lelkész.

- Nagyon lassan, tiszteletes úr.

- Mi a baj?

- Hát sok a dolog, az embernek alig van nyugodalma. Ha az a kis templomi alvásom nem volna, nem is tudom hová lennék.

Szeretet és humor

Szeretettel és humorral kell élni az életet.

A szeretet a megértéshez,

a humor pedig az elviseléshez kell.

hzassg kphumor

Népdalok versei

Addig babám szerettelek, addig babám szerettelek,
Míg igaznak ismertelek hateha.
De hazugságba értelek, de hazugságba értelek,
örökre meggyűlöltelek hateha.

Zöld a kökény, zöld a fa, zöld a kökény, zöld a fa,
Sokat sírtam alatta, de alatta.
Sírtam biz’ én nem volt mér’, sírtam biz’ én nem volt mér’
A régi szeretőmér’ hateha.

Kelj fel, rózsám, mert megvirrad, kelj fel, rózsám, mert megvirrad,
Mert feljött a hajnalcsillag hateha.
Kelj fel, rózsám, mert megvirrad, kelj fel, rózsám, mert megvirrad,
Mert feljött a hajnalcsillag hateha.
Más azt tudja az enyém vagy, más azt tudja az enyém vagy
De én biza’ tudom, nem vagy hateha.

https://www.youtube.com/watch?v=BkCQ8QCWLA0

***

Szomorú fűz a levelét pergeti,
Esti szellő játszadozva kergeti,
A szívem is széltől űzött, széltől űzött falevél
Csak szellő volt, amit nekem ígértél.

Simogatja arcomat az őszi szél,
Hallgatja, hogy sóhajtásom mit beszél,
Aztán vígan kergeti, kergeti a levelet
Jól tudja, hogy te sem sajnálsz engemet.

***

Nem ver meg engem az Isten
Nem ver meg engem az Isten,
Hogy szeretőt mást kerestem
Hogy szeretőt mást kerestem.
Keress Te is mást magadnak
Keress Te is mást magadnak,
Éljed világodat vele
Áldjon meg az Isten vele!

Iskolába nem járattak
Iskolába nem járattak,
Olvasni sem tanítottak
Olvasni sem tanítottak.
De szemedből kiolvasom
De szemedből kiolvasom,
Hogy szívedbe bánat vagyon
Hogy szívedbe bánat vagyon.

vakvezetokutya090427

LAST_UPDATED2

Koldusbot és függetlenség

2014. június 18. szerda, 19:34

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

ABCD

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 31.

Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek

Szegény legény búnak bátyja, búnak bátyja,
Kinek nincsen jó barátja, jó barátja,
Két garasát úgy keresi
S azt is a kocsmába viszi, hateha.

Jaj, Istenem adj egy csudát, adj egy csudát,
A bankóból hullass boglyát, hullass boglyát,
Ott hadd szedjen minden legény
Hogy ne legyen egy se szegény, hateha.

Páros vadgalamb szállott le a Tiszára,
Egy ideig rá se néztem a leányra,
Amióta odaszállott
Nyugodalmat nem találok, hateha.

* * *

Az én életminőségem 2011-ben

Szegény – szegényebb – nyomorgó

Rákosi rendszer?

Szerintem

még ma is élő

az egyik sarkpontja,

az új forint bevezetésekor megállapított bérek,
amik azóta csak nominálisan változtak -
De akkor az élelmiszer olcsó, hatósági áras volt,
ahogy a víz, az áram, a gáz, a lakbér, a közlekedés,
s az iskola, a kultúra, a könyv stb. is szinte ingyenes.

Azóta nagyot fordult a világ,

de nem úgy a keresetek reálértéke.
Nem a bérminimum, a létminimum, az átlagbér stb.

Nem az öregkori minimális nyugdíj.
És persze az a szociális segély sem,
Ami ma nálam most 48 ezer forint kettőnkre.

*

Alábbiakban

arról írok pár megjegyzést,
hogy ebből mi mindenre – nem – futja…

(Majd azt is ki fogom számolni, megsaccolom,
hogy ami ma pl. egy értelmiségi fogyasztói kosara,
Az 2011-ben egy főre mennyi jövedelmet jelentene)

*

Mindez a honlap jövőjéhez is kapcsolódik,
Ezért is nyújtok betekintést mindennapjaimba,
Hogy megértessem: bizonytalan ez a jövő.
Egyelőre még megyeget csökkentett kínálattal,
De évvégén a tárhelyet is meg kellene újítani stb.
Így lehet, hogy át kell térnem az egyszerű blogra…

*

Hosszabb távon nagy segítsége lenne,
Ha működhetne egy olyan adomány rendszer,
Ami elektronikusan átutalhatóvá tesz pénzt,
A sok kicsi sokra megy alapon…
De ez még nincs – a banki átutalás más nagyságrend.

*

Önmagában is érdekes átgondolni,
Hogy mi minden tartozik itt és most
Egy ilyen és ilyen életformát véve alapul
A létminimumhoz, a társadalmi minimumhoz,
Mik az alapszükségletek, s mik az „extrák”…

*

Talán nem véletlen,
Hogy nem hallunk mostanában ilyen adatokat!

Pedig biztosan készülnek ilyen felmérések stb.

Az lenne az igazi nagy „rendszerváltozás”,
Ha mindenkit állampolgári jogon megilletne,
Hogy megkapja a havi létminimumát,
A fedelet, a meleget és a betevő falatot stb.,
És akinek még munkája is van,
Az meg kétszázezertől kereshetne a csillagos égig…

Akkor nem vándorolna ki ennyi szakember,

Lenne hazai vásárlóerő, születne elég gyerek stb.
(És ez nem fantazmagória,
ez politikai akarat, népakarat stb. kérdése!!!)

*

Az én helyzetem persze

sok szempontból speciális,
De azért sok általánosítható van benne,
Ezért sem gondolom, hogy magánügyem lenne.
És a politikai pikantériája miatt sem.
Hiszen az ellenzék egyik vezetője voltam,
Aki 89 után nem lépett politikai pályára,
S még a mai napig sincs se állása, se nyugdíja stb.
Csak elrettentő példaként tartanak életben?
(Erről bővebben az Orbánhoz írott levélben)

* * *

SZEGÉNYSÉG ÉS/VAGY NYOMOR

A szegények életére amúgy is jellemző,
Hogy átlátható, áttetsző, transzparens,
Belelátni a zsebükbe, a fazekukba stb.,
Akkor meg miért ne mutatnám be én magam,
Hogy itt és most miből és hogyan élünk,
Mert épp a jóakaróim nem nagyon tudják…

*

Mélyszegényen
Nem gondolhatsz olyasmik megvételére,
Amivel hosszabb távon sokat spórolhatnál
(és nem tudod megvenni akciósan a kerékpárt)

*

Nincs szabadon felhasználható pénz,
Ami valahogy tőkésíthető, fialtatható lehetne
(részvény, állampapír, kölcsön, csendestárs stb.)

*

Több fényt!
Világítástechnika – csillárok, asztali lámpák
Zseblámpák, kerékpár-világítás – körték, elemek
(szemrontó félhomály a kényszerspórolás miatt)

*

Függönyök, lakástextíliák, szőnyegek
Van, amit kaptunk, van, amit házilag készítettünk

*

Kaptunk már

Ajándékba kávéfőzőt,
De mikrohullámú sütőt is,
Amit viszont elvi okból leselejteztünk…

*

Poharak, tányérok, evőeszközök stb.
Ezek túlnyomó része kapott, ritkán vett

*

A törülközők, az ágyneműk, a fehérneműk
Vajon meddig bírják a kopást, a mosást?
Meddig lehet ruháinkat toldozni, foltozni?

*

Papír zsebkendő, WC papír,
Tisztálkodás, mosás-mosogatás, takarítószerek
Ezen nehéz, vagy nem érdemes spórolni…

*

Ha foci után betérek a kocsmába,
Én itthonról igyekszem pogácsát vinni,
Hogy ellentételezzem az egyoldalú meghívást
(és Lajos bácsinak se tudok fizetni egy pohár sört,
Hogy húzza el a nótámat, s ne kelljen lopnia stb.)

*

A tévédíjat eltörölték,
De a kicsit is nagyobb választékért fizetni kell.
(Moziban már vagy 10-15 éve nem voltunk…)

*

Fogyasztói kosarunkat ha összeállítanám,
Akkor mennyi lenne a társadalmi minimumunk?

*

Fiam segítsége nélkül télen fagyoskodnánk
És nem lenne elegendő cukrunk, lisztünk stb.

*

Ha elfogy a készpénz,
Akkor személyi kölcsönt kell felvenni
(persze családtagtól, ismerőstől kamatmentesen)

*

Nincs független jövedelmünk
Nincs kiadható lakásunk, bérbe adott földünk stb.
Ahogy nincsenek szerzői jogdíjaim,
Vagy kitüntetés után járó havi apanázs stb.

*

Befőzés
Jó dolog a házi lekvár,
De ehhez egyszerre kell kifizetni, előre
Úgy a gyümölcsöt, mint a cukrot
(ahogy a téli hagymát is,
Amit egy ismerőstől vásárolunk baráti áron)

*

Váratlan kiadás
Ez az egyik nagy mumus…
(Jaj, csak el ne romoljon valami!)

*

Egy-egy amatőr rock együttes koncertje,
Pl. épp ma, amikor ezt írom egy „Beatles”

*

Még jó,
hogy nem járok orvoshoz,
Pláne nem maszekhoz,
És nem szedek gyógyszert
(Isten kegyelméből)

*

Még jó, hogy pipázok,
Ami a legolcsóbb dohányzás –
Ez heti ötszázból kijön
(de a feleségem cigarettázik…)

*

De jó lenne kikapcsolódni, feltöltődni,
Pl. itt a közelben a Házirét nevű tónál,
Ahol horgászni is lehetne,
Ha lenne felszerelésem, engedélyem,
És hozzá napijegyre párezer forintom…
(pedig ez a szegényebbek sportja…)

*

A kerékpáromra nemrég
Ajándékba kaptam első-hátsó világítást…
(és már ezért sem életveszélyes este sem)

*

Eljárok focizni, hetenként kétszer,
De már az iskola salakos pályája sincs ingyen,
S nincs focicipő, kapuskesztyű, sportszemüveg..

*

A szemész TB-re van, ami a segéllyel jár,
de az új szemüveg minimum 15 ezer lenne
(tavaly „SZTK” keretest vettem retró divatból….)

*

Ajándék - felköszöntés
Egy minőségi bor, pláne pezsgő közel ezer…
(pedig ez a feleségem kedvenc itala)

*

A használt ruha hagyján,
De más kitaposott cipőjébe járni…

*

Időfaló – lenne - az olcsóbb boltok felkutatása
De a nagyobb bevásárláshoz messzibb kerekezek

*

A fénymásolást is házilag kéne megoldani,
De e használtan vett gép már nagyon döglődik…

*

Izgulhatok, hogy ne szakadjon el a gitárhúr
(a gitáromat egy barátom újította, húrozta fel)

*

Egy másik haver meglepett
Egy kínai, de működő gitárhangolóval

*

Vonatjegyek –vasúti resti
Miből utazhatnék le vidéki ismerős „elv-társaimhoz”…
(pedig de nagyon lementem volna pl.Sitkére,
ahova egy diakónus barátom költözött gyerekeivel)

*

Házhozszállítás
Pizza-rendeléssel sem tudok időt megtakarítani
(sem az étrendemet változatosabbá tenni)

*

Mindent „magad ura, ha szolgád nincs” alapon

*

Művészpártolás
Már eszembe se jut, hogy pl. festményt vehetnék

*

Ajándékba kapott, turkált ruhák és cipők

*

A nagy mumus a tél lett:
hideg „otthon” fél évig?
Pedig nekem itt van a „munkahelyem”

*

A mosógépem is baráti alapon javítják

*

Új bútorra, szőnyegre gondolni se merünk
A lakásunk eklektikusan van berendezve…
(a könyvespolcok egy része csináltatott,
annak is nagyobb fele anyagárban..)

*

Fogorvos-fogtechnikus már luxus lenne…
(Modor Ádám testvére készített egy protézist,
Úgy érezte, tartozik ezzel öccse emlékének..)

*

Megfontolandó, hogy társaságot hívjak házamba
(de azért ezt szoktunk,
Kiadós levesre és házilag készített süteményre)

*

Hol vannak már azok az idők,
Amikor még tortát, süteményt, fagylaltot
Cukrászdában fogyasztottunk, ill. hozattunk

*

Nem rendelhetek lábamra cipőt,
De újat is már nagyon régen vettem,
Még focicipőm sincs, csak kapott kínai tornacipő

*

Semmilyen biztosításom sincs

*

Jótékony célra nem adakozhatok
(bár aluljárós zenésznek adta már ötvenest…)

*

Újság, folyóirat: csak, ha a neten olvasható

*

Nincs vendégszobánk,
De sok jó ember kis helyen elfér…

*

Taxin nem jöhetek haza éjszaka
Éjszakai buszok nem járnak felénk…

Keresés

A legújabb

JENŐ KÖNYVE

A honlapfőnök ajánlatai

SZERELEM

Magyar anyanyelv

Magyarok

Oly korban élsz

Amnézia ellen

ZSIDÓKÉRDÉS

Életegész

EUGÉNIUSZ

Életminőség Jenciklopédia

ÉLETMINŐSÉGÜNK- RÉSZ ÉS AZ EGÉSZ

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió

http://www.kubinyitamas.hu/

Latinovits Zoltán - A szívemmel látlak

Ady Endre

Őrizem a szemed

(elmondja: Latinovits Zoltán)

Keresés

A legújabb

JENŐ KÖNYVE

A honlapfőnök ajánlatai

SZERELEM

Magyar anyanyelv

Magyarok

Oly korban élsz

Amnézia ellen

ZSIDÓKÉRDÉS

Életegész

EUGÉNIUSZ

Életminőség Jenciklopédia

ÉLETMINŐSÉGÜNK- RÉSZ ÉS AZ EGÉSZ

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió http://www.kubinyitamas.hu/

Latinovits Zoltán - A szívemmel látlak

Ady Endre

Őrizem a szemed

(elmondja: Latinovits Zoltán)

Álmos Király Televízió

http://www.kubinyitamas.hu/