Egyszer egy obsitos katona megy, mendegél hazafelé, s amint megy egy falun keresztül, látja, hogy kint ül a kapuban egy ősz öregember, s bőg keservesen, hogy csak úgy zengett a falu belé. Kérdi az obsitos:
- Ugyan bizony miért sír kend, öregapám?
- Jaj, hogyne sírnék, édes fiam, mikor megvert az édesapám.
- Ne mondja kend! Hiszen kend is van legalább százesztendős, csak nem él az édesapja?
- Hát, ha nem hiszed, fiam, eredj, menj be az udvarba. Nézd meg, éppen fát vág az apám!
Bemegy az obsitos, s hát csakugyan ott van egy még öregebb ember, s vágja a fát, hogy egy legény sem vághatta volna különben.
Köszönti az obsitos:
- Adjon isten jó napot, öregapám! Ugyan bizony hogy volt lelke megverni a fiát?
- Hát hogyne vertem volna meg, mikor nem fogadott szót a nagyapjának!
- Ne te, ne, mit beszél kend?! Hát még az apja is él kendnek?
- Hogyne élne! Eredj csak be a házba, ott ül a góc alatt, s pipázik. Nézd meg, ha nem hiszed!
Bemegy az obsitos. S hát csakugyan ott ül az öregember a góc alatt. Nagy füstöket eresztget a pipájából, s morgolódik az unokájára, hogy így, meg úgy, csak még egyszer ne fogadjon szót neki, majd hátraköti a sarkát.
Köszönti az obsitos az öregembert, s kérdi:
- Ugyan bizony, öreg apámuram, hány esztendős lehet kigyelmed?
- Hej, édes fiam, azt én nem tudom. Hanem menj el a paphoz, aki keresztelt. Az majd megnézi a matrikulában.
- De már, öregapám, ne tréfáljon, csak nem él még az a pap is, aki kendet keresztelte?
- De biz' Isten, Krisztus úgy segéljen, él biz' az, fiam. Ha nem hiszed, nézd meg! Bizonyosan otthon találod, mindig olvassa a Bibliát.
Elmegy az obsitos a paphoz. Hát az csakugyan ott ül az asztalnál. Előtte az öreg Biblia. A szemén egy nagy okuláré, s babukol, olvasgat belőle.
- Szerencsés jó napot kívánok, tisztelendő szentatyám!
- Hozott Isten, édes fiam! Hát mi jóban jársz? Talán bizony páros életre készülsz?
- Nem készülök én most, tisztelendő szentatyám, hanem azt szeretném megtudni, hogy ez s ez az öregember hány esztendős lehet?
- Biz' azt én, édes fiam, könyv nélkül nem tudom, hanem mindjárt megnézem a matrikulában.
Feláll a pap. Megy a könyves tékához, hogy kivegye a matrikulát.
Azám! A téka be volt zárva.
- Na, édes fiam - mondá a pap -, erősen sajnálom, de a matrikulát elé nem vehetem, mert nincs itthon a kulcs. Magával vitte az édesanyám a szőlőbe!
Ha a papnak az anyja a kulcsot el nem vitte volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Itt a vége, fuss el véle!
*
"Weöres Sándor verseiben
még mindig csörgedezik valami a magyar ritmusból,
ő egyike annak a kevés magyar költőnek,
aki sejti, hogy a magyar versnek
nem szabad elszakítani a szálait,
ami a magyar muzsikához köti.
Még nem ismertem, mikor egy újságban,
gondolom, a Pesti Hírlapban
megjelent az Öregek, az ő arcképével,
akkor még diák volt, diáksapkás képe volt ott.
A vers mindjárt megkapott,
mert ritkán hallani ilyen őszinte érzést,
és főleg fiatal embertől,
az öregek iránti szánalmat."
(Kodály Zoltán)
*
Weöres Sándor: Öregek
Kodály Zoltán mesternek
Oly árvák ők mind, az öregek. Az ablakból néha elnézem őket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednek hazafelé - vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek a napsugárban - vagy téli estén, kályha mellett hogyan alusznak jóizüen - nyujtott tenyérrel a templom előtt úgy állanak búsan, csüggeteg, mint hervadt őszi levelek a sárga porban.
És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: "Jó napot, bácsi."
A nyári Nap, a téli hó, őszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az ő fülükbe: "Élet-katlanban régi étek, élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek, téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni..."
Olyanok ők, mint ki utazni készül és már csomagol.
És néha, hogyha agg kezük játszik egy szőke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé.
És rabok ők már, egykedvű, álmos leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bűne, baja, bánata - hetven nehéz évtől leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát:
"No gyere, tedd le."
*
Hatvan fölött
Kommentár W. S. Öregek című verséhez
Hatvan fölött az ember hajnali ötkor ébred, és a piszkosszürke fényben,
bombatölcsérek és csorba tűzfalak között,
egy romváros utcáin tántorog,
s kézzel kizsarolt gyönyörének mocska pecsételi ősz ágyékát…
Hatvan fölött az ember a bélpoklosok kereplőjét pörgeti
egy all star csontzenekarnak szolgáltatva ritmusalapot.
Hatvan fölött az ember nem indul lakókocsiján a mennybe üdvözülni,
s a gondoskodó államról is tudja azt, hogy kedvenc szófordulatai
a „főbelövendő” s a „helyben fölkoncoltatik”.
Hatvan fölött az idő fundamentalista szelleme
pokolgépet rejt életfontosságú szerveinkbe,
hogy így robbantsa ránk a javíthatatlan világot,
s merénylete nyomán nem is marad belőlünk más, csak élni akarásunk őrült versei
és utódainkon vigyorgó, sárga koponyáink.
Orbán Ottó
*
Sánta Ferenc:
Sokan voltunk
Már harmadik hónapja éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy marék, két falás, másnapig semmi. Négyen gyerekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk. Apám már nem járt napszámba, élet után. Eleget próbálta. Sok volt a szegény, kevés a gazda, neki nem jutott. Ült egész nap a kis vékán a kályha mellett. Nagynéha odajött hozzánk, és mesébe fogott. De amilyen hirtelen jött, olyan váratlanul abba is hagyta. Ilyenkor így szólt: „Majd holnap elmondom a többit.” – Azzal ment vissza a maga gondolatához. Sohasem mondta végig. Nem is bántuk. Akkorákat hallgatott mesemondás közben, hogy jobb volt, ha megül a helyén.
Nagy dolog az éhség. Aki nem volt benne, el sem gondolhatja. Mikor megkaptuk a marék puliszkát, és behabzsoltuk úgy forrójában, ahogyan volt, ugrottunk le az ágyról, ölbe vettük a nagy lapító deszkát, amin anyám szétvagdosta a porciókat, és ki ujjal, ki bicskával, lekapartuk róla, amit találtunk, és ettünk. Pedig több volt közötte a szálka, mint az étel. Ilyen éhségben minden száj számít. Minél több van belőle, annál nagyobb a baj. Mi pedig voltunk elegen.
Egy este történt, hogy nagyapám, aki már túl volt a hetven éven vagy már a hetvenötön is, nem ette meg a maga adagját, hanem odahozta az ágyunkhoz. Nagy, ráncos kezével szétszórta közöttünk, s mi kaptunk rajta, mint a csirkék. El sem gondolhattuk, s így szóval sem mondtuk, hogy mi lelte, hogy eladja a magáét. Néztünk nagy csodálkozó szemekkel; és ettünk. Csak apám szólalt meg. Felnézett beesett, szürke szemével nagyapámra. Aztán elfordította magát a kemence tüze felé, és azt mondta: – Azt bizony jól teszi. – Én gondoltam is, hogy igen, mert ha kevés is volt, jólesett a váratlan falat, de egyebet nem. Nagyapám tovább kapargatta tenyeréről a puliszkamorzsát, és mintha csak magának mondaná, csendesen odaszólt.
– Gondolod, Ferkó?
– Én igen! – válaszolta apám.
Anyám leejtette a nagy mosdótálat, és arra ráfigyeltünk. Nézett megijedt arccal a beszélőkre, hol apámra, hol nagyapámra, mintha maga nem is lett volna. Aztán találkozott apám szemével, és lassan elfordult, mint amikor nem asszonydologba üti a fejét. Nagyapám végigtörölte a kezét a nadrágján. Utána igazítani kezdte fejünk alatt a vánkost. De olyan gonddal és lassúsággal, mintha pesztra volna, vagy legalábbis asszony. A keze még a fejünk alatt volt, de már fordult, és indult apám felé. Mikor a kályhához ért, lehajolt, és elkezdte törni az ágat. Egyenként, szépen sorba rakosgatta őket, s hogy végzett vele, azt mondta apámnak.
– Jövőre próbáld meg a Kácsa András földjét negyedében. Másként úgysem adja. Jó föld a Fehér Martok, s addigra a Ferikét is használhatod.
Apám nem nézett rá, valamit vett a foga közé, és rágott.
– S amit a Tótos Jani mond, azt is gondold meg. Vigyétek a borvizet a városba. Három esztendő alatt lovatok lehet.
Apám csak hallgatott. Régi zsémbe ez már nagyapámnak. A borvíz meg a Fehér Martok. Máskor apám végig sem engedte mondani, de most hallgatta, és azt sem tudtuk, hogy hova legyünk a csodálkozástól. Nagyapám is gondolhatta, hogy hiába beszél, mert felállt, s rátette a kezét apám vállára.
– Hát akkor, ne késlekedjünk, Ferkó, hallod-e, fiam?
Apám felállott, megrázta magát egy kicsit, s mintha anyámnak mondta volna, odanézett.
– Hát készüljön. A többit majd én elrendezem.
Akkor láttam, hogy anyám már ott áll az ajtóban, és sírt, mintha temetésen volna, és hogy apám felállott, nyúlt az akasztóra, adta a kabátját meg a kucsmát. De mintha adta volna, nem is. Olyan volt, mint mikor tudja, megverik, ha nem úgy tesz. Apám csak vállára vetette a kabátját, pedig nem volt szokása, és vissza sem nézett, úgy ment ki az ajtón.
Én már nagyobbacska voltam, és néztem, mi ez a nagy szótlanság. Addig néztem, míg nagyapámat nem éreztem magam mellett.
– Aztán... hallod-e! Azt a fészket, amit mutattam a Bálványos oldalában, leszeded-e te?
Nézett rám, s olyan volt, mintha sírna.
– S azt a parittyának való szép bodzaágat levágod-e te?
Néztem, és nem tudtam, hogy hova gondoljak.
– Aztán tavaszon azt a szép, erős rókát, amit megmutattam, kifüstölöd-e? Te, Ferike, te?
Néztem, és nem tudtam, könnyezik-e. Anyámra pillantottam, de nem találtam a szemét. Odafordultam nagyapámhoz.
– Magának mi baja van, nagyapó?
De nem nézett már rám. A furulyát fogta, amit a párnám alól húzott ki, és annak lyukacskáit tapogatta, simogatta, mintha nem is ő csinálta volna. Szájához is emelte, de alighogy beléfújt, letette. Odament anyámhoz.
– Add azt a változót, te, Anna.
Eddig is furcsa volt minden, de most már nem tudtam sem apámat, sem anyámat, sem nagyapámat, hova tegyem. Mert anyám kinyitotta a nagyládát, és adta sorjában a tisztát. Gatyát, inget, harisnyát. S olyan szépen adta, nem mintha parancsolnák, hanem mint nekünk, gyerekeknek, ha templomba öltöztetett. Nagyapám felvette mind. Az arcát is megkente egy kicsinyke vízzel, és leült az asztalhoz. Olyan volt, mintha vendégségben volna. Nem nézett se le, se föl, csak ült ott magának, két kezét az ölébe engedte, szipákolt egyszer-kétszer, s csak olyankor mozdult, ha megtörölte az orrát a keze fejével. Még anyámra sem nézett, s még rám sem.
Anyám vizet tett fel a nagy fazékba, pedig már megvolt a puliszka, meg is ettük – s rakta alája a tüzet, hogy főjön. Csak azt, hogy minek, azt nem tudtam. Mert apám a szemét kiverte volna, ha csinál még a puliszkából. Így szokta mondani, ha anyám megsajnált minket, s lopva adni akart még.
Mikor apám megérkezett, még mindig azt csinálták, mind a ketten, anyám is meg nagyapám is. Az egyik vendégnek mutatta magát, a másik meg főzte neki a meleg vizet. Hogy apám nem jár egyenes úton, mindjárt láttam. Tyúk volt a hóna alatt, szép nagy kendermagos, a kezében pedig pálinka. Azt meg csak hitelbe kérhette, s nem tudom, ki lehetett az a bolond, aki adott neki. A tyúkot anyám kezébe adta, a pálinkát meg nagyapám elé. Levette kabátját, s úgy ült le az asztalhoz, mint aki éjszakától dolgozott. Pedig egész nap csak melegítette magát.
Amíg kész lett a tyúk, hallgattak. Apám a körmeit vagdosta a bicskával, nagyapám meg ivott.
Olyan szag áradt a fazék felől, hogy nyál gyűlt a szájam sarkára, bökdöstük egymást a pokróc alatt, igazítottuk a lábainkat, hogy legyen helye a lábasnak. Aztán nem kaptunk egy falatot sem. Nagyapám ette meg egymaga, mind az utolsó szálig. Tekintett felénk, és egyszer adni akart. De apám úgy megfogta a kezét, mintha haragosa volna.
– Őköt csak hagyja, egye meg, mert ez mind a magáé.
Ha nem lett volna minden, amit csináltak, olyan bolond és értelmetlen, mint még soha, biztosan elsírtam volna magam. De a nagy meglepődöttségtől most még azt sem tudtam. Bámultam, hogy eszik nagyapám, hogy szaggatja ujjaival a húst, s csak akkor vettem le róla a szemem, mikor láttam, apám rám néz. Verés volt a szemében, nagy verés. A csöndességben, ami megülte a házat, csak nagyapám szuszogása és csámcsogása hallatszott. Mind megette, mind egy szálig.
Anyám az asztalt kezdte takarítani, s nagyapám meg sem várta, hogy végezzen vele, felállt, vette a lájbiját, kabátját, fejszéjét. Apám ott állt mögötte olyan megnyúlt arccal, mint a pap előtt áll az ember. Hirtelen mintha félne, hogy becsukják előtte, az ajtóhoz ment nagyapám. Kinyitotta, már félig kint is volt, amikor megcsendesedett és visszafordult. Olyan szégyenlősen, vagy mint ahogy a siratóban szokták, igazítani kezdte a bajuszát. Most már mégiscsak úgy láttam, sír egy kicsit. Anyámra nézett, s onnan rám. Anyám hozzám jött. Felöltöztetett, apám hagyta, s ez sem volt még soha.
Kimentünk a setétbe. Csillagos, nagy éjszaka volt. Kegyetlenül hideg, mintha a levegő is megfagyott volna. Apám hajadonfővel állt, én a bátyám papucsában, és megfeledkeztem arról is, hogy fázzam. Néztem a nagy csuda dolgot, s valami sírás feszült a torkomban, mint amikor nagy baj van, a ház ég vagy megvernek. El nem vettem szemem a nagyapám alakjáról. Ott állt a tornác lépcsőjén. Egyik kezét a zsebében hagyta, a másikkal fogta erősen a fejszéjét úgy, mint amikor medvétől tart az ember. Éppen úgy. Éppen olyan is volt. Apám sem mozdult. Valahová elnézett, pedig nem sokat láthatott. Nagy soká nagyapám szólt bele a csöndbe.
– Holnap reggel gyertek ki, mert mindent otthagyok.
Apám csak a fejét mozdította az ég felé, mintha a csillagokat számolná. Nagyapám beakasztotta a fejszét a karjába, s elköszönt.
– Isten áldjon benneteket, fiam!
Apám megmozdult, lenézett a földre, és úgy mondta, mintha annak beszélne.
– Isten áldja.
S mikor nagyapám elindult, nagyon csendesen utánaszólt.
– Aztán vigyázzon magára.
Én csak néztem nagyapám után, ahogy ment át az úton a sikátor felé, és akartam kiáltani neki, hogy el sem köszönt, s Isten áldja. Már szaladni is akartam, mikor éppen megállt. Topogott egy kicsit, de mégiscsak megfordult. Alig lehetett hallani a hangját.
– A Ferikét... Hadd jöjjön sze... el velem egy kicsinykét!
Mintha akkor vett volna észre, úgy rám nézett apám kucsmától a nagycipőig.
– Eredj nagyapádhoz!
Ott állt egy helyben, s ahogy odaértem hozzá, megfogta a kezem. Úgy vitt, mint mikor málnázni mentünk, s útközben mondta a szép meséket, tanítgatott erre-arra, tojást szedni, mézt találni, bakszakállt s más füvet keresni. De most nem szólt. Nagy lassan lépegetett, meg-megszorította a kezemet, mint olyankor szokta, ha nagyot mondott a mesében. Én botladoztam mellette, mert őt néztem, és nem tudtam, hogy bolond-e, vagy ki bántotta, s akartam mondani, ne csinálja, mert nekem sírni kell mindjárt. A kerítésnél megállt. Lekuporodott hozzá. Nézegetett egy darabig, aztán megköpdösött háromszor egymás után keresztre, ahogyan az újszülöttet vagy a kicsi beteg gyereket szokták, hogy ne fogjon rajta soha semmi rossz. Meg is csókolt, amit soha nem tett, és csúnya rekedt hangon azt mondta.
– Menj be, s mondd meg anyádnak, ügyeljen rád, mert engem többet nem látsz!
Olyan gyorsan felállott, mintha szólították volna. Többet nem is nézett rám, s mire észbe kaptam, csak épp hogy láttam a nagy hóban, ami közben eleredt, hogy megy, és elvész a fák között, mert ott volt mindjárt az erdő.
Apám még ott állt, ahol hagytam. Ugyanúgy nézte az eget, és beküldött egyedül.
A kisebbek aludtak, anyám nem volt a szobában. Leültem a nagyapám helyére, és hogy bejött apám, megkérdeztem, mert tovább már nem tarthattam magamban – nagyapám mikor jön vissza?
– Ő akkor, amikor te nem kérdezed! – mondta, és nagyon mérges volt. Húzta a szemét, járkált fel s alá, mint láncolt medve a botos ember kezén. Megfogott ezt, azt, le is tette mindjárt, míg végül leült a vékára. Elkezdte nézni a tüzet. Mikor anyám behozta az ágat, elkezdte rakni rá. Csak rakta, rakta. Akkora tűznek, hogy olyant még nem láttam a kemencében. A lángja kicsapdosott a fejin, az ajtaján is úgy fújta ki magát, mint az istennyila, úgy forogtak, pattogtak a szikrái, mint a pokol tüze. És ropogott, nyöszörgött az egész alkotmány. Ő meg ott ült, és rakta olyan félelmetes arccal, hogy gondoltam, pisszenni sem volna jó, mert biztosan agyonütne.
Valaki topogott az ajtóban, anyám kiment fogadni, és Csűrös Ignáccal jött vissza. Kelemen nagyapjával, az én nagyapám komájával.
– Jó estét!
– Adjon Isten – fogadta apám, de nem mozdult, csak a kályha ajtaját csukta be. Anyám széket törölt, s Ignác bá' botjára támaszkodva leült. Nem szólt hozzá senki, pedig láttam, erősen beszélni akar. Mozgolódott, köszörülte a torkát, pislogott kis öreg szemeivel, és hogy sokáig senki sem firtatta, megszólalt.
– Hát apád hol van?
Apám most nem nézett rá.
– Láthatja, hogy nincs bent.
Ignác bá' elővette a dohányát, de mintha elfelejtette volna, mit akar, nem gyújtott rá. Körülnézett. Ránk is, anyám arcára is, végül a kicsi székre, ahol meglátta nagyapám levetett ciháját. Nyugtatta rajta egy darabig a szemét, elkezdte bocskorát piszkálni nagy, horgas botjával, s fel sem nézve megkérdezte.
– Aztán igaz-e, hogy elment?
Apám felkapta a fejét.
– Hová? – kérdezte, és nézett Ignác bá'-nak a szeme közé.
– Fel a Büdösbe – válaszolt az.
Akkorát lökött a szívem, mintha megütötték volna. Olyan száraz lett a torkom, mintha most hirtelen beléfúttak volna. Olyan forró lett a takaró, mintha tüzes vas volna.
Jaj, a Büdös. Aki csak belészippent, mind megfullad egy sorban. Onnan élő fia ki nem jön. Ha madár belérepül, ki nem száll, mert meghal. Nagyapám is meghal. Csak vigyázzon, baja ne essék, apám is mondta, mikor utánaszólt. Pedig nem jön vissza. Hát éppenséggel oda ment, és apám akarta, anyám is hagyta, hacsak nem ők küldték. Jaj, édes Istenem, nagyapám! S utána sem mennek, nem is akarnak, én sem tudok. Volt már egy hónapja, hogy más mesélte, és azt mondta, ez a rendje. Csak azt nem tudtam, hogy így csinálják, és így készítik. És éppen a nagyapámnak. Jaj, jó Istenem, merre tart már? Az Uzonkán biztosan túl van. Biztos a fenyőpadján is. Farkasos vidék, baja ne essék, le ne üsse egy is közülük. Elöntött a sírás, csuda gyáva módon, de apám meg ne lássa, úgy vigyáztam.
Apám Ignác bácsit nézte.
– Maga azt honnan tudja?
– Áron mondta, a fiam. Beszélik, hogy kocsmában voltál pálinkáért. Tyúkot is láttak nálad.
– Az igaz – válaszolta apám, s már megint olyan volt, mint az előbb. Még a kályhaajtót is kinyitotta, hogy lássa a tüzet.
– Rég ment-e el?
Apám nem beszélt többet. Észre sem vette Csűrös Ignácot. Anyám szólt, de alig jött hang a torkára.
– Úgy fertályórája megvan.
Ignác bá' bólintott rá, felállt, és elindult. A kinyitott ajtónál visszafordult, mireánk nézett, és azt kérdezte anyámtól.
– Őköt megcsókolta-e?
– Egyet se – mondta anyám, s kötényével a szemét kezdte törölgetni.
Mikor anyám visszajött, leült, és elkezdett varrni. Apámnak újból erősen jött a baja, mert lángoltatta a tüzet jobban, mint előbb. Nem szólhattam, és nem is szóltam. Úgy aludtam el a nagy sírásban.
Reggel apám keltett fel. Olyan volt, mintha le sem feküdt volna.
– Készülj, mert megyünk az erdőre favágni.
Igaza volt, mert egy szem fa sem volt a háznál, mind elégette az éjjel. Délig fát vágtunk, az én eszemben nagyapám járt, az apáméban nem tudom, mi, de egyszer sem ütött meg, pedig az ujjamba is belevágtam.
Mikor azt mondta, mehetünk, én nekifordultam az ösvénynek hazafelé. De visszaparancsolt: „Nem arra, te!” És nekivágtunk a köves partnak, fel a Büdös felé. Kiabált a szívem, mint a vészben meghúzott harang. Lépkedtem apám nyomában. Ő nem fogta a kezem, mint nagyapám szokta volt.
A barlang szájában megtaláltunk mindent. Szép sorjában rakva ing, gatya, kabát, a nagyapám holmija. Legfelül a kucsmája, lenyomtatva egy nagy kővel. A fejszéjét elvitte magával. Olyan kicsi, semmi volt az a rakás ruha, mintha nem is a nagyapámé volna. Mintha bele sem férne egy ember.
Apám lehajolt, és elkezdett sorba adogatni mindent a karomra. Mikor a kucsmát adta volna, valami kiesett belőle, kigurult messzire a hóba, s mi megnéztük: egyik combja volt a tyúknak. Nem tudtam mozdulni érte. Apám vette fel. Méregette a kezében, s utána olyan gyöngéden, szelíden, mint valami kis madárfiókot, becsúsztatta a tarisznyámba. Közel lépett hozzám. Még sohasem tette, s most úgy a keze fejével végigsimította az arcomat.
– Majd otthon megeszed – szólt –, mert most fagyott.
Nem gondolt arra, s nem is mondta, hogy többen vagyunk otthon testvérek, mert tudta, én voltam nagyapám szíve kedvese.
Lejjebb, a barlang feneke felé még egy holmi feketéllett. Megismertem. A Csűrös Ignácé volt. Azért még nem jött senki, s talán ezután sem jön majd, mert még így is látszott, lyuk lyuk hátán, egy garast sem adna érte senki.
Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt, akár utcaseprők, akár miniszterek. Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek, mint a papok s az iskolai olvasókönyvek. De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is évek veszedelmén törékeny szívverésteket ezen az embernek ellenséges földgolyón, s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek, hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel, s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon, míg váratlanul éltetek állanak, időtől koszorúzva, mint a csodák, mint akik háborúból jönnek, egyenesen, mint a zászlórúdak, s egyszerre kibontják, hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.
*
Reményik Sándor
Végrendelet
Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre, Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton: Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek, Leszek sehol - és mindenütt leszek.
*
Kosztolányi Dezső
Öreganyó.
Karszékben trónolsz, s nagy barna, bámuló szemed nehézkesen és furcsa fénnyel reánk mered.
Redő-gyűrűs, fekete arcod mindíg nyugodt, mindíg komor, mint a halottak tiszta képe, mint egy szobor.
Tipegve járkálunk körötted, tűnik év évre, percre perc, s te egyiptomi gráciával csak integetsz.
Száraz bőrödből, kék eredből a boldog ősz nyugalma száll. Nem győz terajtad már az élet, sem a halál.
Elébed állok, s néha mintha az idő szárnya csapna rám. Bámullak tágranyílt szemekkel, öreganyám.
*
Sík Sándor A legszebb művészet
A legszebb művészet tudod mi, Derült szívvel megöregedni. Pihenni, hol tenni vágyol, Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
Nem lenni bús, reménye vesztett, Csendben viselni el a keresztet, Irigység nélkül nézni végig Mások erős, tevékeny éltit.
Kezed letenni ölbe S hagyni, hogy gondod más viselje. Ahol segíteni tudtál régen, Bevallani nyugodtan, szépen, Hogy erre most már nincs erőd. Nem vagy olyan, mint azelőtt.
S járni amellett szép vidáman, Istentől rád szabott igában. De ezt a békét honnan vesszük? Onnan, ha ezt erősen hisszük, Hogy teher, amit vinni kell, Az égi honra készít fel.
Ez csak a végső simítás A régi szíven, semmi más. Ez old fel minden köteléket, Ha a világ még fogna téged.
Az Úr nem szűnik meg tanítani, Ezért kell sok harcot vívni, Idősen is, míg csendesen a szív az Úrban megpihen és kész vagy az Ő kezéből venni, hogy minden Ő S te sem vagy semmi. S akkor lelked kegyelmes atyja A legszebb munkát is megadja.
Kezed imára kulcsolod ez mindennél dicsőbb dolog. Áldást kérsz szeretteidre Körülötted nagyra és kicsinyre. S ha majd munkád betellett, S a végső óra elközelgett, Engedsz az égi szent hívásnak, Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak.
Sík Sándor
(1889. január 20. - 1963. szeptember 28.)
*
Fekete István:
Alkony
Először melege lett, aztán megszédült.
Öregesen járt a havas tóparton és a vidravasakat nézegette, amikor meglódult előtte a víz; feketén feléje örvénylett, aztán elszaladt tőle és zsongó, száraz szelek simogatták borzongó halántékát.
Körülnézett: mi ez? - A színek szürke árnyékokká váltak. A messze erdő fái felágaskodtak, a zsombékok között fekete formátlan alakok szaladgáltak. Kezét kinyújtotta valami támasz után, aztán leült a hóra.
- Mi van velem?
Felnézett az égre, mely tisztán, kéken világított az alkony felé járó délutánban és csak a nyugovóra hajló nap előtt parádéztak kis felhőbárányok. Fehérek, lágyak, hidegek.
A nap pirosan hullott le a hátuk mögött, a bárányok meg jöttek-jöttek térdig vérben járva, tompán bégetve...
Aztán a vérből fekete lápvíz lett, mely elnyelte a fehér falkát és ő a szorongó sötétségben csak a kolomp halk kondulásait hallotta néha.
- Haza kellene menni - gondolta, de jó volt nem mozdulni. Zsibbadó meleg fogta el és megint kivilágosodott. Nem is nappali, nem is éjszakai. Olyan tompa fény, mintha távoli, nagy tüzek derengenének az égről és ebben a lázas világosságban régholt feleségét látta jönni, ebédhordó kosarával a nyári gyalogúton, békés mosolyával kedves arcán. Az asszony megállt az egyik fordulónál és intett neki...
- Hívsz Mariska? Jól van. Tudom... és indulni akart feléje, de mire felkelt, már megint nappal lett, késő, téli délután. Hideg, alkonyatbahajló. - Menni, menni - dünnyögte magában. - Öreg lábaim csak még hazáig... - Alig roppant a hó a súlytalan, lázasszemű öregember alatt. A tóparti házacska nehezen ballagott feléje.
A nádfedeles ház vízen épült. Mondják, valamikor malom volt, rég elmorzsolt időkben. Vörösfenyő-cölöpökön épült, de aztán ismeretlen vizek fakadtak körülötte, eliszaposodott a környék és vadászház lett belőle. A partról gyaloghíd járt be a házba, hol az öreg erdész lakott. Már rég egyedül, most utóbb segítséggel, mert erdőt is, vizet is vigyázni kellett, orvvadásztól, orvhalásztól.
A gyaloghíd alig dobbant lépései alatt.
Csendesen nyílt az ajtó. A tűzhelyen még parázs világított a déli tűzrakásból és amikor betette az ajtót, az öreg cölöplábak körül meg-megloccsant a víz s az ablakon beszivárgott a téli este.
Puskáját felakasztotta, kalapját mellé. Levetette a kopott ködment is, aztán tuskót tett a hunyorgó parázsra, mert úgy érezte: fázik.
A parázs belemart a száraz fába, melyből zümmögő lángok lobbantak fel. De akkor már leült fekvőhelye végére és nézte a tüzet, a világosságot, mely betöltötte a kis szobát.
- Menni, menni, elmenni messze, túl a vizeken, túl az erdőkön. Hívott a feleségem...
A vizek is ezt locsogták az évszázados cölöpökhöz verődve és a szél is bekiáltotta a kéményen az üzenetet.
Szeme ide-oda járt a kis szobában. Megállt egy fényképen, egy öreg fegyveren, egy kitömött madáron. A múltban járó emlékekre odavillant egy pillanatra a világosság; az öregember keze megrándult, mintha valakit, vagy valamit megsimogatott volna, ami még van, de ki tudja meddig.
A tűzhelyről néha sziporkák, apró csillagok pattantak ki és aludtak el röptükben s a víz odakünt csobbant, mint nyáron, ha játékos halak ugranak szitakötők után.
És nőtt, feketedett, öregedett az este.
Az öregember lefeküdt. Hideg borzongás rázta és attól félt, elalszik ültében, pedig szemei nyitva voltak. A tűz is apróbb lángokkal birkózott a homállyal és a zugokban újra árnyékok nőttek, és emlékek.
Innét temették az asszonyt és innét váltak útnak a gyerekek is. Régmúlt sírások csuklottak fel, rég elfakult nevetések szálltak. Halk simogató szavak susogtak és a kis cipőcskék topogtak: mintha járni tanulna valaki... Zene is zendült egy pillantásig, lakodalmas lárma, aztán elkapta a szél a hangokat s újra csak a víz csobogott feketén, mélyen.
Elpergett az idő.
Dobogott künn a feljáróhíd. A másik erdész érkezett haza. Rokon az is. A fiát szerette volna utódnak, az erdők és vizek szeretetében, de az, az örökös Úr alázatos szolgája: pap lett. Egy gondolatnyira jutott csak eszébe, hogy ő mást akart, de aztán elengedte magától szomorú büszkeséggel. Most itt káplán a faluban és ha néha meglátogatja öreg apját, szótlanul hallgatnak. Az öreg fa és a fiatal hajtás, mely után rügyek már nem fakadnak.
Döngött a híd, elhallgatott a víz és elszállt a csend; amikor ajtót nyitott a másik, megállt egy pillanatra, mert nem látta, van-e valaki a szobában, de a levegőben ott lovagolt a gyász és ezt megérezte.
Felugrott a láng a lámpában és a rémek kitódultak az ablakon, de arcukat odanyomták kívülről, az üvegre.
- Öreg bátyám! - döbbent ki belőle. - Orvosért menjek?
A beteg szemeiben lassan, pillogva visszatért a fény és fakó hangon szólt:
- Ne menj, fiam. Majd később... A papért... A fiamért... Most veled van még pár szavam.
A fiatalember odaült az ágy mellé, lehajtotta fejét és a homályba nézett, ahol már újra terpeszkedett az örök szín: a feketeség.
- Amim van, itt a szobában: a tied. A puskák, hálók, minden. Adjátok rám az új ruhámat, tegyetek a fejem alá cserfalevelest és tölgyfából legyen a koporsóm, mert tisztességgel akarok a fődbe menni. Ha kemény voltam hozzád néha, ne szálljon utánam haragod. Ember lettél a kezem alatt.
A fiatalember szeme sarkába odaszaladt a könny és megfogta a haldokló hideg kezeit: - Édes jó Bátyám, minek ezt mondani? - Az öreg szemek már újra messze révedeztek.
- Most aztán eredj... a fiamért... áldozni akarok. Eldobogott a lépés künn a hídon.
Aztán megint beszélgetni kezdett a víz, huhogott a szél a kéményben s a tűzhelyen zümmögni kezdtek apró kékes lángok.
Szaladt a vadász az éjszakában.
Csikorgott a hó az árokparton, mind erősebben suhogott a szél és amikor a faluba érkezett, már harsogva csapkodta a nyitva hagyott padlásablakokat.
A parókián sötét volt. Körüljárta a házat, benézett az egyik ablakon, ahonnét alig sugárnyi fényesség esett a hóra. Ott ült a fiatal pap. Amikor megkoccant az üveg, becsukta könyvét és nyugodt léptekkel ment az ablak felé.
A szél bezúdult a szobába, a fény meg kiugrott a feketeségbe, széles árkot vágva, melynek nincsenek partjai s az árok fenekén ott állt a hírhozó.
Mozgott a szája, de a hangokat elkapta a szél, ám az is lehet, hogy nem is mondott semmit.
A pap szelíd tekintetéből először az ijedtség lobbant fel, aztán pillanatnyi csendesség után gondolatai elrohantak a tóparti kis házhoz, majd megint a könnyesarcú emberre nézett, aki közelebb hajolt:
- Apád uradhoz... hozzátok az Úr testét...
Aztán visszahúzódott az árnyékba. Mire megint az ablakba nézett, nem állt már ott senki. A lámpás lángja fel-fellobbant, a szél terelgette az ablakszárnyakat, aztán, mintha szólt volna valaki:
- Fuvarost keress és várj a templomnál.
Újra nekiugrott a sötétségnek.
A templom körül babonás csend hallgatódzott és csak akkor vette észre, hogy hull a hó, amikor a szánkó megállt az ajtó előtt. A kocsis lámpát gyújtott és az arasznyi világosságban sűrűn szántottak libegő, nagy pelyhek.
Benézett a templomajtón. Kongó, fekete csend tátogott, csak messze-messze libegett valami véres világosság, aztán eltűnt az is és halk lépések hozták belülről a pap fehér arcát. Bő gallérja alatt a mellén összefogva hozta a cibóriumot, amelyhez odahajtotta fejét.
A fuvaros megemelte kalapját, az erdész keresztet vetett. A szán megindult lobogó lámpásával, amelynek világossága felvillant és ellobbant a házak alvó ablakszemeiben.
A pap összeroskadva ült és úgy érezte, egész életének minden útját most járja meg visszafelé... Aztán egyedül marad.
- Uram, fogj körül erős kezeddel, hogy a pap hivatásába ne szóljon a gyermek...
Eszébe jutott, hogy nem régen jött ezen az úton apjával karácsonyi vakációra. Az öreg, csendes büszkeséggel hozta haza fiát, ő pedig a vén szálfa mellett mindig kicsinek, gyámoltalannak, gyermeknek érezte magát... És most ő lett az erős, a nagyobb, a támasz, a fa, melyet körülnyaldosnak a szomorúság hullámai.
- Édes jó Apám! Lám eddig te voltál a bíró s most én hallgatom meg gyónásod. - Megint melléhez hajolt. - Erősíts meg, Uram!
Felnézett a fekete égre és homlokára, mint hűs kéz simogatása, odahulltak nagy, fehér hópelyhek.
A lámpás fényességének kévéjében bokrok nőttek, meg fák. Fehér karácsonyfák, hószoknyás cserjék, melyek felbukkantak s a szán mögé szaladtak.
Aztán halkan, régi szavakkal el kezdett beszélgetni a víz. A ház ablakából gyenge fény esett a hullámokra és a híd dobogva szólt rájuk, hogy csituljanak oktalan locsogásukkal.
A pap szemében lázas aszály szívta fel a könnyeket, amikor a régi, kedves helyen a haldoklóhoz közeledett és úgy érezte, az ismerős falak összeborulnak és megsimogatják. Torkában egy kéz már útra engedte a sírást, amikor megszólalt az őregember: - Dicsértessék az Úr Jézus!
A hangok elszálltak és nyomukban világosság lett. Békés csend. Az öreg arcon az útrakészülés derűs megbékélése és a pap úgy érezte, most is a száradó, eres kéz mutatta meg az utat a gyermeknek...
Amikor szelíden megcsókolta a keresztet, a fiú száján, mint a sírás buggyant ki: - Ego te absolvo.
A drága arc fölé hajolt és nézte-nézte, amikor áldozás után imádkozott. Szemeik összekapcsolódtak.
- Istenem - gondolta az apa, - mintha az édesanyja nézne rám... Az ő szemei. Aztán mintha a fiú arca eltűnt volna, megint a felesége állt a szoba közepén s régi, lágy mozdulattal hívogatta...
- Elbocsátott már a fiad, Kedvesem, megyek már...
A pap összeroskadt az ágy mellett és vállait megrázta a zokogás.
Aztán csend lett a szobában.
A vizek felett köd lett az éjszakából. A hullámok széthordták a hírt a kóborló patakoknak, azok meg elmondták az álmos reggelnek, mely most érkezett az erdőn túlról, ahol a felhők késleltették.
Így aztán megtudta mindenki, hogy gyászt dobol a harkály az erdőn, mert a lélekharang kongása nem ér el odáig.
Forrás: Fekete István: Öreg utakon SINGER ÉS WOLFNER IRODALMI INTÉZET Budapest, 1941.
Én is éltem... vagy nem élet Születésen kezdeni, És egynehány tized évet Jól-rosszul leküzdeni?
Én is éltem... az a sajka Engem is hányt, ringatott, Melyen kiteszi a dajka A csecsemő magzatot.
Első nap is oly borultan Hajola reám az ég! S hogy nevetni megtanultam, Sírni immár jól tudék;
Sohase birám teljébe' Örömeim poharát; Az ifjuság szép kertébe Vas korláton néztem át.
Félve nyúltam egyszer-máskor Egy rózsát szakasztani: Késő volt - a rázkodáskor Mind lehulltak szirmai.
Keresém a boldogságot, Egy nem ismert idegent: Jártam érte a világot - S kerülém ha megjelent.
Vágytam a függetlenségre, Mégis hordám láncomat, Nehogy a küzdés elvégre Súlyosbitsa sorsomat:
Mint a vadnak, mely hálóit El ugyan nem tépheti, De magát, míg hánykolódik, Jobban behömpölygeti.
Álmaim is voltak, voltak... Óh, én ifju álmaim! Rég eltüntek, szétfoszoltak, Mint köd a szél szárnyain.
Az az ábránd - elenyészett; Az a légvár - füstgomoly; Az a remény, az az érzet, Az a világ - nincs sehol! –
Nem valék erős meghalni, Mikor halnom lehetett: Nem vagyok erős hurcolni E rámszakadt életet.
Ki veszi le vállaimról... De megálljunk, ne, - ne még! Súlyos a teher, de imhol Egy sugár előttem ég.
Szende fényü szép szövetnek, - Mely egyetlen-egy vigasz, - Szerelemnek, szeretetnek Holdvilága! te vagy az.
Elkisérsz-e? oh, kisérj el - Nincs az messze - síromig; S fátyolozd be derüs éjjel Aki majd ott álmodik!
(1852)
LAST_UPDATED2
Állami díjas és dotált fenegyerekek...
2014. június 14. szombat, 21:55
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünkőrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK– 27.
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek
Reményik Sándor: Míg állt a vár... Míg állt a vár, míg állt a palota: Ó könnyű volt beszélni! Fölényes arccal állani oda S ormától fundamentomáig mérni Az ősök építette templomot. Míg állt a vár: ó könnyű volt beszélni! Lazítni itt is, ott is egy-egy téglát, Míg a boltívek roskataggá lettek, S a dómpillérek ernyedtek és bénák.
Most minden rom. A földdel egyenlővé tétetett. Nincs fundamentom és nincsen orom. Csak fű a rom felett S a fű közt egy-egy csöndes nefelejcs.
Cassandra hangja zokogásba fulladt. A száraz szemekből a könnyek árja Csöppenként indult: millió imádság, Az Istenbe, az örök óceánba. A fagyos ajkak tüzes ajkak lettek, Mintha a szívét az ajkára tenné: A gőgje alázattá változott, És a fölénye: őrült szerelemmé!
Állok a fű közt, a romok felett, A nefelejcsek kicsi, kék fejét Simogatja kezem. Míg álltál: értetlenül néztelek, Most rádismerve nézlek, réveteg S imádlak romjaidban, - nemzetem!
Királyi csend az övék, arany és ezüst kripta-csend.
Nem az életük,
hanem a haláluk nyúlik évszázadokra, vagy évtizedekre.
Dicsőségedet és halhatatlanságodat
ne embertársaidtól reméld,
mert benned van, vagy benned nincsen.
Az európai ember nem akar akkora lenni,
hogy létének teljes lehetőségét betöltse,
csak mint egy jókora világítótorony,
mely eltűnik az éjszakában.
Ne elégedj meg a mérhetővel,
csupán a teljes nagyságra törekedj.
WEÖRES SÁNDOR
*
ABOLDOGSÁGRÓL
GNÓMÁK 1 - 4.
A kis jércét nem irígylem én, amikor kapar az udvar szemetén. Irígylem a kotlóst: lázban, egyedül az áthevülő tojásokon ül s a változás titka körülkerengi. A boldogság útszéli szemét, szedhet eleget, ki lenyújtja kezét, az érlelő kínt kell megérdemelni.
A gondolat itt, ott, mindenütt élő szövetet bont és sebet üt. Ha sokallod mennyi rajta a seb, fuss, mint a háromlábu eb, fuss vissza, míg nem késő visszamenni. A boldogság útszéli szemét, szedhet eleget, ki lenyújtja kezét, az érlelő kínt kell megérdemelni.
A nagy özönvíz után, amikor A tenger a partok mögé visszatért, A hátráló áradat habjai közül A Szerelem csendben földre szállt. Egy időre szétolvadt a térben, És elidőzött a végtelenségben.
Néhány különc – vannak még ilyenek- Teljes mellel szívja be ezt a bódító elegyet, Nem várnak sem jutalmat, sem büntetést, - És amikor már azt hiszik, hogy ezt szabadon tehetik, Egy napon, nagy hirtelen megértik, Ugyanúgy zihálnak, mint mások is.
De tudnod kell: Az érzés, mint a hajó, Hosszan lebeg, míg fel nem ismered, Hogy a "Szeretni" ugyanaz, Mint "Lélegezni" és "Létezni".
Lesz még sok kétség, s bolyongás: Hisz a Szerelem földje hatalmas föld! Lovagjait – próbatétel gyanánt- Egyre szigorúbb mércével méri majd, Közéjük áll, szétválaszt, Elveszi nyugalmuk, és álmukat…
De visszatéríteni az őrülteket nem lehet- Már fizetni is hajlandók: Bármi árat -életüket kockáztatva is- megadnak, Hogy megőrizzék, és ne engedjék széttépni Azt a láthatatlan varázsszálat, Amit a szerelem feszített közéjük.
A friss szél megrészegítette fejük, Megrogytak térdeik, halálukból támadtak fel, - Mert ha nem szerettél - Sem nem éltél, sem nem lélegeztél!
Sokat örökre megfojtott a szerelem, Bárhogy hívod, el nem érheted őket, Számlájukon rémhír és üres beszéd, De ez a számla vérbe áztatott. Mi azonban gyertyát gyújtunk azokért, akik Meghaltak az ismeretlen szerelemért…
Lelkük virágok közt kószál majd, Hangjuk egy ritmusba olvad, s Az öröklétet együtt lélegzik be majd, Találkoznak, és – egy mély sóhaj után- Valahol, egy törékeny folyótorkolatnál Átkelnek az univerzum keskeny hídján.
A szerelmeseknek nászágyat vetek- Énekeljenek csak ébren és álmukban is! Lélegzek, hát Szeretek! Szeretek, hát Létezek!
Baka István fordítása
*
Ilyen vagytok ti/vagyunk mi,
kedves jó- és rosszismerőseim…
KORUNK EMBERE/ÁLLATORVOSI LOVA - II.
Aki addig evez Élete tengerén, míg ki nem köt a Bánat szigetén
Aki addig hajszolta-halmozta élvezeteit: belecsömörlött
Aki addig Jézus barátja, amíg le nem fogják, el nem ítélik
Aki addig keresi a halhatatlanság titkát, míg lepereg élete
Aki addig kíméli és menti magát: újszerű állapotban rohad
Aki addig nem segít, amíg a másik nem tér át az ő hitére
Aki addig nem vall színt, míg nem tudni, ki lesz a győztes
Aki addig piszkálódik, kötekedik, míg ki nem húzza a gyufát
Aki addig söpri a szőnyeg alá a szemetet, míg elbukik
Aki addig várja anyasága ideális feltételei alakulását, míg késő
Aki addig-addig válogat, míg hoppon marad
Aki ágyúval lő a verébre - romba dönt még néhány lakóházat is
Aki ágyúval lő a verébre, s vele elpusztítja az öreg diófát is
Aki ahova lép, ott fű többet nem terem
Aki ahova lép, ott fű többet nem terem - az írmag is kipusztul
Aki ajtófélfa ember - sehol sincs se bent, se kint - küszöbön
Aki akkor sem eszik húst, ha ez megmenthetné házasságát
Aki aktív: minél jobban feszeleg, annál szorosabb a bilincs
Aki alacsony tűrésküszöbű: egy légy kihozza béketűréséből
Aki alattomban él az erejével, ártani-rontani ő is tud…
Aki áldozatból tettestárs lesz, mert szégyenérzetből falaz
Aki állva hal meg: rangon alulinak találva lehajolni az eperért
Aki amíg rosszul van, mindent megfogad - de hamar felejti…
Aki amikor szülhetne, még nem akar, amikor akar, már…
Aki ámul és bámul, mint Csipike: nélküle is működik az erdő…
Aki anyja szoknyája mögé bújik, ha legény kell a gátra
Aki annyira a földöz ragad: nem látja Ikarosz szárnyalását
Aki annyira bízik anyjában, hogy ő választhat neki párt
Aki annyira bolond: nem az örökkévalóságra rendezkedik be
Aki annyira gyáva, hogy se hazája, se otthona
Aki annyira gyűlöli ex-szerelmét: még az ördöggel is összefog
Aki annyira imádja magát: nekiáll a lelki klón gyártásnak
Aki annyira nem karakteres, hogy még elrettentő példa se lesz
Aki annyira önellátó, hogy önmaga bírája és dicsérője
Aki annyira szemérmes koldus, hogy titokban éhen hal
Aki annyira szeretné magát megmutatni: exhibicionista
Aki annyira tiszteli az anyját: őt sohasem előzheti meg társa
Aki annyira titokban áll ellen: megtévesztésből karriert csinál
Aki annyira törvénytisztelő, hogy szombaton nem gyógyít
Aki annyira zsugori, hogy még magát is sanyargatja
Aki annyit és addig issza kedvenc kakaóját, míg látni se bírja
Aki arra bazíroz, hogy kilakoltatásod után olcsóbb lesz a házad
Aki arra büszke, amit a szerencsének köszönhet
Aki árulásért cserébe kér mentességet, büntetlenséget…
Aki ásításával és cinizmusával demoralizálja a fiúkat
Aki átlép az összeesetten, nem veszi el ő a mentősök munkáját
Aki az a leggyengébb szem, ahol elszakad a lánc
Aki az állomásfőnöktől kér cigit, a bakternak köszöni a tüzet
Aki az általa egyoldalúan képzelt életekből összemazsolázna..
Aki az amúgy is nehéz kezdetet folyton csak halogatja
Aki az egész emberiséged megveti, s legvégén legfőként magát
Aki az Égre köpköd, s az visszahull az arcába
Aki az egyik szavával agyonüti a másikat
Aki az egyszeri kegyelmi ajándékra jogot akar formálni
Aki az élelmét megtermelő paraszt nevét sértésként használja
Aki az eleve elrendelést önfelmentő fatalizmusnak tartja
Aki az ellenségtől kér tanácsot: milyen taktikát kövessen?
Aki az első nagy bűnt már jóvátehetetlennek érez - neki annyi
Aki az emberiség barátja, de hidegen hagyja szenvedő hitvese
Aki az ételével mérgezi magát, fogaival ássa ki a sírját
Aki az imát elhadarja, de az étkezésből rítust csinál
Aki az irgalmatlanul előadott igazsággal szűkíti baráti körét
Aki az irgalom nélküli „igazsággal” barátokat veszít
Aki az orránál alig lát tovább
Aki az öngőgjében fuldokol - nincs benne teremtményi alázat
Aki az öregeket csak illemből hallgatja - egyik fülén be…
Aki az örömrontásban és ünneprontásban a leleményes
Aki az ünnep közeledtével csak annak megúszására gondol
Aki azért mozgalmárkodik, mert nem szeret hazamenni
Aki azért szül gyereket, hogy az eltartsa/hamar sírba vigye
Aki azért tetteti magát butának, hogy legyen, aki elveszi
Aki azt a csónakot fúrja ki, amin ő maga is evez, utazik
Aki azt a hajót süllyeszti el, amin ő is utazik
Aki azt a sebet tépi fel és mélyíti, ami még be sem hegedt
Aki azt a titkot is megőrzi, amit elárulva életet menthetne…
Aki azt hiszi, hogy a lélekölő kényszermunka is nemesíthet
Aki azt hiszi, hogy az élete kész átverés, de ő nincs beavatva
Aki azt hiszi, hogy bérlete lehet a szerencséhez
Aki azt hiszi, hogy felnőve semmit nem veszít, csak nyer hozzá
Aki azt hiszi, hogy majd nyugdíjban hegedül és képeket fest…
Aki azt hiszi, hogy üdvözül, ha szétosztja mindenét
Aki azt hiszi, hogy van isten háta mögött, ahol senki sem látja
Aki azt hiszi: a kárörvendőnek örömtelibb az élete
Aki azt hiszi: a szükséges feltétel egyben az elégséges is
Aki azt hiszi: amiről önként lemond, az könnyen visszajön
Aki azt hiszi: barátja csak igazat, ellensége csak hamisat szól
Aki azt hiszi: pont olyan forrón eszik a kását, ahogy azt főzik!
Aki azt hitte, hogy a háza felépülésével otthona is lesz
Aki azt kívánja, bárcsak mindig csak csokoládét ehetne
Aki azt nézi és erősíti, ami elválaszt, s nem ami összeköt
Aki azt szeretné, ha minden esetre lenne szabály vagy ukáz
Aki azt tanítaná, amit maga se tud - orvosi tanácsot adó beteg
Aki azt várja, hogy a sült galamb repüljön a szájába
Aki azzal áltatja magát: őt ez a kor nem érti meg, de az utókor
Aki azzal büszkélkedik, amiben neki semmi érdeme sincsen
*
J
Harmonikus élet
- Gyerekek, ki tudna mondani egy példát a harmonikus házaséletre? - kérdezi a tanárnő. Móricka jelentkezik: - Az én nagyszüleim harmonikusan élnek. A nagypapa horkol, a nagymama meg süket.
J
Idős házaspárok közös nyelve: Nagypapa kinyitotta az egyik szekrény ajtaját, és keresgélni kezdett a polcokon. A nagymama megkérdezte: - Mit keresel? - Semmit! - Az nem ott van, hanem az ágy alatt!
J
Ifjú pár veszekedése
Édesanyám, megvolt az első komoly veszekedés közöttünk!- mondja az ifjú feleség anyjának. - Ne keseregj leányom, minden házasságban előfordul az ilyesmi. - Jó, jó, de mit csináljak a hullájával?
J
Kis testvér
- Tudod, hogy kistestvéred lesz? - kérdezi a szomszéd néni a kislánytól. A kislány boldogan rohan haza, és megkérdezi: - Anyu, hol van a kistestvérem? - Itt a hasamban. A kislány szomorúan megy vissza a szomszédba. - Nem lesz kistestvérem - mondja -, az anyu megette.
J
Skót karácsony
A skót kisfiú megkérdezi az apjától: - Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt? - Parketta, kisfiam, parketta...
J
Friss házasok beszélgetnek: - Szeretsz drágám? - Szeretlek. - Imádsz? - Imádlak. - Mire gondolsz? - Arra, amire Te... - Király, akkor hozz egy üveggel nekem is!
J
A hosszú házasság titka
Egy műsorba meghívtak egy házaspárt, néni is, bácsi is 100 éves volt. A műsorvezető - a bácsihoz fordulva - nem hagyta ki az ilyenkor szokásos kérdést: - Bácsi, maga szerint mi a hosszú élet titka? Mire az: - Tudja, amikor a feleségemmel összeházasodtunk, már vagy 75 éve, megegyeztünk, hogy ha elkezdünk veszekedni, nem folytatjuk tovább, hanem az egyikünk kimegy a házból. Hosszú életemet annak tulajdonítom, hogy rengeteget voltam friss levegőn!
J
Párbeszéd
Két ember beszélget: - Pontosan rád illik egy közmondás. - Melyik? - Akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá. - De hisz nekem nincs hivatalom. - Na látod, éppen ezért találó.
J
Kérdés
- Tudod-e, fiam, miért teremtette az Úr először Ádámot és csak azután Évát? - Igen, Tiszteletes úr - válaszolja Pistike -, mert a Jóisten is tudta, hogy nem jó asszonnyal kezdeni!
Egy kérdés női szemmel
- Tudod-e fiam, miért teremtette az Úr először Ádámot és csak azután Évát? - Igen, Tiszteletes úr - válaszolja Pistike -, mert minden mestermű előtt kell egy piszkozat is.
J
Szegények
- Mi bizonyítja, hogy az Isten szereti a szegényeket? - Sokat teremtett belőlük.
J
A teremtés
Isten megteremtette a férfit, és megpihent. Majd Isten megteremtette a nőt, és azóta senki sem pihen.
J
Isten felesége
Pistike megkérdezi az apját: - Apuci! Van az Istennek felesége? - Dehogy van - feleli a papa -, hiszen akkor nem lenne mindenható.
Ádám és Éva
Hárman állnak egy Ádám és Éva kiűzetését ábrázoló festmény előtt: egy angol, egy francia és egy orosz. - Nézzék ezt az elegáns, tartózkodó kifejezést az arcukon - mondja az angol. - Teljesen biztos, hogy Ádám és Éva angol volt. - Ugyan, nézzék, milyen szépek. Emellett teljesen meztelenek, így biztos, hogy mindketten franciák voltak - így a francia. - Önök tévednek. Nézzék meg jobban a képet! - mondja az orosz. - Nincsen ruhájuk, egyetlen ételük van, az alma. Ennek ellenére azt hiszik, hogy ez a Paradicsom, így biztos, hogy oroszok!
J
Utoljára a nő
- Miért teremtette isten utoljára a nőt? - Nehogy beleszóljon a teremtésbe.
J
Egy kis pihenő
No Kati néni, hogy vagyunk? – kérdi a lelkész.
- Nagyon lassan, tiszteletes úr.
- Mi a baj?
- Hát sok a dolog, az embernek alig van nyugodalma. Ha az a kis templomi alvásom nem volna, nem is tudom hová lennék.
J
Szeretet és humor
Szeretettel és humorral kell élni az életet.
A szeretet a megértéshez,
a humor pedig az elviseléshez kell.
*
Népdalok versei
Addig babám szerettelek, addig babám szerettelek, Míg igaznak ismertelek hateha. De hazugságba értelek, de hazugságba értelek, örökre meggyűlöltelek hateha.
Zöld a kökény, zöld a fa, zöld a kökény, zöld a fa, Sokat sírtam alatta, de alatta. Sírtam biz’ én nem volt mér’, sírtam biz’ én nem volt mér’ A régi szeretőmér’ hateha.
Kelj fel, rózsám, mert megvirrad, kelj fel, rózsám, mert megvirrad, Mert feljött a hajnalcsillag hateha. Kelj fel, rózsám, mert megvirrad, kelj fel, rózsám, mert megvirrad, Mert feljött a hajnalcsillag hateha. Más azt tudja az enyém vagy, más azt tudja az enyém vagy De én biza’ tudom, nem vagy hateha.
Szomorú fűz a levelét pergeti, Esti szellő játszadozva kergeti, A szívem is széltől űzött, széltől űzött falevél Csak szellő volt, amit nekem ígértél.
Simogatja arcomat az őszi szél, Hallgatja, hogy sóhajtásom mit beszél, Aztán vígan kergeti, kergeti a levelet Jól tudja, hogy te sem sajnálsz engemet.
***
Nem ver meg engem az Isten Nem ver meg engem az Isten, Hogy szeretőt mást kerestem Hogy szeretőt mást kerestem. Keress Te is mást magadnak Keress Te is mást magadnak, Éljed világodat vele Áldjon meg az Isten vele!
Iskolába nem járattak Iskolába nem járattak, Olvasni sem tanítottak Olvasni sem tanítottak. De szemedből kiolvasom De szemedből kiolvasom, Hogy szívedbe bánat vagyon Hogy szívedbe bánat vagyon.
LAST_UPDATED2
Koldusbot és függetlenség
2014. június 18. szerda, 19:34
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünkőrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 31.
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek
Szegény legény búnak bátyja, búnak bátyja, Kinek nincsen jó barátja, jó barátja, Két garasát úgy keresi S azt is a kocsmába viszi, hateha.
Jaj, Istenem adj egy csudát, adj egy csudát, A bankóból hullass boglyát, hullass boglyát, Ott hadd szedjen minden legény Hogy ne legyen egy se szegény, hateha.
Páros vadgalamb szállott le a Tiszára, Egy ideig rá se néztem a leányra, Amióta odaszállott Nyugodalmat nem találok, hateha.
* * *
Az én életminőségem 2011-ben
Szegény – szegényebb – nyomorgó
Rákosi rendszer?
Szerintem
még ma is élő
az egyik sarkpontja,
az új forint bevezetésekor megállapított bérek, amik azóta csak nominálisan változtak - De akkor az élelmiszer olcsó, hatósági áras volt, ahogy a víz, az áram, a gáz, a lakbér, a közlekedés, s az iskola, a kultúra, a könyv stb. is szinte ingyenes.
Azóta nagyot fordult a világ,
de nem úgy a keresetek reálértéke. Nem a bérminimum, a létminimum, az átlagbér stb.
Nem az öregkori minimális nyugdíj. És persze az a szociális segély sem, Ami ma nálam most 48 ezer forint kettőnkre.
*
Alábbiakban
arról írok pár megjegyzést, hogy ebből mi mindenre – nem – futja…
(Majd azt is ki fogom számolni, megsaccolom, hogy ami ma pl. egy értelmiségi fogyasztói kosara, Az 2011-ben egy főre mennyi jövedelmet jelentene)
*
Mindez a honlap jövőjéhez is kapcsolódik, Ezért is nyújtok betekintést mindennapjaimba, Hogy megértessem: bizonytalan ez a jövő. Egyelőre még megyeget csökkentett kínálattal, De évvégén a tárhelyet is meg kellene újítani stb. Így lehet, hogy át kell térnem az egyszerű blogra…
*
Hosszabb távon nagy segítsége lenne, Ha működhetne egy olyan adomány rendszer, Ami elektronikusan átutalhatóvá tesz pénzt, A sok kicsi sokra megy alapon… De ez még nincs – a banki átutalás más nagyságrend.
*
Önmagában is érdekes átgondolni, Hogy mi minden tartozik itt és most Egy ilyen és ilyen életformát véve alapul A létminimumhoz, a társadalmi minimumhoz, Mik az alapszükségletek, s mik az „extrák”…
*
Talán nem véletlen, Hogy nem hallunk mostanában ilyen adatokat!
Pedig biztosan készülnek ilyen felmérések stb.
Az lenne az igazi nagy „rendszerváltozás”, Ha mindenkit állampolgári jogon megilletne, Hogy megkapja a havi létminimumát, A fedelet, a meleget és a betevő falatot stb., És akinek még munkája is van, Az meg kétszázezertől kereshetne a csillagos égig…
Akkor nem vándorolna ki ennyi szakember,
Lenne hazai vásárlóerő, születne elég gyerek stb. (És ez nem fantazmagória, ez politikai akarat, népakarat stb. kérdése!!!)
*
Az én helyzetem persze
sok szempontból speciális, De azért sok általánosítható van benne, Ezért sem gondolom, hogy magánügyem lenne. És a politikai pikantériája miatt sem. Hiszen az ellenzék egyik vezetője voltam, Aki 89 után nem lépett politikai pályára, S még a mai napig sincs se állása, se nyugdíja stb. Csak elrettentő példaként tartanak életben? (Erről bővebben az Orbánhoz írott levélben)
* * *
SZEGÉNYSÉG ÉS/VAGY NYOMOR
A szegények életére amúgy is jellemző, Hogy átlátható, áttetsző, transzparens, Belelátni a zsebükbe, a fazekukba stb., Akkor meg miért ne mutatnám be én magam, Hogy itt és most miből és hogyan élünk, Mert épp a jóakaróim nem nagyon tudják…
*
Mélyszegényen Nem gondolhatsz olyasmik megvételére, Amivel hosszabb távon sokat spórolhatnál (és nem tudod megvenni akciósan a kerékpárt)
*
Nincs szabadon felhasználható pénz, Ami valahogy tőkésíthető, fialtatható lehetne (részvény, állampapír, kölcsön, csendestárs stb.)
*
Több fényt! Világítástechnika – csillárok, asztali lámpák Zseblámpák, kerékpár-világítás – körték, elemek (szemrontó félhomály a kényszerspórolás miatt)
*
Függönyök, lakástextíliák, szőnyegek Van, amit kaptunk, van, amit házilag készítettünk
*
Kaptunk már
Ajándékba kávéfőzőt, De mikrohullámú sütőt is, Amit viszont elvi okból leselejteztünk…
*
Poharak, tányérok, evőeszközök stb. Ezek túlnyomó része kapott, ritkán vett
*
A törülközők, az ágyneműk, a fehérneműk Vajon meddig bírják a kopást, a mosást? Meddig lehet ruháinkat toldozni, foltozni?
*
Papír zsebkendő, WC papír, Tisztálkodás, mosás-mosogatás, takarítószerek Ezen nehéz, vagy nem érdemes spórolni…
*
Ha foci után betérek a kocsmába, Én itthonról igyekszem pogácsát vinni, Hogy ellentételezzem az egyoldalú meghívást (és Lajos bácsinak se tudok fizetni egy pohár sört, Hogy húzza el a nótámat, s ne kelljen lopnia stb.)
*
A tévédíjat eltörölték, De a kicsit is nagyobb választékért fizetni kell. (Moziban már vagy 10-15 éve nem voltunk…)
*
Fogyasztói kosarunkat ha összeállítanám, Akkor mennyi lenne a társadalmi minimumunk?
*
Fiam segítsége nélkül télen fagyoskodnánk És nem lenne elegendő cukrunk, lisztünk stb.
*
Ha elfogy a készpénz, Akkor személyi kölcsönt kell felvenni (persze családtagtól, ismerőstől kamatmentesen)
*
Nincs független jövedelmünk Nincs kiadható lakásunk, bérbe adott földünk stb. Ahogy nincsenek szerzői jogdíjaim, Vagy kitüntetés után járó havi apanázs stb.
*
Befőzés Jó dolog a házi lekvár, De ehhez egyszerre kell kifizetni, előre Úgy a gyümölcsöt, mint a cukrot (ahogy a téli hagymát is, Amit egy ismerőstől vásárolunk baráti áron)
*
Váratlan kiadás Ez az egyik nagy mumus… (Jaj, csak el ne romoljon valami!)
*
Egy-egy amatőr rock együttes koncertje, Pl. épp ma, amikor ezt írom egy „Beatles”
*
Még jó, hogy nem járok orvoshoz, Pláne nem maszekhoz, És nem szedek gyógyszert (Isten kegyelméből)
*
Még jó, hogy pipázok, Ami a legolcsóbb dohányzás – Ez heti ötszázból kijön (de a feleségem cigarettázik…)
*
De jó lenne kikapcsolódni, feltöltődni, Pl. itt a közelben a Házirét nevű tónál, Ahol horgászni is lehetne, Ha lenne felszerelésem, engedélyem, És hozzá napijegyre párezer forintom… (pedig ez a szegényebbek sportja…)
*
A kerékpáromra nemrég Ajándékba kaptam első-hátsó világítást… (és már ezért sem életveszélyes este sem)
*
Eljárok focizni, hetenként kétszer, De már az iskola salakos pályája sincs ingyen, S nincs focicipő, kapuskesztyű, sportszemüveg..
*
A szemész TB-re van, ami a segéllyel jár, de az új szemüveg minimum 15 ezer lenne (tavaly „SZTK” keretest vettem retró divatból….)
*
Ajándék - felköszöntés Egy minőségi bor, pláne pezsgő közel ezer… (pedig ez a feleségem kedvenc itala)
*
A használt ruha hagyján, De más kitaposott cipőjébe járni…
*
Időfaló – lenne - az olcsóbb boltok felkutatása De a nagyobb bevásárláshoz messzibb kerekezek
*
A fénymásolást is házilag kéne megoldani, De e használtan vett gép már nagyon döglődik…
*
Izgulhatok, hogy ne szakadjon el a gitárhúr (a gitáromat egy barátom újította, húrozta fel)
*
Egy másik haver meglepett Egy kínai, de működő gitárhangolóval
*
Vonatjegyek –vasúti resti Miből utazhatnék le vidéki ismerős „elv-társaimhoz”… (pedig de nagyon lementem volna pl.Sitkére, ahova egy diakónus barátom költözött gyerekeivel)
*
Házhozszállítás Pizza-rendeléssel sem tudok időt megtakarítani (sem az étrendemet változatosabbá tenni)
*
Mindent „magad ura, ha szolgád nincs” alapon
*
Művészpártolás Már eszembe se jut, hogy pl. festményt vehetnék
*
Ajándékba kapott, turkált ruhák és cipők
*
A nagy mumus a tél lett: hideg „otthon” fél évig? Pedig nekem itt van a „munkahelyem”
*
A mosógépem is baráti alapon javítják
*
Új bútorra, szőnyegre gondolni se merünk A lakásunk eklektikusan van berendezve… (a könyvespolcok egy része csináltatott, annak is nagyobb fele anyagárban..)
*
Fogorvos-fogtechnikus már luxus lenne… (Modor Ádám testvére készített egy protézist, Úgy érezte, tartozik ezzel öccse emlékének..)
*
Megfontolandó, hogy társaságot hívjak házamba (de azért ezt szoktunk, Kiadós levesre és házilag készített süteményre)
*
Hol vannak már azok az idők, Amikor még tortát, süteményt, fagylaltot Cukrászdában fogyasztottunk, ill. hozattunk
*
Nem rendelhetek lábamra cipőt, De újat is már nagyon régen vettem, Még focicipőm sincs, csak kapott kínai tornacipő
*
Semmilyen biztosításom sincs
*
Jótékony célra nem adakozhatok (bár aluljárós zenésznek adta már ötvenest…)
*
Újság, folyóirat: csak, ha a neten olvasható
*
Nincs vendégszobánk, De sok jó ember kis helyen elfér…
*
Taxin nem jöhetek haza éjszaka Éjszakai buszok nem járnak felénk…
*
Fizetős konferencia stb. szóba se jöhet (Pedig pl. a múltkor a „Helyi pénz” érdekelt)
*
Nem futja kávéházi, kisvendéglős összejövetelre (Egy ideig jártam a Makk Hetesbe, filozófus körbe, De „szerencsére” hamar kigolyóztak…)
*
Nem vehetek CD-t, DVD-t Se magamnak, se ajándékba
*
Szamizdat Nincs pénz kispéldányszámú kiadványra (Többszázezer forintot kellene megelőlegezni, És talán csak elajándékozni tudnám, Vagy szemérmesen koldulni velük…)
*
Örökösen szívességekre, alamizsnára utalva
*
Házkarbantartásra nem hívhatok szakembert (Egy régi ismerősünk szokott olykor jönni, Egy tál meleg ételért és jelképes összegért)
*
Messzibb utazásra nem gondolhatok
*
A BKV-ra és a vonatra ritkán telik Marad a bliccelés vagy a kalauz korrumpálása?
*
Könyvtári beiratkozási is már számottevő költség
*
Elavult a számítógép, ócska a monitor (Jaj, csak húzza még egy ideig!)
*
A nyomtatóm is alamizsna Nincs festék a nyomtatóba – a papír is drága
*
Nem tudok egy szkennert kigazdálkodni
*
Egy kisautót sem tudok fenntartani (bezzeg az ellenzéki időkben volt Moszkvicsom…)
*
Nem futja tartalék szemüvegre, Pedig már az egyetlen is cserére érett (karcos, a keret lestrapált, a dioptria változott)
*
Nem vehetek igénybe természetgyógyászt
*
Szakmai egészségügyi ártalmak – A sok ülés miatt előálló hátfájásra Milyen jó lenne egy-egy profi masszázs (a körzeti orvos javaslata, de beutaló nélkül)
*
Nincs könyvtárszobám, Legtöbb könyvem egy hátsó sufniban
*
Nem vehetek új könyvet, Se hangtalant, se hangosat
*
Alkalmanként sincs bejárónőnk (magad uram, ha szolgád nincsen)
*
Nem telik hangversenyre, színházra, mozira (bár nemrég elvittek egy BlackBird koncertre)
*
Bajosan tudom az internetet kigazdálkodni (pedig ezt mi vállaltuk – a gázszámla a fiaméké)
*
A számítógépeimet mindig kaptam, A monitor lehetne szemkímélőbb, de ez van…
*
Nagyon meggondolom, kit hívok mobil telefonon (már lassan az SMS-t is, aminek ingyen kéne lenni)
*
Nem járhatok fizetős strandra, fürdőbe (de a Dunára vagy a bányatavakba igen)
Végy el engem te szegény, ketten leszünk szegények
Vegyél egy BKV stb. Bérletet
Vegyél növényeket a lakásba és a kertbe
Vegyél olcsó húst, ha híg is a leve
Vegyél sok olcsó lottószelvényt, sokat nyerhetsz vele
Virágmagvak, palánták, szobanövények se
* * *
Arany János
KOLDUS-ÉNEK
Küszöbről küszöbre járok, hol be, hol ki... Ne üzenjetek, hogy nincsen itthon senki, Ne uszítsátok az ebet, hogy letépjen, Annyi kezem nincsen, hogy magamat védjen Szegény honvéd jövök, kérni egy falatot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik; Versectől Szolnokig, Izsaszegtől Vácig. Ott maradt a jobbkéz, mankót hordoz a bal, Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal: Oh, e rongyokat már hogy is nem hagytam ott! - Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Ne pirongassatok, hogy koldulni szégyen, Koldusbotom miatt más piruljon, én nem! Ha tisztét mindenki tette volna, mint én, Falatomhoz e sós könnyet nem vegyítném: Sántán is, bénán is, töltenék víg napot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Mennyi drága erő, és mennyi nemes vér! Hozzáfoghatót a történet nem ösmér. Mi haszna! az erőt ásta benső féreg: Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek; Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott. - Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Egy szelet kenyérkét, alamizsna fillért...! Valami pénz csak kell, s nem tagadom, hogy mért: Majd, ha eltikkadtam,... a déli nap éget, Kocsmaházba térek egy ital bor végett; Jó hely az, legalább nyujt egy kemény padot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Megitél a világ, hogy részeges vagyok, Pedig, ha én iszom, hej! van arra nagy ok: Magam sorsa is bánt... de az mind csak semmi, Megszokná az ember végre föl se venni: Más seb az, amelyre nem lelek balzsamot!... - Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul, Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul; "Húzd rá cigány, mondom, egy keservest, ingyen", És a cigány húzza, áldja meg az Isten; Könnye pergi át a barna ábrázatot... - Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Nyomorú egy élet... magamért nem bánnám, Ha a holnapot már hozzá nem számlálnám; Ám e szakadt könyvet ti csak foltozzátok: Majd olvas belőle egykor unokátok Dicsőségetekről egy-két igaz lapot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem, Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem. Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban, Korántsem gyanítva, milyen igazam van: Oh, ha megtaláltok egykor az útfélen, Adjatok egy szűk sirt hazám szent földjében.
(1850)
LAST_UPDATED2
Feltámadtam a világ ellen
2014. június 19. csütörtök, 16:05
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünkőrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 32.
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek
Szelíden, mint a szél
Szőkén szelíden, mint a szél Feltámadtam a világ ellen, dúdolva szálltam, ténferegtem, nem álltam meg-nem is siettem, port rúgtam, ragyogtam a mennyben cirógatott minden levél.
Szőkén szelíden, mint a szél minden levéllel paroláztam, utamba álltak annyi százan fák, erdők, velük nem vitáztam: -fölényesen, legyintve szálltam ágaik közt, szép suhanásban, merre idő vonzott s a tér.
Szőkén szelíden, mint a szél nem erőszak és akarat által ahogy a sas körözve szárnyal: fény, magasság sodort magával, szinte elébem jött a cél.
Szőkén szelíden, mint a szél, a dolgok nyáját terelgettem, erdőt, mezőt is siettettem, s a tüzet-égjen hevesebben, ostort ráztam vetésekben.
-így fordult minden vélem szemben, a fű, levél, kalász is engem tagad , belémköt, hogyha lebben a létet magam ellen szítom én.
Szőkén, szelíden, mint a szél, nem lehetett sebezni engem: ki bántott-azt vállon öleltem, értve-szánva úgy megszerettem, hogy állt ott megszégyenítettem és szálltam én sebezhetetlen: -fényt tükrözök csak, sár nem ér.
Szőkén, szelíden , mint szél, jöttömben csendes diadal van, sebet hűsít fényes nyugalmam, golyó, szurony, kín sűrű rajban süvített át, s nem fogott rajtam, s mibe naponkint belehaltam attól leszek elpusztíthatatlan, s szelíden győzök, mint a szél.
Váci Mihály
*
Csak a gügyögést, csacsogást
vagy az artikulátlan üvöltést értik
*
Elrontják a szemmértéked:
nem tudod megbecsülni a távot, a sebességet
*
Mint elefánt a porcelánboltban:
élettársad mindent borít, tör és zúz
*
Még nyaraláskor az üdülőben is
katonai szellemi házirend érvényes
*
Egy dilettáns
hangyaszorgalommal kornyikál, hegedül a szomszédban
*
Agyament koreográfusok
diktálják mozgásunkat, testtartásunkat
*
Már csak egy nő marad a világon,
de kiderül: „töke van a menyasszonynak!”
*
Van ételválaszték-váladék:
kaki, fika, fülzsír, gennyes váladék, vér stb.
*
Megtiltanak-meggátolnak mindent,
amihez csak egy iciri-piciri kedved is lenne
*
Potyára mész, potyára vársz
és potyára gürcölsz végkimerülésig
*
Nem akadtál senkire,
akinek elegendő türelme lett volna hozzád
*
Ha focista vagy,
akkor mindenképpen valamelyik lábadat törik el
*
Hangosan dobog, zakatol a szíved –
füledbe bömbölnek gyomorhangjaid
*
Minden szutykos, ragacsos,
olajos, frissen festett, nyálkás stb.
*
Ha úri kedvük úgy tartja,
kilógatnak a 100. Emeletről
*
Horribilis kölcsönökből
kontárok gányolják össze első-utolsó házad
*
A túlparton vár a kedves,
de a folyóban hemzsegnek a krokodilok
*
A napi betevő falatért
kikent, kiszagosított „múmiákkal” pásztorórán
*
Egy nyirkos, sötét és hideg
földalatti veremben bújtatva évekig
*
Reggel, délben és este:
krumpli a menü, s holnap ismét ugyanaz
Már mindent láttál,
már mindent tudsz:
neked már nincs új a nap alatt
*
Diszharmónia van
az emberek gondolatai, szavai, írása és tettei között
*
De ronda pálya:
sótlan fapofákat kell nap mint nap megnevettetni
*
Nem tudsz általánosítani:
minden tárgy és eset teljesen új, egyedi
*
Menthetetlenül elveszel a részletekben:
nem látod a fáktól az erdőt, a lényeget
*
Mindig úgy érzed magad.
mint az, aki pánikba esik Duna-átúszás közben
*
Nem bizonyulhatsz férfinak
se a csatában, se a munkában, se a szerelemben
*
Meghaltál mielőtt
érezhetted volna egy lény feltétlen szeretetét
*
Te mindig csak kérsz, kéregetsz, rimánkodsz,
de soha senkinek nem adhatsz semmit, de semmit
*
Egy kirakhatatlan öreg rokon
unalmában összeugrasztja a családtagokat
*
A gyilkos rutin és a vak megszokás
tartja „életben” az emberi társadalmat
*
A világ egy nagy kolostor,
lakóik tetteit a kazuisztika részletességével regulázzák
*
Akit éjszaka imádva magamhoz láncoltam,
az reggelre hirtelen gyűlölt idegenné válik…
*
Nincs beszélgetés,
mely ne egy „ki kit győz le” játszma lenne
*
Jókívánságok
Isten éltessen!
Sok boldogságot!
Jó egészséget, jó étvágyat!
Istenadta jó napot kívánok!
Bányászoknak: Jó szerencsét!
Vizsgázóknak: Kéz- és lábtörést
Vadászoknak: Szart a tarisznyádba!
*
A víz felett
Folyamatosan taposni lefelé
Csak úgy elterülni és lebegni a vízen
Segédeszköz – úszóöv, mentőmellény
Tutaj, fatörzs, csónak, gumimatrac, hajó
Repkedni a víz felett, mint a szitakötő
Futkosni a vízen, mint madarak, pókok
A vízen járni, mint Jézus Krisztus
*
KORUNK EMBERE/
ÁLLATORVOSI LOVA – III.
Aki bagatellizálja a bűnét - majd a sors dramatizálja azt!
Aki bagóért megóvhatta volna, most vagyona se állítja vissza
Aki balhitével mozgat hegyeket, de hiába vagy károdra
Aki barátja bizalmas gyónásával másnap rohan spicliskedni
Aki bármi megtehet azzal, aki nincs vele - mert az ellened van
Aki bármire felbérelhető, ha az neki nem kockázatos
Aki bármit elhisz, csak azt nem: állattól, gyerektől tanulhat
Aki be nem tartható szabállyal gyárt alkalmazotti bűntudatot
Aki beáll a szemmel verve meztelenül vessző-futtatatók közé
Aki bedől a látszatnak, s nem az amúgy táltos gebét választja
Aki beéri félmegoldással - ló helyett a szamár is jó
Aki beéri uraságtól levetett kultúrjavakkal, életformával
Aki befejezi a rombolást - a jégeső már úgyis elverte a nagyját
Aki befogadja az övéit a fészekből kilökdöső kakukkfiókát
Aki behódoló, meghunyászkodó - az erősebbhez dörgölődző
Aki békeközvetítőként mindkét felet magára haragítja
Aki beleharap a segítő kézbe, vagy berántja a verembe
Aki belerokkan abba, hogy folyton mosoly erőltet az arcára
Aki belterjes gyülekezeti életben aggodalmaskodik üdvéért
Aki belülről akar bomlasztani: beépül-beszerveződik a Rendbe
Aki benne van abban a százban, akit az egy bolond csinál
Aki beszédében mindent, s így semmit se hangsúlyoz
Aki betegesen kíváncsi, s hamar megöregszik
Aki birkaként hagyja magát nyírni, vágóhídra hajtani
Aki birkatürelmes - a hátából szíjat lehet hasogatni
Aki biszexualitással akarja növelni esélyét a párkapcsolatra
Aki bizton tart a pokolba anyja jószándékkal kövezett útján
Aki biztonságba helyezi, elássa a pénzét - de így nem terem!
Aki bűntudatos: nem tud anyjának mindent viszonozni
Aki csak a feleslegből, csak lassan és kioktatva ad
Aki csak a halálos ágyán jön rá, hogy más életét élte
Aki csak a házasságkötés után vallott be: betegség, nagy múlt
Aki csak a hízelgő „baráttól” veszi komolyan véleményét
Aki csak a hosszú üdülésen döbben rá: férje nem szellemi társ
Aki csak a kisujját nyújtja az ördögnek - dugja konnektorba
Aki csak a lebukás szégyenétől félve tartja be a normákat
Aki csak a lelkében könnyűbúvárkodó zenét hallgatja
Aki csak a másikra tartja kötelezőnek a házastársi hűséget
Aki csak a szétszórtság és a vasfegyelem közül választhat…
Aki csak a vita kedvéért vitázik - ha győz, átállva kezdi újra
Aki csak addig nős, amíg a nászút és a mézeshetek tartanak
Aki csak addig nyomozza az igazságot, míg rá jó fényt vet
Aki csak addig udvarol és bókol, amíg el nem ejti a prédát
Aki csak akasztott ember nem volt, talpa alatt fütyülne a szél
Aki csak akkor csodálja meg lábát, amikor amputálhatják
Aki csak akkor hisz istenben, ha éppen jól megy dolga
Aki csak akkor ír naplót vagy zongorázik, ha ez piacképes
Aki csak akkor kér külső segítséget, amikor már túl késő
Aki csak akkor méretteti meg magát, ha biztos a győzelemben
Aki csak akkor tud könnyezni, ha sokáig sok hagymát pucol?
Aki csak akkor tud táncolni, ha a kályhától indulhat
Aki csak álnévvel és arc nélkül mer nyilatkozni, kommentálni
Aki csak annyit lát a világból, amit autóból vezetés közben…
Aki csak azért dicsér fel kollegákat, hogy duplán visszakapja
Aki csak azért jelentkezik a felhívásra: rá ne számítsanak
Aki csak azért marad hűséges, mert fél a lebukástól
Aki csak azt az egy arcot látja, aki nem figyel, nem nevet…
Aki csak azt tartja értéknek, ami pénzben kvantifikálható
Aki csak egy átutazó turista a hazájában, szülőföldjén
Aki csak egyszer ül részegen vagy álmosan a volán mögé
Aki csak enni szereti a betűket - tészta formában…
Aki csak halálos ágyán jön rá: rossz párt és hivatást választott
Aki csak kész ételeket és aktusra előkészített nőt fogyaszt
Aki csak látszólag beszélget - nem kíváncsi: értik és reagálnak?
Aki csak lelkét tartja tisztán, testét, ruháját, lakát már nem
Aki csak néz ki a fejéből, de nem látja: nem minden arany…
Aki csak olyat ajándékoz, ami naponta az ő jóságát hirdeti
Aki csak olyat kérdez, amire a tanára biztosan tud válaszolni
Aki csak operettet néz, ahol fix a happy end és nincs katarzis
Aki csak sodródik az árral, akit csak vonszol a sors
Aki csak távolodva ifjúkori álmaitól, egyre többet iszik
Aki csak teleszart gödröt és szemétdombot hagy hátra
Aki csak ugatja a tudományt - így tartja magától távol…
Aki csak úgy tud figyelmet kelteni, ha őrültséget csinál…
Aki csinál valami őrültséged, hogy ismerten vegyék könyvét
Aki csírájában fojtja el a virágot - bimbót tör, liliomot tipor
Aki csodálkozik, hogy többnyire neki kell alkalmazkodnia…
Aki csodálkozik: a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki!
Aki csodás metamorfózison megy át: néptribunból pártkatona
Aki csúnya szavak nélkül, iróniával tud elevenbe vágni
Aki csupa olyat ígér, aminek betartása nem tőle függ
*
Vadász viccek
1.
Az idős vadász meséli afrikai vadászélményeit. - Egyszercsak előjött egy antilop, felemeltem a puskámat és lőttem. - Aztán előjött egy leopárd. Felemeltem a puskám és lőttem. - Később megjelent egy oroszlán. Felemeltem a puskám és lőttem. - Jaj beszartam. - Nem csoda, ilyen sok élmény után - mondja valaki a hallgatóságból. - Nem akkor, hanem most, mondja az idős vadász.
2.
Két vadász beszélget: - Kollega, kit gyászolsz ? - A feleségemet. - De én még tegnap találkoztam vele. - Igen, de este elvágta az ujját főzés közben! - Abba még nem lehet belehalni! - De én lelőttem, hogy ne szenvedjen szegény!
3.
- Lehet, hogy ma éjjel nagy vihar lesz - mondja a vadász a feleségének. - Ha időben jössz haza, drágám, akkor nem - nyugtatja meg az asszony.
4.
Az igazgató vadászik.
Egy nyúl szalad a puskacső elé,mire megszólal az igazgató: - Neked is ütött az utolsó órád, megírhatod a végrendeletedet! Céloz, lő, de nem találja el. A nyúl továbbszalad. - Már fut is a közjegyzőhöz - bólint a mellette álló rendész. - Holnap ünneplem a bádoglakodalmamat. - Bádog ? Ilyet még nem hallottam! - Igen. Holnap lesz öt éve, hogy egyfolytában konzervet eszem.
5.
- Mit csinál a kanos vadász a rókával? - Meghúzza a ravaszt!
6.
A szőke megkapja a vadászengedélyt, büszkén mutogatja a férjének. Rögtön ki is szeretné próbálni, hiába kérleli a férje, hogy várjon még vele. Elindul a szőke vadászni, a férje azért biztos, ami biztos titokban követi. El is dördül egy lövés, majd hatalmas veszekedést hall a férj: - Nézze hölgyem, nem vitakozom tovább magával. Legyen ez szarvas, rendben van, csak engedje meg, hogy levegyem róla a nyerget!
7.
Megy a vadász az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve: - Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz. A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve: - Ejnye vadász, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz. Hát a vadász megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idő múlva sértetlenül előjön a medve a vállát porolva: - Vadász, vadász te szopni jársz ide...
8.
- Az én kutyám a legokosabb a világon - dicsekszik egyik vadász a másiknak. - Látom. Valahányszor felemeled a puskát, rögtön elbújik egy fa mögé.
9.
A nagy vadász élménybeszámolót tart.
Azt meséli, hogy milyen nehéz az oroszlánt becserkészni. Ő is többórás hason csúszás után tudta csak megközelíteni. De aztán elővette a vadászkését és levágta a farkát! - Miért nem a fejét nyisszantotta le ?
- Mert azt már valaki előttem levágta .
10.
Az afrikai vadász meséli az unokájának: - Emlékszem, egyszer puska nélkül egy szál késsel a kezemben nyolc felbőszült, éhes oroszlánnal kellett szembeszállnom. Az életem volt a tét. - De nagyapó, pár éve még csak hármat mondtál! - Mert akkor még túl kicsi voltál ahhoz, hogy megtudd a véres igazságot.
11.
Séta közben
a plébános találkozik az egyik falubéli gazdával, aki nagyon szeret vadászni. Megkérdezi tőle, mi újság, van-e sok vad idén. A gazda így szól: - Van elég. Ma reggel is küldtem egy nyulat a plébános úrnak. - Nagyon köszönöm! - hálálkodik a plébános. - Itt ez a tíz forint, adja oda a kisfiának. Amikor a plébános hazaér, érdeklődik a nyúl felől. - Semmit sem küldtek - válaszol a szakácsnője. Másnap a plébános előveszi a gazdát: - Na, mi van a nyúllal? - Hogyan? - kérdezi csodálkozva. - Jaj, az a szemtelen! A temető mellett láttam a nyulat, és azt mondtam neki, hogy menjen el azonnal a plébános úrhoz! Odaküldtem. Hát nem ment oda! Ez igazán nem szép tőle!
12.
Vadászat közben,
néhány turista az erdőben talál egy kupac szart. Fogalmuk sincs, hogy ki a tulajdonosa, ezért megkérdezik az öreg erdészt, hátha ő megmondja: - Hát ez kérem, emberszar, pontosabban férfiszar. - De ezt honnan tudja? - Hát kérem, ha állat csinálta volna, akkor sok pici darabka egymás után lenne, mivel, hogy az állat közben mozog. Az asszonynép pedig ideges, ha ezt teszi, épp ezért kapkodja a fejét, cikcakkos lesz a szar. Viszont a férfiember mindig nyugodtan végzi a dolgát, nem fészkelődik, még a pipát sem veszi ki a szájából. Ezért a rakás szinte egy szabályos kúp lesz...Azonkívül azért is biztos, hogy ez férfiszar, mert én szartam egy órával ezelőtt...
13.
Két vadász ballag az erdőben.
Az egyikük a vállán viszi a zsákmányt egy medvét.
Kis idő múlva megszólal: - Figyelj csak koma! Leteszem egy kicsit, elfáradtam, behúzódnék ide a bokorba, addig vigyázz a medvére! Miután elvégezte a dolgát cserélnek, s tovább folytatják az útjukat. Fél óra gyaloglás után a másikuk is megszólal: - Figyelj csak koma! Leteszem egy kicsit, én is elfáradtam, behúzódnék ide a bokorba, addig vigyázz a medvére! Mire visszaér látja, hogy ott a komája a medve meg sehol. - Te hol a medve? - Milyen medve? - Nem emlékszel, reggel együtt indultunk vadászni? - Hát már hogyne emlékeznék! - Lőttünk is egy medvét. - Így volt. - Egy darabig te vitted a medvét, de elfáradtál így cseréltünk... - Pontosan. - Utána én is elfáradtam, meg hát a dolog is szólított és te vigyáztál a zsákmányra. - Igen, emlékszem. - Mire visszajöttem a medve eltűnt. Hol a medve? - Milyen medve?
14.
Vadászboltban: - Van terepszínű nadrágjuk? - Van, de nem találjuk.
15.
Egy idős vadász meséli a vadászélményét,
miközben minden mondat után emeli a poharát,
hogy na erre igyunk... - Egyszercsak kiugrott elém egy vaddisznó. Na erre igyunk. - Hol is tartottunk ? - Hogy kiugrott eléd egy vaddisznó, mondják a többiek. - És akkor felemeltem a puskámat. Na erre igyunk. - Hol is tartottunk ? - Hogy felemelted a puskádat, mondják a többiek. - És akkor lelőttem. Na erre igyunk. - Hol is tartottunk ? - Hogy lelőtted. - És akkor felemeltem, a vállaimra raktam a lábait. Na erre igyunk. - Hol is tartottunk ? - Hogy vállaidra raktad a lábait, modják a többiek. - És akkor adtam neki. (Kezével félreérthetetlen dugattyúzó mozdulatokat mutat).
16.
Az idős lord meséli a vadészélményeit: - Fiatal koromban két szenvedélyem volt: a vadászat és a nők. - És mire vadásztál ? - Hát nőkre.
17.
Miért nem vadásznak a nőkre? - Mert csak tenyérnyi prém van rajtuk, az is lyukas.
18.
Két vadász cserkészik az erdőben, s egyszer csak elszáll a fejük felett egy sárkányrepülő. Egyikük villámgyorsan vállához emeli a fegyverét, céloz és tüzel. - Milyen madár volt ez, komám ? - kérdi a társa. - Fogalmam sincs róla. De az biztos, hogy az embert azonnal elengedte.
19.
Az idős vadász meséli afrikai vadászélményeit. - Afrikában lőttem 16 zsiráfot, 6 elefántot és 8 noplizt. - Mit, kérdezi a hallgatóság. - Nopliz-t, feleli a vadász, kicsi fekete, felteszi a kezét és azt mondja, hogy no please.
*
Fonó zenekar
- Mezőségi dalszöveggel
Három fehér kendőt veszek, Ha felveszem, fehér leszek, ájna... Fehér leszek, mint a hattyú, Nem ölel meg minden fattyú, ájna... Három sárga kendőt veszek, Ha felveszem, sárga leszek, ájna... Sárga leszek, mint a halál, Elrepülök, mint a madár, ájna... Három piros kendőt veszek, Ha felveszem, piros leszek, ájna... Piros leszek, mint a rózsa, Rám illik a babám csókja, ájna...
Túl a vízen van egy malom, Túl a vízen van egy malom, Bánatot őrölnek azon. Nékem is van egy bánatom, Nékem is van egy bánatom, Oda viszem, lejártatom, Oda viszem, lejártatom. Ajna...
Mondta nékem édesanyám, Mondta nékem édesanyám, Ország- világ lesz a hazám, Csipkebokor lesz szállásom, Csipkebokor lesz szállásom, Ott se lesz megmaradásom, Ott se lesz megmaradásom. Ajna...
A múlt nyáron nem volt eső, nem is termett szép szerető. Ájnáná... Irigyeim sokan vannak, mint a kutyák, úgy ugatnak. Adok nekik víg napokat, hadd ugassák ki magukat. Ájnáná...
Azt gondoltad régi babám megcsaltál, Pedig engem meg se szomorítottál. Megcsaltad te régi babám, régi babám magadat, Kivel cserélted fel a galambodat. Megcsaltad te régi babám, régi babám magadat, Kivel cserélted fel a galambodat.
Tavaszi szél meghajlítja az ágat, Gyenge szívem meghasítja a bánat. Megválásod nem annyira, nem annyira sajnálom Csak, hogy eddig szerettelek azt bánom Megválásod nem annyira, nem annyira sajnálom, Csak, hogy eddig szerettelek azt bánom. Keserű víz nem hittem, hogy édes lész, Régi babám nem hittem, hogy csalfa lész. Csalfasággal csaltad meg a csaltad meg a szívemet A Jóisten borítsa rád az eget! Csalfasággal csaltad meg a, csaltad meg a szívemet, A Jóisten borítsa rád az eget!
Fehér fuszulykavirág, Ne jöjj hozzám napvilág! Gyere hozzám sötétbe, Hagy üljek az öledbe! Ha te tudnád, amit én, Ki babája vagyok én, Te is sírnál nem csak én, Keservesebben, mint én.
Télen nagy a hó, Nyáron nagy a sár, Bolond aki télen-nyáron A lányokhoz jár. Bolond aki télen-nyáron A lányokhoz jár. Aj-la-la... Mer' én a lányokhoz járok, Selyem paplan alatt hálok, Mégis szeretnek a lányok csuhajja! Szegény vagyok én, Szélről lakom én, A házamnak nincs teteje, Elhordta a szél. A házamnak nincs teteje, Elhordta a szél. Aj-la-la...
Házunk előtt jégverem, Benne van a szerelem, aj la... Kinyitani nem merem, Mer kirepül a szerelem, aj la... Palatkai templom előtt Megfogadtam Isten előtt, aj la... Hogy nem tartok több szeretőt, Csak minden ujjamra kettőt, aj la... Jaj Istenem, jaj annak Kinek csókot nem adnak, aj la... Nekem bizony adnának, Öten-hatan kínálnak, aj la...
Akármily nagy legyen a kincs, kicsinyenként elfogyhat.
*
Kicsapott ringyó
Hét országból kicsapott.
Nincs arca, mint a kicsapott ringyónak
*
Ígérni könnyű
Ígérettel tele a padlás
Kicsalná a tehénből a borjút.
(Igen tud kérni.)
*
Kibúvót keres,
Csakhogy ne kelljen teljesítenie hazafias kötelességét
(ha kell, melegnek adja ki magát, csak ne sorozzák be)
*
Álarctalanítva
Kibújik a szeg a zsákból.
Kiugrasztani a nyulat a bokorból
*
Nyelves
Nyelvbotlás
Nyelvtörőkben beszélő
Kibicsaklik a nyelve.
Kivágják a nyelvét
Nyelvelő – felvágták a nyelvét
Elszólja magát – freudi elszólás
*
Falra hányt borsó
Kiáltó szó a pusztában.
*
Maga kiált tolvajt.
(Ő a bűnös.)
*
Sok a jóból
Ki nem állom a dicsőséget
Sok teherrel jár a népszerűség…
*
Álmodóból álmos
Minden álmot kialudni sem hasznos.
(Mindenből kiábrándulni, mindent feladni…)
*
Kialudt benne a jó.
Elhamvadt az isteni szikra…
*
Kiaggott a bíróságból.
Kiaggott belőle, de nem vette észre
*
Hányás – gyomormosás
Sokan örömest kiadnák, a mit lenyeltek.
*
Garasoskodó
Fogához ver minden garast, mig kiadja.
*
Az kiabál, a kinek a háza ég.
*
Személyválogató
Nem ki mondotta, de miképp mondotta.
*
Szitán látott sok aranynak,
délutáni kézfogásnak
rovás a díja.
*
Szócséplő
Üres kévét csépel.
Üres kévét forgat.
(Hiába beszél.)
*
A kétségbeesett
vagy katona, vagy barát leszen.
*
Kétségbeesettekkel,
megbúsult elmékkel
nem jó játszani.
*
Szomorkodni gyarlóság, kétségbeesni bolondság.
*
Ha az orvos fél,
kétségbe kell esni a betegnek.
*
Kétszínű keszkenő egy szint sem mutat igazán.
*
Kétféle szeretet nehezen fér össze.
*
Egy lábbal kétféle templomba ne járj.
*
Kétfelé kapdos, mint a Dunába haló ember.
*
Kétfejű sast csinálnak.
(Haragszanak egymásra, hátat fordítanak.)
*
Kétélű kard a nyelv is.
*
Idétlen
Készülődik, készülődik,
de itthon marad, mint az idétlen fecske.
*
Sok hü-hó semmiért
Gyakran csekély vége a nagy készületnek.
*
Későn készül, mint a Luca széke
(Luca napján a babonás nép széket kezd faragni
s mindennap, karácsonyestéig egy vágást tesz rajta,
ki az éjféli misén a széken ül,
meglátja mindazokat, kiket látni óhajt.)
*
Csak a készet neveti.
Csak a készet szereti.
*
Kész a lakodalom, de nincs menyasszony.
*
Hamar munka, hamar kész, hamar vész.
*
Cigány kéz, zsidó kéz, utolsó kész.
(Nem szereti a nehéz munkát.)
*
Amely leány sok kérőn kiad,
végtére is csak ahhoz megyen, aki elveszi.
*
Kérkedő lány, táncban tudod mint jár?
*
Kérkedő
Azzal kérkedik, a mije nincs.
Bolond kérkedik azzal, amit szégyellnie kellene.
Gonosz tetteivel kérkedik.
Ha nincs, kérkedjél; ha van, panaszkodjál.
*
A milyen a kérdés, olyan a felelet.
Bokros kérdésre, bokros felelet.
*
Többet ér egy kérdezés száz keresésnél.
Jobb egy kérdezősködés,
hat napi haszontalan járásnál.
*
Nem illik az emberséges emberhez a képmutatás.
*
Ki mostohát sirat,
vagy nagy erkölcsű, vagy képmutató.
*
Ki képíróságot akar tanulni, nem megyen kovácshoz.
*
Más lépe, más képe.
(Más belül, más kivül.)
*
Nincs rajta emberi kép.
*
Képire mászni.
(Kíméletlenül szidni.)
*
Jégre metszett kép, nem sokáig ép.
*
Nem jó a kényszerített házasság.
*
Jobb szépszerével elmenni, mint kénytelenségből.
*
Kénytelen-kelletlen.
Kénytelen munka, kettős teher.
Kénytelen teher nehezebbet nyom
*
Hopp kénytelen, nem örömest.
(Esetlen, rest ugrálás.)
*
Kényesség nem esik sanyarúság nélkül.
*
Kényességtől azt sem tudja hova lépjen.
*
Kényesen, kevélyen, nem látszol szegénynek.
*
A hol nyájas az anya, kényes a lánya.
*
Hol a kémény nem füstölög,
nehezen lesz ott nagy ebéd.
*
Engem dugnak ki a kéményen.
(Én lakolok mások helyett.)
*
A kéményben korommal jegyez.
*
Hupikék a háta, jajvörös a combja.
Felruházták hátát hupikékkel és jajvörössel.
*
Veszek neked szép ruhát,
dali vereset, hupikéket, látatlan színűt,
hallatlan hírűt.
*
Majd megtanítlak kesztyűben dudálni.
*
Kezes.
Ha veszni akarsz, légy kezes másért.
Kezes, fizess.
Kezes fizess, vagy ügess.
Légy kezes másért és a kötél a nyakadban van.
Légy kezes másért, ha veszned kell.
Ott hagyta az ágyban a kezest. (Belecsúnyított.)
Ha veszni akarsz, vállalj kezességet.
*
No, ez a hét is jól kezdődik.
(Cigány mondta, kit hétfőn reggel vittek vesztőhelyre.)
*
Nincs utálatosabb, mint élni kezdő vén.
*
Eb munkának kezdője kutya.
*
Kezdet
Minden kezdet nehéz.
A mi lehetetlen, annak kezdete sincs.
Rossz kezdetnek rosszabb a vége.
Se kezdete, se vége.
*
Volt szeretőm, volt egy pár,
Kiért szívem holtig fáj!
A menyasszony szép virág,
Koszorúja gyöngyvirág,
Az a boldog vőlegény,
Ki azt mondja az enyém.
A menyasszony gyöngykoszorú,
Csak az én szívem szomorú,
A menyasszony szíve tája,
Boldog minden dobbanása.
Virágos a fa teteje,
Koszorús a leány feje,
Hullani kell a virágnak,
Esküdni kell a leánynak.
Gyere rózsám, gyere már,
Mert a szívem téged vár,
Téged óhajt, téged vár,
Téged csókolni nem kár.
Szép a leány, ha lánykort él,
Szép hajával játszik a szél,
Nem is tudja, mi a bánat,
Még lánybarátival játszhat,
De a leány férjhez megy már,
S kalickába bézárt madár,
Megtudta, hogy mi a bánat,
Mert az örömtől megválott.
***
Nincsen a világon
Nagyobb nyomorúság,
Mint kik összepárosodnak,
S nem szeretik egymást.
Ha meg kell ölelje,
Karjait fájlalja,
Ha meg kell csókolja,
Bús könnyit hullatja.
Szeretlek, szeretlek,
Csak ne mondd senkinek,
Míg a templom földjén
Össze nem esketnek.
Ne mondd meg anyádnak,
Hogy szeretlek téged,
Ne tudja meg senki,
Hogy meghalok érted.
Rózsám, ha meghalok,
Tégy egy annyit értem,
Hogyha nem is sajnálsz,
Sirassál meg engem.
Ne sirassál, rózsám,
Ott hol sokan látnak,
Sírd ki két szemedet
Magányos fejfámnak.
***
Édesanyám mért is szültél,
Ha engemet megvetettél,
Mért is szültél a világra,
Örökös szomorúságra,
Édesapám is volt nékem,
Nem is olyan réges-régen.
Mért nincs apám, mért nincs anyám,
Csak mióta meghalt apám.
Édesanyám hol a szíved,
Hol az anyai szerelmed?
Mért virágzik jégvirágot,
Mért vetetted meg a lányod?
Kimegyek a tevetőbe,
Leborulok egy sírkőre.
Az a sírkő kinek jele?
Ott van apám eltemetve,
Leborulok sírhalmára,
Szívem vigasztalására.
Göröngyei azt susogják,
Itt vár reád a boldogság,
Itt lesz szíved meggyógyulva,
Itt lesz lelked megnyugodva.
Édesanyám, mért is szültél,
Ha ennyire megvetettél?
De sok mindennek kitettél,
A bánattól nem kíméltél.
LAST_UPDATED2
Cirkusz, pénz és kupi
2014. június 22. vasárnap, 09:08
Máté Péter - Cirkusz
Cirkusz kell a népnek! Szenzációs mutatvány! A rivaldában égek, nevem a Hős Idomár.
1.A tigris bősz, ha támad, a ketrecrács körbezár! Ma nyugtalan az állat, és fél a Hős Idomár. Hej-ó! Hej-ó! Hej-ó! A vad lopózva lép, lendül a tűzkarikán. Az élet itt a tét. Ettől olyan érdekes a szám! A tigris még simul, de nem kell sok és sárba ránt. Még egy perc és tép vadul, ezért hívják úgy, hogy Sárga Láng.
Refrén: Igényes néző! Otthon lágy lakkpapuccsal kelsz, s itt húsz forintért tőlem egyre többet követelsz. Most vért remélsz, hé! Vad tűzben égsz, de az utcán, az utcán még egy kutyától is félsz. Hej-ó! Hej-ó! Hej-ó!
Cirkusz kell a népnek! Szenzációs mutatvány! A rivaldában égek, nevem a Hős Idomár.
2.A tigris fél ma tőlem, de mi lesz még ezután? Ma nyugtalan az állat, és fél a Hős Idomár. Hej-ó! Hej-ó! Hej-ó! A vad lopózva lép,... ...még egy kutyától is félsz. Hej-ó! Hej-ó! Hej-ó!
A karma tőr a bőrben, de még él a Hős Idomár. A karma tőr a bőrben, de még él a Hős Idomár. Hős Idomár, Hős Idomár, Hős Idomár, Hős Idomár. Meghal talán, meghal talán
Sakk tábla lett a világ fehér s a néger lép. Keserű harc jut miránk fehér a nyertes rég.
Ha zongorázom s, a fehér mister néz vágyam a csekk, csekk, csekk, mert minden a pénz.
Fekete táblán szavak négernek nincsen már. Zenére húzd meg magad fiad kenyérre vár.
Ha zongorázol s, a fehér mister néz vágyad a csekk, csekk, csekk, mert minden a pénz.
Fekete bőr, fekete kenyér az egész tábla fekete-fehér. A véred forr, s bárhogy is fáj nem lehetsz mister csak mixer tán.
Sakk tábla lett világ fehér, s a néger lép. Keserű harc jut miránk fehér a nyertes rég.
Övé a dollár, övé a jobbik rész. Vágyam a csekk, csekk, csekk, mert minden a pénz. Vágyam a csekk, csekk, csekk, mert minden a pénz. Vágyam a csekk, csekk,csekk, miért minden a pénz?!
Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált, s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, amíg rácsukom Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a Tudósok finom kristályműszerén, Bús földünkkel s bús testemmel rokon Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom, És csöndben és tűnődve figyelem, Mily ős bút zokog a vérnek a fény, Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szivek! A Sziriusz van tőlem távolabb Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Ó, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
1923
*
Demagógia Felelőtlen/számonkérhetetlen ígéretek, Amikkel választásokat, hatalmat lehet nyerni, Illetve amivel regulázni lehet a hívők birkanyáját
*
Korbács Ha nem hinnéd, hogy Isten szeme mindent lát És nem rettegnél az örök túlvilági bűnhődéstől, Akkor csakis a tiltott gyümölcsök ízét élveznéd
*
Mézesmadzag Ráharapsz a csalétekre, A várható juttatás-jutalom megszédít, S teljesen eltompítja ösztönös veszélyérzeted
*
Hadaró - vontatott Aki minden szót egyszerre mondana ki Aki félórás szüneteket tart két szó között
*
Ami könnyen jött, az könnyen megy Az ebül szerzett jószág meg ebül vész el
*
Információ Vagy alul, vagy félretájékoztatnak Amúgy meg beledobnak a hírözönvízbe
*
Asszimetria Rólad mindent tudhatnak, De te róluk ezen kívül szinte semmit
*
Étekfogó hiány Sohasem tudható előre, hogy amit eszel, Az éltető táplálék-e, avagy halálos méreg
*
Ételmérgezés és elkezelés Hol hasmenést, hol székrekedést kapsz
*
Demarkációs vonal A falutokat kettéosztják És csak útlevéllel lehet(ne) átjárni innen oda
*
Nincs jó szél annak, Aki nem tudja, hogy merre akar hajózni
*
Egy csónakban, hajóban evezünk De van aki a fedélzeten napozik és habzsol, A másik meg az alagsorban leláncolva gályázik
*
Hírlapi kacsákat fogyasztasz reggelire
*
Kényszerzubbonyban szerelmeskedni, Gúzsbakötve táncolni, ugrálni, futni stb.
*
Ha elrepül a papírod, oda a „tudományod”…
*
Öntörvényű Nem ismeri vagy nem tiszteli a törvényeket, Se a természetieket, pl. a gravitációét, s lezuhan, Se a társadalmiakat: modortalansága kiközösíti…
*
Mindent tudni akarsz Pl. még azt is, hogy szeretkeznek a szüleid, Mennyi a fűszál a réten, hajszál a fejeden…
*
Vasárnapi apuka Szereptévesztésben vagy és maradsz: Atyai szigor helyett következetesen megengedő
*
Majomszeretet Kényeztetéssel nevelsz mihaszna kölköt Amikor észbe kapsz, már keserves igazítani
*
Örökkön örökké Vagy takaréklángon vagy lobogva
*
Kekeckedő határőrség A hónapokig tervezett utazásod meghiúsul, Mert a vámos elrejtett zsebpénzt talál nálad
*
Gáz-álarcban Már csak így lehet az utcán közlekedni
*
Nincs Ariadné fonal, Ami eligazítana a bürokrácia labirintusaiban
*
Majdnem minden tilos, Ami megengedett, az viszont kötelező
*
Fejtetőre állva Szabad csak enni, inni és üríteni…
*
Mérges leszel, vagy és maradsz Más hibája miatt magadat „bünteted”…
*
Az akarót repíti, A nem akarót maga után vonszolja a Sors
*
Megtizedelés Aki éppen a tizedik a sorban, Azt a fegyelem erősítése végett lelövik
*
B-lista, fekete lista Deklasszálás és Berufsverboten
*
Torkán akad Se lenyelni, se kiköpni Se megszokni, se megszökni
*
Ellendrukker Nem a csapatodat buzdítod, Hanem az ellenfelet ócsárlod, sértegeted (amivel az esetleges siker értékét csökkented)
*
Az igazság bunkója Legyen igazság és vesszen a világ
*
Száll a kakukk… Cseberből egy nagyobb vödörbe A fenyegető börtön elöl diliházba menekülő
*
Modern – gőzerővel folyó - szerecsenmosdatás
*
Uniformis Nem a katonához szabják a ruhát. Nem. Hanem a katonát szabják a ruhához.
*
A katona nem fázik – csak úgy érzi
*
Kompromittálva Te ugyan nem írtál alá besúgói vállalást, De azért el-eljársz találkákra, hogy ezt elmondd
*
Messziről jött ember meséi És aki a filozófusok között a legjobb fizikus
*
A tökéletes átlagember Aki a statisztikai évkönyvből lép ki
*
Emberhajsza Pusztuljon mindenki, ha közte van a bűnös
*
Az önismeretlen önelégült És az örökké elégedetlen perfekcionista
*
Magánzárkában Hermetikusan elkülönítve a külvilágtól Hírt nem kaphatsz és nem is adhatsz stb. Teljes az izoláció – még az őr sem szól hozzád.
*
Nyilvánosságba vetve Mint a sorkatonaságnál anno, Amikor még a WC ajtót sem szabadott bezárni (Talán csak az éjszakai őrségben hagytak magadra)
*
Más tollaival ékeskedsz – egy darabig Majd jön a blama és a tartós szégyenfolt
*
Kínai örömforrás Csak akkor és abban van örömöd, Ha pl. fájdalomig csavarod ki ujjadat, Majd utána élvezed az alaphelyzetet…
*
Amit nem használsz, elsatnyul Elsorvadnak kéz- és lábizmaid Berozsdásodik az agyad-eszed, Hamuvá válik az isteni szikra tüze, S elkorcsosul benned a szeretet képessége
*
Carpe diem Úgy élsz, mintha örökké élnél Amit ma megtehetnél, halasztod holnapra
*
Carpe diem Minden nap úgy élsz, Mintha a mai nap lenne az utolsó, Torkoskodsz, habzsolsz, kicsapongasz stb.
*
Lassú víz partot mos Anyád addig rágja a füled, Míg elveid ellenére beadod a derekad
*
Hamar munka ritkán jó A mű gyorsan kész, hamar feledésbe vész
*
Szerelmes háziasszony Az étel vagy sótlan és nincs só, Vagy visszacsinálhatatlanul elsózott
*
Két rossz párosítása Svéd árak-adók és etióp munkabérek
*
Szamárlétra Kapaszkodsz és nyalsz felfelé, taposol lefelé
*
Janicsár értelmiségi Mint egy elrabolt és hazája ellen nevelt gyerek
*
Nem az életnek, az iskolának tanulsz
*
- Tanár Úr! Én készültem! (De pálcához nyúl az Élet Tanár Úr)
*
Képzavaros Az idő vasfoga elszállt felettünk
*
Egy kis hazugsággal indulsz, De ez beindítja a lavinát és maga alá temet
*
Csak egy kavics van a cipődben, Viszont megállás nélkül futtatnak, szalasztanak
*
Apád a saját képére teremtene, formálna, S leteremt, és a képedre mászik, ha ellenkezel
*
Vak vezet világtalant Vakok között félszemmel királykodsz
*
Szól a néprádió Egész nap, mindenhol és lehalkíthatatlanul
*
Tantaluszi kín Terített asztal mellett éheztetnek, Esetleg még gúnyolnak, meg is aláznak…
*
Ehetsz, ihatsz, alhatsz, ölelhetsz, De a hivatásod gyakorlásától eltiltanak…
*
Ez a világ olyan világ, Hogy sokat ígér, keveset ád, S az, amit ád, az is keserű
*
Azért iszol, mert bánatod van. Azért vagy bánatos, mert iszol.
*
Idegen földön kell megnyomorodnod S csak keservesen hullajtod könnyeid
*
Megszokta, mint czigány a verést. Mindent megszoksz, soha nem szöksz.
* A kőfalak leomlanak Korál
1. Fáradt vagyok, és te oly messze vagy, És már alig értem szavad. Végigéltél, tudom kemény dolgokat, És szíved mélyén súlyos csönd maradt. De félek már, sosem érhetlek el, Kőfalakba ütközik kezem.
2. Kőfalak állnak az emberek között, A szó még nem tört rajtuk át, Nincs társ a bajban és nincs egymáshoz út, És áll, a kőbe zárt világ. De elmúlnak egyszer a szörnyű éjszakák, És lelkünkben felenged a jég.
3. Fáradt vagyok, és te oly messze vagy, De indulok, indulj velem. Mindenki jöjjön, ha én hívom el, Ha hívom, hogy boldog legyen! Az éjszakát végre felváltja a nap, És a kőfalak leomlanak.
_1910-a_magyar_festeszet_rejtozkodo_csodai_i._115.jpg)
