Payday Loans

Keresés

A legújabb

Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai

Tisztelt ifjú és szépkorú olvasók!

Mindenkit üdvözlök, aki jóhiszeműen a honlapra "tévedt",

s csak remélni merem, hogy visszatérő vendég lesz nálunk.

Elég vonzónak találja az ingyenes és bő szellemi kínálatot,

és lesz elegendő, elég nagy lelki bátorsága szembenézni

jobbítandó önmagával és a pusztuló nemzet sorskérdéseivel...

Üdvözlettel: Nagy Jenő (1952-)

Elérhetőségem: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

diogenesz_m_3

Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt.

 

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban

 

hiszek_egy_istenben

temess

 

 



ARANYKOR PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 02. kedd, 15:55

‘ARANYKOR’ CÍMKE LISTÁJA

Végh László – A világgazdaságot alakító emberi tényezők

Végh László – A világgazdaságot alakító emberi tényezők

A gazdaság folyamatos növekedési igénye és a tervezett elavulás az emberek ősi beidegződései alapján alakultak ki. Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Varga Csaba – A nemzetet teremtő tudat

Varga Csaba – A nemzetet teremtő tudat

Varga Csaba a Stratégiakutató Intézettől előadja, hogyan kellene élnünk az életünket. Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Dienes István – A jövő tudománya

Dienes István – A jövő tudománya

Dienes István fizikus bemutatja a fizikatudomány forradalmi felfedezéseit. Létezik-e a lélek, Isten, időutazás? Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Bogár László – Gazdagító gazdaságot!

Bogár László – Gazdagító gazdaságot!

Gazdagító gazdaságot a jó gazda gondosságával” szemben a mai „hozam helyett viszem” és „befektetés helyett kifektetést” hozó pusztító gazdasággal. Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Tóth Ferenc – Mindennapi kenyerünk

Tóth Ferenc – Mindennapi kenyerünk

Vajon újdonság a lakosság totális nyomorba süllyesztése, ami most zajlik? Tóth Ferenc ószövetségi példákon keresztül mutatja be, hogy erre már kész forgatókönyvek vannak. Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Dr. Eőry Ajándok – Az egészségügy vagy az EGÉSZ-ség ügye

Dr. Eőry Ajándok – Az egészségügy vagy az EGÉSZ-ség ügye

Egészségünk megőrzése akupunktúrával és akupresszúrával. Az előadó felveti a lehetőségét, hogy a kínaiak ezt az ősi tudományt a szkíta lovasnépektől vették át. Az előadás végén pedig hírt ad egy olyan módszerről, amivel ki lehet szűrni a rákbetegségekre való hajlamot, ami a magyar lakosság 20%-át érinti, s elmondja, hogy ez a hajlam megszüntethető. Az Útban az [...]

Hintalan László – Életiskola

Hintalan László – Életiskola

Az iskolai, a szabadművelési és a családi tanulási formákat egységben kezelő szerves nevelési, oktatási rendszer. Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Bartha József – A magyarság megmaradásának titka

Bartha József – A magyarság megmaradásának titka

Bartha József a holtmarosi (Erdély) Tulipán Árvaház vezetője és a település református lelkésze. Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Molnár V. József – A magyar lélek és erkölcs

Molnár V. József – A magyar lélek és erkölcs

“Mit látol a fényös napon?” Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Útban az Aranykor felé – Megnyitó

Útban az Aranykor felé – Megnyitó

Botos Csaba és Bogár László nyitja meg a kétnapos konferenciát, amelynek témája a magyar nemzet jövője a Kárpát-medencében és a világban. Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban.

LAST_UPDATED2
 
Anekdoták a nevelés történetéből PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 02. kedd, 15:59

 

SÁROSPATAKI ANEKDOTÁK

"A pataki sötét erdőben
Halva találták Zsoldos Benőt...
Hosszú, hegyes toll szúrva a fülébe,
Íme bizonyság Isten előtt:
Csak Thuküdidész ölte meg őt!"[65]

Mielőtt átlépnénk századunkba, időzzünk még el néhány humoros történet erejéig a Sárospataki Iskola berkeiben. A tizenhetedik század első néhány évtizedével kedvező körülményekkel szolgált a királyi Magyarország protestáns iskoláinak. A legtöbb királyi város, de a földesúri fennhatóságú mezővárosok nagyobb része is, a református és az evangélikus vallású vezetők irányítása alá került, ami maga után vonta a templomok, és az iskolák működésének megváltozását.

A Bethlen Gábor által 1619-ben elfoglalt Felvidék töröktől védett jómódú városainak evangélikus magisztrátusai már a tizenhatodik század utolsó évtizedeiben a már korábban létrehozott iskolákat magas színvonalú gimnáziumokká fejlesztették. Fontos helyet kapott az addig oktatott tárgyak mellett a teológia.

Az evangélikus gimnáziumokban a tanulókat osztályokra bontották és részletesen meghatározták az egyes osztályokban megtanulandó tananyagot, az alkalmazandó módszereket és a felhasználandó módszereket.

Az első - ma ismert - református iskolaszabályzat 1621-ből származik, és a Sárospataki Gimnázium oktatásának törzsanyagát határozza meg. E meghatározás azonban eléggé szűkszavú, kimondja, hogy rendszeres kifejtésben kell előadni a teológiát, amit némi filozófiai bevezetéssel kell támogatni. Ezenkívül gondosan tárgyalandók olyan nyelvek, mint a latin, a görög, a héber.

Fontos helyet kapott a retorika, a poétika és a logika, valamint a klasszikus görög és latin szónokok és költők nagyobb műveinek a megismerése. Az oktatás nyelve a latin volt az iskola minden fokozatán, ugyanakkor súlyos büntetés járt a magyar vagy más nyelv használatáért.

Az iskola a tanítás minősége mellett híres volt olyan emberekről is, mint Johannes Amos Comenius, aki négy évet töltött el Sárospatakon, ott dolgozva ki iskolareformáló gondolatrendszerének alapvető elemeit.

Sárospataki tartózkodása azonban jelentős volt magának az iskolának is, amely sokat tanulhatott a mester tanácsaiból. Comenius számára a gimnázium jelentette a helyet, ahol rádöbbent, hogy a hét éves iskoláról alkotott tervei megvalósíthatatlanok, de itt születtek olyan korszakalkotó művei is, mint a De cultura ingeniorum (A lelki tehetségek kiműveléséről, 1650), a De promario ingenia colendi instrumento solerter versando, Libris oratio (A könyvekről, az értelmi képzés fő eszközeiről, 1650), itt jelentek meg először nyomtatásban a VIA tankönyvei (Vestibulum, Ianua, Atrium) és még folytathatnánk a felsorolást.

Magyar tudósainkból is megfordultak néhányan ebben az iskolában, itt tanított a két, egymástól annyira különböző vérmérsékletű, görög-latin szakos professzor-tudósunk: Szinyei Endre és Zsoldos Benő is. Mindkettő Sárospatak neveltje, Szinyei 1868-tól, Zsoldos 1873-tól lett a gimnázium tanára, és míg az előbbi görög tankönyvet írt és görög-magyar szótárt szerkesztett, az utóbbi Thuküdidész műveinek fordításával foglalkozott. Hallgassuk meg őket egykori tanítványaik beszámolói alapján:

Meg kellett osztozniuk a görög és a latin nyelv tanításán. Szinyei az öregebb jogán így szólt Zsoldoshoz:

"No, Benő, osztozzunk meg hát a görögön és a latinon! Válassz! Én a görögöt tartom meg!"

Állítólag Zsoldos, nagyon diplomatikusan, a latint választotta.

Szinyei Endre, akit diákjai egymás közt "Tuberó"-nak hívták, a gimnázium egyik legszigorúbb tanára volt. Ha egyszer sikerült felidegesítenie magát, akkor ott nem létezett kielégítő felelet, hanem ilyenkor kizárólag szekundákkal árasztotta el a beijedt nebulókat. Szigorúságának egyetlen pozitív eredménye diákjai messze földön híres görögtudása volt. Egyik "gyilkos kedvű" óráján ezt kérdezte egyik diákjától:

"- Van-e lova apádnak?

- Van.

- Hány?

- Van vagy húsz.

- Hát ökre?

- Az is vagy negyven.

- No hát, ha apád mind a húsz lovát meg mind a negyven ökrét elédbe fogatja, azok sem fognak kihúzni a szekundából!"[66]

Hatodikban a görög szekundások unták már a hiábavaló erőlködést, hogy átverekedjék magukat "elégségesre". Ezért, hogy a tanóra az ő számukra is jelentsen némi izgalmat, azt a mulatságot eszelték ki, hogy mindegyik szekundás előre betesz egy kasszába egy-egy krajcárt, majd a tizenöt- tizenhat krajcárból álló kasszát a katedra legtávolabb eső sarkán helyezték el, abban reménykedve, hogy az amúgy is rövidlátó Tuberó, aki nem szeret felállni helyéről, nem veszi észre semmit.

Csengetés után az asztalához letelepedő Tuberó azonnal kiszúrta a kasszát. Meg is kérdezte nyomban, mi az a piszok a katedrán.

Egyik szekundás válaszolt, rövid hallgatás után.

"Tanár úr kérem, ezt az összeget mi, szekundások raktuk össze. Mindenki betett egy krajcárt, s aki először »vág be«, az viszi az egészet."

Tuberó, tudomásul véve a dolgok ezen állását, kiszólította az első szekundást, Böszörményit. Rövid, de fájdalmas küzdelem következett, melynek végére Tuberó ezekkel a szavakkal tett pontot, a kasszára mutatva: "Vidd!".

Diákjai szerint a rettegett tanár gyenge szemeinek kímélése érdekében nem mindig a legpontosabban nézte át a görög írásbeli dolgozatokat. Ezért történhetett meg az, hogy néhány diák efféle mondatokat merészelt beírni dolgozatába: "Hoj vereboj csiripulizin en tojsz házetojsz."

Szinyeinek és Zsoldosnak gyakran kellett helyettesíteniük egymást.

Egy ilyen alkalommal Tuberó felszólított egy keményen izzadó ötödikest, hogy ragozza el a "sum" igét. A szerencsétlen ragozni kezdett:

"Sum, sus, sut,...", de a műveletet már Tuberó fejezte be arcán gyilkos mosollyal: "Summus, suttis, suttyurunt... Szekundát kapsz! Mars be!"

Zsoldos Benő maga volt a megtestesült szorgalom és pontosság. Életében egyetlen egyszer kapták rajta "lumpoláson". Egy érettségi végén, egy kétkrajcáros szivar vásárlása után, végignyújtózkodott egy minden eshetőségre előkészített vizeskancsó mellett diáknyoszolyáján és rágyújtott. "Mit csinálsz Benő?", kérdezte egy éppen akkor belépő szobatársa. "Lumpolok barátom, lumpolok!", hangzott a válasz. Állítólag ez volt az első és egyben utolsó "lumpolása" egész életében.

A fejezet elején található versikét is munkatársa, Kun Pál faragta, és az ő társaságában mondta el kollégáinak. Zsoldos Benő mindössze egyszer emelte fel fejét, az újságból, amit olvasott, mégpedig nevének hallatára, de utána nyomban visszatért olvasmányához.

Egy feleltetési napon történt, hogy míg társai Zsoldos előtt izzadtak, próbálván meggyőzni őt tudásukról, addig az osztály fő tréfacsináló mestere, M. Béla pihentető álomba merült. Amikor Benő bácsi őt szólította ki, társai felriasztották a meglepetten pislogó tanulót, aki a katedra fele tartva felkapott egyik szomszédja elől egy könyvet meg egy szószedetet. Az utóbbit bemutatva, lassan hátrálni kezdett a katedrától a padok felé, hogy jobban hallja társai súgását. "Tovább! Tovább!" nógatta egy idő után Benő bácsi. A diák azonban szomorúan jelentette: "Tovább olvasni nem lehet... mert ez a könyv nem Livius, hanem kalendárium!"

Zsoldos Benő úgy szerette, hogy mind a latin, mind a görög versszöveget diákjai megfelelően skandálva olvassák. Egy újabban Sárospatakra került tanár, Szilágyi Benő, azonban nem kedvelte az efféle hangsúlyozást. Zsoldos egyik régebbi tanítványát így terelte a helyes útra: "Ne skán-dálja ba-rátom!"

Az "Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen is Österreich" vagy röviden, az Entwurf előírásai közé tartozott azon törvény is, mely létrehozta a nyolcosztályos gimnáziumot a 10-18 éves fiúk számára. A gimnázium két szervezetileg önálló tagozatból állt: az I-IV osztályig terjedő algimnáziumból és a további négy osztállyal teljes főgimnáziumból. Az Entwurf szerint a két gimnázium lehet nyilvános vagy magánjellegű. Mégis a német nyelv, mint kötelező oktatási nyelv bevezetésével egycsapásra jelképessé tette azon kitételét, miszerint az iskola közvetlen vezetője az igazgató. Persze ez magyarázható volt azzal is, hogy éppen egy másik előírás szerint a tartományi iskolatanács az iskola közvetlen vezetője.

A pataki gimnázium, egyik tréfakedvelő tanára, Kun Pál[67] a német nyelv professzora volt. Egy alkalommal Göethe Erlkönig című balladáját fordította le az osztálynak, feleltetést ígérve a következő órára.

Kun, arról volt híres, hogy "füstösöket" gyárt diákjainak, hogy mégis tudjanak valamennyire németből, mivel e nyelv tanítását nem vette komolyan, tiltakozva Gróf Csáky Albin kultuszminiszternek a német nyelv tanítása ügyében kiadott rendelete ellen. A feleléskor minden felelőnek egy-egy versszak jutott.

Az egyik tanuló, felolvasván a rá szabott strófát, igyekezett a "füstös" segítségével lefordítani, azonban a műveletbe hiba csúszott, mivel balszerencséjére éppen egy versszakkal lennebbi szakaszt kezdett olvasni az előző órán lediktált "füstös"-ből. Kun Pál rászólt: "Feljebb eggyel, barátom, feljebb!"

Pali bácsi jegyezte meg egyik tanulójának, akinek rettenetesen balul sikerült a német dolgozata, és azzal védekezett, hogy a tudósok mind rosszul írnak, a következőt: "Ez igaz, barátom, de a szamarak még rosszabbul."

"Midőn az országgyűlés megszavazta a védőtörvénynek azt a bizonyos 25. paragrafusát, amely szerint a közös hadseregbe besorozott magyar fiúknak németül is kellett tisztivizsgát tenni: Kun Pál kijelentette - így beszélték akkor -, hogy amíg ő tanítja a németet, nem lesz olyan gyenge tanuló a pataki főiskolában, aki szekundát érdemelne németből.

Kun Pálnak ezt a szájról szájra adott kijelentését a diákok aztán úgy magyarázták, hogy németből alig tanultak valamit."[68]

Nagy sikere volt a pár évvel a világháború előtt németből vizsgázó, félév közben elbukott ifjak közül annak a kijelentése, aki leírva mit lát az elébe tett képen, a "Mädchen" (lány) szó elé a "Das" névelőt tette. A vizsgáztató kérdésére ezzel indokolta tettét: "... mert a tizenhat éven aluli lányok semleges neműek."

Hagyjuk el Sárospatakot egy érettségi vizsgajelenettel. Az eseményen a kormány képviselője a már bemutatott Beöthy Zsolt volt.

Szokása szerint gondosan végigolvasta az írásbeli dolgozatokat, és arra lett figyelmes, hogy a német dolgozatokban rengeteg hiba nincsen aláhúzva. Próbálván a botrányt elkerülni, négyszemközt felelősségre is vonta a német nyelv és irodalom professzorát, aki így mentegetőzött:

"Hát, kérem, azt már csak nem lehet tőlem kívánni, hogy minden német szót megnézzek a szótárban!"...

 

 

 


*


Sata Előd

 

 

Anekdoták a nevelés történetéből

 

SZAKDOLGOZAT

1996

 

TARTALOM


 

http://mek.oszk.hu/01900/01935/01935.htm#7

 

LAST_UPDATED2
 
Ady és Böhm Aranka PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 02. kedd, 22:04

Ady és Arany, alias Böhm Aranka

A Lédának írt Elbocsátó szép üzenet 1912. május 16-i megjelenése után Ady a fővárosi Városmajor szanatóriumban zabolátlanul dobja oda magát minden kínálkozó örömnek. A szabaddá vált Ady körül rajzanak az asszonyok, köztük van az aradi Bisztriczky Józsefné – leánykori nevén Csutak Médi –, akit a hozzá írt verseiben Adának nevez.

S miközben már elkezdődött levelezése Boncza Bertával, későbbi feleségével, Csinszkával, új meg új kalandokat keres. Az Ada-verseket követték az Arany-versek: ihletőjük Böhm Aranka, Karinthy későbbi felesége volt.

Azt nem lehet tudni, hogyan ismerkedett meg Ady Böhm Arankával, de hogy a leány a költő révén már egész fiatalon kapcsolatba került az irodalommal, erre való utalásokat Németh Andor önéletrajzában is találunk. E szerint Böhm Aranka 1912-ben nem egyszer látogatta meg Ady Endrét a budapesti szállásán különböző iskolakönyvekkel és írásokkal. Nem is annyira a betegeskedő férfi személye tartotta izgalomban, hanem a hozzá írt versek. „Hetykén és kihívó fiatalságával húzta, gyötörte Adyt, aztán egy darabig nem jelentkezett. Várta Ady verseit, látni akarta őket a Nyugatban, és valóban, a költő egyik versét a másik után írta, amelyekben mind azt üzente neki, hogy látni kívánja. Klasszikus múzsaszerepbe került tehát, de nem a hagyományos, passzív, önalávető, hanem a »femme fatale«-szerű, a férfin hatalmát gyakorolni igyekvő múzsa szerepébe…” Ady „Arany-verseit” olvasva jól körülírható képet kaphatunk kapcsolatukról, amelyben a költő Arankát Fekete Aranynak nevezi.

De ki is volt Böhm Aranka?

Böhm Aranka 1893-ban született Ipolyságon. Apai ágon újvidéki, anyai ágon ipolysági zsidó kereskedőcsaládból származott. Apja, Böhm Ignác zsák-, zsineg- és ponyvakereskedő volt, s 1892-ben vette feleségül Mangold Herminát. Aranka bátyja, Tibor szintén kereskedő lett, majd később átvette apjuk zsinegboltját.

A középiskola elvégzése után, Böhm Aranka 1913-ban pszichoanalízissel kapcsolatos orvosi tanulmányokat kezdett a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi karán, azonban csak jóval később, 1932-ben szerezte meg az orvosi diplomát. Egyes kortársak visszaemlékezése szerint, talán az öregedéstől és az egzisztenciális biztonság elvesztésétől való félelme miatt tette le az utolsó szigorlatát és doktorált pszichiátriából.

„Tizennyolc évednek csodája”

Böhm Aranka előszeretettel hivatkozott mindig arra, hogy hozzá már Ady Endre is írt verseket. Valóban: az 1913-ban kiadott A magunk szerelme kötetében az Ifjú karok kikötőjében című ciklus 11 versét bizonyíthatóan hozzá írta a költő, ráadásul a ciklusnak címet adó vers dedikációja is neki szól: „Aranynak küldöm szégyenkezve”. Arany, a gimnazista Böhm Aranka az akkor már neves és elismert költő ismeretségébe férkőzve azonnal Múzsává is vált.

Az elbocsátó vers utáni szerelmek – Ada, Arany – másfajta versekre ihletik a költőt, mint Léda – amint azt jogosan állapította meg Vezér Erzsébet. Már címük is jelzi, hogy az öregedő férfi (Ady harmincöt esztendős ekkor!) félszegsége fogja le bennük a szenvedély erejét. Még a Léda-verseknél is sokkal személytelenebbek: még sokkal inkább a költő önszerelme ihlette őket, mint A szépítő öregségben: „Annyi és annyi feledt csók után / S Halállal küzdve, alkudva, ha est tér / És mindig várni, vágyni Tégedet, / Te Élet anya, Te gyermek, Te testvér. / Ezt a szerelmet kitől kaphatod, / Ezt az összes szerelmet? / Simogasd meg ritkuló hajamat, / Sírj egy kicsit, kis, zavart Éva-gyermek. // Felejtem a jövő sír-fogadót / S elfelejtem, ami ért a világban, / Mert utoljára van még valamim: / Sárga, vidám, nagy szemeidben láttam. / Ujjongj, kislyányom: Halál-tél havaz / S itt állok fehér hitben, / Vágyban és mindent Neked áldozón: / Öreg vagyok s szebb, mint egy ifju Isten.”

A ciklus nyitó darabjának – Öreg legény szerelme – első versszakából azt is megtudjuk, hogy Arany volt a kezdeményező, az önkéntes Múzsa: „Tizennyolc évednek csodáját, / Aranyos, szép lyány-ifjuságod, / Titkaid és a várt titkokat / Ajkaiddal miért kinálod?” Néhány szakasszal arrébb: „Ma megbódulok friss testedtől, / Mint tubarózsa illatától, / Ma szeretlek és fájdalmasan / Rejtenélek el a világtól. // De ha holnap ifjabbat látsz majd, / Erősebbet, szebbet, delibbet, / Te, forró, kedves, kivánkozó, / Megmaradsz-e hűnek, szelídnek? // Én nem hívlak, Te akarsz jönni, / Ma még könnyű, szokott a bánat, / Tán nem ölne meg a bucsuzás / Ma még irgalommal kívánlak…”

A Mert senki jobban című költemény néhány sorában így vall a költő: „…S mert annyi ajkról, telt nadály, leválván, / Csőröcskédet kivánom egyre jobban, / Úgy kellene, hogy Vénusz a habokban, / Csilló testtel káprázz, mint forró bálvány. // S bár ájulóan gondolok öledre, / Csábító, hívó tündöklésöd vedd le, / Hadd szabaduljon arcom, szemem, vállam…”

A Csupán magamtól búcsúzom versben ellenben már így ír: „…Nem szerettem / Soha Náladnál senkit busongóbban, / Vágyóbban és ismerőbben, / Tenger-rosszban és csermelynyi jóban, / Ahogy vagy és aki vagy. / De, nézd, a napom olyan kevés, / Elérni olyan lehetetlen / S csapongni és tévedni százfelé / Olyan gyönyörüség, / Olyan vitézség, olyan hős-tett. // Arany, ne hidd, hogy búcsuzom Tőled, / Csupán magamtól búcsuzom.”

Böhm Aranka Adyt a Mert túlságosan akarlak költeményben még az alábbi önkínzó vallomásra is készteti: „Szégyenlem, hogy sorsommal / Csípőd ringása bánik: / Túlságosan szeretlek. / S a napok múlnak-múlnak // S beteg szivembe fúlnak / Vágyaim szent-Te-érted. / Jönnek a téli varjak / Feketén a hómezőn: / Most már búcsuzok Tőled: / Túlságosan akarlak.”

A verselemzők az idézett sorokból inkább csak plátói szerelemre következtetnek. Nem így a költő sógornője, Ady Lajosné – olvasható Murányi Gábor tanulmányában –, aki visszaemlékezésében „a fekete hajú, barna bőrű, cigánylány szépségű diákkisasszonyt” azzal vádolta, hogy a költő egy vele együtt töltött éjszaka utáni hajnalon miatta kapott szívrohamot.

Következzék most ugyanebből a ciklusból néhány versidézet, melyek úgyszintén Aranynak szólnak: „…Hogy tegnap még úgy járék vala / Körülötted, mint öreg bátyád, / Nem baj: hiszen asszonnyá teszen / Egy perc, melyben tested kivánják…” (Mikor Szulamit alszik); „…Minden szavad, igérésed hazug / S háborító, dacos, nagy meztelenséged / Őrjít, lázít, / Dühít, s meggyőz, megtör, aláz, csókoltat, /Jaj, szégyenlem, nagyon szeretlek Téged / … / S mindenestül buta-nagyon kivánlak. / És ha százszor lesz világ a világ / S ha ajtómnál asszonyok százan állnak, / Bársonyos sima tested megmarad / Nekem s csak nekem, / Mert imádom mindenekfölött / Bárkámnak fehér Ararátjait, / A vállad, a vállad.” (A vállad, a vállad); „…Egy lyány bujt ki a Bozótból / Fázós, őszi délelőttön, / Bekacagott az arcomba / S meleg mosolyt s őszi rózsát dobott reám. // Nem külömb a többieknél, / De hozták a lelkem sodra, / De hozták a váratlanság / S friss vállait megrángató idegei…” (A bozót leánya);  „…Fekete virágot láttál, / Különös volt, tehát letépted, / Bocsásson meg neked a ledér Isten, / Hogyha ez vétek…” (Fekete virágot láttál)

Vezér Erzsébet szerint Ady a tizennyolc éves Aranynak, a „legszabadabb kislánynak” írja a ciklus legszebb szerelmes versét – Ifjú karok kikötőjében címmel –, melyben még a Léda-versek szenvedélyéből is izzik valami. A fárosz, tenger, hajó szimbolika is azokhoz közelíti, akárcsak az elragadtatott intonáció („Hurrá, jön az öröm hajója”) vagy a vörös szín („Hajadban a vérvörös rózsa”): „Gyulladj föl karcsu, piros Fároszom, / Fiatal évek büszke toronyrabja, / Lángoló arcod pírban hogy fogadja / Dacos arcú, vén bolyongóját / Földöntúli, titkos, ős tengereknek. // Hol ájult, szent kikötőkben szeretnek / S lecsavarják az Ég rossz lámpáit, / Hol lángolnak napok gyanánt a csókok, / Onnan jött meg a te bódult hajósod. / Szökött, futott, hogy szent, ellopott Éjben / Mesékkel és csókokkal bújjon el // Friss karjaid meleg kikötőjében…”

Ebben a szerelmi lángolásban még egyszer kigyullad a költő képzelete, és a diáklány fejére teszi Léda meggyalázott királynői diadémját: „…Minden más nőt azért csókoltam én, / Hogy buja, nagy virágzásban előtted / Büszkén álljak tudós kertű szivemmel…”

De semmi sincs benne a Léda-zsoltárok alázatából. Kicsit fölényes, kioktató hangja a minduntalan felvillanó kétségekkel („Aromáját számon mért keresed / Exotikus illatú, messzi nőknek?”, „…Titkon, míg vén arcom simogatod / Ifjú lyányság-kincseiddel ne kérkedj…”) sokkal inkább az Elbocsátó, szép üzenettel rokonítja. Ugyancsak arra emlékeztet a vers ritmikája is, a bizonytalan rímelhelyezésű, szabálytalanul váltakozó, lazán ritmizált 11-es és 10-es sorok. A verszenének és a fölényes didaktikus hangnak ez a rokonsága a két versben azt a gyanút kelti bennünk, hogy még mindig a Léda-ügy lezárásához kellett ez a kissé mesterségesen felfokozott szenvedély. Akárhogy van is, az Ifjú karok kikötőjében méltó párja az Elbocsátó, szép üzenetnek – vélekedett Vezér Erzsébet.

Szinte érezte Ady, hogy idilljük nem tart sokáig. Az úgyszintén ehhez a ciklushoz tartozó Holnap talán elküldöm című versének nyitó sorában így vall a költő: „Holnap elküldöm, vagy holnap belehalok.” Majd így folytatja: „Együgyű, éhes, kis, pesti leány, / De az első és legszebb, midőn kigyúl / Lelkemnek asszony-olajos mécsese / És egyszerre űzöm és hívom: / … „S elbúsulok én szörnyü sorosomon: / Hát annyi asszony-lutri után / Ez lett az én főnyereményem? / Kell és nem kell, de poklosan tudom, / Hogy van s gyönyörködik kinomban, / Mint szivárvány a jégverés után. / Hasonlitom a többiekhez / És szánva-szánom vén-magamat, / Ki sorsát érte, de ilyen sorsot. / Minden nőt benne szeretgetek / S egy kicsi-kicsi női érdem / Sincs talán benne, avagy benne van / Minden nő az életben és világban: / Együgyű, éhes, kis, pesti leány. // Holnap elküldöm, vagy belehalok.”

Néhány hónappal később a költő hajója „az ifjú karok kikötőjében” felszedte a horgonyt, s a Kis női csukák versében megfogalmazta az elbocsátó üzenetet a „régibb kislyányoknak”, így Aranynak is. Az utóbbit, kit az előbb idézett versben még csak együgyű, éhes, kis, pesti leánynak nevezett, itt már igen kemény szavakkal képzelt arany-halként, kis senki leányként emleget: „Most elbocsátlak, kis női csukák. // Falánk szátokkal hogy bánni nem tudtam, / Nem leszek most már továbbat az útban: / Vizek vannak, ússzatok vizeken. // … / Nekem már mindegy, elbocsátalak, / Te utolsó is, legkisebb szívemnek, / Képzelt arany-hal, kis senki leány. / Várnak a hozzád-méltó halak / S falánk szádon talán megpihennek / Más áldozatok. // Most elbocsátlak, kis női csukák.”

Ady és Arany, alias Böhm Aranka: 2/2

Böhm Aranka Ady utáni élete

Az Adyval történt szakítás után, 1914-ben Aranka férjhez ment Kertész Tivadar orvoshoz, egy fia született tőle, Tamás, majd 1920-ban elváltak egymástól.

1920 januárjában, huszonhét évesen találkozott először a nála hat évvel idősebb Karinthy Frigyessel, egy telefonbeszélgetés után. Ekkor Aranka még férjnél volt, Karinthy azonban már túl volt a Judik Etel színésznővel kötött házasságon, melyből egy fia született, Karinthy Gábor. Böhm Aranka és Karinthy 1920. augusztus 14-én házasodott össze. 1921-ben született meg közös fiuk, Karinthy Ferenc, aki becenevén Ciniként is ismert.

Házasságuk a szokványostól teljesen eltérő kapcsolat volt, melyben állandóak voltak a konfliktusok, viharok és a féltékenységi jelenetek, nemritkán a verekedések. A kortársak visszaemlékezéseiből is tudható, hogy állandóan gyötörték, marták egymást, főleg Aranka Frigyest. Mindennaposak voltak a veszekedések, verekedések és könnyes kibékülések.

Házasságuk ideje alatt állandó gondot okozott az örökös pénzhiány, s emiatt Aranka folyamatosan ösztönözte az írót újabb és újabb művek megírására, hogy valamennyire képesek legyenek fedezni óriási kiadásaikat.

Aranka köztudottan hűtlen természetű volt, emiatt Karinthynak oka is lehetett a féltékenységre. Hírbe hozták Zuchmann Béla hegedűművésszel, Tihanyi Lajos festőművésszel, Grätzner József rejtvénykirállyal, hogy csak a legismertebbeket említsük. Előszeretettel válogatott nemcsak az idősebb, már befutott szerzők közül, hanem a fiatalabbak, a kezdők közül is. Ilyen volt például Déry Tibor, akivel viszonya 1928 körül kezdődött és 1931-ig tartott. Déry Ítélet nincs című kötetében emlékezik vissza a nyilvános, a nő által kiprovokált viszonyra, amelyről nagy valószínűséggel férje is tudott. Az író szerint kapcsolatukra leginkább az űzöttség, a kiszolgáltatottság, a folyamatos bizonytalanság volt jellemző, amitől eleinte leginkább Déry szenvedett, majd az évek múltával egyre erősebbé vált Aranka kiszolgáltatottsága, félelme az öregedéstől. Egyre zaklatottabbá és ingatagabbá váló kapcsolatuknak az vetett véget, hogy Karinthy rajtakapta Arankát az első szeretőjével, Zuchmann Béla hegedűművésszel.

Az asszony két öngyilkossági kísérletéről is tudomásunk van. Az elsőt 1927-ben követi el, miután Karinthy egy úrilány ágyában keres szerelmet, vagy menedéket. Ekkor nagy dózisú luminál után nyúlt, de még idejében került a Fasor szanatóriumba. Karinthy hanyatt-homlok rohant a betegágyhoz, s újabb kibékülés következett. Folytatódhatott a megszokott rend, illetve rendetlenség. A második öngyilkossági kísérletet 1934-ben az váltotta ki, hogy az asszonyt elhagyta fiatal szeretője, s Aranka emiatt kiugrott a siófoki Vitéz panzió emeleti ablakából. Medencecsont-törés, májrepedés, epe- és vese-sérülés lett a következmény. Karinthy újra az asszony betegágya mellett termett. Ismét kibékültek.

A gyilkos játék közöttük 18 évig tartott. A házaspár 1938-ban, nem sokkal az író agyműtéte után Siófokon nyaralt. Karinthy szürcsölve itta a kávét, s ebből előbb szóváltás, majd pohártörésig fajuló jelenet keveredett. Az író dühösen felment a szobájába, és egy óra múlva agyvérzésben meghalt. Aranka élete végégig magát vádolta.

1944 márciusában a németek megszállják az országot, és tíz nappal később a zsidókat a sárga csillag viselésére kötelezik.

Böhm Aranka egy dunántúli elmegyógyintézetben vállal állást, remélve, hogy vidéken könnyebben átvészeli a háborút, mint a fővárosban, ahol ismertsége miatt nem lehetett biztonságban. Nem nyújtott menedéket az intézet sem. Böhm Arankát az elsők között hurcolják el a németek, s az auschwitzi halálgyár örökre elnyeli.

 

 

 
Szocializmus-Mobilizmus PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 02. kedd, 19:14

Schuster Lóránt

Szocializmus-Mobilizmus

https://www.youtube.com/watch?v=KY7iODPISk4

 

LAST_UPDATED2
 
Magyar Ember PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 02. kedd, 19:24

Szeptember 1-jén jelent meg

Magyar Ember dupla száma!

digitális laprendelés:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

dupla szám ára: 600 Ft

előfizetőknek 300 Ft

 

Tartalom:

Világforradalom

Kényszersorozás Kárpátalján

Az USA háborút akar Oroszországgal

Exodus Londonba

Deir Yassin - mészárlás Izraelben

Ki küldte haza a szovjeteket?

Szabadság téri szobrok

RONGYOS GÁRDA

Álmos hét könyve:

Méne, Tekel, Fáresz

 


 
Barátom a vállalkozó PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 03. szerda, 08:03

Karinthy Frigyes

Barátom a vállalkozó

Délelőtt tízkor sürgönyt kaptam, hogy délután egynegyed ötkor jelenjek meg a Nyújork kávéházban rendkívül sürgős és számomra életbe vágó fontosságú ügyben. Délután egy órakor újabb sürgöny érkezett, hogy ne egynegyed ötkor, hanem fél hatkor jöjjek, és ne a Nyújorkba, hanem a budai Filadelfiába. További sürgöny véglegesen és visszavonhatatlanul az Andrássy kávéházban jelölte meg a helyet, az időt este fél tizenkettőkor.

Megjelentem a megjelölt időben és helyen, ahol a pincér egy levéllel várt, a levélben az volt, hogy legyek szíves, fáradjak el azonnal az újpesti Otthon kávéházba, ott vár rám a sürgöny feladója.

Elmentem Újpestre, és beültem a kávéházba. Néhány perc múlva alacsony, szőke fiatalember jelent meg asztalomnál, bemutatkozott és leült. Kérdésemre, hogy ő hívatott-e, gyorsan bólintott, hogy igen. Megkérdezte, hogy vagyok, és mit szólok hozzá, milyen soká tart a háború.

- Hát bizony - mondtam -, éppen hogy eléggé. Már az igaz.

- És ki tudja, még meddig tart - mondta.

- Bizony, csak az isten tudhatja - jegyeztem meg.

- Tessék elhinni, már vége lehetne - fűzte tovább.

- Majd csak vége lesz - válaszoltam.

Köhögött, és a körmét kezdte piszkálni.

- Hát, kérem - mondtam én -, hát miről van szó?

- Hogyhogy miről? - kérdezte.

- Úgy értem, a sürgönyök miatt...

- Ja, arról. Hát igen, kérem, egy vállalkozásról lenne szó.

- Értem. Miféle vállalkozásról?

- Hiszen éppen ez az. Ez az, kérem. Nagyon helyesen tetszik kérdezni, hogy miféle. Éppen emiatt akartam önnel beszélni.

- Állok rendelkezésére.

- Mert kérem, az emberek mindenfélét csinálnak. Mondok, csinálni kellene valamit.

- Nagyon helyes.

- Csakhogy alaposan meg kell fontolni a dolgot. Ezért akartam beszélni önnel.

- No igen... nagyon megtisztelő... tehát?

- Tudom, kérem, hogy azt nem lehet úgy egykettőre nyélbe ütni.

- Mégis... talán nagy általánosságban tessék elmondani... talán lapvállalkozás.

- Azt most még nem mondhatom meg. Nem éppen lap. De esetleg az is. De ezt még meg kell fontolni. Nézetem szerint éppen ezt kell megfontolni.

Szünet állt be.

- Egyelőre az a fontos - kezdte újra -, hogy amíg nem biztos a dolog, nem szabad senkinek beszélni róla.

- Kérem, kérem - biztosítottam.

- Mert még nem lehet tudni... az nem megy máról holnapra... az nagyon veszélyes, ha előre beszél róla az ember... tetszik tudni, ellopják az ötletet...

- Persze - mondtam -, és tekintve, hogy pénzről van szó, biztosan...

- Azt éppen nem mondhatnám. Pénz egyelőre nincs. Csak lesz majd, ha a dolog sikerül.

- Mégis - mondtam óvatosan -, milyen természetű dolog ez?

- Hiszen éppen emiatt akartam önnel beszélni, hogy milyenféle legyen. Mert azt elő kell készíteni, azt meg kell fontolni. Nem szabad elhamarkodni, ha az ember sok pénzt akar keresni.

- Már az igaz.

- Majd ha aztán már lát az ember egy kis pénzt - folytatta lelkesen -, akkor lehet bátrabban csinálni. Ha nekem együtt lesz egy kis pénz, akkor én nem nézem a fáradságot.

- Ó, bizonyos vagyok benne...

- Majd meglátja, hogy én nem vagyok smucig ember. Én nem fogom eltitkolni ön előtt, ön ellenőrizhet majd, hogy mennyit kerestem a vállalkozáson... nálam lehet keresni, barátom...

- Meg vagyok győződve róla. Mégis, hogy kezdünk hozzá?

- Na, hát helyben vagyunk. Erről akartam önnel beszélni. Én az ön eszét nagyon sokra becsülöm, én meg vagyok győződve róla, hogy ön segítségemre tud lenni... Ezért fordultam önhöz, és senki máshoz... Nekem nem kell mindenféle ember, nekem maga kell, igenis, maga... hozzám jöhet, kérem, Anatole France is, én nem bánom, akármilyen ember, énnekem nem kell...

- Nagyon köszönöm - rebegtem -, hát akkor miben lehetnék...

- Erről van szó, kérem. Én nem vagyok egy lángész, én ezt tudom - ne tessék tiltakozni, nem restellem én -, én magam nemigen tudnám - de ha ön nekem tud mondani valamit, amivel pár százezer forintot lehetne keresni... hát én nem feledkeznék meg önről, azt elhiheti... én nem kívánnám ingyen, mint sok gazember.

A pincér jelezte, hogy záróra van. Fölálltunk.

- Hát gondolkozzék - mondta.

- Jó - mondtam -, majd gondolkozom.

- És ha tud valamit - írjon rögtön.

- Majd írok - mondtam.

- Hanem egyet: diszkréció! Senkinek egyetlen szót se! Senkinek! Ilyen dolog nem megy másképp! Mihelyt az ember elárulja, más csinálja meg. Csak bízza rám, maga fiatal ember, maga ezt nem érti. Nem akarom, hogy megelőzzenek. Ennyiben maradunk: senkinek egy szót se!!

- Ennyiben.

- Alásszolgája.

- Alásszolgája.

Negyed egy volt, és én ott ültem Újpesten.

 

LAST_UPDATED2
 
Végkifejlet előtt PDF Nyomtatás E-mail
2014. augusztus 28. csütörtök, 08:25
Hírlevél
Kiss Mao-Tun István
előadása:
">


Helyszín: Két Hollós könyvesbolt, (1081 Bp. Kenyérmező u. 3/a.)

Kezdési időpont: 2014. szeptember 4. csütörtök, 18 óra

A mágus papok hazatérnek!


KÖNYVBEMUTATÓ!!!

dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF:

Végkifejlet előtt - végveszélyben

című könyvének bemutatója a Két Hollós könyvesboltban



Közreműködik: BOGÁR LÁSZLÓ közgazdász-politológus

Helyszín: Két Hollós könyvesbolt, (1081 Bp. Kenyérmező u. 3/a.)

Kezdési időpont: 2014. szeptember 5. péntek, 18 óra

HA VALÓBAN TUDNI AKAROD MI TÖRTÉNIK AZ ORSZÁGBAN...


Magyar kincsek és ősi vallások nyomában

október 23-24. (csütörtök-péntek)



Útvonal: 1. nap: Fertőrákos (Mithrasz-szentély) – Kismarton (Esterházy kastély) – Bécs (Kunsthistorisches Muzeum – Nagyszentmiklósi aranykincs) 2. nap: Bécs (Schatzkammer – Bocskai István fejedelem koronája, ún. Atilla kard és még nagyon sok minden) – Fraknó vára 

A túra meghívott vezetője:

SZÁNTAI LAJOS magyarságkutató

Utazás: Légkondicionált, kényelmes autóbusszal.
Elhelyezés: 3*-os szállodában, félpanziós ellátással

Jelentkezés: Két Hollós könyvesbolt, 
(Budapest, 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)

LAST_UPDATED2
 
Ön/maga hülye? PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 03. szerda, 06:18

Ön hülye vagy maga hülye? – a magázás története


2011.01.06. 10:22 | hajófűtő

Önözzelek? Magázzalak? Vagy tegezzem? – A 16. századig általános volt a tegezés. A középmagyar kor végére azonban a társadalmi változások megkövetelték, hogy a különbségek a kommunikációban is nyomatékosabban megjelenjenek, így alakultak ki a magázás formái.

Amit mondunk, az egy dolog. Hogy hogyan mondjuk, abból már több minden kiderül. Beszéd közben különböző döntéseket kell hoznunk, hiszen nem mindegy, kinek hogyan adjuk elő mondandónkat. A speciális mondattípusok, szavak megválasztásában nemcsak érzelmi viszonyulásaink, de társadalmi viszonyaink is tükröződnek.

Széchenyi István felajánlja birtokainak egyévi jövedelmét egy Tudós Társaság alapítására (litográfia) - az önözés ebben a korban terjedt el
Széchenyi István felajánlja birtokainak egyévi jövedelmét egy Tudós Társaság alapítására (litográfia) - az önözés ebben a korban terjedt el (Forrás: Wikipedia)

Az udvariasság választás eredménye

 

A mai nyelvhasználatban sokszor okoz gondot annak eldöntése, hogyan válasszuk meg a megfelelő köszönési és megszólítási formákat. Egyszerűbbnek tűnik az az életkor, amikor még mindenki mindenkit tegezett.

Késő ómagyar kori írásos emlékek arról tanúskodnak, hogy a magyarban eredetileg a tegezés volt az általános. Tegezte a földesúr a szolgáját, de a szolga is az urát, igaz, ez utóbbi fűzött hozzá tiszteletet sugalló megszólítást is. Tehát a tegezés nem jelentette az egyenlőséget, csak éppen a különbségeket más nyelvi elemek fejezték ki.

Vannak olyan nyelvek a világon, amelyek nem követelik meg a tu és vousnévmások közötti, azaz a tegező és magázó névmás választását, de a magyar nem ilyen. Sőt, mivel két formával (maga és ön) is találkozhatunk a magyar magázásban, bonyolultabbnak tűnik a helyzet. Hogy miért alakult így, és okoz gondot ma is például a maga és az ön közötti választás, azt talán történeti szempontból lehet a leginkább megérteni.

A magázás megszületése

 

A nyelvtörténet a mohácsi csata (1526) és a felvilágosodás kezdete (1772) közé eső időszakot középmagyar kornak nevezi. A tragikus kimenetelű mohácsi események új korszakot nyitottak: a politikai, társadalmi és művelődéstörténeti változások mellett a nyelvi változások is jelentősek voltak. Ebben a korban érkezett el hozzánk a humanizmus és a reformációszellemi áramlata, melyek nagy hatással voltak az anyanyelvi kultúra kibontakozására, továbbá ezek indították el a nyelvi egységesedést is, és szorgalmazták az írásbeliség fejlődését. Az egymás után keletkező bibliafordítások is a nyelvbe történő tudatos beavatkozást támogatták. A könyvnyomtatás megjelenése pedig a nagy technikai változást hozta el a kultúrába. Ebben a korban, a 16-17. században alakult ki a magázás is, ami szintén hasonlóan nagy jelentőségű változás, ami nyelvi és társadalmi esemény is volt egyben. Noha a társadalmi viszonyok addig is jelölve voltak a megnyilatkozásokban, azt sugallta, hogy a társadalmi változások nagyobb mérvűek, mint addig voltak, s így a különbségek érzékeltetése nyelvi szempontból is fontossá vált.

Átmenetet képező formák

 

Az első lépés az udvarias tegezés különböző módozatainak kialakulása volt. Tiszteletet adó címekkel, megszólításokkal, kifejezésekkel egészítették ki a második személyű névmást: pl. te Kegyelmed, többes számban is: ti Nagyságotok. A megváltozott megszólításhoz igazodott az igeragozás is: a Kegyelmed valójában harmadik személyű forma, s az állítmány is harmadik személyű ragot kapott. A második és harmadik személyű formák még jó ideig együtt éltek, keveredtek is, főleg, mert az igyekezet ellenére sem volt mindig világos, mit lenne jobb használni. Mai szemünknek, fülünknek igencsak furcsán hat egy olyan összetett mondat, amelynek egyik tagmondatában az állítmány harmadik személyű, a következőben pedig második személyű, holott ugyanarra az alanyra vonatkozik: „Nagyságod írja meg, mi akaratod…”

A kísérő megszólításként használt kegyelmed idővel egyre semlegesebbé vált, eredeti jelentése elhomályosult, s az egyre alacsonyabb társadalmi státuszúakkal szemben is használni kezdték. A semlegessé válás következtében aztán megjelentek a 21. század embere számára már csak a népmesékből, ízes-népies versekből ismert kelmedkend alakok. A magázás evolúciója a 18. század végére jutott el oda, hogy már kísérő megszólítás nélkül kezdték használni a harmadik személyű névmásokat a társadalmi távolság kifejezésére.

Honnan jött a "magá-zás"?

 

A tiszteletadás megnevezésére szolgáló magázás szó a maga visszaható névmásból ered. A maga kegyelmed (16. század) szókapcsolaton keresztül válik személyes névmássá, és lesz belőle maga egyes számban és maguk többes számban.

maga használata azonban nem volt kölcsönös: a magasabb rangúmagázta le az alacsonyabb rangút. Egyszerűen, implikálva a rangbéli különbséget. Ma a magázás szolidárisabbnak mondható formája ez a névmás. A tőlünk társadalmilag nem túl távoli személyekkel szemben használjuk, egészen családias jellegű is lehet. Azonban sokszor megüti a fülünket a „bántó nyelvhasználat”, ugyanis tiszteletlenséget is könnyen ki lehet fejezni a magá-zással. A sértő szándékkal történő alkalmazása már a maga személyes névmásként való feltűnésekor is előfordult. Sőt, olyannyira pejoratív jellegű volt, hogy írásban eléggé ritkán alkalmazták. A negatív vélemény a magá-zásról máig megmaradt. Ezért fordulhat elő, hogy a teljesen jóindulatú, pozitív jelentést sugalló használatát is sokszor kritika éri, és a beszélők háromszor is meggondolják, illik-e használni.

A rideg "önözés"

 

Az ön névmás használata már az újmagyar kor elejéről, a 18. század végéről adatolható, de akkor még eléggé szórványos volt. Később, a 19. században kezdték gyakrabban használni, nem kis segítséggel.Széchenyi István gróf érdemeihez sorolják az ön névmás elterjesztését, az udvariasabb magázás formájaként. Széchenyi nagy reformer volt, aki nemcsak a politika újraszervezését tartotta szem előtt, de a társadalmi átalakulást és a kultúra formálódását is. Ezért volt fontos számára a társadalmi érintkezés előkelőbb formáit népszerűsíteni, és az anyanyelvet ápolni. Ezek keresztmetszetében jelenik meg a kommunikáció udvarias és illendő formája, amit nemcsak a felső társadalmi osztályoknak illendő elsajátítania. Minden embernek kellő tisztelettel kell megszólítania a másikat, és erre a magá-zásnál jobb formának tűnt az ön-özés. Az öntudatos szóalkotás eredménye, az ő egyes szám, harmadik személyű személyes névmás felújítása az önbelőleönmaga összetételek első tagjának önállóvá tételével. Széchenyi javaslata, hogy a német sie (’ő’) >Sie (’ön’, illetve ’önök’, udvarias magázó formák) mintájára használják azön névmást, annyira népszerű lett, hogy sok nyelvújításkor született szó is megirigyelné a sorsát: ma is aktívan használjuk. Jobb híján. Mert a magázás megbélyegzett, az önözés pedig túl ridegnek hat némely helyzetben. Így marad az udvariasság tükrözésére a tiszteletteljes, címeket is kiemelő, néven szólítás; vagy uramozás, hölgyemezés, asszonyomozás, ha nem ismerjük az illető nevét.

Retorziók

 

Ha a társadalmi érintkezésben a résztvevők valamelyike megszegte a kommunikációs-kulturális normákat, beleértve a tegezés és magázás közti választást, akkor akár az életét is veszélybe sodorhatta. A nyelvi tiszteletlenség azonos rangúak esetén párbajhoz, az alacsonyabb rangú tiszteletlensége a hatalmasokkal szemben súlyos, akár halállal fenyegető büntetéshez is vezethetett. Sajnos a magasabb rangúak az alacsonyabb rangúval szembeni gorombáskodás nem járt különösebb retorziókkal. Ezt is sugallja, hogy az egyenlőtlen hatalmi viszonyokban egyoldalú volt a magázás használata: az alacsonyabb rangút nem magázta a nemes úr (vagy legalábbis nem volt jellemző régebbi korokban). A középkortól előre haladva az időben a tiszteletlenség következményei fokozatosan enyhülni látszottak, bár a sértett fél egyéni gondolkodásmódjától is függött, nemcsak a korszellemtől. Ma már legfeljebb megfeddnek bennünket egy-egy rosszul választott megszólítás miatt, vagy lecsúszunk egy állásról, vagy elássuk a szépen bimbózó üzleti kapcsolatot – de az életünkkel szerencsére már nem kell fizetnünk egy ilyen bakiért.


Déva


p.s.:

 

Karinthy Frigyes

Tegezés

(Korzó. Három szék.)

Bakács és Takács ülnek két széken.

TAKÁCS: Ne nézz arra, ne nézz arra, ne nézz arra. (Maga elé mered.)

BAKÁCS: Mér? (Körülnéz.)

TAKÁCS: Mer az az undok hosszú nem tudom, hogy híjják mindjárt idejön és leül.

BAKÁCS (arrafelé néz): Az a hosszú? Hiszen az a Kovács. Miért ne üljön le, mi bajod vele?

TAKÁCS: Semmi bajom vele, csak utálom, ne nézz arra, ne nézz arra, nem tudok beszélni vele, mindig azt kérdi, hogy van, hogy van, ne nézz arra, ne nézz arra. (Mereven maga elé néz.)

BAKÁCS: De hiszen múltkor nagyon összebarátkoztatok a Kárászéknál éjszaka.

TAKÁCS: Összebarátkoztunk?

BAKÁCS: Igaz, hogy mindketten részegek voltatok - de nagyon jóba voltatok, még csókolóztatok is és pertut ittatok.

TAKÁCS: Mi? Pertlit ittunk? No én már elfelejtettem, remélem ő is.

BAKÁCS: Dehogy felejtette el. Nyugodt lehetsz, hogy pertut ittatok.

TAKÁCS: Majd kiderül... én nem szólítom meg, ha elfelejtette, annál jobb, ha nem felejtette el, megvárom, míg ő szólít meg. (Meglát valakit.) A kezét csókolom... (Felugrik, nyakkendőjét igazítja.) Pardon... mindjárt jövök, ne hadd elfoglalni a helyemet... (Elrohan balra.)

(Szünet.)

KOVÁCS (jön jobbról): Szervusz Bakács. Szabad? (Leül jobbról.)

BAKÁCS: Tessék. Mit csinálsz, hogy vagy?

KOVÁCS: Köszönöm jól. Egy millió font sterlinggel lehetne segíteni rajtam. (Hirtelen maga elé néz) Ne nézz arra, ne nézz arra.

BAKÁCS: Mért ne?

KOVÁCS: Mert az az undok, azzal a nővel, nem tudom, hogy híjják, mindjárt idejön és leül.

BAKÁCS (arrafelé néz): A Takács? Mi bajod vele? Mér ne üljön ide?

KOVÁCS: Semmi bajom vele, csak nem tudok egy levegőt színi vele, ne nézz arra, ne nézz arra, mindig azt mondja, mikor azt kérdem tőle, hogy van, hogy van, köszönöm jól, köszönöm jól. Ne nézz arra, ne nézz arra. (Maga elé néz.)

BAKÁCS: De kérlek, múltkor nagyon összebarátkoztatok a Kárászéknál éjszaka.

KOVÁCS: Összebarátkoztunk?

BAKÁCS: Igaz, hogy mind a ketten részegek voltatok - de nagyon jóba voltatok, még csókolóztatok is és pertut ittatok.

KOVÁCS: Én ezzel pertut ittam, ezzel az undokkal? No én már elfelejtettem, remélem ő is. Különben ha mégis ideül, majd megvárom, míg ő kezdi...

BAKÁCS (meglát valakit): A kezét csókolom... (Felugrik, nadrágját igazítja.) Pardon... egy percre... (Elrohan.)

KOVÁCS: Fene egye meg, inkább én is... (Feláll, indulni akar, beleütközik Takácsba. Mindketten megállnak és barátságosan néznek egymásra.)

TAKÁCS: Á... á... (Barátságosan szorongatják egymás kezét és biztatóan néznek egymásra.) No lám... (Nem eresztik el egymás kezét.)

KOVÁCS: No lám... ez már aztán kedves izé... találkozás... kedves... (Sürgetően néz rá.)

TAKÁCS: Hát... (torkát köszörüli) merrefelé megy... megyegetünk... errefelé?

KOVÁCS: Ja, hogy én? Én csak úgy errefelé megyegetek... megyengetek itten... (Szorongatja a kezét. Félre) Fene egyen meg, eressz már el.

TAKÁCS (félre): Vinne el a Kozarek, szólíts már meg... Hát hogy... ó... ó... hogy vagyunk?

KOVÁCS (kínosan figyel, lemondóan): Köszönöm jól.

(Kínos szünet.)

TAKÁCS (hogy mondjon valamit): Nem ül... izé... nem ülünk le kicsit?

KOVÁCS (vígan): Dehogynem. (Félre.) Fene egyen meg.

(Leülnek. Kínos szünet.)

TAKÁCS: Hát mit szó... mit szólunk a... az izéhez, az időhöz?

KOVÁCS: Csúnya egy meleg van. Nagyon megérzi az izé... az ember a meleget - nem?

TAKÁCS (mohón): De milyen borzasztó! (Szünet. Kínban.) És még hozzá, hogy süt a nap!

KOVÁCS: Az! Nem elég, hogy olyan meleg van - még hozzá a nap is süt.

TAKÁCS: Bizony. Ilyenkor nyáron minden összejön.

(Kínos szünet. Ülnek.)

KOVÁCS (félre): Fene egye meg, dolgom van, de nem merek elmenni, mert akkor vagy azt kell mondani "szervusz", vagy azt "alászolgája" és nem tudom, pertuk vagyunk-e?

TAKÁCS: Tetszik?

KOVÁCS: Nem szóltam semmit... csak úgy dudorásztam.

TAKÁCS (kínosan nevet): Ja... pardon... azt hittem... (Félre) A gáz vessen fel, most hogy búcsúzzam el, szervuszt mondjak vagy szolgáját?

(Kínos szünet.)

KOVÁCS: Hát az izé... a család mit csinál?

TAKÁCS (szórakozottan): Milyen család?

KOVÁCS: Hát a... (viccesen) a családunk. A nagyságos asszony - meg a gyerekek...

TAKÁCS (bután): Ja - hogy az én gyerekeim? (Ránéz.)

KOVÁCS: A persze, persze... A izé... a gyerekek, persze.

TAKÁCS (forszírozva): Hja, mármint hogy az én gyerekeim... (magára mutat) - vagy talán...

KOVÁCS (kínban): Na igen, csak úgy mondtam, hogy a "családunk", ahogy mondani szokták viccesen, hehehe...(Homlokát dörgölve.) Fü.

TAKÁCS (kacag): Hja, viccesen! Értem! Hehehe.

KOVÁCS: Hihihi...

TAKÁCS: Hehehe...

(Kínosan nevetgélnek. Hosszú szünet.)

KOVÁCS (hirtelen elszánja magát. Menni akar, feláll): No én nekem menni kell...

TAKÁCS (feláll, nagyot lélegzik): Nekem is... Hát akkor... (Kezét nyújtja, sürgetően néz rá.)

KOVÁCS: Hát... (Várakozva néz rá.)

(Szünet.)

TAKÁCS: Hát megyünk?

KOVÁCS (bizonytalanul): Hát nem tudom... (Kínban.) Ugyan, üljünk még egy kicsit... (Leül.)

TAKÁCS: Nem bánom. (Leül.)

(Kínos szünet.)

TAKÁCS (vadul nézi Kovácsot, aki maga elé mered. Barátságosan.): Pardon... vigyázz... vigyázzunk... egy bogár mászik itten a... (Mutogat Kovács gallérja felé.)

KOVÁCS: Hol?

TAKÁCS: A izén, itten... a kabáton.

KOVÁCS (kihívóan): Melyik kabáton? (Diadalmasan néz rá.)

TAKÁCS (meghökken): Hát - ezen itten... (viccesen) Nem az enyémen, hehe.

KOVÁCS (most már dühös): Hát kién? (Mereven néz rá.)

TAKÁCS (kínosan viccelve): Nem mondom meg.

KOVÁCS: A... az enyémen... vagy...

TAKÁCS (gondolkodik): Igen.

KOVÁCS (rezignáltán lefricskázza a bogarat): Köszönöm. Nagyon kedves, hogy... (epésen) hogy az emberek így figyelmeztetik egymást.

TAKÁCS: Ó, szót sem érdemel.

KOVÁCS: De igen, nagyon köszönöm.

TAKÁCS: Nincs mit, igazán csekélység.

(Szünet.)

TAKÁCS (hirtelen feláll): Nahát most aztán igazán megyek...

KOVÁCS (most ő ijed meg): Máris...? Ugyan, olyan sürgős? Nem... nem beszélgethetünk még egy kicsit?

TAKÁCS (visszaül): Csak nem tudom, hogy... hogy nem-e alkalmatlan... izé... az ember.

KOVÁCS: Az ember? Á, dehogy... Inkább az én izé... az ember... hogy látja... hogy láthatja az embert...

TAKÁCS: Én is örülök... az ember láthatja legalább néha egymást.

KOVÁCS: Az ember? (Komoran nézi.)

TAKÁCS: Egymást.

KOVÁCS: Egymást az ember.

TAKÁCS: Az ember egymást.

(Komoran nézik egymást. Egyik se szól. Szünet.)

KOVÁCS (felugrik): Na - én elkések hazulról.

TAKÁCS (felugrik): Én is... Na hát akkor...

(Egyszerre nyújtják a kezüket, egymásra néznek. Szünet.)

KOVÁCS: Nem tart... tartunk együtt?

TAKÁCS: Dehogynem, szívesen...

KOVÁCS: Én fölfelé megyek a körúton.

TAKÁCS (félre): Ellenkező irányban van dolgom. Hát mehetünk együtt. Merre, izé... (kedélyesen) Merre lakunk, merre lakunk?

KOVÁCS (dühösen): Kicsoda? Kicsoda?

TAKÁCS: Hát - (rezignáltán) - hát én.

KOVÁCS: Hát én azt honnan tudjam?

TAKÁCS (dühösen): Honnan? Mit tudom én? Azt tudni szokta - az ember.

KOVÁCS: Az ember? Melyik ember?

TAKÁCS (gorombán): Hát az emberek. (Rálép Kovács lábára.)

KOVÁCS: Hu!

TAKÁCS: Mi az?

KOVÁCS: Semmi... véletlenül... hehe... rálép... ráléptünk a lábamra...

TAKÁCS (sápadtan a dühtől): Kicsoda? (Bömbölve) Kicsoda?

KOVÁCS (révetegen): Nem tudom...

TAKÁCS: Nem? (Pofon vágja.) Nesze, te piszok fráter! Most tudod? (Revolvert vesz elő.)

KOVÁCS (boldogan): Persze, hogy tudom! Te! Te! Te!...

(Egymás nyakába borulnak.)

BAKÁCS (jön, meglátja őket): Na ugye, mondom, hogy nagyon összebarátkoztatok...

(Függöny)

 

LAST_UPDATED2
 
Drábik János - A nemzetközi pénzvilág hatása Magyarországon PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 04. csütörtök, 15:46

Magyar SZER 2014 - Lósi völgy


Közzététel: 2014. aug. 24.

 

Dr. Drábik János - A nemzetközi pénzvilág hatása Magyarországon


https://www.youtube.com/watch?v=CP8Drm_JjxE

 

LAST_UPDATED2
 
„Europeana 1989” PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 05. péntek, 06:59

 

EUROPEANA_PAPIER_FIRMOWY_HEADER.jpg

OSA logo_300dpi_100cm

Tisztelt Nagy Úr,

Az Europeana, Európa digitális könyvtára, múzeuma és archívuma elindította az „Europeana 1989” elnevezésű programot, amelynek célja, hogy a huszonötödik évfordulóra egy közös, mindenki számára elérhető digitális archívumba gyűjtse a volt szocialista országokban 1989-ben végbement politikai és társadalmi változásokhoz kapcsolódó személyes tapasztalatokat, történeteket, illetve azok képi és tárgyi emlékeit.

Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Csehország és Németország után idén Magyarországon is sor kerül e magántörténetek összegyűjtésére. Az OSA Archívum eddig már két városban, Szegeden és Sopronban szervezett gyűjtőnapokat, komoly helyi partnerek, a Szegedi Egyetemi Könyvtár, illetve a Soproni Múzeum közreműködésével. Ezekre a rendezvényekre a majd száz résztvevő több száz fotót, dokumentumot, plakátot, történetet, és emléktárgyat hozott el, amelyeket a program munkatársai a helyszínen digitalizáltak. A digitális másolatokat később feltöltötték az Europeana 1989 honlapján található archívumba. Az eredeti tárgyak természetesen tulajdonosaiknál maradtak.

Egykor talán majd úgy fogják emlegetni az 1989-90-ben bekövetkezett változásokat, mint a 19. századi, országokon átívelő forradalmi hullámot. És nekünk, akik ott voltunk, minél többet meg kell mutatni ebből az időszakból az utánunk jövő generációknak” – mondta Rajk László, az Europeana 1989 magyar nagykövete.

Ön, mint a korszak eseményeinek aktív résztvevője, bizonyára rendelkezik olyan történettel, tárgyi emlékkel, amelyet érdemes lenne megismertetni másokkal is. Kérjük, hozza el ezeket a budapesti gyűjtőnapokra 2014. szeptember 5-én és 6-án az OSA Archívumba!

Üdvözlettel,

Szilágyi Csaba

OSA Archívum/Europeana 1989 projektvezető


*

 

Kedves Csilla,

köszönöm a megkeresést,

de - most - nem tudok a kérésnek eleget tenni...

1. mert későn is kaptam...

2. nincs 2000 forintom közlekedésre

3. majd' minden dolgom elvitték a 16 házkutatáskor

(és azóta sem kaptam vissza semmit)

4. Rajk Laci idézett szavait nem tudnám igazolni, sőt...

üdvözlettel: (Nagy) Jenő

 
Dr Papp Lajos előadásai PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 07. vasárnap, 20:24

 

    1. Dr Papp Lajos egyetemi tanár, szívsebész Test, szellem, lélek harmóniája 20

      DrPapp Lajos egyetemi tanár, szívsebész: Test, szellem, lélek harmóniája ... című előadása a IV. Magyar Világtalálkozón, a ...
    2. Prof. Dr. Papp Lajos előadása Polgár, 2013.10.19.

      Hangosítás - Videofelvétel készítés - Mobilszínpad bérbeadás A&V Kom Bt www.polgaritv.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Tel.
    3. Dr Papp Lajos Eloadasa Korond

      • HD
    4. Dr Papp Lajos szívsebész - A hit ereje a gyógyulásban - Bonyhád 2013

      Dr Papp Lajos szívsebész - A hit ereje a gyógyulásban - Bonyhád 2013.
    5. Álmos Király Akadémia 33.: Dr. Papp Lajos: A MAG népének küldetése

      A Professzor úr előadását 2012.10.06-án Budakalászon a Tarsolyosok XVIII. Országos Találkozóján rögzítettük.
    6. Test-lélek-szellem harmóniájának megőrzése - Dr. Papp Lajos

      DrPapp Lajos szívsebész professzor előadása Gödöllőn. Az előadás az Új Forrás Polgári Kör szervezésében került megtartásra.
    7. Dr Papp Lajos Test Lélek Szellem

      • Fotojako
      • 10 hónapja
      • 18 994 megtekintés
      DrPapp Lajos Test Lélek Szellem harmóniájának megőrzése - Magna Hungária Kulturális Egyesület.
    8. Szívvel, lélekkel - Dr. Papp Lajos előadása

      Zemplén TV 2009.
    9. Dr.Papp Lajos -Nem megy többé Amerikába- Panorama / 2014. 02. 21./

      Dr.Papp Lajos -Támogató oldal a Facebook-on. Kérjük jöjjön, álljunk ki a professzor mellett: ...
    10. Dr. Papp Lajos szívsebész tatai előadása (2006)

      Érdemes végignézni! Minden tisztelet az Övé!
    11. Régmúltból a távoli jövőbe vezető magyar út - Papp Lajos előadása

      Gödöllő, 2014. március 21. www.regioplusztv.hu.
      • HD
    12. Világ-Panoráma - Papp Lajos szívsebész professzor - 2014.02.21.

      Világ-panoráma - Papp Lajos szívsebész professzor 2014. február 21., péntek 21:30 (Vágott, 16:9) Műsor: 2014. február 9-én Dr.
    13. Dr.Papp Lajos beszéde a parlamentben 2010.12.avi

      Dr.Papp lajos, politika, gazdaság, pártok.
    14. A hatalom cinizmusa. (Első rész)

      A film 1992-től napjainkig követi végig Papp Lajos világhírű szívsebész professzor szakmai útját. A szívsebész professzor 18 éven ...
    15. Szívvel, lélekkel - Dr. Papp Lajos előadása Székelykeresztúron

      A székelykeresztúri Magyar Polgári Párt szervezésével, Prof. DrPapp Lajosszívsebész, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott ...
    16. Dr. Papp Lajos - Lánchíd Rádió - Lecsó 2014. 08. 13.

      Kiállunk-Dr-Papp-Lajos-mellett FACEBOOK OLDALA: ...
    17. prof. dr. Papp Lajos szívsebész előadása Szerencsen (2013.09.24)

      prof. drPapp Lajos szívsebész előadása Szerencsen (2013.09.24)
      • HD
 
Bordalok a reformkorban PDF Nyomtatás E-mail
2013. június 20. csütörtök, 10:00

vorosmarty

Bordalok a reformkorban

Szigethy Gábor

2002. szeptember

Törvényt hozott Ferenc császár 1804-ben: „Mától kezdve a császári asztalra semmiféle külföldi bort nem szabad tenni, mert a belföldi, különösen a magyar borok kitűnő minősége mindennemű külföldi bort nélkülözhetővé tesz.”

Rebellisek a magyarok, sok gond van velük, de a boruk kitűnő, s a birodalom gazdasági érdekei is azt kívánják, hogy a drága francia borok helyett olcsóbb magyar bor kerüljön az uralkodó asztalára. Ráadásul a magyarok arra is gondolhatnak: Bécs becsüli s megbecsüli a magyar értékeket, és mert sok a magyar bortermelő, a magyaroknak is érdekük, hogy barátságos viszonyban legyenek a borukat évről évre megvásárló Burggal.

A bor Hungáriában politikai kérdés.

Nagy Ignác 1848-ban megjelent karcolatgyűjteményében így jellemzi a különböző európai nemzeteket: „Ezen állapotban – néhány vagy több pohár bor elfogyasztása után – a francia elmés ötleteket hallat, az angol matróz kereskedési vállalatokat tervez, az olasz kését keresi, a spanyol énekel, a német elalszik, a magyar pedig indítványozni kezd.”

Aki ezt a szöveget Bécsben elolvasta, rábólintott: igen, a magyaroknak hamar fejükbe száll a bor, s akkor rögtön elégedetlenkedni kezdenek, és teljesíthetetlen javaslataikkal zaklatják az uralkodót.

(Támogatják is Bécsben, felsőbb körökben, a 19. század első évtizedeiben Magyarországon serfőzdék alapítását: a bor lázadóvá tesz, a sör elaltat – a borivónál a sörivó megbízhatóbb és szófogadóbb alattvaló.)

Jó bort inni: szertartás. De a reformkori magyaroknak sincs módjuk mindig jó bort inni, s már akkor is úgy volt: másképp s másfajta körülmények között ittak az emberek jó bort és rossz bort, s legfőképpen más okból ittak jó bort és rossz bort, más okból ittak városban és falun, más okból ittak 1822-ben s más okból 1842-ben.

Ok arra, hogy igyunk, mindig akad, de nem mindegy: ott és akkor éppen miért iszunk.

Az sem mindegy, hogy néhány pohár bor elfogyasztása után – mi, magyarok – milyenindítványokat teszünk!

Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában mereng a múlton s a jövendőn 1822-ben. Az uralkodó hallani sem akar a magyar országgyűlés összehívásáról, az országot Bécsből, rendeletekkel kormányozza. A napóleoni háborúk idején egyik napról a másikra leértékelték a pénzt, a tízes évek derekán koldusbotra jutott sok magyar földbirtokos. Kölcsey Ferencnek lyukas a csizmája talpa: egész télen nem tudja elhagyni a házát, s bármennyire szeretne hinni a haza sorsának jobbra fordultában, okot a bizakodásra nem talál. Naphosszat dolgozóasztala mellett ül, könyvei fölé hajol, latin auktorokat olvas, jófajta hegyaljai bort kortyolgat, s próbálja túlélni a kort.

Éld a jelenlét
Percét s óráját,
- – - – - – - – - – - -
Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Úgy is hol kedvre,
Úgy is hol búra
Fordul az élet!

Carpe diem („Élvezd a napot!”) – vallotta Horatius, de itt, Pannóniában Berzsenyi Dániel a szállóigévé lett horatiusi sort két évtizeddel korábban már úgy fordította le: Élj az idővel… míg lehet, élj s örülj! Kölcsey már percekben s órákban méri az időt: Napod ma mit nyújt / Köszönve tedd el, / S hagyd a jövendőt.

Miért ír bordalt Kölcsey Ferenc 1822. december 22-én? Mert Minden por, álom / S füst a világon, s ha nem merünk álmodni, mert nincs mit álmodni a jövőről, akkor egyet tehetünk: néhány pohár jó bor mellett merengünk, s próbáljuk élni a jelent, iszunk derűre, iszunk borúra.

Csak néhány évvel később, 1825-ben, de több száz kilométerrel nyugatabbra, Pesten írja Bajza József a Boréneket.

Bajza József sem jókedvében, de jókedvűen iszik. A bor, a jó bor megpezsdíti az érzékeket, kitágítja a látókört, felfrissíti emlékezetünket. Igaz: Sírva vigad a magyar, ha eszébe jut a ködbe tűnt dicső múlt. A bor abban segített Kölcsey Ferencnek, hogy elfelejtse a rossz jelen időt, amelyben élni kényszerül. Bajza József úgy érzi: ha bor tüzeli agyát, eszébe jut a jövő. Hogy mit hoz a holnap, sejteni sem lehet. Bajza József tudja: a jövő bizonytalan. Most igyunk, most! mert ki tudja, / Óra múlva mily sors vár. De lelkesedni és lelkesíteni akar: Éljen a magyar szabadság, / Éljen a magyar vitéz, / Aki e dicső hazáért / Életét áldozni kész!

(Az első változatban a negyedik sor még így hangzott: S a királyért halni kész! Lehet, hogy a harmadik pohár bor után javította ki Bajza a negyedik sort? Milyen szép álom: szabad és független Magyarország, Habsburg uralkodó nélkül!)

A 19. század húszas éveiben már akadtak kávéházak és szép számmal serházak Pest-Budán, de ott ilyesféle dalokat hangosan énekelni nem volt tanácsos. Bajza versét csak barátai és az Auróra kevés számú előfizetői olvashatták. De ha például Fáy András barátságos és vendégszerető házában, a Nagy-híd utcában összegyűltek az írók baráti beszélgetésre vagy alkalom szülte ebédre, vacsorára – társalogni, étkeket fogyasztani s bort inni mindenki számára az illem s jó modor szabályai szerint volt kötelező. Fehér asztal mellett úriember nem hangoskodott. Hölgyek társaságában tele szájjal politizálni sem illett, a meghívottak kortyolgatták s nem itták a bort, s vacsora végéig kötelességszerűen asztalszomszédjával társalkodott az ember. Fölállni csak asztalbontáskor illett: férfiak a dohányzóba vonultak tislizni (dohányfüstbe burkolódzva társalogni, iszogatni, politizálni, kártyázni), a hölgyek a szalonban telepedtek le, s báli ruháikról, nyaralási gondokról, a drágaságról csevegtek. Ilyenkor édes likőrt ittak, bort soha.

Hangosan énekelni pedig a dohányzóban sem volt szokás.

De akkoriban a pest-budai polgárok legtöbbikének volt valahol a környéken szőlője. A Sas-hegyen, Kőbányán vagy Fóton…

A pénzzel bánni tudó Fáy András Fóton vett szőlőt, s társult hozzá néhány magyar író, így Vörösmarty Mihály is. A Szózat költője nem értett a gazdálkodáshoz, szőlejét Fáy András váltotta ki a nagy adósságból, de a présház a magyar szellemi élet új színtere lett a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején. A fóti présház különösen, hiszen itt a magyar szellemi és politikai élet kiválóságai találkoztak, s nemcsak szüret idején, de tavasztól őszig az olykor péntek délutántól hétfő reggelig tartó hosszú hétvégeken.

A présházban minden másképpen van, mint a Nagy-híd utcai házban.

A présház előtt terített asztal, s ha valamit a kiscseléd elfelejtett az asztalra tenni, Fáyné aszszony föláll, s maga hozza ki a konyhából. Ilyet Pesten, otthonában eszébe nem jutna megtenni. Vörösmartyné maga mellett kínál helyet az érett korú Deák Ferencnek, aki udvariasan, de határozottan elhárítja a barátságos invitálást, mondván, nem olyan öreg ő még, s az asztal végén a két csitri Csapó lány, Mariska és Etelka közé ül le a kerti padra. Ez sem történhetne meg a Nagy-híd utcában.

S a fóti szüretről készült metszeteken a haza jeles költői, írói, politikusai és kecses asszonyaik mögött ott álldogálnak-pusmognak a cselédlányok, oldalt egy parasztember támasztja a kerítést, a háttérben szüretelnek, az előkelő vendégek között szaladgál egy kutya. És az asztalon üres és félig telt boroskancsók, borospoharak.

A présházban sok minden lehetséges, amiről a városban álmodni sem lehet.

Például Deák Ferenc, miután vacsora közben megivott néhány pohár bort, jókedvűen énekelni kezd, s a többiek együtt énekelnek vele. Évekig nógatták Vörösmartyt, írna olyan szüreti dalt, bordalt, boréneket, amelyet az alkonyba hulló kora őszi estéken együtt dúdolhatna a jókedvű társaság.

1842. október 5-én kész a mű, a Fóti dal.

Többen s hamar megzenésítették.

Akkoriban sokan, sokfelé, az egész hazában énekelték.

Elég volt a sírva vigadásból, új korban él a magyar, új dalt kell dalolnia:

Magyar ember már busúlt sok
Századig.
Ideje hogy ébredezzen
Valaha:
Most kell neki felvirúlni
Vagy soha.

A költők időnként hallják a jövő dalát: Most vagy soha!

De a költők – s a présházakban kezükben borospohárral énekelgető, lelkükben rebellis magyarok – azt is tudják: hol élnek, mikor élnek.

Nagyot iszik a hazáért
S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
Valamit.

Igaz, de mit lehet most tenni? Néhány pohár bor után bátrabban álmodunk a jövőről, de néhány pohár bor után milyen érzés körülnézni a hazában, ahol élünk? S ha körülnézünk, nem csappan meg a bátorságunk?

A legelső magyar ember
A király:
Érte minden honfi karja
Készen áll.

Így gondolkodott a magyar ellenzéki értelmiség színe-java 1842-ben? S azért énekelték azokban az években, ezer meg ezer présházban szerte az országban Vörösmarty Mihály bordalát, mert az ország apraja-nagyja hűségesküt akart tenni még szüret közben is V. Ferdinánd, az agyalágyult Habsburg király mellett?

Aligha. De Vörösmarty nem irodalmi remekművet akart írni, amikor barátai többszöri nógatására végre megszülte a Fóti dalt.

Dalt ír, szüreti nótát nagyon sok magyar ember számára, akik a présházakban, percnyi időre kilépve a mindennapi élet politika és szokásrend szabta korlátai közül, jókedvűen, szabadon énekelni akartak: álmodni.

És néhány pohár bor után már nemcsak énekel az ember, de danol, sőt kurjongat is, s ha bámulva a fejünk fölött ragyogó csillagokat, egy boldog, szabad Magyarországról álmodozva, reményekből épült jövőben bolyongva teli torokból azt üvöltjük a fóti szőlőtövekkel borított lankán, Fáy András uram présháza előtt, vagy bárhol az országban, hogy A legelső magyar ember a király – akkor ott a szőlőben mindenki tudja, hogy már nem sokáig fogunk ilyen ostoba dalokat énekelni.

De most még csak a szőlőben, a présház előtt, baráti társaságban szabad s lehet ilyen bátran, a vacak világon hangosan gúnyolódva énekelni.

Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén, remetemagányában, 1822-ben kortyolgatta borát, el akarta felejteni a jelent. A múlt: elmúlt. Jövő: nincs.

Bajza József 1825-ben Pest-Buda szerveződő irodalmi életében nyüzsögve iszogat, hogy álmodni merjen szebb jövőt az országnak s magának. A dicső múlt árnyékában, korcsult jelenben ábrándozik a bizonytalan jövőről.

Vörösmarty Mihály 1842-ben barátaival a szőlőben, távol a világ zajától poharazgat: volt múlt, lesz jövő. Most vagy soha: farkasszemet kell nézni a jelennel.

Van kor, amelyben egy pohár bor segít elűzni félelmeinket.

Máskor egy pohár bortól jön meg a józan eszünk.

LAST_UPDATED2
 
Szüret, bor és poézis PDF Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 30. péntek, 16:33

viragbenedek

Virág Benedek: Szüretelő

Höss! höss! Kapáltam s vérrel izzadtam napot
Napestig éhen: úgy szereztem e kevést.
Akkor te seregély, te babuk, a sűrű liget
Árnyékai alatt édesen hivalkodál.
S fogyasztod-e te is mustomat dongó darázs?
Nem elég, ha szabad a böngézés? Nem, mondanak:
Mi ég madarai mindenkor szabadok vagyunk.

*

Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz

(részlet)Már a víg szüretnek örűl minden ember,
Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,
Októbert ekképpen bíztatja előre,
Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.
Setétűl a gohér a piros vesszőkön,
Barna színt vér vissza a többi szőlőkön;
Amelyeknek általvilágló kristályja
Nézőjét már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
A véres bársonyba kevélykedő bakar.
A sárgálló almák s a piros körtvélyek
Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Elterűltek fájok alatt a berkenyék,
A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,
Néha egy kis hideg és dér is jár velek.
Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,
A napot az éjjel egyenlőnek mérte.

Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl
A szüretelőknek víg tábora örűl.
Melybe hordogatja a megért szőllőket,
Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjei,
Jó kedvvel biztatnak zavaros levei.
A sajtó örvendő lármával csikorog,
Oldalán a piros nektár zúgva csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
Neki, neki mennek e teli zsajtárnak.
Az ideit szűri, issza a tavalyit,
Jövő esztendőre tartja majd a mait.
Az új bornak örűl, de ótól kurjongat,
Mert marka is teli kulacsokat kongat.
Tántorgó lábával s reszkető karjával
Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával,

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,
Azalatt a hordó mellett iszik víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,
Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
Kiüti fenekét, s elfut utóljára.
Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett
Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva
Venia, a tőkék mellé van plántálva.

Itt van már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel.

*

Babits Mihály:

Szüret előtt

Sötétzöld színű és tömött a tő,
egy-egy vörös levéllel néha tarka;
édesen lankad, érve csüggedő,
kékes fürtjével a nemes kadarka.

Oly mézes-forró s drágán töppedő,
mint szenvedélyes szerető vad ajka; –
s várakozásban ég a hegytető,
s mosolyog a Nap, a lángtejü dajka.

Várakozásban ég a hegytető,
benn a présházban locsolják a kádat –
ó méla napfény, lankadt dajkaság!

Méla Halál, te nagy Szüretelő,
jöjj, hozd a kést, puttonnyal kösd a hátad,
és halkan nyisd a Pince ajtaját!

*

Őszi pincézés

1-ső vers
mely a Bor szellemének ébredését a Szőlő roncsaiból
a Feltámadáshoz hasonlítja.

A nap ocsúja most csorog;
piros levél a venyigén;
a présház felé megyek én;
a nagy kulcs zajjal megforog.

Csöndes a tanya, nincs dolog.
Szunnyad a must a csömögén,
s a pince tikkadt melegén
pihennek boldog óborok.

A sárga murci bugyborog;
ébred a must a csömögén,
mint Lélek a holt víz felett.

Ó pinceszáj, illatos kripta!
Igy leng e bús présház felett
a Feltámadás drága titka.
2-dik vers
mely Krisztus Urunkat a Bacchus istenhez hasonlítja.

Mert Bacchus is példázza Őt,
a szabadító, szabad Úr,
ki vérét adja italul,
s e vérben kedvet és erőt.

Azért jámborul kérjük őt:
Add italodat, Bacchus úr,
melytől az ember nem busul,
s áldd máskor is e hegytetőt!

s úgy akkor is, meg máskor is,
bár must csurran föl vagy bor-íz
amint a hébért szürcsöli

nyáron, vagy őszi hamar estén
komoly tanulsággal teli
megy haza az igaz keresztény.

no rszeg 3

LAST_UPDATED2
 
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Következő > Utolsó >>