Payday Loans

Keresés

A legújabb

Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai

bruegel_pieter_icarus_-_hi_res

Tisztelt ifjú és szépkorú olvasók!

Mindenkit üdvözlök, aki jóhiszeműen a honlapra "tévedt",

s csak remélni merem, hogy visszatérő vendég lesz nálunk.

Elég vonzónak találja az ingyenes és bő szellemi kínálatot,

és lesz elegendő, elég nagy lelki bátorsága szembenézni

jobbítandó önmagával és a pusztuló nemzet sorskérdéseivel...

diogenesz_m_3

Üdvözlettel: Nagy Jenő (1952-)

Elérhetőségem: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


ferenczy krtnc


Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt.

 

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban


ablak olvas erotika

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió

hiszek_egy_istenben

 



Bródy Sándor A szerelem élettana PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 17. kedd, 18:35

rembrandt bestabe

Bródy Sándor
A szerelem élettana


Tartalom

Előszó

A szerelem természetrajza
Általánosságok és különösségek
Egy kifejlődött asszony vallomása
A nő álhatatosságáról
A Kamasutram
A polgári és uri szerelem technikája
A szerelmes férfiak ostobasága
A szerelem uj és nagyon régi formái

Fejezetek egy szerelmes férfi élettörténetéből
Bevezető
Az "egy" asszonyom
Megölöm magamat
A férfiak "Bon-Fortune"-ja
Szeretni-szivarozni

Addio amore

Egy beteg szerelem fiziológiája
Előszó
A levelek
Végszó, azaz a szerelem elmulásáról

A mámor anyaga
A női szépség
A Vénusok
A históriai nők
Rembrandt és Rubens női
A női szépség szabályai
A magyar női tipus
Szabad fantázia a szubjektiv szépről 


Előszó

Most már itt az ideje, sőt talán sietős is a dolog, hogy a szerelemről való érzéseimet és gondolataimat lejegyezzem. Nem rendszerbe foglalva, inkább csak ötletszerűen és csak annyi elmélyedéssel, amelyre ebben a korszakban férfi képes lehet. Nagyon szeretnék egyszerű lenni ebben a hallatlanul bonyolult kérdésben. Szeretnék bátorsággal belenézni a titkok titkába, amelyet mindenki tud. Ha egészen becsületes ember és igazi iró volnék, azon kezdeném, hogy én magam nem tudok semmit különöset és utalnék a világirodalomra és annak az alján, a végén a magam irásaira, amelyek hét éves korom óta, egész máig, negyven köteten át csak a szerelemről szólanak és semmi másról. Hogy mernék e hatalmas és egyetlen egy valakihez, mert aligha, ha van más, hozzá is nyulni, és hogyan bátorkodnék mint egy még mindig részeg tanár, hogy megmagyarázzam az egész ügyet - halottakon. Igazában a szerves vegytanra kellene biznom a dolgot, annak a bontakozó igazságai között van - valami jel. Vagy a filozófusokhoz forduljak? Egy-egy szót tudnak azok is. Szépen dadognak. Gondoltam: a fiziológusokhoz fordulok, - szegényekhez, akik maguk is szinezett baktériumok.

Mit tagadjam, nagy gyönyörűség nekem, hogy tárgyammal foglalkozzam, amelyen kivül más igazán nem igen érdekelt. Legfeljebb az ellentéte: a halál. És mentől jobban közeledem az utóbbihoz, annál erősebben izgat maga az élet, azaz a szerelem. Gondolom, a kettő egy. A nap, a tűz, a meleg mindenféle formájában, a mámor forrósága, lelkiekben és testiekben ugyanegy; a nap, a rádium, az ismeretlen csillagok kisütése. Nevezzük két billió ismeretlen jelenségnek, ami van és ami alkalmasint csak kettő: egy pár-ember. A férfi meg a nő. Még az se lehetetlen, hogy csak a nemiség. És úgy látszik, ennek a törvényei ugyanazok, legalább is hasonlók, a nagyszerű élővilágban mint a kövekben, a füvekben és még meg- és fel nem ismert valamikben és valakikben.


...
http://mek.niif.hu/07300/07358/index.phtml#

ferenczy szerelmespr

LAST_UPDATED2
 
Asszonyok PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 29. csütörtök, 17:31


Asszonyok - Bródy Sándor feleségének története és írásai

Fehér Judit
Ulpius-ház, 2007
  • 304 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9789632540078

Valószínűleg nem túlozunk, ha azt állítjuk: máig nem hálás pálya a nőíróé.

Hasonlóképpen nem túlzás kijelenteni:

a múlt századfordulón már az is gyanúsnak számított,

ha egy nőnek irodalmi ambíciói voltak.

Csak mostanában fordul az érdeklődés e korszak gyakran tragikus sorsú nőírói felé,

akik sokszor önmaguk sem hitték,

hogy méltó versenytársai lehetnek „erősebb nemhez" tartozó kollégáiknak.

Közéjük tartozott a szépséges hevesi leány, Rosenfeld Bella – írói nevén Fehér Judit –,

akinek Bródy Sándor egyszerre lett férje és versenytársa.

A "nap lovagja" mellett Rosenfeld Bella sok éven át

a szó szoros értelmében el- illetve lefojtotta tehetségét.

 

Csak akkor tért vissza az irodalomhoz

– amint e könyvből kiderül, saját tehetsége iránt kétségekkel telve –,

amikor cáfolhatatlanul bebizonyosodott,

hogy házasságuk, annak ellenére, hogy öt gyermek született belőle, eleve elhibázott volt.

 

Csupán néhány év jutott neki írásra:

1908-ban, harminckilenc évesen meghalt.

Rövid alkotó korszakában született az e könyvben újraközölt,

először 1906-ban megjelent Asszonyok című novellagyűjteménye és néhány más munkája.

Mindez annak a családi hagyatéknak része,

amelyet Bródy Sándor és Rosenfeld Bella unokájának, Alexander Brodynak az édesanyja őrzött meg.

 

Ebből a hagyatékból származik előző kötetünk is,

melynek címe Hunyady Margit.

Az a könyv Bródy Sándor első fiának,

Hunyady Sándornak édesanyjáról, a neves színésznő-írónőről szól.

 

Mostani kötetünk bizonyos értelemben a történet folytatása.

Ez a könyv nem csupán családom történetének egy részlete.

Szüleim és nagyszüleim mellett barátaim is részt vesznek benne.

Saly Noémi, Csányi Vilmos, Hovanyecz László, John Lukacs és Márton László írásaikkal színesítik a kötetet.

Mit tagadjam, igen szerencsés az az ember,

akinek ősei regényhősök életét élhették, és aki ilyen barátokkal bír.

Alexander Brody

Fehér Judit önmagáról:

„…szerettem az irodalmat, fiatal létemre majdnem olyan erősen érdekelt, mint a szerelem."

LAST_UPDATED2
 
Dióhéjban PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 28. szerda, 11:37

Dióhéjba tömörített történelmi dilemmáink –

avagy:

vény nélkül kapható gyógyszer ideológiai agybetegek számára

JAVALLAT: kezdeti vagy középsúlyos ideológiai agybetegek részére ajánlott, vény nélkül kapható szer. Étkezés után, naponta maximum kétszer ajánlatos (lassan)  elolvasni, de a hatékonyság fokozása érdekében célszerűbb felolvastatni. Két hét elteltével, célszerű egy hét szünetet beiktatni.  Más gyógyszerekkel nincsen kölcsönhatása. Gépjárművezetést nem befolyásolja.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Olvasás közben, enyhe hányinger keletkezhet, de hamar el is múlik. Száz beteg közül egynél előfordult kisebb agygörcs vagy  arcbőr elszíneződés,  de egy deci  hideg víz elfogyasztása után  megszűnt. Ezer beteg közül, egynél  okozott dührohamot, hallucinációt és víziót, mikor is látni vélte, hogy Fábri műsorában,- Kádár-Horn-Gyurcsány-Bajnai elvtársak, vörös színű, sarló-kalapácsos mintázatú jégeralsóban éneklik az Internacionálét, a háttérben pedig Lendvai- Vadai- Heller-Lamperth elvtársnők hajlongnak csíkos rabruhában, amelyet villámgyors mozdulattal akkor dobnak le magukról, amikor a kórus a “RABSÁGODNAK VÉGE MÁR” strófához érkezik.
Hasonló szimptómát észlelve, haladéktalanul forduljon gyógyszerészéhez
vagy pszichiáteréhez…

…………………………………………………………………………………………………………..


Legújabb kori történelmünk során, háromszor is érzékelhettük John Reed:
TÍZ NAP AMELY MEGRENGETTE A VILÁGOT c. könyvében leírt oroszországi események (hazánkat is megfertőző) kisugárzását, Kun Béla, Rákosi Mátyás és Kádár János proletárdiktatúra címkét viselő éráiban.

 

Elsőként, az első világháborút követően, a trianoni tragikus békediktátumot megelőző sorscsapásként érkezett hozzánk Kun Béla, majd a második világháború utáni felszabadításnak nevezett szovjet megszállással egy időben Rákosi Mátyás, 1956-ban pedig (Hruscsov ajándéka) Kádár János. Kádár halálát követő időszakban  sem szűkölködtünk az  elborult elméjű, marxista-leninista-sztalinista (vörös vírussal fertőzött) káderekből  (Grósz, Horn, Medgyessy, Gyurcsány,  Bajnai), akik kihasználva azt, hogy  sokan sokat és sokszor felejtenek, újra és újra megfizettették a “tanulópénzt” a hiszékeny polgárokkal, elhitetvén velük a kígyók  vedléséhez  hasonló pártjuk és programjuk  megújulásától   várható Kánaán eljövetelét. Érdemes felfigyelni arra is, hogy az egykori szocialista tábor polgárai is, minden esetben “bedőltek” pártvezéreik ígérgetéseinek.

 

Rendszerváltozásunkat követően, a talajt vesztett kommunisták – “haladó” hagyományuk szellemébe (és a tömegek megtévesztésére) –, átkeresztelték pártjuk nevét (az MSZMP-ből kicsípték a második “M” betűt, önmagukra pedig, a bőség zavarával küszködve, a reform-kommunista// szocialista// szociáldemokrata// demokrata jelzők egyikét aggatták. Mivel az ország tönkretétele miatti felelősségre vonásuk elmaradt, ezért vérszemet kaptak, felbátorodtak és arra készülnek, hogy a tanulópénzt a jövőben is megfizettessék velünk!  Abban bíznak, hogy a történelem megismétlődhet, mert a nosztalgia, a feledékenység, a naivitás, az elfogultság, az elégedetlenség és a tudatlanság őket segíti, annak ellenére, hogy mindenki megismerhette a Lenin/Sztalin-féle szocialistának nevezett rendszer nyújtotta különleges “csemegéit”: a kitelepítéseket, a kisajátításokat, aGULAG szigeteket, a tömeges kivégzéseket
(különös tekintettel az akasztásokra), a kivégzettek meggyalázását, a hátradrótozott kezű holttestek ismeretlen helyen történő „elkaparásának” újszerű temetkezési módszereit, az áldozatok hozzátartozóinak  meghurcolásátingóságuk és ingatlanjaik eltulajdonítását, a KGB-t utánzó ÁVO/ÁVH szadista
verőlegényeinek orgiáit
, az örömteli felvonulásokat, az érdekfeszítő (kötelező)röpgyűléseket és pártnapokat, a munkaversenyeket, a munkásőröket, a kulákveréseket és irtásukat, a csengőfrászt, a határok tüskés-dróthálóit, aknamezőit és a menekülőkre vadászó – éber – határőrök céllövészeteit, a nem létező útleveleket, az osztályharc élesedését, a nemzetközi helyzet „fokozódását”, azelvtársak egymás közti (életre-halálra menő) marakodását, a krónikus áruhiányt, a selejtes árúk tömegét, a bülbül-szavú (foxi-maxi gyorstalpalót végzett)párttitkárok nyüzsgését, a besúgók, a beszervezők és a  tartótisztek, valamint afelhasználó főguruk szüntelen szorgoskodását.

 

Egy rövid gondolat erejéig – az elégedetlenséggel kapcsolatban -, meg kell jegyezni, hogy ezt a jelenséget manapság azok szítják legjobban,   akik  a főfelelősei (!) a kialakulásának, amely nem más, mint a rendszerváltás előtti  45 év  bőséges termése, konzerválva vagy  kibővítve  a (12 évig regnáló) Horn, Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai féle kormányok  előző  pártjuktól örökölt  módszereivel. Belátható, hogy (45+12)  57 év elfuserált gazdaságpolitikáját képtelenség (4+3) 7 év alatt kiigazítani, még akkor sem, ha az  57 évből hármat leszámolunk a  háborús nyomok és az újjáépítés  időszakára (a várható hozzászólások  mennyiségi és/vagy  tartalmi csökkentése érdekében  ki kell hangsúlyozni, hogy ez az elemzés nem a FIDESZ kormány  mentegetésére
készült, hanem  - kizárólag – a rideg tények bemutatására).

 

 

Tényként kezelhető az is, hogy a kádári érában, népszavazás és parlamenti jóváhagyás  nélkül, tagja  lehettünk egy olyan társadalmi, politikai, gazdasági és katonai szervezetnek, amelyben a tagsági díjat „kemény” valutában, valamint hazai mezőgazdasági és ipari termékekkel fizettük! A valutát a  folyamatosan növekvő kamatokkal terhelt,  külföldről felvett  kölcsönök biztosították.   Egy kisebb részét pedig  a legvidámabb barakkban őrzött barakklakók közérzetének javítására fordították.  Ezzel  elérték,  hogy a meredeken  növekvő  kölcsönök és kamatjaik törlesztése,  minden egyes magyar állampolgár bugyellárisát még évtizedekig fogja megcsapolni,  nagy gondot okozva a létminimum környékén élőknek, de részben a középosztálynak  is.  “Köszönet” a Kádár Baráti Társaság
(szerint) felhők felett lévő Kádár Jánosnak és a “megtollasodott” pénzügyi zsenijének, Fekete  Jánosnak!

 

Alighanem kevesen   figyeltek fel arra,  hogy  mindennemű szimpátiát és jóindulatú hozzáállást feltételezve, eleve   kudarcra volt ítélve egy olyan  kormány tagjainak vagy  a  egypártrendszer  főelvtársainak  tevékenysége, amelyben  döntő többségük minimális szintű polgári (és szakmai) vagy  ideológiai (politikai, gyorstalpaló “foxi-maxi) képzettséggel rendelkezett.  Éppen ezért, minden tisztelt és elismerés a különféle szakmákkal és az abban
dolgozókkal szemben, mégis abnormálisnak tekinthető, hogy egy ország vezető
személyiségeinek zöme segédekből és inasokból álljon
, miként az a következő felsorolásból kitűnik: Kádár János műszerészsegéd, Marosán György péksegéd, Czinege Lajos kovácsinas,  Nezvál Ferenc cipészsegéd, Péter Gábor (nadrág)szabósegéd,  Kiss Károly cipészsegéd,   Biszku Béla lakatosinas, Dobi István kubikos, pályafenntartó napszámos, Ratkó Anna szövőnő, Apró Antal festő(mázoló)-segéd, Dögei Imre kubikos, stb., stb.

 

 

Mindezek ellenére, számos régi elvtárs könnyezve emlegeti, hogy a Kádár kormány mennyi  mindenben segítette a dolgozókat, (nagylelkűen)  azt is lehetővé tette, hogy napi munkájuk befejeztével, ún. GMK-ban, tovább serénykedjenek,  és  képesek legyenek két-három évre előre “lepengetni” a vételár 50%-át egy TRABANT, DÁCIA, WARTBURG, SKODA  vagy LADA   gépkocsi-vásárlás előjegyzésére. A figyelmes MERKÚR pedig még a kocsi színének előzetes kiválasztását is lehetővé tette, bár az átvételkor az esetek többségében pont a választott színű kocsikból volt hiány, viszont az átadó kezéből vehették át a kurrens anyagnak számító (kincset érő)szelepsapkákat és szerszámkészlet

 

Hajdanában,- tíz és százezrek örülhettek annak, hogy a vezetékes (iker) telefonvonal rendelésekor 20-25 ezer forint befizetésüket átvették, hogy egy bizonytalan (távoli jövőben) a vezetékes telefonhálózat oszlopos tagjaivá válhassanak. A kormány gondoskodása megkönnyeztette a kismamákat, mert soron kívül (!) vásárolhattak (Hajdú típusú) mosógépet (ha érkezett az üzletekbe), a nagycsaládosoknak pedig joguk volt   nagyobb  lakást  igényelni, sőt olyan  eset is előfordult, hogy meg is kapták a kiutalót, potom 8-10 évi türelmes várakozást követően.

 

Ne feledkezzünk el arról sem, hogy miközben a “pornép” életszínvonala a nyugati államok polgáraihoz viszonyítva döbbenetesen alacsony volt, addig a vezetők és holdudvaruk semmiben sem szenvedtek hiányt és a szó soros értelmében dúskáltak a földi javakban! Az “uborkafa” tetején ülők  különleges
ellátásban részesültek (útlevél, VIP-es utazás, nyugati áruk, ingyenes külföldi
nyaralások,   hazai és külföldi “szolgálati” utak  kiemelt napidíjakkal, lakás- és nyaraló építéseik állami támogatása, nyugati típusú gépjárművek beszerzése,  “speciális” vadásztársasági tagság, kitüntetések és a velük járó anyagi-erkölcsi vonzatok, stb., stb.), amelyekről  az uralkodó osztály tagjai  még csak nem is
álmodtak!

 

A sokak által szerénynek tartott, primitív, hazug, hazaáruló, véreskezű nagy kacsingatós Kádár, mintegy 15 helyen rendelkezett (állandóan fenntartott) lakosztállyal. Budapesten két (kertes) háza volt, Balatonfüreden pedig egy szőlőkertes házat birtokolt. Azt is
kevesen tudják, hogy a külföldről és itthonról kapott nagy értékű ajándékokat megtartotta, bár a KB által hozott intézkedés szerint, a nagyobb értékű ajándékokat be kellett (volna) adni a KB protokoll részlegébe.
A jól működő konspiráció miatt lehetetlen pontosan megállapítani, hogy mi került leadásra, vagy mi nem, de az ismertté vált, hogy 1990-ben, az Iparművészeti Múzeumban rendezett árverésen, Kádár (speciális) aranyozott vadászpuskájáért egymillió forintot fizettek ki, ami abban az időben horribilis összegnek minősült! Különleges sakk-készleteit még Biszku is megirigyelte.

 

De félretéve a kicsinyesnek tűnő - magántulajdonában való – turkálódást, a “szerény” vagyoni helyzetét mentegetésként felhasználóknak, fel kell tenni a kérdést: vajon mi hiányzott szeretett vezérüknek (?), hiszen minden kívánságát azonnal teljesítették! Kizárólag Mercédesz kocsival és külön vonaton utazgatott, krumplileves helyett újházi tyúklevest kanalazott a Párt Szálló éttermében, Telkiben, Gyulajon,  Valkóban, Gemencen, Hortobágyon, Szombathelyen, Debrecenben, Balatonaligán, Tihanyban, és számos más településen  “bérelt”  helyekkel rendelkezett,  még a Gyűjtőfogház második emeleti  udvarra néző ablakánál  is “bérelt” helye volt,  onnan nézte végig Rajk László elvtársa és barátja vergődését a bitófa  kötelén,  majd  - miután – az orvos konstatálta a halál  beálltát,  finomított kóser szilvapálinkával  töltött pohárkáját odakoccintotta  Károlyi Márton  áv. alezredes poharához,  megköszönve  az eredményes  munkáját, amelyhez  ő is  jelentős segítséget nyújtott Farkas Mihállyal társulva, amikor verőlegényeikkel Rajkot félholtra verették, hogy   hamis  vallomást csikarjanak ki  belőle, és minél hamarabb letehessék Rákosi asztalára.

 

Kádár nem csak elvtársait és barátait árulta el, hanem a hazáját(!!!) is, mivel a dicsőséges és világrengető (valós októberi) forradalmunk leverésére idegen állam fegyveres  segítségét vette igénybe.  Az a   (Quislinget + Haynaut is “lepipáló”) Kádár vált történelmünk legnagyobb árulójává, aki ‘56 november 1-ig Nagy Imre kormányában  volt, és aki később fűnek-fának  amnesztiát ígért,   külön rádiónyilatkozatban pedig (‘56. november 25-én és 26-án)  Nagy Imrének és társainak is! Kádár október 25-i beszédének tartalma  olyan kapitális  hazugságot  tartalmazott, hogy  ezzel világcsúcsot állított be hazugsági kategóriában, amelyet  még Gyurcsány sem volt képes felülmúlni!  Ne sajnáljuk az időt ennek a hazugság- nyilatkozatnak az elolvasására.  (“A kormány joggal feltételezte, hogy az országban rejtőzködő ellenforradalmi elemek provokációhoz folyamodnak, megölik Nagy Imrét vagy valamelyik munkatársát, hogy aztán a közvélemény előtt a magyar kormányt tegyék felelőssé ezért a gyilkosságért”.  Nagy Imrét és társait tehát védőőrizetbe vették, majd a gyilkosság helyett a kivégzést választották számukra!). Merthogy:egy dolog a gyilkosság, és teljesen más a kivégzés. Szolzsenyicin írta
valahol, hogy amikor egy falucska kolhozába kiérkezett KGB-sek  néhány kéve  széna eltulajdonítása miatt  három  kolhozparasztot golyó általi kivégzésre
ítéltek, és a hozzátartozók sírva könyörögtek az életükért, arra hivatkozva,
hogy  Lenin  eltöröltette  a halálos  ítéletet, akkor a fegyveresek röhögve  oktatták ki a protestálókat, hogy nem  halálos ítéletről van szó, hanem
agyonlövésről! Volt kitől tanulnia Kádárnak!

 

Kádár vérengző természete  igazolható az 1956 december tizedikei   MSZMP  PB ülésen elhangzott (jegyzőkönyvben rögzített) szavaival is, miszerint: “1956 novemberében még  1600 fasisztát  a másvilágra lehetett volna küldeni…”. Vagyis, kevesellte az addig kivégzett  és  agyonvert  áldozatok számát,  ezért Biszku lelkes közreműködésével és intézkedésére, a vérbíróságok fokozott intenzitással folytatták a  halálos ítéletek kiszabását (Tutsek, Vida, Borbély, Gadó,  Jacsó,  stb., bírák,  és segítőik: Lehota, Gál, Mátsik, Torgyán, Czili, Fáber, stb., közreműködésével).

 

Ne menjen feledésbe, hogy a szovjet agresszió miatt eddigi kormányaink“elfelejtettek” jóvátételt kérni az agresszortól, illetve törvényes jogutódjától. A jogos kérelem nem a legerősebb oldalunk, hiszen a németek és a szovjetek által elrabolt (elhurcolt) vagyontárgyainkért sem kértünk kárpótlást, sőt még az amerikai katonaság kezébe került és szőrén-szálán eltűnt aranykészletünk holléte iránt sem érdeklődtünk. Ez a nagyvonalúságunk és szemérmes hallgatásunk már-már kimeríti az anyagi értelemben (is) meggyötört állampolgárokkal szembeni bűntett tényét (megvalósulását).

 

Justitia Bizottságunk  2006-ban  részletesen (tételesen) feldolgozta a szovjetek ‘56-os agressziója miatt bekövetkezett veszteségeinket (32 oldalon), és megküldtük  Sólyom László köztársasági elnökhöz, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, a parlamenti pártok elnökeihez,  a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, a legfőbb  ügyészhez és a médiák főszerkesztőihez, de mintha összebeszéltek volna, hallgattak, mint döglött hal a vízben! Pontosítva az állításunkat,- Sólyom László volt az egyedüli, aki nem hallgatott, visszaküldte az anyagot azzal a megjegyzéssel, hogy ez a témakör nem az őasztala! Mivel nem jelölte meg, hogy kinek az asztala  (ez az országos ügy),  ezért azóta is
kutakodunk  a megfelelő asztallal rendelkező  illetékes személy után, eljutván a kereskedelmi eladókig,  a pingpongasztal készítőkig,  a sakkozókig,  az éttermi asztalokig, a háziasszonyok konyhaasztaláig, de mindenhol a fejüket rázták és a kezüket széttárva  a kutatás folytatását  javasolták. Csupán egy asztalos mester jegyezte meg, hogy – mivel – Jelcin elnök is elismerte az agresszió  tényét és megkövette a  magyar népet (a parlamentünkben),  célszerű lenne  a Kremlben folytatni a kutatást. Az sem kizárt, hogy Gyurcsány és Orbán is  azért utazott oda, hátha  Putyin asztala lesz a megoldás, hiszen már ismerték az  említett, hiteles adatokat  tartalmazó dokumentumunkat, és azt sem tartjuk kizártnak hogy kettejük közül  egyikük vagy mindketten  átadták Putyinnak,  csupán (talán) még nem volt elég idő  a lefordítására  vagy a   tanulmányozására…

 

Legújabb kori történelmünk folytatásaként, meg kell említeni a rendszerváltozást követő – szemünk előtt  végbement –,  csodálatos (egyéni, kis-és nagycsoportok, sőt tömegek)  átalakulását társadalmunk  minden egyes rétegében!  Azt már természetesnek vettük, hogy a kommunisták pártja ismételten nevet változtatott, de az csupán a szovjet példa majmolása volt. A példátlan átalakulást azok a főelvtársak produkálták, akik  1990-ig a legvadabb módon átkozták a  rothadó kapitalizmust és  a kapitalistákat, nyakát tekerve
azoknak, akiknek a véleménye  egy csipetnyit is eltért az övékétől.

 

A rendszerváltozás után, egyik pillanatról a másikra fő-kapitalistákká, milliárdosokká, bankárokká, földbirtokosokká,  vállalati  elnök- vezérigazgatókká, energia szektorok tulajdonosává váltak az  egykori  PB, KB tagok, párttitkárok,  foxi-maxi tanfolyamokat végzett (kiemelt) káderek,  vagy  a párt segítségével magas beosztásba került személyek. Olyan is volt, aki hamarabb vált földbirtokossá, mint az új kormány megalakulása 1990-ben.

 

Berecz János például  még a  választási  korteskedés előtt  felvásárolt vagy  120 hold termőföldet  Tiszavasvári és/vagy Ibrány környékén,  de ezzel annyira magára haragította  az ottani  lakosokat, hogy “labdába se rúgott”  a képviselő jelöltek választása során (ma már az elévülési időt figyelembe véve, nem árulok el titkot azzal, hogy  két ibrányi illetőségű  rokona,   a ”kopogtató céduláikat” az én nevem megjelölésével adták le). Bereczen még az sem segített,  hogy a könyvesboltban  ingyen  osztogatták az ELLENFORRADALOM  TOLLAL ÉS FEGYVERREL c.  “művét”.

 

A társadalmi rétegződés alsóbb régióiban elhelyezkedő naiv polgárokat (vagy bunkókat és birkatermészetűeket) is jellemezte azátalakulás csodálatos megnyilvánulása.  Nagyon sokan szinte szinkronban és szinfázisban követték
pártvezéreiket átváltozását!  Az egykori főelvtársakból lett  kapitalistákat pontosanugyan  úgy imádták,  mint  azelőtt, amikor még   kalákában szidalmazták a nyugati világ  “népnyúzóit”!  Mintegy varázsütésre, megszerették az addig utált  nyugati tőkéseket is!  Bámulatos  jelenségsorozat volt!  Még a “puritánságáért(?)”  Kádár-tisztelők  többsége is (sorrendben) Grószhoz, Hornhoz, Medgyessyhez, Gyurcsányhoz, Bajnaihoz  majd Mesterházyhoz csatlakozott, kivéve azokat  az  ortodox (Thürmer féle) egyedeket,  akik agysérülése súlyosabbnak bizonyult,  az előző  (némileg enyhébb) kategóriában lévőkénél.

 

Megfigyelhető volt az is, hogy nagyon sokan csak annak a személynek hittek (vagy hisznek ma is), aki nagyobbat, merészebben és folyamatosabban tud hazudni társainálA hazugság olyan megbízható (stabil) tőkévé vált, amellyel rengeteg pénzt,vagyonthatalmatelismerést(hírnevet)bizalmat és  tömegtámogatást lehetett (és lehet) szerezni,  de a megtartásukhoz  idejében meg kell szervezni  a diktatúrát biztosító erőszak-szervezeteket.

 

Gyurcsány például jelentős családi (anyagi) segítséggel és “épületes” hazugságaivalis csak úgy maradhatott meg a  hatalom csúcsán,  hogy 2006-ban a szemkilövőkre, a lovas rendőrökre, a könnygázgránátokra, a  vízágyúkra,   a brutális  verőlegényekké változott (kiképzett) rendőrökre és a  bomlott elméjű híveire támaszkodott. Távozása azzal magyarázható, hogy nem bírt a nemzeti ellenzéki erőkkel és az elfuserált gazdasági csődhelyzettel.

 

“Eretnek” módon, még azt is megkockáztatom  kijelenteni, hogy  előre megfontolt szándékkal  hozták létre a csődhelyzetet,  kisöpörték az államkasszát, nagy összegű külföldi kölcsönöket vettek fel, a visszafizetés határidejét pedig a következő választási ciklus időtartamára rögzítették, hogy az új kormánynak minimálismozgástere se legyen. Ugyanezt a manővert  hajtotta végre  Demszky Gábor is, mintegy  hatvan milliárd forint hiányt eltitkolva  a naiv,  figyelmetlen és irgalmas szamaritánusként viselkedő Tarlós István elől.

 

Gyurcsánycsendestársa”, a behízelgő modorú (alamuszinak tűnő)  Bajnai Gordon, ügyesen  “falazott” vezérének ezekben a kérdésekben, de  Gyurcsánnyal ellentétben, csendben és óvatosan távozott a “porondról”,  mert megszimatolta, hogy ilyen (megtévesztő) magatartással  több esélye van egy  visszatáncolásra, mint a primitív, harsány és botrányt botrányra halmozó Gyurcsánynak,  belekalkulálva azt is, hogy  az idő múlásával  sokan elfelejtik  a Gyurcsánnyal való meghitt kapcsolatát.

 

Néhány szóval még érdemes a hazugságerejével” foglalkozni,  mivel  a közelmúlt “kitermelt” olyan személyeket Kádár, Grósz, Horn, Medgyessy,
Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy mellett,  akik   ordenáréhazugságukkal képesek voltak  félrevezetni a fél világot és pénzhez,  hatalomhoz, elismerések tömegéhez, hírnévhez  valamint  szimpatizánsok tömegéhez  jutottak.

 

Ezek a  szerencselovagok meg sem érdemelnék  nevük és hazugságaik megemlítését, ha nem torzították volna el ‘56  történelmét, nem sajátították volna ki ‘56 hőseinek (mártírjainak) a  tetteit, ha   nem okoztak volna anyagi és/vagy erkölcsi károkat egyes személyeknek, illetve  szervezeteknek.

 

Etalon példaként meg kell említeni  a nemrégiben elhunyt Király Bélát, aki hazugságaival,  kaméleon  természetével,  spicliskedéseivel,  jól megválasztott helyezkedésével és  gátlástalanságával,   példátlan karriert futott be!  “Startja”  azzal kezdődött, hogy Horthy helyett Szálasit választotta,  és  1944 őszén már nyilaskeresztes karszalaggal a karján parádézott Budapesten és Kőszegen. Szoros kapcsolatban volt   Beregfy Károly (nyilas)  honvédelmi  miniszterrel,  akit később segített a bitóra  tuszkolni.

 

Király Béla,  mint vezérkari százados  önként  vállalkozott  1945 elején  Kőszeg  város védelmére, de  március 28-án tiszttársait és katonát cserben hagyva, harmadmagávaldezertált szolgálati helyéről, és   a várost megközelítő szovjet alakulathoz kocsikázott át. Magával vitte bajtársa személygépkocsiját,  a várost védő katonaság  okmányait,  többek között  az aknamezők telepítési vázlatát. Hasonló példátlan árulás ismeretlen a Magyar Honvédség történelmében! Tettét azzal  magyarázgatta, hogy a várost és lakosságát mentette meg a
szovjetek pusztításától. Ezt a hazugságát   elhitték neki, bár dokumentumokkal
igazolható, hogy a város védelmében 173 honvéd halt hősi halált. A polgári lakosság veszteségéről  nincsenek adatok, bár  a bombázások és  a tüzérségi tüzek nem csak az épületeket pusztították, hanem az ott lakókat is.

 

1945 augusztusában Király  belépett a kommunista pártba,  az igazoló bizottság makulátlan előéletűként igazolta, ezért az új honvédség állományába  nyert felvételt, ahol   hazugságaival és simulékony magatartásával gyorsan haladt a ranglétrán, 1950-ben már ezredesi rangban volt! Tábornokká Farkas Mihály nevezte ki, mivel Sólyom László altábornagy, vezérkari főnök (egyben a Hadiakadémia parancsnoka), nemet mondott(!) Farkas kérésére,  hogy a katonai díszszemle vezetőjeként,  a “parádé” kezdetekor,   ne csak neki adjon be  jelentést, hanem aszovjet katonai főtanácsadónak is. Sólyom altábornagy megjegyezte, hogy a szovjet tábornok  a szemle vendége lehet, de szereplője nem! Farkas  ezért Király Bélát  bízta meg  díszszemle parancsnoki teendőjének
ellátásával,  azonnal előléptette ezredesi rendfokozatából vezérőrnaggyá, és Király fenntartás nélkül teljesítette Farkas kívánságát, megalázkodva  frissen
kapott (és szabott) tábornoki gúnyájában.

 

Nem sokkal később, Sólyom altábornagyot letartóztatták, és az ún. tábornoki perben (hét tábornokról volt szó)   hét halálos ítéletet hozott a bíróság,  és mind a hét személyt kivégezték. Király pedig, aki közvetett módon segédkezett a tábornokok bitóra juttatására, mert hamis vádakat szórt bajtársaira (ezt később  is elismerte, azzal védve magát, hogy Farkas  hívatta magához, mandulával kínálgatta és  kérte, hogy  a nyilvánosság előtt  bélyegezze meg a vádlottakat, ő pedig eleget tett minisztere kérésének), jutalmul megkapta  a
kivégzett Sólyom altábornagy hadiakadémiai parancsnoki bársonyszékét, valamint a szintén kivégzett   Beleznay István vezérőrnagyOrbánhegyi út 18. sz. alatt lévő lakását, “tokkal-vonóstól”, vagyis a benne lévő ingóságokkal együtt.

 

Hamarosan Királyt is elkapta a “gépszíj”, 1952-ben Rákosi börtönébe került, onnan 1956 szeptemberében szabadult és azonnal jelentkezett Bata István honvédelmi miniszternél a szocializmus építésének folytatására. 1956. október 28.-án pedig NagyImrénélkopogtatott” a forradalom segítésére. Nagy Imre beleegyezett, hogy a Nemzetőrség tiszteletbeli elnöke legyen, majd november elsején kinevezte Budapest katonai parancsnokává. November 4-én reggel, a szovjetek második agressziójának kezdetén, miniszterelnökét és katonáit cserben hagyva dezertált Budapestről, 30-35 nemzetőrrel a Dunántúlra távozott, majd egy szovjet alakulat támadásakor, nemzetőreit is magukra hagyva dezertált Nagykovácsinál és Ausztriába menekült.

 

Király bármelyik dezertálásait,  a világ bármely hadseregének hadbírósága főbelövéssel honorálta volna(!), de háryjánosunk épületes hazugságával dicsőséges tetté konvertálta azokat. Érdemei elismeréseként Horthytól, Hitlertől, Mussolinitól, Szálasitól, Farkastól, Mádlitól, Sólyomtól, Medgyessytől, Gyurcsánytól kapott kitüntetésekkel dekorálta a zubbonyát. További hazugságainak köszönheti, hogy Göncz Árpád előléptette vezérezredessé, országgyűlési képviselővé választották, a parlament SZDSZ-es frakcióvezetője lett. Az MTA akadémikusává (külső tagjává) is megválasztották, és lehetővé tették számára, hogy az MTA Mindentudás Egyetemén előadja ‘56-os képzelt hőstetteinek kiszidolozott változatait.

 

Külföldön  elhangzott  számtalan hazugságai gyöngyszemeként  említhető meg, az 1956. december 30-án  (New Yorkba  érkezésekor) adott interjúja, miszerint: 8 harckocsival és 300 emberével(Sic!) törte át a Budapest körüli szovjet katonaság gyűrűjét,  és a Szabadság hegyen át Nagykovácsiba vonult (ahol győzedelmeskedett egy szovjet alakulat felett), onnan pedig Ausztriába távozott. Az USA-ban  “készpénznek” vették  Király meséjét, hat  állam díszpolgárává választották,   külföldi és belföldi “élménybeszámolós” útjait finanszírozták (japán, vietnámi, indiai, kanadai,  indonéziai, stb., stb. kiruccanásait”) sőt egyetemeiken is előadást tarthatott a forradalmunk és szabadságharcunk történeteiről.

 

Szinte kínos leírni, hogy Királynak  Budapestről való dezertálásakor egyetlenegy harckocsija sem volt (!!!), három gépkocsi és max. 35 ember állt a rendelkezésére, a Nagykovácsiban lezajlott (nemzetőrök és szovjetek közötti) összetűzést pedig a helységen kívüli,  ún. Kopasz-hegyi kilátóból  nézegette, majd  gépkocsival Ausztriába robogott!

 

Király elhunytát követően,  Bajnai Gordon miniszterelnök méltatta tetteit a ravatalánál, a RUBIKON c. történelmi folyóiratban pedig Romsics Ignác történész akadémikus, az MTA tagja, jelentetett meg egy terjedelmes nekrológotamely minden egyes mondatahazugságotcsúsztatást vagy téves  adatot tartalmazott. A hab akkor került Király tortájára, amikor a Nemzeti
Közszolgálati Egyetemen  (2012-ben), tudományos konferenciát tartottak Király “életművéről”, ahol Romsics Ignác és Horváth Miklós is szerepelt az előadók között.Horváth Miklósról azt kell tudni, hogy komisszárként szolgált a Néphadseregben, a rendszerváltozás után (Für Lajos hadügyér idejében) átejtőernyőztették a Hadtörténeti Intézet és Múzeum állományába (most üljenek le azok a Tisztelt Olvasók akik állva olvassák  ezeket a sorokat!), szóval a HIM új állománytáblájának ‘56-os történészi státuszába kapott beosztást! Finoman szólva,- vagy Für Lajos nézte hülyének az embereket, vagy a “személyügyisek” nézték Für Lajost …. annak, amit megérdemelt! Merthogy: az akkori napilapokban is megírtam ezt a történetet (NONSZENSZ cím alatt), tehát kizárt dolog, hogy ne került volna be a HM sajtófigyelő anyagába és nem lett volna letéve a miniszter asztalára.

 

Történelmünk hányingert keltő  eseményeként kell megemlíteni, hogy Királyon kívül két másik  tábornok  is ott toporgott a “hullarablók” csoportjában. Sólyom altábornagy lakását előbb Bata István, majd Janza Károly altábornagy vette birtokba, minden bennlévőséggel együtt, és amikor a kistarcsai fogházból kiszabadult Sólyomné elment egykori lakásába visszakövetelni azt és ingóságait Janzától, látta a bevetetlen ágyon, hogy férje monogramos ágyneműi vannak használatban.

 

Ezek ismeretében meg lehetett érteni (?!) Nezvál Ferenc igazságügyi miniszter Sólyomnénak adott válaszát, amikor a jog és az igazság legfőbb őrének a válasza így hangzott: ///Tisztelt Olvasók,  most  vegyenek mély lélegzetet és igyekezzenek türtőztetni magukat a válasz tartalma miatt!/// -TEHÁT“Kedves Elvtársnő! Azok az új tulajdonosok már megszokták a lakást és a benne lévő dolgokat! Méltánytalanság lenne elvenni tőlük”!

 

 

Ezt a történetet  elfelejtette  beletenni Schubert Katalin: SZEMBENÉZNI A TÖRTÉNELEMMEL c. könyvecskéjének dr. Janza Károly altábornagyról írt részébe, nem kérdezte meg interjúalanyától, hogy milyen érzés volt Sólyom monogramos evőeszközeivel  falatozni, vagy a   kivégzett tábornok  lakásában  lakni,   ingóságait használni, pedig aligha kerülte el a figyelmét Sólyom Ildikó
(a mártírhalált halt Sólyom altábornagy leánya) könyvében  leírt  tények, hiszen ennek a könyvnek a kéziratát  megszerezte  a Zrínyi Kiadótól és  szépen felhasználta a disszertációjában.   A plagizálás valószínűségét nem érdemes kutatni, de az határozottan  leszögezhető, hogy a Bíráló Bizottság  által, az értekezés új tudományos eredményeként elfogadott három tétel egyike sem
tartalmaz új tudományos értéket! Még csak nyomaiban sem!

 

Az előző  téma lezárására egy  kuriózumként is felfogható történet következik.
A  Sólyom Lászlótól  “elzabrált” lakásba Bata István költözött be néhány hétre (megtizedelve a bent lévő  ingóságokat), majd  Janza altábornaggyal (aki a a kivégzett Révay Kálmán vezérőrnagy,  Sólyom lakás  feletti  emeleten lévő lakásába telepedett be)  lakáscserét hajtottak végre,  “testvérileg osztozkodva”  az ölükbe hullt értékeken.  Janzáék  elköltözése után özv. Kun Bélánénak lett
kiutalva a lakás, majd elhalálozása  miatt  Sólyom altábornagy  névrokona, dr. Sólyom László az Alkotmánybíróság tagja lett az új tulajdonos. Ekkor már  az előzőleg Eszter utcát  a mártír  Sólyom László altábornagy nevére változtatták és egy emléktáblát is elhelyeztek a kettes számú ház kerítésére. Dr. Sólyom László odaköltözése után, az utca neve ismét  Eszter utcává változott! Dr. Sólyom László alkotmánybíró nem kifogásolta  ezt a névtábla csereberét, bár sokak szerint ez az eljárás  durván  megsértette az ártatlanul kivégzett altábornagy iránti tiszteletet, valamint  hozzátartozóit,  baráti körét  és tisztelői táborát. Miután dr. Sólyom László még két lakásnak lehetett boldog tulajdonosa, az Eszter utcai lakást  a leánya  kapta meg.  Vagyis: az egykori Sólyom  tulajdonát képező lakást sokan birtokolták, csak a jogos tulajdonos hozzátartozói bizonyultak  persona non  grata-knak, sőt még az ingósságuk is
másoké lett.

Felbukkantak még Király Béla mellett  más  történelemhamisítók, hazugok  is (Bánkuty Géza, Szalay Róbert,  Ábrahám Dezső,  Czeglédi József),  de tevékenységük könnyen fellelhető a GOOGLE-ban, ezért szükségtelenül bővítenék ezt az anyagot, hazugságaikat valójában önmaguk leplezték le, mert egy-egy hőstetteiket  többféle változatban adták elő, és  bizonyítani semmit sem tudtak.

 

Összegezve: a felvázolt és elemzett kérdésekből kitűnik, hogy  történelmünket egyes hazugok,  paranoiás személyekakarnokokgátlástalanokfélműveltek és   hatalomraéhesek torzították el vagy szennyezték be.  Az esetek többségében   a naiv (hiszékeny),  tájékozatlan, felületes, jellemgyenge, iskolázatlan vagy agysérült embereket megtévesztve jutottak a hatalom holdudvarába vagy a csúcsára, ahol  csak  a terror eszközeivel és erőivel volt
képes rövidebb vagy  huzamosabb ideig   megmaradni. Uralkodásuk során   embertömegek  kivégzése, bebörtönzése, megkínzása, kisemmizése, megfélemlítése és/vagy megtévesztése  vált permanens tevékenységgé. Családokat tettek földönfutókká,  ezreket kényszerítettek a haza elhagyására, tíz és száz ezrektől vonták meg a szabad gondolkodás, alkotás, cselekvés, utazás
vagy tanulás jogát. Százezreket tartottak megfigyelés alatt,  besúgók hadát szabadították az emberekre.

 

Szélhámosok, hordószónokok, hazudozók és képmutató kaméleonok jutottak a hatalom holdudvarába (közelébe),  virágzott a korrupció, a közvagyon   lopása és újrafelosztása, valamint a magántulajdonok látványos elkobzása. A megfélemlítés  egyik eszközeként széles körben alkalmazták a legfelsőbb pozícióban lévők félreállítását  vagy likvidálását.

 

A rendszerváltozást követő időszakban, a felelősségre vonás elmaradása lehetőséget nyújtott a  bűnösök visszasompolygására. Ezzel egy időben megjelentek a hazugsággal és/vagy hangerővel hírnevet szerzett a Király féle hétpróbás szélhámosok, meghamisítván ‘56-os történelmünket, elbizonyítva és megosztva a tájékozatlan embereket.

 

Mindezek integrált   (a közvéleményre  gyakorolt) hatására,  egyes pártok népszerűsége  egyik napról a másikra “népgyűlöletté”  változott, mert  pénzzel és médiákkal – majhogynem – tetszés szerint lehetett (és lehet) manipulálni a
közvéleményt
.

 

A FIDESZ 2/3-os  választási győzelmét (eddig) alig volt képes kihasználni, defenzív pozíciót vett fel, és eleddig futni hagyta,  az előző éra (dübörgő gazdaságot hazudó, tönkrement gazdaságot produkáló és hatalmas külföldi kölcsönöket elherdáló)kapitális gazembereit (Medgyessyt, Gyurcsányt,
Kókát, Bajnait, és társaikat).

 

Történt mindez, annak ellenére, hogy az ellenzék taktikája átlátszóbb volt, mint az üveg nélküli ablak: a FIDESZ kormány a megalakulási pillanatától kezdve az ellenzék pergőtüzébe került, minden egyes cselekedetét  rossznak minősítették,  hazugságok özönét zúdították a kormányra, belföldön és külföldön terjesztették rossz hírét, és még akkor sem ütötték meg a bokájukat, amikor 100%-ig bizonyított volt a hazugságuk. A FIDESZ reflektálása gyengébb volt a reggeli harmatnál. A “rókalyukból” előmerészkedett  az a Bajnai is, akinek  oroszlánrésze volt  gazdaságunk és pénzügyi helyzetünk “padlófogásában”. A HÍR TV pedig úgy tesz, mintha  az ellenzéké (annak oldalán) lenne.

 

A JOBBIK számos  jogos követelése  és igazságot képviselő álláspontja  ellenére, apolitikus módon, gyakran  (akarva-akaratlan)  a felbátorodott  (hazug) ellenzéknek “muzsikált”, szövetségeseket nem keresett  és számos kérdés felvetésében kiütközött a tapasztalatlanságuk,  ismerethiányuk, illetve a “csípőből való tüzelés” eredményességében bízó hitük. Talán ezt nevezhetnénk egy hálódiagramban  logikai kapcsolatot jelentő,  érdemi hasznot nem hozó vagy azt nem tartalmazó “látszattevékenységnek”.

 

Talán ez a tanulmány  hasznosítható lesz  sokak számára,  főként azoknak, akik belátják, hogy  az igazságért, a haladásért, a jobblétért   és az emberi tisztesség helyreállításáért tenni is kell valamit, főként azok ellen az ügyeskedők és  úton, útfélen hazudozok ellen, akik  közel hatvan évig  uralkodtak,  ígérgettek, terrorizáltak, hazudoztak,  és  most is arra várnak, hogy  szokásukhoz híven mindent újra kezdjenek. Ha engedjük őket, ha  nem tesszük meg  záros határidőn belül, amit meg kellett volna eddig tennünk törvényes keretek között,   akkor majd ők megteszik saját  törvényeik szellemében azt, amit Kun, Szamuely, Rákosi, Péter,  Kádár, Farkas, Apró,  Marosán, Biszku,  Gyurcsány, Gergényi  és bandájuk megtett!  Ne legyenek illúzióink és kétségeink a módszereik felől.

 

Lejegyezte:

 

(Prof. Dr. Bokor Imre)

 

Nemzeti InternetFigyelő

 
Link ajánló 38. PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 27. kedd, 14:35

Láttam, olvastam, hallgattam

Link ajánló 38.

150px-st-thomas-aquinas


AQUINÓI SZENT TAMÁS IMÁJA

Add meg nekem, irgalom Istene,

hogy mindazt,

ami tetszésedre van,

buzgón óhajtsam, okosan kifürkésszem,

valóban fölismerjem,

neved tiszteletére és dicsőségére

tökéletesen teljesítsem.

Istenem, mutasd meg helyemet a világban,

add, hogy tudjam, mit és hogyan tegyek,

amint azt illik és lelkemnek hasznos.

Uram, Isten ne engedd,

hogy valaha is elcsüggedjek,

akár kedvező, akár kedvezőtlen események közepette,

az előbbiben ne ébredjen bennem kevélység,

az utóbbiban pedig ne váljak hitvánnyá.

Semminek se örüljek, semmi miatt ne bánkódjak,

csak az érdekeljen,

ami közelebb visz hozzád, vagy eltávolít tőled.

Hadd vessek meg, Uram, minden mulandó dolgot,

hadd legyen számomra drága minden ami örök.


Ámen


*


Mécs László

JÁRTAM AZ ELLENSÉG FÖLDJÉN

Meglestem, hogy milyen szerelmesen
álmodja nékik milliárd virágját
a Föld, s milyen anyásan termi ki
a kenyeret, ahol paraszti láb járt
nagy munkalázban, s hogy a veríték-
csöppek cipójukat ürömbe mártják,
akárcsak nálunk otthon!
.
És láttam, hogy az égi madarak
nem undorodnak, sőt dalolnak nékik,
és a kutyák gazdájukat üres
gyomorral is, ha kell, testükkel védik,
s kereszteken a Jézus ölelő
két karja vinné mind egész az égig,
akárcsak nálunk otthon!
.
És láttam, hogy a parkok mélyein
napfényes álma zeng a szeretetnek:
hogy proletárok félig rongyosan,
gyengédeden galambokat etetnek,
hogy karikája perdül és arany
kacaja csendül édes gyermekeknek,
akárcsak nálunk otthon!
.
És láttam, mily legendás májusok
tavaszodnak menyasszonyok szívében,
s mily hősök az anyák, míg két szemük
csillaggá szentül a sok szenvedésben,
s mily mártírok a halk igavonó
apák az egyre sűrűbb gond-nyesésben,
akárcsak nálunk otthon!
.
És láttam, hogy minden görögtüzek:
tréfák, parádék, művészet, szerelmek
azért gyújtódnak föl, hogy valahogy
befödjék velük a halálfélelmet,
mert tátott szájú éhes temetők
kivétel nélkül mindenkit lenyelnek,
akárcsak nálunk otthon!
.
S most nem tudom sehogy megérteni,
hogy mért áll köztünk fekete szivárvány
szent híd helyett? És mért jár bégetőn
a béke, mint megsebzett égi bárány?
És mért mered ki millió szurony
szép országuknak vár-öves határán,
akárcsak nálunk otthon?

(Fehéren és kéken, 1937)

*

karcsonyi leskelds

Egy életre szóló élmény

(a szerző ismeretlen)

Sok-sok esztendeje egyszer korgó gyomorral, üres zsebbel virradtunk karácsony napjára. Kopogtak. Kinyitottuk az ajtót és egy férfi lépett be óriási élelmiszeres csomaggal. Nem hittünk a szemünknek.
- Ki maga és honnan jött? – csodálkozott apám.
- Egy barátjuk küldött - válaszolta az idegen -, aki tudja, hogy nélkülöznek, de visszautasítanák a közvetlen segítséget, ezért küldött engem. Kellemes ünnepeket!
- Nem, ezt nem fogadhatjuk el - szabódott apám.
- Pedig kénytelenek - felelte az ismeretlen férfi, sarkon fordult, és behúzta maga mögött az ajtót.

Ez az élmény maradandó hatást gyakorolt az életemre. Megfogadtam, hogy egyszer majd én is viszem annyira anyagilag, hogy másoknak ugyanígy segíthessek. Tizennyolc éves koromra kialakítottam a magam karácsonyi rituáléját. Mivel szeretem a kötetlen megoldásokat, azt találtam ki, hogy egyszerűen bevásárolok egy vagy két család számára elegendő élelmiszert, azután küldöncnek öltözve felkeresem a legszegényebb környéket és találomra becsöngetek valahova. Az ajándékba mindig elrejtettem egy levelet, amelyben leírtam gyerekkori élményemet.

Számomra ez az évente ismétlődő szertartás nagyobb gyarapodást jelent minden pénznél, amit valaha kerestem.

*


Valamikor a tizenkilencedik század utolsó éveiben történt, hogy az Akadémia közgyűlésén felállt egy akadémikus költő, és követelte, hogy egy bizonyos Lőwy Árpád

ot - aki pornográf verseivel lejáratja az MTA-t - határozatban ítélje el a testület. Ezután dr. Réthy László akadémikus, több tudományos szakmunka elismert szerzője emelkedett szólásra. „Lőwy kalapjára macskaszarral lőnek / Lófasz a seggébe az ilyen költőnek” - mondta tárgyilagosan, és leült. Méltóságos Réthy László, az etnográfia és a numizmatika professzora, a Nemzeti Múzeum érme- és régiségosztályának igazgatója ugyanis nem volt más mint Lőwy Árpád, akinek disznó versezetei másolatban terjedtek a falusi vásárokban és az úri kaszinókban egyaránt.

1851-ben született Szarvason nemesi családban, egyetemi tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte. Numizmatikából és ősrégészetből doktorált, román nyelvtörténeti és etnográfiai kézikönyvet írt, s emellett régészként is aktív volt. Tagja volt a kor legfontosabb tudományos vállalakozása, a Révai Lexikon szerkesztőbizottságának is. Valószínűleg átlagosan unalmas tudóskarrier várt volna rá, ha nem történik vele két családi tragédia. Alig tízéves házasság után súlyos betegségben meghalt felesége, Tokaji Nagy Irén, két kisgyermekük az apára maradt. Egy évvel később a kezei között halt meg másfél éves kisfia is. Innentől kezdve, bár tisztességgel nevelte lányát, mindennapos vendége lett a pesti kocsmák, éjszakai lokálok világának. Ekkor kezdte ontani szókimondóan pajkos verseit, amelyeket később barátainak is megmutatott. 

Miközben Réthy professzor továbbra is minden nap bejárt a múzeumba, az éjszakában megszületett Lőwy Árpád, az „ősmagyar pesti zsidó” lator-költő, akinek semmi sem szent. Réthy maga is írt verseket, megénekelte felesége halálát, és vallásos költeményei is fennmaradtak, de országos ismertséget csak Lőwy szerzett. Különösen egy furcsa bécsi társaságban volt nélkülözhetetlen a költészete. Thallóczy Lajos bécsi főlevéltáros házában gyakran találkoztak a császárvárosban járó magyar politikusok. Délutánonként hölgyek is előfordultak, őket a gyakorta itt vendégeskedő Réthy László szórakoztatta ártatlan rímekkel, ezt követően azonban csak férfiak maradhattak a mulatozásba hajló estéken. Ilyenkor a délutáni „fehér” versek pornográf, „fekete” verziói mellett a császári családot gúnyoló verseket is szavalt a gátlástalan költő. A mindenkori politikai helyzetet is tabuk nélkül elemezték, a vendégek között megfordult Tisza István miniszterelnök, Bárczy István budapesti polgármester és más szigorú államférfiak. A legbelső kör, az ugyancsak komoly tudósokból és üzletemberekből álló korhely csapat valódi titkos társaságot is létrehozott „Bűzőrség” néven. 

A Lőwy-versek a középkori diákhagyomány folytatói, tudta vagy érezte ezt közönsége, a dualizmus korának tudományos és politikai elitje is. A szabadszájúság felszabadító ereje megérintette a halk szavú Szép Ernőt is, aki üdvözlő verset írt Lőwyhez. Sokan úgy tudják, hogy a Toldi pornográf átiratának szerzője is Lőwy, ez azonban nem igaz. Az ő vaskos tréfái sosem szellemtelenek és durvák, mint az iskolákban generációk óta terjedő Toldi-parafrázis. Verseit a nyelvi sokszínűség, formai játékosság jellemzi. Ilyen például az a verse, amelyben a szexuális aktus száz különböző magyar nevét foglalja rímbe: „(…) Búgat a bús disznóhajcsár, ökörhajtó besuhint, / Beheppent a fürge pinczér, a szakácsné ha kacsint. / Benyes a szorgalmas kertész, bereccsent a laboráns,/ Bojtár götyöl, s a frajlának behagyít a praktikáns./ A tornász meghúzza hölgyét és befúr az asztalos,/ Megélvez a szolgabíró, ha a lány alkalmatos. / A rézöntő meg becsörrent, patikárjus meg beád, / Közösül a polgármester, lassan mozgatva farát./ Befreccsent a tűzoltó, ha csőre kapja a leányt. (...)” 

Miközben dőltek belőle a hasonló versek, közönsége nem tudta, hogy az őt felesége halála óta kínzó depresszió idősebb korára csak súlyosbodott. Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy egy fiatalkori tudományos mulasztása miatt (nem katalogizált megfelelően egy éremgyűjteményt) múzeumi kollégái megvetik, vagy egyenesen tolvajnak tartják. Ennek ugyan semmi alapja nem volt, de a búskomor Réthy professzor és a benne élő korhely Lőwy Árpád figurája mind nagyobb távolságba került egymástól. Fennmaradt egy levele, amelyben egy barátjának megírja, hogy depressziója mélypontján az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatja. 

Végül nem Réthy betegsége vitte el, hanem Lőwyé. A Lőwy-estek elmaradhatatlan kelléke volt a poéta szájából lógó pipa, amely reggelig nem aludhatott ki: a költő-tudós légcsőrákban halt meg 63 évesen. Még a Nyugat is megemlékezett róla, Schöpflin Aladár búcsúztatta. Barátai szobrot akartak neki állítani, de a kezdődő világháború véget vetett a gyűjtésnek. Pedig a talapzatra ars poeticája kerülhetett volna: „Azért csak annyit mondok ifjú népem: Disznókodni szabad, – de csakis szépen!”

*


A pontgyűjtő kártyákról

http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20121122-tve-a-kereskedok-jarnak-jol-a-pontgyujto-kartyakkal.html

*


pietista whitefield-preaching

TANMESE A SÁTÁNRÓL.

A Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról.

A megnyitó beszédében ezt mondta: Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre.

Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a Megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal!
- Ezt akarom tenni. - mondta a Sátán. Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!
- Hogyan tegyük ezt? -- kiabálták a démonjai.
- Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat - válaszolta.

- Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
- Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.
- Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!

- Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a "halk, szelíd hangot".
- Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek.. hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
- Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.

- Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
- Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
- Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
- Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Õ feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
- Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat... hogy kimerülten térjenek vissza.
- Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják.
- Küldd el őket inkább vidámparkokba!, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
- Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
- Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.
- Működni fog! Működni fog!
- Mekkora terv volt!

A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.
Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben. Döntsd el te magad!

*

akasztottak- -pisanello_010

Tóth J. Zoltán

Halálbüntetés: pro és kontra

A halálbüntetés kérdésében mind a magyar, mind a külföldi szakirodalomban rengeteg tanulmány született, ám ezek szinte mindegyikének közös sajátossága, hogy a problémakört csak az egyik oldalról vizsgálják meg, és szándékaik szerint propagandát kívánnak kifejteni vagy a halálbüntetés mellett, vagy azzal szemben (bár kétségkívül ez utóbbi a gyakoribb). Olyan tanulmány azonban nagyon kevés született (én személy szerint az átnézett majd három tucatból egyet sem találtam), amelyik mindkét fél érveit objektívan bemutatná, az állásfoglalást ezek alapján az olvasóra hagyva. Jelen tanulmány ezt az űrt kívánja betölteni; azokat az érveket szándékozik bemutatni (legyenek azok halálbüntetés-pártiak vagy abolicionisták), amelyek gyakran megjelennek az e kérdéskörről szóló vitákban. Néhol ezt párbeszédszerűen, egymással vitatkozó nézetek pro és kontra állásfoglalásai bemutatásával tesszük, máshol egyszerűen ismertetjük a különböző felfogásokat, a döntést ezek helyességéről az olvasóra bízva.

Tudjuk persze, hogy ez a kérdés a politikai valóság szintjén a mai Magyarországon nem aktuális, ám ezen írás célja nem is az, hogy visszaállítsuk-e (vagy visszaállítható-e) a halálbüntetés vagy sem, hanem pusztán azon érvek és ellenérvek teoretikus jellegű bemutatása, melyekkel elviekben a halálbüntetés támadható, illetve védhető. A legsúlyosabb büntetés alkalmazhatóságával kapcsolatos vita hét fő problémacsoportot érint, továbbá vannak egyéb, az előbbiek mellett marginálisnak tekinthető kérdéskörök, melyek mindegyikét – legalább érintőlegesen, a főbb érveket és ellenérveket elemezve – a megalapozott álláspont kialakításának lehetővé tétele céljából jelen tanulmány be kívánja mutatni. Ezek közül elsősorban a nemzetközi egyezmények halálbüntetéssel kapcsolatos szabályozását kívánjuk elemezni, majd ezen büntetés elrettentő hatásával, antihumánus, illetve szükségtelen voltával, a Justizmorddal, a büntetés céljával és a gazdaságossági szempontokkal kapcsolatos vitát, végül pedig az egyéb érveket és ellenérveket kívánjuk az olvasó elé tárni.

http://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html

*


Tarnóczy Szabolcs

Halálbüntetés

jegyzet egy megkezdett társadalmi vita margójára,

keresztény szemmel

Hiszem a testnek feltámadását és az eljövendő örök életet!

Az istentiszteletet vasárnaponként rendszeresen látogató keresztények, közös hitük megvallásakor újra meg újra szavakba foglalják a Krisztusunk által kétezer évvel ezelőtt reánk testált, üdvözítő tanítás alaptételeit, többek közt az alcímünkben szereplő mondatot is. A Credo kötelez, személyes felelősséggel jár. A kérdés: csupán szajkózzuk e szavakat, vagy valóban el is hisszük, hogy igazak? Mert ha már csak formális a kereszténységünk, ha Európa végképp elszakadt krisztusi gyökereitől, akkor a zsidóssággal és az iszlámmal szembeni szellemi többletünk puszta illúzió, önvédelmi harcunk felesleges és tragikomikus; az északi fehér ember voltaképpen rászolgált a kipusztulásra, akár hajdan a dinoszauruszok…

http://kuruc.info/r/7/104336

*


Józsi bácsi blogja  - igazzá vált hazugság

http://www.ivi.hu/blog-igazza-valt-hazugsag

*


A liberális hazugságkultúra

http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/11/24/a-liberalis-hazugsagkultura-1-resz-egy-liberalis-megbotlik-es-az-onkentes-liberalis-kgb-a-tettek-mezejere-lep/

*


A Moszad Magyarországon

http://www.lakatospal.hu/index.php?page=kategorizalt&kat_id=2&id=100&korosi-imre-osszeallitasa-a-moszad-hazai-rombolasarol

*

Gáza

1.

http://hvg.hu/velemeny/20121123_Gaza_seres

+

2.

Gyöngyösi és az egyes zsidók –

sárga csillagos élőlánc a parlament körül

http://www.hunhir.info/?pid=hirek&id=59621

*

mszmp_sajtotajekoztato_1989

A rendszerváltás hiteles krónikája – Kőrösi Imre

http://kkbk.blog.hu/2010/05/14/tagra_zart_fulek_avagy_arculcsaptak_a_jovonket

*

borcsa

Bosnyák Zoltán

http://betiltva.com/2010-2013/bosnyak-zoltan-hogyan-szallta-meg-a-zsidosag-magyarorszagot-i-resz/

*

Kossuth a zsidókról

"A megyénkben tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodással egyben köttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földmívelő népnek, amellyel legszorosabb egybenköttetésben él, súlyos ostora, a bővölködésének telhetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája. Ezen népcsoport, kit vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta, az elnyomattatás érzéséből származó oldozhatatlan szoros együttartás századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzeteknek, kiknek közepette, mint a növény tápláló nedveit elszívó gomba él, egybenolvadott, vagy a nationalizmushoz csak egy gondolattal közelített volna, ezen boldogtalan nép, mely Istenünknek szép teremtett világán egy talpalatnyi földet magának nem nevezhet, s kitörülve a nemzetek sorábul egy irtódzást gerjesztő bélpoklosként, utáltatva tévelyeg a föld lakosi között, kit 1647-iki országgyűlésünk 91-ik törvénycikkelye lélekesméret nélkül szűkölködő gazembereknek kiált ki, kit polgári törvényeink az emberiség s társaságos élet szebb jussaitól megfosztottak, s előtte a becsület s tisztelet ösvényét örökre elzárva, már bölcsejében a többnyire csalárd, ritkán becsületes fortélyokbul leendő alacsony élelemre kárhoztatták, ezen szerencsétlen nép, midőn lételének fenttartozását csak a mások megrontásán gondolja építhetni, s ön gondatlanságunk s haszonkeresésünk által megerősített bódult tévelygését anyjának tápláló tejével szívja bé, keserves bosszút áll becstelen sorsáért. Egész helységeket tudok, hol a szegény földmívelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat, - hiába igyekszik iszákosságra hajlandó természetét szegénységével zabolázni, s a korcsmák ajtaji előtt leskelődő zsidó bisztatgatással,creditum ígéretével bé tudja tsalni küszöbén, s ha egy lépést tett a szegény paraszt, menthetetlen oda van, a kettőztetett pohár közt felejti gondjait, s ha holnap terhesebben érkeznek vissza, orvosságát kettőzteti. Az iszákosság firul fira természetté változik, s jövendő aratását a tavasz nyíltával, jövendő szüretjét aratáskor régen megitta. Pedig magyar becsületemre esküszöm, festésem nagyítást nem esmér. Tudok közelébb egy derék helységet megyénkben, melynek lakosai még ezelőtt 20 esztendőkkel 30 quadrat mértföldnyi kerületen a legjózanabb, legigyekvőbb, legszorgalmatosabb közönséget tették, s ma már, amióta a compossessoralis haszonkeresés minden negyedik házhoz egy korcsmát állított, a legerkölcstelenebb, legtunyább, legravaszabb emberekké változtak, s naprul napra szegényedve, végpusztulásokat várhatni. Megilletődve hallottam a helybeli lelkipásztort népének erkölcstelensége felett könnyes szemmel panaszkodni, s panasza valóságát, így annak indító okát is igaznak lenni magam tapasztaltam. Igaz, ezen nemes megyének mindenkor atyáskodó gondossága bölcs s célirányos határozatai által a lehetségig igyekezett e veszedelmes mételyt gátlani. De a törvények sikerét vizsgáló tapasztalás e bölcs határozásokat elégteleneknek lenni találja. Nincs azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidók kijátszani ne tudnák, valamint nincs egy csalás, nincs egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna, s ha e veszedelmes népnek civilisatioját vallása szokásai, természete továbbá is lehetetlenné teszik, ha a jelen való korban még soká fog köztünk fetrengeni, a földmívelő népnek végpusztulását kikerülni lehetetlen lész."

(Értekezés az éhínségek okairól, 1828)

*

mozes

Erdélyi József:
VÖRÖS MÁJUS

(1919)

Ne féltsétek a zsidókat,
az Egyiptom-pusztítókat!

Mit nekik a vörös terror? —
Vörösebbet láttak egykor!
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
szárazlábbal ment át Mózes,
már a Vörös-tengeren!...

Tegnap olyan nemzeti volt,
s nemzetközi ma már a bolt,
vörös díszben a kirakat,
vakítja az »elvtársakat.«
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
szárazlábbal ment át Mózes,
már a Vörös-tengeren!...

Szemes szemtelenek jussa
a világ minden izmussa.
Eszme ide, eszme oda,
csak a bolond gójnak csoda. –
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
szárazlábbal ment át Mózes,
már a Vörös-tengeren!...

Az uccákon halál baktat,
minden ajtón bekopogtat.
Zsidó ajtón int a Tóra,
s megy a halál más ajtóra
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
szárazlábbal ment át Mózes,
már a Vörös-tengeren!...

De csak tűrjünk: a türelem,
sirhalmunkon rózsát terem.
Lovak vagyunk vörös hámba,
zsidót viszünk Kánaánba.
Így aztán a kommunizmus
nem fog ki a héberen:
szárazlábbal gázol ismét,
át a Vörös-tengeren!...

(Megjelent

a költő VILLÁM ÉS VIRÁG című verseskötetében.

Bp. 1943. Turul, 212-213. old.)

*

pkh tibor

Őrjítő mandragóra

http://ujkonyvpiac.hu/hirek.asp?id=7331

*


Marschalkó Lajos

A sodródóknak

Te vagy a bűnös, nemcsak a zsarnok,
Te kis sodródó, te rongy akarnok.
Nem lenne rajtunk semmi hatalma,

Éhen pusztulna, útfélen halna
De te vagy és csak te vagy a pártja
Joga, hatalma, hóhéri bárdja
Kinyújtott karja, felemelt ökle
Te szállítod a tapsot dörögve
Te, ki a szolgák himnuszát zengi,
Te vagy a bűnös, névtelen senki.
.
Te vagy a bűnös, ki sugva mondod
Hogy szolgálod csak a gaz bolondot
S óh, bár a bicskád testvérbe mártod
Azért teszed, hogy megbontsd a pártot,
Ölni tudnék — mondod — ha látom
De a kenyerem, de a családom...!
Farizeusként nyögöd kereszted
S te vagy ki néped sírjába veszted
Mert mit neked a más vére dolga
Te vagy a bűnös, picinyke szolga!
.
Te vagy a bűnös, te porszem ember
Ki szent eszméért lázadni nem mer
Kinek csak a hasa a hazája,
Ki a korbácsot kutyaként állja
És követ raksz, hogy nőjjön a gula
Mindegy ha egy nép jajong alula
S tagadva Istent, hitet, vagy elvet
A fáraót ha csúcsra emelted
Kapj egy mosolyt, mely suhan feletted:
Porszem! A gúlát Te épitetted.
.
A börtönt, bitót mind te csináltad!
Gazoknak létra meggörbedt hátad
Koporsót, rácsot, acél bilincset
Te alkottál, mert rothadt gerincet
Nyaldosó nyelved minden úrt szolgál
Kicsi sodródó rossz szolga voltál!
Elvtelen tollnok, bőrödet mentő
Csinovnik, bíró, öncélú bendő
Névtelen párttag, száz jelvényt hordó,
Te vagy a bűnös, kis napraforgó!
.
Te vagy a bűnös! Itt az ítélet!
Büntetésed a szép, szabad élet:
Mikor magadra hagy a diktátor
Melyben versenyre kelhet a bátor,
Mikor már nem lesz hol, kinek nyalni
Kicsi sodródó! — éhen fogsz halni.
Kidob minden párt, megvet a szabad
S hiába sírod hízelgő szavad
Szeméten nyúlsz el számkivetetten
Hiába jajgatsz: Uram! Mit tettem.
.
Szabadult néped betölti rajtad.
Itt az ítélet! Magad akartad!

LAST_UPDATED2
 
A globális rendőrállam PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 26. hétfő, 10:39

A globális rendőrállam kialakulásának jelei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő „gyengéd hatalom” a direkt diktatúránál is kegyetlenebb.

A globalista elit finanszírozza a legtöbb politikai kampányt, az ő tulajdonukban vannak a nagyvállalatok és nagy pénzintézetek, hatalmas befolyással rendelkeznek a médiában, célkitűzéseiket pedig egyenesen az oktatási rendszeren keresztül népszerűsítik, szinte az egész világon. A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint „megvilágosultak” tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik „egy szebb jövő” felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ.

Az alábbi néhány hír némi rálátást nyújt ezekre a hatalmi erőfeszítésre:

1. Az amerikai szenátus által tárgyalt új törvény 20 különböző kormányhivatalt jogosítana fel arra, hogy bírósági végzés nélkül elolvashassa bárki email üzeneteit.

2. Dél-Kaliforniában elindult az arcfelismerő kamerák új generációjának telepítése. Ezek az  új eszközök kevesebb mint egy másodperc alatt képesek azonosítani egy embert és a látókörébe kerülő valamennyi személyről elküldik a rendelkezésre álló adatokat a hatóságnak.

3.Trapwire program a kamerák által látott képanyagot rögzíti és tárolja, olyan részletekkel kiegészítve, mint például az előtte elhaladó emberek arcának azonosítása (a felvétel helyszínével) vagy az arra elhaladó járművek rendszámtáblái. A program a rögzített információkat párosítja egyéb rendelkezésre álló adatokkal az adott személlyel kapcsolatban, mint például, hogy mit vásárolt a bankkártyájával vagy az aznap küldök SMS-ek szövegével. A legtöbb ember azt sem tudja, hogy ez a rendszer létezik.

4. Egyre több városi rendőri egység alkalmaz pilótanélküli megfigyelő repülőket, de aki nem városban él, ne gondolja, hogy nem áll megfigyelés alatt. Több amerikai államban és európai országbanhasználnak drónokat a gazdák és földek megfigyelésére. Akár ebben a pillanatban is lehet egy ilyen drón a házunk felett, anélkül, hogy tudnánk róla.

5. Az egyes politikusok többet tudnak az állampolgárokról, mint valaha a történelem során. Az Obama kampány során például félelmetes mennyiségű adatot gyűjtöttek a választókról:

Mindenkiről, aki részt vett az idei amerikai elnökválasztáson profil készült. Az Obama kampány adatbázisában többek között szerepelnek a szavazók újság előfizetései, gépjárműveik adatai, ingatlanaik értéke, vadászigazolványuk adatai valamint számos elemzés arról, hogy vajon kire szavazna a következő választások során.

6. Az Egyesült Királyság a legtöbb országhoz képest 5-10 éves előnyben van az orwelli rendőrállam kiépítésében. Ma már például törvénybe ütközik egy másik személy szóbeli inzultálása. A muzulmánok vagy homoszexuálisok számára „valószínűsíthetően” sértőnek tartott megnyilvánulások bírói intézkedéshez vezetnek. Idővel ezek a törvények az egész bolygón elterjednek majd.

7. Egy új francia törvény azt is meghatározza, hogy milyen hőmérsékletű lehet az ember lakása:

A francia lakások fűtési tervének elkészítéséhez hamarosan adószakértő tanácsára és orvosi vizsgálatra is szükség lehet egy új törvényjavaslat értelmében, aminek célja a takarékosság ösztönzése a 46 milliárd dolláros kiskereskedelmi energiapiacon.

Az alsóház által ebben a hónapban elfogadott törvénytervezet meghatározná az egyes ingatlanok után fizetendő díjakat, a lakók keresete, kora és a helyi klíma alapján. A Utilities Electricite de France és GDF Suez cégek a rendelkezésre álló adatok alapján, az árammal és gázzal takarékoskodó fogyasztókat jutalmazná, a szabályozó szervek által pazarlónak ítélt ügyfeleket pedig büntetné.

8. Az Egyesült Államokban és sok más országban rögzítik az újszülöttek vérmintáit és sok esetben DNS információit. Vajon mire kell nekik?

9. Az Egyesült Államokban egyre több iskola írja elő, hogy a diákok RFID chipet tartalmazó, nyomon követő diákigazolványt hordjanak maguknál iskolaidőben, sőt azon kívül is.

10. Az Egyesült Államokban egyre több iskolában van állandó rendőrjárőr és jelenleg 70.000 kiskorú van börtönben.

11. Amikor egy amerikai állampolgár a FEMA (Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség) segítségére szorul már eleve börtönben érzi magát. A Sandy hurrikán levonulását követően New Jersey-ben felállított FEMA tábort a következőképpen jellemezte annak egyik lakója:

„Tegnap este látszott az ember lehelete,” mondja Brian Sotelo, aki a hurrikánban elveszítette otthonát. „Pine Belt-ben a Vöröskereszt kihirdette, hogy egy állandó, felújított, szilárd szerkezetű szállásra küldenek minket, ahol mosógép és állandó fűtés is van, erre idehoztak a sátorvárosba.”

Sotelo elmondta, hogy folyamatosan, „egész nap és egész éjjel” fekete helikopterek járőröznek felettük és egy fekete, elsötétített autó járkál a táborban, miközben a katonaság egész éjjel különféle berendezéseket szállít. Tudomásunk szerint a sajtó munkatársait nem engedik be a körbekerített területre, ahol az otthonukat elveszített állampolgárok kígyózó sorokban várnak a mobil vécék előtt. Minden ajtó előtt biztonsági őr és még a vécé vagy zuhanyhasználat előtt is fel kell mutatniuk valamilyen személyazonosító okmányt.

„Úgy bánnak velünk, mintha rabok lennénk,” mondta Ashley Sabol a Reuters riporterének. „Nehéz ezt kimondani, de olyan, mintha egy koncentrációs táborban lennénk.”

12. Azt talán már sokan tudják, hogy a mobiltelefonok folyamatosan adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Egyedül 2011-ben a hatóságok több mint 1 millió alkalommal kérték ilyen adatok átadását a szolgáltatóktól.

13. Az amerikai kormány egy olyan iPhone alkalmazást is létrehozott, ami a gyanús tevékenységek jelentését segíti.

14. Az adathalászatban egyre több magáncég is részt vesz. Köztük az egyik legnagyobb az Acxiom, amelyik több mint 190 millió amerikairól rendelkezik információval:

A cég hivatalosan az adatbázis marketing kategóriába tartozik. Az 1969-ben, Demographics Inc néven alapított vállalat kezdetben telefonkönyvek és egyéb kezdetleges eszközök, valamint egy darab számítógép segítségével kezdett adatokat gyűjteni a szavazókról és fogyasztókról direkt, marketing célokra. 40 évvel később az Acxiom 126 millió háztartás több mint 190 millió állampolgárról rendelkezik információval az Egyesült Államokban és körülbelül 500 millió aktív vásárlóról a világ többi részén. Convey-ben található központjuk 23.000 szervere évente 50.000 milliárd adatátvitelt elemez.

15. Az Egyesült Államok rendfenntartói hamarosan az utcai járőr kocsikat is a reptereken használt testátvilágító szkennerekkel szerelik fel, amelyek képesek átlátni az autók falán és a ruhákon. „Adatvédelmi szempontból nehezen tudom elképzelni, hogy milyen kifogása lehet az embereknek ez ellen,” nyilatkozta Joe Reiss, a speciális járműveket gyártó cég elnökhelyettese.

16. A BRS Labs nevű cég olyan bűnmegelőző kamerákat fejlesztett ki, amelyek elvileg képesek megállapítani, ha valaki egy bűntett elkövetésére készül. A kamerákat San Francisco legnagyobb közlekedési csomópontjain helyezik üzembe.

17.Gizmodo arról adott hírt, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Hivatal új lézer-szkennereket fog használni, amelyek akár 50 méteres távolságból is képesek átvilágítani egy csomagot vagy személyt:

A DHS egy vagy két éven belül bevetheti az új molekuláris lézer szkennert, ami 50 méteres távolságból is képes megállapítani, hogy egy csomag tartalmaz-e kábítószert, hogy valakinek a ruháján vannak-e lőpor nyomok, hogy mit evett reggelire, vagy mekkora az adrenalin szintje, anélkül, hogy hozzáérnének vagy a személy tudna róla.

18. Az FBI egy új egymilliárd dolláros biometrikus azonosító rendszer bevezetésén dolgozik:

A Következő Generációs Azonosító (NGI) rendszer tulajdonképpen egy országos adatbázis, ami az állampolgárok arcképét, írisztérképét, DNS adatait, hangmintáit és egyéb biometrikus adatait tartalmazza, elvileg a bűnüldözési feladatok támogatására. A vészharangot azonban sokkal inkább az adatgyűjtési módszerek miatt kongatták meg többen is. Az országos kamerahálózat és fotóadatbázis segítésével jelenleg tesztüzemben működő rendszer a legmodernebb arcfelismerő technikákat alkalmazza és hamarosan már a DNS és írisztérkép alapján is képes lesz valósidőben keresni.

19. Számos hivatalos kormánydokumentum „potenciális terroristának” bélyegzi azokat, akik kiállnak a személyes szabadság mellett.

20. A National Guard egyik tagja nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy egységét arra utasították, hogy polgári elégedetlenség, felkelés kitörése esetén az „ítéletnapra készülő” embereket terroristaként kezeljék.

Merre is tart a világ?

LAST_UPDATED2
 
November 25. PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 26. hétfő, 07:29
Pünkösd utáni utolsó vasárnap
November 25. 


Pünkösd utáni utolsó vasárnap November 25.   Az egyházi év utolsó vasárnapja elénk tárja a világ utolsó napját, mikor eljön az Úr a világot lángokban ítélni. Engedjük, hogy ennek a napnak komolysága lelkünk mélyéig átjárjon minket. Az üdvösség egy esztendeje elmúlt: vajon maradt-e nyoma lelkünkben? Felhasználtuk-e azt a sok kegyelmet, melyet a liturgia által nyújtott számunkra az Egyház. Kérjünk bocsánatot a mulasztásért és tegyünk erős fogadást, hogy a következő liturgikus évben még jobban együtt imádkozunk a liturgiában értünk imádkozó Egyházzal és még jobban vele együtt élünk. – A szentleckében a hálára és az imádságra int minket Szent Pál. Adjunk hálát Istennek azért a sok kegyelemért, amellyel az elmúlt liturgikus évben gazdagított és imádsággal készüljünk az új liturgikus év küzdelmeire. Az utolsó ítélet harsonája riad fel a mai evangéliumban. Hogy milyen lesz számunkra ez az ítélet, azt a földi életünk dönti el. Azért hallgassunk Üdvözítőnk kettős tanítására. Először is ne engedjük magunkat félrevezetni, mert hamis próféták már most is járnak közöttünk. Azután vigyázzunk, hogy mindig készen álljunk, mert nem ismerjük sem a napot, sem az órát, mely elhív a számadásra.  Kollekta. Ébreszd fel, kérünk, Urunk, híveid akaratát, hogy az isteni áldozat gyümölcse után egyre buzgóbban törekedve, jóságodtól egyre nagyobb segítséget nyerjenek. A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel együtt Isten mindörökkön örökké. Ámen. (Excita, quaesumus. Dómine, tuórum fidélium voluntátes: ut, divíni óperis fructum propénsius exsequéntes; pietátis tuæ remédia maióra percípiant.. Per Dóminum nostrum Iesum Christum, Fílium tuum: Qui tecum vivit et regnat in unitáte Spíritus Sancti, Deus: per ómnia saecula saéculórum. Amen.)  Szentlecke. Testvéreim: mi  szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és az Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. (Kol 1,9-14)  Evangélium. Abban az időben: Jézus ezt mondta tanítványainak: Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt - aki olvassa, értse meg! -, akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe. Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök! Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok. Akkor ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek. Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában -, ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik -, ne higgyétek el! Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk. Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig. Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban. Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. (Mt 24,15-35)
Pünkösd utáni utolsó vasárnap
November 25. 

Az egyházi év utolsó vasárnapja elénk tárja a világ utolsó napját, mikor eljön az Úr a világot lángokban ítélni. En
gedjük, hogy ennek a napnak komolysága lelkünk mélyéig átjárjon minket. Az üdvösség egy esztendeje elmúlt: vajon maradt-e nyoma lelkünkben? Felhasználtuk-e azt a sok kegyelmet, melyet a liturgia által nyújtott számunkra az Egyház. Kérjünk bocsánatot a mulasztásért és tegyünk erős fogadást, hogy a következő liturgikus évben még jobban együtt imádkozunk a liturgiában értünk imádkozó Egyházzal és még jobban vele együtt élünk. – A szentleckében a hálára és az imádságra int minket Szent Pál. Adjunk hálát Istennek azért a sok kegyelemért, amellyel az elmúlt liturgikus évben gazdagított és imádsággal készüljünk az új liturgikus év küzdelmeire. Az utolsó ítélet harsonája riad fel a mai evangéliumban. Hogy milyen lesz számunkra ez az ítélet, azt a földi életünk dönti el. Azért hallgassunk Üdvözítőnk kettős tanítására. Először is ne engedjük magunkat félrevezetni, mert hamis próféták már most is járnak közöttünk. Azután vigyázzunk, hogy mindig készen álljunk, mert nem ismerjük sem a napot, sem az órát, mely elhív a számadásra.

Kollekta. Ébreszd fel, kérünk, Urunk, híveid akaratát, hogy az isteni áldozat gyümölcse után egyre buzgóbban törekedve, jóságodtól egyre nagyobb segítséget nyerjenek. A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel együtt Isten mindörökkön örökké. Ámen. (Excita, quaesumus. Dómine, tuórum fidélium voluntátes: ut, divíni óperis fructum propénsius exsequéntes; pietátis tuæ remédia maióra percípiant.. Per Dóminum nostrum Iesum Christum, Fílium tuum: Qui tecum vivit et regnat in unitáte Spíritus Sancti, Deus: per ómnia saecula saéculórum. Amen.)

Szentlecke. Testvéreim: mi szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és az Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. (Kol 1,9-14)

Evangélium. Abban az időben: Jézus ezt mondta tanítványainak: Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt - aki olvassa, értse meg! -, akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe. Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök! Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok. Akkor ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek. Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában -, ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik -, ne higgyétek el! Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk. Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig. Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban. Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. (Mt 24,15-35)
LAST_UPDATED2
 
Oly korban élünk... PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 25. vasárnap, 14:18
Több száz ember kísérte utolsó útjára Stiaszni Évát

Több száz ember kísérte utolsó útjára Stiaszni Évát, akit a végrehajtók kergettek az erőszakos halálba.

51 évet élt. Metróvezetőként rengeteget dolgozott, de ennek ellenére ő is, akárcsak több mint egymillió sorstársa, a frankhitel őrület csapdájában vergődött. A kilakoltatási moratórium megszüntetését követően, a bankok által javasolt kvótaren
dszer bevezetése után, a fizethetetlen tartozások miatt elárverezték a feje felől a a lakást.

Október 6-án délelőtt rendőri kísérettel érkezett a végrehajtó az erőszakos kilakoltatásra. Az esemény tanúi elmondták, hogy a végrehajtó rátörette az ajtót a lakásban tartózkodó kétségbeesett asszonyra, aki látván a szobájába betörő idegeneket, a hatalmas sokk hatására levetette magát a kilencedik emeletről.

Ez az eset hatalmas társadalmi felzúdulást váltott ki, és több társadalmi szervezet is kifejezte felháborodását a végrehajtás embertelensége miatt. Ugyanakkor együttérzésükről és segítő készségükről biztosították a gyászoló családot.

Az asszony temetésén a családon és a rokonokon kívül jelen voltak még a kollégák, valamint a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének tagjai, akik közé Éva is tartozott.

Valamint a Magyar Szociális Fórum tagjai, Simó Endre vezetésével, a Munkáspárt tagjai; Thürmer Gyula vezetésével, a Fehér Kéményseprők Társadalmi Szervezetek Szövetsége; Dabasi Tamás vezetésével, és még sok együtt érző magyar ember, akiket megrendített ez a tragédia. A temetés résztvevői becsléseink szerint körülbelül 200-an voltak.

A gyászszertartás 13 óra 15 perckor kezdődött a temető ravatalozójában, majd a gyászolók lassú, méltóságteljes menetben kísérték Stiaszni Évát az utolsó útján. A sírnál lerótták kegyeletüket. Virággal borították be a mélybe engedett koporsót.

http://www.youtube.com/watch?v=mSFMhb2K2GA

Zetényi Csukás Ferenc


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Hány áldozat kell még a bankárok és a kormány asztalára?
Utolsó levél barátunktól, nyogudjon békével!

Duft naplója - Segítségkérés!

Sürgősen munkát keresek, mert kilakoltatnak, ha nem tudom fizetni a rezsit, és éhen halok, ha nem tudok legalább egy kis kenyeret venni.. Januárig kaptam ultimátumot, ha nem fizetek hajlék nélkül maradok!

Takarítani is elmennék, csak legyen végre munkám!

Előre is köszönöm a segítséget!
Fekete Gabriella - Duft naplója



FEKETE GABRIELLA (DUFT) LELKE HAZATALÁLT...

Szia Duft!

Zetényi Csukás FerencNa, hogy vagy? Szereted még a tavasz illatát, a fanyar vörösbort és a holdfényes éjszakát?
Milyen sokszor is mondtad, hogy mi nem mások vagyunk, hanem egyformák...
Hányszor, de hányszor rángattál vissza szelíd idealizmusomból, és adtál szerető, bölcs tanácsokat...
Emlékszel Gabi?

"Ha egy szobor előtt megállunk megcsodálni a művészi alkotást, mindannyiunknak más és más dolog fog eszébe jutni a mű kapcsán. Egyszerűen másképpen éljük meg az értékeket. Sokfélék vagyunk, de ugyanolyanok."
Én a fejemet csóválva nevettem, te az olcsó szemüveged alól néztél rám megrovón, ám mégis kedvesen.

" Bölcsen kell tűrni, amit a jó Isten ránk mér és derűsen elfogadni azt a jót is, amire talán még méltókká sem váltunk..."- és már gyújtottad is a következő bagót.
Legyintettél és mondtad: Egyszer meg fogsz érteni!"

Duft! Most mit hülyéskedsz? Gyere, vitázzunk tovább!

Az utolsó találkozásunk és az utolsó sétánk emléke jár a fejemben. A pesti éjszakában a flaszteren ketten sétálva- mögöttünk Anikó, Laci, Sanyi, Gábor és a többiek...
Te kántáltál és tanítottál, én riposztoztam, te nyugtattál...

"Feri! Ferikém! Közel a magyar feltámadás!"- daráltad a szavakat és én őszintén csodáltalak.
Kevés embertől bírom és fogadom meg a kritikát, de tőled, akkor igazán jólesett.
A bennem lévő ezernyi kétség, tehetetlen düh, a meg nem értett számolatlan ambíció...

Most, meg mikor kapizsgálom a bölcseletedet- elmentél...

Hát, jól itt hagytál Gabikám!
Már tudom, hogy nem vagyunk mások. Ugyanolyanok vagyunk!
Mindenben igazad volt, megértettem igazán!

Nekem is revideálni kellett az álláspontomat: Minden, ami magyar, az jó nekünk! Csak magyar legyen... csak, az legyen!

Duft! Figyelj most Te reám!
Én és a barátaink még maradunk kicsit... és harcolunk... mert, ahogyan jósoltad: "közel a magyar feltámadás!"
Anikóval telefonozok, - ő nyeli a könnyeket, én hallgatok- és közben nagyon nehéz a megmaradás.

Legyen neked könnyű a föld Gabikám!
Ha fentről nézel, ne felejtsd el soha:
Sétálunk mi még együtt az égi flaszteron!
Szia Duft!

Barátaid és harcostársaid nevében: Feri
LAST_UPDATED2
 
Szent Korona Szabadegyetem PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 20. kedd, 11:13
20121124_budapest_ingyenesnap 1
 
2012. november 25. PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 22. csütörtök, 21:29

gulag-gulaghistory-org

2012. november 25.

A Szovjetunióba hurcoltak emléknapja


Idén először ünnepeljük a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapját. Az Országgyűlés 2012. május 21-én fogadta el a fideszes Menczer Erzsébet határozati javaslatát.
Hozzávetőleg 800 ezer magyarról van szó, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként hurcoltak a Szovjetunióba több éves kényszermunkára, illetve akiket a II. világháborút követően koholt vádak alapján 5-25 évre száműztek a Gulagra.
(Az orosz kifejezés a Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej, azaz a Javítómunka-táborok Főigazgatóságának rövidítése.)
A parlament egyúttal felkérte a központi államigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, az egyházakat, a civil szervezeteket, valamint a közszolgálati médiumokat és az önkormányzatokat is, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a Szovjetunióba hurcoltakról. A képviselők azt is szorgalmazták, hogy állítsák fel a Szovjetunióba hurcoltak emlékművét.
(A határozati javaslatot benyújtó képviselőnő édesapja Menczer Gusztáv volt. A 2011 októberében elhunyt közéleti személyiség a Gulagot megjárt milliók egyik túlélőjeként, a Kárpótlás Társadalmi Kollégium, valamint a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szórakész) elnökeként, több szakkönyv szerzőjeként rendkívül sokat tett a politikai üldözöttek helyzetének javításáért, a történelmi igazság feltárásáért.)

http://www.mtva.hu/hu/sajto-es-fotoarchivum/2595-2012-november-25-a-szovjetunioba-hurcoltak-emleknapja

*

gulag tborok

A lét terei

M. Kiss Sándor

I.

Ahol éppen vagyunk

avagy a felcserélhető országlakos

Menczer Gusztáv könyvéről, ismertető helyett

Amásodik világháború következményeként közel hétszázezer ember került ki hosszabb-rövidebb időre kényszermunkára a Szovjetunióba. A magyar népet ért szovjet megtorlásnak minden harmadik magyar család valamilyen formában sértettje volt.

1949 és 1953 között a magyar állam több mint hétszázezer magyar ember ellen indított valamilyen típusú büntetőeljárást. A magyar népet ért magyar megtorlásnak minden harmadik magyar család valamilyen formában sértettje volt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni, szovjet támogatással lefolytatott magyar megtorlás során több mint háromszáz állampolgárt kivégeztek, harmincezer ellen eljárást indítottak, kétszázezren elmenekültek.

Ki maradt ebben az országban „érintetlen"? Hány magyar család? Ki, mikor került „kapcsolatba" a szervekkel és miért?

A diktatúra lényege nemcsak az, hogy a vezetők irtják egymást, még csak nem is az, hogy az úgynevezett közösségképző embereket kiemelik a közösségből, hanem az, amikor az egyén azt sem tudja - mert hallgat, mert meg sem mukkan -, miért került a hatalom karmaiba. A diktatúra ismérve az, hogy akárki, akármikor, akárhova, akárki által rács mögé kerülhet. A természetes térből kiemelve, mesterséges térbe kerülhet. Számmal felszerszámozott jellé válik és bármikor kicserélhető. Térben és időben.

Menczer Gusztáv 1921-ben született, csakúgy, mint anyám. Ebből az a pofonegyszerű igazság következik, hogy 1945-ben is egyidősek voltak. Anyám, elmenekítvén a veszélyesnek ítélt Sanyi csárdából, ahol akkor éltünk, a Podmaniczky utcában élte túl az oroszok bejövetelét, elfalazva, nehogy a tovarisok karmaiba jusson. Akkorra a budapestiek tudták már, amit tudni kellett. Kinek szerencséje volt, kinek nem. Apám is bujkált a nyilasok elől, amúgy féllegális állapotban, nagyanyám szerezte neki a papírokat, de jobb volt azokat nem mutogatni. Szüleim női részlege az oroszoktól, a férfi részlege, távol tartván magát a katonáskodástól, a nyilasoktól félt jobban, de ez utóbbi is kerülte a találkozást az oroszokkal.

Menczer Guszti barátom, a klasszikus középosztálybéli sarj, neveltetésénél fogva ebben az időben szélesebb perspektívában látta a világot. A vállalkozó anya, a zsurnaliszta atya idejét ugyan lekötötte a munka, de a három nyelven beszélő nevelőnő Gusztinak és nővérének biztosítani tudta a kellő hátteret. A nagyszülők körül is minden rendben volt. Egyik ágról nagygazda nagypapa, a kilencgyerekes nagymamával, másik ágon a vasutas nagypapa az apácáknál nevelkedett, háromgyerekes nagymamával. Guszti számára a felhőtlen gyerekkor egyik legemlékezetesebb színhelye a főváros környéki nyaraló volt, külön hintával, homokozóval. Anyám libalegeltető gyermekkora derekán két testvérével, Lenkével és Lacival rendre ellopta Őrzse dédanyám dagasztóteknőjét, s vígan csónakáztak a ház mögötti Salamon-tavon. Dédanyám szokásos átkozódása útmutatás családunk lehetséges őshazáját illetően: „Az a cigány fulladt volna bele a Rimába, aki áthozott benneteket."

Guszti életében eleve jelen volt Trianon, a maga összes keservével együtt. A nagyapai birtokot - Temes megye - alig lehetett látogatni, s újságíró apjával már ötévesen Belgrádba is eljutott. Magam Trianonról Eötvös-kollégistaként szereztem először érdemben tudomást abból, ahogy Szabó Dezső Az elsodort faluban a magyar összeomlásról írt.

Guszti barátom anyai nagyapja s az én anyai dédapám, a kitántorgó másfél millió emberünk egyedeiként, akár találkozhattak volna Amerikában. Nem tették, de mind a ketten visszatértek az óhazába, hogy aztán élvezhessék az első világháborút.

A forradalmak idején az emberek úgy húzták a lapot, mintha a sorssal huszonegyeztek volna. Guszti nagybátyja a galíciai, piavei-Isonzó menti harcok után részese volt az őszirózsa forradalmának, hogy aztán Trianon miatti keservében Lugosig fusson. Húsz év múlva, hazatértekor pedig Horthy csendőrei kis híján kóterba vágták, mert Szamuely valahai bőrkabátosának nézték.

Az én egyik nagyapámat a vére meg a gazdag papa által vett pejcsikó vitte a történelembe, a másik számára élete végéig Isonzó maradt az örök élmény. Hősi múltra sem panaszkodhatok, a mezőtárkányi rokonok között két vitéz is akadt. Jellemző, hogy ezt sem az anyaági rokonoktól tudtam meg, hanem a nagy képes vitézi könyvből, amelyet nagyapám könyvei között találtam, s bőszen lapozgattam első „nacionalista" korszakom hajnalán.

Dédapák, nagyapák, apák. Karakterek voltak mindannyian, s mégis, ezek az emberek csak részben határozták meg a saját sorsukat. Az azonos iskolázottságúak nyugodtan mezt cserélhettek volna, ha éppen a lét egy másik terén tartózkodnak.

A műveltség mint személyiségjegy meghatározó tényező. Az iskola a lét egyik tere, a haza a másik tér, ami adott. S a harmadik tere a létnek? Az, amit kapsz, még akkor is, ha nem ez járna neked. Ezek adják léted, s emlékeid gerincét. Ez vagy, illetve lettél tenmagad.

A fiatal Menczer Gusztáv csak sejti, de pontosan nem tudja, mi is az a Trianon. A forrás környezetének elejtett szavai. Én egyetlen felmenőmtől sem hallottam Trianonról, sem a sváboktól, sem a parasztoktól. Az iskolától sem. Az én környezetem Szabó Dezső volt. Tudtam ugyan - őrzöm is az érmeit, ha hurcolkodásaim során el nem vesztettem őket -, hogy apám visszafoglalta Kassát, s Erdélybe is diadalmasan bevonult. Ez azonban sokkal inkább nagyanyám, mint apám érdeme volt. Apámat mindkét alkalommal behívták, nagyanyám mindkétszer elintézte, hogy egészségügyiként az események vége felé, a trénnel érkezzen meg. Csíny volt ez a javából, meg néhány kondér húsleves a főorvos úrnak és stábjának, akik maguk közé vették.

Menczer Gusztáv „hallomás-Trianon"-ja viszont elmélyült. S érdekes ennek az elmélyülésnek az útja. A családi könyvtárban ott voltak Jókai és a Magyar Remekírók sorozatai mellett a korszak nagy bölényeinek - Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos - írásai is. Ezek a sorozatok, könyvek nekünk is megvoltak. Mire az érettségihez értem, Gárdonyi mellett már elolvastam Heczeg, Zilahy, Harsányi Zsolt, Rákosi Jenő, Surányi Miklós, az Erdélyi Szépmíves Céh íróinak munkáit. De nem volt József Attila. Gusztiéknál volt.

Guszti a Bimbó utcában lakó barátai révén - a baráti szülők nagy szalont vittek - személyesen ismerhette és hallgathatta Germanus Gyulát, Zilahy Lajost, Márai Sándort, Hunyady Sándort, Török Sándort, Németh Lászlót. „Felejthetetlen egyetem volt" - írja könyvében Guszti barátom. Nekem a kocsmánkban naponta megforduló Sánta, a kétes múltú vegyész jutott, őt követte a kortalan hobó Pipás, aki hallatlan leleménnyel átverte a németeket, a nyilasokat és az oroszokat is, hogy aztán a kocsma törzsvendégeként itt maradjon élő mesefának. Aztán Pacsek bácsi, a fodrász és Virág néni, aki a Béke utcai saját elvett kocsmájának az üzletvezetője lett. Ez után sorjáztak létemben - ekkor már másodévet végzett egyetemista voltam - a Jász utcai jegesek, akikkel egy egész nyarat dolgozhattam együtt: Hannibál, a matematikatanár, Cérna, az angyalföldi jassz, Gillig úr, a telepvezető és a költő Balaskó Jenő. Akkor még nem olvastam Déry Tibor Felelet című regényfolyamát. Különben tudhattam volna, hogy itt dolgozott Köpe Bálint, ugyanolyan körülmények között, mint később én. Csak a történelmi körülmények voltak mások. Gillig úr éppúgy zsidó volt, humánus és tehetetlen, mint Köpe Bálint munkahelyének tulajdonosa. Egy óriási különbséggel, Köpe gyártulajdonosa még Hitler hatalomra jutása előtt félt, az én Gillig uram, családját elvesztve, idegeiben hordozta a múlt gyötrelmeit, félelmeit a jelentől. Ő soha nem parancsolt, s még korlátozott uralmi eszközeiről is lemondott: Uraim! Könyörgöm, schihta! Dolgozzanak, mert bármikor jöhet az ellenőrzés!

A nagy felvilágosító, akinek társa lehettem a jegeskocsi megpakolásában - mert elfogadott -, a jégboltok feltöltésében, Balaskó Jenő volt. Tőle tudtam meg, hogy Cérna és a vékonycsontú matektanár Hannibál egyaránt ötvenhatosok. Cérna, akár győz a forradalom, akár nem: az örök jeges. Hannibál nem. Vajon ő milyen kapuk előtt állott? Hol fagytak meg az elefántjai?

Jenő egyszerre tudott mélabús és feszült lenni. Hihetetlenül ingerült volt és türelmes. Ha látta, hogy nem bírom tovább, szó nélkül elvégezte az én munkámat is, de előtte istenesen meghajtott. S életem nagy ajándékát kaptam tőle. Nekem ötvenhat Jenő feltűnéséig a mámoros arcú, zászlólobogtató tüntetéseket, a titokban elmorzsolt könnyeket, a szemem láttára Nyugatra özönlő tömegeket jelentette, s kicsúfolandó orosz kiskatonákat, akik a kiszáradt Rábát Szuez-
zal, Győrt pedig Berlinnel azonosították. Jenő döbbentett rá - ha ötvenhatról írok, a mai napig lényeges szempontként van jelen az agyamban -, a forradalom nemcsak harc, akkor is aludni kell, mosdani kell valahol, és nem utolsósorban szeretni. Vagyis ötvenhat nemcsak a Corvin közi harcos, hanem az őt körülvevő, az őt ellátó emberek sokasága. Ötvenhat a nép! Géppisztoly és zsíros kenyér.

Szemere Samu bácsi a Budai Zsidó Hitközség elnöke Gusztinak jutott, nekem Gillig úr.

Menczer Gusztáv barátom, mire leérettségizett, a mai napig használhatóan megtanulta a latint, övé lett a német és az olasz nyelv. Ami időnkben a nyelvtanulás gyanús, polgári csökevény volt. Volt egy tornatanárunk, Laci bácsi, alias Monsieur. Ő valahonnan a francia végekről szakadt Győrbe, s a hengerbukfenc mellett, valóban aprópénzért, szinte kedvtelésből egy egész osztálynyi gyereket próbált bevezetni a francia nyelv rejtelmeibe. 56-ig. Aztán már nem! Oroszból viszont tízévnyi tanulás után „perfekt" lettem. Bármikor megszólítom a Tanár Elvtársat, és jelentem neki, hogy az osztálylétszám negyvenegy, nem hiányzik senki!

Éveken, mit éveken? Évtizedeken keresztül verte a szocializmus, a magasabb minőségű emberi rend a fejünkbe az osztályharcot, a vallás ópium mivoltát, s gajdoltatta velünk, hogy egyenlő az ember, bár a bőre barna vagy fehér. Menczer Gusztáv, mire megkapta az érettségi bizonyítványt, e helyett a nemes gondolatsor helyett csupán arra jött rá, nem érdekes, hogy ki milyen vallású, nemzetiségű vagy származású. Stein bácsiból leginkább az érdekelte, hogy a szatócsboltjában, van-e áru, nem átallott a cigánygyerekekkel fára mászni, s tisztelte a kávéházban dolgozó ősz néger pincért is. „A mérce más volt. Például spicli-e, súg-e, odaadja-e leírni a házi feladatot, sportol-e." Balogh Edgár, a későbbi jeles gondolkodó számára - ahogy egyszer elmesélte nekem - a szombat pedig kimondottan pénzszerzési lehetőség volt. A szomszéd, öreg zsidó házaspár, jó ortodoxként, szombatonként semmihez sem nyúlt. Ő ment át feltenni forrni a vizet a teához, fel- vagy lekapcsolni a villanyt, s ezért tisztességes „bért" kapott. Hétfőn! Boldog békeidők.

Kibontakozik előttünk egy középosztálybeli, érettségizett úgynevezett úri fiú képe. Jól elboldogul két-három nyelven, ifjúsági futóbajnok, érti a nemesebb gondolatokat, vallásos, s nincsenek különösebb elfogultságai. „Helytelen és illetlen lett volna a másik embert nem tisztelni. Ez akkoriban felénk ilyen egyszerű volt." S mindez miért volt evidens? „Mert a valláserkölcs, Jézus és a hazafiság erre tanított."

Már az egyetem elvégzése után, fiatal kutatóként, a Kádár-rendszer virágkorában történészként olyan témát kaptam - németellenes polgári ellenállás a második világháború alatt -, amelynek vagy nem volt hozzáférhető levéltári forrásanyaga, vagy tilos volt kutatni. Kapcsolataimat megmozgatva keresni kezdtem azokat az embereket, akik az akkori események aktív részesei voltak. Vagyis azt a korosztályt cserkésztem be, amelynek Menczer Gusztáv is tagja volt. Természetesen viselt úri modort tanultam tőlük, pedig majd mindegyiket alaposan megviselte a sors az oroszok vagy az ÁVH képében. Úgy itták a kávét, vagy éppen a habzó sört, hogy nem állt el a kisujjuk. A szalvétát különösebben széles mozdulatok nélkül tűrték az ingnyakukba. Viseletes szvettert vagy lehamuzott mellényt viseltek méltósággal. Nem vívtak elszánt harcot késsel, villával, kanállal. A gurulásra hajlamos zöldborsót is úgy tudták ráhalmozni a villa domború hátára, hogy utána nem kellett vadászmezőnek tekinteni a szobát. Tudták, mi az a halkés, sőt kávézáskor előkerült - hozzáférhető helyről! - a míves porceláncsésze, s a konyakhoz a kristálypohár. Mondataik - bár nem nélkülözték a szónoki fordulatokat - érthetőek, világosak voltak. Ha szóba került Trianon, tapintható volt a belső tűz, a kommunisták említésekor pedig az elfojtott indulat. Bár úgy ültem asztalukhoz, hogy egy letűnt világ itt maradt mamutjaival fogok társalogni, emlékbegyűjtő és tároló leszek, nem ez történt. Az eltűnt világ diszkrét bája megfogott. Az ipariskolai tanár - aki mellesleg az ávós kísérettel érkező Rákosiné, Fényicskát is tanította kerámiázni, amúgy maszekben - éppúgy maradandó nyomokat hagyott bennem, mint az Erdélyből menekült, történelmi nevet viselő, ősz öregúr.

Menczer Gusztáv tehát nem álmai ifjúságképét tárja elénk. Eza típus, kicsit el-elbóbiskolva, szavakat felejtve, de még mindig köztünk van.

Velük, az ő kiszorításukkal - beszorítva a szoba négy fala közé, vagy eldugva a messze Szibériába - a napi létben tetten érhető méltóság kezdett kiveszni a világból.

Menczer Gusztáv szakértelmiségi akart lenni és polgár. Polgár, akit a sport érdekelt, a rövid szerelmek, a zene, a színház, no meg a barátok. Szüleim halála után a „hagyatékban" turkálva kezembe akadt néhány operabérlet, egy Wagner-partitúra, vígszínházbeli jegyek, s dedikált verseskötetek sora. Olyan dolgok, amelyek eredetéről fogalmam sem volt. Az én születésem vetett véget ennek a kulturális bacchanáliának, vagy esetleg az új világ születése teremtett új kulturális értékeket? Valami biztos befejeződött. Nincs folytatása a könyvvásárlásnak. Illetve van. A mai napig őrzöm - nemcsak őrzöm, olvastam is, rajtam kívül ki még - a Sztálin-összest, a Sztálin írta: „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának rövid történetét." A szovjet tudósok elmélyült írásait Sztálin és a szovjet tudomány viszonyáról. Főleg az nyűgözött le, amit Sztálin a kibernetikáról és a kőolajszármazékokról „írt", hogy másról már szót se ejtsek.

Hasznos könyvek voltak ezek. A Sztálin-összes - ma is meg van, a könyvtáram látható helyén díszeleg - például kimondottan hasznosítható ágyláb helyett. Heverőnk kitört tartókarját éveken keresztül pótolta közmegelégedésre. De máskor is segítségemre sietett a nagy tanító. Van egy klasszikus válaszlevele, amelynek címzettje valamilyen területi titkár. A titkár felpanaszolta a nagy vezérnek, hogy egy bizonyos Mikulina elvtársnő írt egy brosúrát, Sztálin elvtárs előszavával a zargyevai szövőnők életéről. Ebben a brosúrában a szerző ecsetelte az új, az életet széppé tevő szociális beruházásokat. Írt az új zuhanyozóról, a sportpályákról stb. A figyelmeztető levelet író titkárból végül kiszakadt a jajszó! Az a baj - jelezte a népek atyjának -, hogy Zargyevában nincs szövöde.

Ha észlelem, hogy a hallgatóim figyelme lankad, s még mindig nem értik a létező szocializmus és az épülő kommunizmus lényegét, ezt a levelet szoktam felolvasni, a sztálini válasszal együtt. A világbéke őre, megköszönvén a titkár szavait, röviden, de velősen kifejtette: lényegtelen, hogy van-e Zargyevában szövöde. A lényeg az, hogy az irányelv s a jövőkép jó. S az ilyen kezdeményezéseket támogatni kell. Sztálin elvtársnak - szólt egyes szám harmadik személyben a nagy tanító - nem Lev Tolsztoj „háború és béke" című munkájához kell előszót írni, mert az emberek azt ismerik, hanem az ilyen kitűnő szellemű munkát kell támogatni, mint amilyen Mikulina elvtársnő műve.

Szegény apám! A Sztálin-összesben aláhúzott mondatok, megspékelve Rákosi elvtárs „zöngéivel" előbányásszák az idilli képet. Apám hangosan olvas, anyám pedig egy füzetbe ír! Én pedig játszom a legkedvesebb bábummal, a majommal.

Visszatérő rémálom, főleg mostanában. A Tóth Ilona-dokumentációban hasonló szöveget találtunk. Ott a mama és lánya küzdöttek együtt a marxista klasszikusokkal. Egy történész(!) ezt annak bizonyítékaként értelmezte, hogy a család együtt lélegzett a szocializmussal. Biztos voltak ilyen családok! De talán szabadjon annyit megjegyeznem, ez talán statisztikailag mégsem volt jellemző! Főleg 56 fényében.

Egy nagyon kedves barátunk mutatott a közelmúltban egy teleírt füzetet. Édesapjáé, a nagy íróé volt, aki már a harmincas években mélyenszántó, kitűnő munkában elemezte a Sztálinnak nevezett ember munkásságát. Nem éppen pozitívan, de felelősséggel. Ez a füzet az ötvenes években telt be. Az író, természetesen pártonkívüliként, az írószövetségben is rendszeresített továbbképző szemináriumokra készült. Az előadók nevét fedje jótékony homály. Elégedjünk meg azzal, hogy köztünk élnek, de nem mind itthon.

Azt írja könyvében Menczer Gusztáv barátom, hogy a háború kezdetén megdöbbenést érzett, de mert az élet itthon továbbra is konszolidáltan folyt, nem hagyott mély nyomot benne. „Idős atyai barátaim figyelmeztettek a veszélyre, de akkor úgy véltem, hogy ezt is túléljük, mint az elsőt."

Túléljük. Átélni, megélni, túlélni. Az a szép a magyar nyelvben, hogy egy igekötő használatával is ki lehet fejezni egy életstratégiát. AMenczer Gusztáv fémjelezte közép-középosztály közepe akkor döbbent rá a napi valóra, amikor „a klubházból csonkolt végtagú katonák jöttek ki sportolni. Bennem és társaimban is ekkor tudatosult egyszerre minden, amiről nem gondolkodtunk, mert ilyen durván még nem jött szembe a legújabb kor irtózatos történelme. Napokig alig tudtam megemészteni a történteket."

A megpróbáltatásnak azonban még nem volt vége. Bekövetkezett a német megszállás, majd Menczer Gusztáv szembe találta magát a sárga csillaggal. Egyszer az elemista jó barát mellén virított, aztán Szemere Samu bácsin, majd nővére gyerekei doktor nénijének látványa döbbentette meg.

Nálunk a döbbenet tárgya nem a sárga csillag látványa, hanem állandó albérlőnk a kocsmában, Bandi bácsi volt. Bandi bácsi a „családtag" szemléltető példája volt, miként terebélyesedik ki egy kezeletlen fekély az országtesten hat kemény és keserves év alatt. Guszti elhessegethette az országot etikai értelemben véve fenyegető vészt, míg szembe nem jött vele a stigma. Az én családom is, karöltve Bandi bácsival. Majd csak lesz valahogy. Lett is. Aki túlélte, vagy aki megörökölte, hordozza tovább a sebét. És nem tudnak többé felhőtlenül egymásra mosolyogni. Generációs, örökölhető sokk?

1981 novemberében jelent meg egy esszém a Kulin Ferenc szerkesztette Mozgó Világban. Simonffy András Kompország katonái című munkájáról értekeztem. A felütés is elég erős volt már: „Kompország katonája csatát nyert. Legalább így. És ennyi idő után. Simonffy Andrásnak sikerült apja szívéről letépnie »sorsának sárga csillagát«... Vajon mikor érünk el oda, hogy elszánjuk magunkat: népünk szívéről is letépjük sorsának sárga csillagát?"

Az érzelmeket sem nélkülöző mondat kivágta a biztosítékot. A Kossuth Kiadó akkori főszerkesztője a következő számban megjelent írásában nemcsak csúsztatással és hamisítással vádolt, hanem ki is kérte magának, hogy egy nép sorsának sárga csillagáról ilyen összefüggésben írjak. Fojtogatott a düh. Akkor már régen túl voltam anyai nagyapám „romantikus antikapitalizmusán" és nagyanyám „joviális antiszemitizmusán". Nagyapám mondogatta állandóan, hogy ide figyelj, Sándor! A Weiss Manfréd gazdag zsidó volt, a Schwartz Bandi meg szegény. Nekem Schwartz Bandival semmi bajom, a Weisseket meg elzavartuk. Nagyanyám baja kézzelfoghatóbb volt. Atárkányi házunk aljában csobogó kacsaúsztató, a Salamon-tó valamilyen rejtélyes oknál fogva megáradt, s elvitte a házunk falát. Öreganyám bement Egerbe a zsidóhoz, mert kölcsönt akart felvenni. A kölcsönző úr sokallta az összeget, mondván, hogy egy vályogfal felhúzására kevesebb is elég. Nagyanyám tapasztalati úton megokosodva téglából akarta a falat. Erre meg nem kapott a zsidótól pénzt. A várostól viszont igen. Elhajtott a zsidó, elhajtott, mondogatta nemegyszer, kérdésre! Nagyanyám. Bizony elhajtotta úri gőggel a zsidó! Ez faktum! Történelmi tény! Mint ahogy az is, hogy ettől számítva paraszt nagyanyám nemigen szerette a zsidókat! Kivéve a távoli ismerős, másik nagyanyám albérlőjét, Schwartz Bandit.

Ezzel az örökölt és szerzett tudással úgy éreztem, jogom volt a főszerkesztőt visszautasítani, s közölni országgal-világgal, hogy a sárga csillag, túl a konkrét időhöz kötött tartalmon, általános értelemben véve a stigmatizáció szimbóluma, s egy tisztességes értelmiséginek a stigmatizáció minden megjelenési formája ellen tiltakozni kell. S ehhez a jogalapot anyámtól s anyai nagyszüleimtől kaptam. Guszti barátom leírja, hogy családja „25-30, csillagos házba zárt család tagjainak élelmezési jegyét váltotta ki naponta, akik a rövid kétórás kimenő alatt vitték el a kiváltott, jegyre járó élelmet." Barnus nagyapám és Matild nagyanyám pedig, egyik feledve osztályos tudatát, a másik pedig a kidőlt falat, szorgalmasan vitték az ennivalót a gettóba, osztály nélküli attitűddel, amíg csak lehetett. Pedig többször megfenyegették őket a nyilas suhanc őrök. Nem tőlük tudom. Nekik ez természetes, szóra sem érdemes cselekedet volt.

Anyám története rétegzettebb! 1944 októberében még üzemelt a Petneházi utcában lévő cukrászdánk. A tulajdonjog apai nagyanyámé volt, anyám csak „gebinben" működtette. A cukrászdával szemben volt a nyilasház. Nem messze pedig a gettó. Anyám, aki a saját magára visszaháruló kockázatvállalásban nem volt akárki, jobb híján cukrászsüteményeket csempészett be a gettóba. Az így keletkezett hiányt természetesen apai nagyanyám állta. Huszonhárom éves szépasszony anyámat többször figyelmeztették, a később gyilkossá váló, akkor még a szépségnek áldozó nyilas őrök. Irénke! Nem lesz ennek jó vége! Aztán megjelent egy alkalommal a nyilasházban vizitáló Szálasi is. A Nemzetvezető arcpirosítót használt. De meg kell hagyni, joviálisan viselkedett. Ej-ej, Irénke - fitogtatta háttérinformációit -, cukrászsüteményt hordunk be a zsidóknak, nem lesz ennek jó vége! Ha abba nem hagyja, maga is oda kerülhet! Anyám abbahagyta! Ennyire tellett a civil kurázsiból.

Menczer Gusztáv hozzátartozói, anyám, nagyapám, nagyanyám természetesen nem tudják utólag sem eliminálni a zsidótörvényeket, de amíg cselekedeteik következményei csak önmagukra hárultak vissza, „megcselekedték, mit megkövetelt a haza!"

Kevés volt? Kevés volt. De vessünk számot azzal, hogy ebben az országban nem volt a társadalom egészét(!) átfogó antihitlerista ellenállás, s nem volt gettólázadás sem. Nemcsak az elszántság hiányzott, hanem a lehetőség is.

S a felelősségvállalás nemcsak a történelem egy kimetszett szakaszára vonatkozik, hanem az egészre is.

Miért lehet Sztálin Gulágját csak egy félresikerült modernizációs kísérletnek eladni, s Hitler embertelen őrültségét népirtásnak nevezni? Nekem Schwartz és Menczer azonos érték! Hogy közülük ki maradt életben s ki nem, az egyszerűen véletlen! Ebben az országban, 1944 és 1962 között, időnként szinte tőle független valóként mindenkinek volt egy virtuális jegye a virtuális s időnként reális halálvasútra.

Abszolút hamis beállítás az, hogy az egyik terror nyíltan, mindenki szeme láttára ment végbe, a másik pedig fedetten. Amikor a Recsk-film készítésében részt vehettem Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza oldalán, több olyan beszélgetésnek voltam a részese, amikor azt kérdezgettük, hogy vajon az emberek tudhattak-e Recsk létezéséről. A tábor területén éjszakánként égtek a lámpák. A vasútfülkéből kitekintve kirajzolódtak a tábor körvonalai. Ha valaki megkérdezte a fülkében ülők közül, hogy mit is lát valójában, a kínos csendet meg-megtörte a sóhajnyi vallomás: az ott a recski titkos tábor. Az egyik diktátor fennhéjázva ölt, a másik önmagát humanistának álcázva - „a legfőbb érték az ember" -, egyik helyen titkon készült a tömeggyilkosságra, másik helyen nemcsak készült, de végre is hajtotta azt. Ahogy az érdekei megkívánták. S mire épült a titok? Az egyén félelmére. Arra a félelemre, hogy az egyik ember, a megtorlástól tartva, nem fogja megosztani nyílt titkát a másikkal. A„nem titok" nem válik nyílt köztudomássá.

Menczer Gusztáv leírja könyvében, hogy aki tehette, a vagonból kidobált cédulákon tudatta hozzátartozóival - felhasítva ezzel a „nem tudás védő burkát" -, hogy merre vezet a sínpár. De nem vonja felelősségre, még csak számon sem kéri a társadalmat, hogy miért tűrte? Mert tudja - akárcsak a hortobágyi kitelepítettek, akik köré még csak nem is övezték a titok burkát -, hogy akkor nem volt más lehetőség. Hallom az érvet: de a recskiek, a kitelepítettek életben maradtak? Bizony, bizony! Ma már azt is tudjuk, miért. De akkor ki tudta? Talán bizony az az ávós őr, aki azzal biztatta az internáltakat, ugyan, „ürgék", nem kell összeírni a letéteket, maguk úgyis megdöglenek! Vagy a magyar társadalomnak - benne zsidóknak és nem zsidóknak - garanciája volt arra, hogy a diktatúra csak szórakozik az áldozataival, de végül van, akit futni hagy? Tudjuk jól, ehhez nemcsak Sztálin halála kellett, hanem 56 is. A társadalom elkeseredett, de közös válasza. Mostanában ugyan úgy hallik: 56-ban is éppúgy futkároztak a fegyveres emberek a magyar utcákon kommunistákra vadászva, mint 44-ben a zsidókra vadászó nyilas suhancok.

Menczer Gusztáv „katonai karrierjét" Mikó Zoltán vezérkari százados indította útjára, a Bimbó úti parancsnokságról. Mikótól kapott Guszti barátom „beutalót" az egyik Kisegítő Karhatalmi Alakulathoz.

Hadtörténész koromban a második világháború alatti Hitler-ellenes nemzeti ellenállás történetét kutattam. Ezalatt az öt év alatt a kutatási korlátozások ellenére a tárgyalt témát illetően sok értékes információhoz jutottam. Ennek tudatában állíthatom, hogy Guszti elkezdte az akadályfutását a halál ösvényén. Például ha valaki odafigyel arra, hogy Gusztinak Mikó által aláírt papírja volt, menthetetlenül megrövidítik földi létét.

Mikó Zoltán a Bajcsy-Zsilinszky Endre neve fémjelezte nemzeti ellenállás központi személye volt. Mikóra várt a feladat, hogy alkalmas pillanatban, a KISKA alakulatok összevonásával frontot nyisson a fővárosban az oroszok előtt. Ő volt a két, kiskásokból verbuvált egyetemista alakulat: a Görgey és a Táncsics zászlóalj mozgató embere is. Mindemellett rendszeres kapcsolatban állt a svéd diplomatával, Raul Wallenberggel is. Wallenberg jól tájékozott ember volt, páncélszekrénye mélyén hevert néhány irat, amely fényt vetett a katyni erdőben elkövetett gyilkosságra is. Azt viszont már nem tudta a svéd diplomata, hogy érvényben van Sztálin parancsa a Szmers (szmers spionam - halál a kémekre, a Csekához hasonló katonai felderítő szervezet) számára, miszerint akinek valamifajta tudomása van Katynról, azt el kell fogni. Mikó Wallenberg jóvoltából ismerte az ominózus iratok tartalmát.

Mikó Zoltán október 15. után a nyilas vezetéstől az előrenyomuló Vörös Hadsereg hátországában kialakítandó fehér partizánalakulatok létrehozásának feladatát kapta. Eza szervezet természetesen nem jött létre, viszont sok irat született, amely Mikó aláírását viselte. Az áttörés kudarcba fulladt, de Mikó átjutott az oroszokhoz, ahol nagy reverenciával fogadták.

A következő színhely egy az oroszok által üzemeltetett magyarországi hadifogolytábor föld alatti verme, ahol egymás mellett hever Mikó Zoltán és katona, illetve segítő harcos társa Bondor Vilmos. Mikó élete utolsó előtti pillanatában elmondta, hogy amikor a szmers megtalálta Wallenberg páncélszekrényében a katyni dokumentumokat, gyökeresen megváltozott a vele szembeni bánásmód. Óva intette Mikó százados Bondor Vilmost, hogy Katyn nevét akár csak a szájára is vegye.

Mikót kivégezték. Bondor Vilmos megjárva Menczer Gusztáv társaként a Gulág poklát, hazatért. Történetét ő magától hallgathattam végig Los Angeles melletti házában 1987-ben. Egy túlélő „recski", Sztáray Zoltán hozta össze a találkozót. Hazatérve, akinek tehettem, elmeséltem Bondor Vilmos történetét, de írni nem adatott módom.

Tényleg nem adatott, vagy túl óvatos, esetleg gyáva voltam?

(Folytatjuk)

*

Salamov portré

salamov

A lét terei II. - Menczer Gusztáv könyvéről

M. Kiss Sándor

Sorsát - amelyre semmi nem predesztinálta - Menczer Gusztáv sem kerülhette el, Szálasit még kicselezte, Sztálint már nem: elindult a Gulág-szigetek felé.

Ahol éppen vagyunk avagy a felcserélhető országlakos

Menczer Gusztáv könyvéről, ismertető helyett

A korabeli magyar politikai vezetés néhány jelentős személyisége pontosan ismerte Mikó tevékenységének a lényegét. Kovács Imre, Veres Péter, Nagy Ferenc, Tildy Zoltán, Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás együtt írták alá Sztálinnak azt a levelet, amelyben Mikó hazatérését szorgalmazták. Hosszas utánjárás után Magyarország kapott egy Mikót, csak nem az igazit. S mert ezt az embert Sztálin „küldte" - el kellett fogadni.

Több mint három évtized telt el, míg lassan oszladozni kezdett a Mikó halála körüli homály, s derült fény arra a különben köztudott tényre is, hogy a Mikó neve fémjelezte Görgey és Táncsics zászlóalj azon tagjai, akik különben a Hitler-ellenes ellenállás törzsállományát jelentették, ha nem tudtak időben elmenekülni a szövetséges szovjet csapatok elől, mindannyian szovjet „hadifogságba" estek. Később többen nagy keservek közepette hazakerültek, de tudták, hogy életük ára a hallgatás.

„Továbbá rájöttem, hogy a most folyó világégésben egy porszem vagyok, amelyet tőlem független események dobálnak összevissza. Így indultam el és jutottam el odáig, hogy ez a rossz sors nem más, mint a háborút elindító, a fél világot hatalmába keríteni akaró őrült Hitler, meg a vele 1939-ben lepaktáló Sztálin" - döbbent rá a maga igazságára Menczer Gusztáv. S ennek logikus velejárója az a felismerés is, hogy „mindig legfeljebb egy lépésre szabad csak előre gondolkodni". Tegyük hozzá: ha lehet!

Gondolkodott Menczer Gusztáv is, akkor, amikor potenciális katonaszökevényként, a nyilasok fogságában választhatott a főbelövés, büntetőszázaddal a frontra indulás, a Hunyadi páncélosok vagy egy különleges kiképzés között. Ezt a menüt ajánlotta neki Szálasi és Hitler rendszere. Szerencséje volt. Atovábbképzést választotta. Mehetett harcolni. Volt, aki hasonló helyzetben ugyancsak a továbbképzést választotta, de az ajánlott keret a Hunyadi páncélosok voltak. Ő is elkerülte a további fegyveres harcot, egy golyót nem lőtt ki, mégis rosszul döntött. Rákosi Magyarországa úgy döntött, hogy elszánt fasiszta alakulatban harcolt Hitlerért az utolsó csepp véréig. Pedig csak a háborút akarta „kidekkolni." Rákosi érveit, mint megannyi mást is, Kádár változatlanul vette át. Így vált a Hunyadi páncélos alakulat az új hatalom zsarolási potenciáljává.

Sorsát - amelyre semmi nem predesztinálta - Menczer Gusztáv sem kerülhette el, Szálasit még kicselezte, Sztálint már nem: elindult a Gulág-szigetek felé.

Kocsmánk, a „Sanyi csárda" - a pénz nagy úr - alig hogy véget ért az ostrom, szinte azonnal kinyitott. Egy éjszaka vadul rugdalták a kocsma rolóját, s a gazda nem ugrott elég gyorsan. A kocsmavárat bevenni akaró orosz katonák a golyósorozattal és a puskatusokkal villámgyőzelmet arattak. Mire nagyanyám az ivóba ért, már folyt a bor. Tiltakozását egy bajonett fojtotta el. Mellbe szúrták. Életben maradt. Szerencséje volt. Mielőtt megerőszakolhatták volna, leszúrták, s mert leszúrták, el sem tudták hajtani egy kis málenkij robotra. Aztán az oroszok elmentek, de volt köztük egy vrács! Az bekötözte. Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja. A magyar gyerek, a környéken lakó orvos, a dugdosott gyógyszerei feláldozásával hálálta meg az évek során felszolgált fröccsöket, amelyet a vizezés nélküli hordóból kapott.

Guszti ekkor már úton volt Sztálin dácsái felé.

És ekkor jelent meg családunk életében Pável. Pável palkovnyik volt, orvos, ukrán, és nyelveket beszélt. Ne félj, mamka! - biztatta németül jól értő nagyanyámat, most már nem lesz baj. A„Sanyi csárda", borkiméréssel keresztezett harcálláspont lett, s a béke szigete, élén Pávellel, a bajszos angyallal. Aztán 1946 elején Pável is elment, a kocsma pedig soha nem látott intenzitással működött tovább. Állandó vendégeink voltak az egyre barátságosabb oroszok, s a lassan ideszokó demokratikus magyar katonák is. Mégis megtörtént a baj. Akis Sanyika - szerény, de annál jelentősebb személyem - vígan rohangált az ivóban, asztaltól asztalig. Az ivó egyik szögletében az oroszok iszogattak, a másikban a magyar katonák. Az oroszok, mint ezt azóta is hírelik róluk, szerették a málcsikokat. Egyikük elővett egy tábla csokoládét, s hívogatni kezdett. Bűnbánóan be kell vallanom, az oroszok invitálásának egészséges nemzettudat híján általában nemigen álltam ellen. Azon a reggelen azonban, feltehetően felvillant bennem - hogy hű legyek az emlékiratok objektív hangvételéhez -, hogy ezek ugyan azt hangoztatják, hogy ideiglenesen vannak itt, de állandóra rendezkedtek be, s megmakacsoltam magam. Szeszélyesen hadonászva toltam el az orosz csokit, s ráadásul bömböltem is. A „ruszkaja dúsa" kiegyensúlyozottságát bizonyítja, hogy az orosz katonák csak nevették makrancosságomat, sőt nagy hangon ugratták visszautasított társukat. Ekkor az egyik magyar, hogy etnikai rokonságunkat kidomborítsa, csokoládét ugyan nem kínált, mert nem volt neki, de valami papírral magához csalogatott. Az ölébe röppentem - egy-két magyar összehajol -, amit a magyar diadalmas mosollyal nyugtázott, egy az oroszok felé vágott megjegyzés kíséretében. Ez volt a sok. Az oroszok dühödten ugráltak fel székeikről, és sorozatokat eresztve a plafonba, miközben a fasisztákat emlegették, a család összes összefogható tagját a fal mellé állították. Ott állt égnek lökött kezekkel a kocsmanévadó nagyapám, lábadozó nagyanyám, a sikeresen hazatért zsidó albérlő Bandi bácsi, a fal mögül kibontott anyám, s a már nem katonaszökevény apám, és természetesen én, aki leleplezte családom fasiszta szimpátiáját. A magyar katonák meg továbbra is ott ültek a másik sarokban, egymásba kapaszkodva.

Az ivóban fejünk felett ott lebegett a halál angyala. Már-már kivégzőosztaggá változott a ricsajozó oroszok csoportja, mikor az egyik magyar végre megmozdult.

Később anyám, ha éppen az oroszokat szidtam, s a magyar semlegességről szónokoltam, gyakran intett le azzal, hogy jaj, Sanyikám, hadd már abba, egyszer már majdnem agyonlőttek miattad bennünket. Ha az a magyar katona nem veszi elő a kommunista párt igazolványát, s nem hazudja azt az apádról, hogy már a háború előtt is illegális kommunista volt szegény, akkor ma már nem élünk.

Elmondhatom, hogy kora gyerekkoromban sikerült megteremtenem családom kiirtásának, de legalábbis a deportálásnak a feltételeit, s egy esetleges véletlen következtében talán Menczer Guszti társai lehettünk volna a marhavagonban. Legalább annyira szolgáltunk rá, mint ő, s legalább annyi esélyünk volt rá, mint neki. Talán az volt a szerencsénk, hogy itt egy olyan ember is volt, aki tudott mindkét nyelven, tisztességesen beszélt rólunk, s a hallgatóság csupán egy potenciális kivégzőosztag volt, s nem a jogállam megtestesítője, a szovjet bíróság, kitanított, a magyart csak névelőiből értő tolmáccsal.

Mi tehát a következő kilenc évünket itthon töltöttük, Menczer Gusztáv pedig nem. Fordítva is lehetett volna.

Szinte elképesztő, hogy ki mindenki kapta jutalmul - mert halál is lehetett volna - a tíz, húsz, huszonöt évet a szovjet bíróságoktól. Lengyel József irodalmi remekben tudatja azokat, akik még olvasnak szabaddá vált hazánkban, a szibériai „szép napokról". Rózsás János is letette névjegyét a magyar memoárirodalomban, akárcsak Kádár Gyula volt vezérkari ezredes.

Kádár Gyula. Katonatiszt volt. 1942-ben, mint a hadsereg propagandamunkájáért felelős felső vezetők egyike megszervezte Lillafüreden az úgynevezett „író-katona konferenciát." Ezen a találkozón jelen volt a magyar irodalom színe-java is, többek között Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Szabó Lőrinc, hogy csak néhány nevet említsünk. Kállay Miklós akkori magyar miniszterelnök, Antal István a propagandaügyek fő felelőse, Szombathelyi Ferenc, a vezérkar főnöke és Kádár Gyula arra kérték az írókat, hogy segítsék írásaikkal a magyar királyi hadsereg honvédő harcait, de ha ez nem fér össze lelkiismeretükkel, legalább ne szóljanak ellene.

Veres Péter a többi között a következőképpen reagált a felhívásra: „Abban mindnyájan megegyezünk, hogy ma a magyarság legnagyobb kérdése: megmaradni.

Ezért a megmaradásért szolgálatot kell vállalnunk. És minekünk, az íróknak ez a szolgálat nemcsak egy hirtelen jött elhatározás dolga, hanem életünk értelme is. Az író egyéni élete a közösség életéből nyer értéket, benne bontakozhatik ki.

A megmaradásért vállalt szolgálat azonban csak elv, s mint elv, nem ér semmit a tényleges munka nélkül... Itt a példa, világos arra, mi a mi szerepünk. Nem a múló napi szempontok szolgálata - ez az újságíró dolga -, hanem az, hogy hatoljunk be műveinkkel és emberi valónkkal a közösség mélyébe, le a legmélyébe, húzódjunk bele - ha muszáj - ősi ösztöneikbe, és itt erősítsük a magyarságot. Ha ez sikerül, s mi emberileg is méltók vagyunk erre a feladatra, akkor ez a nép kibír mindent, bármit hozzon is rá a történelem.

A mi feladatunk hát független a vereségtől és győzelemtől, a mi feladatunk örök feladat. Ez a feladat akkor is elvégezhető, ha egy ablaktalan Európa borul ránk.

Mi most úgy érezzük, hogy a magyar nép lelke nekünk megnyílna úgy, mint talán a reformáció óta soha senkinek. S csak azt kérjük, ezt a munkát ne akadályozzák, és ne követeljenek tőlünk olyan munkát, ami ezt a népbe való behatolást mellékútra vezetné...

Részemről ez a tárgyalási alap, amit most elmondtam. A nép sorsáról a szellem területén éppoly felelősek vagyunk, mint a folyton változó politika útján. S bátor vagyok kimondani: a mi felelősségünk nem kisebb, mint amaz, mert az örök dolgokat őrzi, a lelket, szépséget, igazságot, amelyben a nép él és fennmarad."

Kádár Gyula, aki 1943. augusztus 1-jétől a Vezérkar 2. osztályának, a hírszerzésnek és elhárításnak lett a vezetője, mint „horthysta" demokrata elfogadta ezt a nem is annyira burkolt visszautasítást, és esze ágában sem volt soha megtorolni az írók elutasítását.

Kádárt először a németek tartóztatják le, tőlük Horthy Miklós még sikerrel követeli vissza. De Szálasi ismét letartóztatja, s először Sopronkőhidára kerül, majd onnan Rajk Lászlóval, Markos Györggyel együtt indul el, a vándorló fegyházzal, s kerül Mauthausenba. Az amerikaiak munkatársnak akarták megnyerni a sok titkok tudója magyar fő­tisztet, de ő inkább hazatért

Kádárt először a magyar belügyi szervek veszik őrizetbe, majd feltehetően szovjet kérésére, akik szintén kíváncsiak voltak a Vkf. 2 volt főnökének információira, 1945 végén átadják a szovjeteknek. 1946 elején már az oroszok fogságában volt, s ugyanez év júliusában 15 évre ítélték. 1955-ben térhetett haza. Aszovjet igazságügyi szervek 1991. október 18-án rehabilitálták.

Kádár Gyula ezredes urat a hetvenes évek elején ismerhettem meg. Tekintélyt sugárzó, nagy termetű, határozott ember volt. Megpróbáltatásai történetét pontosan nem ismertem, akár a másik kitűnő emberét, Lajtos Árpádét sem, annyit tudtam róla, hogy éveken keresztül volt Szibériában. Bátorságomat összeszedve, néhány álkérdés után, megkérdeztem tőle, miért vitték el az oroszok. Az öreg katona elmosolyodott. Fiatalember! Mit várhat az ellenségtől egy kémfőnök?

Csomos Miklóst 1947. április 19-én ítélték el 25 évre. Csomos a második világháború előtti magyar belpolitikai élet ismert szereplője volt. Tagja volt a Magyar Testvéri Közösségnek. Jelentős szerepet töltött be a második világháború alatt a Hitler-ellenes nemzeti ellenállásban. 1946 végén a magyar államvédelmi hatóságok köztársaság elleni összeesküvés vádjával őrizetbe vették. A nyomozás kezdetén, az iratok tanúsága szerint még fontos szerepet szántak neki a leendő perben. Aztán már csak Mistéth Endre emlegeti vallomásában, s kéri a szembesítést, amire már nem került sor. Csomost átadták a magyarok a szovjet hatóságoknak. Vajon miért?

Hírek szerint Csomos hagyatéka biztos őrizetben, Svájcban hever, egy pince mélyén. Vajon hazakerül-e? Vajon megtudjuk-e pontosan, hogy összekötötte-e őt valami, a szovjet ügyészi szervek tréfás kedvén kívül a vele egy „buliba" került és rehabilitált Zrinyi Istvánnal és Erdődi Lajossal?

Gyűjtőhellyé vált ismét Szibéria, a magyarok gyűjtőhelyévé. Egy népes magyar kolónia. Szibéria. 1989-ben írtam le a következő mondatokat: „Szibéria a magyar köztudalomba a szabadságharc bukása után vonult be. Nem kétséges, ha a szovjet - pontosabb azonban a népben élő emlékek alapján így mondani: orosz - munkatáborokról hall a magyar olvasó, szinte azonnal Szibériára gondol. Szibériát a magyar hadifogolyfolklór, s ezen keresztül a magyar néptudalom úgy őrzi emlékezetében, mint olyan helyet, amely vesztes forradalmak, háborúk után arra van kijelölve, hogy ott a magyarság lerója a vereség adóját. Szibéria tehát amolyan Óperencián túli közös orosz-magyar birodalmi terület lett."

Szibéria, talán nincs a magyar nyelvben még egy olyan jel, amely, két, egymást tagadó tartalmat ilyen beszédes módon fedne le egyszerre. Szibéria a magyar köztudatban egyrészt az ólombányák világa, a kibírhatatlan mínuszok, a kancsukás-pikás, nagy kucsmájú kozákok birodalma, a biztos halál hazája. Másrészt a reménységé. Szibériában ugyanis még van az ember, ha már ott sincs, sehol sincs. Példa erre a Petőfi-mítosz. Egy nemzet egyetlen reménye volt, hogy a segesvári tömegsír helyett Petőfi mégiscsak él, valahol Szibériában. Így fért meg egymás mellett a halál és a reménykedő élet tudata. Szibéria a magyarok számára ekkor vált a halál és a túlélés együttes szimbólumává.

Menczer Gusztáv nyolc évet vándorolt táborról táborra a Gulág-szigetvilágban. Odisszeájának okát sem tudta. Nem volt kopjás, nem volt magas rangú katonatiszt, még csak „kirívóan" osztályidegen sem. Helyét betölthette volna apám, vagy valamelyik nagyszülőm, nagybátyám, nagynéném vagy anyám. Esetleg Schwartz Arnold is. Ennek a népnek minden egyes lakosa, ha megfelelt a szovjetek által előírt korhatárnak, létszám-kiegészítő egyed volt. Védtelen egyed volt. Szibéria pedig a világ - beleértve a művelt nyugati demokráciákat is -, az emberiség történelmének egyik legnagyobb szégyene Ezt a funkcionáló zárt rendszert egy ember - neve Sztálin - halála repesztette meg. Ama még kegyetlen palkóvnyik holnapra érdeklődő latin-történelem szakos tanárrá változott. Az emberi méltóságról, a műveltségről hírből sem halló vadállat vadállat maradt, legfeljebb az istrángot húzták meg rajta, s ezért ő is felvonyított. S Guszti barátom kárpótlásul a sorstól, úton hazafelé, a hajó tatjáról figyelhette a Csendes-óceánon a lenyugvó napot. Az angol-magyart, az évszázad mérkőzését már itthon hallgathatta Nyíregyháza-Sóstón egy éppen kiürített magyar lágerban, őrzött szabad magyarként, ávós felügyelet alatt. 1953. november 26-án, Nagy Imre miniszterelnöksége idején.

Eljövendő életéről Ladvánszky Károly belügyi tiszttől hallhatott megszívlelendő szavakat.

„Nyomatékosan tudtunkra adta, ők tisztában vannak azzal, ki kicsoda és miért volt a Szovjetunióban. Erről azonban nem szabad beszélni, ha bárki megkérdezi, hogy milyen minőségben, akkor azt kell mondani, hogy hadifogolyként."

Ladvánszkynak igaza volt. Az 1945-ben megalakult s az idők folyamán különböző nevet viselő belügyi szervezetnek volt egy osztálya - állandóság a nem létező változásban -, a belső ellenség elleni harc osztálya. Ez a társaság - bár vezetőit időnként leváltották, áthelyezték, lecsukták, esetleg megölték - éberen őrködött népünk nyugalma felett. Már a neve is bizalomkeltő volt. Államvédelem! Még csak tévedésből sem nemzetvédelem. Hazánk és nyugalmunk derék őrei, népünk biztonsága érdekében, minden harmadik magyar család ellen indítottak valamilyen formában hatósági eljárást, s ennek fejében csak azt kérték az érintettektől, hogy mélyen hallgassanak arról, ami velük történt. Magyarország a csend és a hallgatás országa lett.

Menczer Gusztávék, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, ebbe az országba érkeztek haza!

A Sztálin halála után, Moszkvában kinevezett magyar államférfi, konszolidációs feladatát komolyan véve néhány jelentős változás végrehajtására szánta el magát. Példának okáért meg akarta fékezni a hajófedélzeten elszabadult hajóágyút is. Rákosi országlása idején az ÁVH fölött a nemzet kedvenc Borzasán kívül már senki nem rendelkezhetett. Nagy Imre - fizetnek is majd érte neki kihallgatásai során -, megregulázandó a „Céget" s áldozván a demokrácia oltárán, a demokrácia őrzőit a belügyminisztérium alá akarta visszaszervezni. Kevés sikerrel. Abban az országban, ahol a biztonságot a terrorgépezet garantálja, ettől a gépezettől jogosítványokat elvonni nem lehet. Ez az összefüggés is fontos jellemzője az önmagát proletárdiktatúrának minősítő országnak. Nem csoda hát, hogy a Szovjetunióból frissen hazatértek „gond nélkül" simultak be a máshonnan frissen szabadultak népes hallgatag és szorgosan megfigyelt hadába.

Az 1956-os nagy társadalmi robbanás - forradalmunk és szabadságharcunk - e téren jelentős változást nem hozott. Az októberi „tavaszi zsendüléstől" megmámorosodott nép mint a rakoncátlan gyerek, habzsolva olvasta a róla írott jelentéseket, s élvezte, hogy ezt is megteheti. Lelepleződött néhány helyi besúgó, felszínre került néhány piszlicsáré jelentés, s kiderült, amit mindenki tudott: besúgókban gazdag ország voltunk. De a lényeg rejtve maradt, s rejtőzködik ma is.

1993 februárjában parlamenti döntés alapján létrejött a Történeti Tényfeltáró Bizottság, a forradalom és szabadságharc idején a tüntető tömegekre leadott sortüzek történetét kutatandó. Kahler Frigyes barátommal azonban nemcsak a sortűztörténetekre voltunk kíváncsiak, hanem a kiváltó okokra is. Székesfehérvárott már az országos trendet megelőzően, október 26-án feloszlott az ÁVH. Abelügyi szervek egyik alapfeltétele az volt, hogy az iratanyagukat a néphadsereg székesfehérvári hadtestparancsnoksága hiánytalanul - leltárilag! - vegye át és őrizze meg. Megtörtént. Az iratanyag hiánytalanul landolt a Kádár-rendszer dokkjában.

Sokáig értetlenül álltunk a Mosonmagyaróvárott történtek előtt. Semmi nem indokolta a határőrség véres gaztettét. A történtekhez Hollós Ervin, a Kádár-rendszernek, kezdetben belügyi főtisztje, majd professzora adta meg egyik könyvében a kulcsot. A laktanya parancsnoka határozott utasítást kapott a határőrkerület parancsnokától - ő pedig a határőrség országos parancsnokától -, hogy a laktanyában lévő operatív anyagot mindenáron védje meg. Operatív anyag! A fogalom a laktanyába a Nyugat elleni hírszerzéstől beérkezett s a kimenő ügynökök által letett iratanyagok összességét jelentette. A magyar államvédelem vezetői meg voltak győződve arról, hogy a nyugati imperialisták fogvicsorgatva, ugrásra készen lapulnak a laktanya falai tövében, hogy rátegyék a kezüket a kincsre.

Fotók bizonyítják, hogy a laktanyát elfoglaló emberek ugyan feltörték a páncélszekrényeket, de az iratok ott hevertek megtaposva a földön. Senki nem nyúlt értük. S mi volt az ár? Ártatlan emberek sokaságának a halála.

A történet magában hordozza a lényeget. Az iratanyag a megrendelőnek sokkal fontosabb, mint a megfigyeltnek. A megfigyeltben a kezébe jutott jelentés legfeljebb magándühöt indukál - ez történt a Német Demokratikus Köztársaságban -, társasági pletyka témájává züllik. Embereket, sok esetben megzsarolt, ártatlan jelentéseket firkáló embereket tesz erkölcsileg tönkre. A hatalom kézben tartja a kiszolgáltatottat. A hatalom zsarol. A hatalom játszik. A hatalom uralkodik. Uralkodik, magával azzal a ténnyel, hogy nyilvántart. S te ezt tudod. „Ő mondja meg, ki voltál. / Porod is neki szolgál."

Az igazi vétkes a diktatúra parancsadója, a végrehajtója, a megfigyeltek nyilvántartója, s csak azután a behálózott ügynök. Ebbe a „szabad országba" érkezett vissza a rabságból Menczer Gusztáv. Csodálkozott is eleget. Az átkos Horthy-rendszer mintha élhetőbb lett volna.

Menczer Gusztáv könyvének, tágabban véve életművének egyik legnagyobb érdeme, hogy a mechanizmust - a polgárt féken tartó, megfélemlítő mechanizmust - s annak működését tárja elénk. A lényeget! Szolidan, a szikár mondatok mellett, mellékletek formájában is.

Iratok születtek a magyarországi szovjet belügyi apparátus valamelyik irodájában, vagy valahol a Szovjetunió valamely zugában, s ezek az iratok megmaradtak. S ezek az iratok megmutatják a létező szocializmus, a létező kommunizmus legpiszkosabb lényegét.

És még valami mást is.

Jómagam, eszmélő korom hajnalán és kezdetén sok olyan információhoz jutottam, ami elraktározva megmaradt bennem, s később életem egy másik szakaszában információim gyarapodásával párhuzamosan újra és újra feldolgoztam. Azt sem mondhatom, hogy nem volt tudomásom arról, hogy embereket vittek ki a Szovjetunióba. Szolzsenyicin után, Lengyel József után, Rózsás János után a titok már nem maradhatott titok.

Az sem maradhatott titok - még a dokumentumok kiadása előtt történt-, hogy 56 után is vittek ki embereket s állítottak szovjet bíróság elé. A hajdani Széna téri felkelő, Bükk János elég részletesen beszélt megpróbáltatásairól. Bükk Jancsi szavait még fel is erősítette egy tragikomikus történet. Egy alkalommal hivatalos minőségemben vettem részt egy 56-os találkozón. Szevasz, Colos! - borult a nyakamba egy éltes hölgy. De jó, hogy látlak, hát élsz! A történet Bálám szamarát idézte emlékezetembe. Jól alakítottam! Óvatosan kíséreltem meg kipuhatolni, hogy hol hozott össze bennünket a sors. Hát Sztrijben - méltatlankodott a hölgy. Én sosem voltam Sztrijben - próbálkoztam volna elhárítani a hirtelen jött sorstársi közösséget, de kísérletem reménytelenül zárult. - Pedig azt a tíz forintot sem akartam behajtani rajtad, amit akkor adtam kölcsön, ezért kár tagadnod.

„Megvolt" tehát Sztrij is. Az 56 utáni internálás egyik színhelye is.

Okkal faggatom tehát magam, mi volt, vagy mi lehetett az oka annak, hogy Menczer Gusztáv és társainak keserves története így elmerült a mélybe?

A legújabb kori szabadságelvonás-történeteknek - kivéve a nyugati színhelyeket - két pregnáns földrajzi helye van. Magyarország és a Szovjetunió. Ma már a magyar történet kontúrjai világosak előttünk. Ismerjük a pertörténeteket - tehát a klasszikus bírósági eljárások történetét -, az internálástörténet azonban még rejteget meglepetéseket. Magam a kilencvenes évek közepére több mint harminc magyar tábort vettem kataszterbe, megkülönböztetve az internálás módjait, különös tekintettel a kitelepítésekre. Varga László - Laci bátyánk - az ötvenes évek ENSZ által megrendelt kutatásaiban több mint kilencvenben határozta meg a magyar lágerek számát. A számszerű különbözőség tehát elég jelentős, de emellett a struktúra ismert.

A Szovjetunióba háromféleképpen kerülhettek magyar állampolgárok. Egyrészt háborús körülmények között estek hadifogságba. Ez klasszikus történet. Az elfogó fél nyílt körülmények között egy bizonyos idő után visszaadja az adott országnak a hadifoglyokat. Másrészt: ismert a magyar szakirodalomban a „malenkij robot" fogalma. Jogszerűsége ennek a „befogásnak" már erősen megkérdőjelezhető. De létezik kiskapu. Acivilt - hadműveleti területről van szó - ellenséges cselekedetre készülő személynek minősítem, s ebben az esetben a cselekedet még át is mázolható, jogszerűnek.

Harmadszor - s erről a cselekvéssorról ad számot Menczer Gusztáv - idegen állam területéről, annak szuverenitása visszaállítása után, embereket rabolok(!) el. Egy állam a másik állam területén teljes jogú gazdaként jár el. Ez a cselekmény nem fér bele a csatlós állam, a szatellitállam, semmilyen állam fogalmába. Itt nincsenek kikényszerített egyezmények, itt nincsenek megállapodások, itt nincs semmi. Ez abszolút tartományi helyzet, politikai jog nélkül.

Rákosi a szavát sem emelte fel. Kádár, bár a jogszerűséget ő sem vitatta, 1956 novemberében, legalább szót emelt az internálás ellen, igaz, a politikai hasznosság jegyében. Haladás a jogállam felé! Visszahozatta őket a saját mészárosai elé.

Menczer Gusztáv és társai története tehát jogilag még abszurdabb történet, mint akár a hortobágyi kitelepítetteké, akár a recski internáltaké. A művelt világ csődje. Erről beszélni senkinek nem állt érdekében.

Menczer Gusztávot és társait - a közbeeső, de politikailag és bizonyos fokig jogilag is értelmetlen lépések után - 1991-ben az Oroszországi Föderáció Főügyészsége rehabilitálta. Jogaik, teljesen(!) helyreálltak.

A kései szemlélő nem tudja, hogy sírjon-e, vagy nevessen. Mi alól mentették fel őket? Kádár Gyulát, Csomos Miklóst vagy Menczer Gusztávot. A rehabilitáció és a semmisség, amúgy emberileg, mint állami önbevallás felemelő tett. Kárpótlás is jár érte. Ebben a forinthiányos világban csak köszönet jár azoknak, akik a borús égbolton egy csillagnyi fényt biztosítanak a „véneknek". De miért tették ezt velem? - magam is számtalanszor hallottam ezt a feljajduló kérdést. Tudjuk azt, hogy a valahai gulágosok, recskiek, ötvenhatosok közül ki volt az, akit egy független bíróságnak is el kellett volna ítélni, ki volt az, akinek köszönetet kellene mondani naponta, mert akkor állt helyt, amikor mi hallgattunk, s ki az, aki valamelyik felmenőnk helyett, áldozatként, a sztálini „modernizációs program" kellékének kellett?

Egyszer volt, hol nem volt - de valami csoda folytán még mindig itt van köztünk - egy ember, nyelveket beszélt, táncolt, udvarolt, s válogatott síkfutó volt. Aztán „kikerült" a nagy Oroszországba, sok társával együtt dacolt a mínuszokkal, huszonegyezett a halállal, „versenysúlya" harmincöt és negyven között ingadozott, tüdőbeteg lett, aztán az ő Istene hazahozta, s egy másik versenysúllyal ismét válogatott sprinter lett.

Hát nem szép történet.

És túl a nyolcvanon írt egy könyvet nekünk, csendes hangon, értve és értetve életünk lényegét. Atér, ahol élünk, kicserélhető. Mi is. Csak a történelem nem. Kapaszkodjunk hát, s tanítsunk kapaszkodni.

M. Kiss Sándor

http://www.magyarszemle.hu/cikk/a_let_terei_ii_-_menczer_gusztav_konyverol

 

Szolzsenyicin portré

szolzsenyicin

 
Kik fosztották ki a magyar filmipart? PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 22. csütörtök, 09:51

Milliárdos hűtlen kezelés gyanúja – kik fosztották ki a magyar filmipart?

 

Beküldte:  2012. november 21. szerda

 

Több mint hatmilliárd forint elsíbolása miatt nyomoz a rendőrség a márciusban megszűnt Magyar Mozgókép Közalapítvány viselt ügyei után. A KEHI vizsgálata szerint ugyanis az állami filmfinanszírozásért felelős, az adófizetők pénzével gazdálkodó szervezet több milliárd forintot fizetett ki szabálytalanul és törvénysértő banki hitelkonstrukciót működtetett, miközben az alapítványi vezetők rettenetesen megszedték magukat: tízmilliós nagyságrendű prémiumokat vettek fel, leplezett munkaszerződéseket kötöttek, felesleges tanulmányokat vásároltak, díjakat és sikerdíjat osztogattak, majd felelősségrevonás nélkül távozhattak a felhalmozott adóssághegy alatt megroppant szervezettől.

http://atlatszo.hu/2012/11/21/milliardos-hutlen-kezeles-gyanuja-kik-fosztottak-ki-a-magyar-filmipart/

LAST_UPDATED2
 
A filozófia világnapja PDF Nyomtatás E-mail
2009. augusztus 17. hétfő, 10:34

sokratesz

PLATÓN


SZÓKRATÉSZ VÉDŐBESZÉDE


Fordította: Devecseri Gábor 





I. 

Hogyan hatott rátok, athéni férfiak, vádlóim beszéde, nem tudom; én bizony magam is kis híján beléjük feledkeztem, olyan meggyőzően beszéltek. Ámbár igazat úgyszólván semmit nem mondtak. Sok hazugságuk közül leginkább egyet csodáltam: azt, amelyben kijelentették, hogy óvakodnotok kell, nehogy rászedjelek, minthogy félelmes szónok vagyok. Nem szégyellték, hogy nyomban tettel cáfolok rájuk, minthogy egyáltalán nem mutatkozom félelmes szónoknak; ez volt, gondolom, a legnagyobb szégyentelenségük; hacsak nem azt nevezik ők félelmes szónoknak, aki igazat mond. Mert ha igen, akkor elismerem: szónok vagyok, bár nem olyan, amilyennek ők elképzelik. Mert ők, mint mondom, alig mondtak valami igazat vagy éppen semmit sem; tőlem viszont a tiszta igazságot fogjátok hallani. De bizony, Zeuszra, athéni férfiak, nem ékes szavú, szólamokkal és cifra kifejezésekkel földíszített beszédeket, mint amilyeneket amazok mondanak, hanem az éppen kínálkozó szavakból álló, keresetlen beszédet. Mert hiszem, hogy mind igaz, amit mondok, és senki közületek tőlem mást ne várjon: mert hiszen nem is illenék, férfiak, hogy ebben az életkorban úgy lépjek elétek, mint valami beszédeket előre mintázgató ifjonc. De éppen ezért kérve kérlek, athéni férfiak: ha azt hallanátok, hogy ugyanolyan szavakkal védekezem, mint amilyenekkel a piacon, a pénzváltók asztalainál - ahol sokatok hallgatott már engem - vagy másutt szoktam beszélni, ne csodálkozzatok, ne is zajongjatok miatta. Mert így áll a dolog: most állok először törvényszék előtt, több mint hetvenesztendős koromban, és szörnyen idegen számomra az itt szokásos beszédmód. Így hát, mint ahogy, ha történetesen valóban idegen volnék, megengednétek, hogy azon a nyelven és azon a módon szóljak, amelyen nevelkedtem, éppen úgy most is azzal a jogos, legalábbis nekem jogosnak tetsző kéréssel fordulok hozzátok, hogy adjatok engedélyt saját beszédmodoromra - lehet, hogy ez így rosszabb lesz, de lehet, hogy jobb; ám csak azt kell vizsgálnotok, arra kell fordítanotok figyelmeteket, vajon igazat mondok-e vagy nem: a bírónak ugyanis ez az erénye, a szónoké pedig az igazmondás. 



II. 

Először is, athéni férfiak, a korábbi hazug vádak és a korábbi vádlók ellen kötelességem védekezni, és csak azután a későbbi vádak és a későbbi vádlók ellen. Mert sok vádlóm lépett már elétek, és már régóta, sok éve vádaskodtak, és nem mondtak semmi igazat, s tőlük jobban félek, mint Anütosztól és társaitól, ámbár ezek is félelmetesek. De amazok még félelmetesebbek, férfiak, akik majdnem mindnyájatokat még gyermekkorotokban elővettek és meggyőztek, és hamis vádakkal vádoltak engem, hogy "él egy bizonyos Szókratész, bölcs férfiú, aki az égi jelenségeket vizsgálgatja, fölkutat minden föld alatti titkot, és a silányabb ügyet jónak tudja föltüntetni". Ezek, athéni férfiak, akik ilyen híremet hintették el, ezek az én igazán félelmetes vádlóim. Mert hallgatóik azt gondolhatják, hogy aki ilyesmiket kutat, istenekben sem hisz. Azután meg ezek a vádlóim sokan is vannak, és hosszú idő óta vádolgatnak már, ráadásul abban a korban szóltak hozzátok, amelyben a legkönnyebben hittetek nekik, mert gyermekek voltatok, vagy néhányan talán serdülők - és azok teljességgel a hátam mögött vádaskodtak, védelmezőm pedig egy sem akadt. A legkülönösebb az, hogy még csak a nevüket sem tudhatom vagy mondhatom meg, kivéve, ha valamelyikük történetesen vígjátékíró. De ahányan csak irigy rágalmaikkal meggyőztek benneteket, vagy akik maguk meggyőzetvén másokat győztek meg, ezek mindannyian teljesen hozzáférhetetlenek. Mert egyiküket sem idézhetem ide, nem cáfolhatom meg itt, hanem egyszerűen mintegy árnyékokkal harcolva kell védekeznem és cáfolgatnom, anélkül, hogy valaki is válaszolna. Higgyétek el tehát, amit mondtam, hogy kétféle vádlóm van: mások az újonnan vádaskodók, és mások a régiek, akikről beszéltem, és lássátok be, hogy először az utóbbiak ellen kell védekeznem. Hiszen ti is előbb a régebbiek vádjait hallgattátok, méghozzá sokkal többször, mint a későbbiekét. Legyen hát: védenem kell magamat, athéni férfiak, és meg kell kísérelnem kiirtani belőletek, méghozzá ilyen rövid idő alatt, azt a rágalmat, mely oly hosszú ideig élt bennetek. Szeretném, ha ez sikerülne - föltéve, hogy nektek is, nekem is valamivel jobb így -, és szeretném, ha elérnék valamit a védekezésemmel. Hanem, úgy vélem, ez nehéz lesz, és egyáltalán nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire nehéz. És mégis - forduljon úgy a dolog, ahogyan az istennek tetszik: engedelmeskednem kell a törvénynek, és védekeznem kell. 



III. 

Kezdjük tehát a legelején, mi is az a vád, amelyből ellenem a rágalom keletkezett, és amelyben bízva Melétosz is megírta ellenem azt a vádiratot. Lássuk hát, mit beszéltek rágalmazóim, midőn rágalmaztak. Tekintsük úgy, mintha csak valóságos vádlók esküvel megerősített vádiratát olvasnánk föl: "Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert föld alatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti föl, és másokat is erre tanít." Ilyenformán hangzik. Láttatok ilyesmit magatok is Arisztophanész vígjátékában. Ott valami Szókratészt léptetnek föl, aki azt mondogatja, hogy a levegőben sétál, és sok más butaságot is összelocsog, amiből én éppenséggel semmit sem értek. Ezt pedig nem azért mondom, mintha lenézném az ilyenfajta tudományt, ha valaki ilyen tekintetben valóban bölcs - nehogy Melétosz még ezért is perbe fogjon! -, hanem azért, athéni férfiak, mert semmi közöm sincs az egészhez. Sokatokat hívhatom erre tanúul, és azt óhajtom: világosítsátok föl egymást, és mondjátok el, ahányan csak engem beszélni hallottatok - márpedig sokan vannak köztetek ilyenek -, mondjátok hát el egymásnak, vajon hallott-e valaha is valamelyiktek engem ilyesmiről, akár sokat, akár keveset beszélgetni. Ebből aztán fölismerhetitek, hogy ilyen a többi dolog is, amit rólam a sokaság állít. 



IV. 

Tehát sem ebből nem igaz semmi, sem az nem igaz, amit némelyektől hallhattatok, hogy emberek nevelésére vállalkozom, és ezzel pénzt keresek. Ámbár azt is szépnek tartom, ha valaki ért az emberek neveléséhez, mint a leontinoi Gorgiasz, a keószi Prodikosz és az éliszi Hippiasz. Ezek mindegyike ért hozzá, férfiak; városról városra járnak, és ráveszik az ifjakat, akik pedig saját polgártársaik közül ingyen lehetnek együtt azzal, akivel csak akarnak, hogy amazok társaságát hagyják el, őhozzájuk csatlakozzanak, fizessenek nekik érte, és még hálát is érezzenek irántuk. Egyébként nálunk is él még egy ilyen ember, egy paroszi bölcs, akiről megtudtam, hogy itt tartózkodik. Véletlenül találkoztam ugyanis valakivel, aki egymaga többet fizetett már a szofistáknak, mint a többiek együttvéve: Kalliasszal, Hipponikosz fiával. Ezt azután megkérdeztem, mert van neki két fia: "Kalliasz - így szóltam hozzá -, ha a két fiad csikónak vagy borjúnak született volna, ugye valami felügyelőt kellene melléjük keresnünk és felfogadnunk, aki széppé és jóvá tenné őket a hozzájuk illő erényekben? Ez pedig vagy a lóidomítók, vagy a gazdálkodók közül kerülnek ki. Most azonban, minthogy a fiaid emberek, milyen felügyelőt szándékozol fogadni melléjük? Ki ért a hozzájuk illő erényekhez? Gondolom, megfontoltad már ezt, hiszen fiaid vannak. Van-e már valakid - kérdeztem - vagy nincs?" "Van bizony" - felelte. "Kicsoda - szóltam -, hová való és mennyiért tanít?" "Euénosz - válaszolta -, paroszi ember, Szókratészom, és öt mináért." Én pedig magasztaltam Euénoszt, ha valóban ért ehhez a mesterséghez és ilyen mértéktartással tanít. Hiszen magam is dicsekedném és büszkélkedném vele, ha értenék ehhez: csakhogy nem értek hozzá athéni férfiak. 



V. 

De talán valaki közületek ezt az ellenvetést tehetné: "De hát Szókratész, mi is ez a te ügyed? Hogyan keletkeztek rólad e rágalmak? Hiszen ha semmi egyebet nem míveltél volna, mint mások, ha nem cselekedtél volna mást, mint a sokaság, bizonyára nem támadt volna felőled ez a hír és beszéd. Mondd meg hát, mi az okuk, nehogy elhamarkodottan ítéljünk feletted." Úgy látom, igaza van annak, aki ezt kérdezi, és meg is kísérlem kifejteni nektek, mi hozta rám ezt a nevet és rágalmat. Halljátok hát! Lehet, hogy akad majd közületek, aki azt hiszi, tréfálok; de tudjátok meg: a tiszta igazságot mondom. Én ugyanis, athéni férfiak, nem más miatt, hanem bizonyos bölcsesség miatt jutottam ahhoz a névhez. És miféle bölcsesség miatt? Bizonyosan valami emberi bölcsesség miatt, mert valóban úgy lehet, hogy ebben a tekintetben bölcs vagyok. Azok ellenben, akiket az imént említettem, valami, az emberinél magasabb bölcsesség birtokosai, vagy ha nem, nem tudom, mit mondjak. Mert én ahhoz nem értek, és aki azt állítja, hogy értek, az hazudik, és azért mondja, hogy rágalmazzon. És most, athéni férfiak, kérlek, ne zajongjatok, ha valami nagyot találnék mondani. Mert nem enyém a szó, amit most mondanék, hanem aki elég hitelt érdemel előttetek, olyan valakire hivatkozom. Az én bölcsességemre vonatkozóan ugyanis, hogy van-é és milyen, tanuúl a delphoi istent állítom elétek. Khairephónt ugye ismeritek? Ő nekem gyermekkori barátom, és közületek is a legtöbbnek barátja, veletek menekült ő is ama futás idején, és veletek együtt tért haza. Azt is tudjátok, milyen volt Khairephón, milyen buzgó mindabban, amibe csak belefogott. Többek között egyszer Delphoiba is elment, és ilyen jóslatot mert kérni -, de amint kérlek, ne zajongjatok, férfiak -, azt kérdezte tehát, van e ember, aki nálam bölcsebb. A Püthia pedig azt a választ adta, hogy nálam senki sem bölcsebb. Erről az ő itt jelenlévő testvére tanúskodik előttetek, mert ő maga már halott. 



VI. 

Figyeljetek mármost, miért mondom el mindezt: mert föl akarlak világosítani benneteket, honnan eredt ellenem a rágalom. Mikor ugyanis én ezt meghallottam, a következőképpen elmélkedtem: Mit is mond az isten, vajon mire céloz? Mert annyi bizonyos: én magam egyáltalán nem tudok róla, hogy akár nagyon, akár csak valamennyire is bölcs volnék. Mit akarhat tehát mondani, mikor kijelenti, hogy én vagyok a legbölcsebb? Mert csak nem hazudik; hiszen neki ezt az isteni törvény nem is engedi. Hosszú ideig bizonytalanságban voltam afelől, mit akar mondani, végre nagy nehezen a következő utat találtam, hogy szava jelentését kutathassam. Elmentem egyikéhez azoknak az embereknek, akik bölcs hírében állanak, hogy ha valahol, hát nála megcáfoljam a kinyilatkoztatást, és bebizonyítsam a jósszónak, hogy "íme, ez bölcsebb nálam, te pedig azt mondtad, hogy én vagyok a legbölcsebb". Jól megvizsgáltam ezt az embert - a nevét nem szükséges említenem, elég az, athéni férfiak, hogy egyike volt azoknak az államférfiaknak, akiknél én vizsgálódva így jártam -, társalogtam vele, és úgy láttam, hogy ezt az embert bölcsnek találja ugyan sok más ember, leginkább pedig ő maga, valójában azonban nem az. Azután megkíséreltem neki is bebizonyítani, hogy bár bölcsnek véli magát, mégsem az. Így aztán ellenségemmé vált ő is, és még sok más is, aki jelen volt. Elmenve azután számot vetettem magammal, s úgy találtam, hogy ennél az embernél bizony bölcsebb vagyok. Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom. Azután egy másikat kerestem fel, egyikét azoknak akiket amannál is bölcsebbnek tartottak, és teljességgel ugyanazt tapasztaltam. És így aztán ez is meg sok más ember is ellenségemmé vált. 



VII. 

Ezután mármost sorban mentem tovább mindegyikhez, érezve, félve, bánva, hogy ellenségeket szerzek - és mégis elkerülhetetlennek tartottam, hogy ne az isten kijelentését becsüljem a legtöbbre: a jóslat jelentésének vizsgálása érdekében el kellett tehát mennem mindenkihez, aki valamely tudás hírében állott. És, a kutyára, athéni férfiak - hiszen az igazságot kell mondanom előttetek -, ilyesmit tapasztaltam: azokról, akik a legjobb hírben állnak, az isten szava értelmében vizsgálódva úgy láttam, hogy a bölcsesség dolgában csaknem a legfogyatékosabbak; mások viszont, akikről pedig azt tartották, hogy értéktelenebbek, a józan belátásra rátermettebbnek látszottak. Most pedig fel kell előttetek tárnom bolyongásom történetét; miféle munkákat végeztem el, csak azért, hogy mégis megcáfolatlan maradjon a kinyilatkoztatás. Az államférfiak után a költőket kerestem föl, a tragédia- és dithüramboszköltőket meg a többieket, hogy ott tetten érhessem magam, mennyivel tudatlanabb vagyok náluk. Elővettem tehát azokat a költeményeiket, amelyekre, úgy láttam, a legtöbb gondot fordították, és apróra kikérdeztem őket, hogyan értették, amit mondtak, hogy egyszersmind tanuljak is tőlük valamit. Szégyellem megmondani nektek, férfiak, az igazat; mégis ki kell mondanom. Úgyszólván mindenki, aki jelen volt, náluk okosabban tudott hozzászólni ahhoz, amit ők maguk szereztek. Egyszóval megtudtam a költőkről is, hogy nem bölcsesség folytán költik, amit költenek, hanem valami természeti adottságnál fogva, bizonyos ihletettségben, mint a jövendőmondók és jósok; mert ezek is sok szépet beszélnek, de semmit sem tudnak arról, amiről beszélnek. Valami ehhez hasonló történik, úgy láttam a költőkkel is. Ugyanakkor észrevettem, hogy ők költészetük miatt azt képzelik: más dolgokban is ők a legbölcsebbek, pedig nem azok. Eltávoztam tehát tőlük, és úgy éreztem: őket is éppen avval múlom felül, amivel az államférfiakat. 



VIII. 

Végül is a kézműveseket látogattam meg. Magamról ugyanis tudtam, hogy úgyszólván semmit sem tudok róluk, pedig már előbb is gondoltam, hogy olyannak találom őket, mint akik sok szép dologhoz értenek. Ebben azután nem is csalódtam, mert értettek olyasmikhez, amikhez én nem - és ennyiben bölcsebbek is voltak nálam. Csakhogy, athéni férfiak, úgy találtam, hogy ugyanaz a hibájuk a jó kézmíveseknek is, ami a költőknek: mindegyik, aki a maga mesterségét jól végezte, azt képzelte, hogy minden más dologban is ő a legbölcsebb, és bizony ez a hibájuk eltakarta azt a bölcsességet is; így azután a jósszó nevében megkérdeztem magamtól, vajon azt választanám-e, hogy olyan maradjak, amilyen vagyok, csöppet sem bölcs az ő bölcsességük, de nem is tudatlan az ő tudatlanságuk szerint, vagy mindkét tulajdonságuk meglegyen bennem is. És azt feleltem magamnak és a jósszónak, hogy jobb nekem, ha olyan maradok, amilyen vagyok. 



IX. 

E vizsgálódások következtében, athéni férfiak, sok gyűlölség keletkezett ellenem, méghozzá a legterhesebb és legsúlyosabb gyűlölségek. Annyira, hogy sok rágalom is származott belőlük, és ezért adták nekem a "bölcs" nevet is. Mert a jelenlevők mindannyiszor azt hiszik, hogy én magam bölcs vagyok mindabban, amiben másokat cáfolgatok. De alighanem úgy áll a dolog, férfiak, hogy valójában egyedül az isten bölcs, és evvel a jósigével azt mondta, hogy az emberi bölcsesség keveset vagy éppenséggel semmit nem ér, és kitetszik az is, hogy nem Szókratészt értette, csak felhasználta az én nevemet, például állítva engem, mintha csak ezt mondaná: "Az közületek a legbölcsebb, emberek, aki, mint Szókratész, felismerte, hogy bölcsesség tekintetében valójában semmit sem ér." Ezért megyek el még most is mindenüvé, ezt kutatom és vizsgálom az isten kijelentése értelmében, ha valakit akár a városbeliek, akár az idegenek közül bölcsnek gondolok; ha azután úgy látom, hogy nem az, akkor az isten oldalára állok, és kimutatom, hogy nem bölcs. És e miatt az elfoglaltságom miatt nem jutott időm sem a város ügyeivel, sem házi ügyeimmel említésre méltó módon törődnöm, hanem ezerszeres szegénységben élek az isten szolgálata miatt. 



X. 

Ezenkívül az ifjak önként csatlakoznak hozzám, azok, akiknek a legtöbb ráérő idejük van, a leggazdagabbak gyermekei; szeretik hallgatni, amint az embereket vizsgálgatom: azután ők maguk is gyakran utánoznak engem, és megkísérelnek másokat is megvizsgálni; én azután, gondolom, találnak is nagy bőségben olyan embert, aki azt hiszi magáról, hogy tud valamit, pedig csak nagyon keveset vagy semmit sem tud. Az általuk megvizsgáltak pedig nem rájuk haragszanak meg, hanem énrám, és azt mondják, hogy "van egy bizonyos nagyon utálatos Szókratész, és megrontja az ifjúságot". Ha pedig valaki megkérdi tőlük, milyen cselekedettel és milyen tanítással teszi ezt, semmit sem tudnak felelni, mert hiszen nem tudják; de hogy el ne árulják zavarukat, azokat a minden bölcselkedővel szemben kéznél levő dolgokat emlegetik: az égi jelenségeket meg a föld alatti dolgokat, az istentagadást, a silány ügy jobbnak való feltüntetését. Mert az igazat, gondolom, nem szívesen mondanák meg, azt tudniillik, hogy kiderült róluk: megjátsszák, hogy tudnak valamit, de nem tudnak semmit. Minthogy pedig ezek, úgy tartom, becsvágyóak és ingerültek, sokan vannak, és együvé sorakozva meggyőző hévvel beszélnek rólam, sikerült és sikerül is teletölteniük a fületeket heves rágalmaikkal. Közülük lépett föl ellenem Melétosz is, Anütosz is, Lükón is. Melétosz a költőkért haragszik rám, Anütosz a kézmívesekért és államférfiakért, Lükón a szónokokért. Így hát, mint ahogy már kezdetben mondtam, csodálkoznék, ha ilyen rövid idő alatt ki tudnám belőletek irtani azt az oly nagyra nőtt rágalmat. Íme az igazság, athéni férfiak, kimondtam előttetek, anélkül, hogy akármit is eltitkoltam vagy elrejtettem volna. Pedig majdnem biztosan tudom, hogy éppen evvel magamra haragítalak. Ez viszont megint csak bizonyítéka annak, hogy igazat mondok, hogy valóban ezen alapul az ellenem szóló rágalom, és hogy ez az oka. És akár most, akár máskor vizsgáljátok mindezt, így fogjátok találni. 



XI. 

Avval szemben, amivel régi vádlóim vádoltak, legyen elég előttetek ennyi védelem. Melétosszal, a derék és államát szerető Melétosszal, mint ő nevezi magát, és a későbbiekkel szemben kísérelem meg ezek után a védekezést. Vegyük hát újra elő, mert ők másfajta vádlók, az ő vádiratukat is. Valahogy így szól: "Vétkezik Szókratész - mondja -, mert megrontja az ifjúságot, és nem hisz azokban az istenekben, akikben a város, hanem más, új daimónok működésében." Ilyen hát a vád: vizsgáljuk meg ennek a vádnak minden pontját. Azt állítja, azzal vétkezem, hogy megrontom az ifjúságot. Én pedig, athéni férfiak, azt mondom: Melétosz vétkezik, minthogy komoly dolgokból tréfát űz, és könnyedén főbenjáró bűnnel vádolva törvényszék elé idéz embereket, buzgalmat és aggodalmat színlelve olyan dolgokban, amelyekre idáig soha semmi gondot nem fordított. Hogy ez így van, megkísérlem nektek is bebizonyítani. 



XII. 

És most gyere csak, Melétosz, és felelj: vajon fontosnak tartod, vagy éppen nem, hogy az ifjak a lehető legderekabbak legyenek? 

MELÉTOSZ
Én bizony igen. 

SZÓKRATÉSZ
Rajta hát, mondd meg most ezeknek itt, ki teszi őket derekabbá. Világos, hogy tudod, hiszen törődöl vele. A megrontójukat már meg is találtad: engem, amint mondod; ide is állítasz; be is vádolsz. De most jelöld meg azt, aki derekabbá teszi őket, és jelentsd ezeknek, kicsoda az. Látod, Melétosz, hallgatsz, és egyetlen szót sem tudsz szólni. Nem tartod ezt csúfságnak és elég bizonyítéknak az állításomra, hogy soha nem törődtél a dologgal? De hát mondd meg már, te derék ember, ki teszi őket derekabbakká. 

MELÉTOSZ
A törvények. 

SZÓKRATÉSZ
De nem ezt kérdem, te legderekabb, hanem melyik ember, aki mindenekelőtt ezeket is ismeri, a törvényeket. 

MELÉTOSZ
Hát ezek a bírák, Szókratész. 

SZÓKRATÉSZ
Hogy érted ezt, Melétosz? Ezek tudják az ifjakat nevelni és derekabbá tenni? 

MELÉTOSZ
De mennyire! 

SZÓKRATÉSZ
És vajon mindnyájan vagy némelyikük igen, némelyikük nem? 

MELÉTOSZ
Mindnyájan. 

SZÓKRATÉSZ
Hérára, jól beszélsz! Nagy bőségében vagyunk hát a jótevőknek. Hát aztán? Ezek a hallgatók itt derekabbá teszik őket; vagy nem? 

MELÉTOSZ
Ezek is. 

SZÓKRATÉSZ
Hát a tanács tagjai? 

MELÉTOSZ
A tanács tagjai is. 

SZÓKRATÉSZ
Hogyan, Melétosz, csak nem a népgyűlésben a népgyűlés tagjai rontják meg az ifjúságot? Vagy talán azok is mindnyájan derekabbá teszik? 

MELÉTOSZ
Azok is. 

SZÓKRATÉSZ
Úgy látszik tehát, minden athéni polgár derekabbá és jobbá teszi őket, kivéve engem: én vagyok egyedül a megrontójuk. Ezt mondod? 

MELÉTOSZ
Bizony nagyon is, éppen ezt mondom. 

SZÓKRATÉSZ
Így hát nagy szerencsétlenségre ítélsz. És most kérlek, felelj. Úgy gondolod, a lovaikkal is így áll a dolog? Minden ember jobbá teszi őket, és csak egy rontja el? Vagy pedig éppen az ellenkezője igaz: egy képes csak derekabbá tenni a lovakat, vagy csak nagyon kevesen: a lovászok. A többiek pedig, ha foglalkoznak velük és használják őket, elrontják. Nem így áll a helyzet, Melétosz, a lovakkal is és minden más élőlénnyel is? De bizony így, akár tagadjátok, te és Anütosz, akár beleegyeztek. Mert hiszen nagy-nagy szerencséje volna az ifjaknak, ha csak egy ember rontaná őket, és a többi mind javítaná. Csakhogy, Melétosz, te eléggé bebizonyítod most, hogy soha nem is gondolkoztál az ifjúság felől, és világosan kimutatod azt a gondatlanságot, hogy soha nem törődtél avval, amiért engem törvényszék elé vezetsz. 



XIII. 

De, Zeuszra, azt is mondd meg nekünk, Melétosz, vajon derék vagy gonosz polgártársak között jobb-e élnünk? Felelj hát, ember! Nem kérdezek nehezet. Hát nem tesznek a gonoszok az ő közvetlen környezetükkel mindig valami rosszat, a jók pedig valami jót? 

MELÉTOSZ
Dehogynem. 

SZÓKRATÉSZ
És van-e, aki inkább óhajtja, hogy a vele élők ártsanak neki, mint hogy használjanak? Felelj, te derék ember! Hiszen a törvény is azt parancsolja neked, hogy felelj. Van-e olyan, aki jobb szereti ha ártanak neki? 

MELÉTOSZ
Olyan nincs. 

SZÓKRATÉSZ
Most aztán mondd meg azt is, vajon miért idéztél engem ide; azért, mert az ifjúságot szándékosan vagy azért, mert akaratlanul rontom meg és teszem gonosszá? 

MELÉTOSZ
Én bizony azért, mert szándékosan. 

SZÓKRATÉSZ
Hogyan, Melétosz, annyival bölcsebb volnál te, ily fiatal létedre, nálam, az öregnél, hogy fölismered: a rosszak mindig rosszat mívelnek a hozzájuk legközelebb állókkal, a jók meg jót - én pedig a tudatlanságnak oly fokára jutottam, hogy azt sem értem meg: ha a velem együtt élők közül valakit gonosszá teszek, annak a veszélynek teszem ki magam, hogy az ő részéről valami ártalom ér majd - és ilyen nagy bajt szándékosan okozok, ezt mondod? Ezt ugyan nem hiszem el neked, Melétosz, és azt hiszem, más sem akad aki elhiggye. Hanem vagy nem rontom meg őket, vagy ha megrontom, akaratlanul teszem, és így te mindkét esetben hazudsz. Ha pedig akaratlanul rontom meg, az ilyen akaratlanul elkövetett vétségekért a törvény szerint nem ide kell idézni az embert, hanem személyesen külön felkeresve felvilágosítani és inteni. Mert világos, hogy ha ezt megtudom, fölhagyok avval, amit akaratlanul teszek. De te óvakodtál attól, hogy velem együtt légy és fölvilágosíts, ezt egyáltalán nem akartad, hanem ide idézel, ahová a törvény szerint a büntetésre és nem a tanításra szorulókat kell idézni. 



XIV. 

Bizony, athéni férfiak, most már világos, amit mondtam, hogy Melétosz ezekkel a dolgokkal soha egy csöppet sem törődött. Mindazonáltal mondd meg nekünk, Melétosz: mivel rontom meg szerinted a fiatalabb embereket? Vagy igaz is! A benyújtott vádirat szerint azt tanítom, hogy ne higgyenek az istenekben, akikben a város hisz, hanem más, új daimónok működésében. Nem azt mondod, hogy ilyen tanítással rontom meg őket? 

MELÉTOSZ
De igen, nagyon is, éppen ezt mondom. 

SZÓKRATÉSZ
Most pedig magukra az istenekre, akikről éppen szó van, Melétosz, mondd meg ezt még világosabban nekem és ezeknek a férfiaknak. Mert én sehogyan sem tudom megérteni, mit állítasz: azt tanítom-e, hogy bizonyos istenekben hinni kell, és így magam is hiszek istenekben, és nem vagyok teljességgel istentagadó, és nem is ez a vétkem, csak az, hogy nem azokban az istenekben hiszek, akikben a város, hanem másokban - ezzel vádolsz-e, hogy másokban? Vagy azt állítod, hogy egyáltalán nem hiszek istenekben, és másokat is erre tanítok? 

MELÉTOSZ
Azt mondom, hogy egyáltalán nem hiszel istenekben. 

SZÓKRATÉSZ
Különös ember vagy, Melétosz; ugyan miért állítod ezt? Hát sem a napot, sem a holdat nem tartom istennek, mint a többi ember? 

MELÉTOSZ
Zeuszra nem, igaztévő férfiak! Hiszen a napot kőnek mondja, a holdat meg földnek. 

SZÓKRATÉSZ
Azt hiszed talán, kedves Melétosz, hogy Anaxagoraszt vádolod? Annyira lenézed ezeket, annyira járatlannak tartod őket az irodalomban, hogy azt hiszed, nem tudják: a klazomenai Anaxagorasz könyvei vannak tele ezekkel a beszédekkel? S így hát azt tanulják tőlem az ifjak, amit ha nagyon drágán, hát egy drachmáért megvásárolhatnak maguknak a színházban, hogy aztán kinevethessék Szókratészt, ha úgy tesz, mintha az övé volna ez a tanítás, mely egyébként még képtelen is? De Zeuszra! Olyan erős a meggyőződésed, hogy én semmiféle istenben nem hiszek? 

MELÉTOSZ
Bizony nem hiszel, Zeuszra, egyáltalán nem. 

SZÓKRATÉSZ
Hihetetlen, amit mondasz, Melétosz, méghozzá úgy látom, neked magadnak is. Mert úgy látom, athéni férfiak, nagyon elbizakodott és féktelen ez az ember, és vádiratát is kétségtelenül elbizakodottságból, féktelenségből és éretlenségből nyújtotta be. Úgy viselkedik, mintha csak valami rejtvényt adott volna föl, és most kísérletet tesz: "Vajon rájön-e ez a bölcs Szókratész, hogy csak tréfálok és enmagamnak ellentmondok, vagy becsaphatom őt is meg a többieket, a hallgatóságot is?" Én úgy látom, magamagának mond ellent a vádiratban, mintha csak ezt mondaná: "Vétkezik Szókratész, mert nem hisz istenekben, hanem istenekben hisz." Ezt pedig csak olyan ember mondhatja, aki játszik a szavakkal. 



XV. 

Vizsgáljátok meg velem együtt, férfiak, miért hiszem, hogy Melétosz ezt mondja. Te pedig felelj nekünk, Melétosz. És ti, kérlek, ne feledkezzetek meg arról, amire már kezdetben kértelek, hogy ne zajongjatok, ha az általam szokásos módon intézem hozzátok beszédemet. 

Van-e olyan ember, Melétosz, aki emberi dolgok létezésében hisz, emberek létezésében azonban nem? Feleljen, férfiak, és ne összevissza kiabáljon. Van-e, aki a lovak létezésében nem hisz, de a lóversenyekében igen; vagy aki a fuvolásokéban nem, de a fuvolaszóéban igen? Nincs, te legkitűnőbb ember, és ha te nem akarsz felelni, majd megmondom én, neked és mindezeknek itt. De most felelj legalább erre: van-e aki daimónok működésében hisz, daimónokban azonban nem? 

MELÉTOSZ
Nincs. 

SZÓKRATÉSZ
Szerencse, hogy nagy nehezen válaszoltál - e férfiak parancsára. Azt mondod, ugye, hogy daimónok működésében hiszek és tanítom létezésüket, már akár újakét, akár régiekét. Daimónok működésében tehát hiszek a te szavaid szerint, melyeket esküvel is megerősítettél a vádiratodban. Ha viszont daimónok működésében hiszek, feltétlenül szükséges, hogy daimónokban is higgyek. Nem így áll a dolog? De így áll: fölteszem, hogy egyetértesz, minthogy nem felelsz. A daimónokat pedig nem tartjuk-e isteneknek, vagy istenek gyermekeinek? Mit mondasz: igen vagy nem? 

MELÉTOSZ
Igen. 

SZÓKRATÉSZ
Ha tehát daimónokban hiszek, ahogyan mondod, és ha a daimónok valamiféle istenek, akkor úgy van, amint mondtam, hogy csak rejtvényt adsz fel és tréfálsz, mikor azt állítod, hogy nem hiszek az istenekben és megint csak hiszek bennük, minthogy hiszek a daimónokban. Ha pedig a daimónok az isteneknek valamiféle fattyúgyermekei nimfáktól vagy másoktól, ahogyan tartják is róluk, akkor hát hinné-e az ember, hogy istenek gyermekei vannak, istenek azonban nincsenek? Ez éppoly képtelenség volna, mint hogyha valaki elismerné, hogy a lovaknak és szamaraknak vannak csikaik: az öszvérek, azt azonban már nem ismerné el, hogy lovak és szamarak is vannak. Tehát, Melétosz, nem lehet másképp, te ezt a vádiratot azért nyújtottad be, hogy bennünket próbára tégy, vagy pedig, mert zavarban voltál, hogy milyen valóságos vétekkel vádolj engem. De hogy ezt elhitesd bárkivel is, akinek csak egy csöpp kis esze van, hogy valaki, aki daimóni és isteni dolgokban hisz, ugyanaz az ember nem hisz sem daimónokban, sem istenekben, sem héroszokban - az teljesen lehetetlen. 



XVI. 

Tehát, athéni férfiak, annak bizonyítására, hogy a Melétosz vádirata értelmében nem vagyok vétkes, azt hiszem, nincs szükség nagy védelemre, hanem ennyi is éppen elég. Amit azonban az előbb mondtam, hogy sokan nagyon meggyűlöltek engem, higgyétek el, hogy igaz. És ez az, ami engem elveszít, ha elveszít, nem Melétosz, nem is Anütosz, hanem a sokaság rágalma és irigysége. Mert ez már sok más derék embert elveszített, és gondolom, fog is még elveszíteni; attól ugyan nem kell félnem, hogy énnálam megállapodik. 

De valaki talán így szólhatna: "Hát nem szégyelled magad, Szókratész, amiért olyan foglalatossággal foglalkozol, amely most könnyen halálra vihet?" Én pedig ennek igaz szóval így felelnék: "Nem beszélsz helyesen, ember, ha azt hiszed, hogy olyan férfinak, akiben csak egy kis érték van is, az életben maradás vagy meghalás eshetőségét kell mérlegelnie és nem csupán azt vizsgálnia, mikor valamit mível, vajon igazságos vagy igazságtalan, derék, vagy rossz emberhez illő dolgot cselekszik-e. Hiszen a te szavad szerint silány volna mindaz a félisten, aki Trójában lelte végét, és a többi közt Thetisz fia is, aki annyira semmibe vette a veszélyt a gyalázathoz képest, amit talán el kellett volna tűrnie, hogy mikor Hektór megölésére vágyott, s anyja az istennő - gondolom - ilyenformán szólt hozzá: "Gyermekem, ha barátod, Patroklosz haláláért bosszút állsz és megölöd Hektórt, magadnak is meg kell halnod, mert - így szólt - 
nyomban Hektór után készen vár rád is a végzet", 
akkor ő, noha hallotta ezt a beszédet, a halállal és veszéllyel nem törődött, sokkal inkább félt attól, hogy gyáván életben maradjon és barátait bosszulatlanul hagyja; így szólt: 
"Ám haljak meg azonnal... 
ha megbüntettem a bűnöst, semhogy itt vesztegeljek nevetségül 
görbe hajóknál, terhe a földnek." 

Csak nem hiszed, hogy ő törődött volna a halállal és veszéllyel? Mert igazság szerint úgy áll a dolog, athéni férfiak: ahová valami egyszer odaállt, mert azt a helyet találta legjobbnak, vagy mert a vezére oda rendelte, ott kell maradnia szerintem és szembeszállnia a veszéllyel, és nem szabad a halállal vagy bármi mással jobban törődnie, mint a gyalázattal. 



XVII. 

Szörnyűséget követtem volna el, athéni férfiak, ha én, akinek az általatok elöljáróimmá választott hadvezérek jelölték ki a helyemet Potidaiánál, Amphipolisznál és Délionnál, és helytállottam úgy, mint a többiek, azon a helyen, ahová állítottak, és szembeszálltam a halállal, most pedig, mikor felfogásom és meggyőződésem szerint, ha isten jelölte ki a helyemet, hogy bölcselkedve, magamat és másokat vizsgálgatva éljek, annyira félnék a haláltól vagy bármi mástól, hogy elhagyjam a helyemet. Szörnyű lett volna bizony, és voltaképpen igazság szerint akkor idézhetnének törvényszék elé, hogy nem hiszek az istenek létezésében, minthogy nem engedelmeskedem az isteni szónak, félek a haláltól, és bölcsnek tartom magamat, pedig nem vagyok az. Mert ha valaki fél a haláltól, férfiak, az nem tesz mást, mint hogy bölcsnek tartja magát, mikor pedig nem az; mert ez is csak annyi, hogy azt hiszi, tudja, amit nem tud. Hiszen senki sem tud a halálról semmit, még azt sem, hogy nem éppen a legnagyobb jótétemény-e mindenekelőtt az ember számára - és mégis úgy félnek tőle, mintha bizonyosan tudnák, hogy a legnagyobb baj. Hogyne volna hát ez tudatlanság, méghozzá a legszégyenletesebb: azt hinni, hogy tudjuk, amit nem tudunk? Én, férfiak, e tekintetben is bizonyára abban különbözöm a legtöbb más embertől - és ha valamiben, hát ebben merném magamat másnál bölcsebbnek mondani -, hogy mivel nem tudok eleget a Hadész-beli dolgokról, nem is képzelem, hogy tudok. Azt azonban biztosan tudom, hogy vétkezni és nem engedelmeskedni a jobbnak, akár isten az, akár ember, az csúf és rossz. Olyan dolgoktól tehát, melyekről nem tudom, nem éppen jók-e, sohasem fogok jobban félni és óvakodni, mint olyanoktól, amelyekről biztosan tudom, hogy rosszak; még akkor sem, ha most elbocsátanátok, és nem hinnétek Anütosznak, aki kijelentette, hogy vagy egyáltalán nem kellett volna nekem idekerülnöm, vagy ha már idekerültem, mindenképpen ki kell végeztetnetek, mert, mondta, ha innen megmenekülnék, akkor a fiaitok nyomban avval foglalkoznának, amit Szókratész tanít, és valamennyien teljesen elromlanának. Tehát, ha ti erre így szólnátok hozzám: "Szókratész, most ugyan nem hallgattunk Anütoszra, hanem elbocsátunk téged, de csak azzal a feltétellel, hogy soha többé nem foglalkozol azzal a vizsgálódással, soha nem bölcselkedel; ha pedig ezen mégis rajtakapunk, meghalsz", ha tehát, mint mondtam, ezzel a feltétellel mentenétek föl, azt felelném: szeretlek is, kedvellek is benneteket, athéni férfiak, engedelmeskedni azonban inkább fogok az istennek, mint nektek, és amíg csak lehelek és képes vagyok rá, nem hagyom abba a bölcselkedést, sem azt, hogy ne intsem és ne világosítsam föl, akivel csak éppen találkozom közületek, a szokott módon ekképpen szólva hozzá: "Ejnye, te legderekabb ember, athéni polgár vagy, a bölcsességben és hatalomban legnagyobb és legkiválóbb város polgára; nem szégyelled hát, hogy mindig csak a vagyonod lehető legnagyobb gyarapítására van gondod, meg hírnevedre, megbecsültetésedre, de a belátásról, az igazságról és arról, hogy lelkedet a lehető legjobbá tedd, nem is gondoskodol, nem is gondolkodol?" Ha pedig valamelyikőtök ellentmondana, és azt állítaná, hogy ő igenis törődik ezzel, akkor nem bocsátom el rögtön, nem is távozom mellőle, hanem kikérdezem, megvizsgálom, cáfolgatom, és ha úgy látom, nincs birtokában az erénynek, de azt állítja, hogy igen, akkor össze is szidom, hogy a legtöbbet érő dolgokat a legkevesebbre becsüli, a silányabbakat pedig többre. Ezt fogom tenni ifjúval, öreggel, akivel csak találkozom, idegennel is városbelivel is, de veletek városbeliekkel, még inkább, hiszen származásotoknál fogva közelebb álltok hozzám. Mert tudjátok meg, hogy az isten parancsolja ezt, nekem pedig meggyőződésem, hogy nem is volt még a városban számotokra nagyobb jótétemény, mint ez az én istennek tett szolgálatom. Mert nem másban fáradozom, mikor köztetek járok, mint abban, hogy ifjatokat-öregeteket meggyőzzem: ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón, testével, vagyonával, mint a lelke lehető legjobbá tételével; mondván, hogy nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon és minden más jó az ember számára, a magánéletben is a közéletben is. Ha ezt mondván, megrontom az ifjúságot, akkor lehet, hogy az ilyen beszédek ártalmasak; ha pedig azt állítja valaki, hogy másról beszélek és nem ilyesmiről, annak a szava semmit sem ér. Mindehhez még hozzátenném, athéni férfiak, akár hallgattok Anütoszra, akár nem, akár elbocsáttok, akár nem, hogy én semmiképpen sem fogok másképp cselekedni, még akkor sem, ha százszor kell is meghalnom. 



XVIII. 

De ne zajongjatok, athéni férfiak, hanem maradjatok meg annál, amire kértelek benneteket: hogy ne zajongjatok a szavaim miatt, hanem hallgassatok meg; hiszen úgy gondolom, még hasznotokra is válik, ha meghallgattok. Mert egyet-mást még el kell mondanom, amire valószínűleg lármázni fogtok; de kérlek, ne tegyétek mégse. Tudjátok ugyanis meg: ha engem, aki ilyen vagyok, mint amilyennek mondom magamat, kivégeztettek, nem annyira nekem árttok vele, mint magatoknak, mert nekem ugyan nem árthat sem Melétosz, sem Anütosz. Nem is tehetné meg, mert, gondolom, nem isteni jog szerint való dolog, hogy a derekabb embernek a silányabb árthasson. Bizonyára megöletheti vagy száműzetheti, vagy megfoszthatja polgári jogaitól; ezeket ő is meg más is nyilván nagy bajnak tartja, én azonban nem. Sokkal nagyobb bajnak tartom azt cselekedni, amit ő tesz most: egy ember igazságtalan megölését megkísérelni. Most tehát, athéni férfiak, nagyon is távol állok attól, hogy - mint ahogyan vélnék - magamat védelmezzem, hanem titeket védelmezlek: ne vétkezzetek az isten ajándéka ellen azzal, hogy engem elítéltek. Mert ha engem kivégeztettek, nem egykönnyen találtok más ilyen embert, akit, ha ez nevetségesen hangzik is, egyenesen úgy küldött városotokra az isten, mint valami nagy nemes paripára, mely éppen nagysága miatt meglehetősen lomha, és rászorul arra, hogy egy bögöly felébressze. 

Úgy vélem, ilyesvalaminek rendelt az isten a város számára engem, aki benneteket külön-külön ébresztgetni, buzdítani és korholni egész nap soha meg nem szűnök, hanem mindig a nyakatokon ülök. Más ilyen ember nem egykönnyen kerül majd számotokra férfiak; ezért ha rám hallgattok, meg fogtok kímélni. Lehet, hogy mint a felriasztott szundikálók, haragotokban felém csaptok, és - Anütoszra hallgatva - megöltök, de azután az egész hátralevő életet alva tölthetitek, hacsak az isten nem gondoskodik rólatok és nem küld hozzátok másvalakit. Hogy én valóban olyasvalaki vagyok, akit isten adott a városnak a következőkből vehetitek észre: nem vall emberi észjárásra az, hogy én a magam dolgaival egyáltalán nem törődtem, és immár annyi éven át tűrtem házi ügyeim elhanyagolását, de a ti dolgaitokban mindig tevékenykedtem, és külön-külön fölkeresve benneteket, mint apátok vagy bátyátok buzdítalak, hogy az erénnyel törődjetek. És ha ebből hasznot húztam volna vagy bér fejében intettelek volna, még volna magyarázata a dolognak. Magatok is látjátok azonban, hogy minden mással oly szégyentelenül vádolgató vádlóim ekkora szemtelenségre mégsem vetemedtek, nem állították, tanút sem léptettek fel rá, hogy én valaha valakitől is fizetséget kértem vagy követeltem. De én úgy gondolom, eléggé hiteles tanút léptetek föl rá, hogy igaz amit mondok: a szegénységemet. 



XIX. 

Talán különösnek látszik, hogy magánúton mindenkihez elmegyek, tanácsokat adok és sokat fáradozom, nyilvánosan azonban nem merek a sokaságotok előtt fellépni és a városnak tanácsot adni. Ennek pedig az az oka, amiről engem már sok helyütt és gyakran hallottatok beszélni, hogy bennem egy isteni, egy démoni hang szokott megszólalni, ugyanaz, amelyről vígjátéki csúfolódással Melétosz is megemlékezik a vádiratában. Már gyerekkorom óta megvan bennem ez a szózat, és ahányszor csak megszólal, mindig lebeszél arról, amit tenni szándékozom, rábeszélni pedig soha nem beszél rá. Ez az, ami ellene szegül annak, hogy nyilvános szereplésre adjam magamat. És, azt hiszem, nagyon jól teszi, hogy ellene szegül: mert tudjátok meg, athéni férfiak, hogy ha én már régen megkíséreltem volna az államügyekben való nyilvános szereplést, már régen elpusztultam volna, és sem nektek nem tudtam volna használni, sem magamnak. Ne haragudjatok rám, ha kimondom az igazat: nem is lehetséges, hogy biztonságban maradhasson bármely ember, aki akár veletek, akár bármilyen más sokassággal nemesen szembeszáll, és megakadályozza azt a sok igazságtalanságot és törvénytelenséget, ami a városban történik - arra van szükség, hogy az igazságért valóban harcoló ember, ha legalább rövid időre biztonságban akar maradni, magánéletet és ne államférfiúi életet éljen. 



XX. 

Nagy bizonyságot nyújthatok nektek erre, nem szavakat, hanem amiket becsülök: tetteket. Halljátok hát, mi történt velem, hadd tudjátok meg, hogy én a haláltól való félelmemben senkinek sem szoktam engedni az igazság ellenére, minthogy viszont nem engedek, könnyen el is pusztulhatok. Talán terhes és törvényszéki beszédbe illő, amit mondok, de igaz. Én, athéniak, soha semmi tisztséget nem viseltem a városban, a tanácsnak azonban tagja voltam. És éppen a mi törzsünkön, az Antiokhisz törzsön volt a prütania sora, mikor azt a tíz hadvezért, aki a tengeri ütközetben elesetteket nem szedette össze, együttesen akartátok elítélni, törvényellenesen, mint ahogyan később mindannyian be is láttátok. Akkor a prütaniszok közül egyedül én szegültem ellenetek, nehogy törvényelleneset cselekedjetek, és ellenetek is szavaztam. És bár a rétorok készen álltak, hogy följelentsenek és elvezettessenek, és magatok is ezt követeltétek kiabálva, úgy gondolkoztam, hogy inkább a törvény és igazság oldalán várom be a veszélyt, semhogy csak azért, mert a börtöntől vagy a haláltól félek, veletek tartsak, mikor jogtalanságot akartok elkövetni. Ez még a nép uralma idején történt; mikor pedig megalakult az oligarchia, akkor az a harminc egyszer ötödmagammal a kerek épületbe hivatott és elrendelte: hozzuk át Szalamiszból a szalamiszi Leónt, hogy kivégeztessék. Másoknak is adtak ők számos ilyen megbízást, mert igyekeztek mennél több embert bűntársukká tenni. És hát ekkor sem szóval, hanem tettel bizonyítottam be, hogy én a halállal, ha nem volna parasztos így mondanom: egy fikarcnyit sem törődöm, de hogy semmi igazságtalanságot, semmi gonoszságot ne kövessek el, azzal aztán mindennél inkább. Engem az az uralom akármilyen hatalmas volt, meg nem félemlített annyira, hogy igazságtalanságot kövessek el, hanem, miután az épületből kiléptünk, a többi négy elment Szalamiszba és elhozta Leónt, én pedig elváltam tőlük és hazamentem. És talán meg is halok emiatt, ha az az uralom akkor hirtelen meg nem bukik. Erre sok tanúm lesz előttetek. 



XXI. 

Azt hiszitek hát, hogy ennyi ideig élhettem volna, ha részt veszek a közéletben, és úgy veszek részt, mint derék emberhez méltó: az igazságnak segítek, és mint ahogyan kell is, ezt becsülöm a legtöbbre? Távol áll ez a valóságtól, athéni férfiak: nemcsak én nem, hanem egyetlen más ember sem. Márpedig én egész életemben ilyen vagyok, nyilvános szereplésemben is, ha ugyan tettem valamit, ilyennek látszom: soha senkivel szemben nem tágítottam az igazság oldaláról, sem mással, sem azokkal szemben, akiket rágalmazóim tanítványaimnak mondanak. Tanítója soha senkinek nem voltam: de ha valaki meg akarta hallgatni, mit beszélek és hogyan végzem hivatásomat, akár fiatal volt, akár öreg, ezt senkitől sem sajnáltam; és nem úgy van, hogy csak akkor beszélek, ha pénzt kapok érte, ha pedig nem, akkor nem; hanem gazdagnak-szegénynek egyaránt kész vagyok felelni, ha kérdezni akar; annak is, aki válaszolgatva kívánja meghallgatni, amit mondok. Hogy azután ezek közül valaki derék emberré válik vagy sem, azért én, igazság szerint, a felelősséget nem vállalhatom, hiszen soha senkinek tanítást nem ígértem, és nem is tanítottam. Ha pedig valaki azt állítja, hogy tőlem valaha is külön tanult vagy hallott olyasvalamit, amit a többiek is valamennyien nem hallottak, jól tudjátok meg, hogy nem mond igazat. 



XXII. 

De hát miért örülnek némelyek, ha velem hosszabb ideig együtt lehetnek? Hallottátok már, athéni férfiak, a teljes igazságot mondtam: szívesen hallgatják, mikor olyan embereket vizsgálgatok, akik bölcsnek tartják magukat, pedig nem azok. Hiszen ez nem is mulatság nélkül való. Számomra ezt a foglalatosságot, mint mondtam, az isten rendelte, jóslatokkal, álomképekkel és minden módon, ahogyan csak valaha is valami cselekedetet embernek az isteni végzés megszabott. Mindez, athéniak, igaz és könnyen biztosítható. Mert ha én az ifjak egy részét megrontom, egy másik részét meg már meg is rontottam, akkor azoknak, akik érettebb korba jutva rájöttek, hogy én nekik, míg ifjak voltak, valaha valami rossz tanácsot adtam, most fel kellene lépniük és bevádolniuk engem és megbüntettetniük. Vagy ha ők maguk nem akarnák tenni, akkor a hozzájuk tartozók közül valakinek, apjuknak vagy testvérüknek, vagy más rokonuknak kellene most emlékeznie, hogy valaha valami rosszat szenvedtek tőlem a rokonaik, és megbüntettetniük. Hiszen, amint látom, itt is vannak közülük sokan, legelőször is kortársam és démosztársam, ez a Kritón, ennek a Kritobulosznak az apja, azután a szphéttoszi démoszból való Lüszaniasz, ennek az Aiszkhinésznek az apja és még ez a képhiszoszi Antiphón, Epigenész apja - azután megint mások, akiknek testvérei voltak társaságomban: Nikosztratosz, Theozotidész fia, Theodotosz testvére - pedig Theodotosz már meghalt és nem kérheti érdekemben őt -; lám itt van Paralosz, Démodokosz fia, akinek Theagész volt a testvére; íme ez az Adeimantosz, Arisztón fia, akinek testvére ez a szintén jelenlévő Platón, és itt van Aiantodórosz, akinek ez az Apollodórosz a testvére. Sok mást is meg tudnék nevezni, akik valamelyikére feltétlenül kellett volna, mint tanúra, Melétosznak beszédében hivatkozni, de ha akkor elfelejtette is, léptesse fel őket most, én nem fogom útját állni, és mondja meg, ha van ilyen bizonyítéka. Csakhogy éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjátok majd, férfiak, azt, hogy valamennyien készségesen tanúskodnak mellettem, "megrontójuk" mellett, rokonaik kártevője mellett, ahogyan Melétosz és Anütosz mondják. És maguknak a megrontottaknak talán lehetne még okuk, hogy védelmezzenek; de a meg nem rontott, már érettebb korú férfiaknak, az ő rokonaiknak mi más okuk lehet az én védelmezésemre, mint az a helyes és igazságos ok, hogy jól tudják; Melétosz hazudik, én igazat mondok. 



XXIII. 

De legyen már elég, férfiak; körülbelül ez és talán még más ilyesmi az, amit védelmemre elmondhatok. Talán könnyen akad köztetek, aki bosszankodik, mert visszaemlékezik önmagára, amikor ennél a pörnél sokkal jelentéktelenebb pörben pörlekedve könnyek közt könyörgött és esdekelt a bírákhoz, és, hogy mennél inkább szánakozzanak rajta, fölléptette kisgyermekeit és sok más rokonát és barátját - én pedig mindebből semmit sem teszek, noha veszedelem fenyeget, méghozzá, amint látom, a legnagyobb. Könnyen lehet, hogy akad majd, aki ezt észrevéve, gőgösebben viselkedik irányomban, és éppen ezek miatt ingerülten úgy szavaz, ahogyan a haragja irányítja. Ha tehát valamelyikőtök úgy viselkedik - bár én nem tartom méltányosnak, de ha mégis így lenne -, úgy látom, illendő, ha így szólok hozzá: "Nekem, te kiváló ember, gondolhatod, szintén vannak rokonaim, hiszen az is Homérosz mondása, hogy tölgytől vagy sziklától én sem eredtem, hanem emberektől, így hát vannak rokonaim is, fiaim is, athéni férfiak, hárman: egy már ifjú, kettő pedig még gyermek. Mindazonáltal egyiküket sem léptetem föl, hogy ezzel felmentő szavazatért esdekeljek hozzátok." Miért nem teszek semmi ilyesmit? Nem elbizakodottságból, athéniak, nem is azért, mintha benneteket megvetnélek. De az, hogy a halállal szemben bátran viselkedem-e vagy sem, más kérdés, viszont sem az én, sem a ti, sem az egész város tisztességéhez nem tartanám illőnek, hogy én, az én életkoromban, s annak a névnek - már akár jogos, akár jogtalan - birtokában bármi ilyesmit cselekedjem; hiszen a közvélemény is az, hogy Szókratész a többi embertől különbözik valamiben. Az is csúnya volna, ha közületek valaki, ki a közhit szerint bölcsességben, vitézségben vagy bármilyen más erényben kitűnik, akik, mikor elítélték őket, bár azt hitték róluk, hogy érnek valamit, furcsán viselkedtek, mert úgy vélték, valami szörnyűséget szenvednek el, ha meghalnak - mintha csak halhatatlanságra számítottak volna, ha ti nem végzitek ki őket. Ezek, szerintem, szégyent hoznak a városra, olyannyira, hogy egy idegen azt mondhatja: az athéniak erényben legkitűnőbb emberei, akiket ők maguk emelnek hivatalokba és más tisztségekre, az asszonyoktól semmiben sem különböznek. Nem szabad tehát, athéni férfiak, ilyesmit tennünk, akik valamit tartunk magunkról, és ha mégis így tennénk, nektek nem szabad megengednetek, hanem éppen azt kellene megmutatnotok, hogy sokkal szigorúbban elítélitek az ilyen szánalmas színjátékokat bemutató embert, aki a várost nevetségessé teszi, mint azt, aki nyugodtan viselkedik. 



XXIV. 

De a tisztesség hírétől függetlenül is, férfiak, igazságosnak sem tartom, hogy könyörögjek a bíróhoz, és könyörgéssel nyerjek felmentést, hanem föl kell őt világosítani, és meg kell győzni. Mert nem azért ül a helyén a bíró, hogy az igazságot kegyelemből osztogassa, hanem azért, hogy az igazság szerint ítéljen. Hiszen meg is esküdött, hogy nem annak fog kedvezni, aki neki megtetszik, hanem a törvények szerint fog ítélkezni. Sem nekünk nem szabad tehát benneteket esküszegésre szoktatnunk, sem nektek hozzászoknotok az esküszegéshez, mert különben egyikük sem viselkednék jámborul. Ne késztessetek hát, athéni férfiak, arra, hogy olyasmit cselekedjem előttetek, amit sem szépnek, sem igazságosnak, sem istenesnek nem tartok - különösen pedig, Zeuszra bizony, akkor nem, mikor éppen istentelenséggel vádol ez a Melétosz. Mert ha rábeszélnélek titeket és esdekléseimmel eskütök megszegésére kényszerítenélek, akkor valóban arra tanítanálak, hogy ne higgyetek az istenekben, és éppen védekezésemmel vádolnám csak magamat igazán, hogy nem hiszek istenekben. De szó sem lehet róla, hogy így legyen; mert hiszek bennük, athéni férfiak, méghozzá úgy, mint egyik vádlóm sem - most pedig rátok és az istenre bízom, hogy úgy ítéljetek fölöttem, ahogy számomra is a legjobbnak ígérkezik és számotokra is. 



AZ UTÁN, HOGY VÉTKESNEK MONDTÁK

XXV. 

Hogy ne haragudjam, athéni férfiak, azért, ami megesett: hogy engem vétkesnek nyilvánítottatok, arra sok okom van. Nem is ért váratlanul, ami ért, sőt sokkal inkább csodálkozom a kétféle szavazatok számán. Mert nem hittem volna, hogy ilyen kevésen múlik, hanem sokkal nagyobb rosszat vártam. Most pedig úgy látszik, ha csak harminc szavazattal több esett volna a másik oldalra, föl volnék mentve. Melétosszal szemben, azt hiszem, már így is fölmentést nyertem, és nemcsak fölmentést nyertem, hanem mindenki előtt világos, hogy ha Anütosz és Lükón nem léptek volna föl vádlóimul, még ezerdrachmás bírságot is kellene fizetnie, mint olyannak, aki nem kapta meg a szavazatok ötödrészét. 



XXVI. 

Halálbüntetést indítványoz tehát számomra ez az ember. Hagyján! De hát én miféle ellenindítványt tegyek, athéni férfiak? Vagy csak azt kérjem, amit megérdemlek? Mit is hát? Milyen büntetést vagy bírságot érdemlek meg én azért, amiért meggyőződésem szerint egész életemben soha nem henyéltem, hanem ügyet sem vetettem semmire, amivel a legtöbb ember törődik, a vagyonszerzésre, a gazdálkodásra, a hadvezéri állásokra, népgyűlési szereplésre és más hivatalokra vagy a városbeli összeesküvésekre és pártokra, mivel úgy gondoltam: sokkal tisztességesebb vagyok, semhogy épségben maradhassak, ha erre az útra térek; nem is tértem erre az útra, amelyen sem nektek, sem magamnak nem használtam volna semmit, hanem mindenkit külön-külön felkeresve, a legnagyobb jótéteményben részesítettelek benneteket, legalábbis én így hiszem, mert megkíséreltem mindegyikteket meggyőzni: ne törődjék semminemű dolgával előbb, mielőtt önmagával nem törődik, hogy hogyan lehet a lehető legderekabb és legokosabb; sem a város ügyeivel, míg magával a várossal nem törődik, és minden más dologban is hasonlóképpen járjon el. Mi történjék tehát velem, ha ilyen vagyok? Mindenesetre valami jó, ti athéni férfiak, ha valóban érdemem szerint kell javaslatot tennem; mégpedig olyanféle jó, ami megillet engem. Mi illet hát meg egy szegény sorsú, jótevő férfiút, aki a közügyektől visszavonultan kénytelen élni, hogy benneteket buzdíthasson? Semmi más nem illetheti meg jobban, athéni férfiak, az ilyen embert, mint az, hogy a prütaneionban étkezzék, és még sokkal inkább megilleti, mint olyan valakit közületek, aki lóval, vagy kettős vagy négyes fogattal Olümpiában győzelmet aratott. Mert az ilyen ember a boldogság látszatát adja nektek, én pedig valóban boldoggá teszlek; azután meg ő nem szorul rá az eltartásra, de én rászorulok. Ha tehát érdemem szerint kell megtennem indítványomat, akkor ezt ítélem: a prütaneionban való étkezést. 



XXVII. 

Talán most is úgy találjátok, hogy ugyanúgy beszélek, mint az előbb a szánalomkeltésről és az esedezésről: elbizakodottan. De nem így áll a dolog, athéniak, hanem sokkal inkább a következőképpen. Meggyőződésem, hogy senkinek szánt szándékkal nem vétettem, bár benneteket erről meg nem győztelek, mert csak rövid ideig beszélgettünk egymással. Hiszen, gondolom, ha nektek is, mint más népeknek, törvényetek volna rá, hogy a halálbüntetésről ne csak egy, hanem több napon át tanácskozzatok, meggyőztelek volna. Így viszont nem könnyű ilyen rövid idő alatt oly nagy rágalmakat kiirtani belőletek. De mivel meggyőződésem, hogy senkinek nem vétettem, távol állok attól, hogy magam ellen vétkezzem, és kimondjam magamról, hogy büntetést érdemlek, sőt, hogy ki is szabjak valami büntetést magamra. Mert mitől való féltemben is tenném ezt? Talán, hogy ne szenvedjem azt a büntetést, amit Melétosz indítványozott számomra, és amiről nem tudom sem azt, hogy jó, sem azt, hogy rossz? Ehelyett válasszak olyasmit, amiről nem tudom, hogy rossz és arra ítéljem magamat? Vajon hát börtönre? De hát mi értelme lenne az életemnek a börtönben, míg az ottani váltakozó elöljáróságot, a tizenegyeket szolgálnám? Vagy talán pénzbírságra és bebörtönzésre, míg ki nem fizetem? Ez számomra ugyanaz, amit az előbb említettem, mert hiszen nincs vagyonom, amiből fizethetném. Vagy talán számkivetést indítványozzak? Hiszen ezt talán ti is helybenhagynátok. Ugyancsak ragaszkodnom kellene az élethez, ha olyan esztelen volnék, hogy ne tudnám meggondolni ezt: ti, noha polgártársaim vagytok, nem voltatok képesek elviselni az én társaságomat és beszédemet, hanem olyan terhessé és gyűlöletessé vált előttetek, hogy most íme, szabadulni akartok tőle - és mások majd könnyen fogják elviselni? Messze jár ez a valóságtól, athéni férfiak. Szép is lenne az életem, ha ilyen korú ember létemre elhagynám hazámat, és egyik városból a másikba vándorolva és mindegyikből kiűzetve élnék. Jól tudom ugyanis, hogy bárhová érkezem, az ifjak mindenütt hallgatni fogják szavaimat, csakúgy, mint otthon. És ha őket elűzöm magamtól, akkor ők maguk űznek ki engem, rábeszélve erre az öregebbeket; ha pedig nem űzöm el, akkor apjuk és rokonaik teszik ezt velem, éppen őmiattuk. 



XXVIII. 

De talán így szólhatna valaki: "Hát csendben és nyugton maradva nem léssz képes élni, Szókratész, ha tőlünk távozol?" Ez az, amiről a legeslegnehezebb meggyőznöm némelyikteket. Mert ha azt mondom, hogy ez annyi mint nem engedelmeskedni az istennek, és hogy ezért lehetetlen nyugton maradnom, nem hiszitek el nekem, mintha csak gúnyolódnám. Ha pedig azt mondom, hogy az ember számára éppen ez a legfőbb jó: hogy naponként az erényről és más olyan dolgokról beszélgethet, amilyenekről engem hallottatok társalogni, mikor magamat és másokat vizsgáltam, és hogy a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet, ha ezt mondom, ezt még úgyse hiszitek el nekem. Pedig hát, férfiak, így áll a dolog, ahogy mondtam, csakhogy erről benneteket meggyőzni nem könnyű feladat. És nem is szoktam hozzá, hogy magamat valami rosszra érdemesnek tartsam. Ha volna vagyonom, pénzbüntetést javallanék, akkorát, amekkorát ki tudnék fizetni: hiszen ebből semmi károm sem lenne. Így azonban tudjátok, hogy nincs, hacsak nem akartok annyira ítélni, amennyit ki is tudnék fizetni. Talán tudnék fizetni nektek egy ezüstminát: ekkora összeget indítványozok tehát. Ez a Platón itt, athéni férfiak, és Kritón meg Kritobulosz meg Apollodórosz arra bíztatnak, hogy harminc minát ajánljak -, ők majd kezeskednek. Ennyit ajánlok hát, és ők számotokra elég megbízható kezesek lesznek az ezüstökért. 



A HALÁLBÜNTETÉS KIMONDÁSA UTÁN

XXIX. 

Nem valami hosszú idő miatt keveredtek, athéni férfiak, rossz hírbe, és vonjátok magatokra annak vádját, aki szidalmazni akarja a várost amiatt, hogy megöltétek Szókratészt, a bölcs férfiút; mert ha nem vagyok is bölcs, annak neveznek majd engem, akik titeket szidalmazni kívánnak. Ha csak rövid ideig vártatok volna, önmagától bekövetkezett volna, amit akartok: hiszen látjátok a koromat, milyen előrehaladott már az életem, milyen közel vagyok a halálhoz. Nem mindannyiótoknak mondom ezt, csak azoknak, akik halálomra szavaznak. És ugyancsak nekik mondom még a következőket is: valószínűleg azt hiszitek, férfiak, hogy azért vesztem el, mert híjával voltam a bizonyító érveknek, amelyekkel meggyőzhettelek volna benneteket, ha úgy véltem volna, hogy bármit is el kell követnem, és mondanom kell mindent, csak hogy az elítélés elől megmeneküljek. Távol áll ez a valóságtól. Elvesztem, mert híjával voltam - nem ám a bizonyító érveknek, hanem a vakmerőségnek és szemtelenségnek. És olyanokat nem akartam mondani, amit a legszívesebben hallgattatok volna, míg én sírok, jajveszékelek, és mindenféle mást teszek és mondok, ami véleményem szerint méltatlan lett volna hozzám, de amit másoktól mindig hallani szoktatok. De előbb sem tartottam megengedhetőnek, hogy a veszély miatt valami szabad emberhez méltatlant cselekedjem, és most sem bánom, hogy úgy védekeztem, ahogyan védekeztem, hanem sokkal szívesebben választom az ilyen védekezés után a halált, mint az olyan után az életben maradást. Mert sem pörben sem háborúban, sem nekem, sem senki másnak nem szabad csak azon mesterkednie, hogy a halált bármi módon is, de kikerülje. Hiszen a csatákban is gyakran világos, hogy könnyen kikerülheti az ember a halált, ha fegyvereit elhányja, vagy ha esdekelni kezd üldözőihez: és sok más eszköz is van még mindenféle veszedelemben arra, hogy az ember a halál elől megmeneküljön, ha elég vakmerő mindent tenni és mondani. Hiszen nem is ez a nehéz, férfiak, megmenekülni a haláltól, sokkal nehezebb megmenekülni a bűntől. Hisz' ez a halálnál fürgébben fut. Így engem, aki lassú járású vagyok és öreg, lassabban futó ellenség ért utol, vádlóimat pedig, mivel fiatalok és fürgék, a gyorsabban futó: a gonoszság. Én innen úgy távozom majd, mint akit ti halálos ítélettel marasztaltok el, ezek pedig úgy, mint akiket az igazság marasztalt el a gonoszság és jogtalanság vétkében. Én is megmaradok az ítéletem mellett, ők is a maguké mellett. Mindennek bizonyára így kellett történnie, és hiszem, hogy helyesen van így. 



XXX. 

Most pedig a jövőt szeretném megjósolni nektek, elítélőim: hiszen ott állok már, ahol az emberek leginkább szoktak jósolgatni: a halál pitvarában. Kijelentem, férfiak, akik engem megöltök, hogy halálom után rögtön elér benneteket a megtorlás, amely - Zeuszra! - sokkal súlyosabb lesz, mint ez a halálbüntetés. Azért míveltétek ezt velem, mert azt hittétek: megszabadultok attól, hogy életetekről számot adjatok; de azt állítom: éppen az ellenkezője történik majd veletek. Még többen lesznek a számonkérők, kiket eddig én tartóztattam, és ti nem vettétek őket észre: és annyival terhesebbek, amennyivel fiatalabbak; ti pedig még jobban bosszankodtok majd. Ha azt hiszitek, hogy egyesek megölésével valakit is meggátoltok abban, hogy helytelen éltetekért korholjon titeket, nem jól gondolkoztok. Mert az ilyen megszabadulás nem is lenne szép, de nem is lehetséges; legszebb és legkönnyebb az a másik: nem a mások megakadályozása, hanem a magatok előkészítése, hogy a lehető legderekabbak legyetek. És tőletek, akik a halálomra szavaztok, ezzel a jóslattal el is válok. 



XXXI. 

A fölmentésemre szavazókkal pedig szíves örömest elbeszélgetnék még erről a most történt dologról, míg a tisztviselőknek még egyéb elfoglaltságuk lesz, és amíg nem indulok oda, ahol majd meg kell halnom. Tehát, férfiak, maradjatok addig még velem. Semmi sem gátolja, hogy elbeszélgessünk egymással, míg van időnk. Nektek, mint barátaimnak, föl szeretném tárni, hogy mi jelentősége van annak, ami most velem történt. Velem ugyanis, bírák - mert azt hiszem, titeket joggal nevezlek bíráknak, mikor így szólítalak -, valami csodálatos dolog történt. Az a megszoktam jósige, a daimonion szava, egészen idáig mindenkor nagyon sűrűn jelentkezett, és a legkisebb dologban is ellenem szegült, ha valamit nem helyesen akartam cselekedni; most pedig olyasvalami történt velem, mint magatok is látjátok, amiről azt gondolhatná valaki, hogy a legnagyobb baj, és amit annak is szokás tartani. Velem pedig sem kora reggel, mikor hazulról eltávoztam, nem szállt szembe az isten jeladása, sem mikor itt a törvényszék elé léptem, sem beszéd közben soha, mikor valamit mondani akartam. Más beszédeimben bizony sokszor a szó közepén állított meg; most azonban az egész tárgyalás alatt sem tetteimben, sem szavaimban nem ellenkezett velem. Mit gondoltok, mi ennek az oka? Megmondom nektek: úgy látszik, ami most velem történt, valami jó dolog, és eszerint nem lehet igazunk nekünk, valahányan csak úgy véljük, hogy a halál rossz. Nagy a bizonyságom erre: lehetetlen, hogy a megszokott jel ne szegült volna ellenem, ha nem lett volna jó, amit tenni készültem. 



XXXII. 

De hogy valóban erősen remélhetjük, hogy a halál valami jó, azt megérthetjük a következőkből is. Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig - ahogyan mondogatni szokták - abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik. És ha semmi érzékelése sincs, hanem olyan, mint az álom, amelyben alvás közben még álomképeket sem látni, hiszen akkor csodálatos nyereség a halál. Mert úgy hiszem, ha valakinek ki kellene választania azt az éjszakát, amelyben úgy aludt, hogy még álomképet sem látott, azután élete többi éjszakáját és napját e mellé az éjszaka mellé állítva meg kellene fontolnia és meg kellene mondania, hány napot és éjt töltött már el életében kellemesebben és jobban, mint ezt az éjszakát - akkor, úgy gondolom, nemcsak valamely közönséges ember, hanem maga a nagy király is úgy találná, hogy a többihez képest nagyon könnyen meg lehet azokat a napokat és éjeket számlálni. Ha tehát ilyen a halál, én bizony nyereségnek mondom; mert így egész ideje nem tűnik többnek, mint egyetlen éjszakának. Ha pedig a halál valamiféle elköltözés innen egy másik helyre, és igaz, amit mondanak, hogy ott vannak mind a megholtak, akkor mi lehetne ennél nagyobb jó, bírák? Mert ha valaki Hádész országába ér, és megszabadulva az itteni állítólagos bíráktól, megtalálja majd ott az igazi bírákat, akikről azt tartják, hogy ott ítélkeznek, Minószt, Rhadamanthüszt, Aiakoszt, Triptolemoszt és mind a többi félistent, aki életében igazságos volt, vajon lehet-e rossz ez az átköltözés. Vagy azt, hogy együtt lehettek Orpheusszal, Muszaiosszal, Hésziodosszal meg Homérosszal, ugyan mennyiért nem adnátok sokan? Én legalább még többször is szívesen meghalok, ha mindez igaz, mert számomra csodálatos lenne ott a társalgás, valahányszor csak találkozom Palamédésszel meg Telamón fiával, Aiasszal, vagy más egykoriakkal, akik igazságtalan ítélet következtében haltak meg, és összehasonlítom az én esetemet az övékkel, úgy gondolom, ez nem lenne öröm nélkül való. Hát még, ami a legnagyszerűbb lenne: úgy tölteni ott is az időmet, hogy megvizsgálom az ottaniakat, éppúgy, mint az itteniekkel tettem, ki bölcs közöttük, és ki az, aki csak képzeli, hogy bölcs, de nem az. Ugyan mennyiért nem adná az ember, bírák, ha megvizsgálhatná azt, aki Trójában ama hatalmas sereget vezette, vagy Odüsszeuszt vagy Sziszüphoszt vagy még ezer meg ezer mást, férfit és nőt, akit még említhetne? Azokkal ott társalogni, együtt lenni és őket megvizsgálni, kimondhatatlan nagy boldogság lenne. Mert egészen bizonyos, hogy az ottaniak nem ölik meg az embert ilyesmiért, hisz a többi között még abban is boldogabbak az ott levők az ittenieknél, hogy a hátralévő időben már halhatatlanok - ha igaz, amit mondani szoktak. 



XXXIII. 

Tehát nektek is, bírák, jó reménységgel kell lennetek, ami a halált illeti, és meg kell gondolnotok azt az egy bizonyos igazságot, hogy a jó emberrel nem történhetik rossz sem életében, sem halálában, és nem is feledkeznek meg az istenek az ő ügyeiről; az én dolgaim sem maguktól jutottak ilyen fordulathoz, hanem világos előttem, hogy jobb most már ez nekem így: holtnak lennem s szabadnak a bajoktól. Ezért is nem tartott vissza engem sehol az a jel, és ezért is nem haragszom nagyon elítélőimre és vádlóimra. Ámbár ők nem e szerint a meggondolás szerint ítéltek el és vádoltak, hanem mert azt hitték, hogy ártanak vele, és ezért megérdemlik a korholást. Egyet azonban még kérek tőlük: ha majd a fiaim fölserdültek, őrajtuk álljatok bosszút, férfiak, szakasztott úgy bántsátok őket, mint ahogy én bántottalak benneteket, ha látjátok, hogy pénzzel vagy bármi mással inkább törődnek, mint az erénnyel, vagy azt hiszik, érnek valamit, pedig semmit sem érnek: korholjátok akkor őket úgy, mint benneteket én, hogy nem azzal törődnek, amivel kell, s hogy úgy vélik, érnek valamit, pedig semmirekellők. Ha ezt teszitek, igazságos dolgot szenvedek el tőletek én is, fiaim is. De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.

*

450px-delphi_platon_statue_1

HANGOSKÖNYBEN

http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/Szokratesz-Vedobeszede-19167/

LAST_UPDATED2
 
Népességcsökkentő PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 21. szerda, 07:56
A globális elit népességcsökkentő politikája
2011/10/29 Idők Jelei

Az alábbi cikkben megfogalmazott témáról nem olvashatunk a Bibliában, azért döntöttünk mégis úgy, hogy olvasóink hasznára válhat, mivel az összeállításban olvasható idézetekből ízelítőt kaphatunk a világot a háttérből irányító hatalom és az őket mozgató erő mérhetetlen gonoszságáról. Azt is tudjuk, hogy az emberek a legkönnyebben azt a hazugságot hiszik el, amibe némi igazság vagy az igazság látszata is vegyül, így sok jóhiszemű ember is prédájává vált az alábbi feltevések némelyikének.

Az alábbiakban olvasható törekvésekről úgy gondoljuk és reméljük, hogy nem járnak sikerrel, mindenesetre fontos tudni róluk, hiszen valamennyiünket érintenek.

Kihangsúlyoznánk, hogy a környezetvédelmet, az újrahasznosítást és számos egyéb értelmes kezdeményezést fontosnak és jónak tartjuk, hiszen, mint jó gazdáknak fontos jó gondot viselnünk otthonunkról, a földről, de nem más emberek rovására, és semmiképpen sem mások életével fizetve érte.

"És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá." - Mózes I. könyve 1, 28

"Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." - János 8, 44

Forrás: End of the American Dream


A népességcsökkentés legfőbb támogatói


Az Egyesült Nemzetek hivatalosan is október 31-ét nyilvánította a 7 milliárd napjának. Az ENSZ becslése szerint ezen a napon éri el földünk lakossága a 7 milliárdot. Ünneplés helyett azonban, az ENSZ Népesség Alapja (UNPF) a "fenntarthatóságra" és a "fenntartható fejlődésre" fekteti a hangsúlyt. Az ENSZ ezzel szeretné ismét kifejezésre juttatni, hogy túl sokan vagyunk a földön és hathatósabb eszközökre van szükség a népességnövekedés csökkentésére. Az ENSZ és más szervezetek egyre bátrabban beszélnek a globális elit népességszabályozási terveiről. Legtöbbször csupán a globális népesség "stabilitását" említik, de amint ebből a cikkből is kiderül, az elit számos tagja ennél többet akar és egyre nyíltabban beszélnek a számukra ideális 500 milliós vagy annál is alacsonyabb világnépességről. Sokak számára őrültségnek hangzik egy ilyen terv, de a globális elit tagjai között konszenzus látszik kirajzolódni e témát illetően, természetesen csakis bolygónk javát szolgálva.

Október 31-e közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon ennek a 7-milliárdos mérföldkőnek a szörnyűséges következményeiről.

Talán az sem véletlen, hogy az ENSZ éppen október 31-ét, a "halál ünnepét" választotta az alkalom megünneplésére.

Mára a fenntartható fejlődés közkedvelt és sokszor hangoztatott kifejezéssé vált, amit a radikális környezetvédelmi mozgalom követői előszeretettel emlegetnek, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ennek legfontosabb eleme a népességszabályozás.

Mekkora az ideális lakosság eszerint az eszme szerint?

Természetesen a pontos számokat illetően nem létezik konszenzus, de sokan nyíltan hangoztatják, hogy 500 millió lenne a legideálisabb népesség a földön.

A hírhedt Georgia Guidestones köveire vésett "új tízparancsolat" első pontja a következőket mondja:

"Tartsd az emberiség létszámát 500.000.000 alatt, örök egyensúlyban a természettel."

Ted Turner, a CNN alapítója (akinek egyébént 5 gyermeke van) ennél is messzebbre menne:

"250-300 millió lakos a földön ideális lenne, olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről."

Dave Foreman, az Earth First (A föld mindenek előtt) társalapítója azt mondja, három legfőbb céljának egyike a föld lakosságát 100 millióra csökkenteni:

"Három legfőbb célom az emberi populáció 100 millióra történő csökkentése a földön, az ipari infrastruktúra elpusztítása és a vadvilág helyreállítása, annak teljes vadállományával az egész világon."

Ezeket a tanokat számos amerikai egyetemen is tanítják. Például Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora a következőket írta:

"Nem akarok rosszat senkinek, de meg vagyok győződve arról, hogy a világnak és az emberiségnek jobb lenne, ha nem lennénk ennyien."

Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van:

"A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük."

John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges "megoldást" nyújthat.

"Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi."

Mihail Gorbacsov is a népesség 90%-os csökkentését tartja célravezetőnek:

"Egyértelműbben kell fogalmaznunk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és az abortuszról, tehát azokról az értékekről, amik segítenek a népességszabályozásban, mert az ökológiai válság egyenlő a népességválsággal. A népesség 90%-os csökkentésével nem maradna elég ember a földön ahhoz, hogy kárt tegyen az ökológiai rendszerben."

A globális elit általában persze politikailag korrektebb módon fogalmaz a népességszabályozásról. Jobban szeretik a "fenntartható fejlődés", "szaporulat csökkentés" vagy "életminőség javítása" kifejezéseket, amikor a föld lakosságának csökkentéséről beszélnek.

A 7 milliárd napjának közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon a népességszabályozással kapcsolatos intézkedések fontosságáról. Természetesen a nyugati világban ezek az intézkedések "önkéntes" alapon működnének, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb új szabályt először így vezetik be. Amikor már elegendő ember követi "önkéntes" alapon az új népességszabályozási intézkedéseket azok kötelezővé válnak.

Roger Martin a következőket írta a Guardian-ben megjelent cikkében:

"...minden környezetvédelmi (és számos gazdasági és társadalmi) problémát könnyebben oldhatnánk meg, ha kevesebben lennénk, és szinte lehetetlen lenne megoldani őket, ha többen lennénk."

Úgy gondolja, hogy ha kevesebben lennénk, az a megmaradt emberek életminőségének javulását eredményezné:

"Egy véges méretű világban az ideális népességszám, ami minőségi életet biztosít mindenki számára, egyértelműen lényegesen kisebb, mint a jelenlegi, a túléléshez pedig jelentősen kisebb népesség szükséges a maximumnál. Minél többen vagyunk, annál kevesebb jut minden embernek, ha pedig kevesebben vagyunk, jobb minőségű életet élhetünk."

Valóban ez lenne a helyzet?

Nem gondolnánk.

A történelem során az emberi szenvedés mindig jelen volt. A népesség 90%-os csökkentése nem jelentené egy új aranykor beköszöntét.

Az elit meggyőződése, hogy mi tönkretesszük az "ő bolygójukat", ezért kevesebb embert akarnak. A modern technológiának köszönhetően elég nekik néhány százmillió munkás, hogy a rendszert működésben tartsa, így a népesség többi része csak "haszontalan kenyérpusztító" a szemükben.

Egyre több ember gondolja azt, hogy a nyugati világban is be kellene vezetni a Kínában érvényes egy-gyerekes családmodellt. A National Post a következőket írta:

"Az egész világra érvényes egy-gyerekes családpolitika, mint amilyen Kínában is érvényben van, megfordíthatná a jelenlegi szörnyűséges népességszaporulatot, ami egymillió születést jelent négynaponta."

A fenti cikk szerzője úgy gondolja, hogy az egy-gyerekes családpolitikával 2075-re 3,43 milliárdra lehetne csökkenteni a föld lakosságát.

Amikor valaki elhiszi, hogy a földön túl sok ember él, az emberi élet olcsóvá, mondhatni értéktelenné válik, az abortuszra pedig csak a nem kívánt szaporulattól való megszabadulás egyik eszközeként tekint.

Az "önkéntes" módszerekről előbb utóbb kiderül, hogy nem elegendők a népesség csökkentésére és ezzel az ideológia pártfogói most is tisztában vannak. Sokan közülük egy globális népességszabályozási hatóság felállítását szorgalmazzák, amely átsegítené a világot a "szükséges" átmeneti időszakon.

Ez a radikális zöld mozgalom igazi célkitűzése. [Az alábbi linken a brit zöldmozgalom egyik hivatalos promóciója látható, amivel a karbongáz-kibocsátás csökkentésére irányuló "önkéntes" mozgalmat próbálják népszerűsíteni. A reklám bemutatja milyen egy önkéntes kampány és mi történik azokkal, akik nem követik: link. Megjegyeznénk, a promóció humoros akart lenni...] A föld megmentése érdekében az emberek számának radikális csökkentését és a meglévő lakosság tevékenységeinek szoros felügyeletét akarják elérni.

Valóban egy ilyen világban akarunk élni a jövőben? Olyan világot akarunk, ahol bürokraták határozzák meg életünk legapróbb részleteit is a környezetvédelem zászlaja alatt?

Ők úgy gondolják, hogy mindenkinél okosabbak, és jobban tudják, mi szolgálja a föld és az emberiség javát, amiről előbb utóbb kiderül, hogy nem más, mint egy maroknyi ember abszolút uralma a világ felett.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=A59a3aRW7N0

 

************************************************************************

MAGYARORSZÁG BÉKEIDŐBEN...

 

LAST_UPDATED2
 
A jövő PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 20. kedd, 17:30

Czanik Csaba Árpád - A jövő

http://www.youtube.com/watch?v=PQgFsvmrOI8

torzszlttek

 
<< Első < Előző 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 Következő > Utolsó >>